Izrael hetven éves

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 26

Izrael hetven éves

A hetvenedik születésnapját ünneplő Izrael talán soha nem volt biztosabb, illetve kevésbé labilis helyzetben, mint jelenleg, pedig világtörténelmi csodabogár maradt. Isten választott népének országa annak ellenére, hogy ennek a népnek a másik fele ma sem a saját választott országában él, hanem az egyetlen katonai, gazdasági szuperhatalomban. Ezt az állapotát megelőző mindegy kétezer éven keresztül saját állama sem volt.

Hetven éve olyan országot alapított, aminek élettere, a térségi adottsága, a világ átlagához képest egyre jobban lemaradó arab tenger közepén, amire jelenleg rajta kívül csak lemaradó társadalmak épülnek. A zsidó állam elképesztő szerencséje, hogy vele párhuzamosan a megmaradt európai zsidó diaszpóra Észak-Amerikába menekült, és ott is maradt, ennek köszönhetően az Egyesült Államokból nemcsak máshonnan elképzelhetetlen nagyságú és politikai erejű támogatásban részesült, ami garantálta és garantálni fogja a zsidó állam létét.

Az a tény, hogy Izrael a mostoha adottságai és óriási fegyverkezési kiadásai ellenére példátlan sikerrel működött, mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy mit ért el a szomszédjaihoz képest. Az elmúlt tíz év során az egy lakosra jutó jövedelem 24 ezerről, 34 ezerre nőtt. Ugyanakkor az övhez hasonló természeti környezetben Gaza övezetben és a West Bankon élők egy lakosra jutó jövedelme 2.000 dollár szinten stagnál. Ehhez hasonló különbség a világon csak a két Korea között alakulhatott ki. De se ez, se az nem lehet fenntartható. Egyszer felrobbannak.

Az sem vált nemcsak az európai, de még a magyar történészek számára sem egyértelművé, hogy a zsidók számára vallási alapú államuk legyen, Európa keleti felén, centrumban az Osztrák Magyar Monarchiában, első sorban a történelmi Magyarországon élő zsidók fogalmazták, és valósították meg.

Mindig óvatos vagyok, amikor a történelem érékelés során az vetődik fel, hogy mi lett volna, ha… Most mégis felvetem, hogy Izrael állam aligha valósulhatott volna meg, ha a náci Németország és szövetségesei nem irtják ki az Európai zsidóság többségét. Nem az Európa keleti felé élő zsidóság érezte úgy, hogy el kell hagyni példátlan sikereik térségét, hanem tudomásul vették, hogy az itt élő államalkotó népek üldözik, illetve üldözni fogják őket, mert azt hiszik, hogy a zsidóságuk nélkül, önerőből is elérhették volna a sikert, és évezhették volna annak gyümölcseit.

Fiatal koromban is egyértelmű volt számomra, hogy nemcsak a magyar arisztokrácia és az úri középosztály, de még a magyar népnek jelentős hányada is, úgy érezte, hogy a zsidóság előlük lopta el a kínálkozó alkalmát a fényes meggazdagodásának. Az óta sem akadt olyan politikai hatalom, illetve olyan magyar társadalomtudós, aki egyértelműen megfogalmazta volna: Sem a magyar arisztokrácia, sem a magyar úri középosztály, de semmi más nem zsidó politikai erő az országban nem volt alkalmas, hogy végrehajtsa azt, amint az ország zsidósága a vasút századában megvalósított. Minden, ami Európa keleti felének minden társadalmában a vasút századában létrejött, azt a zsidó etnikumok valósították meg.

Ez nemcsak az első világháborút megelőző fél évszázadra volt igaz. A 1717-es bolsevik forradalom győzelmében is óriási szerepe volt a zsidó értelmiségnek. Ezt pedig az orosz nemzeti büszkeség hallgatatja el. Ezt, semmi sem jellemezte jobban a ténynél, amikor a Szovjetunió boldogan Izraelbe engedte a zsidóságát. Európa keleti felén a társadalmak pusztulása mindig az antiszemitizmussal indult. Még nem találkoztam annak megállapításával sem, hogy bolsevik Szovjetunióból érkezett zsidóság mekkora szerepet kapott Izrael jelen stabilizációjában.

Engem már a második világháborúban megjelent Keszler Jánosnak, a Tizenharmadik törzs címmel megjelent könyve óta izgat a kelet-európai, úgynevezett kazár zsidóság szerepe. Amennyire érthető, hogy Izrael és az európai zsidóság nem fogadta, és ma sem fogadja örömmel, hogy az Európa keleti felén élő zsidóság nem szemita, hanem török-tatár eredetű, annyira megalapozatlannak tartom azok Rajna-völgyi eredetét. Amennyire vitathatatlan, hogy Európa nyugati harmadában a zsidó diaszpóra szinte azonnal megjelent, annyira értelmetlen az egy nagyságrenddel nagyobb közép és kelet-európai etnikumot ezek bevándorlóinak tekinteni. Az ugyan vitathatatlan, hogy mindig voltak a Rajna völgyéből keletre vándorolt családok is, de azt hinni ostobaság, a fejlett Nyugtról, az elmaradt keletre történő tömeges vándorlásuk feltételezése.

Számomra Juhász Gyulának a kettős honfoglalás felismerése azonnal szimpatikus volt, hiszen az antiszemitizmus ostobaságát semmi sem leplezi le jobban, mint az a tény, hagy az országunkban élő zsidók nagy többsége nem is Izrael földjéről érkezett szemita, hanem már jóval a honfoglalásunk előtt velünk is élő kazár, azaz török-tatár népek voltak. Vagyis a magyarországi zsidóság volt az egyetlen olyan etnikum a sok etnikumunk között, akikkel ezer évnél is régebbi együttélésünk volt.

Ezért volt számomra a Budapesten született, Artur Koestler: A tizenharmadik törzs címmel megjelenő könyve. Máig értetlenül állok e könyvnek a magyarországi zsidóság fogadásával szemben. Sértődötten fogadták, hogy akad egy zsidó, aki őket nem szemitának, hanem kazárok utódainak minősítik. A kazár fejedelem a viharosan tejredő mohamedán és az erőszakosan keresztény Konstantinápoly befolyásának csökkentése érekében Kazár Birodalom hivatalos vallásának választja a zsidó vallást. Ennek a tudomásul vétele a szemita zsidóságot sértette abban, hogy számukra isten csak őket választotta.

Artúr Koestlert viszont az serkentette, hogy könyve az Európa keleti felén élő zsidóságot nemcsak Hitler, de a Horthy rendszer számára is nem szemita, hanem török-tatár, konkréten velük rokoni kazárnak bizonyította.

A közelmúltban Magyarországon járt izraeli miniszterelnök ugyan nem a kazár eredetet feltáró Artúr Koestlert, de a zsidó állam szükségszerűségét hangsúlyozó magyar zsidóság érdemeit méltatta.