2018. január 21., vasárnap

Piacosítsuk az oktatást

Kopátsy Sándor                EO                  2018 01 12

Piacosítsuk az oktatást

A közgazdasági elveim egyike, hogy minél fontosabb egy ágazat, annál fontosabb a piacosítása. Mivel a jelenkor társadalmának legfontosabb szektora a szellemi vagyonképzés, ennek a piacosságát kellene megoldani. Ez már régi mániám, de most az indított az írásra, hogy a The Economist közli, hogy 1945-ben 500 egyetem működött, jelenleg pedig 10.000. Ez azt jelenti, hogy hússzor annyi egyetem működik, mint hetven évvel korábban. Ma lényegében egyetem alatt a felsőfokú oktatást végző intézményeket értjük. A magas-kultúrákban a múltban is voltak ilyen felsőfokú intézmények, de ezeket sokáig csak Európában hívták egyetemnek.
Európában az elsők lényegében a vallás klérusának képzését szolgálták, szinte csak teológiát oktatták. Ezek a reneszánszban alakultak, és csak fokozatosan szélesedett ki az oktatásuk a teológián túl. A reformáció előtt a professzorok szinte csak papok voltak. A fő tárgyuk sokáig a teológia maradt, és a vetetője a teológus rektor volt.
A reformáció előtt klasszikus egyetem egész Európában tucatnyi volt. Jellemző, hogy Nagy Britanniában hatszáz évig csak két egyetem, az Oxford és a Cambridge volt. Csak hatszáz évvel később alakult meg harmadiknak brit egyetem az University College London.
Jelenleg a felsőoktatást, diplomát adó intézményeket mindenütt a világon egyetemeknek hívják. A diákok arányszáma is mindennél többet mond. Most a legfejlettebb országokban a korosztály 30-40 százaléka egyetemen tanul. A felvilágosodás előtt szinte csak a fiúk 1-2 százaléka ment egyetemre, lányok nem is voltak. Jelenleg a fejlett országokban több az egyetemeken tanuló lány, mint fiú. Ennek a fő oka, hogy a fiúk nagyobb hányada kisvállalkozó lesz. A fejlett társadalmakban a 10 fő alatti vállalkozás a leggyorsabban növekvő szektor.
Számomra az oktatás két új jelensége megkülönböztetett öröm.
A nők növekvő aránya a diákok között. Elmaradott, szegény társadalmakban is gyorsan emelkedik a lányok aránya. Semmi sem segít jobban a túlzott gyermekvállalás fékezésén, mint a nők magas iskolázottsága.
Az elmaradt társadalmakban megállíthatatlan az oktatás piacosítása. Amennyire fejlett, gazdag társadalmakban az oktatás állami kézben szilárdan megmarad, a szegény, elmaradott társadalmakban feltartóztathatatlanul hódit az oktatás piacosodása.

Mitől függ az oktatás hatékonysága.

Az ENSZ ötven éve rendszeresen méri a tagországok oktatási rendszerének hatékonyságát. Ebből kiderül, hogy az sokkal inkább a kultúrától, mint a gazdasági fejlettségtől függ. Európában a skandináv országok, köztük is a finnek szerepelnek a legjobban. Csak ezzel lehet magyarázni, hagy az elmúlt száz évben a skandinávok, közöttük is elsősorban a finnek jobban szerepeltek, mint a többi protestáns, puritán népek országai, pedig ezek is megelőztek minden más kultúrát. Ennek volt köszönhető, hogy az egyébként sikeres puritán népek közt is az élre kerültek a skandinávok, közöttük is a cári Oroszországtól az első világháború után megszabadult finnek. Azt is tanítani kellene, hogy a finnek már a reformációval párhuzamosan felismerték az iskolázottság társadalmi szerepét, és a 16. század végén törvénybe iktatták, hogy teljes jogú állampolgáruk csak az lehet, aki tud írni és olvasni. Most sem ártana, ha a szavazatok súlya a képzettséggel lenne arányos.
A 20. század második felében a világ legsikeresebb országa a japán gyarmatságuktól megszabadult Dél-Korea lett. Ettől kezdve az ENSZ PISA felmérések rangsorában Finnországgal osztoznak az első két helyen.

A művészek és a sportolók oktatása kezdettől fogva piacos.

Az oktatással a történészek is viszonylag sokat foglalkoztak, de azt nem vették tudomásul, hogy a művészeket és a sportolókat eleve képességük szempontjából homogén csoportokban képezték, és teljesítményük arányában jutalmazták. Ezzel szemben a vallás, a közigazgatás és a hadsereg kádereit a politikai megbízhatóság, az uralkodó osztályhoz való hűség alapján minősítették. Mai fogalmakkal kifejezve, a művészeket és sportolókat piaci alapon, a vallás és az állam érdekét szolgálókat a megbízhatóságuk alapján szelektálták.
A négy eredeti eurázsiai és afrikai magas-kultúra oktatási rendszerében is lényeges különbség volt.
Kelet-Ázsiában a kínai kultúra volt a jellemző, ahol a császárok hatalma még az uralkodó osztállyal sem osztozott, csak a császár akarta volt a döntő. A császár akaratának a végrehajtást az iskolarendszerben szelektált mandarinokra bízták. A mandarinok a császár rabszolgái voltak, akikre nagy hatáskört bízott, és nagy jövedelmet biztosított, de ha elvesztették a császár bizalmát, leválthatták, megölhették.
A császár akaratát végrehajtók magasan képzettek és szelektáltak voltak annak ellenére, hogy a társadalom működtetése nagyon kevés képességet igényelt, hiszen nagyon lassan változott. Egészen az ipari forradalomig, a kínai kultúra a másikaknál fejlettebb volt, mert a központi hatalom akaratát megvalósítók jobban szelektáltak voltak.
A dél-ázsiai magas-kultúra kasztokra bontva működött. Nemcsak a vallás, a hadsereg, a közigazgatás működtetése, de még számos gazdasági feladat elvégzése is kasztokra szabott feladat volt. Mivel a kasztok zártak voltak, nem volt köztük a képességek alapján történő áramlás, a dél-ázsiai magas kultúra nem volt versenyképes a kelet-ázsiaival. A kasztrendszer hátránya azonban a lassan változó viszonyok között nem okozott jelentős sebességkülönbséget a társadalmi fejlődésben.
A közel-keleti magas-kultúra lényegében a Perzsa Öböl és a Földközi Tenger medencéje. Ez a kultúra hatolt be először Európa területére a görög, majd a római kultúrával. A görögök számára a kor fejlett világát elsősorban Egyiptom, és Anatólia jelentette. A Római Birodalom ugyan már túllépett nyugat felé a Földközi Tenger vízgyűjtő területén, de a súlypontja továbbra is a Közel-Kelet maradt. Ezt bizonyította, ha két császár osztozott a birodalmon, az erősebb mindig a keleti felét választotta. Még arról is megfeledkezünk, hogy a kereszténységet is a Kelet-Római Birodalom tette államvallássá.
Az első európai birodalom, amelyről már az Atlanti Óceánba folynak a vizek, a Frank Birodalom volt.
A földrajzi megítélésnél is fontosabb annak megállapítása, mikor vált Európa területének többsége a kenyerét megtermelővé. A kis Európa akkor lett kontinens, a Közel-Kelettől független magas-kultúra, amikor képessé vált arra, hogy megtermelje a maga kenyerét. Ez az első évezred utolsó századaiban történt meg, amikor már a természetes csapadékon megélő, és a fagyos telet átélő búza és árpa termelhetővé vált.
A kis Nyugat-Európa ettől kedve példát mutatott arra, hogy a négy évszakos klíma alatt, a természetes csapadékon is meg lehet a kenyeret termelni.
Ezért csak frank király megkoronázásával kezdhetjük Európa önálló, a Közel-Kelettől független történelmét. Ez után még ötszáz évet kellett várni arra, hogy a kis Nyugat-Európa meghódítsa az óceánokat, felfedezze az emberiség tízedét sem eltartó, de Európánál tízszer nagyobb Amerikát és Óceániát. Ezzel megtízszerezze életterületét.
Még nem találkoztam annak hangsúlyozásával, hogy Amerika és Óceánia betelepítésével Nyugat-Európa élettere tízszer nagyobb lett, mint a három eredeti magas-kultúráé. Ennek és az ipari forradalmának köszönhetően, ezer év alatt, a 20. század küszöbén nagyságrendekkel a korábbi magas-kultúrák fölé emelkedett. A világtörténelem jobb megértésének egyik kulcsa figyelembe venni, hogy az elmúlt ötszáz évben az eredeti magas-kultúrák élettere nem változott, Európa nyugti fele azonban megtízszerezte az életterét azzal, hogy az élettere Amerikára és Óceániára kiterjedt. Amerika felfedezése előtt a Nyugat az alig 500 millió négyzetkilométernyi Nyugat-Európa volt. A következő 500 évben azonban életterévé tette a tízszer nagyobb Amerikát és Óceániát. De az csak terület az élettereket az eltartó képességükkel kellene mérni. Eurázsia északi része politikailag a Nyugathoz tartozik a 20 millió négyzetkilométeres területével, de a lakosság eltartó képessége tized akkora sincs, mint a negyed akkora Nyugat-Európának.
Ehhez viszonyítva Amerika területének nagy többsége hasznosítható élettér.
A kor példátlan szuperhatalma pedig az Amerikai Egyesült Államok lett. Ausztrália viszont többségében alig többet ér, mint Szibéria.
Eurázsia és Afrika ugyan három magas-kultúra, a kelet-ázsiai, a dél-ázsiai és a közel-keleti bölcsője lehetett, de ezek mindegyike izolált volt a másiktól. Ezek között a kapcsolatot csak az óceánok meghódítása teremtette meg. Ez Nyugat-Európának volt köszönhető, amelyik ugyan minden tekintetben az eredeti magas-kultúrák fölé került, de a maga számára betelepíteni csak a nagyon gyéren lakott Amerikát és Óceániát tudta.
Sokat mondana egy felmérés, amelyik a kontinensek eltartó képességét vetné össze. Ebből kiderülne, hogy jelenleg a legjobb eltartó képességű Amerika. Ezt az a tény bizonyítja, hogy a jelenkor szuperhatalma az Egyesült Államok.

