Gerő az erdőgazdaságban bevezette a világpiaci árakat.

1952-ben Gerő Ernő a bolsevik Magyarország vitathatatlan gazdasági hatalmának birtokosa azt a feladatot bízta az Országos Tervhivatal elnökére, Vas Zoltánra, hogy derítse ki, miért lett hiánycikk a bútoripar igényét kielégítő választékot kielégíteni, amikor ez korábban soha nem fordult elő. A magyar erdészet korábban bőven kiszolgálta a bútoripar nemes fűrészáruban és hámozási rönkben jelentkező igényét, most pedig importálni kell mind a nemes fűrészárut, mind a hámozási rönköt.

Vas Zoltán ismeretlen okból ezt a feladatot rám bízta, aki pártonkívüliként az Országos Tervhivatal Mezőgazdasági Főosztályában osztályvezető voltam. Magamat marxistának tartottam, de az értékelmélettel eleve nem értettem egyet. Erről meggyőztek a tapasztalatim a bakonyi vadásztársaságban Ahol kiderült, hogy a trófeás vadak kilövése a minőségétől függően százszorosak voltak. Sőt a szelekciót sértő kilövés esetén büntetés járt. A kilőtt vad legjobb ezreléke esetén százszoros árat kellett fizetni. Lőttem olyan bikát, amiért a külföldi vadásznak az éves bérem tízszeresénél is többet kellett fizetni.

Ezért aztán megdöbbentem, amikor azt láttam, hogy az erőgazdaságban, a szovjet mintát követően, a választék ára a ráfordított költség volt. Ez azt jelentette, hogy a felhasogatott tuskó volt a legdrágább termék, a hámozási rönk pedig a legolcsóbb, hiszen arra volt a legkisebb ráfordítás. ezzel szemben az értékes fajok rönkjeinek a világpiaci ára a tűzifánál százszor magasabbak voltak. Ezért a vizsgálatomban azt javasoltam, hogy megoldást csak az jelentheti, ha bevezetjük a világpiaci árakat. Ezt a javaslatomat Gerő Ernő elfogadta, és az állami erdőgazdaságok mindegyike élüzem lett. Vas Zoltán annál jobban felfogta a tényt, hogy a termékek ára nem az értékük, hanem a keresletük és a kínálatuk egyensúlya határozza meg.

Erről a gyakorlat alig vett tudomást. Marx értékelméletével leszámoltam. Azon ugyan meglepődtem, 1953-ban, amikor Moszkvában Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnöknek, és Vas Zoltán engem jelölt ki Nagy Imre két első agrárreformot készítő munkacsoportja titkárának.

A mechanizmus kidolgozása.

Közben Beriját Moszkvában megölték, és ezzel megszűnt Nagy Imre moszkvai megvédelmezője, Rákosi és Gerő hatalma Nagy Imrével szemben visszaállt. Én csak azt láttam, hogy Nagy Imre ugyan miniszterelnök maradt, de a hatásköre csak a mezőgazdaságra korlátozódott marat.

Ezt, naivul, nem mértem fel, és 1955 augusztusában írtam egy levelet Nagy Imrének azzal, hogy cselekednie kell, átvenni a gazdaság irányítását. A környezetével kapcsolatban voltam. Vas Zoltán volt a Minisztertanácsot működtető miniszter. Moré András volt a titkárság vezetője, Fekete Ferenc pedig a Közgazdasági Egyetem tanszékén az adjunktusa. Azt javasoltam, hogy készítsünk elő egy új mechanizmust. Nagy Imre azonnal hívatott, és közölte a mechanizmus kidolgozásának az elkészítését. A mechanizmus alatt a gazdaság piacosítását érttettem, vagyis, nem az értékhez kell igazodni, hanem a piachoz, vagyis a kereslet és a kínálat egyensúlyának érvényesítéséhez.

Másnap már hármasban lent dolgozunk Öszödön, a kormányüdülőben. Tíz nap alatt elkészült a közel száz oldalas javaslatunk. Azt Nagy Imre azonnal elfogadta, és a következő minisztertanács napirendjére tűzte.

Gerő Ernő azonnal felháborodott, bucharinista förmedvénynek minősítette, és Rákosihoz küldte. Ő pedig azonnal elrendelte az anyagok összegyűjtését és megsemmisítését. Tőlem még az indigókat is elvitték. Azt hittem, nem marat bizonyíték. Csak a 80-as években derült ki, hogy a Párttörténeti Intézetben megmaradt egy példány. Ettől megkönnyebbültem.

Gerő az erdészetek piacosítását ugyan bevezette, de a gazdaság egészének piacosítását bucharinista förmedvénynek minősítette.

A hidegháborúban nem volt a piacosításnak lehetősége.

Ezt is mi, magyarok ismertük fel először. Kádár Jánosnak ugyan azt köszönhetjük, hogy az 1956-os néplázadás után mi maradtunk a legvidámabb barakk, de ennél többnek a Szovjetunó szétbomlásáig nem volt reális lehetősége. Csak jelenleg válik egyértelművé, hogy a magyar marxisták voltak az elsők, akik felismerték, hogy a Bolsevik Szovjetunió elmeire esik szét.

Kádár János hatalmát ugyan nem veszélyeztették, de mellette számos tekintélyes, hatalommal rendelkező politikust tarthattunk Kádárnál is messzebb menő reformernek. Ez azonban nem jelentette azt, hogy Kádár leépülése előtt nála messzebb lehetett volna menni.

Ugyanakkor 1988-ban már látni lehetett, hogy a Szovjetunió elemeire hullik szét. Ezt Horn Gyula és Pozsgai Imre ismerte fel. Ahogyan az 56-os népfelkelés bukását követő harminckét évet Kádár Jánosnak, a rendszerváltást követő évtizedeket első sorban Horn gyulának és néhány társuknak köszönhetjük, akik már 1988-ban világosan látták, hogy a hidegháború befejeződik, megszűnik a vasfüggöny. 1990-es választáson még Antall József úri középosztálya győzött. Szinte azt lehetett látni, hogy a Trianon utáni helyzet ismétlődik meg, restaurálódik az úri középosztály hatalomra jutása. A következő választást azonban Horn Gyulának és néhány társának, köztük Pozsgai Imrének köszönhetően megnyerte a marxista állampárt. 1990-ben szétesett a bolsevik Szovjetunió, felszabadultak a csatlós országok.

Kínában a gazdaságot piacosítását és a népszaporulat megállították.

Európa történészei máig nem veszik tudomásul, hogy az európai csatlós országok felszabadulása eltörpül ahhoz képest, hogy mi történt Kínában, ahol az emberiség ötöde él. Ott a bolsevik párt egyeduralma piacosította a gazdaságát és megállította az elviselhetetlen túlnépesedését. Az ezt követő három évtized ellenére, máig titok marad, hogy milyen erők és milyen megfontolások alapján történt meg a gazdaság piacosítása, és a közel 3 százalékos népszaporulat megállítása.

Számomra a bolsevik Szovjetunió kudarca elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakosságának többsége ortodox keresztény és mohamedán volt. Marx ugyan figyelmen kívül hagyta a lakosság viselkedési kultúráját. Ez Max Weber a 20. század küszöbén ismerte fel, hogy csak a puritán kultúrájú népek lehetnek képesek a többi kultúrájúaknál hatékonyabb felépítményt létrehozni és működetni. A cári Oroszországban csak a finnek és az észtek voltak puritánok. A bolsevik Szovjetunióból a finnek eleve kimaradtak, az észtek pedig a leggazdagabbak voltak. Mára Finnország gazdag skandináv állam lett, Észtország pedig minden tekintetben a Szovjetunió legfejlettebb etnikuma volt, és az ott élő oroszok máig is ott maradtak. A korlátlan politikai hatalmat gyakorló oroszok számára az észtek közé település jellemző cél volt. Még nyugdíjasságom előtt juthattam olyan adatokhoz, hogy a Szovjetunión belül az állami gazdaságok dolgozóinak a bére Észtországban volt a legmagasabb.

A Szovjetunió elviselhetetlen fegyverkezést folytatott.

A Szovjetunió hadikiadásainak nagysága máig titkosított, csak becsülni lehet. Ennek alapján a viszonylag hatékony fegyverkezése a nemzeti jövedelmének mintegy harmada volt. Ezzel szemben az Egyesült Államokban 7 százalék elég volt a katonai fölényének megtartásához.

A Szovjetunió nagyüzemesítette a mezőgazdaságot.

Amennyire a fegyverkezési verseny köztudott, a mezőgazdaság nagyüzemesítése említésre sem kerül. Márpedig a nagyüzemes mezőgazdaság a bolsevik Szovjetuniónak még a fegyverkezésnél is többe került. A gazdaságtörténészek sem ismerték fel, mi történt az elmúlt száz évben a mezőgazdaságban. A nagyüzemi mezőgazdaságot legyőzték a családi farmok.

Kevés ismeret lepett meg jobban, mint a családi farmok fölénye a nagyüzemekkel szemben. A hetvenes években Bábolnán találkoztam amerikai farmerekkel. Megkérdeztem, mennyibe kerül az Egyesült Államokból érkező farmereket, mennyi nálunk egy mázsa kukoricának a termelési költsége. Megdöbbenésemre azt mondták, hogy egy órás munkába kerül egy mázsa. Tizede, mint Bábolnán. El sem akartam hinni. Aztán lassan összeállt a kép. Azzal kezdődött, hogy gyakran törtek a tárcsák. A maszek késesek egy heti fizetést adtak a törött tárcsákért, mert azokból páratan késeket készíthettek. A nagy kapacitású vetőgépeknél ugyan azonnal jelezte, ha egyik csoroszlya nem működött. Ezt a farmer azonnal kijavította, a nagyüzemi munkás azonban nem állt le vele, pedig ez egyetlen napon több napi bért jelentő terméskiesést jelentett. A több havi bérbe kerülő gumiabroncsok csökkent nyomására sem reagáltak a bérmunkások. Ezzel szemben a farmer azonnal korrigált, minden hibát azonnal kijavított.

Még nagyobb bizonyított a tény, hogy a világ második leggazdagabb országa Dánia mezőgazdasági ország, a farmerek országa. Ennél is nagyobb meglepetést okozott a tény, hogy 2016-ban Oroszország volt a világ legnagyobb gabona exportőre. A bolsevik Szovjetunióban a munkások megismerkedtek a modern gépekkel, csak nem vigyáztak azok hatékonyságára. A Szovjetunió szétesése után az ipari nagyüzemeket és a szolgáltatókat a tőkések olcsón felvásárolták, a mezőgazdasági nagyüzemek azonban nem kellettek senkinek, hagyták széthullani őket. A gépekkel azonban a dolgozók családi farmerek lettek.

Rákosi Gerőt a Titóhoz küldte.

Máig titok fedi, miért ment egy nappal a népfelkelés előtt Gerő Titóhoz. Az ugyan már 1956 tavaszán egyértelmű volt, hogy a népharag nem fogja eltűrni Nagy Imre félreállítását. Az is világos volt, hogy Tito Nagy Imre oldalán áll, de a több pártos demokráciát ugyanúgy nem tűrné meg, mint egyetlen bolsevik sem. Tehát a több pártos demokráciát már ő sem fogadja el. Számára is megdöbbenést jelentett, amikor megtudta, hogy a forradalmat követő délelőtt a tömeg nem tűrte el, hogy a kommunista Nagy Imre a Parlament ablakából őket elvtársaknak szólította. Egy héttel később pedig több pártos kormányt alakított. Rákosi és köre megállapíthatta, hogy ennek a Nagy Imrének már nem támogatója Tito. Nagy Imre azonban még a szovjet csapatok bevonulásakor is abban a hitben élt, hogy a Jugoszláv Követségen védelmet találhatnak.

A zsidóság szerepe az európai marxizmusokban.

A náci zsidógyűlölet a megmaradt európai zsidóságot a bolsevik marxizmus táborába terelte. Ezt megelőzően az európai zsidóság többsége liberális volt. Hitler hisztérikus zsidóirtása azonban a kisebbik rossz, Sztálin oldalára terelte. Ezért aztán Jalta után Sztálin védelme alá menekültek. A második világháború előtt a csatlóssá vált országok mindegyike többé-kevésbé antiszemita politikát folytatott. A csatlós államokban nagyon eltérő módon maradt meg a zsidóság, ezért aztán a hidegháborúban nagyon eltérő arányban maradtak meg, és ennek megfelelően nagyon eltérő politikai szerepet játszottak. Ennek ellenére a marxista történészek velük alig foglalkoztak.

A Szovjetunióban a zsidóság a háború után megmaradt. Sztálin zsarnoksága alatt azonban szerepük csak azoknak maradt, akikben megbízhatott. A többségük már a birodalom szétesése előtt áttelepülhetett Izraelbe.

Lengyelországban viszonylag kevesen maradtak. A bolsevik politikai vezetésben fontos szerepet nem kaptak, sőt üldözték őket.

Magyarországon a 600 ezerből csak 100 ezren maradtak, de a politikai vezetés egészen az 56-os népfelkelés leveréséig, a kezükben maradt. A politikát Rákosi Mátyás, a gazdaságot Gerő Ernő, a kultúrát pedig Aczél György irányította.

Rákosi Mátyás megítélése.

Időmbe került, amíg a jelenlegi véleményem kialakult. Ma a sztálinizmus alatti vezetők között, a legjobb vezetőnek tartom. Érzelmeim ugyan más tanácsot adtak.

A tudományos logikám azonban megváltoztatta a véleményem.

A társadalmi fejlődés csalhatatlan mércéjének tartom a testmagasság változását. Ebben is szerencsém volt. A kaposvári gimnáziumban egy zsidó gyermekorvos, Véli György, volt az egészségügy tanárunk, aki a kiegyezés óta mérte a gyalogezredhez besorozott katonák testmagasságát azt állítva, hogy ennek változása a társadalom fejlettségének a legjobb mércéje. Húsz évvel később olvastam egy angol szaklapban, hogy őt tartja a szakma ennek az elfogadott mutatónak a kitalálójának. Mivel a kormányunk ezeket az adatokat katonai titoknak minősítette, csak az első Fidesz kormány alatt tudhattam meg. Nem kis meglepetésemre kiderült, hogy az 1945 és 1955 között született besorozottak testmagassága nőtt a leggyorsabban. Ennek a következetes földreform, az olcsó kenyér, a munkahelyi étkeztetés, és a teljes foglalkoztatás volt az okozója. Ennek ellenére még egyetlen történész sem említette, hogy népünk táplálkozása a Rákosi diktatúra alatt javult a legjobban.

Nem kisebb hiba, hogy a még élő Németh Miklós nincs jelen ezen a megemlékezésen.

Kopátsy Sándor gondolatai

Oldalak

2019. december 1., vasárnap

Kortársunk Pozsgai Imre – disputa múltról és jelenről