2013. március 29., péntek

Kedves Jogász Barátom!


Kopátsy Sándor                 EE                  2013-03-25

Kedves Jogász Barátom!
Mindig azt hittem, hogy teológusokkal, és jogászokkal nem vitatkozom, mert a logikájuk idegen számomra. Most, hogy megkaptam könyved, tele vagyok gondolattal. Rádöbbentem, hogy ugyanabban a hibában élnek, akárcsak a közgazdászok. Nem veszik tudomásul, hogy csak annak van értéke, amiből a társadalomnak hiánya van. Amiből több áll rendelkezésre, mint a kereslete, az értéke alatt szerepel, mind a közgazdász, mind a jogász figyelmen kívül hagyja.
Tekintettel arra, hogy az osztálytársadalmak mindegyikében több, és jobb volt a munkaerőben, mint amennyit a társadalom igényelt, a munkaerőnek nem volt értéke. Csak kivételes esetekben, járványok és háborús pusztítások után. Illetve, mindig volt olyan munkaerő, amit értékeltek, de az volt a kivétel. Az osztálytársadalmakban csak néhány kivételes esetben volt a munkaerő egyenrangú, vagy éppen fölényben, a munkaadójával szemben. Még kamasz koromban került a kezembe adat arról, milyenek voltak a rabszolgapiaci árak. A kivételesen szép lányokért, a dalnokokért, a kiváló gladiátorokért óriási árat fizettek. De ilyen legfeljebb egy volt az ezerből. A jellemző módon, mint a barmot, a kora és fizikai ereje alapján olcsón lehetett venni.
Marx sem ismerte fel, hogy a munkaerőnek azért alacsony az ára, mert több és jobb volt, mint amire a társadalomnak szüksége volt. Ahogy Marx, a jogtudomány sem tekintette értéknek, amiből felesleg volt. Mind a közgazdaságtan, mind a jogtudomány csak a fizikai vagyonnal foglalkozott. Hetven éve még kivételes volt, hogy valaki a képességnek, vagyis a szellemi vagyonának köszönhetően lehetett független. Ezek olyan ritkák voltak, hogy el lehetett tekinteni tőle. Én már akkor annak alapján választottam szakmát, hogy független lehessek. Addig azonban én sem jutottam el, hogy erre épülhet a társadalom. Tudásom és tehetségem révén jogilag olyan rabszolga akartam lenni, akiből viszonylag kevés van, ezért fölényben lehet a munkaadókkal szemben.
Ennek ellenére a legsürgetőbb társadalmi feledetnek a következetes földreformot tekintettem, vagyis mindenkinek legyen magántulajdona, amiből megélhet.
Csak évtizedek múltán ismertem fel, hogy megváltozott a világ, vagyonhiányos társadalmak, nevezetesen az utolsó, a tőfizikai tőkében hiányos átalakult tudásvagyonban hiányos társadalmakká.
Tudásvagyon ugyan mindig volt, de abból olyan kicsi az igény, hogy ezerből egy lehetett független ennek birtoklása alapján. A jelenkori fejlett társadalmakban azonban, a tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően, úgy meg nőtt a minőségi munkaerővel szembeni igény, hogy a munkaerő kétharmada, néha ennél is sokkal több, olyan minőségű, hogy fölényben van a munkaadókkal szemben.
Ez azt jelenti, hogy már sokkal fontosabb a fizikai vagyon magántulajdonánál a tudásvagyon személyi tulajdona.
Amikor az ötvenes években a Rácz – Bródy könyvet olvastam, már megakadtam azon, hogy számításon kívül hagyták a tudásvagyont. A nagyságát akkor a fizikai nemzeti vagyon mintegy kétszeresére becsültem. Ma már négyszeresre becsülöm, és ez tovább fog nőni.
Ezért a jelenkori társadalomnak nem annyira magántulajdonú fizikai vagyonra, mint sokkal inkább személyi tulajdonú tudásvagyonra van szüksége.
Hetven éve én is arra vágytam, hogy mindenkinek legyen földje, háza, nyugdíjas korára elegendő megtakarított pénze.
Ma azt tartom a függetlenség zálogának, hogy mindenkinek legyen a képességének megfelelő képzettsége, és öregkorára nemcsak nyugdíja, de olyan szakmája is, amit sokáig hasznosíthat úgy, hogy öröme is van benne.
A földtulajdon pedig legfeljebb a lakosság huszadának jelentene biztosítékot, de azoknak is csak a fizikai munkára képes koruk határáig.
Én, mint aki kamaszkorom óta a népi írók táborának lelkes tagja voltam, és életem nagy ajándékának tartom, hogy néhány évet az élcsapatuk társaságában tölthettem, utólag látom, hogy minket is az a személet jellemzett, ami a Te írásodat. Az elsődleges feladat, hogy mindenkinek földje, háza, magántulajdona, ezzel az életfeltétele biztosítva legyen.
Erdei Ferenccel még halála előtt beszélhettem erről a tévedésünkről. Ahogyan Te sem, ős sem gondolta végig, de egyetértettünk, amikor elmondtam.
1./ A háború végén lévő falusi lakosság  négyötödének a mezőgazdaságon, többségüknek a lakóhelyén kívül kellett munkaalkalmat teremteni. Még az intenzív mezőgazdaság estén is, elég, ha minden huszadik munkaerő marad a mezőgazdaságban. Ezért a falvak lakosságán a túlzott iparosítás, a teljes foglalkoztatás segített a legjobban.
2./ A kisárutermelő paraszti életforma ugyan a magántulajdonon alapszik, de nem szüli a farmergazdaságot. A farmerek csak itt lehettek a kivándorló parasztokból, ahol óriási volt a megművelésre alkalmas föld, és kevés az ember. Nálunk a falvak határa csak a falusi lakosság tizedének adna munkát, ha farmergazdaságok lennének.
3./ A marxizmus azt hirdette, hogy a paraszti életforma szüli a kapitalizmust. Ez nem igaz, éppen abban tévedtünk, mi népiek, hogy szüli. Ezzel szemben azt sem, de a modern nagyüzemet sem. A kisárutermelő fékezi és stabilizálja a társadalmi, és technikai fejlődést. Magyarországon is, mint általában Európában, több a kisárutermelő, a paraszt, mint amennyi földterület és tőke kellene a modern mezőgazdaságnak. Kevés földön, kevés tőkével a kisárutermelés bebetonozza a társadalmi és technikai fejlődést.
4./ Az állami gazdaság és az önálló termelőszövetkezet hatékonyabb tudatformáló, mint a parasztok kisgazdasága. Ezekben rugalmasabb az érvényesülés, a szakosodás, az individualizmus. Ezeket azonban csak erőszakkal lehet megvalósítani.
Állításaimat bizonyította a rendszerváltás utáni falusi helyzet.
A rendszerváltás visszavetette a mezőgazdaságot.
1. Egy millió falusi lakos vesztette el a nagyüzemi munkát, és vált évtizedekre munkátlanná. Ezzel bebizonyosodott, hogy a falvak lakosságán a legnagyobb segítséget a városokban biztosított munkaalkalom jelentette.
2. Felszámolták és szétverték a mezőgazdasági nagyüzemeket, ezzel azok kiegészítő, nem mezőgazdasági munkahelyeket. Visszaállították a kollektivizálás előtti magántulajdont. Ez ugyan megerősítette az egyéni érdekeltséget, de nem teremtette meg a racionális üzemeltetés tőkefeltételét.
3. Felszámolták a magyar mezőgazdaág számára nélkülözhetetlen keleti piacot. A magántulajdon ugyanis nem sokat ér, ha nincs biztos piaca.
4. Az EU tagság csak tovább rontotta a mezőgazdaság versenyképtelenségét azzal, hogy a gazdag nyugati mezőgazdaságnál sokkal kisebb támogatást kapott. Ezzel ránk engedte a jobban dotált nyugati mezőgazdaság importját.
5. A magyar falu, és a mezőgazdaság politikai erő nélküli, vagy hisztérikus minisztereket kapott. Ez is agy visszaesést jelentett a Kádár-rendszer tekintélyes agrárpolitikusaival szemben.
Aki független akar lenni, az ne magántulajdont gyűjtsön, hanem képességének megfelelően képezze magát, és tudjon egy világnyelvet. Aki a szakmája jobbik feléhez tartozik és tud egy világnyelvet, ezerszer függetlenebb bérmunkásként, mint akinek magántulajdont örökölhetett.
- - - - - - -
Ha a falusi világnak, ezen belül a mezőgazdaságnak nincs politikai súlya, fejlesztési koncepciója, és korszerűtlenek a tulajdonviszonyai, reménytelen a tulajdonviszonyok jogi szempontok alapján történő értékelése.

Miért állt fel az ember?


Kopátsy Sándor                PB                 2013-03-28

Miért állt fel az ember?

