Hősök vagy áldozatok. Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszéde

Kopátsy Sándor EH 2019 09 24

Hősök vagy áldozatok.

Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszéde

Kormányfőnk nem lát különbséget a hősök és az áldozatok között. Amikor Horthy Miklós hadat üzent a bolsevik Szovjetuniónak, a harcokban elesett katonákat hősöknek minősítették, pedig a kommunizmust gyűlölő magyar kormányzó és kormánya ártatlan áldozatai voltak. Most Orbán Viktor az 56-os forradalomban csak azokat az elesetteket minősítette hősöknek, akik az adott világpolitikai helyzetben reménytelen célért harcoltak, tehát mártírok voltak. A két reménytelen harc áldozatai között csak az a különbség, hogy hogy mindkettő reménytelen harcban elesetteket minősítette hősiességnek. Nagy Imre az ország miniszterelnöke nem a saját érdeméből lett, hanem a Szovjetunió akaratából. A rábízott feladatot százszor különbnek taratom, mint Horthy Miklósét, de egyrészt nem a Szovjetuniótól való elszakadással bízták meg, másrészt, amit november elsején, és utána tett, annak nem volt semmi világpolitikai realitása. Az irreális cél lehet jó, de jó is értéktelen, ha megvalósíthatatlan. Mivel a megvalósíthatatlan célok érdekében folytatott harc éppen olyan kártékony lehet, mint a rossz célokért folytatott.

Orbán Viktor pedig a célokat nem annak alapján értékeli, hogy minek volt realitása. Ebből fakadóan a jó célokért folyó harcban elesettek is hősöknek minősíti, pedig azok csak mártírok. Ez igaz az 56-os mind a forradalomban elesettek, mind a kivégzettek esetében. A jelenlegi politikai vezetés viszont csak a forradalom elbukása utáni megtorlásban kivégzetteket minősíti hősöknek. Nem veszi tudomásul, hogy ezek is mártírok voltak, mivel irreális, elérhetetlen célok áldozatai, mártírok voltak. A Terror Háza csak azokról az áldozatokról panaszkodik, akik az eleve irreális célokért harcoltak.

1956 kiemelkedő hőse Kádár János volt.

Az elérhető célok érdekben Kádár János volt a kiemelkedő hős, annak ellenére, hogy nem halt hősi halált, csak azt vállalta azt, ami menthető. Még akkor is, amikor a közvélemény óriási többsége hazaárulónak tartotta. Ezzel szemben a közép-jobb kormányunk csak azokat tartja a terror áldozatainak, akik az eleve irreális célokért harcoltak, és akik a bosszú során vesztették az életüket. Pedig ezek elsősorban a forradalom irreális céljainak az áldozatai, azaz mártírok voltak.

Tegnap a magyar miniszterelnök is hősöknek nevezte azokat, akik az esélytelen célokért áldozták fel az életüket. Többségük úgy, hogy fegyverrel harcoltak érte, kisebb részük úgy, hogy ezért kivégezték. Ma a Terror Házában, ami korábban az ÁVH központja volt, csak azok emlékét őrzi, akik áldozatai lettek az 56-os forradalom bukását követő számonkérésnek. Arról tegnap először hallottam a Magyar Televízióban egy történészt, aki a feltett kérdésre azt válaszolta, hogy nem volt realitása annak, hogy 1956-ban ki lehetett volna lépni. Ehhez én teszem hozzá, akkor még az Egyesült Államok sem értett egyet azzal, hogy a Szovjetunió megszállása alól kiléphet egy csatlós.

A magyar politika még ma is messze van ennek tudomásul vevésétől, hogy a demokráciáknak a szovjet hadseregtől való félelme az Egyesült Államok érdekét is szolgálta. Már pedig az irreális célokra épülő politika még mindig messze van attól, hogy ezt tudomásul vegye, iránytűje legyen

Orbán Viktor még sokáig a legtámogatottabb miniszterelnök lesz annak köszönhetően, hogy akkor formált a kis bal-liberális Fideszből tartósan a törvényhozás kétharmadával rendelkező közép-jobb pártot, és akkor igazodott a szavazók többségének az elvárásaihoz, amikor annak eljött az ideje. Akkor mondta ki a csatlós államok politikusai közül először, hogy a megszálló szovjet haderő hagyja el az országot, amikor ennek az elvárásunk megvalósulása megértek a világpolitikai feltételek. Ideje volna végre bevallani, hogy ennek a feltételei 1956-ban nullák voltak. Márpedig az állam vezetője nem tehet nagyobb hibát, mint egy olyan követelmény támasztását, mint amit az adott világpolitikai viszonyok még nem tesznek lehetővé. Nagy Imre súlyosan tévedett, hogy 1956-ban lehetősége volt annak, hogy egy Jaltában csatlós sorsra ítélt állam ezt megtehesse, és áttérhet a szovjet megszállásból a demokratikus oldalra. Ezzel megszűnt volna a bolsevik Szovjetunió az Egyesült Államokkal versengő katonai szuperhatalom lenni.

A saját karrierem.

Utólag magam is nehezen értem meg a saját politikai karrieremet. A fordulat előtt a Nemzeti Parasztpárt funkcionálisa voltam. Utána 1955-ig, az Országos Tervhivatalban, mint páron kívüli egy fontos osztályvezetője lehetem. Nem éreztem, hogy ez hátrányt jelentett volna. Sőt, meglepetésemre 1953 nyarán engem bíztak meg azzal, hogy a Szabadság hegyen titokban dolgozó Nagy Imre által vezetett két agrárreformját kidolgozó bizottságának a titkára, ettől kezdve Nagy Imre bizalmasa, tanácsadója lettem. Ebben a minőségben 1954 nyarán írtam egy feljegyzést Nagy Imrének, amiben felhívtam a figyelmét arra, hogy nem lehet a mezőgazdaságot úgy politizálni, ha közben minden tárca Gerő Ernő irányítása alatt marad. Ezért nem elég a mezőgazdaságot, az egész gazdaságot piacosítani kell.

Erre azonnal hívatott, és közölte, hogy két munkatársával közösen menjünk le Öszödre, a miniszterelnökség üdülőjébe, és készítünk egy reformjavaslatot. Ennek a javaslatunknak adtam a címet: Mechanizmus reform. Ezzel azt akartam kifejezni, hogy a gazdaságot olyan módszerrel kell irányítani, ami önkorrekciós, vagyis a piac, a kereslet és a kínálat jelzésére működik. Ezért adtuk a címet, Mechanizmus reform. A mintegy százoldalas javaslatot tíz nap elkészítettük. Nagy Imrének annyira tetszett, hogy a vitáját a következő Minisztertanácsi Ülésre szét is küldte. Ezt Gerő is megkapta. Ő a tartalmán azonnal elküldte Rákosinak, aki nem kevésbé, felháborodott. Utasították Nagy Imrét, hogy vegye le a napirendről. Nemcsak a szétküldött anyagokat, de minden annak készítését, még az indigókat is összeszedték. Azzal Rákosi is egyetértett, hogy az anyag készítőit nem vonják felelősségre. Ezért 1982-ig senkinél nem maradhatott példány. Csak akkor tudtuk meg, hogy egy példány a Pártörténeti Intézet birtokába megmaradt.

Később Nyers Rezső sem tudott szerezni. Ennek ellenére a szellemével egyet értett, és a Kádár rendszerben rám bízta a Magyarázom a Mechanizmus című rajzfilm sorozatban a Mechanizmus Reform terjesztését. Elképesztő sikere volt. Számos része gyakorlati alkalmazásra is került.

Ennek az én pályámon is voltak hatásai. Nyers Rezsőnek köszönhetően végül a Pénzügyminisztériumban a Pénzügyi Kutató Intézet igazgatója lettem. Csak 1980-ban, két évvel a nyugdíjazásom előtt Biszku Béla tette fel a pénzügyminiszternek a kérdést: Hogyan lehet a kutatóintézet vezetője, aki 1956-ban az Országos Tervhivatalban a Forradalmi Bizottsági elnök volt? Erre a miniszterem a nyugdíjazásomig változatlan fizetéssel feladat nélkül foglalkoztatott.

Nyugdíjasként másodállásokban foglalkoztattak. Anyagi gondok nélkül élhettük, és élünk. Ráadásul

A web lapomnak köszönhetően szabadon publikálhatok. Csak ezen, 90 ezer oldalt közölhettem, és a szakmában egyre népszerűbb lettem.

Az 56 forradalom utáni életem.

Ebben fontos szerepe volt a megelőző éveknek is, hiszen akkor a Parasztpárt alapítói és vezetői az értelmiségi elithez tatoztak.

1945-ben Pécsett én lettem a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára. Németh László Minőség Forradalma címen megjelent esszé gyűjteménye megjelenése óta volt a példaképem, és általában a parasztságot felemelő népi baloldal híve voltam. A Trianon után megmaradt országunk esősorban mezőgazdasági ország volt. Családomban csak kertészek és köztisztviselők voltak. 1945 végén a front közeli dzsentri város Kaposvárról a már békésnek számító egyetemi és ipari városba, Pécsre mentem. Ott találkoztam gimnáziumi történész zsidó barátommal, Hanák Péterrel, aki csontra lefogyva élte át a fronton aknaszedésre kényszerített utóbbi éveket, és már akkor meggyőződéses kommunista volt. Én ugyan kommunista ellenes soha nem voltam, de a mezőgazdaságot kollektív nagyüzemekké átkényszerítő bolsevik Szovjetuniót nem tartottam példaképnek. Különösen nem a miden falusi családnak földet adó Földreform után. Ezért lettem a Baloldali Blokkba tartozó Nemzeti Parasztpárt híve, és az első Baranya-megyei titkára. Ekkor kellet megélnem, hogy a Szovjetunió megszállásánál szemben a választók többsége még a Horthy rendszer folytatását is inkább elfogadta nemcsak előtte, de akkor a leginkább.

A Kádár János vezetése alatti második választáson voltak a legvidámabb barakkot tudomásul vevők többségben. Pedig előtte, 1956. november elsején, amikor Nagy Imre több párti kormánya megalakult, semmi esélye nem volt annak, hogy a következő választás után még kommunista tagjai is lesznek a kommunista állampárti kormánynak.

Kádár János azzal, hogy vállalta a szovjet csapatok behívását, és a kormány vezetését annak ellenére, hogy akkor ez volt a közvélemény legnagyobb többsége által hazaárulásnak minősített tett.

A második világháborút követő 45 évben követett politikai álláspontom szinte kivételesen hibátlannak tartom. Az egyetlen kivétel volt a szovjet csapatok behívása. Azt nem vállaltam volna, pedig ez volt az egyetlen módja annak, hogy végül a legvidámabb barakk lehessünk.

Orbán Viktor kormányával sem mindenben értek egyet.

Azt ugyan az elsők között láttam, hogy Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki elérte, hogy a választók többsége mögéje állt és állni fog. Ameddig munkaképes marad, ő lesz a szavazók többségének támogatásával kormányzó Fidesz és a kormány elnöke. Zseni abban, hogy aki hatalmon akar maradni, annak a szavazók elvárásaihoz kell igazodni. Ezt tette most a legutolsó választás után is. Mivel a megszerzett kétharmadot úgy érte el, hogy fővárosban és néhány vidéki városban vesztett. Erre azzal reagált, hogy nem a felső harmad megnyerésére, hanem az alsó kétharmad megtartására koncentrál.

Az már a választási kampányban is így volt. Ennek formája a gyermekvállalásra koncentrált politikája. Meggyőződésem szerint, a gyermekvállalás támogatásánál sokkal fontosabb volna a gyermeknevelés eredményét jutalmazó rendszer. A jelenkor demográfiájának nem a több állampolgárra, hanem annak a minősége javítását kell jutalmazni. Ez minél fejlettebb a társadalom, annál inkább nem a több születésre, hanem a megszületettek minőségének javítására kell törekedni. De minél gyorsabb a technikai fejlődés, annál inkább igaz ez a még felzárkózó országokban is.

Ezt tanultam meg az egykéző protestáns dél-dunántúli falvakban hetven éve. Ezeken a keresztény vallások, különösen a római katolikus botránkozott. A tények hiába mutatták azt, hogy ezekben a kis népességű falvakban nőtt leggyorsabban az egy lakosra jutó föld nagysága, és a következő generáció iskolázottsága és várható életkora.

1990 óta pedig a világ legnépesebb országa Kína kemény büntetéssel sújtotta azokat a városi lakosokat, akik második gyermeket vállalnak. Elsősorban ennek köszönhetően ez óta ebben a birodalomban nő leggyorsabban nemcsak jelenleg, de a történelmünk során valaha a lakosság jövedelme, vagyona, iskolázottsága és a várható életkora.

Blog olvasottsága

Oldalmegjelenítések száma tegnap

15

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

266

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

96 914

Megbukik az euró övezet

Kopátsy Sándor EH 2019 10 08

Megbukik az euró övezet

Az Európai Uniót két megalapítója, Adenauer és De Gaulle eleve nem az Európát megelőző Egyesült Államokkal akartak párhuzamos utat találni, hanem azzal szemben akartak fölénybe kerülni. véleményem szerint fogalmuk sem volt arról, hogy velük szinte egy időben a három észak-amerikai állam, az Egyesült Államok, Kanada is lépésre határozta magát azzal, hogy a déli, latin-amerikai szomszédjukat, Mexikót is bevonják, és egymás között felszámolják a vámhatárt. Az utóbbi bevonása két okból történhetett. Az Egyesült Államok meg akart szabadulni az egyre terhesebb mexikói bevándorlástól, ami akkor még szinte ezekre korlátozódott. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tömegáruk gyártása egyre több képzetlen munkaerőt kívánt.

Ez az igény közben spontán megoldódott a kommunista Kínával kialakult munkamegosztásban, ami a jelenkor egyik legnagyobb világgazdasági újdonsága lett. Kezdetben a kínai munkaerő ára tizede sem volt annak, amit az Egyesült Államokban egyre gyengébb munkaerővel kellett megosztani. Az ehhez szükséges tőkét az Egyesült Államok boldogan adta. Mindezt a tőkés vállaltok spontán megoldották, a felső politikai vezetésnek elég volt tudomásul venni. Az amerikai politika türelme akkor fogyott el, amikor ennek a költsége több százmilliárdos hiányra nőtt, és az Egyesült Államok demokrata elnökeit legutóbb köztársaságpárti váltotta fel, aki annak köszönhetően nyerhette meg, mert két népszerű célt hirdetett meg. Felszámolja a kínai külkereskedelem óriási veszteséget, és áthághatatlan kerítést épít a mexikói határra, ahol már nem is mexikóiak, hanem a még nagyobb nyomorban élő közép-amerikai bevándorlók ellen kell védekezni.

Mexikó ugyanis a leggyorsabban növekedő latin-amerikai ország lett, ahol az oda áramló amerikai tőke biztosította az északi szomszédjával kialakult vámmentes munkamegosztást, a hazájukban megtalálható foglalkoztatást.

Mindez olyan spontán alakult ki, hogy az európai politikai elit észre sem vette, hogy az egymást elválasztó határok vámmentessége velük párhuzamosan megvalósult a három észak-amerikai ország között is, de ott a három tagállam szuverenitása megmaradt azzal, hogy a saját valutájuk viszonylagos erejét önállóan alakíthatják.

Máig nem tudatosult az Európai Unióban, hogy Észak-Amerikában a három tagállamból a két fejlett jóléti, az Egyesült Államok és Kanada nem nemzeti, hanem sok viszonylag egyenrangú, egymás között a lakosság és az áruk korlátlan mozgásszabadságával rendelkező, államnak nevezett közigazgatási egység. Az, amivé a német-francia vezetés alatt vezetett Európai Unió szeretne lenni.

Ennek a célnak megfelelni látszott, amikor a tagállamok többsége, a fejlettek mind, viszonylag gyorsan átértek a közös valutára. A bankárok és a közvélemény vissza-visszatérő mániája a közös pénz előnyössége. Ebben a kevésbé fejlett, a fedezet nélkül is pénzt teremteni kénytelen gyenge országok közvéleménye is támogatja őket abban a hiú reményben, hogy ezzel megszabadulhatnak a pénzük romlásától.

A közös valuta bevezetése minden tagországot megszédítette, minden állam lelkesen jelentkezett. Még nagyobb lenne az Európai Unió tragédiája, ha minden jelentkezőt felvettek volna. A brüsszeli vezetés a 70 milliós Olaszországot eleve nem akarta kihagyni, Franciaország pedig ragaszkodott a másik három mediterrán ország tagságához, hogy a latin kultúrájú országoknak nagyobb legyen a súlyuk. Mi, magyarok a felvehetők határán voltunk. Máig nem tudom, minek köszönhettük, hogy várólistára kerültünk. Nyilván Magyarország közismert nacionalizmusától féltek. Mi pedig azzal vigasztalódtunk, hogyha nincs euró, időlegesen jó a svájci frank is. Szerencsénkre ez a kisebbik baj volt, mert abból, ha nem is olcsón, de ki lehetett lépni. Gyorsan egyértelművé vált, hogy a svájci frank még az eurónál is keményebb valuta, de ez csak akkor vált világossá, amikor elkezdtek a hitelek lejárni.

A következő választáson a kétharmados győzelmet aratott Fidesz elutasította a szuverenitásukat megfosztó kalandot, és a felszámolásával járó veszteségeket megosztotta a hitel felvevők, a folyósító bankok és az állam között. Ezzel lehetőségünk lett arra, hogy az euróhoz képest gyengítsük a forintunkat. Ennek a tudatosítását ugyan elhallgattuk, de csendben azonnal megindult. Szabadabbá vált akkor, amikor Matolcsy György lett a jegybank elnöke. Mára közel harmadával gyengült a forintunk, és beindulhatott az úttévesztésünk korrekciója. Javul a külkereskedelmi és a turizmusunk mérlege, és tört részére csökkent a külföldi hitelezőkkel szembeni adósságunk. Jelenleg az EU leggyorsabban javuló élcsapatában vagyunk. Jelenleg csak a négy mediterrán euró övezetes ország van kilátástalan csapdában.

A kiszállásuk fő akadálya, hogy a veszteség nagy többségét Németországnak kell megfizetni, mert ez a be nem hajtható államadóságok fő hitelezője. Az, hogy Németország a vesztes, már ma is nyilvánvaló, a vissza nem fizethető államkölcsönök értéktelenségét a német hitelezők, bankok, alapítványok, nyugdíjpénztárak részvényeinek az árcsökkenése bizonyítja.

A szuverén tagországok közös valutája a gazdaságtörténelem egyik legnagyobb tévedése, aminek korrekciója nagyon nehezen lesz megvalósítható.

Az élenjáró társadalmak három sebessége

Kopátsy Sándor EH 2019 09 27

Az élenjáró társadalmak három sebessége

Harari

Az emberiség jelenleg évente mintegy 70 millióval gyarapodik úgy, hogy a szegény és egyre jobban lemaradó országok lakossága 100 millióval nő, az egyre fejlettebbek létszáma azonban 30 millióval csökken. Ez azt jelenti, hogy az emberiség gazdag és szegény országai között egyre nő a különbség. Nemcsak a társadalmak közti feszültség lesz egyre nagyobb, de ennek mind a tudatosulása, és a technikai megoldhatósága lett egyre könnyebb. Fajuk először jut olyan információkhoz, hogyan élnek a gazdag, ma már úgy nevezett jóléti társadalmakban, de ezek a társadalmak mára már elérhetőbbek is lettek a kor információs és közlekedési eszközeivel.

Fajunk különböző társadalmai az ipari forradalom előtt, alig tudtak valamit a fejlettebb társadalmakban jellemző életkörülményekről, de ha tudták volna, hogyan élnek ott a dolgozók. Az osztálytársadalmakban a lakosság alsó harmada alig élt jobban, mint az elmaradtakban. A munkanélküliség, a munkaerő felesleg ezekben az országokban is a létfeltételekhez közeli szinten és létbizonytalanságban élt.

Ezt a tényt egyértelműen bizonyítja a testmagasság alakulása. A városik lakosság kétharmada egészen a 19. század derekáig, a városi közművek és az egészségügyi szolgáltatások kiépítéséig alacsonyabb volt, mint a falvakban élőké. A tudományos és technikai forradalomig az iparosodott társadalmakban a városi lakosság kétharmada nem élt jobban, mind a kisárutermelő falvak lakossága. A városok lakosságának kétharmada nem élt irigylésre méltó életet és létbiztonságot. A sűrűjen élő városik lakosság halandósága nagyobb volt, mint a vidéken élőké.

A közművek és az egészségügyi hálózat kiépülése után a városok jelentik a nagyobb életbiztonságot, a várható élet meghosszabbodását.

Az1990-es kínai egyetlen gyermek vállalhatóságának a korlátozása bebizonyította, hogy az egyetlen gyermek azt eredményezte, hogy a szülők nagyobb gondot fordítanak annak az életének a megvédésére és minőségének növelésére.

A jóléti társadalom útja.

Nyugat-Európa volt a tudományos és technikai forradalom előtt a társadalmak élcsapata. Az egyetlen kivétel a távol-keleti Japán volt, amelyik önerőből képes volt felzárkózni az iparosodott, gyarmattartó tőkés társadalmak közé. Az emberiség nagy többsége a tőkés osztálytársadalmak gyarmatain, befolyási övezetein élt.

Kivételt csak a négy volt brit gyarmat jelentett, amelyek Nyugat-Európánál tízszer nagyobb, alulnépesedett élettereiben befelé építkeztek. Ezeknek nem az elmaradt gyarmatok kizsákmányolása volt a társadalmi céljuk, hanem az életterük hasznosítása. Ez a négy volt brit gyarmat között az Egyesült Államok minden tekintetben a legnagyobb volt. Ezért vállalhatta a gyarmatrendszer felszámolását. Ezt a kor társadalmi átalakítását jelentő célt az Egyesült Államok elnöke Woodrow Wilson fogalmazta meg már az első világháború előtt, és ez lett a trianoni békéket jellemző, a nemzetállamokat kialakító vezérvonal.

Ennek a következő lépése volt a második világháborút lezáró Jaltai Egyezmény, amit Roosevelt tett a hidegháború, majd azt követően a jelenkort jellemzővé. Ha nincs hidegháború, nem esik szét darabjaira a Szovjetunió, ha ez nem következhetik be, a marxista Kína csodája. Vagyis nélküle egészen másként állt volna össze a jelenkor valósága. Az mára egyértelművé vált, hogy a jelen század derekára Kína felzárkózik az Egyesült Államok mellé, mint szuperhatalom. Ezt elsősorban annak köszönheti, hogy megállította a népszaporodását. Ezt követően Kínában az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a munkaerő iskolázottsága, valamint a várható életkor példátlanul gyors növekedése következett.

A négy volt brit gyarmat.

A két észak-amerikai és a két óceániai brit gyarmat egyre jobban megelőzi Nyugat-Európát. Jelenleg a világ tíz legfejlettebb országa között hat viszonylag kis nyugat-európai nemzeti állam, és a négy volt brit gyarmat van. Ezek nemzeti vagyonának, életterének, jövedelmének 90 százalékát az utóbbi négy jelenti.

Az Európai Unió.

Ez a közösség egyre jobban lemarad, mert nem Európa szuverén államainak a közössége, hanem egy Európai Egyesült Államok akar lenni.

A világgazdaság élvonalába tartozók között vészesen nő a távolság.

Kína a század közepére túlsúlyba kerül, Nyugat-Európa pedig lemaradó harmadik, ugyan jóléti marad, de egyre gyengébb lesz.

A felmelegedés egyik előnye

Kopátsy Sándor EH 2019 10 09

A felmelegedés egyik előnye

Fajunk életében a legnagyobb előrelépést a jégkorszak megszűnését okozó klímaváltozásnak köszönhetjük. Most, hogy a következőben vagyunk, ezt is tragédiának, katasztrófának minősítjük, annak ellenére, hogy a változás kisebb, és az ellene védekezési képességünk ezerszer akkora. Azt máig vízözönnek, mérhetetlen pusztításnak tartjuk, amitől csak az isteni beavatkozás mentette meg az embert és a szárazföldi állatvilágot, annak ellenére, hogy csak ennek a felmelegedésnek köszönhetően geológiai időmérés mértékével mérve nagyon rövid idő alatt sokszorosára felgyorsult fajunk fej nemcsak a fajunk, de a domesztikált állatok létszáma. Ha nem lett volna ez a földtani változás, még mindig ezred ennyi létszámban, mint ma, és továbbra is csak a gyűjtögetésből élhetnénk. Ennek ellenére a csillagászati okokból történő felmelegedést a fajunkat ért legnagyobb katasztrófának, vízözönnek tekintjük. Máig nem vesszük tudomásul, hogy ebben a felmelegedésben nem volt szerepünk, mégis ezt a fajunkat ért legnagyobb ajándékot a legnagyobb katasztrófának minősítjük.

A jelenlegi felmelegedés sokkal kisebb, lassabb, ezerszer annyi embert érint, tízezerszer annyi kapacitásunk van a védekezésre, mégis pánikot keltünk, és csak a várható negatív hatásaival ijesztgetünk. Minden klímaváltozásnak előnyei és hátrányai vannak, de fejlődést csak azok hoznak. Mindegyiknek több az előnye, mint a hátránya. A bolygónkon azonban csak a viszonylag gyors fejlődés csak az ott lehet, ahol jelentősek és viszonylag gyakoriak a változások. Fajunk csak a jégkorszak megszűnését és a jelenlegi felmelegedést érezte változásnak, az előzőkhöz csupán, akár az állatok és a növények ösztönösen alkalmazkodtak. Az öntözéses gabonatermelést lehetővé tevőt is csak azzal, hogy élt a létrejött lehetőségekkel. A jelenlegi az első, az általunk támasztott és felismert okokból várja a negatív hatásait. Azt fel sem méri, hogy az új körülmények milyen lehetőségeket is teremtenek. Az fel sem merül, hogy a megváltozó körülmények mit kínálnak. Még a nyomát sem találtam annak, hogy a tudomány legalább keresné a változásokkal járó pozitív következményeket.

Utólag sem bizonyítjuk, hogy a felmelegedés eredményei nélkül hol tartanánk ahhoz képest, hogy hova jutottunk. Számomra ezt legjobban példázza az, hogy az utolsó jégkorszak megszűnése nélkül, ami a tengerszint 70 méteres felemelkedését eredményezte, nem voltak meg a feltételei annak, hogy a fagymentes telekben a folyamok völgyei gravitációsan öntözhető gabonatermelő kultúrák létrejöhettek volna. A gyűjtögetésről a gravitációs önözéssel történő gabonatermelésre csak annak köszönhetően térhettünk át, hogy a bolygónkon lévő jég többsége elolvadt, és ezzel a tengerek szintje 70 méterrel magasabb lett.

A jelenleg folyó felmelegedésnek hatására a tengerszínt, lassan, és potenciálisan is csak sokkal kisebb mértékben fog emelkedni. A jelenleg már megindult felmelegedés azt kívánná, hogy ennek hatását igyekezzünk megbecsülni. Fajunk szellemi fejlettsége már lehetővé tenné, hogy előre felmérjük a bekövetkező változásokat.

Harari szellemesen bemutatja, hogy a jégkorszak megszűnése mivel járt. A bolygónkon a biológiai élet a nagyon gyorsan, és alapvetően megváltozott. Tízezer éve az ember és háziállatai csak ritka jelenség voltak, a vadállatokhoz képest. Mára azonban a vadállatok váltak viszonylag jelentéktelenné. Most az volna a tudomány feladata, hogy felmérje, mi várható a közeljövőben.

Fajunk étellel és itallal történő ellátása.

Tízezer éve ezred annyi ember és háziállat sem volt, mint ma. A belátható jövő első feladata az lesz, hogy az ezerszer több és gyorsabban növekvő számú emberről és háziállatairól gondoskodjunk.

A néhány fokkal melegebb éghajlat legfontosabb hatása az, hogy több száz kilométerrel a pólusok felé terjed a négy évszakos klíma. Ez az északi sark irányában okoz jelentős változást, és elsősorban négy országot, Kanadát, az Egyesült Államokat és Oroszországot érinti. Már ma is ezek adják a gabonaexport 90 százalékát. A felmelegedés legnagyobb haszonélvezői is ezek lesznek.

Az Egyesült Államok és Kanada már száz éve egyértelműen bebizonyította, hogy a korszerű földművelés leghatékonyabb üzemi formája a kiscsaládos farmergazdaság. Ebben a két országban a munkaerő alig 3 százaléka elegendő a lakosság magas szintű élelmezésére. Ezek azért lesznek nagyon jelentősek, mert búzát, árpát, burgonyát, kukoricát a leghatékonyabban termelők.

Oroszország a sokkal kevésbé várható szerencsés. A 20. század történészei máig nem ismerték fel, hogy a bolsevik Szovjetunió széthullásának az egyik oka a nagyüzemi mezőgazdaság kikényszerítése volt. Akkor éppen akkor történt, amikor Észak Amerikában a kiscsaládos farmergazdaság gyorsan felszámolta a sokkal kevésbé hatékony mezőgazdasági nagyüzemeket. A Szovjetunió kierőszakolta a mezőgazdasági nagyüzemek teljes uralmát. Ennek lett a következménye, hogy a lakosságához viszonyított legnagyobb szántóterülettel rendelkező birodalom nem volt képes megterelni a kenyerét, állandó gabonaimportra szorult.

A Szovjetunió széthullása után jelentős állam csak Oroszország maradt. Amennyire annak idején a világ hangos tájékoztatást kapott az erőszakos kollektivizálásról, ennek teljes felszámolása alig kapott nyilvánosságot.

Oroszország az iparát és a szolgáltatásait tőkés nagyvállatokra cserélte, a nagyüzemi mezőgazdaságát azonban széthullani hagyta. Erről sem befelé, sem kifelé a világ közvéleménye számára említés sem történt annak ellenére, hogy az volt a bolsevik marxizmus egyik nagy hibája, hogy a cári Oroszország nagyrészt paraszti, azaz kisárutermelő mezőgazdaságát erőszakkal abnormális sok száz, illetve néhány ezer dolgozót foglalkoztató nagyüzemekbe, állami gazdaságokba kényszerítette. A magára maradt Oroszország azonban ezeket hagyta elemeire szétszóródni. Ez olyan csendben történt, hogy talán nem is sejtették, hogy ezzel az elkövetett hibájukat javították ki. Ez én is csak pár éve vettem tudomásul, hogy 2016-ban az ország gabona exportja megelőzte az Egyesült Államokét és Kanadáét, az első lett a világgazdaságban.

Kiderült, hogy a bolsevik Szovjetunióban a mezőgazdasági nagyvállalatok dolgozói nemcsak iskolázottak lettek, de meg is tanultak a rájuk bízott viszonylag modern gépekkel bánni. Most, hogy a saját gépeivel dolgoznak, megtanulták, hogyan kell azokkal hatékonyan dolgozni, és amit a nagyüzemi dolgozók nem ismernek, hogyan kell az állapotukra vigyázni. Ugyanakkor viszonylag lényegesen alacsonyabb jövedelemmel is megelégednek, mint az észak-amerikai farmerek.

Összefoglalva, a négy évszakos, természetes csapadékon termelt gabonatermelés várható kapacitása példátlanul gyors fejlődés előtt áll.

Ezt látva a kisebb problémának tartom a fajunk létszámának 70 milliós évi növekedését. Az az elmaradt társadalmak baja, hogy évente 100 millióval szaporodnak, de sem az egy lakosra jutó élelmezésük, sem az iskolázottságuk, sem a vagyonuk nem képes ezzel lépést tartani. A gyermekvállalásuk csökkeni fog, mert nő az iskolázottságuk és csökken a vagyonuk.

A jóléti társadalmaknak az elmaradott társadalmakat nem a lakosságuk számottevő hányadának befogadásával, hanem oktatással és fogamzásgátlókkal való ellátással kell segíteni.

Kopátsy Sándor EH 2019 10 15

Mi történhet a brexit után

Egyre inkább reálisnak tartom, mi történhet a brexit után. Azt ugyan kezdettől láttam, hogy Nagy Britannia nem illett bele az Európai Unióba, mégis meglepett, amikor népszavazáson úgy döntöttek, hogy kilépnek. Ennek adták a brexit nevet. Számomra kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy az Európai Uniót Németország és Franciaország eleve azzal a szándékkal hozta létre, hogy az Európai Egyesült Államokat sikerül létrehozni. Képtelenek voltak megérteni, hogy a példának tekintett négy angol gyarmat nem nemzeti államok egyesülésével jött létre, hanem az európai nemzeti államokból odatelepült különböző kultúrákból odavándorlók, illetve odahurcolt afrikai rabszolgák közös államai lettek, amelyek kivétel nélkül csak a britek által működtetett gyarmatoknak sikerült.

A történészek máig nem tisztázták, hogy miért csak a brit gyarmatok értek el az eredeti hazájuknál sikeresebb társadalmakat a gyarmataikon, miért nem sikerült az a latin országok gyarmatainak. De ez a hidegháború után sikerült Kelet-Ázsiában is a két városállamnak, a britek által működtetett Szingapúrnak és Hongongnak. Majd a hidegháború után két japán gyarmat, Dél-Korea és Tajvan mára elérte a gyarmattartójának, Japánnak a színvonalát. Ezzel szemben a két gyarmatosító mediterrán ország, Spanyolország és Portugália gyarmatai Amerikában még jobban lemaradtak, mint Európában.

A négy volt brit gyarmaton ma csak az Egyesült Államokban él jelentős latin-amerikai, és ezek ugyan jelentősen le vannak maradva a puritán lakossághoz képest, de messze jobban, tovább és tanultabban élnek, mint nemcsak a latin-amerikai államokban, de az európai őshazájukban, Európában. Ma ezek országa minél közelebb van az egyenlítőhöz, annál elmaradottabb lett. Viszonylag három latin-amerikai ország van az élcsapatukban, a két leginkább déli mérsékeltben, Argentína a Csille, és a leginkább északi, Mexikó. Az utóbbi felemelkedése akkor gyorsult fel, amikor az Egyesült Államokkal és Kanadával vámmentessé vált.

Ezzel eljutottunk mondandómhoz, Mexikó sikeréhez, amit annak köszönhetően ért el, hogy a két nagyon fejlett Egyesült Államokkal és Kanadával vámmentessé vált. Ezt úgy működteti, hogy mind a három ország megtartotta a saját valutáját. Ezzel szemben a vámmentes Európai Unió a vámmentesség után azonnal belenyúlt a tagországok gazdaságpolitikájába, és ezzel a szuverenitásába, sőt többségüket a közös valuta övezetbe csalta. Ezzel a négy mediterrán országot menthetetlen válságba hajszolta. Mexikó a fejlett szomszédjaihoz kötődve a latin-amerikai országok élvonalába emelkedett, a négy európai mediterrán ország pedig menthetetlen válságba zuhant.

Nagy Britannia az EU-ból kilépve.

Az a tény, hogy egy hete az angol font az euróhoz képest nagyon gyorsan keményebb valutává válik, azt jelzi, hogy a Boris Johnson által képviselt politika, az EU otthagyása reális lehetőségnek számít. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok elnöke, Trump lelkesen támogatja. A brexit megvalósulása azt jelenti, hogy Nagy Britannia beléphet az észak-amerikai vámmentes, 500 millió lakosú közösség azt jelenti, hogy a tagjai megtartják a valutájukat. Ez azt jelenti, hogy Ausztrália és Új-Zéland is tagja lehet ennek a vámmentes közösségnek, ami az egyetlen abban a tekintetben is, hogy alulnépesedettek, az egyetlenek, amelyek a számukra értéket jelentő munkaerőt is be tudnak fogadni.

Ugyanakkor az EU erős bal-liberális oldala képtelen megérteni, hogy az elmaradt társadalmak több százmilliós bevándorolni akarók egyetlen százalékát sem képes hatékonyan beépíteni.

Nagy Britannia pedig megnyerte a főnyereményt azzal, hogy egy válságban ragadt EU tagságát a Nyugat egyetlen versenyképes csapatával cserélheti fel. Ha ez megvalósul ez a mesém, újra beigazolódik, hogy a három nyugat-európai legnagyobb európai nép között újra a britek kerülnek fölénybe. Ez a 70 milliós lakosságú nyugat-európai nép kerül fölénybe a másik kettővel, a németekkel és a franciákkal szemben.

Amikor Nyugat-Európa népeinek gazdagsága az elmarat gyarmatok birtoklását jelentette, ez nem volt lényeges fölény forrása, hiszen a gyarmattartók nem voltak fölényben a kis nemzeti államokkal szemben. Ez leginkább egyértelművé a jelenkorban vált a leginkább egyértelművé. Jelenleg a kontinens leggazdagabb hat leggazdagabb országa, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Ezek között csak Hollandia volt gyarmattartó. Ha a brexit úgy valósul meg, ahogy leírtam, Gyorsan Britannia lesz a leggazdagabb Európai ország. De ennél is lényegesen fontosabb fölényt jelent azonban az, hogy a Nyugat élcsapatába csak Anglia lesz részes.

Ez nem azt jelenti, hogy Anglia nagyhatalom lesz, csak azt, hogy részese lesz annak a négy volt brit gyarmatra, azon belül az angolszász gyökerű Egyesült Államok marad önmagában is szuperhatalom, de vámunióban nemcsak a három volt brit gyarmattal és a nyugat-európai Angliával közös vámmentes unióban.

Ebben az esetben mit jelentenek a világ országai között az angol-szászok?

Az angol nyelv.

Az emberiség történetében aránylag nemcsak a több ember beszél angolul, mint valaha a fajunk történetében, de ez a nyelv egyúttal a legtöbb ember második nyelve is. A tudományokban sem lehet eredményes az, aki nem tud angolul. A fergetegesen fejlődő Kínából 800 ezer diák tanul angol egyetemeken.

A Nobel díjasok között legfeljebb irodalmi díjazottak között lehetnek olyanok is, akik nem használják ezt a nyelvet.

Először fordul elő a történelmünkben, hogy egy nép nyelve ilyen uralomra kerül.

Ezek a példátlan eredmények csak annak köszönhetően váltak egyértelművé, hogy az britek szuperhatalmakká váltak.

Gondolatok a latin kultúra alkalmatlanságáról

Kopátsy Sándor EH 2019 09 11

Gondolatok a latin kultúra alkalmatlanságáról

A The Economist szeptember 7. száma egy általam 65 éve felismert problémáról fejti ki a latin-amerikai országokról alkotott véleményét.

Már középiskolás koromban azon botránkoztam, hogy a náci Németország korlátlanul népszerű diktátora, Hitler kiemelt partnernek választotta a fasiszta olasz diktátort, Mussolinit. A latin népek fasizmusával sem értettem ugyan egyet, de a germánokat nagyságrendekkel nagyobb potenciájú fenyegetőknek tartottam mind jóban, mind rosszban a latin olaszokhoz viszonyítva. Ezért a náci germánok befolyástól százszor jobban féltem, mint az olaszok fasizmusától.

Mivel akkor még történész akartam lenni, az ezer éves magyar történelem legnagyobb hatású döntésének tekintettem, hogy a pogány apa, Géza, és a már maga is keresztény királyként uralkodó fia, István az akkor a térségünkben terjedő két kereszténység közül, egyértelműen a nyugatit, a latint választotta. Ezzel a Kárpát Medencét nem Kelet-, hanem Nyugat-Európához csatolta. Ezzel azonos időben a háromszor nagyobb népességű szláv nép, a lengyelek királya is hasonlóan döntött. Ez lett az alapja az ezer éves lengyel-magyar barátságnak.

Mivel ekkor még nyoma sem volt annak, hogy Európa puritán népeinek a latinnál puritánabb kereszténységre, csak a két európai kereszténység között lehetett választani. Ez a lehetőség félezer évvel később kínálkozott, éppen akkor, amikor az ország kétharmada Hódoltság, illetve az Erdélyi Fejedelemség az oszmán szultán provinciája volt. Vagyis a Kárpát Medence térségének kétharmadában vallásszabadság volt. Ezzel szemben a katolikus Habsburg császárok uralma alatti Magyar Királyság üldözte a reformációt. Ekkor újra kezdődött a magyar történelem. A reformációt üldöző nagy formátumú Pázmány páternek sikerült a hithű katolikus Habsburg császárok segítségével reformációt tört részére visszaszorítani, a nevében megmaradt Magyarország hithű katolikus ország lett.

Történészeink nem ismerték fel a vasúti hálózat kiépülésének a jelentőségét a magyar történelemben. Ennek köszönhetően ugyanis egyrészt az országon belüli árucsere megtízszereződött, ugyanakkor a Kápát Medence tizednyi idejű és költségű szállítási távolságra került a fejlettebb Nyugat-Európához. Ez volt a legnagyobb változás a honfoglalásunk óta. Ezt megelőzően az országon belül csak az válhatott áruvá, ami egynapos idővel eladható, és utána még hazaérhető távolságra volt. A vasút előtt a falvakban csak az változhatott áruvá, ami egyetlen napon belül megoldható volt. Annak ellenére, hogy a legfontosabb történészi feladat annak a felmérése lenne, hogy a városi piacoktól 5-10, illetve 10-50 kilométer távoli falvakban a megtermelt javak hány százaléka válhatott áruvá, ilyen megközelítéssel még nem is találkoztam. Egy ilyen felmérés megmutatná, hogy a megtermelt jövedelem hány százaléka válhatott a vasút előtt, és utána áruvá. Csak becsülni tudom, hogy a potenciális kereskedelmi lehetőség megtízszereződött. Ennek tudomásulvétele nélkül nem érthetjük meg, hogy a vasút tízszer nagyobb kereskedő személyt és százszor több kereskedelmi tőkét igényelt teremtett. Csak ennek függvényében érthetjük meg, hogy a semmiből kellett tízszer több kereskedőt és kereskedelmi tőkét teremtenünk. Senki sem gondolt arra, hogy a gettókban élő, a lakosság 6 százalékát kitevő, eddig jelentéktelen zsidóság képes lett erre. Ugyanakkor, a magyar arisztokrácia és az úri középosztály gyorsan felismerte, hogy a magyar zsidóság győzelme az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmának a megtörésével jár. Ezért lettek ösztönösen, türelmetlen antiszemiták. A Szegeden összegyűlt arisztokraták között két tehetség volt, Gróf Bethlen István, és Gróf Klebelsberg Kunó volt.

Gróf Bethlen István felismerte, hogy az ország kormányozójára a legjobb jelölt a nagyon közepes képességű tengerész altábornagy, Horthy Miklós a legalkalmasabb. Nem kell félni attól, hogy uralkodói dinasztiát alapít, ugyanakkor ösztönösen antiszemita.

Gróf Klebelsberg Kunó pedig tudomásul vette, hogy ő vállalja az első belügyminiszteri posztot, amiben a zsidóság szellemi fölényének érvényesülését állítja meg azzal, hogy a magasabb képzettség megszerezhetőségét létszámuk fölé, törvénnyel kell megakadályozni.

Mindkét arisztokrata elképzelése megvalósult.

Klebelsberg ambíciója azonban ennyivel nem elégedett meg, és a Bethlen kormányban kultuszminiszter lett. Megoldotta a tanyákon és az uradalmakon élő gyerekek iskoláztatását. Felszámolta az analfabetizmust. Itt érdemes megemlítni, hogy a6 1847-es népszámlálás adataiból kiderül, hogy a Kárpát Medencében csak a határőrvidéken volt alacsony az analfabetizmus. Vagyis csak ott, ahol az oktatás is az Osztrák Hadügyminisztérium felügyelete alá tartozott. Ezt nemcsak Kossuth Lajos, de Széchenyi István sem vette tudomásul. a magas analfabetizmusunkat csak Klebelsberg Kunó tartotta a legsürgetőbb nemzeti feladatnak, és meg is oldotta. Számomra ő a klasszikus példája annak, hogy a zsenik nemcsak nagy eredményekre, de történelmi hibákra is képesek. Ő követte el a történelmi legnagyobb hibánkat azzal, hogy törvényes korlátot állított a zsidóság polgárosodása elé, és a legnagyobb eredményt azzal, hogy felszámolta a tanyákon és az földesúri uradalmakon a gyerekek iskolázatlanságát.

Ezt a népi írók sem említik meg. Ugyanakkor először lehetett volna jelentős létszámú, és szinte példátlan minőségű magyarul beszélő zsidó polgárságunk. Ugyan korábban is volt jelentős számú és germán etnikumunk, de az évszázadokon keresztül sem tanulta meg az ország legnagyobb és a politikai hatalmat gyakorló magyar etnikum nyelvét, ezzel aztán a társadalmon belül izolált maradt.

Ezzel szemben az eddig izoláltan, gettókban élő zsidóság a vasúthálózat kiépítésének alig ötven éve alatt magyar polgársággá nőtte ki magát. Számomra a világhíres Fasori Evangélikus Gimnázium diákjainak a példája az, hogy a lutheránus vidéki papok gyermekei a már kikeresztelkedett, magyarul beszélő budapesti zsidó nagypolgárokkal az óta is a legsikeresebb találkozásnak bizonyultak. Ezt nem is annyira, mi magyarok minősítettük a földre repített marlakók megjelenésének, máig tartó világcsodának.

Arra ugyan soha nem gondoltam, hogy a római katolikus kereszténységem protestánsra cseréjem, de a reformációt mindig minőségében lényegesen korszerűbb kereszténységnek minősítettem. A római katolikus papok nőtlenségét, reverendába járását, a nőknek a klérusból kizáráságát súlyos hibának tekintettem. A latin kereszténység legnagyobb hibája azonban az antiszemitizmusuk volt. A Megváltó megölése, a liturgia szerint, az atyaisten akarata volt. Az ő akaratából ezért jelent meg a földi valóságban, hogy az eredendő bűntől halálával váltsa meg az emberiséget. Tehát azért halt meg, mert Júdás elárulta, hanem azért, mert ezzel megváltotta a kereszténységet, ez volt a küldetése. Fel sem vetik a keresztény teológusuk, hogy Krisztus halála az atyaisten akarata volt, hogy nem azért halt meg, mert elárulta Júdás, hanem azért, mert ez volt az Atyaisten akarata. A római katolikus teológiának eleve hibás volt a logikája. Ez számomra nem volt elegendő ok arra, hogy vallást váltsak. Azt ugyan tudomásul vettem, hogy a Fasori Evangélikus Gimnázium, ha katolikus vallású lett volna, nem történhetett volna meg a csodája. Úgy érzem, ha nem ezt bizonyítom a könyvemben, nem lehetnék rá büszke. Azt ugyan sajnálom, hogy ezt nem eléggé fejtettem ki.

Az sem nagyon zavar, hogy a Jelenlegi Fidesz kormány tejhatalmú vezetője protestáns, de ót sem zavarja, hogy a katolikus klérus politikai hatalmát természetesnek tarja. A keresztény egyházak közti vita gyorsan olvad.

Az európai latin népek.

Amióta a hatvanas évek közepén fél évet Olaszországban töltöttem, sokat tanulhattam abból, hogy a mediterrán népeket jobban megértsem. Azt ugyan Magyarországon megtanultam, hogy nem lehet előnyös az olyan ország, amelyben különböző viselkedésű etikumok élnek. Olaszországban ezt a felismerésemet kibővítettem azzal, hogy az sem lehet versenyképes, ahol ugyan közös nyelv, de nagyon elértő a közös nyelvet beszélő lakosság viselkedése. Az ilyen egynyelvű állam eleve nem lehet hatékony nemzeti állam. A négy európai mediterrán ország közül csak Olaszország ilyen. Spanyolország sem ilyen, mert ott a katalánok és baszkok ugyan nagyon a spanyoloktól nagyon eltérően viselkednek, de más nyelven is beszélnek és nemzeti függetlenséget is akarnak.

Az EU a tagállamok kulturális másságéra nem gondoltak.

Adenauer és De Gaulle eszébe sem jutott, hogy az európai mediterrán népek eleve alkalmatlanok a puritánokkal való közös társadalom hatékony működtetésére. Az EU vezetői problémamentesnek látták, hiszen az Egyesült Államok kulturális tagoltsága ellenére a történelemben az első, példátlan szuperhatalom lehetett, annak ellenre, hogy a lakosságának fele nem puritán kultúrájú nép, latin-amerikai és afrikai néger. A jelenkor történészei máig sem vették tudomásul, hogy az Egyesült Államok annak ellenére lett példátlan mértékű szuperhatalom, hogy a lakosságának csak a kisebb fele volt puritán. A jelenlegi elnök megválasztása előtt, többségében olyan demokrata párti elnökei voltak, amelyek szavazói többségét a latin-amerikaiak és az afrikai feketék jelentették. Ezek az elnökök abból indultak ki, hogy a latin-amerikai és az afrikai népek a lakosság egyre nagyobb hányadát fogják jelenteni, tehát ezek jelöltjei lesznek az elnökök.

Máig nem találtam történelmi felmérést arról, milyen volt az európai népek bevándorlásának etnikai, kulturális összetétele a 20. század előtt, és az óta.

A négy mediterrán európai országból szinte csak a spanyolok, és a portugálok mentek Latin-Amerikába. Harari volt az első, aki az Egyesült Államok Mexikó rovására történő 19. századi területi terjeszkedését jelentős eseménynek minősíti. Azt azonban ő sem veszi tudomásul, hogy a szuverén államként működő Mexikó gazdasági tekintetben mennyire az Egyesült Államok gyarmatává vált. Az USA demokrata párti elnökei példát mutattak arra, hogyan lehet a szomszédos latin-amerikai társadalmi és gazdasági tekintetben nagyon elmaradt Mexikót hasznos szomszéddá alakítani. Ezt a példát kellett volna az EU létrehozóinak követni. Az Egyesült Államok vámmentessé tette Mexikóval a külkereskedelmét, de az megtarthatta a dollárhoz képest leértékelt valutáját. Ennek nagyon gyorsan az lett a következménye, hogy a mexikói külkereskedelem szinte az Egyesült Államokkal való árucserére szűkölt le. Ugyanakkor megsokszorozódott nemcsak a vele történő külkereskedelme, és az onnan történő tőkebeáramlás is. Ennek a legfontosabb következménye az lett, hogy a mexikói munkaerő már elsősorban nem az Egyesült Államokba vándorol munkavállalásért, hanem a Mexikóban kiépült amerikai gyárakban vállal bedolgozást.

A vámmentesség áldás, a közös valuta azonban pusztítás.

Az Európai Uniót Németország és Franciaország vámunióként hozta léte, de szinte azonnal megkezdte Maastrichtban a tagállamok szuverenitásának lebontását, olyan szabályok bevezetését, mint a közel azonos költségvetési hiányt kötelezővé tétele, az ezt megsértők súlyos büntetése. Mindebből gyorsan következett az euró, a közös valuta bevezetése. Ezt nemcsak a puritán társadalmú és már gazdag tagországok fogadták lelkesedéssel, de az erre abszolút alkalmatlan négy mediterrán ország is, akiknek a nemzeti valutájuk értéke a fejleteknél sokkal gyorsabban gyengült, inflálódott. Minden tagország a nemzeti valutájának stabilitását várta a közös valutától. Mi magyarok is azonnal jelentkeztünk, de bennünket várakozásra kényszerítettek. Erre azzal reagáltunk, hogy a hitelezési gyakorlatunkban a svájci frankra tértünk át. Ennek néhány év alatt az lett a következménye, hogy szinte ugyanúgy eladósodtunk, mint a négy mediterrán állam a közös valutára térésük során, romlott a külkereskedelmi és turizmusi mérlegünk, és külső eladósodásunk. A pénzügyi katasztrófa mégsem tudatosult eléggé, de szerencsénkre a liberálisról közép-jobbra átért Fidesz példátlan választási sikerrel került hatalomra, és leállította a svájci frankos mániát azzal, hogy az okozott kárjelentős hányadának viselésében részt vállalt, és erre kényszerítette a bankokat és a lakosságot is. Ezzel párhuzamosan csendben, de jelentős sebességgel megindult a forintunknak az euróhoz viszonyított leértékelődése is. A Fidesz kormányra kerülése idején 260 forintos euró ára mára 330-ra emelkedett. Ennek hatására a külső hitelezőkkel szembeni államadósságunk tizedére csökkent, ugyanakkor a külkereskedelmünk és a turizmusunk mérlege is megfordult. Még ezeknél is nagyobb eredmény, hogy a rendszerváltás után kialakult alacsony foglalkoztatás is munkaerőhiánnyá fordult át. Igaz, hogy ezen belül nemcsak a hazai foglalkoztatás javult, hanem a fejlettebb államokban dolgozóink száma is megkettőzött.

Ma még kimondani is közveszélyes, hogy a mienkéhez hasonló fordulat lenne várható, ha a négy mediterrán állam kilépne az euró övezetből, és mintegy harmadával leértékelné a volt nemzeti valutáját. Ez ugyan kedvezőtlenül érintené Magyarországot is, mert kicsit romlana a külkereskedelmi, és viszonylag sokkal jobban a turisztikai mérlegünk. A turizmusunk sikere jelentős mértékben annak köszönhető, hogy a négy mediterrán ország valutája óriási változást hozna nálunk is. A mi turizmusunk ugyanis elsősorban nem azért virágzik, mert nálunk nagyobb a közbiztonság, mint a négy mediterrán országban, hanem azért, mert azok valutája az euró maradt, nálunk azonban az euró harmadával többet ér.

Más a helyzet Latin-Amerikában.

Első sorban ott ötször annyian élnek, és jelentősebb mind őslakosságuknak, mind az afrikai négerek utódainak a száma. Annak indoklásával még nem találkoztam, mért sem az olaszok, sem a görögök nem alapítottak ott gyarmatot, ennek lett ugyanis a következménye, hogy Latin-Amerika gyakorlatilag kétnyelvű, spanyol és portugál maradt.

A másik különbség a sokkal nagyobb távolság. A puritán két észak-amerikai államnak egyetlen latin szomszédja van, a spanyol gyarmatból lett Mexikó.

A harmadik különbség a történelmi örökség. A nyugat-európai jóléti államok kulturális bölcsője a mediterrán térség volt. Ezzel szemben Latin Amerikában csak két viszonylag kicsi és izolált hegyi kultúra az inkáké és a majáké volt, de azok tényleges folytatódása inkább romantika, mint valóság. E két pogány viszonyoknál messzebb nem jutott hegyi kultúrának csak Mexikóban és Peruban őrzik az őslakók utódi az emlékeit. A latin-amerikai, vagyis többségében mediterrán lakosság bizalma az államával szemben 2010 után példátlan gyorsasággal csökken. Alig tíz év alatt a latin-amerikai országok lakosságának a saját országában való bizalom, az ahhoz ragaszkodás a tört részére csökkent. Amennyire érthető, hogy a túlnépesedő, és ezért egyre jobban elszegényedő Közel-Keletet és Afrikát a lakosság közel harmada 2010 előtt is el akarta hagyni, annyira érthetetlen, hogy ezek aránya az utóbbi nyolc év alatt Latin-Amerikában 20 százalékról, harminc százalékra emelkedett. Ráadásul a latin-amerikai államok élettereinek többsége alulnépesedett maradt.

Latin-Amerikában összeomlott az államukkal szembeni bizalom.

2010-ben a latin-amerikai országok lakossága szinte a legjobban bízott az államában. Jelenleg magasan a legkevésbé. Amennyire érthetetlen volt a túlzott bizalom, annyira indoktalan ennek az ellenkezőjére fordulása. Ez talán csak Venezuela esetében képzelhető el, de a többi latin-amerikai országok esetében érthetetlen. Ennek az országnak az olajtartaléka a még egyszer magasabb olajárak mellett jelentős bányajáradékot biztosított, a jelenlegi árak mellett ez megszűnt.

Jelenleg csak két jelentős latin-amerikai országban nem katasztrofális a kivándorlás, Argentínában és Mexikóban.

Argentína száz éve is a leggazdagabb latin-amerikai ország volt, mivel már akkor is az egyik leghatékonyabb gabona és marhahús termelőnek számított, ma is az.

Mexikó stabilitása viszont magyarázatra szorul.

Az 1990-es Kínai reform után a világtörténelem legnagyobb munkamegosztása alakult ki a nagyon alacsony bérű, de kiváló tömegtermelő kínai és a nagyon drága észak-amerikai munkaerő között. Ennek a munkamegosztásnak a tőkeigényét részben a nagyon magas kínai felhalmozás, részben az amerikai tőke beáramlása biztosította. De ezzel járt az is, hogy a két birodalom közti külkereskedelem évente több százmilliárd dolláros kínai többletet eredményezett. Ennek drasztikus csökkentése éppen a jelenlegi amerikai elnöknek az egyik kiemelt feladata.

Ez az amerikai és kínai külkereskedelmi érdekütközés fontos szerepet játszott abban, hogy vámmentessé tették az Egyesült Államok és Mexikó közti áruforgalmat, és ezzel a két ország közti külkereskedelem és tőkeáramlás megsokszorozódott.

Az Egyesült Államok és Mexikó közti árucsere néhány tízmillió mexikói munkaerőt igényel, de Latin-Amerikában százmillióknak nincsen munkája. Egyelőre azonban nincs Latin-Amerika lakosságának hazája, stabil állmamai arra, hogy megszervezze a világgazdaságba való részvételét. Ez csak a nemzeti államok feladata lehetne. De semmi remény a láthatáron.

Blog olvasottsága

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

298

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

96 775

A Kínai Kommunista Párt uralma 70 éves

Kopátsy Sándor EH 2019 10 01

A Kínai Kommunista Párt uralma 70 éves

A jelenkor egyre inkább bizonyítja, hogy a társadalomtudomány legnagyobb alakja Marx Károly volt. Ebben az sem ingatott meg, hogy ezt a tények szinte csak a jelenkorban bizonyítják. Marx előtt a társadalmak viselkedését alakító dogmákat csak a vallásalapító próféták fogalmazták meg. Ezért életem során a vallásalapításokat is mindig tudományos alapon értelmeztem.

Az azonnal megfogott, hogy Marx volt az első, aki dogmáit tudományos alapon igyekezett magyarázni.

A kereszténység egyház dogmái mögött is a tudományos okokat kerestem. Azt, hogy a megalakít prófétája zsidó volt, azzal

Magyaráztam, hogy a születése a közel-keleti egyistenhívő zsidóságból született, hiszen akkor ez a vallás volt az egyetlen, keményen egyistenhívő. Krisztus idejében a Közel-Kelet volt a társadalmi fejlődés csúcsa. Ezt az európai történészek máig nem veszik tudomásul, mert az európai történelmet a görög és római kultúrával kezdik, pedig ez a két kultúra még nagyon egyértelműen a kis Európa térségében élő mediterrán népek számára még közel-keleti kultúrája volt, de nem európai, hanem közel-keleti. Ekkor még a Földközi Tenger teljes vízgyűjtője szerves része volt a Közel-Keletnek. Az időszámításunk előtti görögök Anatóliában, a rómaiak pedig Egyiptomban érezték a szülőföldjüket. De nemcsak a saját kultúrájukat, hanem még a homo sapiens megjelenését is a Közel-Keleten keresték.

Fajunk történelmében a gyűjtögetésről az öntözéses gabonatermelésre való áttérés csak a Kelet-Ázsiában, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten történt. Mindhárom az összefüggő Euró-Ázsiának a déli, és Afrikának a Szaharától északra lévő gravitációsan öntözető síkságain vert gyökeret. Az önözéses gabonatermelés csak a trópusokhoz közelebbi, a fagyos telet nem ismerő, gravitációsan ötözhető síkságain jelenhetett meg.

A görögök és a rómaiak ezektől tanulták meg az öntözéses gabonatermelést akárcsak a melegebb és csapadékosabb hegyvidéken, ahol a csapadékot nem gravitációs módon a szántóföldekre engedték, hanem visszatartották, úgy önözték vele a gabonát. Ez a termelési mód hódította meg a dél-kelet ázsiai csapadékosabb hegyvidékeket.

Egységes önözéses gabonatermelő birodalom csak a négy kelet-ázsiai hajózható, folyamnak hajózható csatornákkal való összekapcsolásával kialakított térségben alakulhatott ki, a Kínai Világbirodalom.

Dél-Ázsia enyhébb éghajlatú térsége kedvezőbb éghajlatának köszönhetően még nagyobb életteret, nagyobb lakosságot tartott el, de gazdasági egységet jelentő politikai birodalom nem alakulhatott ki rajta. Mind kulturális, mind gazdasági tekintetben nagyon tagolt maradt.

Délkelet-Ázsiában a még inkább tagolt vízgyűjtő térségei csak a hegyekben visszatartott csapadékkal öntözött gabonát termeltek, ezért politikailag és kulturálisan még tagoltabb térségek maradtak.

A Közel-Keleten két egymástól szeparált, de nagyon kedvező adottságainak köszönhetően két viszonylag fejlett magas-kultúra alakult ki a Tigris és az Eufrátesz, valamint a Nílus völgyében. Ezek hatására körzetükben minden kikötői adottság és önözhető völgy hozzájuk igazodott, velük kereskedett, és öntözött gabonát termelt szinte minden patakvölgyben. Ez vált jellemzővé a Földközi Tenger térségében, a mediterrán görög és római kultúrákban is, amelyeket az európai történészek máig európainak minősítenek, annak ellenére, hogy ezek még egyértelműen közel-keleti kultúrák voltak. A kenyerüket jelentő gabona kis hányadát a gravitációsan öntözhető völgyekben termelték, de a táplálkozásukat biztosító gabonát a Közel-Keletről importált biztosította. Az ókori görög és római történelmet azért nem érhetjük meg, mert nem vesszük tudomásul, hogy először az Európában termelt gabonából készült kenyeret csak a 8. századtól a Frank Birodalom lakossága evett. Ez csak akkor történhetett meg, amikorra kitenyésztették azt a búzát és árpát, ami elviselte a téli fagyot, és megelégedett a természetes csapadékkal. Európa nyugati fele csak akkor szerzett rangot arra, hogy kicsisége ellenére a maga érdeméből kontinens legyen, amikor meg tudta termelni a maga kenyerét. Erre először a Frank Birodalom volt képes.

Ez volt az alapja néhány jelentős reformja mellett annak, hogy a kis Nyugat-Európa nemcsak kontinens, hanem a következő 1.200 évben a fajunk történelmének a motorja is legyen. Ez a kis térség azért lehetett fajunk történelmének utat mutatója ez az alig 5 millió négyzetkilométeres félsziget, mert minden fontos előrelépés itt született.

Itt tenyésztették ki a fagyálló és a természetes csapadékkal megelégedő kenyérgabonát, ami nélkül ma sem lehetne táplálni a jelenlegi 7.5 milliárdos emberiséget.

Ezzel szinte párhuzamosan ez a kis kontinens építette ki a kiscsaládos jobbágyrendszert. A kiscsaládban élés volt fajunk történetének az egyik legnagyobb forradalma. Először ez fékezte le a még eltartható szintre a túlnépesedést.

Ennek köszönhetően ezer évvel később itt született meg az ipari forradalom. Aminek a világgazdaság gyors kialakulása volt köszönhető. Erről most divat lett azt hangsúlyozni, hogy ez indította útjára a bolygónkon a klíma felmelegedését. Ez ugyan is igaz, de nélküle tizednyi ember sem élhetne ma.

Alig kétszáz évvel később csak itt, a kis Nyugat-Európában valósulhatott meg a tudományos és technikai forradalom is.

Ennek keretei között oldották meg először a fajunk számára a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét, Ezzel a háromszorozódott a lakosság életének hossza ellenére is a túlnépesedés megfékezhetősége.

Nem csak Marx, de máig egyetlen társadalomtudós sem ismerte fel az osztálytársadalmakban élő fajunk túlnépesedésének a veszélyét. Fajunk szaporodó képessége a 25 év körüli várható életkornak felelt meg. Jelenleg ez a magukat a munkájukkal eltartó társadalmakban háromszoros, az elmaradottakban kétszeresre emelkedett. Ma a fogamzásgátlók használata nélkül a nők termékenysége megfékezhetetlen lenne.

Ennek ellenére nemcsak Marx, de 1990 előtt egyetlen marxista sem gondolt arra, hogyan alakul a népszaporulat a fejlettebb, jobban és tovább élő társadalmakban. Azt, hogy a túlnépesedés eleve lehetetlenné teszi a társadalmi fejlődést, máig még az ezt leállító kínai kommunisták sem vallották be. De ezek leállították, és a bekövetkező eredmények minden várakozást messze meghaladtak.

1990 előtt az évente mintegy 3 százalékos lakosságnövekedés mellett, azaz negyven éves marxista Kínában sem nőhetett az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, az élet várható hossza, és az iskolázottság, nem csökkent a nagyon szegények aránya. Ennek ellenére, most a 70 éves születésnapot mégis úgy ünneplik, mintha annak az első negyven éve is hasonlóan sikeres lett volna. Ehhez legfeljebb még azt is hozzá lehet tenni, hogy 1990 előtt Kína példátlan eredményeket ért el a felhalmozásban, a közlekedési hálózat modernizációjában és az urbanizációban, az urbanizációba, az oktatásban és az egészségügyben. Ezek nélkül ugyan az 1990 után elért eredmények lehetetlenek lettek volna, de ezek nélkül ma sokkal kevesebb oka lenne az ünneplésnek.

Az 1990 óta elért eredményei nemcsak Kínán múltak.

Marx nélkül nem lett volna marxizmus. Legalábbis az emberiség történelme lényegesen másként alakult volna. Ahogyan Krisztus szerepe nélkül nem érhetjük meg a Nyugat történelmi szerepét, Marx nélkül nem érthetnénk meg az utóbbi százötven év történelmét sem.

Az, hogy a marxizmus eddigi eredményei nem egyértelműek, nem lehet vitatni. Erre Max Weber tanított meg, aki már a bolsevik forradalom lőtt felismerte, hogy a kor viszonyai között csak a puritán erkölcsű népek képesek másoknál hatékonyabb társadalmi felépítményt építeni és működetni.

Mivel a marxizmus először egy ortodox keresztény birodalomban győzött, a felépítménye nem is lehetett versenyképes a protestáns Nyugattal. Ezt ugyan a bolsevik megszállásunk alatt gyorsan megtanultam, azt azonban csak felnőtt fejjel értettem meg, hogy Roosevelt Jaltában világosan látta, hogy a bolsevik Szovjetunió nem lehet a nyugati demokráciákkal versenyképes, de ha katonai téren elég erős, sokat nyerhet a kor, ha a gyarmattartók féljenek tőle.

A 20. század történészei mégis csak a marxista Szovjetunió borzalmait, hibáit látják, a történelmi érdemeit figyelmen kívül hagyják.

A bolsevik Szovjetunió erejét meghaladó fegyverkezése nélkül Németország és Japán nem lett volna az Egyesült Államok hűséges szövetségese. Ez azt is jelenti, hogy a gyarmatok ilyen gyors, és következetes felszabadulása nem történhetett volna meg, ha ezt nem támogatja a náluk nagyobb haderővel rendelkező bolsevik Szovjetunió. Ezt Roosevelt alapozta meg Jaltában azzal, hogy Sztálin számára felügyeletet biztosított Németország keleti harmadától keletre. Ehhez az is hozzá kell tenni, hogy a Szovjetunió felügyelete alá tartozó társadalmakban a szovjet megszállás lerombolta a társadalmi fejlődést fékező társadalmi erőket. Ezzel ugyan nem teremtett polgári demokráciát, de elpusztította a feudális erőket.

Máig nem akadt egyetlen európai történész, aki hangsúlyozta volna, hogy a bolsevik Szovjetunió széthullása után a volt csatlósok azért lehettek demokráciák, mert előtti a szovjet megszállás kiirtotta a feudális erőket.

A Fidesz is annak köszönheti példátlan népszerűségét, hogy a bolsevik megszállás felszámolta nemcsak az arisztokrácia, de az úri középosztály társadalmi befolyását is. A jelenkor magyar történészei figyelmen kívül hagyják, hogy a rendszerváltás után hatalomra került Antall kormány, ami lényegében az úri középosztály és a kisgazdák háború előtti politikai erők restaurációját jelentette, a bolsevik megszállás alatti állampárttal szemben, ami balliberális vonalra állt át, szemben példátlan vereséget szenvedett. Ezt a helyzetet mérte fel a Fidesz elnöke, Orbán Viktor, és liberális pártját gyorsan közép-jobb párttá alakította át. Ezzel már megnyerte ugyan a következő választást, de egyedül nem alakíthatott kormányt, amint a kalandor kisgazda szövetségese lejáratta.

A következő választást el is veszítette a balliberális volt állampárttal szemben. Ez után a két cikluson keresztül kormányra került bal-liberális kormányok után a Fidesz már példátlan győzelmet aratott, megnyerte a körzetek 99 százalékát és a nagyszámú listás törvényhozó ellenére, ez óta és a belátható jövőben is kétharmados győzelemre számíthat. Hazájában az EU tagországok között harmadik ciklusban a legnagyobb szavazói támogatást élvező tagállam.

A marxista Kína előnye.

A jelenkor világtörténészei figyelmen kívül hagyják, hogy az Egyesült Államok a négy óceánokon túli angolszász társa mögött lemaradt a társadalmi fejlődésben. Az ENSZ mutatók alapján Kanada, Ausztrália, Új-Zéland megelőzik, mert azokban lényegesen kisebb a négerek és a latin-amerikaiak aránya. Kína viszont lényegében egyetlen kultúrájú nép nemzeti állama. Az Egyesült Államokban lényegében két közel azonos súlyú párt vezetői között dől el, ki lesz egy ciklusra az elnök. Kínában viszont hetven éve a Kommunista Párt belügyek, hogy ki legyen a szinte korlátlan politikai hatalom birtokosa. Ez a Szovjetunió széthullása óta azt is jelenti, hogy a marxista pártok között is a vezető.

Ennél is többet jelent, hogy 1990 óta nemcsak a marxisták, de a világ minden országa között a leggyorsabban fejlődő hatalom birtokosa is. Ez szinte csak annak köszönhető, hogy az első olyan állam, amelyikben a lakosság puritán, a népesség nem nő gyorsan, mert 1990-ben leállította túlnépesedését.

A politikai hatalom minősítése a második világháború után

Kopátsy Sándor EH 2019 09 03

A politikai hatalom minősítése a második világháború után

A magyar történészek még nem vették a bátorságot arra, hogy minősítsék a második világháború utáni lényeges politikai változás hozókat. Ez azért válhatott jellemzővé, mert egyik kormányzatunk sem vette tudomásul, hogy a magyar társadalom képtelen volt az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmát leváltani, és a 20. századi európai demokrácia társadalmává átalakulni.

Az első világháború elvesztése után, az ország területének kétharmadát leválasztását jelentő Trianoni Szerződést és az ezzel járó alig tízmilliós nemzeti állammá való átalakulását nem vették tudomásul. Ez azért volt meglepő, mert a Bécsi Udvar számára már 1849 áprilisán egyértelmű felismerés volt, hogy az egész Kárpát Medence nem maradhat osztatlanul a Magyar Királyság. Ezért 1848 ravaszán a csehországi Olmützbe menekült Császári Udvar leváltotta az alkalmatlanak tartott császárt, I. Ferdinándot, és utójává emelte a még kiskorú Ferenc királyi herceget azzal, hogy vegye fel a hatvan éve elhunyt, reformer József császár nevét is. Így lett a Ferencz királyi főhercegből Ferenc-József császár azzal a feladattal, hogy a Habsburg Birodalom egészének átalakításán belül, a már vesztésre álló Magyar Szabadságharc után fel kell osztani az egész Kárpát Medencét uraló Magyar Királyságot is. Az Olmützi Alkotmányt ugyan nem írta alá az ifjú császár, mivel a konzervatívoknak sok, a liberálisoknak kevés volt. Ez 1848 áprilisában történt. A Kossuth által vezetett szabadságharc csak hat hónappal később fejeződött be, közben azonban az észak-itáliai osztrák örökös tartomány elszakadt a Habsburg Birodalomtól, és létrejött az olaszok egységes Olaszország szerves részévé vált. Ezt a Bécsi Udvar úgy értelmezte, hogy a szabadságharcát vesztett Magyar Királyság feldarabolása veszélyeztetné a Habsburg Monarchiában maradását. Ezért a Császári Udvar a Világosi Fegyverletételben megelégedett azzal, ha nem a fellázadt Magyarországot ítélik bűnösnek, hanem csak császárnak tett esküjüket megszegő katonákat minősítik hazaárulóknak. Ezzel az egész Kárpát Medencét uraló Magyar Királyság egysége fennmaradt. Az Olmützi Alkotmányt elfelejtik, Kossuth pedig Magyarországban a nacionalizmus jelképe maradhat. Ez a kompromisszum nemcsak a Bécsi Udvar jól felfogott érdeke volt, hanem a magyar nacionalizmus is élvezhette a császár bizalmát.

Az annál nehezebben érhető, hogy a magyar történészek is örömmel hunytak szemet a felett, hogy az egész Kárpát Medencét uraló Habsburg császár már hetven évvel Trianon előtt, 1848 áprilisában felosztotta a történelmi Magyarországot. Az még érthető, hogy a Horthy rendszer is mélyen hallgatott az Olmützi Alkotmányról, de az érthetetlen hogy ezt teszik ma is nemcsak a magyar történészek, de a magyar kormányok is.

Az Olmützi Alkotmány felosztotta a Magyar királyságot.

A határőrvidék, a Bácska és a Bánát az osztrák Hadügyminisztérium felügyelete alatt maradt. Ez volt az országnak azon része, ami már a szabadságharc előtt nem volt a történelmi Magyarország része. Ebben szűnt meg először az analfabetizmus. Ezt sem tanítja a történelmünk.

Horvátország örökös tartománnyá válásával megvalósult Jellasics álma. Ráadásul hozzá tartozott, nemcsak Szlovénia, de az Adria partvidéke is.

Az Erdélyi Fejedelemség ugyancsak a császár alá rendel örökös tartomány lett. De az ott élő románság is egyenjogúságot kapott.

Trianonhoz képest két jelentős különbség volt.

A Felvidék, vagyis a mai Szlovákia és a Partium Magyarország marat. A Bécsi Udvar nem akarta a legfejlettebb tartományt, a Cseh Királyságot Szlovákiával még jobban megerősíteni.

Azt nemcsak a magyar közvélemény tudja, de még a magyar történészek sem tudatják, hogy a Bécsi Udvar 1849 áprilisában a történelmi Magyar Királyságot közel annyira az elemire bontotta, mint ami hetven évvel később, az első világháborút lezáró Trianoni Békeszerződésben történt. Most száz évvel később, még mindig azt tartja a közvélemény, hogy az ezer éves országuk nemzeti államokra történő felosztása váratlanul esemény volt. Ma sem tudatosítjuk, hogy előtte hetven évvel már maga a Habsburg Birodalom is idejét látta annak, hogy nemcsak a történelmi Magyarország, de még a sok etnikumot, kereszténységet, nyelvet beszélő, házasságokkal épült Habsburg Birodalom ideje is lejárt.

Nemcsak a magyar közvélemény, de a magyar történészek is azt hiszik, hogy a Habsburg Birodalomban a jelentős, néhány milliónál nagyobb létszámú etnikumai számára nem várva várt esemény volt a nemzeti államokká válás. Ez a várakozás csak a csak a szlovákok és a ruténok esetében az olmützi alkotmányban, 1889 áprilisában még nem, csak a Trianoni Szerződésben valósult meg. Az Olmützi Alkotmányt azért tartják titokban, mert annak ismeretében a trianoni megcsonkítást nem lehet váratlan eseménynek beállítani. Ez érthető volt a Horthy rendszerben, de érhetetlen lett a második világháborút követő szovjet megszállás után, és ma.

De a bolsevik Szovjetunió tudomásul vette a Trianon utáni helyzetet. A történészeink úgy állítják be, hogy Trianon váratlan, előzmények nélküli meglepetés volt, azt csak a bolsevik Szovjetunió nyomására kellett tudomásul venni.

Ez a megítélés a rendszerváltás óta sem változott.

A magyar történészek a következetes magyar földreformot ugyan természetes magyar kívánságnak minősítik, de azt fel sem vetik, hogy ez 1919-ben miért nem történt meg. Azért, mert a magyar arisztokrácia és az úri középosztály hatalma a második világháború után is fennmarad, ha nem kerülünk bolsevik megszállás alá. Semmi jele nem volt annak, hogy az arisztokraták és az úri középosztály hatalmát akkor is felszámolja a háborút követő első általános és titkos választás, ha minket is a tőkés demokráciák szállnak meg. Ezzel szemben a bolsevik megszállás és az általános és titkos szavazás ellenére is a korábbi társadalmi állapotok maradtak volna fenn. Az ország legnépszerűbb politikusa az ultrakonzervatív Mindszenty bíboros, és a legtöbb szavazatot kapó párt a következetes földosztás kerülgető Kisgazdapárt maradt. Még egyetlen magyar történész sem merte kimondani, hogy a végrehajtott radikális földreform csak azért valósulhatott meg, mert a bolsevik Nagy Imre volt a földművelésügyi miniszter, és a Jaltai Szerződés Magyarországot is azok közé az országok közé sorolta, ahol a Szovjetunió érdekei érvényesülnek. Ennek következtében a Szövetséges Felügyelő Bizottság döntései is a szovjet elnökének döntésein múltak. Ennek ellenére az első parlamenti választáson, a titkos szavazásnak köszönhetően, olyan kormány alakult, amelyiknek a miniszterelnökét a Kisgazdapárt adta. A Szovjetunió befolyása csak 1947-ben valósult meg, amikor a Magyar Kommunista Párt főtitkára, Rákosi Mátyás lett a miniszterelnök, és a baloldali blokkal, a Szociáldemokrata Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal közös kormány alakult. A koalíciós pártok azonban gyorsan megszűntek. A Szociáldemokrata Pártot beolvasztották a bolsevik állampártba, a Nemzeti Parasztpártot pedig felszámolták. Az állampárt diktatúrája egészen a rendszerváltásig, a Jaltai Szerződés megszűnéséig fennmaradt annak ellenére, hogy a közvélemény óriási többsége nem értett ezzel egyet.

Ezt mindennél világosabban bizonyította az 1956-os forradalom, ami alig két hét alatt bebizonyította, hogy a Rákosi rendszer diktatúrájával nem értett egyet a közvélemény néhány százaléka sem. A forradalom először a bolsevik Nagy Imrét emelte a miniszterelnöknek, de ő sem a tényleges világpolitikai helyzetet, sem a lakosság óriási többségének a bolsevik diktatúra elutasítottságát nem értette meg. Ezért engedett a forradalom elvárásának, a több pártos demokrácia követelésének.

Rákosi megítélése.

Rákosi Mátyás legnagyobb érdeme az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmának felszámolása volt, amit csak durva erőszakkal, és következetesen megvalósított. Ezt a feladatot talán senki nem lett volna képes megoldani, mivel az ország közvéleményének nagy többsége ezt elutasította. Rákosi csak a Szovjetunió támogatására támaszkodhatott. Ezt pedig csak úgy lehetett biztosítani, ha szinte csak az első világháború utáni proletárdiktatúra leverése után a Moszkvába menekült néhány tucat káderre támaszkodik. A magyar értelmiségben nem voltak olyan kommunista szerepet vállaló káderek, kivéve a megmaradt zsidó értelmiség biztonságot kereső értelmiségieket. Ha ezek nem vállalják el a védelműket biztosító együttműködést Rákosival, szinte képzett káderek nélkül maradt volna. Ezt látva a magyar nem zsidó értelmiség messziről kerülte a Kommunista Pártot.

Ezzel szemben én egyetértettem azokkal, akik a Parasztpáron belül a kommunistákkal való szövetség, a Baloldali Blokk híve voltak, mert egyrészt felmértem, hogy tudomásul kell venni, a Szovjetunióhoz kötöttségünket, másrészt az erőltetett iparosítást az egyetlen megoldásnak tekintettem annak érdekében, hogy a lakosságnak a mezőgazdaságból való megélésre kényszerítettek kétharmadát nagyon gyorsan az iparban és a szolgáltatásokban kell foglalkoztatni. Ezt pedig csak a Kommunista Párttól lehet elvárni. Azt a Horthy rendszer alatt megtanultam, hogy az arisztokrácia és az úri középosztály alig lép túl a hadiipar fejlesztésén, és a semmi lényeges változást nem hozó földreformon. A Jaltai Szerződés fenntartása pedig a fegyverkezési versenyben erőtleneknek bizonyult tőkés demokráciák rá voltak szorulva az Egyesült Államok katonai védelmére. Az pedig fontosabbnak tartotta a gyarmatok felszabadítását, mint a Szovjetunió erejének a korlátozását.

Ezért az Egyesült Államoknak érdeke volt, hogy a Szovjetuniónak Európában létrehozott katonai fölénye fennmaradjon. Ezt nemcsak az antikommunista értelmiség, de a bolsevik Nagy Imre sem értette meg.

Roosevelt volt az egyetlen amerikai elnök, aki felismerte, hogy a bolsevik rendszer versenyképtelenebb, mint a tőkés társadalmak, ezért az elsődleges világpolitikai feladat a gyarmatok és az elnyomott népek szabadsága, a Szovjetunió társadalma pedig eleve versenyképtelen a polgári demokráciákkal szemben. Ez ugyan csak 1990-ben a szétesése után vált a bolsevik Szovjetunió felügyelete alá rendelt országokban nyilvánvalóvá.

Ezt már a század elején felismerte Max Weber, amikor a Nyugat társadalmai között csak a protestáns kultúrájú népeket minősítette arra, hogy a tudományos és technikai forradalom alépítményét képesek másoknál hatékonyabb felépítménnyel működtetni. Ez alatt azt értette, hogy a latin népek nem elég puritánok arra, hogy a protestánsokkal versenyképesek legyenek. Ezt ő sem tette hozzá, hogy az ortodox keresztény és az arab országok erre még képtelenebbek.

A Rákosi rendszer objektív mércéje.

Diákkorom óta igyekeztem a társadalmak fejlettségnek objektív mérésére. Ezért fogadtam örömmel, amikor az ENSZ rátért a tagországainak az objektív sorrendjének mérésére. Ezt megelőzően az volt a nagyobb ország, aminek több lakosa volt. Ezt ugyan a világpolitika alakulása nem vette tudomásul, mivel a hatalmi erőviszonyokat a haderők ereje alakította, vagyis a haderő erejével történő sorrend javítása volt az elsődleges.

A közgazdászok pedig azzal mérték, az országok nagyságát, hogyan alakul az országok nemzeti jövedelme. Ez a mérce továbbra is elsősorban az országok lakosságának nagyságától függött.

Az országok társadalmi fejlettséget a lakosság azonban azzal mérte, hogy a lakosság hol érezte jobban magát, hol volt magasabb az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon. Ezt a társadalomtudományoknak is tudomásul kellett venni. Az volt a fejlettebb társadalom, ahol magasabb volt az egy lakosra jutó jövedelem. Ez a mérce azonban nem vált alkalmas a tényleges társadalmi erőviszonyok sorrendjére.

Ezt felismerve az ENSZ statisztikusai modernizáltak, és a tagországok társadalmi fejlettségét három adat, az egy főre jutó jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság eredőjével mérik. E mutató alapján a városállamok kerültek volna az élre. Ezt azzal oldották meg, hogy a társadalmak összevetését csak 5 millió lakosúak felett veszik figyelembe. Ezzel az európai törpeállamok kikerültek, a 7 milliós Szingapúr viszont rangsorolt állam maradt.

Ez az ENSZ mutató még jobb lenne, ha az egy lakosra jutó vagyont is figyelembe vennék, az egy főre jutó jövedelmet és vagyont összeadnák.

Ez a mérce azonban leleplezte, hogy a gyorsan növekvő lakosságú országok versenyképtelenek. Ez igazán az 1990-es kínai reform után vált nyilvánvalóvá.

A Rákosi rendszer objektív felmérése.

Minden politikai hatalom reális felmérésének megvannak a módszerei.

A társadalomtudományok a demokráciákkal, vagyis az általános és titkos szavazásokon elért támogatással mérik a politikai hatalom minőségét. Ez a mérce azonban csak a fejlett polgári társadalmak minősítésére használható. Ennél minőségileg magasabb rendű, általánosabban használható mérce az említett ENSZ rangsor lett. A legáltalánosabb mérce azonban az átlagos testmagasság. Ez a mérce számomra már a középiskolás koromban megjelent. A kaposvári gimnáziumban az egyészség ügyet egy zsidó gyermekorvos tanította, akinek az érdeklődése központjában az átlagos testmagasság alakulása volt. Ezt a helyi ezred besorozási adatai alapján figyelte a Kiegyezés óta. Megállapította, hogy a 18 éves sorkatonák testmagasságának alakulásával az életminőség változása mérhető. Adatai azt bizonyították, hogy ebben a rövid időszakban példátlanul gyorsan nőtt a sorkatonák testmagassága. Ez volt az első lecke számomra abban, hogy a társadalmi fejlődés, a jólét nemcsak a politikától függ. Nem a Horthy rendszer volt jobb politikai rendszer az előzőnél, hanem az élet technikai feltételei javultak. A vasúti és a közúti közlekedésnek, a termelékenység növekedésének köszönhetően javultak az életviszonyok, nőtt a lakosság testmagassága.

Ez még inkább egyértelművé vált a Rákosi rendszerben. Nem a politikai rendszer lett jobb, hanem megszűnt a munkanélküliség, minden falusi lakosnak föld vagy ipari munkalehetősége lett. Erről győztek meg az elérhető vált háború utáni sorozási adatok. Ezek azt bizonyítják, hogy a sorozásra kerülő katonák testmagassága azoknak nőtt a leggyorsabban, akik 1946 és 1956 között születtek, vagyis a legkeményebb politikai diktatúra éveiben. Ez azt magyarázza, hogy a lakosság testmagasága a nagyobb politikai szabadság, hanem a jobb táplálkozás, az egyenlőbb jövedelemelosztás eredménye. Márpedig ezen a téren volt a legnagyobb a változás. Egyelőbb lett a jövedelmek elosztása, eltűntek a nagyon gazdagok, és megszűnt a nagyon sokak szegénysége. Ekkor volt a legtöbb családnak saját gabonája, szinte mindenkinek volt annyi jövedelme, hogy megvegye az olcsó kenyeret.

A nők egyenrangúsága.

A magyar közvélemény a leghangosabban az erőszakos kollektivizálás ellen tiltakozott. Azt pedig máig nem írta le senki, hogy a nagyüzemi mezőgazdaságban a nők és férfiak egyenrangú keresők lettek. Azt, hogy a kisárutermelő parasztcsaládokban, nálunk a családok többségében a családon belül nem volt egyenrangúság, sem Marx, sem a népiek nem vették tudomásul. Pedig a kollektivizálás ezt a legtöbb személyt érintő elnyomást számolta fel.

Számomra örök élmény maradt, amikor egy traktorossá lett fiatalasszony dicsekedett, hogy a havi fizetése nagyobb, mint a férjnek.

A Rákosi rendszer a fentiek tudata ellenére mégis irritált, és örömmel fogadtam, amikor Nagy Imrét Moszkvában emelték a miniszterelnöki székbe. Ő azonban a forradalom első két hete után szembefordult Moszkvával, és kiprovokálta a szovjet hadsereg bevonulását.

A Kádár rendszer értékelése.

Történelmünk talán legnagyobb szerencséje, hogy Kádár János elvállalta a Moszkva barát kormány vezetését. Ennél népszerűtlenebb feladat kevés volt a történelemben. A magyar lakosság 99 százaléka hazaárulónak tartotta. Ennek ellenére úgy öregedett ki a hatalomból, mint a történelmünk egyik legnépszerűbb magyar politikusa. Sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy akkor a legnagyobb a politikai mozgásszabadságunk, ha azt a Szovjetunióban tudomásul veszik. Ma senki nem vonja kétségbe, hogy neki köszönhetjük, hogy országunk lett a legvidámabb barakk.

A Kádár rendszer után.

A Kádár rendszer harminc évig folyamatosan működött. Lényeges változások csak akkor kezdődtek, amikor Németh Miklós lett a miniszterelnök, és kormánya jelentős lépéseket tett. Kádár eredeti csapatából átmentette a legjelentősebb személyeket, elsősorban a gazdaság piacosításában vezető szerepet játszó Nyers Rezsőt és külpolitikai változást sürgető Horn Gyulát és Pozsgai Imrét. Felfogásom szerint, ez volt a legjelentősebb szellemi vagyonú kormányunk. Ráadásul, mintha megérezték volna a Szovjetunió széthullását és a hidegháború végét. A közelmúltban ünnepelhettük a vasfüggöny első megnyílását, azzal, hogy a kelet-német menekülteket átengedtük Ausztriába.

A rendszerválás első két kormánya.

Az első, már a Szovjetuniótól független választás igazolni látta félelmemet azzal, hogy Antall József lett a miniszterelnök, aki a Demokrata Forum elnökeként alakított kormányt a Kisgazdapárttal koalícióban. Ebben az úri középosztálynak az arisztokráciával kötött szövetséget, vagyis a két háború közti társadalom mérsékelt restaurációját láttam.

Ezt a veszélyt a szavazók is megértették, és a következő választáson csúfosan megbuktatták, és ritkán előforduló vereséget mértek a kormányra, és még ritkábban előforduló bizalmat adtak a volt állampártnak. Ezt főleg Horn Gyulának köszönhettük, aki hamar autóbaleset okán kiesett a hatalomból. Vele kifogytak az állampárt tehetséges politikusai, a vezetői a liberálisok, Gyurcsány és Bajnai lettek. Amíg a volt állampár politikusai liberálisok lettek, Orbán felismerte, hogy a magyar társadalomban maximálisan 5 százalék liberális szavazó van, akiket a zsidó értelmiség vezet. Ennek zászlóshajója az SZDSZ. Ezzel a liberális Fidesz nem versenyezhet. Ugyanakkor a közép-jobb MDP vezetői alkalmatlanok a többség vezetésére. A Fidesz csak akkor számíthat választási győzelemre, ha átalakul liberálisról közép-jobb párttá. Ezt az átalakulást eredményesen megvalósította. A kormányt alakító többségét már a rendszerváltást követő harmadik választáson megnyerte azzal, hogy koalíciót kötött a kisgazdákkal, akik többet ártottak, mint segítettek. Ezért aztán el is vesztették a következő választást, az ügyesebb bal-közép került újra a kormányra. Ezt a bal-liberális kormányt aztán olyan fölényben verte meg a Fidesz, ami talán példátlan a demokráciák történelmében, a körzete 99 százalékában a jelöltjei győztek, és ez óta a még mindig aránylag sok listán bekerülő törvényhozó ellenére is megamaradt kétharmados többsége. Ez a belátható jövően is biztosnak látszik. Ezért lehet biztosnak tekinteni, hogy Orbán Viktor lesz a leghosszabb időn keresztül szolgáló magyar miniszterelnök. Kálvinista létére a római katolikus klérus bizalmát is élvezheti. Ráadásul az EU 18 miniszterelnökei között neki van, és neki is marad a legnagyobb szavazói támogatottsága.

Az ország gazdasági sikereinek a gazdasági az alapja, hogy az euró övezetbe lépésünk sikertelen volt, és maradt. Ennek köszönhetjük, hogy közel harmadával leértékelhettük a forintunkat, javult a külkereskedelmi és a turisztikai mérlegünk, jelentően csökkent a külföldiekkel szembeni adósságunk, egyre több tőke jött az országba, egyre többen vállaltak munkát a magasabb bérű országokban, és ennek köszönhetően itthon is megszűnt a munkanélküliség, emelkedtek a reálbérek. Ennek ellenére Szlovéniában, Szlovákiában és Horvátországban magasabb az egy lakosra jutó jövedelem, mint hazánkban. Ez talán ezer éve először fordult elő. Legalábbis ezt nem említik a magyar történészek. Ez legfeljebb a két világháború közti Csehszlovákiban lehetett először. Pedig az utóbbi tíz évben mi is viszonylag sikeresek vagyunk.

Ha nem volnának listáról bekerülő törvényhozók.

Az EU tagországok alkotmánya szerint nem csak azok lesznek törvényhozók, akiket a választók megválasztanak, hanem jelentős hányaduk azoknak is, akiket a pártjuk vezetése felvett a listájára. A rendszerváltás óta az EU tagországok alkotmánya a törvényhozói jelentős hányadát kiegészítette azokkal is, akiket a pártjuk vezetése felvett a listájára. Ezzel biztosítják, hogy a pártvezetők ne eshessenek ki a törvényhozók közül, akiket a körzetükben nem választottak meg. Ez a rendszer azt eredményezi, hogy a pártvezetők akkor se essenek ki a törvényhozásból, aki nem nyertek, sőt esetleg nem is indultak a körzeti megmérettetésben. Ezt a választási törvényt jól jellemzi a tény, hogy 2010-ben a Fidesz megnyerte a körzetek 98 százalékát, ez mégis csak a kétharmados törvényhozási fölényt jelentette. Ez is elég tett volna a választási törvény módosítására, de ezzel az alkalommal nem élt a pártjában tejhatalommal rendelkező Orbánnak, mert ezzel elvesztette volna azt a hatalmát, hogy a pátjából kikerülő törvényhozók közül a számára legfontosabb híveit ő jelölhesse a törvényhozásba.

Az ellenzéki pártok támogatására is számíthatott, hiszen azok többsége csak a listáról számíthatott törvényhozói képviseletre. A Fidesz így is megtarthatta a kétharmados többségét, így is az EU tagországok között a legnagyobb bizalmat kapott. Orbán mégis kockáztatott, mert megtartotta így is a kétharmados többségét. Orbánnak ugyanis sikerül a kis liberális pártból olyan közép-jobb pártot létrehozni, ami garantálja a kétharmados győzelmeit. A magyar választók többsége ugyanis közép-jobb, és várhatóan száz év múlva is az marad, nacionalista és klerikális. Templomba ugyan egyre kevesebben járnak, de nacionalizmussal és a vallás üldözésével száz év múlva sem fognak egyetérteni.

Száz évet ugyan Orbán sem élet meg, ezért az általa választott utódját neki kell, megválasztani. Ez sem lesz könnyű feladat, mert az ót is túllépőt nem tud választani.