Nagyanyám sírja

Kopátsy Sándor E 2011-10-15

NAGYANYÁM SÍRJA

Nagyszüleim között megkülönböztetett tisztelettel őrzöm apai nagyapám és anyai nagyanyám emlékét. Egyiket sem ismerhettem, nagyapán előbb meghalt, nagyanyám pedig kétéves koromban.

Nagyanyámat Küngösön, Berhida mellett temették el. A sírját csak felnőtt fejjel, a háború után láttam először, de anyám annál többször emlegette. Életének egyik bánata volt, hogy nincs a közelünkben az édesanyja, akinek szinte mindent köszönhet.

Pedig ez az út rosszul indult. Anyám, mint harmadik gyerek született. Anyja alsó teste, a szülés során lebénult, és attól kezdve 15 évig tolókocsiba kényszerült. 1907-ben hirelen meghalt a férje, és a három gyerekkel egyedül maradt. A reménytelen helyzetet átlátva, kiszállt a tolókocsiból, és bottal járt további 17 évet. Kitanítatta mindhárom gyermekét, a két lány férjhez adta. Hozzánk költözött, együtt élt velünk a nehéz viszonyok között. Amikor anyám a harmadik gyerekét is megszülte, felmérte, hogy vele csak gond van, visszaült a tolószékbe, és három hónap múlva csendesen elhunyt. Mi visszaköltöztünk Kaposvárra. A négy gyermek mellett anyámnak nem jutott pénze arra, hogy utánunk hozassa a hamvait, csak évente küldte a kis pénzt virágra és gondozásra.

Arra nem is emlékszem, hogy látta volna a sírt.

A háború után én vettem gondjaimba. Előbb magam készítettem egy, két méter magas nagy tölgyfakeresztet, majd neki illő márvány sírhelyet.

A Bakonyból, közelből időnkint, főleg halottak napján meglátogattam. Ahogy elkerültem, ültettem a kripta végére egy libanoni cédrust, hogy legyen hosszú emléke, mert rajtam kívül, nem maradt senkije. Két éve kipusztult a cédrus. Kifagyott, gondoltam.

Mivel új szerelmem a fák között a barkóca-berkenye. Az lassan nő, kemény a fája, és édes gyümölcsöt terem. Régi mániám, hogy olyan emlékfát ültessek, aminek gyümölcsére járnak a madarak. Ez a berkenye is ilyen. Most a halottak napja előtt jutottam el a sírhoz. Szomorúan láttam, hogy a berkenye kiszárad. Ekkor döbbentem rá, hogy itt minden fa ki fog száradni, mert két oldalon néhány méterrel mélyebb az út, illetve a parkoló, tehát itt nem áll meg a talajvíz. Ezt a vakondok már régen felismerték, mert ennyi vakondtúrást és lyukat még életemben nem láttam. Ezek tömeges járatai tehát alagcsövezést jelentenek az esővíz levezetéséhez. Nem is láttam itt mást, mint bukszust, de abból fányiakat.

Nagyanyám sírján is ennek a fája volt, aminek magoncaival ültettem sövényt a bakonyi kertbe, és sövény a budai házhoz. Ott őrzik nagyanyám emlékét.

Ennyi is elég arra, hogy szomorú legyek, fa nélkül marad szeretett nagyanyám sírja.

De nagyanyám az égben másként intézkedett.

Azon törtem a fejemet, hogy jó volna keresni a faluban egy asszonyt, aki jár a családi sírokhoz, és azt megajándékoznám annak érdekében, hogy néhány évig, amíg meg nem erősödik az újabb barkóca-berkenye fánk, havonta vigyen oda egy vödör vizet, mert én talán utoljára járok a sírnál, egyébként sem gondozhatom.

A temető előtt az országúti lejárójánál építenek egy kis templomot. Ahogy kanyarodunk az útra, aki kihozott, a szeretett pálinkafőző mester megáll, és mondja, hogy a templomon munkálkodók között felismeri a papot. Intnek egymásnak. Odamegyünk. Kiderül, hogy a kis templom építését ő szervezi, gyűjti hozzá az adakozásokat. Már szinte csak a felső munkák várnak segítséget.

Felcsillant a sírgondozás megoldhatósága. Felajánlottam százezer forintot azzal, hogy néhány évig, amíg a fa gyökerei el nem érik a talajvizet, öntözze valaki. Örömmel vállalta.

Ezzel a kis templomhoz kötődtem, amit IV. Béla királyunk első leányának, Jámbor Boriszló lengyel király feleségének, az árpád-házi szent Kingának szenteltek. Ráadásul megígértem, hogy a szobrászkodó, keramikus felségem készít egy, fél méteres szent Kinga szobrot. Mikor megtudta a feladatát ő is örült, hogy részt kapott a mennyei megoldásban.

Az ígért pénzt hazaérve elküldtem, a Kinga történetét feltártuk, képeket keresünk az interneten.

Ma már megkaptam az üzenetet, hogy a pénz megérkezett, de a pap a polgármesterrel megnézte nagyanyám sírját, és vállalták a berkenye fa ápolását.

Nagyanyám sírjának jövője elintéződött, a madarak talán még évszázadok múlva is vidáman lakomázhatnak a barkócaberkenye édes gyümölcséből, és énekelnek örömükben. Aki tud, hasonló ügyintézésről, amilyen nagyanyám sírja érdekében történt halála után 87 esztendővel, minden bizonnyal olyan örömöt érez, mint én. Sajnos, ilyenben részesülni, ritka szerencse. Ehhez egy csodálatos nagymamára van szükség. Nekem megadatott.