2011. május 30., hétfő

A Barca titka

Kopátsy Sándor PS 2011-05-27

A BARCA TITKA

Jó húsz éve vizsgáltam, hogy mi az erős labdarúgó csapatok létrejöttének társadalmi, gazdasági feltétele. Az óta egyre jobban igazolódik akkori felismerésem.

A The Economist e heti száma közöl egy közgazdaságnak szánt elemzést arról, miért a Barcelona jelenleg a világ legjobb csapata. A számos érve mellett a legfontosabb, hogy azért, mert katalán.

Húsz éve a tíz legjobban látogatott csapat mindegyikére már nem emlékszem, de köztük voltak a különböző országok eltérő etnikumát, kultúráját képviselők.

Németországban a Bayern.

Olaszországban a Milán, a Torino, és a Nápoly.

Spanyolországban a Barcelona.

A Szovjetunióban a Kievi Dinamó, és a Tibliszi Dinamó.

Angliában a két Menchester, és a Liverpol.

E csapotoknak a szurkolói lokálpatrióták. Akkor is, ha a játékosok egyre inkább nemzetköziek.

Magyarországon, a két háború között a nagy csapatok a budapesti kerültek képviselői voltak. Akkor még volt kerületi lokálpatriótaság, most legalább tízmilliósnak kell lennie, és legalább katalán színvonalon.

Nemcsak az EU, az euró is kétfelé szakad

Kopátsy Sándor PG 2011-05-26

NEMCSAK AZ EU, AZ EURÓ IS KÉTFELÉ SZAKAD

A napokban írtam arról, hogy az euró-övezet heterogén, ezért döcög. Most a The Economist közli, hogy az EU északon halad, a délen pedig kocog. Finnország és Németország dübörög, a mediterránok pedig válságban vannak. Addig még ennek a tekintélyes újságnak a szerkesztői sem jutnak el, hogy ez nem újdonság, ezer éve így van.

Európa három kultúrája ezer éve más sebességen jár. Az óta a puritán Nyugat minden más kultúránál gyorsabban halad, de azt a sebességet sem a déli mediterrán népek, sem a keleti ortodoxok nem képesek tartani.

A határok nem egyértelműek, van átmeneti zóna.

Eddig egyszerűség kedvéért az Alpokat és a Pireneusokat mondtam határnak, de mindkét hegyvonulat déli térsége inkább az északhoz tartozik. Barcelona, Milánó egyértelműen Nyugat, de azt is mondhatjuk, hogy a Madrid-Róma vonal a határ észak és dél között.

A nyugat és kelet közti határ sem egyértelmű, hiszen a csehek és a szlovének, nyugat-európaiak, de a lengyelek, szlovákok és a magyarok sem keletiek. Ezt a határt jobban jelzi a nyugti és a keleti keresztténység.

Az Európai Unió vezetői mégis örömmel fogadták be mind a mediterrán, mind a balkáni térséget is.

Ami a mediterrán térséget illeti.

Az sem figyelmezette őket, hogy a közös nemzeti államuk minden erőfeszítése ellenére sem a dél-olaszok, sem a dél-spanyolok nem zárkóztak fel. Milánóhoz nem került közelebb Palermo, Barcelonához Sevilla. Dél-Olaszország százötven éve élvezi az észak-olaszok támogatását, mégis egyre jobban lemarad. Mind a fasiszta, mint a demokratikus spanyol kormányok igyekeztek a baszkok és katalánok rovására a délieket támogatni. Az sem járt sikerrel.

Az EU tagság még megbocsátható, de a közös valuta nyilvánvaló ostobaság.

Ami a Nyugat és a Kelet határát illeti.

Az ezer éves tapasztalatok nem adtak optimizmusra okot kelet felé sem. Reális reménye csak annak lett volna, ha a csehek és a szlovének beépülésével számolnak. A csehek ezer éve nyugat-európaiak, a szlovének pedig alpi népek, akik az elmúlt száz év legsikeresebbjei. Ezeknek a finnekhez hasonló kezelése tehát természetes nemcsak a tagság, de a közös valuta tekintetében is.

A lengyelek, szlovákok, magyarok és horvátok esetében az EU tagság indokolt, hiszen ezek mindegyike sokkal közelebb van a Nyugathoz, mint a Kelethez. A közös valuta azonban kalandorság.

Ami a pravoszlávokat illeti.

Közel ezer éve már kiderült, hogy a kiscsaládos és a nagycsaládos európai népeknek még a kereszténységük sem lehet közös. A románokat és a bulgárokat mégis felvették az EU tagjai közé. A volt Jugoszlávia ortodox népeivel pedig tárgyalnak. Kész tragédia nemcsak az EU közösségnek, de az érintett népeknek is.

Törökország tagsága pedig ostobaság.

A történelmi tapasztaltok ismerete, elvárható volna a brüsszeli vezetéstől. De, ha ez hiányzik, legalább lennénk lelkiismeretes bürokraták.

Egy bürokrata számára is volna javaslatom.

Az első, hogy nem szabad olyan államot bevenni az élcsapatba, ahol gyorsan növekszik a népesség. Ez a kontinensünkön nem veszély, mert csak abban egységes Európa, hogy nem szaporodik a lakosság.

Az említett Economist írás a munkanélküliségi adatokat közli. Ennél sokkal jobb volna a foglalkoztatás mérése. De ebből is világos, hogy az EU két világot akar egységgé szervezni.

A munkanélküliség Spanyolországban 20.7, Görögországban 15.9, Németországban 4.2, Hollandiában 6.3 százalékos. A foglalkoztatási mutatók meg meggyőzőbbek lennének.

A közös valuta esetében az első mutatóm a megtakarítási ráta és a kamatérzékenység volna. E tekintetben is két világ az EU északi és déli része.

Orbán rátalált a helyes útra

Kopátsy Sándor PG 2011-05-28

ORBÁN RÁTALÁLT A HELYES ÚTRA

Az OECD ünnepélyes ülésén szót kapott Orbán Viktor, mint az EU soros elnöke. Ezt az alkalmat használta fel arra, hogy megfogalmazza a magyar kormány stratégiai célját.

Ez az elmúlt huszonöt év úttévesztése után azt jelzi, hogy reménykedhetek a fordulatban.

Huszonöt évet azért említek, mert a Németh-kormány gazdaságpolitikája már azt jelezte, hogy a gazdasági liberalizmus hazai hívei veszik át a hatalmat. Nyers Rezső ugyanis azokra a reformközgazdászokra épült, akik vérszemet kaptak a 68-as reform sikeritől, és az angolszász liberalizmusról álmodoztak. Az a Nyers Rezső, akit a megelőző két évtized gazdasági reformjaiban az első helyre teszek, azoknak a közgazdászoknak a befolyása alá került, akik ugyancsak érdemeket szereztek a reformok megvalósításában, és az állampárt konzervatívjai elleni harcban, akik azt hitték, hogy a bolsevik megszállás végével azonnal át lehet ugrani az angolszász liberalizmusba. Ezek befolyását érthetővé teszi, hogy ők alkották a reformközgazdászok elitjének nagy többségét.

Ezek kezében maradt a gazdaságpolitika, amit az SZDSZ egésze, és az NSZP liberális szárnya képviselt. Ezek nemcsak a nyugati demokráciákra, a nemzetközi zsidóságra, és a Bolsevik pártok titkosszolgálatára támaszkodhattak.

Ez a gazdaságpolitika arra épült, hogy a múltból csak azt kell megtartani, ami vállalati szinte jövedelmező. Ez a stratégia azonban azt jelentette, hogy mintegy kétmillió munkahelyet meg kell szüntetni. Amit lehet, el kell adni a külföldi tőkéseknek, és a saját, nagyrészt a nemzetközi versenyre alkalmatlan, legalábbis egyelőre tapasztalatlan garnitúrájuknak. Húsz év sem volt elég annak belátására, hogy a bolsevik tervgazdaságot nem lehet büntetlenül gyorsan átalakítani liberális angolszász gazdasággá.

A rendszerváltás előtt az állami vállaltok és szövetkeztek mintegy harmada veszteséges volt, illetve csak azért látszott nyereségesnek, mert állami támogatásban részesült, vagy csak azért működhetett, mert a KGST piac, jó áron, vevő volt a termékiekre. A rendszerváltás után ezek a vállaltok felszámolásra kerültek, ezzel a vállalti szektorban foglalkoztatottak harmada elvesztette a munkáját.

Máig nem mondja ki senki, hogy a magyar társadalom történetének legnagyobb gazdasági bűne az volt, hogy az értéktermelésből kivontuk a munkaerő harmadát.

Ebből most, az OECD fórumán a magyar miniszterelnök annyit kimondott, hogy a legfontosabb feladat a foglalkoztatás jelenlegi 55 százalékát, 75 százalékra történő felemelése. Azt nem tette hozzá, hogy a rendszerváltás előtt a foglalkoztatás 80 százalék volt.

Ennek kimondásánál nagyobb öröm engem nem érhetett. Amíg nem ez a minden másnál fontosabb feladat, addig nincs remény a kilábalásra. Márpedig ez most hangzott el először nemzetközi fórum előtt.

Az elmúl ötven év, azt bizonyítja, hogy az élvonalba kerülés, vagy annak megközelítése csak magas foglalkoztatás mellett valósítható meg.

Mint mutatnak a Nyugat tapasztalatai?

1. Jelenleg, a világ legfejlettebb tíz országa között hat európai jóléti állam, Norvégia, Finnország, Dánia, Svédország, Svájc és Hollandia, és a négy volt angol gyarmat Kanada, Új-Zéland, Ausztrália és az Egyesült Államok van. Az utóbbi is csak a tízedik. Ezekben 75 százalék felett van a foglalkoztatás, és az évente ledolgozott órák száma is az átlag felett van.

A Nyugaton tehát egyértelmű a jóléti államok fölénye.

2. Az elmúlt ötven évben a Távol-Keleten az egy laksora vetített mutatók, nemzeti jövedelem, várható életkor, és iskolázottság, még egyszer olyan gyorsan nő, mint a Nyugaton. A foglalkoztatás 80 százalék feletti, és az évente ledolgozott órák száma 100-150-nek nagyobb.

A Távol-Kelet sikereinek titka, hogy többet dolgoznak és tanulnak.

Orbán a második feladatnak az államadósság csökkentését tartja. Ebben én nemcsak az államadósságot, hanem minden adósságot értek. Nálunk az adósság és annak terhei nagyok. Az államadósság ugyan valóban nagy, de ennél sokkal nagyobb teher ezek magas kamata, és hogy ebből sok a külföldi követelés.

E téren is indokolt volna a tisztánlátás.

Az államok nagyon különböző feltételek mellett jutnak hitelhez. A megkövetelt kamat 1-16 százalék között mozog. A németek 1, a görögök, jelenleg 16 százalékon kapnak. Mi, a németekhez képest rosszul, a görögökhöz képest nagyon jól állunk.

Nem mindegy kinek tartozik az állam. Japánt a hozzá nem értők, min nagyon eladósodott országot emlegetik. Figyelmen kívül hagyják, hogy a japán állam elsősorban a saját lakosságának tartozik, és a lakosság megtakarított pénze több, mint az államuk adóssága.

- Japán óriási devizakészletekkel rendelkezik. Az Egyesült Államok volna nagy vajban, ha Japán eladná a birtokában lévő amerikai állampapírokat, hogy törlessze államadósságát.

A fejlett Nyugat lassabb növekedése az alacsony felhalmozásból fakad. A nyugati országokat az alacsony felhalmozás, az eladósodás jellemzi. Ezzel szemben a Távol-Keleten példátlanul magas a felhalmozás.

A magyar lakosság el van adósodva, méghozzá elsősorban Svájc felé. Az adósok jelentős hányada nem is képes fizetni a hiteleit. Ennek ellenére, azért az eladósodásért még nem csukták be a pénzügyminisztert, a jegybank elnökét.

A magyar társadalom legnagyobb hibájáról azonban Orbán is csak közvetve célzott.

A magyar jövőt fenyegető legnagyobb veszély, hogy rossz a születések struktúrája. Az is baj, hogy kevesen születnek, de százszor nagyobb kár fog származni abból, hogy példátlanul rossza születések mögötti családi háttér. Ott születik kevés gyerek, ahol jó az azoktól elvárható eredmény, és ott sok, ahol kedvezőtlen, sőt katasztrofálisan rossz. Ennek következtében negyven év múlva fele lesz az egy laksora jutó jövedelem, sokkal magasabb a halálozás, és lényegesen alacsonyabb az iskolázottság, mint akkor volna, ha fordított lenne a gyermekvállalás mögötti családi háttér.

Bármennyire hihetetlennek hangszik, a jelenlegi születési struktúra évente egy mohácsi vereséggel azonos történelmi veszteség.

Erre a problémára Orbán ugyan rejtetten célzott azzal, hogy az új jövedelemadózás nagyot segít a jómódú családokon, de igazsástalan, mert éppen a legérdemesebbeket hagyja ki. A legnagyobb gyermeknevelési érdem, ha egy kisjövedelmű család nevel fel diplomás gyermekeket. Ezek azonban nem kapnak jutalmat. Ezeket utólag kellene jutalmazni.

A legnagyobb meglepetést számomra az öregkori állátás reformjának felvetése jelentette.

Húsz éve mondom, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer a tőkés osztálytársadalom maradványa. Mára mind a célja, mind a módszer idejét múlta, mindenütt fezehetetlen.

A jelenlegi nyugdíjrendszer, formájától függetlenül, arra épül, hogy a munkajövedelmekből minél több tőke képződjön. Ez megfelelt a tőkés osztálytársadalom érdekének, amiben óriási tőkehiány, és munkaerő túlkínálat volt. Vagyis a dolgozók ne több utódot neveljenek, hanem több tőkét adjanak a társadalomszámára.

A fejlett világban azonban fordult a helyzet. Nem tőkében, hanem a minőségi munkaerőben van hiány. Annak az újratermelésére kell buzdítani a társadalmat. Ezért a családokat arra kell buzdítani, hogy minél jobb munkaerőt termeljenek. A fejlett társadalomban a munkaerő legjobb minőségi tizede ugyanis az átlag mintegy ötszörösét éri, az alsó tizedének pedig negatív a munkaerőértéke. Ez az arány, minél fejlettebb a társadalom, annál jobban nyílik. A következő generációban talán még egyszer ilyen széles lesz. Nem tudjuk, mert ötven éve sem volt fogalmunk arra, mi lesz ma.

Ezért alapvető társadalmi érdek, hogy az öregkori ellátás nagysága a gyermeknevelés hatékonyságától függjön. Aki három gyermekét diplomásnak nevelte fel, az óriási fedezetet hozott ezzel létre az öregkori ellátáshoz. Aki hatot nevelt, de nem iskoláztatta a képességének megfelelően, nem forrást teremtett, hanem óriási társadalmi terhet.

A társadalomtudományok szégyene, hogy nem számol a gyermeknevelés érékével, nem leplezi le, hogy a jelenkor fejlett társadalmaiban ostobaság a munkaerő értékét darabban számolni, amikor még az előjele sem azonos.

Amikor a Horn-kormány a gazdaságpolitika gyeplőjét Bokros Lajosra és Békesi Lászlóra bízta, a Fidesznek azt tanácsoltam, hogy balról kell előzni a liberális politika megszállottjait. Az előzés ugyan még sikerült, de még abszolút többséget sem hozott. Ma megvan a kétharmad, de hát lehet előzni.

Ennek az ellenzékét azonban nem az ellenzékben, hanem a kormányban látom. A kormányerők egy év alatt semmit sem tettek a foglalkoztatás növelésében, sokkal fontosabbnak tarják a cenzúrát, az alkotmányt, a több egyházi ünnepet, mint a munkahelyteremtést, a nyugdíjreformot, a családtámogatás átalakítását.

Aki az ellenék véleményét is figyeli, csak szomorú lehet, hiszen annak csak az fáj, ami nekem nem. Ők fel sem vetik a munkahelyteremtést, a demográfiai torzulást, csak a nagyobb politikai demokráciát ért veszteségekről sírnak. Az MSZP vezetése még addig sem jutott el, hogy a munkahely a munkás elsődleges érdeke. Ahol mindenkinek van lehetősége arra, hogy munkájából megéljen, ott természetes a politikai demokrácia, a gazdasági fejlődés, a kétharmados hatalom. Ahol a politikai demokrácia annyira hiányzik, ott a politikai szabadságjogok csak az elitet érdeklik.

Miért vannak a földön fejlett életformák?

Kopátsy Sándor PB 2011-05-27

MIÉRT VANNAK A FÖLDÖN FEJLETT ÉLETFORMÁK

A tudomány még mindig abban a hitben él, hogy ott kell keresni fejlett biológiai állapotot, ahol az életfeltételek a földünkéhez hasonlók. Ez a megközelítési mód csak akkor volna részben indokolt, ha a földünkéhez hasonló életformákat keresnénk. De még arra sincs semmi garancia, ha ilyen bolygót találunk, azon a minkéhez hasonló élet alakult volna ki. Ahhoz arra is szükség volna, hogy az ilyen bolygónak a története is nagyon hasonló legyen a mi földünkéhez.

Az anyagfejlődések, különösen ennek a biológiai formájának elképesztően sok útja lehet. Semmi oka nincs annak, hogy azt feltételezzük, hogy csak annak a néhány elemnek a variációja lehet a szerves élet alapja, ami a földi életre jellemző.

Elméletileg minden hőmérsékleten, nyomások, gravitáción lehet élet. Az életfeltételét az jelenti, hogy mennyi változáshoz kellett az anyagoknak, majd a kezdeti életformáknak alkalmazkodnia.

A földi élet azért fejlett, mert bolygónk rendkívül sok változást élt meg. Az élettelen és az élő anyag fejlődésének motorja a környezeti változás. Fejlettebb szervetlen, és szerves anyagok csak ott jönnek létre, ahol ezt a változások kikényszerítik.

Márpedig a mi földünk története rendkívül eseménydús volt. Elég volna csak a legutóbbi százmillió évet vizsgálni. A tudomány már feltérte, hogy mekkora csillagászati, geológiai és éghajlati változások sora történt.

Kezdem azzal, hogy a földünk tengelye és pólusa gyakran változott. Ennek az éghajlatra való hatásáról keveset tudunk.

Az is tudott, hogy a vulkáni kitörések milyen lényeges változássokkal jártak.

Az elmúlt egymillió évben, pedig talán tucatnyi jégkorszak, és felmelegedés volt.

Mindezek óriási fajtapusztulással, és új, néhányszor fejlettebb fajok megjelenésével jártak.

Ennyi is elég annak indoklására, hogy akik a földön túli életet keresik, azoknak nem olyan viszonyokat kell keresni, amelyek hasonlóak a földeihez, hanem olyan bolygókat, melyeken olyan sűrűk voltak a változások, mint a földünkön. De még ez sem jelenti azt, hogy ott a földi élethez hasonló élet lenne.

Elég arra gondolni, hogy az élet megjelenése óta milyen eltérő körülmények fordultak el bolygónkon.

Csak az a feltételezés jogos, hogy a változások mértéke és gyakorisága a bolygókon, azok között is a kisebbeken valószínűbb.

Az élet kutatóinak az élet kialakulásához szükséges időt a környezetváltozások sebességével kellene mérni. Azt kell tehát kutatni, hogy hol változott gyakrabban a környezet. Az ilyen helyeken minden bizonnyal van élet, legfeljebb annyira más, hogy egyelőre felismerni sem tudjuk.

A nyugdíjak fedezete

Kopátsy Sándor EG 2010-12-23

A NYUGDÍJAK FEDEZETE

A liberális közgazdászok azon sírnak, hogy a modern társadalmak elöregednek. Ez annak a következménye, hogy egyrészt csökken a születések száma, másrészt nő az élekor. Ennek csak azt a következményét látják, hogy keresőre egyre több öreg eltartása hárul. Ez ugyan igaz, de a népszaporulat leállásának vannak ennél sokkal nagyobb előnyei is.

Az ugyan igaz, hogy egyre több öreget kell eltartani, de az is igaz, hogy egyre kevesebb fiatalt kell felnevelni. Márpedig a fiatalok felnevelése is sokba kerül, hiszen ma már húsz év körül mozog a munkavállalásba lépés átlagos ideje. A fiatalok elitje, a diplomások és főiskolások, tehát a legértékesebb munkaerő, 25 éves korban áll munkába lépése.

A hivatalos közgazdász erre is azt mondhatja, hogy ezzel is nő az egy eltartókra jutó eltartottak száma. Ez akkor volna igaz, ha a továbbképzéssel nem nőne az eltartó képesség. Semmi sem jelent több biztosítékot a jelenleg dolgozók öregkori ellátására, mint a minél képzettebb munkaerő. A jelen dolgozói akkor számíthatnak a legjobb öregkori ellátására, ha eredményesen nevelik fel a következő generációt.

A jelenkorban nem attól függ elsősorban az eltartó képesség, hogy hányan tartanak el hányat, hanem attól, mennyit termelnek az eltartók.

Norvégiában egy eltartóra évente 200 ezer euró értéktermelés jut. Tucatnyi elmaradottban pedig ennek század része. Vagyis az egy dolgozóra jutó eltartó képesség egy a százhoz szóródik már ma is. Mire a most születettek nyugdíjba mennek, a maximális eltartó képesség többszöröse lesz, a minimumé pedig alig változhat.

Az, hogy ma mennyi az átlagnyugdíj egy nagyságrenddel inkább attól függ, mennyit termenek ma az értéktermelők, mint attól, mennyit takarítottak meg a mai nyugdíjasok.

A liberális közgazdászok, és a vereséget szenvedett szocialisták azon siránkoznak, hogy megszüntetik a kötelező magán nyugdíjpénztárakat, ezzel veszélyeztetik az öregkori ellátásukat. Nagyon buta ember, aki megelégszik azzal, hogy öregkorára visszakapja a számára összegyűjtött összeget. Meggyőződésem szerint, negyven év múlva háromszor magasabb lesz az a nyugdíj, amit a társadalom a folyó bevételeiből fizet, mint az, amit a mai nyugdíjakból megtakarítók kaphatnak. Jó lenne, ha a ma háborgó okosok kiszámítanánk, amennyi volna a mai nyugdíj, ha azt a befektetett járulékokból fizetnék. Minden bizonnyal, tört része a mainak.

Az öregkoriak anyagi ellátásnak színvonala elsősorban attól függ, hogy milyen nemzedéket neveltek fel. Aki, ma aggódik, azért aggódjon, hogy milyen hatékony lesz a nemzedék, aki akkor fog dolgozni, amikor ő nyugdíjas lesz. A mai nyugdíjasok jövedelme attól függ, milyen nemzedéket nevetek fel. Ezzel szemben a liberális politikusok és közgazdászok azt szeretnék, hogy a mai bérjövedeleméből minél többet bocsátanak a rendelkezésükre.

Annak is ideje volna, ha közölnénk a közvéleménnyel, hogy az elmúlt negyven évben, melyik országban, hogyan emelkedtek a nyugdíjak. Ebből kiderülne, hogy a nyugdíjak emelkedése, az alkalmazott módszertől független, szinte kizárólag a gazdaság növekedésének mértékétől függ. Ezt a növekedést pedig nem az országra, hanem annak egy lakosára kell vetíteni.

Az egy laksora jutó, vagy az országra vetített növekedés között óriási különbség van. Ezt azonban, sem a politikusok, sem a liberális közgazdászok képtelenek tudomásul venni.

Miért nem veszik ezt tudomásul a liberális közgazdászok?

Mert ők nem a következő nemzedék értékét akarják maximalizálni, hanem a tőke jelenlegi profitját. Annak pedig szüksége van arra, hogy az öregkori ellátás forrásaként levont bérhányadot a tőkepiacra vigyék. Ha ez nem történik meg, a részvényárak és a tőkeprofitok lényegesen alacsonyabbak lennének.

A társadalomnak az volna az érdeke, hogy a következő nemzedéket minél hatékonyabban neveljék fel. Ezért a bérjárulékot nem a tőkepiacon kellene befektetni, hanem azzal az oktatás színvonalát javítani, a szülőket pedig érdekeltté tenni a sikeres gyermeknevelésben.

A világ népessége 2100-ban

Kopátsy Sándor ED 2011-05-23

A VILÁG NÉPESSÉGE 2100-BAN

A közelmúltban jelent meg az ENSZ demográfiai jelentése, ami először vette a bátorságot, hogy az elemzés mellé jóslatot is csatoljon. Abban ugyan nem hiszek, hogy 2100-ban lobogtatni fogják, mert, meggyőződésem szerint, a következő kilencven évre nem lehet trendet megállapítani.

Fajunk százezer éves történetében alig volt olyan száz év, amiben történt valami, tehát alig tévedet az, aki azt gondolta, hogy száz év múlva nem ott tart fajunk, ahol jelenleg van.

Ma csak azt könnyű megjósolni, hogy száz év múlva, szinte semmi sem olyan lesz, mint ma. Jelenleg tíz évre sem lehet előre látni. Az én hosszú életemben alig volt olyan évtized, ami nem hozott előre nem látható változást.

Számomra semmi sem érdekesebb, mint a népszaporulatnak a társadalomra való hatása. Most erről jelenik meg könyvem, amiben azt bizonyítom, hogy minden osztálytársadalom elsődleges feladata volt a népszaporulat féken tartása. Azt ugyan nem lehet utólag megállapítani, hogy mennyi lett volna a népszaporulat akkor, ha a társadalom nem tartja követlen és közvetett eszközökkel féken, de tény, hogy az utolsó száz évben egy nagyságrenddel gyorsabban szaporodtunk, mint fajunk életében valaha. Ebből fakadóan a jelenkor legnagyobb problémája a túlnépesedés. Ehhez képest a várható felmelegedés hatása el törpül.

Az utókor értetlenül áll majd a jelenkori környezetvédők, tudósok és széplelkek aggodalmai előtt.

Jellemző módon, a tudományos elit által alakított Római Klub a nyersanyagok kimerülésétől féltette a fajunk jövőjét, és a gazdasági növekedés visszafogását javasolta. Az okos tudósok nem vették tudomásul, hogy a népesség növekedése az igazi veszély. Csak annyit kellett volna tudni, hogy a Római Klub pánikkeltése idején, 1969-ben 3.6 milliárd embert kellett nyersanyagokkal ellátni, ma már 7 milliárdot, és az ENSZ becslés szerint, 2100-ben már 10 milliárdot. Az, hogy ma közel még egyszer annyi ember él a földön, mint fél évszázaddal korábban elképesztő költséggel, nyersanyagigénnyel, és természeti terheléssel jár.

Az emberiség mennyiségi szaporodásánál is nagyobb terheléssel jár, hogy fajunk nemcsak elviselhetetlenül gyorsan, de minőségi kontraszelekcióval szaporodik.

Az ENSZ jelentése akkor lenne történelmi jelentőségű figyelmeztetés, ha a kontraszelekciót is hangsúlyozná. Az adatok egyértelműen leleplezők, de nem értékeltek.

Elég lett volna azt közölni, hogy a 2100-ig bekövetkező 3 milliárdos létszámnövekedésnek 150 százaléka olyan országokban várható, ahol növekszik a világátlaghoz képpest az egy lakosra jutó lemaradás. Vagyis, az átlagnál szegényebbek, fejlődésre képtelenebbek szaporodnak.

Ezt bizonyítja az ismertetésben közölt kis tábla is, amelyik a tíz legnépesebb ország lakosságát mutatja 2010-ben és 2100-ban. 2010-ben még négy olyan ország, Kína, az Egyesült Államok, Oroszország és Japán, szerepel az első tízben, ahol nő, és várhatóan magas lesz a jövedelem, a várható életkor és az iskolázottság 2100-ben is. De addigra csak kettő marad a legnépesebb tíz ország között. Akkor Indiának már 60 százalékkal több lakosa lesz, mint Kínának.

A sok okos demográfusnak azon nem akad meg a szeme, hogy mit kezdhet India a 400 milliós többlet lakosával. Mibe kerülnek ezek számára az életfeltételek biztosítása.

Még megdöbbentőbb, hogy a következő kilencven év alatt Nigéria lakossága 160-ról 730 millióra nő! A közelmúltban néztem utána, honnan indult ez az ország. 1900-ban még csak 10 millió lakosa volt, ez nő meg, a tudósok becslése alapján kétszáz év alatt hetvenháromszorosára. Ez azt jelenti, mintha Magyarország jelenlegi területén 700 millió embert kellene eltartani.

2100-ban a tíz legnépesebb ország között a jelenleg már gazdagokból csak az Egyesült Államok marad, és a várhatóan gazdag Kína lesz a második akkor már gazdagnak számító.

Az csak a demográfusok csőlátását bizonyítja, hogy jóslásuk szerint Kína jelenlegi 1.341 millió lakosa 2100-re 941 millióra csökken. A demográfusok ugyanis azt tételezik fel, hogy Kína akkor is ki fogja kényszeríteni a létszám fenntartásánál kisebb gyermekvállalást, ha már nem növekszik a lakossága. Kína lakossága csak azért gazdagodhat példátlanul gyorsan, mert sikerült megállítani a még számára is elviselhetetlenül gyors létszámnövekedést. Ennek köszönhetően, ma 450 millióval kevesebb lakosa van, mint a gyermekvállalás szigorú korlátozása nélkül volna. Ezt bölcsen tette, de ha azt látja, hogy gyorsan csökken a létszám, nyilván lazítani fogja a korlátozást. Az ENSZ demográfusai tehát fél milliárd embert letagadtak 2100-re.

Nyilván a szegény és elmaradott országokban is vannak túlbecsült adatok. Elég idézni, hogy Ruandában 2100-re 41 millió lakost jósolnak, ami Japán népsűrűségének háromszorosát jelentené.

Én abban is bízom, hogy a fejlett világ, mindenek előtt a fejlett Nyugat feladja a jelenlegi ostoba politikáját, amely fegyverrel fékezi meg az elmaradt világban fellépő emberpusztítást. A sok politikus és társadalomtudós megfeledkezik arról, hogy az osztálytársadalmak ötezer éves történetében a fő halálokok egyike mindig az emberpusztítás volt. Erre továbbra is szükség van ott, ahol a spontán népszaporulat néhány ezreléknél gyorsabb.

Tekintettel arra, hogy ma tízszer, hússzor gyorsabb az emberiség kétharmadában az elviselhetőnél a népszaporulat, az embernek kell a többletet erőszakkal lecsapolni, ha nem képes a gyermekvállalást erőszakkal korlátozni. Az utóbbit csak Kína teszi, de a dicséret helyett bírálatot kap.

A közgazdaságtudomány nem jutott el odáig, hogy kidolgozza az optimális népességnövekedés mértékét.

Pedig nem volna nehéz. Hosszú távon, a néhány ezreléknél gyorsabb elviselhetetlen teherrel jár.

Ezt bizonyítják a tények, mert fajunk történetében még nem fordult elő olyan évszázad, amikor az éves növekedés meghaladta a néhány ezreléket. Márpedig a társadalomtudós számára objektív követelménynek kell tekinteni, ami minden osztálytársadalomban általános volt.

A 20. század második felében a fejlett nyugaton és néhány távol-keleti országban leállt a spontán népszaporulat. Ebből a nyugati politikusok és társadalomtudósok azt a következtetést vonták le, hogy nincs többé szükség arra, hogy a társadalom maga pusztítsa el a többletet. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a népszaporulat a történelmi mértékének tízszeresénél is jobban megnőtt.

2011. május 23., hétfő

A magyar nép története

Kopátsy Sándor EH 2011-05-21

A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

64 éve azzal az álommal kerültem a Nemzeti Parasztpárt központjába a kulturális osztály vezetőjének, hogy kezdeményezni fogom a magyar nép történelmének megírását. Diákkorom óta ugyanis azon háborogtam, hogy mi nem a magyar nép, nem is a magyar társadalom, hanem a magyar állam politikatörténetét tekintjük magyar történelemnek.

Hamar ráébredtem, hogy naiv nyuszi vagyok, nemcsak e tervemnek, de még a pártom jövőjének sincs realitása. Ráadásul jöttek az anyagi gondok, és a politika, azon belül még a baloldali politika bilincsbe verése.

Ennek ellenére egy elveimnek megfelelő történelemfelfogás a hobbym lett. 88 évesen már az is megengedhettem magamnak, hogy rendeztessem írásaimat, köztük a történelmi tárgyúakat is. Már abban is bízhatok, hogy a történelmi tárgyúakat ki is adathatom.

Ez a reményteljes állapot késztet arra, hogy a magyar történelemről szóló írásaim, felfogásom röviden illusztráljam.

A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA FONTOS TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK.

I.

A NOMÁD PÁSZTORODÁSRÓL ÁTTÉRÉS A NYUGATEURÓPAI FEUDÁLIS FÖLDMŰVELÉSRE.

A magyar történészek ezt a minőségi változást alig hangsúlyozzák a feudális állam kialakítása, és a nyugati kereszténység felvétele mellett. Nem veszik tudomásul, hogy a mindennél fontosabb társadalmi változást jelentett az, hogy a nagycsaládos, nomád pásztorkodásról a nép áttért a kiscsaládos, állandó falvakban való életet jelentő földművelésre.

Ez az alapvető életforma változás szinte az egész magyar népet érintette. Néhány évszázadra kivételt csak a határőrvidéken erőszakkal, az alföldi, földművelésre alkalmatlan tájakon spontán megtartott pásztorkodás jelentett.

A magyar történészek még azzal is adósak, hogy magyarázatot adjanak arra, hogy ez miért sikerülhetett, amikor nem sikerült a hunoknak és az avaroknak. Azért, mert ők korán érkeztek, akkor még a pásztornak eszébe sem jutott, hogy áttérjen a nyomort jelentő fölművelésre. Mi azonban akkor érkeztünk, amikor a földművelő élete már vonzóbb volt a pásztorénál. Ők a sötét középkorban érkeztek, mi a virágzóban.

A mintegy ezer éves középkor ugyanis két nagyon eltérő részre oszlott. A sötét és a virágzó középkorra.

A fordulatot a nyugat-európai agrárforradalom hozta. Előtte az Alpoktól északra gyakran kifagyott a búza és az árpa, még nem terjedt el a zab és a rozs, tehát a paraszt koldusnak számított a pásztoroz képest. A hármas vetésforgó, a fagyálló gabonák, a talajforgató eke, a patkolt ló, az elfordítható első tengely, a szélmalom birtokában cserélődött a rangsor a földműves és a pásztor között.

A hunok még lenézték a földművelőt, az avarok is így kezdték, de mire a politikai hatalmuk megbukott, már ők is a földművelő szlávok példáját követték. A magyarok érkezésekor a fölművelésre alkalmas terülten e lakosság földművelésből élt, falvakban lakott.

Géza fejedelem idejére a honfoglaló magyarok többsége már házakban lakó földműves volt, barátkozott a földművesek vallásával, a kereszténységgel. Ez a rendszerváltás természetesen, az uraknak és a táltosoknak nem tetszett, hiszen politikai szereplésük végét jelentette.

Géza, és még inkább fia, István bölcs volt ahhoz, hogy nem az urakkal és a táltosokkal, hanem a néppel szövetkezett, azok érdekének képviselője lett. Nem ők buzdítottak a földművelésre, nem ők térítettek, de ezek ellen fordulókat keményen megfegyelmezték. A nyugatról jövő lovagokat és térítőket szívesen fogadták.

Nem a világi és egyházi hatalom kezdeményezte, irányította a társadalmi és gazdasági átalakulást, de az élére álltak, erős államot akartak.

Számomra is rejtély maradt, hogyan alakult át a nagycsaládos pásztortársadalom kiscsaládos jobbágyrendszerré. Amennyire a vallás cserjéjét hangsúlyozzák, szót sem olvastam arról, hogyan történt a családforma átalakítása. Pedig ez volt az igazi nyugatosítás. A kor két kereszténysége közti választás azért volt döntő jelentőségű, mert ez a két családforma közti választást jelentette. A 11. században véglegessé vált egyházszakadás nem teológia szempontból volt történelmi jelentőségű, hanem azért, mert a két családforma nem viselte el a közös vallást. A nagycsaládos kereszténység eleve konzervatív, ortodox, a kiscsaládos pedig haladóbb.

Számomra a kiscsaládos feudális rendszer százszor fontosabb társadalmi eredmény volt, mint az, hogy kitől kértük a királyi koronát. Annak ellenére, hogy arról is az a véleményem, hogy bölcsebb lett volna a koronát a csehekhez hasonlóan a német-római császártól kérni.

A jelenleg divatos klerikális állásponttal szemben, Európa nyugati fele nem azért volt modern, haladó, mert nyugati keresztény volt, hanem fordítva. A Nyugat társadalmi és gazdasági rugalmassága, modernsége nem a nyugati kereszténységből, hanem a kiscsaládos rendszerből fakadt.

A Bolsevik megszállás alatt szerzett élmények után érteni kellene a két családmodell közti minőségi különbséget. A nagycsaládos rendszerben a családon belüli hatalom a már munkaképtelen öregek kezében volt. Más dolgozott, termelte a jövedelmet, és más rendelkezett felette. A kiscsaládban a jövedelemtermelő, és a jövedelem felett rendelkező azonos. Mai hasonlattal élve, a nagycsalád olyan, mint a bolsevik kolhoz, a kiscsalád pedig olyan, mint az amerikai farmer.

Már számos alkalommal kifejtettem, hogy a Nyugat ezer éves diadalútjának alapját a kiscsaládban látom. Csak botránkozok azon, hogy minden Európa történész ezt nem veszi tudomásul.

Számomra, a magyar nép történetében a kiscsaládos jobbágyrendszer kialakulása volt az első nagy minőégi változást hozó forradalom. A történelemírásunkban azonban, ennek nyomát sem találtam.

A magyarok többsége számára először jött létre olyan család, ami egyúttal gazdasági egység is. Az apa a férj nemcsak ritka vendég, az anya, a nők, nemcsak családtagok, hanem a gazdasági életben résztvevő alvállalkozók is lettek, akik nemcsak a háztartásban, de a termelés néhány fontos fázisában nélkülözhetetlen segítséget jelentettek. Az asszony nem csak élettárs, feleség, de gazdasági feleség is lett.

SOK NEMES, ÉS KEVÉS POLGÁR TÁRSADALMA

Számomra a kiegyezés előtti magyar történelem kulcsa annak szem előtt tartása, hogy a kelleténél tízszer több nemesünk, és csak ezrednyi polgárunk volt. Minden magyar történelemoktatást azzal kezdenénk, hogy a két tényt soha nem veszítsünk szem előtt tartani.

Egyrészt nem volt nyugat felé vízi utunk.

Másrészt a kelleténél sokkal több nemes urunk, és sokkal kevesebb polgárunk volt. Amíg a nyugat-európai feudális társadalmakban a lakosság egyetlen százaléka volt nemes, politikai értelemben is állampolgár, addig a magyar etnikumnak tizede. Vagyis tízszer több adózásra nem kötelezett úr. A magyarhoz hasonló túl-nemesi társadalom, a nyugti keresztény államalkotó népek között, csak a porosz és a lengyel volt.

Ezzel szemben nyugaton a lakosságnak mintegy hat százaléka volt városi polgár, akik állampolgárai voltak a többé-kevésbé autonóm városoknak. A saját ügyeikben maguk döntöttek, számos helyen a törvényhozásban is volt képviseletük, de adót fizetni kellett. A magyar társadalomban az ilyen városi polgárok száma alig egyetlen százalék volt, tizede a Nyugaton jellemzőnek. Ez a tizednyi polgár között is csak elvétve volt magyar etnikumú.

Ez a néhány adat is bőven elég bizonyítéka annak, hogy a porosz, a lengyel és a magyar középkori társadalom, merőben különbözött a nyugat-európaiaktól.

Ezt a magyar történészek ugyan nem vonják kétségbe, de mégsem tartják közlésre érdemesnek. Pedig ezek nélkül szinte semmi sem érthető, ezek szem előtt tartásával, azonban szinte minden érthetővé válik.

Ráadásul, ezt a társadalmi torzulást a jobbágyfelszabadításig, sőt a második világháborúig, sok elemében tovább vittük. Bizonyos elemiben máig hordjuk.

TÖRÖK MEGSZÁLLÁS ÉS REFROMÁCIÓ

Az Oszmán Birodalom másfél évszázadát a római katolikus kereszténység védelmezésének korát állítjuk be. Ebből szinte semmi sem igaz.

Először is, a mohamedánok nem pogányok, hanem a zsidó ószövetséget valló, a katolicizmusnál sokkal következetesebb egyistenhivők. Európában ugyan kezdetben terjeszkedtek volna, Andalúziában be is rendezkedtek, amiből a Nyugat sok hasznot húzhatott, de a franciáktól elszenvedett katonai vereség után, tartózkodtak a térítéstől. Mi a török megszállást, mint a nemzeti létünket fenyegetőt, állíjuk be, pedig nem találunk még arra sem példát, hogy a nálunk sokkal hosszabb, és maradéktalanabb megszállás a nemzeti tudat, nyelv, kultúra, a keresztény vallás elveszett volna.

A mohamedán birodalom nem a kereszténység, csupán a Spanyol-osztrák Császárság, és a Vatikán ellen harcolt. A katonai nyomása nélkül, nehéz elképzelni, a kereszténység legnagyobb reformja, a reformáció győzelmét.

Még a reformáció egyházai sem tanítják, hogy csak azért verhetett gyökeret vallásuk, mert az Oszmán Birodalom védelmét élvezhették.

A Hódoltság társadalmi szerepéről azonban még nem olvastam. Nemcsak a reformáció, de a magyar etnikum polgárosodása is, csak a megszállott térségben gyökeresedhetett meg.

Az 1947-es népszámlálás adatai hívták fel a figyelmet arra, hogy parasztpolgár városok, és főleg polgári rangot érző magyarok csak a hódoltsági térségben voltak.

Erdei Ferenc tanítványaként elszomorít, hogy a parasztok polgárosodásával szint nem is foglalkozunk. Ez európai történészek sem akarják tudomásul venni, hogy Európa nyugati felén nemcsak a görög-római kultúrából örökölt városi polgárság, hanem a vidéken élő, szabad parasztok is polgárosodtak. Sőt, ma azok a sikeresebbek.

Senki sem figyelt fel a tényre, hogy jelenleg a világ tíz legfejlettebb társadalmából hat európai, és mind a hat, Norvégia, Dánia, Finnország, Svédország, Hollandia és Svájc, a paraszt-polgárok országa.

A magyar társadalmon belüli paraszt-polgárosodás ma is tabu-téma. Ennek a hallgatásnak több oka van.

- Máig nem valljuk be, hogy a Megszálltság területén nem volt jobbágyság. Ez ugyan nem jelentett nagyobb szabadságot, főleg kisebb adózást, de polgári és vallási felszabadulás volt. A világi és egyházi földesurakat a megszállók elzavarták, illetve jogiktól megfosztva elmenekültek. Tehát nem voltak földesurak. Minden föld a szultán tulajdona lett, aki nem jobbágyokkal, hanem adózókkal műveltette a földjét. Aki a súlyos adót kifizette, az olyan alattvaló volt, mint a többi lakos. Az is politikai titok, hogy a jobbágyok sehol nem tartottak az uraikkal, sőt többen menekültek oda, mint onnan.

- A magyar lakosság csak a Hódoltságban urbanizálódott. A legnépesebb városok, Debrecen, Szeged, Szabadka, Kecskemét nemcsak a legnépesebb, de a leginkább magyarlakta városok voltak. Ráadásul, az adójuk lefizetése után, a saját ügyeikben önállóak voltak. Ebben a gyors urbanizációban ugyan fontos szerepet játszott az adórendszer. A nagyobb településen több adózó között oszlott meg a teher. A nem arisztokrata, vagy nemes magyar ember, szabad, rangos, gazdag csak a Hódoltságban lehetett.

- Az is igaz, hogy a frontok közelében kipusztult a lakosság, de nemcsak az egyik oldalon. De azt hozzá kellene tenni, hogy a magyar törvényhozás tiltotta meg, hogy a magyar jobbágy letelepedhessen a felszabadult területen.

Történészeink máig nem tanítják, hogy Tököli Imre fejedelmünk, az arisztokrata nagyasszony Zrínyi Ilona férje jobbágynak született. A Hódoltságban marhakereskedőként hatalmas vagyont gyűjtött. Abból, nagy pénzen, az osztrák császártól vásárolta meg a nemességet. A szultántól nem kellett, mert arra felé elég volt, hogy kiváló marhakereskedő.

Az 1847-es népszámlálás adataiból azt becslem, hogy akkor a magyar etnikumú polgároknak kilenctizede a hódoltsági térség városaiban lakott.

Azt, hogy az Oszmán Birodalommal sokkal érdemesebb volt együttműködni, mint a Habsburg császárral, és a római pápával, fényesen illusztrálta az Erdélyi Fejedelemség. Ezt sem a magyar történészek, hanem Móricz Zsigmond mutatta meg a regényében. Erdély aranykora akkor volt, amikor az Oszmán Birodalom provinciájaként működött. Ebben a másfél évszázadban Erdély volt a Kárpát-medence leginkább nyugat-európai része. Ezer éves történelmünk során ott volt nyugat-európai szinten a vallásszabadság, a nemzetiségi egyenjogúság, a városok autonómiája.

A KAPÁSNÖVÉNYEK ÉS A TEJTERMELÉS

Az európai történészek sem ismerik fel az Amerika feltárásából fakadó legnagyobb előnyt, a kapásnövények, mindenek előtt a burgonya, a kukorica és a bab, behozatalát.

Elsősorban a burgonyának volt köszönhető, hogy az egységnyi mezőgazdasági területen eltartható népesség, a mediterrán térséghez képest, kétszeresére nőtt. Itt, most nem fejthetem ki, hogy Nyugat-Európa felemelkedésében milyen nagy szerepet játszott a népesség gyors növekedésének levezetése. Ebben a kivándorlásnál is sokkal nagyobb szerepet játszott, hogy a kapásnövényeknek, mindenek előtt a burgonyának a termelése megkétszerezte az eltartható, élelmezhető lakosság mennyiségét

A kivándorlás több tízmillió népességfelesleget vezetet le. Ezzel szemben az Alpoktól északra élő európaiak száma, a 18. és a 20. század közepe között 300 millióval növekedhetett.

Számomra nehezen érthető, hogy a történészek figyelembe sem veszik, hogyan nőtt meg Európa északi és déli fele között az eltartható lakosság száma.

A bab és a tej termelése volt a felgyorsult urbanizáció egyik alapja. A kultúrák történelmének alakulásban gyakran a döntő szerep a táplálkozás minőségén múlott. A növénytermelő kultúrákban, ilyenek voltak az európaiak is, a városi lakosság magas halandóságának két oka volt. A sűrű lakosság közművekkel történő ellátatlansága, és a táplálkozásban a fehérje hiánya.

A sűrűen betelepült városokban az állattartás fokozta a fertőzések veszélyét. A kevesebb állattartás pedig növelte a táplálkozás fehérjehiányát.

A vasúti szállítás megjelenése előtt, az egyetlen veszélytelen megoldást a bab jelentette. Egyiptomban, általában a mediterrán térségben, az egyiptomi bab, a fáva töltötte be azt a szerepet. Ennek a növénynek az ünnepét ma is megtartják. Ez azonban az Alpoktól északra nem termelhető. Ott az embernek, állatnak a kevesebb fehérjét adó zab látta el ezt a szerepet, míg meg nem jelent az Amerikából behozott bab, ami nem rokonnövénye az egyiptomi babnak. Ez lett nemcsak a városi szegény lakosság egyetlen fehérjeforrása, de a falvakban is alapvető táplálék.

A gyökeres megoldást azonban az istállós tehéntartás jelentette. Először csak vidéken, a vasút megjelenése után, a városban is.

Arról szinte forrást sem lehet találni, hogyan hatott a tejtermelés elterjedése a falusi családok éltére, és a kor népbetegségének, az angol-kórnak a visszaszorítására.

Életem egyik nagy élménye volt annak felismerése, hogy a magyar társadalomban milyen forradalommal járt a kapásnövények és a tejtermelés elterjedése.

A gabonatermelés és a külterjes állattartás viszonyai között, a mezőgazdasági termelésben szinte csak a férfiak szerepeltek. A nők szerepe csak az aratás heteiben volt nélkülözhetetlen. Az ő feladatuk a gyermeknevelés, az élelmiszerek feldolgozása, a család élelmezése, ruházása volt. Ennek nem volt rangja. Áruk értékesítése, ami kezdetben csak a gabona, és a jószágfelesleg volt, a férfiak dolga volt. Pénzhez az asszony nem jutott.

Mivel a kapálás az asszonyok feladata volt, a kapás növények elterjedése először adott sok, és rendszeres munkát a földeken a nőknek. Ezeket, a növényeket a nőkkel közösen vetették, a nők kapálták, és betakarították, néha a piacon értékesítették. A nők családi szerepben a forradalmat a tejtermelés jelentette. A tehén etetése, ápolása, fejése, a tej feldolgozása a nők feladata volt. Ez akkor vált még sokkal jelentősebbé, amikor kialakult a tej begyűjtése a tejüzemek, és a városi kereskedelem számára. A havonta fizetett tejpénz a nők pénzjövedelme volt.

Aki ismeri a második világháború előtti falusi világot, az tudja, mint jelentett számukra a havi fix pénzjövedelem. Erre a férfiaknak nem, csak a nőknek volt lehetőségük.

Ahogyan az államalapítás idején a kiscsalád jellemzővé válását társadalmi forradalomnak tartom, a tejtermelő tehéntartást is annak tekintem.

Számomra érthetetlen, hogy a történészek nem vették tudomásul ezt a forradalmat. Ez jelentette a társadalom lakóinak fele, a nők számára az első nagy lépést ez egyenjogúságuk felé.

Ki tud a megelőző hétszáz évben ennél jelentősebb társadalmi eseményt?

Nyilván senki.

Mellékesen megjegyzem, hogy ezt a forradalmat a sváb telepeseknek, és a zsidó begyűjtő kereskedőknek köszönhetjük. Egyiknek sem lettünk hálásak érte.

A FÖLDREFORM

Életem egyik nagy ajándékának tekintem, hogy aktív résztvevője lehettem ennek a nemzeti ünnepünknek. Az 1945-ös földreform ugyan egy idejét múlt ajándék volt a földnélküli paraszti nép számára, egy sok évszázados mulasztás jóvátétele.

Akkor már a farmok világát élte a modern mezőgazdaság, de az csak a falusi lakosság nagyrészt tapasztalatlan tizedének adott volna földet és jólétet. 1945-ben azonban minden falusi lakosnak kellett valami feltételt biztosítani. Ráadásul a cselédsorban élőknek belekóstolást abba, hogy a saját gazdájuk legyenek. Hozzá kell tenni, hogy minden várakozásnál jobban vizsgáztak. Hiányos szakmai ismerettel, felszerelés nélkül, a kívánatosnál tizednyi földön néhány év alatt elérték a háború előtti termelési szintet.

A jelenkori politikai elit azt hiteti el a közvéleménnyel, hogy a bolsevik rendszerben csak rossz történt. Többek között a következetes földreform is moszkvai nyomásra történt. Ahogy a rendszerváltás utáni kártalanítás kabaré volt a 90-es években, a mindeninek annyi földet, amennyi jut, nagyszerű történelmi elégtétel.

A TELJES FOGLALKOZTATÁS

Népünk ezer éves történetében, folyamatosan jelen volt a munkaalkalom hiánya. Ennél nagyobb sérelem egy népet nem érhet. Hibás történelemfelfogás az, ami a társadalom elsődleges érdekének az állam függetlenségét, a demokratikus berendezkedést, a sajtószabadságot fontosabbnak tatja, mint a munkával való ellátottságot. Az a mindenkori hatalom urai találták ki, hogy az állam függetlensége, a polgári jogok biztosítása az elsődleges, és csak arra épülhet, hogy majd, egyszer, lesz munkaalkalom is. Vallom, hogy ott, ahol mindenkinek alkalma van arra, hogy a munkájából megélhessen, létrejön az állam szuverenitása, az emberi jogok biztosítása, a demokrácia. Népbutítónak tartom, aki nem a munkaalkalom teremtéssel kezdi.

Hatékonyan viselkedő lakosság csak ott lesz, ahol mindenki, nem alaptalanul, a munkájából megélésre törekedhet. A rendszerváltást követő húsz évet azért tartom kártékonynak, bűnösnek, mert ezt a reményt verte szét.

A bolsevik évtizedek teljes foglalkoztatását csak azok tarthatják egyértelműen hibának, akik megmondják, hogyan lehetett volna másként mindenkinek munkát biztosítani. Az elmúlt húsz év legfőbb tanulsága, hogy erre a liberális gazdaságpolitika képtelen.

Ma már senki sem vitathatja, hogy százszor nagyobb hiba a vidéki, képzetlen munkaerőt munkátlanságra ítélni, mint a munkaerő jelentős hányadát gyenge érdekeltséggel foglalkoztatni. Nem ismerek olyan népet, amelyik a nálunk kialakított foglalkoztatási szinten nem marad le.

Az alacsonyan képzett munkaerőt csak munkára fogással lehet alkalmasabbá tenni. Ha eltartjuk munkátlanul, egyre kevésbé lesz hasznosítható. Ezt tettük az elmúlt húsz során.

Összegzés.

Ezer éves történelmünknek csak olyan eseményeit tartottam fontosnak, amit vagy nem is említenek a történészek, vagy kudarcnak minősítik.

Hiszem, hogy egyszer nekem lesz igazam.

Túlléptem Marxon és Darwinon

Kopátsy Sándor EE 2011-05-19

TÚLLÉPTEM MARXON ÉS DARWINON

A cím nagyképű. Annál is inkább, mivel kettőjüket a 19. század legjelentősebb, legnagyobb hatású tudósának tartottam, és tartom ma is. Olyan nagyok, hogy máig még a hívei sem mertek túllépni rajtuk.

MARX.

Óriás volt mind a materializmusával, mind a messianizmusával. Tudós és vallásalapító. Mindkettőben a legnagyobbak közé sorolom. Lényegesen hátrább tartana ma a világ, ha kimaradt volna a történelemből.

Azt sem tartom minősítésnek, hogy idejét múlta, hiszen az elmúlt százötven évben minden idejét múlta, ami nem, hatástalanná vált.

Azt nagyon hamar felismertem, hogy Marx idealista lett azzal, hogy az osztálytársadalmakat erőszakkal akarta lecserélni. Vagyis az alépítményt, a felépítménnyel felszámolni. Marx történelemfelfogásából az következik, ami jellemezi a társadalmat, annak objektív, gazdasági oka van. Ami objektív azon nem lehet erőszakkal változtatni. Ennek ellenére kitalált egy olyan politikai stratégiát, amitől a társadalom minőségi átalakulását el lehet érni. A keményen materialista társadalomtudós azt tanította, hogy az alépítményt egy általa kitalált politikai felépítmény erőszakkal képes lesz alapvetően megváltoztatni.

Abban tehát kezdettől fogva nem kételkedtem, hogy az osztálytársadalmak nem véletlen szülöttei, azokat objektív feltételek hozzák létre. E feltételekről azonban nem volt fogalmam.

Jó húsz éve ismertem fel, hogy az osztálytársadalom objektív szükségszerűség, mert a lakosság, tartósan, évente néhány ezreléknél gyorsabban szaporodik. Hosszabb távon egyelten faj sem viselheti el, és ezt nem engedheti meg a természeti környezet sem, hogy túlszaporodjon.

Ezen a nyomon kezdtem vizsgálni az osztálytársadalmak közös halálozási okait.

I. Természetesen, az első halálok a szegénység volt. Kiderült, hogy a legkülönbözőbb tulajdonviszonyok ellenére minden osztálytársadalomban csak a szegény többség adózott. Nemcsak az állami funkciók fedezete, hanem a hatalmasok luxusa számára is.

II. A minden osztálytársadalomra jellemző, másik fő halálok a fegyverkezésből közvetlenül, illetve közvetve számozott. Ez emésztette fel a megtermelt nemzeti jövedelem jelentős hányadát.

III. Minden osztálytársadalomban a szegény többségtől elvont jövedelem többségét luxusra, kincsképzésre pocsékolták el. Nagyon kevés volt a társadalom jólétét szolgáló, racionális felhalmozás.

IV. Minden osztálytársadalom üldözte a társadalom érdekét szolgáló tudást. A legnagyobb bűn az emberek természetes dudásvágya, jobbító szándéka volt.

Vagyis az osztálytársadalmak embertelensége ellen fellépők, élükön Marxszal, olyan célokat szolgáltak, amelyek felgyorsították volna az eleve megengedhetetlen népszaporulatot, vagyis azt, mi minden osztálytársadalom objektív kötelessége volt.

Senki sem gondolt arra, hogyan alakult volna a népesség, ha a jobbítók céljai megvalósulhatnak, ha nem működik a fenti négy funkció.

Mi lett volna a forradalmárok reális célja?

Annak a felderítése, hogyan lehet a népszaporulatot megállítani?

Ezzel azonban senki nem foglalkozott. Ha találunk is néhány a túlnépesedés veszélyét felvetőkkel, sem a politikusok, sem a vallási vezetők, de még a közvélemény sem fogadta ezeket.

Pedig elég lett volna felvetni, hogy mivel jár, ha megszűnik akár a négy funkció egyike is. Felgyorsul az eleve gyors népszaporulat, megnő a munkaerő kínálata a keresletéhez viszonyítva, nő a kizsákmányolás. Marx céljához nem közeledik, hanem attól még jobban távolodik a társadalom.

Marx elvi tévedése, hogy a kizsákmányolást egy felépítményi elemmel, a tőkéstulajdonnal magyarázza. A felépítmény erőszakos megváltoztatásával akarja átalakítani az alépítményt. A materialista tudós, idealista receptet ad.

Az osztálytársadalom alapja a túlnépesedési nyomás. Azt kell megszüntetni annak, aki túl akar lépni az osztálytársadalmak embertelenségén.

Marx idejében még senki nem sejthette, hogy a népszaporulat leállásának három előfeltétele van.

1. Az egy laksora jutó nemzeti jövedelem haladja meg a 10 ezer dollárt.

2. Az iskolázottság átlaga a 12 évet.

3. Legyen olcsó, kényelmes és biztos a fogamzásgátlás.

E három előfeltétel megteremtése nemcsak Marxnál, de senkinél nem merült fel. Tehát senkinek nem volt fogalma arról, hogyan lehet a népesség növekedését megállítani. A tudatosságnak semmi szerepe nem volt abban, hogy a 20. század során Európa nyugati felében, és Észak-Amerikában leállt a természetes népszaporulat, mert annak mindhárom feltétele létrejött. Ezeket követték a távol-keleti túlnépesedett kisebb országok, majd a század végén, állami erőszak segítségével, Kína.

Mára a puritán, nyugati kultúrkörbe, és a távol-keleti konfuciánus kultúrkörbe tartozó országokban létrejöttek a népesség növekedését leállító feltételek, és kialakultak az össznépi társadalmak.

Ezzel szemben nincs olyan jelentős ország, amelyikben, jelentős mértékben növekedős népesség mellett lépést tudnának tartani a fentiekkel, ahol csak remélni lehet, hogy leáll a népesség kezelhetetlenül gyors növekedése.

Ma a világ ott tart, hogy az emberiség kétötödében leállt, illetve leállították a népesség növekedését, és ott példátlanul gyors a növekedés. A háromötödben a megengedhetőnek sokszorosa a népszaporulat, és nő a lemaradás. A következő évtizedekben a háromötödös létszán négyötöd lesz.

Itt kell rámutatni arra, hogy az országok gazdasága ugyan növekedhet, sőt növekedik ott is, ahol csökken az egy laksora jutó jövedelem és vagyon.

Marx, mint tudós politológus ugyan megbukott, de tudományos hatása az elmúlt másfél században példátlan marad. Mint vallásalapító forradalmár, a reformáció két óriásához hasonlítható. Nálam Darwin méltó társaként az élen marad.

Az elmúlt száz év tudományos forradalma során minden korábbinál gyorsabban túllépnek a múlt tudós óriásain. Marxon is.

DARWIN.

Darwin nem akart forradalmár lenni, de annak ellenére forradalmát lett. Az ő tudományos eredményei, bátorsága. Az ő tudományos logikája forradalmat jelentett, és jelent ma is. Kepler óta nem volt forradalmibb tudományos teória, ami a tudományos szemléletre és a közgondolkodásra jobban hatott volna. Darwin tanai tették a kereszténységet konzervatív dogmák vallásává.

Darwin a szelekciót tekintette a fajfejlődés motorjának. Azt azonban nem vette tudomásul, hogy a szelekció nem motor, hanem eszköz, ami csak akkor szolgálja a fajfejlődést, ha a környezet változik. Változatlan környezetben a szelekció nem motor, hanem fék, arról gondoskodik, hogy a környezethez már jól illeszkedő faj ne változzon. Ő csak azt ismerte fel, hogy minden faj a szekciójával igazodik a környezetéhez. Azt nem vette észre, hogy a környezethez már alkalmazkodott fej szelekciója éppen azokat irtja ki, amelyek nem ilyenek. Vagyis, változatlan környezetben, bármekkora a szelekció, az nem eredményez változást, sőt az gondosodik arról, hogy ne törtéjen meg.

Most különösen időszerű leleplezni a környezetváltozástól faló félelmet. Hiszen minden fejlődés alapja a változó környezet.

Ma a tudósok és a zöldek, főleg a zöld tudósok betegesen félnek a környezetváltozástól. A klímaváltozás okozta veszélyekkel, rémisztgetik a közvéleményt. A környezetváltozást tragédiának állítják be. Számukra az ideális környezet az, ami nem változik. Nem veszik tudomásul az egyik legfontosabb természeti törvény, fejlődés csak a változó környezetben történhet. Ahol nem változik a környezet, ott áll a fejlődés órája.

A környezet két módon változhat.

- Megváltozik a faj környezete.

- A faj megy más környezetbe.

Darwin ugyan zseniálisan felismerte, hogy a fajok fejlődnek, de nem ismerte fel, hogy ez csak a változó környezetben jelenhet meg. Abban ugyan igaza volt, hogy a megváltozott környezethez való alkalmazkodást a szelekció valósítja meg. Azt azonban nem vette észre, hogy a változatlan környezetben, amikor már kialakult, a szelekciónak köszönhetően, a környezetnek megfelelő alkalmazkodás, a szelekció nem hoz további fejlődést, sőt megakadályozza azt, azaz stabilizál. Ami a motor volt, fékké változik. A szelekciónak köszönhető a változó környezethez történő alkalmazkodás, de a szelekciónak köszönhető az is, hogy a változatlan környezetben ne legyen változás.

Ezt az állítást az cáfolná meg, ha kiderülne, hogy a változatlan környezetben is történt, történik fajfejlődés. Természetesen a földünkön nincs változatlan környezet, de ezek a változások viszonylag csekélyek ahhoz, hogy új fajok jöhessenek létre. Új fajok csak olyan alapvető változások során jönnek létre, amelyek földtörténetinek nevezhetők.

Az emberi faj rövid, alig százezer éves életében egyetlen, viszonylag jelentős változás történ, a jégkorszak megszűnése. Ennek során ugyan kontinensnyi területeken óriási fajtapusztulás történt, de ez sem volt olyan jelentős, hogy új fajok jelentek volna meg. Az emberi fajra gyakorolt hatása mégis nagyon jelentős lett.

- A sok százezer kipusztuló faj között csak néhány emlős faj is kihalt. Sokuknak az élettere, életmódja jelentősen megváltozott. Új faj azonban nem jelent meg.

- Néhány emlős vad faj csak azért maradt meg, mert domesztikálódott. Ezek azért váltak domesztikálódóvá, mert vadon kihaltak volna. Ezeket az ember érdeke mentette meg.

- Az ember pedig a gyűjtögetésről áttért a termelésre. Erre épültek az első magas-kultúrák, és azok osztálytársadalmai.

A jégkorszak megszűnése a geológusok, de még a biológusok számára sem jelent ez minőségi változást. Az emberi faj szempontjából azonban döntő jelentőségű volt.

Ha nincs ez a jelentős felmelegedés, tengerszint emelkedés, kontinensnyi térségeken alapvető környezetváltozás, még mindig gyűjtögető törzsekben élnénk.

Darwin tudománytörténeti jelentőségét nem csökkenti, hogy a fajfejlődés motorját nem a környezetváltozásban, hanem a szelekcióban látta. A fajtanemesítés ugyanis a szelekción alapul, de ez ott nem spontán, nem a faj érdekében történik. Az ember a maga érdekében választja meg a szelekció célját. A természetben a környezet szelektál. Ha nem változik a környezet, a szelekció célja sem változik, tehát nem eredményez fajfejlődést.

Darwin tudománytörténeti jelentősége a szelekció szerepének feltárása, de az új fajok megjelenésére nem adott magyarázatot.

Nemcsak neki, de máig a biológusoknak sem tűnt fel, hogy a fejfejlődésben minden nagy lépés geológiai változás, földtörténeti katasztrófa hatására történt.

Azt, hogy csak a változó környezetben jár a biológiai óra 1984-ben, Ausztráliában az eredeti tájban fedeztem fel, de megértőre az óta sem találtam.

Az egyszikű növények és a még erszényes emlősök világában döbbentem rá, hogy hetvenmillió évvel korábbi természetében járok. Ez a kontinens ugyanis máig őrzi azt a növény-, és állatvilágot, amit akkor hordozott, amikor Afrika része volt. Itt hetven millió éve nem járt a biológiai óra, pedig szelekció ugyanúgy volt, mint bárhol másutt.

Azonnal beugrott a többi bizonyíték is.

- A mély tengerekben néhány százmillió évesnél fiatalabb faj nem él. Tehát ott százmillió évek óta nem változott a környezet, az óta nem jár a biológiai óra, pedig ott sokszorta nagyobb a szelekció, mint a szárazföldön.

- A Galápagos-szigeteken azok az állatok élnek, amelyek száztízmillió éve Dél-Amerikában éltek. Tekintettel arra, hogy ott nem változott a klíma, nem jár a biológiai óra.

- Madagaszkár csak harminc millió éve szakadt el Afrikától, ezért ott a harmincmillió éves afrikai flórát és faunát találjuk ma is.

- Az Afrikában élő magzatburkos emlősök, a kora-kőkori barlangrajzok szerint, Európában éltek. Az emlősök ősei északon váltották le az erszényeseket, ahol változott, időnkint nagyon hideg volt a klíma.

Mindebből azt vontam le, hogy a milliárdnyi csillagból, bolygóból álló világűrben nem a mai földi élet feltételeit kell keresni, mert az ugyan igaz, hogy a földi élethez hasonló élet csak hasonló környezetben alakulhatott ki, de az nem elég, mert ahhoz az is kellett volna, hogy hasonló környezeti változások is történtek. A földi élethez hasonló életnek nemcsak a mai földi feltételekre, hanem a földünkével azonos történelemre is szükség volna. Ennek az esélye pedig gyakorlatilag nulla. Viszont milliószor nagyobb esélye van annak, hogy egészen más feltételek mellett, egészen más élővilág alakult ki más bolygókon, ha azok élete legalább olyan változatos volt, mint a mi földünké. Annak még nagyobb a valószínűsége, hogy sok millió bolygónak még változatosabb volt az élete, ezért azokon a mienkénél sokkal fejlettebb életromák jöttek létre.

A biológia, az élet tudománya még mindig ott tart, ahol a csillagászat, amikor azt hitte, hogy a világűr központja a föld, és minden a körül mozog.

A földi életformák nem jelenthetnek modellt, csak egy variációja a sok milliárd lehetségesnek, és annyira egyediek, a földünket annyi ismeretlen okú hatás érte, hogy egy hasonlónak is nulla az eshetősége. Ezért a mi élővilágunkhoz hasonlót reménytelen keresni.

Darwint azonban továbbra is a 19. század egyik legnagyobb tudósának tartom. Ha ő nincs, nem tartana a tudomány ott, ahol tart.

ÖSSZEGZÉS.

Marxra és Darwinra egyaránt vonatkozik, hogy nem kisebb valaki azzal, hogy túllépett rajta az idő. A tudományok művelőinek nagyságát nem a tanaik érvényének hosszával, hanem a kifejtett hatásával mérjük. Számomra mindketten a 19 század legnagyobbjai.

2011. május 19., csütörtök

A félelem a változástól

Kopátsy Sándor EB 2011-05-18

A FÉLELEM A VÁLTOZÁSTÓL

Darwinon tovább lépve.

A biológia tudomány csodálatos forradalmában élünk, a hozzá nem értők ennek hatására megzöldülnek. A zöld szín a zöldek esetében nálam az éretlenséget jelenti.

A tudós zöldek betegesen félnek a környezetváltozástól. A klímaváltozással, a felmelegedéssel rémisztgetik a közvéleményt. A környezetváltozás tragédiának állítják be. Számukra az ideális környezet az, ami nem változik. Nem veszik tudomásul az egyik legfontosabb természeti törvényt, fejlődés csak a változó környezetben történhet. Ahol nem változik a környezet, ott áll a fejlődés órája.

A környezet két módon változhat.

- Megváltozik a faj környezete.

- A faj megy más környezetbe.

Darwin ugyan zseniálisan felismerte, hogy a fajok fejlődnek, de nem ismerte fel, hogy ez csak a változó környezetben jelenhet meg. Abban ugyan igaza volt, hogy a megváltozott környezetben az alkalmazkodást a szelekció valósítja meg. Azt azonban nem vette észre, hogy a változatlan környezetben, amikor kialakult a szelekciónak köszönhetően a környezetnek megfelelő alkalmazkodás, a szelekció nem hoz további fejlődést, hanem megakadályozza azt, azaz stabilizál. Ami a motor volt, fékké változik. A szelekciónak köszönhető a változó környezethez történő alkalmazkodás, és a szelekciónak köszönhető, hogy a változatlan környezetben ne legyen változás.

Ezt az állítást az cáfolná meg, ha kiderülne, hogy a változatlan környezetben is történik fajfejlődés. Természetesen a földünkön nincs változatlan környezet, de ezek a változások viszonylag csekélyek ahhoz, hogy új fajok jöhessenek létre. Új fajok csak olyan alapvető változások során jönnek létre, amelyek földtörténetinek nevezhetők.

Az emberi faj rövid, alig százezer éves életében egyetlen jelentős változás történ, a jégkorszak megszűnése. Ennek során ugyan kontinensnyi területeken óriási fajtapusztulás történt, de ez sem volt olyan jelentős, hogy új fajok jelentek volna meg. A hatása mégis nagyon jelentős.

- Néhány emlős faj is kihalt. Sokuknak az élettere, életmódja jelentősen megváltozott. Új azonban nem jelent meg.

- Néhány emlős vad faj csak, illetve döntően domesztikálódott. Azért vált domesztikálódóvá, mert vadon kihalt volna. Ezek életét az ember érdeke mentette meg.

- Az ember pedig a gyűjtögetésről áttért a termelésre.

A geológusok, de még a biológusok számára sem jelent ez minőségi változást. Fajunk szempontjából azonban döntő jelentőségű volt.

Ha nincs ez a jelentős felmelegedés, tengerszint emelkedés, kontinensnyi térségeken alapvető környezetváltozás, még mindig gyűjtögető törzsekben élnénk.

Darwin tudománytörténeti jelentőségét nem csökkenti, hogy a fajfejlődés motorját nem a környezetváltozásban, hanem a szelekcióban látta. A fajtanemesítés ugyanis a szelekción alapul, de ott az ember választja meg a szelekció célját. A természetben a környezet szelektál. Ha nem változik a környezet, a szelekció célja sem változik, tehát nem eredményez fajfejlődést.

Darwin tudománytörténeti jelentősége a szelekció szerepének feltárása. Az új fajok megjelenésére nem adott magyarázatot.

Nemcsak neki, de a biológusoknak máig nem tűnt fel, hogy a fejfejlődésben minden nagy lépés fajfejlődésben geológiai változás, földtörténeti katasztrófa hatására történt.

Azt, hogy csak a változó környezetben jár a biológiai óra 1984-ben, Ausztráliában az eredeti tájban fedeztem fel, de megértőre az óta sem találtam.

Az egyszikű növények és a még erszényes emlősök világában döbbentem rá, hogy hetvenmillió évvel a múlt természetében járok. Ez a kontinens ugyanis máig őrzi azt a növény-, és állatvilágot, amit akkor hordozott, amikor Afrika része volt. Vagyis itt hetven millió éve nem járt a biológiai óra, pedig szelekció ugyanúgy volt, mint bárhol másutt.

Azonnal beugrott a többi bizonyíték is.

- A mély tengerekben néhány százmillió évesnél fiatalabb faj nem él. Tehát ott százmillió évek óta nem változott a környezet, ott az óta nem jár a biológiai óra, pedig ott sokszorta nagyobb a szelekció, mint a szárazföldön.

- A Galápagos-szigeteken azok az állatok élnek, amelyek száztízmillió éve Dél-Amerikában éltek. Tekintettel arra, hogy ott nem változott a klíma, nem jár a biológiai óra.

- Madagaszkár csak harminc millió éve szakadt el Afrikától, ezért ott a harmincmillió éves afrikai flórát és faunát találjuk ma is.

- Az Afrikában élő magzatburkos emlősök, a kora-kőkori barlangrajzok szerint, Európában éltek. Tehát a mai emlősök is ősei ott váltották le az erszényeseket, ahol változott, időnkint nagyon hideg volt a klíma.

Mindebből azt vontam le, hogy a milliárdnyi csillagból, bolygóból álló világűrben nem a mai földi élet feltételeit kell keresni, mert az ugyan igaz, hogy a földi élethez hasonló élet csak hasonló környezetben alakulhatott ki, de az nem elég, mert ahhoz az is kellett, hogy hasonló környezeti változások is történtek. A földi életnek nemcsak a földi feltételekre, hanem a földünkével azonos történelemre is szükség volna. Ennek az esélye pedig gyakorlatilag nagyon kicsi. Viszont milliószor nagyobb esélye van annak, hogy egészen más feltételek mellett, egészen más élővilág alakult ki más bolygókon, ha azok élete legalább olyan változatos volt, mint a mi földünké. Annak azonban nagyon nagy a valószínűsége, hogy sok millió bolygónak még változatosabb volt az élete, ezért azokon a mienkénél sokkal fejlettebb életromák jöttek létre.

A biológia, az élet tudománya még mindig ott tart, ahol a csillagászat, amikor azt hitte, hogy a világűr központja a föld, és minden a körül mozog.

A földi életformák nem jelenthetnek modellt, csak egy variációja a sok milliárd lehetségesnek, és annyira egyediek, a földünket annyi ismeretlen okú hatás érte, hogy egy hasonlónak is nulla az eshetősége. Ezért a mi élővilágunkhoz hasonlót reménytelen keresni.

Az indokolatlan korhatárkedvezmények

Kopátsy Sándor PP 2011-05-15

AZ INDOKTALAN KORHATÁRKEDVEZÉNYEK

A fegyveres szervezetek és a tűzoltók szakszervezetei tiltakoznak a számukra biztosított korábbi nyugdíjkorhatár megszüntetése miatt.

Ezen háborgok, mert olyan kedvezmény megvonása ellen tiltakoznak, ami felett én háborogtam. Az aránytalan korkedvezmény eddig sem volt indokolt, az adott helyzetben pedig felháborító.

Azt még megértettem, hogy a tőkés osztálytársadalmak jól megfizették az elnyomó szerzetüket. A társadalom elenyésző kisebbsége csak akkor élhet biztonságban, ha a kiszolgálóit jól megfizeti. Legalább ezek legyenek érdekelve a hatalom fenntartásában.

A két háború között természetesnek tartottam, hogy a csendőr keresete a munkásokénál és a parasztokénál sokkal magasabb volt. Minél rothadtabb egy rendszer annál jobban meg kell fizetnie a kiszolgálóit. Az is megértettem, hogy nemcsak a hatalom egyenruhásai, de a köztisztviselői is úrmódon élhessenek.

Alig vártam, hogy annak a világnak mielőbb vége legyen.

A proletárdiktatúrára is csak ott van szükség, ahol ez a kisebbség diktatúrája. Abban a kiemeltek a párt, a titkosszolgálat, és az erőszakszervezetek dolgozói. A bolsevik rendszerben azok voltak a kiemeltek, és feleslegessé váltak a szakszervezetek, hiszen a teljes foglalkoztatás, és az átlagbér rögzítése mellett olyan mesterséges munkaerőhiány valósult meg, ahol az államnak kellett korlátozni a béremelést.

A nemcsak az osztálytársadalomban, de a proletár diktatúrában is megkülönböztetett támogatást kellett biztosítani a fegyveres testületekben szolgálók számára. Mivel nem volt ehhez elég pénz, hát jöttek a kedvezmények. Ezek egyike volt a korai nyugdíjazás.

A demokráciában, ahol a többséget képviseli a hatalom nincs szükség, hogy a fegyveres testületekben dolgozók megkülönböztetett kedvezményekben részesüljenek, mivel nincs, akiket el kell nyomni. Ezek kedvezményezettsége mégis megmaradt.

A rendfenntartókra azért van szükség, mert a liberális politikai a munkaerő alsó ötödét kizárta a társadalmi munkamegosztásba való részvételből, azokat alamizsnából tarja el. Márpedig a meg nem dolgozott jövedelem nemcsak az urakat, de a szegényeket is elzülleszti. Ez ellen nem az erős rendőrséggel, hanem a munkaalkalom teremtéssel kell, védekezi. Annak ellenére, hogy az adott helyzeten a rendőrség erejét is fokozni kell, a rendőrségnek sem a korai nyugdíjat, hanem a nagyobb jövedelmet javasolnám. Rendőrben is jobbnak tartom a tapasztaltabb öregeket, mint a magasan megfizetett fiatalokat.

Ez igaz a tűzoltókra is.

A hadseregről egészen más a véleményem. Amennyire az osztálytársadalmakban létkérdés volt a minél erősebb hadsereg, hiszen a másik társadalmak is fegyveres hódításokkal terjeszkedtek, annyira értelmetlen a jelenkori fejlett társadalomban az erős hadsereg.

Fajunk történetében először fordul elő, hogy a fejlettebb társadalom hadereje nagyságrenddel erősebb, mint a fejletleneké. Ma az Egyesült Államok hadserege erősebb, mint a világ összes hadseregéjé. De minek?

A nagyobb fejlett államok hadserege is sokkal erősebb, mint az elmaradt világé együttesen. De minek?

A fejlett világon belül is értelmetlen a katonai erőfölény. A második világháború óta a fejlett világ hadseregének egyetlen katonája sem halt meg a hazája védelmében. A hősi halottai az elmaradt világban kalandozva haltak meg. De minek?

Miét nem volt háború a fejlett világon belül?

Mert a fejlett világ minden államának az érdekét jobban szolgálja a tudományos és gazdasági együttműködés, mint amit a katonai erő győzelme hozhat. Hőbörgés ugyan van, de háború nincs. De még a katonai erővel való hőbörgés is sokba kerül.

Az elmúlt hatvan évben a leggyorsabban azok az államok fejlődtek, gazdagodtak, amelyekben nem volt hadseregük. Nem volt, mert olyan kicsik voltak, hogy nem is lehetett. Európában a leggazdagabb ország Luxemburg, és néhány másik törpe. A Távol-Keleten Hong-Kong és Szingapúr. Európa öt leggazdagabb országának, Norvégi, Dánia, Svédország, Finnország és Svájc, tíz milliónál kevesebb lakója van. A világ tíz legfejlettebb társadalma között csak egy húsz millió lakosúnál nagyobb van, a katonai és gazdasági szuperhatalom, az Egyesült Államok, de az is a tíz között csak az utolsó.

A közvélemény nagyon kevés információt kap arról, hogy a modern államok a jövedelmük töredékét költik a hadseregre akár amennyit akkor költöttek, amikor még osztálytársadalmak voltak, illetve amennyit a mai szegényebb társadalmak költenek. Azt, hogy a hadsereg, és abban a vezetők szerepe fontos, csak a tábornokok hiszik. De az is szabály, hogy akinek a fontosságát csak önmaga tartja, korrupt lesz.

Ezzel szemben a hazai szakszervezetek azért szállnak harcba, hogy a feleslegesek minél kevesebbet dolgozzanak.

A tűzoltókat, a mentőkhöz hasonlóan, nagyon becsüli a társadalom, mert az egyetlen olyan szektor, ahol csak akkor dolgoznak, amikor segíteni kell. Ez a mentőknél gyakori, a tűzoltóknál ritka. Ha felmérnénk, hogy melyik szakmában a legrövidebb az intenzív munkával töltött idő, a tűzoltók nyernének.

A korkedvezményes nyugdíjazás csak ott volna indokolt, ahol az intenzív, megerőltető munkában töltött idő nagyon hosszú. Szerencsére, az ilyen munkákat kiváltotta a technika. Véleményem szerint ma a legtöbbet a vállaltok vezetői dolgoznak, akiknek nincs szabadidejük, aztán egyre többen Az egészségügyben. De őket nem korán, hanem későn küldeném nyugdíjba, mert a leghasznosabbak, őket nagyon meg kell fizetni.

Azt, hogy ki mikor mehet nyugdíjba, azzal mérném, melyik szakmában mekkora a halandóság. Ebből az derülne ki, hogy ott kell az átlag fölé emelni a nyugdíjat, ahol jelenleg az átlag alatti.

A szakszervezeteknek pedig azt ajánlom, hogy ne a minél kevesebb munkaidőért, a minél korábbi nyugdíjazásért, hanem a minél több munkaalkalomért tüntessenek. Csak ott lehet dolgozói hatalom, ahol nagyobb a munkaerő kereslete, mint a kínálata.