Óriás városok II.

Kopátsy Sándor PG 2011-02-12

NAGYON FOTOS, DE NEM VESSZÜK TUDOMÁSUL

II.

ÓRIÁS VÁROSOK

Diákkoromban még minden egy milliónál több lakosú várost ismertem a világon. Ma már a földrajztanárok sem ismerhetik, hiszen megjelenésük nyomon sem követhető. Az egyiptomi forradalom előtt még ott tartottam, hogy Kairónak 7 millió lakosa van. A televíziós riport szerint 18 millió. Nyilván a Nagy-Kairónak van ennyi lakosa. Arról volt fogalmam, hogy az ország területének huszadán él a lakosság négyötöde.

Európa történetéből azt is megjegyeztem, hogy a 18. század vége, és a 20. eleje között minden egymilliósnál nagyobb városban volt forradalom, hogy a forradalmak fészkei a nagyvárosok voltak.

A mohamedán világ két tömegforradalma Teheránban és Kairóban történt. Mindkettő sokmilliós város.

Az közismert, hogy a fékeveszett, társadalmi és gazdasági racionalitás nélkül szaporodnak a sokmilliós nagyvárosok a lemaradó világban. Európának nincsen olyan nagyvárosa, ami a világ első tíz legnagyobbja közé tartozna.

Mint a népi írók táborának lelkes tagja, aki tanyán születet, végül a fővárosban kötött ki, sokat foglalkoztam a város, és falu világának különbségével. Világosan láttam, hogy ez két eltérő életforma, szemléleti mód.

Ma már azt is látom, hogy a nyugat-európai város, és falu fogalma ma már nem tartható. Különösen nem tartható az olyan gyors szaporodó országokban, ahol az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem nem éri el a tízezer dollárt, és az átlagos iskolázottság a tíz év alatt van.

A jövő történelmi tragédiái az elmaradt világ óriás-városaiban fognak történni. Ezek lakosságának nagy hányada a leszakadt rétegekhez tartozó fiatal, akinek nincs veszteni valója. Ugyanakkor otthon van a kommunikáció világában. A sokmilliós nagyvárosokban a diktatúrák is tehetetlenek. Márpedig ezekben dől el a társadalmak sorsa.

Az arab világban dőlnek a dominók

Kopátsy Sándor EG 2011-02-10

AZ ARAB VILÁGBAN DŐLNEK A DOMINÓK

Ha el karok igazodni a világgazdaságban, soha nem az országos, mindig az egy laksora vetített adatokat nézem. Azokat is óvatosan. Most, hogy az arab világban sorra dőlnek a stabilnak tartott társadalmak, nézegettem a kéttucatnyi arab ország adatait: a lakosság számát, az egy laksora jutó jövedelmet és a népszaporulat rátáját.

Az egy laksora jutó nemzeti jövedelem adatokat módosítani kellene ahhoz, hogy lássuk, kire milyen jövő vár.

Az egy laksora jutó nemzeti jövedelem, különösen az arab világban, félrevezető. Sokkal világosabb kép alakulna ki, ha a bányajáradékkal csökkentett, és a saját állampolgárok által termelt jövedelmet mutatnák.

Így is azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy az arab országok között, azonos kultúrkörön belül, példátlanul nagy különbségek vannak. Az olajban, földgázban gazdag országokban nagyon magas az egy lakosra jutó jövedelem, de ebből kevesen élveznek felháborító módon sokat. Ezért aztán a legszegényebb arab ország egy laksora jutó jövedelmének, 10-30-szorosa jellemző a mesterségesen létrehozott sejkségekben és Szaúd-Arábiában.

Ha viszont azt néznék, hol mennyi értéket termel az ország lakossága, akkor a gazdagok az utolsók között lennének.

Ez az abnormális különbség még a gyarmattartók packázásának eredménye. Azok nem akarták, hogy a mesés olajkincsekből sokan részesedjenek. Ezért a leggazdagabb olajföldeket mesterséges törpe sejkségekre osztották, amelyeket aztán jogi értelemben országnak tekintenek. A gyarmattartók logikájának ez felt meg, hiszen a kevés gazdag egyrészt náluk költi el a mesés jövedelmét, másrészt az ő védelmükre szorul a sok éhes arabbal szemben.

Ezt a logikát átvette a második világháború után a világ gyarmattartást leginkább elítélő szuperhatalma, az Egyesült Államok. Szaúd-Arábiával államközi szerződést kötött, amiben az olajellátás biztosításával szemben garantálták a rendszer védelmét. Így lett a szabadság hazája a feudális társadalom fennmaradásának őrzője, és a szegény arab népek esküdt ellensége.

Az eleve erkölcstelen politikai utat megerősítette Izrael létét garantáló erkölcsi elkötelezettség.

Hatvan éve az Egyesült Államok hibát, hibára, következetlenséget, következetlenségre halmoz, és egyre drágábban fizet. Az erőforrásai ugyan kimeríthetetlenek, de a végkifejlett, két okból, mégsem lehet sikeres.

1. A felháborítóan gazdag feudális társadalom egyre anakronisztikusabb válik, nemcsak az arab világon belül, de a világpolitikában is.

2. Az Egyesült Államok szellemével nem fér össze, és egyre drágább lesz ez a taktikázás.

Az isten malmai lassan, de őrölnek.

Foglalkoztatási világválság

Kopátsy Sándor EF 2011-02-08

FOGLALKOZTATÁSI VILÁGVÁLSÁG

Már a bevezetőben hangsúlyozom, hogy foglalkoztatás alatt csak a társadalmi munkamegosztásban végzett munkát értem. Ez a fogalom nem foglal magába számos olyan értéktermelő tevékenységet, ami minden társadalom életében, működetésében is fontos volt, a modern társadalomban azonban alapvetően fontossá válik. Ilyen a nevelés és tanulás, vagyis a társadalom legfontosabb vagyona, a szellemi vagyont növelő munka.

Ennek ellenére az alábbiakban csak a társadalmi munkamegosztásban való részével hatását vizsgálom.

A foglalkoztatás szerepe a jelenkori társadalomban.

A tudományos és technikai forradalom olyan minőségi változásokat hozott, amikre a közgazdaságtudomány nem volt felkészülve, és ma sem vesz kellő képen tudomásul. A felkészületlenség elsősorban a foglalkoztatásban jelentkezik. Az új társadalom munkaerő igénye is minőségében megváltozott.

Az osztálytársadalmakat, a tőkést is, a munkaerő mennyiségének és minőségének túlkínálata jellemezte. A tőkés osztálytársadalomnak a minőségi munkaerővel szemben kis mennyiségű igénye volt. Az ember fejlett agyának és veleszületett tudásvágyának köszönhetően, az igényeltnek sokszorosa jelentkezett. A társadalom munkaerőigényének óriási többsége, kilenctizedénél is nagyobb aránya, képzetlen, illetve alig képzett, az agyát alig hasznosító volt.

A munkaerő viszont gyorsan szaporodott, tehát a keresletnél sokkal nagyobb, és jobb kínálata volt. Akire nem volt szüksége a piacnak, arról a társadalom nem gondoskodott.

A foglalkoztatásban az okozott minőségi változást, hogy az osztálytársadalmakban a felesleges munkaerőről a társadalom nem gondoskodott, a jelenkorinak azonban gondoskodnia kell. Korábban a felesleges munkaerő nem volt gond, ma a legnagyobb. Erről azonban a közgazdaságtan tudomást sem vesz.

Az osztálytársadalmak azonban ösztönösen felismerték, hogy a munkaerő mennyiségi túlkínálata teher a társadalom számára. Ennek a problémának a kezelése volt minden osztálytársadalom elsődleges feladata. A történészek sem ismerték fel a tényt, hogy minden osztálytársadalom tudatosan fékezte, irtotta a felesleges népességet. Ez ugyan soha nem jelenet meg megfogalmazott társadalmi célként, de mindenütt érvényesített gyakorlat volt.

A felesleges népességet minden osztálytársadalom a nyomor, a tudatlanság és a háborúk alkalmazásával csökkentette.

