A magyar zsidóság szerepe a kiegyezés és Trianon között.

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 08 03

A magyar zsidóság szerepe a kiegyezés és Trianon között.

Az elmúlt hetekben először járt Izrael, a zsidó állam miniszterelnöke hazánkban. Nagyon megérintett, amikor Netajánhú, az izraeli miniszterelnök üdvözlő beszédében arra hivatkozott, hogy a zsidó állam gondolata egy Pesten született, Bécsbe, majd Nyugat-Európában tevékenykedő zsidó újságíró, Herzl Tivadar érdeme. Abban ugyan nem hiszek, hogy Herzl nélkül nem ébred fel a cinizmus, mert ő nem volt karakteres történelemformáló személyiség, de az nem véletlen, hogy korában nem véletlen, hogy Magyarországon született.

A magyar történelemnek a zsidósággal való kapcsolódására László Gyula hívta fel a figyelmemet, tőle értesültem, hogy a magyar törzsek egyike a kazár, zsidó vallású volt.

Ezért olvastam figyelemmel, az ugyancsak magyarországi születésű Artur Keszler két könyve egyikét, a Sötétség Délben címen megjelentet, ami Sztálin pereinek hátterét tárta fel, majd még inkább a Tizenharmadik törzs címen megjelentet, 1990-ben újra kiadottat. Ahogyan a zsidóság Herzl Tivadart Izrael első megálmodójának tekinti, Keszler könyvét igyekeznek elhallgatni. Ez ugyanis azt tárta fel, hogy a Kazár Birodalom a bizánci kereszténység és a mohamedán vallás szomszédságban elérkezettnek látta az időt az egyistenhitű vallásra térésre, a két közeli világvallás szomszédságában a zsidó nép vallásának felvétele mellett döntött. Így lettek a kazárok a tizenkét júdeai zsidó törzs mellett a tizenharmadik, nem szemita, hanem török-tatár etnikumú zsidó vallású törzs.

Az érthető, hogy az eredeti zsidóság nem fogadta örömmel egy török-tatár nép testvérségét. Ezért ebben a vitában nem kívánok részt venni.

Minket, magyarokat azonban érdekel, hogy a zsidók vallását választó kazár fejdelem volt az Etel-közben élő magyarság felett is elismer politikai hatalom. A kazár kán nem nézte jó szemmel, hogy a magyarság tíz törzsre osztva él, és Álmost, és az utódait, az Árpád-háziakat ő tekintete a tíz törzs felett álló hatalomnak. Vagyis az 14. századik tartó Árpád-házi uralom megalapozója a zsidó vallásra tért kazár fejedelem volt, amelyik a tíz törzse között egy kazár törzset is uralkodott. A magyar népnek az a zsidósággal való kapcsolata számomra a Horthy rendszerben azért is vonzó volt, mert tombolt az antiszemitizmusunk, az országunkban élő zsidóságot nemcsak a politikai hatalom, de még a magyar népnek jelentős hányada is gyűlölettel taszította el magától. Tetszett a gondolat, hogy a magyarság éppen az az etnikumát veti ki magából, akivel a legszorosabb rokonságban van.

Amennyire megértem az Izraelben saját hazáját építő zsidóság elutasítását annak, hogy a kazárokkal közösséget vállaljon, ezzel feladja a dogmát, hogy a zsidók isten választott népe. Elveimmel ugyanis ellenkezik, hogy egy nép vallása arra épüljön, hogy ők az isten választott népe. Ha csak egy isten van, azt minden nép, joggal tekintheti a magáénak. Történelmi materialista létemre, egyelőre minden népnek joga és kötelessége a kultúrájára szabott vallást választani, de ezt a kultúra választja, nem az isten. Ezt mindennél jobban bizonyítja az európai kereszténységek története.

Szent Pál a zsidó Krisztus tanítását adoptálta a Római Birodalom pogány népeinek sok istenhívő pogány vallásaira.

Ez a kereszténység a 11. században kettészakadt a nyugat-európai kiscsaládos, római katolikus és a kelet-európai nagycsaládos jobbágyrendszerű ortodox kereszténység alapjára.

A 15.-16. századra nagykorúvá váltak Európa észak-keleti részén élő angolszász, germán és skandináv puritán népek. A reformáció nagyjai e népek puritanizmusának jobban megfelelő keresztény egyházakat alapítottak.

Ezzel Európa három kultúrára osztott népei kialakították a maguk kereszténységét. A kultúrához idomultak Európa népei. Tehát nem a Nyugat három kereszténysége alakította ki a három kultúrát, hanem a kultúrákhoz idomultak a kereszténységek.

Ezt nemcsak az egyházak nem vették tudomásul, de a társadalomtudományok sem. Max Weber a múlt század elején még azt tanította, hogy a protestáns népeket a puritán kereszténységük nevelte puritánná. A folyamat fordított volt, a protestáns népek pogánysága is puritán volt, csak amíg marhapásztorok voltak, mint minden pásztornép, pogányok voltak. Csak akkor lettek keresztények, amikor pásztorokból földművesek lettek. Ahogy földművesként magas-kultúrává emelkedtek, viselkedésüknek, erkölcsüknek megfelelőbb saját kereszténységre tértek.

Annak ellenére, hogy nem fogadom el, hogy a zsidóság eleve az isten kiválasztott népe, a megkülönböztetett vallástörténeti szerepét elismerem. Ők adták a világnak az egyistenhitet, az emberiség két legnagyobb világvallását, a keresztény és a mohamedán vallásokat.

A keresztény népek adták az emberiség történetének utóbbi ezer évét.

A természetes csapadékra épült mezőgazdaságot és a kiscsaládot. A világtörténelem egyiknek a történelemformáló szerepét sem hangsúlyozza.

A természetes csapadékra épülő mezőgazdaság vált az elmúlt ezer évben az emberiség elsőleges élelmezője. Ennek köszönhetjük, hogy az öntözésnél tízszer nagyobb területen hatékony, olcsó élelmiszertermelés folyhat. Az elmúlt ezer év népességeltartó képességét az mutatná, hogy ezer éve, és ma az emberiség mekkora hányada élt önözött, illetve természetes csapadékon termelt gabonán.

A kiscsalád volt az emberiség legjelentősebb újítása. Ezt ugyan nagyon hamar felismertem. Ezt azok az adatok illusztrálnák meggyőzően, hogy ezer éve hogyan alakult a világgazdaságban a kis-családos és a nagycsaládos társadalmak egymáshoz viszonyított súlya.

Ennek ellenére a történelemtudomány a kiscsalád forradalmi jelentőségét meg sem említi. Még a nyugati kereszténység történelmében sem tárják fel ebben a római katolikus vallás szerepét.

A zsidóság történelmi szerepe.

Az ugyan vitathatatlan, hogy az egy istent hívő vallásokat nekik köszönhetjük, de az alig van feltárva, hogy ezt a vallást Mózes Egyiptomból hozta. Az mégsem vitatható, hogy a két világvallás a zsidó vallás hajtása.

Amennyire egyértelmű, hogy a Nyugat és Közel-Kelet vallását a zsidó vallásnak köszönheti, annyira figyelmen kívül hagyjuk, hogy a Távol Kelet jelenkori sikere nem a vallásalapítók tanaira, hanem Konfucius tanítására épül. Ahogyan vitathatatlan a Nyugat példátlan sikerében a kereszténység szerepe, legalább ennyire egyértelmű, hogy a még nagyobb sikerű távol-keleti viselkedési kultúra alapját nem próféta, hanem tudós, Konfucius rakta le.

Krisztus tanítása is puritán volt, de a vallása csak azoknak a népeknek bizonyult sikereseknek, akik eleve puritánok voltak. Életem során sokszor hivatkoztam arra, hogyha Krisztus és Marx feltámadna, hol érezné a tanítása eredményesebb meghallgatását. Nem meglepő, hogy mindketten a puritán népek társadalmában látnák tanaik megvalósulását.

Fontos volna szem előtt tartani, hogy mind a kereszténység, mind a marxizmus csak ott sikeres, ahol puritán népekre van bízva a megvalósítás.

A kereszténység három nagy ága egyre jobban eltávolodik egymástól. A puritán népek kereszténysége sokkal hatékonyabb, mint a latin népeké, és még azokétól is el van maradva a nagycsaládos kelet-európai és balkáni népek kereszténysége. Az ugyan érthető, hogy minden vallás klérusa a magáét tartja tökéletesnek, de az érthetetlen, hogy a társadalomtudományok sem vizsgálják, melyik vallás működik hatékonyabban. Még egyetlen társadalomtudós sem vette a fáradságot, hogy bemutassa, mekkora különbségek vannak a vallások között. Melyik vallás hívei esetében mekkora az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, hány évig élnek a hívei és mekkora az iskolázottságuk. Egy ilyen felmérésnek megdöbbentő hatása volna. Óriásiak a különbségek.

Még nagyobb különbségek vannak bizonyos viselkedési módok között.

Ma már mérik az országokra jellemző korrupciót. Óriásiak a különbségek Európában is, de sokkal nagyobbak az újvilágban. Az utóbbiakban a latinok és a protestánsok között óriási a különbség. Márpedig minél fejlettebb a munkamegosztás, annál nagyobb társadalmi kárt okoz a korrupció.

Ez nemcsak a keresztény népek esetében bizonyosodik be, de a marxizmusra is jellemző volt. A bolsevik rendszerben azonnal felismertem, hogy az a nagycsaládos kelet-európai és balkáni népek marxizmusa. Ez sem azért bukott meg, mert diktatúra volt, hanem azért, mert az ortodox keresztény kultúrájú népek működtették. A puritán népek, a skandinávok marxizmusa példátlanul hatékonynak, az ortodox népeké pedig versenyképtelennek bizonyult. Még nagyobb különbség jött létre akkor, amikor a kínai marxisták felismerték, hogy a jelenkori gazdaság szabályozását csak a piaci mechanizmus képes hatékonyan megoldani, és a népesség növekedése 1-2 ezreléknél nem lehet gyorsabb. Ahogyan ezt a két hibájukat kijavították, a politikai diktatúrájuk hatékonyabban működik, mint bármelyik polgári demokrácia. Az egy lakosra jutó jövedelmük, vagyonuk, a várható életkoruk és az iskolázottságuk többször gyorsabban nő, mint a Nyugaton egyre nagyobb előnybe kerülő puritán demokráciákban.