2018. január 21., vasárnap

A blog látogatottsága

Oldalmegjelenítések száma ma
22
Oldalmegjelenítések száma tegnap
6
Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban
685
Oldalmegjelenítési előzmények (összes)
82 043

A társadalmi fejlődés mérhetősége

Kopátsy Sándor                 PG                  2018 01 11

A társadalmi fejlődés mérhetősége.

Hatvan éve allergikus vagyok arra, amikor a statisztikusok az országok teljesítményét a nemzeti jövedelmük növekedésével mérik. Talán azért lettem közgazdász, mert nagyon korán megtanultam, hogy az országok fejlődését nem szabad a nemzeti jövedelmük növekedésével mérni. Örültem, amikor az ENSZ statisztikusai ezt felismerték, és a tagországok társadalmi fejlettségét három mutató, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság, eredőjével mérik. Annak ellenére, hogy az egy lakosra jutó jövedelem helyett, vagy mellette az egy lakosra jutó vagyont is figyelembe kellene venni. Általános társadalmi elvárásnak tartom, hogy nem elég a jövedelmet, azzal párhuzamosan a vagyont is mérni kell. Ennek ellenére, az ENSZ módszerét minőségi ugrásnak tekintem.
Ezért érthetetlennek tartom, hogy a számomra vitathatatlanul a legtekintélyesebb hetilap a The Economist, görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy az országok gazdasági fejlődését a nemzeti jövedelmük növekedésével méri. Az e heti számának utolsó oldalán a tíz leglassabban és a tíz leggyorsabban növekvő országot sorolja fel.
Négy ország nemzeti jövedelme csökken, a következő haté lassan növekszik. Ezek, közel hasonló sorrendben, akkor is a sereghajtók között lennének, ha az ENSZ módszere alapján rangsorolnák őket.
A másik oldalon a tíz leggyorsabban növekvő nemzeti jövedelmű ország szerepel. Ezek mindegyikében 2 százaléknál gyorsabban növekszik a lakosság, az egy laksora jutó jövedelem lassan, a vagyon pedig gyorsan csökken. A várható életkoruk és az iskolázottságuk alapján pedig a rangsor utolsó negyedében lennének. Ennek ellenére a The Economist ezeket a legjobban teljesítőknek minősítik. Pedig ezek mindegyike a szegény lemaradó társadalmak alsó harmadába tartozik. Még véletlenül sincs köztük olyan ország, amelyik a világgazdaság legfejlettebb felébe tartozik.
Nemcsak a közgazdaságtan, de a társadalomtudomány képtelen volt tudomásul venni, hogy a megtermelt táplálékból élő társadalmak azért voltak halálozást fokozók, mert képtelenek voltak az évente 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulatot eltartani. Az ember olyan szapora faj, amelyik természetes szaporulata a 25 év közeli várható életkorral van összhangban. Amíg gyűjtögetésből éltünk ehhez közel volt az átlagos életkorunk, tehát közel 140 ezer évig ilyen lassan nőtt a létszámunk. Ahogyan azonban a szántóföldi gabonatermelés és a pásztorkodás vált a létszámunk többségét ellátó életmód, elkezdett növekedni a várható életkor, és elviselhetetlenné vált a népszaporultunk.
A pásztorkodó társadalmakat kevésbé veszélyeztette az élelemhiány, hiszen az állatállományuk élő élelemtartalék volt, és mivel nagyon ritka volt a népsűrűségek a betegségek terjedése sem volt nagyon gyors. Ösztönösen azonban felismerték, hogy egyrészt a gabonaterelő társadalmak jobban élnek, és a fegyveres erejük viszonylag gyengébb, jellemzővé vált, hogy a pásztortársadalmak fegyverrel elfoglalták a gabonatermelő térségeket, és átvették életmódjukat.
A gabonatermelő társadalmak ugyan jobban és tovább éltek, de kisebb katonai erővel rendelkeztek, de ösztönösen felismerték, hogy jobban élésük csak addig tart, amíg a túlnépesedésüket viszonylag féken tudják tartani, ösztönösen halálozás okozóvá váltak. Fokozták a termelő lakosság nyomorát, és üldözték a tudásvágyat. Ezt a viselkedésüket annyira ösztönösen gyakorolták, hogy az objektív szükségessége máig is rejtve maradt. Még a materialista tudósoknál sem merült fel annak gondolata, hogy a szegény többség nyomorának és tudatlanságának a fokozása objektív szükségszerűség. Pedig elég lett volna arra gondolni, hova jutott volna az emberiség, ha évente akárcsak egyetlen százalékkal szaporodik.
Érthetetlen, hogy egyetlen társadalomtudós vagy politikus sem vetette fel, hogyan alakul a létszámunk, ha a fajunk csak egyetlen százalékkal gyorsabban szaporodik, mint ahogyan szaporodott akkor, amikor a lakosság nagy többségének elvették a jövedelme jelentős hányadát, óriási erőfeszítéssel fegyverkeztek, háborúban pusztították az embert és a vagyont. Azt már nem is említettem, hogy nem keresték annak az okát, miért kezelték az emberek tudásvágyát eredendő bűnnek.
A biológusok sem keresték annak az okát, hogy csak az embernek, és a domesztikált állatainak sokszorozódott meg a létszáma. Pedig ennek az oka világos. Csak az ember volt képes arra, hogy életterének eltartó képességét azzal növelje, hogy egyre hatékonyabb módon növényi táplálékot termel nemcsak magának, hanem az életterei eltartó képességet azzal is növeli, hogy megsokszorozza a számára hasznos domesztikált állatok számát.
Az ember abban a tekintetben is egyedüli faj lett, hogy igényeihez alakította a természeti környezetét. Az emberteremtés mitológiái az ember megjelenését nem a fajunk megjelenésével, hanem az életfeltételit a munkájával termelésből válásával azonosítja.
Nyomát sem találtam annak, hogy valaki kereste volna az okát annak, hogy minden eredeti kultúra az emberteremtés idejét a homo sapiens megjelenési helyére, az idejét pedig alig hétezer évre, és akkori életterére helyezte. Ez bármennyire egyértelmű nemcsak a zsidó vallás ószövetségében, de minden eredeti kultúrában, senki sem kereste az okát. A vallások az emberteremtést nem az ember megjelenésével azonosítják, hanem a természetből élő ember áttérését a természetet munkájával az igényeihez alakítóvá válásával azonosítja. A Nyugat tudósai ugyan tudják, hogy az ember nem a zsidó időszámítás kezdetén, és nem Mezopotámiában jelent meg, hanem mintegy 140 ezer évvel Dél-Afrikában jelent meg. Vagyis akkor, amikor a természet ajándékait gyűjtögetőből a munkájával megtermelt javakból biztosította. Fajunknak ez az előrébb lépése azonban nem az első emberpár megjelenésével, hanem már néhány térségen élő sok százezerrel történt meg.
Ennél sokkal kisebb, csupán vallási jelentősége van a kereszténység időszámítása kezdetének. Krisztus megjelenése idején semmi olyan társadalmi előrelépés nem történt, amit az időszámítás kezdő mérföldkőnek lehet tekinteni. Nem véletlen, hogy a keresztény időszámítás, amit visszafelé is számolni kell. A keresztény időszámítás nem társadalmi kezdetet, hanem csupán egy új teológia, vallás megjelenése. Ugyanaz, ami a mohamedán vallás esetében is történt. Krisztussal és Mohameddel nem egy új, fejlettebb társadalom jelent meg, hanem csupán egy új vallás.
Az ember eddigi életében csak egy nagy változást lehet mérföldkőnek tekinteni, amikor a gyűjtögetésről áttért a termelésre.

Most lehet egy másik lapvető változás megtörténéséről gondolkodni, azzal, hogy a tudásvágy nem eredendő bűn maradt, hanem a legnagyobb társadalmi eredménnyé változott.

Piacosítsuk az oktatást

Kopátsy Sándor                EO                  2018 01 12

Piacosítsuk az oktatást

A közgazdasági elveim egyike, hogy minél fontosabb egy ágazat, annál fontosabb a piacosítása. Mivel a jelenkor társadalmának legfontosabb szektora a szellemi vagyonképzés, ennek a piacosságát kellene megoldani. Ez már régi mániám, de most az indított az írásra, hogy a The Economist közli, hogy 1945-ben 500 egyetem működött, jelenleg pedig 10.000. Ez azt jelenti, hogy hússzor annyi egyetem működik, mint hetven évvel korábban. Ma lényegében egyetem alatt a felsőfokú oktatást végző intézményeket értjük. A magas-kultúrákban a múltban is voltak ilyen felsőfokú intézmények, de ezeket sokáig csak Európában hívták egyetemnek.
Európában az elsők lényegében a vallás klérusának képzését szolgálták, szinte csak teológiát oktatták. Ezek a reneszánszban alakultak, és csak fokozatosan szélesedett ki az oktatásuk a teológián túl. A reformáció előtt a professzorok szinte csak papok voltak. A fő tárgyuk sokáig a teológia maradt, és a vetetője a teológus rektor volt.
A reformáció előtt klasszikus egyetem egész Európában tucatnyi volt. Jellemző, hogy Nagy Britanniában hatszáz évig csak két egyetem, az Oxford és a Cambridge volt. Csak hatszáz évvel később alakult meg harmadiknak brit egyetem az University College London.
Jelenleg a felsőoktatást, diplomát adó intézményeket mindenütt a világon egyetemeknek hívják. A diákok arányszáma is mindennél többet mond. Most a legfejlettebb országokban a korosztály 30-40 százaléka egyetemen tanul. A felvilágosodás előtt szinte csak a fiúk 1-2 százaléka ment egyetemre, lányok nem is voltak. Jelenleg a fejlett országokban több az egyetemeken tanuló lány, mint fiú. Ennek a fő oka, hogy a fiúk nagyobb hányada kisvállalkozó lesz. A fejlett társadalmakban a 10 fő alatti vállalkozás a leggyorsabban növekvő szektor.
Számomra az oktatás két új jelensége megkülönböztetett öröm.
A nők növekvő aránya a diákok között. Elmaradott, szegény társadalmakban is gyorsan emelkedik a lányok aránya. Semmi sem segít jobban a túlzott gyermekvállalás fékezésén, mint a nők magas iskolázottsága.
Az elmaradt társadalmakban megállíthatatlan az oktatás piacosítása. Amennyire fejlett, gazdag társadalmakban az oktatás állami kézben szilárdan megmarad, a szegény, elmaradott társadalmakban feltartóztathatatlanul hódit az oktatás piacosodása.

Mitől függ az oktatás hatékonysága.

Az ENSZ ötven éve rendszeresen méri a tagországok oktatási rendszerének hatékonyságát. Ebből kiderül, hogy az sokkal inkább a kultúrától, mint a gazdasági fejlettségtől függ. Európában a skandináv országok, köztük is a finnek szerepelnek a legjobban. Csak ezzel lehet magyarázni, hagy az elmúlt száz évben a skandinávok, közöttük is elsősorban a finnek jobban szerepeltek, mint a többi protestáns, puritán népek országai, pedig ezek is megelőztek minden más kultúrát. Ennek volt köszönhető, hogy az egyébként sikeres puritán népek közt is az élre kerültek a skandinávok, közöttük is a cári Oroszországtól az első világháború után megszabadult finnek. Azt is tanítani kellene, hogy a finnek már a reformációval párhuzamosan felismerték az iskolázottság társadalmi szerepét, és a 16. század végén törvénybe iktatták, hogy teljes jogú állampolgáruk csak az lehet, aki tud írni és olvasni. Most sem ártana, ha a szavazatok súlya a képzettséggel lenne arányos.
A 20. század második felében a világ legsikeresebb országa a japán gyarmatságuktól megszabadult Dél-Korea lett. Ettől kezdve az ENSZ PISA felmérések rangsorában Finnországgal osztoznak az első két helyen.

A művészek és a sportolók oktatása kezdettől fogva piacos.