A jelenkori fejlett társadalmakat, a világ hatodán, a tudományos és technikai forradalom hozta létre. A tudomány és a technika vívmányainak hasznosítása egyre kevesebb, de egyre jobb minőségű munkaerőt igényel.

Ezt a fordulatot megkönnyítette, hogy fejlett társadalmakban leállt a népszaporulat, ezzel globálisan megszűnt a mennyiségi túlkínálat. Ezen belül azonban teljesen megfordult a munkaerőigény minőségi struktúrája. A minőséi munkaerővel szemben jelentkező keresletet nem lehet kielégíteni, a munkaerő alsó minőségi hányadával szemben megszűnt a kereslet. Minél fejlettebb a társadalom, a munkaerőpiac annál inkább csak a jó minőségű munkaerőt igényli, a gyenge minőségűt pedig nem képes hasznosítani. Ebből faladóan van minden fejlett társadalomban foglalkoztatási válság. A kiváló munkaerőt minden fejlett társadalom igyekszik becsábítani, a gyenge minőségű munkaerő pedig tartós munkátlansága van ítélve. A megváltozott munkaerőigénynek a kezelésére egyelőre nincs megoldás.

Ez a probléma ott kisebb, ahol jobb a lakosság munkamorálja. A jelenkorban a társadalmi fejlődés élcsapatába csak az olyan országok kerülhetnek, ahol magas a lakosság munka-, és tanulásszeretete. A világ legfejlettebb országai csak azok lehetnek, ahol a lakosság életvitelét a nyugati puritanizmus, vagy a távol-keleti konfucianizmus jellemzi. Ezekben nagyon magas mind a foglalkoztatás, mind az évente ledolgozott órák száma, nagyon hatékonyan működik az oktatási rendszer, a minőségi munkaerő termelése, és viszonylag kicsi a jövedelmek szóródása, az életvitelben való a különbség. Ebből fakadóan szűk az a réteg, amelyikben a születettek képessége elveszik, ahol a gyerekekből nem lesz jó munkaerő.

Ezt a tényt már száz éve Max Weber, a német politológus, már száz éve felismerte, de ezt a tudomány máig sem hajlandó tudomásul venni. Max Weber a 20. század elején, amikor még csak kopogtatott a tudományos és technikai forradalom, a tények tanúsága alapján felismerte, hogy az iparosítás csak ott működik hatékonyan, ahol az emberek viselkedését a protestáns etika jellemzi. Szerencsésebb lett volna, ha protestáns helyett puritán kifejezést használ. Weber nem kevesebbet látott meg már száz éve, hogy ott hasznosulnak jobban a tudomány és technika eredményei, ahol azok működtetőit a puritán erkölcsi normák jellemzik.

Weber zseniális felismerése másként megfogalmazva. Az, hogy mit érnek a tudomány és a technika vívmányai, azon múlik, milyen minőségűek azok, akik működetik.

Weber óta nagyot változott a világ. Száz évvel később minden társadalom nagyon fejlett, és gazdag, amiben a lakság viselkedését a puritanizmus, vagy annak távol-keleti formája a konfuciánus erkölcsi normák a jellemzők.

A tény, hogy minden puritán társadalom már nagyon gazdag, vagy legalábbis nagyon gazdagodó, azt jelenti, hogy már nem a minél több fizikai tőke létrehozása, hanem a minél jobban viselkedő, és jobban képzett munkaerő, vagyis a minél gyorsabban növekedő szellemi vagyon képzése a társadalom elsődleges feladata.

Max Weber azt még nem ismerhette fel, hogy a puritán magatartás mellett van még a társadalmi sikernek egy másik előfeltétele is: a népesség gyors növekedésének megállítása. Ezt is az élet bizonyítja. Nincs olyan sikeres társadalom, amiben gyors a népszaporulat. Ehhez azt tehetjük hozzá, hogy a népszaporulatot is csak a puritán és a konfuciánus társadalmakban lehet erőszak nélkül megállítani. A puritán és a konfuciánus családokban a családok gyermeknevelési célja sokkal inkább a minőségre, mint a mennyisére orientált.

Azt fiatal éveimben megtanultam, hogy az egykézés csak a református falvakban volt jellemző. Sajnos, nincsenek adataim, de minden bizonnyal az egykéző falvakban a gyerekek iskoláztatása is tovább tartott, mint a katolikusokban.

A jelenkori fejlett társadalmakban a jövő kettős záloga:

Egyrészt a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemezze, másrészt ne növekedjen a népesség.

Puritán viselkedési módot csak a munkával, és tanulással töltött életmód erősíti. Ahol nagy a tartós munkanélküliség, ott a puritanizmus nem nő, hanem csökken. A puritanizmus erősítésének mércéje a foglalkoztatási szint.

A közgazdaságtan egyik legfontosabb jelenkori feladata volna annak bizonyítása, hogy a gyorsan növekvő lakosság lehetetlenné teszi a társadalmi fejlődésben való lépéstartást.

A gyorsan, évente fél százaléknál gyorsabban növekedő lakosság esetében szükségszerűen létrejön a munkaerő mennyiségi túlkínálata, széles lesz a réteg, ahol a gyerekek felnevelési esélye elve kedvezőtlen.

Nyugaton is csak néhány országban van ez a követelmény kellő módon biztosítva. Európában csak a skandináv és az alpi népek körében nincs jelentős tartós munkanélküliség. Ezek összlakossága azonban alig tizede a fejlett nyugat-európai országokénak.

Velük azonos szinten van még a négy volt angol gyarmat, az Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália. Ezeket a dolgozni vágyó nyugati puritánok rendezték be, és a munkát tekintik az elsődleges társadalmi értékmérőnek. Ráadásul e négy ország okosan hasznosítja viszonylag ritkán lakott életterét. Ez is olyan előny, amit nem hangsúlyoznak a közgazdászok. Ezek lakossága nem éri el a félmilliárdot.

A Távol-Keleten a konfuciánus életfelfogás még a nyugati puritánoknál is jobban munka- és tanulásszerető. Az elmúlt évtizedekben a térség kisebb, a hidegháborúban a Nyugat oldalán álló államai a gazdaságtörténetben példátlan eredményt értek el mind a munkában, mind az oktatásban. Ezek, évezredek óta, túlnépesedettek, nyersanyaghiányosak, tehát történelmi tapasztalataik vannak abban, hogy mennyi hátránnyal jár a túlnépesedés. Ezek lakossága alig kétszázmillió.

Kínát külön kell kezelni, mert ez a kontinensnyi ország méretének és szegénységének okán nem járhatta a keleti szomszédjai útját. A lakossága még mindig gyorsan nőtt, évente közel húszmillióval. Szegény volt ahhoz, hogy ezt a népesség növekedést megeméssze. Ezért politikai erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást. Ez a zseniális ötlet fajunk történetének legnagyobb csodáját eredményezte. A kínai reform közel másfélmilliárd ember példátlan gazdagodását eredményezte.

Máig nem adunk választ a kérdésre.

Miért volt Kína képes e csodára?

Mert, egyrészt a lakossága konfuciánus módon él, másrészt erőszakkal megállította a népesség növekedését. Kínában a lakosság viselkedési kultúrája megfelelő, csak a népesség növekedését kellett megállítani. A kínai út legfeljebb Vietnám számára járható.

Ezzel kimerülnek az olyan országok, melyek alkalmasak arra, hogy a fejlődés gyors útját járhassák. Nincs több olyan ország, amelynek lakossága mindkét előfeltételnek megfelelhet: egyrészt keményen puritán, és másrészt megfékezhetné a népessége gyors növekedését.

Amelyik ország lakosságára nem jellemző a puritán életvitel, abban a lakosság jelentős hányada nem alkalmas arra, hogy eredményesen nevelje fel a következő generációt, másrészt arra sem, hogy elég fegyelmezhető legyen arra, hogy végrehajtható a politikai diktatúra családkorlátozása.

Mivel segíthetne a Nyugat?

