Az EU csúcson való viselkedés

Kopátsy Sándor PG 2011-12-10

AZ EU CSÚCSON VALÓ VISELEKDÉS

Tegnap válságcsúcsot tartottak az EU országok vezetői. Ez a csúcstalálkozón a miniszterelnökünk egyértelműen úgy viselkedett, mint aki védi a tagországok függetlenségét, de egyezett bele a csatlakozás parlamenti vitájába. Annak, hogy a lelkesedés látszatát elkerülte, igaza van, mert az elfogadott határozat ugyan jó irányba tett lépés, de az euró övezet továbbra is hibás vágányon maradt, továbbá sem a magyar alkotmány, sem a magyar közfelfogás szerint a miniszterelnöknek erre nincs felhatalmazása.

Ugyanakkor Orbán jó politikus marat, akinek a tetteit mindig elsősorban a hazai közvélemény támogatásának megnyerése, és támogatásának megtartása motiválja. Az ország gazdaságpolitikájának a világgazdasághoz így is, úgy is igazodni kell, de aki ezt lelkesen túllihegi, itthon politikailag rosszul vizsgázik.

A magyar liberálisok nem azért buktak meg, amit csináltak, hanem sokkal inkább azért, mert tetteiket azzal magyarázták, hogy nincs szabad akaratunk, a világ erőivel szemben tehetetlenek vagyunk. Elég volna végignézni az elmúlt húsz év politikai okosainak névsorán, miért tűntek el. Azért, mert nem tartották őket elég magyaroknak.

Magát a határozatot örömmel fogadtam, annak ellenére, hogy a meghatározott feladatok végrehajtása nem reálisak. Akik megfogalmazták, nem gondolták végig, hogy a mediterrán országok nem lehetnek képesek ezt a gyökeres fordulatot végrehajtani.

A két határozat két fő céljával ugyan elvileg egyetértek. Végre azt határozták el, amit az euró övezet szervezésekor kellett volna. Fel sem venni azokat, akik ezek betartására eleve alkalmatlanok. Az óta pedig még inkább azzá váltak. Naivak voltak a közös valuta megteremtői, akik most sem gondolták végig, hogy a szigorú költségvetésis egyensúlyra, és a közös bank által engedélyezett államkötvény kibocsátásra eleve képtelenek voltak. Legfeljebb azt várhattuk volna el, hogy kimondják, hogy erre ma még sokkal kevésbé alkalmasak.

A most elkövetett hiba, hogy nem mondták ki nyíltan, hogy a négy mediterrán országtól nem lehet elvárni, hogy a valutaövezetben maradva, néhány éven belül létre tudják hozni a pénzügyi helyzetüket.

Nézzük csak meg a két követelmény realitását.

Ami a költségvetési egyensúlyt illeti.

Azt végre belátják, hogy a költségvetési hiány eddigi laza kezelése elméleti és gyakorlati ostobaság volt. Ki kell mondani, hogy az EU egészében a minimális költségvetési hiány nem engedhető meg, az elszabadult költségvetési lazaságot fel kell számolni. Az elviselhetetlen eladósodást csak hosszú évekig tartó költségvetési többletet lehet teremteni. Adósságot ugyanis abból származott, hogy az euró övezet mediterrán országai többet költöttek el otthon, mint termeltek. Mára az eladósodás olyan nyilvánvalóvá vált, hogy csak nagyon magas kamatokkal lehet fenntartani. Ezek terhe azonban már elviselhetetlenné vált. A további költségvetési hiány azt jelenti, hogy az állam a jövedelménél továbbra is többet költ, gazdagabban él, mint amilyen gazdag. Ettől még magasabbak lesznek a kamatok, még lehetetlenebb a törlesztésük.

Tisztában vagyok azzal, hogy a meghirdetett fél százalékos hiány betartása teljesíthetetlen. Ennek bevallásához őszintesége lenne szükség. Az Európai Unió tagállamai a kultúrájukban és gazdasági fejlettségükben annyira heterogének, hogy egyelőre csak közös piacuk lehet reális, de közös valutájuk kalandorság volt. Maximum a AAA minősítetteknek lehet reális. Ezért azt kellett volna kimondanák, hogy közös pénzük csak a közös szinten minősített országoknak lehet. De a fél százalékos költségvetés azok számára sem elérhető már a következő évben.

Az euró zóna mediterrán országai csak visszatérve a nemzeti valutájukra, és annak jelentős inflációval érhetik el az államadósságuk elviselhető szintre való csökkentését. Azzal, hogy az erejüket sokszorosan meghaladó mértékben eladósodott mediterrán országok számára azt a módszert írják elő, ami az erőseknek megfelel, annak a jele, hogy a brüsszeli vezetők nem vették tudomásul, hogy a nagyon eltérő kultúrájú és gazdagságú országokra nem lehet azonos normákat alkalmazni.

Ideje volna tudomásul venni, hogy a modern gazdasági élet nagy találmánya az infláció, a jegybanki pénzteremtés, de ennek nincs közös optimuma. Az erősek számára, különösen, ha keményen puritánok, nagyon alacsony a számukra optimális infláció. Ettől távolodva, egyre nagyobb az optimális infláció attól függően, hogy mennyivel vannak lemaradva az élvonaltól, és milyen messze vannak a puritán viselkedéstől. Ha egy fél-perifériába tartozó, mediterrán országtól olyan inflációt követlenek, ami a fejlettek számára optimális, az belerokkan.

Ennek a megértésével nem találkozok a jelenlegi közös határozatban. Azzal, hogy minden tagországra azonos követelményeket állítanak, még nagyobb katasztrófa felé hajóznak. Közös valutájúak csak a viszonylag azonos gazdasági szintű és puritán államoknak lehet. A kevésbé fejletteknek, és még nem is puritánoknak csak saját valutájuk lehet, aminek az átlagosnál nagyobb inflációjával, és csak belső eladósodással teremthetnek jobb költségvetési mérleget.

Ami az államadósságot illeti.

Az államok eladósodásának fogalmát kellene először tisztázni. Ebben azonban nem történt előrelépés.

Mégis örömmel olvastam, hogy az államkötvények kibocsátást az Európai Központi Banknál történő engedélyezéshez kötik.

Előbb azonban azt kellene tisztázni, hogy milyen minőségi különbség van az állam külső és belső eladósodása között. A hazai piacon eladott államkötvény minőségében más, mint a külföldi hitelezőknek eladott. Csak az utóbbit kötném engedélyezéshez. Amíg a belföldi lakosság és vállalkozások felé eladott államkölcsön nem pénzteremtés, a külföldieknek eladott hitel emisszió, külföldi forrásból származó jövedelem. A kettő összeadása elemi matematikai hiba, sőt félrevezető szélhámosság.

Ugyan nem ide tartozik, mégis azt kell hozzátenni, hogy az ingatlanárak emelkedése is emisszió, mivel az a bankok felé magnövekedett hitelfedezet, azaz jövedelmet teremt.

A külföldi eladósodás két formájának elegye az ingatlanokra adott külföldi hitel. Ezt követték el az előző magyar kormányok. Akinek svájci bankból származik a jövedelme, az nem az országban termelt jövedelemből él.

Azt a követelményt tartom helyesnek, hogy a tagországok a Központi Bank engedélye nélkül külföldi hitelezőknek ne adhassanak el állampapírt.

A tényleges helyzet nem engedi meg, hogy az euró övezet mediterrán tagjai tagok maradhassanak. Nem kellene nagy fantázia annak megértéséhez, legfeljebb bátorság, hogy bevallják, a négy mediterrán ország tagsága a követelmények teljesítésére alkalmatlan. Azok csak a kétszámjegyű leértékelt valutával, és átmenetileg kétszámjegyű inflációval, vagyis kétszámjegyű fogyasztáscsökkentéssel állhatnak talpra. Ezt a tényt, nincs bátorsága a brüsszeli vezetésnek bevallani.

Ami a liberalizmus jövőjét illeti.

A magyar szoclib, valójában liberális, ellenzék nincs tisztában azzal, hogy semmivel sem tehet a Fidesznek, konkrétan Orbánnak nagyobb szívességet, mint azzal, ha túlzott nacionalizmussal vádolja. Orbán erejét a jobbközép, mérsékelten nemzeti, mérsékelten konzervatív magyar társadalomra való hangolódása adta, és adja. Szerencséjére ezt nem neki kell hangsúlyozni, túlharsogja a liberális tábor, amelyik még annyira sem baloldali, mint a Fidesz.

Jelenleg a fejlett Nyugat közvéleménye is rádöbbent arra, hogy a liberális politika nagyon alacsony foglalkoztatást, a munkaerő alsó negyedének szinte teljes munkátlanságát, és a kevés erősek tűrhetetlen gazdagodását hozza létre.

- - - - -

A tegnapi EU csúcs tehát jelentős, de nem más vágányon való továbbhaladást hozott a brüsszeli úttévesztés korrekciójában.