2017. augusztus 25., péntek

Fajpusztulás

Kopátsy Sándor                 PB                   2017 08 22

Fajpusztulás

A klímaváltozással foglalkozó tudósok a felmelegedéssel járó fajpusztulással riogatnak. Az ugyan vitathatatlan, hogy a földünk éghajlata viszonylag változó, ha ezek a változások nem is egyformán érintik a különböző éghajlati öveket, és szinte folyamatosak. Ennek köszönhetjük, hogy a földünkön messze jutott a biológiai fejlődés. Sokszor mondom, hogy a földünkön azért történt, hogy talán a sokmilliárd bolygó közül itt haladt a legmesszebbre a biológiai fejlődés, hogy a bolygólya történetének az elsődleges alakítójává vált a rajta kialakult talán a legfejlettebb biológiai lény, az ember, annak köszönhető, hogy rajta kialakulhatott az élet, és külső okokból annyi változás történt, ami felgyorsította a biológiai fejlődést.
Életem egyik legmegdöbbentőbb felismerése volt, amikor 1985-ben az ausztrál őstermészetben sétálva rádöbbentem, hogy olyan természeti környezetben vagyok, amilyen 70 millió éve nemcsak Afrikában, de az én országomban is volt. Amikor Ausztrália kiszakadt a mai Afrikából. Akkor ott is csak erszényes állatok és egyszikű növények voltak. A mai Ausztrália úgy úszott el a Csendes Óceán másik oldalára, hogy soha nem érte jelentős éghajlatváltozás. Ezért őrizhette meg azt a biológiai állapotot, amit Afrikából kiszakadva hordozott.
Ez a tény azt bizonyítja, hogy biológiai fejlődés csak ott történt, ahol változott az élet környezete. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a tengerek mélyén csak a több százmillió éves fejlett halfajok vannak. A biológusok sem figyeltek fel arra a tényre, hogy a több ezer méteres tengerfenéki gödrök izoláltak, oda nem kerülhettek kívülről be új, és onnan nem jöhettek fajok. Az ezer méteres mélységkülönbségek átjárhatatlanok.
A földünk felszínén azonban a nagy távolságokat legyőző fajok terjedésének nem volt akadálya. A levegőben a nagyobb tetű, kiválóan repülő madarak és a halak legyőztek minden távolságot ezért ezek a fajok a nem nagy mélységű tengerekben elterjedhettek. Nem véletlen, hogy Darwin a pintyek esetében vette észre, hogy a távolra került pintyek új fajokká változnak, mivel a fajtestvéreiktől elszigetelődtek.
Ezért fajfejlődést csak olyan fajoknál állt le, amelyek viszonylag elszigetelődtek. Ennek klasszikus példája a mintegy 40 ezer éve Ausztráliába került homo sapiens. Mivel ezen a kontinensen a magas kultúrából érkező ember betelepedéséig nem volt jelentős éghajlatváltozás, az ott élő lakosság fejlődése stagnált. A felfedezők olyan lakosokat találtak, akik a bevándorló őseik szintjén maradtak. Semmi okunk azt hinni, hogy azok ma is a beérkezésük szintjén lennének, ha nem telepedtek volna be a fejlett emberek.
Minden fajra egyformán érvényes törvény, hogy csak a változó környezetben fejlődnek, a változatlan környezetben áll a fajfejlődés órája. Mivel fajunk mintegy 150 ezer éves történelmében csak a jégkorszak végét jelentős felmelegedés járt jelentős környezetváltozással, fajunk életében csak ekkor történt minőségi változás. Ezt jól jellemzi a tény, hogy minden magas-kultúra az ember teremtését a felmelegedés korával azonosítja. Minden emberteremtési mitológia 7-8 ezer évre datálja az emberteremtést. A homo sapiens vitathatatlanul már mintegy 150 ezer évvel előbb megjelent Dél Afrikában. Ezzel szemben minden magas-kultúra az ember teremtését a saját kultúrája megjelenésével, a gyűjtögetésről az öntözéses gabonatermelésre történő áttérés idejére és térségére helyezi. A zsidó vallás az ember megjelenésének helyét, a paradicsomot valahol Mezopotámiában, az idejét pedig a felmelegedés idejében képzeli el.
Ez azt jelzi, hogy minden mitológia az ember megjelenését a termelésből megélés idejére teszi. Ha nem lettek volna felmelegedés okozta változások, fajunk ma is gyűjtögetne. Fajunk ösztönösen az ember teremtését nem a homo sapiens megfejelésének, hanem csak a munkából való megélésre téréssel azonosítják. Számunkra az igazi ember csak a munkából megélő lett.
Ezzel szemben a jelenben, a tudomány és technika korában a tudósok a jelenleg folyó, viszonylag kisebb felmelegedést fajunk tragédiájaként tálalják. Képtelenek megérteni, hogy biológiai fejlődés az ember estében is csak változó életkörülmények estén történhet. Ráadásul az az első olyan jelentős környezetváltozás, amit maga az ember idézett elő.
A jelenkori felmelegedést már nem az emberen kívüli, hanem az ember által okozott környezetváltozás okozta.
A klímaváltozással riogató tudósok azt is elhallgatják, hogy jégkorszak megszűnése idején, az ember védekezőképessége viszonylag kicsi volt, a változás nagyságához viszonyítva. Most az emberiség ezerszer annyi eszközzel, kapacitással rendelkezik a változás okozta károkat elhárításához, ugyanakkor a változás század akkora sem lesz, mint akkor volt.
Akkor a kor emberisségének fogalma sem lehetett arról, minek következtében emelkedett meg 70 méterrel a tengerek szintje. Ezt egyszerűen az isten által küldött esőzésekkel magyarázta.
A tengerszint emelkedésével járó következményeket a mai tudomány utólag sem mérte fel. Mivel a folyók tengeri torkolata 70 méterrel magasabb lett, ennek köszönhetően váltak az eurázsiai és afrikai völgyek öntözött gabonát termelhetővé. Még azt sem tudatosította a tudomány, hogy a felmelegedés előtt milyen kicsi volt az öntözhető terület, és kevés a felfelé is hajózható vízi út. Vagyis, ha nem lett volna felmelegedés, az emberi faj még ma is gyűjtögetésből élne.
Ezt egyértelműen mutatja a tény, hogy ahol nem volt öntözhető folyamvölgy és önmagát eltartani nem képes, erős igavonó állat, ott nem jelenhetett meg az öntözéses szántóföldi földművelés. A magát termelőmunkával eltartó társadalom csak ott alakult ki, ahol visszaduzzasztottak lettek a folyók, és voltak az ember gondoskodása nélkül életképtelenné vált erős igavonásra alkalmas állatok, a szarvasmarha és a bivaly. Amerikában és Ausztráliában mivel sem a folyamok völgyei nem váltak öntözhetővé, és nem volt a talajművelésre és szállításra alkalmas domesztikált állat, nem jöhetett létre az öntözéses gabonatermelés. Ahol ezek a feltételek a természet ajándékaként nem jöttek létre, még addig sem juthatott túl az ember a gyűjtögetésen, még akkor sem, ha már megjelentek a kapás kultúrák.
Az első osztálytársadalmak csak ott alakulhattak ki, ahol az embertől független éghajlatváltozás létre hozta a szántóföldi, öntözéses gabonatermelés feltételeit. Ez adta az ösztönös felismerését annak, hogy az ember teremtése nem akkor történt, amikor megszületett az első homo sapiens pár, hanem csak akkor, amikor létrejöttek azok a feltételek, amelyek mellett a homo sapiens magas kultúrát építhetett magának.
A jelenlegi éghajlatváltozást azonban már az ember hozta létre.
Az emberiség létszáma és természetterhelése megtízszereződött.
A klímaváltozás oka a felszaporodott és a természetterhelését százszorosára növelő ember az egyesüli oka. Nyoma sem található annak, hogy más oka is van a jelenleg folyó felmelegedésnek, mint az ember. A természetvédők olyan emberi magatartást szeretnének, ami nem terheli a természeti környezetet. Azt azonban megkerülik, hogyan kellene az embernek viselkedni, hogy ne terhelje a természeti környezetét. Ezt azért kerülik meg, mert ez csak a gyűjtögető életmódban, és század ennyi ember számára volna megoldható.
Az optimális eltartó képesség.
A tervhivatali munkában, de főleg a Rácz Jenő – Bródy András könyv elolvasása után döbbentem rá arra, hogy a társadalomtudományok és a politika vezetői figyelmen kívül hagyták az országok, az életterek optimális eltartó képességét. Ebből következett aztán, hogy nem számoltak a túlnépesedés okozta következményekkel. Pedig ez volt jellemző minden társadalom elsődleges feladata mintegy ötezer éven keresztül. Az önözéses szántóföldi gabonatermelés és a pásztorkodásnak köszönhetően, az életfeltételek jelentősen megjavultak, ennek hatására megnőtt a várható életkor, és ennek következtében elviselhetetlen mértékre gyorsult fel a népszaporulat. Ezt minden társadalom olyan természetes emberi adottságnak fogta fel, ami ellen fel sem merült a túlnépesedés elleni védekezés gondolata. Minden politikai hatalom és minden vallás ösztönözte a gyermekvállalást, holott a társadalomnak arra lett volna szüksége, hogy a népesség növekedése álljon meg az eltartó képesség optimumán. Ez azonban azért nem következhetett be, mert minden társadalom erőszakkal akarta növelni az életterét. Márpedig az erőszak győzelmének a feltétele a versenytársaknál nagyobb népesség volt.
Ezért minden társadalmi egység, a családtól az államokig, a vallások egyházaiig szaporodni akart, és akar ma is. Teszik ezt annak ellenre, hogy az aztán arra kényszerített minden társadalmat, hogy egymás rovására terjeszkedjenek, akár annak árán is, hogy fokozza a halálozást.
Az életterek embert eltartó optimuma.
A termelő társadalmak embert eltartó képességének növelhetősége alig százada lehetett annak, amennyi lett volna a lakosságuk spontán szaporodása. Tegyük hozzá, hogy az optimálisnál nagyobb létszám egyre jobban és tovább élt, és él ma is. Ennek következtében az egy lakosra jutó környezeti terhelés folyamatosan növekedett.
Ez oda vezetett, hogy az ember lett az első olyan biológiai lény, amelyik a környezetét megváltoztatóvá vált. Ami ma változik a környezetben annak szinte az ember az egyetlen oka. Ezért az éghajlatváltozással foglalkozó tudósoknak első sorban azzal kellene foglalkozni, hogy megállapítsa, a jelenlegi életmód mellett mekkora a föld eltartó képessége. Ezzel szemben a tudósok, és annak hatására a közvélemény is arra egyszerűsítik le a problémát, hogyan kellene a jelenlegi és a várható létszámú embernek élni, hogy ne terhelje a környezetét. Jellemzővé vált ez annak ellenére, hogy ma már messze túl vagyunk azon a szinten, hogy környezetünk terhelése nélkül élhessünk. Az ugyan lehetséges, hogy a környezet terhelésünket esetleg néhány tíz százalékkal csökkenteni lehessen, de jelenleg már nagyságrendi csökkentés a feladat, amint csak a létszám csökkentésével lehetne elérni.
Az emberiség a népszaporulata szempontjából kettéhasadt.
Az egyik fele gazdag, óriási erőforrással rendelkezik, és már nem növeli a népessége számát. A másik fele, a fejlett társadalmak tudományos és technikai ismereteit is hasznosítva, a megengedhetőnél tízszer gyorsabban szaporodik. Jelenleg ezek adják az emberiség létszámnövekedésének az egészét. E két pólus között csupán néhány százalékot jelentenek a kelet-európai népek, elsősorban a keleti szlávok, amelyek egyre jobban lemaradnak az élvonaltól, mert nem puritánok, ugyanakkor nem túlnépesedők. Az emberiség kettészakadásának az lett a következménye, hogy 20. század végére az emberiség túlnépesedő nagyobb fele egyre jobban lemarad.
A túlnépesedő társadalmak elviselhetetlenül urbanizálódnak.
A társadalomtudományok figyelembe sem veszik, hogy a vészesen lemaradó társadalmak féktelenül urbanizálódnak. De nem úgy, ahogyan ez a múltban a fejlett világban történt, ahol a városi lakosság többsége néhány százezer lakosnál kisebb városokba élt, és él ma is, hanem a lemaradó társadalmak urbanizációjának nagy többsége millió lakosúnál nagyobb városokba költözik. S
Erre számomra a Szaharától délre lévő, vészesen szegényedő Afrika urbanizációja az elrettentő példa. Nigéria legnagyobb városa Lagos, 1914-ven 10 ezer lakosú volt, jelenleg 20 millió, és a francia tudósok jóslata szerint, 2050-ben 46 millió lakosa lesz.
A városfejlesztők véleménye szerint, a gazdag társadalmak városi sem viseltek és viselnek el évi 1-2 százaléknál nagyobb lakosságnövekedést, de ezt is csak akkor, ha magas a felhalmozásuk, és a térségüket is gyarapítják.
A klíma melegedését csökkentő technikai lehetőségek.
A tudományos és technikai forradalom azonban új lehetőségeit új ígéri. Ma a két legnagyobb felmelegedést okozó ágazat a villamos energiatermelés, és a közlekedés. A védekezés szükségessége vitathatatlan, közel ötven éve megindul, és egyre gyorsabb lett.
A megújuló energiák termelése.
Ötven év alatt a nap és a szél energiájának hasznosítása példátlanul felgyorsult.
Jelenleg a napelemek ára húszada az ötven év előttinek. Ma már csak a tárolása, illetve a szállítása a szűk keresztmetszet. Ennek a megoldása irányában is óriási lépések történtek. Ma még felmérhetetlen, milyen hatása lesz annak, ha a napfényben gazdag országok a napenergiát a felhasználó helyek közelében termelhetik, tárolják és felhasználják. Ez fogja jelenteni, hogy a meleg éghajlaton megoldott az olcsó energiával való ellátottság. Szinte nemcsak minden településen, hanem minden háznál is lesz olcsó energia, és megoldható annak a tárolása. Ezzel lehetővé válik légkondicionálás.
A szélenergia termelése és felhasználása is hatékonnyá válik, ma már a tárolása és szállítása is ígéretes.
A közúti közlekedés energiaigénye.
A legnagyobb energia felhasználó a személy és az áru szállítása. Ma már közel állunk ahhoz, hogy ezt is megoldhatják a megújuló energiák. Erre a megoldás két oldalról jött.
Az olaj és a földgáz ára az égbe emelkedett. Három éve még 150 dollár/hordó volt a nyersolaj ára. Ez a magas ár azt eredményezte, hogy az Egyesült Államokban 30-50 dollár/hordós önköltséggel megoldották a pala olaj és gáz termelés technikai feltételeit. Ezzel olyan kínálati forrást teremtettek, aminek következtében az árak 50 dollár/hordó alá mentek. Ennek hatására a legnagyobb energia felhasználó, az Egyesült Államok a legnagyobb importőrből önellátó lett. Ráadásul ez a termelési mód közel akkora bányakincset jelent, mint a klasszikus kitermelési mód, és sokkal jobban elszórt a térben, mint a nyersolaj és a földgáz.