Annak ellenre, hogy a két lábra állást nem tartom a fajunk fejődése szempontjából olyan fontosnak, mint általában a tudósok, mégis az egyik zseniális, de kézenfekvő felismerésnek tartom, hogy az ember viszonylag nagyon nagy talpakon járó emlős. Nem ismerek olyan emlősállatot, aminek a súlyához képest akkora talpa lenne, mint az embernek. A talpunk egységnyi területére, tehát viszonylag kis nyomás esik.
Marad a kérdés: Miért alakult az ember hátsó lába nagy talpúvá?
Véleményem szerint, a laza talajon való hatékony járás érdekében.
A korai ember számára az optimális életterek a dagály, apály járta lapos tengerpartok, és mocsarak voltak az optimális életterek. Az olyan lapos, homokos tengerpart, ahova naponta kijárt a dagály, és az apállyal visszavonult, volt a legkedvezőbb élettér. A dagállyal ki hordott, és visszamaradt puhatestűek, a tenger gyümölcsei, az ember számára egy négyzetkilométeren tízszer annyi rendszeres, naponta megismétlődő táplálékot biztosítottak, mint a legjobb adottságú szárazföld.
Azt nem is hangsúlyozzák, hogy a tenger gyümölcsei fehérjében gazdag, az agyfejlődés számára is ideális táplálékot jelentettek.
Az ember számára az ilyen tengerpart volt a paradicsom.
Ha nem is ennyire, de kedvező élettér volt a mocsár is. Az is sokszorta annyi megszerezhető zsákmányt jelentett, mind a szárazföld. A mocsár állatai, a csigák, rákok, békák, gyíkok összegyűjtése mennyiségében, minőségben és elérhetőségben minden korosztály számára megoldható feladatot jelentettek.
Ezért mondom, hogy őseink százszor annyi puhatestűt ettek, mint nagyvadak húsát. A fajunk életének első 95 százalékában ezerszer annyi talált táplálékot fogyasztott, mint elejtett vadat.
Ez magyarázatot ad arra, hogy miért nagy a talpunk. A magasabb fej előnyt jelentett a talajon való keresésben. A talajról történő gyűjtés magasabbról sokkal hatékonyabb, mint lehajtott fejjel.
Most olvasok egy írást, a The Economist (February 16th 2013) számában, arról, hogy az ember azért állt két lábra, mert a szavannában így tudott jobban tájékozódni, észlelni a veszélyt.
Ezt a logikát nem fogadom el. Az ember lényegében zsákmány volt, aminek fontosabb a rejtőzés, mint a messze látás. Fajunk viszonylag lassú mozgású lévén, sokkal inkább rejtőzködni, vagy a tűzzel védekezni tudott, mint korán szelni és meneküli a veszély elől. Tudtommal, a környezethez való igazodásban nem találok a két lábra állásban másik példát, hiszen más emlősök egyike sem vált kétlábúvá.
A szavanna legelő zsákmányállatainak viszonylag hosszú a nyakuk, de a magas fejtartást csak akkor használják, amikor tájékozódnak, meg akarják állapítani, hogy tiszta a terep. Ezeknek azonban azért előnyös a korai észlelés, mert négy lábuknak köszönhetően, gyorsan futnak. Az idejük nagy részében azonban lent tartják a fejüket, mert legelnek, és nem tűnnek fel a ragadozóknak. Tekintve, hogy az ember is zsákmány volt, nem volt előnyös, hogy fenntartja a fejét.
A madarak, azért lettek kétlábúak, mert az első kettőre szükségük volt a repüléshez. A gázlók, mocsárban járók hosszú lábúak és nyakúak lettek, de azoknak nem lett nagy talpuk. Nem talpat, hanem terpeszkedő, hosszú lábújuk lett. Az újakat csak azoknak kötötte össze hártya, amelyek úszva közlekedtek.

Az ember azért lett kétlábú, mert a kezeire szüksége volt.

Már a majmok is elkezdték használni az első lábukat, de csak olyan feladatokra, amire a kapaszkodásra alkalmas újaik is képesek voltak. Az ember fejlett agya azonban olyan feladatok elé állította az első lábait, amivel alkalmatlanná vált a járásra. Elég megnézni az ember kezeit és lábait, világossá válik, hogy alapvetően más a funkciójuk. A hátsó láb funkciója nem, az elsői pedig óriásit változott.
Az ember fejlett agya támasztott olyan igényeket az első lábbakkal szemben, aminek a megfelelés alkalmatlanná tette azokat a járásra.
Az egyszerű a logikai lánc:
Az ember rendkívül fejlett agyának köszönhetően olyan feladatokat adott a két első végtagjának, amit csak akkor végezhetett el, ha nem használja járásra. A két lábra állás azonban annyira lelassította a távolságlegyőző képességét, hogy olyan táplálkozásra kényszerült, mit csak a mocsarakban, a tengerpartokon talált meg. A hátsó végtagok ezért váltak nagy talpúvá.
Az ember csodálatos fejlődésének az elsődleges létrehozója a fejlett agya.
Az ember az első olyan lény, amelyik az agyával oldja meg a természeti környezetéhez történő illeszkedést. Nem a szelekció és a mutáció révén szelektálódik a környezetéhez, hanem az eszével alakítja a környezethez idomuló életmódját.
Az ember fejlett agyának köszönhető, hogy az első végtagjai az agya parancsait teljesíteni képessé váltak. A két lábra állás forradalmi hatása az első két végtag hasznosításában jelentkezett. A kétlábúságának alig lehetett más történelmünket formáló jelentősége, mint a két első végtag sokoldalúvá válhatása.
Ezt bizonyítja, hogy a fajunk múltjában alig változott a lábak, és óriásit fejődött a kezek szerepe. Az ember magasabb rendűsége a fejlett agyának, és a rendkívül fejlett kezének köszönhető.
Fajunk mintegy százezer éves története során a lábunk teljesítménye alig változott, a kezünkkel azonban sok ezerszer többre lettünk képesek.

Franciaország sem érett a puritánokkal közös valutára


Kopátsy Sándor                  PG                  2013-03-27

Franciaország sem érett a puritánokkal közös valutára

Mániákusan hiszek abban, hogy a kultúra alkalmassága a siker elsőleges feltétele. A puritán és konfuciánus népekkel minden rendszer sikeres, a többi kultúra népei pedig az alkalmazott módszertől függetlenül, hozzájuk képest, lemaradnak.
Az jelenleg már egyértelműen kiderült, hogy a mediterrán népeknek nem lehet a puritánokkal közös valutájuk. Számomra az is világos, hogy nemcsak a mediterránoknak, de még a franciáknak sem.
A közgazdászok a francia gazdaság nehézségeit azzal magyarázzák, hogy túlságosan magas az újraelosztás. Ezzel ellentmond, hogy a skandináv államoké is magas, mégis sikeresek. A finneké magasabb, mint a franciáké, és mégis kiemelkedően sikeresek. De nem azért, mert sokat osztanak újra, hanem azért, mert finnek, azaz puritánok.
Nem az számít, hogy sokat, vagy keveset osztanak újra, hanem azt hogyan használják fel. Jellemző, hogy az utóbbi ötven évben a legsikeresebb ország Nyugaton Finnország, a legmagasabb újraelosztással, a Távol-Keleten pedig Dél-Korea a fejlett országok között a legalacsonyabbal.
Franciaország is latin ország, melyik, ha megteheti, eladósodik. Az utóbbi hét évben közel 50 százalékkal nőtt az államadóssága, a vállaltokéval és a lakosságéval együtt hét év alatt egy éves nemzeti jövedelemmel nőtt az adóssága. A helyzete csak azért nem katasztrofális, mert a négy mediterrán ország nála is jobban eladósodott.

A reformáció két útja Magyarországon


Kopátsy Sándor              PV                      2013-03-28

A reformáció két útja Magyarországon
(Részlet a magyar történelemhez.)

Mivel a magyar történészek kerülik a Hódoltság területén kialakult, nagyon eltérő társadalmi viszonyok ismertetését, a későbbi társadalmi fejlődés történetének számos fontos kérdése tisztázatlan maradt.
A tisztázás érdekében az első feladat annak tudomásulvétele, hogy bő másfél századon keresztül a magyar etnikum nagy többsége oszmán társadalomban, illetve oszmán provinciában élt. Ezt meggyőzően bizonyítja, hogyha ránézünk az 1914-es etnikai térképre, és rárajzoljuk a Hódoltság és az Erélyi Fejedelemség területét. Ehhez még azt is hozzá tehetjük, hogy a Hódoltság idején az oda tartozó területeken kisebb volt a nem magyar etnikumok aránya.
Az, hogy ennek ellenére szinte tudomást sem veszünk arról, mi volt, és mi történt a hódoltság alatt, azzal magyarázható, hogy a feudális magyar társadalom uralkodó osztálya, az arisztokrácia, a katolikus főpapság és a nemesség elmenekült, nem élt az oszmán uralom alatt. Máig az jellemzi történészeink felfogását, hogy csak ott volt Magyarország, ahol az urak voltak, ahol a magyar etnikum nagy része élt nem volt Magyarország.
Ez a tudománytalan ostobaság éledt fel a jelenlegi alkotmányunkban is, amikor kimondja, ha idegen megszállók parancsoltak, akkor nem volt az ország a magyar népé.
A Hódoltság térségében a társadalomra jellemző legnagyobb változást az jelentette, hogy ott nem volt jobbágyság. Vagyis ott a lakosság óriási többsége nem a magyar földbirtokosok jobbágya volt, hanem a szultán földjének bérlője. Méghozzá nem is egyéni alárendeltségben, hanem a település tagjaként. Kollektív bérlők voltak.
Ez a tény azért fontos, mert ebből igen fontos társadalmi folyamatok következtek.
Az egyénnek sokkal nagyobb volt a mozgásszabadsága.
Történészeink is lapítanak arról, hogy a korábbi jobbágy szabadom kereskedhetett, lehetett tulajdona. Néhány ügyes paraszt. Zavarban is vagyok, hogy az elmenekült földesurak, püspökök, rendházak, nemesek ottmaradt jobbágyai mik is voltak. Parasztot mondok, mert nem volt jobbágy, polgárok, mert lehetett vagyonuk, ingatlanok. Jelentős hányaduk büszke parasztpolgár lett.
Máig nem írta le senki, hogy Tököli Imre úgy lett fejedelmünk, hogy az apja még a magyar jog szerint jobbágy volt. Mivel kiemelkedő sikereket ért el, mint tőzsér, azaz marhakereskedő, belőle lett az ország egyik leggazdagabb polgára. A budai pasa intézte el számára, hogy a császár, jó pénz ellenében, felszabadította. Ezután már átmehetett a csodákkal Fehérvárra, Nagyszombatra, hogy közvetlenül tárgyalhasson a nyugati marhakereskedőkkel. Imre fiát pedig a magyar arisztokrácia is befogadta, sőt fejedelmünknek választotta.
Klébelsberg Kunó jól tudta, hogy aki a hódoltság korával foglalkozni akar, az a legtöbb adatot az Isztanbuli Levéltárba menjen. Ezért alapított oda Magyar Intézetet. Az ott őrzött adatokról azonban alig szivárog ki információ. Pedig a Hódoltságban ötévenként alapos statisztikai felvétel készült. Nemcsak a számosállatok, hanem a lakosság adatiról is.
Ebből kiderülne, hogy a lakosság a front mindkét oldaláról elmenekült, de az elmenekültek többsége a Hódoltságra települt. A dunai révek adatait ismerem. Pest és Buda, Vác, Ráckeve lakossága sokszorosára nőtt, mert itt voltak a Nyugatra hajtott marha átszállítási helyei. Az odatelepültek nagy többsége a Királyi Magyarországról menekült jobbágy volt.
Eredi Ferencnek köszönhetjük, hogy feldolgozta az alföldi mezővárosok társadalmát. Ennek ellenére, máig nem oktatjuk, hogy magyar etnikumú polgárság még 1847-ben is, szinte csak a volt Hódoltság területén volt.
Az ezer éves történelmünk megértésének kulcsáról alig beszélünk. A középkori magyar társadalom azzal volt egészen más, mint a nyugat-európai példaképei, hogy a lakosság számához viszonyítva hatszor annyi nemes, és hatod annyi polgár élt benne. A nagyon gyér polgárságban pedig alig volt magyar etnikumhoz tartozó. Aki nem ezen a tényen keresztül akarja megértetni a történelmünket, kudarcra van ítélve.
Azon nem érdemes vitatkozni, hogy a népnek melyeik rendszerben volt a mostohább sorsa. A tények azonban azt mutatják, hogy a jobbágyok nem a Hódoltságról, hanem oda települtek.
Az kezdettől fogva érthetetlen volt a számomra, hogy a református egyházak mennyire lapítanak arról, hogy az elterjedésüket az oszmán megszállásnak köszönhetik. Vallásszabadság ugyanis csak ott volt. A Habsburgok hisztérikusan reformáció ellenesek voltak.
Valamikor a 70-es években találkoztam először egy szövegrésszel Werbőczy naplójából, ami felvilágosított. A katolikus Werbőczy ugyanis a Királyi Magyarország követe volt Regensburgban a Birodalmi Gyűlésen. Luther ment oda hozzá, és megkérdezte: Miért harcoltok az oszmán szultán ellen. Ő nem térít Európában, sőt alatta vallásszabadság van. Ellenben mi nem lehetnék itt, ha a császár és a pápa nem félne a szultántól.
Jó húsz év telt el, és nem találtam olyan református papot, püspököt, aki tudott volna erről. Végül egy értelmiségi találkozón került mellém, aki a Pozsgai minisztersége idején a vallásügyek felelőse volt. Ő sem tudott róla, de közölte: Itt van a feleségem, ami a Ráday utcában a református teológiai könyvtár vezetője. Ő mindenről tudott. Nemcsak az a napló van a birtokukban, hanem egy másik is, ami beszámol arról, hogy a következő Birodalmi gyűlésen már ő ment Lutherhez, aki megismételte a véleményét.
A könyvtár vezetője tudott erről a történelmük, különösen a magyarországi reformáció megértéséhez nagyon fontos tényről, de az óta sem találtam senkit, aki tudott volna róla.
Még fontosabbnak tartom, hogy a magyar reformáció sem tája fel, hogy mennyire más társadalom volt a Hódoltságban.
Arra ugyan büszkék vagyunk, hogy Erdélyben példás vallásszabadság volt, de arról említést sem teszünk, hogy ebben mi volt a szultán szerepe.
Ezzel jutottam el odáig, mire pár napja döbbentem rá, hogy az erdélyi és a hódoltsági reformáció két alapvetően eltérő úton történt, mert a két társadalmi szintére merőben különböző volt.
Az Erdélyi Fejedelemségben a szászok számára természetes volt az etnikai testvérek vallásának követése.
A földesurak áttérése is hasonló okokból történt, mind a puritán Nyugaton. Az ő osztályérdeküknek azért felelt meg a reformáció, mert az áttérés után megszűnt az egyházi kilenced, tehát a katolikus klérusnak fizetett, és jelentős hányadában Rómába folyó adó. Ezzel számukra biztosítottabb lett a nekik járó tized beszedése.
A jobbágyok áttérése még inkább egyértelmű volt, hiszen megszűnt az adójuk fele. Az egyházi adót maguk a gyülekezetek vettették ki, és használták fel. Az is érhetetlen, miért hallgatunk arról, hogy a Nyugat történelmének legnagyobb adó reformja a reformációval történt.
Az erdélyi reformáció története tehát a nyugati minta alapján történt.
Ezzel szemben a Hódoltságon eleve megszűnt az egyházi adó, és a földesúri függőség. Itt a reformációval a modernebb keresztény teológia győzte le a konzervatívot.
Az Oszmán Birodalom kiűzése után a Hódoltságban is vissza kellett állítani a korábbi társadalmi rendet. A császári hatalom támogatásával elkezdődött az ellenreformáció, az arisztokrácia és a katolikus főpapság uralkodásának restaurációja.
Ez már egy külön fejezet, amit ugyancsak át kell majd írni.

A legfontosabb gazdasági ágazat


Kopátsy Sándor                   PO                 2013-03-27

A legfontosabb gazdasági ágazat

Tanácsadói munkám nagy csalódása, hogy nem sikerült meggyőzni az illetéseket, hogy a jelenkori fejlett társadalmakban a legfontosabb gazdasági ágazat a gyermeknevelés. Ez csak akkor lehet hatékonyan működtetni, ha a társadalom ezt tekinti elsődleges feladatának. Ebben kell tehát a családokat érdekeltté tenni. Ezért tartottam fontosnak, hogy a gyermeknevelési támogatás és az öregkori ellátás mértéke elsősorban a felnevelés hatékonyságától függjön. A társadalom teljesítménye ugyanis ettől függ. Ennek ellenére minden társadalom darabra támogatja a gyermeknevelést, és ettől független az öregkori ellátás.
Most olvasok egy anyagot, amiből kiderül, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt tíz év során kétszeresére nőtt a gyermeknevelés költsége. Az egy családra jutó jövedelem viszont alig változott. Nőtt az oktatás ideje, és gyorsan drágult a minőségi képzés, a jó iskolába juttatás.
Ennél sokkal nagyobb a drágulás, ha a felső ötödre számoljuk. Olyan statisztikát szeretnék látni, hogy mibe kerül azok felnevelése, akik a felső tizedbe kerülnek. Becslésem szerint, az átlagnál sokkal jobban drágult. 

Hova tegyük Iránt?


Kopátsy Sándor                 PP                   2013-03-27

Hova tegyük Iránt?

Három napja azon töröm a fejem, hogyan lehet Iránt a világ negyven fél-perifériás szintről induló 40 ország közül, a legsikeresebb második helyre tenni.
Az ENSZ kutatóintézete használja a leginkább elfogadható mércét a társadalmak fejlettségének mérésére.
Erről a rangsorban ugyan pár napja már írtam, de Irán tekintetében nem tudok megnyugodni. Úgy látszik, engem is félrevezet a kommunikáció. Ráadásul az a meggyőződésem, hogy a gyorsan szaporodó népesség eleve kizárja az eredményességet. Márpedig Irán lakossága nagyon gyorsan növekszik. Ebben az esetben a ragsort három tényező alapján állapították meg.
- Az egy laksora jutó jövedelem fogyasztói árparitáson. Arra még nem találtam példát, hogy ez gyorsan növelhető 2 százalékot meghaladó népszaporulat mellett.
- A várható életkor. Ez is nehezen növelhető ahol nem nő a jólét.
- Az iskolázottság éveinek száma. Erre már találtam példát. Ez történt a bolsevik rendszerben.
Az is zavart, hogy a negyven ország között csak kettő olyan, ahol lassan nő a népesség. Az első Dél-Korea és a harmadik, Kína. A többi ország lakossága másfél százaléknál gyorsabban nő. Irán azonban az említett kettő között a második helyen van.
Az én műveltségemben, és koromnál fogva is, Irán Perzsia, a perszák országa. Ez pedig igen karakteres különbséget jelent. Ötezer éve a perzsák nem arabok. Ezerötszáz éve mohamedánok, de ettől nem lettek arabok. Indoeurópai nép, genetikai tekintetben az európaiakkal rokon.
A jelenlegi politikai rendszerük a papság hatalmán múlik. Ez nekem nemcsak a feudális, vérségi elit hatalmánál, de a katonák diktatúrájánál is jobb rendszer.
Középiskolás történészként felismertem, hogy az Oszmán Birodalom politikai, katonai, egyházi hatalmát az iskolarendszeren keresztül szelektált rabszolgák működtették. Minősége, képessége, és szakmai színvonala, a Hódoltság idején magasan a nyugati, még inkább a magyar közigazgatás felett állt.
Azt csak később ismerhettem meg, hogy a kínai kultúra évezredes, egészen az ipari forradalomig tartó fölénye az iskolarendszerben szelektálódott, jogállásuk szerint rabszolga mandarinokra épült.
A jelenlegi Iránban tehát a papok uralma a többi mohamedán államénál jobb minőségű vezetést jelent.
Azt is tudom, hogy amíg Iránt az Amerika-barát sah vezette a Nyugat ebben az országban látta a jövő egyik csúcsra emelkedő országát. Az óta pedig a sátán birodalmának tekinti. A minősítésnek tehát csak politikai motivációja van. Az Amerika és Izrael ellenes Iránról ezért csak rosszat lehet hallani, olvasni. Különösen az óta, hogy atomkutatást folytat, aminek eredménye lehet az atombomba is.
Annak a veszélyét, hogy Iránnak lesz atombombája, nem látom. Az atombomba még az Egyesült Államok és Oroszország birtokában sem jelent veszélyt. A többi atomhatalom számára a megsemmisülést jelentené az atombomba használata. Ezek atomfegyverei ugyanis eltörpülnek a két nagyéhoz képest, a saját pusztulásuk ellen pedig nincs védekezés. Számos, Iránnál kevésbé megbízható Észak-Koreának, Pakisztánnak is van atombombája, de eszébe sem juthat, hogy bevetheti. A legbutább is tudja, hogy öngyilkosság volna. Izraelnek sem kell félni, hiszen elég, ha az Egyesült Államok garantálja, hogy megtámadása estén a támadót megsemmisíti.
Annak meg nincs logikája az arab világban, hogy Izraelnek lehet atombombája, de Iránnak nem. Izrael létét csak az olyan hatalom fenyegetheti, amelyik ugyan iszonyú veszteségek árán, de túlélné az Egyesült Államok megtorlását. Ilyen legfeljebb Oroszország és Kína. De még ezeknek is annyiba kerülne a felelőtlenségük, amit nem kockáztathatnak meg.
Amennyire megérti az Egyesült Államok, hogy az arab világban a legjobb szövetségese Törökország, nem érti meg, hogy Irán még fontosabb lehetne. A sah feudális diktatúrája estén megértették, a papok uralma esetén értetlenek.
Az, hogy az ENSZ statisztikusai ilyen kiemelt értékelést adna, engem arra késztet, hogy jobban odafigyeljek.
A British Museum birtokában van egy henger, a Cyrus cyilinder, amin az első emberjogi alkotmány van rögzítve. Cyrus perzsa uralkodó fogalmazza meg először, hogy birodalom csak akkor tartható meg, ha minden nép megtarthatja nyelvét, vallását. Értette ezt a fogságban élő zsidóságra is.
Ebben a tekintetben nem előre, hanem háta ment a világ.

Hány pártra volna szükség


Kopátsy Sándor                 PP                 2013-03-28.

Hány pártra volna szükség

Már korábban kifejtettem, hogy kettőre. Vagyis olyan rendszerre, amiben csak a két legerősebb kerülhet a törvényhozásba. A legerősebb elleni koalíció ugyanis szükségszerűen rossz megoldás.
Akkor nem írtam le, hogy ez a rendszer megvalósulhat úgy is, hogy sok párt is alakulhat, de csak a két legerősebb vehet részt a törvényhozásban. Vagyis olyan választási törvényre van szükség, ami kimondja, hogy csak a két legerősebb pártra leadott szavaztok érvényesek. Ilyen törvény esetén nem lesz sok párt akkor sem, ha ennek nincs jogi akadálya.
A gyakorlatban ilyen az Egyesült Államok alkotmánya, amiben gyakorlatilag két párt versenghet a hatalomért. A legerősebb elleni koalícióra nincs lehetőség. Aki tehát politikai hatalomra tör, annak a két párt egyikében kell előbb megszerezni a többséget.
A másik alkotmányos megkötés, hogy a győztes pártot nem lehet a ciklus során lecserélni. Erre a törvényhozásnak sincs felhatalmazása. Ez is megvan az Egyesült Államokban.
Annak ellenére, hogy ennek az országnak volt először demokratikus alkotmánya, és vitathatatlan szuperhatalommá emelkedett, többé-kevésbé csak a másik három volt angol gyarmat követte a gyakorlatát. Mindhárman a világ élvonalába emelkedtek, magasabb szintre jutottak.
Ennek ellenére, jelenleg az OECD 34 tagországa közül csak négynek van abszolút többségű kormánya.
Ugyan nem tartom a kormányzati formát a fejlődés szempontjából elsődleges tényezőnek, de azért jelentősnek az adott viszonyokhoz való jobb alkalmazkodásra. 

Németországban alakul van az első euró ellenes párt


Kopátsy Sándor                PP                   2013-03-25

Németországban alakul van az első euró ellenes párt

Nagy elégtétellel olvasom, hogy alakul az első olyan német párt, ami az euró övezet feloszlását karja, vagy csak a fejlettek maradjanak, vagy visszatérnek a márkára.
A hosszú életemnek egyik öröme, hogy amit évekkel korábban jósoltam, kiderül, hogy nem vagyok vele egyedül. A közös valuta csak a már fejlett, gazdag és puritán kultúrájú államok számára működőképes.
Ki fog derülni, hogy a fejlettek számára nemcsak a klasszikus gyarmati rendszer kerül sokba, hanem a közös valuta is.
Ennek ellenére nem gondolok arra, hogy az ilyen párt bekerülhet a parlamentbe. Jóslatom megvalósulását sok bürokrata politikus és közgazdász ellenzi.
Van azonban egy biztató jel. A közvélemény kutatás szerint a németek negyede euró-ellenes. Tehát egy ilyen párt számára van lehetőség. 

2013. március 25., hétfő

Brüsszel alszik


Kopátsy Sándor               PG                  2013-03-20

Brüsszel alszik

Az EU brüsszeli vezetéséről mindig nagyon rossz volt a véleményem. Ezen az sem segített, hogy a vezetés legutóbb Nobel díjat kapott. Azt ugyan nem várom el a Svéd Akadémiától, hogy tévedhetetlenek legyenek, de azt sem, hogy nem tévedhetnek. Az egyik legnagyobb tévedésüknek mégis azt tartom, amikor az EU három legfőbb vezetőjének átadták a díjat.
Ez azt sem jelenti, hogy az Európai Unió gondolatával nem értek egyet. Azt sokkal nagyobbnak tartom, hogy másodrangú politikusokra bízzák.
Mivel a szakmai alkalmasságot nehéz bizonyítani, hallgattam.
Most azonban, a Ciprusi Válság okán ki borult a pohár.
Brüsszel meg akarja védeni az adóparadicsomok bankjai titoktartási kötelezettségét, és a szélhámosok betétjeinek sérthetetlenségét. Még az sem zavarja őket, hogy a betétek óriási többsége a szélhámosok, a gátlástalanok pénze.
Csak három adatot idézek.
2008-ban, Izlandon a bankok vagyona az ország nemzeti jövedelmének tízszerese volt. Ez a szám Cipruson és Írországban nyolcszoros volt. Ezek az adatok azonban Brüsszelben nem hívták fel az illetékesek figyelmét. Minden bizonnyal, akárcsak nálunk, ott is voltak a vezetésben olyanok, akiknek ilyen bankokban is volt pénzük.
Azt nem a brüsszeli vezetőknek, de a középiskolás diákoknak is felháborítónak kellett volna tartani. De ők sokkal inkább az alkotmányokkal, a bírói függetlenséggel foglalkoznak. Pedig, ahol a bankoknak ekkora a mérleg szerinti vagyonuk, ott nem érhet semmit az alkotmány és a bírói függetlenség.
Putyin elnök úrnak pedig azt üzenem, hogy otthon bezárják azokat az adócsalókat, akik politikai ellenzéknek számítanak, de tiltakoznak milliárdos barátaiknak a ciprusi bankokba menekített milliárdjai megadóztatása okán.
Az olyan Európai Uniónak a jövője kudarcra van ítélve, ahol a vezetés ezt eltűrte. 

Az EU átépítése



Kopátsy Sándor                EG                    2013-03-20

Az EU átépítése
Első témakörüljárás

Elméleti megközelítésem

Marx műveinek elolvasása a sok tanulság mellett azonnal egy fontos felismeréssel járt. A feje tetejére állított a saját zseniális elméletét. Felismerte, hogy a társadalom szerkezete, politikai, gazdasági és vallási élete felépítmény, ami szükségszerűen csak olyan lehet, ami megfelel az alépítményének. Fellelkesedtem, hogy a társadalomtudomány vérre tudomány lett.
Ez a felismerés annyira meggyőzött, hogy azonnal felismertem, hogy ő mindezt forradalmi buzgalmában a feje tetejére állította. Kitalált egy általa ideálisnak tartott felépítményt, és meghirdette forradalmi vallását. Erőszakkal létre kell hozni a javasolt közös felépítményt, és annak hatására létrejön a közös alépítmény.
Marxista lettem, ezzel Marx tévedését felismerve képes voltam eligazodni a nagyon eltérő társadalmak között. Elég volt annyit szem előtt tartani, hogy csak a közös, legalábbis nagyon hasonló alépítményű társadalmaknak lehet közös, legalábbis hasonló felépítményük.
Azt, hogy mit tekintsünk közös alépítménynek, Marx alig érintette. Pedig elég lett volna, ha azt vizsgálja, hogy mely társadalmak a legfejlettebbek, és keresse azok közös elemeit. Ezt tette a 20. század fordulóján Max Weber német politológus. Megállapította, hogy a tőkés osztálytársadalmat másoknál hatékonyabban csak a puritán népek képesek. Ezzel kimondta, amit ki sem mondott: Az alépítmény legfontosabb eleme a korának társadalmaiban a lakosság puritán viselkedése, amit ő protestáns erkölcsnek tekintett.
Annak ellenére, hogy felismerésének igazságát minden tény bizonyította, nem akadtak követői. Mivel állítását cáfolni nem lehetett, elhallgatták. Az elméleti felismerését csak azzal lehetett kiegészíteni, hogy a protestáns etika helyett szerencsésebb puritán mondani, és kiegészíteni azzal, hogy a távol-keleti népek is puritánok, csak az ő puritanizmusukat konfuciánus viselkedési módnak hívják.
Az ezredfordulóra bebizonyosodott, hogy fejlett társadalmuk csak a nyugati protestáns és a távol-keletei konfuciánus népeknek lehet.
Weber óta jelentősen tovább nőtt a puritán népek fölénye a latin és ortodox keresztény népekhez viszonyítva. Ez itt történik az orrunk előtt, mégsem figyeltünk fel rá.
A Távol-Keleten pedig bebizonyosodott, hogy az elmaradottabb többség tovább szaporodik, hacsak erőszakkal le nem állítják. A kínai marxistáknak a felzárkózás csak attól kezdve vált sikeressé, hogy politikai erőszakkal megfékezték a gyermekvállalást.
Az már nem ilyen egyértelmű volt, hogy a néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat leállása is alépítményi előfeltétel. Ezt bizonyíja, hogy fejlett felépítmény csak ott jött létre, ahol a lakosság nem szaporodik gyorsan. Ezt már nem olyan egyértelműen bizonyítják a tények, mert számos olyan társadalom is van, amelyik nem gyorsan szaporodik, mégsem működik hatékonyan. Ebből az következik, hogy mind a puritanizmus, mind a lakosság számának lassú változása elengedhetetlen alépítményi követelmény.
A kettő között azonban lényeges különbség van. A puritanizmus nem lehet erőszakkal bevezetni, annak kialakulásához több generáción keresztüli erőfeszítésre van szükség. Talán az is mondhatnám, hogy a puritán viselkedés létrehozására még nincs sem elméletünk, sem gyakorlati példánk.
Ennek kulcsához is Weber vezetet közelebb. Ő volt az első, aki bebizonyította, hogy a puritán germán városba költöző lengyel parasztok gyorsan puritánokká válnak. Még gyorsabb és erősebb a puritánná válás, amikor a nem puritán erkölcsű bevándorlók Észak-Amerikába települnek. Webertől megtanultam, hogy a puritánná válás egyedüli módja a puritán környezetbe való áttelepülés. Mivel ezek az utak a nemzeti államok számára nem járhatók. A fejlettek viszont tudják, hogy nekik elég a munkaerő szabad mozgása, és hozzájuk sereglik a java. Ezek tehát a munkaerő szabad piacával csak abban az értelemben foglalkoznak, hogy a gyengét ne legyenek kötelesek befogadni. Arról hallgatnak, hogy ez mennyi kárt okoz a kevésbé fejlett társadalmaknak.
A jelen világgazdaságban tehát csak a puritán népek emelkedhetnek az ékvonalba, a protestáns nyugatiak már ott vannak, a távol-keletiek közül a fejlettebb is mind ott vannak. Potenciálisan csak a távol-keleti szegények csak akkor kerülgetnek oda, ha két feltételt biztosítanak. Egyrészt piacosítani kell a gazdaságot, másrészt erőszakkal féken kell tartani a gyermekvállalást. Ezt tette meg jó harminc éve Kína, amivel azt is bizonyította, hogy a felépítménye még nem lehet demokratikus. A gyermekvállalást a még szegény társadalmakban csak a politikai erőszak képes meg állítani.
Az még nem bizonyított, de joggal feltételezhető, hogy az erőszakot is csak puritán népek képesek felhasználni a népszaporulat fékezésére.
Jelenleg már csak két nép a vietnámi és az észak-koreai olyan puritán, amelyik erre az erőszakra képes lehet.

Az Európai Unió létrehozásának feltételei

A fentiekből az derül ki, hogy Európában csak a puritán lakosú országok érettek arra, hogy a világ élvonalának megfelelő felépítményük lehessen. Ezért az Európai Unió létrehozóinak azzal kellett volna számolniuk, hogy, Weber tanácsát megfogadva, a közösségbe csak a puritán népek államai szervezhetők.
Itt kell kitérnem arra, hogy Weberrel szemben, vannak katolikus népek is, melyek puritánok. Ilyenek elsősorban az Alpokban és Pireneusokban, valamint a germán népek között élő, vagy épen a nyugati szlávok között is, puritán katolikusok. Ha nem is vitathatatlan, az európai puritán népek vonalát körülbelül a Barcelona, Firenze, Bécs és Helsinki városok vonala közelítené meg. Azzal a fontos kivétellel, hogy Franciaország is ide sorolható. Nem annyira a franciák viselkedési kultúrája, mint térségük és történelmük alapján.
A lényeges, hogy ettől a vonaltól délre, és keletre nincsen puritán többségű lakosság. Ezeket ugyan kizárni sem szabad, de szorosan bevonni a közösségbe is veszélyes.
Elég lett volna az EU tagállamok körét mohóan bővíteni, ha arra gondolnak, hogy Olaszország két kulturálisan más felét, másfél század alatt nem sikerült a közös nyelvű államban egymáshoz közelebb hozni. Kalkulációm szerint, az EU tagság előtt az ország déli harmada, egy lakosra vetítve, a Marshall-segély húszszorosát kapta az ország északi felétől. Ez a támogatás az EU-tól kapottal az óta megkétszereződött. Az eredmény azonban semmi.
Spanyolországban a baszkok, és katalánok soha nem voltak jobban a spanyolok előtt, mint jelenleg. Kiderült, hogy ez a két etikum, minél fejlettebb a tudomány és a technika, annál nagyobb az előnyük a mediterránokkal szemben.
A finnek a 20. század elejéig Oroszország, az észtek a század végéig a Szovjetunió elnyomása alatt éltek, és mégis skandinávok maradtak.
Az Európai Uniót létrehozó és működtető bürokraták azonban nemcsak a mediterrán, de még a balkáni népeket is bevonták a közösségbe. Azok pedig az alamizsnától meghatódva, boldogan beléptek.
Mi késztette a németeket és a franciákat arra, hogy az Európa egészét befogadó közösséget szervezzenek?
Európa ötszáz éves fölényét akarták megtartani, ráadásul a kettős vezetésük alatt.
A hidegháború egyértelműen éreztette az európai nagyhatalmakkal, hogy az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval nem tartoznak egy súlycsoportba. Hozzájuk képes kicsik és kiszolgáltattak. A hidegháború alatt már felismerték, hogy össze kell fogniuk, ha erőt akarnak mutatni. Ezért a volt gyarmattartó országok politikai elitje gazdasági közösséget javasolt. Ez mind a németeknek, mind a franciáknak tetszett. A második világháború előtt a két európai nagyhatalom Németország és Franciaország volt. Ellenben a háború után.
Németország harmada szovjet megszállás alá került. Ennek ellenére az egyértelművé vált, hogy gazdasági téren ö áll az első helyen. Politikai tekintetben azonban béna kacsa lett. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának csak Anglia és Franciaország lett a vétójoggal rendelkező tagja, Németország máig kimaradt.
Franciaország ugyan megtarthatta a győztesek rangját, a nélkül, hogy ebben számottevő szerepet játszott volna. Gazdasági térten azonban nőtt a puritán államokhoz, Mindenek előtt Németországhoz viszonyított lemaradása. A francia nyelv nemcsak az angolhoz viszonyítva került hátérben, de a világon a spanyol, Európában a német is megelőzte. Ezért aztán örömmel fogadta Németország ajánlatát, hogy ketten legyenek az Európai Unió hangadói. Ráadásul Németország vállalata az EU felfújt mértékű agrártámogatását, amiből bőven jutott Franciaországnak is.
Mindkét ország azzal kívánta erejét növelni, hogy a vélt támogatóit bevonja a közösségbe. Franciaország a latin országokra és a balkániakra épített. Németország folytatni kívánta ezer éves keleti terjeszkedését, azért Lengyelországra, Csehszlovákiára, Magyarországra, a balti országokra és részben a balkániakra számított.
Anglia kezdettől fogva nem volt a lelkesek között. Elsődlegesnek az Egyesült Államokkal való viszonyát tekintette. Mivel London pénzügyi szolgálatait meg kívánta tartani, fél-szívű tag maradt. Az euró övezetbe azonban nem szállt be.
Az igazi rokonainak azonban az északi tagállamokat tekinti. Létrehozta az Északiak Jövő Fórumát, aminek tagjai Britannia mellett a skandináv és a balti államok, és évente tanácskoznak. Ezt Protestáns Ligának is hívhatnánk, amiből Németország kimaradt, Litvánia viszont belekerült. Kulturálisan sokkal homogénebb, mint az EU. Ezeknek természetes, hogy angolul beszélnek, és puritánok módjára élnek. Ez a közösség akkor volna erős és egészséges, ha Németország, Ausztria és Hollandia is tagja volna, Litvánia pedig nem.
Anglia még mindig megkülönböztetett kapcsolatot tart fenn nemcsak az Egyesült Államokkal, hanem Kanadával, Ausztráliával és Új-Zélanddal.
Ehhez hasonló a Varsói Négyek közössége is, azzal a különbséggel, hogy azok négy nyelven tárgyalnak. Ezek mindegyike többségében nyugat-orientált, katolikus, nem puritán országok, de viszonylag azonos kultúrájúak, hasonló gazdaági fejlettségűek. Ezek egymással beleférnének a munkaerő közös piacába. Ebbe a közösségbe férne bele Litvánia.
Az is előnyös lenne, ha a négy mediterrán országnak volna közössége. Ebbe Franciaország lehetne vezető, ha nem találná rangon alulinak. Ez a közösség ugyanakkor szoros kapcsolatot, vámuniót tarthatna fenn a latin-amerikai országokkal.
Ezzel már fel is vázoltan a Nyugat integrálódásáról az elképzelésem.
Az Európai Unió eleve hibás, halva született koncepció. Ha nem is mondja ki, de tagadja a Nyugat egységét azzal, hogy azt Európára szűkíti le.
A Nyugat nem Európa, hanem az európai kultúra, a kontinensen kívül a két Amerika, Ausztrália és Új-Zéland. A Nyugat három lényegesen különböző kultúrára oszlik. Tehát nem egységes, ahogyan Brüsszelben elképzelik.
- Lakosságának nagyobbik fel nem is Európában él.
- Területének öthatoda nem Európa.
- A világgazdaság élvonalába tartozó, puritán része a Nyugatnak felerészt nem a kontinensen él.
Aki a Nyugatot Európával azonosítja, elveszi élcsapatának, területének felét. Katonai erejének, és nyersanyagforrásainak kilenctizedét. Mivel ez volt, és maradt a közösség célja, nincs jövője.
Az Európát egyesíteni akaró politikusok nem számoltak azzal, hogy csak közös kultúrájú, és közel azonos gazdaági fejlettségű államok alkothatnak hatékony közösséget.
A Nyugat megosztottságát jól mutatja, hogy három keresztény kultúrára oszlik.
Kicsit leegyszerűsítve.
I. A Nyugat élcsapatát a puritán, döntően protestáns, angolszász, germán, és skandináv népek országai alkotják. Ezeknek a többsége ma már a négy volt angol gyarmaton él. Tegyük hozzá, hogy jobban, mint a három európai „nagyhatalom”.
II. A Nyugat fél-perifériája szintjén vannak a latin, katolikus keresztény népek. Ezek nagy többsége ma már a latin-amerikai országokban él. A kiváló természeti adottságaik ellenére sem jobban, mind a volt gyarmatosítói.
Még nem merte kimondani senki, hogy amíg az angol gyarmatokra vándorlók, mind, még azok is, akik nem puritán országokból jöttek, gazdag puritánokká váltak. A spanyol és portugál gyarmatokra települtek a puritánokhoz viszonyítva, egyre jobban lemaradnak.
III. A Nyugat fél-perifériáját alkotják az ortodox keresztények. Többségükben keleti szlávok. Annak ellenére, hogy tőlük is sokan vándoroltak az újvilágba, ott a befogadó puritánokhoz gyorsan igazodtak, és helytállnak. Ezzel szemben az óriási Szibériát és Közép-Ázsiát képételnek voltak felemelni. Elég Kanadát és Szibériát összevetni, és kiderül, hogy a pravoszlávok mennyire alkalmatlanok a gyors felemelkedésre. Ez a tény arra is magyarázatot ad, hogy miért bukott meg a bolsevik rendszer. Azért mert, pravoszlávok rendszere volt.
Ha a puritánok gazdasági és civilizációs fejlettsége 100, a latinoké legfeljebb 50, az ortodox keresztényeké 25. Ráadásul ezek a különbségek egyre nőnek. Ahogyan más lett a három nyugati kultúra kereszténysége, még inkább más lett a társalmuk fejlettsége is.
Ezért a Nyugat integrációját is a három minőségéven eltérő kultúrához kellene igazítani.
Az EU csődjét látva, vetődött fel a többszintű unió. De ezt egyelőre csak Európán belül képzelik el. A háromszintű integrációnak is csak az egész Nyugaton belül van értelme.

A Nyugat integrációja indokolt.

Egyértelműnek látszik, hogy az elkövetkező század világgazdaságának két centruma lesz. A Nyugat és a Távol-Kelet. A háromkultúrájú Európa már ma is csak a Nyugat gyengébb fele, és egyre kevésbé lesz az. Ezért eleve rövidlátás volt a kontinens nyugati felére tervezni a közösséget, és kihagyni annak legdinamikusabb, legnagyobb erőforrásokkal rendelkező angol-szász, tehát puritán erejét.
Elég lett volna megnézni, hogyan értékeli az ENSZ statisztikája az erőviszonyokat. A világ tíz legfejlettebb társadalmú országa a puritán Nyugathoz tartozik. Ebből hat, viszonylag kis lakosú skandináv ország és Svájc európai. A másik négy az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Az utóbbi négynek a területe, a lakossága, a nyersanyagforrása, a katonai ereje sokszorosa a hat európai ország ének. Ráadásul mind a négy közös nyelve az angol.
Nagyon korlátolt áttekintő képességre vall, hogy ezek nélküli Nyugatot, Európa nyugti felét, akarták versenyképessé tenni a távol-kelettel.
Elég lett volna az előző század két világháborújának tanulságára gondolni. A demokrata Európát csak ez a négy tengerentúli testvére tudta megmenteni előbb a fasiszta, majd a bolsevik barbárságtól.
Mint látni fogjuk, szoros politikai és gazdasági közösséget csak a hasonló kultúrájú, és gazdasági fejlettségű társadalmak alkothatnak. Ebből fakadóan, a Nyugat integrációjának a kristályosodási magja csak Anglia és a négy volt gyarmata lehet. Ezzel szemben az Európai Unió ennek az ellenkezőjére épült. Németország és Franciaország összefogására annak érdekében, hogy ellensúlyt teremthessenek az angolszász élcsapattal szemben.
Azzal, hogy a Nyugat integrációjára van szükség, és annak magja az öt angolszász ország legyen, nem szabad azt gondolni, hogy a többieket ki kell, illet ki szabad zárni. Ez csak azt, hogy eleve legalább háromszintű közösségre lett volna szükség, és ennek a felső szintjét puritán kultúrájú országok jelentsék. Ez azt jelenti, hogy ide tartoznak az említett legfejlettebb tízen felül Németország, Ausztria, Belgium és
Franciaország. Ennek az egyetlen hivatalos nyelve az angol. Franciaország csak akkor lehet tag, ha ezt tudomásul veszi. A többi puritán országnak nem volna ez ellen kifogása. A több nyelv használata csak az alacsonyabb szinteken maradhatna meg, átmenetileg.
A második szint azokat fogná össze, amelyekben az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem a felső szintnek a fele körül ingadozik.
A harmadik szintbe azok a tagok tartoznak, ahol a nemzeti jövedelem a fejlettek negyede körül ingadozik.
Azt, hogy melyik szinte milyen szoros legyen az integráció, a következő fejezetben vázolom fel. Méghozzá alulról, a harmadik szintről kezdem.

Az integráció szintjei

I. Áruforgalom
II. Munkaerő áramlás
III. Tőkeáramlás
IV. Közös pénz
I. Szabad áruforgalom
Az árul és szolgáltatások közös piaca az egyetlen olyan integráció, amelyik kultúrától és fejlettségi szinttől függetlenül hasznos. Ezért a közös piac építése, hosszú távon, a világgazdaság számára mindig, és mindenütt kívánatos.
Minden olyan világgazdaság, amelyikben az államok maguknak építettek ki áruforgalmi uniót, sértette a világgazdaság érdekét. Ennek ellenére ez volt a jellemző a tőkés osztálytársadalmakban, ahol a gyarmattartók érdek volt, hogy a gyarmataikat saját tulajdonuknak tekintsék és kizsákmányolhassák. Ez a rendszer azért vált általánossá, mert az ipari forradalom után a világkereskedelem lényegében a fejlettek és az elmaradottak közti csere volt.
A 20. század derekára azonban a tudományos és technikai forradalom hatására megváltozott a világkereskedelem, a súlypontja a fejlettek közti munkamegosztás lett. Ezzel megteremődött az egységes, vámok és dotációk által nem deformált, a gyarmattartók által fel nem szabdalt világpiac igénye. A második világháború után ebbe az irányban megindultak a változások. A vámok leépítése megindult. Ennek örvendetes példáját lehetett üdvözölni az Európa nyugati felét integráló Közös Piacban is.
A közös piac az is jelenti, hogy a lakosság mozgását nem, csak a letelepedésüket és a munkavállalásukat korlátozzák a határok.
II. A munkaerő szabad áramlása.
A munkaerő szabad áramlásának feltételeivel nem foglalkoztak Brüsszelben, de még a fejlett országok közgazdászai sem. Brüsszelben azért nem, mert nem értenek hozzá, a fejlettek pedig azért nem, mert ez a jelen és a jövő kincsesbányája. A jó munkaerő befogadása ugyanis talált kincs.
A napokban számoltam ki, hogy egy fiatal diplomás kivándorlása egy olyan országból, ahol mintegy tízezer euró az egy laksora jutó jövedelem, a felnevelési költségét is számolva, közel félmillió euró. Ennyit veszít vele minden ilyen, közepesen fejlett ország.  Ha egy olyan országba megy, ahol háromszor magasabb az egy lakosra jutó jövedelem, a bevándorló értéke másfélmillió euró. De ez csak az átlag. A gyakorlatban az átlagnál értékesebbek vándorolnak.
Ha a felnevelési költséget is számolva mutatnák mi, mekkora a szellemi vagyon nettó nemzetközi áramlása, kiderülne, hogy több mint a fizikai tőkeáramlás egyenlege. És ennek az iránya éppen fordított.
Ennek ellenére, még egyetlen közgazdásznak sem jutott az eszébe, hogy a munkaerőárunak világpiaci ára legyen. A fizikai tőkének van, a szellemi vagyonnak, ha az nem tőke, nincs. A találmányok védelmét a jogrendszer biztosítja, a két lábon járóét senki sem védi. Ezért aztán a munkaerő szabad áramlása csak olyan társadalmak, országok között lehet indokolt, amelyek bérszínvonala közel azonos. Ahogyan az áruk nemzetközi cseréjénél azok értékét meg kell téríteni, a munkaerő áramlás esetében ezt a nemzetközi jognak kellene szabályozni. Olyan rendszert kellene bevezetni, mint ami a találmányok, szerzői jogok esetben működik. A problémát az jelenti, hogy az egyének tudásvagyona sérthetetlen személyi tulajdonnak számít, annak ellenére, hogy annak termelési költségét a társadalom fedezte.
Ezért volna szükség olyan nemzetközi szervezetnek, amelyik meghatározott módszer alapján számolt munkaerő éréket tart nyilván, és a munkaerő országok közti mozgásánál a kárt szenvedőnek meg kell téríteni.
A munkaerő szabad áramlása ugyan fontos össztársadalmi érdek, de a csere esetén az értékének megtérítését biztosítani kellene.
Erre azonban egyelőre aligha számíthatunk, mivel az erősek érdeke, hogy ingyen juthassanak minőségi munkaerőhöz. Ehhez járul, hogy a munkaerő is abban érdekelt, hogy a tudását sérthetetlen személyi tulajdonaként hasznosíthassa.
Egyelőre meg kell elégedni azzal, hogy a kevésbé fejlettek érdeke, hogy ne legyenek olyan közösségnek a tagjai, amelyiknél sokkal értékesebb a munkaerő, ahol sokkal magasabb a keresetek színvonala, mert az agyelszívás az erejét szívja el.
Maradjunk abban, hogy a munkaerő szabad áramlása csak akkor lehet kétoldalú előny, amikor a közösség tagjai között nincs jelentős jövedelemkülönbség.
III. Szabad tőkeáramlás.
A szabad tőkeáramlás szinte minden kultúra minden szintjétől függetlenül megengedhető, de az államok nacionalista politikai vezetése minden eszközzel igyekszik minden olyan tőkemozgást megakadályozni, ami a nemzeti büszkeséget sérti.
Ezért aztán a nemzetközi tőkemozgást a nemzetközi politikai és gazdasági intézmények egységesen támogatják, a nemzetek képviselői azonban igyekeznek megakadályozni.
Az Európai Unió befelé igyekszik megvalósítani, de mint intézmény görcsösen ellene munkálkodik. Ennek példája az EU kezdeti nagy hibája, hogy megkülönböztetett dotációs rendszere működik, és kifelé még egyetlen vámuniós szerződése sincs.
Katasztrofális hibájának tartom, a nem egyedül rá jellemző, nagyarányú mezőgazdasági támogatását.
Eddig csak az EU szereződési hibáival foglalkoztam, pedig gyenge teljesítményének egyik fő oka, a nagyarányú agrártámogatása. Kezdetben a költségvetésének nagyobbik felét tette ki a mezőgazdaság támogatása, és még ma is ez messze a legnagyobb tétel. Márpedig, ha van olyan gazdasági ágazat, amiben Európa nyugati felének komparatív hátránya van, akkor az a mezőgazdaság. Ezért alapvető érdeke volna az olyan külkereskedelem, amiben tudásigényes termékekért vásárolja meg a mezőgazdasági termékeket. Buta politikai taktikából ennek az ellenkezőjét teszi. Nemcsak az EU, de a két gazda ország, Norvégia és Svájc is, amelyek még az EU-nál is jobban támogatják a mezőgazdaságukat. Ebben csak Japán lép még rajtuk is túl. De az Egyesült Államok sem szabadult meg ettől a mániától.
Ezt az általános ostobaságot két ok magyarázza.
- Egyrészt a konzervatív pártok túlságosan a mezőgazdasági lakosságra, a falusi lakosság szavazatára épülnek.
- Másrészt még mindig a két világháború tapasztalatai alapján a lakosság háború alatti élelmezési gondjait hatása alatt élnek.
Nem számolnak azzal, aminek alapján Európa nyugati felének országai felszámoltak a bányászatukat, és importra rendezkedte be. Rájöttek arra, hogy a jelenleg tangeri szállítás már olyan olcsó, hogy a kikötőből, kikötőbe a sok ezer kilométer is olcsóbb, mint amennyivel drágább a belföldi termelés és szállítás.
Ez ugyanúgy áll a mezőgazdasági termékekre is. Azok importja sokkal olcsóbb belföldi ellátást jelentene, mint a hazai termelés.
Még nem láttam arra vonatkozó számítást, hogy mennyi volt az elmúlt húsz évben a mezgazdasági dotáció költsége, és mennyivel magasabb áron fizette meg a lakosság az élelmezését, ahhoz képest, ha importálták volna. Egy ilyen mérlegből világossá válna, hogy ez sokszor többe került, mint a tagállamok államadósságainak összege. Sőt az is kiderülne, hogy a mezőgazdasági termékek importjára való átállás, és a dotáció megszüntetése fedezetet jelentene az államadósságok kamatterhére és visszafizetésére. Ráadásul az infláció is lelassulna.
A butaság mindig nagyon drága.

Mi a teendő?

Az Európa Unió fő célja az legyen, hogy fokozatosan átalakul Nyugati Unióvá. Tudomásul kell venni, hogy az integrálódó Nyugat nemcsak esélyes versenytársa a Távol-Keletnek, de óriási előnyökkel is rendelkezi azzal szemben. Ugyanakkor az Európai Unió nemcsak a Távol-Kelettel, de még a két Amerikával sem veheti fel a versenyt. Annak a két, puritán állama szinte minden tekintetben erősebb, mint a puritán európai országok együttvéve. Az előnyt fokozza, hogy a latin-amerikai államok nincsenek beintegrálva.
Az Európai Unió is sokkal erősebb lenne, ha csak a puritán lakosságú államokból állna. Brüsszelben tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi 27 tagállam három olyan kultúra között osztódik fel, amelyek csak külön integrálódhatnak, de ha az EU vezetése azonos szabályokat, feltételeket akar rájuk kényszeríteni, még akkora teljesítményre sem lehetnek képesek, amit egymástól függetlenül elérnének.
Az EU bebizonyosodó csődje azt bizonyítja, hogy ami nem összeillő, azt nem lehet összeilleszteni.
Ezt belátva.
1. A tagországokat három-négy rokon kultúrájú, és hasonló fejlettségű csoportokra kell osztani. Ha nem is azonos fedéssel, de lényegében a három kereszténységhez hasonlóan külön a protestánsok, azaz puritánok. Külön a katolikusok, azaz a latinok. Külön az ortodox keresztények, azaz a balkániak. Hiba volna, ha a terjeszkedési vágyból, és az Egyesült Államok nyomásának engedve befogadnák a mohamedán Törökországot. Sokkal logikusabb lenne, ha már van egy ortodox kultúrájú csoport, a keleti szlávokat is előbb, mint a mohamedánokat.
Kelet-Európát nem szabad kizárni Európából, annak ellenére, hogy a nyugati keresztényekkel való integrálódásra nem alkalmasak. Európa területének nagyobb, alulnépesedett felét ők. Ezek térségében van a nyersanyagkincsek nagy többsége. Az éghajlat várható felmelegedése következtében Oroszország északi térségén az eltartó képesség megsokszorozódik, az Ázsiát közelhozó északi vízi út pedig harmadnyi közelségbe hozza Kelet-Ázsiát.

2. A négy angolszász tengerentúli országgal vámuniót kell létesíteni. Ez volna az első lépés abban az irányba, ami nem csupán Európát, hanem a Nyugat egészét kívánja a Távol-Kelettel azonos súlycsoportba szervezni. Ennek a folyamatnak lenne az elő lépése az Egyesült Államokkal vámunióba lépés. Ebből következne, hogy ez Kanadára is kiterjed. Ez után az is természetessé válik, a vámunió a másik két angolszász országgal, Ausztráliával és Kanadával is.
A minden puritán gazdag ország vámuniója már a század közepére felnőtt Kínával, sőt az egész Távol-Kelettel szemben is egyenrangú egység. Ha nem is a népessége lenne hasonló méretű, de bővebben ellátott nyersanyagokkal, a térsége pedig bőven fogadhatna be bármennyi munkaerőt a világ kevésbé fejlett, és túlnépesedett térségeiből. Ezt a szempontot egyelőre nem kezelik kellő súllyal. Pedig az elkövetkező száz év legfontosabb gazdasági eseménye az emberiség háromötödében jelentkező túlnépesedés tehetségkínálata lesz.

3. Az agrártámogatásokat fokozatosan fel kell számolni.
Már többször leírtam, hogy az agártámogatások kidobott pénzt jelentenek. Vámunió esetében olcsóbb termékekhez jutnánk, csökkenne a fogyasztói ár, olcsóbb lenne a munkaerő. A nyugat-európai mezőgazdaságban pedig a felszabadult munkaerő képzett és fegyelmezett, az találna munkát.
Az agrártámogatástól megtakarított pénzt pedig kutatásra, oktatásra, foglalkoztatásra lehetne fordítani.
Ez olyan összeg, aminek tört részét fordította az EU ezekre a célokra.

4. Az európai latin országok csoportját pedig a latin-amerikai országokkal kellene szorosabb kapcsolatba hozni. Ez egyelőre nem egyszerű feladat, de a legutóbbi pápaválasztás jó útmutató lehetne. Ha a pápai állam megérti, hogy a latin népek kultúrájához kell igazodni, az EU vezetés is megérthetné.

Észak Dakota


Kopátsy Sándor                  PG                  2013-03-24

Észak Dakota

Az Egyesült Államok egyik alig ismert országa. Alig találtam valakit, aki tudott volna bármit is erről a tagállamról. Nem is csoda, hiszen alig négy ezreléke él itt az ország lakosságának. A területe ugyan még egyszer akkora, mint hazánké, a lakossága azonban alig tizede.
Ennek ellenére botránkozom, hiszen az elmúlt évtized csodaállama. Ha arab törpeállam volna, szinte mindenki ismerné az újságokból, mivel itt csoda történt. Lényegében a csodának ez az állam csak helyet adott, az érdem az Egyesült Államoké. Számomra illusztrációja Észak-Amerikának, ahol a politika követhet el ostobaságokat, az amerikai társadalom sorra hozza létre a csodákat.
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb politikai hibáját azzal követte el, hogy az egyik háborúutáni legsürgősebb stratégiai feladatának azt tartotta, hogy olajpazarlását az arab olajjal való ellátása garanciájában látta.
Az ország vezetői a második világháború egyik nagy tanulságának azt tekintette, hogy az olajjal való ellátottságot biztosítani kell. Ennek érdekében, nem a takarékosságot támogatta, hanem az olajtermelő országokkal, elsősorban Szaúd-Arábiával, kötött olyan szövetséget, hogy az olaj ellenében garantálja a feudális társadalmuk stabilitását. Ezen is túlment azzal, hogy feladatának tekintette, hogy az arab világban rendet tartson.
Maga ez a politikai döntés is ostobaság volt. Egyrészt ostobaság volt annak az elvállalása, hogy a feudális, túlnépesedő világban rendet tart. Másrészt az arab országok sokkal jobban rá vannak szorulva, hogy legyenek vevők az olajukra, mint az Egyesült Államok arra, hogy tőlük vegye az olajt. Annak mindig lesz olaja, kinek van miből megvásárolni.
Arra meg senki sem gondolt az illetékesek közül, hogy mibe kerül a sok, eleve kudarcra ítélt beavatkozás. De még ma sem számolták ki, hogy összesen mibe kerültek, és még mennyibe fognak kerülni az arab világban vállalt, eredménytelen kalandok.
De nemcsak az Egyesült Államok esett bele a feltételezett olajhiány miatti aggodalomba, hanem szinte az egész világ. A politikusok és tudósok elkezdték a megújuló energiák fejlesztését. Ezt is ész nélkül.
Elég két példa a sok közül.
A napsugárban szegény Németország százmilliárdokat költött a napenergiára.
Az élelmiszerhiánnyal küzdő emberiség világában a gazdagok cukorból, gabonából gyártott üzemanyagot. Ezzel felverte ezek árát. Ezt az ostobaságot az Egyesült Államok is követte, amikor dotálta a kukoricából való etanol gyártást.
Az fel sem tűnt senkinek, hogy közben nem csökkentek az ismert olajtartalékok, és tovább növekednek.
Az sem tűnt fel senkinek, hogy az olajárak emelkedése óta az olajjal nem rendelkező országokban volt gyorsabb a gazdasági növekedés. Az olajból gazdag országok társadalmi fejlődése lelassult, a drágán vásárlóké pedig gyorsult.
Az pedig csak most vált ismertté, hogy a klasszikus olaj és földgáz készleteknél is több rejtőzik eddig fel nem tárt formában, a talajokban.
A szakma illetékesei azonban tudták, és ahogy emelkedtek az árak, hozzáfogtak ennek az olaj és gáznak a feltárását célzó kutatáshoz. Ezek feltárhatósága azonban csak akkor vált köztudottá, amikor már megtörtént.
Ennek egyik központja a fennemlített Észak Dakota. Ez az állam lett a palagáz termelés Texasa. Tíz év alatt az állam nemzeti jövedelme 120 százalékkal nőtt. Az 51 állam között itt a legalacsonyabb a munkanélküliség. A munkahelyek száma negyedénél is többel növekedett. Az átlagbér tíz év alatt 40 százalékkal nőtt. Ma a tanítók éves keresete pedig 63 ezer dollárral kevesebb, mint az olajiparban dolgozóké.
Hozhattam volna más példákat is arra, hogy nem az a baj, ha a politika buta, és a tudomány eltéved, hanem az, ha az érdek nem hozza létre a csodákat.

Pénz és Hatalom


Kopátsy Sándor                 PP                   2013-03-24

Pénz és Hatalom

A The Economist e cím alatt háborog azon, hogy Kínában sok a gazdag, és azoknak a hatalma.
Kamaszkorom óta bántja a csőrömet, hogy a sikeresek mindig és mindenütt kivívják a sikertelenek gyűlöletét. Ezzel magyaráztam a hazai, és általában az antiszemitizmust. Most azt látom, hogy ez alól a sikeresek sem kivételek, mert azok is botránkoznak a náluk is sikeresebbek viszonyai felett.
Ez az írás azon botránkozik, hogy a Népgyűlés 1.000 delegátusa között 3 százalékot tesznek ki a nagyon gazdagok. Nem hiszem, hogy van olyan polgári demokrácia, ahol a gazdagok képviselete nem volna ennek sokszorosa.
Pedig ez az újság szerkesztői is jól tudják, hogy a kínai rendszerben ennek az ezertagú testületnek csak bólintási joga van. Ezt többször ki is fejtették, sőt botránkoztak rajta.
Egy angol hetilapnál különösen hiba arra hivatkozni, hogy kikből áll egy testület, amikor nálunk még mindig működik, méghozzá, ha nem is nagy, de a kínai Népgyűlésnél sokkal nagyobb, hatáskörrel a felsőház, ahol a többség nem is vagyoni, hanem vérségi alapon kerül oda.
Azt is hozzá kellene tenni, hogy a hatalommal nem rendelkezők között mennyi olyan kis ember van jelen, aki Angliában még klubtag sem lehetne.
Azt pedig épén egy gazdasági hetilap szerkesztőségében illik tudni, hogy ahol a piac szabályoz, ott nem a szervezetben való tagág, hanem a pénz jelent hatalmat.

L. Hankiss


Kopátsy Sándor                L  Hankiss            2013-03-24

Kedves Elemér!
Kérdéseid megválaszolása nagyon hosszú magyarázatot igényel.
Örültem, hogy végre nem politikai érdekek vitája folyat. Ennek ellenére röviden válaszolok abban a reményben, hogy egyszer beszélgethetünk róla.
1. Protestantizmus.
Én ugyan hivatalosan katolikus vagyok, de lélekben protestáns. Ezért nagyon érdekelt a magyarországi reformnáció sorsa. Ezt a protestáns felekezetek sem dolgozták fel. Gyönyörű kezdetüket, a Habsburg dinasztia hisztérikus pápistasága elnyomorította.
Arról is lapítanak a protestáns egyházak, hogy a magyar reformáció az Oszmán Birodalomnak köszönhetően élte túl az ellenreformációt.
Szót sem olvastam arról, hogy a magyarországi két úton történt.
- Erdélyben a klasszikus német úton, az arisztokrácia és a nemesség, vagyis a feudális uralkodó osztály volt az élcsapata. Erdély a szultán önálló provinciája volt.
- Az Alföldön azonban skandináv úton, vagyis a parasztpolgárság vitte a vállán. Az Alföld pedig Hódoltság, földesurak, és püspökök, kolostorok nélkül.
Mindkettő mögött az
Ennek klasszikus illusztrációja Sárospatak és Debrecen reformátussága közti különbség.
Életem egyik ajándéka lenne, ha tisztázódna a protestantizmus magyarországi története. Neked ehhez jobb kapcsolatod van. A kérdés tisztázása sokat segíthetne a magyar történelem racionálisabb, jobb megértése útján.
Az utolsó mondatban újra elveted a magyar történelem lelassulását. Én ezt nem látom, mert a társadalom fejlődését nemcsak a politikában és a pillanatnyi gazdasági teljesítményben mérem, hanem elsősorban a társadalmi átalakulásban.

2. Lakosság
Hosszú távon még nem láttam példát arra, hogy a vezetés minősége javított volna a társadalmon. Nem ismerek olyan országot, amelyik azért jutott volna a környezeténél előbbre, mert jók voltak a vezetők, és fordítva, ezek minősége miatt maradt volna vissza. Ezzel szemben minden országnak, hosszabb távon, átlagosan olyanok voltak a vezetői, amilyent megérdemelt.

3. A változás lehetősége
Ez is összefügg a kultúrával. Jó példaként a puritán kultúrájú népek jó vezetőit hozod fel. Nézd meg, mennyire nem voltak jó vezetői Olaszországnak, Spanyolországnak.

4. Liberalizmus
a) és b) Én is mindig mondom és mondtam, hogy nekünk liberalizmus hiányunk van. De ez nem a politikában és a gazdaságban, hanem a viselkedésünkből, életszemléletünkből hiányzik. A gazdaságban azonban a hazai liberálisok túlzásba mentek.

c) A liberálisoknak nemcsak a szocialistákkal, de az Antallal kötött paktumuk is hibás volt. Hatalmi paktumot kötöttek a politikai hatalmuk érdekében, nem a közép-jobb személetet a liberális irányba befolyásolni. Az SZDSZ nem azért bukott el, mert a szocialistákkal szövetkezett, hanem azért, mert le akarta nyelni azokat. A magyar társadalom emésztőképességével nem számoltak. Ezt ráhagyták a Fideszre.

5) A társadalom fellázadt a liberális értelmiség túl hatalma ellen.
Valóban a magyar társadalom példátlan nagy támogatást adott a liberalizációnak. Az SZDSZ ezzel élt vissza.
A Fidesz kétharmados győzelmének az oka a botrányosan alacsony foglalkoztatás, az erkölcsi és demográfiai csőd.
- Az EU országok között utolsók vagyunk a foglalkoztatásban.
- Nemcsak fogy a népesség, de elszabadult a házasságon kívül születettek száma, és deformálódott a születések családi háttere. Kevesen születnek ott, ahol ígéretes a felnevelés, és sokan ott, ahol reménytelen.
Mi magyarázza a Fidesz győzelmét? Az, hogy Orbán a közép-jobb magyar társadalomhoz igazította a Fideszt. A liberálisok pedig nem vették tudomásul, hogy ilyen a magyar társadalom.

7) 8) és 10.
Elég volna arra gondolni, hogy a mai Fidesz olyan, mint az Antall előtti MDF volt. A végzetes hiba abból fakadt, hogy a rendszerváltás előtti közép-jobb MDF élére a szoclib erők odacsempészték az úri középosztály konzervatív képviselőjét, Antall Józsefet. Ezzel közép-jobb politikai párt nélkül maradt a magyar társadalom. Orbánnak csak a liberálisok által átformált MDF szerepét kellett átvenni.
Igazad van, sokféle közép-jobb van. De a magyar nemcsak azért ilyen, mert nem vagyunk nyugati polgárok társadalma, mert ez nem sikerült soha, hanem azért is, mert ezt a tényt nem értette meg a liberális értelmiség.

9)
Medgyessy száz napos költekezése ugyan hiba volt, de a liberálisokkal való lecserélése, és áttérés a még liberálisabb politikára, volt a súlyos bukás igazi oka. Nem ismeri a magyar, általában a katolikus társadalmakat az, aki azt hiszi, hogy a túlköltekezés miatt megbukhat egy párt. Abban csak az ország bukhat bele, de nem a választáson, hanem a tőzsdén.

„Jó volna még erről beszélgetnünk.” Egyet értek, de erre a politika soha nem volt alkalmas. Most pedig különösen alkalmatlan.
Minden párt csapata nem azzal foglalkozik, mi volna a közös teendő, hanem csak azzal, hogyan kerülhet hatalomra.
Márpedig, amíg ez tart, tartan fog a Fidesz kormányzás is.
Baráti szeretettel üdvözöl,
Sándor