Kopátsy Sándor                  ED                  2017 01 28

Európa az egyetlen nem túlnépesedett magas-kultúra

Nemcsak a pedagógusok, de a demográfusok sem veszik tudomásul, hogy a jelenkor világban már nem a lakosság mennyisége, hanem a minősége a fontos. Ezért a jelenkori fejlett társadalmaknak nem a minél több lakosra, hanem a lakosság minél jobb minőségére kellene koncentrálni. Ebben a tekintetben óriási különbség van a nagycsalád és a kiscsalád között.

A gyűjtögető társadalmak kivétel nélkül nagycsaládos társadalmi sejtekből álltak. Ez következett abból, hogy a nagyon rövid várható életkor és a nagyon magas gyermekhalálozás mellett az emberi faj termékenysége eleve lassú népességnövekedést eredményezett. Máig nem állapították meg a demográfusok, hogy a 25 év körüli átlagos életkor mellett a létszám tartásához is szükség volt arra, hogy a fajunkat jellemző viszonylag gyakori fogamzásra is szükség van a létszám megtartására. A nagycsaládos társadalmakban a nemi érettséggel együtt járt a teherbe esés és a szülés. Ennek ellenére nagyon lassan növekedett a fajunk létszáma, és az is csak annak köszönhetően, hogy az ember a fejlett agyának és az ügyes kezének köszönhetően páratlan gyorsan alkalmazkodni tudott a legkülönbözőbb természeti környezethez való alkalmazkodásra, életképességre.

Az Darwin ugyan felismerte, hogy az állatok és a növények, vagyis az emberen kívüli élőlények a mutációjuknak és a szelekciónak köszönhetően, viszonylag hosszú idő alatt új fajokká alakultak át. Azt azonban ő sem vette tudomásul, hogy az ember a nagyon eltérő életkörülmények között is ember marad. Ez csak azért történhetett meg, mert az ember nem a mutációjának és szelekciójának köszönhetően lassan a környezethez idomult új fajjá alakult át, hanem a fejlett agyának és az ügyes kezének köszönhetően a viselkedése alkalmazkodott a természeti környezethez, nem új fajjá alakult át nagyon lassan, hanem változatlanul ember maradt, ugyanakkor minden természeti környezethez nagyon különböző viselkedési móddal gyorsan alkalmazkodott.

Az osztálytársadalmak társadalomtudományai azért tévedtek el, mert azok számára minden szinten a nagyobb erősebb volt. A szaporaságát csak az lassította le, hogy túlnépesedtek. Ez ugyan minden gyűjtögető társadalomban is jelen volt, de mivel a közösségek még nem termeltek, a természet gyűjthető ajándékainak mennyiségét nem voltak képesek növelni. Ezért az eltarthatónál nagyobb létszám létre sem jöhetett. Ugyanakkor minden társadalom az optimumánál népesebb akart lenni.

A nagycsaládoknak nem volt optimális, a lakosság által alakítható létszáma, ami viszonylag nagy ingadozással a természet nagyon ingadozó mennyiségű ajándékához igazodott. Amennyire a társadalomtudományok gondosan követik a megtermelt élelem mennyiségének alakulását, azt a tényt, hogy a megtermelt mennyiségnél sokkal ingadozóbb volt a természet ajándékainak mennyisége. A gyűjtögethető gyümölcsök, gyökerek, magvak, csigák, tojások mennyisége évről évre nagyon változik.

Senki sem mutatott rá, hogy a vadgyümölcsök, gombák évenkénti mennyisége milyen rendszertelenül és nagyon változik. Nyolcvan éves gombát, vad gyümölcsöket gyűjtő gyakorlatom megtanított arra, hogy az éves termés évenként egy a száz között ingadozhat. Ugyanakkor a szántóföldi növénytermelésben a néhány tíz százalékos változás is katasztrófához, éhezéshez és bőséges táplálkozáshoz vezethetett.

A kiscsaládok optimális nagysága.

A kiscsalád számára az optimális gyermekvállalás egy, vagy két felnőtt, de legalább egy fiú munkaképessé nevelése volt. Ez a tény annál keményebb elvárás volt, minél szegényebb a társadalom. A kiscsaládos szülők akkor élhettek volna a legmagasabb szinten, ha csak ketten maradnak. Minden plusz családtag megjelenése csökkentette az egy családtagra jutó jövedelmet. Három gyermek esetén már az egy személyre jutó jövedelem fele lett annak, ahogyan a házaspár magára maradva élhetett volna. De egészen a jelenkorig, a fogamzásgátlás megoldhatóságáig, a szülők nem annyi gyermeket vállaltak amennyi az érdeküknek megfelelt, hanem annyit, amennyi az ösztönös szexuális életükből fakadt.

A múltban a gyermekvállalás nem a szülők döntésén, hanem a házaspárok termékeny éveinek számán múlt. Kiderült, hogy az emberi faj szaporasága kizárólag azon múlt, hány termékeny évet éltek együtt. Minél hosszabb volt a várható életkor, annál nagyobb volt a spontán népszaporulat. Ez következett be a 20. század második felében, amikor számos elmaradt társadalomban száz év alatt hússzorosára, vagy még ennél is többre nőtt a lakosság száma.

Ez bármennyire egyszerű, nem akadt olyan társadalomtudós, aki a családforma két változása közti különbséggel foglalkozott volna. Pedig az utolsó évezred első nagy változása annak köszönhető, hogy Európa térségnek kétharmadában általánossá vált a kiscsaládos jobbágyrendszer. Arra már középiskolás koromben felfigyeltem, hogy Nyugat-Európa nagy szellemi forradalmai, a reneszánsz, a reformáció, az ipari forradalom, a felvilágosodás és a tudományos és technikai forradalom terjedése megállt a kis családos kultúrák határán. Vagyis, minden, ami forradalmi változást hozott a kiscsaládos társadalmakban virágzott.

A kiscsalád is csak azért hozhatott társadalmi újításokat, mert a harmadával csökkentette a gyermekvállalást. A római katolikus kereszténység gyorsan, talán nem is tudatosan felismerte, hogy a túlnépesedés elleni lépést lehetővé teszi a jobbágytelkek viszonylag lassan növelhető száma. Ezt a kínálkozó lehetőséget kihasználva, a nyugat-európai kereszténység a házasságkötés feltételét a jobbágytelekkel rendelkezéshez kötötte. Ezzel a gyermeket vállalható családok számát csak nagyon lassan növelhetővé tette. Ezt a tényt a francia történészek ugyan már a két világháború között felismerték, de a történelmi fordulatot jelentő szerepét máig nem tudatosították.

Az elmúlt ezer év gyors társadalmi változásai annak voltak köszönhetők, hogy a nyugt-európai feudális társadalomban jó tíz évvel a szexuális érettség utánra tolódott kis a házasságok kötése, ezzel a gyermekvállalhatóság. Vagyis Nyugat-Európában kimaradt a nagy családos társadalmakban az első két-három, a legbiztosabb szülés. Ennél fontosabb változás fajunk életében talán nem is történt. Ennek ellenére az európai történészek szinte említést sem tesznek róla.

Annak pedig nyomát sem találtam, hogy a kiscsaládok a jobbágyrendszer megszűnése, és az ipari forradalmat követő urbanizációban miért nem okoztak elviselhetetlen túlnépesedést.

Ennek két oka volt.

A gyors urbanizáció.

A városba költöző proletárok házassága ugyan nem volt kitolható, de a proletároknak a halandósága megnőtt a városok és a munkahelyek a rosszabb egészségügyi viszonyai és a gyengébb táplálkozás okán. Erről az átlagos testmagasság csökkenése győzött meg. Az ipari forradalom eredményei kellő hangsúlyt kaptak, de a negatív hatásáról alig történik említés. Pedig Európa nyugati felének történelme aligha érthető meg az egészségtelenebb életmód figyelembe vétele nélkül.

A Nyugat élettere megtízszereződött.

A viszonylag lakatlan Amerika és Óceánia felfedezése megtízszerezte Nyugat-Európa életterét.

Kontinensünk a kiscsaládos jobbágyrendszernek és a természetes csapadékra épülő, állattartással kiegészített szántóföldi gabonatermelésnek köszönhetően kiemelkedő előnyökhöz jutott. ezt is alig hangsúlyozzuk, de még kevésbé kap hangsúlyt az a tény, hogy Amerika és Óceánia felfedezésével az életterünk megtízszereződött. Pedig az utóbbi ötszáz évnek ez volt a legnagyobb és kivételes ajándéka. Amíg a sokkal öregebb magas-kultúrák mind a túlnépesedés súlya alatt stagnáltak, az életterükből kitörni pedig nem tudtak, a kis Nyugat-Európa élettere tízszeresére növekedhetett. Amerika felfedezésének jelentőségét ugyan hangsúlyozzák, de annak legnagyobb áldását, az életterünk megtízszereződését még így meg sem fogalmazták. Pedig ennek nagyságrendekkel nagyobb volt a jelentősége, mint a gyarmatosításnak, ami századnyi életteret sem adott.