A tudományos forradalom felértékelte a Távol-Keletet.

A 20. század küszöbén Max Weber a német politológus felismerte, hogy a puritán társadalmak minden más kultúrájú társaiknál hatékonyabban működő társadalmi felépítményeket képesek működtetni. Ő azonban a puritánok alatt csak a Nyugat angolszász, germán és skandináv népeit értette. Azt ugyan felismerte, hogy a Nyugat puritán és nem puritán népei közti különbség ugyan a Nyugaton is nagy, és az újvilágban, mindenekelőtt Amerikában még sokkal nagyobb.
Európában az angolszászok, a germánok és a skandinávok társadalmi fejlettsége a latin országokénál kétszer nagyobb, Franciaország esetében pedig közel azonos.
Az óceánokon túl négy angolszász ország a spanyol és a portugál gyarmatok utódállamainál négy-hatszor nagyobb. Ez a különbség jóval kisebb, ahol a latin-amerikai népek a négy angolszász országban élnek, de ott is visszahúzó erőt képviselnek.
Azt azonban nemcsak Weber, de a jelenkori politikusok és társadalomi tudósok sem veszik tudomásul, hogy a távol-keleti népek még a skandinávoknál is puritánabbak, szorgalmasabbak, takarékosabbak, hatékonyabban működtetik a társadalmukat.
A puritán népek fölénye jobban érvényesül az oktatásban. Ez a sikerük záloga.

A történelem legsikeresebb két etnikuma.