A magasabb hőmérséklettel nő az eltartó képesség.
A jégkorszak megszűnése után nőtt a földünk lakosságeltartó képessége. Ma százszor annyian vagyunk, és egy laksora vetítve, tízszer többet fogyasztunk. Ennek a ténynek még a megemlítésével se találkoztam. Sőt máig él az emberiség benyomása, hogy a felmelegedés óriási fajtapusztulással, vízözönnel járt. Valóban jelentős területeket öntött el a tenger, de százszor annyi terület pedig megszabadult a jég- és hótakarótól, melegebb éghajlatúvá, és vált gravitációsan önözhető termőfölddé.
Ideje volna megfogalmazni a felmelegedés mérlegét. Ebből egyértelművé válna, hogy a változások sokkal több előnyt, mint hátrányt hoztak.
A magasabb hőmérséklet nagyobb termőképességet adott.
Bármennyire közhelynek számít, hogy a magasabb hőmérsékletű térségekben közel azonos csapadék esetén nagyobb lett a növényzet éves növekvése. Elég volna, ha ezt az erdők hozamával illusztrálnánk. A csapadékos trópusi környezetben tízszer nagyobb a növények éves gyarapodása, mint a sarkkör közeli tundrán. Elég közöli azt, hogy mennyi cukor termelhető a meleg éghajlatban, mennyi a mérsékelten, és milyen kevés a sarkkör közelében.
Márpedig a növényzet nagyobb növekedése nagyobb állatállomány, és több ember eltartását biztosítja.
Ezért tartom elengedhetetlen feladatnak egy olyan függvény ismeretét, ami megmutatja, hogy milyen átlaghőmérséklet mellett mekkora a föld embert eltartó képessége. Ilyen Függvény ismeretlensége nélkül nem lehet felmérni, hogy mi várható a jelenlegi felmelegedéstől. Elég arra gondolni, hogy a jégkorszak alatti emberiség létszáma és fogyasztása közel ezerszeresére növekedett.
Mikor van fajpusztulás.
Csak akkor, ha fajfejlődés van. A fajfejlődés csak a változó környezetben van, de ez a változás mindig jelentős fajpusztulással jár, de ugyanakkor több és fejlettebb faj csak akkor jelentkezik, ha fajok pusztulnak el. Ez egyértelműen kiderülne, ha ismerhetnénk a korábbi fajok számát. Az viszont biztos, hogy a megjelenő fajok párként indulnak el, és szaporodnak. Ezért minél magasabb szintű fejlődést értünk el, annál több faj létezik. Ezért fel kell adni azt az ostobaságot, hogy csak a fajok pusztulásával számolunk, és nem a megmaradt fajok mennyiségével. A jégkorszak megszűnése során ugyan sok faj kipusztult, de ennél több új faj jelent meg. Az utolsó ismert klímaváltozás előtt evesebb, és főleg kevesebb fejlett faj létezett.
A biológusok csapásként emlegetik a dinoszauruszok szinte teljes kipusztulását, de azt elfelejtik hangsúlyozni, hogy az emlősök elterjedése ennek volt köszönhető. A kihalt dinoszaurusz fajok száma sokkal kisebb volt, mint a kihalásukkal életteret benépesítő emlősöké.
Azzal, hogy az emberek száma közel százszorosára nőtt, és mivel az emberiségnek különböző háziállatokra volt szüksége, azoknak számát és fajait jobban variálták, mint amire az ember nélküli folyamat képes lett volna. Az ember a háziállatait az igényeihez szelektálta, olyan sokféle kutya, szarvasmarha és ló alfaja alakult ki, amikre a vadon élőket ismerők rá sem ismernének.
Érthetetlen, hogy az ember az általa kitenyésztett háziállatokat miért nem fajgazdagságnak tekinti. Néhány háziállatunk vadon élő formája ma megcsodálást érdemel, de csupán érdekességnek számít. Azt figyelmen kívül hagyjuk, hogy hol tartanánk, ha ezeket nem szelektáltuk volna. Az ember szelekciója sok ezerszer gyorsabb eredményt hoz, mint a természet spontán szelektálódása. Sokszor leírtam, hogy Amerikában és Ausztráliában az Eurázsiában kifejlődött ember nem viszi be az igavonó állatait, ma is csak kapás kultúrás termelés maradt volna. A szántóföldi gabonatermelés csak ott alakulhatott ki, ahol volt az ember fizikai erejét mintegy tízszeresen meghaladó, igavonásra és szállításra alkalmas háziállat. Ez volt az élőhelyeinek megsemmisülése okán az ember segítségére szoruló szarvasmarha és bivaly. E két faj felhasználása nélkül egyetlen eurázsiai magas-kultúra sem jöhetett volna létre.
Vagyis a távol-keleti, a dél-ázsiai és a közel-keleti öntözéses gabonatermelés és az arra épült osztálytársadalmak nem jöhettek volna létre, ha a szarvasmarhát és a bivalyt nem fenyegeti a kipusztulás, és nem szorul az ember segítségére. A biológusok még azt sem hangsúlyozzák, hogy a mai háziállatok kipusztultak volna, ha az embernek nem lett volna szüksége rájuk. Vagyis, ha nem lett volna nagy fajpusztulás, az emberiség sem tartana ott, ahol ma tart.
Amennyire érthető, hogy az ember sajnálja a kipusztult fajokat, annyira érthetetlen, hogy ezek kipusztulása, visszaszorulása nélkül még mindig csak gyűjtögethetnénk.
Arra csak öreg koromban jöttem rá, hogy néhány háziállat, a macska és a tengeri malac miért domesztikálódott az emberhez.
Az egyiptomi kultúra miért tartotta szent állatnak a macskát? A macska ugyanis nem azért szelídült meg, mert életképtelenné vált, hanem azért társult a gabonatermelő társadalmakhoz, mert számára az ideális élettér nem a vadon, hanem a gabonaraktárok voltak. De a gabonatermelés sem arathatott volna diadalt, ha a macskák nem védik meg a raktárokban tárolt gabonát. Ki merte megfogalmazni, hogy az egyiptomi csodák csak azért születhettek meg, mert a macskák és a kígyók megvédték a nagyon szapora egerektől a tárolt takarmányt.
Az egyiptomi papok azonban tudták, hogy a macskákat és a kígyókat az égiek küldték, mert nélkülük szinte semmi sem jöhetett volna létre e két állatnak az egérirtása nélkül.
A történészek a történelmet mindig a politika és a vallás oldaláról akarják megfejteni, pedig sokszor a nagy történelmi fordulatokat aprónak tűnő feltételek létrejöttének köszönhetjük.
Nekem kedvenc témám az iránytű és a patkó.
Iránytű nélkül a kontinensek közti világkereskedelem nem alakult volna ki, mert ez a kis mágnes biztosította a partoktól távoli és a ködös tengerek hatékony hajózását. A néhány dekás mágnes nélkül az óceánok meghódítása meg sem történhetett volna. Egy hajó teljesítménye, biztonsága iránytűvel többszörös lett, mint nélküle volt.
Patkó nélkül a ló használhatatlan a hóban, a jégen, sem fel, sem le a meredek úton. A pár kiló patkós ló azonban forradalmat jelentett a közlekedésben, a fuvarozásban, a talajművelésben és a hadviselésben.
Összefoglalva.

Mivel a klímaváltozással rémisztgetők semmiféle reális alappal nem rendelkeznek, nem volna szabad komolyan venni őket. Ez különösen érvényes a fajpusztulással fenyegetőkkel szemben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése