A jó valutakulcs

Kopátsy Sándor PP 2012-04-16

A JÓ VALUTAKULCS

Már többször kifejtettem, hogy az euró forint árfolyama felől volt értékelve, vagyis a forint drága volt az euróhoz képest. Most, ahogyan kúszik a 300 forint felé, tele van sajtó a hírrel, hogy romlik a forint. Én pedig örülök, hogy végre olyan árfolyamra kerül, ami megfelel az ország érdekének. A forint eddig jelentősen fel volt értékelve, ami egy célzott eladósodási politika, és a bankok érekét szolgálta. Ideje volna tudomásul venni, hogy egy árfolyam akkor javul, ha közeledik az optimumához. Jelenleg tehát a forint árfolyama nem romlik, hanem javul.

Ideje volna, ha a közgazdaságtan végre tudomásul venné, hogy minden nemzeti valutának van optimális árfolyama. Az ehhez való közeledés, javulás, a távolodás romlás.

Mitől függ a nemzeti valuta optimális árfolyama?

1. A gazdaság relatív fejlettségétől. Minél alacsonyabb az ország egy laksora jutó jövedelme a világpiac fő valutáját jelentő országokéhoz, annál jobban leértékelve kell tartani a nemzeti valutát. Ezt mutatja 20 ország valutáinak hazai vásárlóereje az Egyesült Államok dollárjához viszonyítva. Szingapúr és Dél-Korea, valamint Csehország nemzeti valutája 25-30 százalékkal van a dollárhoz képest leértékelve. A Táblázaton nem szerepel Kína, de köztudott, hogy a yuan leértékelése miatt sírnak az Egyesült Államokban. A három országból csak Szingapúr olyan, ahol az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem ezt nem indokolná. De, mint látni fogjuk, vannak az optimális nemzeti valuta árfolyamát befolyásoló egyéb tényezők is.

Jó példa Spanyolország is. Ott, az euró övezethez való csatlakozás előtt 29 százalékra volt a valutájuk leértékelve. A közös valutával ez lehetetlenné vált. Be is következett a katasztrófa.

A fejlett országokkal fordított a helyzet. A világ legfejlettebb országában, Norvégiában a dollárhoz képes 51 százalékkal magasabbak az árak.

Ausztráliában is fel van értékelve a nemzeti valuta. Ennek az oka, hogy az ausztrál dollár az utóbbi években, a nagyon megemelkedett nyersanyagárak okán, erősen javult a dollárhoz képest.

Japán helyzete speciális. Több okból, elsősorban a magasan tartott élelmiszerárak, mindnek előtt, a rizstermelés támogatása következtében, 27 százalékkal fel van értékelve a yen. Ezt a japán nép nagyon takarékos életvitele okán elviselik, hiszen így is óriási a megtakarítás, mindenek előtt a hitel-, és a valutatartalék.

Ennek tükrében az elmúlt tíz évben nálunk a forint vásárlóereje szinte az osztrák és német szinten volt, azaz külföldön többet ért, mint itthon. Az egy laksora jutó nemzeti jövedelmünk alapján a forint valutaértékét mintegy 30-40 százalékkal alacsonyabb szinten kellett volna tartani.

2. Mennyire van eladósodva az ország. Vagyis milyen külkereskedelmi egyenlegre van szükség. Esetünkben ez a forintnak még nagyobb leértékelését kívánta volna meg. A mesterségesen felértékelt forint ugyanis ösztönözte az importot, és sújtotta az exportot. Az elmúlt tíz év valutapolitikája csak arra volt jó, hogy a hiányt külföldi hitelekkel tudjuk betömni. A minél könnyebb külföldi hitelekhez jutás szempontjából alakítottuk a forint árfolyamát. Ez ugyan sikerült, de egyúttal éppen ez vezetett az egyre gyengébb devizabevételhez, nehézzé váló exporthoz, olcsó importhoz, gyengébb turisztikai egyenleghez.

Ezt a társadalom érdekével ellentétes devizapolitikát csak fokozta, hogy a jegybanki alapkamatot is irreálisan magas szinten tartottuk, a devizahiteleket pedig a hitelfelvevők számára kedvező árfolyamokkal és kamatokkal serkentettük. Megtettünk mindent annak érdekében, hogy a lakosság hiteligényét ne forintban, hanem devizában elégíthesse ki.

Ezt a szélhámosságot lehetővé tette Brüsszel is azzal, hogy egyoldalúan csak a költségvetési egyenleget erőltette, de oda sem figyelt, hogy milyen iszonyú károk származnak abból, hogy egyrészt a lényegesen szegényebb, és kisebb megtakarítási hajlandóságú mediterrán országokat becsábította az euró övezetbe, és lehetetlenné tette, hogy az érdeküknek megfelelő leértékelt szinten tarthassák a valutájukat.

Sajnos, Brüsszel még mindig nem tart ott, hogy felismerje, ki férhet bele az euró övezetbe, kinek lehet a fejlettekkel közös valutája. A mediterrán országok ilyenek. A közös valutának messze nem elég feltétele a költségvetési egyensúly, ahhoz gazdasági egyenrangúságra is szükség van.

Még kevesebb a remény arra, hogy az EU heterogénsége meddig fokozható. Már a jelenlegi fejlettségi és viselkedési különbségek is túl nagyok nemcsak a közös valutához, de a közös munkaerő piachoz is. Az EU még nagyon messze van attól is, hogy gazdasági unió legyen, nemhogy pénzügyi. Egyelőre minden országnak igyekezni kell arra, hogy Európa nyugati fele, ami aligha lehet nagyobb, mint a nyugati keresztényéghez tartozó fele tudatosan törekedjen a gazdasági együttműködésre.

Furcsának tűnhet, hogy a vallás alapján határozom meg az EU határát, de ezt azért tehetem meg, mert már a kereszténység is azért vált ketté, mert a két eltérő viselkedési kultúrának már a vallása sem lehetett közös. Brüsszelben azonban abban hisznek, hogy az EU minél nagyobb, annál erősebb, akár még közös pénze is lehet. Ennek az ellenkezője igaz. Minél jobban túllépi a viselkedési és a fejlettségi határokat, annál gyengébbnek fog bizonyulni.

Történészként csak azt mondhatom: a maximális integrációs törekvés álljon meg ott, ahol még a kiscsaládos közékor megállt.