A sport megtöri a fajgyűlöletet.

Kopátsy Sándor                PP                   2019 02 05

A sport megtöri a fajgyűlöletet.

Középiskolás koromban a náci fasizmus szélsőségességét elsősorban a sportban is érvényesített fajgyűlöletében láttam. Egy dunántúli megyeszékhelyen éltem, és irritált az arisztokráciának az úri középosztállyal való szövetsége. Engem személy szerint nem érintett, hogy családom anyagi helyzete alapján befogadtak, mert a nagyszüleit a Kopátsyak nemcsak nemesek, de gazdagok is voltak. Ezt a három testvérem már nem élhette meg, mert nem teniszeztek, nem jártak a zsúrokba. Legfeljebb csak az zavart, hogy a zsidó iskolatáraim más klubban teniszeztek, mint az úri középosztályba tartozók. Ez nemcsak Kaposváron volt így, de még sokkal inkább az országos szinten. A nemzetközi sportversenyeken már akadályt gördítettek azok elé is, akik nem zsidók voltak, de német vagy szláv családi nevük volt.

A türelem akkor fogyott el, amikor az 1938-as Berlini Olimpián Hitler ott hagyta a díszpáholyát, amikor az amerikai négerek nyertek.

Hitlernek nemcsak a zsidók és a fekték, de a nem germánok is alacsonyabb rendű népek voltak. De nemcsak a náciknak, de a magyar közvélemény többsége számára is a zsidók és az országban élő svábok is gyűlöltek voltak. A zsidók azért, mert mindenben nálunk kiválóbbak voltak, a svábok pedig azért, mert nálunk is inkább germánoknak, mint magyarok érezték magukat.

A náci Németország háborúvesztése után a germán népek szerényebbek lettek. A többségüket haza telepítették. Az európai zsidóság nagy többségét elpusztították, a maradékuk pedig Izraelbe, vagy az Egyesült Államokba költözött. Mi magyarok szerencsések voltunk, hogy a magyar zsidóság hatoda itt maradt. A magyar történészek és politikusok máig sem mérték fel, hogy a zsidóságunk elvesztése a történelmünk legnagyobb vesztesége volt. A legnagyobb bűnünk, amint ezer éves történelmünk során elkövettük.

Ez nemcsak a mi, de egész Európának is a legnagyobb bűne volt. Máig nem írta le senki, hogy mint veszetett Európa azzal, hogy a zsidó etnikumának nagy többségét elpusztította, a megmaradtak többségét pedig kitelepítette.

Mára örömmel látom, hogy a német labdarúgásnak két kiválósága van az egyik egy lengyel, a másik pedig török. Ilyenkor sajnálom, hogy nem hiszek a túlvilági büntetésekbe, mert ha volna, Hitler és az őt példátlan lelkesedéssel támogatott Hitlerje, forog a sírjában.

Ugyanakkor a távol-keleti országok továbbra is elzárkóznak nemcsak az idegen etnikumok, de a saját etnikumú nők befogadása elől is.

Mivel van egy japán unokám is, közvetlenül érintenek az ottani megkülönböztetések. Először kiderült, hogy az unokám nem az apja, hanem az anyja nevét örökli. A nagyszülei Japánban élnek, néhányszor meglátogatta őket, de elborzadva állapította meg, hogy ott nem élne, mert a nők nem egyenrangúak. Az itteni szabadsága után nem akar ott élni.

Azt tegnap olvastam egy angol újságban, hogy az anyja után japán, de az Egyesült Államokban élt és néger férje van. Most a nagyon csinos lánya anyja nevén, Oszaka, a tenisz világbajnoka, aki ott nemcsak fiatal, de nagyon népszerű és befogadott lett. Jelenleg kettős állampolgár, akárcsak az unkám, de a japán alkotmány szerint 22 éves kor után nem lehet kettős állampolgár. A japán közvélemény ugyan büszke a világbajnoki címre, de nem ért egyet a kettős állampolgárság engedélyezésével.

Mi, magyarok pedig a revizionista érzelmeinktől hajtva, erősen támogatjuk a határainkon kívül élő magyarok kettős állampolgárságát. Nem azért, hogy ide költözhessenek, hanem azért, hogy a határokon túl tartsák meg a magyarságukat. Nem azt várjuk, hogy ide kötözzenek, hanem azt, hogy ott szegényebben, de továbbra magyar állampolgárok is maradjanak. Ez természetesen csak ott reális, ahol jobban élhetnek, de onnan nem költöznek ide. Főleg az Ukrajnában és Romániában reménytelen a mienkéhez hasonlítható életszínvonal elérése. Erre azonban nem ad jogcímet a kettős állampolgárság.

Azt azonban nem tesszük hozzá, hogy a tízszer nagyobb, és háromszor magasabb életszínvonalú Japánban mindezt az alkotmányuk tiltja.

Az iskolázottság és a továbbtanulás szerepe

Kopátsy Sándor                EH                   2019 02 07

Az iskolázottság és a továbbtanulás szerepe

Harari

A felmelegedés lassításának első feltétele megállítani az emberiség számának növekedését. Ez ugyan legfeljebb a jelenszázad végére várható, de e nélkül minden fogyasztási igény csökkentése reménytelen. Ezt a legkevésbé a tudósok és a politikusok veszik tudomásul. A Wittgenstein Center felmérése szerint a fajunk létszámnövekedése elsősorban az iskolázottságtól függ. Az alapfokon iskolázottak létszáma a század végére a jelenleginek a kétszeresére nőne. A középfokú képzettek úgy szaporodnak, hogy létszámuk negyedével nagyobb lesz. A diplomások ugyan a század közepéig lassan nőnek, de a század végére visszalassulnak az újratermelési szintre.

Én hatvan éve megtanultam, hogy csak azok a társadalmak váltak jólétivé, amelyekben leállt a lakosság belső szaporodása, sőt csökkenni kezdett. Ezt kiegészítette Kína azzal, hogy 1990-ben nemcsak a gazdaságát piacosította, de a városi lakosságot egyetlen gyermekvállalásra kényszerítette. Ennek köszönhetően az emberiség létszámának évi 100 milliós növekedése 70 millióra csökkent. Ezt kellene e században nullára leszorítani. Ha ez sikerülne, a létszámunk 9 milliárdon megállna. Mivel nincsenek olyan adataim, amelyek megmutatnák, hogyan alakulna a légszennyezés akkor, ha már 9 milliárd ember él majd a földön.

Az nehezen érthető, hogy a politikai és a társadalomtudományi elit még fel sem vetette, hogy a bolygónk a jelenleg technikai feltételek mellett mennyi ember volna az optimális élettere. Hararinak köszönhetem, hogy először illusztrálta, hogy jelenleg mennyire az ember igényéhez igazodott a földünk élettere. Nem emlékszem olyan adatra, ami jobban kinyitotta a szememet, mint Hararinak 2017-ben magyarul is megjelent könyve a HOMO DEUS címmel. Ezt a könyvet 96. születésnapomra kaptam egy barátomtól. Véletlenül a 70. lapon nyitottam ki ahol egy ábrát láttam, ami azt mutatta, hogy a földön élő emberek és az egy kilónál nagyobb házi és vadállatok összesített 1.100 milliós súlya hogyan oszlik meg. Kiderült, hogy ennek közel kilencven százaléka az ember és a háziállatai, és a vadállatok alig tizede.

Harari könyve alapján is könnyen fel lehetett mérni, hogy tízezer éve hogyan néztek ki ezek az arányok. Ezrednyi ember és háziállat sem volt. A földön az emberek és a háziállatok részesedése egyetlen ezred környékén lehetett. A bolygónk addigi életében az ember még jelentéktelen állat volt.

Ez a tény azt jelentette, hogy a bolygónkon nem csak az élet van jelen, hanem az a legfejlettebb faj, a Homo sapiens igényéhez igazodott az élet.

Ötven éves vadászatom alatt megtanultam, hogy még ennyi vadállat sem lenne, ha az ember nem védené a vadállatok kipusztulását. A Homo sapiens nemcsak az élettereiben, de a vadon élő állatok védelmét is garantálja. A jelenlegi vadászati fegyverek és felszerelések mellett a vadállazok tíz százalékos aránya is sokkal kisebb volna, ha nem korlátoznák a vadak kilövését.

Mekkora volna jelenleg az emberiség optimális száma.

Ezt minden vadászati és természetvédelemi hatóság szakemberei a vadállatok esetében pontosan tudják. Tudják, melyik fajnak mekkora az optimális állománya. A nagyon szapora vaddisznó kilövése alig korlátozott, a lassan szaporodó fajok estében azonban szigorú korlátozás működik. Vagyis, a vadgazdálkodók, amit természetes feladatuknak tartanak, az a politikusok és a társadalomtudósok számára érintetlen terület.

Ennek ellenére még nem találkoztam olyan politikussal, vallási vezetővel, társadalomtudóssal, aki vizsgálta volna az országok optimális lakosságát, és annak optimális változtathatóságát szem előtt tartani.

Fiatal koromban felismertem, hogy tartósan a lakosság 1-2 ezreléknél gyorsabb növekedése elviselhetetlen társadalmi teherrel jár. Ezt a 20. század második felében történek fényesen bebizonyították. Csak azok a társadalmak alakultak át a tőkések osztályuralmáról jóléti, az egy lakosra jutó gyorsan növekvő jövedelmű és vagyonú, egyre tovább élő és tanulttá, ahol megállt a lakosság növekedése.

Ez spontán, politikai erőszak nélkül csak ott történhetett meg, ahol az újratermelési szint alá csökkent a gyermekvállalás. Kiderült, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, amiben a családok olyan mértékben élnek a fogamzásgátlókkal, hogy a társadalom a gyermekvállalás pénzügyi támogatása ellenére, is csökken a lakosság. Sajnos, azt egyetlen gazdag társadalom sem ismerte fel, hogy a társadalom elsődleges érdeke nem a nagyobb számú, hanem a minőségében jobb generáció felnevelése az elsődleges társadalmi érdek. Ezért nem a vállalt gyerekek számát, hanem a felnevelésük értékét kellene jutalmazni. Ezért harcolok harminc éve azért, hogy az öregkori ellátást kell a felnevelt utódok értékéhez igazítani. Az egyetlen tehetséges felnevelése, tanítatása után nagyobb öregkori ellátás járjon, mint a több iskolázatlan után. Az egyetlen magasan képzett a társadalom számára kincs. A sok képzetlen pedig társadalmi teher.

A kormányzatunk jelenleg rossz úton jár, amikor a gyermekvállalást támogatja, nem annak az elért eredményét. Pedig vitathatatlan, hogy a gyermekvállalás jutalmazása sérti a társadalom érdekét. Aki a társadalmi támogatás érdekében vállal gyermeket, az kontraszelekciót okoz. Olyan támogatásra volna szükség, amelyek a felnevelés eredményét jutalmazzák. A születést jutalmazó társadalmi támogatás kontraszelekciót eredményez. A társadalomnak nem több, hanem jobb munkaerőre van szüksége. Az általános és kötelező képzettségű gyermek felnevelése után ne járjon öregkori ellátásban társadalmi jutalmazás, annak nagysága a felnevelt gyermekek értékével legyen arányos. Márpedig a felnevelés értékét nem a darabszám nagysága, hanem a felneveltek értéke méri. Ez lehet az iskolázottságuk, de sokkal jobb volna az adófizető képességük.

Ennek egyik klasszikus példája lehet Finnország, ahol nyolcvan éve mérik a magzatok fizikai adatait, testsúlyát, testhosszát és a koponyája körméretét. Mára az ország lakosságának 90 százalékának ismertek a születéskori adatai. Kiderült, hogy a kihordott magzatok felső tizede az átlagnál négy évvel több iskolai végzettséggel rendelkezik, és háromszor annyi adót fizetett. Az újszülöttek minél jobb kihordásától jobban függ a következő generációjának a teljesítménye, mint a politikai vezetés minősségétől.

Ennek ellenére a jelenkori társadalmak ezerszer annyit költenek a koraszülöttek megmentésre, mint a jó kihordások jutalmazására. Nem az a baj, hogy a vétlenül koraszülötteket nem kell a társadalomnak megmenteni, csak arról, hogy a jó kihordást kell jutalmazni. Még nem találkoztam olyan egészségügyi statisztikával, ami megmutatja, milyen anyai életmód van a koraszülések mögött, például az iskolázottság, a szegénység, az alkoholizmus, dohányzás.