Jó politikus

Kopátsy Sándor EH 2009-03-20

A JÓ POLITIKUS

A magyar történelemfelfogás is hibás abban, hogy a politikusokat nem tetteik, hanem valamiféle erkölcsi mérce alapján ítélik meg. Ez most arról jut eszembe, hogy Debreczeni József a sajátmagát, a pártját, a kormányát és az országot vállságba jutató Gyurcsány Ferencet kiváló, sőt pótolhatatlan politikusként mutatja be. De a bukott politikusok dicsőítése nálunk nemzeti hiba. Szinte nem is tudok példát arra, hogy egy bukott politikusnak felrónák, hogy olyan célok érdekében munkálkodott, amelyekről kiderült, hogy irreálisak voltak, amelyekbe maga is csúfosan belebukott.
Diákkoromban még csak azon botránkoztam, hogy Rákóczytól, Kossuthtól nem kérik számon, hogy irreális célja volt. Akkor még nem tudtam ugyan, hogy mi lett volna a reális, de nem is érdekelt, csak a kérdés hiányát éreztem.
Azt már tudtam, hogy egy nemezt első imája legyen:
Az elérhetetlen célok megszállott követőitől ments meg uram minket!
Azt, hogy miért volt Rákóczy és Kossuth célja elérhetetlen nem tudtam, de elég volt, hogy nem érték el, és ezért a nagyobb árt nem ők, hanem a nemzet fizette. Ma már tudom, hogy mindkét nemzeti hősünk alapvetően hibásan mérte fel mid a nemezte, mind a nemzetközi erőviszonyok helyzetét.
Röviden bizonyítom.
Sem Rákóczy, sem Kossuth nem ismerte fel, hogy a magyar társadalomnak szüksége van a nálunk lényegesen polgárosultabb osztrákok és csehek segítségére. A már polgárosodott nyugat-európai társadalmakhoz kellett volna közeledni, nem azoktól megszabadulni. Mindenki ostoba feltételezésnek tartaná, ha valaki felvetné, hogy első királyunk miért a nyugati lovagokra és térítőkkel, miért nem az ukránokkal szövetkezett. Ezt a kérdést, illetve ennek a 18. illetve a 19. századi megfelelőjét mégsem tesszük fel Rákóczy és Kossuth esetében.
Nem is az a hiba, hogy nem kutatjuk, mi lett volna a magyarság érdeke, megelégednénk azzal, hogy ami elbukott, azt nem tartjuk reális célnak. Nem az a baj, hogy nem oktatjuk ki elődeinket arra, mit kellett volna tenniük, hanem az a bej, hogy nem hisszük el, hogy a bukás a cél irrealitását bizonyítja.
A két háború közti magyar politika megítélésében is az a hiba, hogy nem abból indulunk ki, hogy a teljes revíziónak nem volt semmi realitása. Márpedig holdkóros politikus az, aki hisztérikusan ragaszkodik az elérhetetlen célhoz.
A legutóbbi történelmi hibát Nagy Imre és Kádár János megítélésében látom. Azon ugyan utólag sem lehet vitatkozni, hogy Nagy Imre a forradalom győzelme után egy héttel, már csupán olyan intézkedéseket hozott, illetve fogadott el, amik szükségszerűen a Szovjetunió katonai beavatkozásával jártak. Azon sem lehet vitatkozni, hogy a legjobb megoldás azt lett volna, ha tudomásul veszi, meddig mehet el a demokratizálódásban, és azt nem lép túl. Ebben az esetben a következő évtizedek Nagy Imre korszaknak lennének nevezhetők.
Azon sem lehet vitatkozni, hogy a forradalom leverése után, minden szóba jöhető személy sokkal alkalmatlanabb lett volna a fokozatos átmenetre, mint Kádár János. Ilyen személyt Kádár legvadabb ellenfelei sem vethetnek fel. Ezek után azon rágódni, hogy Kádár is követett el hibákat, értelmetlen.
De nem a történelmi örökségünkkel, hanem a jelennel, illetve a rendszerváltás óta fellépő hőseinkkel kívánok foglalkozni, de azokkal is annak érdekében, hogy mennyire hibás Debreczeni József Gyurcsányt védő fejtegetése.
Ma a rendszerváltás óta eltelt húsz év három politikusának, Antall Józsefnek, Bokros Lajosnak és Gyurcsány Ferencnek a dicsőítésétől hangos a politika. Ennek a dicsőítésnek rangos alakja Debreczeni József.
Antall József.
Antall József erkölcsi tekintetben magasan a másik kettő fölé emelkedett. Éppen ezért nehéz feladatra vállalkozik, aki indokolni akarja pártjának példátlan mértékű bukását. Két súlyos hibája azonban nem vitatható.
1. Száz évvel vissza akarta forgatni a történelem kerekét.
2. Nem ő idomult a Forum alapítóihoz, hanem azokat akarta félreállítani.
Nem vette tudomásul, hogy eljárt az idő, a magyar társadalomban parlamenti többséget megtartani, választásokra átnyúló kormányt alakítani csak a népi jobboldalra, vagyis arra a Demokrata Fórumra lehet, aminek az élére őt a külső erők utólag, az utolsó pillanatban ültették. Nem vette tudomásul, hogy a magyar társadalom többsége nem az alkotmányos múltat, hanem a népi erők, a nemzeti, konzervatív, klerikális beállítottságúak hatalomra jutását akarja. Egy olyan MDF-et, amilyenné Orbán Viktor átformálta a liberális fiatalok pártját, a Fideszt. De ő nem a Forum táborához igazodott, hanem azt akarta a saját képére átformálni. Inkább elfogadta az SZDSZ liberális gazdaságpolitikáját, mint a Forumot létrehozók elvárásait. A Forum alapítóit lassan félreállította. Nem a magyar társadalom igényeihez igazodva akarta elérni célját, hanem azzal szemben, a múlt felé fordulva.
Debreczeni, aki zsigerileg irtózik Orbántól, betegesen fél politikai sikereitől, nem meri bevallani, hogy Orbán hatalomra jutást csak azzal tette volna lehetetlenné Antall József, ha megmarad a Forumot létrehozók népi-nemzeti vonalán. Akkor Orbánnak nem lett volna lehetősége arra, hogy a Fideszből MDF-et formáljon. Debreczeni nem meri bevallani, hogy Orbán számára Antall készítette elő a terepet. Ezt talán csak Antall József tudta, aki az utódját Orbánban látta. Nem értett vele egyet, mégis a jövő politikusának tartotta.
Szerencséjére, nem kellett megérnie, hogy a választáson csúfosan megbukik, hogy cserbenhagyja a népe, amiért élt és dolgozott. Az MDF választási veresége katasztrofális volt, annak ellenére, hogy Boros Péter finoman korrigálni akarta tisztelt elődje hibáit.
Aki Antall Józsefet nagy formátumú politikusnak tartja, az nem az ország érdekében elért eredmény tarja mércének, hanem a naiv becsületességet. Ami ugyan nagy érték, de legkevésbé használható egy kis nép politikusának.
Bokros Lajos.
Mindenben ellentéte Antall Józsefnek. A szélső táborához tartozik annak a liberális gazdaságpolitikai tábornak, amelyeik a világgazdaságot a jelenlegi vállsága vitte. Nem konzervatív, nem nemzeti, nem klerikális, ráadásul zsidó. Okos, de mégsem veszi tudomásul, hogy a magyar társadalom számára az ilyen ember vörös posztó. Ezért minden politikusnak kerülni kellene. Ezt nem vette időben tudomásul Horn Gyula, és pénzügyminiszterének választotta. Nem az volt a kártékony, amit, hanem ahogyan csinálta. A magyar társadalomban eleve több az averzió a liberalizmussal szemben, mint ami még egészséges. A pártvezetőnek, a kormányelnöknek azt is tudni kell, hogy még a helyes feladatok végrehajtását sem szabad olyanra bízni, aki a közvéleményben eleve ellenérzést vált ki.
Bokros Lajos alapvető hibája, hogy nem veszi tudomásul, hogy a céljának semmivel sem árthat többet, mintha többet akar elérni, mint aminek elfogadására a társadalom képes. Ez ugyan a magyar liberális politika százötven éve hibája, mégsem tanulnak belőle. Mindig a reálisnál többet akarnak, ezért a reálisat sem érhetik el. Jellemző módon, mivel a hazájában nem aratott kellő sikert, a nálunk is sokkal liberalizmus ellenesebb szomszédokhoz vágódott be gazdaságpolitikai tanácsadónak.
Bokros népszerűtlenségén az sem változtat, hogy a liberális társai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Borost, mint a nemzet megmentőjét, fogadtassák el. Ezt ugyan a közvéleménynél nem érhetik el, de elérték a végnapjait élő MDF elnök asszonyánál. Debreczeni következetesen ezt az őrült ötletet is lelkesen támogatja.
Gyurcsány Ferenc.
Debreczeni, a mai Népszabadságban, naiv rajongással dicsőíti Gyurcsány Ferencet, mint az ország megmentőjét.
Azt, hogy egy példátlanul népszerűtlen miniszterelnök politikai zseni, vagy legalábbis mindenki másnál sokkal jobb, bizonyítani kell. Erre törekszik Debreczeni is.
