Károlyi Mihály - Mindszenti József

Kopátsy Sándor PH 2012-03-28

KÁROLYI MIHÁLY – MINDSZENTI JÓSZEF

A jelenlegi politikai állapotokat jól jellemzi, hogyan viszonyul a politika a 20 század két ellentmondásos alakjához.

A jelenlegi kormányzat eltávolítja a Kossuth térről Károlyi Mihály szobrát, ezen az ellenzék botránkozik. Ugyanakkor a legfőbb ügyész minden aktuális ok, és jogköre nélkül deklarálja, hogy Mindszenti József ártatlan volt. Én pedig mindkettőn botránkozok, mindkettőjükről egyértelmű a véleményem.

Károlyit, mint az első polgári kormány elnökét pozitív történelmi szereplőnek tartom. Annak ellenére, hogy nem volt történelmi realitásérzéke.

Azt még csak naivitásnak tartom, hogy a saját osztályát képesnek tartotta arra, hogy a hiányzó magyar polgárság történelmi szerepét átvegye. Ezt a szerepet Széchenyi István már megpróbálta, bele is bolondult. Pedig fel sem merült benne, hogy ezt Kossuthtal szövetkezve játssza.

Azt azonban történelmi bűnnek tartom, hogy a történelmi Magyarországot az osztrákoktól, és csehektől elszakadva, a közös Monarchiát felrúgva meg lehet tenni. Aki valóban polgárosodás akart, annak csak egy útja volt, az osztrák és cseh polgársággal való szövetség. Aki ezt felrúgta, Kossuth útját járta.

Még inkább politikai vakságra utalt az, hogy a történelmi Magyarországot a győztes hatalmak fenntartják, ha az nem a közép-hatalmi Monarchia része. Aki az első világháború végén nem látta, hogy csak két lehetőség maradt nyitva, vagy egy föderatív formában működő erős közép-hatalom formájában működő Monarchia, vagy féltucatnyi nemzeti állam. Annak, hogy a történelmi Magyarország fennmarad, semmi esélye nem volt. Nemcsak akkor, de már 1848-ban sem. Amíg ezt a magyar történészek nem veszik tudomásul, nincs reális magyar történelem. E nélkül nem érhető meg sem Kossuth szabadságharca, sem Deák kiegyezése, sem a Károlyi polgári forradalma, sem a kommün, sem a Horthy-rendszer.

Annak ellenére, hogy semmi realitását nem látom annak, hogy lett volna harmadik út, egy föderatív Kárpáti Köztársaság, fontos volna felismerni, hogy ez lett volna a reformkor óta az egyetlen reális út. Reális, de elfogadhatatlan volt, nemcsak a magyar uralkodó osztály, de a magyar etnikum számára is.

Diákként éltem meg a felvidéki magyar réségről tárgyaló Komáromi Tárgyalásokat. Akkor már minőségi különbséget láttam abban, hogy a Csehszlovák Kormány által felajánlott területeket fogadjuk el, vagy a kicsit többet remélhetőt a tengely-hatalmaktól. El sem hittem, hogy Telei és Kánya gróf urak nem látták a különbséget, de tudták, hogy nemcsak a magyar kormány, a képviselőház és Horthy, de a magyar közvélemény is elzavarta volna őket.

Beláttam, hogy a reformkor óta a nacionalizmussal elszedőség végzetes kényszerpályán halad. Az óta megélem, hogy most sem úszná meg bukás nélkül egyetlen kormány sem annak bevallását, hogy a magyarságot csak a többségében magyarok által lakott területek illették meg, és illetik meg ma is.

Ezért kellett volna Károlyinak, ha minden áron el akar szakadni a Monarchiától, a forradalom első napján kihirdetni, hogy minden kisebbséget megilleti az autonómia, és kétharmados többség esetén az elszakadási jog. Azt is tudom, hogy aznap elzavarták volna.

Károlyi Mihályt tehát nem tartom akkora történelmi személyiségnek, akinek szobrot kell állítani, de olyannak sem, akinek el kell távolítani a szobrát. Ez ellen azért tiltakozom, mert ezt a szélsőjobb követeli.

Mindszenti József az én fogalmam szerint sem bűnös, de erősen negatív történelmi személy. Amíg Károlyi Mihály az előre vezető úton tévesztett vágányt, Mindszenti József hátrafelé járt rossz úton. Ő 500 évvel a kora mögött élt, és működött. Amennyire megértem Pázmány Péter katolikus buzgalmát annak ellenére, hogy az ellenreformáció visszafelé vezető utat jelentett. Ami Pázmány korábban a történész számára megbocsátható, a 20. században, különösen a második világháború után, a vasfüggöny bolsevik oldalán, megbocsáthatatlan.

Mindszenti azonban nem a második világháború után tévedt el, hanem már a Horthy-rendszerben.

Még csak zalaegerszegi apát-plébános volt, amikor a zsidóság elleni intézkedésekre szólította fel a plébánosokat, gyűjtötte az aláírásokat. Számomra minden keresztény nagy bűnt követ el, ha faji alapon tesz különbséget. Mindszenti érsek úrnak illett volna tudni, hogy akciója Krisztust is érintette volna. Krisztus azzal emelkedett magasan a próféták fölé, hogy az istenhez való kötődést nem tette attól függővé, milyen vallású volt az anyja.

Azt is tudom, hogy Mindszenti úr, később, amikor már hercegprímás, azaz a nádor után a második zászlósúr volt, a keresztény vallásokat üldöző Hitlerrel is szembefordult. Ez csak azt bizonyítja, hogy nem volt következetes.

A kortanújaként érzem úgy, hogy a Kádár előtti bolsevik rendszer azért is embertelen volt, mert szembe találta magát nemcsak az arisztokráciával, és az úri középosztállyal, de a keresztény egyházakkal is. Azt is tudom, hogy nem lett volna problémamentes a rendszerrel való párbeszéd, de a lengyel példa azt bizonyítja, hogy eredményesebben járhatóbb út lett volna. Ez a Vatikánban is ajánlatosabbnak tartották. Nem véletlen, hogy nem kapott a Vatikánban menedéket, és Bécsbe küldték. Remélem ennek okán nem is kerül a nemzeti szentjeink közé. Anakronizmus, ha lengyel Wisinsky nem lett az, a konok Mindszenti pedig az lehet. Sajnos ezt sem a magyar katolikus egyházi vezetése, sem a magyar kormány, benne legfőbb ügyész, nem látja.

Ha Károlyi Mihály szobrát eltávolítják, és Mindszenti Józsefnek szobrot emelnek, szégyellném magam. Remélhetem, nem fogom megélni.