A magyar nép története

Kopátsy Sándor EH 2011-05-21

A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

64 éve azzal az álommal kerültem a Nemzeti Parasztpárt központjába a kulturális osztály vezetőjének, hogy kezdeményezni fogom a magyar nép történelmének megírását. Diákkorom óta ugyanis azon háborogtam, hogy mi nem a magyar nép, nem is a magyar társadalom, hanem a magyar állam politikatörténetét tekintjük magyar történelemnek.

Hamar ráébredtem, hogy naiv nyuszi vagyok, nemcsak e tervemnek, de még a pártom jövőjének sincs realitása. Ráadásul jöttek az anyagi gondok, és a politika, azon belül még a baloldali politika bilincsbe verése.

Ennek ellenére egy elveimnek megfelelő történelemfelfogás a hobbym lett. 88 évesen már az is megengedhettem magamnak, hogy rendeztessem írásaimat, köztük a történelmi tárgyúakat is. Már abban is bízhatok, hogy a történelmi tárgyúakat ki is adathatom.

Ez a reményteljes állapot késztet arra, hogy a magyar történelemről szóló írásaim, felfogásom röviden illusztráljam.

A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA FONTOS TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK.

I.

A NOMÁD PÁSZTORODÁSRÓL ÁTTÉRÉS A NYUGATEURÓPAI FEUDÁLIS FÖLDMŰVELÉSRE.

A magyar történészek ezt a minőségi változást alig hangsúlyozzák a feudális állam kialakítása, és a nyugati kereszténység felvétele mellett. Nem veszik tudomásul, hogy a mindennél fontosabb társadalmi változást jelentett az, hogy a nagycsaládos, nomád pásztorkodásról a nép áttért a kiscsaládos, állandó falvakban való életet jelentő földművelésre.

Ez az alapvető életforma változás szinte az egész magyar népet érintette. Néhány évszázadra kivételt csak a határőrvidéken erőszakkal, az alföldi, földművelésre alkalmatlan tájakon spontán megtartott pásztorkodás jelentett.

A magyar történészek még azzal is adósak, hogy magyarázatot adjanak arra, hogy ez miért sikerülhetett, amikor nem sikerült a hunoknak és az avaroknak. Azért, mert ők korán érkeztek, akkor még a pásztornak eszébe sem jutott, hogy áttérjen a nyomort jelentő fölművelésre. Mi azonban akkor érkeztünk, amikor a földművelő élete már vonzóbb volt a pásztorénál. Ők a sötét középkorban érkeztek, mi a virágzóban.

A mintegy ezer éves középkor ugyanis két nagyon eltérő részre oszlott. A sötét és a virágzó középkorra.

A fordulatot a nyugat-európai agrárforradalom hozta. Előtte az Alpoktól északra gyakran kifagyott a búza és az árpa, még nem terjedt el a zab és a rozs, tehát a paraszt koldusnak számított a pásztoroz képest. A hármas vetésforgó, a fagyálló gabonák, a talajforgató eke, a patkolt ló, az elfordítható első tengely, a szélmalom birtokában cserélődött a rangsor a földműves és a pásztor között.

A hunok még lenézték a földművelőt, az avarok is így kezdték, de mire a politikai hatalmuk megbukott, már ők is a földművelő szlávok példáját követték. A magyarok érkezésekor a fölművelésre alkalmas terülten e lakosság földművelésből élt, falvakban lakott.

Géza fejedelem idejére a honfoglaló magyarok többsége már házakban lakó földműves volt, barátkozott a földművesek vallásával, a kereszténységgel. Ez a rendszerváltás természetesen, az uraknak és a táltosoknak nem tetszett, hiszen politikai szereplésük végét jelentette.

Géza, és még inkább fia, István bölcs volt ahhoz, hogy nem az urakkal és a táltosokkal, hanem a néppel szövetkezett, azok érdekének képviselője lett. Nem ők buzdítottak a földművelésre, nem ők térítettek, de ezek ellen fordulókat keményen megfegyelmezték. A nyugatról jövő lovagokat és térítőket szívesen fogadták.

Nem a világi és egyházi hatalom kezdeményezte, irányította a társadalmi és gazdasági átalakulást, de az élére álltak, erős államot akartak.

Számomra is rejtély maradt, hogyan alakult át a nagycsaládos pásztortársadalom kiscsaládos jobbágyrendszerré. Amennyire a vallás cserjéjét hangsúlyozzák, szót sem olvastam arról, hogyan történt a családforma átalakítása. Pedig ez volt az igazi nyugatosítás. A kor két kereszténysége közti választás azért volt döntő jelentőségű, mert ez a két családforma közti választást jelentette. A 11. században véglegessé vált egyházszakadás nem teológia szempontból volt történelmi jelentőségű, hanem azért, mert a két családforma nem viselte el a közös vallást. A nagycsaládos kereszténység eleve konzervatív, ortodox, a kiscsaládos pedig haladóbb.

Számomra a kiscsaládos feudális rendszer százszor fontosabb társadalmi eredmény volt, mint az, hogy kitől kértük a királyi koronát. Annak ellenére, hogy arról is az a véleményem, hogy bölcsebb lett volna a koronát a csehekhez hasonlóan a német-római császártól kérni.

A jelenleg divatos klerikális állásponttal szemben, Európa nyugati fele nem azért volt modern, haladó, mert nyugati keresztény volt, hanem fordítva. A Nyugat társadalmi és gazdasági rugalmassága, modernsége nem a nyugati kereszténységből, hanem a kiscsaládos rendszerből fakadt.

A Bolsevik megszállás alatt szerzett élmények után érteni kellene a két családmodell közti minőségi különbséget. A nagycsaládos rendszerben a családon belüli hatalom a már munkaképtelen öregek kezében volt. Más dolgozott, termelte a jövedelmet, és más rendelkezett felette. A kiscsaládban a jövedelemtermelő, és a jövedelem felett rendelkező azonos. Mai hasonlattal élve, a nagycsalád olyan, mint a bolsevik kolhoz, a kiscsalád pedig olyan, mint az amerikai farmer.

Már számos alkalommal kifejtettem, hogy a Nyugat ezer éves diadalútjának alapját a kiscsaládban látom. Csak botránkozok azon, hogy minden Európa történész ezt nem veszi tudomásul.

Számomra, a magyar nép történetében a kiscsaládos jobbágyrendszer kialakulása volt az első nagy minőégi változást hozó forradalom. A történelemírásunkban azonban, ennek nyomát sem találtam.

A magyarok többsége számára először jött létre olyan család, ami egyúttal gazdasági egység is. Az apa a férj nemcsak ritka vendég, az anya, a nők, nemcsak családtagok, hanem a gazdasági életben résztvevő alvállalkozók is lettek, akik nemcsak a háztartásban, de a termelés néhány fontos fázisában nélkülözhetetlen segítséget jelentettek. Az asszony nem csak élettárs, feleség, de gazdasági feleség is lett.

SOK NEMES, ÉS KEVÉS POLGÁR TÁRSADALMA

Számomra a kiegyezés előtti magyar történelem kulcsa annak szem előtt tartása, hogy a kelleténél tízszer több nemesünk, és csak ezrednyi polgárunk volt. Minden magyar történelemoktatást azzal kezdenénk, hogy a két tényt soha nem veszítsünk szem előtt tartani.

Egyrészt nem volt nyugat felé vízi utunk.

Másrészt a kelleténél sokkal több nemes urunk, és sokkal kevesebb polgárunk volt. Amíg a nyugat-európai feudális társadalmakban a lakosság egyetlen százaléka volt nemes, politikai értelemben is állampolgár, addig a magyar etnikumnak tizede. Vagyis tízszer több adózásra nem kötelezett úr. A magyarhoz hasonló túl-nemesi társadalom, a nyugti keresztény államalkotó népek között, csak a porosz és a lengyel volt.

Ezzel szemben nyugaton a lakosságnak mintegy hat százaléka volt városi polgár, akik állampolgárai voltak a többé-kevésbé autonóm városoknak. A saját ügyeikben maguk döntöttek, számos helyen a törvényhozásban is volt képviseletük, de adót fizetni kellett. A magyar társadalomban az ilyen városi polgárok száma alig egyetlen százalék volt, tizede a Nyugaton jellemzőnek. Ez a tizednyi polgár között is csak elvétve volt magyar etnikumú.

Ez a néhány adat is bőven elég bizonyítéka annak, hogy a porosz, a lengyel és a magyar középkori társadalom, merőben különbözött a nyugat-európaiaktól.

Ezt a magyar történészek ugyan nem vonják kétségbe, de mégsem tartják közlésre érdemesnek. Pedig ezek nélkül szinte semmi sem érthető, ezek szem előtt tartásával, azonban szinte minden érthetővé válik.

Ráadásul, ezt a társadalmi torzulást a jobbágyfelszabadításig, sőt a második világháborúig, sok elemében tovább vittük. Bizonyos elemiben máig hordjuk.

TÖRÖK MEGSZÁLLÁS ÉS REFROMÁCIÓ

Az Oszmán Birodalom másfél évszázadát a római katolikus kereszténység védelmezésének korát állítjuk be. Ebből szinte semmi sem igaz.

Először is, a mohamedánok nem pogányok, hanem a zsidó ószövetséget valló, a katolicizmusnál sokkal következetesebb egyistenhivők. Európában ugyan kezdetben terjeszkedtek volna, Andalúziában be is rendezkedtek, amiből a Nyugat sok hasznot húzhatott, de a franciáktól elszenvedett katonai vereség után, tartózkodtak a térítéstől. Mi a török megszállást, mint a nemzeti létünket fenyegetőt, állíjuk be, pedig nem találunk még arra sem példát, hogy a nálunk sokkal hosszabb, és maradéktalanabb megszállás a nemzeti tudat, nyelv, kultúra, a keresztény vallás elveszett volna.

A mohamedán birodalom nem a kereszténység, csupán a Spanyol-osztrák Császárság, és a Vatikán ellen harcolt. A katonai nyomása nélkül, nehéz elképzelni, a kereszténység legnagyobb reformja, a reformáció győzelmét.

Még a reformáció egyházai sem tanítják, hogy csak azért verhetett gyökeret vallásuk, mert az Oszmán Birodalom védelmét élvezhették.

A Hódoltság társadalmi szerepéről azonban még nem olvastam. Nemcsak a reformáció, de a magyar etnikum polgárosodása is, csak a megszállott térségben gyökeresedhetett meg.

Az 1947-es népszámlálás adatai hívták fel a figyelmet arra, hogy parasztpolgár városok, és főleg polgári rangot érző magyarok csak a hódoltsági térségben voltak.

Erdei Ferenc tanítványaként elszomorít, hogy a parasztok polgárosodásával szint nem is foglalkozunk. Ez európai történészek sem akarják tudomásul venni, hogy Európa nyugati felén nemcsak a görög-római kultúrából örökölt városi polgárság, hanem a vidéken élő, szabad parasztok is polgárosodtak. Sőt, ma azok a sikeresebbek.

Senki sem figyelt fel a tényre, hogy jelenleg a világ tíz legfejlettebb társadalmából hat európai, és mind a hat, Norvégia, Dánia, Finnország, Svédország, Hollandia és Svájc, a paraszt-polgárok országa.

A magyar társadalmon belüli paraszt-polgárosodás ma is tabu-téma. Ennek a hallgatásnak több oka van.

