A mediterrán kereszténység kora lejár

Kopátsy Sándor EV 2011-05-03

A MEDITERRÁN KERESZTÉNYSÉG KORA LEJÁR

A marxista vallás kora azért járt le, mert az osztálytársadalmak idő előtti erőszakos megdöntésének, végül azon belül is a fél-perifériák vallása lett. A római katolikus és a pravoszláv kereszténység azért jár le, mert a polgári társadalmak osztálytársadalmában az is pártvallás, azaz a klérus tagjait megkülönböztetve, kiemelten kezelő, a dogmáiban pedig még sok pogány elemet tartalmazó vallás maradt.

Korán felismertem, hogy a keresztény vallás a zsidó Krisztus tanításaira épített görög-római, mai szavakkal mediterrán kultúrára szabott vallás.

Krisztus a zsidó vallás megújító próféta volt. Akitől kétezer év alatt sem sikerült olyant idézni, hogy görög-római világvallást akart volna alapítani. Ő nem a Római Birodalom, hanem a zsidók számára akart modernebb vallást.

Pál, aki nem is ismerte Krisztust, de látta, hogy a Római birodalom népei, mindenek előtt a rómaiak már nagyon nyitottak az egyistenhitű vallás felé, és Krisztus tanításában felismerte, hogy az alkalmas arra, hogy a keményen egy istent hívő zsidók vallását, a több istent hívő rómaiak számára elfogadhatóbbá tegye.

Ehhez számos utat látott.

- Az egyetlen istent felváltotta a szentháromsággal.

- Az istenanyát, és a szentek sokaságát a túlvilágban szerepelteti.

- A papság kiemelkedett szerepét nemcsak megtartja, de feljebb emeli.

- Az istenábrázolást felújítja.

- A kegytárgyak pogány tiszteltét megtartja.

Mindezek az egy istenhitnek tett engedmények máig nem csökkentek, hanem növekedtek.

Ennek volt köszönhető, hogy Pál kereszténysége alig fél- évezred után a sémita világban, Mohamed keményebb egy isten hitére tért át.

Egy másik fél-évezred után a két európai kereszténység is kettévált.

Egy harmadik fél-évezred után a puritánabb népek többsége számára a római kereszténység is soknak bizonyult. Ha nem is következetesen, de a reformáció hívei sokat elhagytak a mediterrán pogányság maradványai közül. Jelentősen közeledtek az ószövetséghez, vagyis a zsidó gyökerekhez.

A negyedik fél-évezred aztán meghozta a puritán Nyugaton az osztálytársadalmak végét, az osztálynélküli társadalmak korát.

Itt tisztázni kell az osztálytársadalom fogalmát.

Az osztálytársadalom fő jellemzője, hogy egy zárt kisebbség, a lakosság tizedénél is kisebb hányada a politikai hatalom birtokosa. Ebbe az osztályba nagyon kevesen kerülnek be, illetve ki. Ez még a tőkés osztálytársadalom esetében is így volt.

Azt kevesen hangsúlyozzák, hogy minden osztálytársadalomban a lakosság spontán növekedése elviselhetetlenül gyors lett volna, ha az uralkodó osztály nem vállalja a népességnövekedés folyamatos lecsapolását.

Ennek érdekében minden osztálytársadalomban négy tevékenység működött.

1. A lakosság hatalomból kizárt többségét, mintegy kilenctizedét, közvetlenül, vagy közvetve adóztatták, vagyis mesterségesen szegényítették. Ezzel a mesterségesen növelt nyomor vált az elsődleges halálokká.

2. A megtermelt jövedelem nagy hányadát, közvetlenül, vagy közvetve hadviselésre fordították. Ez is fokozta a szegénységet, de még inkább a hadviseléssel járó közvetlen és közvetett emberpusztítást.

3. A szegény többségtől elvont jövedelem nagy többségét luxusra, kincsképzésre pocsékolták el.

4. Üldözték a tudásvágyat. Nem véletlen, hogy a zsidó-keresztény-mohamedán kultúrában az eredendő bűn az ember tudásvágya. De ez minden vallásban benne van, a dogmák, a tradíció megszegése, kétségbe vonása a legnagyobb bűn.

Ezzel szemben a jelenkori társadalomban.

1. Az osztályok között, ha nem is elég, de nagy a mozgás.

2. Nincs spontán népszaporulat, sőt még a létszám újratermelését is csak a társadalmi ösztönzés képes biztosítani. Nem a következő generáció száma, hanem a minősége lesz az elsődleges.

3. Az adóterhek a jövedelemmel arányosak, a visszaosztásuk pedig azzal fordított, az összes jövedelemhez viszonyított arányuk pedig egyre nagyobb lesz. Tehát az állam nivellálja a jövedelmeket.

4. A fegyverkezésre fordított kiadás aránya a tört részére zsugorodott, és a fejlett világon belül még nem volt háború.

5. Az államnál jelentkező egyre nagyobb forrásokat igyekeznek racionálisan felhasználni.

6. A társadalom fejlődése elsősorban a tudásvagyontól, a lakkosság viselkedési kultúrájától függ. Az eredendő bűn lesz az első társadalmi erény.

Minden osztálytársadalomnak lehetett ugyanaz a vallása, hiszen a lényeget illetően azonosak voltak, ellenben a jelenkor fejlett társadalmát a múlt egyetlen vallása sem képes szolgálni. A múlt vallásai annál haszontalanabbak lesznek, minél nagyobb szerepet tulajdonítnak az isteni beavatkozásnak, és minél kevesebbet az egyén istennel szembeni viselkedésének, és az üdvözülésben a vallási klérus megkülönböztetett szerepének.

A modern vallásnak azt kell hirdetni, hogy az egyén a saját evilági és halálutáni sorsának a kovácsa, mindenki elsősorban maga felelős a sorsáért. Az egyén és az isten között nincsenek kiválasztott közvetítők, sem vallási, sem politikai kiválasztottak, sem vallási, sem párttisztviselők.

Minden vallás, világnézet annál kártékonyabb lesz, minél inkább az isten szolgálatához köti a sorsát.

Mindezt elsőször a kelet-európai marxista, azaz bolsevik rendszer bizonyította be, amiben szinte csúcsát érte le a párt klérusának hatalma az emberek felett.

A jelen világában az emberiség nagyobbik fele még a megengedhetőnél gyorsabban szaporodik, ezért az osztálytársadalmaknak megfelelő politikai, gazdasági és vallási szervezete van szüksége.

Erre a római katolikus, és az ortodox keresztény egyház a legkevésbé alkalmas.

A KERESZTÉNYSÉG DEMGRÁFIAI SZEREPE

A Nyugat sikerének egyik kulcsa a többi magas-kultúránál hatékonyabb demográfiai fékje volt. A kereszténység kétezer évét ebből a szempontból is elemezni kell.

A kereszténység akkor jelent meg a mediterrán térségben, amikor az itt virágzó görög-római kultúra egészségügyi válsággal küzdött, és kulturális színvonala már egy istenhitű vallást igényelt. Ez az igény már századokkal Krisztus előtt megjelent Egyiptomban és Közép-Ázsiában. Ennek ellenére, az első és egyetlen következetes egy istent hívő vallás a zsidók vallása volt.

Mind a görög, mind a római társadalom a városi lakosságé volt.

Ez a társadalom Krisztus idejében már válsággal küzdött. Mivel a lakosság kenyérrel való ellátását eleve csak nagyon szűkösen tudta megoldani, majd a malária megjelenése után az is összeomlott, a városi lakosság élelmezése az észak-afrikai és a közel-keleti gabonára szorult. A Római Birodalom több tízmillió városi lakosságának kenyérrel való ellátása, az akkor óriási távolságot jelentó gabonaimportra épült.

Ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy a Földközi Tenger déli és keleti térségeit katonai erővel meghódítja, és megszervezi a történelem legnagyobb gazdasági vállalkozását, a gabonával való ellátást. E két feladat ellátása azzal járt, hogy mintegy százezer katonát, és hajóst kellett rendszeresen a Földközi Tenger észak-nyugati térsége, és a délkeleti térsége között mozgatni. Ez azzal járt, hogy e két térség között nagyon szoros fertőzési állapot következett be. Az észak-nyugati térség latin, indogermán lakossága olyan fertőzéseknek volt kitéve, amikkel szemben a dél-keleti térség sémita lakossága már évezredek óta védett volt.

Az időszámításuk előtti 5. század környékén a görög kultúrát elpusztította a malária. Az időszámításunk körül pedig a Római Birodalom városi lakosságát és hadseregét pusztították el a dél-keleti térségből hozott járványok. A mélyebb területekről ugyan el lehetett vonulni a magasabb fekvésű dombokra, de a városokban nem lehetett megoldani az egészségvédelmet. Ezt a reménytelen harcot jól jellemzik azok az anyagi áldozatok, amit a Római Birodalom hozott a városi lakosság fertőzésmentes itallal való ellátása érdekében.

Kiépítették a több százezer hektáros szőlőtermelést. Aminek teraszos kiépítése, művelése százszor akkora beruházás volt, mint a piramisok építése.

Kiépítették Róma, és számos másik város távolsági víz ellátását. Csak a víz odaszállítása nagyobb építéssel járt, mint az összes piramisé.

Csatornázták a városokat.

A kenyérgabonával való ellátás érdekében több százezer ember dolgozott a hajókon, uszályokon, kikötőkben.

Vagyis minden a boron és a kenyéren múlt, amiről szól máig minden keresztény mise. A kenyér és a bor nem a zsidó Krisztus, hanem a Római Birodalom számára volt létkérdés.

A korai kereszténység történtének megértéséhez a kulcs, hogy a Közel-Kelettel és Észak-Afrikával való nagyon szoros gazdasági és katonai kapcsolat olyan fertőző betegségeknek tette ki a latin európai városi lakosságot, ami ellen nem volt hatékony védelem, és a mintegy 15-20 százalékos urbanizáció a tört részére csökkent. Ez pedig a társadalom fenntartó polgári réteg elsorvadását jelentette.

Az első századoktól kezdve a városi lakosság csak ott volt fenntartható, ahol egyrészt bőven volt fertőzetlen víz, másrészt a fagyos telek kipusztították a hideget nem bíró baktériumokat. Az Alpoktól északra ugyan volt egészség, de nem volt városi lakosságot eltartani képes mezőgazdaság, ezért nem jöhetett létre a magas-kultúrát fenntartani képes urbanizáció.

Ez volt a sötét középkor.

Az egyiptomi és mezopotámiai gabona, az árpa és a búza nem bírta el a fagyos telet, és több száz év kifagyásaira, kudarcaira volt szükség ahhoz, hogy a közel-keleti éghajat növénye, a búza és az árpa, fagyállóvá, vagyis ősszel vethetővé váljon. Ez csak a 10. század elejére történ meg.

Az Alpoktól északra jellemző csapadékosabb, párásabb éghajlat mellett a talajműveléshez talajforgató ekére, erősebb igavonóra, hámra volt szükség. Ez is csak a 10. század elején jelent meg, és vált nagyon gyorsan általánossá.

A párás, sáros, havas utakon a patkolatlan ló használhatatlannak bizonyult.

A nagyon tagolt, sáros, havas terepen az olyan kocsi, aminek nem fogott az első tengelye, nagyon alacsony hatékonyságú szállítási eszköz volt. A patkolt ló, a kengyel, és a kisebb íven is fordulni képes kocsi a szárazföldi közlekedésnek, földművelésnek, és a hadviselésnek nagy technikai forradalma volt, amit csak jó ezer év múltán lépett túl a vasút.

Ezek közösen jelentették azt a technikai forradalmat, amin Európa északnyugati harmadán magas-kultúra alakulhatott ki. Ennek köszönhetően megkétszereződött a mezőgazdaság termelékenysége, a falusi, és megötszöröződött a városi lakosságot eltartó képesség. A sötét középkorból, alig száz év alatt, virágzó középkor lett.

Európa történetében nincs logikája annak, hogy a középkort egységes korszaknak fogjuk fel. A közékor első felében, de a Római Birodalom utolsó századaiban, Európában nem volt jelen magas-kultúra. Az csak az agrártechnikai forradalomnak köszönhetően a 100. században jelent meg Európa északnyugati harmadában.

A görög-római kultúra közel ezer éve az öntözéses gabonatermelő kultúra volt, aminek a gabonája előbb a görög gyarmatokra, majd a malária megjelenése után, a Római Birodalom dél-keletről importált gabonájára épült. Tehát a világ egyetlen olyan magas-kultúrája volt, ami nem volt önellátó.

Európa északnyugati fele csak a 10. századtól, az agrártechnikai forradalomnak köszönhetően, emelkedett a magas-kultúrák színvonalára. Európa történészei nem eléggé hangsúlyozzák, hogy Európa északnyugti harmada ettől kezdve lett az első olyan magas-kultúra, ami a természetes csapadékra építette növénytermelését, ugyanakkor erre épült az állattartása is. Mára, a Nyugat erre épülő társadalmat rendezett be a két Amerikában és Ausztráliában is.

Az időszámításunk első közel ezer évét azzal lehet jellemezni, hogy nem kellett félni a túlnépesedéstől, hiszen a mediterrán városok lakossága minden erőfeszítés ellenére fogyott, a vidék lakosságát pedig féken tartotta a szegénység.

Az Alpoktól délre csak Dél-Spanyolországban és a Márvány Tenger partján maradt néhány kultúrát hordozni képes nagyváros. Ezek is csak azért, mert olyan észak-afrikai, illetve közel-keleti népek, például zsidók, és mórok lakták, akik a városi lakosságot pusztító járványokkal szemben eleve védettek voltak. Ez a néhány nagyváros mentette át a görög-római kultúrát a 10. században már emelkedő Nyugat számára.

A kereszténység a 10. századig lényegében görög-római, a mediterrán népek vallás a volt. Annyira az, hogy a sémi népek az első alkalomra, Mohamed szigorúbb egyistenhitére áttértek. Ezzel el is vesztette volna világvallás jellegét, ha a nyugat-európai agrártechnikai forradalom nem termet számára az Alpoktól északra új magas-kultúrát.

Elsősorban az ír térítők a városi lakosságban szegény, Alpoktól északi Európában, nem térítik keresztény hitre a vidéken élő népeket, a latin poganus-nak tekintett pogányokat. Nekik köszönhetően az eddig lényegében városi lakosság vallása a földművesek vallása lesz. Az eddig városi kultúra vallása a földműves népre szabott vallás lett.

A térítés jellegét mutatja, hogy rövidesen, a 11. században, Európa kiscsaládos felétől elszakad a kontinens keleti, nagycsaládos fele. Ezzel a római pápák kereszténysége véglegesen nyugat-európai feudális vallás lett.

A virágzó középkor alapja a kiscsaládos jobbágyrendszer volt.

A történészek számára sem tudatosult, hogy Nyugat a következő, példátlanul sikeres ezer évének alapja a kiscsaládos rendszer volt. Ezt jó hatvan éve tudom, de nem kerültem a nyomára, ki találta ki fajunk történetének egyik legnagyobb találmányát. A kereszténység gyorsan igazodik a megváltozott viszonyokhoz, a földbirtokosok kiscsaládos társadalmának hű kiszolgálója lett.

Alapvetően, minden másnál inkább, a kiscsaládos rendszernek volt köszönhető volt, hogy kis kontinensnek, Európának a nyugati fele lett a többinél humánusabb, szédítően eredményes társadalmi fejlődés, motorja.

Az alábbi lépések mindegyike mögött a kiscsaládos rendszer állt.

- Annak köszönhettük a reneszánszot, a reformációt, a két Amerika és Ausztrália benépesítését, a felvilágosodást, az ipari forradalmat, és tudományos és technikai forradalmat, végül a jelenkori fejlett társadalom létrejöttét. Vagyis szinte az egész mai világ minden csodáját.

- A Nyugat-Európában született ipari forradalom teremtett alapot arra, hogy a Nyugat magasan a többi kultúra fölé emelkedhessen. A tőkés osztálytársadalom volt az első olyan osztálytársadalom, ami gazdasági és tudományos téren magasan a társai fölé emelkedett. Ezt megelőző ötezer évben a nép, a nagy többség minden osztálytársadalomban a létminimum határán élt, ahol az életviszonyok minden javulása gyorsította volna a túlnépesedést.

- Az iparosítás tette lehetővé tette, hogy a kis Nyugat-Európa uralhassa, kizsákmányolhassa az egész világot. Ez a külső forrás nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy eléje az a szintet, amint spontán leáll a túlnépesedés.

- A Nyugat számára az ipari és katonai fölény tette lehetővé a két Amerika és Ausztrália benépesítését, ezzel az életterének tízszeresítését. A történészek máig nem szentelnek kellő figyelmet arra, hogy e kontinensek benépesítése nélkül sokkal lassabb és embertelenebb lett volna a Nyugat felemelkedése.

Mindezekre szükség volt ahhoz, hogy Európa megszülhesse a tudományos és technikai forradalmat, az össznépi társadalmat, a tudásvagyon kibontakoztatását. Ha a fentiekből csak egy is hiányzott volna, az emberiség nem juthatott volna oda, ahol vagyunk.

Ezekből fakadt, rövid három század után, mindaz a társadalmi, tudományos és technikai eredményt, amit ma már élvezhetünk, és annak reménye, hogy fajunk sorsa, a rendkívül fejlett agyunk kapacitásának megfelelően egyre gyorsulva fejlődhet tovább.

Ennek ellenére a történelemtudomány számára mind máig nem vált tudatossá a kiscsaládos társadalom történelemformáló szerepe.

Szinte semmi sem található arról, hogyan alakulhatott ki a kiscsaládos társadalmi szerveződés, aminek történelemformáló szerepét máig nem ismerte fel a tudomány.

Mi volt a kiscsaládos társadalom jelentősége?

Csak annyi gyermeknevelő család lehessen, ahány jobbágytelek van. Ez úgy szabályozta a lakosság létszámát, hogy egyre későbbre tolta ki a házasságkötést. Tekintve, hogy a spontán gyermekvállalás sokkal magasabb lenne, mint ami megengedhető népszaporulatot eredményez. Azt már a 20. század első felében felismerték a francia történészek, akiket a mestereimnek tartok, hogy Európa nyugati felén a középkorban jó tíz évvel kitolódott a házasságkötés. Ez azt jelentette, hogy a nők életének legtermelékenyebb tíz éve kiesett a gyermekvállalásból, tehát az egy anyára jutó születések száma mintegy hárommal alacsonyabb volt, mint minden más magas-kultúrában, ahol a házasságkötés lényegében a nemi értettséggel esett egybe, sőt azt is megelőzte.

Tekintettel arra, hogy a lakosság négyötöde a mezőgazdaságból, vidéken élt, ahol a halálozás alacsonyabb volt, a kiscsaládos jobbágyrendszer a spontán népszaporulatot szinte megfelezte. Ebben a társadalmi rendszerben sokkal kisebb társadalmi feladatot jelentett az erőszakos népességszabályozás.

A keresztény egyház szolgai módon igazodott a társadalmi elváráshoz. A saját dogmáját megtagadva, csak az egyházi házasságban született gyermeket fogadta be. Márpedig az egyházhoz tartozás akkor életfeltétel volt. Az egyházi házasságon kívül született gyereket nem keresztelte meg, nem temette el, sőt a temetőből is kizárta. Addig ment el az egyszerűsítésbe, hogy egy éves kor előtt nem keresztelt, tehát nem anyakönyvezett. Ma meg azt hirdeti, hogy a fogamzással történik az emberré válás.

Az agrártechnikai forradalom.

Az agártechnikai forradalom hatására mintegy kétszeresére nőtt a jobbágytelkek hozadéka, javultak a jobbágyok életviszonyai, nőtt a várható életkor. Alig száz év alatt, a jobbágyok száma kétszeresére nőtt. Ezt a létszámnövekedést csak részben tudta befogadni a felgyorsult urbanizáció. A földbirtokosok felismerték, hogy minél több személt kell eltartani a jobbágyteleknek, annál kevesebb az elfonható termék. A kívánatosnál nagyobb munkaerőt pedig nem hasznosította a mezőgazdaság. Azonos birtok, azonos számú jobbágytelek több jövedelmet biztosított volna kisebb létszám mellett. Ez jelentkezett az egyházi birtokokon is. Ez az érdek ugyan nyilvánvaló, de nyoma sincs az okmányokban.

Annál jobb bizonyítékot szolgáltatnak a keresztes háborúk. Ezek irracionális célja egyértelműen a felesleges lakosság lecsapolása volt. Az egyház máig azt akarja elhitetni, hogy a keresztes hadjáratok célja Jeruzsálem elfoglalása volt, mert Krisztus életének színterét birtokolni akarták. Ha ez igaz volna, akkor a keresztes háborúkat kellene a történelem legostobább háborús céljának tekinteni.

A korabeli technikai feltételek mellett egyetlen keresztes hadjáratnak nem volt reális katonai célja. Az igazi cél a felesleges lakosság lecsapolása volt. Ezt nyilvánvalóvá tette a szervezése. Részvételre az elsőszülött fiukat el sem vitték. Eleve a másod, harmad szülött férfiakat sorolták be, vagyis azokat, akik nem számíthattak családalapításra.

Véleményem szerint, a besorolt rendezetlen, szervezetlen seregnek legfeljebb tizede számíthatott arra, hogy hazatérhet. A gyakorlatban ez is túlzott remények bizonyult. A hadjáratok egyikének sem volt anyagi felkészítése, de nem is lehetett sok tízezer embernek az élelmezését biztosítani. Ezek abból éltek, amit a keresztény Európán átvonulva, rabolni, koldulni tudtak.

Ez még inkább nyilvánvalóvá vált, amikor a céljukhoz közelebb érve, már nem keresztény, hanem mohamedán térségbe értek. Oda érve sem alakítottak ki termelési, gazdasági alapot, az oda érkezők tartózkodását biztosító gazdasági bázist.

Mindezt tetézte a harcképtelen fiúgyermekek hajóra rakása, és sorsukat a jó istenre bízása.

A keresztény klérusok, mindenek előtt a Vatikán szellemi befolyására jellemző, hogy mindez máig nem vált nyilvánossá.

Ami a városi lakosságot illeti.

A nyugat-európai középkorban a városi életkörülmények, egészen a 19. század elejéig, nem teremtette meg a feltételét annak, hogy a társadalmi fejlődés motorját, a városi lakosságot belső forrásból bővíteni lehessen, a városi lakosságnak legyen természetes népszaporulata. A mai szemmel alacsony urbanizáció is csak úgy volt tartható, ha állandósul a vidékről történő bevándorlás. Csak a 19. század derekán vált általánossá Nyugat-Európában a városok közművesítése, csatornázása, ami lehetővé tette a várható életkor emelkedését, a városi lakosság természetes szaporodását.

Ami a földbirtokos osztályt illeti.

Még kevesebb szó esik arról, hogy az uralkodó osztályban az öröklési jog fékezte a népszaporulatot. A családi vagyon lényegét, a földet, az azzal járó jobbágyokat az elsőszülött fiú örökölte. Ezzel a földbirtokos réteg létszáma nem gyarapodhatott. A Történészek sokat foglalkoznak a lovagkorral, a vallási klérussal, a szerzetesrendekkel, de nem mondják meg, hogy a földbirtokosok másodszülött fiai birtok nélkül maradtak, ennek megfelelő életformát kellett választaniuk. Ezért csak a papi és katonai pálya marad nyitva előttük.

Európa nyugati felének gyors felemelkedését elsősorban annak köszönhette, hogy az élettere megtízszereződött. A történészek Amerika felfedezésének csak a gazdasági előnyeit hangsúlyozzák. Arról alig esik szó, hogy a Nyugat élettere megtízszereződött. Hosszabb távon ennek a történelemre való hatása sokszorta nagyobb, mint az onnan nyert aranynak, ezüstnek, de még akár a kukoricának, burgonyának is.

Az utóbbi ötszáz év legnagyobb hatású eseménye a Nyugat életterének megtízszereződése volt. E nélkül aligha lehetett volna megoldani a Nyugat 18. és 19. századi népességnövekedésének levezetését. Még a kivándorlások mellett is, szükség volt a két embert pusztító világháborúra. Az új, ki nem használt élettér még a gyarmatok kizsákmányolásánál is nagyobb erőforrást biztosított.

Ma már világos, a történészek által nem eléggé hangsúlyozott tény, hogy a túlnépesedés megállíthatóságához elkerülhetetlen előfeltétel volt, hogy igen jelentős külső források álljanak rendelkezésre. Ezt jól bizonyítaná, ha hangsúlyoznánk, hogy minden másik magas-kultúra eleve túlnépesedett volt, és egyiknek sem volt lehetősége arra, hogy a másik magas-kultúrákat kizsákmányolja, és az életterét kiterjessze. A kínai, indiai, közel-kelti kultúrákkal szemben óriási előnyt élvezett a Nyugat azzal, hogy életterét nagyságrenddel növelhette.

A 15. századra a Nyugat kinőtte a mezőgazdaságra épülő feudális rendszerét. Európa nyugati felén nyilvánvalóvá vált az Alpoktól északra lévő, puritán kultúrájú térség fölénye. Ennek következtében a feudális igényeket jól kiszolgáló kereszténységen túlléptek a puritánabb reformáció egyházai. Viharos gyorsasággal megtörtént a kereszténység harmadik nagy egyházszakadása. Előbb leszakadt a sémita Közel-Kelet és Észak-Afrika. Aztán a nagycsaládos Kelet-Európa. Végül a puritán Északnyugat Európa. A kor követelményeinek jobban megfelelők a protestáns egyházak maradtak.

Miért marad le egyre jobban a római katolikus vallás?

Mert középkori maradt.

Ezzel a ténnyel a Pápaság máig nem néz szembe. Pedig elég volna megnézni, hogy a nyugati keresztény Európában és Amerikában milyen a fejlettségben jelentkező különbség, az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben, iskolázottságban és a várható életkorban a katolikusok és a protestánsok között. Olyan nagy, és olyan gyorsan nő a különbség, hogy ki sem merik mutatni.

Elég volna megnézni, hogy az ENSZ által készített rangsorban az első tíz helyen protestáns többségű ország van.

A római katolikus vallás ott terjeszkedik, ahol lemaradás van. Latin-Amerikában, Afrikában, és Délkelet-Ázsiában. A híveinek darabszáma ugyan nő, de a lemaradásuk is.

1. A római katolikus vallás nem képes levetni a teológiájában őrzött pogány elemeket. A szentekkel teli túlvilágot, a kegytárgyak pogány tiszteletét.

2. Görcsösen ragaszkodik a túlzott centralizációjához. A pápai tévedhetetlenséghez. A klérusának megkülönböztetett státuszához, nőtlenségéhez, a nők kirekesztéséhez, a civil lakosság szerepének kizárásához.

3. A gyermekvállalást dogmatikus elve alapján ösztönzi. A fogamzáshoz köti, ezzel korlátozza a szexuális élet szabadságát.

Leginkább az utóbbival sérti a kor elsődleges társadalmi érdekét. Ez annál inkább meglepő, mivel, mint láttuk, a középkorban a saját dogmáit felrúgva is a gyermekvállalás ellen harcolt. Ez a dogma azért társadalomellenes, mert a jelenkorban már a tartós, néhány ezrelékes népességnövekedés is kizárja a felzárkózást. Az a társadalom, amelyik a katolikus dogmákat megtartja, pusztulásra van ítélve. Jó volna, ha a sok értelmiségivel rendelkező Vatikán, és annak tévedhetetlen pápája találna olyan országot, ahol a tudatos családtervezés az ő dogmájuk alapján történik, és akárcsak az átlaggal lépést tudnának tartani. Ilyen ország ugyanis nincs.

Ahogyan a középkorban alázatos kiszolgálója volt a katolikus egyház a társadalom demográfia érdekének, a gyermekvállalás fékezésében, annyira nem képes felismerni a jelen társadalom ez irányú érdekét. Ha volna olyan statisztika, ami megmutatja, hogy a katolikus és a protestáns országokban hogyan aránylik a népszaporulat, megdöbbentő bizonyítékát látnánk annak, hogy most, amikor a társadalom számára a legnagyobb kártokozó a népesség gyors növekedése, a Nyugati kultúrkörben a katolikus egyház a legnagyobb társadalmi károkozó.

Ha egy pillanatig is hittem volna abban, hogy a pápa egyházi, a hitélettel kapcsolatos kérdésekben tévedhetetlen, bizonyítékát kapnák arra, hogy nagyon is esendő.

A jelenkorban az emberiség két részre osztható, az átlagnál gyorsabban és lassabban növekvőkre, és ennek fő oka, hogy az előbbiek nem, az utóbbiak példátlanul gyorsan szaporodnak.

Az sem felismert tény, hogy az ipari forradalom felszámolta a középkorban jól működő kiscsaládos rendszert, tehát megszűnt a népesség növekedését mérséklő fékrendszer. Ezt jól bizonyítja a tény, hogy az ipari forradalom után Európai nyugati felén, a népszaporulat a korábbi többszörösére gyorsult. Ez időben ugyan jelentősen nőtt Európa nyugati felén az eltartó képesség, de korántsem annyira, mint a népszaporulat.

A jelenkori társadalom.

A Nyugat fejlett társadalmai a 20. század második felében eljutottak arra a színvonalra, amin automatikusan leáll a túlnépesedés nyomása.

Ez a térség csak úgy juthatott el a 20. század küszöbén a népszaporulatot spontán leállító színvonalra, hogy sokszorosára nőtt az élettér, hogy példátlan mértékben megnőtt az egész világhoz viszonyított tudományos, technikai, gazdasági és katonai fölény. A spontán túlnépesedés leállásának előfeltétele volt, hogy Európa nyugati felén, a jövedelmi színvonalat jelentősen magasabbra emelték a külső források. Ennek elsődleges feltétele az anyagi meggazdagodás és az iskolázottság korábban soha nem tapasztalt színvonala.

Az elsődleges feltétel a lakosság nyugat-európai puritán magatartása, viselkedése volt.

Ezt a feltételt már a 20. század elején Max Weber felismerte, amikor megállapította, hogy a tőkés osztálytársadalom ott sikeresebb, ahol a protestáns etika jellemzi a lakosság viselkedését. A sikernek ez az elsődleges feltétele még markánsabban jelent meg a 20. század második felében. Jelenleg a világ legfejlettebb, és a leggyorsabban fejlődő országaiban a lakosság viselkedését vagy a nyugati puritán, vagy a távol-keleti konfuciánus magatartás képviseli.

Weber még azt hitte, hogy a puritanizmust a protestáns vallások alakították ki, holott a kapcsolat fordított. A reformáció során a puritán népek választották a katolikusnál puritánabb kereszténységet. A történészek sem figyeltek fel erre az összefüggésre, és nem vették tudomásul ennek a történelemformáló szerepét.

A Nyugat társadalmi fejlődésében óriási szerepe volt a reformációnak. Ez a vallási forradalom tette lehetővé, hogy ne legyen feszültség a társadalmi fejlődés és a vallás között. A reformációt úgy kell értelmezni, mint az északnyugat-európai puritán viselkedéshez hozzáillő kereszténység kialakulását.

Ennek az állításomnak az igaza csak az elmúlt évtizedekben igazolódott be, amikor kiderült, hogy a tudományos és technikai forradalom hasznosításának hatásfoka elsősorban a lakosság racionalizmusától, puritánságától függ.

A reformáció társadalmi jelentősége nemcsak vallási, hanem társadalmi is. A teológiai reformoknál sokkal jelentősebb, hogy ezek az egyházak vezették be először a közoktatást, vagyis a tudásvagyon iskolai növelését egyház célnak, papjaik feladatának tekinteték.

A katolikus egyház is tanult ugyan a reformációból, de nagyon keveset.

Ragaszkodik a papság nőtlenségéhez, a nők számára e pálya előtt nem nyitotta meg a papi pályát.

Fenntartja a pápák tévedhetetlenségét, és a beteges hatalmi centralizációt.

Ami rossz, mert idejét múlta, ahhoz ragaszkodik, ami a kor parancsa, ahhoz süket. Ezen belül katasztrofális a demográfiai felfogása, amiben olyan korszerű volt a középkorban, és olyan középkori módon viselkedik a jelenkorban.

A jelenkor legnagyobb problémája a túlnépesedés. Nemcsak mennyiségben, hanem kontraszelekcióban is. Az emberiség háromötöde példátlanul gyorsan szaporodik, az emberiség példátlanul gyorsan fejlődő kétötöde pedig elöregedően is tartja a létszámát.

A jelenkor legnagyobb sikere abból fakad, hogy a közel másfélmilliárd lakosú Kína, társadalmi erőszaktól sem visszariadva, megállította a népszaporulatát.

A jelenkor legnagyobb kártétele pedig abból fakad, hogy a felzárkózásra kedvező adottságú latin-amerikai országokban, ahol a legerősebb a katolikus vallás befolyása, olyan gyorsan nő a lakosság, hogy elsősorban ennek okán lehetetlen a felzárkózás. Vagyis a Vatikán az elsődleges oka annak, hogy egymilliárd, nyugati civilizációjú ember számára zárva marad a felzárkózás lehetősége. Ezekben az országokban a leginkább jellemző az a deformáció, amiben az országon belül az a réteg szaporodik nagyon gyorsan, amelyik nem előre, hanem hátra húz.

A katolikus egyház károkozó azzal is, hogy a Fülöp Szigetek közel százmilliós lakossága vészesen lemarad a térség kevésbé szaporodó, konfuciánus lakosságú országihoz képest.

Az elmúlt fél évszázad legreménytelenebb kontinense Afrika, ahol a gyorsnál is gyorsabb a népszaporulat, pedig még a lépéstartásra sincs semmi remény. Ebben az elszabadult népszaporulatban is nagy szerepet játszik a katolikus egyház.

Ha megkérdeznének, milyen tanácsot adna Lucifer a római pápának, azt mondanám, hogy adja ki a jelszót: Szaporodjatok.

Ezzel szemben az isten csak jó tanácsot ad. Azt ugyan nem tudom, miért nem ad a római pápának.

Önvallomásom.

Az istenhit fajunk nagy ajándéka. Mint társadalomtudós, világosan látom, hogy nélküle nem juthattunk volna el idáig.

Azt, hogy van isten, nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni. Nemcsak vitathatatlan, tehát fogadjuk el, de hasznos is, hogy legyen önkontrolunk. Azt sem vitatom, hogy istennek tetsző életet kell élni. Azt, hogy mi tetszik istennek, magam döntöm el, mert még nem találtam olyan vallást, aminek az erre vonatkozó útmutatását, magamra nézve is, el tudnám fogadni.

Ennek ellenére tudom, hogy szükség van arra, hogy az istennek tetsző életmódhoz a vallások klérusa adjon tanácsot. Az emberek szerencsés java azonban maga álljon az istennel szemben, övé a döntés. Minél fejlettebb a társadalom, annál többen vannak abban szerencsések, akiknek nincs szükségük arra, hogy a vallások klérusának parancsaihoz igazodjanak. Nekik az igazi iránytű a lelkiismeretük. Ezért vallom, hogy mindenkinek istennek tetsző életet kell élni, úgy ahogy az isten elvárását érzi.

A történelmi ismereteim arra tanítanak, hogy fajunk életében azért volt jelen mindig az istenben való hit, mert erre szüksége volt a jobb helytálláshoz. Ami fajunk életében mindig jelen volt, az objektív szükségszerűség, nem szabad az indokoltságát vitatni. Ez még a vallások klérusaira is igaz. Azok nélkül kaotikus lett volna az istenhit. Ennek ellenére azt is látom, hogy minden klérus visszaélt a hatalmával, nem az isten szolgájának, hanem az isten kiválasztottjának tekintette magát, és ezzel visszaélt.