Oldallátogatás

Oldalmegjelenítések száma ma

15

Oldalmegjelenítések száma tegnap

7

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

547

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

80 825

Értsük meg Trianont

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 11 08

Értsük meg Trianont

Tegnap egy barátom E-mail-on elküldte Dr. Raffay Ernő felvett előadását you-tub-on. Végig hallgattam, olyan volt, ami még a Horthy rendszerben is sok lett volna. Most egyenesen megdöbbentett.

Nyolcvan éve, középiskolás koromban már felismertem, hogy addig nem lehetünk a saját sorsunkra koncentráló nép, amíg nem vagyunk képesek reálisan megítélni Trianont. Azért lehetett 25 éven keresztül stabil a fél-feudális Horthy rendszer, mert sikerült a magyar arisztokráciának és az úri középosztálynak elhitetni a magyar néppel, hogy Trianonban velünk példátlan igazságtalanság történt, feldarabolták az országot, csak a területének és lakosságnak mintegy harmada maradt meg a magyarságnak. Amíg ezt a szörnyű igazságtalanságot nem tudjuk megszüntetni, és a Trianon előtti országunkat visszaállítani, nincs értelme semmi társadalmi igyekezetnek. Nem lehet más célunk, mint a revízió.

A történelemoktatásunkhoz, a tankönyvön kívül, járt még egy Történelmi Atlas, aminek borítóján a Kárpát Duna Nagyhaza képe és a NEM! NEM! SOHA! Számomra a legtöbbet egy etnikai térkép volt a legtöbbet mondó. Arra rárajzolva a trianoni határ. Abból egyértelművé vált, hogy a határok a piros színnél szűkebben lettek meghózva. Azt azonban nem írták alá, hogy ez a térkép a magyar hatóságok által felmért adatok alapján készültek. Arra már a zsidó osztálytársaim hívták fel a figyelmet, hogy a zsidók és a cigányok nem szerepelnek rajta, mert a számlálás szabálya az volt, hogy ez a két nép nem etnikum, hanem vallás. A magyarul beszélő cigányokat és zsidókat tehát magyarokként vettük számba. Vagyis úgy voltak a magyarok 52 százalékukkal abszolút többségben, hogy ezt a két etnikumot a magyarok közé soroltuk.

Az, hogy a népszámlásában a magyarul beszélő zsidó csak vallás, egyébként magyar, de a második zsidótörvény szerint az a magyar zsidó is üldözött, jogaiban korlátozott zsidó, akinek egy nagyszülője zsidó.

Ez a térkép is azt mutatta, hogy az elszakított területek ötöde piros. Vagyis az elszakított területeke lakosságának 80 százaléka, mintegy 2 millió volt a magyar. A határok közelében és azoktól távol, a székelyek jelentettek piros pontot.

E térkép alapján megállapítottam, hogy Trianonban nem tárgyilagosan húzták meg a határokat, úgy bántak velünk, ahogyan a háborút kezdő veszteseket szokták. Az volt a másik jogos sérelem, hogy a békeszerződés a székelyek által lakott területen nem írták elő az autonómiát.

Az eltelt idő alatt egyre erősebb lett a meggyőződésem, hogy az országunkban lakó népekkel felháborító módon bántunk. A nálunk eredményesebbeket vagy nem létezőnek tekintettük, vagy kártékony ellenségnek. A szászok ugyan szigorú autonómiát kaptak, másként nem is jöttek volna. A zsidókat nem létezőknek, gettó lakóknak tekintettük mindaddig, amíg a vasút századában nagyon sikeres polgáraink lettek. Nekik köszönhetően, a kiegyezés után először, és utoljára felzárkózók lettünk. A magyar arisztokrácia és az úri középosztály, akiknek semmi üzleti érzékük nem volt, és az üzletet rangon aluli, piszokos munkának tekintették, kitalálták, hogy ők lehettek volna olyan gazdagok, mint a zsidók, de azok ellopták előlük a kínálkozó alkalmat. Elhitették a magyar közvéleménnyel, hogy a teljes revízió mellett a másik minden mást megelőző feladat a zsidóságtól való megszabadulás. Ez vezetett oda, hogy a zsidóság öthatodát vagy a nácik elégették, vagy a háború után elmenekültek.

A második világháború előtt nemcsak a határ menti magyarlakta területeket, de a Székelyföldet, Hitlernek köszönhetően visszakaptuk. De a háború után újra elvesztettük, mert kommunista gyűlöletből a Szovjetuniót is el akartuk foglalni.

Raffay Ernőtől ma azt hallottam, hogy a nagyhatalmak ellen értelmetlen ugrálni, de nem tette hozzá, hogy ebben a legnagyobb ostobaságot a Horthy rendszer követte el, amikor hadat üzent a Szovjetuniónak. Máig nem mondjuk ki, hogy a Bécsi Döntésekkel visszakapott területeket azért vesztettük el, mert a Szovjetuniónak hadat üzentünk.

Úgy érzem, hogy még legalább egy másik száz évre lesz szükség arra, hogy a saját hibáinkat is megértsük.

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 11 09

A klímaváltozás mérlege

A tudomány elemi kötelessége, hogy a felmelegedésnek ne csak a hátrányaival foglalkozzon, hanem azt szembeállítsa a vitathatatlan előnyeivel, ás a védekezés költségével. Ennek ellenre ezekkel nem is foglalkozik. Csak azt tudom, hogy még mindig legfeljebb század ennyi ember élhetne, és azok még mindig elsősorban a gyűjtögetésből tarthatnák el magukat, ha nem történik az embertől független okokból néhány fokos felmelegedés. Azt, hogy fajunk életének az utolsó mintegy 5 százalékában százszor többen és ezerszer jobban élhetünk, elsősorban annak köszönhetjük, hogy a fajunk élettereiben jelentős változások következtek be. Ez a jelentős éghajlatváltozás a létezésünktől teljesen függetlenül történt. Semmi alapja nincs azt feltételezni, hogy mi a klímaváltozás nélkül jelentősen másként élhetnénk, mint előtte közel 150 ezer éven át.

Annak ellenére, hogy szinte mindent, amit elértünk, annak köszönhetjük, hogy tőlük függetlenül felmelegedett az éghajlat, és ennek hatására jelentősen megváltoztak a kor emberiségének az életterei, a tudomány semmit nem tárt fel abból, hogy mi okozta az utolsó jégkorszak végét. Szinte csak az általánosan elfogadott, hogy ebben a mi fajunknak nem lehetett jelentős szerepe.

Az is vitathatatlan, hogy a jégkorszak végét okozó felmelegedés óriási fajpusztulással járt, de csak az ember és a domesztikált háziállatai, amelyek élete ennek következtében minőségében lényegesen megváltozott. Néhány faj vagy teljesen kipusztult volna, legalábbis sokkal kisebb számban maradhatott volna fenn, ha az ember nem szelídíti meg, és állítja a szolgálatába. Ismereteim szerint, csak a kutya és a rénszarvas az a két állat, ami már jóval a felmelegedés előtt domesztikálódott, az emberhez szelídült. Az ember az egyetlen faj, amelyik a lényegesen élettereinek jelentős megváltozásaira azzal válaszolt, hogy néhány jelentősen megváltozott természeti környezetben a gyűjtögetésről áttért az önözéses szántóföldi gabonatermelésre, illetve a vadászatról a pásztorkodásra.

A szántóföldi gabonatermelés és a pásztorkodás azonban az ember életében nemcsak sokkal jobb, biztosabb életformát jelentett, hanem a nagyon lassan szaporodó fajból gyorsan túlnépesedő fajjá vált. Ezt a nagyon fontos változást a társadalomtudományok máig nem vették tudomásul, pedig 6-8 ezer éve történelmünket elsősorban ez a tény alakította.

Fajunk szempontjából a felmelegedés páratlan lehetőséget biztosított arra, hogy a munkájával az életkörülményeit alakító fajjá változott. Az előző mintegy 150 ezer évben viszonylag lassan fejlődő fajunk, a felmelegedést követő 6-7 ezer évben elképesztően gyorsan fejlődő fajjá változhatott át. Fajunk életének első 95 százalékában a többi fajhoz hasonlóan a természet ajándékaiból élt, gyűjtögetett. Ennek ellenére az ember a fejlett agyának, a beszélőképességének, a mellső végtagjai felszabadulásnak köszönhetően, képes lett arra, hogy a legkülönbözőbb természeti környezethez alakítsa az életmódját.

Darwin még csak azt ismerte fel, hogy a fajok képesek az életterüktől eltérő életterekhez nagyon lassan, a genetikai mutációjuknak és a szelekciónak köszönhetően, új fajjá változni. Ezzel szemben, az ember az első olyan faj, amelyik az új életereihez nem a mutációval és a szelekcióval lassan új fajjá válik, hanem az eszének, kezeinek, kommunikációs képességének köszönhetően az új helyzetben az új körülményekhez igazodik, ugyanakkor változatlan faj marad.

Az utolsó jégkorszak megszűnése volt az első olyan jelentős éghajlatváltozás, ami fajunk többségét közvetlenül érte. Közülünk nem néhányan mentek új környezetbe, hanem fajunk nagy többségét egészét érte jelentős, tőle független környezetváltozás a nélkül, hogy elhagyta volna azt. Nem az ember ment más környezetbe, hanem a környezete változott meg. A környezetváltozás váratlanul érte, és gyorsan alkalmazkodni kellett hozzá. Ezért benne a természeti környezetének megváltozása, mint valami istencsapás tudatosult. Váratlanul érkezett, de a legjobbkor. A biológia ma már képes megállapítani, hogy több ezer évvel a felmelegedés előtt az emberhez szelídült a kutya, az ember és a kutya rénszarvas csordákba épült. Talán még ennél is fontosabb, hogy az öntözést igénylő kultúrnövények háztáji, kiegészítő táplálékot adó kapás művelés formájában megjelentek. Ezek az évezredek óta, a házkörül, az asszonyok által kapásan termelt növények, ahogyan az ázsiai és észak-afrikai folyamvölgyek gravitációs módon öntözhetővé váltak, valamint volt igavonásra alkalmas háziállat és kerekes jármű, egymástól függetlenül megjelentek az öntözéses szántóföldi gabonatermelő kultúrák. Szinte egy időben, önállóan megjelent a rizs önözéses szántóföldi termelése Kelet-Ázsia, a búzáé és az árpáé a Közel Kelet folyamainak a völgyeiben. Nem az ember teremtette meg az önözéses gabonatermelés feltételeit, amin már létrejöhettek a gabonatermelő társadalmak magas-kultúrái, hanem az embertől független klímaváltozás. A szántóföldi öntözéses gabonatermelés azonban csak ott jelenhetett meg, ahol korábban már voltak olyan gyűjtögető társadalmak, amelyeknek már házkörül kapásan termelték az öntözést igénylő, de a téli fagyokat nem bíró kultúrnövényeket, volt igásállatuk, ismerték a kereket, és tudtak írni.

Ennek ellenpéldája a két amerikai kapás kultúra, a mayáké, és az inkáké, aminek már volt néhány kultúrnövénye, elsősorban a burgonya és a kukorica, tudtak írni, volt naptáruk, de mivel nem volt igásállatuk, és nem ismerték a kereket, a kultúrnövényeiket nem termelhették szántóföldeken. Ezért aztán ott közel ötezer évet kellett várni, míg az európai felfedezők behozzák az igásállatokat, és a kerekes járműveket, ezzel az emberiség legjelentősebb kultúrnövénye lehetett a burgonya, a kukorica, és jelentőssé vált a bab és a paradicsom. Még nem olvastam olyan történészt, aki felismerte, hogy mint kapott az emberiség az amerikai kultúrnövények elterjedésével. A Nyugat a húsfogyasztásának felét annak köszönheti, hogy van krumpli és kukorica. Az emberiség élelmezésének két fontos pillére lett, hogy a természetes csapadékra épülő élelemtermelés elterjedt Amerikában és Óceániában.

