Deformálodott demográfia

Kopátsy Sándor PD 2011-02-19

DEFORMÁLÓDOTT DEMOGRÁFIA

Németh László azzal a felismeréssel vált mesteremmé, hogy a harmincas években a MINŐSÉG FORRADALMA címen adta közre esszégyűjteményét. Amíg a spanyol filozófus, Ortega a Tömegek lázadása címet adta a kort megérteni akaróknak magyarázatot szánó könyvének. Németh László sokoldalúsága, lényegkeresése megigézet. Aztán hetven év során jöttem rá, hogy ez a nagyon érzékeny lelkű ember mekkora igazságot mondott.

A minőséggel a maga durva meztelenségében húsz évvel később, 1951-ben, az Országos Tervhivatalban találkoztam. Akkor már a százszázalékos politikai és gazdasági hatalmat uraló rendszerben a gazdaságirányítás első embere, Gerő Ernő egy kézzel írt dühös levelet küldött Vas Zoltánnak. „Adjon magyarázatot arra, miért kell a Törökországból a magyar bútoriparnak diórönköt importálni? Mivel a mezőgazdasági főosztályon hozzám tartozott az erdészet, a fontos papír nálam kötött ki.

Az általunk ismert okot valahogyan be kellett csomagolni, a mai olvasónak pedig meg kell magyaráznom. Mi, mint Sztálin elvtárs tanítványai, szovjet mintára bevezettük az önköltségi árrendszert. Ennek alapján mindennek annyi volt a hivatalos ára, mennyibe az előállítása került. Ezt vezettük be az erdészetbe is. Tehát olcsó volt az a termék, amivel kevés volt a munka, drága, amivel sok volt. Ebből fakadóan, a nagyon értékes hámozási rönk volt a legolcsóbb, a sok fáradsággal kitermelt és felhasogatott tuskó pedig drága. Máig nem tudom, hogy ez a Szovjetunióban is így volt-e, de mi, a jó tanítványok így alkalmaztuk. Ráadásul a központilag megállapított, és számon kért bérkert nagyságát szigorúan számon kérték, az erdészetek a minél nagyobb termelési értékben voltak érdekelve. Ezért arra kényszerültek, hogy a nagyon értékes hámozási rönköt tűzifává aprítsák fel. De ezt ették a falvak lakói is, ha kiszáradt a diófájuk, felvágták tüzelőnek, hiszen a tűzifánál kevesebbet kaptak érte.

Már nem emlékszem a pontos árakra, de a diórönk mintegy harmincszor, a hámozási rönk pedig húszszor többet ért, mint a tűzifa.

Főnököm nagy aggodalommal küldte el az általam leírt anyagot a félelmetes elvtársnak. Aki a következő kézírással küldte vissza. „Az ilyen marhaságot meg kell szüntetni. Intézkedjen!” Így született meg az első világpiaci ár az erdőgazdaságban, és ugrott néhányszor tíz százalékkal az erdészet termelési értéke, és lettek élüzemek. Ma már talán nincs is tanúja az eseménynek.

Mégis el kellett mondanom a butaságnak ezt a klasszikus példáját, mert ma ugyanezt a módszert alkalmazzák a demográfusok ezerszer fontosabb, jövőnket generációkra károsító területen, a következő generációval való gazdálkodásban. A gyerekeket darabra mérik, pedig várható értékükben százszor nagyobb a különbség, mint a tuskó és rönk között.

Azt az ostobaságot nem is a Szovjetuniótól vettük át, hanem a keresztény erkölcs diktálja. Minden állampolgár a fogamzással kezdi meg állampolgári pályafutását, függetlenül attól, hol születik. Ebből következően az indokoltnál is nagyobb a pánik a lakosságunk számának csökkenése okán. Ugyanis nem illik figyelembe venni, hogy ki, hol születik, pedig elsősorban ettől függ nemcsak a várható értékük nagysága, de még az előjele is.

