2013. január 26., szombat

Arthur Koestler: TIZENHARMADIK TÖRZS III.


Kopátsy Sándor             EH                       2013-01-25

Arthur Koestler: TIZENHARMADIK TÖRZS
III.

Koestler érvelésének, a zsidó nép után a magyar népre van és lesz a legnagyobb hatása. Ez ugyan nem volt szándéka, mégis az lesz. Az állítása feletti vitát a genetikai adatfelvételek döntik el. Abban, hogy Európa keleti felén élt zsidóság nagy többsége nem sémita, hanem türk volt, ma már a genetikával nem lehet vitatkozni. Ha ez valakiket sérthet, akkor elsősorban a zsidóság. Nem lehet fenntartani azt, hogy a zsidó vallás egyetlen, isten által kiválasztott faj vallása, ha ténnyé válik, hogy többségük genetikailag nem sémita, különösképpen pedig nem júdeai. Ezt a tényt magának a zsidóságnak kell majd megemészteni. Nyilvánvaló, hogy ez soha nem volt nehezebb, mint most, és a közel jövőben.
A 13. törzs türk eredete Európában csak minket, magyarokat érint erősen. Nekünk nem a finnek, hanem a kazárok a legközelebbi rokonaink, tehát Európa keleti felének zsidósága. Hozzájuk legfeljebb a besenyők és a kunok, akiket ugyan lenéztünk, mint elmaradottabb rokonokat, de asszimiláltuk. A legalább ilyen szoros kazár származású, de viharosan sikeresebb rokonunk a magyar zsidóság volt. Tapasztalataim alapján ők örömmel asszimilálódtak volna, de mi bennük a magyarságunkat fenegető legnagyobb veszélyt láttuk, az elpusztításunkhoz lelkesen statisztáltunk.
Többször leírtam, hogy ezer éves történelmünk legsúlyosabb bűne a zsidó és német kisebbségek nagy többségnek elvesztése. Ez ugyan nemcsak számukra, de Európa keleti felének minden államalkotó népe számára még sokáig kiheverhetetlen tragédiája volt.
Koestlernek köszönhetem, hogy a Kazár Birodalommal való kapcsolatunk az érdeklődésem körébe került. E két nép kapcsolata csak a honfoglalás előtti háromszáz évben, és 19. század közepe között volt jelentős. Ez első szomszédságunk számomra azért jelentős, mert előttünk ők voltak az első sztyeppe pásztorok, akik áttértek az egy istenhitre. Ez arra világít rám, hogy Árpád és utódai számára ismert probléma volt a vallási reform.
Maga az egy istenhitre térés a kazár fejedelmek számára nem volt a nép nyomása, hanem sokkal inkább modernizációs törekvés. A fejedelem érezte, hogy két, egy istenhívő vallás birodalmának nyomása közé került. Mindkettő lényegesen fejlettebb civilizáció volt.
Az adottságok ismeretében a kazár fejedelem csak Bizánc kereszténysége és a mohamedán vallás között választhatott. Ezzel szemben a két világvallás között a kis zsidó nép vallását választotta. Valószínűleg a saját hatalmi helyzetében ezt találta jobbnak. Ennek ellenére zseniálisan választott a népe szempontjából. A zsidó hitre térített kazárok, ezer évvel később, a Nyugat egyik leggazdagabb, legiskolázottabb népe lettek. Akik túlélték a holokausztot, ma az európai hittestvéreikkel egyesülve, a világ egyik legfejlettebb etnikumának többsége lettek. Tegyük hozzá, hogy nélkülük a nyugati zsidóságnak nem lehetett volna ekkora kulturális és gazdasági szerepe. A kazárokból lett 13. törzs vitte diadalra a világ zsidóságának ügyét. De, természetesen, ilyen előrelátás lehetelten.
A kazár kán helyzetéhez nagyon hasonlóan érezhette magát Géza és fia István. Akkor még ugyan formailag egy vallásnak számított az európai kereszténység, de egyértelmű volt, hogy két kultúrát képviselnek. Európa éppen az ezredforduló során vált ketté. Kontinensünk nyugati felén győzött az agrártechnikai forradalom, kiépült az első feudális magas-kultúra. A keleti felén, döntően éghajlati okokból azonban nem működhetett. Európa gazdasági és kulturális tekintetben kettészakadt. Mivel a Kárpát Medence, különösen az alföld peremvidéke, a Kis-alföld és a Dunántúl alkalmas volt az agrártechnikai forradalom vívmányainak alkalmazására, és a honfoglalás ideén a lakosság jelentős többsége már a földművelés mellett döntött, Gézának és Istvánnak már nem volt arra lehetősége, hogy Bizáncot válassza.
A magyar történészek máig Géza és István éremnek tekintik a nyugati kereszténység választását. Véleményem szerint, más lehetőség nem volt. István csak abban dönthetett, hogy kitől kérjen koronát. Mivel nem akart a német-római császár vazalusa lenni, a világi hatalom nélküli pápához fordult, akárcsak a lengyel király. Az országunk nyugatosodása érdekében, jobbnak tartom a cseh király döntését, hogy a császártól kért koronát. Ezért lehetett a Német-Római Császárság egyik legfontosabb választófejedelme. Ezzel is magyarázom, hogy a cseh döntés bizonyult jobbnak.
Magyarország nyugatosodása, polgári társadalommá alakulására csak ezer év után jött el újabb alkalom. Ez két tényre épült.
1. A vasúthálózat tizedére csökkentette a Nyugati piacokhoz való távolságunk.
2. A zsidó etnikumunk gazdasági ereje elindította a polgárosodást.
A polgárosodástól irtózó, illetve arra eleve alkalmatlan arisztokráciánk, és a nemesekből lett úri középosztályunk politikai ereje azonban a két háború között előbb elvette a magyar zsidóság asszimiláció kedvét, majd létére tört. A háború után a zsidóság száma pedig tizedére csökkent.
A bolsevik megszállás alatt pedig kitelepítettük a német etnikumot.
Ennek következtében a magyar társadalom polgárosodásának élcsapata szinte eltűnt. Eltűnt ugyan az arisztokrácia és az úri középosztály is. A fél-feudális visszarendeződéstől ugyan nem kell félni, de a polgárosodás erejének hiányától annál inkább. A második világháború előtt lehetett volna polgárosodni, de a politikai erők nem engedték. A rendszerváltás után nem maradt elegendő társadalmi erőnk a polgárosodáshoz.
A jelenkor tudományos eredményei gyakran csak pár generációt késnek ahhoz, hogy a hangos nézeteket cáfolni lehetett volna. Koestlernek is elég lett volna a kromoszómáját megnézni, kiderült volna, hogy ő sem volt júdeai zsidó.
- - - - - - -
Utóirat.
Közben utána néztem Koestler halála körülményeinek. Az izraeli titkosszolgálat szerepének nyomát sem találtam. A feltételezésem arra épült, hogy Izrael külpolitikai és belpolitikai okokból olyan helyzetbe került, amiben nem fogadhatja el Koestler állítását, de nem is cáfolhatja. Koestler kora, egészségi állapota mellett érthető az öngyilkosságuk is.
Az állításom úgy módosul, hogy Izraelnek jól jött, hogy meghalt Koestler. Ez azonban nem oldja meg a problémáját. Koestler nem akar Izraelnek ártani, de, mint érdekelt nem tudta elhallgatni, amit ma már a genetika egyértelműen bizonyítani, illetve cáfolni tud. Az igazságot lapítással csak késleltetni, de eltemetni nem lehet.

2013. január 24., csütörtök

Arthur Koestler: Tizenharmadik törzs II


Kopátsy Sándor                EH                    2013-01-24

Arthur Koestler: Tizenharmadik törzs II

Mivel mániákusan hiszek a kultúrák, az emberek viselkedési módjának elsődlegességében, számomra nagyon izgalmas a kazárok megtérése. Vagyis az egy istenhitű vallás megjelenése Európa dél-keleti sarkában.
Máig lenyűgöz, hogy a világvallások közel egy időben és egymástól függetlenül jöttek létre. Ebben is igazolását láttam annak, hogy az emberi agy, hasonló helyzetben hasonló megoldásokat talál.
A kereszténység megjelenését azzal magyaráztam, hogy a mezopotámiai és az egyiptomi kultúrák népei eljutottak arra a szintre, amikor felmerül az egy istenhit elfogadása. Ezt egy kis pásztornép oldja meg először, méghozzá olyan tökéletesen, hogy nem akad méltó versenytársa. Erre a görög kultúra sem volt képes. Holott a görögök kulturális tekintetben magasan a többi kultúra fölé emelkedtek. Méghozzá úgy, hogy kétezer év múlva leborul a Nyugat előtte.
A keresztény egyházak klérusa nem ad, mert nem is keresi a magyarázatot arra, hogyan lett elfogadható egy zsidó próféta tanítása a pogány Római Birodalom mindkét felén, az indoeurópai Európában, és a sémita Észak-Afrikában és a közel-keleten.
Meggyőződésem szerint, Krisztus tanítása azért válhatott az egész Római Birodalomban lelkes fogadtatásra, mert Pát apostol, aki nem volt sem tanítvány, sem Krisztust személyében is ismerő, zseniálisan felismerte, hogy a zsidó Krisztus keményen egy istenhitű zsidóssága, a zsidó vallás kemény faji zártsága nem lenne elfogadható a mediterrán pogány népek számára. Ezért aztán a keményen egy istenhívő zsidó próféta vallását fel puhítja egy népes túlvilággal, a szentháromsággal, a szentek sokaságával, a kegytárgyak erejének tudomásulvételével. Vagyis a zsidó vallásból egy sokkal lazábban egy istenhívő vallást formál. Pál apostol ezzel az anyajogú keményen egyistenhívő törzsi vallásból a pogány népek számára könnyen elfogadható vallást hozott létre.
Annak, hogy a sémita és az indoeurópai népeknek közös vallásuk van, Mohamed vetett véget. Akár tudatosan, akár ösztönösen, az európai kultúrára szabott sok istenhez közeli kereszténységhez képest meghirdette a keményebb egy istenhitű vallást, a mohamedánt. Ez elképesztő gyorsasággal elhódította a keresztényégtől a szemita népeket. Afrikában és a Közel-Keleten, ahol ekkor még a keresztények többsége élt a Római Birodalom két fővárosa feletti felügyelet mellett, elveszette hívei többségét.
A mohamedán vallás diadalútja azonban leállt, ahogyan elérte az indoeurópai népek kultúrájának határát. Ez közismert a Nyugat számára Andalúziában. A megállását a történészek egyetlen katonai vereséggel magyarázzák. A frankok legyőzték az arabokat. Már itt kételyeim támadnak. A magyar történészek sem keresik a magyarázatot arra, hogy az Oszmán Birodalom ugyan a Balkánt megszállta, tehát mélyen behatolt a keresztény Európában, és itt jó két évszázadara be is rendezkedett, sőt a fővárosa a Boszporusz európai partján volt, mégsem térített. Egyetlen megszállt keresztény államban még addig sem jutott el, hogy hadseregét télen is ott tartsa. Tehát tudatosan nem kívánt keresztény népeket megtéríteni. Erre a tartózkodásra senki nem keresi a magyarázatot.
Koestler azonban ebben a könyvégen azt mutatja be, hogy a mohamedán térítés nemcsak a keresztény, indoeurópai népeket nem kívánta megtéríteni, de a Kaukázuson túli térségben élő pogányokat sem. Arra sincs magyarázat, hogy Bizáncnak sem volt ilyen törekvése. Ugyanakkor a két világvallás közti térségben lévő Kazár Birodalom felső vezetése szükségét érzi annak, hogy pogány népe egy istenhívő vallású legyen. Sőt fontolgatja, hogy melyik vallást válassza. Ezt a tényt a magyar történészeknek is hangsúlyozni kellene, annak ellenére, hogy a honfoglaló magyarok a Kárpát Medencében bőven találkoztak már mind bizánci, mind római katolikus lakossággal.
Azt a tényt, hogy a kereszténység a 10. században végig győzött a korábbi határai felett északra, elsősorban a földművelés forradalmával magyarázom. Az Alpoktól északabbra először vált vonzóvá a pásztorkodással szemben a földművelés. A termelési mód jobban élést, urbanizációt és keresztény vallást jelentett. Csak ez adott magyarázatot arra, hogy egyetlen század során a skótok, a dánok, a friezek, a csehek, a morvák, a lengelek, a magyarok és az ukránok felveszik a kereszténységet.
Ezzel szemben ennek a vonalnak a végén a kazárok térségében nincs ilyen agrártechnikai forradalom, mégis áttérnek, méghozzá a zsidó vallásra. Ezt Koestler is igyekszik megmagyarázni. Az érvelését ugyan elfogadom, de hozzá kellene tenni, hogy ezek pásztorkultúrája okán ez esetben is, a szigorúbb egy istenhitet választják. Jellemző módon a Kaszpi-tengertől keletre élő népek mind szigorú egyistenhívő mohamedánok lettek.
Indokolt volna vége megírni a vallásváltások történelmét.
Koestler nem ad magyarázatot arra a tényre, hogy a türk zsidóság miért szaporodott, az eredeti 12 törzshöz tartozók pedig nem.
Európában, a két kiépített mohamedán hídfőn, Andalúziában és Konstantinápolyban élő zsidók mentették át a görög kultúra megtermékenyítő hatását. E két hídfőn a kisszámú zsidók, magas kulturális szintet képviseltek. A létszámuk soha nem vált jelenetőssé.
A nyugat-európai és a kelet-európai zsidóság eltérő szaporodását én, egészen másként magyarázom, mint Koestler. Az általa említett üldöztetés ugyan mindkét oldalon iszonyatos volt, ez azonban nem volt elegendő okot arra, hogy létszámuk alacsony maradjon. Az igazi ok, hogy városlakók voltak. A 19. század előtt a városokban sehol, egyetlen kultúrában sem volt népszaporulat, olyan magas volt a halálozás, amit csak a vidékről történő folyamatos betelepülés pótolt. A nyugat-európai zsidóságnak azonban nem volt ilyen vidékről származó utánpótlása.
Koestler ugyan tudja, hogy a nyugati városokban élő zsidók sémiták, azaz közel-keletiek voltak, akinek a közel-keltről behozott betegségekkel szemben nagyobb volt az ellenállásuk. De ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a városi lakosság növekedésével lépést tudjanak tartani. Erre ugyan nincsenek adatok, de tény, hogy a városokba beözönlő vidéki lakossággal nem lehetett lépést tartani. Az indoeurópai városi lakosság csak azt látta, hogy a járványok jobban kímélik a zsidókat, és ezért őket tették a járványokért felelőssé. Inkább az a csoda, hogy a kor egészségtelen városaiban a zsidóság külső utánpótlás hiányában sem pusztult ki.
A sémiták nagyobb ellenállását bizonyítja, hogy az időszámításuk első századai és a középkor utolsó századai közti időben minden mediterrán város elpusztult. A kontinensünkön csak a két nagyváros, Konstantinápoly, és Cordova volt. Ezeket nem indoeurópaiak, hanem többségben szemiták, arabok és zsidók lakták.
A nagyobb védettség a 13. törsz zsidóira is fennállt. A zsúfolt gettókban csak ennek köszönhetően szaporodhattak, méghozzá gyorsan. A gettók ugyan nagyon sűrűn lakottak voltak, de a zsidók sokkal egészségesebben éltek és táplálkoztak. Vallásuk megkövetelte a fürdést, a húsételek vallási ellenőrzésétét.
Koestler megemlíti a zsidóüldözések emberáldozatait, de nem teszi hozzá, hogy nem vettek részt a nagyobb emberáldozattal járó háborúkban.
A fenti okok ismeretében meggyőződésem, hogy a 20. század előtt Európa keleti felén a zsidó volt a leggyorsabban szaporodó etnikum.

Arthur Koestler. Tizenharmadik törzs


Kopátsy Sándor                EH                    2013-01-23

Arthur Koestler. Tizenharmadik törzs
I

Pár napja írtam pár oldalt arról, hogy jelenleg milyen visszhangja van a fenti könyvnek. Amikor magyarul megjelent, nem olvastam el, de megnyugtatott, hogy eddig is jól láttam, a magyar zsidóság nagy többsége nem szemita, hanem kazár eredetű. Diákkorom óta nem értettem, hogy a zsidó barátaim, miért tiltakoznak ez ellen, amikor nyilvánvaló, hogy családjuk Délkeletet Európából jött. Tudomásul vettem, hogy számukra csak a Nyugatról jött zsidóság jelent rangot.
E könyv óriási jelentőségét azonban nem mértem fel, megelégedtem azzal, hogy az Izrael államot olyan példátlan sikerrel építő zsidók őshazája nem Júdeában, azaz Palesztinában volt, hanem a Kaukázustól északra, a Fekete Tenger és a Kaspi-tenger közötti és feletti sztyeppén volt. Vagyis a magyar zsidók nagy többsége nem anyai ágon júdeai. Ezt akkor még nem is tudták volna a tudósok genetikai alapon megállapítani.
A tudományos forradalom tragikus történelmi tényeként tartom számon, hogy a genetikai forradalom, a gének alapján történő eredet megállapítás ötven évet késett. A fajelmélet megbukott volna azon, ha kiderül, hogy a legmegszállottabb hívei mennyire nem fajtiszták.
Azt, hogy egy népnek háromezer, vagy ezer éve hol volt a hazája, számomra közömbös. A zsidó nép őshazájának, a zsidó vallás szülőföldjének holléte másodlagos ahhoz képest, mekkora hatása volt a zsidó vallásnak és a zsidóságnak a történelem menetére.
Ezen túl, engem magyarként, az érdekelt, hogy mit köszönetünk a zsidóságnak.
A jelenlegi pezsgő felelevenítés hatására, azonnal elolvastam Koestler könyvét. A jelentőségét óriásinak tartom nemcsak a zsidóság, de az európai, benne a magyar történelem számára is.
Azt, hogy Izrael állam azonnal felismerte a könyvben foglaltak veszélyét, akkor nem, most azonban megértettem. Ez a Magyarországon született, Bécsbe, majd Angliába áttelepült, hithű zsidó írt egy példás lelkiismeretességgel dokumentált könyvet, amiben tényekkel bizonyítja, hogy az európai zsidóság, a zsidó állam megalapítóinak és sikeres működtetőinek nagy többsége nem júdeai szemita, hanem egy délkelet-európai türk nép, amelyik alig másfél ezer éve vette fel a zsidó vallást. Ezzel éppen azt a logikát döntötte rommá, amit nem sokkal előtte a hozzá hasonlóan a 13 törzsből származó zsidók indítottak sikeres pályára, a vallásuk alapításának térségében saját államot alakítani. Azt nők sem tudták, hogy az ő őseik nem júdeaiak.
A sors iróniája, hogy a Koestler megöletését elrendelők és végrehajtók többsége is a 13. törzsből származó volt.
Mi, magyarok Koestlerre ugyanolyan büszkék lehetünk, mint számos másik zsidó, vagy nem zsidó itt születettre, aki nem itt lett naggyá. Mi magyarok sem tudtuk, hogy ezer és néhány éve a történelmünk mennyire összefonódott a magyar zsidósságéval. A honfoglalás előtt nem csak szomszédok voltunk, de bizonyos mértékben, az államalapításban és az egy istent hívő vallás felvételében előttünk jártak. Koestler az is kinyomozta, hogy a kazár fejedelem hagyta jóvá, hogy az etelközi törzsekre tagolt magyarságnak az Árpád családfő legyen a feje.
Koestler, mint zsidó, felmérte, hogy darázsfészekbe nyúlt, és ezért példás alapossággal gyűjtötte a bizonyítékot arra, mi olyan világos, és egyértelmű, hogy szinte elég lenne az elmesélése. Zsidóként, én nem írtam volna meg ezt a könyvet, mert felmérem a hatását. Munkájával Izrael állam létének a romantikus megalapozását, az őshazába való visszatelepülésnek az indokát vonja kétségbe. Ezért az sem lepett meg, hogy az izraeli titkosszolgálat a felességével együtt, tette el láb alól. Mivel a könyve állítását szakmai alapon nem lehet cáfolni, Izrael állam érdeke volt, és maradt Koestler elhallgattatása. Így természetes ez minden olyan államban, amelyik nem a közös kultúra és nyelv, hanem csupán a közös vallás alapjára épül.
Az egyszer már feltárt igazságot azonban nem lehet, és nem volna szabad titkos ügynökökkel örökre elrejtetni.
Izrael jövője nem azon múlik, hogy mennyire volt az államalapítók őshazája, hanem attól, hogyan lett és lesz eredményes, és hogyan lesz képes beilleszkedni az arabok által lakott térségbe.
Azt is tudom, hogy az izraeli zsidóságot mennyire értené a tudat, hogy Izrael földje nem a zsidók többségnek, hanem csak vallásuk létrejöttének a szülőföldje. Tehát jelentősége van annak, hogy a 13. törsz nem szemita, nem júdeai eredetű, mert a zsidóság azon a címen tart igényt Izrael állam területére, hogy a zsidóság szülőföldje. El kellene jutni a zsidóságnak odáig, hogy a mai Izrael nem minden zsidók, hanem csupán minden zsidó vallásának szülőföldjére. Sőt ezen a földön is osztozkodni kellene a több évezrede ott élő mohamedán arabokkal. Az erőszak alkalmazására csak az ad jogot nekik, hogy az arabok megtagadják a térségben a zsidók ott élésének a jogát.
A másik, hogy a zsidó vallás sem lehetne kirekesztő a csatlakozni karókkal szemben. Ennek ugyanis nincs történelmi alapja, és nincs az egyistenhittel összeegyeztethető logikája. A zsidó vallás arra lehet büszke, hogy forrást adott a két nagy világvallásnak, a keresztény és a mohamedán vallásnak. Az Ószövetség, vagyis a Talmud, a Biblia és a Korán lényegében egyaránt a zsidó vallásnak köszönhető. A keresztény vallás a zsidó vallási közösségben született, a mohamedán pedig a már nagyrészt keresztény Közel-Keleten.
A kereszténység az egyistenhit olyan korrekcióját jelentette, hogy az egyetlen istennek nem lehet egyetlen népe. Az még elfogadható, hogy az isten egyetlen népet választott arra, hogy az emberiség túllépjen a sok istent hívő vallások, vagyis a pogányság világán. Az azonban aligha tartható fenn, hogy az egyelten istennek ma is egyetlen népe legyen. Azt még hirdetheti az egyik vallás, hogy az ő tanítása felel meg jobban isten akaratának, de azt nem, hogy csak az ő vallása igaz, a többi üldözendő. Még kevésbé fogadható el az a vallás, amelyik el van zárva külső hívek csatlakozhatása előtt.
Koestler érdeme, hogy rámutatott a vitathatatlan tényre, hogy a középkorban akadt egy nép, a kazár, amelyik az egy istent hívő vallások közül a zsidó vallást választotta magának. A zsidó vallású kazárokat az eredeti zsidóság közel ezer évig alacsonyabb rendű hittársainak kezelte, de ugyanakkor büszke volt arra, hogy vannak olyan zsidók is, akiknek saját államuk van.
A kazár zsidók esete hasonló az etiópiai és egyiptomi keresztényekéhez, akiket a Nyugat kereszténység távoli, szegény rokonnak tekintett.
Koestler munkájának legnagyobb eredménye azonban annak hangsúlyozása volna, hogy a 19. század közepe után a Kazár Birodalomból érkezett zsidók, vagyis a 13. törzs nemcsak a zsidóság számbeli többségét jelentette, hanem világtörténelmi szerepet is játszott azzal, hogy Európa keleti felén, a felzárkózás élcsapata lett. Azt kellene minél jobban feltárni, mi volt az alapja annak, hogy egy viszonylag elmarat etnikum élcsapattá emelkedhetett. Koestler ugyan számos esetben utal arra, hogyan hatott a zsidó vallású közösségek életmódja a felemelkedésükre. Erről kellene azonban sokkal többet mondani.
A zsidóság első világtörténelmi érdeme az egy istenhitű vallásuk volt. Ennek jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni. Ezt leginkább a két gyermekének, a keresztényeknek és a mohamedánoknak kellene belátni. Ezt a legkevésbé a kereszténység értette meg. A kereszténység története során szégyenteljesen antiszemita volt. Képtelen volt megemészteni, hogy a vallás alapítója, mint isten fia zsidónak született, ezt soha nem tagadta meg, a nem zsidók között nem térített, és az eredendő bűntől való megváltást hozó halált, a zsidók követték el. Teológusai még addig sem jutottak el, hogy Krisztus erőszakos halála nélkül nem történik meg a megváltás.
A kereszténység történetét végigkísérő antiszemitizmus bűneinek feltárásában még szinte semmit nem tett azon kívül, hogy nem folyatja azt, amit ma már nem is lehetne folytatni.
Koestler, tapintatos zsidóként, ki sem tér arra, hogy Európa keleti felének a 19. század közepe óta tartó történelmét nem lehet megérteni a zsidóság szerepe nélkül. Ez a térség a kazár zsidóságnak köszönheti, hogy az elért mértékben polgárosodott, iparosodott. Ebben a térségben nincs olyan ország, amelyik közel elérhette volna azt a szintet, ahol most van, ha nem segíti a zsidósága. Az elkövetkező száz évben pedig elsősorban azért fog lemaradni, a lehetségesnél sokkal gyengébben tejesíteni, mert mind a német, mind a zsidó kisebbségét szinte felszámolta.
A zsidóság történetének nem vagyok szakértője, de három történelmi tettüket egyértelműen felmérem.
1. A kereszténységet nekik köszönhetjük. Ennek ellenére, a holokauszt előtt senki sem követett el nagyobb és több bűnt ellenük, mint a kereszténység, mindenek előtt a nyugati és a keleti katolikus klérus, majd betetőzte Európa keleti felén a vasizmus és a bolsevik rendszer.
2. A vasút századában a zsidóság szerepe volt a legnagyobb abban, hogy Európa keleti fele is elindulhatott a polgárosodás úján. Ebben az érdem a 13. törzsé, vagyis azoké a zsidóké, akik csak a középkor elején vették fel a zsidó vallást, és a 19. század második felében váltak polgárokká Európa keleti felén, ott ahol addig alig volt polgárság. A 20. század első harmadára a 13 törzsű szidóság létszáma essze meghaladta az eredeti 12 törzs utódaiét.
Itt csak megemlítem, hogy meggyőződésem szerint, Európa keleti felén a marxizmus is vallásként működött, és ami jót hozott, döntően a zsidóknak köszönhetjük. Mert jót is hozott.
3. Kétezer év után lényegében a 13. törzs vette fel, és hozta létre a zsidók saját államát. Ma Izrael lakóinak nagy többsége a 13 törzs utódiból áll, és nekik köszönhető a júdeai zsidók utódinak hazatelepítése az arab világból. Ők hoznak óriási áldozatot annak érdekében, hogy a hazatelepülők felemelkedhessenek.
Mint magyar, örömmel olvastam, hogy a honfoglalás előtti századokban, szoros kapcsolatban voltunk, a kazár kánnak köszönhetjük az Árpádházat. A kazár zsidók lettek Magyarországon is a vasút száz évnek legsikeresebb etnikuma. Velük ezer éve egy térségből, azonos szintről indultunk.
Azt is ebből a könyvből tanultam, hogy Mindszentinek a zsidógyűlöletében volt már Árpádkori előde, aki hercegprímásként a pápánál sérelmezte a zsidók szabad mozgását.
Köszönöm Koestlernek ez a nagyszerű könyvet.

2013. január 21., hétfő

Értsük meg Trianont


Kopátsy Sándor                EH                  2013-01-16

Értsük meg Trianont


Elmúltam 90 éves, és még mindig várnom kell arra, hogy középiskolás vágyam megfogalmazhassam Trianonról a véleményem. Most mégis megírom azzal, hogy legalább a halálom után publikálják.
75 éve tudom, hogy hazámnak addig nincs reménye a sikerre, amíg nem azzal törődik, amit reálisan megtehetne, hanem siratja azt, amin nem változtathat.
Máig szinte látom a történelmi atlaszt, ami ötödik gimnazistaként előírt segédlet volt. Abban még minden térkép a Trianon előtti országot tekintette Magyarországnak. Volt benne egy etnikai térkép, amiben piros volt a többségben a magyar etnikum által lakott terület. Rá voltak rajzolva a trianoni határvonalak. Egy pillanat elég volt látom, hogy az etnikai határvonalaknál ugyan kisebb lett az ország, tehát kárunkra sértették meg a hangoztatott etnikai elvet. De ennél sokkal világosabb volt, hogy az etnikai elvet, vagyis a többség hovatartozási jogát sokkal jobban sértette az elsőző állapot. Nagyságrenddel tarthatatlanabb volt a Kárpát Medence politikai megosztottsága Trianon előtt, mint utána.
Ezért aztán, minden olyan revizionizmust erkölcstelennek, igaztalannak tartottam, ami a határokkal érintkező, többségében magyarok által lakott területnél többet akart. A teljes revíziót nemcsak irreálisnak, hanem erkölcstelennek is tartottam. Kétségbeesetten láttam, hogy megértőt nem találtam.
Ehhez járult a fasizmus végső bukásában való hitem, és a felismerés, hogy esetleges győzelme az ország teljes elvesztését jelentené. A zsidó osztálytársaim is, akik számára halált jelentett volna a náci győzelem, a Hitler kegyeiből visszaszerzett területeknek mégis örültek.
Nem találtam egyetlen olyan embert, aki legalább a kétoldalú megoldást elfogadhatónak tartotta volna. Máig a történészek is lapítanak arról, hogy az eredeti bécsi döntés az érintett felek megegyezését írta elő. Még azt is elhallgatják, hogy a tényleges politikai erőviszonyokat felmérő szomszédjaink, jelentős engedményekre készek voltak. Ennek az elhallatása azért bűn, mert utólag sem ismerjük el, hogy a tengelyhatalmak döntése alapján visszakapott terület jelentős hányada, talán megtartható lehetett volna, ha a két fél közös döntése alapján történik. De nemcsak a magyar kormány, de a magyar közvélemény 99 százalékának szinte mindent, nem csak a reálisan indokolhatót akarta, de a fegyverrel kikényszerítve is támogatta.
Nem akadt egyetlen magyar diplomata, tudós, miniszter, aki megértette volna a különbséget, hogy a két fél által aláírt szerződés, vagy a másik fél által el nem fogadott náci döntés alapján módosulnak a határok. Nemcsak az illetések akartak mindent, és bármi áron, hanem a magyar közvélemény 99 százaléka is.
Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy esetleg a kétoldalú határmódosítást sem veszik tudomásul a háborúvesztés után, de azon nem, hogy a határrevízió erkölcsi alapja egészen más, lett volna.
Már a háború előtt felismertem, hogy az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmának megtörése nélkül nincs menekvés az irreális revizionizmustól. A magyar társadalomban nem volt olyan erő, ami e két osztály hatalmát megtörhette volna. Azzal is tisztában voltam, hogy a demokrata Nyugatnak nem érdeke, hogy a háború elvesztését követő megszállása esetén kikényszerítse a demokratikus átalakulást, a két feudális osztálytól való megszabadulást. Ezért aztán csak a bolsevik megszállásban volt reményem. Annak ellenére, hogy kezdettől fogva tisztában voltam, hogy a bolsevik rendszer Kelet-Európában lényegében az ortodox marxizmusnak a vallása, amiben a klérus hatalma tartja fenn a rendet.
A még a két első demokratikus választások eredménye is azt igazolta, hogy a magyar társadalomban többsége mindig az arisztokrácia, a katolikus egyház és az úri középosztály befolyása mögött áll. Az ország többsége, még a Horthy rendszernél is konzervatívabb főpapra, Mindszenti hercegprímásra hallgatott.
Az 1956-os forradalomban is elég volt egy hét arra, hogy a forradalmat előkészítő kommunisták ellen forduljon a közvélemény 90 százaléka, és hogy olyan gyökeres társadalmi változást követeljen, amit az adott nemzetközi helyzetben irreálissá volt. A történészek máig nem foglalkoznak azzal, hogy milyen társadalmi helyzet lett volna a várható, ha a szovjet csapatok nem szállják meg az országot. Lehet, hogy ez csak az én félelmem, de az első szabad választáson a jobboldali konzervatív erők négyötödös győzelmét vártam.
Tudom, hogy nem veszélytelen történészi feladat a meg nem történtek feltételezése, de ennél is nagyobb hiba az események tényleges folyása felett ítéletet mondani a nélkül, hogy nem térünk ki arra, mi volt várható, ha másként történnek az események. Az 56-os forradalom őszinte szándékában nem kételkedem, de a várható kimenetelről egészen más a véleményem.
Az 1990-es választás is igazolt abban, hogy a politikai restaurációtól félni kellett 1956-ban. Az első demokratikusan megválasztott magyar kormányt, sok tekintetben társadalmi visszarendeződésnek tartom Viszont megnyugtatott az 1994-es választás, amiben a konzervatív erők katasztrofális vereséget szenvedtek. A közben felnőtt generációk ugyan elutasították a bolsevik rendszer bármiféle folytatását, de amikor kiderült, hogy az úri középosztály uralma restaurálódik, az utódpárt a választók többségének támogatását kapta. Ahogyan az Antall József által deformált MDF egy kormányzati ciklus után megbukott, először nyugodtam meg. Pedig Horn Gyulának az SZDSZ-el való koalícióját visszakanyarodásnak, túlságosan szoclib irányzatnak tartottam. De nemcsak én, a választók is, akik a közép-jobb párttá átalakult Fideszre szavaztak a harmadik választáson.
Egy ciklus után a Fidesz is megbukott, mert nem volt elég erős a káderállománya, és a parasztromantikával szövetkezett. Kiderült, hogy nemcsak a klerikális erők, de a parasztromantika is kihalt ahhoz, hogy kormányzati erők legyenek.
Újra a szoclib erők kerültek két ciklusban a hatalomra. Ezek azonban túlságosan liberálisok voltak ahhoz, hogy 2010-ben a közép-jobb Fidesz ne nyerje meg a kétharmadot, sőt a szélsőjobb Jobbik is jelentős parlamenti párttá váljon. A baloldali és a liberális erők pedig a törvényhozás negyedére zsugorodtak. Tehát nem csak a Fidesz kétharmados, hanem a politikai erők négyötöde, ilyen vagy olyan mértékben, de jobboldali. Aki ezt a tényt nem veszi számításba, az nem számíthat kormányzati szerepre. Sajnos, ezt a szoclib erők utólag sem veszik tudomásul. Ezért aztán a 2014-es választáson irreális a Fidesz leváltása.
Ahogyan a háborút követő 45 évben nem számíthatott politikai szerepre az, aki a Szovjetunióval nem egyeztetett, a rendszerváltás óta nem győzhet az, aki nem veszi tudomásul, hogy a magyar társadalom kétharmada közép-jobb.
A középé-jobb ellenfeleként nem lehet nyerni, még akkor sem, ha kormányzásukkal a választók nincsenek megelégedve. A közép-jobb Fideszt csak azzal lehet gyengíteni, ha nem ellenségnek, hanem kevesebb hibára kényszerítőnek ígérkeznek.
A rendszerváltást követő 24 év arra volt csupán elég, hogy a magyar társadalom többsége az úri középosztály hatalmára nem vágyik, a liberálisok szerepvállalását pedig elutasítja. A magyar választók többsége olyan kormányt támogat, amelyik számára elég romantikus nacionalista, nem vallásellenes, és ellenáll a liberális nyomásnak. Aki ezt nem veszi tudomásul, politikai bukásra van ítélve.
Elismerem, hogy a Fidesz kormány az én hitemnél nacionalistább, konzervatívabb, klerikálisabb, és liberális ellenesebb, de ilyen, és mögötte áll a többség. Aki jó irányban akarja érvényesíteni a befolyását, olyan mértékben mérsékelne a Fidesz nacionalistát, konzervativizmusát, és klerikalizmusát, ugyanakkor a liberalizmus felé ösztönözön, amit még ez a többség elfogad. Aki ennél többet erőltet, a várható választási eredményt jobbra tolja el. Márpedig most éppen az folyik az ellenzék részéről.

Visszatérve Trianonra.

Lassan száz éve lesz annak, amikor a háborúvesztés után, Szegeden összegyűlt a magyar arisztokrácia és az úri középosztály. Felismerték, hogy nem lehet olyan irreális a revízió, amivel nem lehet megnyerni az ország közvéleményét. Nem tudom, hogy valaki azt racionálisan látta, vagy csupán az érdekük alapján döntöttek. Az ő osztályérdeküknek csodálatosan megfelelt a közvélemény etetése a háború előtti állapotok visszaállításával.
Mára azonban kihalt a magyar arisztokrácia, és az úri középosztály is erejének töredékére zsugorodott. A revízió szellem azonban még mindig él. Ezt nemcsak a választók hatodára számítható Jobbik ereje, de még a Fidesz támogatottsága is bizonyítja. A revízióval való hitegetés még ma is jelentős tábort vonz.
A revízió társadalmi támogatottságának zsugorodása számomra elfogadhatatlanul lassú, a kihalását, bármilyen sokáig élek, nem várhatom. Történészként mégis meg kellene elégednem, ahogyan csökken.
Ezt illusztrálom azzal, hogy apám még vőlegényként ment úgy a háborúba, hogy menyasszony anyán virágcsokorral búcsúztatta az állomáson. Az én kortársaim között egyedül voltam katonaszökevény, aki ebben nem ismertem egyetlen társat. Nem örültek a kalandor háborúnak, de hazafias kötelességnek érezték, hogy menjenek. A fiaim már nyűgnek vették a katonai szolgálatot. Az unokáim nemzedéke pedig már hallani sem akar a háborúzásról. Egy életben megélni, bármilyen hosszú, ekkora változást gyors. Főleg megnyugtat az, hogy a fejlett világban hetven éve nincs háború, mert nincs háborús ok. Nincs a fejlett világban olyan nemzetek közti ellentét, aminek megoldása megérne egy háborút.

Ki járt rosszul Trianonban?

Azt már tizenéves korban felismertem, hogy az ország jelenlegi lakossága rosszabbul élne, ha fennmaradtak volna a történelmi határok. Aztán egyre több ismeretet szereztem arra, hogy a jelenlegi ország területe a mintegy 15 millió magyar számára elegendő ideális, a jelenlegi határon túlinál lényegesen jobb életteret jelente nemcsak most, de a várható jövőben még sokkal inkább.
A politikusaink és tudósaink hibája, hogy fel sem vetik, hogy hol várna jobb élettér a határon túli magyaroknak, ahol most élnek, vagy az országunk jelen területén. Nem magyarázzák meg, hogy az életszínvonal szempontjából hol a jobb. Ezt elhallgatják, nehogy otthagyják a határon túli lakhelyüket, mert akkor elveszne a jogunk, hogy egyszer majd a beláthatatlan távoli jövőben, visszakövetelhessük. Ez is a teljes revízió egyik folytonosságát szolgáló bűnünk.
Politikai úttévesztésünk egyik oka, hogy az ország nagyobb területét előnyösnek tekintjük.
Az ország számára a nagyobb terület nem mindig előny, sokkal gyakrabban hátrány. A reneszánsz óta, mindig a városállamok voltak a gazdagabbak, szabadabbak. Jelenleg is a törpe államok emelkednek ki, ezért aztán azokat, tapintatból, nem is rangsorolják. A nagyobbak országok közt is a kisebbek vannak fölényben. Európa hat legfejlettebb államában a lakosság létszáma nem éri el a 15 milliót. A Nyugat legfejlettebb kilenc állama is ebbe a kategóriába tartozik.
A magyar történészek is felelősek abban, hogy nem hangsúlyozzák, hogy az állam nagysága csak a politikai, katonai erő szempontjából előny, de a területszerző erőfeszítések többször vezetett tragédiákhoz, mint a kisebb államok szükségszerű szerénysége.
Még nem merte senki leírni, hogy a Trianon utáni Magyarországban ma az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon nagyobb, mint akkor volna, ha az egész Kárpát Medence egyetlen Magyarország volna. Ez ugyan vitathatatlan, de nem mondjuk ki, nem tanítjuk, mert ezzel a holdkóros revizionizmusunk alapja dőlne romba.
Az is vitathatatlan, hogy a burgenlandi magyar lakosság háromszor lett gazdagabb annak köszönhetően, hogy Ausztriához csatolták. Sopron lakossága viszont harmad olyan életszínvonalon él, annak következtében, hogy Magyarország része maradt.
Az is tény, hogy a Csehszlovákiához került magyarok, a két háború között, lényegesen szabadabban, és jobban éltek, mint a Duna magyar oldalán maradtak.
Viszont, súlyosan vesztettek a Romániához és Jugoszláviához került magyarok.
Az is megéltem, hogy a Bécsi Döntés alapján visszakerült magyarság ott is lelkesen fogadta a visszatérést, ahol ezzel nem járt jobban. A Romániától visszakerültek boldogsága érthető volt, és marad mára is. Ez következett abból, hogy Románia nálunk is elmaradottabb ország. Trianon előtt Erdélyben a magyarság úrnak érezhette magát, utána pedig egy nálunk is szegényebb országban még egyenrangúnak sem. Ez igaz a Jugoszláviához kerültek esetében is.
Nagy hiba, ha csak a magyar etnikum szempontjából nézzük a változást.
Még nem olvastam annak beismerését, hogy az elcsatolt terülten a magyarság aránya alig haladta meg a nyolcad részt. Az utódállamok etnikumai pedig mindenütt felül voltak a kétharmadon.
A zsidóság volt a magyarsággal együtt érző egyetlen jelentős etnikum. Ők, mint okosak, tudták, hogy számukra gazdasági paradicsom volt a Trianon előtti Magyarország. A zsidóüldözést előre nem láthatták, de likvidálásuk ott még a magyarországinál is kegyetlenebb, következetesebb lett.
A germán etnikumokból a svábok viszonylag közömbösek voltak. Ők nem érezték meg azt, amit a zsidóság. Azt, hogy a szászok és svábok a magyarok alatt sem voltak egyenrangúak, megmutatta, hogy többségük Hitler uralma alatt nem magyarnak, hanem németnek érezte magát. A románokkal, illetve a szerbekkel összevetve a magyarországi soruk volt a kisebbik rossz. A szászok azonban mind Erdélyben, mind a Felvidéken sértettnek érezhették magukat, mert a szabadságharc során elvesztették történelmi jogaikat. A második világháborút követő kitelepítésük a leszakított területeken még a magyarországinál is következetesebb volt.
Azt is le kellene írni, hogy a Trianon előtti Magyarországon csak a szidó és a germán etnikum járt mind a polgárosodásban, mind az iskolázottságban, mind a jövedelemben a politikai hatalom monopóliumát évező magyarság előtt. Ezek azonban a zsidóüldözés és a kitelepítések során szinte eltűntek. Az elszakított térségekben még következetesebben, mint Magyarországon.
E két etnikum felszámolásának minden politikai vereségnél, a szovjet megszállásnál is nagyobb, főleg tartósabb hatásáról nem beszélnek a térség országainak történészei. Nemcsak a második világháború óta eltelt idő, de még a következő száz év története nem érthető meg a két etnikum elvesztésének figyelembe vétele nélkül.
Egészen másként alakul nemcsak a magyarok, de legalább annyira a lengyelek, a balti népek, a szlovákok, a románok, a jugoszláv népek sora, ha ezt a két etnikumokat megőrzik.
Magyarországon, ha megmarad a háború előtti zsidó és sváb kisebbség, ma mintegy 30-50 százalékkal magasabb lenne az egy laksora jutó jövedelem. Azaz más szinten lehetnénk az EU tagországai között. Ez, miden bizonnyal, hasonló lenne az említett közép-európai országokban is. Le kellene már egyszer írni, hogy mit vesztettek a közép-európai államok azzal, hogy felszámolták a zsidó és germán kisebbségüket.
E térség országai ezer éve igyekeznek nyugat-európai módon élni, és viselkedni. Ebben akkora visszaesést semmi sem okozott, mint a zsidó és germán etnikumok felszámolása.
Magyar történészként ezer éves történelmünk tárgyalása során nem hangsúlyozzuk, hogy nekünk az osztrákok és a csehek útján kellett volna járnunk, nem pedig ezektől minél jobban függetlenedni.
Csak két királyunk volt, aki e helyes orientációt követte.
Első királyunk, István, aki germán feleséget választott, és germán lovagokra támaszkodott.
Legnagyabb királyunk, Mátyás, aki Bécset és Prágát tekintette igazi politikai értéknek. Nem törődött a balkáni fenyegetettséggel.
A magyar történészek azonban százszor annyit hangsúlyozzák az osztrákoktól való függetlenség fontosságát, mind a velük való együttélés előnyeit.
A csehekkel szembeni félelmét még Deák sem tudta reálisan kezelni. A kiegyezést közvető magyar kormányok pedig hisztérikusan csehellenesek voltak.
A Mohács utáni magyar történelmet nem lehet reálian ábrázolni, ha nem ismerjük fel az osztrákokkal és a csehekkel közös országban élés előnyeit.
Történelmünk során, a magyar állam vezetői mindig sokkal inkább a gyengébbek irányában, a Balkán felé akartak terjeszkedni, nem pedig az erősebbekhez közeledni. Jellemző módon, Kossuth a szabadságharc bukása után, az emigrációban az osztrákok, és a csehek helyett a balkáni államokkal akart közös föderációt. Erről sem mondtuk ki, hogy ostobaság volt.
Trianon után azzal romlott tovább az orientációnk, hogy az utódállamok lettek a fő ellenségek. A szovjet megszállás ugyan ezt nem engedte felszínre törni, de nem múlt el. A rendszerváltás után sem keressük az egymás jobb megértésének útjait, amin csak lehet, fennakadunk.
Trianon után száz év sem elég, hogy tudomásul vegyük a revíziónak nincs semmi reális értelme, azt kell keresni, hogyan lehet az országunkban élő, és a határon túl élő magyarság jövőjét javítani. Erre azonban nincs más reális lehetőség, mint hazafogadni minden magyart. Ezzel ők nyernek a legtöbbet, de mi is nyerünk. Nyugodt akkor lehet a lelkiismeretünk, ha minden magyarnak, aki karja, ha szülőföldjén nem is, de magyar hazája lehet. Nem kettős állampolgársággal kell őket etetni, hanem a Magyarországon való boldogulás lehetőségének biztosításával.
Ezt azonban csak akkor értjük meg, amikor átírjuk a történelmünket. Meg kell érteni, hogy Trianon ugyan fájó sebeket ütött, de megnyitotta azt a lélektani kaput, ami ezer évig elzárta előttünk a nyugatosodáshoz vezető utat. 