A felmelegedést mégis csak úgy őrizte meg a kor emberisége, mint egy a fajok szinte mindegyikének kipusztulását fenyegető vízözönt. Azt azonban még a jelenkor tudománya sem hangsúlyozza, hogy a vízözönt nem a megnövekedett csapadék, hanem a jégolvadás, és annak hatására a tengerszínt mintegy 70 méteres emelkedése okozta. A tengerszint emelkedésének köszönhetjük, hogy Eurázsia enyhe telű térségeiben a folyóvölgyek önözhetővé váltak.

Legalább Európa történészeinek azt kellene tudatosítani, hogy a négy évszakos, fagyos telű térségben csak az időszámításunkat követő első évezred végén, a kis Nyugat-Európában termeltek gabonát. E nélkül ma lényegesen kevesebb ember élhetne a földön.

Itt merül fel, hogy a tudomány alig foglalkozik azzal, hogy mikor, mennyi ember optimális eltartása volt biztosítva a kor technikai eszközeivel. Pedig e nélkül nem alkothatunk reális, tudományos véleményt arról, hogyan alakult a földünk emberek eltartó kapacitása.

Azt kell tartani az ember számára optimális létszámnak, ami mellett a lakosság a legjobban élhet. Mai fogalmakkal, hogy melyik élettérben hány ember élhetett a maximális egy lakosra jutó jövedelemmel. Ezzel mérve, mivel mostan a legmagasabb ez egy emberre jutó jövedelem, fajunk létszáma ugyan a legnagyobb, mégis a legközelebb vagyunk a föld optimális embert eltartó képességéhez. Az optimális eltartó képesség korábban csak azon múlt, mennyire alkalmasak a földünk adottságai az ember eltartására. A felmelegedés követő szántóföldi, öntözéses gabonatermelés csak viszonylag kis területen, a szárazföld huszadán volt megvalósítható, de mégis ezen élt a kor emberiségének nagyobb fele. Elég arra gondolni, hogy az öntözéses gabonatermelés lakosságeltartó képessége százszor nagyobb volt, mint előtte a gyűjtögetésé.

Az európai történészeknek azt kellene hangsúlyozni, hogy a természetes csapadékra épülő, telet elviselő gabonatermelés eltartó képessége, a 20. század előtt tizede sem volt az öntözéssel termelt gabonáénak, de ez a múlt században szinte azonos szintre emelkedett, de hússzor nagyobb területen megvalósítható. Ma már a legtöbb gabonát és a legolcsóbban az amerikai farmerek termelnek. Náluk a kukorica önköltségi ára a farmer egy órai munkája.

Egyik elhanyagolt szempontja az ipari forradalomnak, hogy az az ipari termékek önköltségét a tizedénél is kisebbre csökkentette, ugyanakkor a mezőgazdaságban a következő háromszáz évben alig hozott változást. Az agrártechnikai forradalmat a mezőgazdaság gépesítése és a biológiai tudomány megjelenése jelentette. A mezőgazdaságban a technika szerepe viszonylag jelentételen volt.

Új, mezőgazdaságra épülő magas kultúrát eltartani képes életteret először Nyugat-Európában teremtett az ember azzal, hogy télállóvá szelektálta a fagyérzékeny búzát és árpát. Ezzel az emberiség számára magas kultúrát eltartóvá tette a négy évszakos területeknek nemcsak a síkságait, de a dombvidékeit is. Ilyen térség azonban Amerika és Óceánia felfedezése előtt szinte csak a kis Nyugt-Európában volt. Amerika és Óceánia felfedezése azonban megtízszerezte a természetes csapadékra épülő szántóföldi gabonatermelésre alkalmas területet. Alig ötszáz évre volt szükség, amíg a kis Nyugat-Európa kultúrája kebelezte be a tízszer nagyobb két általa felfedezett és betelepített kontinenst, amik még ma is az ember számára alkalmas, de alulnépesedett életteret jelentik. Mivel a fajunk létszámának a növekedését aligha lehet 10 milliárd alatt megállítani, első sorban erre a két kontinensre lehet számítani. Ez már száz éve így van. Az agrártechnikai forradalom eredményeit elsősorban az Egyesült Államoknak köszönhetjük. A földünk embert eltartó képességének növekedését, az elmúlt száz évben, elsősorban az amerikai farmerek biztosítják, akik megsokszorozták a természetes csapadékra épült mezőgazdaság hatékonyságát.

A 20. század ugyan több történelemformáló technikai találmányt hozott, és ezek többségének hatását még felmérni sem tudjuk, de a természetes csapadékra épülő farmergazdaságok forradalmát az egyik legnagyobbnak tartom. Ezért lep meg, hogy ennek a szerepével alig foglalkoznak. Még annak az említésével sem találkoztam, hogy az elmúlt száz évre összevetették volna az önözéses és a természetes csapadékra épülő gabonatermelésében történt változást, hogy mekkora különbség keletkezett e két gabonatermelés hatékonyságában.

A felmelegedéssel riasztgatók figyelem még arra sem tért ki, hogy a felmelegedés melyik kultúrát hogyan érintheti. Pedig óriásiak ebben a tekintetben is a különbségek.

A túlnépesedés.

A túlnépesedő országokban nagyobbak lesznek a nehézségek, a fő nyertesek az alulnépesedettek lesznek. A túlnépesedés ugyanis százszor több problémát okoz, mint a felmelegedés.

A sarkkörökhöz közel fog jelentkezni a legnagyobb előny. Erre a puritán lakosságú és fejtett Kanada fogadóképes, Szibéria kevésbé. Az Északi Jeges Tenger hajózhatása Oroszországon ugyan többet segít, de ez Oroszország számára aránylag többet jelent, de emberiség számára nem lesz olyan jelentős.

Arról a tudósok nem mondtak még semmit, hogyan alakul a csapadék mennyisége a 2-3 fokkal magasabb éghajlat esetén. Ennek ellenére a jelenlegi csapadék sem okozna ivóvíz hiányt, ha a szállítását megoldanánk. Ma akár csővezetéken, akár hajóval is olcsón szállítható.

A tengerszint 2-3 métert emelkedése elleni védekezés ugyancsak nem jelentős költséggel jár. A néhány tízezer kilométer 3-4 méter magas védvonal egy kilométer megépítése egyetlen százalékába nem kerülne, mint az autópálya, vagy a szupergyors vasútvonal. Ma már a tengervizek haltermelése az édesvízi tavakkal azonos területhasznosítás. Becsélésem szerint, nem kellene 100 ezer kilométer 4-5 méteres védőfalat emelni, ami kevesebb, mint amennyi közúti és vasút pályát építünk tíz év alatt. Hiszen a tengerszint lassan emelkedik, az idő nem sürget.

A néhány méteres tengerszint emelkedéshez való alkalmazkodás ma tized annyi munkaórába nem került, mint a Kínai Nagyfal, vagy a Kínai Nagycsatorna építése annak idején. Ezeket a 2-3 százmillió lakosú Kína ásóval, kapával, lapáttal, talicskával megépítette, ma a harmincszor népesebb, és százszor fejlettebb technikájú emberiség számára nem nagy feladat.

A legnagyobb változást azonban az okozza, hogy az emberiség korunkban először legyőzte a meleget, megoldotta a hűtést és a légkondicionálást. Fajunk megjelenése óta a meleggel szemben tehetetlen volt. A hideg ellen nem könnyen, de eredményesen tudott védekezni. A meleg elleni védekezést alig száz éve ismerjük, csak a szükséges energia biztosítása volt drága. Ezt egyre jobban megoldják az olcsóvá vált napelemek. Korunk egyik nagy eseményének minősítem, hogy ahol melegen süt a nap, ott olcsón megoldható a hűtés. Ehhez járul az energia tárolás néhány évtizeddel ezelőtt ismeretlen megoldása. Ma már a küszöbünkön dörömbölnek a villamos energiával működtetett személykocsik. Ezek elterjedése lesz a levegőszennyezés legnagyobb csökkentői.

A felmelegedéssel riogatók két tényezőre, a felmelegedéssel járó előnyökre és a várható tudományos eredményekre nem gondolnak.

Mivel mérjük a földünk eltartó képességét?

Mennyien, és milyen jól élünk. Ezzel mérve, még soha nem álltunk ilyen jól, mint jelenleg. Száz éve még ötöd ennyin voltunk, és sokkal rosszabbul éltünk. Történelmünk során mindig túlnépesedettebb faj voltunk, mint jelenleg.

Soha olyan gyorsan nem javult az egy emberre jutó jövedelem és vagyon, nőtt a várható életkor, és elképzelhetetlenül az iskolázottság. Ezt az elképzelhetetlen eredményt nem látta előre senki. Annak ellenére, hogy száz év alatt a létszámunk ötszörös lett, felére csökkent a mély szegénységben élők száma. A várható életkor száz év alatt többel nőtt, mint fajunk élete során bármelyik évezreden. Az iskolázottság többel nőt, mit előtte a fajunk életében összesen.

Vannak ennél jobb mutatóim is.

A testmagasság az utóbbi száz évben többel nőtt, mint előtte bármelyik ezer év alatt.

Az alultápláltság volt fajunk egész életében a legnagyobb halálok. Jelenleg a túlsúlyosság az emberiség gazdagabb felében nagyobb halálok, mint az alultápláltság.

A második világháború óta a fejlett világon belül nem volt jelentős háború. Jelenleg még a túlnépesedő világban sem jellemzők a háborúk. Erre a fejlett világ hadereje vigyáz.

A fejlett világban szinte jelentételen a gyermekhalandóság. Az elmaradtban is a töredékére csökkent. Ez annak köszönhető, hogy az egészségvédelemre többet fordít a társadalom, mint a hadseregére. Ezek aránya korábban mindig fordított volt. A tengerszínt emelkedése nem jár annyi költséggel, mint amennyivel az Egyesült Államok a megtermelt jövedelméhez képest túlköltekezik a hadseregre és az egészségügyre.

A felmelegedéssel járó veszélyeket hangsúlyozók arról feledkeznek meg, hogy mennyi védekező kapacitással rendelkezett fajunk a jégkorszak végét jelentő felmelegedés idején, és mennyivel most.

A túlnépesedés.

A klímaváltozás miatt pánikot keltőknek fogalma sincs arról, hogy a kor legnagyobb problémája a túlnépesedés. Az emberiség évente mintegy 70 millió fővel szaporodik, és ez a többlet szinte csak Dél-Ázsiát és Afrikát sújtja. A túlnépesedés százszor nagyobb terhet jelnet a környezetre, mint a nem szaporodó népességű ipari államok légszennyezése. 1990 óta Kína azzal tett miden technikai változásnál többet a klímaváltozás ellen, hogy 500 millióval kevesebben születtek.

A másik oldalon a gyermekhalandóság elleni harcoló jótékonyságnak köszönhetően közel 500 millióval csökkent a gyermekhalandóság. Arra senki sem gondolt, hogy ennek az eleve túlnépesedett, és továbbra is túlnépesedő térségnek milyen terhet fog jelenteni ezek felnevelése, életfeltételeinek biztosítása.

Akinek fogalma van arról, hogy 500 millióval kevesebb kínai, és 500 millióval több afrikai mennyit jelent az emberiség sorsa szempontjából, az nem a levegőszennyezést tartaná a fajunkat fenyegető legnagyobb veszélynek.

Az emberiség sorsán legnagyobb segítségének a fogamzásgátlás megoldását és elterjedését tartom. Becslésem szerint mintegy kétmilliárddal kevesebb gyermek született annak köszönhetően, hogy a fejlett világban elterjedt, és tejed a túlnépesedő és ezért lemaradó világban a születések száma.

Még egyetlen történész sem ismerte fel, mi lenne a fejlett világban, ha nem élnének a fogamzásgátlással. A Nyugat népei az elmúlt száz évben is úgy szaporodtak volna, ahogyan a 19. században, egy milliárddal többen lennének. Az egy milliárddal népesebb Nyugat nem tarthatna ott, ahol tart.

Még az sem merült fel, hol tarthatna az emberiség nagyobb fele, ha ott ma két milliárddal kevesebben élnének.

A latin amerikai országok egy lakosra jutó jövedelme nem negyede, csak a fele lenne a lassan szaporodó két észak-amerikaiakéhoz viszonyítva.

Dél-Ázsia népei egy milliárddal kevesebben lennének, ha ott is egyetlen gyermeket vállalhatnának, mint Kína városiban. India azért marad le az egy lakosra vetített jövedelemmel és vagyonnal, mert 1990 óta 500 millió lakossal gyarapodott, Kínához viszonyítva. A másik 500 millióval a többi dél-ázsiai országban gyarapodott a lakosság.

Afrikában szaporodik leggyorsabban a lakosság. Nigéria lakossága száz év alatt hetvenszeresére nőtt. Ilyen lakosságnövekedést egyetlen gazdag és hatékony puritán ország sem tudott volna elviselni.

Egy mondatban összefoglalva.

A túlnépesedés százszor annyiba fog kerülni, mint a felmelegedés.

A jelenkor mezőgazdasága

Kopátsy Sándor                PA                    2017 11 14

A jelenkor mezőgazdasága.

A tudományos és technikai forradalom a mezőgazdaságban is minőségi változást hozott. Ezt azonban szinte senki nem értette meg. A közgazdászok azon a véleményen vannak, hogy a mezőgazdaságban is a nagyüzem fölénye érvényesül. Nem veszik tudomásul, hogy a mezőgazdaságban a családi vállalkozás, a farmergazdaság legyőzte a nagyüzemet.

A két világháború között a népi írók számára a dán mezőgazdaság volt a példakép. Azt azonban senki nem ismerte fel, hogy Dániában a mezőgazdaságban dolgozók aránya a tíz százalék alá esett, nálunk pedig a munkaerő kétharmada arra kényszerült, hogy a mezőgazdaságból éljen meg. Azt el sem hitte senki, hogy az Egyesült Államokban a háború végén már csak a munkaerő 5 százaléka dolgozott, és ez is lényegesen többet teret, mint amennyit a belső piac igényelt, és bőven jutott exportra is.

Életem egyik nagy ajándékának tartom, hogy három községben én oszthattam a földet. Elmondani sem lehet azt az örömet, amint a földhöz juttatottak éreztek. Ekkor minden érintett csak azt érezte, hogy van földje, lesz kenyere. Keserűen láttam, hogy lesz saját földjükön termelt kenyerük, nem lesznek többet cselédek, de én tudtam, hogy szegények maradnak. Tíz holdat senki sem kapott. Ezt akkor úgy fogalmaztam meg, hogy öt éven belül legfeljebb tizedüknek lesz egypár lova. Traktorról senki nem álmodhat, ahhoz legalább tízszer nagyobb föld kellene. A község határát tízed annyi család között felosztani, hogy megindulhasson a dán farmerek felé vezető út. Erről azonban szó sem lehet.

Akkor még senki sem tudta elképzelni, hogy az erőltetett iparosítás és az erőltetett kollektivizálás a mezőgazdaságon kívüli munkaalkalmat teremthet. Arra meg senki sem gondolt, hogy a magyar mezőgazdaságnak a farmergazdaságok felé utat csak azok nyitottak, akik az erőltetett iparosítás érekében, a falusi lakosság négyötödét kivonták a mezőgazdaságból. Még kimondani is nehéz, de tény, hogy Rákosi, ha nem is tudatosan, de többet tett ennek érdekében, mint Veres Péter. Pedig a mezőgazdaság erőszakos nagyüzemesítését úgy kell értékelni, hogy az zsákutca. Erről pedig az derült ki, hogy ennek köszönhetően a nők a férfiakkal egyenrangú keresőkké váltak, a falvak lakossága megismerte a gépekkel való bánást, és a nagyüzemekben is megjelentek az ipari és szolgáltató üzemágak. A rendszerváltás idejére a szigorúan véve a mezőgazdaságban a munkaerő tizede maradt.

A rendszerváltás azonban visszafelé fordított. A modern, de drágán dolgozó nagyüzemeket felszámolta a politikai hatalom, de a farmergazdaságok felé még jobban elzárta az utat. A parasztromantika számára adott visszafelé lehetőségeket. A magyar agrárpolitika a rendszerváltás után újra bezárta a jelenkor agrárvilágában győztes utat, a modern családi farmokra épülést. Pedig a két háború között naiv elképzelés volt a farmergazdaságokra építés. Arra azonban még utalást sem találtam, hogy a farmergazdaságnak a paraszti mezőgazdaságban megélni akaróknak a tizedére sincs szüksége. Ezt derékba törte a bolsevik ideológia mániája, a mezőgazdasági nagyüzem. Ma sincs senki, aki bemutatja, hogy a jelenkor leghatékonyabb mezőgazdasági üzeme a családi farm.

A két háború közt a népi írók meggyőződése szerint, számukra is Dánia mutatta a sikeres mezőgazdaság felé vezető utat. Ez nemcsak a bolsevik marxisták uralma alatt, de ez az út a rendszerváltók számára is tiltott volt.

Máig nem akadt egyetlen agrárpolitikusunk, aki rámutatott volna arra, hogy a tudományos és technikai forradalom a farmerek fölényét hozta a munkásokat foglalkoztató nagyüzemek felett. Az Egyesült Államokban a családi gazdaságok nagyobb hatékonysága kiütötte a nyeregből még a legmodernebb tőkés nagyüzemeket is. A mezőgazdasági szektor teljesen a farmerok uralma alá került. Nemcsak a magyar közvélemény, de az agrárszakma sem fogja fel, hogy az Egyesült Államokban, a mezőgazdaságban a munkaképes lakosság 3 százaléka dolgozik, és ezek a belső piac kielégítése mellett óriási exportot is adnak.

Miért győzte le a farmer a tőkés nagyüzemet?

Mert a modern mezőgazdaság szinte diplomás tulajdonos családi, és nagyon tőkeigényes vállalkozása lett.

A nagyon hatékony, de nagyon drága gépeket nem lehet a munkaadótól távol dolgozó munkásra bízni. Ezek a gépek nagyon hatékonyak és nagyon drágák. Ebből fakadóan olyanok, mint a legdrágább gépkocsik, amiket a tulajdonosa nem adja kölcsön a barátjának. De azzal a különbséggel, hogy ezeknek a nagyon drága, de nagyon hatékony üzemeltetése teszi gazdaggá a farmert. Nagyon hasznos felvilágosítás volna, ha készülne olyan statisztika, hogy a legmodernebb legdrágább mezőgazdasági gépeken hány százalékban ül bérmunkás, és hány százalékban a tulajdonos és a családja. Ez azért van így mert a nagyon drága, de nagyon hatékony gépeket nem lehet a tulajdonostól távol dogozó bérmunkásra bízni. Ezt megtapasztaltam a nagyon kemény vezetés alatti Bábolnán. Azt, hogy ki milyen mélyen szánt, hogy a vetőgép egyetlen csoroszlyáját javítani kell, mennyire csökkent a nyomás a kerekekben, nem lehet a munkaadónak az irodából ellenőrizni. Minden alkatrész olyan drága, hogy arra vigyázni kell. Egyetlen traktor gumiabroncs több havi, egyetlen eltört tárcsa egy hónapi bér. Ugyanakkor a törött tárcsáért egy maszek késes egyheti bért fizetne. 

Kopátsy Sándor                   EG                 2017 11 15

A szellemi tőke szerepe.

A tudományos és technikai forradalom fordulatot hozott az osztálytársadalmak után. Az osztálytársadalmakban sem az uralkodó osztály sem a munkásosztály tagjaitól nem vártak szellemi teljesítményt. Ezért az osztályhelyzet örökletes lehetett. A tőkés volt az első olyan uralkodó osztály, amelyik rangsorán belül már történtek jelentős átrendeződések, de a profit nagysága nem annyira a tőkés képességétől, mint a tőkéje nagyságával volt arányos. Piketty munkái azt bizonyítják, amit már Marx is látott, hogy a tőkék koncentrálónak, egyre nagyobb vagyonok jönnek létre. Nemcsak ők, de nagyon sokan mások is, abban tévedtek, hogy a nagytőke politikai hatalma is evvel párhuzamosan nőni fog. Ezzel szemben egyre inkább az bizonyosodik be, hogy a legszegényebb tized ott él jobban, ahol a tőke jobban koncentrálódott. A jóléti társadalmú államokat is a tőkekoncentráció jellemzi, de ezzel együtt nő a legszegényebb tized viszonylagos jóléte is.

Korábban, az osztálytársadalmakban soha nem volt a társadalmak szegényei között jelentős különbség. Jelenleg óriásira nőtt. Ennek lett a következménye, hogy ma a világ szegényebb felén a szegények nem otthon harcolnak a jobban élésükért, hanem a sokkal gazdagabb országokban akarnak akár a legszegényebbek tizedében lenni.

A jelenlegi népvándorlás különbözik a történelem során jellemzőtől. A múltban az egész társadalom akart egy nála fejlettebbet meghódítani, és helyébe beépülni. Most minden társadalom felső ötöde meg van elégedve a helyzetével, otthon akar boldogulni. Ugyanakkor a szegényebb, de egyre szélesebb hányada a lakosságnak ott akarja hagyni a saját társadalmát, hogy akár az új, de gazdag hazájában az alsó tizedbe kerülhessen. A fajunk életében először fordul elő, hogy a különböző társadalmak szegényei között nagy különbség van. Egészen a múlt század közepéig minden gazdag társadalomban a legalsó harmad alig jobban élt, mint a szegény társadalmakban. Marx még olyan gazdag Nagy Britanniában élt, ahol a munkások alig éltek jobban, mint a szegény társadalmak átlaga.

A rabszolga és a jobbágy, a proletár, tehát a lakosság nagy többsége alig élt jobban, mint a szegény társadalmak rabszolgái, jobbágyai és proletárjai. A fejlett és az elmaradt osztálytársadalmak között csak abban volt különbség, hogy milyen széles volt a jómódúak aránya.

A 19. században az egy laksora jutó jövedelem Nagy Britanniában csak 3-4-szer magasabb volt, mint Indiában. A képzetlen munkások jövedelmében fele ekkora volt a különbség. Ma az egy lakosra jutó jövedelem tízszer, a munkások bére hússzor nagyobb Nagy Britanniában. Az indiai munkás nem is álmodhat arról, hogy fürdőszobás lakása legyen, külföldön nyaralhasson, a gyerekét egyetemen járathassa.

