Embercentrikus közgazdaságtan

AZ EMBERCENTRIKIUS TÖRTÉNELEM ÉS KÖZGAZDASÁGTAN.. 2

Előszó. 2

A CSALÁD.. 2

A FÉRFI ÉS A NŐ.. 2

A kiegészítő növénytermelés és állattartás Nem ide tartozik! 2

Az osztálytársadalmak demográfiája. 2

A nők helyzete a tőkés osztálytársadalomban. 2

A nők helyzete a paraszti társadalomban. 2

A kapás növények szerepe. 2

A FOGAMZÁSGÁTLÁS.. 2

A PÁRVÁLASZTÁS SZABADÁGA. 2

A NŐK HELYZETE.. 2

KAPÁS FÖLDMŰVELÉS.. 2

A KAPÁS KULTÚRÁK.. 2

A bab és a burgonya. 2

A magyarországi istállós tehéntartás és tejtermelés. 2

A „családtervező” kiscsaládos életforma megfékezi a túlszaporodást 2

A társadalmi érdek csak a kereslet és kínálat egyensúlyán valósul meg. 2

A termelő társadalmakban a munkaerő kereslete a kínálatánál kisebb volt 2

A tőke profitja lényegében a tőkehiányból fakadó járadék. 2

Az ingatlanok áremelkedése nem gazdagodás, hanem pénzromlás. 2

A természeti adottságok után elért jövedelem nem profit, hanem járadék. 2

A kereslet és kínálat egyensúlya. 2

Az emberi faj történetét a fejlett agya alakította. 2

Marx is csapdába került a rosszul értelmezett értéktörvény miatt 2

A gyűjtögető ember és a szaporodási törvény. 2

A megoldatlan fogamzásgátlás gyorsuló népszaporulatot okozott 2

Nyugat élettere megtízszereződött 2

Fajunk életében a fogamzásgátlás a legjelentősebb találmány. 2

Csak a nyugati puritán és a távol-keleti konfuciánus népeknek van jövője. 2

A népsűrűség szinte mindig nagyobb volt az optimumnál 2

A viszonylag sok fiú és kevés lány a nők felértékelődésével jár 2

A munkaerő keresete és kínálatának egyensúlya a legfontosabb. 2

Csoda a biológiában. 2

Változatlan környezetben nem jár a biológiai óra. 2

Az elmúlt hatezer évben a társadalom vállalta a halálokozás főszerepét 2

Az emberi faj számára megoldást a fogamzásgátlás adott 2

A szaporaság gazdasági hatása. 2

ÖSSZEFOGLALÓ.. 2

Kopátsy Sándor                                                 EE                                                             2012-11-22

AZ EMERCENTRIKIUS TÖRTÉNELEM ÉS KÖZGAZDASÁGTAN

Előszó

A közgazdaságtan és a történelem túlságosan kikapcsolja az embert, azt nem a témája alakítójának, hanem tárgyának tekinti. Teszi ezt annak ellenére, hogy egyre világosabbá válik, a politikai és a gazdasági életnek nem tárgya, hanem alakítója az ember.

Nem az emberrel történnek a társadalmi és gazdasági események, hanem ő az alakítójuk. Minél fejlettebb a társadalom annál inkább. Annak ellenére, hogy mindig alkalmazkodik a természeti környezetéhez, a birtokolt tudáshoz és technikai eszközökhöz, de azt magára szabottan teszi.

Ennek már kezdettől fogva, az egyértelmű bizonyítékát adta. Nagyon korán és nagyon gyorsan szinte minden természeti környezetbe képes volt úgy berendezkedni, hogy maga, mint faj nem változott. Úgy alkalmazkodott, hogy biológiai értelemben ember maradt. Nem a szelekciója, és nem a mutációja alapján idomult, hanem emberkét viselkedett a környezetéhez igazodva. A különböző kultúrák embere, ha egy másik kultúrába került, szinte azonnal idomult ahhoz. Minden természeti környezetben, a befogadókhoz igazodó életmódot alakított ki, anélkül, hogy biológiai értelemben változott volna.

Ahogy az életem során a történelemtől a közgazdaságtan felé fordított a sorsom, azonnal nagy leckét kaptam. Hatvan éve került a kezembe Max Weber műve. Az életre szóló útmutatást adott. Ő vette észre először, hogy a társadalmak gazdasági teljesítménye a lakossága kultúrájától függ. Ezt úgy fogalmazta meg, hogy a tőkés osztálytársadalom ott működik hatékonyabban, ahol a lakosság viselkedését a protestáns etika jellemzi. Meggyőződésem szerint, ennél fontosabbra még senki sem hívta fel a közgazdaságtan tudományban senki a figyelmet. Számomra legalábbis a tévedhetetlen iránytű maradt.

Ezzel szemben óriási felismerésére oda sem figyeltek. A közgazdaságtan az óta is úgy működik, hogy figyelmen kívül tartja a lakosság viselkedési kultúráját.

Ennek a magyarázatát azzal kell kezdenem, hogy Weber, mint jó protestáns, a vallását a puritán kultúra létrehozójának tartotta. Abban a meggyőződésben élt, hogy ők azért puritánok, mert a vallásuk erre tanította őket. Nem vette tudomásul, hogy az angolszász, a germán és a skandináv népek sokkal előbb puritánok voltak, mintsem keresztények, és a kereszténységen belül azért reformáltak, hogy a vallásuk igazodjon az erkölcsükhöz. Ahogyan ezek a népek felnőttek a mediterrán népek színvonalára, a kereszténységüket is a saját erkölcsükhöz igazították.

Ezért szerencsésem lett volna, ha Weber a protestáns helyett puritánt ír. Szándéka mögött ugyanis nem vallási, hanem társadalmi, politikai és gazdasági érvek álltak.

Weber a protestáns erkölcs mögött munkaszeretetet, szorgalmat, fegyelmet, takarékosságot, a társadalom érdekéhez való racionális illeszkedést értett. Nem gondolt arra, hogy a katolikus német, vagy holland nem lehet puritán.

Azt azonban világosan látta, hogy a protestáns népeket a puritánizmus jellemzi, a latin népekhez képest.

Weber arra sem gondolt, hogy van a világon más kultúra is, amiben a népek viselkedését a puritanizmus jellemzi. Pedig az ő munkássága idején jelent meg a világtörténelem színpadán Japán, aki a cári flotta megsemmisítésével bebizonyította, hogy a távol-keleti puritánok, a konfuciánusok nemcsak a gazdaságban, de a hadviselésben is fölényben vannak a nem puritán, kelet-európai ortodox keresztényekkel szemben.

Amit Weber a 20. század elején felismert, a század végére egyértelműen beigazolódott. Kiderült, hogy mind a Nyugat, mind a Távol-Kelet minden puritán népe sikert sikerre halmoz. De csak ezek. Európában a puritán népek ma gazdagabbak, mint Weber korában voltak. A két Amerikában és Ausztráliában pedig egyre nagyobb a társadalmi különbség a puritán és a latin népek országai között. Amit Weber száz éve felismert a tőkés osztálytársadalmak világában, az még inkább egyértelmű lett a tudományos és technikai forradalom kibontakozása során.

Amire fentebb hívaktoztam az Oroszország és Japán tengeri csatája során, fényesen igazolódott a két világháború során. A két imperialista háborúban ugyan nem a puritánok harcoltak a nem puritánokkal, hiszen mindkét oldalon voltak ilyenek is, olyanok is. Az mégis a hadtörténészek rövidlátását jellemzi, ami olyan jellemző volt, hogy ugyanaz a haditechnika a puritán népek kezében sokkal hatékonyabban működött, mint a nem puritánokéban.

Azt apám elbeszéléséből gyermekfejjel megtanultam, hogy a puritánok sokkal jobb katonák voltak, mint a mediterrán és pravoszlávok. A különbség nem a hősiességen, a bátorságon múlott, hanem a fegyelmen. Ugyanezt már tizenévesen a saját eszemmel felmértem a második világháborúban. A szovjet-finn háborúban ordító minőségi különbség volt a kis finnek javára a szovjet óriással szemben. A francia hadsereg nem jelentett ellenállást a németekkel szemben. A keleti fronton ott törtek át a szovjetek, ahol nem a németek voltak. Észak-Afrikában az olaszok nem jelentettek ellenállást, amíg a német haderő meg nem jelent.

Ezek a tények bármennyire egyértelműek voltak, a történészek tapintatosan lapítottak róla.

Engem is meglepett, amikor a közelmúltban felmértem, hogy a második világháború fő szereplőinek hogyan alakult a helyzete a társadalmi és gazdasági fejlettség rangsorában. 1930 és 2000 között lényegesen csak két országnak javult jelentősen a helyezése. Ez a két nagy vesztes: Japán és Németország. Vagyis a két vesztes, fasiszta, imperialista diktatúra.

A puritán Egyesült Államok helyzete javult, de kevésbé, mint a másik három volt angol gyarmaté, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália, ugyanis közben megelőzték.

A győztes Szovjetunió utódállamai közel ott vannak a rangsorban, ahol 1930-an lettek volna.

A két nagy vesztes Nagy Britannia és Franciaország.

Annyi mindenképpen megállapítható, hogy a történészek által olyan fontosnak tartott második világháború eseményeinek, az utána kötött békéknek semmi befolyásuk nem volt abban, ami a következő ötven évben történt.

Azt történt, ami Weber felismeréséből következett. A puritánok a politikai és háborús eseményektől függetlenül előbbre kerültek, a gyarmattartók teret vesztettek. A latinok és az ortodoxok még jobban lemaradtak. Ebből azonban a két megmaradt nyugat-európai ország, Németország és Franciaország semmit sem tanult. A második világháború után unióba szervezték a puritán Északnyugat Európát, a latin és a közép-európai országokat, és még két balkáni ortodox országot. A hangadó Németország és a latin Franciaország vezetői nem olvasták Weber műveit, és az össze nem egyeztethető kultúrákat, és fejlettségi színvonalat figyelmen kívül hagyva, mára eljutottak a 27 tagú Európai Unióig. A kudarcok sem győzik meg őket arról, hogy ami ennyire különböző, az nem lehet közös munkaerő- és tőkepiac. Főleg nem lehet közös valuta szövetség.

Ideje volna tudomásul venni, hogy Európa nem lehet gazdasági egység. A Nyugatnak ma már a nagyobb, sokkal erősebb részét képezi a négy volt angol gyarmat. Nélkülük az Európai Unión béna kacsa. Csak velük lehet Európa puritán része a Távol-Kelet méltó versenytársa. Egyelőre csak a puritán népek versenyképesek.

Elég volna ennyit is tudni, ahhoz, hogy megértsük mindazt, ami történt, és felmérhessük, mi várható. A siker előfeltétele a puritánság.

A CSALÁD

Az emberi fajnak is a család az alapegysége. A történelem során az első feltétel a megfelelő családforma volt. A viselkedésüket, szerveződésüket nem lehet megérteni, ha nem vesszük tudomásul a család szerepét. Ennek ellenére az emberi faj történetét nagyon a hatalmat gyakorló férfiak történetének tekintjük. A családformákkal, azon belül a családtagok szerepével alig foglalkozunk. Pedig, ha a családon belül nincs szabadsága az egyéneknek, akkor értelmetlen a szabadságról beszélni.

A történészek számára máig nem vált elfogadottá, hogy Északnyugat Európa annak köszönheti magas-kultúrává emelkedését, hogy kitalálta a kiscsaládot. A legutóbbi évezred azért szólt a Nyugat fölényéről, mert kitalálta a kiscsaládos rendszert. Ennek belátásához elég arra gondolni, hogy az elmúlt ezer évben csak Európa nyugati felén volt általános a kiscsalád, és minden, ami fontos, az óta a Nyugaton történt.

Európa történészei számára máig titok a középkor első fele, a sötét középkor. E titkon belül pedig semmi sincs feltárva arról, hogy hogyan alakult ki a kiscsaládos feudális társadalom, annak ellenére, hogy a következő ezer év sikere elsősorban erre épült.

Miért volt sötét a Római Birodalom bukását következő közel fél évezred?

Azért, mert a városokra épült görög-római kultúra képtelen volt megvédeni a városok lakosságát a keletről behozott járványoktól. Márpedig a városi lakosság nélkül visszaállt a barbárság. Előbb a görög kultúra önözött gabonatermelését számolta fel a szúnyogokkal behozott malária. A Római Birodalom ugyan az Észak-Afrikából és a Közel-Keletről importált gabonával megoldotta a városi lakosság kenyérellátását, de a hajók ezreivel behozták azokat a járványokat is, amelyek ellen a latin népeknek nem volt immunitása. A városi lakosság egészségvédelme azonban nem volt megoldható. Az időszámításunk utáni századokban a korábbi tört részére fogyott a városok lakossága. A görög-római kultúra a mediterrán térségben összeomlott. Az Alpoktól északra pedig eleve nem volt gabona. Márpedig kenyérgabona nélkül nem alakulhatott ki magas-kultúra. Az egyiptomi és mezopotámiai gabona a búza és az árpa nem bírta a fagyos teleket.

Ahhoz, hogy a búza és az árpa átélje a telet, és az Alpoktól északra lévő vad rozsból, és zabból kultúrnövény váljon, fél évezred szelekciójára volt szükség. Ez az idő ahhoz is kellett, hogy a négy évszakos klíma mezőgazdaságához szükséges technikák kialakuljanak. Ez következett be az első évezred utolsó századában, a nyugat-európai agrártechnikai forradalommal. Ez hozta meg többek között a talajforgató ekét, a lovak patáját védő, és havas úton való járást lehetővé tevő patkót, az igavonó hámot, és a földek hozamát, az évente végezhető mezőgazdasági munkát megkétszerező hármas vetésforgót. Ez a technikai forradalom gazdasági alapot teremtett arra, hogy kialakulhasson a természetes csapadékra épülő és az állattarással kombinált, a négy évszakos klímában működő első mezőgazdasági magas-kultúra.

Említést sem teszünk arról, hogy a következő ezer évben a történelem élcsapata ezt a mezőgazdasági termelési módot alkalmazta. Ebben történetek a legnagyobb technikai és tudományos változások.

Még kevesebbet tudunk arról, hogyan alakult ki a kiscsaládokra épülő feudális rendszer. Márpedig az, hogy a nyugati feudális rendszer volt az első kiscsaládra épülő társadalom, ami az alapja volt mindannak, ami az elmúlt ezer évben történt.

Annak ellenére, hogy a kiscsaládos feudális társadalom vált a világtörténelem motorjává, nyoma sem található, hogyan, hol, kik kezdték el ezt a forradalmi változást. A történelem ebből csak annyit lát, hogy a mezőgazdaságban technikai forradalom volt. Ez tette lehetővé, hogy Az Alpoktól északra, alig két évszázad alatt, mintegy háromszorosára nőtt a lakosság, talán tízszeresére az urbanizáció, és a térség népessége és katonai ereje lehetővé tette a keresztes hadjáratok sorát.

Az is példanélküli, hogy a nyugat-európai magas kultúra fél évszázaddal a létrejötte után már az óceánokat meghódító erővé vált. Ereje volt ahhoz, hogy fokozatosan benépesítse a két Amerikát és Ausztráliát, gyarmatként kizsákmányolhassa szinte az egész világot. Ennek a példátlan sikernek az alapja a kiscsalád volt.

Amatőr történészként ismertem fel, hogy a családforma fontos szerepét. Az a tény, hogy Európa északnyugati harmada, azért emelkedhetett magas-kultúrává, majd a 18. század után, az ipari forradalomnak köszönhetően, az összes többi magas-kultúra fölé, mert egyetlenként, kiscsaládba szerveződve élt. Ennek ellenére a családforma szerepe alig kapott helyet a Nyugat történelmében.

Fajunk a jégkorszak megszűnése után, az általánossá váló osztálytársadalmak kialakulása előtt nagycsaládos közösségekben élt. Ez maradt általános az osztálytársadalmakban is, kivéve a nyugat-európai feudális, majd a tőkés társadalmat. Ez azt jelenti, hogy az ipari forradalom előtt az emberiség kilenctizede, utána pedig a 20. századig, nyolctizede nagycsaládokban élt.

A nagycsalád a gyűjtögető, és a nomádpásztorkodó társadalmakban szükségszerű társadalmi sejt volt. A gyűjtögető életmódra a kiscsalád nem lett volna életképes. De nemcsak a gyűjtögetésben, de a nomád pásztorkodásban, a nyájjal való vonulásban is a nagycsalád volt a szükségszerű társadalmi sejt.

A gyűjtögetésben a család minden mozgásképes tagja részt vett. Az eredményesség elsősorban a legtapasztaltabb családtag vezetőjének képességétől függött. Neki kellett dönteni abban, mikor, hol, mit lehet keresni. Ezt életem gombaszedő évtizedei alatt megtanultam. A gombászás is, mint minden gyűjtögetés eredményessége a legokosabbon, a legtapasztaltabbon múlik. Ehhez sok tapasztalatra és képességre van szükség. Ami ezután történik, abban szinte mindenkinek azonos szerepe van. A hajoldozásra alkalmasabb asszonyok és a fürgébb gyerekek akár jobban is teljesíthetnek. A nagycsalád tehát a gyűjtögető, önellátásra szerveződő társadalmak számára megfelelő sejt volt.

Ahogyan nőtt a családi gazdaságokban az árutermelés, a nagycsalád fokozatosan anakronisztikussá vált. Az árutermelő egység csak akkor lehet hatékony, ha az értéktermelésben aktívak érdekeltek a teljesítményben. A nagycsaládban a legidősebb férfi, aki a fizikai munkában már nem is vesz részt, az egyetlen döntéshozó. Ő dönt a munka, a jövedelem, a vagyon, de még a házasság felett is. Mai kifejezéssel, ő az egyetlen jogi személy. A családtagok lényegében jogtalanok.

Mindez a fejlődés során ugyan lazult, de a jellege ma is él. Máig sem jutott egyetlen olyan társadalom a fejlettek közé, amelyikben a lakosság viselkedését a nagycsaládos múltja jellemzi.

Európa fő kulturális megosztását ma is a múltjának családformája határozza meg.

- A kereszténység a családtípus alapján vált ketté. A nagycsaládosok maradtak ortodoxok. A kiscsaládosok pedig római katolikusok.

- A reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a tőkés polgárok társadalma, vagyis minden modernizáció megállt a nagycsaládos társadalmak határán. Ezek a tudati változások csak a kiscsaládos népek számára voltak elfogadhatók.

Ezért mondhatjuk, hogy a kiscsaládos felépítésének köszönhette a Nyugat, hogy a világ minden más magas-kultúrája fölé emelkedhetett. A nagycsalád minden modernizációnak ellenállt. Fennmaradt tudati hatása ma is ellenáll annak ellenére, hogy anakronisztikussá vált.

Ennek ellenére alig találjuk nyomát annak, hogy a történészek a családforma jelentőségét érintenék.

A FÉRFI ÉS A NŐ

Annak ellenére, hogy mindkét nem számára a másik a legfontosabb, a történészek egymásközti viszonyuk alakulását nem is érintik.

Az ember az első faj, amelyikben a szexuális élet nemcsak a szaporodást szolgálja, hanem a legnagyobb öröm forrása is. Ennek a ténynek a figyelembevétele azért volna fontos, mert fajunk szinte folyamatos szexuális vágya, és szaporodási igénye között hatezer éve szakadék volt, és az osztálytársadalmak létrejöttének ez volt ez egyik meghatározó oka.

A nagytestű emlősállatok esetében gyakori a nemeknek különélése. A szaporodásképes nemeknek csak akkor találkoznak, ha a fogamzásképesek. Ez ritkán, legfeljebb évente egyszeri, és pár napos alkalom. Mindkét nemnek szexuális vágya csak ilyenkor van, amikor erre a faj létszámának fenntartása utódokat igényel.

Az ember nem ilyen, a nők havonta több napon keresztül fogamzásképesek, és mindkét nem szexuális vágya folyamatos. Ez a faji tulajdonságunk abból fakadt, hogy fizikai adottságaink gyengék, ezért nagy a halandóságunk. A gyűjtögető embernek szaporának kellett lenni, hogy fennmaradhasson.

Az emberi faj viszonylagosan nagy természetes szaporasága a gyűjtögető életmódban nem is okozott túlnépesedést. Az adott térségben csak annyi ember élhetett, amennyi táplálék a kedvezőtlen időjárás esetén is megtermett. Kedvező időjárású években ennél nagyobb lett a létszám, de egyetlen kedvezőtlen évben az éhhalál visszacsökkentette azt.

A gyűjtögető életmód mellett az emberi faj létszáma csak azzal növekedhetett, ha új térségeket hódíthat meg. Fajunk az életterének kiterjesztésében biológiai csodát tett azzal, hogy néhány tízezer év alatt a földünk szinte minden természeti környezetébe kialakította az annak megfelelő életmódját. Ennek köszönhetően a jégkorszak végére már a legnagyobb területen életképes főemlősként élt. A biológiai elődeinél sokkal nagyobb létszámú, és szinte minden természeti környezetben életképes faj lett.

A kiegészítő növénytermelés és állattartás Nem ide tartozik!

Egyre inkább kiderül, hogy jóval a felmelegedés, vagyis a szántóföldi növénytermelése megjelenése előtt, már évezredeken keresztül folyt a kiegészítő élelemforrást jelentő a háztáji, kapás növénytermelés. A szántóföldi termelés haszonnövényei a kiegészítő kapás növénytermelés során, több évezred folyamatában szelektálódtak magas- kultúrát eltartó növényekké.

A biológusok megállapították, hogy az Andokban a magas-kultúrájuk kialakulása előtt már sok ezer évvel termeték a burgonyát. Minden bizonnyal ez történt a sokkal korábban megjelenő többi magas kultúra esetében is.

Az első magas-kultúrák előzményeivel alig foglalkozott a történelemtudomány. Úgy kezeltük, mintha a kultúrnövények váratlanul jelentek volna meg. Holott a vad fajtából ennyire más faj gyors kitenyésztésére még a modern biológia sem képes.

Az osztálytársadalmak demográfiája

A termelésre épülő társadalmakban már több munkával növelni lehetett az életfeltételeket. A jobb, biztosabb és egészségesebb táplálkozásnak köszönhetően, megnőtt a várható életkor. Ennek hatására a társadalom létszámának fenntartását biztosító, korábban, közel százezer éven keresztül kívánatos születésszámnak a fele is elég lett volna. Ezért minden termelő társadalom túlnépesedési nyomás alá került. A nők eddig elvárt minél nagyobb szülő képessége elveszette korábbi jelentőségét, sőt az elsődleges társadalmi probléma okává vált.

A nők társadalmi rangját elsősorban meghatározta, hogy mennyi szülésre volt szükség. A gyűjtögetésben a maximálisra. Ezért volt szent a termékeny anya.

Az önözéses társadalmakban és a közművek nélküli városokban a nagy népsűrűség okán gyorsan terjedtek a járványok, és az egyoldalú, fehérjeszegény táplálkozás okán magas volt a halandóság, sok szülésre volt szükség. Ezzel szemben a nagyon ritka lakosságot eltartó pásztorkodás, és a bőséges fehérjefogyasztás mellett alacsony volt a halandóság, kevesebb gyermek volt a társadalom igénye. Ezekben a nők gyermekvállalása nem is volt érdem.

A nők társadalmi értéke jelentősen függött a termelési módtól. Amíg az öntözéses növénytermelésben a nők munkájára a földeken is szükség volt, a férfiak fizikai erejét igénylő pásztoréletben a nők alig voltak használhatók, mint az öntözéses növénytermelésben.

Még a történészek is alig foglalkoznak azzal, hogy a termelés különböző formáiban hogyan alakult a nők munkaerejére való igény a férfiakéhoz viszonyítva. A földművelésre és terményszállításra alkalmas háziállatok hasznosítása a női munkaerővel szemben támasztott igényt csökkentette, a férfiakét pedig emelte.

Mivel az osztálytársadalmak mindegyikében társadalmi szinten a túlnépesedési nyomás elleni védekezés volt az elsődleges feladat. Ezekben a nők szülési képessége elvesztette korábbi társadalmi értékét. Már nem a termékeny anya volt az első a szentek között, hanem a férfi. Az osztálytársadalomban azt a felesleget kellett pusztítani, amit a nők szültek. A történelemtudománynak tehát el kell fogadni, hogy az osztálytársadalmakban miért nem kerülhetett sor a nők egyenjogúságára,

Az átlagosnál is gyorsabban szaporodó pásztortársadalmaknál sokkal inkább, mint az öntözéses földművelést folytatók esetében, ahol időnként, nagy járványok idején népességhiány is előfordulhatott. Ezt jól illusztrálta, hogy a pásztorkodó zsidók vallásában, hogy még a templomban is csak a karzaton lehettek jelen a nők. Az ő történelmükben nem fordult elő, hogy nő legyen a politikai hatalom csúcsán. Történt ez annak ellenére, hogy maga a valláshoz tartozás anyajogú volt. Ezért aztán a túlvilágukban sem volt jelentős nőszemély.

Ezzel szemben az önözéses gabonatermelő egyiptomi társadalomban a nőknek is fontos szerepük volt. Nemcsak a politikában, de az istenek között is.

A Szent Páli kereszténység ezen ugyan lazított. A szentek világában a második helyet Krisztus anyja, Mária kapta. A szentek közé is kerülhettek nők. De nő még ma sem lehet pap, a szentségek kiszolgálója.

A nők helyzete a tőkés osztálytársadalomban

Az a tény, hogy az ipari forradalom elsősorban a korábbi háziipar gépesítésére épített, a korábbinál sokkal szélesebb körű lehetőséget adott a nők és gyerekek foglalkoztatására. Az iparosítás teremtett először gazdasági alapot a nőknek a társadalmi munkamegosztásba, az árutermelésbe való befogadásához.

A proletárok esetében mind a férfi, mint a nő, egyenjogú volt, hiszen mindkettőt a munkaerejének hozama alapján fizették meg. Egyenlők voltak a jogtalanságban. A proletár nő sorsa ugyan nagyon sanyarú volt, de a sanyarúságban először volt a nő önálló kenyérkereső. Ez az állításom is bizonyításra szorul. A társadalomtudomány, mindenek előtt a közgazdaságtan, a nőknek csak a társadalmon belüli szabadságáról beszél, a családon belüli nem. Márpedig sok tekintetben az volt a kegyetlenebb.

A nők helyzete a paraszti társadalomban

A történelem alig foglalkozik azzal, hogyan alakult a város és falu közti áruforgalom a vasút előtt, és utána. Egy sor mezőgazdasági termék csak a vasúti és közúti szállításnak köszönhetően válhatott áruvá. Márpedig az önellátásra épülő paraszti társadalomban nem indulhatott meg a társadalmi fejlődés. Berögzültek a feudális viszonyok. A szinte teljesen önellátásra épülő, és a már árutermelésből élő falvak társadalma között minőségi különbség van.

(Idejön a burgonya, általában a kapás növények, és az istállós tehéntartásról írt anyag, ami nemcsak plusz jövedelmet, sokkal egészségesebb táplálkozást hozott, hanem a nők családon belüli rangjának emelkedését is.)

A kapás növények szerepe

Az olyan társadalmakban, amikben a munkaerő többsége a mezőgazdaságból élt, csak akkor válnak érthetővé a társadalmi viszonyok, mindenek előtt a férfiak és a nők egymáshoz viszonyított rangja, ha felmérjük, hogy a mezőgazdaságban hogyan alakult a férfiak erejére, és a nők hajlékonyságára, szorgalmára épülő munkaerőigény.

Mivel ismereteim főleg az európai mezőgazdaságból vannak, azon belül illusztrálom ez a problémát.

A nők részvétele a mezőgazdasági munkában akkor vált jelentősebbé, amikor a gabonatermelés és a legeltető állattartás mellett megjelentek a kapásnövények, és a rideg marhatartást felváltotta az istállós tehéntartás, az ezzel járó tejtermelés.

A történészek százszor annyit foglalkoznak az Amerikából importált nemes- és színesfémekkel, a gyarmatárukkal, mint a behozott haszonnövényekkel, pedig azok jelentősége nagyságrenddel nagyobb volt, és maradt.

A kapás kultúrák eleve a nők szerepe volt, hiszen azok nem annyira fizikai erőt, mint sokkal inkább a nők hajlékonyságát, szorgalmát kívánják.

A burgonya, a kukorica a bab, a paradicsom az adott területen a gabonánál lényegesen több tápértéket adott. A termőterület nagyobb eltartó képessége az Amerikából behozott kincseknél, nyersanyagoknál jelentősebb történelmi szerepet játszott.

A közgazdaságtudomány véleménye sok tekintetben megváltozna, ha a családban végzett munkát, akkor is értéktermelőnek vennék számításba, ha az a családon belül történik.

Az elmúlt száz év viharos fejlődése jelentős részben annak köszönhető, hogy a nők háztartási munkája csökkent, idejük maradt a tanulásra, és a társadalmi munkamegosztásban való részvételre. Száz éve, a nők a közgazdaságtan szerint, nemzeti jövedelem hatodát sem termelték, ma közel a felét.

A FOGAMZÁSGÁTLÁS

A nők politikai egyenjogúsága addig nem reális, amíg nincs megoldva az egyszerű, olcsó és biztos fogamzásgátlás.

A társadalomtudomány nem ismerte fel, ha felismerte, nem vette tudomásul, hogy a nők kiszolgáltatottsága nemiségükből fakadt. A szándékától független megtermékenyülés ugyanis a nő számára iszonyú bukást jelentett. Minden korábbi társadalomban a nők megerőszakolása csak a nő számára jelentett tragikus következményeket. Gyermekkoromban még a falvakban szinte természetesnek vették, ha a teherbe esett lány öngyilkos lett. A lakosság belátta, hogy nem volt szánmára más megoldás.

A második világháborúban számos esettel találkoztam, amikor az évek óta fronton lévő férj felesége teherbe esett, a falu kitagadta, a hazatérő férj pedig elkergette.

A fogamzásgátlás megoldottsága nélkül egyetlen fejlett társadalom sem jutott volna a jelenlegi szintre, mert nem állt volna le a népszaporulata. Ez bármennyire kézenfekvő, a politika és a közgazdaságtudomány mégsem veszi tudomásul.

Még nem találkoztam olyan tanulmánnyal, ami felmérte volna, hogyan alakulna a születések száma, ha nem használnak fogamzásgátlókat, és nem volna abortusz. Csak becsülni tudom, hogy a ténylegesnél lényegesen kétszer gyorsabb népességnövekedés lett volna szinte minden országban.

Annak ellenére, hogy a népességnövekedés leállásnak van két másik feltétele is, az egy lakosra jutó 10 ezer dollárnál nagyobb jövedelem, és a 11 évnél hosszabb iskolázottság, a másik két feltétel nem lett volna elég, ha nincs megoldva a fogamzásgátlás.

Ezért merem állítani, hogy fajunk történetében a legnagyobb jelentőségű vívmánya a fogamzásgátlás.

A PÁRVÁLASZTÁS SZABADÁGA

A legtöbb ambiciózus történész számára ez nem fontos probléma, pedig a párválasztás módja a személyi szabadság egyik legfontosabb területe. A valaha élt emberek többsége esetében a legnagyobb elnyomást a rosszul választott házastársa jelentette. Bármennyire köztudott, a történelem nem tanítja, hogy az emberi faj történetében a kultúrák megjelenése a szabad párválasztás szervezett felszámolását jelentette.

A házasságkötés szabadsága a gyakorlatban csak a XX. század fejlett társadalmaiban valósult meg. Minden más kultúrában a házasságot a szülők kötötték, tehát abban a házasulandók tudata, ösztönös vonzalma nem kapott szerepet. A házasságok többsége nem volt boldog, a házastársak nem illettek össze, nem voltak egymásba szerelmesek. Ebből fakadt, hogy a nők jelentős hányada nem jutott el még a szexuális kielégülésig sem. Márpedig az érintettek számára ez is ezerszer fontosabb, mint az, hogy ki a király, vagy éppen melyik párt van hatalmon.

Itt kell röviden kitérnem arra, hogy a sok válással végződő házasság nem egyértelműen negatív jelenség. A válás a kisebb rossz, mint az elhibázott, elrontott házasság kényszerű fenntartása. Az életre szóló házasság azonban minden olyan társadalomban szükségszerű volt, amelyben a vagyon és annak öröklése volt a családi élet anyagi feltétele.

Azt még megértem, hogy a múltban a vallások, főleg a kereszténység, igyekeztek magukat távol tartani a híveik nemi életének problémáitól. Az is érthető, hogy a középkori kereszténység pusztán az egyház vagyoni érdeke okából a klérus tagjait nemcsak a házasságtól, de még a nemi élettől is eltiltotta. Mindennek azonban elveszett az értelme azzal, hogy az egyházak vagyona összezsugorodott. A katolikus egyház a papsága nemi élete elé azonban ma is korlát állít, nem ad lehetőséget arra, hogy azok ezen a téren boldogok lehessenek.

A kereszténység ma sem vesz tudomást a legszebb emberi örömről, a szexuális életről. Az emberek nemiségét az üdvözülés szempontjából inkább akadálynak, mint isteni ajándéknak tekinti. Azt még kevésbé érthető, hogy ebben a tekintetben miért farizeusok a társadalomtudósok.

Azt is érthető, hogy bizonyos korokban miért volt szükség a nemi élet házasságon kívüli tiltására. Minden olyan társadalomban, amelyik apajogú volt, és amely vérségi származásra, öröklött vagyon tulajdonlására épült, és a fogamzásgátlásra, a nemi betegségek elleni védekezésre nem voltak eszközei, a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat tiltotta. Azt mégis tudomásul kellene venni, hogy az ember nagyobb szabadságának egyik fontos eleme a szexuális élet szabadsága.

Beszélnek erről a történészek? Nem.

A NŐK HELYZETE

A történészek a nők társadalmi helyzetét legfeljebb akkor érintik, amikor arról írnak, hogy voltak anyajogú társadalmak. Ehhez gazdag fantáziájuk még az is hozzáfűzi, hogy ezekben a társadalmakban a nők voltak az urak, ők parancsoltak. Ebben természetesen igazságtartalom nincsen. Ha volt is nőjogúság, az csak abból állt, hogy az örökléskor abból indultak ki, hogy az anya biztos, az apa nem. Ez a vagyon öröklésére, a felekezeti, törzsi hovatartozásra vonatkozott, de a férfiak családon és közösségen belüli uralmát nem érintette.

Az emberi faj eddigi történetében a nők mindig elnyomottak voltak. A felszabadulásuk csak a jelenkori fejlett társadalmakban lendült előre.

Melyek a nők felszabadulása felé vezető feltételek?

A) Az élet meghosszabbodása következtében a társadalmi érdekből indokolt szülések száma a korábbi harmadára csökkent. A gyűjtögető társadalmakban mintegy hat életveszélyes terhessége és szülésen volt szükség. Ma alig kettőnél valamivel több elég. Ráadásul, a hat szülés esetében nem voltak meg azok időbeosztásának az eszközei.

A történelem alakulása szempontjából fontos volt, hogy milyen korban kezdődik a nők szülése. A nagycsaládos társadalmakban nagyon korán, a nemi érettséggel elkezdődött. Vagyis korábban, mint a családi életre, a gyermeknevelésre való megérésük. A középkori Nyugat abban volt úttörő, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszerben 5-10 évvel kitolódott a házasságkötés, és ezzel az első szülés. Ennek következtében a szülések száma szinte feleződött.

Ehhez járult, hogy a történelem során először, az anyák nevelték fel a gyermekeiket. A nagycsaládban ugyanis a gyermekek nevelése döntően a nagyszülőkre, munkaképtelen öregekre hárult. Abban szinte az egész munkára nem fogott női közösség részt vett. Csak a kiscsaládos rendszerben valósulhatott meg az anyák természetes igénye, hogy maguk neveljék fel a gyermekeit. Ez is nagyon fontos lépés volt a nők nagyobb szabadsága felé.

A szülői nevelés előnye az is, hogy nem annyira konzervatív, mint a nagyszülőké. Nem véletlen, hogy minden nagycsaládos társadalom konzervatív. Ez a hátrány ugyan ezer éve is jelentkezett, de igazán fontossá korunkban vált, amikor a gyors fejlődés következtében sokszorosára nőtt a generációk között a tudati és technikai szakadék.

Az ipari forradalom először vonta be a nőket közvetlenül a társadalmi munkamegosztásba. Ezt megelőzően a nők a társadalom számára csak a családon belül végeztek munkát. Ez ugyan kezdetben a nők, és gyermekek sorsának további romlását jelentette. Mégis a nők gazdasági önállósága, saját jövedelme volt a férfiuralom alóli felszabadulásnak az első lépcsője.

A második lépcsőt a nők társadalmi helyzetét javító számos feltétel megteremtése jelentette.

- A nők közvetlen részvétele a társadalmi munkamegosztás, minden ágában és szintjén. A modern fogyasztói társadalomnak elengedhetetlen szüksége van a nők munkaerejére, tudására, a férfiakétól eltérő képességeire. Jellemző módon a nők aránya az egyetemeken a száz év előtti 1 százalék alattiról az 50 százalék fölé emelkedett.

- A későbbi, kevesebb és tudatosan időzíthető szülés. Ezzel lehetővé vált a szülés előtti diplomaszerzés, az önálló életpálya gyakorlása, és ami a számukra is mindennél fontosabb, a szexuális életüknek a férfiakéhoz hasonló szabadsága.

- A gyermeknevelés bizonyos hányadának a bölcsődékre és óvodákra való áthárítása. Azon okkal lehet vitatkozni, hogy mennyire van szükség arra, hogy a gyermek szülői környezetben éljen, de azon nem, hogy már a gyermekkorban is indokolt a közösségben töltött idő, és azon sem, hogy ott nem lehetnek szabadok az anyák, ahol nincsenek bölcsődék és óvodák.

- A háztartási munka gépesítése. A fejlett társadalmakban a nőnek a mosás, vasalás, főzés, takarítás, fűtés tizedannyi fizikai erejét és ötödannyi idejét sem emészti fel, mint száz évvel korábban.

Ezek mindegyike sokkal fontosabb történelmi esemény, mint a királyok, főtitkárok és miniszterelnökök cselekedetei? A történészek számára azonban figyelemre sem méltók.

KAPÁS FÖLDMŰVELÉS

Történelmi fontosságukat eddig nem hangsúlyozták, holott a nők voltak a kapásnövények fő termelői. Az önözéses kultúrák növényei szinte készen léphettek a történelem színpadára, Ez a kapás földművelés eredményeinek volt köszönhető. A haszonnövények és az élelmezést szolgáló háziállatok már készen álltak a termelésre kényszerültek számára.

Ennek feltárt, klasszikus példája a két amerikai haszonnövény, a burgonya és kukorica. Ezek kapás termelése sok ezer évvel megelőzte a növénytermelésre épült osztálytársadalom megjelenését. A burgonyát már legalább tízezer évvel előbb termelték az Andok népei, mint megjelentek az első magas-kultúrájuk.

Aligha lehet kétségbe vonni, hogy a búzát, az árpát, a kölest, a rizst már évezredek óta termelték. Ezek kultúrnövénnyé válása nem történhetett olyan gyorsan, ahogy az a történészek leírják. Minden növénytermelésre épülő kultúra olyan növényekre támaszkodott, amiket előtte már évezredek óta kiegészítő tápláléknak, kapás művelésű melléktermékként termeték az asszonyok.

A tudomány számon tart számos, ma is működő kapás kultúrát a melegebb, és csapadékosabb éghajlati övezetben. Ezeket azonban nem tekinthetjük magas-kultúrák gazdaság alapjának, mivel gazdaságuk alapja továbbra is a gyűjtögetés maradt. Ezek közül egyik sem emelkedett arra a szintre, amit viszonylag rövid idő alatt elértek az öntözéses és a pásztorkultúrák. Egyiküknek sincs olyan kapásnövénye, amit kultúrnövényként használunk. A kapás növénytermelés csupán másodjövedelmet, élelemforrást kiegészítő ágazat maradt. Ebből következik a tény, hogy a kapás másodgazdaság növényeire épültek az első magas-kultúrák, nélkülük nem jöhettek volna létre ilyen gyorsan a termelő társadalmak.

Számomra az elsődleges a magas kultúrák ismérve az, hogy a megélhetés alapja nem a gyűjtögetés, nem a vadászat és a halászat, azaz nem a természet által nyújtottnak felhasználása, hanem a kultúrnövények termelése, és a háziállatok tartása. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kapás földművelés nem játszott fontos szerepet számos magas-kultúra létrejöttében. A kapás kultúrákban már megjelenő növények és háziállatok adták az alapot az első magas-kultúrákhoz. Azok szükséges előzményei voltak. De a földművelés csak ott válhatott a megélhetést biztosító alappá, ahol a talajművelést már igásállatok végezhették.

Gyermekkorom falujában a gyűjtögetés még szerves része volt a falusi emberek megélhetésének, de a fenntartást biztosító termelési ág a földművelés és az állattenyésztés volt.

Indokolt abban is különbséget tenni, hogy a kultúrák között voltak más kultúrák felé nyitottak és zártak.

Főleg a nagy öntözéses kultúrák peremén váltak jellemzővé az olyan kultúrák, amelyek nem önállóan, hanem egy korábbi kultúra hatására jöhettek létre.

- Az egyiptomi és kisebb részben a mezopotámiai kultúra kisugárzásaként jött létre egy sajátos kultúra Abesszíniában.

- A mezopotámiai kultúra kisugárzása volt a perzsa, a kaukázusi és az anatóliai is.

- A kínai és az indiai kultúra kisugárzása hozta létre a kelet-ázsiai, és az indonéz kultúrákat.

- A tibeti kultúra minden bizonnyal a közép-ázsiai, és a kínai kultúra hatásának terméke.

De nem kívánok a másodlagos kultúrák eredetének tudományos magyarázatot adni. Ez még a jövő feladata. Számomra az a fontos, hogy a kultúrák többsége nem eredeti, azok az eredeti nagy kultúrák hatásának köszönhetően jöttek létre.

A nyugati kultúra kialakulása szempontjából a mezopotámiai és az egyiptomi kultúra kisugárzásán jött létre a görög-római, annak hatására alakulhatott ki gyorsan és sikeresen a nyugat-európai.

Az öntözéses kultúra hatása először Perzsia, a Kaukázus és Anatólia területén jelennek meg. Különösen az utóbbi azért válik a jövő alakulása szempontjából fontossá, mert az európai kultúra felé az első lépcsőt jelenti. Anatóliában a kisebb vízrendszerekre katonai, viszonylag igatag pásztor birodalmak, sokkal inkább viszonylag független kisállamok, városok létesültek. Ez volt az a híd, amelyen eljut a fejlődés a görög, majd a római polisz-kultúráig.

A kis folyókra épülő kultúrának másik klasszikus példája Japán. Ebben az esetben pedig Korea jelentette azt a hidat, melyen a nagy folyók öntözéses kultúrája átment a tagoltabb terepű, csupán kis vízrendszerekkel rendelkező szigetországba is.

A nagy öntözéses kultúrákkal többé-kevésbé egyidős a pásztortársadalmak kultúrája. Ezek a közép-ázsiai nagy sztyeppén alakultak ki, és lényegében csak ott játszottak fontos történelmi szerepet mind Európa, mind Kína, mind India életében.

Az állattenyésztés a külterjes pásztorkodásra épült. Ezekre jellemző volt a törzsek és nagycsaládok gazdasági önállósága. A gazdasági függetlenséghez azonban katonai kiszolgáltatottságot járult. A gyorsan szaporodó törzsek, családok csak kifelé tudtak terjeszkedni.

Ahhoz, hogy a pásztortársadalmakat megértsük, szem előtt kell tartani, hogy állandóan a túlnépesedéssel küzdöttek. Ezek a kontinentális puszták csak nagyon alacsony népsűrűséget tarthattak el. Ráadásul, a már a viszonylag kis túlnépesedés is súlyos gazdasági katasztrófával járt, mert a kevés csapadékú legelőkön mind a téli takarmány, mind a nyári itatáshoz szükséges víz már az optimálisnál kis mértében nagyobb állatállomány mellett is katasztrofális következményekkel járt. Mai szóval: a pásztortársadalmakban a gyors népszaporulatnál is gyorsabban szaporodó állatállomány függvényében nagyon meredeken csökkent a határhatékonyság.

Az egészséges életmód következtében, a ritka népsűrűség mellett viszonylag alacsony volt a természetes halandóság. A tragikus következményekkel járó túlnépesedés állandó veszélye miatt e társadalmakra egyrészt jellemző volt, hogy a térség népei egymást irtották, másrészt időszakosan jelentkeztek a kényszerű kirajzásaik az öntözéses kultúrák területeire.

Mivel a nagy társadalmi egységek kialakításának nem volt gazdasági alapja, a nagy politikai szervezetek csak katonai erejük révén időlegesen jöhettek létre. Ezek a világtörténelmi jelentőségű birodalmak lényegében egy-egy vezér zseniális szervezőképességére épültek, és ezek halála után, rendszerint meg is szűntek. Ezeket csak a katonai siker, és a kíméletlen terror tartotta össze. A centralizációjuk az erőszakon alapult, soha nem ment le a gazdaság, és a mindennapi élet gyakorlatába.

A két nagy kultúra, az öntözéses és a pásztor, egymást egészítette ki:

Közös karakterük csak az volt, hogy viszonylag nagyon gyorsan elérték fejlettségi szintjüket, melyen aztán sok évezreden keresztül stagnáltak. Mindkettő klasszikus formája, és térsége a jégkorszak végét jelentő éghajlatváltozás idején, pár század alatt, alakult ki, utána ötezer éven keresztül lényegében stagnáltak.

A kialakulásuk körülményei alig ismertek, szinte készen ugranak a történelem színpadára.

A fenti tagolásba csak látszólag nem fér be a görög és a római kultúra.

A nagy folyókra épülő klasszikus kultúra eredményeinek, a nagyobb szigetek, és az Anatólia közvetítéssel a görögök voltak a jelentős európai átvevői, és tovább fejlesztői. Ugyanakkor, amit átvettek, azt lényeges módosítással a saját igényeikhez is igazították. Az Anatólián keresztül történő átvételt rögzítette a két Homérosz-eposz, amelyben Trója játszotta a közvetítő szerepét.

A görög és a római kultúra virágzása viszonylag rövidéletű volt. Ez a rövidéletűség azt jelentette, hogy gyors tetőzésük után csak pár századot éltek virágkorukban, és aztán pusztán kulturális értékeik éltek tovább.

A történészek sok kulturális és erkölcsi okot találnak ki mind a görög, mind a római kultúra lehanyatlásra. Pedig az ok nagyon világos, és egyszerű volt.

A KAPÁS KULTÚRÁK

A közelmúltban találtam egy anyagot arról, hogy a burgonyát az Andokban már mintegy tizenötezer éve termelték. Ezt az adatot jó volna tudni a kultúrnövényekről, a búzáról és az árpáról, a kölesekről, a rizsről és a kukoricáról. Ugyanis joggal feltételezhető, hogy a haszonnövényeket már jóval a felmelegedés előtt ismerték, kiegészítő táplálék formájában termelték. Véleményem szerint kapástermelésük sokkal jelentősebb volt, mint a vadászat. Csak ezzel magyarázható, hogy a jégkorszak megszűnése után, viszonylag gyorsan, a táplálkozás alapját jelentő kultúrnövényként készen álltak. A kinemesítésükről szinte semmit sem tudunk, holott az akkor több évszázados, évezredes szelekciót igényelt.

A kultúrnövényeknek a kapás művelése minden bizonnyal a nők kiegészítő feladata volt, és a nők még sokáig nem kaptak történelemformáló szerepet annak ellenére, hogy a szerepük egyenrangú volt. Ez esetben is könnyű belátni, hogy a táplálkozásban milyen fontos szerepe volt a szállás közelében kapával megművelt földnek. Erről árulkodik az is, hogy a gabona őrlése, a tészták megsütése, megfőzése a szántóföldi termelés megjelenésével azonnal jelentkezett. Tehát a feldolgozás előbb vált általánossá, mint a gabonák termelése és alapvető táplálékká válása. A kenyér, a sör előbb megjelent, mintsem a gabona vált a fő táplálékká.

A biológusok e téren is nagy segítségére lehetnének a történészeknek.

A bab és a burgonya

A vasúti szállítás megjelenése előtt, az egyetlen veszélytelen megoldást a bab jelentette. Egyiptomban, általában a mediterrán térségben, az egyiptomi bab, a fáva töltötte be azt a szerepet. Ennek a növénynek az ünnepét ma is megtartják. Ez azonban az Alpoktól északra nem termelhető. Ott az embernek, állatnak a kevesebb fehérjét adó zab látta el ezt a szerepet, míg meg nem jelent az Amerikából behozott bab, ami nem rokonnövénye az egyiptomi babnak. Ez lett nemcsak a városi szegény lakosság egyetlen fehérjeforrása, de a falvakban is alapvető táplálék.

Azt már korán felismertem, hogy az Amerikából behozott kincseknél sokkal jelentősebb szerepe volt az élelmiszereknek.

Történészként először a bab jelentőségéről írtam. Felismerve a városi lakosság fehérjeigényét, azt állítottam, hogy az urbanizációt a bab megjelenése gyorsította fel.

Azt később ismertem fel, hogyan alakította át Európa történelmét a burgonya.

Tegnap került a kezemben a Zürcher Zeitung egyik írása, amely ugyanazt írja a burgonyáról, amit én néhány évvel korábban. Ebből idézek néhány olyan részletet, ami kiegészíti az erről korábban írottakat.

Már 1919-ben azt írja egy bázeli orvos, hogy a borban megfőzött burgonya kitűnő táplálék. 1700-1900 között Európa népessége 115 millióról, 400 millióra nőtt. Ennek a növekedésnek a többsége ott jelent meg, ahol főtáplálék lett a burgonya.

Azt már régen felismertem, hogy egységnyi területen még egyszer annyi táplálékot ad a burgonya, mint a gabona. Ráadásul, ezt a lényegesen hűvösebb éghajlat alatt is megadja, ahol a gabona alig terem. Azt mondhatjuk, hogy az elmúlt háromszáz évben ott nőtt az átlagosnál gyorsabban a népesség, ahol a búza meg sem terem. Az ipari forradalom óta, Európa északi felének erősödésében százszor nagyobb szerepe volt a burgonyának, mint a politikának.

Azt csak a falusi világban tanultam meg, hogy a nők egyenjogúságában is milyen fontos szerepe volt a burgonyának, a babnak, általában a kapás növényeknek. Ezekben és ezek hasznosításában nőtt meg a falusi asszonyok gazdasági szerepe a családban. De nemcsak a gazdasági szerepük nőtt, hanem a munkájuk hatékonyága is. A burgonyás ételek elkészítése sokkal kevésbé munkaigényes, és azok sokkal egészségesebb táplálékot is jelentenek, mint a gabonából készítettek.

Az amerikai kutatók kimutatták, hogy a 40 ezer főnél nagyobb városok lakosságának megsokszorozódását, élelmezésének olcsóbbá válását elsősorban a burgonyának köszönhették. Ehhez hozzáteszem, hogy az olcsó burgonyának köszönhetően, olcsóbb volt a munkaerő is, és versenyképesebb az ipar.

A vasúthálózat kiépítésének köszönhetően megoldódott a tejnek a városokba való szállítása. A burgonya és a tej bekapcsolása a városi lakosság étkezésébe, lehetővé tette az egészségesebb táplálkozást. Ennek köszönhetően szorult vissza az angolkór, azaz csontritkulás, mint népbetegség.

A magyarországi istállós tehéntartás és tejtermelés

Az európai történészek sem ismerik fel az Amerika feltárásából fakadó legnagyobb előnyt, a kapásnövények, mindenek előtt a burgonya, a kukorica és a bab, behozatalát.

Elsősorban a burgonyának volt köszönhető, hogy az egységnyi mezőgazdasági területen eltartható népesség, a mediterrán térséghez képest, kétszeresére nőtt. Nyugat-Európa felemelkedésében igen nagy szerepet játszott, hogy a kapásnövényeknek, és főleg a burgonyának a termelése megkétszerezte az eltartható, élelmezhető lakosság mennyiségét

A bab és a tej termelése volt a felgyorsult urbanizáció egyik alapja. A kultúrák történelmének alakulásban gyakran a döntő szerep a táplálkozás minőségén múlott. A növénytermelő kultúrákban, ilyenek voltak az európaiak is, a városi lakosság magas halandóságának két oka volt. A sűrű lakosság közművekkel történő ellátatlansága, és a táplálkozásban a fehérje hiánya.

A sűrűen betelepült városokban az állattartás fokozta a fertőzések veszélyét. A kevesebb állattartás pedig növelte a táplálkozás fehérjehiányát.

A gyökeres megoldást azonban az istállós tehéntartás jelentette. Először csak vidéken, a vasút megjelenése után, a városban is.

Arról szinte forrást sem lehet találni, hogyan hatott a tejtermelés elterjedése a falusi családok éltére, és a kor népbetegségének, az angol-kórnak a visszaszorítására. Életem egyik nagy élménye volt annak felismerése, hogy a magyar társadalomban milyen forradalommal járt a kapásnövények és a tejtermelés elterjedése.

A gabonatermelés és a külterjes állattartás viszonyai között, a mezőgazdasági termelésben szinte csak a férfiak szerepeltek. A nők szerepe csak az aratás heteiben volt nélkülözhetetlen. Az ő feladatuk a gyermeknevelés, az élelmiszerek feldolgozása, a család élelmezése, ruházása volt. Ennek nem volt rangja. Áruk értékesítése, ami kezdetben csak a gabona, és a jószágfelesleg volt, a férfiak dolga volt. Pénzhez az asszony nem jutott.

Mivel a kapálás az asszonyok feladata volt, a kapás növények elterjedése először adott sok fontos, és rendszeres termelőmunkát a földeken a nőknek. Ezeket, a növényeket a nőkkel közösen vetették, a nők kapálták, és betakarították, néha a piacon értékesítették.

A nők számára a család gazdasági és pénzügyi szerepében a forradalmat a tejtermelés jelentette. A tehén etetése, ápolása, fejése, a tej feldolgozása a nők feladata volt. Ez akkor vált még sokkal jelentősebbé, amikor kialakult a tej begyűjtése a tejüzemek, és a városi kereskedelem számára. A havonta fizetett tejpénz a nők pénzjövedelme volt.

Aki ismeri a második világháború előtti falusi világot, az tudja, mint jelentett számukra a havi fix pénzjövedelem. Erre a férfiaknak nem, csak a tehéntartó nőknek volt lehetőségük. Ahogyan az államalapítás idején a kiscsalád jellemzővé válását társadalmi forradalomnak tartom, a tejtermelő tehéntartást is annak tekintem.

A „családtervező” kiscsaládos életforma megfékezi a túlszaporodást

Amíg a kiscsaládos rendszerben a népességfelesleg létrejöttét a családi érdek maga fékezte, a nagycsalád erre mindig képtelennek mutatkozott. A kiscsaládok maguk védekeztek a népszaporulat ellen, ez mutatkozott meg a spontán kialakuló egykézésben.

Csak a kiscsaládokban vált jellemzővé, hogy a felesleges családtagok igyekeztek kirajzani, másutt keresni megélhetési lehetőséget. Csak az ilyen kultúrában vált jellemzővé a cselédnek, zsoldosnak szegődés, a vándoriparosság, kivándorlás.

Külön kell hangsúlyozni annak a jelentőségét, hogy csak a kiscsaládos társadalomban volt megoldható a népesség szaporodásának viszonylagos féken tartása. Az tette ezt lehetővé, hogy a nyugat-európai középkorban kialakult a kiscsaládra épülő termelési rendszer. Azzal, hogy a jobbágytelekhez kiscsalád tartozott, szabályozták a gyermeknevelő családok számát. Vagyis csak annyi kiscsalád jöhetett létre, ahány jobbágytelke volt a földesuraknak. Ha a telkek számánál több volt a jobbágyoknál a fiúgyerek, akkor kitolódott a házasságkötés, azaz a családalapítás ideje. Ez jellemezte a nyugat-európai középkort, majd kissé más formában megmaradt a jobbágyok felszabadulása után a paraszti társadalmakban is. Azzal a különbséggel, hogy a paraszti családokban nem egyetlen gyerek volt az örökös. Ezek körében kitolta a házasságot, hogy a még munkaképes szülők igyekeztek egyben tartani a birokot.

A királyok személyével foglalatoskodó történészek nem nagyon figyelnek a kor demográfiai törvényeire, nem elemzik a természetes népszaporulat természetét, okait, nagyságát, holott végső soron e mögött kellene keresni a népességet pusztító háborúk, a járványok elterjedésének az elsődleges okát. A történelem azt bizonyítja, hogy minden korban és minden területen viszonylag adott az eltartható népesség felső határa. Ennek túllépése esetén romlanak az eleve rossz életviszonyok.

A túlnépesedés fékezésének két módja van. A háború, amiben az emberek egymást irtják, a másik a járványok, amiben kor a vírusok és bacilusok veszik át a népességcsökkentés szerepét.

Nemcsak a keresztény egyházak, de még a történészek is mélyen hallgatnak arról, hogy a kor technikai viszonyai között determinált eltartó képességet nem lehet túllépni anélkül, hogy az emberpusztítás valamilyen módja meg ne jelenjen.

A társadalmi érdek csak a kereslet és kínálat egyensúlyán valósul meg

Már a Tőke olvasása közben felmerült bennem, hogy a sem a munkaerő, sem a termelőeszközök, sem a természeti adottságok értékét nem lehet az újratermelésének ráfordításával mérni. Az áruk értékét csak a kereslet és kínálat egyensúlya esetén jelentkező árral lehet mérni.

Arra azonban az elméleti közgazdászok sem figyeltek fel, hogy az árakban még a kereslet és kínálat egyensúlya esetén is szerepel a hiány hatása. A földjáradék és a profit is hiány következménye. Földjáradék csak azért van, mert hiány van a hasznosítható földben. Minél nagyobb a föld hiánya, annál nagyobb a járadéka. Ugyanez vonatkozik a bányajáradékra.

A profit pedig a tőkehiányból fakadó járadék. Minél nagyobb a hiány, annál magasabb a profit. Marx tehát alapvetően tévedett, amikor a profitot a tőkéstulajdonból vezette le. Azt hitte, hogy a tőkéstulajdon felszámolása után nem lesz profit. Ez olyan volt, mintha azt állította volna, hogy földesúri tulajdon eltörlése után nem lesz földjáradék. Elég lett volna arra gondolni, hogy a jobbágyfelszabadítás után megmaradt a földjáradék. A bányajáradékot is profitnak tekintette, nem vette tudomásul, hogy bárki legyen a bánya tulajdonos, a bányajáradék megmarad, mert az a hiányos ásványhiányból, és annak a kedvező kitermelési adottságából fakadó jövedelem.

Az elméleti zűrzavar azonban az árúvá váló munkaerő bérében esetében jelentkezett.

Amiből kevés van, annak az ára vagy profitot, vagy járadékot is tartalmaz. Mivel a munkaerő minősége és mennyisége egyre nőtt, következett, hogy értéke felett fogyaszt. Ez annyira nem fért össze Marx elméletével, hogy gondosan megkerülte. Ha a munkaerő gyarapodottan termelődik újra, akkor annak a jövedelme értéke felett volt. Ezzel szemben, azt állította, hogy a munkásosztály kegyetlenül ki van zsákmányolva. Nem gondolta végig, ha a munkásosztály a korábbinál lényegesen jobban él, gyorsabban fog szaporodni. Ennek hatására megnő a kínálata, tehát csökken az ára. Ez bármennyire egyértelmű nemcsak Marx, de a jelenkori marxisták sem hajlandók tudomásul venni.

A szakszervezetek pedig alapvető feladatunknak tekintik, hogy minél magasabb legyen a munkaerő ára. Addig azonban nem jutnak el, hogy a drágább munkaerő esetén csökken a munkaerő kereslete, és a jobban élés következtében megnő a szaporulata, vagyis a kínálata, ami az árának csökkenését eredményezi.

A munkaerő árát csak azzal lehet növelni, ha csökken a kínálata.

Ezzel eljutottunk mondanivalóm lényegéhez. Minden osztálytársadalomban a munkaerő árát azért kellett alacsony szinten tartani, mert túlkínálata volt. Csak ezzel magyarázható, hogy hatezer éven keresztül, hogy kik alkotják az uralkodó osztályt, a kizsákmányolás egyformán jellemző volt. De nemcsak a munkaerő kizsákmányolása, de pusztítása, butítása is általános maradt.

A klasszikus közgazdaságtan az osztálytársadalmakat természetes adottságként kezelte, hogy miért, fel sem vetette.

Marx, aki magát sok tekintetben joggal, materialista tudósnak tartotta, volt az első, aki idealista alapon a tőkés osztálytársadalmat természetellenes társadalmi formának tekintette. Azt hitte, és hirdette, hogy az általa javasolt módszerrel, akár erőszakosan, a tőkés társadalmat tökéletes társadalmi formává lehet átalakítani. Ezzel lett a tudománytörténet legnagyobb idealistája.

A kereslet és kínálat áralakító hatását ugyan a klasszikus közgazdaságtan sem vonja kétségbe, de éppen a két alapvető termelési tényező a munkaerő és a munkaalkalom esetében nem veszi figyelembe. Nem vonta le az ebből fakadó következtetést. A munkaerő addig lesz jogtalan, amíg a kínálata meghaladja a keresletét. A munkaerő csak akkor juthat magasabb jövedelemhez, ha a keresleténél kisebb a kínálata. Mivel az osztálytársadalmak hatezer éve alatt mindig több volt a munkaerő, mint a munkaalkalom, és ráadásul gyorsan szaporodott. A társadalomnak kellett a szaporulatot csökkenteni, a minőségét pedig alacsony szinten tartani.

Az osztálytársadalmak népességcsökkentési törekvése azonban tartósan soha nem működött olyan hatékonyan, hogy ne lett volna túlnépesedett a társadalom. Utólag azt kell megállapítani, hogy az osztálytársadalmak soha nem voltak annyira elnyomók, hogy ne szorongassa őket a maguk, és a környezetük túlnépesedettsége.

Az elmúlt hatezer év történelmét úgy foghatjuk fel, hogy amíg az újratermeléshez szükséges jövedelem többségét a mezőgazdaságban termelték, a termőföldhiány volt a társadalom szűk keresztmetszete. Az ipari forradalom után pedig az ipar tette gazdaggá a nyugat-európai országokat. Az új ipari és közlekedési feltételek kiépítéséhez tőke volt szükség. A tőke lett a szűk keresztmetszet, ezért a tőkés vált a társadalom új uralkodó osztályává.

Rövid kétszáz év elég volt ahhoz, hogy a nyugat-európai puritán országok gazdagok, lakosságuk olyan iskolázott lett, hogy csökkent a gyermekvállalás. Az ennek ellenre is maradó felesleges létszámot pedig csökkentette az egymás közti háborúskodás, és a kivándorlás, hogy lelassult a túlnépesedés. Végül megoldást jelentett az, hogy a tudomány megoldotta a fogamzásgátlást.

A 20. században pedig berobbant a tudományos és technikai forradalom, ami a kielégíthetetlen szintre emelte a munkaerő minőségével szemben támasztott igényt. Amíg az osztálytársadalmak hatezer éve alatt folyamatosan csökkent a munkaerő többségével szemben támasztott minőség igény, a tudományos és technikai forradalom egyre kevésbé igényeli az olcsó, de képzetlen munkaerőt, ugyanakkor a minőségi igénye kielégíthetetlen szintre emelkedett.

Ezek hatására lelassult a népszaporulat, a gyenge minőségű munkaerő olcsón sem kell. A jóból pedig nem lehet elég.

A társadalom kielégíthetetlen minőségi munkaerő igénye megköveteli, hogy az a munkaerő is sikeresen nevelhesse a gyermekeit. A jó minőségű munkaerőt azonban elsősorban a viszonylag jómódú, iskolázott szülők nevelnek. Ezért a társadalom feladatává vált, hogy az életszínvonal magas szinten tartása társadalmi alapkövetelmény lett. Az osztálytársadalmak és a jelenkori fejlett társadalom között az is minőségi különbség, az előbbiekben alacsonyan kellett tartani a többség, mindenek előtt a munkaerő életszín vonalát, mert a nyomor volt a lakosságnövekedés fő fékje. A jelenlegi fejlett társadalmak pedig csak akkor képesek az egyre magasabb minőségi igényű munkaerőt csak jómódban lehet felnevelni. Ez az érdek kényszeríti a modern társadalmakat arra, hogy a gyermeknevelésről, és a gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatásáról kiemelt célként gondoskodjon.

A közgazdaságtannak az érdeke, hogy a kereslet és kínálat között egyensúlyt teremtsen.

Elég lett volna kiindulni abból, hogy amiből viszonylag sok van, annak a piaci ára az értéke alatt, amiből, kevés annak pedig az értéke felett van. Ez esetben az árak csak akkor nem tartalmaznak járadékot, illetve profitot, ha a kereslet és a kínálat a társadalom igényét fejezi ki. Másként fogalmazva: Ha az ár járadékot, illetve profitot is tartalmaz, a tárgya nem elégíti ki a társadalom igényét. Ha az ár a ráfordításokat nem téríti meg, akkor abból a társadalom igényénél nagyobb kínálat van. Ha ezt a legfontosabb termelési tényezők, mindenek előtt a munkaerő esetében is figyelembe veszik, akkor kiderül, hogy a rendelkezésre álló munkaerőből a túlkínálat van.

A termelő társadalmakban a munkaerő kereslete a kínálatánál kisebb volt

Mivel minden termelésre épülő társadalomban spontán gyorsabban nőtt a lakosság, azaz a munkaerő, mint a társadalom munkaerőigénye, a munkaerőben túlkínálat volt. Tehát a munkaerőt azért zsákmányolta ki minden osztálytársadalom, mert abból a szükségesnél több volt. Marx azt hitte, hogy a munkásokat azért zsákmányolják ki, mert a tőkésnek ilyen a természete. Szerinte a kizsákmányolás megszűnik, ha a munkáltató nem tőkés lesz.

Ez ostobaság, mert a munkaerő túlkínálata estén akkor is ki lesz zsákmányolva, ha önfoglalkoztató, vagy az állam a munkáltatója. Tehát amíg a munkaerő túlkínálata tart, addig a tulajdonviszonytól független a kizsákmányolás.

A munkaerő kizsákmányolása csak akkor szűnik meg, ha a kínálata nem haladja meg a keresletét, ha nincs több munkaerő, mint amennyire a társadalomnak szüksége van.

Ez érdekes módon jelentkezett a bolsevik társadalmakban, ahol az erőltetett iparosítás, és a teljes foglalkoztatás mesterséges munkaerőhiányt teremtett. Ennek következtében a bérek az értékük fölé emelkedtek volna. Mivel a munkaerő érték feletti ára esetén nem marad felhalmozási forrás, felborult volna a gazdaság egyensúlya. Ezt a bolsevik állam azzal igyekezett megakadályozni, hogy előbb kötelező államkölcsönökkel, azaz a kifizetett bérek egy részének elvonásával, és inflációval, azaz fedezet nélküli pénzteremtéssel rontotta a pénz vásárlóerejét. Amikor pedig kiderült, hogy ezek az eszközök tartósan nem működőképesek, bevezették az átlagbérek ellenőrzését. Ezzel pedig mesterséges keresletet teremettek a gyenge nem hatékony munkaerőnek. Ezzel ugyan megoldották a gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatását. Ugyanakkor a hatékony munkaerőt nem tudták meg a teljesítménye növelésére ösztönözni.

Végül kiderült, hogy a munkaerő mesterségesen felduzzasztott kereslete nem tartható fenn. A rendszerváltás során azonban a másik végletbe estek. Olyan magasra emelték a munkaerő árát, hogy a gyengébb negyede tartósan munkanélkülivé vált. Erről a másik végletről azonban kiderült, hogy semmivel sem jobb az előzőnél.

A tőke profitja lényegében a tőkehiányból fakadó járadék

A tőkevagyon természetét sem vizsgálta a közgazdaságtan. Az ipari forradalom technikai találmányai elavulttá tették az ipar és a közlekedés korábbi felszerelését, a manufaktúrák, a céhiparosok és a háziiparosok felszerelését. Arról, hogy mit hoztak az ipari forradalom technikai találmányai, sok szó esik. Azt azonban figyelmen kívül hagyják, hogy ezek a találmányok mennyi vagyon értékét tették semmivé. A sokkal hatékonyabb, de sokkal tőkeigényesebb gyáripari termelés és vasúti szállítás értéktelenné tették az ipar és a szállítás eszközállományát. Hirtelen óriási felszerelés vált értéktelenné, amit tőkével kellett pótolni. A keletkezett tőkehiány volt a tőke járadéka megnőtt.

Ráadásul nemcsak a termelés és a szállítás értékvesztett eszközeit kellett az ipari forradalom találmányaival pótolni, de azok tulajdonosait is tőkésekkel kellett kicserélni. A technikai találmányok nemcsak értéktelenné tették az ipar és a szállítás eszközállományát, de új tulajdonosokat is kellett találni. Az értékvesztett felszerelések tulajdonosainak vagyonvesztését a tőkések jutalmazásával kellett megoldani.

A tőkehiányból értéke feletti ár fakad. A tőke profitja lényegében a tőkehiányból fakadó járadék. Akárcsak a föld hiányából földjáradék, a bányatermékek hányából bányajáradék keletkezett, az ipari forradalom által támasztott tőkehiányból profit keletkezett.

A nemzeti vagyon étékének mérése megmutatja, hogy ott nagy az egy laksora jutó vagyon, ahol földben, telekben a szegénység jellemző. Japánban azért nagyobb az egy laksora jutó vagyon, mint az Egyesült Államokban, mert a valóságban szegényebbek. A gazdagságuk abból fakad, hogy szegények. Náluk egy kis, 50 négyzetméteres lakás drágább, mint Ausztráliában egy 200 méteres kertes ház garázzsal, úszómedencével. A japán telkek, földek, lakások azért drágák, mert nagyon kevés van belőlük. Sűrűn lakott ország, és a területének nagy hányada meredek művelésre, településre alkalmatlan hegység. A lakosság, a gazdaság és az állam a viszonylag kevés területen osztozkodik. Minél nagyobb lesz hiány, annál értékesebb lesz a nemzeti vagyon. Nem nehéz belátni, hogy hiba van az olyan elméletben, ami a szegénységet gazdagságnak méri.

A vagyontárgyaknak is azért magas az áruk, mert kevés van belőlük. A Szaharában nagy „érték”, azaz nagyon drága a víz, mert nagyon kevés van, amiért sokan versenyeznek. Ez karakterisztikusan jelentkezik a háborúkban is, amikor az élelem lesz a legnagyobb érték. Ezért ostobaság volna azt állítani, hogy emelkedik a lakosság életszínvonala, mivel egyre drágább élelmiszert fogyaszt.

Ezt a torzítást korrigálni kell azzal, hogy a hiányból fakadó áremelkedés infláció, azaz pénzromlás. Ezt a korrekciót azonban a vagyonárak inflálódása esetén nem alkalmazzuk. Jellemző módon, az ingatlan, az értékpapírok árak emelkedését nem tekintik pénzromlásnak, árszínvonal emelkedésnek.

Az ingatlanok áremelkedése nem gazdagodás, hanem pénzromlás

Az mégsem jutott számos államnak eszébe, hogy az ingatlanok áremelkedése nem gazdagodás, hanem pénzromlás. Ez a vagyon árának inflációja. Ha ezzel számoltak volna a japán, az amerikai és az európai ingatlanárak emelkedésekor, akkor láthatták volna, hogy a jegybanki alapkamat negatív lett, hogy lakosság adóssága mögött nincs nagyobb vagyonfedezet, csak a vagyon árának inflációja történt.

Ez esetben az ingatlanokra felvett hiteleknek romlott a vagyonfedezete. Mivel a bankok az ingatlanok árának arányában adnak hitelt, emisszió, fedezet nélküli jövedelem kibocsátás történik. Nem a vagyon növekedett, hanem annak az ára romlott.

A természeti adottságok után elért jövedelem nem profit, hanem járadék

A problémát a közgazdaságtudomány azzal kerülte meg, hogy a természeti adottságok után nem profit, hanem járulék a jövedelem. Vagyis amit a természettől kapunk annak az értéke attól függ, mennyi jövedelmet hoz. A hozadékát tőkésítik. A termőföld, a bánya annyit ér, mint amekkora tőkével azonos jövedelem forrása.

Az osztálytársadalmak története azt bizonyítja, hogy az ember szaporodási törvénye nem érvényes a közfogyasztású termékek értékét meghatározó szabályokra. A termékek, és szolgáltatások értékére ugyanis lehet az előállításukra fordított munka mennyisége alapján következtetni. De még ez esetben is csak akkor, ha a keresletük és kínálatuk egyensúlyban van.

A közgazdaságtudomány nem figyelt fel azonban arra, hogy a műalkotások ára nincs összefüggésben az előállításukra fordított munka mennyiségével. Azok értéke ugyanis elsősorban az alkotója képességének ritkaságától függ. A két véglet között azonban szinte folytonosság van. A gazdag és képzett társadalomban már szinte nincs is olyan termék, amiben nem lehet az átlagosnál sokkal értékesebbet alkotni.

Ma már a gazdag társadalmakban szinte minden szakma elitje nagyon értékes, egyre jobban megfizetett, mint az átlag. A munkaráfordítás ideje a nagyon szegény társadalmakban még lehet mértékegység, de minél gazdagabb a társadalom, annál inkább anakronisztikussá válik.

Gyermekkoromban szinte mindennek csak az árát néztük. Olyan lábbelit vettünk, ami

Az árához viszonyítva tartós volt. Ma már van olyan réteg, amelyik ára a hasonló célra megfelelőnek százszorosába kerül. Ezért az áruk ára egyre inkább a vevő szubjektív véleményétől függ.

Minél fejlettebb a társadalom, annál anakronisztikusabb a munkaérték elmélet. Még száz évvel ezelőtt is a munkák jelenetős részét lehetett az időráfordítással mérni. Mára már anakronisztikus lett. A munkaerő áránál fontosabb lett a minősége. A közgazdászok ennek ellenére még mindig a munkaerő árát emlegetik. A távol-keleti munkaerő nem azért hatékony, mert olcsó, hanem azért, mert az árához viszonyítva hatékony.

Még a tőkés osztálytársadalomban is lehetett azt mondani, hogy a fogyasztó számára a használati érték a döntő. A jelenkori fejlett társadalomban azonban már úgy választ a fogyasztó, mint korábban csak a művészeti kiállításokon, a legtöbb fogyasztási cikk számára, a jövedelméhez viszonyítva nagyon olcsó, az ára mellékes a jövedelméhez viszonyítva, a számára kedves minőség elérhető.

A fogyasztó döntések egyre jobban elszakadtak a használati értéktől. Ha ruhát vesz, már nem az számít, hogy eltakarjon, melegítsen, hanem akár sokszoros ára ellenére is azt választja, ami neki tetszik. A gépkocsit vásárló nem azt nézi, hogy mi felel meg ahhoz, hogy közlekedjen vele, hanem hogyan élheti ki benne vágyát. Ma a termékekben sokkal nagyobb értéket képvisel az, amire nincs feltétlen szükség, mint az, ami kielégíti a helyváltoztatás célját. A gazdag emberek lakása soksorosan meghaladja a lakás alapvető funkcióját. A legjobb példa azonban a számítógép. Azok kapacitása mellett eltörpül, amire képes.

Minél gazdagabb és képzettebb a társadalom, a fogyasztásában annál kisebb hányadot képvisel az, ami a tényleges szükséglet. Ezért a fogyasztói döntések egyre jobban elszakadnak a használati értéktől, és egyre inkább a fogyasztó szubjektív akaratát fejezik ki. A keresletet a fogyasztó szubjektív döntése alakítja. Az árak centrumát nem az értékük, hanem a keresletük, és kínálatuk egyensúlya határozza meg.

A piac azzal szabályozza a termelést, hogy amiből a kínálat nem éri el a keresletet, jövedelmező, ezért növelik a kínálatot. Amiből pedig meghaladja, az nem jövedelmező, csökkenteni a kínálat.

A kereslet és kínálat egyensúlya

A közgazdaságtan feladata a segítségnyújtás ahhoz, hogy a kínálat a kereslethez igazodjon. A társadalom tagjai számára is elsődleges a munkaerő keresletének és kínálatának az egyensúlya. Ha ez nem jön létre, a társadalom tagjainak az érdeke nem valósulhat meg. Fajunk eddigi életének első mintegy 95 százalékában, a gyűjtögető társadalmakban, ez az egyensúly megvalósult, mert a fajunk fejlett agyának köszönhetően minden természeti környezetben képes volt úgy berendezkedni, olyan életformát kialakítani, ami lehetővé tette, hogy a nagyon rövid várható életkora, vagyis nagyon magas halandósága ellenére stabilizálni tudta a természeti környezetében begyűjthető megélhetési források által determinált létszámát.

Itt csak utalok arra a tudomány által eddig fel nem ismert tényre, hogy fajunk éppen a legzordabb természeti környezetben, a jégkorszaki tundrán házasította a rénszarvast és a kutyát. E két társával való kooperációnak köszönhetően áttérhetett a termelés első fokát jelentő állattartásra. Fajunk ezt az első lépést tehát nem a környezetváltozás kényszerítő hatására, hanem szellemi képességének köszönhetően, volt képes megtenni, annak köszönhetően, hogy másik két faj létérdeke volt az emberrel való együttműködés.

Ez az első lépés azonban csak a legnehezebben elviselhető környezetben valósult meg, és nem talált követésre. Ennek a magyarázata, hogy a kedvezőbb természeti környezetben az ember nem volt az életmódjának megváltoztatási kényszere alatt, nem fenyegette a kihalás. Csak a zord északon volt két olyan faj, a kutya és a rénszarvas, amelyik az emberrel való kooperációra kényszerült. A sarki tundra eltartó képessége azonban olyan alacsony volt, amiben a gyűjtögetés nem volt képes eltartani az ott élő embert. Az ember számára alig volt gyűjtögetni való. Az eltartható népsűrűség olyan alacsony volt, ami mellett az ember képtelen lett volna megélni. Nagyon gyér volt a táplálékforrása, és nagyon nehéz a vérfertőzés, a beltenyészet elleni védekezés.

A rénszarvassal való pásztorkodás volt az ember számára a kiút, ami nélkül ott a tartós berendezkedés lehetetlen volt. A sarki tundrán került a fajunk először olyan természeti környezetbe, ahol a gyűjtögetésből nem lehetett megélni, amiben vagy elpusztul, vagy áttér a termelésre. A rénszarvas léte is csak azért volt biztosítva, mert a kutyájával társult ember megvédte. A kutya is azért lehetett életképes, mert az ember háziállatává vált. Önálló fajként nem volt ott életképes.

A mintegy huszonötezer éve megvalósult, állattartó pásztorkodás volt az első példa arra, hogy az ember, a fejlett agyának köszönhetően, képes ott is megélni, ahol a gyűjtögetésből nem lehet. Ez aztán a jégkorszak végén szinte általános igazolást talált, amikor a jelentős felmelegedés következtében életterének jelentős többségén olyan mértékben lecsökkent a természet nyújtotta táplálék, hogy csak a kipusztulás, vagy a termelésre való áttérés következhetett. Ebben a kényszerhelyzetben fajunk többsége a gyűjtögetésről áttért a termelésre. Mivel a gyűjtögetés mellettihez viszonyítva az eltartó képesség megsokszorozódott, létrejöttek a munkamegosztás feltételei, kialakultak a magas-kultúrák. Először csak Eurázsiában, ahol a fajunk óriási többsége élt.

A történészek sem figyeltek fel arra, hogy a felmelegedést követően az összes magas-kultúra ott alakult ki, ahol a korábbi természet adta források nagyon beszűkültek. A csapadékos meleg éghajlatú síkságokon tovább folyt a gyűjtögetés.

Az emberi faj történetét a fejlett agya alakította.

A fentiekből az következik, hogy az ember társadalma is csak az ember biológiai tulajdonságai alapján érthető meg.

A társadalom mozgástörvényeinek feltárása azzal kezdődjön, hogy az embernek rendkívül fejlett agya van, és ebből következik a rendkívüli alkalmazkodási képessége. Ennek adta tanújelét a megjelenését követő százezer évben. Egyedüli fejlett faj, amelyik nagyon rövid idő alatt, a föld szinte minden természeti környezetéhez képes volt alkalmazkodni. A fajtörténet nem ismer ehhez hasonlóan gyors alkalmazkodási képességet. Már az első százezer éve során kiderült, hogy a nagyon különböző természeti környezethez nagyon eltérő módon alkalmazkodott. Az eltérő természeti környezetekben, egymástól függetlenül létrehozta a saját nagyon eltérő életmódját, kialakította a nagyon eltérő eszközeit, amelyeknek segítségével mindenütt a környezetének uralkodó faja lett.

Az ember a biológiai elődjeinél lényegesen gyorsabban szaporodó faj. Ismereteim szerint, szaporodási módja egyedülálló elődeihez képest. Fogamzásképessége gyakori, és az arra irányuló vágya folyamatos. Amíg a biológiai elődeinél a nőneműek, legfeljebb évente, de akkor is csak néhány napig voltak fogamzásképesek, az ember esetében az havonta több napot jelentett. Ráadásul mindkét nem akkor is vágyik a szexuális életre, ha nem fogamzásképes.

Nehezen magyarázható, hogy a történészek fajunk folyamatos szexuális vágyát nem is említik. Pedig ennek köszönhette, hogy fennmaradt. Ez felelt meg a gyenge fizikai adottságaiból akadó magas halandóságának.

A fajunk rövid történetében egyszer mintegy 6-8 ezer éve volt jelentős környezeti változás, amiben a fajok többsége elpusztult ott, ahol ez a változás nagy volt. Az ember nemcsak átélte ezt a természeti környezetei többségében jelentős változást, hanem egyrészt alapvetően megváltoztatta az életmódját, másrészt számos, kihalásra ítélt fajt nemcsak a maga szolgálatába állított, és elszaporított.

Marx is csapdába került a rosszul értelmezett értéktörvény miatt

Már Marx is az értéktörvény csapdájába került, amikor azt állította, hogy a munkaerőt a tőkés kizsákmányolja, mivel az értéke alatt fizeti meg. Az már elkerülte a figyelmét a tény, hogy a történelem tanúsága szerint, a munkaerőt minden osztálytársadalom kizsákmányolta. Tehát a kizsákmányolás nem a tőkés tulajdonviszonyból fakad, annak minden osztálytársadalom esetében közös oka volt.

Az tőkés osztálytársadalom csak egy újabb formája volt a kizsákmányolásnak. A kizsákmányolásnak tehát olyan oka van, ami független a tulajdon formájától. Ezt a minden osztálytársadalomban közös okot kell tehát megkeresni.

A közös ok, hogy a munkaerő túlkínálata. A létszáma gyorsan, a minősége pedig lassan javult, a társadalom munkaerőigénye pedig alig változott.

Minden osztálytársadalomban sokkal gyorsabb volt a munkaerő mennyiségi növekedése, és minőségi javulása, mint a társadalomnak a munkaerővel szemben támasztott mennyiségi és minőségi igénye. Tehát a kizsákmányolás a munkaerő túlkínálatából fakadt. A munkaerő a társadalom igényénél sokkal gyorsabban bővítetten termelte újra magát. Mindig jobban szaporodott, és okosodott, mint a társadalom munkaerőigénye. Minden osztálytársadalomban a munkaerő a keresleténél gyorsabb mennyiségi és minőségi gyarapodása volt jellemező. Az értékelmélet alapján ez csak akkor történhetett volna meg, ha a munkaerő fogyasztása, vagyis jövedelme az értéke felett volt.

Marx is figyelmen kívül hagyta, hogy minden társadalom sokkal bővítettebben termelte újra a munkaerőt, mint ahogyan a foglalkoztatási lehetősége bővült. Márpedig logikai abszurdum, hogy a munkaerő ki van zsákmányolva, mégis a társadalom foglalkoztatási igényénél gyorsabban termeli újra magát. Márpedig a munkaerő gyors szaporodásából következett, hogy az emberiség évezredek óta csak olyan társadalomban élhetett, amit a túlnépesedés ellen képes volt védekezni.

A gyűjtögető ember és a szaporodási törvény

A fajunk első, mintegy százezer évben a gyűjtögető ember és a szaporodási törvénye az életmódjával összhangban volt. Ez bizonyítja, hogy a természeti környezetükbe gyorsan berendezkedő gyűjtögető közösségek lakossága sok tízezer éven keresztül stagnált. Egyetlen olyan gyűjtögető közösséget ismerünk, a Húsvét Szigeteken, amelyiket a túlnépesedési nyomás pusztított el.

Ezzel szemben az utolsó jégkorszak végét okozó felmelegedés során olyan nagyarányú változások álltak be a természeti környezetben, aminek okán a több tízezer éve stabil gyűjtögető közösségek többsége elpusztult. Ez a nagyarányú változás azonban néhány természeti környezetben arra kényszeríttette az ott élőket, hogy áttérjenek a gyűjtögetésről a termelésre. Ezt a tényt, hogy fajunk történetének legnagyobb minőségi előrelépését egy igen jelentős környezeti változásnak, felmelegedésnek köszönhetjük, nem ártana szem előtt tartani azoknak a tudósoknak, akik a környezetváltozással rémisztgetik a közvéleményt.

A termelésre való áttérés ugyan nagyságrenddel megnövelte az eltartó képességet, és javította a várható élettartamot, de ezzel óriási túlnépesedési nyomást okozott.

A demográfusok máig nem hangsúlyozzák eléggé, hogy a gyűjtögető életmódban az élelmiszer természettől adott mennyisége olyan kemény korlátot szabott, ami mellett a termékenykort megért nők 6-7 szülése sem okozott túlnépesedést. Ezzel szemben a termelésre épülő társadalmakban, ahol korábban valahol a húszas évek elején állt a várható életkor, a csupán néhány évvel hosszabb életkor népesedési robbanást okozott. A jobb életfeltételek következtében néhány évvel megnőtt várható életkor lassan, de növekedett. Ezzel nemcsak a halandóság csökkent a felére, hanem a nők termékeny életkora is jelentősen meghosszabbodott. Ez eredményezte azt, hogy a létszám tartásához szükséges születések száma a 6-7-ról fokozatosan 3 alá csökkent. Fajunk történetének megértéséhez az egyik kulcs, hogy a szaporodási ösztönünk nem változott, ami a várható életkor növekedése okán hatványozottan növekvő gyermekvállalást eredményezett, ugyanakkor a társadalom szülési igénye a harmadára csökkent.

Márpedig, ha tudomásul vesszük, hogy az osztálytársadalmakat a túlnépesedés elleni védekezés igénye hozta létre, akkor azt is látni kell, hogy minél nagyobb a túlnépesedési nyomás, annál elkerülhetetlenebb az osztálytársadalmi forma, a népesség növekedését korlátozni képes társadalom. Aki tehát az osztálytársadalmakon túllépni akart, annak nem politikai forradalmat kell előkészíteni, hanem a gyermekvállalást kell csökkenteni. Az osztálytársadalom csak akkor szűnhet meg, ha megszűnik a túlnépesedési nyomás.

A harmadik évezred küszöbén, a fejlett társadalmakban már a 70 évet is meghaladta a várható életkor, és ezzel a létszám tartásához elég lett a 2.1 szülés. Aki tehát kizsákmányolás nélküli társadalmat akar, azzal kezdje, hogy 2-höz közeli szintre csökkentse a nők gyermekvállalását. Ugyanakkor az egészséges életmód mellett, ahol a várható életkor meghaladja a 70 évet, a nők potenciális szülőképessége nagyobb, mint valaha. Ezért, ha nem volna fogamzásgátlás, a normális szexuális élet elképesztő szaporodást eredményezne.

A megoldatlan fogamzásgátlás gyorsuló népszaporulatot okozott

Mivel a jelenkor előtt nem volt megoldva a fogamzásgátlás, az életmód javulása egyre gyorsabb népszaporulatot okozott. A termelésre való áttérés ugyan óriási módon megnövelte a területegységen eltartható népességet. A kívánatos népsűrűséget azonban nagyon gyorsan, néhány évszázad alatt elérték a termelő társadalmak. Az eltartható népsűrűség elérését nemcsak a saját szaporulatuk, hanem a bevándorlás is felgyorsította. Ezért, a gyűjtögetésről a termelésre való áttérés rövid időszakát alig ismerjük. Gyorsan, a feladat felismerése nélkül kiépültek az osztálytársadalmak. Ösztönösen megoldották a túlnépesedés elleni védekezést.

Nyugat élettere megtízszereződött

Felvetődik a kérdés, miért nem vették tudomásul a nyugati társadalmak, hogy minden osztálytársadalom elsődleges feladata a túlnépesedés megakadályozása?

Azért, mert az életterük megtízszereződött. A két Amerika és Ausztrália lényegében 50 millió négyzetkilométer új életteret jelentett. Az már alig játszott jelentős történelmi szerepet, hogy az európai kontinens területénél nagyobb Szibéria is a Nyugat új térsége lett.

Ezen túl pedig, szinte az egész emberiség kizsákmányolása is megnövelte Európa nyugati felének az eltartó képességét.

A világtörténelem szinte nem is érinti azt a tényt, hogy a magas-kultúrák között a Nyugat volt az egyetlen, amelyiknek megnőtt az élettere. Minden más magas-kultúra élettere zárt volt, vagy meghódíthatatlan térségek, óriási hegyvidékek, legyőzhetetlen óceánok, vagy másik már túlnépesedett magas-kultúrák zárták körül. Elég arra gondolni, hogy a két első, és messze a legnépesebb magas-kultúra, a kelet-ázsiai és a dél-ázsiai be volt zárva.

A 15. század után a már technikailag fejlett Nyugat előtt azonban megnyílt az alig lakott, de kiváló természeti adottságú két Amerika benépesítésének és az egész világ kizsákmányolásának a lehetősége.

E nélkül soha nem következhetett volna be a Nyugat felemelkedése. A Nyugat saját életterének megsokszorozódásával gazdagodott meg. A behozott élelmiszer és nyersanyag pedig megnövelte Európa térségének eltartó képességét, a kivándorlás pedig csökkentette a túlnépesedési nyomását.

Fajunk életében a fogamzásgátlás a legjelentősebb találmány

A népszaporulat megfékezésének legfontosabb feltétele azonban a fogamzásgátlás megoldása volt. Ezt ugyanis a szegény és alacsonyan iskolázott társadalmak is alkalmazni tudják. A közelmúltban írtam arról, hogy a még nagyon szegény Bangladesben is, 6.3-ról 2.3-ra csökkent a születésszám. Ott csupán a fogamzásgátlás feltételeinek biztosítása fele alá csökkentette a szülések számát.

Ezért állíthatom, hogy fajunk életében a fogamzásgátlás a legjelentősebb találmány. Ennek köszönhetően ma az emberiség létszáma mintegy hárommilliárddal kisebb, mit nélküle volna. Márpedig ez anarchiába, féktelen ember- és természetpusztításba kergette volna a fajunkat. Nélküle a történelem nem is hasonlítana arra, ahogyan az utóbbi száz évben folyik.

A baj, hogy az emberiség létszáma már ma is milliárdokkal túl van az optimumon, és az elmaradt fele még további 2-3 milliárddal fog nőni, mire megállítják. Ez pedig elviselhetetlen következményekkel járna.

Mivel minél gyorsabb a népszaporulat, annál inkább objektív szükségszerűség az osztálytársadalom, a többség nyomorának fokozása. Ezért ideje volna tudomásul venni, korunk legnagyobb problémája a népszaporulat megfékezése. Ebből következően az emberiség négyötöde számára a lakosság többségét kizsákmányoló osztálytársadalom nagyobb szükségszerűség, mint valaha volt.

Csak a nyugati puritán és a távol-keleti konfuciánus népeknek van jövője

Csak a nyugati puritán és a távol-keleti konfuciánus népeknek van biztosítékuk arra, hogy a következő évtizedekben is gyorsan fejlődjenek. Ezek egy részében spontán, erőszak nélkül is leállt a túlzott gyermekvállalás, a másik felében pedig erőszakkal korlátozzák.

Csak azoknak a társadalmaknak van biztos jövőjük, amelyek egyrészt nem szaporodnak, másrészt puritánok. Mindkét feltétel csak a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus népei számára adott.

Az emberiség nagyobb fele számára mindkét előfeltétel hiányzik.

A kelet-európai szlávok, alig 300 millió lakossal, ugyan nem szaporodnak, és életterük is szinte határtalan, de a kultúrájuk alkalmatlan. Rendszertől függetlenül, lemaradnak.

A latin népek Európában ugyan nem szaporodnak, de a viselkedésük, munkaszeretetük, takarékosságuk nem felel meg a kor kívánalmainak. Ez most nyilvánvalóan jelenik meg az euró övezet pénzügyi válságban. Pedig szinte példátlan bevételhez jutnak annak köszönhetően, hogy a gazdag puritánoktól jelentős pénzügyi támogatást kapnak, és lakosai nálunk turistáskodnak.

Az összes többi kultúrában egyelőre a népességük gyors növekedésének a leállítása reménytelen.

Miért nem derült ki, hogy a gyors népesség növekedés mellett a társadalom eleve nem lépéhet túl az osztálytársadalmon?

Mert a közgazdaságtan nem az egy laksora jutó jövedelem és vagyon alakulásával, hanem az államokéval méri a növekedést.

A közgazdaságtannak abból kellett volna kiindulni, hogy a társadalom két alapvető termelési tényezője, a munkaerő és vagyon nagysága hogyan aránylik a társadalmi igényhez.

Ebből kiderülne, ahogyan minden előző osztálytársadalom, úgy a tőkés is szegény volt a munkaerőt foglalkoztató vagyonban, és gazdag munkaerőben. Ezért a társadalmaknak úgy kellett szerveződni, hogy gyarapítsa a vagyont, és fékezze a lakosság szaporodását. E kettős cél között ellentmondás állt fenn.

Az egy lakosra jutó vagyont csak akkor lehet gyarapítani, ha nem növekszik néhány ezreléknél gyorsabban a lakosság. A népszaporulat fékezésére azért van szükség, mert fajunk szaporodási törvénye, hogy az életszínvonal bizonyos szintje alatt, az életviszonyok minden javulásával a népszaporulat növekedése jár. Annak ellenére, hogy a lakosság nagy többsége mostoha viszonyok között élt, és a kívánatosnál sokkal gyengébben táplálkozott, mégis gyorsan szaporodott. Ezt jelezte a tény, hogy néhány kedvező időjárású, és járványmentes esztendő alatt megugrott a népszaporulat. A kedvező időjárás főleg a mezőgazdasági termékek növekedése, a járványok hiánya pedig a városi lakosság növekedésének gyorsulását hozta.

A népsűrűség szinte mindig nagyobb volt az optimumnál

Az általános népsűrűség szinte mindig az optimumnál nagyobb volt. Ezért volt minden osztálytársadalomban szükségszerű a szegénység fenntartása. Ennek ellenére a közgazdaságtudomány abban a hitben működött, hogy a társadalom célja a jólét növekedése lenne. Azt deformációnak tartották, ahogyan a táradalom kincsekre, luxusra pocsékolta erőforrásait. Ez azonban csak akkor vált volna érthetővé, szükségszerűvé, ha a jobb életviszonyok hatására nem nő a népesség. Nem gondolták végig, mi következik abból, ha a társadalom a népjólétet szolgálja.

A jólét és a népszaporulat közti összefüggésére azonban senki sem gondolt.

Az osztálytársadalmak története tele van olyan prófétákkal, akik csupa olyan népbarát, vagy forradalmi javaslatot hirdettek, ami fokozta volna az általános jólétet, ezzel a népszaporulatot. Senki sem gondolt arra, hogy a nagyobb lakosság esetén fokozódott volna a munkaerő kínálata, ezért csökkent volna az ára, nőtt volna a kizsákmányoltsága.

Elég Marx céljára, a kizsákmányolás erőszakos felszámolására gondolni. Annak megvalósulása esetén nőtt volna a munkaerő kínálata, ennek következtében csökkent volna az ára, nőtt volna a kizsákmányoltsága. Amit ő akart, lényegében azt akarták a népbarátok, a vallások, amikor a családtervezés elutasításával, a betegek gyógyításával, az éhezők táplálkozásának javításával növelnék a népszaporulatot, holott segítség csak az volna, ha fékeznék.

