A kormányunk demográfiája eltévedt

Kopátsy Sándor                EH                   2019 05 16

A kormányunk demográfiája eltévedt

Az EU német-francia bal-liberális vezetése megijedt a lakosság csökkenésétől, és ezért az iskolázatlan és kulturálisan beépülni nem képes idegenek befogadását támogatja. Ez ellen a szuverenitásukat féltő nemzetállamok, élükön hazánkkal, a gyermekvállalás növekedésével igyekeznek védekezni. Jutalmazza a gyermekvállalást. A kormány nem veszi tudomásul, hogy ezzel ugyan növeli a gyermekvállalás számát, de rontja a várható minőségüket.

A második világháborút követő években csak azok a társadalmak javítottak a helyzetükön, amelyek tudomásul vették, illetve erőszakkal csökkentették a gyermekvállalást, javítva ezzel annak minőségét.

1990 előtt csak azok a társadalmak javítottak a helyzetükön, amelyek tudomásul vették, hogy a jómódú és képzett szülők rátértek a fogamzásgátlók használatára, és kevesebb, de értékesebb nemzedék nevelését valósították meg. Előtte minden puritán erkölcsű, de már gazdag és képzett országban a belső népszaporulat spontán, az egyre nagyobb állami támogatás ellenére is leállt, és a tőkés osztálytársadalmak jólétivé alakultak át. Kivételt a Nyugat négy óceánokon túli volt brit gyarmat, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland jelentett. Ezek még mindig alulnépesedettek, és a lakosságuk számát minőségi szempontokból szelektált bevándorlókkal növelték.

A hidegháborúban a Távol-Keleten az Egyesült Államok oldalára állt Japán és a volt két gyarmata, Korea déli fele, és Tajvan lakosságnövekedése leállt, és ennek köszönhetően jóléti társadalmak lettek.

1990-ben a kommunista Kína és Vietnám piacosította a gazdaságát. A gyorsan növekvő lakosságú Kína egyetlen gyermek vállalására kényszerítette a lakosságát. Ennek köszönhetően az eddig évente 30 millióval gyarapodó lakosság lassú csökkenésbe fordult. A kínai csoda ezzel beindult, az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, az iskolázottság és a várható életkor fajunk történelmében példátlanul gyorsan növekszik. Ma már általánosan elfogadott jövőkép, hogy e század közepére Kína lesz az Egyesült Államok mellett a másik gazdasági szuperhatalom.

Ezzel szemben az Európai Unió egyre hátrább csúszik, mert annak német-francia, bal-liberális vezetése görcsösen ragaszkodik a közel-keleti, az afrikai és a dél-ázsiai, képzetlen és kulturálisan asszimilálódni képtelen bevándorlók fogadásához.

A jelenlegi közép-jobb magyar kormány ugyan az EU tagállamok szuverenitásának az élharcosa lett. Nemcsak hallani sem akar a lakossága csökkenéséről, hanem a minőség rommását is vállalva nem gondol arra, hogy a sokkal hatékonyabb megoldást, a határainkon kívül szegényebb sorban élő kettős magyar állampolgárokat sem fogadja be.

A kormány jelenlegi gyermekvállalást támogató politikája kontraszelekciós, nem javítja, hanem rontja a következő generáció várható minőségét. A gyermekvállalást pénzért vállalók felnevelésének várható eredménye romlani fog. Súlyos hiba, ha az állam nem a felnevelés minőségét, hanem a számát támogatja. Harminc éve meggyőződéses híve vagyok az olyan öregkori ellátásnak, aminek nagysága nem a vállalt gyerekek számától, hanem az értékétől függ. Egy diplomás felnevelése nagyon hatékony társadalmi vagyongyarapítás, a tíz képzetlen munkaerő pedig társadalmi teher. Ez abból fakad, hogy a gyermekvállalás hatékonysága az egy családtagra jutó jövedelem nagyságától függ. A gyermekvállalás várható eredménye az egy családtagra jutó jövedelemmel, vagyonnal és iskolázottsággal arányos. A kormányunk jelenlegi gyermekvállalás támogatása ennek az ellenkezőjét erősíti.

Jelenleg az emberiség legnagyobb problémája abból származik, hogy a gyerekvállalás nagysága az egy családtagra jutó jövedelemmel fordítottan arányos. Minél szegényebbek a családok annál több gyermeket vállalnak, ezért aztán egyre kisebb a felnevelés eredménye. Ezt a közvélemény még a valóságosnál is kedvezőtlenebbnek tartja, a kormány mégis sikerének állítja be. Nem találkoztam olyannal, aki a gyermekvállalás struktúráját a valóságnál is negatívabbnak tartja.

Sajnos a társadalomtudomány máig nem mérte fel, hogy a gyermeknevelés hatékonysága a családi adottságokkal arányos. Így van ez az emberiség egészére, de még minden társadalmon belül is. Minél szegényebbek a társadalmak, a lakosságuk annál gyorsabban szaporodik. Jelenleg az emberiség létszáma évente 1 százalékkal nő, szemen azzal, hogy a megelőző tízezer évben csupán egyetlen ezrelékkel nőtt, mégis ezerszeres lett. Jelenleg azonban az 1 ezrelék 1 százalékos lett, de ezen belül az emberiség nagyobb lemaradó fele 2-3 százalékkal szaporodik, ugyanakkor a kisebb felében csökken a létszám.

A demográfusok nem veszik tudomásul, pedig ennek hatására megtízszereződött a fejlett kétötöd és a lemaradó háromötöd közti egy lakosra vetített különbség. Ennek az lett a következménye, hogy a lemaradó társadalmakban százszor annyi a reménytelen szegények száma, akik jobban élnének a jóléti társadalmak legszegényebb tizedében, mint amire hazájukban számíthatnak. Ma már százszor annyian vágynak a jóléti államok legszegényebb tizedében élni, mint a hazájukban maradni. Ez a társadalmi feszültség ma tízszer nagyobb, mint száz éve volt, de száz év múlva mégis tízszer nagyobb lesz. Történik ez annak ellenére, hogy ez óta Kína népessége 30 milliós évi lakosságnövekedése megszűnt. Még egyetlen társadalomtudós sem vette tudomásul, hogy a kínai gyermekvállalás korlátozásának köszönhetően nem 100, hanem csak 70 millióval, nem 1.5 százalékkal, hanem csak 1 százalékkal nő az emberiség száma. Az éves 1 százalékos népességnövekedés tízszer gyorsabb, mint amennyi az előző tízezer év átlaga volt. Ez azzal járt, hogy ennyi idő alatt ezerszeres lett a számunk. A jelenlegi 1 százalékos népesség növekedés pedig azt jelenti, hogy a következő tízezer évben nem ezerszeres, hanem tízezerszeres lenne a létszámunk.

Harari történelmi szerepét azért tartom példátlannak, mert először tudományos adatokkal bizonyította be, hogy a fajunk évi 1 ezrelékes növekedése is elviselhetetlen terhelést jelentett a bolygónk eltartó képességére. Ma ezerszer annyi Homo Sapiens él a bolygónkon, mint tízezer éve volt. Ez is azzal járt, hogy a bolygónkon az élet emberszabásúvá vált. A rajta élő embernek és háziállatainak a súlya jelenti a 90 százalékot. Ez ezerszeres érhódítást jelentett, ami már az elért eredményekkel sem fokozható. Ezzel a bolygónk olyan fejlettségi szintre került, amiben a legfejlettebb faj igényéhez igazodott az ember és az állatállománya. Erről az állapotról sejtelme sem volt a biológusoknak, hogy a fajok közti verseny a legfejlettebb faj igényének uralmához vezetett. Nyoma sem található annak, hogy a biológia feltételezte volna, hogy az egyetlen égitesten egyetlen faj kerülhet uralomra. Pedig az elmúlt tízezer évben a Homo Sapiens kisajátította a bolygónk kilenc tizedét. Valami teljesen váratlan esemény történt. Pedig agyon kicsi annak a valószínűsége, hogy ez csak a mi bolygónkon történt. Semmi okunk nincs annak feltételezésére, hogy a mi bolygónk volt az egyetlen a milliárdok között, vagy legalábbis az első, ahol nemcsak megjelent a szeres élet, de másikaknál gyorsabban bekövetkezett, hogy nem a nagyon sok faj között működött az egyensúly, aztán nagyon gyorsan, és váratlanul a legfejlettebb faj foglalta el az életterek kilenc tizedét.

Harari ugyan megelégedett azzal a ténnyel, hogy a Homo Sapiens és háziállatai váltak az egy kilónál súlyosabb állománya kilencven százalékká nőttek. Azt ő sem is vizsgálja, hogy nemcsak az állatállomány lett a Homo Sapiens birodalma, de a növénytermelés is. Ma a szántóföldi gabonatermelés biztosítja a Homo Sapiens és a háziállatok táplálékát. Jelenleg az ember és a háziállatai fogyasztják el az állati fehérje 90 százalékát, de hasonló arányban lett a növénytermelés az ember és a háziállatainak az eltartója is. Harari nem veszi tudomásul, hogy egy faj évi egyetlen ezrelékes növekedése is tízezer év alatt teljesen átalakította a fajok összetételét. A Homo Sapiens az utóbbi tízezer év alatt egyetlen ezrelékes növekedése is azt eredményezte, hogy a bolygónk 90 százaléka az ember és a szolgálatába állított állatok és növények térsége lett.

A fajunk történetébe a második világháború óta két demográfiai változás lépett be. Egyrészt a jóléti társadalmakban általánossá vált a fogamzásgátlók használata, másrészt a várható életkor hosszabbodása következtében a lemaradó társadalmakban többszörösére nőtt a spontán népszaporulat. Ennek az lett a következménye, hogy a Homo Sapiens szaporodása az egy ezrelékről tízszeresére egy százalékára ugrott. A jóléti társadalmakban spontán, a kommunista Kínában pedig az 1990-es a gyermekvállalás korlátozásával a gyorsan fejlődő társadalmakban, az emberiség kétötödében az újratermelés szintje alá csökkent a népszaporulat. Ugyanakkor az emberiség átlagos népszaporulata tízszeresére ugrott. Ez azt jelenti, hogy a fajunk átlagos szaporasága az előző tízezer év után tízszeresére ugrott. Ha ez így marad, ezer év múlva a létszámunk ezerszeres lenne. Ez természetesen nem történhet meg, mivel a bolygónk ember eltartó képessége ennek tizede marad. Jelenleg a bolygónk eltartó képessége 90 százalékát 7.5 milliárd ember és a háziállatainak eltartását köti le.

A kék bolygó.

Harari csak a szárazföldi életterek eltartó képességét illusztrálja, figyelmen kívül hagyja a tengereket, hogy a bolygónk kétharmada tenger. Ezért, a világűrből kék bolygónak látszunk. Ennek ellenére a tengerek hasznosítása viszonylag kevésbé fontos volt. A sósvízi élettereket fajunk alig használta. Ebben csak az utóbbi száz évben indult meg a változás. E nagyon rövid idő alatt is kiderült, hogy a potenciális lehetőségek felmérhetetlenek. Jelenleg a tengerek felületének százezred része halfarm, de ezek területegységen több és olcsóbb állati fehérjét termelnek, mint a legelőkön élő szarvasmarhák.

A bolygónk eltartó képességét a szárazföldön is óriási lehetőségei vannak. Száz éve a baromfihús tizede sem volt a jelenleginek. A gabonák területegységre vetített hozama negyede volt a jelenleginek. A tengerek művelésre fogása azonban nagyságrendekkel nagyobb lehetőséget jelenthet.

65 éve, amikor először értesültük a fejlett Nyugaton beindult nagyüzemi, iparszerű baromfitartásról, azonnal megláttam benne a fantáziát. Akkor még a nagyüzemi tejtermelés volt az agrárpolitika elsődleges célja, vagyis a leglassabban szaporodó állattartás volt. Ezzel szemben a fejlett Nyugaton a legszaporább állat, a baromfi termelése volt a figyelem központjában. Ekkor azt állapítottam meg, hogy a legkisebb, de legszaporább háziállat a baromfi tartás iparszerű megoldása volt az állattenyésztők elsődleges célja. A baromfi évente százszorosára szaporodhat, szemben a szarvasmarhával, ami évente egy utódot nevel. Ekkor jósoltam meg, hogy a baromfi és a hal lesz a legolcsóbb állati fehérje. Jelenleg már évente több baromfihúst és halat termelnek, mint szarvasmarha húst. Azt még elképzelni sem tudjuk, hogyan oszlik meg a hústermelés száz év múlva.