Mark Greengrass: Cristendom Destroyed:Europe 1517-1668

Kopátsy Sándor                EH                    2014-08-16

Mark Greengrass: Cristendom Destroyed:Europe 1517-1668

A Penguin History of Europe sorozatnak újabb kötete jelent meg. A címben idézett könyv fő mondanivalója, hogy a reformáció megtörte a római katolikus vallás egyeduralmát Európa nyugati felén. Ezzel utat nyitott a nemzetállamokba rendeződés felé. Ezt én úgy fogalmaznám meg, hogy a reformációval, az Európa nyugati felén élő puritán népek, a germánok, az angolszászok, és a skandinávok viselkedési kultúrájukhoz illeszkedő formáját alakították ki a kereszténységüknek.

A kereszténység eddigi története során is alkalmazkodott a hívei kulturális elvárásaihoz.

A zsidó gyökerű kereszténységet Szent Pál formálta olyanná, ami a Római Birodalom görög-latin népei vallási kultúrájához igazodott. Méghozzá olyan sikerrel, hogy nemcsak a nép, hanem a politikai hatalom is magáénak érezhette. Szent Pál kereszténysége a szigorúan egy istent hívő zsidó vallást átalakította olyan egy istenhívővé, ami sok engedményt tett annak érdekében, hogy a Mediterrán Térség görög-latin, sok istent tisztelő népei számára könnyebben befogadható legyen.

A kereszténység minden jelenlegi formája, kivéve a protestáns egyházakat, sok pogány elemet tartalmaz ma is. Ezzel bizonyult, és bizonyul ma is, sok pogány nép számára elfogadhatónak, sikeresnek az elmaradt világban.

Ugyanakkor a Közel-Kelet és Észak-Afrika szír kultúrájú népeinek Szent Pál kereszténysége nem volt elég következetesen egy istenhívő. Ezért aztán ebben a térségben Mohamed keményebb egy istenhitű vallását nemcsak a térség keresztényei, de pogány nomádjai is elfogadták.

A keresztény egyházak teológusaitól ugyan nem lehet elvárni, hogy belássák a vallásuk is csupán a kultúrák felépítményei. Ezt bizonyítják a tények, mit a társadalomtudományok előbb-utóbb kénytelenek tudomásul venni. Más kereszténység egyház van Észak-Afrikában, mint a Mediterrán Térségben. Az európai kereszténység az első ezredforduló után kettészakadt. Európa nyugati fele, az agrártechnikai forradalomnak köszönhetően magas-kultúrává emelkedett, és kiscsaládossá vált, ennek megfelelően latin kereszténység lett. A kelet-európai térség és a Balkán azonban nagycsaládos maradt, ennek megfelelően konzervatív, ortodoxabb keresztény egyháza lett. A két családforma, mint alépítmény, két vallást igényelt. A végleges szakadásuk a 11. században következett be. Ezt a történészek a latin és a görög szertartási nyelvekkel illusztrálják. Sokkal jobban kifejezné a lényeget, ha a kiscsaládos és a nagycsaládos társadalmak kereszténységének a kettéválásáról beszélnénk. A családforma ugyanis sokkal jelentősebb alépítménye a vallásoknak is, mint a szertartások nyelve.

A 16. század elején aztán megtörtént a puritán népek, a germánok, az angolszászok és a skandinávok felemelkedése, kultúrájuk nagykorúvá válása. Ennek megfelelően, az erkölcsi magatartásához jobban igazodó kereszténységre lett szükségük. Ez volt a reformáció. A következő ötszáz évben a puritán Nyugat lett az emberiség társadalmi fejlődésének élcsapata. Ez esetben is fordított logikát alkalmaz a vallástörténelem és a történelemtudomány. Általános a felfogás, hogy a protestáns vallás nevelte puritánná a híveit. A tényeleges összefüggés azonban fordított. Az eleve puritán népek hozták létre a maguk puritánságának jobban megfelelő protestáns egyházakat. Ez esetben is, a lakosság viselkedési kultúrájához igazodott, arra épült a vallás.

Ez a könyv is, mint a sorozat előző négy kötete, a nekem tetsző módszerrel készült. A tradicionálisnál sokkal kevésbé foglalkozik a királyokkal, a szoros értelemben vett politikával, és sokkal inkább a mindennapi élet fontos eseményeivel, a táplálkozással, a ruházkodással. Az általam legfontosabb alépítménnyel, a lakosság szaporodásával azonban nem foglalkozik. Pedig ez minden osztálytársadalom legfontosabb alépítménye, ez hozza mindegyiküket közös nevezőre. Minden túlnépesedő társadalom elsődleges feladata a túlnépesedés elleni védekezés. Az emberi faj sem képes tartósan elviselni az 1-2 ezreléknél gyorsabb népességnövekedést. Ezért csak olyan társadalmi formában működhet, amelyik erre a szintre szorítja le a népszaporulatot.

