Kopátsy Sándor               EE                     2017 02 11

Ne féljünk a klímaváltozástól

Fajunk életének 95 százalékában abból élt, amit a természetben talált, azt gyűjtögette. Ez az életforma összhangban volt a fajunkat jellemző termékenységgel, azzal, hogy a termékeny korukban lévő nők havonta néhány napig termékenyek, de a szexuális vágyuk folyamatos. A termékenykorú férfiak pedig szinte folyamatos szexuális vágyban éltek. A fajunkra jellemző természetes szaporaság a legfontosabb adottságunk, ezzel azonban még a társadalomtudományok sem foglalkoztak. A gyűjtögető társadalmaknak nem is kellett, hiszen a természetes szaporaságunk összhangban volt a gyűjtögetésben jellemző, mintegy 25 éves várható átlagos életkorral.

A gyűjtögető életmódra az volt a jellemző, hogy az adott életterén viszonylag gyorsan elérte a lakosság száma az eltartó képességet, aztán azon, amíg nem érte külső technikai hatás, tízezer éveken át ezen a szinten ingadozott. Ezt láthattuk Ausztráliában, ahol több tízezer éven keresztül a lakosság sűrűsége és technikai eszköztára alig változott, nagyon alacsony szinten stabilizálódott. A kutatók ilyen állapotot találtak minden az egyenlítőhöz közeli, izolált élettérben. Az egyenlítőhöz közeli izolált térségekben a homo sapiens életében jelentős változás csak akkor következett be, amikor kintről újabb ismeretek érkeztek.

Ezt a törvényt ismertem fel 1985-ben az ausztrál őserdőben, az őslakók, de ennek alapján minden faj életében. Ausztrália az előtt szakadt ki Afrikából, amikor még ott is csak erszényes emlősök voltak. Mivel Ausztrália úgy távolodott el Afrikától, hogy közben az egyenlítő közelében, azaz szinte változatlan klímában maradt, ott a biológiai állapotok megmaradtak az Afrikából történt elszakadás szintjén.

Ebből az is következik, hogy a magzatburkos emlősök nem Afrikában jelentek meg, mert akkor Ausztráliában is létrejöttek volna. A magzatburkos emlősök tehát valahol az északi sarkkörhöz közelebbi szélességi fokon jöttek létre, ahol a magzatnak védelemre volt szüksége a hideggel szemben. Ahol nem volt hideg éghajlat, ott az erszényesek fennmaradtak volna. Oda a magzatburkos emlősök csak vándorlással kerülhettek. Az embrió meghosszabbodott magzati életét csak a hideg elleni szelekció kényszeríthette ki. Az egyenlítő meleg közelségében csak bevándorlással juthattak a magzatburkos emlősök.

Változatlan természeti környezetben áll a biológiai fejlődés órája. Ezt nemcsak Darwin, hanem a jelenkori biológiai tudomány sem vette tudomásul annak ellenére, hogy változatlan természeti környezetben máig nem találunk példát arra, hogy ott fejlettebb fajok létrejöttek.

Ezért áll máig a biológiai óra a tengerek mélyében, és járt nagyon lassan az egyenlítő közelében, a trópusokon.

Fajunk viszonylag fiatal, alig 150 ezer éves életében csak egyetlen jelentős éghajlati változás volt, a mintegy 6-8 ezer éve bekövetkezett felmelegedés. Ez hozott ugrást a korábbi biológiai szintekhez képest. Ha nincs felmelegedés, fajunk még mindig a gyűjtögetésből élne. Márpedig ha nincs felmelegedés, nem történik meg a termelésre való áttérés. Ha nem térünk át a termelésre, nem keletkezett volna be a túlnépesedésük.

A túlnépesedésünk hozta létre azt a társadalmi nyomást, aminek hatására az életviszonyaink javítására kényszerültünk. Az utóbbi mintegy hatezer évben azért fejlődött a technika, mert egyrészt képessé váltunk egyre jobban élni, a jobban élésünk következtében javultak az életkörülmények, fejlődtek az eszközeink, szaporábbak lettünk.

Fajunk életében az első jelentős éghajlati változás a felmelegedés okozta. Ez olyan jelentős volt, hogy sok-sok fej kipusztult, az ember áttérhetett a gyűjtögetésről a termelésre, és az ember gondoskodásának köszönhetően számára fontos néhány faj domesztikációra kényszerült. Ezt a tényt alig említik meg a társadalomtudományok. Pedig a tények azt bizonyítják, hogy sokkal kisebb lett volna fajunkat érintő változás, ha a termelésre történő áttérésünkkel párhuzamosan nem domesztikálódik néhány faj.

Ausztráliában mivel egyetlen vaj sem domesztikálódott az ember megragadt a gyűjtögetésnél.

Amerikában lényegében csak a láma és a tengeri malac lett háziállat. A láma gyenge fizikai erejével alkalmatlan volt igavonásra, járművel történő szállításra és a talajmunkák elvégzésére. Volt ugyan két kiváló kapásnövényük, a burgonya és a kukorica, de mivel nem volt ezek szántóföldi műveléséhez szükséges igavonó állatuk, a két amerikai kultúra megragadt a lakóhely közelében, kiegészítő táplálékot adó kapásnövény.

A két amerikai kultúra ugyan az eurázsiai magas-kultúrák szintjére emelte az építkezést, a csillagászatot, az írást és számolást, de képtelen volt arra, hogy a síkságokon öntözéses szántóföldi gabonatermelésre térjen át. Az ember csak akkor termelhetett a lakosság élelmezését biztosító mennyiségű gabonát, ha volt olyan erős igavonó állat, amivel el lehetett végezni a szántóföldi gabonatermelés igavonó feladatait, és a talajerő megtartását biztosító trágyázást.

Erre a feladatra csak a hasított körmű szarvasmarha és bivaly felelt meg. Ezért lettek a kori önözéses gabonatermelő kultúrának a szent állatai. Ezt a tényt sem hangsúlyozzák az ókor történészei. Az önözéses gabonatermelés munkáinak jelentős részét vízben, sárban kell elvégezni. Erre pedig csak a szarvasmarha és a bivaly alkalmas. A patkolatlan patás állatok a vízben, sárban, hóban szinte alkalmatlanok. Ezek csak a száraz talajon használhatók. Nem véletlen tehát, hogy a ló csak akkor lett a földművelő kultúrákban a talajművelésre, szállításra, hadviselésre alkalmasak, amikor megpatkolták. Ez az igény csak Nyugat-Európában, az első évezred végén lezajló agrártechnikai forradalomban követezett be. Ez a magyarázata annak, hogy Európa nyugati felén a patkó a szerencsehozás szimbóluma lett, és a társadalomban a lovagnak társadalmi és katonai rangot a patkolt lova adott.

Mik voltak a termelésre való áttérés feltételei?

A felmelegedés olyan jelentő életforma változásokra kényszerítette a mai háziállatok őseit, aminek nem lettek volna képesek megfelelni, tehát kipusztultak volna. Erre csak az ember volt képes azzal, hogy vállalta a kipusztulásra ítélt fajok néhányának megmentését, etetését, itatását, védett szállását és a róluk való gondoskodását. A fennmarad fajokra azonban naiv tévedés, azok fennmaradásáról maguk gondoskodtak.

A vízözön legenda tehát csak a mai háziállatokra igaz. A háziállatok nagy többsége az embernek köszönhette, hogy túlélték a megváltozott életfeltételeket. Közülük csak a disznó, a rénszarvas, a macska és tengeri malac élhette volna túl a klímaváltozást, de ezeknek is csak egy sokkal kisebb létszámuk élhetne vadul.

Ha nincsen klímaváltozás, nem lennének háziállataink. Márpedig háziállatok nélkül nem lehettünk volna képesek ellátni azokat a termeléssel járó feladatokat, amik nélkül nem jöhettek volna létre azok a magas-kultúrák, amik a fejlődés élcsapatát jelentették.

Háziállatok nélkül század annyi állati fehérjét, húst, tejet tojást fogyaszthatnánk. Azaz század annyian élhetnénk.

Az ember ugyan élhetett volna továbbra is a gyűjtögetéssel számos életterében, de csak századnyi létszámban, a létfeltételek határán, harmadnyi várható élethosszban. Azt, hogy százszor többen, háromszor hosszabb élettel százszor jobban élhetünk, annak köszönhetjük, hogy igen jelentős éghajlatváltozáshoz való igazodásra kényszerített bennünket egy tőlünk független klímaváltozás.

Ha ez nem történik meg, még mindig gyűjtögetnénk, nem lényegesen több sikerrel, mint ahol tartottunk a felmelegedés előtt.

A klímaváltozásnak az emberi fajra gyakorolt legnagyobb hatása azonban az lett, hogy elviselhetetlenné vált a szaporasága. A szükségleteit termeléssel kielégítő ember ugyanis túlszaporodó fajjá vált. Mivel ezt a társadalomtudományok nem ismerték fel, nem adhattak magyarázatot arra, hogy hatezer éven miért úgy működtek a társadalmak, amit nem tudtak indokolni. Hatezer éven keresztül minden társadalom az általa létrehozott módon, elsősorban a többség nyomorának fokozásával és erőszakos öldökléssel növelte a halálozást, és üldözte az ember tudásvágyát. Minden osztálytársadalom erre épült. Márpedig, ami minden osztálytársadalomra jellemző volt, az objektív okból fakadó szükségszerűség. Az objektív ok a túlnépesedés volt.

Ha ezt felismerte volna a társadalomtudomány, levonja a következtetést, amíg a lakosság gyorsabban szaporodik, mint az életterek eltartó képessége, szükségszerű a halálozás fokozása és a tudásvágy üldözése. Öreg koromban találtam meg a magyarázatot a biblia paradicsomi jelentére. Ezt az ember teremtését követő helyzetnek ábrázolják, holott az a teremtést mintegy 150 ezer évvel történő változást, a termelésből való megélésre történő átlépés következményét magyarázza. A magát a termelőmunkával eltartó ember arra kényszerül, hogy növelje a halálozást, üldözze az ember természetes tudásvágyát, és várja a megváltót, aki ezt a szükségszerűséget megszünteti.

A tudományos és technikai forradalom azonban megváltó nélkül is elhozta a megváltást. Az emberiség puritán része a 20. század végére elhozta a megváltást azzal, hogy a tudomány és technika olyan jólétet teremtett és annyi tudást igényelt, mi spontán leállította a túlnépesedést. Az olyan társadalmakban, amelyekben a lakosság egy főre jutó jövedelme meghaladta a 20 ezer dollárt, a várható életkor a 70 évet, az iskolázottság átlaga a 12 osztályt, és biztosítva van a fogamzásgálás általános elérhetősége, megszűnik a túlnépesedés.

Márpedig, ha nincs túlnépesedés, a haladóságot nem növelni, hanem csökkenteni kell, a társadalom kielégíthetetlen tudásigényét, nem üldözni, hanem támogatni kell.

A felmelegedés az emberi faj élettereinek jelentős hányadában olyan jelentős éghajlati változásokat okozott, amihez csak a fajunk alkalmazkodhatott azzal, hogy jelentősen megváltoztatta az életmódját, a természet ajándékaiból élését átalakíthatta a munkából való megélésre. Az emberek egyre nagyobb többsége átérhetett a munkájával termelt javakból és munkájával teremtett feltételek közti élésre. Ez azzal járt, hogy a természeti adottságokat a termelés igényéhez alakította.

Ezt fajunk emlékezete úgy élte meg, hogy a vízözön minden fajt, az embert is elpusztította volna, ha az isten nem segíti az embert, Noét abban, hogy bárkát építsen, és abban mentse meg a fajokat a kipusztulástól. Az ember ezt a klímaváltozást, aminek fejélődésének legnagyobb lépését köszönhette, szörnyű pusztításként őrizze meg az emlékezetében. Szinte az ismétlődik meg a jelenkori felmelegedés következményeiből pánikot keltő tudósokkal. Katasztrófaként tálalják a felmelegedés várható negatív következményeit, és említést sem tesznek arról, milyen előrelépések, előnyök fognak abból származni.

Pedig a tudományos és technikai forradalom világában örülni kellene a felmelegedésnek, ami újabb elképesztő lehetőségeket tár fel a jövőnk előtt.

Most olyan klímaváltozást élünk, amit mi okozunk.

Annak ellenére, hogy fajunk életében a legnagyobb minőségi változást egy rajtunk kívüli okokból bekövetkezett klímaváltozásnak köszönhetjük, most, hogy mi okozzuk a felmelegedést, a tudósok és a politikusok az ebből fakadó negatív hatásokkal rémisztgetik a közvéleményt.

A jégkorszak megszűnését okozó felmelegedésnek köszönhetően a korok emberiségének súlypontja a mérsékelt égövek, elsőssorban észak felé tolódott át. A gyűjtögető társadalmak lakosság eltartó képességét az határozta meg, hogy hol nagyobb az eltartó képesség. Ezért volna sokat mondó az olyan statisztika, ami megmutatná, hogy hol mekkora átlaghőmérséklet és mekkora csapadék mellett egységnyi terülten mennyi növény terem. Azaz mennyi táplálék. Ez határozza meg a növényi anyagok, ezen keresztül a növényevők eltartó képességét. A növényevő állatok szaporasága határozza meg, mennyi ragadozó élhet. Ezek mennyiségi növekedése határozza meg az embereket eltartó képességet. Ebből egyértelművé válna, hogy a gyűjtögetésből mekkora lakosság élhetett meg.

Annak az okát még senki sem kereste, hogy a természeti környezetek között miért került fölénybe a mérsékelt éghajlat a gyűjtögetéssel szemben. Az elmúlt hatezer évben az ember számára egyre hasznosíthatóbbak lettek a mérséklet, négy évszakos éghajlatú területek. Miért változott át a gyűjtögetés trópusi fölénye a négy évszakos mérsékelt éghajlat fölényévé. Az indoklás viszonylag egyszerű. Az ember eszének és ügyes kezének köszönhetően a négy évszakos klímát jobban tudta a szolgálatába állítani. Addig azonban csak öreg koromban jutottam le, hogy a négy élvszakhoz történő alkalmazkodás lényegében négy klímához való alkalmazkodást kívánt. Minden évszakban másként kellett élni. Ez a kényszer fejlesztette ki az embernek a klímához való alkalmazkodási képességét.

A másik okot abban látom, hogy az ember a trópusi éghajlat hátrányaihoz nem tudott eléggé alkalmazkodni. A meleg és párás éghajlatban a fertőzős betegségek vírusai, bacilusai gyorsan terjednek, az élelmek gyorsan megromlanak. Ezek ellen csak a jelen orvostudománya képes felvenni a harcot. Fajunk a hideg ellen képes volt védekezni lakással, a fűtéssel, ruházkodással, a vírusok és bacilusok ellen azonban védetlen maradt. A hideg ellen kezdettől fogva védekezni képes volt, a meleget azonban képtelen volt csökkenteni. Ez csak az utóbbi száz évben vált mindenki számára elérhetővé a romlandó élelem hűtése és a lakás és munkahelyek légkondicionálásnak köszönhetően. A napelemek lehetővé tették, hogy a meleget éppen a meleggel lehet legyőzni.

A felmelegedéssel riogató tudósoknak még eszükbe sem jutott, hogy a meleggel lehet hűteni, a hideggel nem lehet fűteni.

Ezért jósolom meg, hogy a harmadik felmelegedést a tudomány és a technika fogja tudatosan előidézni és a céljaira felhasználni.