Az oktatással a történészek is viszonylag sokat foglalkoztak, de azt nem vették tudomásul, hogy a művészeket és a sportolókat eleve képességük szempontjából homogén csoportokban képezték, és teljesítményük arányában jutalmazták. Ezzel szemben a vallás, a közigazgatás és a hadsereg kádereit a politikai megbízhatóság, az uralkodó osztályhoz való hűség alapján minősítették. Mai fogalmakkal kifejezve, a művészeket és sportolókat piaci alapon, a vallás és az állam érdekét szolgálókat a megbízhatóságuk alapján szelektálták.
A négy eredeti eurázsiai és afrikai magas-kultúra oktatási rendszerében is lényeges különbség volt.
Kelet-Ázsiában a kínai kultúra volt a jellemző, ahol a császárok hatalma még az uralkodó osztállyal sem osztozott, csak a császár akarta volt a döntő. A császár akaratának a végrehajtást az iskolarendszerben szelektált mandarinokra bízták. A mandarinok a császár rabszolgái voltak, akikre nagy hatáskört bízott, és nagy jövedelmet biztosított, de ha elvesztették a császár bizalmát, leválthatták, megölhették.
A császár akaratát végrehajtók magasan képzettek és szelektáltak voltak annak ellenére, hogy a társadalom működtetése nagyon kevés képességet igényelt, hiszen nagyon lassan változott. Egészen az ipari forradalomig, a kínai kultúra a másikaknál fejlettebb volt, mert a központi hatalom akaratát megvalósítók jobban szelektáltak voltak.
A dél-ázsiai magas-kultúra kasztokra bontva működött. Nemcsak a vallás, a hadsereg, a közigazgatás működtetése, de még számos gazdasági feladat elvégzése is kasztokra szabott feladat volt. Mivel a kasztok zártak voltak, nem volt köztük a képességek alapján történő áramlás, a dél-ázsiai magas kultúra nem volt versenyképes a kelet-ázsiaival. A kasztrendszer hátránya azonban a lassan változó viszonyok között nem okozott jelentős sebességkülönbséget a társadalmi fejlődésben.
A közel-keleti magas-kultúra lényegében a Perzsa Öböl és a Földközi Tenger medencéje. Ez a kultúra hatolt be először Európa területére a görög, majd a római kultúrával. A görögök számára a kor fejlett világát elsősorban Egyiptom, és Anatólia jelentette. A Római Birodalom ugyan már túllépett nyugat felé a Földközi Tenger vízgyűjtő területén, de a súlypontja továbbra is a Közel-Kelet maradt. Ezt bizonyította, ha két császár osztozott a birodalmon, az erősebb mindig a keleti felét választotta. Még arról is megfeledkezünk, hogy a kereszténységet is a Kelet-Római Birodalom tette államvallássá.
Az első európai birodalom, amelyről már az Atlanti Óceánba folynak a vizek, a Frank Birodalom volt.
A földrajzi megítélésnél is fontosabb annak megállapítása, mikor vált Európa területének többsége a kenyerét megtermelővé. A kis Európa akkor lett kontinens, a Közel-Kelettől független magas-kultúra, amikor képessé vált arra, hogy megtermelje a maga kenyerét. Ez az első évezred utolsó századaiban történt meg, amikor már a természetes csapadékon megélő, és a fagyos telet átélő búza és árpa termelhetővé vált.
A kis Nyugat-Európa ettől kedve példát mutatott arra, hogy a négy évszakos klíma alatt, a természetes csapadékon is meg lehet a kenyeret termelni.
Ezért csak frank király megkoronázásával kezdhetjük Európa önálló, a Közel-Kelettől független történelmét. Ez után még ötszáz évet kellett várni arra, hogy a kis Nyugat-Európa meghódítsa az óceánokat, felfedezze az emberiség tízedét sem eltartó, de Európánál tízszer nagyobb Amerikát és Óceániát. Ezzel megtízszerezze életterületét.
Még nem találkoztam annak hangsúlyozásával, hogy Amerika és Óceánia betelepítésével Nyugat-Európa élettere tízszer nagyobb lett, mint a három eredeti magas-kultúráé. Ennek és az ipari forradalmának köszönhetően, ezer év alatt, a 20. század küszöbén nagyságrendekkel a korábbi magas-kultúrák fölé emelkedett. A világtörténelem jobb megértésének egyik kulcsa figyelembe venni, hogy az elmúlt ötszáz évben az eredeti magas-kultúrák élettere nem változott, Európa nyugti fele azonban megtízszerezte az életterét azzal, hogy az élettere Amerikára és Óceániára kiterjedt. Amerika felfedezése előtt a Nyugat az alig 500 millió négyzetkilométernyi Nyugat-Európa volt. A következő 500 évben azonban életterévé tette a tízszer nagyobb Amerikát és Óceániát. De az csak terület az élettereket az eltartó képességükkel kellene mérni. Eurázsia északi része politikailag a Nyugathoz tartozik a 20 millió négyzetkilométeres területével, de a lakosság eltartó képessége tized akkora sincs, mint a negyed akkora Nyugat-Európának.
Ehhez viszonyítva Amerika területének nagy többsége hasznosítható élettér.
A kor példátlan szuperhatalma pedig az Amerikai Egyesült Államok lett. Ausztrália viszont többségében alig többet ér, mint Szibéria.
Eurázsia és Afrika ugyan három magas-kultúra, a kelet-ázsiai, a dél-ázsiai és a közel-keleti bölcsője lehetett, de ezek mindegyike izolált volt a másiktól. Ezek között a kapcsolatot csak az óceánok meghódítása teremtette meg. Ez Nyugat-Európának volt köszönhető, amelyik ugyan minden tekintetben az eredeti magas-kultúrák fölé került, de a maga számára betelepíteni csak a nagyon gyéren lakott Amerikát és Óceániát tudta.
Sokat mondana egy felmérés, amelyik a kontinensek eltartó képességét vetné össze. Ebből kiderülne, hogy jelenleg a legjobb eltartó képességű Amerika. Ezt az a tény bizonyítja, hogy a jelenkor szuperhatalma az Egyesült Államok.

A tudományos forradalom felértékelte a Távol-Keletet.

A 20. század küszöbén Max Weber a német politológus felismerte, hogy a puritán társadalmak minden más kultúrájú társaiknál hatékonyabban működő társadalmi felépítményeket képesek működtetni. Ő azonban a puritánok alatt csak a Nyugat angolszász, germán és skandináv népeit értette. Azt ugyan felismerte, hogy a Nyugat puritán és nem puritán népei közti különbség ugyan a Nyugaton is nagy, és az újvilágban, mindenekelőtt Amerikában még sokkal nagyobb.
Európában az angolszászok, a germánok és a skandinávok társadalmi fejlettsége a latin országokénál kétszer nagyobb, Franciaország esetében pedig közel azonos.
Az óceánokon túl négy angolszász ország a spanyol és a portugál gyarmatok utódállamainál négy-hatszor nagyobb. Ez a különbség jóval kisebb, ahol a latin-amerikai népek a négy angolszász országban élnek, de ott is visszahúzó erőt képviselnek.
Azt azonban nemcsak Weber, de a jelenkori politikusok és társadalomi tudósok sem veszik tudomásul, hogy a távol-keleti népek még a skandinávoknál is puritánabbak, szorgalmasabbak, takarékosabbak, hatékonyabban működtetik a társadalmukat.
A puritán népek fölénye jobban érvényesül az oktatásban. Ez a sikerük záloga.

A történelem legsikeresebb két etnikuma.

A vasút a szárazföldön, a hajózás a tengeren olyan közlekedési és szállítási forradalmat jelentett, ami nagyságrenddel megnövelte az emberek és az áruk mozgatásának hatékonyságát. Ezt az új lehetőséget a Nyugaton az alig néhány milliós európai zsidó, és a távol-keleten a kínai diaszpóra minden más etnikumnál sikeresebben használta fel. Az európai zsidók ugyan kezdettől fogva kereskedelemmel foglalkoztak. Nemcsak a kontinensek, de még a városok és falvak közti árucsere is nagyon mostoha szállítási lehetőségre épülhetett. A zsidó férfiak vagy teherhordó szamárral, vagy kétkerekű taligán egy mázsát alig meghaladó árut szállíthattak a falvakba, illetve ilyen mennyiségű áruval térhettek haza. Melegebb éghajlaton egy-két éjszakát úton tölthettek. A falusiaknak fűszereket, gyufát, dohányt, tűt, cérnát, fonalat szállítottak, és elsősorban könnyen szállítható, viszonylag értékes termékeket vásároltak.
Ötven év alatt szinte a mai szintre épült ki a vasúthálózat, amin megindult nemcsak a kereskedők, de a falusi lakosság áruszállítása is. Két generáció alatt a városok piacaira százszor annyi árut gyűjtöttek be a zsidó kereskedők és a falusi asszonyok, ugyanakkor a falvak termelői is a városokba szállított áruk többsége is a zsidó kereskedőkön keresztül jutott a fogyasztókhoz. Sajnos, a statisztika nem végzett felméréseket arról, hogyan nőtt meg a vasúthálózat kiépülése folyamán a kereskedelem. Becslésem szerint, legalább a falvak és a városok közti áruforgalom a tízszeresére nőtt, amiből származó jövedelemnek a fő haszonélvezője a zsidóság lett. A lakosság mintegy huszadát kitevő zsidóság ötven év alatt többszörösére gazdagodott. Ez olyan korban történt, amiben az ország lakosságának a vagyona század ilyen gyorsan sem növekedett.
A vasúthálózat ugyan jelentősen gazdagította az ország lakosságát is, de nagyon lassan a zsidóságéhoz képest.
Az európai zsidóság gazdagodása annál gyorsabb volt, minél alacsonyabb volt az országok polgárosodása. Ez pedig azt jelentette, hogy az Atlanti Óceántól kelet felé haladva egyre szegényebb szintről, de egyre gyorsabban gazdagodott a zsidóság. Ezzel párhuzamosan alakult az antiszemitizmus is. A polgárság arányával fordított arányban alakult a zsidóság gazdagodása. Ebben az is közrejátszott, hogy kelet felé haladva nemcsak az arisztokrácia, de a nemesség, azaz az úri középosztály is alkalmatlan volt a polgárosodásra.
Ezt talán sehol nem volt olyan jellemző, mint a lengyel és a magyar társadalomra, amelyek nemcsak szegények voltak a saját etnikumú polgárságban, hanem aránytalanul sok viszonylag szegény, de magát mégis úrnak érző nemesük volt.
Azt ugyan nem lehet utólag bizonyítani, hogy megőrizhető lett volna a náci megszállás alatt az országunkban élő, elmagyarosodott 600 ezer zsidó, de azt nem volna szabad elhallgatni, hogy Ezer éves történelmünkben ez lett volna az egyetlen esélye annak, hogy nyugat-európai társadalom legyünk.
Viharos történelmünk megértésének kulcsát máig nem tártuk fel a közvélemény számára: Soha nem volt a politikai tekintetben magyar országunknak magyarul beszélő polgársága. Ezt ugyan a második világháború után a fiatal marxista történészek feltárták, de minden politikai hatalmunk igyekezett erről tudomást sem venni. Ők már az 50-es évek elején megírták, hogy miben voltak a honfoglalás idejében mások a nyugat-európai feudális társadalmak, mint amilyen feudális társadalom lett a magyar. A nyugati társadalmakban a földesúri osztály, a nemesség a lakosság egyetlen százaléka volt. Ezzel szemben a magyar és a lengyel társadalom lakosságának tizede volt a magyar nemesség. Vagyis nálunk a politikai uralkodó osztály súlya a lakosság számában tízszer nagyobb volt, ezért a nagy többsége csak szegény lehetett.
A másik különbségünk a polgári osztály hiánya volt. A honfoglaló magyar társadalom nem ismerte az urbanizációt, nem volt polgársága. Ezzel szemben a nyugat-európai társadalmakban a Római Birodalom mintegy tíz százalékos urbanizációjának fele a sötét középkorban is megmaradt. Ennek köszönhetően a feudális társadalmakban is megmeredt jelentős, mintegy 6 százalékos városi polgárság, ami etnikailag azonos volt a földesurakkal. Vagyis a nyugat-európai társadalmakban az uralkodó osztály a lakosság egyetlen százaléka volt. A pásztorkodásról a kiscsaládos feudális földművelésre áttért magyar társadalomban azonban megmaradt a széles politikailag független réteg annak ellenére, hogy a nagy többségüknek egy-két jobbágya maradt. A feudálissá átalakult Magyarország lakosságának legfeljebb fele volt magyar, de annak tizede a földesúri osztállyal a közös nemesség része maradt.
A városi polgárság hiányát ugyan első királyunk is megérezte, és intelmeiben ezért javasolta a nyugati polgárok betelepítését. Nyugatról azonban elsősorban germánok jöttek, akik ragaszkodtak etnikumuk megőrzéséhez, és évszázadok alatt sem polgárosodtak el. Ezért aztán ugyan lassan kialakult a városi polgárságunk, de azok többsége keményen germán maradt. Ezt mindennél jobban illusztrálta az a tény, hogy a második világháború után visszatelepítve, illetve hazatelepülve, nagyon gyorsan nyugat-európai polgárok lettek.
Az ezer éves magyar történelem megértésének a kulcsa, hogy az ország lakosságának számához viszonyítva tízszer több nemesünk volt, ugyanakkor nem volt magyar etnikumú polgárságunk.
A vasúthálózat kiépülésének ötven éve alatt, illetve a kiegyezés és az első világháború között, vagyis alig két generáció alatt, a lakosság mintegy 6 százalékát kitevő zsidóság nemcsak modern polgárokká, gazdagokká vált, de gazdasági érekéből gyorsan megtanult magyarul. Ezt azonban nemcsak az arisztokrácia és a nemesség szerepét átvevő úri középosztály, de a magyar közvélemény is hatalma elleni támadásnak tekintette. Ebben a hangulatban történt meg aztán a soknemzetiségű ország felosztása, amit katasztrófaként élt meg nemcsak az uralkodó osztály, de a magyar etnikum is. Ezt kihasználva a megmaradó, döntően magyar etnikumú ország közvéleményével elfogadtatták, hogy minden társadalmi reformot előzzön meg a teljes revízió, és a magyarrá lett zsidóságtól történő megszabadulás.
Ezzel feladunk azt a lehetőséget, hogy Magyarország társadalmi tekintetben végre nemzeti és polgári ország lehessen.
Magyarország ezer éves történelme során soha nem volt annyira nyugatos irányban változó, mint a vasút századában. Máig nem valljuk be, hogy ezt a változást szinte csak a zsidóságnak köszönhetjük. Trianon után az ország lakóinak 90 százaléka magyar etnikumú lett. Európa szinte minden országának nagy többségét az államhatalmat birtokló etnikum jelenti. Ez alól egyetlen kivétel a Trianon előtti Magyarország volt.
Trianon előtt a magyarul beszélő városi polgárság aránya elenyésző volt. Trianon után a lakosság 6 százaléka volt nyugat-európai értelemben vett zsidó polgár. A zsidóság volt az első magyarul beszélő városi polgár, tőkés vagy értelmiségi.
Az ország urbanizációja ugyan még viszonylag alacsony volt, de a városok lakosságának már tizedét, Nagy-Budapest lakosságának az ötödét, magyarul beszélő zsidó polgárok jelentették. Máig nem tudatosítjuk, hogy az első világháború előtt Nagy-Budapest volt a világ legtöbb zsidó lakosú városa. A mienkénél polgárosultabb államokban sem volt olyan a fővárosra koncentrált a zsidóság jelenléte. Tőlünk keletre pedig nem volt ennyi alkalom a sikerre. Budapest, a kiegyezés után a világ egyik leggyorsabban fejlődő városa lett. Ráadásul a centralizáltan kialakult vasúthálózatának köszönhetően, nemcsak a trianoni Magyarország, de az egész Kárpát Medence centruma volt.
Történészeink egyik nagy adóssága, hogy nem ad magyarázatot arra, mennyire a magyar zsidóságnak volt köszönhető, hogy az elméleti fizika és a mozifilm egyik nagyhatalma mi, magyarok lehettünk. Elég volna tudatosítani, hogy a 20. század első felében ezen a két területen, kik voltak a sikeres zsidó magyarok.
A közelmúltban végre meglátogatta Magyarországot az izraeli miniszterelnök, aki közölte, hogy a mi országunkban éltek, születtek azok a zsidók, akik meghirdették a zsidó állam létrehozásának szükségességét.

A kínai diaszpóra világtörténelmi sikere.

A kínai diaszpórával csak egyszer találkoztam, Malajziában, de hatvan éve meggyőződésem, és az 1990-es kínai reform óta világos, Kína lesz a század közepére az Egyesült Államok mellett a másik vitathatatlan szuperhatalom. Lakosságával, gazdasági teljesítményével, kulturális egységességével a nagyobb, életterével és erőforrásaival mérve azonban annál sokkal kisebb szuperhatalom.
Ma már meggyőződésem, hogy a kínai társadalmi siker elődleges feltétele a lakosság puritánsága. Az Egyesült Államok ebben a tekintetben szinte megoldhatatlan feladat előtt áll.

A leendő két szuperhatalom közti különbség.

Kína méreteihez képest, kulturálisan példátlanul homogén kultúrájú állam, elsősorban ezért lehet másokénál hatékonyabb a felépítménye. Számomra a történelmi materializmus iránytűjét Marx fogalmazta meg: „Az államok felépítményét az alépítményük determinálja.” Ő azonban ezt nem vette komolyan, és az általa kitalált ideális kommunista társadalmat alépítményétől függetlenül létrehozhatónak tartotta. Számomra a történelmi materializmus igazságát éppen a négy óceánokon túli angolszász ország összevetése bizonyítja.
Az ENSZ a tagállamait a társadalmi fejlettségük, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottság eredője alapján rangsorolja. Ezen az alapon készült rangsorban, húsz éve változatlanul az első tíz ország sorrendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Már az is meglepő, hogy a vitathatatlan szuperhatalom, az Egyesült Államok az utolsó. Ennek a magyarázatát abban látom, hogy a tíz legfejlettebb társadalmú ország között az Egyesült Államok társadalmi alépítménye a legvegyesebb. Hozzá viszonyítva a másik három óceánokon túli angolszász ország társadalma sem annyira vegyes kultúrájú. Az Egyesült Államokban a legmagasabb arányú a visszahúzó afrikai és latin amerikai lakosság aránya. Márpedig e három nagyon eltérő kultúrára nem épülhet olyan felépítmény, ami mindegyiknek megfelel. A másik három óceánokon túli angolszász országban sokkal kisebb a visszahúzó afrikai és latin-amerikai etnikum. A három nagyon eltérő kultúrájú Egyesült Államokban nem lehetséges az olyan felépítmény, ami nemcsak a puritánoknak, hanem a latin-amerikaiaknak, és az afrikaiaknak is megfelel.
Az nem meglepő, hogy a négy európai legfejlettebb ország skandináv. Ezek négyen nagyon homogén kultúrájúak, ezért a kultúrájuk által determinált felépítményük a lakosság egészének megfelel.
Svájc ugyan több nyelven beszélő népek országa, de azok mindegyike ettől függetlenül azonos. Hollandia pedig a legjobb adottságainak köszönhetően már ötszáz éve a legfejlettebb európai ország volt.
A tíz legfejlettebb társadalmú állam egyértelműen azt mutatja, hogy a legnagyobb előnyt a lakosság puritanizmusa jelenti. Még inkább ezt bizonyítja az elmúlt száz év legsikeresebb államai melyikek voltak.
A zsidóság maradt a Nyugat legfejlettebb etnikuma. Jelenleg a nagy többségük két államban, az Egyesült Államokban és Izraelben él. Az Egyesült Államokban élő zsidók a világ legfejlettebb, a leggazdagabb és a legiskolázottabb etnikuma. A saját országukban élő zsidóság is biztonságban és viszonylag jól él, de ez az Egyesült Államokban élő zsidóságnak köszönhető. Azok támogatják Izraelt, amelyik olyan módon él, amit önerőből nem lenne képes fenntartani.
Mivel Európában élő zsidóságot vallási alapon üldözték, pusztították, az ez elleni reflex késztette őket arra, hogy vallási alapon védekezzenek. Nem értették meg, hogy az ellenük irányuló gyűlölet nem a vallásuk, hanem a sikerük ellen irányult. A vallási alapú államszervezés ugyan kudarcra van ítélve, mert az országok lakosságának nem vallási, hanem viselkedési tekintetben kell homogéneknek lenniük.
Ugyanakkor a zsidó állam alapítói nem vették tudomásul, hogy a zsidóság viselkedési tekintetben, a világ legjobban kettéosztott etnikuma. A Közel-Keleten maradt zsidóság környezetének szintjén maradt. Csak akkor volt fejlett, amikor még a Közel-Kelet is fejlett volt, de ahogyan ez a társég az ipari forradalmat megélő Nyugathoz képest egyre jobban lemaradt vele a közös élettérben élő zsidóság is. A Nyugatra került zsidóság e sikeres kultúra élcsapatává változott. Sajnos nincsenek felmért adatok, de a 20. századra a Nyugaton élő zsidóság ötször, tízszer jobban élt, gazdagabb, és iskolázottabb volt, mint a Közel-Keleten ragadt hittestvérei. Ilyen szakadék egy valláson és egy fajon belül soha nem történt.
Szinte említés sincs arról, hogy a zsidó vallás az egyetlen faji alapú vallás, mert csak az lehet zsidó, akit zsidó anya szült. Ez az elv csak egyszer sérült meg, amikor a 7. században a Kazár Birodalom lakosságának jelentős hányada áttért a zsidó vallásra. Ezt a vitathatatlan történelmi tényt az európai zsidóság hisztérikusan igyekszik elhallgatni. Engem annál jobban érdekel, mert az Európa keleti felében élő zsidók többsége kazár, azaz török-tatár etnikumú. Tehát Magyarország a két világháború között az egyetlen velünk viszonylag rokonunkat, a zsidóságunk pusztítottuk. Nem véletlen, hogy ezt a témát egy országukban született zsidó, Koestler Arthur tárta fel a Tizenharmadik Törzs című könyvében. Az ugyanis aligha vitatható, hogy a kazárok felvették a zsidó vallást.

Összefoglalás.

Pályám első lényeges eredménye az volt, hogy felismertem a piac nélkülözhetetlen szerepét. Akkor a Szovjetunió nyomására bevezették az önköltségi árrendszert. Ez a legnagyobb botrányt az erőgazdaságban okozta. Ott egyéként is eleve ostobaság a termékre történt ráfordításokkal számolni, hiszen néhány fafaj esetében száz éves a termelési folyamat, annak költségeit pedig eleve reménytelen a kitermelés választékára megosztani. Annyira ostoba termékekre történő felosztást okozott a ráfordítások alapján történő árrendszer, hogy a legkeményebb Rákosi rendszerben is el lehetett fogatatni, hogy a racionális gazdálkodást csak a világpiaci árarányok bevezetése oldhatja meg.
Ez a kaland győzött meg arról, hogy az áruk és szolgáltatások árát csak a piac, a kereslet és kínálat egyensúlya képes racionálisan alakítani.

Most, 67 évvel később azt kell bizonyítanom, hogy az erdészetnél ezerszer fontosabb ágazatban az oktatásban elkerülhetetlen a piacosítás.

2018. január 5., péntek

Az Európai Unió nem lehet az Európai Egyesült Államok

Kopátsy Sándor                 PG                  2017 12 05

Az Európai Unió nem lehet az Európai Egyesült Államok

Az EU brüsszeli központja kerüli annak publikálását, hogy alakul a három világgazdasági óriás, az Egyesült Államok, vagy még inkább a négy protestáns, óceánokon túli angolszász ország, az Egyesült Államok, Kanada Ausztrália és Új-Zéland; valamint Kína, illetve a Távol-Kelet egészében az egy laksora jutó jövedelem növekedése. Brüsszelben szinte megfeledkeznek arról, hogy az EU eredeti célja a világgazdaság két másik élcsapattal való versenyképesség.
Most került a kezembe egy kimutatás, ami 2007-2016 közti tíz évben vetette össze, ha nem is az egy lakosra jutó jövedelem, de az országok nemzeti jövedelmének átlagos növekedését.
Ebből kiderül, hogy az utóbbi tíz éves átlagos növekedés az Egyesült Államokban 1.2 százalék volt. Az EU átlaga ennek a fele.
A még nagyobb tragédia azonban az, hogy az EU tagországok teljesítménye között nagy a szóródás. Az átlagosnál gyorsabban csak négy tagország, Németország, Belgium, Ausztria és Hollandia, növekedése volt. A négy mediterrán tagállam, Spanyolország, Portugália, Olaszország és Görögország, nemzeti jövedelme pedig ebben a tíz évben csökkent. Az euró övezet országainak eltérő hatékonysága még karakterisztikusabb, ha a külső eladósodottságukat vetjük össze. Ezek között a puritánok az EU átlagának az élcsapata, a mediterránok pedig a sereghajtói lettek.
Kínában pedig ez alatt mind az egy lakosra jutó jövedelem, mind a vagyon e tíz év alatt átlagos 8 százalékos növekedés történt. Tehát, nemcsak az egy lakosra jutó jövedelem, de a vagyon is ilyen gyorsan nőtt.
Az egy lakosra jutó vagyon alakulását mutató adatokat szinte soha, sehol nem közölnek. Pedig ezt azért tartom különösen fontos mutatónak, mert a mediterrán országok külső adóssága gyorsan nőtt, a nettó vagyonuk tehát jelentősen csökkent.
Az is nehezen érthető, hogy az államadóságon belül a belső adósságot is az államok vagyonvesztésnek minősítik. Pedig a belső hitelezés nem csökkenti a nemzeti vagyont. Erre az elrettentő példa, amikor Japánt a legjobban eladósodott országnak minősítik, holott Japánnak szinte az egész államadóssága belső, és a legalacsonyabb kamatozású. Ezzel szemben az államkasszában igen jelentős amerikai államkötvény és dollár van. A lényeget tekintve tehát Japán kifelé nem a legjobban, hanem a legkevésbé eladósodott ország.

Elemi elvárás volna, ha a külső eladósodást nettó számolnánk, és annak sem az összegét, hanem csak a kamatterhét vennénk figyelembe.

A Kínai Kommunista Párt tagsága

Kopátsy Sándor                 PP                  2017 12 16

A Kínai Kommunista Párt tagsága

Az ugyan alig vitatható, hogy a Kínai Kommunista Párt a történelem legnagyobb tagságú és erejű pártja. Ebben a tekintetben nem történt lényeges változás annak ellenére, hogy a taglétszám az ország lakosságához viszonyítva tovább növekedett. 2005-ben a lakosság 5.4, jelenleg pedig 6.2 százaléka. Ez a növekedés elsősorban annak a következménye, hogy az öregek tagságának a kezelése rendezetlen. Ezek többsége akkor sem szünteti meg a tagságát, ha passzív taggá változik.
Két változást mégis fontosnak tartok.
Az új tagok 40 százaléka nő. Ez akkor is jelentős, ha a párton belüli hatalom létráján felfelé haladva egyre csökken. Az pozitív változás, hogy a hatalom csúcsán lévők feleségeinek a politikai hatalma megszűnt, ahhoz képest, ami Mao és utódlása idején kártékonynak bizonyult.
A diplomás párttagok aránya gyorsan nő. Ezt ugyan nem közlik, de azt igen, hogy az új tagok többsége az egyetemek hallgatói, illetve a friss diplomások közül kerül ki. Ez fokozottan igaz a lányok esetében. Idővel ennek a párt funkcionáriusai sok között is lesz következménye. Ezt a témát már többször érintettem, mint annak a következményét, hogy a csak egy gyermeket vállalhatás hatására a leány magzatok jelentős hányadát eltávolították. Ugyanakkor már egyértelműek a nőhiány következményei. Amiből hiány van, az egyre értékesebb lesz.


Gazdasági szuperhatalommá épül Kína

Kopátsy Sándor                 PG                  2017 12 15

Gazdasági szuperhatalommá épül Kína

Évezredeken keresztül a Gyöngyfolyó torkolatvidéke volt a világ legnagyobb agglomerációja. Aztán az ipari forradalomnak a hatására, London, illetve Dél-Anglia és a vele szemben fekvő Atlanti partvidék vált azzá. Az első világháborút követően New York vette át a stafétabotot, a második világháború óta pedig San Francisco környékét és Tokiót tekinthetjük ennek. Jelenleg már egyértelmű, hogy a legnagyobb a Gyöngyfolyó vonástérsége, vagyis a Kínai Birodalomba beépülő Hong-Kong és az évezredes metropolisz Kanton, mai nevén Guangzhou egybeépülése után lesz. A Gyöngyfolyó északi partján elterülő Hong-Kong-ot és a déli partján lévő Makaót már 20 kilométeres híd köti össze, most történik a Hong-Kong és Guangzhou közti gyorsvasúti összekötetést építésének a törvényes jóváhagyása.
Hong-Kong ugyan aggályoskodik az egyre szorosabb kapcsolat okán, de a közvélemény többsége már ma is támogatja. Szerintem Hong-Kong érdeke is, hogy a világ legnagyobb kikötője csak akkor lehet, ha a hátország rajta keresztül küldheti a világpiacra a hajóit. Az ma már ugyanis vitathatatlan, hogy Hong-Kong forgalmával a világ egyetlen kikötője sem versenyezhet.
A várható jövőben Kína nyersanyag igényének harmadával egyetlen kikötő nem versenyezhet. Ez fokozottan érvényes a konténeres kínai export mennyiségére.

Kína nemzetközi versenyképességével a fogyasztási cikkek piacán egyetlen más ország sem versenyezhet. A tömegcikkek gyártásában Kína akkor is fölényben marad, amikor már a bérek ott is magasak lesznek, mert a fejlett Nyugaton hiányozni fog a futószalagok mellett is kívánatos munkafegyelem. A közgazdászok máig sem veszik tudomásul, hogy jelenleg a kínai tömegáruk terelése nemcsak azért hatékony, mert a bérek alacsonyak, hanem azért is, mert a kínai munkaerő a tömegtermelésben is fegyelmezetten dolgozik. A fejlett országok tömegáru termelése azért nem versenyképes, mert azokban a munkaerő rangon alulinak tartja a futószalagok melletti monoton munkát.

