Kopátsy Sándor EH 2018 10 20
Az állati fehérjék termelése.
Harari
Életem jelentős eseménye volt,
amikor barátomat, Burgert Róbertet, a Pécsi Állami Gazdaság igazgatóját
lebeszéltem a tejtermelési profilról, és a modern baromfi tojás és hústermelésére
beszéltem rá. Ezért most közel hatvan évvel később érdeklődéssel olvastam a The
Economist legutóbbi számában egy tanulmányt, hogy melyik állat húsa és tojás,
illetve tej termelése milyen hatékony. Akkor még csak azt tudtam, hogy a
szarvasmarhát és tejét csak ott érdemes terelni, ahol sok a gyep, és kevés a
szántóföld. Még egyszerűbben kifejezve: Szarvasmarhát ott lehet hatékonyan
tartani, ahol sok a legelő, de kevés a szántó. Ilyen Európában az észak-nyugat
és az Alpok. Ennek az ellenkezője a jelenlegi Magyarország. Kevés a csapadék és
az erdő.
Történészként felismertem, hogy a
Kárpát Medence hegyes, erdős, csapadékosabb részei csak a marhatartásnak
feleltek meg. Az ország jelenlegi területe, különösen az Alföld pedig arra volt
jó, hogy tavasszal, amikor még jók a legelői áthajtsák rajta a Nyugat-Európába
áthajtó gulyákat. Ezért aztán a magyar arisztokrata családok úgy házasodtak,
hogy három birtokuk legyen, egy a hegyekbe, ahol a legelőkön szaporíthatók, egy
az Alföldön, ahol feljavítják, és egy az ország nyugti részén, ahol a vevőknek
a terelő pásztorokkal együtt átadják. A Trianoni Magyarország már nem volt
alkalmas erre.
Ugyanakkor már érkeztek a hírek
arról, hogy az Egyesült Államokban, és a nyugt-európai fejlett társadalmakban
megindult az iparszerű baromfi és tojás termelése. Ehhez a kukoricát termelő
országunk alkalmasnak ígérkezett. Ugyanakkor a baromfi százszor szaporább volt
a szelekcióra, és tizedénél is rövidebb volt a megtérülése a befektetésnek.
Azt csak megemlítem, hogy elvileg
a halfarmokat még a baromfinál is nagyobb lehetőséget ígérőnek tekintettem, de
ezzel akkor még csak a lazactenyésztők kezdtek foglalkozni.
A The Economist utóbbi számában
először került a kezembe olyan tanulmány, ami a háziállatok húsának és termékének
a hatékonyságát összevetik. Ez is hasznos, de hiányos útmutatás. Hiányzik a
legfontosabb állati fehérje a halak, méghozzá a tengerben élő és a halfarmokban
termelt mennyiség bontásban.
A múlt század közepén jelent meg
a baromfi és annak tojásának nagyüzemi termelése, ami mára a leggazdaságosabban
termelt állati fehérje lett, ha a halfarmoktól eltekintünk. De ez nem
megengedhető, mivel a halfarmokban termelt halak mennyisége éppen a
közelmúltban haladta meg mind a tengerekből kifogott, mind a marhahús
mennyiségét.
Az állati fehérjék közül a
tengeri farmok termelése a legújabb és a leggyorsabban növekedő. Ugyanakkor azt
is ismertetni kellene, hogy melyik állati fehérje termelése mögött mekkora
kihasználhatatlan kapacitás van.
A tengerekből kihalászott hal
mennyisége már nem fokozható, azt inkább csökkenteni kellene.
A szarvasmarha és a többi kérőző
állatfaj legeltetése alig növelhető annak ellenére, hogy hússzor nagyobb a
legeltethető terület, mint amennyi szántföld van, és az alig növelhető. Ezt a tényt
a felmelegedéssel riogatók figyelmen kívül hagyják, éppen a legeltetésre
alkalmas területek hozamának növekedésével járnak. A természetes növényi
táplálékon tartott állatok közül a kecske ma már jelentéktelen, mert a
károkozása nagyobb, mint a termelési értéke. A melegebb klíma elsősorban a
marhatartás kapacitásának a növekedésével jár.
Ezzel szemben a tengeri halfarmok
szinte korlátlan mértékben növelhetők.
Az idézett írás, említést sem
tesz arról, hogy a felsorolt állati fehérjék termelése mennyi befektetést
igényel, a befektetett összeg mennyi idő alatt térül meg. Hatvan éve még csak
azt láttam, hogy melyik állat, milyen szapora, vagyis mekkora lehetőséget
jelent a tenyésztők lehetséges szelekciója. Márpedig ennek van és még inkább
ennek lesz jelnősége a tenyésztési eredményekben. Hatvan éve még a
szakmabelieknek sem volt elképzelése arról, mennyi idő alatt lehet vágásérett a
csirke, mekkora lesz az éves tojástermelés mennyisége.
Arról, hogy a tengerekben mivel
és hogyan lehet a haltermelést fokozni, még utalásokkal sem találkoztam. Pedig
a halfarmok tapasztalati szerint már az is növelné a tengerekben élő halak
növekedését, ha növelnénk a tengervizek oxigén tartalmát, amire a napelem és a
szélkerekek fejlettsége már ma is óriási lehetőségeket jelenthet. A növényekkel
táplálkozó halak számára pedig óriási lehetőségek vannak a tengervizek
növényvilágának gazdagítására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése