Kopátsy Sándor PG 2011-05-28
ORBÁN RÁTALÁLT A HELYES ÚTRA
Az OECD ünnepélyes ülésén szót kapott Orbán Viktor, mint az EU soros elnöke. Ezt az alkalmat használta fel arra, hogy megfogalmazza a magyar kormány stratégiai célját.
Ez az elmúlt huszonöt év úttévesztése után azt jelzi, hogy reménykedhetek a fordulatban.
Huszonöt évet azért említek, mert a Németh-kormány gazdaságpolitikája már azt jelezte, hogy a gazdasági liberalizmus hazai hívei veszik át a hatalmat. Nyers Rezső ugyanis azokra a reformközgazdászokra épült, akik vérszemet kaptak a 68-as reform sikeritől, és az angolszász liberalizmusról álmodoztak. Az a Nyers Rezső, akit a megelőző két évtized gazdasági reformjaiban az első helyre teszek, azoknak a közgazdászoknak a befolyása alá került, akik ugyancsak érdemeket szereztek a reformok megvalósításában, és az állampárt konzervatívjai elleni harcban, akik azt hitték, hogy a bolsevik megszállás végével azonnal át lehet ugrani az angolszász liberalizmusba. Ezek befolyását érthetővé teszi, hogy ők alkották a reformközgazdászok elitjének nagy többségét.
Ezek kezében maradt a gazdaságpolitika, amit az SZDSZ egésze, és az NSZP liberális szárnya képviselt. Ezek nemcsak a nyugati demokráciákra, a nemzetközi zsidóságra, és a Bolsevik pártok titkosszolgálatára támaszkodhattak.
Ez a gazdaságpolitika arra épült, hogy a múltból csak azt kell megtartani, ami vállalati szinte jövedelmező. Ez a stratégia azonban azt jelentette, hogy mintegy kétmillió munkahelyet meg kell szüntetni. Amit lehet, el kell adni a külföldi tőkéseknek, és a saját, nagyrészt a nemzetközi versenyre alkalmatlan, legalábbis egyelőre tapasztalatlan garnitúrájuknak. Húsz év sem volt elég annak belátására, hogy a bolsevik tervgazdaságot nem lehet büntetlenül gyorsan átalakítani liberális angolszász gazdasággá.
A rendszerváltás előtt az állami vállaltok és szövetkeztek mintegy harmada veszteséges volt, illetve csak azért látszott nyereségesnek, mert állami támogatásban részesült, vagy csak azért működhetett, mert a KGST piac, jó áron, vevő volt a termékiekre. A rendszerváltás után ezek a vállaltok felszámolásra kerültek, ezzel a vállalti szektorban foglalkoztatottak harmada elvesztette a munkáját.
Máig nem mondja ki senki, hogy a magyar társadalom történetének legnagyobb gazdasági bűne az volt, hogy az értéktermelésből kivontuk a munkaerő harmadát.
Ebből most, az OECD fórumán a magyar miniszterelnök annyit kimondott, hogy a legfontosabb feladat a foglalkoztatás jelenlegi 55 százalékát, 75 százalékra történő felemelése. Azt nem tette hozzá, hogy a rendszerváltás előtt a foglalkoztatás 80 százalék volt.
Ennek kimondásánál nagyobb öröm engem nem érhetett. Amíg nem ez a minden másnál fontosabb feladat, addig nincs remény a kilábalásra. Márpedig ez most hangzott el először nemzetközi fórum előtt.
Az elmúl ötven év, azt bizonyítja, hogy az élvonalba kerülés, vagy annak megközelítése csak magas foglalkoztatás mellett valósítható meg.
Mint mutatnak a Nyugat tapasztalatai?
1. Jelenleg, a világ legfejlettebb tíz országa között hat európai jóléti állam, Norvégia, Finnország, Dánia, Svédország, Svájc és Hollandia, és a négy volt angol gyarmat Kanada, Új-Zéland, Ausztrália és az Egyesült Államok van. Az utóbbi is csak a tízedik. Ezekben 75 százalék felett van a foglalkoztatás, és az évente ledolgozott órák száma is az átlag felett van.
A Nyugaton tehát egyértelmű a jóléti államok fölénye.
2. Az elmúlt ötven évben a Távol-Keleten az egy laksora vetített mutatók, nemzeti jövedelem, várható életkor, és iskolázottság, még egyszer olyan gyorsan nő, mint a Nyugaton. A foglalkoztatás 80 százalék feletti, és az évente ledolgozott órák száma 100-150-nek nagyobb.
A Távol-Kelet sikereinek titka, hogy többet dolgoznak és tanulnak.
Orbán a második feladatnak az államadósság csökkentését tartja. Ebben én nemcsak az államadósságot, hanem minden adósságot értek. Nálunk az adósság és annak terhei nagyok. Az államadósság ugyan valóban nagy, de ennél sokkal nagyobb teher ezek magas kamata, és hogy ebből sok a külföldi követelés.
E téren is indokolt volna a tisztánlátás.
Az államok nagyon különböző feltételek mellett jutnak hitelhez. A megkövetelt kamat 1-16 százalék között mozog. A németek
Nem mindegy kinek tartozik az állam. Japánt a hozzá nem értők, min nagyon eladósodott országot emlegetik. Figyelmen kívül hagyják, hogy a japán állam elsősorban a saját lakosságának tartozik, és a lakosság megtakarított pénze több, mint az államuk adóssága.
- Japán óriási devizakészletekkel rendelkezik. Az Egyesült Államok volna nagy vajban, ha Japán eladná a birtokában lévő amerikai állampapírokat, hogy törlessze államadósságát.
A fejlett Nyugat lassabb növekedése az alacsony felhalmozásból fakad. A nyugati országokat az alacsony felhalmozás, az eladósodás jellemzi. Ezzel szemben a Távol-Keleten példátlanul magas a felhalmozás.
A magyar lakosság el van adósodva, méghozzá elsősorban Svájc felé. Az adósok jelentős hányada nem is képes fizetni a hiteleit. Ennek ellenére, azért az eladósodásért még nem csukták be a pénzügyminisztert, a jegybank elnökét.
A magyar társadalom legnagyobb hibájáról azonban Orbán is csak közvetve célzott.
A magyar jövőt fenyegető legnagyobb veszély, hogy rossz a születések struktúrája. Az is baj, hogy kevesen születnek, de százszor nagyobb kár fog származni abból, hogy példátlanul rossza születések mögötti családi háttér. Ott születik kevés gyerek, ahol jó az azoktól elvárható eredmény, és ott sok, ahol kedvezőtlen, sőt katasztrofálisan rossz. Ennek következtében negyven év múlva fele lesz az egy laksora jutó jövedelem, sokkal magasabb a halálozás, és lényegesen alacsonyabb az iskolázottság, mint akkor volna, ha fordított lenne a gyermekvállalás mögötti családi háttér.
Bármennyire hihetetlennek hangszik, a jelenlegi születési struktúra évente egy mohácsi vereséggel azonos történelmi veszteség.
Erre a problémára Orbán ugyan rejtetten célzott azzal, hogy az új jövedelemadózás nagyot segít a jómódú családokon, de igazsástalan, mert éppen a legérdemesebbeket hagyja ki. A legnagyobb gyermeknevelési érdem, ha egy kisjövedelmű család nevel fel diplomás gyermekeket. Ezek azonban nem kapnak jutalmat. Ezeket utólag kellene jutalmazni.
A legnagyobb meglepetést számomra az öregkori állátás reformjának felvetése jelentette.
Húsz éve mondom, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer a tőkés osztálytársadalom maradványa. Mára mind a célja, mind a módszer idejét múlta, mindenütt fezehetetlen.
A jelenlegi nyugdíjrendszer, formájától függetlenül, arra épül, hogy a munkajövedelmekből minél több tőke képződjön. Ez megfelelt a tőkés osztálytársadalom érdekének, amiben óriási tőkehiány, és munkaerő túlkínálat volt. Vagyis a dolgozók ne több utódot neveljenek, hanem több tőkét adjanak a társadalomszámára.
A fejlett világban azonban fordult a helyzet. Nem tőkében, hanem a minőségi munkaerőben van hiány. Annak az újratermelésére kell buzdítani a társadalmat. Ezért a családokat arra kell buzdítani, hogy minél jobb munkaerőt termeljenek. A fejlett társadalomban a munkaerő legjobb minőségi tizede ugyanis az átlag mintegy ötszörösét éri, az alsó tizedének pedig negatív a munkaerőértéke. Ez az arány, minél fejlettebb a társadalom, annál jobban nyílik. A következő generációban talán még egyszer ilyen széles lesz. Nem tudjuk, mert ötven éve sem volt fogalmunk arra, mi lesz ma.
Ezért alapvető társadalmi érdek, hogy az öregkori ellátás nagysága a gyermeknevelés hatékonyságától függjön. Aki három gyermekét diplomásnak nevelte fel, az óriási fedezetet hozott ezzel létre az öregkori ellátáshoz. Aki hatot nevelt, de nem iskoláztatta a képességének megfelelően, nem forrást teremtett, hanem óriási társadalmi terhet.
A társadalomtudományok szégyene, hogy nem számol a gyermeknevelés érékével, nem leplezi le, hogy a jelenkor fejlett társadalmaiban ostobaság a munkaerő értékét darabban számolni, amikor még az előjele sem azonos.
Amikor a Horn-kormány a gazdaságpolitika gyeplőjét Bokros Lajosra és Békesi Lászlóra bízta, a Fidesznek azt tanácsoltam, hogy balról kell előzni a liberális politika megszállottjait. Az előzés ugyan még sikerült, de még abszolút többséget sem hozott. Ma megvan a kétharmad, de hát lehet előzni.
Ennek az ellenzékét azonban nem az ellenzékben, hanem a kormányban látom. A kormányerők egy év alatt semmit sem tettek a foglalkoztatás növelésében, sokkal fontosabbnak tarják a cenzúrát, az alkotmányt, a több egyházi ünnepet, mint a munkahelyteremtést, a nyugdíjreformot, a családtámogatás átalakítását.
Aki az ellenék véleményét is figyeli, csak szomorú lehet, hiszen annak csak az fáj, ami nekem nem. Ők fel sem vetik a munkahelyteremtést, a demográfiai torzulást, csak a nagyobb politikai demokráciát ért veszteségekről sírnak. Az MSZP vezetése még addig sem jutott el, hogy a munkahely a munkás elsődleges érdeke. Ahol mindenkinek van lehetősége arra, hogy munkájából megéljen, ott természetes a politikai demokrácia, a gazdasági fejlődés, a kétharmados hatalom. Ahol a politikai demokrácia annyira hiányzik, ott a politikai szabadságjogok csak az elitet érdeklik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése