2018. június 14., csütörtök

Latin Amerika demográfiája

Kopátsy Sándor                EH                   2018 06 13

Latin Amerika demográfiája
Betoldás a Harari könyvhöz

A napokban írtam a fogamzásgátlás történelmi szerepéről. Abban nem tértem ki arra, hogyan alakult a népszaporulat Latin Amerikában. Mi Európaiak nem vesszük tudomásul, hogy Európa népei közül a latinok nagy többsége a 44 millió négyzetkilométernyi Amerikában él. Az ugyan köztudott, hogy jó száz éve az európai történelem sorsa a történelemben példátlan Egyesült Államok beavatkozásán múlt, és a jövőnk még inkább azon, illetve a négy óceánokon túli angolszász országon, az Egyesült Államokon kívül Kanadán, Ausztrálián és Új-Zélandon múlik. Ha a Nyugat nemcsak Európát, hanem Amerikát és Óceániát is értjük, akkor tudomásul kell venni, hogy a Nyugat területének ötszöröse és lakosságának nagyobb fele nem Európában van. Ezt a két világháború már egyértelműen bizonyította. Mindkettőben Európa sorsa az Egyesült Államokon dőlt el.
Ezt ma az illusztrálja a legjobban, hogy az ENSZ tagállamait a társadalmi fejlettségük alapján, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottságuk eredője alapján rangsorolja. Ezek sorrendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Vagyis nincs köztük egyetlen európai nagyhatalom. A fenti tíz legfejlettebb társadalmi ország lakosságának a négyötödét az óceánokon túli négy adja. A hidegháború után Németország államfője, Adenauer, és Franciaország elnöke De Gaulle azzal a céllal hozták létre az Európai Uniót, az legyen az Egyesült Államokhoz hasonló szuperhatalom. Ezt ugyan ilyen egyértelműen nem fogalmazták meg, de mégis világossá vált, hogy eleve nem a szuverén európai államok közösségét, hanem a német-francia irányítás alá szervezett Európai Egyesült Államokat akarták. Alig tíz év alatt az EU tagállamainak a többségét közös valutára bírták. Nem vették tudomásul, hogy nemcsak az euró övezet tagsága volt nagyon heterogén, de még Németországnak és Franciaországnak sem lehet tartósan közös valutájuk. A bevezetett euró csak Németország fölényének növekedését eredményezte. A mediterrán országok pedig tönkrementek.
Az EU egészének csődje egyértelmű lenne, ha az elmúlt negyedszázados fejlődését összevetnénk az Egyesült Államokéval és a távol-keletiekkel. Ettől Brüsszelben okkal óvakodnak. Csak néhány példát.
Az egy laksora jutó jövedelem az EU tagságában fele úgy növekedett, mint az Egyesült Államokban, és negyed úgy, mint a Távol-Keleten.
Az egy foglalkoztatott munkás évente 100-150 órával többet tejesített az Egyesült Államokban, mint az EU országokban. Ez a különbség még egyszer akkora a kelet-ázsiai országokhoz viszonyítva.
Az ENSZ PISA felmérés még nagyobb különbségeket mutat.

A mediterrán államok népesdése.

Még nem találkoztam olyan felméréssel, ami a latin-amerikai népek európai és amerikai fejlődését vetette volna össze. Európa viszonylag kis területéből tizedét sem foglalja el a négy mediterrán ország. Ezzel szemben az amerikai kontinensen hússzor nagyobb a latin amerikai országok területe, és hétszer nagyobb a lakosságuk. Ezen túl a négy angolszász országban is közel annyi mediterrán nép él, mint Európában.
Még a nyomával sem találkoztam annak, hogy valaki foglalkozott azzal, hogy a mediterrán népek miért lettek a leggyorsabban szaporodó indoeurópai népek. Az oka abban látszik, hogy viselkedésükkel is katolikusok maradtak. Tizenöt éve egy felmérés alapján a latin-amerikai népek kétharmada utasította el a születésszabályozást és az abortuszt. A legutóbbi felmérés azonban már fordított arányt mutat. Meggyőződésem szerint a megkérdezésnél is megbízhatóbb mutatók a tények. Tizenöt év alatt harmadával csökkent a népszaporulat, amit nem gyors, de megállíthatatlan folyamatnak tartok.
Európában is megindult a második világháború után a mediterrán államok munkásainak áramlása a már gazdag puritán országokba, de ez nem haladta meg a befogadó képességet. Az euró övezet azonban tönkre tette ezeknek az országoknak a pénzügyi helyzetét. Sajnos Németország az 2015-ös közel-keleti és az afrikai bevándorlási hullámát fogadta be, annak ellenére, hogy a négy mediterrán országban katasztrofális lett a fiatalok munkanélkülisége. Ezek nagyságrenddel használhatóbb munkaerőt jelentettek volna.
Egészen más a helyzet Amerikában, ahol a latin-amerikai 700 millió lakos óriási többségének, azok etnikai hovatartozásától függetlenül, egyetlen vágya az Egyesült Államokba költözés. Ugyanis az ott élő latin és afrikai népek számára ötször magasabb jövedelmű társadalmat jelentene az ottani életük. Európában fel sem merül, hogy a négy mediterrán ország lakóinak északra költözése ellen kerítéssel kellene védekezni. Európának, vagyis az EU-nak nem a négy mediterrán tagország, hanem a közel-kelti és afrikai bevándorlók ellen kell kerítéssel védekezni a sokkal nagyobb anyai nyomás és kulturális különbség ellen.
A bevándorlási nyomás esetében, elsősorban a bevándorlók kulturális és anyagi elmaradottságát kellene felmérni.
Amerikában a latin-amerikai államok lakosságának a jövedelmi szintje ötöde a befogadó Egyesült Államokéhoz viszonyítva. Ráadásul annak déli harmadában a spanyol nyelv a lakosság jelentős hányadában ismert. Az afrikai bevándorlók pedig mintegy tízszer gazdagabb feketék közé kerülnek. Szinte csak a Latin-Amerikában élő indián őslakosság számára nem vonzó a gazdag Amerikába történő áttelepedés.
Ezzel szemben Európában a négy mediterrán ország lakosságának a jövedelme harmada a munkaerőt befogadó országokhoz viszonyítva. Az iskolázottságuk pedig közel azonos, az életvitelük pedig csak magasabb szintű, mint otthon volt. Ezzel szemben a közel-keletiek és az afrikaiak olyan országokból jönnek, ahol az egy főre jutó jövedelem tizede sincs az EU célországokban átlagosnak. Nem véletlen, hogy a beáramlók nem az EU-ba, hanem csak azon belül a gazdag, és jóléti államaiba akarnak jönni. Ezért képtelen a beáramlók központi elosztása, mert a bevándorlók számára óriási különbség, hogy melyik tagországba fogadják be őket. Az egyszer már valahova befogadottak az EU országok között szabadon mozoghatnak.
Nem is említve azt, hogy a bevándorlók óriási többsége nem beszél egyetlen világnyelvet, legfeljebb kevesen angolt. Azzal pedig legfeljebb a skandináv országokba indulhatnak el. A brüsszeli bürokratáknak azt kellene felismerni, hogy a befogadhatóság minimális feltétele a befogadó ország nyelvének középfokú ismerete.
Ezen túlmenően azt is látni kellene, hogy a mohamedán kultúrájú emberek számára a kereszténység üldözendő ellenség.

A római katolikus egyház felelőssége.

Történészként a kis Nyugat-Európa annak köszönhetően lett az utóbbi ezer ében az emberiség élcsapata, hogy a feudális társadalma, elsőként kiscsaládos rendszerre épült. Ezt pedig csak azért tudta megvalósítani, mert a római katolikus egyház egyértelműen a kiscsaládos rendszert támogatta. Fajunk történetében talán a legnagyobb forradalmat a nagycsaládról a kiscsaládra való áttérés jelentette. Harari erről említést sem tesz.
Amikor ezer éves erőfeszítés és szelekció után Európában sikerült az 500-1.000 ezer milliméteres csapadékkal megelégedő és a fagyos telet is elviselő búzát és árpát megtermelni. Ezzel az Alpoktól északra fekvő marhapásztor, pogány népeket földművelő kereszténységre átállítani, ennek a feladatnak a megvalósításához a római katolikus egyház aktívan csatlakozott. Azt, hogy ez a gabonatermelő társadalom kiscsaládos jobbágyrendszerben működjön, csak a katolikus egyház példátlan segítsége volt képes megvalósítani.
Azt, hogy a kor követelményeinek a kiscsalád sokkal jobban megfelel, mint a nagycsalád, azonnal felismertem. Sőt azt is, hogy közel ezer évvel később az ipari, majd a múlt században a tudományos és technikai forradalom is csak a kiscsaládos társadalmakban valósulhatott meg. Harari ugyan a Homo sapiens törtnetében tudomásul veszi a nagycsaládosságot, de említést sem tesz arról, hogy a kiscsaládot Nyugat-Európának köszönhetjük.
Ahogyan Nyugat Európa a római katolikus egyháznak köszönheti, hogy ezer éven keresztül a társadalmi fejlődés élcsapata lettünk, jelenleg azonban a latin népek túlnépesedéséért, és ebből fakadó lemaradásáért is elsősorban ez a vallás felelős. Nem nehéz ezt bizonyítani. Nincs olyan társadalom, amelyik az élvonalba került volna olyan gyors népszaporulattal, amilyen a latin-amerikai országokat száz éve jellemzi. A kínai csoda óta tudományosan elismert tény, hogy a kommunista diktatúra képtelen volt javítani az egy lakosra jutó jövedelmét, a magas foglalkoztatottságot, amíg le nem állította a túlnépesedését. Ahogyan azonban leállította az emberiség történelemben példátlan módon képessé vált arra, hogy nemcsak növelje az egy lakosra jutó jövedelmét, de az oktatási és az egészségügyi eredményét is.
Ha egy világvallás ilyen tényt tapasztal, kötelessége a népszaporulatot hívei körében csökkenteni. Ez ezerszer nagyobb segítség, mint a geocentrikus világrendről vallott véleményét feladni.
A középkorban a római katolikus egyház a keresztes hadjáratokkal vállalta a túlszaporodott népesség elpusztítását. Azt ugyanis nem lehet tagadni, hogy a keresztes hadjáratok feladata a túlnépesedés megállítása volt. A toborzás elsődleges feltétele az volt, hogy az elsőszülött fiúk nem vállalhatják a hadjáratban való részvételt, ami után a halál utáni üdvözülést ígérték. Szerveztek olyan keresztes hadjáratokat is, amiben a nem első szülött még harcképtelen fiúkat már gyermekkorukban is besorozták.
A klérus tagjait eltiltották a házasságtól azzal az az okkal, nehogy az egyházi vagyont gyermekeikre hagyhassák. Jelenleg, amikor a klérus tagjának lenni nem meggazdagodást jelnet, ezt az ostoba követelményt fenntartják, ezzel lehetetlenné tették, hogy a klérus legjobb utánpótlását, amit a papok gyerekei jelenthetnének. Előttem egy térkép, ami a latin-amerikai országokban a terhesség megszakíthatóságának lehetőségeit ábrázolja. A 700 millió lakosnak alig másfél százaléka él olyan latin-amerikai országban ahol a fogamzásgátlók és az abortuszok elérési lehetősége él olyan országokban, mint ami az európai katolikus mediterrán országokban jellemző.
A demográfia tudománya nem ismer olyan sikeres országot, ahol a tényleges belső népességnövekedés meghaladja az 1 százalékot. Ezzel szemben az örvendetes csökkenés ellenére, még mindig 2-3 százalékos a latin-amerikai országokban a népesség növekedése. Nem tudok elképzelni ma már olyan tudományos fórumot, ahol ezeknek az országoknak a lassú egy lakosra vetített növekedését nem a túlzott gyermekvállalással magyaráznák. Vitathatatlan tény, hogy az emberiség tizedét jelentő latin-amerikai országok növekvő lemaradását a két észak-amerikaihoz képest, ne a túlnépesedéssel magyarázza.
Most egy argentin bíboros a pápa. Az országa egyrészt a világ egyik legjobb mezőgazdasági adottságával rendelkezik, másrészt etnikailag is a legjobb az adottsága, de a klérusa továbbra is hisztérikusan tiltakozik a fogamzásgátlók szabad, és olcsón elérhetősége, és az anyák abortusz kérése ellen.