A népszaporulat fékezését csak a fogamzásgátlás ingyenességével, családtervezési tanácsadással, iskolázottsággal, és a nők számára biztosított foglalkoztatással. A javasolt gyermekvállalást csökkentő módszereket egészítették ki Kínában azzal, hogy erőszakkal büntetik az egy gyermeknél többet vállalókat. Alig harminc év tapasztalata bizonyítja, hogy ezzel példátlan sikert lehet nagyon gyorsan elérni.

A viszonylag sok fiú és kevés lány a nők felértékelődésével jár

A gyermekvállalás korlátozása azzal is jár, hogy a családok magzatelhajtással, abortusszal, gyermekgyilkossággal törekedek a fiúgyermekekre. Ez ugyan időlegesen társadalmi torzulást eredményez, de végső hatásától nem kell félni. A nők hiánya fel fogja végre értékelni őket.

Mivel jár ugyanis a viszonylag sok fiú, és kevés lány?

Nőhiány keletkezik. Ez azonban a nők értékének növekedésével jár. A nők egyenrangúsága alapvető társadalmi feladat. Ezt semmi sem szolgálja jobban, mint a nők arányának csökkenése. Vagyis eljutottunk oda, amivel kezdtem, csak annak van rangja, becsülete, amiből hiány van. A nő felemelkedéséhez járul az is, hogy a fejlett világban szinte megszűnik a fizikai munkaerő igénye, az iskolázottság, a lelkiismeretesség, a koncentráció felértékeli a női munkaerőt.

A munkaerő keresete és kínálatának egyensúlya a legfontosabb

A társadalomtudományoknak számára a legfontosabb milyen a vagyon és a munkaerő kínálata és kereslete között az egyensúly.

Minden osztálytársadalomban munkaerő felesleg volt a jellemző. Sajnos, ma még inkább, ha nem is annyira a fejlett társadalmakban, hanem az elmaradottakban. Néhány már fejlett távol-keleti országtól eltekintve, az egész világon, minden társadalomban a kívánatosnál alacsonyabb a foglalkoztatás. Az alacsonyabb minőségi munkaerőből azonban mindenütt sok van, körükben nagyon alacsony a foglalkoztatás.

A fajunkra mintegy hatezer éve jellemző túlszaporodás éppen ebben a rétegben krónikus. Minden társadalomban társadalmi érdek a gyermekvállalás csökkentése azokban a rétegekben, ahol kedvezőtlenek a felnevelési feltételek. Igaz ez még akkor is, ha a társadalom egészében nincs népességnövekedés.

A közgazdaságtudomány ezzel azonban nem foglalkozik, pedig a társadalom érdeke csak olyan mértékben valósulhat meg, amilyen mértékben sikerül a munkaerő kereslete és kínálata közti egyensúlyt megteremteni.

A közgazdásznak először a társadalmi és gazdasági egyensúlyt kell vizsgálni. Mivel a termelő társadalmakban, eltekintve a jelenkor már gazdag és iskolázott, puritán és konfuciánus társadalmától nem volt, nem lehetett egyensúly a munkaerő kereslete és kínálata között. Ezért nem lehetett humánus a lakosság nagy többsége számára elfogadható. Ezekben a társadalmi és gazdasági egyensúly létrehozásának elsődleges feltétele a kevesebb gyermekvállalás volt. Amíg ez nem valósul meg, a társadalom többsége számára nem lehet érdekérvényesítést létrehozni.

Nem azt kell vizsgálni, mi tetszik, mi nem, hanem azt, hogy miért történnek úgy a dolgok, ahogyan történnek.

Csoda a biológiában

Változatlan környezetben nem jár a biológiai óra.

1985-ban az ausztrál dzsungelben jártunk, amikor megdöbbenten tapasztaltam, hogy mintegy hetvenmillió év előtti természeti környezetben vagyok. Csak egyszikű növények, és erszényes állatok vannak körülöttem. Vagyis ezen a kontinensen hetvenmillió éve nem jár a biológiai óra.

Azonnal világossá vált előttem, hogy változatlan környezetben nem jár a biológiai óra. Amit Darwin zseniálisan felismert, hogy a fajok szelekcióval és mutációval alkalmazkodnak a környezetükhöz, az csak akkor járhat fajfejlődéssel, ha a környezet változik. A változó környezethez a már meglévő fajok vagy tudnak, vagy nem tudnak alkalmazkodni. A jelentős környezetváltozáshoz a fajok többsége nem képes alkalmazkodni, ezért elpusztul, de szinte mindig akad olyan faj, amelyiknek a szelekciója és mutációja olyan egyedeket is produkál, amelyek a korábbinál fejlettebb szinten képesek alkalmazkodni.

Darwin nem jött rá arra, hogy a szelekció és a mutáció nem motorja, csak eszköze a fajfejlődések. Az már újabb kérdés, hogy mi idézi elő a környezeti változásokat. Azok mozgásának feltárása már sokkal inkább a fizika, a csillagászat körére tartozik. A földi élet nagy változásai mögött ugyanis ilyen okok voltak.

Az emberi faj, amelyik a biológia órával mérve nagyon rövid idő, alig százezer év alatt, gyűjtögető életmódjával beépült a földünk szinte minden természeti környezetébe, biológiai csodát hajtott végre. Nem a szelekcióval és a mutációval idomult a környezetéhez, hiszen mint faj lényegében változatlan maradt, de a viselkedését, az életmódját alakította az eszének köszönhetően, a nagyon eltérő természeti környezethez. Az ember volt az első olyan biológiai lény, amelyik az eszével, a szellemi képességével alkalmazkodott a természethez. Ez az alkalmazkodás nagyon gyors volt, néhány tízezer év után fajunk már minden természeti környezetben életképesnek bizonyult. Amihez évmilliók kellettek volna a darwini módon, azt az ember az eszével néhány tízezer év alatt végrehajtotta.

Ebben az anyagban arról írok, hogy a jégkorszak végét jelentő felmelegedés óriási változásokat hozott az emberiség többségének a természeti környezetében. Az emberiség többsége csak akkor maradhatott életben, ha a gyűjtögetésről áttér a termelésre. Ez az áttérés Eurázsia térségében nagyon gyorsan, néhány ezer év alatt megtörtént. Kialakultak az öntözéses földművelő, és a pásztorkodó társadalmak.

Az új megélhetési módhoz az ember eszével nagyon gyorsan alkalmazkodott. Egyetlen téren volt képtelen erre. A szaporodási ösztönét, képességét hatezer éven keresztül nem volt képes a megváltozott életmódhoz igazítani. A termelésre épülő életmód mellett meghosszabbodott várható életkor miatt sokkal kevesebb születésre lett volna szükség.

Mivel az ember szaporodási ösztöne nem volt a megváltozott életmódhoz igazítható, az embernek kellett az önpusztításáról gondoskodni. Fajunk szaporodási ösztönét nem volt képes az eszével a társadalmi érdekhez igazítani. Az ebből fakadó túlnépesedési nyomást érezve, ösztönösen, tehát nem az eszével, olyan társadalmat hozott létre, amelyik részben csökkentette a várható életkort, az eltarthatónál nagyobb létszámút pedig maga pusztította el.

Minden magas-kultúra osztálytársadalomban élt, aminek az elsődleges funkciója a népesség túlszaporodásának féken tartása volt.

A közgazdaságtan nem vette tudomásul, hogy minden osztálytársadalom több munkaerőt termelt, vagyis gyorsabban szaporodott, mint ahogyan a munkaerő igénye nőtt, állandó volt a munkaerő túlkínálata. Márpedig amiből túlkínálat van, azt a társadalom nem becsüli meg. Ezért, minden osztálytársadalom a lakosság többségét alárendeltként kezelte, kizsákmányolta. Ez mindaddig, és ott a társadalom érdekét szolgáló szükségszerűség, amíg és ahol az ember szaporább, mint amennyi a társadalom érdekét szolgálhatja.

Az elmúlt hatezer évben a társadalom vállalta a halálokozás főszerepét

Elég volna elképzelni, hogyan alakult volna az elmúlt hatezer év, ha a nem vállalja a társadalom a halálokozás fő szerepét. Egyértelművé válna, hogy fajunk anarchiába süllyedt volna, ha nem önmaga pusztítja a feleslegét. Ez csak azzal valósulhatott meg, hogy a lakosság nagy többségének az életszínvonalát a létszükséglet alsó határán tartják. Az elmúlt hatezer évben az emberiség mintegy kilenctizede számára az egészséges táplálkozás feltételei sem volt biztosítva. Ez volt a magas halálozás legfőbb okozója. A lakosság többségének életszínvonala a jelentős gazdasági fejlődés ellenére, alig változott.

Az egészség megőrzését szolgáló infrastruktúra is alig pár száz éve indult útjára. A nagy járványok elleni hatékony védekezés is lányegében alig száz éves. Ami ebből kikerült az elmaradt társadalmakba, ott népesedési robbanást okozott

A túlnépesedés elleni védekezést jelentő fogamzásgátlás megoldása alig száz éves eredmény. Ezt is a fejlett emberi agynak, a tudománynak köszönhetjük. Ez jelenti az egyetlen megoldást a társadalmi érdeknél több gyermek születése ellen.

Alig találunk nyomát a történelemben annak az általános ténynek, hogy sokkal több gyermek született annál, amennyit a szülők akartak. Pedig a tények ma már bizonyítják, hogy a fejlett társadalmakban negyed, ötöd annyi gyermek születik ott, ahol a szexuális vágy kielégítése nem jár fogamzási veszéllyel. Az olcsó és egyszerű fogamzásgátlás az elmaradt társadalmakban is ez gyorsan fele alá csökkenti a születések számát.

Az évmilliók során minden faj esetében kialakult a faj fennmaradást biztosító szaporodó képesség. Ebből fakadt, hogy a kistestű emlősök sokkal szaporábbak, hiszen nagyon magas a pusztulási hányaduk. Minél nagyobb testű, inkább védekezni képes egy faj, annál ritkábban szaporodik. Az előemberek azért pusztultak ki, mert fizikai adottságaikhoz képest alacsony volt a szaporodásuk. Az ember szaporodó képessége viszont viszonylag nagy. A nők évente tucatnyi időben több napon át megtermékenyülhetnek, mind a nők, mind a férfiak szinte folyamatosan vágynak a szexuális élete.

Az emberi faj számára megoldást a fogamzásgátlás adott

Ezért jelent az emberi faj számára megoldást a fogamzásgátlás, ami azt jelenti, hogy a szexuális élet nem jár fogamzási veszéllyel. Első eset az általunk ismert életformák történelmében, hogy egy faj maga talál arra megoldást, hogy, hogy a szaporodási ösztöne ne keresztezze társadalmi érdekét, ne kelljen a túlnépesedés ellen erőszakot alkalmazni.

Marx, és az emberiség embertelen sorsát megváltoztatni akarók foroghatnak a sírjukban, hogy az embertelenség fő okát, a túlnépesedést el lehet hárítani a nélkül, hogy a társadalmat erőszakkal megváltoztassuk.

Az osztálytársadalmak a fajunk érdekében voltak emberpusztítók, kegyetlenek. Ezen túllépni csak akkor, és ott lehet, ahol a gyermekvállalás nem haladja meg a társadalom érdekét meghaladó mértéket. Amíg az ember szexuális vágya több gyermek születését okozza, mint amennyit a társadalom érdeke megkövetel, a népesség növekedését csak a táradalom által szervezett néppusztítással lehet korrigálni. Az ilyen problémát a szelekció és a mutáció legfeljebb évmilliók során képes kiküszöbölni. Az ember azonban szinte azonnal, és ösztönösen létrehozta az olyan társadalmakat, amelyek hatezer éven keresztül féken tartották a népszaporulatot.

A szaporaság gazdasági hatása

A liberális közgazdászok hisztérikusan tiltakoznak a népesség csökkenése ellen. Rövidlátó módon annak csak a sokkal jelentéktelenebb negatív hatása miatt siránkoznak, a sokkal nagyobb pozitív következményeit azonban figyelembe sem veszi. Pedig nagyon egyértelmű, hogy a népesség növekedése csak akkor társadalmi érdek, ha az optimális lakosságsűrűség felé halad. Tudománytalan az olyan álláspont, ami nem tesz különbséget az optimum felé és azon túl haladás hatása között.

Tekintettel arra, hogy ma az emberiség nagy többsége az élettere optimális eltartó képességénél nagyobb létszámban él, csak az volna elfogadható tudományos álláspont, hogy a népesség lassú csökkenése előnyös, a növekedése pedig hátrányos. Jelenleg a 7 milliárd lakos mintegy kilencben százaléka az optimális eltartó képesség felett él. Ezért anakronisztikus, hogy a közgazdászok a népesség fogyása felett siránkoznak, a túlnépesedést pedig meg sem említik. Az emberiség lényegesen jobban élhetne, ha a létszáma megállt volna a száz év előtti szinten, mintegy 2 milliárdnál. De ez esetben nem volna probléma az ember által okozott felmelegedés, tehát a jövőtől sem kellene aggódni a tudósoknak. Ennek ellenére a fajunkat hatezer éve súlytó túlszaporodás problémáját fel sem vetjük.

A tudományos és technikai forradalom korát éljük, évezzük az elkért eredményeket, de a legsúlyosabb bajaink okát vagy fel sem ismertük, vagy farizeus módra, elhallgatjuk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Ez az írás azért készült, mert rá akarok mutatni arra, hogy a politika, annak szolgálatában a törtélelem és a közgazdaság tudomány mélyen hallgat a fajuk sorsát mindennél jobban érintő problémákról. Mindaz, ami a politikában és gazdaságban történik, annak az okait nem a politikában és a gazdaságban, hanem bennünk, emberekben kell keresni.

A fentiekben olyan, a sorsunkat alakító tényezőket említettem, amivel alig, vagy nem is foglalkozik e két tudomány. Márpedig ezek hatásának elemzése nélkül nemcsak a múltunk, de a jövőn sem érhető meg.