Az emberi fejlődésének a kulcsa

Kopátsy Sándor                 EB                 20178 01 02

Az emberi fejlődésének a kulcsa

1985-ben az ausztrál őserőben járva ütött belém a gondolat, hogy az egyszikű növények és az erszényes emlősök természetében járhatok, nagyis mintegy 70 millió éves múltba juthattam vissza. Ausztráliában, a Nyugat felfedezői előtt, 70 millió éven át áll a biológiai fejlődés órája, mivel ekkor szakadt ki, és úszott el ez a kontinens a Csendes Óceán keleti oldalára. Akkor azonban még Afrikban is csak a magzatburkos emlősök, az erszényesek éltek. Mivel Ausztrália az óta az egyenlítő közelében maradt, területén nem volt jelentős éghajlatváltozás, és izolált maradt Eurázsiától és Afrikától, nem kerülhettek oda a közben megjelent kétszikű növények és a magzatburkos emlősök.

Mire az őserdőkből hazaértünk, már megfejtettem a feleletet a kérdésre: Miért nincs biológiai fejlődés ott, ahol nem változik a természeti környezet?

Madagaszkár szigete csak 30 millió éve szakadt ki Afrikából, ezért ott Darwin is csak ennyivel öregebb biológiai világot láthatott.

A Galápagos Szigetek ugyanis mintegy 110 millió éve szakadtak el alig ezer kilométer távolságra Dél-Amerikától, azokon az óta nem járt a biológiai fejlődés órája, ott ma is a hüllőknél ragadtak maradtak.

Ahol nem változott lényegesen az éghajlat, és elszigetelt maradt a ténylegesen fejlődő világ eredményeitől, ott nem járt a biológiai fejélődés órája.

Ausztráliában ugyan mintegy 40 ezer éve megérkezett fajunk, a homo sapiens, de ott marat, amilyen szinten érkezett. Mindaddig, amíg a Nyugat be nem telepedett, és valósította meg a jelenkor legfejlettebb társadalmainak egyikét.

Akkor meggyőződésem volt, hogy felismerésem elfogadásra talál. Kudarcot vallotta.

Csak 22 évvel később sikerült tovább lépnem annak köszönhetően, hogy az óta is a homo sapiens fejlődésének történelmével foglalkozom. Az ember is csak ott lépett a fejlődésével tovább, ahol a jégkorszak megszűnését okozó felmelegedés jelentőset változtatott az élettereiben. Ez a jelentős klímaváltozás jelentősen csak Eurázsiát és Afrikát érintette. E térségben, Kelet-Ázsiában, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten, a felmelegedés hatására kialakulhattak az öntözéses szántóföldi gabonatermelés számára kedvező feltételek.

A három legfontosabb feltétel.

A folyamok síkságain a tengerszint mintegy 70 méteres emelkedése tette lehetővé a gravitációs öntözést. A tengerszint emelkedése ugyan óriási területeket áraszott el, de ezzel talán százszor nagyobb síkságon tette lehetővé a völgyek elárasztását, a folyók folyásának lelassulását, és a folyásukkal szembeni hajózást. Még nem írta le senki, hogy a tengerszint emelkedése nélkül nem alakulhatott volna ki az öntözéses földművelés. A vízözönnek ugyan voltak kárvallotti is, de a tengerszínt emelkedése százszor annyi ember számára biztosította mindennapi táplálék szántóföldi megteremtését.

Volt már erős igavonó állatuk és kerekes járművük is. Mivel a szántóföldi talajművelés és gabonatermelés az ember fizikai erejének többszörösét igényli, a szarvasmarha és a bivaly domesztikációja és a kerekes járművek nélkül, nem lehetett volna szántóföldi gabonatermelés.

Szükség volt a rizs, a köles, a szója, illetve a búza és az árpa aratható kultúrnövénnyé nemesítésére. A genetikusak ma már meg tudták állapítani, hogy az élelmezésüket biztosító növényeket több ezer éves háztáji kapásnövényként szelektálták, tették ezzel alkalmassá arra, hogy a szántóföldön arathatók legyenek. Irakban magam láthattam, hogy a vadbúza 20-30 centis mocsári kalászos fű, aminek a kalászaiból nem lehet kiverni a magot. Ezekből a jelenkori genetika sem lenne képes gyorsan aratható és csépelhető gabonát kitenyészteni. A búza és az árpa azzal lett a kalászos fűből szántóföldön termelhető, kenyéradó kultúrnövény, hogy még egyszer akkora növény lett, háromszor több magot adó kalásszal, ami volt, a maguk nem hulljanak ki az aratáskor, de ki vehetik csépléskor.

Itt kitérek arra, hogy a felmelegedés idején Eurázsia és Afrika mellett ugyan Amerika is már néhány olyan kapás kultúrnövénnyel, a kukoricával, a burgonyával és a babbal, rendelkezett, amelyek szántóföldi művelésétre megérettek lehettek volna. Nem volt azonban a kapáskultúrák szomszédságában gravitációsan öntözhető síkságuk, és domesztikált igásállatuk, nem ismerték a kereket. Ezért Amerikában csak közel ötezer évvel később a felfedező nyugat-európaiak teremthették meg ezek szántóföldi termelésének a feltételeit. A kukorica, a burgonya, a bab és a paradicsom Nyugat-Európában egészítette ki a természetes csapadékon is termelhető, egynyári kultúrnövényeket.

Az amerikai egynyári kultúrnövények nélkül Európa sem lehetett volna olyan sikeres, mint amit az ipari forradalom után elért. Még egyetlen történész sem mutatott rá arra, hogy az amerikai kultúrnövények termelése nélkül lényegesen kisebb lett volna Nyugat-Európa lakosságeltartó képessége. Az Amerikából behozott kultúrnövények nélkül több tíz százalékkal kisebb lakossága lehetett volna a Nyugat-Európa élcsapatát jelentő angolszász, germán és skandináv népek országainak. Ez előtt Európa népei szinte csak kalászos gabonát termelők voltak. Azok nemcsak jelentősen kevesebb táplálékot termeltek, de az sokkal kisebb munkaerőt igényelt. Sokat megmagyarázna Európa történelméből annak számbavétele, hogy egy hektár föld megművelése hány munkanapot igényelt a gabonatermelés mellett, és mennyit, amikor már az Amerikából behozott kapás növényeket is termeltek. Ebből kiderülne, hogy Európa mezőgazdasága mennyi embert tartott el, és mennyinek adott megélhetést az amerikai kapásnövények előtt és után.

Először csak azt ismertem fel, hogy a kalászos gabonatermelés mellett alig volt a nők munkaerejére szükség, és mennyire fontossá váltak utána. Ezt is jól jellemzi a népi kultúra, ami a kapás növények elterjedése után a házasságot az ásó és a kapa közösségeként szimbolizálta.

A mezőgazdaságból élő parasztságban a nők szerepének növekedését a svábok betelepítésével párhuzamos istállós tehéntartásban, majd utána a kapás növények termelésében ismertem fel. Szerintem, a burgonya, a kukorica elterjedése nélkül nem verhetett volna gyökeret a szarvasmarha és a disznó házkörüli tartása. Ez nemcsak a korábbinál lényegesen nagyobb termelést jelentett, hanem nagyobb eltartó képességet, és a nők sokkal nagyobb gazdasági súlyát.

Nem igazi tudomány a történelem, ha abban nem kap nagy súlyt a nők nagyobb szerepe a társadalmakban.

A homo sapiens sikerének kulcsa.

Az a tény, hogy Ausztráliában 40 ezer évig nem volt technikai fejlődés, és a két amerikai, a maya és az inka kultúra megragadt a kapás termelésnél, arra terelte a figyelmemet, hogy keresem a fajunk sikerének alakítóit.

Az agyunk fejlettsége ugyan közismert, de a kezünk és a kommunikációs képességünk szerepe alig kifejlett. A két lábon járásunk jelentősége ugyan elismert, de a lényege ismeretlen. Nem az lett az előnyünk, hogy két lábon járunk, hanem az, hogy a kezünknek az agyunk feladatokat adhatott. Ahogyan a madarak számára nem a kétlábúság volt az előnyös, hanem a levegőben való közlekedést biztosító szárnyuk. Az embernek sem a két lábon járás jelentett előnyt, hanem a kezek felszabadítása arra, hogy az agyunk által felismert feladatok megoldhatóvá válhattak. A két kezünk felszabadulása nélkül aligha oldhattuk volna meg az agyunk által kitalált feladatokat. Ennek a klasszikus példája a tűz hasznosítása. Ez az egyik legfontosabb találmányunk nem lett volna megvalósítható, ha a kezünk nem állt volna az agyunk elvárásainak teljesítésére képesnek. Senkinek nem jutott az eszébe, hogy a kezünk nélkül agyunk szinte egyetlen nagy találmánya nem lett volna megvalósítható.

Azt ugyan korán felismertük, hogy a fejlett agyunk mellett a hangképző képességünk, és a fejlett kezünk nélkül nem sokra mehettünk volna a fejlett agyunkkal. A fejlett agyunk által kitűzött feladatok megvalósításához nélkülözhetetlenek voltak a kezeink, és a kommunikációs képességünk is.

Darwin a fajfejlődést csak a mutációval és a szelekcióval magyarázta. Ez is korszakalkotó, zseniális felismerés volt, de az ember fejlődésére ez nem adott magyarázatot. A homo sapiens előtt a fajok nem fejlődtek, csak egyre fejlettebb fajok jelentek meg.

Arról viszont szinte semmit nem tudunk, hogy fajunk minek köszönhetően lett a korábbiaknál sokkal fejlettebb agyú faj. Az azonban vitathatatlan, hogy az egysejtűektől az emberszabásúakig egyre fejlettebb fajok jelentek meg. Arról azonban semmit nem tudunk, mi volt az oka annak, hogy a nagy fajpusztulások után egyre fejlettebb fajok jelentek meg. Pedig, ha nem halnak ki a dinoszauruszok, aligha fejlődhettek volna uralkodó fajjá az emlősök. Azt mégis el kellene fogadni, hogy a fajok pusztulása teremtett életteret a fejlettebb fajok megjelenése számára.

Ezért meggyőződésem, hogy a fajfejlődés csak ott történhet, ahol a meglévő fajok kipusztulása életteret teremtett a fejlettebb fajok megjelenése számára. Ezért csak olyan csillagvilágban érdemes keresni az életet, ahol a földünknél is több változatoson mentek keresztül. Ennek felderítéséhez szükséges feltételek azonban hiányoznak.

Az emberi faj létrejöttének a feltételei között a legfontobb az ismeretek terjedése volt. Ennek érdekében pedig a legfontosabb változást az emberisség számára fontos információk terjedési feltételeit kell feltárni. Szerintem, az óceánok meghódítása játszotta a fő szerepet. Ezért adtam egy ilyen irányú tanulmányomnak az iránytű címet. Az északi, illetve a déli irány megállapíthatósága volt a nagy áttörés abban, hogy az izolált kultúrák felszámolhatókká váltak. Ráadásul, az iránytű olyan olcsó, könnyen elérhető volt, hogy mindenki használhatta. Az ember megjelenéséhez vezető utunkat azonban nehéz feltárni. Arról, hogy minek köszönhetően jelenhettük meg a korábbi fajoknál sokkal fejlettebb aggyal, egyelőre semmit nem tudunk. Pedig minden további ebből következett.

Amennyire egyértelmű, hogy az utóbbi 7-8 ezer év legjelentősebb előrelépésének minden mítoszunk a szántóföldi földművelést elterjedését tartja, a jelenkor tudományának fajunk megjelenését kellene feltárni. Minden, ami ez után fajukkal történt, az csak a fejlett agyunknak köszönhető. Ezért nem találtam magyarázatot arra, hogy minden emberteremtési, időszámítási mítosz időpontját a termelésre térésünkre teszi. Az ezt megelőző mintegy 150 ezer évet jelentéktelennek tartják. Hiába vitathatatlan tényként ismerjük, hogy fajunk 150 ezer éve, Dél-Afrikában jelent meg, az édenkertet valahol a jégkorszak megszűnése, a vízözön, és ekkori tartózkodásunk helyére, idejére tesszük. A zsidó ószövetség is, a többi emberteremetés mitológiához hasonlóan, és a belőle eredeztetett időszámítást a klímaváltozáshoz kötik, és valahol az akkori élőhelyükhöz kötik. A zsidó ószövetség Mezopotámiában keresi, és fajunk Ádám teremtésével indul. Senki sem veszi komolyan, hogy az új faj nem emberpárral kezdődik. A tudomány egyértelmű abban, hogy a homo sapiens, mint első emberpár Dél-Afrikában jelent meg.

Fajunk eddigi életének 95 százalékban a természet ajándékainak a gyűjtögetéséből élt. Nem termelt, hanem a megtermettek között keresett. De azt is látnunk kell, hogy a gyűjtögetésnek azt a hosszú idejét is az ember módra való viselkedés jellemezte. Őseink tudatosan kerestek, nem véletlenül találunk. A megtaláltak jelentős többségét feldolgozták. Tudták, mint keresnek, a megtaláltat tárolták, emészthetőbbé tették, megfőzték, megszárították. Vagyis, ember módra hasznosították, beszélve kommunikáltak. Nemcsak barlangokban, hanem sátrakban, kunyhókban egymás közelben éltek, vérségi kapcsolatainkat megtartották, beszéltek, egymás életét igyekeztek megvédeni, és hittek a halál utáni életben. Nincs tehát semmi oka annak, hogy teremtésünket arra az időre tegyük, amikor már fenntartásunk feltételeinek többségét már az általunk megtermelt javakra építhettük.

Ennek ellenére fajunk jó ösztönét bizonyítja, hogy minőségi változásnak tekintettük azt, amikor elsősorban a munkánkkal megtermelt javakra építettünk.

A jelenünk jellemzője.

Nagyon hamar felismertem, hogy minden elődömnél jobb korban születhettem. Hosszúra nyúlt életemben több változás történt, mint előtte évezredek alatt. Még néhány évtizeddel korábban sem volt elképzelésünk arról, hogyan fogunk kommunikálni ma. Ugyan nemcsak a kommunikációkban történtek óriási változások, de ebben történt a legtöbb, és hitem szerint ennek lesz a sorsunk alakulásában a legnagyobb hatása.

Fajunk elődjeinek a feltárása döntően az agy fejlődésére koncentrált, figyelmen kívül hagyták a szerszámkészítést és a beszédkészséget, holott a fejlett agy nem lett volna önmagában elég az elért teljesítményekhez, a tapasztalok átadásához elengedhetetlen szükség volt a kommunikációra, és a fejlett kezekre, amelyek a feladatok teljesítéséhez nélkülözhetetlenek voltak. Ismereteim szerint a két legfontosabb találmány, a tűz és a pattintott kőszerszámok általános használatához szükség volt a kezekre, és az elért eredmény hasznosításának közlésére is.

Még a tűz és a kőszerszámok megjelenésénél is fontosabb volt, hogy azokat közösségként, együttműködve használják. Ennek megvalósításához azonban nélkülözhetetlen volt a beszéd. Az ugyan tény, hogy csak a tárgyakat őrizhette meg az idő, ezért a kiindulás csak a csontok és a kőszerszámok vizsgálása lehetett. Ez is történt. Sokáig csak a fogak és a koponyák álltak a tudósok rendelkezésére. Jóval később jelentek meg a pattintott kőszerszámok.

A homo sapiens kora.

Az nem vitatható, hogy a homo sapiens minden elődjénél sokkal fejlődésképesebb fajként jelent meg. Ennek a fejlődése azonban egészen más törvények alapján és sokkal sebesebben folyik. Amíg az előző fajok évmillióként jelentek meg és pusztultak el, az ember eddigi rövid életében is genetikai értelemben változatlan faj maradt, azonban viselkedése óriásit változott. Előzőleg, ha a fajok új környezetbe kerültek csak sok ezer generáció során a genetikai mutáció és a szelekció során, új fajként idomult az új környezetéhez. Ezt Darwin feltárta.

Az ember azonban, ha új környezetbe került, ahhoz az agyának, kommunikációjának és kezeinek segítségével a viselkedését igazította a környezetéhez, de genetikai értelemben változatlan maradt.

Fajunk a legkülönbözőbb környezetekhez nemcsak nagyon eltérő módon igazodott, de ennek során egyre nőtt az agyának a kapacitása, a kommunikációs képessége, és egyre eltérőbb módon éli az életét. Jelenleg a legfejlettebb társadalmakban az emberek életmódja, agyuk kapacitása nagyságrendekkel eltér a legszegényebb társadalmakétól. A leggazdagabb társadalmakban az alsó tized is sokkal jobban él, mint a legszegényebbekben a felső tized. Ez az utóbbi száz évben olyan mértékűvé vált, hogy az emberiség nagyobb fele olyan társadalmakban él, amelyekben a lehetőségei korlátozottabbak, mint a leggazdagabb társadalmakban az alsó tizedé.

Ezért az emberiség rohamosan növekvő többsége nem a saját társadalmában keresi a boldogulását, hanem inkább vállalja a gazdagabb társadalmakban az alsó tizedét.