Elsősorban azt kellene belátni, hogy a társadalmi fejlődésre csak a múlt magas-kultúráinak valamelyikéhez tartozó népek segíthetők. Ezek a térségek: Dél-Ázsia, Latin-Amerika, valamint az iszlám Közel-Kelet és Észak-Afrika.

A Nyugat nem hajlandó tudomásul venni, hogy a fejlődés szempontjából az emberiség három osztályra osztható.

I. A puritán Nyugat, a konfuciánus Távol-Kelet. Ez a két kultúra kiválóan alkalmas, külső segítség nélkül, azaz önerőből, az elképesztően gyors fejlődésre. Ezekkel nem is lesz probléma.

II. A megfeneklett magas-kultúrák. Ezek egyikét sem látom olyannak, amelyik önerőből felemelkedhetne, de ezeken a bölcs segítség sokat emelhetne, mert a társadalmi elit kiváló teljesítményre képes. Ezeket visszahúzza a lakosságuknak az a része, amelyik viselkedési kultúrája sem a munkát, sem a tanulást nem szereti, ugyanakkor nagyon gyorsan szaporodik.

Az ilyen az országokban él az emberiség fele. Ezek számára egyetlen feladat vár megoldásra, a népesség növekedésének megfékezése. A világpolitikát alakító Nyugatnak végre fel kellene ismerni, hogy növekvő népesség mellett sehol nincs megoldás.

Ennek a merész állításnak könnyű a bizonyítása.

- Nézzük meg, hogyan alakult volna Indiában az egy laksora jutó jövedelem, a várható életkor, az átlagos iskolázottság, ha a népszaporulatát a kínai szintre csökkenti. Szinte Kínával lépést tudott volna tartani.

- Nézzük meg, mennyivel gazdagabb volna ma Egyiptom és Törökország, ha az elmúlt ötven évben nem kétszereződik meg, hanem csak ötödével nő a lakossága.

- Nézzük meg, hol tartana Brazília és Mexikó, ha a népszaporulata az éves fél százalék alatt marad.

Még meggyőzőbbek lennének az ellenkező példák.

- Hol tartana ma Magyarország, ha az elmúlt ötven évben két és félszeresére nő a lakossága.

- Hol tartana a három kelet-európai állam, Oroszország, Ukrajna, és Fehér-Oroszország, ha évi két százalékkal nőtt volna a lakossága.

Ezekhez, a példákhoz az a kiegészítés kívánkozik, hogy minél gyorsabb a lakosság annál rosszabb a következő generáció összetétele, annál nagyobb azon belül a leszakadt rétegekben születettek aránya. Erről indokolt volna felméréseket készíteni.

Az azonban nem vitatható, hogy nincs olyan társadalom, amelyik akárcsak a fél százalékos népesedés növekedést is tartósan elviselheti.

III. A magas-kultúrás múlttal nem rendelkező népek. Ezeknek nincs olyan elitjük, amelyik képes lenne a vezetésre, ugyanakkor minden segítségre még nagyobb szaporulattal reagálnak.

A II. csoportba tartozó országok.

Ezek számára az egyetlen, nem még nagyobb kárt okozó segítség a kevesebb gyermekvállalásra való ösztönzés, és a lakosság egészének munkára fogásának ösztönzése. Csak ez a kettős cél szolgálja a fejlődést lehetetlenné tevő két akadály csökkenését. A Nyugat ennek éppen az ellenkezőjét teszi.

Ezekben a fő akadály, hogy széles a leszakadt, munkára nehezen fogható réteg, és ez gyorsan szaporodik. Ezeket nehéz munkára fogni, ugyanakkor gyorsan szaporodnak, és sikertelenül nevelik fel a gyermekit, bővítetten termelik újra a leszakadó, nehezen foglalkoztatható réteget. A következő generáció minősége, ebből fakadóan a teljesítménye nem lehet megfelelő. Ennek jellemző példái a tartósan munkátlanságra ítélt etnikumok, mint térségünkben a cigányság, Németországban a törökök, Franciaországban az arabok, néhány latin-amerikai országban az indiánok.

Ennek kontinensnyi példája India, ahol a lakosság jelentős hányada képtelen lépést tartani a nagyon dinamikusan fejlődő elittel. De ilyen Dél-Ázsia egésze is.

Ugyancsak kontinensnyi térség az egész Latin-Amerika, ahol nemcsak az indián és afrikai etnikum, de a lakosság jelentős hányada is dél-mediterrán módon áll a munkához és a tanuláshoz.

A következő túlszaporodó térség a közel-keleti és észak-afrikai muzulmán világ. Ebben még nagyobb a nagyon gyorsan szaporodó, de leszakadt réteg.

Ezek az országok mindegyikében a népszaporulat leállítása volna az első teendő, ami egyelőre elképzelhetetlen. A Nyugat éppen az ellenkezőjére ösztönöz. A támogatásával elsősorban a nagyobb népszaporulatot, a kisebb halálozást segíti, vagyis a jövő feltételeit rontja, és azon botránkozik, hogy Kína nem ezt az utat járja.

A legrosszabb nyugati tanács, a demokrácia erőltetése.

Vegyük tudomásul, hogy a lakosság egészére kiterjesztett demokráciának vannak előfeltételei.

Az osztálytársadalmak életben olyan ritka volt a demokrácia, mint a fehér holló, de az is csak az uralkodó osztályon belül működött.

Hetven éve még a legfejlettebb, leggazdagabb tőkés országokban sem volt demokrácia mindenki számára.

Az egész társadalom számára biztosított jogegyenlőség a második világháború után jelent meg. Csak akkor jött létre néhány gazdag országban az általános jogegyenlőség.

Mi tette ezt lehetővé?

Két jelenség.

1. Megállt a népszaporulat. Nem megállították, hanem megállt. Kiderült, hogy az általános jólét, valamint az iskolázottság bizonyos szintje felett, és a fogamzásgátlás megoldása mellett, úgy lecsökken a gyermekvállalás, hogy nem, vagy csak nagyon lassan nő a népesség. Ezzel megszűnt a munkaerő egyre növekvő mennyiségi túlkínálata.

2. A tudományos és technikai forradalom hatására a minőségi munkaerővel szemben kielégíthetetlenné vált az igény, a gyenge minőségű pedig olcsón sem kell. A korábbihoz képest megfordult munkaerőigény ugyan egyértelműen jelentkezik, a társadalomtudomány, azon belül is a közgazdaságtan, nem számol vele. Márpedig a társadalom eleve kielégíthetetlen igénye a munkaerővel szemben csak akkor nem szenved csorbát, ha a munkaerő szinte egészét foglalkoztatják. A jó minőségű munkaerő csak ott jöhet létre, ahol magas a foglalkoztatás. Vagyis minden munkaerőt munkára kell fogni. Ahol sokan vannak kirekesztve a társadalmi munkamegosztásból, ott a munkátlan családok sok gyermeket vállalnak, akikből nem lesz, nem is lehet hatékony munkaerő. Nem javulhat kívánt mértékben a következő generáció minősége.

A közgazdászok nem vették tudomásul, hogy a fejlett társadalmak számára a jelkor parancsa a lefékeződött népszaporulat minőségének javítása, és a foglalkoztatás magas szintje. A kettőt csak együtt lehet elérni.

A népszaporulat lefékezése Kínában erőszakkal megtörtént. Ezt az erőszakot azonban csak a nagyon centralizált politikai hatalom tudta megvalósítani. Ez az út csak a nagyon centralizált kelet-ázsiai társadalmakban valósulhat meg. Ott a kultúra teszi lehetővé az ilyen eszköz használatának működtetését.

A túlnépesedő társadalmakban ezt csak az érdekeltség képes megoldani. Ez azonban lassú sikert ígérő út. A társadalomnak kell olyan családtámogatást működtetni, amiben az egy-két gyermek kiváló munkaerővé nevelése jelenti a szülők számára egyrészt a nevelésében élvezhető maximális támogatást, másrészt az optimális öregkori ellátást. Egyrészt a gyermeknevelési támogatás nagysága a képzés sikertől függjön, másrészt a nyugdíjrendszer által biztosított társadalmi ellátás akkor legyen magas, ha a felnevet gyerekeknek nem a száma, hanem a felnevelésük minősége jó. Az élhet jól öreg korában, aki magasan kvalifikált munkaerővé neveli a gyermekét. Ehhez képest a gyermekszám másodlagos. Vagyis a családtámogatás elsősorban a felnevelés minőségétől függjön.

Jelenleg ennek az ellenkezője működik minden társadalomban. A családtámogatás a gyermekek számától függően progresszív, holott a társadalom érdeke, a kevesebb, de jobb minőségű gyermeknevelés.

A jelenlegi magyar családtámogatás szinte tökéletesen kidolgozott módszere a társadalom érdekével ellentétes módnak.

A társadalom érdeke az volna, ha a magas jövedelmű családok vállalnának több gyermeket, és a munkanélküliek pedig minél kevesebbet. Ez következik abból, hogy a jó adottságú családokban az átlagnál sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy sikeres lesz a gyermeknevelésük. Ezek a családok eleve is kevés gyermeket vállalnak, de ezt még fokozzuk azzal, hogy a társadalomtól ezek kapnak a gyermeknevelés során felmerült költségekhez viszonyítva a legkisebb támogatást. Számukra szinte elenyésző, amit a társadalomtól kapnak.

Ezzel szemben a tartósan munkanélküli, iskolázatlan szülők, akinek a gyermekitől a legkevesebb várható, többet kapnak, mint amennyi költséggel nevelnek. Ez a rendszer olyan abszurd ostobaság, mintha a munkahelyen az a munkás, aki havonta milliónyi értéket termel, a minimálbért sem kapja meg. Ezzel szemben az olyan munkás, aki munkájával több kárt, mint hasznot okoz, magas bérezésben részesül. Ezt a társadalom jövőjét pusztító rendszer azonban szerte a világban zavartalanul működik.

A gyermeknevelés a modern társadalom legfontosabb gazdasági ága, amit elképesztő ellenérdekeltséggel működtet a társadalom.

Nemcsak a jövedelmet, de a vagyont is újra kell termelni.

Érthetetlen módon, a közgazdaságtan nem számol a lakosság növekedéséből fakadó felhalmozási igénnyel.

A nemzetközi szakirodalom az egy többlet lakosra jutó többlet költséget az adott ország egy lakosra jutó nemzeti jövedelem három-négyszeresére becsüli. Ezen belül a meleg éghajlaton, és az alul népesdett térségben az átlagnál kisebb, a hideg éghajlatú, és a túlnépesedettben nagyobb a többletigény.

Jelenleg a 7 milliárd ember átlagában, egy lakosra vetítve 11 ezer dollár nemzeti jövedelmet termel. Az egy újabb lakos megjelenése körülbelül 35 ezer dollár vagyonigénnyel jár. Tehát a világ népességgének minden százaléknyi növekedése 70 millió új lakost jelent, akiknek a vagyonnal, vagyis az átlagos életfeltétellel való ellátása 70 milliószor 35 ezer, azaz 2450 milliárd dollár felhalmozási többletigényt jelent.

De lássunk két konkrét példát.

Egyiptom lakossága évente egymillióval nő. Az egy laksora jutó vagyonigény mintegy 20-25 ezer dollár, vagyis az egy lakosra jutó vagyon szinten tartásához évente 25-30 milliárd felhalmozási többletre volna szükség. Ehhez képest az Egyesült Államoktól évente másfélmilliárdot kapott.

India lakossága évente 20 millióval növekszik. Ott az egy alaksora jutó vagyon mintegy 10 ezer dollár. Vagyis az egy alakosra jutó vagyonigény szinten tarásához 200 milliárd felhalmozási többletre volna szükség.

Mindkét ország jelenleg a leginkább túlnépesedettek egyike, tehát még a fenti összeg sem elég arra, hogy az átlagos életfeltételeket szinten tartsák.

Nem véletlen, hogy a közgazdaságtan nem számol a népesség növekedésével járó vagyonképzési igénnyel. Ha számolna, kiderülne a csődje.

Néhány gondolat Egyiptom történetéből

Kopátsy Sándor PH 2011-02-10

NÉHNY GONDOLAT EGYIPTOM TÖRTÉNETÉBŐL

Egyiptom történetének első ötezer éve alatt csupán mintegy öt millióról, a 20. század elejéig 20, millióra nőtt a lakosság száma. Ez azt jelentette, hogy ötezer év átlagában a népességnövekedés nem érte le az évi egyetlen ezreléket sem.

A 20. század első kétharmadán további 10 millióval, az utóbbi negyven évben pedig 50 millióval nőtt a népesség. Jelenleg 80 milliónál többen vannak. Az utóbbi negyven évben 50 millió ember számára kellett volna életteret teremteni. Jelenleg, és a belátható jövőben, minden évben további egy milliónál többnek.

A növekvő lakosság számára való élettérteremtés, Egyiptomban különösen drága, mert elsősorban a sivatagtól elhódított újabb térségek, és az öntözővízzel való racionálisabb gazdálkodás jelentene nagyobb eltartó képességet. Ezzel azonban ötven éve nem foglalkoznak, hanem a külföldi segítség nagy többségét a minél modernebb fegyverkezésre, és hadseregre fordították.

Arra, hogy Egyiptomot senki sem akarja elfoglalni, az okos amerikaiak nem gondoltak. Ráadásul, a modern hadsereg semmit nem ér a társadalom stabilizálása érdekében. Nem ismeri a mohamedán, arab társadalmakat, aki azt hiszi, hogy a hipermodern repülőgépek alkalmasak a nép forradalmának elfojtására.

De a túlnépesedés minden másik arab, illetve mohamedán országban ugyanúgy kezelhetetlen, mint Egyiptomban.

Ezt nem látni, óriási ostobaság. Azonban az egész világ, mindenek előtt a keresztény Nyugat, nem is karja látni. A legszomorúbb, hogy a Nyugaton belül a két legjobban érintett ország, az Egyesült Államok és Izrael, talán a legokosabbak, vakon rohantak ebbe a zsákutcába.

Az Egyesült Államok, Roosevelt halála óta, példa nélkül ostoba arab politikát folytat. Az arab világot, a minél idejétmúltabb a társadalmi rendszerük, annál több katonai támogatásban részesíti.

Ebben méltó társa Izrael, mert azt hiszi, ha a feudális arab államok urai elismerik, illetve elviselik, akkor biztonságban érezheti magát. Elérte, hogy az idejét múlt arab rendszerek, amelyikek bármelyik nap összeomolhatnak, nem kezelik ellenségnek. Azt hiszi, hogy ez számára bármiféle garanciát jelent.

A világ legnagyobb problémája a túlnépesedés

A TÚLNÉPESEDÉSI NYOMÁS... 3

KORUNK LEGNAGYOBB CSAPÁSA A TÚLNÉPESEDÉS.. 3

A TÚLNÉPESDÉS CSAPDÁJA.. Hiba! A könyvjelző nem létezik.

Kopátsy Sándor EH 2011-02-02

A VILÁG LEGNAGYOBB PROBLÉMÁJA A TÚLNÉPESEDÉS

Életem legnagyobb felismerésének tartom, hogy az osztálytársadalmakat a túlnépesedés elleni védekezés kényszere hozta létre. Tehát, ahol túlnépesedés van, ott objektív szükségszerűség, hogy a társadalom osztálydiktatúra formájában működjön. Aki meg akarja szűntetni az osztálytársadalmakat, annak a lakosság spontán szaporodását kell megszűntetni. Mivel fajunk történetét, amióta a gyűjtögetésről a termelésre tért át, tehát amióta munkájával képes növelni megélhetése forrásait, azóta túlszaporodik, de az óta osztálytársadalomba szerveződve él, el kell fogadni, hogy az osztálytársadalom a túlszaporodás elleni védekezés szükségszerű formája.

Mivel ezt a szükségszerűséget nem ismertük fel, az osztálytársadalmakkal egyidős a megjavításuk szándéka. Az osztálytársadalom működése a társadalom többségének nagyon sok egyéni sérelmet okoz, ami ellen éppen a társadalom legjobbjai tiltakoztak. Az osztálytársadalomban csak az uralkodó osztály tagjai lehettek megelégedettek. Ezek pedig a fennálló rendet isteni eredetűnek tekintették, nem kerestek magyarázatot arra, hogy mi, miért van úgy, ahogyan van.

Az osztálytársadalmak ötezer éves múltját azzal jellemezhetjük, hogy abban egy kisebbség csak erőszakkal tudta fenntartani a hatalmát. A hatalmat, az azzal járó anyagi és politikai előnyöket élezők nem keresték szerencsés helyzetük objektív okát, a kiszolgáltatott többség pedig nem kereste, hogy ennek van-e objektív oka. Mivel fel sem merült, hogy az osztálydiktatúrák esetleg társadalmi érdeket hordoznak, a társadalom megjobbítását lehetséges, rajunk múlónak tekintették.

Mindez érthető volt addig, amíg a gyakorlatban csak osztálydiktatúrák voltak. A kijózanodás azonban akkor sem következett be, amikor, a 20. század elején, a marxista forradalmárok erőszakkal felszámolták Kelet-Európában, majd a század közepén Kelet-Ázsiában, gyakorlatilag Kínában az osztálytársadalmat, amiből nagyon gyorsan a marxista párt, a marxista papság osztálydiktatúrája lett.

A 20. század közepén, Európa nyugati felén, és a négy volt angol gyarmaton, Észak-Amerikában és Óceániában, azonban szinte észrevétlen a tőkés osztálytársadalmak átalakultak össznépi társadalmakká.

A 20. század végére Kelet-Ázsia fejlettebb államaiban is lezajlott az össznépi társadalommá való átalakulás, ami még a nyugati fejlett társadalmakénál is gyorsabb fejlődést eredményezett.

A 20. század végén Európában összeomlott a bolsevik diktatúra, Kelet-Ázsiában viszont a világtörténelem legnagyobb csodáját produkálja.

Mindezeknek a 20. századi eseményeknek máig nem vontuk le a tanulságát.

Mik ezek?

1. A fejlett, puritán Nyugaton, és a fejlett konfuciánus Távol-Keleten, spontán a tudomány által előre nem látottan létrejöttek az osztálytársadalmon való túllépés feltételei.

Megszűnt a népesdési nyomás. Kiderült, hogy a már gazdag és iskolázott ember nem gyarapítja létszámát. De csak ez.

2. A tudományos és technikai forradalom olyan viselkedési igényt támaszt, ami csak a nyugati puritán, és távol-keleti konfuciánus népekre jellemző. Kiderült, hogy csak ez a két kultúra, olyan, amelyik alkalmas a modern társadalom által támasztott munkaerőigény kielégítésére.

3. A kelet-európai marxizmus azért bukott meg, mert a lakosság viselkedése nem felel meg a kor igényeinek. A túlnépesedési nyomás ugyan leállt, a térsége eleve nem volt túlnépesedett, de a lakosság munkaszeretete, beosztása, általában a viselkedése nem felelt meg a kor igényeinek. Ezen túl, a bolsevik nacionalizmusa imperialistává tette a pártdiktatúrát. Kiderült, hogy hiányzott az osztálynélküli társadalomnak a lakosság viselkedési kultúrájával szemben támasztott igénye.

4. Kínában felismerték, hogy a tapasztalt népességnövekedés akkora, ami mellett lehetetlen a korkövetelményeinek megfelelni. Ezért a párt diktatúráját megtartva, leállították a népszaporulatot. Ezzel fajunk történelmének legnagyobb egy laksora vetített gazdasági fejlődését érhették el.

5. A két világháború között a világ fél-perifériáin a belső társadalmi erők fasiszta, korporációs rendszereket alakítottak ki. Ezek is a nacionalizmusuk által fűtött imperializmusukban buktak el. Bár a fasizmus is működőképes társadalmakat hozott létre, de még abban a meggyőződésben terjeszkedett, hogy mások rovásra lehet meggazdagodni. Pedig a világgazdaság már abban a fejlettségi szakaszában volt, amiben a fejlettek közti munkamegosztás, az együttműködés nagyobb előnnyel jár, mint a kevésbé fejlettek kizsákmányolása. Ezt egyedül Roosevelt ismerte fel. Lényegében neki köszönheti a világ, hogy a gyarmattartó imperializmusok a fejlett, tőkés demokráciákban a második világháború után, a bolsevik rendszerben pedig az ezredforduló végén, felszámolódtak.

A fenti öt tény egyértelműen bizonyítja, hogy az osztálytársadalmon való túllépés, az egész lakosság számára biztosított demokrácia, legfőbb akadálya a szegénység és a népesség gyors növekedése. E két előfeltétel spontán megvalósult Európa nyugati felében, Észak-Amerikában és Ausztráliában.

Bármennyire egyértelmű a tapasztalat, hogy a gyors népesség növekedés a társadalomfejlődés legnagyobb akadálya, ez sem a társadalomtudományok, sem a politikai vezetés számára nem vált felismertté.

A TÚLNÉPESEDÉSI NYOMÁS.

Amíg nem áll le, vagy nem állítják le a túlnépesedést, az osztálytársdalom az egyetlen működőképes, a társadalom érekét szolgáló társadalmi forma. Ez nemcsak a múltban volt így, de ma is fent áll. A társadalomtudományban, hogy valami nem lehetséges, nehéz logikai alapon bizonyítani. Azt csak az élet bizonyítja. Jelenleg nincs olyan társadalom, amelyikben jelentősen nő a lakosság száma, és az egész nép számára demokrácia van.

Ez még nem jelenti azt, hogy minden olyan társadalom lehet össznépi demokrácia, amiben nem növekszik a népesség. A tények tanúsága szerint a kelet-európai és a balkáni társadalmakban nem nő a népesség, még sincs demokrácia. Ennek az oka, hogy a nép viselkedési kultúrája nem elég puritán ahhoz, hogy érdekeltséggel munkára és tanulásra motivált legyen.

A tények tanúsága szerint, az össznépi demokrácia működőképességének két feltétele van.

1. A népesség növekedés szűnjön meg.

2. A lakosság viselkedését vagy a nyugati puritán, vagy a távol-keleti konfuciánus felfogás jellemezze.

Bizonyítás.

Egyelőre csak olyan országokat ismerünk, amelyekben megállt, illetve leállították, a népesség növekedését, és a lakosság életvitelét vagy a nyugati puritanizmus, vagy a távol-keleti konfucianizmus jellemzi.

A fentiek ellen ugyan nincs bizonyíték, a Nyugat, mindenek előtt az Egyesült Államok, mégsem hajlandó tudomásul venni, hogy az egész népesség számára csak ott van lehetőség a demokráciára, ahol leállt a népesség gyors növekedése, az egy laksora jutó jövedelem meghaladja a tízezer dollárt, az átlagos iskolai végzettség pedig a tizenkét évet, és a lakosság viselkedése puritán, vagy konfuciánus legyen.

Aki e feltételek hiányában is politikai demokráciával kísérletezik, többet árt, mint használ.

Demográfia.

Nemcsak a papok és politikusok, de a történészek számára máig tabutéma az emberi faj szaporodási törvényének tudományos vizsgálata. Pedig ennek szem előtt tartása nélkül sem a jövő, sem a jelen történelme nem érhető meg.

Hogyan alakult fajunk szaporodása?

A gyűjtögető életforma mellett a természet korlátozott eltartó képessége determinálta az eltartható népsűrűséget. A közösségnek nem volt ezzel kapcsolatos feladata.

A növénytermelés és az állattenyésztés jelentősen felgyorsította a népszaporulatot, de senkinek nem jutott az eszébe, hogy az ebből fakadó okokat, és következményeket vizsgája. Ennek ellenére, a világ különböző térségeiben kialakult magas-kultúrák mindegyike szinte azonos módszert alkalmazott a túlságosan nagy népszaporulat megfékezése érdekében.

Nyomát sem találjuk annak, hogy valaki számára a népesség túlszaporodása fenyegeti a társadalom stabilitását, minden társadalomban kialakult az ellene való szervezett védekezés.

A tény, hogy a jégkorszak végét jelentő klímaváltozás idején, a világnak abban az időben egymástól izolált térségeiben, tehát egymás módszereit nem ismerve, azonos társadalmak jöttek étre, feltételezi a tudatosságot. Ennek azonban a nyomát sem találjuk. Ezért nem lehet kizárni az ösztönösséget, vagyis fajuk egymástól függetlenül, a közös problémára, ösztönösen közös választ találást sem. Rejtély, de nem lehet ezt sem kizárni.

Az elmúlt ötezer évben minden termelésre épülő társadalom osztályokra szerveződött, abban a korlátlan hatalom egyetlen, a lakosság egészéhez viszonyítva szűk létszámú osztály kezében volt, vagyis osztálydiktatúra formájában működött. Ezek között ugyan voltak különbségek, de az alap funkcióik közösek voltak.

Az osztálytársadalmak közös funkciói

I. A lakosság nagy többségét kitevő, a hatalomból teljesen kiszorítottakat jelentősen megsarcolták, az általuk megtermeltnél lényegesen kisebb jövedelemből való megélésre kényszeríttették. Marx szavaival kizsákmányolták. Az elvont jövedelem felett az uralkodó osztály rendelkezett, és azt nagyon irracionálisan használta fel.

II. A nemzeti jövedelem jelentős hányadát a fegyverkezés, és a háborúskodás emésztette fel. A fegyverkezés egyrészt nagyon megcsapolta az elfogyasztható jövedelmet, másrészt az egyik fő halkálokozó volt. Ez a nyomor és a hallozás fontos tényezője volt.

III. Az uralkodó osztályhoz áramló jövedelem nagy hányada improduktív célokat szolgált. Az osztálytársadalmak mindegyikét a kincsképzés, luxus, kultikus építkezés jellemezte.

IV. Üldözték a tudást. A tudásvágyat, a jobbító szándékot, az újító szellemet minden osztálytársadalomban üldözték. Azt csak a jelenkor történelme bizonyítja, hogy az ember fejlett agyának mobilitása milyen hihetetlen teljesítményre képes.

Mit szolgált az a minden osztálytársadalomra jellemző négy, közös funkció?

Egyértelműen a túlnépesedés fékezését.

Vegyük csak sorba.

I. A lakosság nyomra volt a halálokok között a legelső. Egyetlenegy forradalmár, világmegváltó nem gondolt arra, hogyan alakulna a népesdés száma, ha a jövedelem azoknál marad, akik létrehozták. Az értéktermelőktől, közvetlenül, vagy közvetve elvont jövedelem az összes tizede, ötöde lehetett. A lakosság kilenctizedének ennyivel magasabb jövedelme estében egyetlen generáció alatt beállt volna a túlnépesedés. Több szülésre, alacsonyabb halandóságra került volna sor.

II. Még nem akadt demográfus, aki kiszámolta volna, hogyan alakul a népesség,

- ha a fegyverkezési kiadások összegét az életviszonyok javítására fordítják,

- ha nincsenek háborús emberáldozatok, anyagi veszteségek, járványok.

A fegyverkezés és a háborúk nélküli társadalom száz éven belül elviselhetetlenül túlnépesedett volna.

III. Még a jelenlegi, hatékony társadalom is versenyképtelenné válna, ha a jövedelemből annyit fordítanának kincsképzésre, luxusra, kultikus építkezésekre, mint amennyi jellemző volt az osztálytársadalmakban. Ez a pocsékolás is fontos szerepet játszott abban, hogy nagyobb legyen a tömegek nyomora.

IV. Még a tudomány számára sem vált elfogadottá, hogy az osztálytársadalmak mindegyike üldözte a tudásvágyat, nemhogy ez mekkora féket jelentett a fejlődésben.

Amennyiben elfogadjuk, hogy minden túlnépesedéstől veszélyeztetett társadalom, a múltban, osztálytársadalomként működött, nehéz azt állítani, hogy a jelenkori túlnépesedő társadalomban nem objektív szükségszerűség, hogy osztálytársadalomként működjön. Azokban pedig egy kisebbség diktatúrája szükségszerűség.

Az osztálytársadalmak ötezer éves múltjában a népszorulat átlagos mértéke legfeljebb néhány tized százalék volt. Ma az okos Nyugat az éves másfél-három százalékos népszaporulat mellett, össznépi demokráciát javasol.

KORUNK LEGNAGYOBB CSAPÁSA A TÚLNÉPESEDÉS

Az elmúlt negyven év jól illusztrálja, hogy az emberiségi háromötödét kiúttalan helyzetbe sodorta a túlnépesedés. Ami a világ elmaradott többségében kialakult, annak katasztrofális következményeiről tudomást sem vett a Nyugat. A puritán Nyugat, és a konfuciánus Távol-Kelet kivételével az egész emberiséget jövője, reménytelenné válik.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika klasszikus példája a túlnépesedésnek, mivel itt nagyon kis térségre korlátozódott az önözhetőség. A Nílus, illetve a Tigris és az Eufrátesz sivatagos térségében, viszonylag szűk völgyben voltak adva az öntözéses gazdálkodás példátlanul kedvező feltételei. Kiváló és a reménytelen adottság szoros szomszédsága.

Az első magas-kultúrák között különleges volt kettő, a Nílus, illetve a Tigris és Eufrátesz völgye. Két kortársa, a kínai és az indiai gazdaságföldrajzi tekintetben más volt. Ezek is folyamok vízére épültek, de a Monszunnak köszönhetően jelentős csapadékú társégben helyezkedtek el, ahol az önözött területek szomszédságában is viszonylag gazdag növény- és állatvilág volt. Ezzel szemben a Nílus, illetve a Tigris és az Eufrátesz önözhető térségét a sivatag veszi körül. Egyik számára sincs terjeszkedési lehetőség.

A Nílus völgyében, azaz Egyiptomban minden összejátszott annak érdekében, hogy a túlnépesedés nyomása prototípusává váljon.

Nemcsak csak ma, de ötezer éve az volt. Páratlan önözési adottsággal ajándékozta meg a természet. A világ egyik legnagyobb folyója évente termékeny iszapú vízzel borítja be a viszonylag szűk, száraz, forró sivatagok között elterülő völgyét. Ez a völgy ötezer éve a világ legsűrűbben lakott térsége. A természetes áradásoknak köszönhetően művelhető területe, páratlan lehetőséget kínált arra, hogy rajta stabil birodalom alakulhasson ki. Ez meg is történt. Szinte egészen a jelenkorig, a világ leghatékonyabban művelt területe volt.

Ennyi ember, ilyen szorosan kevés helyen élhetett meg. A népsűrűségének, és az egész birodalmat áthálózó vízi szállításnak köszönhetően fejlett munkamegosztás alakult ki rajta. A lassú folyású Níluson és a csatornákon nagyon hatékonyan történt az áruk mozgatása, az elvont jövedelmek, mindenek előtt a gabona, centralizált raktárokban való összehordása.

A gazdaságtörténészek sem szentelnek figyelmet arra, hogy milyen termelékenységnövelő hatása volt annak, ha nagyon hatékony a termékek mozgatása. A Nílus áradása kihordja a trágyát, és a csatornákon könnyen begyűjthető, és centralizált raktárakba hordható volt a termés. A gabona, ötezer éven keresztül, Egyiptomban volt a legolcsóbban termelhető.

Ez a példátlan termelési előny azonban azzal járt, hogy felgyorsult a népesség növekedése. Szerencsére, az egyiptomi papok elképesztően gyorsan rájöttek, hogy nemcsak nem szabad megengedni, hogy a nép elfogyassza, amit termel, de még az sem, hogy egyre többen legyenek. Ezért a termés jelentős hányadát elvonták, a gyarapodó munkaerő jelentős hányadát kincsképzésre, nem termelő feladatok elvégzésére vonták ki a termelésből.

A történelem egyik legnagyobb titka, hogy kikben vált tudatossá, hogy nem szabad a termés egészét a termelőknél hagyni, hogy a munkaerő jelentős hányadát a termelésből ki kell vonni. Ráadásul, ezt úgy működtetni, hogy a célja soha ne váljon felismertté.

Ennél is nagyobb titok, hogy ezt a bölcsességet minden öntözéses társadalomban, egymástól függetlenül kitalálták, sőt működtették.

Még nagyobb titok, hogy ezt a módszert a 20. század végén a modern Kínában is bevezették, és ennek köszönhetően útjára indították az emberiség történetének legnagyobb csodáját, a közel másfélmilliárd ember példátlan gyorsasággal folyó gazdagodását.

A csodák csodája pedig az, hogy a tudományos és technikai forradalom élcsapata, a Nyugat e páratlan sikert kudarcként látja.

Most az egyiptomi forradalmi események kimenetelének a reménytelenségét látva, megtetézem az emberi butaság piramisát azzal, hogy a tudomány és politika nemcsak létrehozta Egyiptom zsákutcába juttatását, és most sem látja, hogy ez az ország mennyire zsákutcába van. Tetejében, azt akarja elhitetni, hogy Egyiptomra most fog ráköszönten a demokrácia.

Egyiptomban is csak osztálydiktatúra lehet

Kopátsy Sándor EH 2011-02-05

EGYIPTOMBAN IS CSAK OSZTÁLYDIKTATÚRA LEHET

Az alábbiakat az egyiptomi események íratják velem.

Tizedik napja tört ki az egyiptomi forradalom. Minden valószínűség szerint végül sikerül a népének elzavarni a diktátort, de ettől nem változhat semmi, hiszen nincs a túlszaporodott lakosság számára kiút. Az egyiptomi diktatúra még a viszonylag elviselhető volt. Vannak ennél sokkal keményebbek, idejét múltabbak, gyorsabban túlnépesedők.

Miért bukott meg éppen a legnagyobb, és a legfontosabb iszlám országban a diktatúra?

Azért, mert jó pénzért, nemcsak Amerika, de Izrael szövetségesének szerepélt is vállalta. De nem a diktatúra bukott meg, ott más politikai rendszer nem is lehet, hanem az Izrael-barát politika, amit az Egyesült Államok finanszírozott. Ezzel bebizonyosodott, hogy az arab világban, illetve a Közel-Keleten és Észak-Afrikában nem lehet tartós az olyan rendszer, amit a közvélemény vallási árulásnak tekint.

Mubarak nem azért bukott meg, mert korrupt diktátor volt, hanem azért, mert a büszke egyiptomi nép szégyellte, hogy az arab világot megszégyenítő Izrael szövetségese. Ezt a nyilvánvaló tényt az Egyesült Államok úgy állítja be, hogy Mubarak rendszere nem volt elég demokratikus. Nem vallják be, hogy nem lázadt volna fel a lakosság, ha a rendszerét nem tarja Izrael szövetségesének.

A Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok azért nézi tétlenül védence megalázását, mert nem tarja elég demokratikusnak. Harminc évig demokratikusnak tartotta, most egyszerűen ráébredt, hogy Mubarak nem elég demokrata. Nem merik bevallani, hogy a pénzükkel, elsősorban a fegyverekkel agyon támogatott kedvencük védelmére nem mernek kiállni, és a cserbenhagyását azzal magarázzák, hogy most jöhet a demokrácia. Nem vallják be, hogy többek között, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában nem lehetséges a demokrácia.

Hol lehetséges a demokrácia?

A Nyugat ostobaságának csúcsa, hogy a demokratikus rendszert mindenütt üdvözítőnek, bevezetendőnek tekinti, nincs tisztában azzal, hogy a lakosság egészének demokráciája csak nagyon speciális feltételek mellett működtethető.

Mindenek előtt el kell oszlatni a ködöt, ami a demokrácia fogalmát fedi.

Minőségi különbség van az uralkodó osztály, és a nép egészének demokráciája között.

Az uralkodó osztály demokráciája.

Amíg az osztálytársadalmakban a demokrácia csak az uralkodó osztály tagjaira terjedt, elvileg minden osztálytársadalomban lehetett ilyen demokrácia. Nagyon ritkán, de minden osztálytársadalmi formában előfordult az uralkodó osztályon belüli demokrácia ilyen, vagy olyan formája. A görög városállamok rabszolgatartó rendszerében a rabszolgatartók demokráciája, a tőkés osztálytársadalomban a tőkések demokráciája működőképes lehetett. A nyugati feudális társadalmakban a nemesség egészére bizonyos jogegyenlőség volt jellemző. Az egyenlők között azonban óriási különbségek voltak. De ez a csorba egyenlőség is csak nekik volt biztosítva. A demokratikus tőkés osztálytársadalomban is csak elvi jogegyenlőség volt. A tényleges különbségek azonban óriásiak maradtak. A lakosság óriási többsége számára azonban minden osztálytársadalom egyformán diktatúra volt.

Az osztálytársadalmak kritikusai abban tévedtek, hogy az adott viszonyok között a demokrácia a lakosság egészére kiterjeszthető. A tudományos és technikai forradalom előtt minden társadalom szükségszerűen csak osztálydiktatúra formájában működhetett. Össznépi demokrácia azonban ma is csak a világ hatodán van, másutt egyelőre nem is lehet. Az emberiség öthatoda ma még nem tart ott, hogy össznépi demokráciában élhessen, nekik még egyetlen osztály diktatúrájában kell élni. Többségük számára csak az osztálytársadalom a realitás. Közöttük is kevés az olyan, amiben az uralkodó osztályon belül lehet demokrácia.

Az osztálytársadalmakat szidni lehetett, de megváltoztatni nem

Mi tette objektív szükségszerűséggé az osztálytársadalmakat?

A spontán túlnépesedési nyomás.

Ebből fakadóan, ahol a népesség növekedése évtizedes távlatban is meghaladja évenként, a néhány tizednél nagyobb értéket, ott csak osztálydiktatúra formájában stabilizálható a társadalom. Márpedig Egyiptomban, hasonlóan a Közel-Kelet és Észak-Afrika mohamedán államaihoz, az utóbbi ötven évben, a növekedés másfél és három százalék között mozgott, és ez van jelenleg is. Egyelőre nem ismerünk példát arra, hogy az ilyen mértékű népszaporulat mellett az egész népességre kiterjedő demokrácia lehessen.

Mivel demokrácia csak ott lehet, ahol számottevően nem változik a népesség, a világ népességének háromötöde pedig másfél százaléknál gyorsabban szaporodik, ott eleve ki van zárva, hogy túllépjenek az osztálydiktatúrán. Ezek között van minden muzulmán vallású állam. Tehát Egyiptom is.

Van azonban az össznépi demokráciának egy másik előfeltétele is. Csak a nyugati puritán, és a távol-keleti konfuciánus népek viselkedése, munka és tanulásszeretete mellett lehet az össznépi demokrácia működésképes. Egyelőre e követelmény alól sem ismerünk kivételt.

Természetesen, nem lehet azt állítani, hogy ez a jövőben is így lesz, de el kell fogadni, hogy egyelőre így van.

A világ jelenlegi kultúrái közül a közel-keleti és az észak-afrikai muzulmán népeke tekinthetjük olyannak, akik, ha meg tuják állítani a népszaporulatukat, képesek lehetnek az össznépi demokráciára. Egyelőre azonban semmi jele nincs annak, hogy a túlnépesedésük leállna.

Mikor áll le a túlnépesedés?

Ennek négy elő feltétele van.

1./ Az egy laksora jutó nemzeti jövedelem eléri a tízezer dollárt.

2./ Az iskolában töltött évek száma meghaladja a 12 évet.

3./ A lakosság viselkedését pedig akár a nyugati puritanizmus, akár a távol-keleti konfucianizmus jellemzi.

4./ Biztosítható a fogamzásmenetes szexuális élet.

A feltételeket fordított sorrendben vizsgálom.

Ma már a 4. feltétel technikai és pénzügyi tekintetben mindenütt megoldható, annak főleg vallási, kulturális akadálya lehet. A tények tanúsága szerint a vallások fogamzásgátlást ellenző erőfeszítése haszontalan. Erre Lengyelország, és a pravoszláv vallású térség a példa, ahol a felszínen erős vallási tiltás ellenére megszűnt a népesség gyors növekedése. De sajnos, azokban az előző három feltétel hiányzik. Ez a térség a legjobb bizonyíték arra, hogy a sikerhez mind a négy feltétel szükséges. Ugyanakkor tudatosítani kellene, hogy ahol gyorsan szaporodik a lakosság, ott eleve lehetetlen a fejlettekkel lépést tartani. A jelenkori világpolitikai zsákutcája abból fakad, hogy nem veszi tudomásul, hogy szaporodó népesség esetén kizárt a sikeres társadalmi fejlődés.

A 3. feltétel, a lakosság megfelelő viselkedési kultúrája a legnehezebben biztosítható előfeltétel. Egyelőre ez a viselkedés csak a puritán Nyugaton, és a konfuciánus Távol-Keleten adott. Csak e két kultúrában valósult meg az első két feltétel, vagyis belső fejlődés következtében, erőszakos beavatkozás nélkül, leállt a népesség növekedése, mert elérték a jövedelemnek, és iskolázottságnak ehhez elengedhetetlen szintjét. A 20. század végére a Nyugat minden puritán társadalmában, és a Távol-Keleti konfuciánusok között a fejlettekben leállt a népszaporulat. A sokkal hátrábbról induló Kínában pedig erőszakkal leállították. Ezzel kiderült, hogy a Távol-Keleten a lakosság viselkedése még a nyugti puritánokénál is megfelelőbb. Ezek mindegyike ötven éve, még a legpuritánabb nyugati társadalmaknál is sokkal gyorsabban fejlődik.

Amikor kiderült, hogy a két fenti kultúrával a többiek nem képesek lépést tartani, az is nyilvánvalóvá vált, hogy a világ másik háromötöd, gyorsan szaporodó része is eltérő sebességű. A múlt magas-kultúrájának utódai ugyan képesek a múltban valaha tapasztalnál gyorsabb fejlődésre, de ez is lassabb, mint a két sikerkultúráé. Ebbe a második sebességű kategóriába tartozik minden ókori kultúra, amelyik nem puritán, illetve nem konfuciánus.

Ilyen:

- A dél-ázsiai, vagyis indiai.

- A közép-ázsiai, észak-afrikai, vagyis a mezopotámiai, és az egyiptomi.

- A görög-római. Ma döntően a latin-amerikai.

- A kelet-európai, vagyis a sztyepp-kultúrák nagycsaládos utódai.

Ezek gyors fejlődését, az utóbbi kivételével, a nagyon gyors népszaporulatuk lehetetleníti el. Az uralkodó osztály ugyan nagyon sikeres, de a társadalom átlagát a társadalom nagyon gyorsan szaporodó többsége szükségszerűen visszahúzza.

A 2. feltétel, az iskolázottság magas szintje látszólag a legkönnyebben elérhető. De az önmagában nagyon kevés a sikerhez. Ennek ellenére ezt a célt könnyű volna támogatni. Sajnos, a gazdag világ a támogatásának nagy többségét fegyverekre adja. Az is világossá vált, hogy az iskolázottság hatékonysága a társadalom átlagos fejlettségétől függ. A tudás értékét a környezet fejlettsége hatványozza fel. Ezért nem lehet elkerülni, hogy a szellemi elit a kevésbé fejlett országokból a fejlettek felé áramoljon.

Az 1. feltétel, az átlag gyors gazdagodása csak a nem növekvő népesség mellett valósulhat meg. A közgazdaságtan legnagyobb hibája, hogy nem számol a lakosság növekedéséből fakadó költségekkel. Szinte érthetetlen, hogy a közgazdaságtan figyelmen kívül hagyja, hogy a népesség növekedése elviselhetetlen költséggel jár. Növelni kell mind a fogyasztást, mind a felhalmozást annak érdekében, hogy az egy alaksora jutó szintet tarthassák.

- Ahány százalékkal nő a lakosság, annyi százalékkal nagyobb fogyasztás kell az egy lakosra jutó jövedelem szinten tartásához. Vagyis, ahol évente két százalékkal nő a lakosság, a fogyasztást is ennyivel kell növelni, hogy ne csökkenjen a jövedelem szintje.

- Ahány százalékkal nő a lakosság, annyi százalékkal kell növelni a nemzeti vagyont, annak érdekében, hogy ne csökkenjen az egy laksora jutó vagyon nagysága. Természetes, hogy a több lakos esetén a társadalomnak több vagyonra van szüksége. Több természeti erőforrásra, több lakásra, munkahelyre, infrastruktúrára. Ezek értéke az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem 3-4-szerese. Vagyis, ahol évente 2 százalékkal nő a lakosság, az egy laksora jutó vagyon szinten tartásához 6-8 százalékos vagyonképzés kell.

A fenti kettős követelményből következik, hogy az évente 2 százalékos lakosságnövekedés estén az egy laksora jutó jövedelem, és vagyon újratermeléséhez az ország nemzeti jövedelmének évi 8-10 százalékos növekedése a fedezet. De 1 százalékos népszaporulat is 4-5 százalékos növekedési tempót igényel annak érdekében, hogy ne csökkenjen a fejlettség már elért színvonala.

A fenti számítások még markánsabbak lennének, ha azzal is számolnánk, hogy a természeti erőforrások korlátozottak, azok feltárása egyre többe kerül, egyre kevésbé hatékony. Márpedig a világ népességének kilenctizede olyan térségekben él, ahol messze túllépték a természeti környezetük eltartó képességét.

Ez bármennyire egyszerű bizonyítása annak, hogy a népesség gyors növekedése, gyors már az évi fél százalékos is, már kizárja a versenyképes fejlődést.

A fentiekből következik, hogy a közel-keleti és az észak-afrikai államok jövőjét megpecsételte az elmúlt ötven év gyors népszaporulata. Ezt a térséget ötezer éve jellemezi, hogy nagyon szűk önözhető területen, csapadékban szegény, sivatagos környezetben, nagyon sokan élnek. Ez a nagyon sok népesség, az elmúlt negyven évben megkétszereződött, annyival szaporodott, mint előtte ötezer év alatt összesen.

Egyiptomban nem a Mubarak diktatúrája volt a hibás, hanem az 50 millióval nagyobb lakosság. Ez még a nagyon ritkán lakott, és nagyon gazdag Egyesült államokat is leültette volna, nem a termőterületre vetítetten harmincszor sűrűbben lakott és szegény Egyiptomot, ahol az adott helyzetben csak diktatúra működhet. Ezt inkább, továbbra is a katonatisztekre, mint a papokra bíznám.

Az Egyesült Államok pedig nem modern repülőket, tankokat adjon segélyként, hanem bővítse az ország öntözött területét, és fékezze a népszaporulatot. Izrael is az önözésben adjon tanácsot.

De nemcsak Egyiptomban omlanak össze a diktatúrák, hanem szinte mindenütt az arabvilágban. Az ok pedig nem a demokrácia hiánya, hanem a népesdés fékeveszett növekedése. Ebben kell felvilágosítani a szenvedőket. A kínai példát kell követni mindenütt, ahol gyorsan nő a népesség. Ezzel szemben az okos Nyugat az ellenkezőjét teszi. Az ellenkezőjét erőlteti, amit az érdeke megkövetelne.

A kínai stratégia a kulcs. Előbb légy gazdag, aztán demokrata. Gazdag pedig csak akkor lehetsz, ha előbb erőszakkal is, de megállítod a népszaporulatot.

A nyugati stratégia tragikus, és ostoba. Előbb légy demokrata, aztán minden jóra fordul. De az idő előtti demokrácia öngyilkosság.