A cikke felháborodás Galló Béla és Gábor Péter pár nappal korábban ugyanebben az újságban, „Gyurcsánynak mennie kell… hogy az MSZP maradhasson.” címmel megjelent írása felett. Az írás engem is meglepett, holott évekkel előtte meg kellett volna jelennie, ha az MSZP fontosnak tartaná, hogy ne zuhanjon ki a két legerősebb politikai párt egyikének szerepéből. Edzett vagyok abban, hogy hazámban nem a párt megmentése, hanem az apparátusok életének bármi áron való meghosszabbítása a fontos még akkor is, ha ez csak növeli az elkerülhetetlen választási bukás nagyságát.
Meglepődtem, de örültem, hogy a nagyon valószínű időleges bukással is számolva, kimondták, hogy meztelen a király. Debreczeni, aki már néhány királyt levetkőztetett, botránkozik, hogy ez más is meg meri tenni. Ráadásul olyanok, akik nem számíthatnak arra, hogy a másik tábor karjaiba menekülhet.
Debreczeninek először azt kellett volna felmérnie, hogyan áll Gyurcsány Ferenc uralkodása következtében az MSZP elfogadottsága. Az MSZP-re 1990 óta nem várt ilyen súlyos vereség, mint jelenleg. Ebben a helyzetben minden MSZP tagnak kutya kötelessége felvetni a miniszterelnök alkalmatlanságát. Ez még akkor is érthető, és megbocsátható, ha nincsen igazuk. Ezzel szemben Debreceni olyan hangot használ, amit rangos közírótól akkor sem lehetne elvárni, ha sok milliót ígérnének érte. Idézek Debreczenitől:.”…híján az elemi tárgyszerűségnek, a méltányosságnak, süt belőle a rosszindulat.”
Folytatom.
„Aki szerint Gyurcsány „véletlenül” került kormányra (nb. kétszer), az vagy nagyon ostoba, vagy nagyon sötétek a szándékai (a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást). Mert elhazudja a miniszterelnök-jelölő MSZP kongresszusokon, majd a parlamenti választásokon aratott győzelmeket; a rendkívüli politikai teljesítményt, ami ezekhez vezetett.”
Ez a stílus sem vall egy közíróra.
Én nem tudom, hogy Galló mit tud arról, hogyan lehetett Gyurcsány Ferenc az elnökség javaslata ellenére miniszterelnök. Nekem vannak sejtéseim, tehát Gallónak is lehetnek. Ennyi sejtés teszi indokolttá, hogy a szerzők a „véletlenül” szót idézőjelbe tették. Én, baráti körben többször elmondtam, hogy én milyen erőket sejtek. Debreczeni úgy látszik elég naiv ahhoz, hogy feltételezze, hogy pártok életében előfordulhattak ilyen „véletlenek”. Olyan is előfordult, hogy ez többször, és a legmagasabb fórumokon fordult elő. Éppen azért élhettünk meg hasonló eseményeket, mert senki nem merte kimondani, hogy ez nem is volt véletlen.
„Gyurcsány mély válságból, reménytelen helyzetből vitte győzelemre az MSZP-t.” Vagyis nem a szavazók tartottak ki a pártjuk mellett, hanem Gyurcsány vitte győzelemre a pártját. Éppen Debreceninek kellene a legjobban tudni, hogy azt a választást nem Gyurcsány nyerte meg, hanem Orbán vesztette el. Ennek ellenére a választás előkészítésében Gyurcsánynak is érdemei voltak. Például ő, és hívei segítették be az MDF-et, segítették az SZDSZ-t. E két párt ezen a választáson többet köszönhet Gyurcsánynak, mint a saját pártja.
Gyurcsány azzal ártott a legtöbbet nemcsak magának, hanem a pártjának is, hogy belehajszolta a kormányát az SZDSZ által kitalált egészségügyi reformba. Azon nem karok vitatkozni, hogy jó vagy rossz lett volna szakmai szempontból a liberálisok egészségügyi reformja, de azt állítom, hogy elegendő ok egy miniszterelnök eltávolítására, érdemeitől eltekintve, ha olyan reformot erőltet, amit a választók nagy többsége elutasít. A bátor reformokkal álljanak elő azok a szakemberek, akiknek nincs politikai felelősségük, a miniszterelnök és pártelnök azonban felelőtlen, ha bátran szegül szembe a közvélemény akaratával, akkor is, ha az a kormány és a párt bukásával jár.
Nem kívánok tovább Debreceni Gyurcsány hozsannázásával foglalkozni. Más a mércénk. Szerintem, nem volna szabad a politikai hatalomhoz engedni az olyan politikust, aki akkor is ragaszkodik a hatalomhoz, amikor már a közvélemény elfordul tőle. Ez alóla az sem mentség, ha meg van győződve, hogy nála csak rosszabb jöhet. Ilyen érvet minden közíró kitalálhat.
Marad egy tanácsom Debreczeni József közíró úrnak. Ne szálljon olyan vitába olyan közíróval, aki talán téved, de bátor, és ne használjon vele szemben nemcsak indulatot, de olyan érveket sem, amit a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó, gazdag politikus gazdagon megfizetne.