Ha Marxnak fogalma lehetett volna arról, hogyan él egy munkás alig egy évszázaddal később a jóléti országokban, felhagyott volna a forradalommal, és a proletárdiktatúrával. Ma a munkások számára is megvásárolható gépkocsit olyan munkások gyártják a fejlett országokban, akiknek az órabére 20 dollár felett van. Ugyanakkor Kínában, 1990-ben még 650 millió embernek kellett napi kétdolláros jövedelemből megélni. Kína viszont annak köszönhetően érhette el azt, hogy a 650 millió mélyszegény 90 százaléka feljebb léphetett a jövedelmi létrán, hogy az 1990-es reform példátlan teret engedett annak, hogy dollármilliárdosok is lehessenek. A legliberálisabb tőkés társadalmakban sem volt példa arra, hogy negyed század alatt közel száz dollármilliárdos jelenjen meg a szinte semmi ilyen lehetőséget nem adó bolsevik marxista rendszer után.

Nyomát sem találtam annak, hogy valaki kíváncsi lett volna arra, van-e összefüggés a dollármilliárdosok gyors megjelenése, és a mély szegénység gyors felszámolása között. Egy dollármilliárdosra vetítve, azonos időben 6 millióval csökkent a mélyszegénységben élők száma. Nemcsak erre nem volt senki kíváncsi, de ezzel párhuzamosan lett a legnépszerűbb tudományos közgazdasági mű Piketty könyve, ami azon háborog, hogy nő a nagyon gazdagok aránya. Az ugyan valóban vitathatatlan, hogy a fizikai vagyon gyorsabban nő, mint az egy főre jutó jövedelem. De ez nem sérti, sőt szolgálja, hogy ez a társadalom alsó tizedeinek a jövedelme is növekedjen.

Számomra az egyik legfontosabb mutatója a társadalmi fejlődésnek az egy lakosra jutó jövedelem és az egy lakosra jutó fizikai vagyon aránya. Ezzel a mutatóval az 50-es évek elején találkoztam. Az óta lelkesen követem az alakulását. Egyértelmű, hogy ez a mutató ugyanis elsősorban nem a társadalom fejlettségétől, hanem a lakosság viselkedési kultúrájától függ.

Amikor ezzel találkoztam, azonnal megpróbáltam mérni Baranya megyében az etnikumok közti különbséget. Mint parasztpárti titkár a falak lakosságról becsültem meg a különbségeket. A megye falvainak parasztsága vagyonáról a következő arányokat állapítottam meg. Ha a megyei átlag 200, a svábok voltak a leggazdagabbak, nem a földjük volt nagyobb, hanem a házuk, istállójuk, állatállományuk, a felszereltségük jobb és igényesebb volt. A mutatójukat 300-ra becsültem. A második helyen az egykéző, református, magyar falvak voltak, 200-as mutatóval. A katolikus magyar falvak mutatóját 180-ra becsültem. A rácok voltak az etnikumok közt az utolsók 150-es mutatóval. Az pedig megdöbbentett, hogy a cigányoknak az alacsony jövedelmüknél is sokkal kisebb volt a vagyonuk.

A megyei tapasztalatom alapján igyekeztem megbecsülni a magyar etnikumok fizikai vagyonát az első világháború előtt. A zsidóság jövedelme ugyan lényegesen meghaladta az országos átlagot, de fizikai vagyonuk még inkább, a mutatójuk 500 volt. A germánoké 400, a magyaroké 300, de azon belül a munkásoké sokkal alacsonyabb, az úri középosztályé pedig magasabb. A magyar keresztények között is jelentős különbséget éreztem. a protestánsok lényegesen gazdagabbak voltak, mint a katolikusok, az ortodox keresztények pedig a legszegényebbek voltak.

Mint Német László lelkes tanítványa, a szellemi vagyon figyelmen kívül hagyását hiányoltam. Pedig akkor még messze voltunk a képesség és képzettség arányos megfizetésétől. A lakosság kétharmada falvakban élt, ahol a vagyont a föld nagyságával mérték. A családok jövedelme ugyanis elsősorban ettől függött. Az iskolázott réteg nagy többsége alkalmazott volt, és a jövedelmük elsősorban az iskolázottságuktól függött. Az érettségizett embert lényegesen jobban megfizették, mint az alapszinten, vagy még úgy sem iskolázottakat. A diplomások fizetése pedig még magasabb volt.

A történelem oktatásunk egyik hibája, hogy a szellemi tőke megfizetésével nem foglalkozik. Pedig évezredek óta két szakmát eleve a teljesítménye alapján fizettek meg, a művészeket és a hivatásos sportolókat. Ez már az osztálytársadalmakban is jellemző volt. Egy divatos író és az olimpiai győztes sportoló jobban keresett, mint a főtisztviselők. Számomra Jókai Mór volt a példája annak, hogy az író is lehet gazdag. A sportolók anyagi elismerését az újkori olimpiák teremtették meg. A legjobb zeneszerzők, és muzsikusok is mindig jól kerestek. A legjobb cigányprímás, operett szerző jövedelme és társadalmi elismertsége magas volt. Nálunk az élsportolók elismertsége a Rákosi rendszerben volt a legnagyobb. A diktátorok felismerték a cirkusz társadalmi értékét. Nemcsak a 20. században, de az időszámításunk előtt is.

A képesség megfizetése azonban csak a tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően vált általánossá. Jelenleg minden szakma legjobbjai nagyon jól keresnek. Nemcsak a legjobb kofa, de a legjobb fodrász, szakács, fogorvos, nőgyógyász is a minisztereknél többet keres. A kutatók között is vannak, akik máról holnapra mesésen gazdagok lettek. Számomra ennek a prototípusa az iskolázatlan Nobel, aki a dinamit feltalálásnak köszönhetően a kora egyik leggazdagabbja lett.

A tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően, minden szakmán belül megsokszorozódott a teljesítmény megfizetése.

Kornai János lázongása

Kopátsy Sándor                 PP                   2017 11 15

Kornai János lázongása

Kornai Jánost az egy kezemen megszámolható legjobb közgazdásznak tartom, de a lázadozása értelmetlen. Orbán Viktor hatalmát rettenetesnek minősíti. Az ugyan nemcsak a jelenlegi, de minden előző kormányra is jellemző, hogy nem úgy teljesít, ahogyan lehetne, de azt, hogy mit lehetne, senki sem tudja bizonyítani. Szerintem még senki sem fejtette ki, hogy mi volna a legjobb. Én is jobbnak tartanák egy kevésbé nacionalista, jobboldali és klerikális hatalmat, de arról fogalmam sincs, hogyan lehetne egy ilyen kormányt kétharmados többségben hatalomra jutatni.

Azt belátom, hogy a kétharmados hatalomra jutásra senki sem alkalmasabb Orbánnál, aki politikusi pályáját rossz irányban indította, de gyorsan felismerte, hogyan lehet demokratikus módszerekkel szinte korlátlan hatalomhoz jutni.

Liberális politikusként kezdte. Ezt rosszul mérte fel, mert a magyar társadalomban a liberalizmusnak még akkor sincs reménye a sikerre, ha okos zsidók próbálják bevezetni. A magyar társadalom semmire sem annyira alkalmatlan, mint liberális módon élni.

Kornai elviselhetetlennek tartja Orbán uralmát, figyelembe sem veszi, hogy a magyar történelemben még nem volt olyan kormányzat, amit a közvélemény úgy támogatott, mint a jelenlegi. Jelenleg pedig a közvélemény által legjobban támogatott kormány. Ha nem volnának listás szavazatok, jövőre harmadszor nyeri el a választási körzetek 90 százalékát. Kornai azt hiszi, hogy Orbán hatalmát a fegyveres erők védik. Nincs az erőszakszervezetek védelmére szüksége, hiszen demokratikus választáson is példátlan fölénnyel nyerhet.

Az ereje azon múlik, hogy zseniálisan megérzi, mit akar a közép-jobb többség. A magyar társadalomnak azért van közép-jobb kormánya, mert a magyar társadalom közép-jobb. Nem a társadalmat alakítja Orbán, hanem Orbán igazodik a társadalom elvárásihoz. A hatalma azért stabil, mert alkalmazkodik a társadalomhoz. A magyar történelemben csak olyan politikai vezetők voltak, akik magukhoz akarták idomítani a társadalmat. Orbán az első, aki a társadalomhoz idomul. Ő az első történelmi materialista, aki felismerte, hogy a társadalom alakítja a politikát, nem a politika a társadalmat. Ezt ösztönösen tette.

Kornai azt hiszi, hogy van olyan politikus, aki képes volna Magyarországot az élvonalhoz felzárkóztatni. A magyar társadalom számára a maximális eredmény az, ha nem nő a lemaradásunk. Európában csak a puritán népek képesek arra, hogy a világ felső ötödébe marad. Ilyenek az angolszászok, a germánok és a skandinávok. Közöttük csak a csehek lehetnek, de azok sem azért, mert zseniálisak a vezetői, hanem azért pert puritán módon élnek.

A magyar nép nem elég puritán arra, hogy azok közé emelkedjen. Kornai tévedése is arra épül, hogy a társadalmak stabilitása és növekedő képessége a politikai demokráciával mérhető. Az elmúlt száz év ezt nem bizonyította. A politikai diktatúrák hatékonyabban növelték a társadalmak teljesítményét, mint a diktatúrák. Éppen a hatékonyabb gazdasági eredményeik hitették el a diktátorokkal, hogy a sikerek imperializmusukban is bebizonyosodik. Az eredményüket elsősorban annak köszönhették, hogy a munkaképes lakosságot sikerült munkára fogni. A két keményen puritán nép, a német és a japán imperializmusa ugyan összeomlott, de mindkét ország a háborús újjáépítésük után előbbre került, mint a háborút nyert demokráciák.

A Szovjetunió sem azért omlott össze, mert bolsevik diktatúra volt, hanem azért mert elviselhetetlen fegyverkezési versenybe fogott. Száz évvel a bolsevik forradalom, és 25 évvel a Szovjetunió szétesése után is megállapítható, hogy a politikai terrorja ellenére is hatékonyabban működött, mint ahogyan az utódállamok működnek. Az ortodox keresztény és nagycsaládos Kelet-Európa, valamint a Balkán, nem fejlődik még olyan gyorsan sem, mint amit a bolsevik diktatúrában elért.

A politikai diktatúrák sikerét azonban 1990 óta Kína bizonyítja annak köszönhetően, hogy a gazdaságát piacosította és a túlnépesedését leállította. Ez a két forradalmi változtatás csak azért nem járt anarchiával, mert a marxista pártnak a politikai diktatúrája fennmaradt.

Az elmúlt száz év marxizmusa is számomra azt bizonyítja, hogy az ideológiák, a politikai felépítmények is csak azokat a népeket boldogíthatják, amelyek attól függetlenül is boldogulnának.

Kornai azt nem veszi figyelembe, hogy a magyar nép mire képes.

A nők hiánya

Kopátsy Sándor                 PS                   2017 11 13

A nők hiánya

Ötven éve egyre nagyobb az aggodalom a jelentkező nőhiány miatt. Az ugyan fajunkra jellemző volt, hogy a fiúk születését nagyobb értékűnek találták, mint a lányokét. Ebben azonban a szülőknek nem volt beleszólásuk. A 20. századra az orvostudomány eljutott odáig, hogy az embriók nemét korán meg tudják állapítani, és a lány magzatokat el tudják távolítani. Ez a lehetőség azt eredményezte, hogy a tényleges születésekben a fiúk aránya egyre magasabb lesz. Ez már számos országban, kulturális térségben 15 százalékos fiú többletet jelent meg.

Ez engem nem ijesztett meg, mert semmi sem jelent többet a nők egyenjogúsága felé, mint a hiányuk.

Kínában az 1990-es reform, a városokban az egyetlen gyermekre történt szigorú korlátozás után negyed századdal, jelentősen megnőtt a fiúk aránya. A legújabb adatok szerint a birodalom északkeleti fejlett térségében, a fiuk aránya az átlagnál lassabban nőtt, kivételt csak Peking jelent. Ezzel szemben az ország délkeleti részén az átlag feletti lett. Meglepő, hogy az ország északnyugati felében, ahol nincs korlátozás, az átlag fölé emelkedett. Tehát a fiúk értéke ott bizonyult nagyobbnak, ahol a kultúra eleve jobban felértékelte a fiúkat a lányokhoz viszonyítva. Tehát ez esetben is a törvénynél erősebb hatása volt a kulturális örökségnek. A pásztor, egymással hadakozó népek számára a fiúknak nagyobb volt az értékük. Tehát spontán is jobban éltek a nőgyógyászat drága eredményével.

A gyermekvállalás korlátozása óta jelentős ágazat lett a feleségszerzés részben a birodalom elmaradt vidékeiről, részben a szomszédos, még szegényebb országokból.

A belföldi forrású mennyasszony szerzés inkább spontán, mint bűnözés. a városokba települt férfiak a származási helyen keresnek felséget. Onnan a lányok örömmel is jönnek, hiszen számura a városi férj társadalmi előrelépést is jelent.

A szomszédos országokból azonban bűnbandák hozzák az eleségeket. Amíg vidékről 50 dollárét is vannak jelentkezők, addig Vietnámból hozott felségek 10-15 ezer dolláros árairól beszélnek. A szomszéd országokból jövő diplomás nők számára nagy a választék.

Az egészségbiztosítás az Egyesült Államokban

Kopátsy Sándor                 PS                   2017 11 12

Az egészségbiztosítás az Egyesült Államokban

Nyugdíjba menetelem előtt mérte fel először, hogy melyik ország mennyit költ a nemzeti jövedelméhez viszonyítva az egészségügyre. Az Egyesült Államok akkor is feltűnően a legtöbbet költött. Ezt akkor azzal jellemeztem, hogy csak az orvosi műhibák peres eljárásaira költöttek ott annyit, mint mi az egészségügyre. Ekkor megállapítottam, hogy amiben a jogászok érdeke ilyen nagy, azt nem fogják csökkenteni.

Most, 35 évvel később látom, hogy igazam volt. Az Egyesült Államok fölénye egyértelmű maradt. Jelenleg is magasan vezet azzal, hogy erre a nemzeti jövedelmének 17.5 százalékát költi. A második Japán 11, Németország, Nagy Britannia és Olaszország 10 százalékkal. Mind a négy országban magasabb a várható életkor, mint az Egyesült Államokban.

Mivel a katonai kiadásokban ugyan negyed ekkorák a számok, de az arányok hasonlók, megállapíthatjuk, hogy az Egyesült Államok túlköltekezése a két ágazatban a nemzeti jövedelmének tizede. Ez a haderejük erejében egyértelműen jelentkezik, de a lakosság egészségi állapotában, ahol nagyobb a különbség, ennek nyoma sincs. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy a vegyes kultúrájú társadalmak jelentős hátrányban vannak a homogénekkel szemben. Az Egyesült Államokban élnek ugyanis a puritánok a legjobban, a leggazdagabbak, a leg iskolázottabbak, de az országos átlagot lehúzza a jelentős spanyol és néger elmaradottság annak ellenére, hogy a spanyolok és a négerek is ott a leggazdagabbak, a legiskolázottabbak.

Az Egyesült Államok átlagait mégis megelőzi nem csak hat európai puritán, kis homogén kultúrájú ország és a másik három óceánokon túli angolszász, puritán ország. Ennek egyetlen oka van, hogy a jelentős spanyol és néger etnikum húzza vissza őket.

Az egészségügy mellett az Egyesült Államok viszonylag hátrább állnak nemcsak a bűnözésben, a börtönlakók arányában, de az oktatási rendszerükben, a várható életkorban is.

Erre magyarázatot a történelmi materializmus ad. Weber óta illene tudni, hogy a társadalmak legerősebb alépítménye a lakosság viselkedési kultúrája. Márpedig, ha ez igaz, és fényesen igazolják a tények, akkor hatékony felépítménye csak a homogén társadalmaknak lehet. Ebből következően annyi állam léte indokolt, ahány homogén kultúra van. Ezt tanultam meg már a hatvanas években, Olaszországban, hogy az egynyelvű népek is megosztódhatnak két, jelentősen eltérő kultúrára. Észak és Dél Olaszország két jelentősen eltérő kultúrájú, amelyikeknek nem lehet hatékony a közös felépítményük. Az vagy a kettő közti kompromisszum, vagy csak az egyikre szabott. Mind a két országrész akkor járna jobban, ha mindegyik a neki megfelelő felépítményű államban élhetne.

Sokáig lelkes híve voltam Móricz Zsigmondnak az Erdélyi Fejedelemség csodálatáért. Csak öreg fejjel ismerte fel, hogy Erdélyben csak a magyaroknak és a germánoknak, a nyugati keresztényeknek lehetett volna virágzó közös országok, a latin etnikumú, ortodox keresztény románokkal azonban eleve kudarcra volt ítélve a minden etnikum és vallás számára közös társdalom.

Az is jó példa, hogy a katolikus írek nem fértek be a puritán, anglikán Nagy Britanniába.

Az Egyesült Államok azonban olyan vegyes etnikumúvá vált, amit utólag felosztani már nem lehet. Így sem kell félteni, mert erőforrásai a legnagyobbak. Ugyanakkor az Európai Unióból nem lehet Egyesült Államokat létrehozni, mert itt összeomláshoz fog vezetni ez a törekvés. Az EU úttévesztését a Visegrádi Négyek veszik először tudomásul. 

Egyre később kötnek házasságot

Kopátsy Sándor                 PH                   2017 11 15

Egyre később kötnek házasságot

1960-ban évente 88.6 ezren kötöttek házasságot, 2010-ben pedig már csak 35.5 ezren. Ez a zuhanás megszűnt, és lassan emelkedni kezdett. Már 46 ezernél tart. Erre a tényre a keresztény vallások, különösen a római katolikusok nem keresnek magyarázatot, pedig ez a házasság szentségét érinti. A közvélemény azonban természetesnek tartja, hogy a fiatalok egyre korábban elkezdik a szexuális életüket, és ennek ellenére egyre később kötnek házasságot. Ennek a magyarázata, hogy megoldottá vált a fogamzásgátlás, tehát nem kell félni a teherbe esésétől.

A házasságon kívüli születések sértették a táradalom érdekét. Ezért ezt a társadalomnak meg kellett akadályozni. A házasságon kívüli szexuális élet azért volt tilos, mert a vagyon, és a társadalmi besorolás csak vérségi alapon öröklődhetett. Ezt az okát a házasságon kívüli szexuális élet tilalmának azonban sem a társadalom, sem a vallás nem tudatosította. Mivel az osztálytársadalmakban a vagyon és a társadalmi helyet vérségi alapon öröklődött, csak az olyan születések lehettek törvényesek, amelyek vérségi alapja egyértelmű volt.

A házasságon kívüli születéseket az osztálytársadalmak és vallások azért is tiltották, mert az elsődleges feladatuk a túlnépesedés féken tartása volt. Ennek két módja kínálkozott. A születések korlátozása és a halálozás fokozása. Ezt az osztálytársadalmi feladatot ugyan minden osztálytársadalom következetesen gyakorolta, de nem vallotta be.

A születéskorlátozás.

Mivel a szexuális élet az emberi faj számára is az ösztönéből fakadó feladat, a társadalmi ellenőrzése lehetetlen volt.

Ezt először a nyugat-európai feudális társadalom oldotta meg azzal, hogy a legálisan elismert születés csak a házasságon belül volt elismert, és a házasságokat a jobbágytelek biztosítottságához kötötték. Ezért gyermeket vállalható házasság csak annyi lehetett, ahány jobbágytelek volt. Tekintettel arra, hogy a jobbágytelkek száma csak nagyon lassan nőtt, a gyermeket vállalható házasságok száma is ehhez volt kötve. Ez az összekötöttség azzal járt, hogy a házasságkötések egyre jobban kitolódtak. E rendszer működése után néhány generáció után a házasságokat kötők életkora a nemi érettség után jó tíz évvel kitolódott. Vagyis 3-4 potenciális születés kimaradt.

Ehhez járult, hogy a jobbágycsaládokban született fiúk és lányok közül csak egy válhatott gyermekvállalóvá. Ez következett abból, hogy a földesuraknak nem volt érdekükben a jobbágytelkek nagyságát csökkenteni. Még egyetlen olyan történésszel sem találkoztam, aki leírta volna, hogy a jobbágycsaládokban született fiúk közül általában csak a legidősebb lehetett jobbágy, vállalhatott gyermeket. A lányok közül is csak egy, de az nem volt a születésük sorrendjéhez kötve. A jobbágyok kizsákmányolásának ugyan könyvtárnyi irodalma van, de arra nem tért ki senki, hogy a testvérek között milyen érdekellentét folyt. Jobbágy, tehát családapa csak a legidősebb munkaképesnek felnőtt fiú lett. Ennek az öccsei arra sem számíthattak, hogy jobbágyok, családapák lehetnek. Ez a második fiú is csak akkor érhette meg, ha a bátyja meghalt, vagy legalábbis munkaképtelen nyomorult lett. Ehhez képest a lánytestvérek között viszonylag a születési sorrendjüktől független verseny folyt. A jobbágycsaládokban született gyermekek között nem testvéri szeretete, hanem óriási érdekellentétek voltak.

Vagyis a nyugat-európai feudális társadalom volt az első, amelyik mintegy harmadával csökkentette a nők termékenységét, ezért közel fele annyi halált kellett okozni, mint az összes többi kultúrában, ahol mindenütt nagycsaládokban éltek. Ez adott magyarázatot arra, hogy az emberiség legfeljebb huszadát jelentő Nyugat-Európa társadalmaiban kisebb lehetett a halálokozás.

A jobbágyok felszabadulása azonban véget vetett a születés korlátozásának. A paraszti társadalmakban a házasságkötés korlátozása megszűnt. Megindult a túlnépesedés. Mivel az Nyugat-Európában szinte párhuzamos volt az ipari forradalommal, az ipar, a város felvette a falvak túlnépesedő lakosságát. Az ipari forradalom nemcsak felvette a falvak lakosságának a túlnépesedését, de felszámolta a falusi lakosság háziiparát is. Ezzel párhuzamosan azért nem következett be túlnépesedési nyomás, mert a városokban sokkal magasabb lett a halálozás.

Erre először az hívta fel a figyelmemet, amikor fennakadtam azon, hogy a hiányos táplálkozásból fakadó csontritkulást angolkórnak nevezik. Vagyis a jobbágyok nem voltak angolkórosak, a városba élő proletároknak pedig ez volt a népbetegségük. Az Marxnak sem jutott az eszébe, hogy az ipari forradalmat követő generációjú proletárok mostoha sorsúak voltak a jobbágyokhoz viszonyítva, mert a munka- és életkörülményeik rosszabbak voltak. A proletár nem azért volt rosszabb helyzetben, mint a jobbágy, mert a földesúr megértőbb volt, mint a tőkés, hanem azért, mert a falvak élet- és munkaviszonyai kevésbé voltak rosszak.

A városok közművesítése és az egészségügy eredményei azonban fordulatot hoztak. Ezt a változást jól kifejezi a tény, hogy Európa nyugati felén a testmagasság, a várható életkor, az iskolázottság a városokban élők javára megfordult.

A fogamzásgátlás.

Azt a tényt, hogy a városi lakosság természetes szaporodását a lakosság csökkenése váltotta fel, a társadalomtudományok figyelmen kívül hagyják. öt-hat ezer év után az ember először élheti ki a szexuális ösztönét a nélkül, hogy az utódok születését eredményezze, óriási fordult következett be. Éppen azokban a viszonylag fejlett társadalmakban, ahol fogamzásgátlás nélkül a legnagyobb lenne a népesség spontán növekedése, nemcsak leállt a túlnépesedés, de a várható életkor növekedése ellenére is csökken a lakosság száma.

Kiderült, hogy az olyan társadalmakban spontán, azaz állami beavatkozás nélkül is leállt a népesség növekedése, ahol három feltétel létrejött.

Általánossá vált a fogamzásgátlók használata.

Az egy laksora jutó jövedelem meghaladja a 20.000 dollárt.

Az iskolázottság a 12 évet.

Márpedig, ahol nincs túlnépesedési nyomás, ott nem kell korlátozni a szexuális életet. A vérségi származást pedig megállapíthatóvá tette a tudomány. Ezzel feleslegessé vált a szexuális életnek a házasságon belülre történő korlátozása is. A szexuális ösztön kiélhető, ha az nem jár fogamzással. Elegendő a fogamzással járó szexuális élet korlátozása.

Ez esetben az is indoktalan emberkínzás, ha a papokat eltiltják a szexuális élettől. Elegendő volna, ha nekik is csak a nemi erőszakot, és a fogamzást tiltanák.

Nem a házasság előtti szexuális életet, hanem a fogazással járó szexet kell a házasságra korlátozni.

A népszaporulat költségigénye

Kopátsy Sándor                 ED                   2017 11 16

A népszaporulat költségigénye

Az 50-es évek elején olvashattam Bródy András és Rác Jenő könyvét, amiben bizonyították, hogy az egy főre jutó vagyonnak az egy főre jutó jövedelemhez viszonyított aránya a gazdasági fejlődés során állandó, de a kultúráktól függő nagyságú. Akkor még ők is a vagyon alatt csak a fizikait értették, a szellemi vagyont, a kiművelt képességet, és a munkaképes korig felnevelés költségét figyelmen kívül hagyták. Mégis ennek a könyvnek köszönhettem, hogy kapaszkodót találtam valamibe, ami az adott kultúrán belül a fejlettségtől független állandó.

Akkor még elsősorban azt sajnáltam, hogy a tudást, a kiművelt képességet figyelmen kívül hagyták. Később, még nagyobb költségnek ismertem fel a többlet lakosság felnevelési költségének a mellőzését. Amíg ugyanis a fizikai vagyonigény ugyanis, az egy lakosra jutó jövedelem kétszeres, négyszerese között mozog, a felnevelési költség a munkaképessé válás idejétől függően hétszeres, tizenkétszeres lehet. A népesség növekedése által keletkező költségek ugyanis az ipari forradalom óta, az egy lakosra jutó jövedelemhez viszonyítva, nagyon megnőttek. Egyrészt akkor a tizenéves gyermekek már munkára voltak fogva, másrészt az államnak alig jelentettek többletköltséget, az oktatás nagy többsége hat éves volt, ma a 12 év felett van, sőt az egyre nagyobb hányadot jelentő diplomások esetében 16-17 év. Egészségügyi ellátásuk jelentéktelen volt.

A felnevelés költségét évenként az egy lakosra jutó jövedelem felének vettem. Ez a valóságban legalább ennyi, mert ebből az állam is jelentős költséget vállal. Családi pótlék, oktatás, egészségügyi ellátás állami feladat.

Nem ismertem fel az okát annak, hogy csak a tudományos és technikai forradalom értékelte fel a gazdaságban is a képességet. Azt csak öreg koromban ismertem fel, hogy az osztálytársadalmak nemcsak túlnépesedők, de tudásfeleslegek is voltak. Diákkorom óta nem értettem a biblia paradicsomi jelenetét, amikor az Úristen Ádámnak az emberiség jövőjére irányult kíváncsiságát eredendő bűnnek minősítette. Csak nagyon lassan bontakozott ki bennem, hogy minden osztálytársadalom alépítményének két problémája volt. Egyrészt túlnépesedett, másrészt az ember fejlett agyának köszönhető kíváncsiságát nem engedhette meg.

Annak ellenére, hogy minden társadalom spontán túlnépesedett, minden világi és vallási hatalom céljának érezte a létszámának növelését, sokasodását. Másrészt nem volt szabad megérteni, hogy növelni kell a halandóságot, mert a termelésből élő ember túlszaporodik, ezért elengedhetetlen a halálozás fokozása. Ezt azonban a fejlett agya nem fogadhatja el.

Azt csak később ismertem fel, hogy az ószövetség, mint minden magas-kultúra az emberré válást nem a homo sapiens megjelenésével, hanem a termelő emberré válással azonosítja. Az már kétszáz éve tudományosan bizonyított tény, hogy a homo sapiens, azaz az ember mintegy 150 ezer éve, és Dél-Afrikában jelent meg. Ennek ellenére a magas-kultúrák az ember megjelenését a jégkorszak végére, és a gyűjtögetésből az gyűjtögetésről az öntözéses gabonatermelésre áttérés idejére eszi. A földrajzi helyét pedig oda, ahol számára ez az áttérés megtörtént. Ettől két kivételt ismerek, a két amerikai kapás kultúrát, a mayát és az inkát. Ott az élelemtermelés megragadt a kapás kultúránál, ami még képtelen volt eltartani az osztálytársadalmat, mert nem volt a szántóföldi műveléshez elengedhetetlen két előfeltételük: Nem volt a szántóföldi talajműveléshez szükséges igásállatuk és kerekes járművük. Hiába ismerték az írást, a számtant, fejlett volt a csillagászatuk, a naptáruk, az építészetük. Csak akkor lehetett ott magas kultúra, amikor a Nyugat felfedezte Amerikát, bevitte az igásállatait és kerekes járműveit. Akkor vált lehetővé nemcsak az Európából odavitt gabonák, de a kukorica és a burgonya szántóföldi művelése is.

Még meggyőzőbb bizonyíték a tény, hogy Ausztráliába ugyan mintegy 40 ezer éve megjelent a homo sapiens, de ott a kontinens felfedezéséig szinte stagnált fajunk fejlődése, több tízezer évvel le volt maradva a felfedezők által elért szinttől. Ezt én azzal magyarázom, amit nemcsak Darwin, de a mai biológiai tudomány sem vett tudomásul, hogy a fajok fejlődése a változatlan környezetben leáll. Ez a magyarázata annak, hogy a fajfejlődés tempója lassabb az egyenlítő közelében, ahol sokkal kisebbek a fajfejlődés tempója. Ennek csak az emberi faj kialakulása mond ellent. Fajunk biológiai elődei és maga a fajunk is az egyenlítő közelében történt. Erre egyelőre nincs biológiai magyarázat. Valószínű, hogy az agyfejlődés törvénye más. Ezen már korábban is elakadtam.

Az erszényeseknek a magzatburkosra való áttérését a hideg elleni védekezéssel magyarázom. Ezt bizonyítja az is, hogy az egyenlítőhöz viszonylag közeli Ausztráliában nem jelentek meg.

Ausztrália megállása a gyűjtögetés szintjén, és két amerikai kapáskultúra fejlődésének megrekedése a kapás kultúránál jól illusztrálja, hogy az emberi faj fejlődéséhez elengedhetetlen a természeti környezetet olyan jelentős változása, de ez is csak akkor elég, ha ezek a változások lehetőségeket kínálnak. Ezek az adottságok Eurázsiában és Afrikában ezek a tengerszint emelkedése, az igavonásra és talajművelésre alkalmas marha és bivaly, a kerekes járművek ismerete voltak. Azok a kontinenseken, amelyeken a felmelegedés idején még hiányoztak ezek a feltétételek, arra vártak, hogy a már kialakult magas-kultúrák hajózása legyőzze az óceánokat, és odavigyék a már elért kulturális és technikai eredményeket.

A magas-kultúrák pedig megrekedtek a tőkés osztálytársadalmak szintjén mindaddig, amíg a tudomány nem tudta megteremtette a fogamzásmentes szexuális élet feltételeit. Közel száz éve, hogy a fejlett Nyugaton megindult a fogamzásgátlás használata, és ennek köszönhetően megszűnt a gyermekvállalás korlátozhatatlansága. A 20. század második felében a puritán társadalmú, már fejlett társadalmakban, mind a Nyugaton, mind a Távol-Keleten, az emberiség ötödében spontán leállt a túlnépesedési nyomás, ezzel megszűnt ezekben a társadalmakban az osztálytársadalmi felépítményre kényszerültség. 1990-ben Kínában a marxista diktatúra piacosította a gazdaágát, és erőszakkal megállította a túlnépesedését. Jelenleg, ennek köszönhetően megindulhatott az emberiség kétötödében a gyors társadalmi fejlődés. Az emberiség kétötöd részén példátlanul felgyorsult a tudományos és technikai fejlődés. Ezekben a már gazdag és iskolázott társadalmakban a lakosság számának tartását és munkaképességének növelését csak a gyermekvállalás és gyermeknevelés társadalmi támogatottsága biztosíthatja a lakosság mennyisségének újratermelését, és minőségének minél gyorsabb fejlődését.

A lakosság értékének bővített újratermelését a konfuciánus kultúrájú Kelet-Ázsiában hatékonyabban oldják meg, mint a puritán Nyugaton. Ezt a tényt, hogy a konfuciánus kultúrájú népeknél a család aktívabban vesz részt a gyermekek nevelésében és iskolázásában, máig nem veszik tudomásul, pedig az ENSZ oktatási felmérései egyértelműen bizonyítják. Ott ugyanis évezredes múltja van a mandarin rendszernek, vagyis annak, hogy a társadalom működtetését nem osztály, hanem az oktatási rendszerben szelektáltak végzik.

Az emberiség háromötödében azonban elszabadult a túlnépesedés.

Az emberiség nagyobb felében, elsősorban Dél-Ázsiában és Afrikában, kisebb mértékben, Latin Amerikában azonban az egészségügyi vívmányok hatására csökkent a halálozás és nőtt a várható életkor, elviselhetetlen sebességre gyorsult fel a népszaporulat. Ennek ellenére a közgazdaságtan fel sem ismert, hogy fajunk az adott feltételek mellett legfeljebb 1-2 ezrelékes népességet viselhet el. Ezzel szemben a szegény Dél-Ázsiában az elviselhető tízszeresével nő a lakosság. Ezt karakteresen bizonyítja az emberiség két legnépesebb közel másfél milliárd lakosú birodalma, a népszaporulatát erőszakkal leállító Kína és az évente közel 3 százalékkal szaporodó India. Amíg Kínában példátlanul gyorsan, 6-8 százalékkal nő mind az egy lakosra jutó jövedelem, mind a vagyon. Indiában ugyan hasonló mértékben növekedik a nemzeti jövedelem, de az egy lakosra jutó jövedelem növekedése a kínai szint ötöde alatt van, az egy lakosra jutó vagyon pedig Kínában példátlanul gyorsan nő, Indiában pedig csökken.

A túlnépesedés elrettentő példája Nigéria. Száz éve a lakossága 9 millió volt, most 190 millió. Az egy laksora jutó jövedelem pedig 3.000 dollár és csökken. A napokban olvastam, hogy 1960-2015 között a nők szüléskori halandósága egy százalékról a felére csökkent. Csak annak köszönhetően 400 ezerrel nőtt a lakosság száma. Hasonló mértékű csökkenést értek el az 5 évesnél fiatalabbak gyermekhalandóságában is. Évente 5 millióval nő az ország lakossága. Ennél is gyorsabb az urbanizációjuk.

Annak ellenre, hogy a lemaradó világban példátlanul nő a nagyvárosok lakossága, az ezzel járó vagyonigénnyel nem is foglalkoznak. Pedig, ismereteim szerint az egy százaléknál gyorsabb urbanizáció a múltban nem fordult elő. Márpedig a lakossággal arányosnál gyorsabb urbanizáció százszor több emberéletet követel, mint az atomháború. Elég volna arra gondolni, hogy Európa milliós városiban a vasúthálózat kiépülését követ ötven évben milyen emberpusztító forradalmak voltak. Je3lenleg az elmaradt világban közel százszor annyian élnek több milliós városokban. Ebben is Nigéria fővárosa. Lagos a példám. 1914-ben 20 ezer lakosa volt, 1960-ban 400 ezer, ma 18 millió. 1990 óta évente közel félmillióval nő a lakossága. A városvezetés a tényleges lakosságszámot még milliós nagyságrendben sem képes megállapítani. Pár éve végzetek egy felmérést Nigériában a magániskolákról. A város vezetése pár százra becsülte, és a felérés több ezret talált. A tények megállapíthatósága nem csak Lagosra, és nemcsak Nigériára, hanem az egész elmaradt világra jellemző. Ennek ellenére nem akadt egyetlen közgazdász, aki felhívta volna a figyelmet arra, hogy az emberiség kettészakadt. Két ötöde példátlanul gazdagodik, a nagyobb fele azonban úgy szaporodik, hogy 2.100-ra tíz milliárdan lesznek, és ezekből a túlnépesedők, és ezért lemaradók kétharmadnyian lesznek. Akik az osztálytársadalmaknál is sokkal emberölőbbek lesznek.

Azt nem lehet előre megmondani, hogy mi lesz ennek a megoldása. Most csak az látszik, hogy többen, de erőtlenebbek lesznek. A világ fejlett kétötöde ma is elképesztő katonai fölényben van. A rázúdulók százmilliók ellen könnyen védekezni képes, de megoldást egyelőre nem találhat. Egyelőre a fejlett világ könyörülete csak fokozza az elmaradtak túlnépesedését, csökkenti a halálozást, pedig nem azt, hanem a kevesebb születések számát kellene csökkenteni. A halálozás csökkentésével a fejlett világ már eddig is másfél milliárd fővel növelte a reménytelen szegények számát. Ez is csak azért volt ennyi, mert megindult a fogamzásgátlás terjedése az elmaradt világban is.

A fejlett világ kötelessége az volna, hogy magyarázza meg a túlnépesedésük elkerülhetetlen borzalmas következményeit, ingyen biztosítsa a fogamzásgátlókkal való rendelkezést, növelje a lakosság iskolázottságát, megkülönböztetetten jutalmazza az egy és két gyermekes családokat.

Azt is tudatosítani kellene, hogy a fejlett világ lakosságfelvevő képessége százada, ezrede a bevándorolni akaróknak. A fejlett világ pedig a munkaerő legjobb egy százalékát, ezrelékét akarja befogadni, akikre otthon is a legnagyobb szükség volna.

Az Európai Unió jövője

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 11 17

Az Európai Unió jövője

Az Európai Unió, az európai államok közös felépítménye a világtörténelem legnagyobb társadalmi úttévesztése. Ha van olyan magas-kultúra a világon, aminek lehetetlen a közös felépítménye, akkor Európa a leginkább ilyen. Egy kicsi, de nagyon fontos kontinens teljes eltévedése azzal magyarázható, hogy a társadalomtudományok máig nem tisztázták, mint kell érteni olyan alépítménynek, amire közös felépítmény épülhet. A történelmi materialisták ugyan egyértelműen megfogalmazták, hogy a társadalmak felépítményét az alépítménye határozza meg. Ebben Marx volt a legkövetkezetesebb, de ő sem ment ennél tovább, sőt olyan marxista vallást alkotott, amelyik ettől a törvénytől a legjobban eltávolodott. E törvény ismerete nélkül is érvényesült a gyakorlati megvalósulása. Fajunk életében spontán is mindig és mindenütt, spontán olyan társadalmi felépítmény alakult ki, ami megfelelt az alépítményének.

Ennek a klasszikus példája, hogy amint kialakult a szántóföldi öntözéses gabonatermelés, minden társadalom a tudatosság minden jele nélkül, olyan osztálytársadalmakat alakított ki, amelyek védekeztek a túlnépesedés ellen. Nyoma sem található annak, hogy az uralkodó osztály tudtában lett volna annak, hogy az elsődleges feladata a halálozás olyan szinten tartása, ami mellett nem jön létre a társadalom működésképtelensége. De ez nemcsak spontán módon történt, de utólag sem magyarázta meg a társadalomtudomány, hogy a termelő társadalmak spontán annyira túlnépesedők lettek, hogy anarchiába kerülnek, ha a társadalom nem fokozza a halandóságot.

Mintegy hatezer éven át minden osztálytársadalom tudatosan arra törekedett, hogy a versenytársainál erősebb legyen, amit csak a számszerű fölénye jelenthetett, ugyanakkor szervezetten növelte a halandóságot. Bármennyire egyértelmű, hogy minden osztálytársadalom csak azért nem lett még nagyobb létszámú, mert a spontán túlnépesedés ellen növelte a halandóságot. Bármennyire egyértelmű, hogy lényegesen gyorsabb lett volna a népszaporulat, ha az uralkodó osztályok nem növelik a nyomort, nem hadakozik a szomszédjaival, nem pusztítják egymás és a maguk erőforrásait, terjesztik a járványokat, ölik az embereket.

Azt Marx sem ismerte fel, ha a társadalmak felépítményét az alépítménye determinálja, akkor a fajunk története csak olyan lehetett, amilyent a fajunk érdeke megkívánt. A történelmünk nem tévedt el, hanem azaz egyetlen járható úton járt. Ezért nem kritizálni kellett volna az osztálytársadalmi múltunkat, hanem megmagyarázni, hogy miért ez volt az egyetlen járható út. Ez az út páratlanul sikeres volt, mert ennek köszönhetően vajunk a föld szinte minden természeti környezetébe be tudott rendezkedni, és már a gyűjtögetéssel a megjelenését követő mintegy 150 ezer év alatt több százmillióssá válhatott.

Ez ugyan a fajok életében példátlanul gyorsa fejlődés volt, de ennél huszadnyi idő, alig hatezer év alatt több milliárdos fajjá változott, amelyik megoldotta a túlnépesedési problémáját, nem csak megszűnt a szüksége annak, hogy fokozza a halálozását, sőt óriási áldozatokat hoz annak érdekében, hogy minél tovább és jobban és okosabban éljünk.

Az emberiség egy ötödében spontán szűnt meg a túlnépesedés, és tudáshiányos lett a társadalom. Ebben az ötödben most is spontán, ösztönösen alakult át a társadalom osztálynélkülivé.

A legnagyobb változást az jelenti, hogy megfordult az osztálytársadalmakra jellemző újraelosztás.

Az osztálytársadalomban a lakosság értéktermelő nagy többségétől vonták el a jövedelmet, és osztották szét az uralkodó osztályban. A jelenkori fejlett társadalmakban az adók többségét a gazdagok fizetik, és annak jelentős hányadát a szegénység csökkentése érdekében osztják vissza. Ezt a jelenkor legdivatosabb közgazdásza, a francia Piketty azért nem értette meg, mert nem a jövedelem, hanem a vagyon elosztását vizsgálta. A tőkés osztálytársadalmakban a vagyon valóban koncentrálódik, de a jövedelmek nivellálódnak. Márpedig az utóbbi a fontosabb. Véleményem szerint a legnagyobb vagyonkoncentráció a feudális osztálytársadalmakban volt, hiszen a legnagyobb vagyon a termőföld volt, aminek 99 százaléka a feudális Franciaországban az egy százalékos földbirtokos osztály tulajdonában volt. Ez nyomort azonban azért okozott, mert a jobbágyok jövedelmének és munkaidejében jelentős hányadát a földesurak élvezhették.

Mennyi szuverén államra van Európában szükség.

Szuverén állam felépítmény, annyi szuverén államra van szükség ahány jelentősen eltérő alépítményű társadalom van. Ezt ugyan minden materialista társadalomtudós elméletileg elfogadta, és elfogadja, de máig nem tisztázták, hogy az államon belül melyek azok az alépítményi pillérek, amelyek szuverén államot igényelnek. Ezzel Marx sem foglalkozott. Ő az általa ideálisnak tartott társadalmi felépítményt, a kommunista államot tartotta olyan felépítménynek, ami minden kultúrának, minden fejlettségi fokon ideálisan működik.

Ebből fakadt, hogy az oroszországi marxisták, a bolsevikok is azt hitték, hogy élni lehet az alkalommal, a forradalomban győztes Oroszország is lehet, ha nem is kommunista, de szocialista állam, amelyik megvárja, hogy a fejlett államok munkásosztályai győznek, és azok majd segíthetik egymást. Amikor pedig a fejlettebb társadalmak marxistái nem lettek bolsevikok, reálisnak tekintették, hogy az ideális társadalmi felépítményüket fenntartják. számukra fel sem merült, hogy csak a legfejlettebb társadalmak képesek túllépni az osztálytársadalmi formán. Az sem zavarta őket, hogy már a 20. század elején három egymástól lényegesen eltérő marxizmus alakult ki a három eltérő európai kultúrában.

A legfejlettebb puritán népek tőkés osztálytársadalmaiban a marxizmus szociáldemokrácia lett. Ezek a fejlett és puritán népek tőkésállamokban a jóléti társadalmak építését szorgalmazták. Feltételezték, hogy békés módon is felépülhet a kommunista, vagyis az osztálynélküli társadalom.

A latin népek marxistái radikálisabb utat választottak, euro kommunisták lettek. Ezek valamivel az élvonal mögött álltak, a kereszténységük pedig római katolikus volt. Ők voltak a marxizmus középvonalasai.

A kelet-európai és a balkáni népek bolsevik kommunisták voltak. Hittek abban, hogy a politikai diktatúra képes az elmaradottabb társadalmakban is fenntartani a munkásosztály hatalmát. Ezek a népek nagycsaládosok és ortodox keresztények voltak.

Általánosan azt mondhattuk, hogy viszonylag gyorsan, Marx halála után a Nyugat három kereszténysége három marxizmussá vált szét. Addig szinte egyetlen marxista sem jutott el, hogy a marxizmus nagyon gyorsan a Nyugat három kereszténységégére épült három ideológia lett. Pedig ez történt.

A fejlett társadalmak történelmi materialistái ugyan nem vetették el a történelmi materializmus alapelvét, ami szerint csak a fejlettebb társadalmak lehetnek képesek a fejlettebb társadalmi felépítmény kialakítására, de Marxhoz hasonlóan, az általuk kitalált felépítményt, a liberális demokráciát a legjobb megoldásnak tekintették.

A jelenkori társadalom alépítményének egyik fő pillérét a 20. század elején Max Weber ismerte fel. Kijelentette, hogy a jelenkorban csak a protestáns népek képesek arra, hogy a többi kultúránál hatékonyabb felépítményt működtessenek. Ő még a puritán vallásról beszélt, mert a hite szerint, a Nyugat protestáns népei a puritán kereszténységüknek köszönhetik, hogy puritán módon viselkednek. Weber tehát egy felépítményi elemet tekintett a legfontosabb alépítménynek. Nem vette tudomásul, hogy az angolszászok, a germánok és a skandinávok eleve, tehát a kereszténységük előtt is puritán népek voltak, és ezért szakadtak ki a latin népek kereszténységéből, mert azt nem tekintették számukra elég puritán vallásnak. Weber ösztönösen nem volt következetes történelmi materialista. A felismerését mégis óriási jelentőségűnek kell tekinteni. Ő már 1905-ban leírta, azt, ami mára bekövetkezett, a világ társadalmi élcsapatába csak a puritán népek kerültek be.

Felismerése beigazolódott, a társadalmak ötödébe, az élcsapatba csak a puritán népek tartoznak. Nyugaton az angolszász, a germán és a skandináv népek országai, a Távol-Keleten pedig Japán és a Kis Tigrisek lettek fejlettek. 1990 óta pedig az emberisség másik ötödét jelentő Kína járja az élvonalba kerülés útját.

A túlnépesedés.

Weber sem ismerte fel a társadalmi siker másik fő pillérjét, a népszaporulat leállását. Bármennyire egyértelmű, hogy minden sikeres társadalom nemcsak puritán, de a túlnépesedése is megszűnt, ez nem tudatosult. Azt csak a kínai vezetés ismerte fel, ami mint elmélet, már a 20. század elején megjelent, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népességnövekedés elviselhetetlen vagyonképzési igénnyel jár. Ennek ellenére még nyomát sem találtam annak, hogy valaki ezt úgy értelmezte volna, hogy az osztálytársadalmon való túllépés másik feltétele a túlnépesedés leállása. Nehezen magyarázható, hogy néhány alulnépesedett, puritán országon kívül, csak olyan társadalom lett sikeres, amelyikben a népesség spontán szaporodása 1-2 ezrelék alatt volt. Ez is csak azért történhetett meg, mert minden sikeres állam támogatta a gyermekvállalást.

Annak ellenére, hogy minden osztálytársadalom fokozta a halálozást és üldözte a tudásvágyat ez máig nem tudatosult. Ezzel szemben minden fejlett társadalom nemcsak anyagilag támogatja a gyermekvállalást, de ingyen védi az egészségüket, és oktatja őket. Ennek nyoma sem volt az osztálytársadalmakban. A reformáció volt az első vallás, amelyik meghirdette az ingyenes, alapfokú oktatást. Ezt azonban csak a vallási művek megismerése érdekében tette. Évszázadokig a nép kezében az egyetlen könyv a biblia volt. A hat osztályos oktatást az ellenreformáció is átvette. A Nyugat számára óriási pozitív hatása volt annak, hogy a nyugati kereszténység megtanította a híveit olvasni.

A marxistákhoz hasonló módon viselkedtek a liberalizmus hívei. Nekik máig az a meggyőződésük, hogy a fejlettebb társadalom csak a liberális demokrácia útján épülhet ki. Azt vallják, hogy minden kultúrában, annak minden fejlettségi fokán az egyedüli sikerre vezető út, a politikai demokrácia. Ezen az alapon a bolsevik Szovjetunió összeomlását is a demokrácia hiányával magyarázták és magyarázzák ma is. Ezeket az sem zavarja, hogy 1990 óta Kína a világtörténelemben példátlanul gyorsan fejlődik annak ellenére, hogy a kommunista pártjuk politikai hatalma, diktatúrája fennmaradt. Képtelenek megérteni, hogy a demokrácia is olyan felépítmény, ami csak a társadalmi fejlettség bizonyos szintjén lehet hatékony. Ezt a szintet, a tapasztaltok alapján, csak az olyan társadalmak érhetik el, ahol az egy lakosra jutó jövedelem elérte a 20 ezer dollárt, az iskolázottság pedig meghaladta a 12 évet. A demokrácia is olyan felépítmény, ami csak akkor lehet hatékony, ha létrejöttek az alépítményi feltételei.

Miért nem lehet Európa a népeinek közös állama?

Azért, mert Európa heterogén.

Három nagyon különböző kultúrára oszlik. Ezt jól bizonyítja kereszténységének történelme. Ez először az első évezred végén azért vált ketté, mert a kiscsaládos Nyugat-Európa nagyon más társadalmi alépítmény volt, mint a nagycsaládos Kelet-Európa és a Balkán. Aztán egy másik fél ezred után Nyugat-Európa is kettévált, mert a puritán angolszászok, germánok és skandinávok nem viseleték el a latin népek nem puritán kereszténységét.

Hogyan született az Európai Unió?

A hidegháború után a nagyhatalmi szerepét elveszett két ország, Németország és Franciaország, nagy formátumú vezetője, Adenauer és De Gaulle úgy gondolta, hogy a hidegháború során elveszített nagyhatalmukat azzal állíthatják helyre, ha Európa nyugati felét államok közösségévé szervezik maguk alá. A gyarmatbirodalmak fogalmával kifejezve, befolyási övezetükké teszik Európát. Az nemcsak nekik, de az alájuk szervezett államok vezetőinek sem tűnt fel, hogy Európa két örökös egymással háborúzója lett a két legjobb barát. Nemcsak a két alapító ország, de az alájuk szervezett vazallusok is örömmel vállalták, hogy a gazdagokkal közös államszövetség tagjai lehetnek. Úgy érezték ezzel megszabadulnak a pénzük gyors inflálódásától, a kisebbrendűségüktől. Az sem tette a tagállamokat, hogy az EU-ba könnyű belépni, de kilépni szinte lehetetlen.

Az Európai Unió vámuniónak indult.

Ez addig ártalmatlan, amíg a vámunió tagjai a saját devizájuk árfolyamát az érdekükhöz, a viszonylagos fejlettségükhöz és adóssághelyzetükhöz igazíthatják. Azt a közös keménységű valuta a kevésbé puritán és fejlett tagállamok számára öngyilkosság, nem vették tudomásul, csak azt élvezték, hogy megszabadultak a viszonylag nagy inflációjuktól és olcsóbban tudtak eladósodni. Senki sem értette meg, hogy a vámunió csak akkor elviselhető a kevésbé fejlett és kevésbé puritán tagállamok számára, ha szabadon tudják módosítani a valutájuk keménységét. Legalább azt ideje volna tudomásul venni.

Németország azonban felismerte, hogy számára nem várt előnyt jelent a közös keménységű pénz, amint a Maastrichti Feltételek már biztosítottak. Azok már garantálták a tagállamok valutáinak közös keménységét. A minden tagállamra kötelező maximum 3 százalékos költségvetési hiány ugyanis azt jelentette, hogy minden tagországban közel azonos szinten kell tartani az inflációt, a pénzteremtés mértékét. Ez azt jelentette, hogy a nem puritán, nem adózás fegyelmű tagállamok sem teremthetnek a költségvetési hiányukat fedező mennyiségű pénzt. Vagyis az EU tagsággal megszűnt a tagországokra jellemző elérő infláció. Ezzel felrúgták a korábbi Keynes által ajánlott módszert, hogy minden állam számára biztosítani kell a fedezet nélküli pénzteremtést, mert az kisebb károkozó, mint a pénzhiányból fakadó gazdasági válság. Ez azt jelenti, hogy minden államnak annyi pénzt kell teremteni, amennyivel biztosítani tudja a kereslet és kínálat közti egyensúlyt. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy nem kell törekedni a minél kisebb inflációra, csak azt, hogy az infláció nélkül meg nem teremthető pénzügyi egyensúlyt inflációval is kisebb hiba megteremteni, mint elviselni a gazdasági válságokat.

Az a tény, hogy a latin, különösen a mediterrán országokban lényegesen gyorsabb volt az infláció, mint a puritánokban, csak azt jelentette, hogy a latin népek nem képesek úgy takarékoskodni, adót fizetni, mint a puritán népek. A latin népek országinak nagyobb inflációját az magyarázta, hogy könnyebben költekeznek, nehezebben takarékoskodnak, fegyelmezetlenebbül adóznak, tehát nagyobb a költségvetési hiányuk, mint a puritánoknak.

Az EU a latin országok külső eladósodását azzal oldotta meg, hogy pénzt ugyan nem teremthettek, de tőlük felvehettek olcsón olyan hiteleket, amelyeket soha nem lesznek képesek visszafizetni. Ezt a csapdát a puritán országok is örömmel fogadták. A pénzintézeteik számukra a hazaihoz képest magas kamatokkal állampapírokat vásárolhattak. Ráadásul, ugyanis a pénzpiaci minősítők is értékeseknek minősítették a mediterrán tagországok kötvényeit, amikről a laikusok is tudták, hogy soha nem lesznek visszafizetve, mert tudták, hogy a hitelezők, elsősorban Németország nem fogja leírni, mint behajthatatlant, inkább újabb hitelekkel tartja életben a reménytelenül eladósodottakat. Azok pedig nemcsak fizetésképtelenek, de kilépni sem tudók lettek.

A társadalmi homogenitás nagy előny.

A társadalmak fejlettségének a legmegbízhatóbb közgazdasági mércéje az ENSZ által használt három mutató eredője. Ezek: Az egy lakosra vetített jövedelem, a várható életkor, és az iskolázottság. Ezt két mutatóval egészítenem ki: Az egy laksora jutó vagyon, és a lakosság számának változása. Ezt a két mutatót azért tartom fontosnak, mert az első három csak a társadalom elért állapotát mutatja meg megbízhatóan. A másik kettő azt fejezi ki, hogy a népesség gyors növekedése eleve lehetetlenné teszi a sikeres fejlődést. Ha egy ország társadalmi fejlődésének lehetőségét is látni akarom, látnom kell mekkora a nemzeti jövedelméhez viszonyított vagyona. Ez a mutató akkor alacsony, amikor a társadalom nem puritán, vagy gyorsan növekszik a lakossága.

A nem puritán módon viselkedő lakosság és a gyorsan növekvő lakosság esetében eleve alacsony a nemzeti jövedelemhez viszonyított vagyon. Ahol a lakosság több elértő kultúrából tevődik össze ez az arányszám etnikumokként nagyon eltérő. Ilyen mért adatot csak az Egyesült Államokból ismerek. Ott a távol-keleti etnikumúak vagyona a jövedelmük négyszerese felett van. A protestánsoké három és félszeres, a latin-amerikaiaké két és félszeres, a négereké egyszeres alatt van. Ez az arány erre a négy etnikumban is ekkora függetlenül milyen magas a jövedelmük. Az ilyen adatokat látva, érthetetlennek tartom, hogy ezeket a társadalomtudományok nem használják. Pedig jelenleg a társadalmi fejlődés elsősorban két tényezőn múlik. Minél puritánabb legyen a lakosság és minél lassabban változik a lakosság száma. Ennek ellenére az előbbit nem mérik, az utóbbit ugyan mérik, de a jelentőségét fel sem fogják.

A lakosság puritanizmusát a jövedelemhez viszonyított vagyon méri. Ezt a mutatót csak a föld és a bányajáradék torzítja. 1990-2015 között a kínai iparosítás példátlanul magas bányajáradékot és viszonylag magas földjáradékot hozott létre. Ezért a bányakincsekben gazdag országok aránytalanul gazdagok lettek. Ez a torzítás valószínűleg nem lesz még egyszer ilyen jelentős, mert a bányakincsek keresletében a kínaihoz hasonló kereslet nem várható.

Magyarországnak az euró övezetbe lépése most nem lenne ugyan olyan veszélyes, mint a megalakulásakor, az erősebb forintunkkal, de a közös valutával lényegesen csökkenne az országunk szuverenitása.

Utószó.

A véleményemet azért írtam le, mert veszélyesnek tartom, hogy a Fidesztől balra állók, mindenekelőtt a liberálisok szakemberei jelenleg az euró övezetbe lépésünket azért támogatják, mert az EU liberális brüsszeli vezetése támaszuk lenne a magyar belpolitikában.