Az, hogy a következő nemzedék milyen értékes lesz, ugyan függ az iskolarendszertől is, de a tények tanúsága szerint sokkal inkább attól milyen családi környezetben nő fel. Azt, hogy a gyerekek felnőttkori értéke hogyan függ a szülői környezettől, még felmérni sem szabad. Tekintettel arra, hogy a közvélemény e tekintetben tisztán lát, csak az illetékesek nem hajlandók erre, bátran írom le a véleményem. A jövedelmi és iskolázottsági felső tizedbe tartozó családokban született gyerekek átlagos, felnőttkori, munkaerő piaci értéke az átlag sokszorosa, ezzel szemben az alsó jövedelmi, gyakorlatilag tartósan munkanélküli rétegben születettek várható átlagos társadalmi értéke negatív lesz. A várhatóan évente több milliót érő, és a várhatóan évente millióba kerülő összeadható!

Az is köztudott, hogy évtizedek óta a nagyon kedvező családi környezetben nagyon kevés gyermek születik, a leszakadt rétegekben pedig sok.

Ebből következően a születési struktúra nagyon kedvezőtlen. Ez azt fogja jelenteni 30-40 év múlva, hogy a magyar társadalom teljesítménye talán, csak fele lesz annak, ami akkor lenne, ha minden családi környezetben azonos volna a gyermekvállalás aránya, és harmada annak, ha fordítottja volna a gyermekvállalás családi struktúrája a jelenleginek, ha a kedvező családi körben születne annyi, mint jelenleg a kedvezőtlenben, és fordítva. Ebből kiderül, hogy milyen elképesztően nagy az állam felelőssége annak érdekében, hogy a születések mögötti családi struktúra minél kedvezőbb legyen.

Azt, hogyan fognak élni unokáink, mindennél jobban, azon múlik, milyen gyerekeket nevelünk fel. Ez pedig elsősorban azon dől el, hogy mennyit tesz az állam a születések mögötti családi háttér javítása érdekében.

Sajnos, a politikusok azzal vannak elfoglalva, mi történik ma, esetleg néhány éven belül. Az ilyen rövid időre való optimalizálás azonban nagyon kis mértékben hat a távoli jövőre, már a következő generáció eredményességére is. Ez azon dől el, milyen családok nevelik fel a következő generációt. Ezt pedig nemhogy javítanánk, családtámogatási rendszerünk rontja.

Sajnos, a történészek sem azért foglalkoznak a múlttal, hogy ennek tapasztalatai hogyan javíthatják a jövőt, hanem e helyett úgy deformálják a múltat, hogy a jelent jobban igazolja. Fel sem merül náluk, hogy a múlt eseményeinek mi a mai hatása.

Azt, hol leszünk ötven év múlva, elsősorban két esemény határozza meg.

1. A két háború között és közvetlen utána elvesztetünk félmillió zsidót és háromszázezer svábot, valamint 1956-bsn kivándorolt százezer dinamikus fiatal. Ezzel pótolhatatlan érvágás történt a magyar társadalom élcsapatában.

2. Az elmúlt ötven évben, csak a társadalmi munkamegosztásban gyenge szerepet vállaló, a rendszerváltás után abból kizárt cigányság aránya nőtt, és nő tovább.

E kettőhöz képest minden, Trianon utáni esemény történelmi hatása eltörpül. A magyar politikusok és történészek a két eseménnyel mégsem foglalkoznak.

Ezzel eljutottam annak indoklásához, hogy miért kezdtem a minőséget mellőző ostobaság illusztrációját, mert bizonyítani szerettem volna, hogy mennyire nem vesszük tudomásul, hogy korunk a minőség forradalma. Ebben már minden eredmény, vagy kudarc azon múlik, mennyire a minőség javítása érdekében avatkozunk az események spontán sodrába. Minden, de a mindenen belül az ember minősége.