- Máig nem valljuk be, hogy a Megszálltság területén nem volt jobbágyság. Ez ugyan nem jelentett nagyobb szabadságot, főleg kisebb adózást, de polgári és vallási felszabadulás volt. A világi és egyházi földesurakat a megszállók elzavarták, illetve jogiktól megfosztva elmenekültek. Tehát nem voltak földesurak. Minden föld a szultán tulajdona lett, aki nem jobbágyokkal, hanem adózókkal műveltette a földjét. Aki a súlyos adót kifizette, az olyan alattvaló volt, mint a többi lakos. Az is politikai titok, hogy a jobbágyok sehol nem tartottak az uraikkal, sőt többen menekültek oda, mint onnan.

- A magyar lakosság csak a Hódoltságban urbanizálódott. A legnépesebb városok, Debrecen, Szeged, Szabadka, Kecskemét nemcsak a legnépesebb, de a leginkább magyarlakta városok voltak. Ráadásul, az adójuk lefizetése után, a saját ügyeikben önállóak voltak. Ebben a gyors urbanizációban ugyan fontos szerepet játszott az adórendszer. A nagyobb településen több adózó között oszlott meg a teher. A nem arisztokrata, vagy nemes magyar ember, szabad, rangos, gazdag csak a Hódoltságban lehetett.

- Az is igaz, hogy a frontok közelében kipusztult a lakosság, de nemcsak az egyik oldalon. De azt hozzá kellene tenni, hogy a magyar törvényhozás tiltotta meg, hogy a magyar jobbágy letelepedhessen a felszabadult területen.

Történészeink máig nem tanítják, hogy Tököli Imre fejedelmünk, az arisztokrata nagyasszony Zrínyi Ilona férje jobbágynak született. A Hódoltságban marhakereskedőként hatalmas vagyont gyűjtött. Abból, nagy pénzen, az osztrák császártól vásárolta meg a nemességet. A szultántól nem kellett, mert arra felé elég volt, hogy kiváló marhakereskedő.

Az 1847-es népszámlálás adataiból azt becslem, hogy akkor a magyar etnikumú polgároknak kilenctizede a hódoltsági térség városaiban lakott.

Azt, hogy az Oszmán Birodalommal sokkal érdemesebb volt együttműködni, mint a Habsburg császárral, és a római pápával, fényesen illusztrálta az Erdélyi Fejedelemség. Ezt sem a magyar történészek, hanem Móricz Zsigmond mutatta meg a regényében. Erdély aranykora akkor volt, amikor az Oszmán Birodalom provinciájaként működött. Ebben a másfél évszázadban Erdély volt a Kárpát-medence leginkább nyugat-európai része. Ezer éves történelmünk során ott volt nyugat-európai szinten a vallásszabadság, a nemzetiségi egyenjogúság, a városok autonómiája.

A KAPÁSNÖVÉNYEK ÉS A TEJTERMELÉS

Az európai történészek sem ismerik fel az Amerika feltárásából fakadó legnagyobb előnyt, a kapásnövények, mindenek előtt a burgonya, a kukorica és a bab, behozatalát.

Elsősorban a burgonyának volt köszönhető, hogy az egységnyi mezőgazdasági területen eltartható népesség, a mediterrán térséghez képest, kétszeresére nőtt. Itt, most nem fejthetem ki, hogy Nyugat-Európa felemelkedésében milyen nagy szerepet játszott a népesség gyors növekedésének levezetése. Ebben a kivándorlásnál is sokkal nagyobb szerepet játszott, hogy a kapásnövényeknek, mindenek előtt a burgonyának a termelése megkétszerezte az eltartható, élelmezhető lakosság mennyiségét

A kivándorlás több tízmillió népességfelesleget vezetet le. Ezzel szemben az Alpoktól északra élő európaiak száma, a 18. és a 20. század közepe között 300 millióval növekedhetett.

Számomra nehezen érthető, hogy a történészek figyelembe sem veszik, hogyan nőtt meg Európa északi és déli fele között az eltartható lakosság száma.

A bab és a tej termelése volt a felgyorsult urbanizáció egyik alapja. A kultúrák történelmének alakulásban gyakran a döntő szerep a táplálkozás minőségén múlott. A növénytermelő kultúrákban, ilyenek voltak az európaiak is, a városi lakosság magas halandóságának két oka volt. A sűrű lakosság közművekkel történő ellátatlansága, és a táplálkozásban a fehérje hiánya.

A sűrűen betelepült városokban az állattartás fokozta a fertőzések veszélyét. A kevesebb állattartás pedig növelte a táplálkozás fehérjehiányát.

A vasúti szállítás megjelenése előtt, az egyetlen veszélytelen megoldást a bab jelentette. Egyiptomban, általában a mediterrán térségben, az egyiptomi bab, a fáva töltötte be azt a szerepet. Ennek a növénynek az ünnepét ma is megtartják. Ez azonban az Alpoktól északra nem termelhető. Ott az embernek, állatnak a kevesebb fehérjét adó zab látta el ezt a szerepet, míg meg nem jelent az Amerikából behozott bab, ami nem rokonnövénye az egyiptomi babnak. Ez lett nemcsak a városi szegény lakosság egyetlen fehérjeforrása, de a falvakban is alapvető táplálék.

A gyökeres megoldást azonban az istállós tehéntartás jelentette. Először csak vidéken, a vasút megjelenése után, a városban is.

Arról szinte forrást sem lehet találni, hogyan hatott a tejtermelés elterjedése a falusi családok éltére, és a kor népbetegségének, az angol-kórnak a visszaszorítására.

Életem egyik nagy élménye volt annak felismerése, hogy a magyar társadalomban milyen forradalommal járt a kapásnövények és a tejtermelés elterjedése.

A gabonatermelés és a külterjes állattartás viszonyai között, a mezőgazdasági termelésben szinte csak a férfiak szerepeltek. A nők szerepe csak az aratás heteiben volt nélkülözhetetlen. Az ő feladatuk a gyermeknevelés, az élelmiszerek feldolgozása, a család élelmezése, ruházása volt. Ennek nem volt rangja. Áruk értékesítése, ami kezdetben csak a gabona, és a jószágfelesleg volt, a férfiak dolga volt. Pénzhez az asszony nem jutott.

Mivel a kapálás az asszonyok feladata volt, a kapás növények elterjedése először adott sok, és rendszeres munkát a földeken a nőknek. Ezeket, a növényeket a nőkkel közösen vetették, a nők kapálták, és betakarították, néha a piacon értékesítették. A nők családi szerepben a forradalmat a tejtermelés jelentette. A tehén etetése, ápolása, fejése, a tej feldolgozása a nők feladata volt. Ez akkor vált még sokkal jelentősebbé, amikor kialakult a tej begyűjtése a tejüzemek, és a városi kereskedelem számára. A havonta fizetett tejpénz a nők pénzjövedelme volt.

Aki ismeri a második világháború előtti falusi világot, az tudja, mint jelentett számukra a havi fix pénzjövedelem. Erre a férfiaknak nem, csak a nőknek volt lehetőségük.

Ahogyan az államalapítás idején a kiscsalád jellemzővé válását társadalmi forradalomnak tartom, a tejtermelő tehéntartást is annak tekintem.

Számomra érthetetlen, hogy a történészek nem vették tudomásul ezt a forradalmat. Ez jelentette a társadalom lakóinak fele, a nők számára az első nagy lépést ez egyenjogúságuk felé.

Ki tud a megelőző hétszáz évben ennél jelentősebb társadalmi eseményt?

Nyilván senki.

Mellékesen megjegyzem, hogy ezt a forradalmat a sváb telepeseknek, és a zsidó begyűjtő kereskedőknek köszönhetjük. Egyiknek sem lettünk hálásak érte.

A FÖLDREFORM

Életem egyik nagy ajándékának tekintem, hogy aktív résztvevője lehettem ennek a nemzeti ünnepünknek. Az 1945-ös földreform ugyan egy idejét múlt ajándék volt a földnélküli paraszti nép számára, egy sok évszázados mulasztás jóvátétele.

Akkor már a farmok világát élte a modern mezőgazdaság, de az csak a falusi lakosság nagyrészt tapasztalatlan tizedének adott volna földet és jólétet. 1945-ben azonban minden falusi lakosnak kellett valami feltételt biztosítani. Ráadásul a cselédsorban élőknek belekóstolást abba, hogy a saját gazdájuk legyenek. Hozzá kell tenni, hogy minden várakozásnál jobban vizsgáztak. Hiányos szakmai ismerettel, felszerelés nélkül, a kívánatosnál tizednyi földön néhány év alatt elérték a háború előtti termelési szintet.

A jelenkori politikai elit azt hiteti el a közvéleménnyel, hogy a bolsevik rendszerben csak rossz történt. Többek között a következetes földreform is moszkvai nyomásra történt. Ahogy a rendszerváltás utáni kártalanítás kabaré volt a 90-es években, a mindeninek annyi földet, amennyi jut, nagyszerű történelmi elégtétel.

A TELJES FOGLALKOZTATÁS

Népünk ezer éves történetében, folyamatosan jelen volt a munkaalkalom hiánya. Ennél nagyobb sérelem egy népet nem érhet. Hibás történelemfelfogás az, ami a társadalom elsődleges érdekének az állam függetlenségét, a demokratikus berendezkedést, a sajtószabadságot fontosabbnak tatja, mint a munkával való ellátottságot. Az a mindenkori hatalom urai találták ki, hogy az állam függetlensége, a polgári jogok biztosítása az elsődleges, és csak arra épülhet, hogy majd, egyszer, lesz munkaalkalom is. Vallom, hogy ott, ahol mindenkinek alkalma van arra, hogy a munkájából megélhessen, létrejön az állam szuverenitása, az emberi jogok biztosítása, a demokrácia. Népbutítónak tartom, aki nem a munkaalkalom teremtéssel kezdi.

Hatékonyan viselkedő lakosság csak ott lesz, ahol mindenki, nem alaptalanul, a munkájából megélésre törekedhet. A rendszerváltást követő húsz évet azért tartom kártékonynak, bűnösnek, mert ezt a reményt verte szét.

A bolsevik évtizedek teljes foglalkoztatását csak azok tarthatják egyértelműen hibának, akik megmondják, hogyan lehetett volna másként mindenkinek munkát biztosítani. Az elmúlt húsz év legfőbb tanulsága, hogy erre a liberális gazdaságpolitika képtelen.

Ma már senki sem vitathatja, hogy százszor nagyobb hiba a vidéki, képzetlen munkaerőt munkátlanságra ítélni, mint a munkaerő jelentős hányadát gyenge érdekeltséggel foglalkoztatni. Nem ismerek olyan népet, amelyik a nálunk kialakított foglalkoztatási szinten nem marad le.

Az alacsonyan képzett munkaerőt csak munkára fogással lehet alkalmasabbá tenni. Ha eltartjuk munkátlanul, egyre kevésbé lesz hasznosítható. Ezt tettük az elmúlt húsz során.

Összegzés.

Ezer éves történelmünknek csak olyan eseményeit tartottam fontosnak, amit vagy nem is említenek a történészek, vagy kudarcnak minősítik.

Hiszem, hogy egyszer nekem lesz igazam.

Túlléptem Marxon és Darwinon

Kopátsy Sándor EE 2011-05-19

TÚLLÉPTEM MARXON ÉS DARWINON

A cím nagyképű. Annál is inkább, mivel kettőjüket a 19. század legjelentősebb, legnagyobb hatású tudósának tartottam, és tartom ma is. Olyan nagyok, hogy máig még a hívei sem mertek túllépni rajtuk.

MARX.

Óriás volt mind a materializmusával, mind a messianizmusával. Tudós és vallásalapító. Mindkettőben a legnagyobbak közé sorolom. Lényegesen hátrább tartana ma a világ, ha kimaradt volna a történelemből.

