Egyesült Nemzetek Szövetsége

Kopátsy Sándor EH 2011-12-16

EGYESÜLT NEMZETEK SZÖVETSÉGE

A 20. században jött létre, fajunk történetében először, a világ államainak szövetsége. Maga a tény is jelentős, annak ellenére, hogy egyik kísérlet sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem is válthatta be, hiszen nem jöttek létre az ere az eredményes működés társadalmi feltételei.
A világ országai szövetségének technikai feltételei már a Népszövetség létrehozásakor éppen hogy megoldhatók, de voltak a társadalmi feltételek még ma is hiányoznak. A technikai feltételeket a második világháború után megoldotta a légi közlekedés és a kommunikáció forradalma.
Mindkét világszövetség kezdeményezője az Egyesült Államok volt. Az első világháború után Wilson, a második után Roosevelt. Az is szimbolikus, hogy a Népszövetség központja még a svájci, francia nyelvű Genf volt az UNO azonban már az Egyesült Államokban, angol nyelvterületen székel.
Azt, hogy a világ országai szövetségének mik lennének a társadalmi feltételei, fel sem vetették, sőt máig sem tisztázódott. Ezért aztán a működése is alig hat a történelem alakulására.
Megkísérlem tisztázni, mik a világ országai szövetségének a működési feltételei.
Kezdem azzal, hogy az első világháború után még a világ országai osztálytársadalmak voltak, a 20. század végére azonban az országok többsége ugyan osztálytársadalom maradt, de az élcsapat már össznépi társadalom. Az élcsapat ugyan még számában nem többség, de társadalmi, politikai, gazdasági és katonai ereje mellett eltörpül a számbeli többség. Az első világháború végén a leggazdagabb országokban az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem mintegy ötszöröse volt a szegényekének. Ma az arány ötvenszeres, és tovább tágul.
Amíg a világ kétötödét kitevő fejlett társadalmakban, ahol megállt a túlnépesedés, példátlan gyorsasággal nő az egy lakosra jutó jövedelem, az átlagos iskolázottság, és a várható életkor, addig a háromötöd részben mindenben jelentkezik a lemaradás.
Az első világháború után még minden társadalomban az elviselhetőnél gyorsabban nőtt a népesség, ezért nagyobb élettérért küzdött, a saját lakosságát pedig nyomorban tartotta. A század végére a Nyugat puritán, a Távol-Kelet konfuciánus országaiban leállt, a túlnépesedés. A gazdasági érdekük pedig az egymás közti munkamegosztás, kereskedelem bővülése lett. Ugyanakkor a világ háromötödében a népesség növekedése a még megengedhetőnek sokszorosa maradt. Ezek továbbra is ellenérdekű osztálytársadalmak maradtak.
Az első világháború után, mivel minden társadalom osztálytársadalom volt, az országok érdeke ellentétesek voltak. A fejlettek érdeke egymáséval ütközött, mindegyik minél több fejletlenek kizsákmányolásában volt érdekelt.
Az első világháború után még minden ország érdeke a másikakkal ütközött. A század végére a fejlettek elsődleges érdeke az együttműködés, a lemaradó többség azonban továbbra is egymással ellenérdekű maradt.
A nem szaporodó, puritán, illetve konfuciánus országok együttműködésének a társadalmi, kulturális és gazdasági érdeke az együttműködés. Ezek számára tehát adva vannak a szövetkezés feltételei.
Ezzel szemben a gyorsan szaporodó népességű, és nem puritán népek nem értek meg az együttműködésre. Az érdekük nem hozható közös nevezőre. Ezt a tényt a Nyugat azonban nem hajlandó tudomásul venni. Mindenáron olyan emberi jogok biztosítást várja el, sőt gyakran katonai erőszakkal akarja kikényszeríteni, aminek még nem értek meg a feltételei. Képtelen tudomásul venni, hogy a lakosság egésze számára csak ott vannak meg a szabadságjogok megadásának feltételei, ahol annak mindkét előfeltétele adott. Nincs túlnépesedési nyomás, és a lakosság puritán, illetve konfuciánus módon viselkedik. Ez a két feltétel Európában csak a Lisszabon – Róma – Bécs – Helsinki vonaltól északnyugatra, a volt négy angol gyarmaton, valamint a Távol-Keleten a kisebb, de már fejlett országokban jöttek létre. Ezekhez Kína csatlakozott azzal, hogy a népesség növekedését a gyermekvállalást állami szabályozással megállította. Ezeken túl jelenleg sehol nincs meg a gyorsa társadalmi fejlődés feltétele.
Ezzel szemben a fejlett Nyugat azt várja el, azt akarja kikényszeríteni, hogy az emberi jogokat mindenki számára egyformán biztosítsák. Ezt az elvárást fogadtatták el az ENSZ-szel. A nyugati társadalomtudomány nem hajlandó tudomásul venni, hogy a történelem még nem mutatott példát arra, hogy a gyorsan szaporodó, nem puritán viselkedésű társadalomban érvényesülhettek az emberi jogok.
A társadalmi fejlődés végső célja a még jobb élet az ember számára. Ezt azonban csak a gazdaság fejlettségére lehet építeni. Abban a tekintetben a nyugati liberális politikusok osztoznak Marx tévedésében, hogy előbb el lehet érni, sőt ki lehet erőszakolni a mindenki számára biztosított szabadságot, aztán jöhet a meggazdagodás. Éppen a marxista elmélet tárta fel először, hogy minden az alépítményen, elsősorban a gazdasági fejlettségen múlik. Ő sem tette hozzá, hogy ennek vannak tudati, viselkedési feltételei is. A Nyugat is azt hiszi, hogy lehet mindenki számára egyenlő jogot biztosítani akkor is, ha ennek hiányzik a gazdasági és tudati feltétele.
Annak, hogy a társadalmak szövetségre lépjenek, előfeltétele a közös érdek. Ahol nincs közös érdek, ott a szövetség tehetetlen. Márpedig a Népszövetségben senkinek, senkivel nem volt közös érdeke. Az ENSZ-ben közös érdekük csak a világ kétötödébe tartozó, nem gyorsan szaporodó puritán és konfuciánus államoknak van. Elég volna a szövetséget erre a körre szűkíteni, és hagyni a másik háromötödöt, hogy harcolja tovább az osztálytársadalmak osztályok és államok közti harcát. Ez ugyanis szükségszerű volt, és számukra szükségszerű maradt. Az ilyen még osztálytársalmi szintre kárhoztatott országokon nem lehet erőszakkal segíteni.
A nyugat mást sem tesz, mint szóval alamizsnával, fegyverrel akarja megváltani azokat a társadalmakat, amelyeket eleve lehetetlen.
Ami a pénzt illeti.
A fejlett világ óriási nyersanyagigénye olyan bányajáradékot kelet, ami munkátlanul is elképesztően gazdaggá tesz néhány bányakincsben gazdag államot. Ezek azonban azt bizonyítják, ha a fejlődésre alkalmatlan nép jut nagy bányajáradékot, akkor a társadalmi fejlődése lefékeződik. Szaúd-Arábia a legjobban elmaradt, szerkezetében feudális társadalom maradt, pedig a bányajáradékának köszönhetően a leggazdagabb.
Az ENSZ legújabb statisztikája alapján Fehér-Oroszország a rangsorban megelőzi Oroszországot, pedig hozzá képest demokrácia. Megelőzi, mivel hosszabb a várható életkor, magasabb az iskolázottság, és bányajáradék nélkül számolva, még az egy laksora jutó nemzeti jövedelme is nagyobb.
Ami a fegyveres erőszakot illeti.
A múlt század második felében ott volt a század legpusztítóbb háborúja, a legnagyobb viszonylagos emberveszteséggel, és ennek ellenére az elmúlt húsz évben a világ három leggyorsabban növekvő állama. Ha felszámítanánk, mennyibe került a vietnámi háború az Egyesült Államoknak, mint az általa megkülönböztetett mértékben támogatott Izrael, akkor kiderülne, hogy Izrael egy lakosra vetítve sokkal kevesebbet fordítottak az utóbbira.
De hasonló képet mutatna az is, ha összevetnék, mibe került az iraki, vagy az afganisztáni katonai segítségnyújtás. Pedig egyik sem járt semmi eredménnyel. Az derül ki, hogy a szorgalmas takarékos Dél-Korea, és Vietnám a háborús pusztítások ellenére rendkívül gyorsan gazdagodik, a gazdagodásra képtelen arab országok pedig semmire sem mentek.
Jelenleg a nyugati fejlett társadalmak a hadseregüket is csak arra használják, hogy rendfenntartó szerepet játszanak, vagy a kalózokat próbálják, megfékezi.
Mi volna a teendő?
Tekintettel arra, hogy a sikeres társadalomnak két előfeltétele van, a népesség növekedésének megállítása és tudatának az igényekhez való igazítása, mindenek előtt ebben a két irányban kellene segíteni, ösztönözni.
A fejlett Nyugat társadalomtudománya azonban még addig sem jutott el, hogy ezt a két megkerülhetetlen feladatot.
Ami a népszaporulat fékezést illeti.
A gazdag világ segítsége sokkal inkább növeli, mint fékei az elviselhetetlenül gyors népesdést. Ezzel szemben éppen az egy gyermeket vállaló családok segítése volna kívánatos. A keresztény erkölcs idejét múlttá válását jól jelzi, hogy minél több a gyermek, annál indokoltnak tekinti a támogatásukat. A szegény világnak nem több gyermekre, hanem kevesebb, de képzetre lenne szüksége.
A jelenkor legnagyobb társadalmi torzulása, károkozása, hogy a gyermeknevelést nem kevesebbre, de jobb minőségre, hanem darabra támogatja. Ennek a társadalomtorzulásnak még évszázadok múlva is nyögni fogják a terhét. A fejlett világnak az a szerencséje, hogy a már gazdag és iskolázott réteg pénzért sem vállal sok gyermeket. De ott is érvényes a kontraszelekció, minél rosszabb a családi feltétel, annál több a gyerek.
A növénynemesítés és az állattenyésztés csodákat hozott a szelekcióval, az emberi faj pedig éppen ebben a században tette általánossá a kontraszelekciót az emberi faj életében. Amíg a természet szelektált biztosítva volt a faj életképességének fenntartása. A jelenkor fejlett társadalmaiban ugyan megtesz az oktatás mindent annak érdekében, hogy a rájuk bízott anyagból minél többet hozzanak ki, de nagyon kevés történik annak érdekében, hogy minél jobb legyen az oktatásra bízott anyag minősége. Ez azért rossz megoldás, mivel az oktatás, a képesség fejlesztés eredménye egyre inkább attól függ, milyen a rábízott anyag minősége. Az oktatási rendszerre bízott anyag minőség azonban elsősorban a családi környezet minőségétől függ. Ezért aztán minden olyan gyermekvállalási struktúra, amiben a gyermekvállalás nagysága a család megfelelésével fordítottan arányos. Márpedig minden társadalomban a gyermekvállalás mértéke a megfeleléssel fordítottan arányos. Ez nemcsak spontán, de a társadalom is erre ösztönöz azzal, hogy nem a gyermeknevelés minőségére, hanem a mennyiségére ösztönöz. Vagyis minden társadalom az érdekével ellentétes demográfiát támogat.
Meggyőződésem szerint, semmi sem árt jobban a társadalom jövőjében elérhető eredménynek, mint a jelenleg általános családtámogatási rendszer.

Az ENSZ szervezete.
Gyakorlatilag az ENSZ-ben a tagok hatásköre, szervezetei felépítése három emberöltővel a megalakulása óra magán viseli a háború pillanatnyi eredményét. A tényleges hatalmat a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező állandó tagjai gyakorolják, egyúttal a vétójognak köszönhetően megbénítják.
A kiemelt tagok közül három, Anglia, Franciaország és Oroszország, európai. Erre a rangra ma már egyik sem indokolt. Ma már, ha nem is vétőjogot, de kiemelt szavazati rangot csak az Egyesült Államok, és Kína érdemelhetne meg. A vétójog még e két óriásnak sem indokolt. Elég lenne, ha ellenszavazatuk csak akkor jelent vétót, ha az előterjesztés támogatottsága nem haladja meg a négyötödös támogatottságot. A több állandó bizottsági tagság nem indokolt.