A fentiek ellenére a latin-amerikai országok jövőjét nem lemaradónak látom. Legalábbis a világ lemaradó kétharmadához képest. A puritánokhoz képest azonban továbbra is egyre jobban lemarad. Ezért elsősorban a római katolikus egyház lesz a felelős. Ezt vitatni nem lehet.

2018. június 12., kedd

Blog olvasottsága

Oldalmegjelenítések száma ma
14
Oldalmegjelenítések száma tegnap
48
Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban
475
Oldalmegjelenítési előzmények (összes)
84 968

A fogamzásgátlás

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 31


A fogamzásgátlás

Harari

Miután a Homo sapiens áttért a talált nyers termékek fogyasztásáról a tápláléka megsütése és megfőzése utáni fogyasztására, a gabona megőrlésére. élesztővel történt vegyítése utáni megsütésre, és az állattenyésztésre az emberiség társadalmi szerveződéseinek az lett az elsődleges feladata, hogy az ösztönükből adódóan többen születek, és ezekből több és jobb munkaképes lakos lett, mint amennyit a társadalom foglalkoztatni tudott.
Harari ezt a legnagyobb becsapásnak minősítette, holott az ő véleménye szerint is előtte a Homo sapiens is az állatvilágon belül egy viszonylag jelentéktelen állat volt, ezred akkora volt a példányszáma, mint jelenleg, és csupán abból élt, amit talált és nyersen elfogyasztott. A tűzet ugyan már ismerte, az adott számára a hideg, a ragadozók és a vérszívó rovarok elleni védelmet. A tűz legfontosabb hatásáról, hogy a megsütött, megfőzött táplálék kevésbé fertőzött, és sokkal könnyebben emészthető táplálék lett, alig tesznek említést. Az emészthetőbbé tett táplálék elfogyasztása után több kalória maradt a Homo sapiens agya által igényelt kalória kielégítésére.
Amit fajunk agyának fejlettsége elért, azt elsősorban annak köszönhette, hogy könnyebben emészthetővé tette a táplálékát. A biológusok most kezdik felismerni, hogy az agyfejlődésünk szempontjából, mennyire fontos szerepet játszott a táplálék emészthetőbbé tétele.
Jó ötven éve izgatott a kérdés: A Homo sapiens mért rekedt meg százhúsz ezer évre szülőhelyén Dél-Afrikában. Ezt követően azonban az új életterekben is képes volt berendezkedni. Mielőtt a Homo sapiens megjelent Eurázsiában az életvitelében nem történt semmi változás. Érdekes módon, először a legkedvezőtlenebb élettérben, a sarkvidéki tundrán szelídítette magához a kutyát, mint védelmezőjét és vadásztársát. Ez után a kutyáival együtt beépült, együtt élt a rénszarvas csordákkal. A történészek is kevés figyelmet fordítanak erre, pedig ez volt, amikor a Homo sapiens elindult az állatok domesztikációja irányába. Sem a kutyák, sem a rénszarvascsordákba beépült emberek száma nagyon kicsi volt a rénszarvas csordák állományához viszonyítva. Pedig a Homo sapiens számára elindult valami nagyon fontos. A kutya lett az első az ember érdekét szolgáló domesztikált állat.
Harari sem hangsúlyozza, hogy mit jelentett a jégkorszak megszűnését okozó felmelegedés által kínált óriási ugrás, a háziállatok megjelenése. Az állatok domesztikációja nélkül nem történhetett volna a szántóföldi önözéses gabonatermelésre történő áttérés.
Ezt mindennél jobban bizonyítja a Harari által közölt grafikon. Az alig tízezer éve elkezdődött felmelegedés a Human sapienset a geológiai korokhoz viszonyítva nagyon gyorsan a földi élet urává tette. Jelenleg a földünkön élő embereknek és háziállatainak a súlyához viszonyítva a tizednyi lett vadállatok mennyisége. Ezt Harari az ember becsapásának minősítette, holott a Homo sapiens ekkor lett az állatból azoknál minőségi tekintetben sokkal fejlettebb biológiai lény, amikor domesztikálta az állatokat, és áttért a gabonatermelésre.
Ezt az ember teremtés mitológiái, köztük a biblia is felismerte azzal, hogy az embert, a Homo sapienset isten teremtményének csak akkortól kezdődően fogatuk el, amikor magának termelte meg az élelmezési szükségletét. Ugyanakkor az isten által teremtett ember túlnépesedő faj lett, aminek közel tízezer éven keresztül a saját halálozását fokozóvá kellett válnia. A Homo sapiens képessé vált arra, hogy a természet ura legyen, de azt, hogy ezzel egyre meghosszabbította a várható életkorát, megnövelte a várható életkorát, ezzel túlszaporodó fajjá vált. A Homo sapiens a szaporasága, a nemi ösztöne az maradt, ami a 25 év körüli várható életkor mellett újratermelte a létszámát. Előtte mintegy 140 ezer évig elengedhetetlen szüksége volt arra, hogy a nők és férfiak szinte folyamatos szexuális vágyukat kielégítve biztosítsák a létszámuk nagyon lassú növekedését.
Még egyetlen társadalomtudósnak sem jutott az eszébe, hogy fajunk 140 ezer évig szabadon élhette ki a szinte állandó szexuális vágyát. Erre szükség volt annak érdekében, hogy fajként fennmaradhasson a maga 25 éves várható életkora mellett. A fajuk életének első 140 ezer évében szaporodásunk nem haladta meg az évi 1 ezreléket. Ezt egyértelműen bizonyítja, ahogyan alakult a Homo sapiens létszáma a gyűjtögető életmódban, amikor nem volt jövedelem elvonás, nem voltak embert, vagyonát pusztító háborúk és nem üldözték a tudásvágyat.
Majd nagyon gyorsan szaporodott volna az ember a pásztorkodó ás növénytermelő társadalmakban attól kedve, hogy gabonát termelt, és háziállatokat tartott. A jobb életkörülmények, mindenekelőtt a jobb táplálkozásnak köszönhetően megnőtt a várható életkor. Fajunk létszáma a klímaváltozáskor néhány millió volt. Ezzel szemben az utóbbi alig tízezer évben a Homo sapiens létszáma ezerszeresére nőtt.
A fajok történelmében az első olyan faj voltunk, ami ennél is sokkal gyorsabban szaporodott volna, ha az osztálytársadalmak nem növelik a halandóságot, nem zsákmányolják ki a dolgozókat, nem pusztítanak embert és értéket a háborúzásokkal, és nem üldözik az ember tudásvágyát. Elég lett volna feltenni a kérdést: Hogyan nőtt volna a fajunk létszáma, ha a várható életkor messze meghaladja az osztálytársadalmakban nők szülőképes korát, ha nem növelik a többség nyomorát, nem háborúznak, és nem üldözik a tudásvágyat.
Eddig csak azt csodáltam, hogy a Homo sapiens társadalmai ösztönösen felismerték, hogy mikor lett az emberszabású állat ember. De azt, hogy ez az ember elképesztő feladatra lesz képes, rövid 8-10 ezer év alatt, maga és a szolgálatába domesztikált állatai foglalják el a föld ember és állat állományának kilencven százalékát. Ez a biológiai csoda azonban csak azért történhetett meg, mert az ember a fajának spontán szaporaságát nem csökkentette volna a halálozása fokozásával a tört részére.
Pedig hasonló a csúcsragadozóknál, a nagy macskáknál és a ragadozó madaraknál közismert. Ezek is elpusztítják, megölik, nem táplálják a saját fajuk túlnépesedését. Elég lett volna a túlszaporodó Homo sapiensre is elfogadni, hogy ellenségei hiányában magára kellett vállalni a túlszaporodásának féken tartását.
A halálozás fokozása a Homo sapiens számára is megkerülhetetlen társadalmi érdekévé vált. Mivel a fajunk fejlett agya nem vette tudomásul a halálokozás szükségességét, az uralkodó osztályok ezt a szükségességet elhallgatták. Ez esetben is az történt, mint a Homo sapiens túlvilági életet elfogadása esetében. A fejlett agyunk a halállal történő megsemmisülést nem tudta elfogadni, tehát kitalálta a halál utáni életet.
A 20. század elején aztán a tudományos és technikai forradalom megoldotta a fogamzásgátlásnak azt a módját, ami a szexuális ösztön kiélését már nem korlátozta. Mivel a fogamzásgátlás a már gazdag és iskolázott társadalmakban mindenki számára elérhetővé vált, spontán, társadalmi beavatkozás nélkül a létszám újratermelési szintje alá csökkent a születések száma. Ezzel nemcsak megszűnt a halálozás társadalmi fokozásának a szükségessége, hanem még a létszám tartásához szükséges alá is csökkent a gyermekvállalás.
Fajunk történelmében először kellett a fejlett társadalmaknak anyagilag támogatni a szülők gyermekvállalását, mert az olyan alacsony szintre csökkent, hogy elégtelenné vált a társadalom munkaerőigénye számának és minőségégének biztosítására. Ezt a feladatot minden fejlett társadalom elvállalta, de csak a kellő létszámra gondolva, a minél több gyermekvállalást ösztönző rendszert működtet. Ott is a gyermekvállalás számát támogatja, ahol már a munkaerő számánál fontosabb lett annak a minősége. A jelenkorban már olyan fejlett a nemzeti államok közti munkamegosztás, hogy a munkaerő hiányzó mennyiségét importtal, befogadással is lehet pótolni. Ezt képtelen megérteni az EU brüsszeli vezetése, és minden áron a képzetlen munkaerő importját erőlteti.
A képzetlen munkaerő hiányát az Egyesült Államok már a hidegháború alatt elkezdte azzal, hogy a tömegárukat a Távol-Keletről importálta. Felismerte, hogy a jelenlegi technikai feltételek mellett a tömegáruk gyártásához nem nagyobb képzettség, hanem lelkiismeretesebb hozzáállásra van szükség. Weber szavaival élve, a tömegáruk termeléséhez elég a lelkiismeretes puritán munkaerő. A gazdag országokban azonban futószalagok mellett a képzetlen puritánok sem szívesen dolgoznak.
A tudományos és technikai forradalom óta nemcsak a munkaerő nagy többségével szemben nőtt meg a tudásigény, hanem a képzettséget nem kívánó munkák elvégzéséhez puritán erkölcsre van szükség. Ilyen munkaerő azonban csak a Távol-Keleten van. A közgazdászok még ma is az olcsó munkaerőt keresik, pedig a minőségével szemen támasztott igényhez viszonyítva hatékony munkaerőre van szükség. Minél több mozzanatra bontják a termelési folyamatot, annál fontosabb, hogy abban ne legyen gyenge láncszem.
Jelenleg a világgazdaság kétötödében puritán erkölcsű lakosság képes a társadalom hatékony működtetésére. A nagyon értékes termelőeszközök gyártására, működtetésére magasan képzett és tehetséges munkaerőre van szükség.
Korábban a teherhajók ki- és berakásához sok képzetlen munkás fizikai erejére volt szükség. Ma nagyon drága technikával felszerelt kikötőkben néhány nagyon képzett és tehetséges darukezelőn múlik a ki- és berakás hatékonysága. Olcsó fizikai munkásra nincs is szükség. Századnyi, de többségében magasan képzett, jól megfizetett munkaerő órák alatt elvégzi a ki- és berakodást.
Korábban a bányákban csákánnyal, lapáttal végzett fizikai munkára volt szükség. Jelenleg sokmillió dollárba kerülő kombájnokon, század annyi magasan képzett és szelektált képességű mérnök végzi a kitermelést. Fizikai munkavégzésre alig van szükség.
Korábban a mezőgazdasági termelésben sok képzetlen munkás fizikai munkával termelt. Jelenleg nagyon drága, de hatékony gépeken kell a farmercsalád tagjainak dolgozni. Száz éve még a mezőgazdaságban dolgozott a munkaerő többsége, jelenleg néhány százalék, ráadásul családi vállalkozó is bőven elegendő.

A Homo sapiens nemi tekintetben is sapiens lett.

A vallásokat teremtő mitológiában, alig 10 ezer évvel ezelőtt az ember isten teremtménye lett abban a tekintetben, hogy uralma alá vonta a földet, szexuális tekintetben azonban állat maradt. A 20. század elejéig utódlás mennyiségéről nem az érdek, hanem továbbra is az ösztön döntött. Ezért a társadalomnak kellett arról gondoskodni, hogy ne pusztítsa el a túlnépesedése. A Homo sapiens nemi tekintetben akkor szűnhetett meg állatként viselkedni, amikor fogamzás nélküli és élhetett szexuális ösztönével.
Ennek tudatában tekintem a fogamzásgátlás megoldását a Homo sapiens legnagyobb forradalmának. Ez egyértelművé vált azzal, hogy az ember csak akkor lehetett Homo sapiens, amikor maga döntött az utódvállalásban. A fogamzásgátlóknak a társadalmi érdek szolgálatába állítása egyelőre csak a puritán népek túlnépesedését oldotta meg.
Jelenleg az emberiség egy ötöde, a puritán Nyugat és a már gazdag Japán és a kis tigrisek nem szaporodnak. Ezek körében akkor sem lesz túlszaporodás, ha bármilyen nagy lesz a gyermekvállalás társadalmi támogatottsága.
1990 óta Kínában, az emberiség még szegény, de puritán ötödében erőszakkal egyetlen gyermek vállalhatóságára korlátozták. Ezzel megszűnt a túlnépesedés, sőt lazítják a korlátozást.
Jelenleg felgyorsult a latin katolikus, és az ortodox keresztény népek körében is fogamzásgátlók használata. Néhány évtizeden belül ebben a harmadik ötödben is leáll a túlnépesedés.

Jelenleg az emberiség kétötödében, Dél-Ázsiában, a Közel-keleten és a Szahara alatti Afrikában megállíthatatlannak tűnik a túlnépesedés. Ezt megállítani csak a fejlettek anyagi ösztönzés, és az iskolázottság növelése lesz képes. 

2018. június 3., vasárnap

A két történelmet alakító diaszpóra

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 27

A két történelmet alakító diaszpóra
Harari könyvhöz

Nem nehéz magyarázatot találni arra, hogy jelenleg két etnikumot, a hazája nélkül élő zsidóságot és a Kínán kívül élő kínaiakat lehet csak az utóbbi kétszáz évben a világtörténelemben jelentős szerepet játszónak minősíteni. A zsidó nép soha nem érte el a világ népességének egyetlen százalékát, a kínaiak pedig mindig a világ legnépesebb etnikuma voltak, a hazájukon kívül élők pedig soha nem haladták meg az egy százalékot.
Az ötvenes évek óta Max Weber híve vagyok, hiszek abban, hogy a jelenkor olyan társadalmi alépítményt hozott létre, amire hatékony felépítményt csak a puritán népek képesek. Weber még puritánoknak csak a Nyugat protestáns népeit tartotta.
Először az vált nyilvánvalóvá, hogy a germánok akkor is puritánok, ha katolikusok maradtak. Ezt jelezte az a tény, hogy az Alpokban élő népek lehettek protestánsok vagy katolikusok, a nyelvük lehet német, francia, olasz vagy szláv, az Alpokban azonos módon élnek. Európa hat országa tartozik a legfejlettebb tízbe, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia protestáns, de az Alpokban a katolikus németek, a franciák, az olaszok és a szlovének puritán módon élnek.
Weber államokban gondolkodott, nem vette tudomásul, hogy az Alpokban élő népek akkor is puritán módon viselkednek, ha az Alpokban élnek. Még súlyosabban tévedett, amikor az Európában a más országokban élő zsidók viselkedése még jobban megfelel a tudományos és technikai forradalom követelményeinek, mint a protestánsoké. Az európai zsidóság pedig a Nyugaton élő zsidóság sikerét nem korlátozta az ott élő zsidóságra. Máig nem találkoztam olyan történésszel, aki felismerte, hogy a zsidóság csak Európában, és azon belül is annak kevésbé fejlett országaiban ért el példátlan sikert. Egyetlen közép- és kelet-európai ország nem készített felmérést arról, hogy hol, melyik országokban hogyan gazdagodott meg a zsidó etnikum az ország átlagához képest. Történelmi ismereteim szerint a zsidó etnikum a Kárpát Medencében, ezen belül is a leginkább Budapest vonzáskörzetében gazdagodott meg a legjobban az ország átlagához képest. Tőlünk nyugatra az eleve erős nem zsidó polgársággal nehezebb volt fölénybe kerülni. Tőlünk keletre pedig a környezet túlságosan elmaradott volt ahhoz, hogy a zsidóság képességei kibontakozhassanak.
Azt a magyar történészek máig nem vették tudomásul, hogy a vasút előtt a Kárpát Medence csak a térsége közepe számára volt kedvező adottság. A kis és gyorsan folyók egyirányú utak voltak, azokon csak lefelé lehetett olcsón szállítani. A Kárpát Medence csak a vasúthálózat kiépülése után lett egységes élettér. De csak földrajzilag, mert a magyarság képtelen volt a Medence szélein élő népeket az ország állampolgáraiként kezelni. Ezért kellett aztán a politikai tekintetben magyar államot jelentő Magyarországnak etnikai elemeire széthullani.
Azt viszonylag korán felismertem, hogy a vasút hálózat kiépítésének századában az európai, különösképpen a közép és kelet-európai zsidóság Európát felemelhette volna, ha nem pusztítja és üldözi el Európa zsidóságának többségét.
Az első világháborút követő békeszerződések érzékenyen érintették a háborút vesztőket. A félperifériás országokban az alacsony foglalkoztatás abba az irányba vitte az országok lakosságának és ezért politikusainak az elvárását, hogy új utat akartak keresni. Ebben először a mediterrán országokban, Portugáliában és Olaszországban, jelentek meg a fasizmusok. Ezeket a közvélemény lelkesen támogatta.
A puritán lakosságú országok közül fasizmusával a háborút vesztett Németország is jelentkezett. A puritán germán lakosság igényeit a mediterrán országokénál is drasztikusabb módszerekkel elégítette ki a náci fasizmus. Európa történetében a német fasizmus volt az első olyan rendszer, amit a lakosság óriási többsége támogatott. Utólag a nácik támogatottságát azzal magyarázzák, hogy a terrorista módszereik csirájában megsemmisítettek minden politikai ellenállást. Ebben is van igazság, de a háborúvesztésig nemcsak a német, de az Európai történelemben nem volt a lakosság hasonló többsége által támogatott rendszer. Ennek legjobb bizonyítéka volt a tény, hogy Ausztria a megszállását elseprő lelkesedéssel fogadott a lakosság. Az is tény, hogy a német kisebbség lelkesen egyetértett a nácikkal, annak ellenére, hogy reális panaszuk nem volt.
Minden háborúban a lakosság együttérzésnek a legjobb mércéje a katonák viselkedése, a reménytelen helyzetben fogolyként magadott katonák aránya. Ebben a második világháború során a németek szerepeltek a legjobban, annak ellenére, hogy a legtöbb esetben ők voltak a hazájuktól távoli fronton harcolók.
A németek a háborúvesztés után sem voltak hajlandók a náci vezetők felelősségre vonására. Azt a győzteseknek kellett elvégezni. A náciknak a háborús céljaikért történő felelősségre vonása, a szobraik ledöntése elmaradt. Ez még ott sem történt meg, ahol a bolsevik Szovjetunió lett a megszálló hatalom. Bármennyire irreálisak voltak Hitler háborús céljai, elfogadhatatlanok az alkalmazott módszerek, és mennyire primitív hiba volt a háború operatív vezetését is Hitlerre bízni, ez máig nem történt meg. A német közvéleménnyel még azt sem lehetett elfogadtatni, hogy Hitler bűne volt a kétfrontos világháború, mivel Sztálin támogatását erkölcsileg nehezen lehetett volna megmagyarázni, de könnyű lett volna megvalósítani.
Németország ugyan a háborúvesztés után következetesen megtagadta az antiszemitizmust, ezért a nácik felelősségét nem feszegette. Pedig Európa hatalomvesztése, ami mára már vitathatatlan, elsősorban abból fakadt, hogy elvesztette a zsidóságát. Máig nem akadt olyan európai történész, aki felvetette volna, hogyan alakul Európa világpolitikai súlya, ha a világ zsidóságának többsége Európában megmarad. Pedig elemi feladat volna felvetni, hogy Európa nemcsak a zsidósága elpusztításáért felelős, hanem a saját jövőjéért is. Márpedig az első világháború után Európa volt a Nyugat legnagyobb kincsének, az európai zsidóságnak a tulajdonosa. Az európai zsidóság óriási többségének megtartása esetében ma nem a világtörténelem egyik mellékszereplője, hanem a világ tudásvagyonának fő birtokosa maradt volna Európa.
A világ zsidósága ugyan joggal büszke arra, mint adott a világnak, de az fel sem merül, hogy ezek mind Európában születtek, az eredményei miért kerültek az Egyesült Államokba. Ezek nem hagyják el Európát, ha nem az életük kerül veszélybe. Az ugyan valószínű, hogy nem készítettek volna Európában atombombát, de a Nobel díjakat megkapták volna.
Mindezt azért írtam le, mert bizonyítani akartam, hogy a náci Németország zsidó pusztítása nélkül, Európa nyugati fele marad a tudományos és technikai forradalom világában is a társadalmi és tudományos szuperhatalom. Méghozzá a nemzeti államai fennmaradásával.

A kínai marxizmus a szuperhatalommá válása.

Nemcsak az európai liberálisok, de még a marxisták is csak azt látják, hogy 1990-ben, a bolsevik Szovjetunió szétesésével megbukott a marxizmus. Ez ugyan tény, hogy Európában nem maradt sikeres marxista társadalom. Azt azonban nem veszik tudomásul, hogy ugyanebben az évben volt a marxizmus világsikerének a kezdő dátuma is. Azt ugyan ma még nem lehet látni, hogy a kínai társadalmat az utókor valóban marxista társadalomnak fogja tekinteni, de az vitathatatlan, hogy Kínai vezetői marxistának tekintik magukat, és a világtörténelem legnagyobb sikerét hajtják végre. Ma már 27 évvel a reformjuk után, aligha vitatható, hogy ami Kínában történik, ahhoz hasonló siker nem volt fajunk történetében. Kína a század közepére az Egyesült Államok mellé felzárkózva, a második szuperhatalom lesz.
Azt ugyan a kínai vezetés hangsúlyozza, hogy marxisták, de abban kételkedem, hogy Marx annak tartaná őket. Ezt, csak a jövő döntheti el. Azt ugyan nehezen tudom elképzelni, hogy Marx egyet értene a gyermekvállalás erőszakos korlátozásával, a kínai tőkés dollár milliárdosok létrejöttével, de a politikai diktatúrával annál inkább. Az azonban nem vitatható, hogy a kínai vezetés marxistának, és példátlanul sikeresek érezheti magát. Azt még egyetlen prófétától sem képzeltem el, és kértem számon, hogy követőivel mindenben egyet értsen. Abban például nem kételkedtem, hogy a keresztény egyházak közül Krisztus leginkább a protestánsokkal értett volna, de ezt gondolnám Marxról is, aki szívesen venné tudomásul, hogy erőszak nélkül is létezhet jóléti társadalom.
Azzal eleve egyetértettem, hogy Lenin helyesen ismerte fel a piac megkerülhetetlenségét, de azt nem mérte fel, hogy a nagycsaládos, ortodox keresztény kelet-európai népek viselkedése eleve alkalmatlan az élvonalba kerülésre. Mar Weber felismerését elfogadva, hogy a társadalmi élvonalba kerülésre, csak a puritán konfuciánus népek alkalmasak.
A kínai diaszpórának az európai zsidóságéhoz hasonló szerepét csak fokozatosan értettem meg. A kínai diaszpórának a történelmi jelentőségét csak fokozatosan értettem meg.
Második feleségem családi kapcsolatainak köszönhetően, Ausztráliába repülve, Kuala Lumpurba néhány napot tölthettünk. Ott megdöbbenve azt láthattam, hogy a kínai kisebbséggel szemben ugyanolyan olyan korlátozó törvények vannak, akárcsak a Horthy rendszerben. Ez után derült ki a számomra, hogy Szingapúr kínai polgármestere miért szakadt el Malajziából. Szingapúr példátlan sikeréről ugyan tudtam, de akkor még a Kína és Szingapúr közti tapasztalatcseréről semmit.
Sajnos, a kínai politika nagyon titoktartó, a belső vitákról keveset publikálnak, ezért aztán, amit ma Kínáról tudok, csak lassan alakult. Azt tudtam, hogy Mao már az 50-es évek elején Tenget jelölte ki utódjának, aki a kulturális forradalom alatt, ha nem is felszámolható ellenség, de kegyvesztett lett. Ő is csak a Mao halálát követő zavarok után kerülhetett a hatalomra.
Az csak jóval később tudtam meg, hogy Teng Mao megbízásából fél évet együtt töltöttek Szingapúrban, Li Kuang-jao a városállam korlátlan hatalmú kormányzóval. Kiderült, hogy mindketten ugyanabból a kanton vidéki han etnikumból származnak, ahol nem a mandarin nyelvet beszélik. Ekkor már a városállam vegyes etnikumi lakossága közel tízszer nagyobb egy lakosra jutó jövedelemből élt, mint Kínában. Ez a tény volt a meggyőző bizonyíték arra, hogy egy pártrendszerben is lehet magas az életszínvonal, ha a gazdaság liberális piacgazdagságként működik.
Szingapúr Izraelnek is példát mutat. Ott a világ legnagyobb kikötői adottsága és kedvező stratégiai környezete lehetővé tette, hogy a főként Európából Izraelbe menekült kiváló lakossága saját államot alapítson. Szingapúr azonban a sokkal kevésbé alkalmas, három, kínai, indiai és maláj, vegyes etnikumi lakosságával szinte a semmiből kellett kiemelkedni. adatom ugyan nincsen arra, mekkora volt a 60-as évek elején a városállamban az egy lakosra jutó jövedelem, várható életkor és az átlagos iskolázottság. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy Szingapúr, városállamként Kínához hasonlóan szegény és iskolázatlan volt. A problémát növelte, hogy a másik két etnikum, a maláj, és az indiai, a saját országában sem villog. Ezt a nagyon szegény kikötőváros mára a világ legfejlettebb társadalmai színvonalára emelkedett. Ezt elérhették azzal, hogy a gazdaságot a liberálisoknál is liberálisabb módon működtetik, a világ legfejlettebb oktatási rendszerét építették ki, ugyanakkor a nem puritán lakosság viselkedését példátlanul szigorú szabályokkal kényszerítették ki. Szingapúrban a malájok háromszor, az indiaiak pedig tízszer magasabb jövedelemből élnek, mint a saját hazájukban. Ezeket a példákat érdemes volna közismertté tenni, mert ez azt bizonyítja, hogy minden etnikum akkor él a legjobban, ha puritán társadalomban élhet.
Mi, magyarok sajnálunk azokat a magyarokat, akik kivándoroltak az Egyesült Államokba, de megfeledkezünk arról, hogy ők a hazájukban a legreménytelenebb sorsuk voltak, és most ötször gazdagabbak, mint az itt maradt átlag.
Li Kuang Jao nevét is kevesen ismerik a Nyugaton, pedig ő volt, aki Szingapúrban megmutatta Tengnek, rajta keresztül a kínai párt vezetőinek, hogyan kell egy szegény, elmaradott kelet-ázsiai országot piacosítani, nagyon gyorsan nagyon gazdaggá tenni.
Annak viszont a nyomát sem találom, ki állapította meg, hogy nem elég a liberális piacosítás, ha a lakosság növekedése nagyobb munkaerő kínálatot hoz létre, mintamennyi keresletre szüksége van a társadalomnak.
Azt, hogy a munkaerő kapacitás magas kihasználtsága nélkül, nem lehet kikapcsolni a munkaerő kizsákmányolását. Marx műveiben nemcsak nyoma sincs annak, hogy a munkaerő kizsákmányolás oka nem a tőkéstulajdon, hanem a munkaerő túlkínálata. Az ipari forradalom jelenetős mértékben csökkentette az ipar munkaerőigényének a minőségét. A tőkés társadalom lényegét csak akkor lehet megérteni, ha azzal kezdjük, hogy előtte a céhipar viszonylag magas igényt támasztott a munkaerővel szemben. Az ipari forradalom találmányai ehhez képest sokkal gyengébb minőségű munkaerőt igényeltek.
A gyáripari termelés nemcsak a céhipart seperte el, de az azzal még versenyképes háziipart is, aminek nagyobb volt a munkaerő igénye. Azt a társadalomtudomány még viszonylag felmérte, hogy a fejlett államok gyáripara hogyan seperte el a céhipart, de arról nem találtam felmérést, hogy az elmaradt világban is felszámolta a háziipari termelést.
Még a népiek sem számolták ki, hogy mennyi munkaidő szabadult fel a paraszti háziiparban. Pedig ez a munkaidő ment át árutermeléssé. A vasút századában a legnagyobb munkaerő változás az volt, hogy szinte megszűnt a háziipar, és átment a vasúton szállítható piaci termékekké. Nemcsak az államokon belül, de a világkereskedelemben is. A gyarmattartók gyárakban készült termékeikért a kisárutermelők összegyűjthető termékeiket vásárolhatták meg. Ez az árucsere tette gazdagokká az Európa keleti felén élő zsidósságot.
A 20. század során, már a hidegháborúban, megindult a távol-keleti tőkés országok tömegáru exportja a fejlett világ felé. Először Japán, majd a négy kis tigris lett a fejlett tőkésállamok fogyasztási cikkekkel ellátója. De ezek exportja már kiterjedt elektronikai, fotóipari termékekre, végül a gépkocsira is.
Ezt a folyamatot felgyorsította a hidegháború is. A gazdag tőkés országok politikai céljaik szolgálatának tekintették a távol-keleti országok gyors meggazdagodását.
Ugyanakkor említésével sem találkozunk annak, hogy a kommunista Kína is tanult Japán és a kis tigrisek sikeréből. A hidegháború megszűnése lehetőséget kínált arra, hogy Kína a gazdag tőkés országokat fogyasztási cikkeivel lássa el. Ha ez a lehetőség nem nyílik meg, aligha lehetett volna ilyen sikeres a bolsevik Kína gazdaságának piacosítása, mert nem lett volna a kínai iparnak tőkés piaca. Nem volt tehát véletlen, hogy a bolsevik Szovjetunió összeomlása és a kínai reform időben egybeestek. A hidegháborúban nem lett volna Kínának lehetősége arra, hogy a gazdasági életének szabályozását a piacra bízza.

A túlnépesedés leállítása azonban Kínában született.

A hidegháború demokrata oldalán a túlnépesedés már spontán leállt, a gazdag és iskolázott társadalmakban gyorsan elterjed a fogamzásgátlás általános használata, nemcsak a túlnépesedés állt le, de még a létszám tartása sem volt biztosított. A nemzetállamok azonnal megijedtek, és bevezették a gyermekvállalás társadalmi támogatását. Harari sem tesz említést arról, hogy a 20. század első felében, a fogamzásgátlók használatával gyorsan csökkent a gyermekvállalás. A megelőző közel tízezer évben minden gabonatermelő és pásztorkodó társadalomban többen születtek, mint ahogyan növekedett az életterek eltartó képessége. Ezért kényszerült minden termelésből élő társadalom a halálozás fokozására. Azzal, hogy a fogamzásgátlók lehetővé tették a fogamzásmentes szexuális életet, gyorsan a létszám újratermelését sem biztosító szint alá csökkent a születések száma. Mivel a nemzeti államok egymással szemben csak a lakosságuk nagyobb számával, háborúzással tudtak védekezni, a spontán népességcsökkenéstől azonnal megijedtek, és támogatni kezdték a gyermekvállalást. Mivel a támogatás a gyermekvállalás számával arányos, kontraszelekció keletkezett. Nincs olyan fejlett társadalom, amibe a családok gyermekvállalása nem fordítottan arányos a felnevelés várható eredményével.
Mint minden faj szaporodását bizonyos spontán minőségi szelekció jellemezte, ez a Homo sapiens esetében is ilyen volt. Harari ezt a problémát nem is említi, pedig fontos történelemformáló szerepe volt. Fajunk életében a gyermekhalandóság volt a legnagyobb halálok. Mivel annak a mérete elsősorban a táplálkozás minőségén múlt, a szegényebb családoknál volt a magasabb. Az utóbbi száz évben a gyermekhalandóság volt a legnagyobb mértékben csökkenő halálok.

Összefoglaló.


Ennek az írásnak a fő mondanivalója, hogy Európa és azon belül is még inkább annak a keleti fele azért van lemaradóban, mert elvesztettük a zsidóságunk kilenc tizedét. A kínai csoda pedig aligha történhetett volna meg, ha a kínai diaszpóra a kis Szingapúrban nem mutat példát arra, hogy csak az a társadalom lehet gazdag, amiben a piac alakítja a gazdaságot. Azt, hogy a munkaerő létszáma nem nőjön gyorsabban, mint a munkaalkalmak, a kínaiaknak kellett felismerni.

Mi történik KÍnában

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 24

Mi történik Kínában
Harari könyvhöz

A tudományos és technikai forradalom elképzelhetetlenül gyors. Ráadásul, ezt az emberiség nagy többsége is érezheti. Harari könyvének köszönhetem, hogy ez még világosabbá vált számomra. Azt ugyan jó ötven éve mondom, hogy közel négyszer olyan hosszú életem alatt többet változott az emberiség sorsa, mint bármelyik évezred alatt.
A 20. század második felében a Nyugat puritán lakosú államai, az angolszászok, a germánok és a skandinávok Európában és a négy óceánokon túli angolszász országban, valamint a Távol-Keleten Japánban és a kis tigrisekben, leállt a túlnépesedés, sőt fogyni kezdett a lakosság. Ezek 1990-ben az emberiség létszámának mintegy ötödét, a világgazdaság kétharmadát jelentették. Ezekben példátlanul felgyorsult az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor, és az iskolázottság.
A jelenkori történészek számára máig sem tudatosult, hogy ezek a mutatók fajunk történetében tartósan 1-2 ezreléknél lassabban javultak, a 20. század közepe óta pedig ennek tízszeresénél is gyorsabban növekedtek. Ezt a lehetőséget elsősorban a fogamzásgátlás általánossá válásának köszönhetjük. Kiderült, hogy az ember csak annyi utódot akar felnevelni, amennyi a létszámának újratermelését sem biztosítja. Erre azonban fajunk történetében először akkor nyílt lehetőség, amikor megoldódott a szexuális ösztönünk fogamzásmentes szexuális ösztönünk kiélése.
Fajunk várható életkora egészen a termelésből élés megjelenéséig 25 év körül ingadozott, ami a szaporaságunkkal egyensúlyban volt. A társadalomtudományok máig nem ismerték fel, hogy közel tízezer éven keresztül minden növénytermelő és pásztortársadalom azért kényszerült a halálozás fokozására, mert a túlnépesedése elpusztította volna. Ezt három eszközzel érték el.
Egyrészt fokozták a lakosság nagy többségének a nyomorát. A halálozás fő okozója a lakosság nyomora volt. Még Marxnak sem jutott az eszébe, hogyan alakult volna az osztálytársadalmakban a népszaporulat, ha jobban élhetett volna a lakosság. Arra sem gondolt senki, hogy a népszaporulat azért ingadozott az időjárás kedvező és kedvezőtlen alakulásával párhuzamosan.
Másrészt a háborúzásra nemcsak sokat fordított a társadalom, de a háborúk is jelentős vagyonpusztulással, járványokkal jártak. Adatokat ugyan nem találtam, de vitathatatlan, hogy az osztálytársadalmakban a hadsereg fenntartása, a hadviselések átlaga jelentősen felemésztette és elpusztította a nemzeti jövedelem tizedét, növelte a halandóságot. Jelenleg a hadsereg fenntartása, néhány kivételes fejlett országtól eltekintve, 1-2 százalékot emészt fel. A második világháború óta a fejlett világban nem volt jelentős emberveszteség. Ehhez még azt tegyük hozzá, hogy a fejlett társadalmakban a hadsereg tagjai fizetést kapnak.
Harmadrészt minden osztálytársadalom üldözte a tudásvágyat. A fennálló társadalmi viszonyok bírálata üldözendő cselekedet volt. Az oktatási rendszer elsődleges feladata a közigazgatás és a vallás klérusának képzése volt. A népoktatást ugyan Nyugton már a reformáció bevezette, de az elsődleges célja a biblia olvasása volt. A 20. század elejére ugyan általános lett az írás és olvasás elsajátítása, de az iskola elvégzése után a lakosság nagy többsége elfelejtette ezt a tudását. A dolgozók és a háztartásbeliek óriási többségének nem volt szüksége erre az ismeretre. Ezért vált jellemzővé, hogy ma csak a tízévesek bánnak otthonosan a mobiltelefonnal, a televíziók irányítóival.
Az elmúlt száz év legfontosabb történelmi eseménye az 1990-ben még nagyon szegény Kína gyermekvállalásának korlátozása volt. A kínai reform két feladatot oldott meg. Piacosította a gazdaságot és korlátozta a gyermekvállalást. Az előbbit a társadalomtudományok és a politikusok ugyan örömmel fogadták, de a gyermekvállalás erőszakos korlátozását politikai bűnnek minősítették. Azzal eleve eget értettem, hogy a kínai gazdaság piacosítása csak akkor lehet sikeres, ha a lakosság éves közel 3 százalékos növekedését 1-2 ezredre le tudják csökkenteni. Azt, hogy ezt azzal oldották meg, hogy a városi családok csak egyetlen gyermeket vállalhatnak, ugyan eleve nem tartottam optimális megoldásnak, mert ez tartósan lakosságcsökkenést eredményez. Optimális megoldás az éves 1-2 ezredes növekedés lenne, de az is csak úgy, hogy a gyermekvállalást a családok jövedelmével fordított arányban csökkentik úgy, hogy a legszegényebb és legfiatalabbak első vállalását is késleltetik, a felső harmad gyermekvállalását pedig csak három gyermek után korlátozzák. Ezért a kemény korlátozást csak kiinduláskor tartottam megengedhetőnek. De mivel az ilyen korlátozás még nem volt, a megvalósítás realitását nem ítélhettem meg, a lelassítást pedig megkerülhetetlen feladatnak tartottam, tudomásul vettem, hogy viszonylag hamar megtörténik a fellazítása. Erre azonban máig kellett várni.
Az első negyedszázad csodálatos eredményei azonban elhallgatattak. Arra pedig én sem gondoltam, hogy az egyetlen gyermek nevelése csodálatos minőségi eredménnyel fog járni. Húsz éve ugyan azt tartom súlyos hibának, hogy nem a gyermeknevelés minőségre koncentrálnak a fejlett országok, de arról fogalmam sem volt, amit a kínai gyakorlat bizonyított. Minél szegényebb a család, annál eredményesebb az egyetlen gyermek nevelése a többhöz képest. Szégyellem is magam, hogy erre nem gondoltam. Minél szegényebb a család, a gyermekek számának növelése annál jobban csökkenti mind az egy családtagra jutó jövedelmet, mint a nevelési időt. Az egy gyermekes Kínában negyed század alatt a gyermekek orvosi ellátása megelőzte az Egyesült Államokat, ami megelőz minden más országot.
Csak ostoba emberek mondhatják, hogy Kína akkor is sikeres lehetett volna, ha továbbra is 30-40 millióval növekszik a lakossága. Vitathatatlan, hogy 600 millióval nagyobb lakosságú Kína ma is Indiával azonos szinten állna, vagyis az egy lakosra jutó jövedelme, oktatása, várható életszínvonala negyed ekkora volna. Az elért eredmény csak annak köszönhető, hogy megállította a lakosságának a gyors növekedését. Csak ostoba ember lehet az, aki nem veszi figyelembe, hol tartana Kína, ha nem korlátozza a gyermekvállalását. Ezért csak azon lehet vitatkozni, milyen módszerrel lehetett volna reális az elért eredmény.
Azt kell tehát megnézni, hogy mi maradt volna el akkor, ha Kína nem korlátozza a gyermekvállalást.
Kevesen tudják, hogy 1990-ben Kínában az egy lakosra jutó jövedelem kisebb volt, mint Indiában, ma pedig háromszor akkora. Még nagyobb a különbség, ha a városokat vetjük össze. Jelenleg az emberiség fele olyan társadalmakban él, ahol ugyan gyors az urbanizáció, de katasztrofális a nagyvárosokban a közművek kiépítése, a közlekedés és a lakáshelyzet. Ezzel szemben Kína az egyetlen még mindig szegény állam, ahol nem csökkent, hanem nőtt az egy lakosra jutó vagyon, közművesített lakás, közlekedés. Kínában hússzor annyi metró épült 1990 óta, mint az emberiség szegény felében.
Az elmúlt 25 évben 1.5 milliárd ember élt az ENSZ statisztika szerinti mély szegénységben, azaz 1.9 dollár/nap jövedelem alatt. Ennek közel fele Kínában élt. Többen, mint Indiában. Mára ez ott megszűnt. Ez nekem is feltűnt, de rájöttem, hogy a négy évszakos klímában drágább az élet, mivel télre drágább ruházat, fűtött lakás, élelemtartalék is kell. A tél hossza nagyobb vagyont, tartalékot igényel.
Azzal én sem számoltam, hogy az egyetlen gyermekek nevelése mennyivel hatékonyabb. Pedig ebben történt a legnagyobb változás. Márpedig a jövő szempontjából semmi sem fontosabb, mint a következő generáció minősége. Az ugyan köztudott, hogy a távol-keleti kultúrában a legmagasabb a szülők költségvállalása, és a gyermekeikkel való foglalkozás, de tudtommal, senki sem számolt azzal, hogy a még szegény Kínában mekkora minőségi emelkedést okoz, az egyetlen gyermek felnevelése a több gyermekhez viszonyítva. A kalkulációim engem is megdöbbentettek. Elképzelhető, hogy az elmúlt 27 évben fele annyi gyermek sem születet, de ezek munkaerőértéke nagyobb lesz.
Az ENSZ PISA felmérései, a diplomások aránya a korosztályon belül azt sugallja, hogy a fele létszámú generáció többet ér, mint az előző. Kínában az 1990 utáni generációk létszáma a felére zuhant, de ebből háromszor többen lesznek diplomások, ezen belül hússzor többen, akik angol egyetemeken szerzik meg azt.
Ez a példa is bizonyítja, hogy milyen fontos volna a lakosság érékének alakulását nyomon követni. Nekem közel hetven éve a mániám Max Weber felismerésére épült társadalmi érték. Ő a múlt század küszöbén azt állapította meg, hogy a kor követelményeinek megfelelő, másokénál hatékonyabb társadalmi felépítményt csak a Nyugat protestáns népei Weber képesek építeni. Ez máig azzal a korrekcióval fényesen beigazolódott, hogy a protestáns helyett puritánt kell mondani, és tudomásul venni, hogy a Nyugat puritánjainál is több puritán él Kelet-Ázsiában. Tekintettel arra, hogy Kína és Vietnám még szegény, de viharosan gazdagodó, Weber felismerése csak a 21. század derekára lesz általánosan megvalósult.
Néhány adat a jelenlegi Kínáról.
A The Economist 2018. május 18.-25. néhány sokat mondó adatot közöl Kínáról.
Jelenleg 15 millió kínai állampolgár él külföldön. Ezek 95 százaléka a puritán fejlett világban. Ezek fele Észak-Amerikában és Ausztráliában, a másik fele a Távol-Keleten Hong-Kongban, Dél-Koreában és Japánban.

Jelenleg a kínai turisták 250 milliárdot költenek külföldön.

2005 óta ötvenszeresre nőtt.

A külföldi egyetemeken tanuló kínai diákok száma.

1990 óta a szinte néhányból 600 ezerre, és ez tovább így nőhet. Négyötödük angolszász országban tanul. Gyakorlatilag minden kínai diák hazatér.


Izrael hetven éves

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 26

Izrael hetven éves

A hetvenedik születésnapját ünneplő Izrael talán soha nem volt biztosabb, illetve kevésbé labilis helyzetben, mint jelenleg, pedig világtörténelmi csodabogár maradt. Isten választott népének országa annak ellenére, hogy ennek a népnek a másik fele ma sem a saját választott országában él, hanem az egyetlen katonai, gazdasági szuperhatalomban. Ezt az állapotát megelőző mindegy kétezer éven keresztül saját állama sem volt.
Hetven éve olyan országot alapított, aminek élettere, a térségi adottsága, a világ átlagához képest egyre jobban lemaradó arab tenger közepén, amire jelenleg rajta kívül csak lemaradó társadalmak épülnek. A zsidó állam elképesztő szerencséje, hogy vele párhuzamosan a megmaradt európai zsidó diaszpóra Észak-Amerikába menekült, és ott is maradt, ennek köszönhetően az Egyesült Államokból nemcsak máshonnan elképzelhetetlen nagyságú és politikai erejű támogatásban részesült, ami garantálta és garantálni fogja a zsidó állam létét.
Az a tény, hogy Izrael a mostoha adottságai és óriási fegyverkezési kiadásai ellenére példátlan sikerrel működött, mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy mit ért el a szomszédjaihoz képest. Az elmúlt tíz év során az egy lakosra jutó jövedelem 24 ezerről, 34 ezerre nőtt. Ugyanakkor az övhez hasonló természeti környezetben Gaza övezetben és a West Bankon élők egy lakosra jutó jövedelme 2.000 dollár szinten stagnál. Ehhez hasonló különbség a világon csak a két Korea között alakulhatott ki. De se ez, se az nem lehet fenntartható. Egyszer felrobbannak.
Az sem vált nemcsak az európai, de még a magyar történészek számára sem egyértelművé, hogy a zsidók számára vallási alapú államuk legyen, Európa keleti felén, centrumban az Osztrák Magyar Monarchiában, első sorban a történelmi Magyarországon élő zsidók fogalmazták, és valósították meg.
Mindig óvatos vagyok, amikor a történelem érékelés során az vetődik fel, hogy mi lett volna, ha… Most mégis felvetem, hogy Izrael állam aligha valósulhatott volna meg, ha a náci Németország és szövetségesei nem irtják ki az Európai zsidóság többségét. Nem az Európa keleti felé élő zsidóság érezte úgy, hogy el kell hagyni példátlan sikereik térségét, hanem tudomásul vették, hogy az itt élő államalkotó népek üldözik, illetve üldözni fogják őket, mert azt hiszik, hogy a zsidóságuk nélkül, önerőből is elérhették volna a sikert, és évezhették volna annak gyümölcseit.
Fiatal koromban is egyértelmű volt számomra, hogy nemcsak a magyar arisztokrácia és az úri középosztály, de még a magyar népnek jelentős hányada is, úgy érezte, hogy a zsidóság előlük lopta el a kínálkozó alkalmát a fényes meggazdagodásának. Az óta sem akadt olyan politikai hatalom, illetve olyan magyar társadalomtudós, aki egyértelműen megfogalmazta volna: Sem a magyar arisztokrácia, sem a magyar úri középosztály, de semmi más nem zsidó politikai erő az országban nem volt alkalmas, hogy végrehajtsa azt, amint az ország zsidósága a vasút századában megvalósított. Minden, ami Európa keleti felének minden társadalmában a vasút századában létrejött, azt a zsidó etnikumok valósították meg.
Ez nemcsak az első világháborút megelőző fél évszázadra volt igaz. A 1717-es bolsevik forradalom győzelmében is óriási szerepe volt a zsidó értelmiségnek. Ezt pedig az orosz nemzeti büszkeség hallgatatja el. Ezt, semmi sem jellemezte jobban a ténynél, amikor a Szovjetunió boldogan Izraelbe engedte a zsidóságát. Európa keleti felén a társadalmak pusztulása mindig az antiszemitizmussal indult. Még nem találkoztam annak megállapításával sem, hogy bolsevik Szovjetunióból érkezett zsidóság mekkora szerepet kapott Izrael jelen stabilizációjában.
Engem már a második világháborúban megjelent Keszler Jánosnak, a Tizenharmadik törzs címmel megjelent könyve óta izgat a kelet-európai, úgynevezett kazár zsidóság szerepe. Amennyire érthető, hogy Izrael és az európai zsidóság nem fogadta, és ma sem fogadja örömmel, hogy az Európa keleti felén élő zsidóság nem szemita, hanem török-tatár eredetű, annyira megalapozatlannak tartom azok Rajna-völgyi eredetét. Amennyire vitathatatlan, hogy Európa nyugati harmadában a zsidó diaszpóra szinte azonnal megjelent, annyira értelmetlen az egy nagyságrenddel nagyobb közép és kelet-európai etnikumot ezek bevándorlóinak tekinteni. Az ugyan vitathatatlan, hogy mindig voltak a Rajna völgyéből keletre vándorolt családok is, de azt hinni ostobaság, a fejlett Nyugtról, az elmaradt keletre történő tömeges vándorlásuk feltételezése.
Számomra Juhász Gyulának a kettős honfoglalás felismerése azonnal szimpatikus volt, hiszen az antiszemitizmus ostobaságát semmi sem leplezi le jobban, mint az a tény, hagy az országunkban élő zsidók nagy többsége nem is Izrael földjéről érkezett szemita, hanem már jóval a honfoglalásunk előtt velünk is élő kazár, azaz török-tatár népek voltak. Vagyis a magyarországi zsidóság volt az egyetlen olyan etnikum a sok etnikumunk között, akikkel ezer évnél is régebbi együttélésünk volt.
Ezért volt számomra a Budapesten született, Artur Koestler: A tizenharmadik törzs címmel megjelenő könyve. Máig értetlenül állok e könyvnek a magyarországi zsidóság fogadásával szemben. Sértődötten fogadták, hogy akad egy zsidó, aki őket nem szemitának, hanem kazárok utódainak minősítik. A kazár fejedelem a viharosan tejredő mohamedán és az erőszakosan keresztény Konstantinápoly befolyásának csökkentése érekében Kazár Birodalom hivatalos vallásának választja a zsidó vallást. Ennek a tudomásul vétele a szemita zsidóságot sértette abban, hogy számukra isten csak őket választotta.
Artúr Koestlert viszont az serkentette, hogy könyve az Európa keleti felén élő zsidóságot nemcsak Hitler, de a Horthy rendszer számára is nem szemita, hanem török-tatár, konkréten velük rokoni kazárnak bizonyította.

A közelmúltban Magyarországon járt izraeli miniszterelnök ugyan nem a kazár eredetet feltáró Artúr Koestlert, de a zsidó állam szükségszerűségét hangsúlyozó magyar zsidóság érdemeit méltatta.

2018. május 19., szombat

A nők helyzete a világban

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 17

A nők helyzete a világban
Harari könyvhöz

Az egyenlő bér követelése.

Ez is a marxizmusból itt maradt politikai követelmény. A munkaerő azonban áru, az árát nem a munkaadó, nem a politikai hatalom, hanem a kereslete és kínálata határozza meg. Marxnak is alapvető tévedése volt, amikor azt hirdette, hogy a munkaerő ára csak a munkaadón múlik. Azt hirdette, ha a tőkéseket kisajátítják, meg fog szűnni a munkaerő kizsákmányolása. Az osztálytársadalmakban azért volt jellemző a kizsákmányolás, mert a munkaerőből több és jobb volt, mint amennyit a társadalom igényelt.
Harari azt ugyan zseniálisan felismeri, hogy a fölművelés és a pásztorkodás kevesebb és kevésbé igényes munkaerőt kívánt, mint a gyűjtögetés, de azt figyelmen kívül hagyta, hogy sokkal kevesebb biztosítékot jelentett a jövőre, és az ember a nagyobb biztonságot többre értékelte, mint a kevesebb örömöt. A sikeres gyűjtögetés sikerélményt adott, de a jövő mindig bizonytalan maradt.
A pásztorkodásra, Harari, nem véletlenül, ki sem tér, mert az nem jelentett monoton munkát, de állandó biztonságot. A pásztornak nem kellett félni, hogy nem lesz tápláléka, hiszen ott volt a nyája, aminek húsával rendelkezhetett. Ráadásul, a kutyáinak köszönhetően, viszonylag kevés fáradságos munkája volt. Nem véletlen, hogy a földművelőhöz képest a pásztor élete viszonylag romantikus maradt.
A földművelés viszont sokkal több, kevés szakmai képességet, de sok fizikai erőt követelt. Ezért viszont a termés betakarítása után egy évre bebiztosítottnak érezhette magát. Harari ezt a nagyobb létbiztonságot nem értékelte, ezért aztán a földművelésből való megélést a legnagyobb becsapásnak minősítette. Azt nem vette tudomásul, hogy a Homo sapiens a bizonytalan eredményű gyűjtögetéssel szemben mindig és mindenütt a termelést választotta.
Sajnos, nemcsak Harari, de a történészek sem keresik az élet minőségét mérő mutatókat. Ezek között a legjobb, a várható életkor. Márpedig fajunk várható életkora a megjelenését követő mintegy 150 ezer évben szinte változatlan, mintegy 25 é maradt. A demográfusok sem hangsúlyozzák, hogyan alakult a várható életkorunk a történelmünk során.
A gyűjtögető társadalmakban az életterek eltartó képessége változatlan maradt. Fajunk létszáma csak egy módon volt növelhető, ha újabb életterekbe rendezkedhettünk be. Azokban is ugyanúgy változatlan maradt a lakosságuk.
A pásztorkodással ugyan Harari nem foglalkozik, Ez lényegében az állatállomány gyűjtögető társadalma volt, amiben az ember csak a szűk keresztmetszetek kiszélesítésével növelte az állatállomány eltarthatóságát. Kutakat ásott, ismerte az itatóhelyeket, takarmányt tartalékolt. A pásztortársadalmakat úgy kell minősíteni, hogy az ember megteremtette a növényevő állatok számára a klímaváltozás során megromlott életterekben a szűk keresztmetszeteket kijavította. Az állatok viszonylag nagy ivóvíz igényét kutak ásásával, a vizük kiemelésével, a takarmányhiányukat pedig azok tárolásával biztosították.
A történészek máig nem ismerték fel, hogy a szarvasmarha, a kecske, a birka azért szegődött az ember mellé, mert önerőből nem tudott volna fennmaradni.
A háziállatok nemcsak vizet és takarmányt kaptak, hanem védelmet is. A kutyák és az emberek éjszakai tüzei a ragadozókkal szemben védelmet jelentetek.
Az is fajunk történelmének alakítója volt, hogy a pásztorkodás viszonylag alacsony lakosságot tartottak el, márpedig a járványok terjedése a lakosság sűrűségével hatványozottan nő. A pásztorok jobb élelmezése és a hosszabb várható életkora, túlnépesedést jelentett. Ebből fakadt, hogy a pásztornépek rendszeresen elözönlötték a földművelőket.
Az áruk árát a keresletük és kínálatuk arány határozza meg.
Az egyenlő munkáért egyenlő bért, is olyan ármeghatározás, ami a kereslet és kínálat áralakító szerepének a tagadása.
Az is baj, ha a társadalomban van olyan politikai erő, ami képes olyan árakat kikényszeríteni, amit valamilyen elvi alapon indokoltnak tart. Mindennek az a jó ára, amit a kereslete és kínálata alakít ki. A tények egyre inkább azt igazolják, hogy a munkaerő árát nem a munkaadó érdeke, nem a munkavállaló neme, vagy a végzettsége, hanem a teljesítményük alapján a piac alakítja ki. A férfiak és nők azonos jövedelemnek egyetlen elfogadható alapja az, hogy azt a piac alakította ki. Az egyenlő bérnek nem lehet alapja, hogy valaki férfi, vagy nő, vagy mekkora az iskolai végzettsége. A bérarányokat a munkaerő keresletének és kínálatának egyensúlya bizonyítja.
A nők alacsonyabb bére azzal nem bírálható, hogy igazságtalan. Annál inkább jogos a nők panasza azért, ha a foglalkoztatásuk után járó bérük nem füzeti meg a társadalmi szolgálatukat.
A társadalmak vitathatatlan igazságtalansága, hogy a háztartásban, a gyermeknevelésben végzett munkájukat a társadalom nem fizeti meg. Minden felmérés, azt bizonyítja, hogy a feleségek és anyák háztartási és gyermeknevelési munkáját nem fizeti meg a társadalom, pedig ha ezt is megfizetné, valószínűleg nem volna kisebb a jövedelmük. A háztartások működtetése, a gyerekek kihordása, megszülése és felnevelése ugyan nélkülözhetetlen társadalmi érdek, amit a jövedelmek elosztásában mindig figyelmen kívül hagynak.
Nemrégen találtam egy észak-amerikai felmérést, ami azt bizonyítja, hogy a szingli nők ugyan kevesebbet keresek, mint a szingli férfiak, mégis az előbbiek háromszor nagyobb valószínűséggel vesznek házat, lakást, háromszor több megtakarított pénzük van a bankban. Egyértelmű ennek a magyarázata, a szingli nők jövedelméből több megtakarítás lehetséges, mert olcsóbban élnek, maguk takarítanak, főznek, kimossák a szennyest. Először olvastam olyan felmérést, ami azt bizonyítja, hogy a szingli nők jövedelme ugyan alacsonyabb, de mégis többet ér, mint a szingli férfiaké. Ez ugyan nem érv a kisebb fizetésre, de tudomásul kell venni.
Még inkább egyértelmű, hogy a nőket miért nem szívesen állítják vezető munkakörökbe. A nők a gyermekvállaláskor váratlanul kiesnek a munkából. Márpedig ez egy nagyvállalt esetében százszor többe kerül, mint a bérük.
Azt sem hozta még fel senki, hogy nemcsak a munkaadók, de a szülést vállaló nők szakmai karrierje jelentősen sérül. Ezt azzal kellene megoldani, hogy a nők öregkori ellátása ne csak az életkeresetüktől, hanem a gyermeknevelés eredménytől is függjön.
Az vitathatatlan, hogy még a fejlett társadalmakban is a társadalmi juttatások és elvonások férfi centrikusak. Ezen is javítani kell. Ebbe az irányba az lenne pozitív lépés, ha a munkájuk mellett a gyermekeket nevelő anyák adókedvezményt is kapnának. Ezért sem értek egyet az egységes jövedelemadó kulccsal. Az enyhén progresszívat jobbnak tartom, mint az egységeset, de a fő problémám az, hogy a nők és férfiak adója nem igazságos. Nem az a kifogásom, hogy a nők mintegy tíz százalékkal alacsonyabb bért kapnak, hanem az, hogy a társadalom ezt nem korrigálja legalább annyival, amint a nők nem a munkaviszonyban adnak a társadalomnak. Ez alatt elsősorban a háztatásban és a gyermeknevelésben végzett munkájuk honorálását értem.
Készen is van a javaslatom.
A nők jövedelmi adója megközelítőleg annyival legyen kisebb, amennyivel nem a munkaadójuknak, hanem a társadalomnak teljesítenek a férfiaknál többet.
Ez azért válik a jelenkorban egyre fontosabbá, mivel egyre inkább a gyermekneveléstől függ a következő generáció értéke.

Az elmúlt közel tízezer ében többen születtek és több volt a lépességük annál, amennyit a társadalom hasznosítani tudott. Jelenleg pedig a társadalmak teljesítménye elsősorban attól függ, hogy ne csökkenjen a lakosság száma, és minél jobb legyen a minősége. Ezért abszurdum, hogy a társadalom a legfontosabb igényét nem, a követező generáció nevelését és oktatását nem tekinti értéktermelésnek.

A lemaradó társadalmak nagyvárosinak instabilitása Harari könyvhöz

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 18

A lemaradó társadalmak nagyvárosinak instabilitása
Harari könyvhöz

Hetvenöt éve olvasok rendszeresen társadalmi irodalmat. Ma mégis meglepett az észak-amerikai és a latin amerikai nagyvárosok gyilkossági statisztikája 2000-2017 között. A kommunikációk adatai alapján az a nézet alakul ki, hogy az Egyesült Államokban, ahol alkotmányos jog a fegyvertartás, és a családok nagy többsége fegyverekkel is rendelkezik, magas a lakosság fegyveres emberölése.
Mindig nagy híve voltam az Egyesült Államok alkotmányának, de a korlátozás nélküli fegyvertartással nem értettem egyet. Belátom, hogy a fajunk életében sokszor volt olyan a helyzet, hogy jobb megoldás volt, ha mindenkinek van fegyvere, mint amikor csak ragadozóknak és a bűnözőknek van. Ma már el tudom képzelni, hogy a gyűjtögető és a még nem stabilan berendezkedett társadalmakban több ember életét mentette meg a fegyvere, mint amennyi embert emberek öltek meg a fegyvereikkel.
Ezt a fajuk pusztulásával fenyegetett állatok ösztönösen felismerték, és akkor jártak jobban, ha a fegyverrel rendelkező ember végelme alatt voltak nagyobb biztonságban. Ezt már az első domesztikálódás során felismertem, mikor a jegesmedvék és a farkasok elleni védelmük érdekében befogadták az embert a kutyáival. Az ember ugyan alapvetően a levágott rénszarvasokon élt, de ez az áldozat sokkal kisebb volt, mint amit a ragadozók okoztak. A rénszarvasok nemcsak megtűrték a közük élő embert, hanem szállították a gyaloglásra még, vagy már nem képes személyeket és a szükséges felszereléseket.
Az a tény, hogy ma ötször annyi háziállat él, mint vadállat, azt bizonyítja, hogy a domesztikáció nemcsak az ember, de a háziállatok érdekét is szolgálta és szolgálja. Harari is csak azt látja, hogy a vadon élő állatok a domesztikációjuk során elveztették a szabadságukat, de azt nem veszi tudomásul, hogy ezt a háziállatok nem így érzik, és sokkal kevesebben lennének, ha az ember nem fogadja be segítségének.

Még ennél is nagyobb súlya van annak a ténynek, hogy nemcsak a domesztikálódott állatok sokasodtak, de az emberek is. Ma ezerszer több ember él a földön, mint az állatok domesztikációja előtt. Az a tény, hogy ma az emberek és az egy kilónál nehezebb állatok tízszer nagyobb súlyt képviselnek, mint a vadon maradtak, azt mutatja, hogy az utóbbi alig tízezerében emberszabású lett a világ.

2018. május 16., szerda

A HOMO SAPIENS SZAPORODÁSI ÖSZTÖNE

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 14

A HOMO SAPIENS SZAPORODÁSI ÖSZTÖNE
Harari könyvhöz

A fajok viselkedését csak akkor érthetjük meg, ha a szaporodásuk törvényét figyelembe vesszük. A Homo sapiens az egyetlen faj, amelyik szaporodása az utóbbi tízezer évben néhányszor lényegesen változott. Nemcsak az emberé, de a szolgálatába állított, domesztikált állatoké is. Ezt illusztrálja a biomassza összetételének óriási változása is. Harari könyve azzal ragadott meg, hogy ábrázolta a földön élő ember és állatvilág jelenlegi összetételét. Jelenleg a földön élő, egy kilónál nehezebb állatok és a Homo sapiens súlyának jelenleg csak a tizedét adja fajunk és házi állataink. Tizede pedig a vadon élő állatok állománya. E grafikon mellé a tízezer éves biomassza összetételét kell állítani. Akkor 99 százalék volt a vadon élő állatok súlya, és egyetlen százaléknál kevesebb a Homo sapiens és az egyetlen háziállata a kutya.
A földünkön az élet rövid tízezer év alatt alapvetően az ember igényéhez alakult az ezerszeresére nőtt emberiség és a domesztikált, szolgálatába állított állatvilága. Ezt a változást közvetlenül és közvetve az hozta létre, hogy mind a fajunk, mind a szolgálatunkba állított állatvilág foglalta el a föld élővilágának 90 százalékát. Ezt a változást az hozta létre, hogy a gyűjtögetésről a növénytermelésre és az állattartásra áttért Homo sapiens megnövelte a maga és az állatai szaporaságát.
Fajunk mintegy 150 ezer éve jelent meg Dél-Afrikában és az első százezer évben el sem hagyta szülőföldjét, és nem növelte várható életkorát. Az utolsó jégkorszak megszűnése előtt már megjelent minden kontinensen, de a gyűjtögető életformáról a pásztorkodásra és az önözéses gabonatermelésre csak Afroázsiában nyílott számára áttérési lehetőség. Amennyire a házkörüli kapás növénytermelésről az önözéses szántföldi gabonatermelésre való áttérést a kor kutatói gondosan feltárták, a pásztorkodásra való áttérést figyelmen kívül hagyták. Ezt a hibát Harari is elköveti. Ráadásul az önözéses gabonatermelést az emberiség nagy becsapásának minősíti. Tévedése arra épül, hogy a gyűjtögetést kellemesebb életmódnak tartja, mint a termeléssel járó tudást alig igénylő munkavégzést. Abban ugyan igaza van, hogy maga a gyűjtögetés élvezetesebb megélhetési mód, mint a termelést jelentő munka, de figyelmen kívül hagyja, hogy az eredménye mennyire alacsony és bizonytalan. A termelő munkából való megélést biztosító munka a többség számára valóban robot, de az, hogy biztosítja a jövőt, mindennél nagyobb öröm.
A földművelő aratás után biztonságban érezheti magát a következő aratásig. A gyűjtögető, ha sok gombát, csigát, gyümölcsöt talál, vagy a vadásznak és halásznak gazdag zsákmánya van, ez nem jelent egy esztendőre tartó biztonságot. A gabona betakarítása azonban a következő év terméséig élelem ellátást jelent. Harari megfeledkezik arról, hogy a földműves termése egy évre, a munkás fizetése egy hónapra biztosítja a megélhetését.

Az életminőségének legjobb mércéje a várható életkor.

A Homo sapiens várható életkora a 25 év közelében ingadozott. Ennek megfelelő volt fajunk spontán szaporasága. Ez a rövid életkor azt követelte meg, hogy az ember a nemi érettsége évei alatt folytonos szexuális vágyban él. Havonta jó néhány napra termékenyek a nők, és két-három évenként szülnek. Ez a termékenység azt jelenti, hogy 25 éves várható életkor közelében a születések biztosítják a létszám fenntartását. Mivel ez a várható életkor minden gyűjtögető társadalomra jellemző volt, fajunk létszáma csak nagyon lassan nőhetett.
Az önözéses, szántóföldi gabonatermelés és a pásztorkodás azonban azonnal megemelte a várható életkort, ezzel elviselhetetlen túlnépesedést okozott.
Az önözéses szántóföldi gabonatermelés ugyan megszázszorozta a területének lakosságeltartó képességét, de az ilyen adottság nagyon korlátozott mennyiségű volt. Ennek klasszikus példája a Nílus árterülete volt. Ezt számottevő mértékben csak a múlt század technikával épült duzzasztás tudta biztosítani. De még ez is csak néhány százalékkal növelte az önözhető területet. Ez ad magyarázatot arra, hogy az élelmezését jobban megoldó ember túlnépesedett faj lett. Minden pásztor és minden gabonatermelő társadalom túlnépesedővé vált. Ez ad magyarázatot arra, hogy minden pásztor és gabonatermelő társadalom a túlnépesedése ellen csak a halálozás fokozásával tudott védekezni. Aki ezzel nem számol, a halálozást okozókat akarja felszámolni, lehetetlen feladatra vállalkozik. Csak az a társadalom szabadulhat meg a halálozás okozásától, amelyik képes megállítani a túlnépesedést.
Amíg a tudomány nem oldotta meg a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét nem volt mód arra, hogy a társadalom megállítsa a túlnépesedést. Olyan fogamzásgátlót kellett feltalálni, aminek használatát a szexuális partnerek döntik el. Ennek köszönhetően az elmúlt száz évben a már fejlett társadalmakban nem erőszakkal kellett korlátozni a gyermekvállalást, hanem a Nyugat puritán társadalmaiban a lakosság önakarata alapján döntött a fogamzásgátlók használatáról. Az elmúlt száz évben a Nyugat és a Távol-Kelet már gazdag puritán népei a létszám tartását biztosítónál is kevesebb gyermeket vállaltak. Ezekben a puritán lakosú országokban ezzel tízezer év után ezekben a társadalmakban nem kellett spontánnál a nagyobb halálozást kikényszeríteni. A fajunk létszámának csak ötödét jelenti, de ezek adják a világgazdaság felét.
1990-ben Kína, az emberiség másik egy ötöde erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást, ami a gazdaság piacosításával együtt fajunk legnagyobb társadalmi és gazdasági csodáját érte el. Tegyük azonban hozzá, hogy ez az erőszakkal kikényszerített korlátozás is csak azért valósulhatott meg, mert a társadalom gondoskodhatott a fogamzásgátlókkal történő ellátásról, és a kórházakban kikényszerítet, de ingyenes magzateltávolításról. Ennek a reformnak köszönhetően a század közepére várható, hogy Kína is felzárkózik a fejlett egyötödhöz. Ez azt fogja jelenteni, hogy 2050-ben a világgazdaság négyötödét a fejlett, puritán kétötöd fogja adni.

A gyermekvállalás csökkenése megállíthatatlan.

A következő megírást az váltotta ki belőlem, miután olvasom az újságban, hogy minden bizonnyal az EU 27 tagállama közül a legvallásosabb katolikus Lengyelországban a legalacsonyabb a nők gyermekvállalása. Ennek egyetlen magyarázata van, ott a legáltalánosabb a fogamzásgátlók használata. A római katolikus egyház, amelyik a nyugat-európai kiscsaládos feudális társadalomban először állt a gyermekvállalást késleltető kiscsaládos jobbágytársadalom mögé, és ezzel páratlan segítséget nyújtott Nyugat-Európának abban, hogy ezer éven át az emberiség leghumánusabb társadalma lehessen.
Harari szenzációs könyve sem említi meg, hogy fajunk egészen a nyugat-európai agrártechnikai forradalomig nagycsaládokban élt. A fajunk életében a legnagyobb változást az okozta, hogy elindította a kiscsaládos társadalmak megállíthatatlan elterjedését. Ez először a nyugat-európai feudális társadalomban jelent meg. Az emberiség egésze csak lassan, a jelenkorban lett kiscsaládos.
Azt Harari is felismerte, hogy a nagycsaládos társadalom azért volt anyajogú, mert azokban csak az anya biztos, az apa nem. A földművelésre való áttérés azonban annyira a férfiak munkájára épült, hogy a nagycsaládos társadalmak is férfi jogúak lettek. Ismereteim szerint, a zsidó nép vallása az egyetlen, amelyik megőrizte az anyajogúságot.
Annak azonban a nyomát sem találtam, hogy kik kezdeményezték a természetes csapadékra épülő nyugat-európai feudális társadalom kiscsaládokra építését.
A kiscsaládos jobbágyrendszer nagyon racionális volt. A jobbágyrendszer családok számára bérbe adott földhasznosítás volt, ami csak akkor lehetett hatékony, ha a bérlőre bízott föld nagysága állandó volt, hogy a jobbágy vigyázott a rá bízott föld termőerejének megtartására, sőt javítására. A jobbágytelek nagyságának igazodni kellett a család munkaerejéhez. Ez csak akkor valósulhatott meg hatékonyan, ha a bérlő családok munkaereje közel állandó maradt. Erre a nagycsalád két okból eleve alkalmatlan. Egyrészt a bérbe vevő családfő gyakran már nem egészen munkaképes, másrészt a család munkaképes tagjainak száma nagyon változó. Ezért kellett a nagycsaládos jobbágyrendszerekben néhány évenként újra osztani a család munkaerejéhez igazodó nagyságú telkeket. Ez lehetetlenné tette a talajerő megőrzésére való törekvést. Mind a bérbeadó földesúrnak, mint a bérbe vevő jobbágycsaládnak érdeke volt a család munkaerejéhez igazodó nagyságú föld vállalása. Ez a közös érdek csak abban az esetben volt biztosítható, ha a bérlő a kiscsalád munkaképes tagja. Ezt a közös érdeket értette meg a római katolikus egyház, és a házasságkötés szentségének kiszolgálhatóságát ahhoz kötötte, hogy a földesúr előtte biztosítsa a házasulandók számára a jobbágytelket. Ezzel a római katolikus egyház lett az első vallás, amelyik az egyik szentség kiszolgálását a család jövőjét biztosító anyagi feltételhez kötötte. A nyugat-európai keresztény vallás lett az első, amelyik nemcsak a gyermekvállalhatóságot kötötte a már megtartott egyházi házassághoz, hanem a házasságot is csak akkor kötött, amikor a földesúr ennek anyagi alapját is biztosította. Harari ezt a tényt meg sem említette, pedig ez a gyermekvállalás korlátozását, vagyis a spontán túlnépesedés szabályozását jelentette.
Amit 1990-ben Kínában bevezettek, azt a nyugat-európai katolikus egyház az első évezred utolsó századaiban bevezette azzal, hogy a viszonylag lassan növelhető jobbágytelkek számához kötötte a gyermekvállalást. A történészek ezt a világtörténelmi fordulatot szinte tudomásul sem vették, pedig ennek volt köszönhető, hogy fajunk történetében először a nyugat-európai feudális társadalom csökkentette a felére a gyermekvállalást. Ezzel tört részére csökkent a társadalom stabilitását biztosító halálokozás. Ugyan ez sem szüntette meg, csak tört részére csökkentette a túlnépesedést, ezzel humánusabbá tette a nyugat-európai társadalmak halálokozását.

A nyugat-európai feudális társadalom is túlnépesedő maradt.

Ahogyan a gyűjtögető társadalmak gabonatermelővé történt átállása elkerülhetetlenné tette a társadalmaink következetes halálokozását, a nyugat-európai gabonatermelés is elviselhetetlen mértékűre felgyorsította fel a népszaporulatot. Ezt karakterisztikusan jellemezte, hogy a kiscsaládos társadalmak a 11. században már annyira túlnépesedők lettek, hogy a jobbágyok nem első fiúgyermekeit a visszatérés reménye nélkül elküldték a Közel-Keletre Jeruzsálem felszabadítására. A keresztes háborúk elsődleges feladata a nem első szülött jobbágyfiúk elpusztítását célozza. Ezt egyértelműen kifejezte a mozgósítás, amiből eleve kizárták a jobbágycsaládok első fiúgyermekeket. Ezt mindennél jobban világossá tette, amikor a nemi érettségük előtti gyermekek számára is szerveztek egy külön keresztes hadjáratot.
Nekem a keresztes háborúk világították meg először, hogy az osztálytársadalmak háborúzásának is az oka a túlnépesedés volt. Azt, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszer is ezt a célt szolgálta, csak akkor vettem tudomásul, amikor először találtam adatokat a jobbágyok házasságkötési koráról. Megdöbbentett, amikor megtudtam, hogy a házasságkötő férfiak átlagos kora 30, a nőké 28 év körül volt. Máig sem értem meg a történészeket, hogy egyiküknek sem tűnt fel, hogy a középkorban a gyermekvállalás jó tíz évvel a nemi érettség utánra tolódott.
De nemcsak ezt, azt sem vették tudomásul, hogy a jobbágyfelszabadítás és az ipari forradalom után megszűnt a gyermekvállalás késleltetése. Ezt némileg ellensúlyozta két tény. E kor városi életben sokkal rövidebb lett a várható életkor, és megnyílt a viszonylag lakatlan kontinensekre történő kivándorlás lehetősége.
Nyugat-Európa történelme sokkal érhetőbbé válik, ha Amerika felfedezésé a népszaporulat tükrében nézzük.

Az ókori Nyugat-Európa lényegében nem Európa volt.

Ez csak a Földközi Tenger északi vízgyűjtő térsége, az eleve kis kontinensünk területének tizede sem volt. Ezen az önözéses gabonatermelés adottsága minimális volt, ahol a lakosság kenyerének megtermelése elve reménytelen feladat volt. Aztán az időszámításunk előtti ötödik században az eleve jelentéktelen nagyságú öntözött gabonatermelő térségeken, a görög gyarmatokon, a lakosságot kiirtotta a malária.
Nyugat-Európa területén csak az időszámításunk utáni első évezred utolsó két századában szelektálódott ki az olyan búza és árpa, ami átvészelte a fagyos telet, és megelégedett a természetes csapadékkal. Európa csak ekkor lett Afroázsiának egy viszonylag kis félszigetből egy kis, de sok újat bevezető kontinens.
Az európai történészek máig nem indokolták milyen okokból, és mikor lett önálló kontinens. Akkor, amikor bevezette a kiscsaládot, és képessé vált arra, hogy új módon termelje meg a kenyeret. Ma elsősorban ennek a kis félszigetnek köszönhetjük, hogy tízszer annyi, 7.5 milliárd embernek több kenyér jusson, mint valaha.

Nyugat-Európa megtízszerezte életterét.

Amerika felfedezése ugyan nem maradhatott volna el, de Kínának erre több esélye volt. Márpedig a Nyugat mai nemzetközi súlya nem elsősorban amerikai lenne, ha Európa nem találja meg népszaporulatának nagyobb felét eltartó Amerikát, és ott nem emelkedhetett volna szuperhatalommá az Egyesült Államok, nagyon másként alakult volna a világtörténelem. Ha Amerikát Kelet-Ázsia telepítheti be, Európa népeinek fele nem élhetne Amerikában. A legnagyobb ajándékot Európa azzal kapta, hogy Amerikát és Óceániát betelepülhette.

Az ipari forradalom legnagyobb áldása.

A kiscsaládos feudális társadalom nem volt más kultúrák számára vonzó. Az ipari forradalom annál inkább, kiscsaládossá tette az egész emberiséget.
A rabszolgarendszer nemzedékekre tette áruvá a munkaerőt.
A jobbágyrendszer családokat vásárolt egy generációra.
A tőkés társadalom a családtagokat meghatározatlan időre vásárolta.
A munkaerő egyre inkább a klasszikus értelemben vett áruvá vált. Árát a kereslete és kínálatának az aránya határozta meg.
A közgazdaságtan képtelen volt tudomásul venni, hogy az árak, közte az áruvá váló munkaerő ára sem az értéktől, hanem a keresletének és kínálatának arányától függ. A munkaerő kizsákmányolása nem attól függ, ahogyan azt Marx is hitte, ki a munkaadó, hanem csak attól, hogyan aránylik a keresletéhez a kínálata. Ezt az élet még az osztálytársadalmakban is keményen bizonyította. Háborúk, járványok esetében csökkent a munkaerő kínálata, megnőtt a munkaerő rangja.
Ezt ugyan a bolsevik marxizmus sem ismerte fel, de megvalósította azzal, hogy az erőltetett iparosítással ki nem elégíthető munkaerő keresletet teremtett. Ebben a helyzetben aztán bármilyen törvényekkel növelte a munkaadó jogát, és csökkentette a munkavállalókét, a munkavállaló maradt az úr.
Ez valósult meg a második világháború után, amikor az újjáépítés kielégíthetetlen munkaerőigényt támasztott, a tőkésosztály államainak is a munkabér emelkedését akadályozó törvényeket kellett hozni.

Az utódok születését a szexuális pár dönthette el.

Harari ugyan felismerte, hogy a fajunk sorsát a fogyasztási igényeit munkájával történő igény kielégítése biztosíthatta. Ez volt az oka annak, hogy a Homo sapiens isten teremtménye lett. Azt azonban nem vette tudomásul, hogy az isten teremtményévé vált Homo sapiens a szaporulatát szabályozni képtelen faj lett. Közel tízezer éven keresztül a Homo sapiens a túlnépesedését csak a szervezett halálokozással tudta elviselhető szintre szorítani.

Az ember az utódjáról maga dönthet.

Mintegy tízezer évig az ember a nemi ösztöne alapján túlnépesedő faj lett. Ettől csak a tudományos és technikai forradalom szabadította fel, azzal, hogy feltalálta a fogamzásgátlást. Bebizonyosodott, hogy a fogamzás nem az istentől, hanem a szülők közös akaratától függővé vált.
Ez után kiderült, hogy a szülők lényegesen kevesebb utódot akarnak, mint amennyit az ösztönükkel élésük eredményezne. A 20. század derekára a Nyugat és a Távol-Kelet már fejlett országaiban általánossá vált a fogamzásgátlók használata, és leállt a túlnépesedés annak ellenére, hogy a társadalom elkezdte a gyermekvállalás anyagi támogatását. Harari sem veszi tudomásul, hogy fajunk életében először, a fejlett társadalmakban leállt a népszaporulat, és az államok arra kényszerültek, hogy anyagi támogatást kapjanak a gyermekvállalók. A társadalomtudományok azonban tudomásul sem vették, hogy a halálozást fokozó osztálytársadalmak a halálozást fokozóból a születéseket támogatóvá váltak.
A gyermekvállalás állami támogatása olyan lett, ami minőségi kontraszelekciót támasztott. A gyermekvállalás állami támogatása ugyanis a minél több gyermek vállalás darabszámát ösztönözte. Nem vette tudomásul, hogy a gyereknevelés költsége a családok jövedelmével arányos. Ezért a felmerült nevelési költségekhez viszonyítva annál nagyobb lett az állami támogatás, minél kisebb költséget fordítottak arra. A családok alsó tizede, ahol a legkisebb a nevelés várható eredménye, a tényleges ráfordításnál is nagyobb állami támogatást, a családok felső tizede pedig a tényleges költségek tizedénél is kisebb támogatást kapott.
Ennek az lett a következménye, hogy a legsikeresebb gyermeknevelő családok számára az állami támogatás elhanyagolható, a legszegényebb tized pedig a ráfordításánál is többet kapott.
A jelenkori fejlett társadalmak mindegyikében minél kedvezőbb a gyermekvállalás eredménye, viszonylag annál kisebb, és minél kedvezőtlenebb a várható eredménye, annál nagyobb támogatást kapott. Ennél nagyobb társadalmi károkozást az sem okozott volna, ha nincs állami támogatás. Ahol nincs ott is kontraszelekció van, de ezt a gyermekszámmal arányos társadalmi támogatás tovább rontja.
A jelenkorban minél fejlettebb a társadalom, annál alacsonyabb és kontraszelekciósabb lett a gyermekvállalás. Nem találtam olyan országot, ahol a gyermekvállalás nem fordítottan arányos a társadalom gyermeknevelési érdekével. Márpedig, minél fejlettebb a társadalom a következő generáció értéke annál kevésbé a számától, és annál jobban a minőségétől függ.
Nincsenek ugyan adataim arról, hogy a társadalom munkaerejének értéke mennyire differenciált, de kétségtelen, hogy egyre jobban. Becslésem szerint, fejlett társadalmakban a munkaerő felső tizede az átlag sokszorosát éri, az alsó tizede többe kerül a társadalomnak, mint amennyi értéket termel.

Sokkal jobban megértenénk nemcsak a jelenünket, de a múltunkat is, ha nemcsak a vagyon megosztást, de a munkaerő társadalmi hasznosságát is mérnénk.