Azt sem tartom minősítésnek, hogy idejét múlta, hiszen az elmúlt százötven évben minden idejét múlta, ami nem, hatástalanná vált.

Azt nagyon hamar felismertem, hogy Marx idealista lett azzal, hogy az osztálytársadalmakat erőszakkal akarta lecserélni. Vagyis az alépítményt, a felépítménnyel felszámolni. Marx történelemfelfogásából az következik, ami jellemezi a társadalmat, annak objektív, gazdasági oka van. Ami objektív azon nem lehet erőszakkal változtatni. Ennek ellenére kitalált egy olyan politikai stratégiát, amitől a társadalom minőségi átalakulását el lehet érni. A keményen materialista társadalomtudós azt tanította, hogy az alépítményt egy általa kitalált politikai felépítmény erőszakkal képes lesz alapvetően megváltoztatni.

Abban tehát kezdettől fogva nem kételkedtem, hogy az osztálytársadalmak nem véletlen szülöttei, azokat objektív feltételek hozzák létre. E feltételekről azonban nem volt fogalmam.

Jó húsz éve ismertem fel, hogy az osztálytársadalom objektív szükségszerűség, mert a lakosság, tartósan, évente néhány ezreléknél gyorsabban szaporodik. Hosszabb távon egyelten faj sem viselheti el, és ezt nem engedheti meg a természeti környezet sem, hogy túlszaporodjon.

Ezen a nyomon kezdtem vizsgálni az osztálytársadalmak közös halálozási okait.

I. Természetesen, az első halálok a szegénység volt. Kiderült, hogy a legkülönbözőbb tulajdonviszonyok ellenére minden osztálytársadalomban csak a szegény többség adózott. Nemcsak az állami funkciók fedezete, hanem a hatalmasok luxusa számára is.

II. A minden osztálytársadalomra jellemző, másik fő halálok a fegyverkezésből közvetlenül, illetve közvetve számozott. Ez emésztette fel a megtermelt nemzeti jövedelem jelentős hányadát.

III. Minden osztálytársadalomban a szegény többségtől elvont jövedelem többségét luxusra, kincsképzésre pocsékolták el. Nagyon kevés volt a társadalom jólétét szolgáló, racionális felhalmozás.

IV. Minden osztálytársadalom üldözte a társadalom érdekét szolgáló tudást. A legnagyobb bűn az emberek természetes dudásvágya, jobbító szándéka volt.

Vagyis az osztálytársadalmak embertelensége ellen fellépők, élükön Marxszal, olyan célokat szolgáltak, amelyek felgyorsították volna az eleve megengedhetetlen népszaporulatot, vagyis azt, mi minden osztálytársadalom objektív kötelessége volt.

Senki sem gondolt arra, hogyan alakult volna a népesség, ha a jobbítók céljai megvalósulhatnak, ha nem működik a fenti négy funkció.

Mi lett volna a forradalmárok reális célja?

Annak a felderítése, hogyan lehet a népszaporulatot megállítani?

Ezzel azonban senki nem foglalkozott. Ha találunk is néhány a túlnépesedés veszélyét felvetőkkel, sem a politikusok, sem a vallási vezetők, de még a közvélemény sem fogadta ezeket.

Pedig elég lett volna felvetni, hogy mivel jár, ha megszűnik akár a négy funkció egyike is. Felgyorsul az eleve gyors népszaporulat, megnő a munkaerő kínálata a keresletéhez viszonyítva, nő a kizsákmányolás. Marx céljához nem közeledik, hanem attól még jobban távolodik a társadalom.

Marx elvi tévedése, hogy a kizsákmányolást egy felépítményi elemmel, a tőkéstulajdonnal magyarázza. A felépítmény erőszakos megváltoztatásával akarja átalakítani az alépítményt. A materialista tudós, idealista receptet ad.

Az osztálytársadalom alapja a túlnépesedési nyomás. Azt kell megszüntetni annak, aki túl akar lépni az osztálytársadalmak embertelenségén.

Marx idejében még senki nem sejthette, hogy a népszaporulat leállásának három előfeltétele van.

1. Az egy laksora jutó nemzeti jövedelem haladja meg a 10 ezer dollárt.

2. Az iskolázottság átlaga a 12 évet.

3. Legyen olcsó, kényelmes és biztos a fogamzásgátlás.

E három előfeltétel megteremtése nemcsak Marxnál, de senkinél nem merült fel. Tehát senkinek nem volt fogalma arról, hogyan lehet a népesség növekedését megállítani. A tudatosságnak semmi szerepe nem volt abban, hogy a 20. század során Európa nyugati felében, és Észak-Amerikában leállt a természetes népszaporulat, mert annak mindhárom feltétele létrejött. Ezeket követték a távol-keleti túlnépesedett kisebb országok, majd a század végén, állami erőszak segítségével, Kína.

Mára a puritán, nyugati kultúrkörbe, és a távol-keleti konfuciánus kultúrkörbe tartozó országokban létrejöttek a népesség növekedését leállító feltételek, és kialakultak az össznépi társadalmak.

Ezzel szemben nincs olyan jelentős ország, amelyikben, jelentős mértékben növekedős népesség mellett lépést tudnának tartani a fentiekkel, ahol csak remélni lehet, hogy leáll a népesség kezelhetetlenül gyors növekedése.

Ma a világ ott tart, hogy az emberiség kétötödében leállt, illetve leállították a népesség növekedését, és ott példátlanul gyors a növekedés. A háromötödben a megengedhetőnek sokszorosa a népszaporulat, és nő a lemaradás. A következő évtizedekben a háromötödös létszán négyötöd lesz.

Itt kell rámutatni arra, hogy az országok gazdasága ugyan növekedhet, sőt növekedik ott is, ahol csökken az egy laksora jutó jövedelem és vagyon.

Marx, mint tudós politológus ugyan megbukott, de tudományos hatása az elmúlt másfél században példátlan marad. Mint vallásalapító forradalmár, a reformáció két óriásához hasonlítható. Nálam Darwin méltó társaként az élen marad.

Az elmúlt száz év tudományos forradalma során minden korábbinál gyorsabban túllépnek a múlt tudós óriásain. Marxon is.

DARWIN.

Darwin nem akart forradalmár lenni, de annak ellenére forradalmát lett. Az ő tudományos eredményei, bátorsága. Az ő tudományos logikája forradalmat jelentett, és jelent ma is. Kepler óta nem volt forradalmibb tudományos teória, ami a tudományos szemléletre és a közgondolkodásra jobban hatott volna. Darwin tanai tették a kereszténységet konzervatív dogmák vallásává.

Darwin a szelekciót tekintette a fajfejlődés motorjának. Azt azonban nem vette tudomásul, hogy a szelekció nem motor, hanem eszköz, ami csak akkor szolgálja a fajfejlődést, ha a környezet változik. Változatlan környezetben a szelekció nem motor, hanem fék, arról gondoskodik, hogy a környezethez már jól illeszkedő faj ne változzon. Ő csak azt ismerte fel, hogy minden faj a szekciójával igazodik a környezetéhez. Azt nem vette észre, hogy a környezethez már alkalmazkodott fej szelekciója éppen azokat irtja ki, amelyek nem ilyenek. Vagyis, változatlan környezetben, bármekkora a szelekció, az nem eredményez változást, sőt az gondosodik arról, hogy ne törtéjen meg.

Most különösen időszerű leleplezni a környezetváltozástól faló félelmet. Hiszen minden fejlődés alapja a változó környezet.

Ma a tudósok és a zöldek, főleg a zöld tudósok betegesen félnek a környezetváltozástól. A klímaváltozás okozta veszélyekkel, rémisztgetik a közvéleményt. A környezetváltozást tragédiának állítják be. Számukra az ideális környezet az, ami nem változik. Nem veszik tudomásul az egyik legfontosabb természeti törvény, fejlődés csak a változó környezetben történhet. Ahol nem változik a környezet, ott áll a fejlődés órája.

A környezet két módon változhat.

- Megváltozik a faj környezete.

- A faj megy más környezetbe.

Darwin ugyan zseniálisan felismerte, hogy a fajok fejlődnek, de nem ismerte fel, hogy ez csak a változó környezetben jelenhet meg. Abban ugyan igaza volt, hogy a megváltozott környezethez való alkalmazkodást a szelekció valósítja meg. Azt azonban nem vette észre, hogy a változatlan környezetben, amikor már kialakult, a szelekciónak köszönhetően, a környezetnek megfelelő alkalmazkodás, a szelekció nem hoz további fejlődést, sőt megakadályozza azt, azaz stabilizál. Ami a motor volt, fékké változik. A szelekciónak köszönhető a változó környezethez történő alkalmazkodás, de a szelekciónak köszönhető az is, hogy a változatlan környezetben ne legyen változás.

Ezt az állítást az cáfolná meg, ha kiderülne, hogy a változatlan környezetben is történt, történik fajfejlődés. Természetesen a földünkön nincs változatlan környezet, de ezek a változások viszonylag csekélyek ahhoz, hogy új fajok jöhessenek létre. Új fajok csak olyan alapvető változások során jönnek létre, amelyek földtörténetinek nevezhetők.

Az emberi faj rövid, alig százezer éves életében egyetlen, viszonylag jelentős változás történ, a jégkorszak megszűnése. Ennek során ugyan kontinensnyi területeken óriási fajtapusztulás történt, de ez sem volt olyan jelentős, hogy új fajok jelentek volna meg. Az emberi fajra gyakorolt hatása mégis nagyon jelentős lett.

- A sok százezer kipusztuló faj között csak néhány emlős faj is kihalt. Sokuknak az élettere, életmódja jelentősen megváltozott. Új faj azonban nem jelent meg.

- Néhány emlős vad faj csak azért maradt meg, mert domesztikálódott. Ezek azért váltak domesztikálódóvá, mert vadon kihaltak volna. Ezeket az ember érdeke mentette meg.

- Az ember pedig a gyűjtögetésről áttért a termelésre. Erre épültek az első magas-kultúrák, és azok osztálytársadalmai.

A jégkorszak megszűnése a geológusok, de még a biológusok számára sem jelent ez minőségi változást. Az emberi faj szempontjából azonban döntő jelentőségű volt.

Ha nincs ez a jelentős felmelegedés, tengerszint emelkedés, kontinensnyi térségeken alapvető környezetváltozás, még mindig gyűjtögető törzsekben élnénk.

Darwin tudománytörténeti jelentőségét nem csökkenti, hogy a fajfejlődés motorját nem a környezetváltozásban, hanem a szelekcióban látta. A fajtanemesítés ugyanis a szelekción alapul, de ez ott nem spontán, nem a faj érdekében történik. Az ember a maga érdekében választja meg a szelekció célját. A természetben a környezet szelektál. Ha nem változik a környezet, a szelekció célja sem változik, tehát nem eredményez fajfejlődést.

Darwin tudománytörténeti jelentősége a szelekció szerepének feltárása, de az új fajok megjelenésére nem adott magyarázatot.

Nemcsak neki, de máig a biológusoknak sem tűnt fel, hogy a fejfejlődésben minden nagy lépés geológiai változás, földtörténeti katasztrófa hatására történt.

Azt, hogy csak a változó környezetben jár a biológiai óra 1984-ben, Ausztráliában az eredeti tájban fedeztem fel, de megértőre az óta sem találtam.

Az egyszikű növények és a még erszényes emlősök világában döbbentem rá, hogy hetvenmillió évvel korábbi természetében járok. Ez a kontinens ugyanis máig őrzi azt a növény-, és állatvilágot, amit akkor hordozott, amikor Afrika része volt. Itt hetven millió éve nem járt a biológiai óra, pedig szelekció ugyanúgy volt, mint bárhol másutt.

Azonnal beugrott a többi bizonyíték is.

- A mély tengerekben néhány százmillió évesnél fiatalabb faj nem él. Tehát ott százmillió évek óta nem változott a környezet, az óta nem jár a biológiai óra, pedig ott sokszorta nagyobb a szelekció, mint a szárazföldön.

- A Galápagos-szigeteken azok az állatok élnek, amelyek száztízmillió éve Dél-Amerikában éltek. Tekintettel arra, hogy ott nem változott a klíma, nem jár a biológiai óra.

- Madagaszkár csak harminc millió éve szakadt el Afrikától, ezért ott a harmincmillió éves afrikai flórát és faunát találjuk ma is.

- Az Afrikában élő magzatburkos emlősök, a kora-kőkori barlangrajzok szerint, Európában éltek. Az emlősök ősei északon váltották le az erszényeseket, ahol változott, időnkint nagyon hideg volt a klíma.

Mindebből azt vontam le, hogy a milliárdnyi csillagból, bolygóból álló világűrben nem a mai földi élet feltételeit kell keresni, mert az ugyan igaz, hogy a földi élethez hasonló élet csak hasonló környezetben alakulhatott ki, de az nem elég, mert ahhoz az is kellett volna, hogy hasonló környezeti változások is történtek. A földi élethez hasonló életnek nemcsak a mai földi feltételekre, hanem a földünkével azonos történelemre is szükség volna. Ennek az esélye pedig gyakorlatilag nulla. Viszont milliószor nagyobb esélye van annak, hogy egészen más feltételek mellett, egészen más élővilág alakult ki más bolygókon, ha azok élete legalább olyan változatos volt, mint a mi földünké. Annak még nagyobb a valószínűsége, hogy sok millió bolygónak még változatosabb volt az élete, ezért azokon a mienkénél sokkal fejlettebb életromák jöttek létre.

A biológia, az élet tudománya még mindig ott tart, ahol a csillagászat, amikor azt hitte, hogy a világűr központja a föld, és minden a körül mozog.

A földi életformák nem jelenthetnek modellt, csak egy variációja a sok milliárd lehetségesnek, és annyira egyediek, a földünket annyi ismeretlen okú hatás érte, hogy egy hasonlónak is nulla az eshetősége. Ezért a mi élővilágunkhoz hasonlót reménytelen keresni.

Darwint azonban továbbra is a 19. század egyik legnagyobb tudósának tartom. Ha ő nincs, nem tartana a tudomány ott, ahol tart.

ÖSSZEGZÉS.

Marxra és Darwinra egyaránt vonatkozik, hogy nem kisebb valaki azzal, hogy túllépett rajta az idő. A tudományok művelőinek nagyságát nem a tanaik érvényének hosszával, hanem a kifejtett hatásával mérjük. Számomra mindketten a 19 század legnagyobbjai.

A félelem a változástól

Kopátsy Sándor EB 2011-05-18

A FÉLELEM A VÁLTOZÁSTÓL

Darwinon tovább lépve.

A biológia tudomány csodálatos forradalmában élünk, a hozzá nem értők ennek hatására megzöldülnek. A zöld szín a zöldek esetében nálam az éretlenséget jelenti.

A tudós zöldek betegesen félnek a környezetváltozástól. A klímaváltozással, a felmelegedéssel rémisztgetik a közvéleményt. A környezetváltozás tragédiának állítják be. Számukra az ideális környezet az, ami nem változik. Nem veszik tudomásul az egyik legfontosabb természeti törvényt, fejlődés csak a változó környezetben történhet. Ahol nem változik a környezet, ott áll a fejlődés órája.

A környezet két módon változhat.

- Megváltozik a faj környezete.

- A faj megy más környezetbe.

Darwin ugyan zseniálisan felismerte, hogy a fajok fejlődnek, de nem ismerte fel, hogy ez csak a változó környezetben jelenhet meg. Abban ugyan igaza volt, hogy a megváltozott környezetben az alkalmazkodást a szelekció valósítja meg. Azt azonban nem vette észre, hogy a változatlan környezetben, amikor kialakult a szelekciónak köszönhetően a környezetnek megfelelő alkalmazkodás, a szelekció nem hoz további fejlődést, hanem megakadályozza azt, azaz stabilizál. Ami a motor volt, fékké változik. A szelekciónak köszönhető a változó környezethez történő alkalmazkodás, és a szelekciónak köszönhető, hogy a változatlan környezetben ne legyen változás.

Ezt az állítást az cáfolná meg, ha kiderülne, hogy a változatlan környezetben is történik fajfejlődés. Természetesen a földünkön nincs változatlan környezet, de ezek a változások viszonylag csekélyek ahhoz, hogy új fajok jöhessenek létre. Új fajok csak olyan alapvető változások során jönnek létre, amelyek földtörténetinek nevezhetők.

Az emberi faj rövid, alig százezer éves életében egyetlen jelentős változás történ, a jégkorszak megszűnése. Ennek során ugyan kontinensnyi területeken óriási fajtapusztulás történt, de ez sem volt olyan jelentős, hogy új fajok jelentek volna meg. A hatása mégis nagyon jelentős.

- Néhány emlős faj is kihalt. Sokuknak az élettere, életmódja jelentősen megváltozott. Új azonban nem jelent meg.

- Néhány emlős vad faj csak, illetve döntően domesztikálódott. Azért vált domesztikálódóvá, mert vadon kihalt volna. Ezek életét az ember érdeke mentette meg.

- Az ember pedig a gyűjtögetésről áttért a termelésre.

A geológusok, de még a biológusok számára sem jelent ez minőségi változást. Fajunk szempontjából azonban döntő jelentőségű volt.

Ha nincs ez a jelentős felmelegedés, tengerszint emelkedés, kontinensnyi térségeken alapvető környezetváltozás, még mindig gyűjtögető törzsekben élnénk.

Darwin tudománytörténeti jelentőségét nem csökkenti, hogy a fajfejlődés motorját nem a környezetváltozásban, hanem a szelekcióban látta. A fajtanemesítés ugyanis a szelekción alapul, de ott az ember választja meg a szelekció célját. A természetben a környezet szelektál. Ha nem változik a környezet, a szelekció célja sem változik, tehát nem eredményez fajfejlődést.

Darwin tudománytörténeti jelentősége a szelekció szerepének feltárása. Az új fajok megjelenésére nem adott magyarázatot.

Nemcsak neki, de a biológusoknak máig nem tűnt fel, hogy a fejfejlődésben minden nagy lépés fajfejlődésben geológiai változás, földtörténeti katasztrófa hatására történt.

Azt, hogy csak a változó környezetben jár a biológiai óra 1984-ben, Ausztráliában az eredeti tájban fedeztem fel, de megértőre az óta sem találtam.

Az egyszikű növények és a még erszényes emlősök világában döbbentem rá, hogy hetvenmillió évvel a múlt természetében járok. Ez a kontinens ugyanis máig őrzi azt a növény-, és állatvilágot, amit akkor hordozott, amikor Afrika része volt. Vagyis itt hetven millió éve nem járt a biológiai óra, pedig szelekció ugyanúgy volt, mint bárhol másutt.

Azonnal beugrott a többi bizonyíték is.

- A mély tengerekben néhány százmillió évesnél fiatalabb faj nem él. Tehát ott százmillió évek óta nem változott a környezet, ott az óta nem jár a biológiai óra, pedig ott sokszorta nagyobb a szelekció, mint a szárazföldön.

- A Galápagos-szigeteken azok az állatok élnek, amelyek száztízmillió éve Dél-Amerikában éltek. Tekintettel arra, hogy ott nem változott a klíma, nem jár a biológiai óra.

- Madagaszkár csak harminc millió éve szakadt el Afrikától, ezért ott a harmincmillió éves afrikai flórát és faunát találjuk ma is.

- Az Afrikában élő magzatburkos emlősök, a kora-kőkori barlangrajzok szerint, Európában éltek. Tehát a mai emlősök is ősei ott váltották le az erszényeseket, ahol változott, időnkint nagyon hideg volt a klíma.

Mindebből azt vontam le, hogy a milliárdnyi csillagból, bolygóból álló világűrben nem a mai földi élet feltételeit kell keresni, mert az ugyan igaz, hogy a földi élethez hasonló élet csak hasonló környezetben alakulhatott ki, de az nem elég, mert ahhoz az is kellett, hogy hasonló környezeti változások is történtek. A földi életnek nemcsak a földi feltételekre, hanem a földünkével azonos történelemre is szükség volna. Ennek az esélye pedig gyakorlatilag nagyon kicsi. Viszont milliószor nagyobb esélye van annak, hogy egészen más feltételek mellett, egészen más élővilág alakult ki más bolygókon, ha azok élete legalább olyan változatos volt, mint a mi földünké. Annak azonban nagyon nagy a valószínűsége, hogy sok millió bolygónak még változatosabb volt az élete, ezért azokon a mienkénél sokkal fejlettebb életromák jöttek létre.

A biológia, az élet tudománya még mindig ott tart, ahol a csillagászat, amikor azt hitte, hogy a világűr központja a föld, és minden a körül mozog.

A földi életformák nem jelenthetnek modellt, csak egy variációja a sok milliárd lehetségesnek, és annyira egyediek, a földünket annyi ismeretlen okú hatás érte, hogy egy hasonlónak is nulla az eshetősége. Ezért a mi élővilágunkhoz hasonlót reménytelen keresni.

Az indokolatlan korhatárkedvezmények

Kopátsy Sándor PP 2011-05-15

AZ INDOKTALAN KORHATÁRKEDVEZÉNYEK

A fegyveres szervezetek és a tűzoltók szakszervezetei tiltakoznak a számukra biztosított korábbi nyugdíjkorhatár megszüntetése miatt.

Ezen háborgok, mert olyan kedvezmény megvonása ellen tiltakoznak, ami felett én háborogtam. Az aránytalan korkedvezmény eddig sem volt indokolt, az adott helyzetben pedig felháborító.

Azt még megértettem, hogy a tőkés osztálytársadalmak jól megfizették az elnyomó szerzetüket. A társadalom elenyésző kisebbsége csak akkor élhet biztonságban, ha a kiszolgálóit jól megfizeti. Legalább ezek legyenek érdekelve a hatalom fenntartásában.

A két háború között természetesnek tartottam, hogy a csendőr keresete a munkásokénál és a parasztokénál sokkal magasabb volt. Minél rothadtabb egy rendszer annál jobban meg kell fizetnie a kiszolgálóit. Az is megértettem, hogy nemcsak a hatalom egyenruhásai, de a köztisztviselői is úrmódon élhessenek.

Alig vártam, hogy annak a világnak mielőbb vége legyen.

A proletárdiktatúrára is csak ott van szükség, ahol ez a kisebbség diktatúrája. Abban a kiemeltek a párt, a titkosszolgálat, és az erőszakszervezetek dolgozói. A bolsevik rendszerben azok voltak a kiemeltek, és feleslegessé váltak a szakszervezetek, hiszen a teljes foglalkoztatás, és az átlagbér rögzítése mellett olyan mesterséges munkaerőhiány valósult meg, ahol az államnak kellett korlátozni a béremelést.

A nemcsak az osztálytársadalomban, de a proletár diktatúrában is megkülönböztetett támogatást kellett biztosítani a fegyveres testületekben szolgálók számára. Mivel nem volt ehhez elég pénz, hát jöttek a kedvezmények. Ezek egyike volt a korai nyugdíjazás.

A demokráciában, ahol a többséget képviseli a hatalom nincs szükség, hogy a fegyveres testületekben dolgozók megkülönböztetett kedvezményekben részesüljenek, mivel nincs, akiket el kell nyomni. Ezek kedvezményezettsége mégis megmaradt.

A rendfenntartókra azért van szükség, mert a liberális politikai a munkaerő alsó ötödét kizárta a társadalmi munkamegosztásba való részvételből, azokat alamizsnából tarja el. Márpedig a meg nem dolgozott jövedelem nemcsak az urakat, de a szegényeket is elzülleszti. Ez ellen nem az erős rendőrséggel, hanem a munkaalkalom teremtéssel kell, védekezi. Annak ellenére, hogy az adott helyzeten a rendőrség erejét is fokozni kell, a rendőrségnek sem a korai nyugdíjat, hanem a nagyobb jövedelmet javasolnám. Rendőrben is jobbnak tartom a tapasztaltabb öregeket, mint a magasan megfizetett fiatalokat.

Ez igaz a tűzoltókra is.

A hadseregről egészen más a véleményem. Amennyire az osztálytársadalmakban létkérdés volt a minél erősebb hadsereg, hiszen a másik társadalmak is fegyveres hódításokkal terjeszkedtek, annyira értelmetlen a jelenkori fejlett társadalomban az erős hadsereg.

Fajunk történetében először fordul elő, hogy a fejlettebb társadalom hadereje nagyságrenddel erősebb, mint a fejletleneké. Ma az Egyesült Államok hadserege erősebb, mint a világ összes hadseregéjé. De minek?

A nagyobb fejlett államok hadserege is sokkal erősebb, mint az elmaradt világé együttesen. De minek?

A fejlett világon belül is értelmetlen a katonai erőfölény. A második világháború óta a fejlett világ hadseregének egyetlen katonája sem halt meg a hazája védelmében. A hősi halottai az elmaradt világban kalandozva haltak meg. De minek?

Miét nem volt háború a fejlett világon belül?

Mert a fejlett világ minden államának az érdekét jobban szolgálja a tudományos és gazdasági együttműködés, mint amit a katonai erő győzelme hozhat. Hőbörgés ugyan van, de háború nincs. De még a katonai erővel való hőbörgés is sokba kerül.

Az elmúlt hatvan évben a leggyorsabban azok az államok fejlődtek, gazdagodtak, amelyekben nem volt hadseregük. Nem volt, mert olyan kicsik voltak, hogy nem is lehetett. Európában a leggazdagabb ország Luxemburg, és néhány másik törpe. A Távol-Keleten Hong-Kong és Szingapúr. Európa öt leggazdagabb országának, Norvégi, Dánia, Svédország, Finnország és Svájc, tíz milliónál kevesebb lakója van. A világ tíz legfejlettebb társadalma között csak egy húsz millió lakosúnál nagyobb van, a katonai és gazdasági szuperhatalom, az Egyesült Államok, de az is a tíz között csak az utolsó.

A közvélemény nagyon kevés információt kap arról, hogy a modern államok a jövedelmük töredékét költik a hadseregre akár amennyit akkor költöttek, amikor még osztálytársadalmak voltak, illetve amennyit a mai szegényebb társadalmak költenek. Azt, hogy a hadsereg, és abban a vezetők szerepe fontos, csak a tábornokok hiszik. De az is szabály, hogy akinek a fontosságát csak önmaga tartja, korrupt lesz.

Ezzel szemben a hazai szakszervezetek azért szállnak harcba, hogy a feleslegesek minél kevesebbet dolgozzanak.

A tűzoltókat, a mentőkhöz hasonlóan, nagyon becsüli a társadalom, mert az egyetlen olyan szektor, ahol csak akkor dolgoznak, amikor segíteni kell. Ez a mentőknél gyakori, a tűzoltóknál ritka. Ha felmérnénk, hogy melyik szakmában a legrövidebb az intenzív munkával töltött idő, a tűzoltók nyernének.

A korkedvezményes nyugdíjazás csak ott volna indokolt, ahol az intenzív, megerőltető munkában töltött idő nagyon hosszú. Szerencsére, az ilyen munkákat kiváltotta a technika. Véleményem szerint ma a legtöbbet a vállaltok vezetői dolgoznak, akiknek nincs szabadidejük, aztán egyre többen Az egészségügyben. De őket nem korán, hanem későn küldeném nyugdíjba, mert a leghasznosabbak, őket nagyon meg kell fizetni.

Azt, hogy ki mikor mehet nyugdíjba, azzal mérném, melyik szakmában mekkora a halandóság. Ebből az derülne ki, hogy ott kell az átlag fölé emelni a nyugdíjat, ahol jelenleg az átlag alatti.

A szakszervezeteknek pedig azt ajánlom, hogy ne a minél kevesebb munkaidőért, a minél korábbi nyugdíjazásért, hanem a minél több munkaalkalomért tüntessenek. Csak ott lehet dolgozói hatalom, ahol nagyobb a munkaerő kereslete, mint a kínálata.

A mediterrán kereszténység kora lejár

Kopátsy Sándor EV 2011-05-03

A MEDITERRÁN KERESZTÉNYSÉG KORA LEJÁR

A marxista vallás kora azért járt le, mert az osztálytársadalmak idő előtti erőszakos megdöntésének, végül azon belül is a fél-perifériák vallása lett. A római katolikus és a pravoszláv kereszténység azért jár le, mert a polgári társadalmak osztálytársadalmában az is pártvallás, azaz a klérus tagjait megkülönböztetve, kiemelten kezelő, a dogmáiban pedig még sok pogány elemet tartalmazó vallás maradt.

Korán felismertem, hogy a keresztény vallás a zsidó Krisztus tanításaira épített görög-római, mai szavakkal mediterrán kultúrára szabott vallás.

Krisztus a zsidó vallás megújító próféta volt. Akitől kétezer év alatt sem sikerült olyant idézni, hogy görög-római világvallást akart volna alapítani. Ő nem a Római Birodalom, hanem a zsidók számára akart modernebb vallást.

Pál, aki nem is ismerte Krisztust, de látta, hogy a Római birodalom népei, mindenek előtt a rómaiak már nagyon nyitottak az egyistenhitű vallás felé, és Krisztus tanításában felismerte, hogy az alkalmas arra, hogy a keményen egy istent hívő zsidók vallását, a több istent hívő rómaiak számára elfogadhatóbbá tegye.

Ehhez számos utat látott.

- Az egyetlen istent felváltotta a szentháromsággal.

- Az istenanyát, és a szentek sokaságát a túlvilágban szerepelteti.

- A papság kiemelkedett szerepét nemcsak megtartja, de feljebb emeli.

- Az istenábrázolást felújítja.

- A kegytárgyak pogány tiszteltét megtartja.

Mindezek az egy istenhitnek tett engedmények máig nem csökkentek, hanem növekedtek.

Ennek volt köszönhető, hogy Pál kereszténysége alig fél- évezred után a sémita világban, Mohamed keményebb egy isten hitére tért át.

Egy másik fél-évezred után a két európai kereszténység is kettévált.

Egy harmadik fél-évezred után a puritánabb népek többsége számára a római kereszténység is soknak bizonyult. Ha nem is következetesen, de a reformáció hívei sokat elhagytak a mediterrán pogányság maradványai közül. Jelentősen közeledtek az ószövetséghez, vagyis a zsidó gyökerekhez.

A negyedik fél-évezred aztán meghozta a puritán Nyugaton az osztálytársadalmak végét, az osztálynélküli társadalmak korát.

Itt tisztázni kell az osztálytársadalom fogalmát.

Az osztálytársadalom fő jellemzője, hogy egy zárt kisebbség, a lakosság tizedénél is kisebb hányada a politikai hatalom birtokosa. Ebbe az osztályba nagyon kevesen kerülnek be, illetve ki. Ez még a tőkés osztálytársadalom esetében is így volt.

Azt kevesen hangsúlyozzák, hogy minden osztálytársadalomban a lakosság spontán növekedése elviselhetetlenül gyors lett volna, ha az uralkodó osztály nem vállalja a népességnövekedés folyamatos lecsapolását.

Ennek érdekében minden osztálytársadalomban négy tevékenység működött.

1. A lakosság hatalomból kizárt többségét, mintegy kilenctizedét, közvetlenül, vagy közvetve adóztatták, vagyis mesterségesen szegényítették. Ezzel a mesterségesen növelt nyomor vált az elsődleges halálokká.

2. A megtermelt jövedelem nagy hányadát, közvetlenül, vagy közvetve hadviselésre fordították. Ez is fokozta a szegénységet, de még inkább a hadviseléssel járó közvetlen és közvetett emberpusztítást.

3. A szegény többségtől elvont jövedelem nagy többségét luxusra, kincsképzésre pocsékolták el.

4. Üldözték a tudásvágyat. Nem véletlen, hogy a zsidó-keresztény-mohamedán kultúrában az eredendő bűn az ember tudásvágya. De ez minden vallásban benne van, a dogmák, a tradíció megszegése, kétségbe vonása a legnagyobb bűn.

Ezzel szemben a jelenkori társadalomban.

1. Az osztályok között, ha nem is elég, de nagy a mozgás.

2. Nincs spontán népszaporulat, sőt még a létszám újratermelését is csak a társadalmi ösztönzés képes biztosítani. Nem a következő generáció száma, hanem a minősége lesz az elsődleges.

3. Az adóterhek a jövedelemmel arányosak, a visszaosztásuk pedig azzal fordított, az összes jövedelemhez viszonyított arányuk pedig egyre nagyobb lesz. Tehát az állam nivellálja a jövedelmeket.

4. A fegyverkezésre fordított kiadás aránya a tört részére zsugorodott, és a fejlett világon belül még nem volt háború.

5. Az államnál jelentkező egyre nagyobb forrásokat igyekeznek racionálisan felhasználni.

6. A társadalom fejlődése elsősorban a tudásvagyontól, a lakkosság viselkedési kultúrájától függ. Az eredendő bűn lesz az első társadalmi erény.

Minden osztálytársadalomnak lehetett ugyanaz a vallása, hiszen a lényeget illetően azonosak voltak, ellenben a jelenkor fejlett társadalmát a múlt egyetlen vallása sem képes szolgálni. A múlt vallásai annál haszontalanabbak lesznek, minél nagyobb szerepet tulajdonítnak az isteni beavatkozásnak, és minél kevesebbet az egyén istennel szembeni viselkedésének, és az üdvözülésben a vallási klérus megkülönböztetett szerepének.

A modern vallásnak azt kell hirdetni, hogy az egyén a saját evilági és halálutáni sorsának a kovácsa, mindenki elsősorban maga felelős a sorsáért. Az egyén és az isten között nincsenek kiválasztott közvetítők, sem vallási, sem politikai kiválasztottak, sem vallási, sem párttisztviselők.

Minden vallás, világnézet annál kártékonyabb lesz, minél inkább az isten szolgálatához köti a sorsát.

Mindezt elsőször a kelet-európai marxista, azaz bolsevik rendszer bizonyította be, amiben szinte csúcsát érte le a párt klérusának hatalma az emberek felett.

A jelen világában az emberiség nagyobbik fele még a megengedhetőnél gyorsabban szaporodik, ezért az osztálytársadalmaknak megfelelő politikai, gazdasági és vallási szervezete van szüksége.

Erre a római katolikus, és az ortodox keresztény egyház a legkevésbé alkalmas.

A KERESZTÉNYSÉG DEMGRÁFIAI SZEREPE

A Nyugat sikerének egyik kulcsa a többi magas-kultúránál hatékonyabb demográfiai fékje volt. A kereszténység kétezer évét ebből a szempontból is elemezni kell.

A kereszténység akkor jelent meg a mediterrán térségben, amikor az itt virágzó görög-római kultúra egészségügyi válsággal küzdött, és kulturális színvonala már egy istenhitű vallást igényelt. Ez az igény már századokkal Krisztus előtt megjelent Egyiptomban és Közép-Ázsiában. Ennek ellenére, az első és egyetlen következetes egy istent hívő vallás a zsidók vallása volt.

Mind a görög, mind a római társadalom a városi lakosságé volt.

Ez a társadalom Krisztus idejében már válsággal küzdött. Mivel a lakosság kenyérrel való ellátását eleve csak nagyon szűkösen tudta megoldani, majd a malária megjelenése után az is összeomlott, a városi lakosság élelmezése az észak-afrikai és a közel-keleti gabonára szorult. A Római Birodalom több tízmillió városi lakosságának kenyérrel való ellátása, az akkor óriási távolságot jelentó gabonaimportra épült.

Ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy a Földközi Tenger déli és keleti térségeit katonai erővel meghódítja, és megszervezi a történelem legnagyobb gazdasági vállalkozását, a gabonával való ellátást. E két feladat ellátása azzal járt, hogy mintegy százezer katonát, és hajóst kellett rendszeresen a Földközi Tenger észak-nyugati térsége, és a délkeleti térsége között mozgatni. Ez azzal járt, hogy e két térség között nagyon szoros fertőzési állapot következett be. Az észak-nyugati térség latin, indogermán lakossága olyan fertőzéseknek volt kitéve, amikkel szemben a dél-keleti térség sémita lakossága már évezredek óta védett volt.

Az időszámításuk előtti 5. század környékén a görög kultúrát elpusztította a malária. Az időszámításunk körül pedig a Római Birodalom városi lakosságát és hadseregét pusztították el a dél-keleti térségből hozott járványok. A mélyebb területekről ugyan el lehetett vonulni a magasabb fekvésű dombokra, de a városokban nem lehetett megoldani az egészségvédelmet. Ezt a reménytelen harcot jól jellemzik azok az anyagi áldozatok, amit a Római Birodalom hozott a városi lakosság fertőzésmentes itallal való ellátása érdekében.

Kiépítették a több százezer hektáros szőlőtermelést. Aminek teraszos kiépítése, művelése százszor akkora beruházás volt, mint a piramisok építése.

Kiépítették Róma, és számos másik város távolsági víz ellátását. Csak a víz odaszállítása nagyobb építéssel járt, mint az összes piramisé.

Csatornázták a városokat.

A kenyérgabonával való ellátás érdekében több százezer ember dolgozott a hajókon, uszályokon, kikötőkben.

Vagyis minden a boron és a kenyéren múlt, amiről szól máig minden keresztény mise. A kenyér és a bor nem a zsidó Krisztus, hanem a Római Birodalom számára volt létkérdés.

A korai kereszténység történtének megértéséhez a kulcs, hogy a Közel-Kelettel és Észak-Afrikával való nagyon szoros gazdasági és katonai kapcsolat olyan fertőző betegségeknek tette ki a latin európai városi lakosságot, ami ellen nem volt hatékony védelem, és a mintegy 15-20 százalékos urbanizáció a tört részére csökkent. Ez pedig a társadalom fenntartó polgári réteg elsorvadását jelentette.

Az első századoktól kezdve a városi lakosság csak ott volt fenntartható, ahol egyrészt bőven volt fertőzetlen víz, másrészt a fagyos telek kipusztították a hideget nem bíró baktériumokat. Az Alpoktól északra ugyan volt egészség, de nem volt városi lakosságot eltartani képes mezőgazdaság, ezért nem jöhetett létre a magas-kultúrát fenntartani képes urbanizáció.

Ez volt a sötét középkor.

Az egyiptomi és mezopotámiai gabona, az árpa és a búza nem bírta el a fagyos telet, és több száz év kifagyásaira, kudarcaira volt szükség ahhoz, hogy a közel-keleti éghajat növénye, a búza és az árpa, fagyállóvá, vagyis ősszel vethetővé váljon. Ez csak a 10. század elejére történ meg.

Az Alpoktól északra jellemző csapadékosabb, párásabb éghajlat mellett a talajműveléshez talajforgató ekére, erősebb igavonóra, hámra volt szükség. Ez is csak a 10. század elején jelent meg, és vált nagyon gyorsan általánossá.

A párás, sáros, havas utakon a patkolatlan ló használhatatlannak bizonyult.

A nagyon tagolt, sáros, havas terepen az olyan kocsi, aminek nem fogott az első tengelye, nagyon alacsony hatékonyságú szállítási eszköz volt. A patkolt ló, a kengyel, és a kisebb íven is fordulni képes kocsi a szárazföldi közlekedésnek, földművelésnek, és a hadviselésnek nagy technikai forradalma volt, amit csak jó ezer év múltán lépett túl a vasút.

Ezek közösen jelentették azt a technikai forradalmat, amin Európa északnyugati harmadán magas-kultúra alakulhatott ki. Ennek köszönhetően megkétszereződött a mezőgazdaság termelékenysége, a falusi, és megötszöröződött a városi lakosságot eltartó képesség. A sötét középkorból, alig száz év alatt, virágzó középkor lett.

Európa történetében nincs logikája annak, hogy a középkort egységes korszaknak fogjuk fel. A közékor első felében, de a Római Birodalom utolsó századaiban, Európában nem volt jelen magas-kultúra. Az csak az agrártechnikai forradalomnak köszönhetően a 100. században jelent meg Európa északnyugati harmadában.

A görög-római kultúra közel ezer éve az öntözéses gabonatermelő kultúra volt, aminek a gabonája előbb a görög gyarmatokra, majd a malária megjelenése után, a Római Birodalom dél-keletről importált gabonájára épült. Tehát a világ egyetlen olyan magas-kultúrája volt, ami nem volt önellátó.

Európa északnyugati fele csak a 10. századtól, az agrártechnikai forradalomnak köszönhetően, emelkedett a magas-kultúrák színvonalára. Európa történészei nem eléggé hangsúlyozzák, hogy Európa északnyugti harmada ettől kezdve lett az első olyan magas-kultúra, ami a természetes csapadékra építette növénytermelését, ugyanakkor erre épült az állattartása is. Mára, a Nyugat erre épülő társadalmat rendezett be a két Amerikában és Ausztráliában is.

Az időszámításunk első közel ezer évét azzal lehet jellemezni, hogy nem kellett félni a túlnépesedéstől, hiszen a mediterrán városok lakossága minden erőfeszítés ellenére fogyott, a vidék lakosságát pedig féken tartotta a szegénység.

Az Alpoktól délre csak Dél-Spanyolországban és a Márvány Tenger partján maradt néhány kultúrát hordozni képes nagyváros. Ezek is csak azért, mert olyan észak-afrikai, illetve közel-keleti népek, például zsidók, és mórok lakták, akik a városi lakosságot pusztító járványokkal szemben eleve védettek voltak. Ez a néhány nagyváros mentette át a görög-római kultúrát a 10. században már emelkedő Nyugat számára.

A kereszténység a 10. századig lényegében görög-római, a mediterrán népek vallás a volt. Annyira az, hogy a sémi népek az első alkalomra, Mohamed szigorúbb egyistenhitére áttértek. Ezzel el is vesztette volna világvallás jellegét, ha a nyugat-európai agrártechnikai forradalom nem termet számára az Alpoktól északra új magas-kultúrát.

Elsősorban az ír térítők a városi lakosságban szegény, Alpoktól északi Európában, nem térítik keresztény hitre a vidéken élő népeket, a latin poganus-nak tekintett pogányokat. Nekik köszönhetően az eddig lényegében városi lakosság vallása a földművesek vallása lesz. Az eddig városi kultúra vallása a földműves népre szabott vallás lett.

A térítés jellegét mutatja, hogy rövidesen, a 11. században, Európa kiscsaládos felétől elszakad a kontinens keleti, nagycsaládos fele. Ezzel a római pápák kereszténysége véglegesen nyugat-európai feudális vallás lett.

A virágzó középkor alapja a kiscsaládos jobbágyrendszer volt.

A történészek számára sem tudatosult, hogy Nyugat a következő, példátlanul sikeres ezer évének alapja a kiscsaládos rendszer volt. Ezt jó hatvan éve tudom, de nem kerültem a nyomára, ki találta ki fajunk történetének egyik legnagyobb találmányát. A kereszténység gyorsan igazodik a megváltozott viszonyokhoz, a földbirtokosok kiscsaládos társadalmának hű kiszolgálója lett.

Alapvetően, minden másnál inkább, a kiscsaládos rendszernek volt köszönhető volt, hogy kis kontinensnek, Európának a nyugati fele lett a többinél humánusabb, szédítően eredményes társadalmi fejlődés, motorja.

Az alábbi lépések mindegyike mögött a kiscsaládos rendszer állt.

- Annak köszönhettük a reneszánszot, a reformációt, a két Amerika és Ausztrália benépesítését, a felvilágosodást, az ipari forradalmat, és tudományos és technikai forradalmat, végül a jelenkori fejlett társadalom létrejöttét. Vagyis szinte az egész mai világ minden csodáját.

- A Nyugat-Európában született ipari forradalom teremtett alapot arra, hogy a Nyugat magasan a többi kultúra fölé emelkedhessen. A tőkés osztálytársadalom volt az első olyan osztálytársadalom, ami gazdasági és tudományos téren magasan a társai fölé emelkedett. Ezt megelőző ötezer évben a nép, a nagy többség minden osztálytársadalomban a létminimum határán élt, ahol az életviszonyok minden javulása gyorsította volna a túlnépesedést.

- Az iparosítás tette lehetővé tette, hogy a kis Nyugat-Európa uralhassa, kizsákmányolhassa az egész világot. Ez a külső forrás nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy eléje az a szintet, amint spontán leáll a túlnépesedés.

- A Nyugat számára az ipari és katonai fölény tette lehetővé a két Amerika és Ausztrália benépesítését, ezzel az életterének tízszeresítését. A történészek máig nem szentelnek kellő figyelmet arra, hogy e kontinensek benépesítése nélkül sokkal lassabb és embertelenebb lett volna a Nyugat felemelkedése.

Mindezekre szükség volt ahhoz, hogy Európa megszülhesse a tudományos és technikai forradalmat, az össznépi társadalmat, a tudásvagyon kibontakoztatását. Ha a fentiekből csak egy is hiányzott volna, az emberiség nem juthatott volna oda, ahol vagyunk.

Ezekből fakadt, rövid három század után, mindaz a társadalmi, tudományos és technikai eredményt, amit ma már élvezhetünk, és annak reménye, hogy fajunk sorsa, a rendkívül fejlett agyunk kapacitásának megfelelően egyre gyorsulva fejlődhet tovább.

Ennek ellenére a történelemtudomány számára mind máig nem vált tudatossá a kiscsaládos társadalom történelemformáló szerepe.

Szinte semmi sem található arról, hogyan alakulhatott ki a kiscsaládos társadalmi szerveződés, aminek történelemformáló szerepét máig nem ismerte fel a tudomány.

Mi volt a kiscsaládos társadalom jelentősége?

Csak annyi gyermeknevelő család lehessen, ahány jobbágytelek van. Ez úgy szabályozta a lakosság létszámát, hogy egyre későbbre tolta ki a házasságkötést. Tekintve, hogy a spontán gyermekvállalás sokkal magasabb lenne, mint ami megengedhető népszaporulatot eredményez. Azt már a 20. század első felében felismerték a francia történészek, akiket a mestereimnek tartok, hogy Európa nyugati felén a középkorban jó tíz évvel kitolódott a házasságkötés. Ez azt jelentette, hogy a nők életének legtermelékenyebb tíz éve kiesett a gyermekvállalásból, tehát az egy anyára jutó születések száma mintegy hárommal alacsonyabb volt, mint minden más magas-kultúrában, ahol a házasságkötés lényegében a nemi értettséggel esett egybe, sőt azt is megelőzte.

Tekintettel arra, hogy a lakosság négyötöde a mezőgazdaságból, vidéken élt, ahol a halálozás alacsonyabb volt, a kiscsaládos jobbágyrendszer a spontán népszaporulatot szinte megfelezte. Ebben a társadalmi rendszerben sokkal kisebb társadalmi feladatot jelentett az erőszakos népességszabályozás.

A keresztény egyház szolgai módon igazodott a társadalmi elváráshoz. A saját dogmáját megtagadva, csak az egyházi házasságban született gyermeket fogadta be. Márpedig az egyházhoz tartozás akkor életfeltétel volt. Az egyházi házasságon kívül született gyereket nem keresztelte meg, nem temette el, sőt a temetőből is kizárta. Addig ment el az egyszerűsítésbe, hogy egy éves kor előtt nem keresztelt, tehát nem anyakönyvezett. Ma meg azt hirdeti, hogy a fogamzással történik az emberré válás.

Az agrártechnikai forradalom.

Az agártechnikai forradalom hatására mintegy kétszeresére nőtt a jobbágytelkek hozadéka, javultak a jobbágyok életviszonyai, nőtt a várható életkor. Alig száz év alatt, a jobbágyok száma kétszeresére nőtt. Ezt a létszámnövekedést csak részben tudta befogadni a felgyorsult urbanizáció. A földbirtokosok felismerték, hogy minél több személt kell eltartani a jobbágyteleknek, annál kevesebb az elfonható termék. A kívánatosnál nagyobb munkaerőt pedig nem hasznosította a mezőgazdaság. Azonos birtok, azonos számú jobbágytelek több jövedelmet biztosított volna kisebb létszám mellett. Ez jelentkezett az egyházi birtokokon is. Ez az érdek ugyan nyilvánvaló, de nyoma sincs az okmányokban.

Annál jobb bizonyítékot szolgáltatnak a keresztes háborúk. Ezek irracionális célja egyértelműen a felesleges lakosság lecsapolása volt. Az egyház máig azt akarja elhitetni, hogy a keresztes hadjáratok célja Jeruzsálem elfoglalása volt, mert Krisztus életének színterét birtokolni akarták. Ha ez igaz volna, akkor a keresztes háborúkat kellene a történelem legostobább háborús céljának tekinteni.

A korabeli technikai feltételek mellett egyetlen keresztes hadjáratnak nem volt reális katonai célja. Az igazi cél a felesleges lakosság lecsapolása volt. Ezt nyilvánvalóvá tette a szervezése. Részvételre az elsőszülött fiukat el sem vitték. Eleve a másod, harmad szülött férfiakat sorolták be, vagyis azokat, akik nem számíthattak családalapításra.

Véleményem szerint, a besorolt rendezetlen, szervezetlen seregnek legfeljebb tizede számíthatott arra, hogy hazatérhet. A gyakorlatban ez is túlzott remények bizonyult. A hadjáratok egyikének sem volt anyagi felkészítése, de nem is lehetett sok tízezer embernek az élelmezését biztosítani. Ezek abból éltek, amit a keresztény Európán átvonulva, rabolni, koldulni tudtak.

Ez még inkább nyilvánvalóvá vált, amikor a céljukhoz közelebb érve, már nem keresztény, hanem mohamedán térségbe értek. Oda érve sem alakítottak ki termelési, gazdasági alapot, az oda érkezők tartózkodását biztosító gazdasági bázist.

Mindezt tetézte a harcképtelen fiúgyermekek hajóra rakása, és sorsukat a jó istenre bízása.

A keresztény klérusok, mindenek előtt a Vatikán szellemi befolyására jellemző, hogy mindez máig nem vált nyilvánossá.

Ami a városi lakosságot illeti.

A nyugat-európai középkorban a városi életkörülmények, egészen a 19. század elejéig, nem teremtette meg a feltételét annak, hogy a társadalmi fejlődés motorját, a városi lakosságot belső forrásból bővíteni lehessen, a városi lakosságnak legyen természetes népszaporulata. A mai szemmel alacsony urbanizáció is csak úgy volt tartható, ha állandósul a vidékről történő bevándorlás. Csak a 19. század derekán vált általánossá Nyugat-Európában a városok közművesítése, csatornázása, ami lehetővé tette a várható életkor emelkedését, a városi lakosság természetes szaporodását.

Ami a földbirtokos osztályt illeti.

Még kevesebb szó esik arról, hogy az uralkodó osztályban az öröklési jog fékezte a népszaporulatot. A családi vagyon lényegét, a földet, az azzal járó jobbágyokat az elsőszülött fiú örökölte. Ezzel a földbirtokos réteg létszáma nem gyarapodhatott. A Történészek sokat foglalkoznak a lovagkorral, a vallási klérussal, a szerzetesrendekkel, de nem mondják meg, hogy a földbirtokosok másodszülött fiai birtok nélkül maradtak, ennek megfelelő életformát kellett választaniuk. Ezért csak a papi és katonai pálya marad nyitva előttük.

Európa nyugati felének gyors felemelkedését elsősorban annak köszönhette, hogy az élettere megtízszereződött. A történészek Amerika felfedezésének csak a gazdasági előnyeit hangsúlyozzák. Arról alig esik szó, hogy a Nyugat élettere megtízszereződött. Hosszabb távon ennek a történelemre való hatása sokszorta nagyobb, mint az onnan nyert aranynak, ezüstnek, de még akár a kukoricának, burgonyának is.

Az utóbbi ötszáz év legnagyobb hatású eseménye a Nyugat életterének megtízszereződése volt. E nélkül aligha lehetett volna megoldani a Nyugat 18. és 19. századi népességnövekedésének levezetését. Még a kivándorlások mellett is, szükség volt a két embert pusztító világháborúra. Az új, ki nem használt élettér még a gyarmatok kizsákmányolásánál is nagyobb erőforrást biztosított.

Ma már világos, a történészek által nem eléggé hangsúlyozott tény, hogy a túlnépesedés megállíthatóságához elkerülhetetlen előfeltétel volt, hogy igen jelentős külső források álljanak rendelkezésre. Ezt jól bizonyítaná, ha hangsúlyoznánk, hogy minden másik magas-kultúra eleve túlnépesedett volt, és egyiknek sem volt lehetősége arra, hogy a másik magas-kultúrákat kizsákmányolja, és az életterét kiterjessze. A kínai, indiai, közel-kelti kultúrákkal szemben óriási előnyt élvezett a Nyugat azzal, hogy életterét nagyságrenddel növelhette.

A 15. századra a Nyugat kinőtte a mezőgazdaságra épülő feudális rendszerét. Európa nyugati felén nyilvánvalóvá vált az Alpoktól északra lévő, puritán kultúrájú térség fölénye. Ennek következtében a feudális igényeket jól kiszolgáló kereszténységen túlléptek a puritánabb reformáció egyházai. Viharos gyorsasággal megtörtént a kereszténység harmadik nagy egyházszakadása. Előbb leszakadt a sémita Közel-Kelet és Észak-Afrika. Aztán a nagycsaládos Kelet-Európa. Végül a puritán Északnyugat Európa. A kor követelményeinek jobban megfelelők a protestáns egyházak maradtak.

Miért marad le egyre jobban a római katolikus vallás?

Mert középkori maradt.

Ezzel a ténnyel a Pápaság máig nem néz szembe. Pedig elég volna megnézni, hogy a nyugati keresztény Európában és Amerikában milyen a fejlettségben jelentkező különbség, az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben, iskolázottságban és a várható életkorban a katolikusok és a protestánsok között. Olyan nagy, és olyan gyorsan nő a különbség, hogy ki sem merik mutatni.

Elég volna megnézni, hogy az ENSZ által készített rangsorban az első tíz helyen protestáns többségű ország van.

A római katolikus vallás ott terjeszkedik, ahol lemaradás van. Latin-Amerikában, Afrikában, és Délkelet-Ázsiában. A híveinek darabszáma ugyan nő, de a lemaradásuk is.

1. A római katolikus vallás nem képes levetni a teológiájában őrzött pogány elemeket. A szentekkel teli túlvilágot, a kegytárgyak pogány tiszteletét.

2. Görcsösen ragaszkodik a túlzott centralizációjához. A pápai tévedhetetlenséghez. A klérusának megkülönböztetett státuszához, nőtlenségéhez, a nők kirekesztéséhez, a civil lakosság szerepének kizárásához.

3. A gyermekvállalást dogmatikus elve alapján ösztönzi. A fogamzáshoz köti, ezzel korlátozza a szexuális élet szabadságát.

Leginkább az utóbbival sérti a kor elsődleges társadalmi érdekét. Ez annál inkább meglepő, mivel, mint láttuk, a középkorban a saját dogmáit felrúgva is a gyermekvállalás ellen harcolt. Ez a dogma azért társadalomellenes, mert a jelenkorban már a tartós, néhány ezrelékes népességnövekedés is kizárja a felzárkózást. Az a társadalom, amelyik a katolikus dogmákat megtartja, pusztulásra van ítélve. Jó volna, ha a sok értelmiségivel rendelkező Vatikán, és annak tévedhetetlen pápája találna olyan országot, ahol a tudatos családtervezés az ő dogmájuk alapján történik, és akárcsak az átlaggal lépést tudnának tartani. Ilyen ország ugyanis nincs.

Ahogyan a középkorban alázatos kiszolgálója volt a katolikus egyház a társadalom demográfia érdekének, a gyermekvállalás fékezésében, annyira nem képes felismerni a jelen társadalom ez irányú érdekét. Ha volna olyan statisztika, ami megmutatja, hogy a katolikus és a protestáns országokban hogyan aránylik a népszaporulat, megdöbbentő bizonyítékát látnánk annak, hogy most, amikor a társadalom számára a legnagyobb kártokozó a népesség gyors növekedése, a Nyugati kultúrkörben a katolikus egyház a legnagyobb társadalmi károkozó.

Ha egy pillanatig is hittem volna abban, hogy a pápa egyházi, a hitélettel kapcsolatos kérdésekben tévedhetetlen, bizonyítékát kapnák arra, hogy nagyon is esendő.

A jelenkorban az emberiség két részre osztható, az átlagnál gyorsabban és lassabban növekvőkre, és ennek fő oka, hogy az előbbiek nem, az utóbbiak példátlanul gyorsan szaporodnak.

Az sem felismert tény, hogy az ipari forradalom felszámolta a középkorban jól működő kiscsaládos rendszert, tehát megszűnt a népesség növekedését mérséklő fékrendszer. Ezt jól bizonyítja a tény, hogy az ipari forradalom után Európai nyugati felén, a népszaporulat a korábbi többszörösére gyorsult. Ez időben ugyan jelentősen nőtt Európa nyugati felén az eltartó képesség, de korántsem annyira, mint a népszaporulat.

A jelenkori társadalom.

A Nyugat fejlett társadalmai a 20. század második felében eljutottak arra a színvonalra, amin automatikusan leáll a túlnépesedés nyomása.

Ez a térség csak úgy juthatott el a 20. század küszöbén a népszaporulatot spontán leállító színvonalra, hogy sokszorosára nőtt az élettér, hogy példátlan mértékben megnőtt az egész világhoz viszonyított tudományos, technikai, gazdasági és katonai fölény. A spontán túlnépesedés leállásának előfeltétele volt, hogy Európa nyugati felén, a jövedelmi színvonalat jelentősen magasabbra emelték a külső források. Ennek elsődleges feltétele az anyagi meggazdagodás és az iskolázottság korábban soha nem tapasztalt színvonala.

Az elsődleges feltétel a lakosság nyugat-európai puritán magatartása, viselkedése volt.

Ezt a feltételt már a 20. század elején Max Weber felismerte, amikor megállapította, hogy a tőkés osztálytársadalom ott sikeresebb, ahol a protestáns etika jellemzi a lakosság viselkedését. A sikernek ez az elsődleges feltétele még markánsabban jelent meg a 20. század második felében. Jelenleg a világ legfejlettebb, és a leggyorsabban fejlődő országaiban a lakosság viselkedését vagy a nyugati puritán, vagy a távol-keleti konfuciánus magatartás képviseli.

Weber még azt hitte, hogy a puritanizmust a protestáns vallások alakították ki, holott a kapcsolat fordított. A reformáció során a puritán népek választották a katolikusnál puritánabb kereszténységet. A történészek sem figyeltek fel erre az összefüggésre, és nem vették tudomásul ennek a történelemformáló szerepét.

A Nyugat társadalmi fejlődésében óriási szerepe volt a reformációnak. Ez a vallási forradalom tette lehetővé, hogy ne legyen feszültség a társadalmi fejlődés és a vallás között. A reformációt úgy kell értelmezni, mint az északnyugat-európai puritán viselkedéshez hozzáillő kereszténység kialakulását.

Ennek az állításomnak az igaza csak az elmúlt évtizedekben igazolódott be, amikor kiderült, hogy a tudományos és technikai forradalom hasznosításának hatásfoka elsősorban a lakosság racionalizmusától, puritánságától függ.

A reformáció társadalmi jelentősége nemcsak vallási, hanem társadalmi is. A teológiai reformoknál sokkal jelentősebb, hogy ezek az egyházak vezették be először a közoktatást, vagyis a tudásvagyon iskolai növelését egyház célnak, papjaik feladatának tekinteték.

A katolikus egyház is tanult ugyan a reformációból, de nagyon keveset.

Ragaszkodik a papság nőtlenségéhez, a nők számára e pálya előtt nem nyitotta meg a papi pályát.

Fenntartja a pápák tévedhetetlenségét, és a beteges hatalmi centralizációt.

Ami rossz, mert idejét múlta, ahhoz ragaszkodik, ami a kor parancsa, ahhoz süket. Ezen belül katasztrofális a demográfiai felfogása, amiben olyan korszerű volt a középkorban, és olyan középkori módon viselkedik a jelenkorban.

A jelenkor legnagyobb problémája a túlnépesedés. Nemcsak mennyiségben, hanem kontraszelekcióban is. Az emberiség háromötöde példátlanul gyorsan szaporodik, az emberiség példátlanul gyorsan fejlődő kétötöde pedig elöregedően is tartja a létszámát.

A jelenkor legnagyobb sikere abból fakad, hogy a közel másfélmilliárd lakosú Kína, társadalmi erőszaktól sem visszariadva, megállította a népszaporulatát.

A jelenkor legnagyobb kártétele pedig abból fakad, hogy a felzárkózásra kedvező adottságú latin-amerikai országokban, ahol a legerősebb a katolikus vallás befolyása, olyan gyorsan nő a lakosság, hogy elsősorban ennek okán lehetetlen a felzárkózás. Vagyis a Vatikán az elsődleges oka annak, hogy egymilliárd, nyugati civilizációjú ember számára zárva marad a felzárkózás lehetősége. Ezekben az országokban a leginkább jellemző az a deformáció, amiben az országon belül az a réteg szaporodik nagyon gyorsan, amelyik nem előre, hanem hátra húz.

A katolikus egyház károkozó azzal is, hogy a Fülöp Szigetek közel százmilliós lakossága vészesen lemarad a térség kevésbé szaporodó, konfuciánus lakosságú országihoz képest.

Az elmúlt fél évszázad legreménytelenebb kontinense Afrika, ahol a gyorsnál is gyorsabb a népszaporulat, pedig még a lépéstartásra sincs semmi remény. Ebben az elszabadult népszaporulatban is nagy szerepet játszik a katolikus egyház.

Ha megkérdeznének, milyen tanácsot adna Lucifer a római pápának, azt mondanám, hogy adja ki a jelszót: Szaporodjatok.

Ezzel szemben az isten csak jó tanácsot ad. Azt ugyan nem tudom, miért nem ad a római pápának.

Önvallomásom.

Az istenhit fajunk nagy ajándéka. Mint társadalomtudós, világosan látom, hogy nélküle nem juthattunk volna el idáig.

Azt, hogy van isten, nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni. Nemcsak vitathatatlan, tehát fogadjuk el, de hasznos is, hogy legyen önkontrolunk. Azt sem vitatom, hogy istennek tetsző életet kell élni. Azt, hogy mi tetszik istennek, magam döntöm el, mert még nem találtam olyan vallást, aminek az erre vonatkozó útmutatását, magamra nézve is, el tudnám fogadni.

Ennek ellenére tudom, hogy szükség van arra, hogy az istennek tetsző életmódhoz a vallások klérusa adjon tanácsot. Az emberek szerencsés java azonban maga álljon az istennel szemben, övé a döntés. Minél fejlettebb a társadalom, annál többen vannak abban szerencsések, akiknek nincs szükségük arra, hogy a vallások klérusának parancsaihoz igazodjanak. Nekik az igazi iránytű a lelkiismeretük. Ezért vallom, hogy mindenkinek istennek tetsző életet kell élni, úgy ahogy az isten elvárását érzi.

A történelmi ismereteim arra tanítanak, hogy fajunk életében azért volt jelen mindig az istenben való hit, mert erre szüksége volt a jobb helytálláshoz. Ami fajunk életében mindig jelen volt, az objektív szükségszerűség, nem szabad az indokoltságát vitatni. Ez még a vallások klérusaira is igaz. Azok nélkül kaotikus lett volna az istenhit. Ennek ellenére azt is látom, hogy minden klérus visszaélt a hatalmával, nem az isten szolgájának, hanem az isten kiválasztottjának tekintette magát, és ezzel visszaélt.

Európa felfedezi egyik legnagyobb folyóját

Kopátsy Sándor EG 2011-05-06

EURÓPA FELFEDEZI EGYIK LEGNAGYOBB FOLYÓJÁT

Ezzel a címmel számol be a Népszabadság a Gödöllőn tartott Duna Konferenciáról.

A cím hibás, mert Európa ugyan felfedezte a Duna kontinentális jelentőségét, de egyetlen ország, Magyarország, még nem. Ebben a tekintetben is, vakok maradtunk annak ellenére, hogy ezer év óta azon vesztünk, hogy a Duna nem volt nyugat felé hajózható. Ennek következtében a legfontosabb termékeinket, mindenek előtt a gabonát nem szállíthattuk a jó vevőnek számító nyugati piacokra. Ebből a szempontból, hozzánk a Balkán, Anatólia tized olyan közel volt, mint a nyugat-európai városok.

Lelkes történészként két tényt tartok az ezer éves magyar történelem mentére legnagyobb hatásúnak.

1. Nem volt vízi utunk a gabonára éhes és jól fizető nyugati piacok felé.

2. A magyar társadalomban közel tízszer nagyobb volt a nemesek aránya, mint Nyugaton.

Most csak az első hátrányunkkal foglalkozom.

A magyar történelem tanítását a Kárpát Medence gazdaságföldrajzával kellene kezdeni. A honfoglalás előtt már négyezer évvel bebizonyosodott, hogy a legnagyobb előnyt a vízen történő árumozgatás jelentette.

Egyiptom és Mezopotámia azért lehetett a kultúrán bölcsője, mert a termékeket, szinte a földről vízen lehetett szállítani. Nemcsak a gazda udvarába, de a fejedelem raktáraiba is.

A Római Birodalom létét az biztosította, hogy 1-3 ezer kilométerről is, viszonylag olcsón lehetett gabonát importálni. Nemcsak Ciceró, de a szenátus kollektívája is tudta, hogy számukra az első parancs: Navigare, necesse est! Hajózni kell!

A Kárpát Medencéből ötszáz éven keresztül csak a drága fémeket lehetett gazdaságosan a nyugati piacokra szállítani. Igazán, aztán is csak az oszmán megszállók fedezték fel, hogy az élő állatot a lábán el lehet hajtani. Ők szervezték meg, a Bécsi Udvarral együttműködve az élőállatok, mindenek előtt a vágómarhák, Nyugatra hajtását.

A gabonát, Magyarország legnagyobb exportlehetőségét, csak a 19. század második felében, a vasúthálózat kiépítése után lehetett a nyugati piacokra szállítani. A vasúti szállítás ugyan tört részébe, talán húszadába került, mint az igásállatokkal történő, de még az sem sokáig versenyezhetett az óceán túlsó partjáról, közel tízszer nagyobb távolságról, hajókkal.

A történelem nem lesz addig tudomány, amíg nem tartja minden politikai eseménynél fontosabbnak, a vasúti szállítás lehetőségét. Ezzel, a holt áruk és a személyek szállítása szempontjából tízszer közelebb kerültünk a Nyugathoz. A kiegyezés korát úgy kellene tanítani, hogy a vasútnak köszönhetően tizednyi távolságra közeledhettünk a nálunk fejlettebb, gazdagabb Nyugathoz.

Az olcsó vasúti szállításnál is tízszer olcsóbb maradt a tömegáruk vízen való szállítása, de ezt nem hasznosíthattuk, mivel a Duna tőlünk nyugatra nagyon gyors volt az olcsó szállításhoz, és az is csak Bajorországig tartott. Tehát máig nincs hatékony vízi utunk.

A bajorok, az osztrákok, a morvák és a szlovákok felismerték, hogy a Dunát egyrészt duzzasztókkal kell lassabbá, és mélyebbé tenni, de ez is csak akkor lesz nagy érték, ha összekötik a Rajnával. A rendszerváltás idejére már elkészült a Duna-Majna csatorna, és vagy három tucat duzzasztó, zsilip. Vagyis készen állt minden előfeltétele, hogy a Nyugattal hatékonyan hajózható út kössön bennünket össze.

Ez még a Kádár-rendszer illetékesei számára is világos volt. Vállaltuk a csehekkel, szlovákokkal közösen, hogy kiépítjük a Visegrád feletti szakaszt. Minden elő volt készítve, már folyt a Nagymarosi Duzzasztó építése, amikor a rendszerváltást élvező analfabéták megfúrták a magyar-szlovák közös tervet. A megfúrók egyik oszlopos tagja tizenhat évvel később államfőnk lett! A másik tagja húsz év múlva a környezetvédelem vezetője. Sokan azonban eltűntek a süllyesztőben, de sokan maradtak. Lassan azonban gyűlnek a józanok, a szakmai ismerői, de még mindig nagy a politikai nyomás ellenük.

Ezt bizonyítja a jelenlegi Gödöllői Duna Konferencia eredménytelensége is.

Ma már jóval közelebb juthatnánk Nyugat-Európához, csak egyetlen gátat kellene megépíteni, a szükséges három tucat csak ránk vár. De ehhez egy gátat le is kellene bontani, a politikai ostobaság gátját. Ez a legnehezebb.