Greengrass sem hangsúlyozza, hogy a reformációval párhuzamosan indul meg az Európa nyugati felén élő népek kirajzása. Pedig leginkább ez, ami a következő ötszáz év világtörténelmének eseményeit alakítja. Minden fontos változásnak az elsődleges oka, hogy Európa nyugati felének élettere megtízszereződött.

A világ óceánjainak meghódítása tárta fel, hogy a lakható szárazföldek mintegy negyede a kor magas-kultúráinak eltartó képességéhez viszonyítva, szinte lakatlan.

Fajunk életének első százezer éve alatt a gyűjtögető ember szinte minden természeti környezetben megjelent, és elérte a gyűjtögetés által megengedett népsűrűséget. A jégkorszak végét jelentő felmelegedés után Eurázsiában és Afrikában áttért a termelésre, ezzel a nagyobb létbiztonságra. Ez az áttérés szinte fel sem merült Ausztráliában, és csak a kapás kultúrákig, de ott is kis területén történt meg a két Amerikában.

Ez a két kontinens csak a Nyugat terjeszkedése során tárult fel az emberiség egésze számára. Greengrass ugyan hangsúlyozza az új kontinensről behozott növények szerepét, de meg sem említi, hogy ennél is fontosabb volt a Nyugat életterének megsokszorozódása. A történelme során minden magas-kultúra élettere változatlan maradt, a Nyugaté azonban tízszeresére nőtt.

Ismét felvethető: „Mi lett volna, ha a Nyugatnál népesebb, és technikailag még a tengerhajózásban is fejlettebb Kína fedezi fel a két Amerikát, és népesíti be azt?”

Egészen másként alakult volna az emberiség történelme.

De a Nyugat történelmének utóbbi ötszáz éve is egészen másként alakult volna az új élettere nélkül. Európa újkori történelmét nem lehet feltárni a két Amerika térségének szerepe nélkül. Ez nemcsak a két világháborúban vált egyértelművé, de a reformáció óta folyamatosan csak a Nyugat egészéről lehet elmélkedni.

Az Európai Unió rövid történelme is azért tűnik kabarénak, mert Európa Amerika nélkül akar főszereplő lenni a világtörténelemben és a világgazdaságban.

Greengrass fontosnak tartja a könyvnyomtatást. Ez is jó illusztráció arra, hogy Kína előbb nyomtatta a könyveket, de ott mégsem lett annak világtörténelmi szerepe, mert magába zárt kultúra maradt.

Greengrass számára Luther a kor sokkal fontosabb szereplője, mint a császárok. Ezzel vallja be, hogy a reformáció, ami látszólag csak a keresztényégen belüli háború volt, minden politikai eseménynél fontosabbá vált az emberiség számára azzal, hogy a puritán népek puritán keresztény vallást kaptak.

Mindez azért okozott számomra örömet, mert igazolja a történelemfelfogásomat.

Amerika felfedezésnek és betelepítésének legjelentősebb hatását egyrészt az európai túlnépesedés levezetésében, másrészt néhány növény, mindenek előtt a burgonya behozatalában látom.

Ami a túlnépesedést illeti.

Mivel az osztálytársadalmakat a legnagyobb problémájuk, az állandó túlnépesedési nyomás hozta létre, Európa nyugati felének világsikerét két okkal magarázom. Egyrészt a kiscsaládos jobbágyrendszer fékezte a gyermekvállalást, másrészt a két Amerika betelepülésével Európában a túlnépesedést csökkenteni lehetett.

A kiscsaládos jobbágyrendszernek köszönhetően kitolódott a házasságkötés ideje. Ezzel a tényleges gyermekvállalás az adott várható életkor mellett a nagycsaládos társadalmakéhoz képest mintegy felére csökkent. Ezért volt a nyugat-európai feudális társadalom humánusabb, az új iránt fogékonyabb, szorgalmasabb, takarékosabb, azaz puritánabb.

Már középiskolás koromban feltűnt, hogy a nagy európai szellemi mozgalmak, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a demokrácia, az ipari forradalom, végül a tudományos és technikai forradalom a kiscsaládos Nyugaton született meg, vert gyökeret. Végül itt jöttek létre először az osztálynélküli társadalmak.

Ma a világ tíz legfejlettebb társadalmú országa kivétel nélkül puritán kultúrájú, azaz protestáns.

Most, amikor Kínában az emberiség történetének legnagyobb ugrása történik, idősszerű lenne foglalkozni az európai gyermekvállalási módszerrel is. Kiderülne, hogy nemcsak a kínai, de a nyugati gazdasági csoda is, elsősorban a gyermekvállalás korlátozásának volt köszönhető.

Ezelőtt jó ezer évvel, a gyermekvállalást csak a házasság kitolásával lehetett csökkenteni. Ezt oldotta meg a kiscsaládos jobbágyrendszer azzal, hogy a keresztény vallás a házasság szentségét csak a jobbágytelek biztosítása esetén szolgálta ki, a házasságon kívül születetteket pedig kizárta a vallás, ezzel a társadalom tagjai közül, és gyakorlatilag meg sem születettnek életképtelennek nyilvánította. A Nyugat középkori kereszténysége garantálta a társadalom érdekének megfelelő gyermekvállalást. Más módszerrel, de ugyanazt tette, mint amit Kína. Erőszakkal korlátozta a családtervezést. Nem a gyermekvállalást, hanem annak lehetőségét. Csak a házasságon belül született gyermek lehetett az egyház, azzal a társadalom legális tagja. Azt azonban, hogy ki, mikor köthet házasságot, az egyház határozta meg. Vagyis a családtervezést jó ezer éve a római katolikus kereszténység vezette be. Most azonban, hogy Kínában is hasonló eszközhöz nyúlnak, botránkozik.

Az érthető, hogy a fogamzásgátlás megoldatlanága okán nem lehetett a házasságon belül korlátozni a gyermekvállalást, ezért a házasságkötést kellett korlátozni. Ma már a fogamzásgátlás megoldható, tehát nem kell a szexuális életet tiltani annak, aki a gyermekvállalást korlátozni akarja. Ezen azonban ugyanaz a vallás botránkozik, amelyik ezt a módszer sokkal kegyetlenebb formájában évszázadokon keresztül gyakorolta.

A reformáció a magyar történelemben.

Greengrass könyvének azért is nagyon megörültem, mert a magyar történelemből szinte teljesen hiányzik a reformáció szerepének hangsúlyozása. Amennyire hangsúlyozzuk a nyugati kereszténységhez való csatlakozásunk fontosságát az államalapítás során, annyira lapítunk a magyarországi reformáció elbukásának negatív következményeiről. Pedig ez járt súlyosabb társadalmi és gazdasági következményekkel. Kezdetben, a reformáció Magyarországon is elseprő győzelmet aratott, mert ehhez jelentős rövid és hosszú távú érdekek fűződtek.

A közvetlen érdeket mind a földesurak, mind jobbágyok számára a centralizált egyházi adó megszüntetését jelentette. Ezzel a földesuraknak könnyebb lett a saját tizedük, és jobbágy szolgáltatások behajtása.

Szinte nyomát sem találjuk annak, hogy reformáció Európa történetében a legnagyobb adókedvezménnyel járt. A római katolikus egyház nemcsak behajtotta a kilencedet, hanem annak nagy többségét centralizálta a püspökség, a hercegprímás és a pápaság számára. Ez az adó nagyrészt a felsőpapság kincsképzését, luxusát szolgálta. A pápaságnak járó harmad pedig az országot is elhagyta. Olyan nagy volt, és maradt a katolikus egyház politikai hatalma, politikai befolyása, hogy mindmáig senki sem merte kimutatni, melyik korban mekkora jövedelmet vont ki a katolikus egyház az országból. Pedig e nélkül nem érthetjük meg, hogy a földesurak és a puritán népek királyai és földesurai miért támogatták a reformációt.

A reformációra való áttérés azzal is szolgálta a földesurak érdekét, hogy megszűntek a püspökségek, a szerzetesrendek óriási birtokai.

A települések hívei is sokat nyertek a reformációra való áttérés során, mert a sokkal kisebb egyházi adót maguk vetették ki, és a saját céljaikra használhatták.

Nagy tudati szerepe volt annak is, hogy a hívek nyelvükön olvashatták a bibliát, hallgathatták a szertartások szövegét, énekelhették a zsoltárokat.

A protestáns egyházak klérusa közelebb kerülhetett a néphez, levethette a megkülönböztető papi ruhát, családot alapíthatott.

A reformációhoz hasonlítható általános társadalmi reform nem is történt a történelem során.

A bigott Habsburg császári hatalomnak azonban sikerült visszafordítani a reformációt.

Azt sem írta le egyetlen magyar történész, vagy protestáns főpap, hogyan fonódott össze az Oszmán Birodalom hódításával a reformáció története. Még azt sem hangsúlyozzák, hogy milyen szerepe volt a Hódoltságnak és a szultán provinciájának számító Erdélynek abban, hogy a reformációból megmaradhatott valami a Kárpát Medencében.