A vasút a szárazföldön, a hajózás a tengeren olyan közlekedési és szállítási forradalmat jelentett, ami nagyságrenddel megnövelte az emberek és az áruk mozgatásának hatékonyságát. Ezt az új lehetőséget a Nyugaton az alig néhány milliós európai zsidó, és a távol-keleten a kínai diaszpóra minden más etnikumnál sikeresebben használta fel. Az európai zsidók ugyan kezdettől fogva kereskedelemmel foglalkoztak. Nemcsak a kontinensek, de még a városok és falvak közti árucsere is nagyon mostoha szállítási lehetőségre épülhetett. A zsidó férfiak vagy teherhordó szamárral, vagy kétkerekű taligán egy mázsát alig meghaladó árut szállíthattak a falvakba, illetve ilyen mennyiségű áruval térhettek haza. Melegebb éghajlaton egy-két éjszakát úton tölthettek. A falusiaknak fűszereket, gyufát, dohányt, tűt, cérnát, fonalat szállítottak, és elsősorban könnyen szállítható, viszonylag értékes termékeket vásároltak.
Ötven év alatt szinte a mai szintre épült ki a vasúthálózat, amin megindult nemcsak a kereskedők, de a falusi lakosság áruszállítása is. Két generáció alatt a városok piacaira százszor annyi árut gyűjtöttek be a zsidó kereskedők és a falusi asszonyok, ugyanakkor a falvak termelői is a városokba szállított áruk többsége is a zsidó kereskedőkön keresztül jutott a fogyasztókhoz. Sajnos, a statisztika nem végzett felméréseket arról, hogyan nőtt meg a vasúthálózat kiépülése folyamán a kereskedelem. Becslésem szerint, legalább a falvak és a városok közti áruforgalom a tízszeresére nőtt, amiből származó jövedelemnek a fő haszonélvezője a zsidóság lett. A lakosság mintegy huszadát kitevő zsidóság ötven év alatt többszörösére gazdagodott. Ez olyan korban történt, amiben az ország lakosságának a vagyona század ilyen gyorsan sem növekedett.
A vasúthálózat ugyan jelentősen gazdagította az ország lakosságát is, de nagyon lassan a zsidóságéhoz képest.
Az európai zsidóság gazdagodása annál gyorsabb volt, minél alacsonyabb volt az országok polgárosodása. Ez pedig azt jelentette, hogy az Atlanti Óceántól kelet felé haladva egyre szegényebb szintről, de egyre gyorsabban gazdagodott a zsidóság. Ezzel párhuzamosan alakult az antiszemitizmus is. A polgárság arányával fordított arányban alakult a zsidóság gazdagodása. Ebben az is közrejátszott, hogy kelet felé haladva nemcsak az arisztokrácia, de a nemesség, azaz az úri középosztály is alkalmatlan volt a polgárosodásra.
Ezt talán sehol nem volt olyan jellemző, mint a lengyel és a magyar társadalomra, amelyek nemcsak szegények voltak a saját etnikumú polgárságban, hanem aránytalanul sok viszonylag szegény, de magát mégis úrnak érző nemesük volt.
Azt ugyan nem lehet utólag bizonyítani, hogy megőrizhető lett volna a náci megszállás alatt az országunkban élő, elmagyarosodott 600 ezer zsidó, de azt nem volna szabad elhallgatni, hogy Ezer éves történelmünkben ez lett volna az egyetlen esélye annak, hogy nyugat-európai társadalom legyünk.
Viharos történelmünk megértésének kulcsát máig nem tártuk fel a közvélemény számára: Soha nem volt a politikai tekintetben magyar országunknak magyarul beszélő polgársága. Ezt ugyan a második világháború után a fiatal marxista történészek feltárták, de minden politikai hatalmunk igyekezett erről tudomást sem venni. Ők már az 50-es évek elején megírták, hogy miben voltak a honfoglalás idejében mások a nyugat-európai feudális társadalmak, mint amilyen feudális társadalom lett a magyar. A nyugati társadalmakban a földesúri osztály, a nemesség a lakosság egyetlen százaléka volt. Ezzel szemben a magyar és a lengyel társadalom lakosságának tizede volt a magyar nemesség. Vagyis nálunk a politikai uralkodó osztály súlya a lakosság számában tízszer nagyobb volt, ezért a nagy többsége csak szegény lehetett.
A másik különbségünk a polgári osztály hiánya volt. A honfoglaló magyar társadalom nem ismerte az urbanizációt, nem volt polgársága. Ezzel szemben a nyugat-európai társadalmakban a Római Birodalom mintegy tíz százalékos urbanizációjának fele a sötét középkorban is megmaradt. Ennek köszönhetően a feudális társadalmakban is megmeredt jelentős, mintegy 6 százalékos városi polgárság, ami etnikailag azonos volt a földesurakkal. Vagyis a nyugat-európai társadalmakban az uralkodó osztály a lakosság egyetlen százaléka volt. A pásztorkodásról a kiscsaládos feudális földművelésre áttért magyar társadalomban azonban megmaradt a széles politikailag független réteg annak ellenére, hogy a nagy többségüknek egy-két jobbágya maradt. A feudálissá átalakult Magyarország lakosságának legfeljebb fele volt magyar, de annak tizede a földesúri osztállyal a közös nemesség része maradt.
A városi polgárság hiányát ugyan első királyunk is megérezte, és intelmeiben ezért javasolta a nyugati polgárok betelepítését. Nyugatról azonban elsősorban germánok jöttek, akik ragaszkodtak etnikumuk megőrzéséhez, és évszázadok alatt sem polgárosodtak el. Ezért aztán ugyan lassan kialakult a városi polgárságunk, de azok többsége keményen germán maradt. Ezt mindennél jobban illusztrálta az a tény, hogy a második világháború után visszatelepítve, illetve hazatelepülve, nagyon gyorsan nyugat-európai polgárok lettek.
Az ezer éves magyar történelem megértésének a kulcsa, hogy az ország lakosságának számához viszonyítva tízszer több nemesünk volt, ugyanakkor nem volt magyar etnikumú polgárságunk.
A vasúthálózat kiépülésének ötven éve alatt, illetve a kiegyezés és az első világháború között, vagyis alig két generáció alatt, a lakosság mintegy 6 százalékát kitevő zsidóság nemcsak modern polgárokká, gazdagokká vált, de gazdasági érekéből gyorsan megtanult magyarul. Ezt azonban nemcsak az arisztokrácia és a nemesség szerepét átvevő úri középosztály, de a magyar közvélemény is hatalma elleni támadásnak tekintette. Ebben a hangulatban történt meg aztán a soknemzetiségű ország felosztása, amit katasztrófaként élt meg nemcsak az uralkodó osztály, de a magyar etnikum is. Ezt kihasználva a megmaradó, döntően magyar etnikumú ország közvéleményével elfogadtatták, hogy minden társadalmi reformot előzzön meg a teljes revízió, és a magyarrá lett zsidóságtól történő megszabadulás.
Ezzel feladunk azt a lehetőséget, hogy Magyarország társadalmi tekintetben végre nemzeti és polgári ország lehessen.
Magyarország ezer éves történelme során soha nem volt annyira nyugatos irányban változó, mint a vasút századában. Máig nem valljuk be, hogy ezt a változást szinte csak a zsidóságnak köszönhetjük. Trianon után az ország lakóinak 90 százaléka magyar etnikumú lett. Európa szinte minden országának nagy többségét az államhatalmat birtokló etnikum jelenti. Ez alól egyetlen kivétel a Trianon előtti Magyarország volt.
Trianon előtt a magyarul beszélő városi polgárság aránya elenyésző volt. Trianon után a lakosság 6 százaléka volt nyugat-európai értelemben vett zsidó polgár. A zsidóság volt az első magyarul beszélő városi polgár, tőkés vagy értelmiségi.
Az ország urbanizációja ugyan még viszonylag alacsony volt, de a városok lakosságának már tizedét, Nagy-Budapest lakosságának az ötödét, magyarul beszélő zsidó polgárok jelentették. Máig nem tudatosítjuk, hogy az első világháború előtt Nagy-Budapest volt a világ legtöbb zsidó lakosú városa. A mienkénél polgárosultabb államokban sem volt olyan a fővárosra koncentrált a zsidóság jelenléte. Tőlünk keletre pedig nem volt ennyi alkalom a sikerre. Budapest, a kiegyezés után a világ egyik leggyorsabban fejlődő városa lett. Ráadásul a centralizáltan kialakult vasúthálózatának köszönhetően, nemcsak a trianoni Magyarország, de az egész Kárpát Medence centruma volt.
Történészeink egyik nagy adóssága, hogy nem ad magyarázatot arra, mennyire a magyar zsidóságnak volt köszönhető, hogy az elméleti fizika és a mozifilm egyik nagyhatalma mi, magyarok lehettünk. Elég volna tudatosítani, hogy a 20. század első felében ezen a két területen, kik voltak a sikeres zsidó magyarok.
A közelmúltban végre meglátogatta Magyarországot az izraeli miniszterelnök, aki közölte, hogy a mi országunkban éltek, születtek azok a zsidók, akik meghirdették a zsidó állam létrehozásának szükségességét.

A kínai diaszpóra világtörténelmi sikere.

A kínai diaszpórával csak egyszer találkoztam, Malajziában, de hatvan éve meggyőződésem, és az 1990-es kínai reform óta világos, Kína lesz a század közepére az Egyesült Államok mellett a másik vitathatatlan szuperhatalom. Lakosságával, gazdasági teljesítményével, kulturális egységességével a nagyobb, életterével és erőforrásaival mérve azonban annál sokkal kisebb szuperhatalom.
Ma már meggyőződésem, hogy a kínai társadalmi siker elődleges feltétele a lakosság puritánsága. Az Egyesült Államok ebben a tekintetben szinte megoldhatatlan feladat előtt áll.

A leendő két szuperhatalom közti különbség.

Kína méreteihez képest, kulturálisan példátlanul homogén kultúrájú állam, elsősorban ezért lehet másokénál hatékonyabb a felépítménye. Számomra a történelmi materializmus iránytűjét Marx fogalmazta meg: „Az államok felépítményét az alépítményük determinálja.” Ő azonban ezt nem vette komolyan, és az általa kitalált ideális kommunista társadalmat alépítményétől függetlenül létrehozhatónak tartotta. Számomra a történelmi materializmus igazságát éppen a négy óceánokon túli angolszász ország összevetése bizonyítja.
Az ENSZ a tagállamait a társadalmi fejlettségük, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottság eredője alapján rangsorolja. Ezen az alapon készült rangsorban, húsz éve változatlanul az első tíz ország sorrendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Már az is meglepő, hogy a vitathatatlan szuperhatalom, az Egyesült Államok az utolsó. Ennek a magyarázatát abban látom, hogy a tíz legfejlettebb társadalmú ország között az Egyesült Államok társadalmi alépítménye a legvegyesebb. Hozzá viszonyítva a másik három óceánokon túli angolszász ország társadalma sem annyira vegyes kultúrájú. Az Egyesült Államokban a legmagasabb arányú a visszahúzó afrikai és latin amerikai lakosság aránya. Márpedig e három nagyon eltérő kultúrára nem épülhet olyan felépítmény, ami mindegyiknek megfelel. A másik három óceánokon túli angolszász országban sokkal kisebb a visszahúzó afrikai és latin-amerikai etnikum. A három nagyon eltérő kultúrájú Egyesült Államokban nem lehetséges az olyan felépítmény, ami nemcsak a puritánoknak, hanem a latin-amerikaiaknak, és az afrikaiaknak is megfelel.
Az nem meglepő, hogy a négy európai legfejlettebb ország skandináv. Ezek négyen nagyon homogén kultúrájúak, ezért a kultúrájuk által determinált felépítményük a lakosság egészének megfelel.
Svájc ugyan több nyelven beszélő népek országa, de azok mindegyike ettől függetlenül azonos. Hollandia pedig a legjobb adottságainak köszönhetően már ötszáz éve a legfejlettebb európai ország volt.
A tíz legfejlettebb társadalmú állam egyértelműen azt mutatja, hogy a legnagyobb előnyt a lakosság puritanizmusa jelenti. Még inkább ezt bizonyítja az elmúlt száz év legsikeresebb államai melyikek voltak.
A zsidóság maradt a Nyugat legfejlettebb etnikuma. Jelenleg a nagy többségük két államban, az Egyesült Államokban és Izraelben él. Az Egyesült Államokban élő zsidók a világ legfejlettebb, a leggazdagabb és a legiskolázottabb etnikuma. A saját országukban élő zsidóság is biztonságban és viszonylag jól él, de ez az Egyesült Államokban élő zsidóságnak köszönhető. Azok támogatják Izraelt, amelyik olyan módon él, amit önerőből nem lenne képes fenntartani.
Mivel Európában élő zsidóságot vallási alapon üldözték, pusztították, az ez elleni reflex késztette őket arra, hogy vallási alapon védekezzenek. Nem értették meg, hogy az ellenük irányuló gyűlölet nem a vallásuk, hanem a sikerük ellen irányult. A vallási alapú államszervezés ugyan kudarcra van ítélve, mert az országok lakosságának nem vallási, hanem viselkedési tekintetben kell homogéneknek lenniük.
Ugyanakkor a zsidó állam alapítói nem vették tudomásul, hogy a zsidóság viselkedési tekintetben, a világ legjobban kettéosztott etnikuma. A Közel-Keleten maradt zsidóság környezetének szintjén maradt. Csak akkor volt fejlett, amikor még a Közel-Kelet is fejlett volt, de ahogyan ez a társég az ipari forradalmat megélő Nyugathoz képest egyre jobban lemaradt vele a közös élettérben élő zsidóság is. A Nyugatra került zsidóság e sikeres kultúra élcsapatává változott. Sajnos nincsenek felmért adatok, de a 20. századra a Nyugaton élő zsidóság ötször, tízszer jobban élt, gazdagabb, és iskolázottabb volt, mint a Közel-Keleten ragadt hittestvérei. Ilyen szakadék egy valláson és egy fajon belül soha nem történt.
Szinte említés sincs arról, hogy a zsidó vallás az egyetlen faji alapú vallás, mert csak az lehet zsidó, akit zsidó anya szült. Ez az elv csak egyszer sérült meg, amikor a 7. században a Kazár Birodalom lakosságának jelentős hányada áttért a zsidó vallásra. Ezt a vitathatatlan történelmi tényt az európai zsidóság hisztérikusan igyekszik elhallgatni. Engem annál jobban érdekel, mert az Európa keleti felében élő zsidók többsége kazár, azaz török-tatár etnikumú. Tehát Magyarország a két világháború között az egyetlen velünk viszonylag rokonunkat, a zsidóságunk pusztítottuk. Nem véletlen, hogy ezt a témát egy országukban született zsidó, Koestler Arthur tárta fel a Tizenharmadik Törzs című könyvében. Az ugyanis aligha vitatható, hogy a kazárok felvették a zsidó vallást.

Összefoglalás.

Pályám első lényeges eredménye az volt, hogy felismertem a piac nélkülözhetetlen szerepét. Akkor a Szovjetunió nyomására bevezették az önköltségi árrendszert. Ez a legnagyobb botrányt az erőgazdaságban okozta. Ott egyéként is eleve ostobaság a termékre történt ráfordításokkal számolni, hiszen néhány fafaj esetében száz éves a termelési folyamat, annak költségeit pedig eleve reménytelen a kitermelés választékára megosztani. Annyira ostoba termékekre történő felosztást okozott a ráfordítások alapján történő árrendszer, hogy a legkeményebb Rákosi rendszerben is el lehetett fogatatni, hogy a racionális gazdálkodást csak a világpiaci árarányok bevezetése oldhatja meg.
Ez a kaland győzött meg arról, hogy az áruk és szolgáltatások árát csak a piac, a kereslet és kínálat egyensúlya képes racionálisan alakítani.

Most, 67 évvel később azt kell bizonyítanom, hogy az erdészetnél ezerszer fontosabb ágazatban az oktatásban elkerülhetetlen a piacosítás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése