Latin Amerika demográfiája

Kopátsy Sándor                EH                   2018 06 13

Latin Amerika demográfiája

Betoldás a Harari könyvhöz

A napokban írtam a fogamzásgátlás történelmi szerepéről. Abban nem tértem ki arra, hogyan alakult a népszaporulat Latin Amerikában. Mi Európaiak nem vesszük tudomásul, hogy Európa népei közül a latinok nagy többsége a 44 millió négyzetkilométernyi Amerikában él. Az ugyan köztudott, hogy jó száz éve az európai történelem sorsa a történelemben példátlan Egyesült Államok beavatkozásán múlt, és a jövőnk még inkább azon, illetve a négy óceánokon túli angolszász országon, az Egyesült Államokon kívül Kanadán, Ausztrálián és Új-Zélandon múlik. Ha a Nyugat nemcsak Európát, hanem Amerikát és Óceániát is értjük, akkor tudomásul kell venni, hogy a Nyugat területének ötszöröse és lakosságának nagyobb fele nem Európában van. Ezt a két világháború már egyértelműen bizonyította. Mindkettőben Európa sorsa az Egyesült Államokon dőlt el.

Ezt ma az illusztrálja a legjobban, hogy az ENSZ tagállamait a társadalmi fejlettségük alapján, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottságuk eredője alapján rangsorolja. Ezek sorrendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Vagyis nincs köztük egyetlen európai nagyhatalom. A fenti tíz legfejlettebb társadalmi ország lakosságának a négyötödét az óceánokon túli négy adja. A hidegháború után Németország államfője, Adenauer, és Franciaország elnöke De Gaulle azzal a céllal hozták létre az Európai Uniót, az legyen az Egyesült Államokhoz hasonló szuperhatalom. Ezt ugyan ilyen egyértelműen nem fogalmazták meg, de mégis világossá vált, hogy eleve nem a szuverén európai államok közösségét, hanem a német-francia irányítás alá szervezett Európai Egyesült Államokat akarták. Alig tíz év alatt az EU tagállamainak a többségét közös valutára bírták. Nem vették tudomásul, hogy nemcsak az euró övezet tagsága volt nagyon heterogén, de még Németországnak és Franciaországnak sem lehet tartósan közös valutájuk. A bevezetett euró csak Németország fölényének növekedését eredményezte. A mediterrán országok pedig tönkrementek.

Az EU egészének csődje egyértelmű lenne, ha az elmúlt negyedszázados fejlődését összevetnénk az Egyesült Államokéval és a távol-keletiekkel. Ettől Brüsszelben okkal óvakodnak. Csak néhány példát.

Az egy laksora jutó jövedelem az EU tagságában fele úgy növekedett, mint az Egyesült Államokban, és negyed úgy, mint a Távol-Keleten.

Az egy foglalkoztatott munkás évente 100-150 órával többet tejesített az Egyesült Államokban, mint az EU országokban. Ez a különbség még egyszer akkora a kelet-ázsiai országokhoz viszonyítva.

Az ENSZ PISA felmérés még nagyobb különbségeket mutat.

A mediterrán államok népesdése.

Még nem találkoztam olyan felméréssel, ami a latin-amerikai népek európai és amerikai fejlődését vetette volna össze. Európa viszonylag kis területéből tizedét sem foglalja el a négy mediterrán ország. Ezzel szemben az amerikai kontinensen hússzor nagyobb a latin amerikai országok területe, és hétszer nagyobb a lakosságuk. Ezen túl a négy angolszász országban is közel annyi mediterrán nép él, mint Európában.

Még a nyomával sem találkoztam annak, hogy valaki foglalkozott azzal, hogy a mediterrán népek miért lettek a leggyorsabban szaporodó indoeurópai népek. Az oka abban látszik, hogy viselkedésükkel is katolikusok maradtak. Tizenöt éve egy felmérés alapján a latin-amerikai népek kétharmada utasította el a születésszabályozást és az abortuszt. A legutóbbi felmérés azonban már fordított arányt mutat. Meggyőződésem szerint a megkérdezésnél is megbízhatóbb mutatók a tények. Tizenöt év alatt harmadával csökkent a népszaporulat, amit nem gyors, de megállíthatatlan folyamatnak tartok.

Európában is megindult a második világháború után a mediterrán államok munkásainak áramlása a már gazdag puritán országokba, de ez nem haladta meg a befogadó képességet. Az euró övezet azonban tönkre tette ezeknek az országoknak a pénzügyi helyzetét. Sajnos Németország az 2015-ös közel-keleti és az afrikai bevándorlási hullámát fogadta be, annak ellenére, hogy a négy mediterrán országban katasztrofális lett a fiatalok munkanélkülisége. Ezek nagyságrenddel használhatóbb munkaerőt jelentettek volna.

Egészen más a helyzet Amerikában, ahol a latin-amerikai 700 millió lakos óriási többségének, azok etnikai hovatartozásától függetlenül, egyetlen vágya az Egyesült Államokba költözés. Ugyanis az ott élő latin és afrikai népek számára ötször magasabb jövedelmű társadalmat jelentene az ottani életük. Európában fel sem merül, hogy a négy mediterrán ország lakóinak északra költözése ellen kerítéssel kellene védekezni. Európának, vagyis az EU-nak nem a négy mediterrán tagország, hanem a közel-kelti és afrikai bevándorlók ellen kell kerítéssel védekezni a sokkal nagyobb anyai nyomás és kulturális különbség ellen.

A bevándorlási nyomás esetében, elsősorban a bevándorlók kulturális és anyagi elmaradottságát kellene felmérni.

Amerikában a latin-amerikai államok lakosságának a jövedelmi szintje ötöde a befogadó Egyesült Államokéhoz viszonyítva. Ráadásul annak déli harmadában a spanyol nyelv a lakosság jelentős hányadában ismert. Az afrikai bevándorlók pedig mintegy tízszer gazdagabb feketék közé kerülnek. Szinte csak a Latin-Amerikában élő indián őslakosság számára nem vonzó a gazdag Amerikába történő áttelepedés.

Ezzel szemben Európában a négy mediterrán ország lakosságának a jövedelme harmada a munkaerőt befogadó országokhoz viszonyítva. Az iskolázottságuk pedig közel azonos, az életvitelük pedig csak magasabb szintű, mint otthon volt. Ezzel szemben a közel-keletiek és az afrikaiak olyan országokból jönnek, ahol az egy főre jutó jövedelem tizede sincs az EU célországokban átlagosnak. Nem véletlen, hogy a beáramlók nem az EU-ba, hanem csak azon belül a gazdag, és jóléti államaiba akarnak jönni. Ezért képtelen a beáramlók központi elosztása, mert a bevándorlók számára óriási különbség, hogy melyik tagországba fogadják be őket. Az egyszer már valahova befogadottak az EU országok között szabadon mozoghatnak.

Nem is említve azt, hogy a bevándorlók óriási többsége nem beszél egyetlen világnyelvet, legfeljebb kevesen angolt. Azzal pedig legfeljebb a skandináv országokba indulhatnak el. A brüsszeli bürokratáknak azt kellene felismerni, hogy a befogadhatóság minimális feltétele a befogadó ország nyelvének középfokú ismerete.

Ezen túlmenően azt is látni kellene, hogy a mohamedán kultúrájú emberek számára a kereszténység üldözendő ellenség.

A római katolikus egyház felelőssége.

Történészként a kis Nyugat-Európa annak köszönhetően lett az utóbbi ezer ében az emberiség élcsapata, hogy a feudális társadalma, elsőként kiscsaládos rendszerre épült. Ezt pedig csak azért tudta megvalósítani, mert a római katolikus egyház egyértelműen a kiscsaládos rendszert támogatta. Fajunk történetében talán a legnagyobb forradalmat a nagycsaládról a kiscsaládra való áttérés jelentette. Harari erről említést sem tesz.

Amikor ezer éves erőfeszítés és szelekció után Európában sikerült az 500-1.000 ezer milliméteres csapadékkal megelégedő és a fagyos telet is elviselő búzát és árpát megtermelni. Ezzel az Alpoktól északra fekvő marhapásztor, pogány népeket földművelő kereszténységre átállítani, ennek a feladatnak a megvalósításához a római katolikus egyház aktívan csatlakozott. Azt, hogy ez a gabonatermelő társadalom kiscsaládos jobbágyrendszerben működjön, csak a katolikus egyház példátlan segítsége volt képes megvalósítani.

Azt, hogy a kor követelményeinek a kiscsalád sokkal jobban megfelel, mint a nagycsalád, azonnal felismertem. Sőt azt is, hogy közel ezer évvel később az ipari, majd a múlt században a tudományos és technikai forradalom is csak a kiscsaládos társadalmakban valósulhatott meg. Harari ugyan a Homo sapiens törtnetében tudomásul veszi a nagycsaládosságot, de említést sem tesz arról, hogy a kiscsaládot Nyugat-Európának köszönhetjük.

Ahogyan Nyugat Európa a római katolikus egyháznak köszönheti, hogy ezer éven keresztül a társadalmi fejlődés élcsapata lettünk, jelenleg azonban a latin népek túlnépesedéséért, és ebből fakadó lemaradásáért is elsősorban ez a vallás felelős. Nem nehéz ezt bizonyítani. Nincs olyan társadalom, amelyik az élvonalba került volna olyan gyors népszaporulattal, amilyen a latin-amerikai országokat száz éve jellemzi. A kínai csoda óta tudományosan elismert tény, hogy a kommunista diktatúra képtelen volt javítani az egy lakosra jutó jövedelmét, a magas foglalkoztatottságot, amíg le nem állította a túlnépesedését. Ahogyan azonban leállította az emberiség történelemben példátlan módon képessé vált arra, hogy nemcsak növelje az egy lakosra jutó jövedelmét, de az oktatási és az egészségügyi eredményét is.

Ha egy világvallás ilyen tényt tapasztal, kötelessége a népszaporulatot hívei körében csökkenteni. Ez ezerszer nagyobb segítség, mint a geocentrikus világrendről vallott véleményét feladni.

A középkorban a római katolikus egyház a keresztes hadjáratokkal vállalta a túlszaporodott népesség elpusztítását. Azt ugyanis nem lehet tagadni, hogy a keresztes hadjáratok feladata a túlnépesedés megállítása volt. A toborzás elsődleges feltétele az volt, hogy az elsőszülött fiúk nem vállalhatják a hadjáratban való részvételt, ami után a halál utáni üdvözülést ígérték. Szerveztek olyan keresztes hadjáratokat is, amiben a nem első szülött még harcképtelen fiúkat már gyermekkorukban is besorozták.

A klérus tagjait eltiltották a házasságtól azzal az az okkal, nehogy az egyházi vagyont gyermekeikre hagyhassák. Jelenleg, amikor a klérus tagjának lenni nem meggazdagodást jelnet, ezt az ostoba követelményt fenntartják, ezzel lehetetlenné tették, hogy a klérus legjobb utánpótlását, amit a papok gyerekei jelenthetnének. Előttem egy térkép, ami a latin-amerikai országokban a terhesség megszakíthatóságának lehetőségeit ábrázolja. A 700 millió lakosnak alig másfél százaléka él olyan latin-amerikai országban ahol a fogamzásgátlók és az abortuszok elérési lehetősége él olyan országokban, mint ami az európai katolikus mediterrán országokban jellemző.

A demográfia tudománya nem ismer olyan sikeres országot, ahol a tényleges belső népességnövekedés meghaladja az 1 százalékot. Ezzel szemben az örvendetes csökkenés ellenére, még mindig 2-3 százalékos a latin-amerikai országokban a népesség növekedése. Nem tudok elképzelni ma már olyan tudományos fórumot, ahol ezeknek az országoknak a lassú egy lakosra vetített növekedését nem a túlzott gyermekvállalással magyaráznák. Vitathatatlan tény, hogy az emberiség tizedét jelentő latin-amerikai országok növekvő lemaradását a két észak-amerikaihoz képest, ne a túlnépesedéssel magyarázza.

Most egy argentin bíboros a pápa. Az országa egyrészt a világ egyik legjobb mezőgazdasági adottságával rendelkezik, másrészt etnikailag is a legjobb az adottsága, de a klérusa továbbra is hisztérikusan tiltakozik a fogamzásgátlók szabad, és olcsón elérhetősége, és az anyák abortusz kérése ellen.

A fentiek ellenére a latin-amerikai országok jövőjét nem lemaradónak látom. Legalábbis a világ lemaradó kétharmadához képest. A puritánokhoz képest azonban továbbra is egyre jobban lemarad. Ezért elsősorban a római katolikus egyház lesz a felelős. Ezt vitatni nem lehet.