AZ EURÓPAI UNIÓ NEM LEHET HOMOGÉN


Kopátsy Sándor                  PG                  2013-01-15

AZ EURÓPAI UNIÓ NEM LEHET HOMOGÉN

Márpedig, a nem homogén közösség nem lehet sikeres.
Európa néhány tekintélyes politikusa a második világháború után reálisan felmérte, hogy az Egyesült Államokkal szemben még a három nagy és fejlett európai állam egyike sem kerülhet egy súlycsoportba. Legfeljebb együtt reménykedhetnek ebben. E mellett az is megtapasztalhatták, hogy katonai téren, még a Szovjetunióval szemben is kicsik. Az utóbbit megoldották azzal, hogy az Egyesült Államok védelme alá menekültek. A század végre azonban a Szovjetunió összeomlott, mivel a haditechnikai forradalomban gyenge gazdasággal a háta mögött, nem lehet tartósan katonai erőt fenntartani. Maradt tehát az Egyesült Államokkal való egyenrangúság vágya.
Ebben a törekvésükben azonban csak addig jutottak, hogy ehhez is Európa négyötödére van szükség. Ennek elérése érdekében érzeték szükségesnek a folyamatos bővítést. Az fel sem vetődött, hogy a nagyobb tagság valóban nagyobb erőt is jelent. A hangadók mindegyike csak arra emlékezett, hogy az elmaradtabb országok bekebelezése, a nagyobb befolyási övezet és gyarmatbirodalom a 20. század végén már nem előny, hanem hátrány.

Nem tanultak Európa történelméből.
Az ipari forradalom azért Európában történt, mert tagolt volt.
A Nyugatak azért sikerült meghódítani az óceánokat, betelepíteni a két Amerikát, és kizsákmányolni a gyarmatokat, mert tagolt volt. Az egymással versengő államok gyorsan a többi kultúránál magasabb társadalmi szintre emelkedhettek. Egy kis ország és lehetett világhatalom. Előbb a kis Portugália, majd a kis Németalföld, végül a kis Belgium világhatalom, a korának vezető hatalmainak szintjén lehetett. Ehhez elegendő volt, ha a kereskedelmi forgalmát képes volt megvédeni.
Az ipari forradalom fordulatot hozott abban az értelemben, hogy a legfejlettebbek között csak azok az országok maradhattak, amelyek lakosságának viselkedését a puritanizmus jellemezte. Ennek nyomán a mediterrán társég országai egyre jobban lemaradtak. Előbb az itáliai városállamok, majd Spanyolország és Portugália. Gazdasági téren még inkább lemaradtak az ortodox keresztény népek. Katonai erejét csak Oroszország tudta tartani azzal, hogy uralma alá szervezte előbb a Szovjetunió népeit, majd a második világháború után Közép-európát és a Balkánt. A gazdasági elmaradottságát jó ideig ellensúlyozni tudta azzal, hogy erőforrásaiból a tartósan elviselhetőnél sokkal nagyobb súlyt helyezett a katonai erejének fejlesztésére.
A politikai eseményeknél is fontosabb szerepet játszott azonban az, hogy a 20. századi technikát igazán hatékonyan csak a puritán népek országai tudták hatékonyan kezelni. A század végére az államok társadalmi fejlettsége már függetlenné vált az állam nagyságától, katonai erejétől. Jelenleg a világ kilenc legfejlettebb állama között nincs olyan, amelyiknek 20 milliónál több a lakosa, és számottevő katonai ereje van. Megszűnt, hogy az állam lakossága és katonai ereje nagy. Az államok közti versenyben a döntő tényező a lakosság viselkedési kultúrája lett. Nemcsak a Nyugaton, hanem az egész világon.
A második világháború után, a hidegháború demokrata táborában a három háború előtti világhatalom, Anglia, Franciaország és Németország, szerepének folytatására képtelenné vált. Ezért akartak legalább az Európai Közösségben meghatározók maradni. Abban a hitben életek, hogy az európai demokratikus országok irányításuk alá állított közössége nemcsak az Egyesült Államoknak, de a viharosan fejlődő Távol-Keletnek is egyenrangú társa lehet.
Azt nagyvonalúan figyelmen kívül hagyták, hogy ehhez a pozícióhoz sem nyersanyaguk, sem katonai erejük nincs, és nem is lehet. Megelégedtek azzal, hogy a lakosságuk száma, és gazdasági erejük elegendő legyen.
Arra senki sem gondolt, hogy az Európai Közösség minél nagyobb, annál gyengébb lesz.

A mediterrán országok helye az Unióban.

A Közösség a mediterrán országokat eleve alkalmasoknak ítélte a tagságra. Ennek azonban nem volt semmi reális alapja. Elég lett volna megnézni a mediterrán országok háború utáni történetét.
- Az egy lakósra jutó nemzeti jövedelmük ugyan nem volt sokkal alacsonyabb, de azért az is jelentős, több tíz százaléknyi volt. Ezt a még elviselhető gazdasági fejlettségbeli szóródásnak tekintem. Tehát minden más követelménytől eltekintve, az még megengedhető lett volna.
- Az inflációjuk jelentősen gyorsabb volt. Hozzá teszem, hogy ezt nemcsak hibának tekintem. A mediterrán népeknek a kívánatos inflációjuk is magasabb, mint a puritánoké. A társadalmak eltérő inflációtűrő képessége komoly akadálya az olyan közösségnek, amiben erős a pénzügyek feletti pénzügyi felügyelt, nem is beszélve arról, ha közös valutát is alkalmaznak. A gazdag és puritán országokkal közös valuta bevezetése szakma ostobaság. Ennél is nagyobb, ha ezt a kudarcát is látva, erőltetik.
- Tekintve, hogy a mediterrán országok számára jelentős devizabevétel a fejlettebb országokból jövő turisták fogadása, számukra fontos a leértékelt valuta. A közös valuta ebből az okból is ostobaság volt. Még nem láttam adatokat arról, hogy a közös valuta hogyan hatott a mediterrán országokból érkezett turizmusra. Nem lennék meglepve, ha az ebből kiesett deviza elérné a felvett hitelek értékét. Pedig a közös valuta számos más okból is rontotta a pénzügyi egyensúlyt.
- A mediterrán országokban a munkaképes lakosság lényegesen kevesebbet dolgozik. A korábbi nyugdíjazások és a várható életkor okán, a ledolgozott évkezez viszonyítva magas a nyugdíjkiadás. A mediterrán népek alig várják, hogy nyugdíjba mehessenek, ezért a politikai pártok vonzó választási ígérete a nyugdíjkorhatárral szembeni kedvezmény. Elég lett volna megnézni, hogy mennyien és mennyivel előbb mennek nyugdíjba, mint a skandinávok, vagy hány órát dolgoznak évente itt, és ott, és mennyi a fizetett ünnepük.
- A legjobb lecke az volna, ha Olaszországban és Spanyolországban összehasonlítanák az északon és a délen lakók teljesítményét. A 60-as években volt alkalmam megtapasztalni, hogy miben került Olaszországban a két országrész együttélése. Elképesztő pénzükbe került az észak-olaszoknak, hogy a déli testvéreikkel közös országban élnek. A támogatás ellenére a különbség nem csökkent, hanem nőtt. Meggyőződésem szerint, mindkét fél rosszul járt azzal, hogy közös országban élnek. Ugyanezt láttam Spanyolországban, ahol a katalánok évente négyszer akkora összeggel segítik a dél-spanyolokat, mint a mennyi volt a Marshall-segély maximuma.
A mediterrán országok teljes jogú tagként való felvétele tehát elve hibás volt. Ezeket csak a vám- és vízummentesség szintjén lett volna szabad felvenni, azzal a kikötéssel, hogy csak olyan kérdések tárgyalásában van szavazati joguk, ami nem léti túl a személyek és áruk szabad mozgását. Vagyis a munkaerő piacból is ki vannak zárva.

A puritán Nyugathoz közeledők nyugati keresztények.

Ezek sem alkotnak homogén csoportot.
Három országot tartok olyannak, amelyik a puritánokkal azonos szintű tagságra érett.
Csehország nyugati szláv létére már a 11. százban a Nyugatrómai Birodalom tagja lett.  Vagyis a pápa helyett a császártól kért a koronát, és választói fejedelemség rangját kapta. Ennek köszönhetően a lakosság erkölcse, életvitele a germánokéra hasonlított. A Monarchián belül pedig fejlett polgári társadalmú tagország lett. A két háború között, a szlovákokkal közös államban Franciaországgal azonos gazdasági szintet jelentett. Ha a Jaltai Szerződés nem adja a Szovjetuniónak, ma is franciákkal azonos szinten lenne. Egy-két generáció múlva, minden bizonnyal, újra ott lesz. Nemcsak a szovjet megszállástól, de a szlovákoktól is megszabadulva, egyértelműen a puritán Uniónak már ma is, teljes jogú tagja lehet.
Szlovénia helye is az alpi népek között van. Tudomásul kellene venni, hogy az alpi népek közös viselkedési kultúrájúak, függetlenül attól, hogy Svájcban, Dél-Németországban, Ausztriában, Franciaországban, vagy Jugoszláviában élnek, illetve éltek. Számukra a nyelvüknél sokkal szorosabb kacsot jelenet a hasonló életvitelük. Az alpi népekből kiváló közösség jönne létre.
Észtország lényegében kultúrájában skandináv. Ha a történelmük lehetővé tette volna, a finnekével azonos szinten lennének. Meggyőződésem szerint két generáción belül skandináv szintre jutnak, és magukkal emelik a jelentős orosz kisebbségüket is. Az oroszokból ők lesznek az elsők, akik nyugati módon élnek.
A többi nyugati keresztény, közép-európai ország félúton jár.
Lengyelország stratégiai jelentősége okán mindig fontos lesz a puritán Nyugat számára. Ugyan a felzárkózáshoz ma messzebb van, mint a két háború között volt. A német és zsidó etnikumuk volt ugyanis a felzárkózás élcsapata. Velük elvesztették a polgárságuk nagy többségét. A két délebbi balti állam népeit a lengyelekéhez hasonló lehetőségek jellemzik.
Szlovákia nyugati kétharmada, az első világháború előtt, Magyarország legnyugatibb térségében a fejlettek közé tartozott. A két háború között, a csehekkel közös demokratikus államban élhettek. A zsidó és német etnikumuk elvesztése őket is visszavetette. Ennek ellenére a magyarokkal azonos szintre kerülhetnek.
Magyarország Ezer éve Nyugati társadalom akart lenni, de a félúton mindig megtorpant. A kisebbségi feletti uralom, nagyobb mozgásszabadság érdekében mindig visszatorpant a nyugatosodástól. A magyarok is sokat vesztettek a zsidó és a német etnikumuk elvesztésével, de sokat nyerek azzal, hogy a nyugati orientációjukat, polgári fejődésüket nem zavarja a kisebbségek feletti uralom elsődlegessége. A fő baja, hogy a kisebbségek által lakott térséginek, és azzal együtt jelentős magyarok által lakott területük elvesztését képtelenek megemészteni. Nem veszik tudomásul, hogy először van olyan országuk, amelyek sorsát a magyarság érekéhez lehet igazítani.
Horvátországra is körülbelül az vonatkozik, amit a szlovákokról írtam.
Ezek az országok is csak olyan szintű tagjai lehetnek a közösségnek, mint a mediterránok. Mind a Közösség, mind az érintett országok számára, egyelőre, csak az áruk és a személyek szabad mozgása lenne a kedvező megoldás.

A balkáni államok, azaz ortodox keresztény tagok és az arra várakozók számára a Közösségben lévő teljes jogú tagság ön-, és közveszélyes. Törökország alacsonyabb szintű tagsága sok szempontból indokoltabb, mint a balkáni államoké.

Összefoglalva. Az Európai Unió ugyan Európa minden országa számára előnyös megoldás, de csak akkor, ha még néhány generációra megelégszik azzal, hogy szoros közösség csak a fejlett puritán államok számára működőképes, és erős. A közösség alacsonyabb szintjei azonban minden európai ország számára előnyös lenne. A szinteknek azonban viszonylag homogéneknek kell lenni. Annál erősebbek lesznek, minél homogénebbek maradnak.

ÚJABB BIZONYÍTÉK AZ EU SZÍNVONALÁRA


Kopátsy Sándor                PG                   2013-01-17


ÚJABB BIZONYÍTÉK AZ EU SZÍNVONALÁRA

Szomorúan élem meg, hogy az Európai Unió vezető stábjának színvonala az idő folyamán egyre mélyebbre süllyed.
Most találtam egy jellemző példát.
Néhány éve figyelem a gázkitermelés amerikai forradalmát. Amerikai tudósok a vízszintes furás technikára épülve megoldották a palagázok feltárhatóságát. Azt már jó ideje tudták a geológusok, hogy földgáz nemcsak a klasszikus formában rejtőzik a talajokban, amit kutakkal közvetlenül ki lehet termelni, hanem olyan osztott állapotban is, aminek kitermelése speciális technikát igényel. Ennek is nagyon sok formája van. Ezt a formáját hívják palagáznak, (shale gaz).
A megoldott kitermelési forma az Egyesült Államokban az elmúlt években óriási méreteket öltött, és várhatóan száz évre megoldja az ország gázigényét, sőt jelentős exportra is nyílik lehetőség.
A kitermelési költsége alapján a várható ára harmada lehet annak, amennyiért a nyugat-európai országok vásárolják a gázt. Ez köztudott, az EU, illetve az elsősorban érdekelt Németország nemcsak fizeti a magas árat, de milliárdokat ruház be a Balti tengeren átvezető vezeték építésébe. A világsajtó már hónapok óta írja, hogy az amerikai gáztermelés óriási csapást jelenthet Oroszország számára, mert lesz olcsóbb, és politikailag biztosabb beszerzés az Egyesült Államokból.
Eddig is botránkoztam azon, hogy a nyugati importálók úgy érzik, ki vannak szolgáltatva az orosz gázszállítónak. Nem veszik tudomásul, hogy Oroszország sora sokkal jobban függ attól, hogy el tudja adni az olaját és gázát, méghozzá drágán, a gazdag európaiaknak.
Az EU vezetésében külön hatásköre van az energiaszektornak. Aki ott ül, annak illene tudni, hogy mi történik a gáztermelésben. Nem a Balti Tengerbe kell vezetéket fektetni, hanem közölni az oroszokkal, hogy vagy sokkal olcsóbban adják a gázt, vagy megépítjük Amerika keleti partján a földgáz cseppfolyósító kikötőt. Ez egyébként is Európa érdeke, még akkor is, ha az oroszok harmadára csökkentik az árat.
Ehhez elég volna, ha szakembert ültetnek felelősnek. Eddig csak azt láttam, hogy Brüsszelben egyre gyengébb kádert keresnek a fontos posztokra.
Baroso azért lehetett első ember, mert súlytalan. Az kabarétéma, hogy abból a Portugáliából hoztak kádert a legfelső posztra, mert nem akartak ott erőset látni.
Még leleplezőbb, hogy a külügyi biztos egy ismeretlen angol diplomata. Angol, mert az angolok tartós EU tagságára sem mernék fogadni.
Nem hiszem, hogy van olyan tagország, amelyiknek olyan gyenge a vezetése, mint a 27 tagországú Európai Közösségnek.
Ha valami nagyon fontos a tagországok számára, akkor a versenyképes energiaellátottság. Ezt azonban Brüsszelben tudomásul sem veszik.

A palagáz kitermelésének megoldása történelmi tett


Kopátsy Sándor                 PG                   2013-01-18

A palagáz kitermelésének megoldása történelmi tett

Mindig irritált a tudósok tudálékossága. Ezt először akkor éreztem, maikor a Római Klub világhírű tudósai a nyersanyagok elfogyásával rémisztgették a közvéleményt. Éppen a jelenkor tudósainak kellene a legjobban látni, hogy a technikai fejlődésére általában, de különösen korunkra nem jellemző a lineáris folyamat. A tudomány és a technika korábban nélkülözhetetlen nyersanyagokat tehet feleslegessé, illetve megoldhatja azok feltárási lehetőségeit.
Az olajvállság óta divat lett az olajforrások kimerülése miatti félelem. A második világháború óta ez ült rá a világpolitikára. A szuperhatalommá emelkedett Egyesült Államok levonta a tanulságot: az olajellátásról kell gondoskodni. Ennek érdekében vállalta az olajban leggazdagabb térség, mindenek előtt a leggazdagabb, de még feudális Szaúd-Arábia stabilitása feletti garanciát, és egyik legfőbb gondjának tekintette a Közel-Kelet feletti hegemóniája megtartását. Ennek érdekében minden elképzelhető ostobaságot vállalt.
Az amerikai vezetés sem volt képes megérteni, hogy az olajban gazdag arab országok egyike sem élhet meg az olajából származó bevételek nélkül.
A sors fintora, hogy Norvégia az egyetlen olajexportáló ország, amelyik akkor is nagyon gazdag volna, ha nem volna olaja. A többi jelentősen szegényebb lenne az olajból származó bevétel nélkül. Ezért aztán nem az importálók, hanem az exportálók vannak kényszerhelyzetben. Azok vannak a vevőkre szorulva.
Az első olajvállság megmutatta, hogy az árral sem zsarolhatnak. Az olajárak megemelkedése utáni húsz évben azok az országok gazdagodtak, akik az olajjal való takarékosságra kényszerültek. Az árrobbanás után gyorsult fel a megtermelt jövedelemhez szükséges olajigény csökkenése. Az Egyesült Államok pedig elképesztő árat fizet azért, hogy mindig beavatkozik a közel-keleti politika alakításába.

A nyugati zsidóság eredete


Kopátsy Sándor                PV                    2013-01-21

A nyugati zsidóság eredete

Örömmel látom, hogy a jelenlegi kommunikációs viszonyok között egy-egy téma széles körű érdeklődést vált ki.
1976-ban jelent meg az akkor már világhírű írónak, Arthur Koestlernek a Tizenharmadik törzs című könyve. Akkor csak hallottam róla, hogy állítása szerint az európai zsidóség nagy többsége nem is a júdeai zsidók utóda, hanem a zsidó vallásra áttért kazárok leszármazottja. Akkor csak azt gondoltam, hogy ezt a Hitlernek kellett volna elmondani. Különben akkor már László Gyulától hallottam erről. Ő vetette fel, hogy a honfoglalókkal érkező kazárok, talán Aba Sámuel is, zsidók lehetettek.
36 évvel később, egyszerre több forrásból érkezett hozzám, hogy Koestler véleményét a legújabb genetikai elemzések igazolják.
Számomra a hír ma más oldalról érdekes.
Azt számos alkalommal leírtam, elmondtam, hogy jelenleg a világ két legképzettebb, leggazdagabb etnikuma a távol-keleti kínai, és a nyugati zsidó diszpóra. Mindkettő sikerét azzal magyaráztam, hogy üldözött kisebbségként mind a nyugati puritán, mind a távol-keleti konfuciánus kultúrájú nép a befogadó környezete fölé emelkedik.
A kínai diaszpóra sorság nem ismerem eléggé, de az európai zsidóságét annál inkább.
Kezdetben az európai zsidóság sikerét csak a kirekesztettségével, az üldözésével magyaráztam. Mindig hozzátettem, hogy jókor és jó helyen voltak a polgárhiányos társadalmú Európában. Annál sikeresebbek, minél nagyobb volt a polgárság hiánya. Ez az előnyük megsokszorozódott a vasúthálózat kiépülése idején.
Erre a leginkább a magyar példák vezettek rá. A vasúthálózat kiélése előtt, a vízi utaktól távolabbi települések alig voltak árutermelők. A viszonylag olcsó áruk szárazföldi szállítása nagyon alacsony hatékonyságú, vagyis drága volt. Az ilyen települések önellátásra rendezkedek be. Csak a vasúti szállítás tette lehetővé, hogy az ország lakosságának nagy többségét jelentő falvakból sok olyan termék, tojás, tej, dió, mogyoró, bőr, toll, stb. csak a vasútnak köszönhetően, lettek áruk még akár akkor is, ha ezer kilométerre találtak piacot. E termékekkel való kereskedésen gazdagodhattak meg a szegény zsidók első generációi. Azok, akiket eltiltottak nemcsak a földtulajdontól, de még a gettóikon kívüli lakhatástól is. Vagyis a zsidók többségének polgárosodása előtt a vasút nyitott lehetőséget.
Ez bármennyire nyilvánvaló, senki sem vetette fel a szállítási technika forradalma, és a kereskedelme kényszerült zsidóság páratlan érvényesülése között oksági kapcsolat lehet.
A vasutat megelőzően, csak a kikötők jelentettek a távolsági kereskedelemre alkalmat. Csak Európa ipari forradalom előtti történetét ismerem, és abban nyoma sem volt a zsidók fölényének. Sokkal inkább kiemelkedtek a kikötők polgárai. A korabeli irodalom tele van szabad a velencei, génuai, firenzei polgárok fölénye feletti háborgással.
Aztán, az óceánok meghódítsa után, előbb a németalföldi, majd az angol fölényről szóltak.
Érdekes módon, fel sem vetődött, hogy e fölények mögött faji tulajdonságot keressenek. Annak, hogy a zsidók fölényének faji oka van, nagyrészt a keresztény vallás volt az oka. A kereszténység soha nem volt lépes megemészteni, hogy Krisztus és a tanítványai zsidók voltak. Ezért, és nem reális gazdasági okokból, a keresztény klérus és teológiája kezdettől fogva antiszemita volt.
A zsidó állam létrejötte óta pedig sokszor találkozom azzal a problémával, mi az európai és a mohamedán társadalmakból betelepült zsidók között óriási civilizációs különbség van. Kiderül, hogy a kiemelkedő képesség csak az európai kultúrából bevándorló zsidókban van.
A zsidók kiemelkedő képességéra hivatkozóknak pedig azt mondom, hogy a kiemelkedő érvényesülési képesség csak a nyugati zsidóságra igaz. A közel-keleti és afrikai zsidóság még a sokkal elmaradottabb környezetből sem emelkedett ki. Csak azok a zsidók sikeresek, akik a nyugati kultúrában nevelkedtek.
A Koestler által felevetett tizenharmadik zsidó törzs léte számomra azért érdekes, mert arra utal, amiről nem esik szó, hogy a zsidó vallás már jóval a kereszténység előtt is terjedt. Vagyis ahhoz hasonló történt, mint, Szent Pálnak köszönhetően, a kereszténységgel. A sok istent hívő pogánysággal szemben a keményen egy istent hívó zsidó vallást más népek is átvették. Tehát a zsidó vallásra nem volt jellemző a kemény anyajogúság, mint később. Így vették fel a zsidó vallást az előtte pogány kazárok.
A Kazár Birodalom szétesése, eltűnése után a kazár zsidók szétszóródtak, a többségük nyugat felé. A térség földrajzi adottságának megfelelően, elsősorban csak a nagyon korlátozott lehetőségeket jelentő szárazföldi kereskedelemmel foglalkoztak, amiben nem válhatott jelentőssé a képességük.
Akkor változott meg minden, amikor a vasúthálózat kiépülése megszázszorozta az áruk hatékony szárazföldi szállítását. Ennek köszönhetően vált előbb Európa keleti felének, majd a Nyugat egészének társadalmi, tudományos és gazdasági motorjává a zsidóság. Az is valószínű, hogy ezek többsége genetikailag inkább kazár, mind júdeai.
Ebből az is következik.
- A Nyugat legfejlettebb etnikumát olyan zsidók alkotják, kik valamikor, az időszámításunk előtt az 5.-7. században, kazárokként vették fel a zsidó vallást.
- Izrael Állam megalapítóinak, naggyá emelőinek többsége is genetikailag nem júdeai, hanem kazár.
Amennyiben ez így igaz, jó lett volna, ha száz évvel korábban kiderül. Akkor Hitler, és az antiszemiták nem antiszemiták, hanem antikazárok, vagy legalábbis antizsidók lehettek volna.
Most pedig a zsidókat gyűlölő arabok pedig meg akarnak szabadulni azoktól a kazároktól, akik 2500 éve, a mohamedán vallás megjelenése előtt, vették fel a zsidó vallást. 

Csökken a nők és a férfiak várható életkora közti különbség


Kopátsy Sándor                ED                  2013-01-18

Csökken a nők és a férfiak várható életkora közti különbség

Annak ellenére, hogy az ember számára a legnagyobb érték az élete, a társadalomtudományok alig értékelik. Nagy fejlődést érzek abban, hogy az ENSZ társadalmi fejlettséget három mutató, az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem, a várható életkor és az iskolázottság, eredőjével méri.
Ennek ellenére a makro közgazdaságtan figyelembe se veszi. Mid az életet meghosszabbító egészségvédelmet, mind a tudásvagyont növelő oktatást kiadásként veszi figyelembe. A minél hosszabb életet nem tekinti társadalmi célnak, a szellemi vagyont termelő oktatást pedig felhalmozásnak.
Nagy Britanniában 1840 óta mérik a nők és férfiak várható
Életkora közti különbséget. Ezt az adatot utólag nem lehet mérni. De amióta mérjük, az óta sem vesszük figyelembe. Engem nagyon régen érdekel minden, ami a demográfia körben tartozik. Néhány éven keresztül a nyugdíjrendszerrel is foglalkoztam. Mégsem volt fogalmam arról, hogy százötven éve mekkora volt a különbség. Azt tudtam, hogy nálunk, jelenleg 4-6 évvel tovább élnek a nők.
Most olvasom, hogy a fejlett világban egyre csökken a két nem várható életkora közti különbség. Angliában, 1967-ben 6.3, 2012-ben 4.1 év volt. A csökkenést elsősorban a dohányzás csökkenésével magyarázzák. Az alkoholizmus mérsékelődése csökkenést, a túlsúlyosság növekedése emelkedést okoz. A legnagyobb a nők és a férfiak közti életkor különbség Oroszországban, 12 év, amit a dohányzás és az alkoholizmus okoz.
Az életet rövidítőkről az egészségügyi statisztika bőven szolgáltat adatokat. Az életkor meghosszabbítóról viszonylag szinte semmit arról. Pedig én azt tartom fontosabbnak, ami a leélt évek számát nemcsak hosszabbítja, de tartalmasabbá is teszi. Azt kellene tanítani, hogyan lehet az életet nemcsak hosszabbá, de tartalmasabbá is teszi. A kettő ugyanis összefügg. Meggyőződésem szerint, a tartalmasabb élet egyúttal hosszabb is.
A két nem közötti élethossz különbséget elsősorban azzal magyaráztam, hogy a nők azért élnek tovább, mert a nyugdíjazás után jobban marad feladatuk. A férfiak nagyobb arányának a munkaviszony után nincs elég feladatuk. A nőknek ott marad a háztartás, a család ellátása. Úgy érezhetik, hogy a családnak még szüksége van rájuk. Ezt látom a férfiaknál, közöttük azok élnek tovább, akiknek olyan a szakmájuk, amit folytatni lehet. Aki unatkozik, az előbb meghal. A fiataloknak elsősorban olyan szakmákat, olyan hobbyt ajánlok, amit nyugdíjasként is lehet folytatni.
Az ugyan általánosan elfogadott, hogy a testmozgás egészséges, de arról még nem hallottam, hogy valaki a szellemi elfoglaltságot éppen ilyen fontosnak tartja. Pedig minél hosszabb az élet, az utóbbi lesz annál fontosabb. A fizikumunk elöregedése elleni védekezéssel foglalkoznak, a szellemi öregedés ellenivel pedig alig.
Az egészségügy szinte tehetetlen az egészségtelenül élők életének meghosszabbítására. Ezzel szemben a várható élekor elsősorban a képzettség arányában nő. Ha ezt valaki elfogadja, akkor az egészségügyi állapotok javításának módját a hatékonyabb oktatásban keresi.
Még nem találtam olyan demográfust, aki azt kutatta volna, hogyan alakul a várható életkor a különböző szakmákban, és a különböző képzettségi szintien.
A genetika állítja, hogy a nők 1-2 évvel hosszabb életének genetikai oka van, tehát az nem rajtunk múlik.

AZ EMBERI FAJNAK NEM A TESTE, A FEJE A FONTOSABB


Kopátsy Sándor                EH                    2013-01-19

AZ EMBERI FAJNAK NEM A TESTE, A FEJE A FONTOSABB

Tegnap váratlan szerencse ért. 91 évesen, jó harminc év történelemfilozófiai gondolataim koronázódtak meg. Összeállt a már sok elemében felismert kép. Szinte egy pillanat alatt mindaz, aminek számomra már szinte minden részlete ismert volt.
A fajunk mindent, amit elért, a fejlett agyának köszönhet. A történetünket csak annak alapján lehet megérteni, hogyan voltunk képesek agyunk működésének feltételeit biztosítani. Mindent, amit elértünk, az agyunk óriási rejtett kapacitása egyre jobb kihasználásnak köszönhetjük.
A lati mondás: „Ép testben, ép lélek.” Számomra úgy módosult. Csak az ép léleknek lehet boldog a teste.
Ha valamit, ezt nem értik meg a hunzáért lelkesek.

Hunza –Ahol 100 évig élnek az emberek

Ezen a címen kaptam meg egy barátomtól Bíró Tamás (birotamas@gmail.com) rövid tanulmányát. Az egész írás minden sora annyira ellentmondott a véleményemnek, hogy irritált, és az indulat végre megfogalmazta bennem, amit eddig csak részleteiben ismertem fel. A hunzákért rajongók azt ismerték fel ebben a kis népcsoportban, hogyan lehet sokáig élni. Az, hogy az élet meghosszabbításában látják a célt, még nem különcség. Ez a fajunkra kezdettől fogva jellemző volt. Kezdetben azzal, hogy a földi életet a halállal nem tekintették befejezettnek, hittek az élet túlvilágon történő folytatódásában. Az emberiség nagy többsége ma is hisz ebben, legalábbis nem cáfolja, még az sem, aki már nem ebben a hitben él. Ezért aztán az sem tűnik fel senkinek, hogy a túlvilágban hívők is, ezen a világon akarnak minél tovább élni. Az élethez való ragaszkodás azonban nem csak az ember, hanem minden élőlény ösztönös tulajdonsága.
A hunza rajongók azért lelkesek, mert ez a kis népcsoportra jellemző a hosszú és egészséges élet. Számukra, hogy milyen ez az élet, másodlagos, fontos az élet hossza. Lelkesedésük olyan erős, hogy nem is vizsgálják, hogy valóban milyen hosszan, és valóban boldogon élnek-e a hunzák.
Már az írás címe is elárulja, hogy nem tudományos munkáról van szó. A tartalomnak jobban megfelelne, hogy Az emberek sokáig élének, vagy Ahol sokan megérik a 100 évet cím. A szövegben azonban erre nincsen semmi bizonyíték. Nem is lehet, hiszen nincsen anyagkönyvezés, mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.
Az régóta köztudott, hogy az izolált hegyekben viszonylag sok az öregember. Ott sokáig élnek azok, aki már megöregedtek. Ilyen térségek, a pletyka szerint, a Balkánban és a Kaukázusban vannak. De arról még nem olvastam, hogyan alakul az ilyen térségekben a várható életkor, és az adatok hogyan vannak dokumentálva. Erről ez az írás sem beszél.
Számomra csak növeli a kétségem a szerző beismerése, hogy a lakosok büszkék, ha az idegenek őket a tényleges koruknál 15-20 évvel fiatalabbnak nézik. Márpedig olyan közösségben, ahol szeretnek az emberek büszkék arra, ha a tényleges koruknál fiatalabbnak látszanak, könnyen általánossá válik, hogy a tényegesnél öregebbnek mondják magukat. Nálunk, a nőknél inkább a fordítottja jellemező, hogy a tényleges koruknál fiatalabbnak mondják magukat.
A tudomány két adatot szokott közli arról, hogy hol, milyen, hosszú az élet. A születéskor, és a 65 éves korban várható életkor. A 100 évesekre büszkélkedők pedig azzal bizonyítanak, hogy 100 ezer lakosból hányan vannak 100 éven túliak. Ezektől azonban említést sem tesz a hunzákról szóló ismertetés.
Abban ugyan nem kételkedem, hogy ebben az illusztrált himalájai völgyben viszonylag sokáig élnek. De kíváncsi lennék, hogy a mintegy 10-30 ezer lakosból hányan. Megjegyzem, egy szenzációnak szánt írásban, egy zárt völgy lakóiról ennél pontosabban kellene megmondani a lakói számát.
A völgy jellemzését sem tartom tudományosnak, annak ellenére, hogy a fénykép alapján gyönyörű. Az ismertetése sem egészen megbízható. „… kétezer évig csaknem tejesen megközelíthetetlen volt, mivel az egyetlen be- és kijárat a környező hegyek oldalában kanyargó ösvény volt, amelyen a közlekedés az év legnagyobb részében igen kockázatos. Az út mindössze 60 centi széles. Veszélyesen elrojtosodott kötélhidakon kell átkelni, az utat több helyen mindössze a meredek sziklafalból kilógó fatörzsek tartják.”
A romantikus megközelíthetőséget cáfolja két tény.
- A völgyön egy jelentős vízhozamú folyó vezet át, ami nyáron tutajozható, télen pedig, amikor befagy, sima gyalogutat jelent. A melléklet egyik fénykép alapján ez legalább 50 méter széles folyómedret jelent, még az alacsony vízállás esetén is.
Ami pedig a „veszélyesen kirojtosodott kötélhidat” illeti, az nem is kötél, hanem hét, mintegy 20 mm-es sodronykötél, ami nem rojtosodik. Ahhoz sem kell szakértelem, hogy ez a mintegy 100 méter fesztávú híd, gépek segítése nélkül nem volt megépíthető. A gépek pedig aligha a 60 centi széles hegyi ösvényen érkeztek.
„A nőknél ismeretlen a klimax, a férfiak még 90 éves korukban is nemzőképesek.” Ahol, nyilván a nők sokáig élnek, és a férfik még tovább nemzőképesek, az egy nőre jutó szülések száma elképesztően magas, 10 szülés felett lenne. Ezzel szemben minden zárt közösség, ahol 25 év felett van a születéskor várható életkor, és nincs megoldva a fogamzásgátlás, 2000 év után, ma már több milliós volna.
Ez az írás fel sem veti, hogyan védekeztek a hunzák a túlnépesedés ellen. Nyilván tartózkodni kellett a szexuális élettől. Ezt ugyan még sehol nem tudták megvalósítani, tehát itt sem.
A tárgyalt írás egy közel száz éve ott járt brit orvosra hivatkozik, aki „felfedezett egy népet – a hunzákat -, melyeknek nem voltak orvosaik és kórházaik, fiai mégis 100 éves átlagéletkort értek el, tökéletes életerőben, és jó egészségi állapotnak örvendezve.” Ezt olvasva már elfogyott a türelmem. Pedig a következő mondatban már ott is van a magyarázat. „Életerejük titkát egyedül a táplálkozási szokásaikban találta meg.” Ezért aztán mégis tovább olvastam.
„A hunzák a zöldségeket és gyümölcsöket, gabonaféléket, a tejet és a tejtermékeket főzés nélkül, - tehát szinte kizárólag nyersen fogyasztják!” A nyers élelmiszer fogyasztása csak a gyümölcsök esetében indokolt. A hús és a gabona nyers fogyasztása azonban önpusztító ostobaság.
„Minden utazó említést tesz a hunzák hatalmas sárgabarack-ligetiről.” A minden utazó generációnként egyet jelenthet. Ott nem sok utazó járhat, ahol nem lett világszenzáció, hogy az átlagéletkor 100 év felet van.
Egy másik utazó, aki történetesen orvos, megemlíti, hogy a hunzák „… valamivel több, mint 1900 kalóriát vesznek magukhoz naponta.”
Itt jöttem rá, hogy a szerzők szerint a nagyon kevés, főleg nyers táplálék a hosszú élet titka. Azt még elhiszem, hogy a hosszú élet titka a kevés táplálék, csak azt nem, hogy azzal együtt jár a boldogság, és marad elegendő kalória az agy energiaigényének kielégítésére.
Ezzel pedig eljutottam felfogásom igazolásához.
Aki sokáig akar élni, az egyen keveset és azt is nyersen. Aki azonban az agyát is hasznosítani akarja, annak 3000 kalóriánál többre van szüksége, és az is olyan formában, hogy könnyen legyen emészthető. Azért az agy energiaellátását csak a könnyen emészthető táplálék biztosíthatja. Csak ebben az esetben marad elég kalória az agynak.
Az ember az egyetlen faj, amelyiknek az agya a bőséges táplálékot meghálálja. Ez kényszeríttette fajunkat rövid százezer év alatt arra, hogy a táplálékát emészthetőbbé tegye. A hús és a gabona csak azzal válik hatékony táplálékká, ha a könnyebb emésztésre előkészítik. Feldarabolják, összetörik, sózzák, kelesztik, sütik, főzik. Egyébként csak kis hányaduk válna a szervezet energiaigényének kielégítésére. Az élelmek emészthetőbbé tétele nélkül nem sok hasznát vettük volna az agyunk óriási kapacitásának.
Azt már korábban felismertem, hogy a rendkívül fejlett agyunk számára csak akkor marad elegendő energia, ha az emésztés energiaigényét csökkentjük. Ezt azzal illusztráltam, hogy egy kiló búza kalóriája több mint egy kiló kenyéré, de a nyers búzaszemet megőröljük, élesztővel összegyúrjuk, és aztán megsütjük, tized annyi energiát használunk fel az emésztése során, mintha nyersen fogyasztjuk el. A hús esetében is sokat megtakarítunk az emésztéséhez szükséges energiából, ha megdaráljuk, megsütjük, vagy kifőzzük. A sárgabarackot azonban én is nyersen eszem, nemcsak a hunzák.
Az utolsó fényképen egy csoport hunzár látok. Én 30 éveseknek látom őket, de lehet, ha megkérdezném a korukat, hatvan éveseknek vallanák magukat.
Azokkal a véleményekkel, hogy miért élnek sokáig a hunzák, nem foglalkozom, mert nem szeretnék hunza módon élni.
Az utolsó fejezetben egy magyar családorvost idéznek. „A napsugárzás akkor lehet rákkeltő, ha az ásványi anyagok és vitaminok hiányától legyengült szervezetet éri az ultraibolya sugárzás.” Erről egy szudáni barátomnak más volt a véleménye. Náluk az indoeurópaiak és az arabok a napsütésben felöltöznek, a hamiták levetkőznek. Megmagyarázta miért. Az európaiak és az arabok bőre egységnyi napozás során elegendő d vitamint termel, a hamita négereké pedig keveset. A d vitamint termelő képességben tehát van faji különbség, ami nem azt jelenti, hogy az agyuk kapacitásában volna.

A kevés táplálék mellett az agyunk éhezik.

A közeljövőben megjelenik egy könyvem. Abban értelmesebben fejthettem volna ki a véleményem, ha a fent elemzett írást korábban megkapom. Annak ugyanis az egyik fontos mondanivalója, hogy az agyunknak van szüksége minél több energiára. Az életet semmi sem értékelheti fel jobban, mint az agyunk jobb hasznosítása. Ezzel lehet az élet nemcsak hosszabbítja, de felértékelni. Az évek számát csak nagyon korlátozott mértékben, de az élet súlyát ezerszeresre is fel lehet értékelni. Nem a hosszú, élet értékes, hanem a tartalmas.
Amit azonban korunk sem ért meg. Az emberi fajnak sem érdeke az, hogy minél nagyobb létszámú legyen, hanem az, hogy az egyedi minél jobban, tartalmasabban éljenek. Az emberi faj legnagyobb problémáját abban látom, hogy mindig gyorsabban szaporodott, mint ahogyan növelni tudta az eltartó képességét.
Az emberszabásúak viszonylag kis rétségben és kis létszámban éltek. Ennek ellenére kipusztultak.
Fajunk is kis létszámú maradt abban a térégben, ahol megjelent. A gyűjtögető életmódja nem is tette lehetővé, hogy életterében, sűrű létszámban megélhessen. Viszont rendkívül fejlett agyának köszönhetően, képes volt szinte minden természeti környezetbe beilleszkedni. Nem úgy, mint előtte minden faj, szelekcióval és adaptációval, ami évmilliókat igényel, hanem néhány generáció során azzal, hogy a környezethez igazította életmódját.
Erre a tényre Darwin sem figyelt fel. Az emberi faj néhány tízezer év alatt a föld szinte minden természeti környezetben felismerte, és kialakította az annak megfelelő életmódot. Nem ismerek adatokat, talán nincsenek is, hány száz, esetleg hány ezer gyűjtögető kultúra alakult ki, méghozzá egymástól függetlenül.
Az egyéni véleményem, amihez még nem találtam csatlakozót, hogy mintegy húszezer éve, vagyis javában a jégkorszakban, a tundrán kialakult az első termelő társadalom, a kutyát domesztikáló rénszarvas pásztorkodás. Ez azonban fejlődésképtelennek bizonyult, hiszen mindmáig csak az változott benne, hogy a rénszarvasok vonta szánt felváltotta a modern technikától kapott motoros szán. Az ember fejlett agya ebben a társadalmi formában nem játszott különösebb szerepet.
Nem így, mintegy nyolcezer éve, a csapadékos trópusoktól eltekintve, szinte a természeti környezetet megváltoztató felmelegedés hatására a gyűjtögető életmódokat fel kellett adni. Ez a kényszerhelyzet szülte az öntözéses növénytermelő, és az állattartó osztálytársadalmakat.
Az emberi agy csodájának tulajdonítható az is, hogy ezek az eredeti kultúrák egymástól függetlenül alakultak ki. Mindegyik másik alaptermékre épült. Kelet-Ázsiában kölesre, majd Dél-Ázsiával közösen a rizsre, Mezopotámiában és Egyiptomban a búzára és az árpára, Amerikában, az Andokban a burgonyára, illetve a mai Mexikó területén a kukoricára.
A háziállatok domesztikációja, ahogyan előtte jó tízezer éve a tundrán, a kutya és a rénszarvas esetében, mindenütt azzal az állattal történt meg, amelyik alkalmatlannak bizonyult a darwini adaptációra. Erre egyszerű a bizonyíték. Csak olyan állat szelídült az emberhez, amelyik vadon, abban a térségben nem élt volna meg. Mivel a két Amerikában nem volt olyan növényevő vad, amelyik élettere elpusztult, és elég ereje volt ahhoz, hogy talajművelésre használható legyen. Az igásállat hiánya volt az oka annak, hogy a két amerikai magas-kultúra jó háromezer évet késett, megrekedt az emberi erőre épülő kapáskultúránál.

Az ember mindig túl gyorsan szaporodott.

Az elmúlt mintegy hatezer éves történelmünk megértésének a kulcsa a túlszaporodásunk megfékezése volt. Mivel nem erre a tényre épül a társadalomtudomány, nem találhat magyarázatot az események alakulására.
A termelésre való áttérés olyan mértében megnövelte fajunk szaporodását, aminek eltartásáról a fejlett agyunk nem volt képes elég gyorsan alkalmazkodni. Ezért olyan társadalomra volt szükség, amelyik megfékezi a túlnépesedést, biztosítja a természetes halálozás sokkal magasabb szintjét.
A technika jóvoltából javuló életfeltételek hatására nőtt a várható életkor, nőtt a gyermekvállalás, és csökken a halálozás.
A 20. század közepén azonban megindult két új jelenség.
- A fejlett világban és Kínában leállt a túlnépesedési nyomás, az emberiség háromötöde azonban elviselhetetlenül gyorsan szaporodik, és nincs ellene védekezés. A Nyugat botránkozik, ha valahol próbálkoznak vele.
- A túlsúlyosság lett az új népbetegség. A hunzákat ez a legkevésbé veszélyezteti. Jó volna, ha a túlzott táplálkozást meg lehetne fékezni, de ha marad, akkor is század akkora kárt okozna, ha a hunzák táplálkozására, a szinte mindent nyersen, és csak napi 1900 kalória mennyiségben fogyasztanának. A túlsúlyosak agya ugyanis kap elég energiát, a koplalók azonban elbutulnak.
Mindezt korábban is láttam, de a hunzákról írt eszmefuttatás olvasása csak még jobban rávilágított. Nincs olyan ostobaság, amiből nem lehet tanulni.