Azt is felvetném, hogy milyen következményekkel járhatott volna, ha az oszmán haderőnek sikerül elfoglalni Bécset. Ritkán kínál a történelem jelentős történelmi fordulóra alkalmat, de Magyarország számára ilyennek tartom Bécs ostromát. Ha az a szultánnak sikerül, egész Magyarország minden bizonnyal Erdélyhez hasonló sorsra jut. Saját királya lesz, és nem kerül sor az ellenreformációra. Az oszmán szultán európai tartományaiban megmaradt a nép nyelve, kultúrája és vallása még akkor is, ha sokkal tovább tartott a hódoltság. Tudom, hogy nem tudományos módszer a történelemben használni, a „mi lett volna, ha…” kérdésfeltevést, de tejesen elvetni sem ajánlatos.

A reformáció idején senki sem láthatta előre, hogy mennyivel más vágányra kerül a népek, országok sorsa, ha protestáns vallású lesz a nép. Mindig vitatom azokat, akik azt hiszik, hogy a protestáns vallás hatására lett puritán a nép viselkedése, mert sokkal fontosabb volt az, hogy a puritán népeknek puritánabb kereszténysége lett. Nem gondolom, hogy a protestantizmus győzelme esetében mi magyarok olyan puritánok lennénk, mint a dánok. A puritán népekhez fűződő szorosabb kapcsolat hatása azonban jelentős lett volna. A debreceni reformátusok viselkedése messze van a svájci hittestvéreiktől, de mégsem mindegy kikkel van közös vallásuk.

Ideje volna megmutatni, amit Luther a Regensburgi Birodalmi Gyűlésen Werbőczynek mondott. „Ti, magyarok az Oszmán Birodalommal szemben nem a kereszténységet véditek, hanem a Római Pápák vallását, velünk szemben. Ha nem volna veszélyben a Habsburg Birodalom, mi németek sem győzhettünk volna a katolikusokkal szemben.”

Én ugyan azon kevesebbek közé tartozom, aki hiszi, hogy az osztrákokkal és csehekkel közös birodalomban erősebb nyugati hatás ért bennünket, mint valaha a történelmünk során. Ez a hatás még pozitívebb lehetett volna, ha a magyar nacionalizmus nem éppen ebben a két népben vélte a legnagyobb ellenségét. Bennünket a Habsburg Monarchiában azzal ért a legnagyobb veszteség, hogy azok hisztérikusan pápisták voltak. Éppen ezért volna indokolt, ha az Oszmán Birodalom kárpát medencei jelenlétében nem a kereszténység védelmezőjének állítanánk be magukat, hanem megelégednénk azzal, hogy a római katolikus vallás védelmezői voltunk. Ez pedig nem pozitív, hanem negatív szerep volt.

Ugyanakkor ez a katolikus vallásvédő szerepünk nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a feudális társadalomból való kimászásunk helyett visszamásztunk a feudális társadalmunkba, megvalósítottuk a második jobbágyságot. Ezt a tényt ugyan a magyar történészek is tudomásul veszik, de nem vizsgálják, hogy ezt milyen körülmények okozták, és mik voltak a következő ötszáz évben a következményei.

A második jobbágyság csak a reformáció győzelme esetén lett volna elkerülhető. Szinte szót sem ejtünk arról, hogy az Ozmán Birodalomban, ezért a Hódoltságban nem volt jobbágyág, a szultán földjeit bérlők művelték. Szabadok, természetesen csak a jobbágyokhoz képest voltak, de szabadon költözhettek, kereskedhettek, ingatlant vásárolhattak. Természetesen, csak a legerősebbek.

Azt sem vesszük tudomásul, amit Erdei Ferenc már a két háború között kimutatott, hogy a magyar etnikumú nép csak a Hódoltságban polgárosodhatott. Még azt is letagadjuk, hogy Hódoltság területén a helységek, mindenek előtt a városok szabad önkormányzatok voltak. A Kárpát Medencében csak akkor és csak a Hódoltságban történt a parasztok polgárosodása. Még a 19. század közepén is csak ott voltak magyar etnikumú városok.

Mint magyar, Greengrass munkájában azt hiányolom, hogy nem kapott hangsúlyt, amit az általa is nagyra becsült Luther világosan látott, az Oszmán Birodalom szerepét a reformáció sikerében. Ennél nagyobb hiányosság, hogy mi, magyarok sem látjuk.

Greengrass érdemei mellett a legnagyobb hiányossága, hogy a népesdés alépítményi szerepével nem foglalkozik. Ez nagy baj, mert végső soron ez ad mindenre magyarázatot.