Az Európai Unió jövője

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 11 17

Az Európai Unió jövője

Az Európai Unió, az európai államok közös felépítménye a világtörténelem legnagyobb társadalmi úttévesztése. Ha van olyan magas-kultúra a világon, aminek lehetetlen a közös felépítménye, akkor Európa a leginkább ilyen. Egy kicsi, de nagyon fontos kontinens teljes eltévedése azzal magyarázható, hogy a társadalomtudományok máig nem tisztázták, mint kell érteni olyan alépítménynek, amire közös felépítmény épülhet. A történelmi materialisták ugyan egyértelműen megfogalmazták, hogy a társadalmak felépítményét az alépítménye határozza meg. Ebben Marx volt a legkövetkezetesebb, de ő sem ment ennél tovább, sőt olyan marxista vallást alkotott, amelyik ettől a törvénytől a legjobban eltávolodott. E törvény ismerete nélkül is érvényesült a gyakorlati megvalósulása. Fajunk életében spontán is mindig és mindenütt, spontán olyan társadalmi felépítmény alakult ki, ami megfelelt az alépítményének.

Ennek a klasszikus példája, hogy amint kialakult a szántóföldi öntözéses gabonatermelés, minden társadalom a tudatosság minden jele nélkül, olyan osztálytársadalmakat alakított ki, amelyek védekeztek a túlnépesedés ellen. Nyoma sem található annak, hogy az uralkodó osztály tudtában lett volna annak, hogy az elsődleges feladata a halálozás olyan szinten tartása, ami mellett nem jön létre a társadalom működésképtelensége. De ez nemcsak spontán módon történt, de utólag sem magyarázta meg a társadalomtudomány, hogy a termelő társadalmak spontán annyira túlnépesedők lettek, hogy anarchiába kerülnek, ha a társadalom nem fokozza a halandóságot.

Mintegy hatezer éven át minden osztálytársadalom tudatosan arra törekedett, hogy a versenytársainál erősebb legyen, amit csak a számszerű fölénye jelenthetett, ugyanakkor szervezetten növelte a halandóságot. Bármennyire egyértelmű, hogy minden osztálytársadalom csak azért nem lett még nagyobb létszámú, mert a spontán túlnépesedés ellen növelte a halandóságot. Bármennyire egyértelmű, hogy lényegesen gyorsabb lett volna a népszaporulat, ha az uralkodó osztályok nem növelik a nyomort, nem hadakozik a szomszédjaival, nem pusztítják egymás és a maguk erőforrásait, terjesztik a járványokat, ölik az embereket.

Azt Marx sem ismerte fel, ha a társadalmak felépítményét az alépítménye determinálja, akkor a fajunk története csak olyan lehetett, amilyent a fajunk érdeke megkívánt. A történelmünk nem tévedt el, hanem azaz egyetlen járható úton járt. Ezért nem kritizálni kellett volna az osztálytársadalmi múltunkat, hanem megmagyarázni, hogy miért ez volt az egyetlen járható út. Ez az út páratlanul sikeres volt, mert ennek köszönhetően vajunk a föld szinte minden természeti környezetébe be tudott rendezkedni, és már a gyűjtögetéssel a megjelenését követő mintegy 150 ezer év alatt több százmillióssá válhatott.

Ez ugyan a fajok életében példátlanul gyorsa fejlődés volt, de ennél huszadnyi idő, alig hatezer év alatt több milliárdos fajjá változott, amelyik megoldotta a túlnépesedési problémáját, nem csak megszűnt a szüksége annak, hogy fokozza a halálozását, sőt óriási áldozatokat hoz annak érdekében, hogy minél tovább és jobban és okosabban éljünk.

Az emberiség egy ötödében spontán szűnt meg a túlnépesedés, és tudáshiányos lett a társadalom. Ebben az ötödben most is spontán, ösztönösen alakult át a társadalom osztálynélkülivé.

A legnagyobb változást az jelenti, hogy megfordult az osztálytársadalmakra jellemző újraelosztás.

Az osztálytársadalomban a lakosság értéktermelő nagy többségétől vonták el a jövedelmet, és osztották szét az uralkodó osztályban. A jelenkori fejlett társadalmakban az adók többségét a gazdagok fizetik, és annak jelentős hányadát a szegénység csökkentése érdekében osztják vissza. Ezt a jelenkor legdivatosabb közgazdásza, a francia Piketty azért nem értette meg, mert nem a jövedelem, hanem a vagyon elosztását vizsgálta. A tőkés osztálytársadalmakban a vagyon valóban koncentrálódik, de a jövedelmek nivellálódnak. Márpedig az utóbbi a fontosabb. Véleményem szerint a legnagyobb vagyonkoncentráció a feudális osztálytársadalmakban volt, hiszen a legnagyobb vagyon a termőföld volt, aminek 99 százaléka a feudális Franciaországban az egy százalékos földbirtokos osztály tulajdonában volt. Ez nyomort azonban azért okozott, mert a jobbágyok jövedelmének és munkaidejében jelentős hányadát a földesurak élvezhették.

Mennyi szuverén államra van Európában szükség.

Szuverén állam felépítmény, annyi szuverén államra van szükség ahány jelentősen eltérő alépítményű társadalom van. Ezt ugyan minden materialista társadalomtudós elméletileg elfogadta, és elfogadja, de máig nem tisztázták, hogy az államon belül melyek azok az alépítményi pillérek, amelyek szuverén államot igényelnek. Ezzel Marx sem foglalkozott. Ő az általa ideálisnak tartott társadalmi felépítményt, a kommunista államot tartotta olyan felépítménynek, ami minden kultúrának, minden fejlettségi fokon ideálisan működik.

Ebből fakadt, hogy az oroszországi marxisták, a bolsevikok is azt hitték, hogy élni lehet az alkalommal, a forradalomban győztes Oroszország is lehet, ha nem is kommunista, de szocialista állam, amelyik megvárja, hogy a fejlett államok munkásosztályai győznek, és azok majd segíthetik egymást. Amikor pedig a fejlettebb társadalmak marxistái nem lettek bolsevikok, reálisnak tekintették, hogy az ideális társadalmi felépítményüket fenntartják. számukra fel sem merült, hogy csak a legfejlettebb társadalmak képesek túllépni az osztálytársadalmi formán. Az sem zavarta őket, hogy már a 20. század elején három egymástól lényegesen eltérő marxizmus alakult ki a három eltérő európai kultúrában.

A legfejlettebb puritán népek tőkés osztálytársadalmaiban a marxizmus szociáldemokrácia lett. Ezek a fejlett és puritán népek tőkésállamokban a jóléti társadalmak építését szorgalmazták. Feltételezték, hogy békés módon is felépülhet a kommunista, vagyis az osztálynélküli társadalom.

A latin népek marxistái radikálisabb utat választottak, euro kommunisták lettek. Ezek valamivel az élvonal mögött álltak, a kereszténységük pedig római katolikus volt. Ők voltak a marxizmus középvonalasai.

A kelet-európai és a balkáni népek bolsevik kommunisták voltak. Hittek abban, hogy a politikai diktatúra képes az elmaradottabb társadalmakban is fenntartani a munkásosztály hatalmát. Ezek a népek nagycsaládosok és ortodox keresztények voltak.

Általánosan azt mondhattuk, hogy viszonylag gyorsan, Marx halála után a Nyugat három kereszténysége három marxizmussá vált szét. Addig szinte egyetlen marxista sem jutott el, hogy a marxizmus nagyon gyorsan a Nyugat három kereszténységégére épült három ideológia lett. Pedig ez történt.

A fejlett társadalmak történelmi materialistái ugyan nem vetették el a történelmi materializmus alapelvét, ami szerint csak a fejlettebb társadalmak lehetnek képesek a fejlettebb társadalmi felépítmény kialakítására, de Marxhoz hasonlóan, az általuk kitalált felépítményt, a liberális demokráciát a legjobb megoldásnak tekintették.

A jelenkori társadalom alépítményének egyik fő pillérét a 20. század elején Max Weber ismerte fel. Kijelentette, hogy a jelenkorban csak a protestáns népek képesek arra, hogy a többi kultúránál hatékonyabb felépítményt működtessenek. Ő még a puritán vallásról beszélt, mert a hite szerint, a Nyugat protestáns népei a puritán kereszténységüknek köszönhetik, hogy puritán módon viselkednek. Weber tehát egy felépítményi elemet tekintett a legfontosabb alépítménynek. Nem vette tudomásul, hogy az angolszászok, a germánok és a skandinávok eleve, tehát a kereszténységük előtt is puritán népek voltak, és ezért szakadtak ki a latin népek kereszténységéből, mert azt nem tekintették számukra elég puritán vallásnak. Weber ösztönösen nem volt következetes történelmi materialista. A felismerését mégis óriási jelentőségűnek kell tekinteni. Ő már 1905-ban leírta, azt, ami mára bekövetkezett, a világ társadalmi élcsapatába csak a puritán népek kerültek be.

Felismerése beigazolódott, a társadalmak ötödébe, az élcsapatba csak a puritán népek tartoznak. Nyugaton az angolszász, a germán és a skandináv népek országai, a Távol-Keleten pedig Japán és a Kis Tigrisek lettek fejlettek. 1990 óta pedig az emberisség másik ötödét jelentő Kína járja az élvonalba kerülés útját.

A túlnépesedés.

Weber sem ismerte fel a társadalmi siker másik fő pillérjét, a népszaporulat leállását. Bármennyire egyértelmű, hogy minden sikeres társadalom nemcsak puritán, de a túlnépesedése is megszűnt, ez nem tudatosult. Azt csak a kínai vezetés ismerte fel, ami mint elmélet, már a 20. század elején megjelent, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népességnövekedés elviselhetetlen vagyonképzési igénnyel jár. Ennek ellenére még nyomát sem találtam annak, hogy valaki ezt úgy értelmezte volna, hogy az osztálytársadalmon való túllépés másik feltétele a túlnépesedés leállása. Nehezen magyarázható, hogy néhány alulnépesedett, puritán országon kívül, csak olyan társadalom lett sikeres, amelyikben a népesség spontán szaporodása 1-2 ezrelék alatt volt. Ez is csak azért történhetett meg, mert minden sikeres állam támogatta a gyermekvállalást.

Annak ellenére, hogy minden osztálytársadalom fokozta a halálozást és üldözte a tudásvágyat ez máig nem tudatosult. Ezzel szemben minden fejlett társadalom nemcsak anyagilag támogatja a gyermekvállalást, de ingyen védi az egészségüket, és oktatja őket. Ennek nyoma sem volt az osztálytársadalmakban. A reformáció volt az első vallás, amelyik meghirdette az ingyenes, alapfokú oktatást. Ezt azonban csak a vallási művek megismerése érdekében tette. Évszázadokig a nép kezében az egyetlen könyv a biblia volt. A hat osztályos oktatást az ellenreformáció is átvette. A Nyugat számára óriási pozitív hatása volt annak, hogy a nyugati kereszténység megtanította a híveit olvasni.

A marxistákhoz hasonló módon viselkedtek a liberalizmus hívei. Nekik máig az a meggyőződésük, hogy a fejlettebb társadalom csak a liberális demokrácia útján épülhet ki. Azt vallják, hogy minden kultúrában, annak minden fejlettségi fokán az egyedüli sikerre vezető út, a politikai demokrácia. Ezen az alapon a bolsevik Szovjetunió összeomlását is a demokrácia hiányával magyarázták és magyarázzák ma is. Ezeket az sem zavarja, hogy 1990 óta Kína a világtörténelemben példátlanul gyorsan fejlődik annak ellenére, hogy a kommunista pártjuk politikai hatalma, diktatúrája fennmaradt. Képtelenek megérteni, hogy a demokrácia is olyan felépítmény, ami csak a társadalmi fejlettség bizonyos szintjén lehet hatékony. Ezt a szintet, a tapasztaltok alapján, csak az olyan társadalmak érhetik el, ahol az egy lakosra jutó jövedelem elérte a 20 ezer dollárt, az iskolázottság pedig meghaladta a 12 évet. A demokrácia is olyan felépítmény, ami csak akkor lehet hatékony, ha létrejöttek az alépítményi feltételei.

Miért nem lehet Európa a népeinek közös állama?

Azért, mert Európa heterogén.

Három nagyon különböző kultúrára oszlik. Ezt jól bizonyítja kereszténységének történelme. Ez először az első évezred végén azért vált ketté, mert a kiscsaládos Nyugat-Európa nagyon más társadalmi alépítmény volt, mint a nagycsaládos Kelet-Európa és a Balkán. Aztán egy másik fél ezred után Nyugat-Európa is kettévált, mert a puritán angolszászok, germánok és skandinávok nem viseleték el a latin népek nem puritán kereszténységét.

Hogyan született az Európai Unió?

A hidegháború után a nagyhatalmi szerepét elveszett két ország, Németország és Franciaország, nagy formátumú vezetője, Adenauer és De Gaulle úgy gondolta, hogy a hidegháború során elveszített nagyhatalmukat azzal állíthatják helyre, ha Európa nyugati felét államok közösségévé szervezik maguk alá. A gyarmatbirodalmak fogalmával kifejezve, befolyási övezetükké teszik Európát. Az nemcsak nekik, de az alájuk szervezett államok vezetőinek sem tűnt fel, hogy Európa két örökös egymással háborúzója lett a két legjobb barát. Nemcsak a két alapító ország, de az alájuk szervezett vazallusok is örömmel vállalták, hogy a gazdagokkal közös államszövetség tagjai lehetnek. Úgy érezték ezzel megszabadulnak a pénzük gyors inflálódásától, a kisebbrendűségüktől. Az sem tette a tagállamokat, hogy az EU-ba könnyű belépni, de kilépni szinte lehetetlen.

Az Európai Unió vámuniónak indult.

Ez addig ártalmatlan, amíg a vámunió tagjai a saját devizájuk árfolyamát az érdekükhöz, a viszonylagos fejlettségükhöz és adóssághelyzetükhöz igazíthatják. Azt a közös keménységű valuta a kevésbé puritán és fejlett tagállamok számára öngyilkosság, nem vették tudomásul, csak azt élvezték, hogy megszabadultak a viszonylag nagy inflációjuktól és olcsóbban tudtak eladósodni. Senki sem értette meg, hogy a vámunió csak akkor elviselhető a kevésbé fejlett és kevésbé puritán tagállamok számára, ha szabadon tudják módosítani a valutájuk keménységét. Legalább azt ideje volna tudomásul venni.

Németország azonban felismerte, hogy számára nem várt előnyt jelent a közös keménységű pénz, amint a Maastrichti Feltételek már biztosítottak. Azok már garantálták a tagállamok valutáinak közös keménységét. A minden tagállamra kötelező maximum 3 százalékos költségvetési hiány ugyanis azt jelentette, hogy minden tagországban közel azonos szinten kell tartani az inflációt, a pénzteremtés mértékét. Ez azt jelentette, hogy a nem puritán, nem adózás fegyelmű tagállamok sem teremthetnek a költségvetési hiányukat fedező mennyiségű pénzt. Vagyis az EU tagsággal megszűnt a tagországokra jellemző elérő infláció. Ezzel felrúgták a korábbi Keynes által ajánlott módszert, hogy minden állam számára biztosítani kell a fedezet nélküli pénzteremtést, mert az kisebb károkozó, mint a pénzhiányból fakadó gazdasági válság. Ez azt jelenti, hogy minden államnak annyi pénzt kell teremteni, amennyivel biztosítani tudja a kereslet és kínálat közti egyensúlyt. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy nem kell törekedni a minél kisebb inflációra, csak azt, hogy az infláció nélkül meg nem teremthető pénzügyi egyensúlyt inflációval is kisebb hiba megteremteni, mint elviselni a gazdasági válságokat.

Az a tény, hogy a latin, különösen a mediterrán országokban lényegesen gyorsabb volt az infláció, mint a puritánokban, csak azt jelentette, hogy a latin népek nem képesek úgy takarékoskodni, adót fizetni, mint a puritán népek. A latin népek országinak nagyobb inflációját az magyarázta, hogy könnyebben költekeznek, nehezebben takarékoskodnak, fegyelmezetlenebbül adóznak, tehát nagyobb a költségvetési hiányuk, mint a puritánoknak.

Az EU a latin országok külső eladósodását azzal oldotta meg, hogy pénzt ugyan nem teremthettek, de tőlük felvehettek olcsón olyan hiteleket, amelyeket soha nem lesznek képesek visszafizetni. Ezt a csapdát a puritán országok is örömmel fogadták. A pénzintézeteik számukra a hazaihoz képest magas kamatokkal állampapírokat vásárolhattak. Ráadásul, ugyanis a pénzpiaci minősítők is értékeseknek minősítették a mediterrán tagországok kötvényeit, amikről a laikusok is tudták, hogy soha nem lesznek visszafizetve, mert tudták, hogy a hitelezők, elsősorban Németország nem fogja leírni, mint behajthatatlant, inkább újabb hitelekkel tartja életben a reménytelenül eladósodottakat. Azok pedig nemcsak fizetésképtelenek, de kilépni sem tudók lettek.

A társadalmi homogenitás nagy előny.

A társadalmak fejlettségének a legmegbízhatóbb közgazdasági mércéje az ENSZ által használt három mutató eredője. Ezek: Az egy lakosra vetített jövedelem, a várható életkor, és az iskolázottság. Ezt két mutatóval egészítenem ki: Az egy laksora jutó vagyon, és a lakosság számának változása. Ezt a két mutatót azért tartom fontosnak, mert az első három csak a társadalom elért állapotát mutatja meg megbízhatóan. A másik kettő azt fejezi ki, hogy a népesség gyors növekedése eleve lehetetlenné teszi a sikeres fejlődést. Ha egy ország társadalmi fejlődésének lehetőségét is látni akarom, látnom kell mekkora a nemzeti jövedelméhez viszonyított vagyona. Ez a mutató akkor alacsony, amikor a társadalom nem puritán, vagy gyorsan növekszik a lakossága.

A nem puritán módon viselkedő lakosság és a gyorsan növekvő lakosság esetében eleve alacsony a nemzeti jövedelemhez viszonyított vagyon. Ahol a lakosság több elértő kultúrából tevődik össze ez az arányszám etnikumokként nagyon eltérő. Ilyen mért adatot csak az Egyesült Államokból ismerek. Ott a távol-keleti etnikumúak vagyona a jövedelmük négyszerese felett van. A protestánsoké három és félszeres, a latin-amerikaiaké két és félszeres, a négereké egyszeres alatt van. Ez az arány erre a négy etnikumban is ekkora függetlenül milyen magas a jövedelmük. Az ilyen adatokat látva, érthetetlennek tartom, hogy ezeket a társadalomtudományok nem használják. Pedig jelenleg a társadalmi fejlődés elsősorban két tényezőn múlik. Minél puritánabb legyen a lakosság és minél lassabban változik a lakosság száma. Ennek ellenére az előbbit nem mérik, az utóbbit ugyan mérik, de a jelentőségét fel sem fogják.

A lakosság puritanizmusát a jövedelemhez viszonyított vagyon méri. Ezt a mutatót csak a föld és a bányajáradék torzítja. 1990-2015 között a kínai iparosítás példátlanul magas bányajáradékot és viszonylag magas földjáradékot hozott létre. Ezért a bányakincsekben gazdag országok aránytalanul gazdagok lettek. Ez a torzítás valószínűleg nem lesz még egyszer ilyen jelentős, mert a bányakincsek keresletében a kínaihoz hasonló kereslet nem várható.

Magyarországnak az euró övezetbe lépése most nem lenne ugyan olyan veszélyes, mint a megalakulásakor, az erősebb forintunkkal, de a közös valutával lényegesen csökkenne az országunk szuverenitása.

Utószó.

A véleményemet azért írtam le, mert veszélyesnek tartom, hogy a Fidesztől balra állók, mindenekelőtt a liberálisok szakemberei jelenleg az euró övezetbe lépésünket azért támogatják, mert az EU liberális brüsszeli vezetése támaszuk lenne a magyar belpolitikában.