Az ember magasságlegyőző képessége

Kopátsy Sándor                 EH                  2017 12 28

Az ember magasságlegyőző képessége

Fajunk kétlábúságát a tudomány máig nem racionálisan magyarázza. Ezt a biológiai lépésünket is fejlett agyunk magyarázza. Az agyunk olyan sok új feladatot állított elénk, ami szükségessé tette, hogy hagyjunk fel azzal, hogy a mellső végtagunkat közlekedésre is használjuk. A két lábra állásunknak köszönhetjük, hogy az első két végtagunk páratlan feladatok végzésére képessé vált. Amennyire a biológia hangsúlyozza agyunk és hangképzésünk fejlettségét, annyira figyelembe sem veszi, hogy a két első végtagunk képességei hasonló minőségi ugrást tettek az agyunkéhoz. Az emberi kéz a szellemi és közlési kapacitásunkhoz zárkózott fel.
Fajunk eddigi viszonylag rövid életében elért eredményeket ugyanúgy a rendkívül fejlett kezünknek, mint a fejlett agyunknak és hangképző képességünknek köszönheti.
A magzatburkos biológiai elődeink az erszényesek már kísérletet tettek a magasságlegyőzés felé. A hársú lábuk viszonylag egyre erősebb lett, hogy nagyobb ugrásra legyenek képesek. A magzatburkosak azonban visszatértek a viszonylag hasonló erejű négylábúságra.
Amennyire egységesen elismert a két lábra állás jelentősége, szinte figyelmen kívül hagytuk, hogy az ember nagytalpú fej lett. Egyetlen említést találtam arról, hogy az ember a súlyához képest a legnagyobb talpon járó faj. Pedig elgondolkodtató, hogy a mocsári madarak kis talpon, de hosszú újakon járnak, a vízben, mocsárban, hóban, homokban járó emlősállatok pedig hasított körműek lettek. A száraz síkságokon élő lovak, szamarak pedig egyetlen lábujjukon, patájukon jártak. A mamutok és az elefántok lettek a négylábúak, az ember pedig az egyetlen, a talpán járó emlős, aminek a járásmódja szinte változatlan maradt, mert a fejlett agyának köszönhetően járműveket készített, patás állatokon lovagolva közlekedett. Sokáig kitalált járműveit hasított körmű igásállatokkal vontatta. Ez első járműve a havon, nedves fűben csúszó szán, igásállata pedig a rénszarvas volt. Ez tízezer évvel megelőzte a kerekes járművek megjelenését.
Az első jelentős szállítási és talajművelési feladatot csak a szántóföldek önözéses gabonatermelése jelentette.
Nem találtam máig magyarázatot arra, hogy az első kapás kultúrákat miért a hegyek közt élők alakították ki. Ma az elfogadott, hogy a kapás növények jó tízezer évvel előbb megjelentek a hegyvidéken élők között, minthogy a szántóföldi művelésük megvalósult volna. Ez csak a két amerikai kapáskultúra esetében vált egyértelművé. A mayák és az inkák a felmelegedés előtt mintegy tízezer évvel termeltek burgonyát, kukoricát, babot, paradicsomot, de nyoma sincs annak, hogy ezek szántóföldi termelése jelentkezett volna az időszámításuk előtti 16. században. Erre legfeljebb az ad magyarázatot, hogy nem volt igavonásra és talajművelésre alkalmas háziállatuk.
Az eurázsiai és afrikai magas-kultúrák előzményeiről szinte semmit nem tudok, a létezésükben mégsem kételkedhetek. A genetikusak tényként állapították meg, hogy a rizs, a köles, a búza és az árpa jó tízezer éve kiszelektált kapásnövény volt, akárcsak Amerikában a rizs, a köles, a búza és az árpa. Abban ugyan elve nem kételkedhettem, hogy a kultúrnövények kiszelektálása sok évszázados feladat volt. Nem ismerek olyan kultúrnövényt, amit a modern tudománynak köszönhetünk. Ez a kíváncsiságom vitt el Irakba, ahol megnézhettem a vadbúzát, mint alig húszcentis magasságú kalászos füvet, aminek, nagy meglepetésemre az érett kalászaiból nem lehetett kiverni a magot. Ez meggyőzött arról, hogy a vadon termő kalászosokból csak sok ezer éves szelekció után lehetett csépelhető gabona. ez döbbentett rá, hogy a szántóföldi gabonatermelésnek Eurázsiában is létezni kellett a kapás előzményének.
Ennek feltárására azonban nem vagyok képes. A mayákat és az inkákat sok ezer évvel megelőző kapáskultúrát leginkább a Himalája déli lejtően és Tibetben sejthetek. Tehát a kapás kultúrák először ott jelenhettek meg, ahol a gyűjtögetés feltételei télen hiányoztak. Tárolni kellett az élelmet, a terméket nem adó téli hónapokra. Erre a kalászos füvek magjai és a földben áttelelő burgonya volt a kézenfekvő lehetőség. Ezért a vad rizst, kölest, búzát és árpát nyarak végén begyűjtötték, és tárolták.
A spontán szelekciózást Irakban azzal magyaráztam, hogy a vadbúza magját csak kalászosan lehetett hazavinni és tárolni. A könnyebben kihulló néhány magot a ház körüli mocsárban elvetették. Ez a szelekció néhány ezer év alatt odáig jutott, hogy a kalászok csépelhetővé váltak.
Arra büszke vagyok, hogy kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonítottam annak, hogy az első domesztikáció jó tízezer évvel Eurázsia északi tundráján történt, ahol a gyűjtögetésre a legmostohább térségen történt meg az első háziállat, a kutya domesztikációja, és a rénszarvas csordákhoz kötődő állattartás.
Azt már korábban felismertem, hogy a sarkköri tengerpartok és élet folyóvölgyek volt az első igazi életterek, mert csak itt volt a bukóval, lándzsával elejthető állat a fóka, aminek a húsa, zsírja egész évre beosztható volt. Ezt egészítette ki az ívásra összegyűlt halak tárolható ikrája. Ezzel szemben a tengerparttól távoli tundrák voltak mind a gyűjtögetésre, mind a vadászatra a legkevésbé alkalmasak. Az volt a véleményem, hogy a tundrán volt a legalacsonyabb a népűrűség, sok négyzetkilométeren egyetlen ember, ha megélhetett.
De nemcsak az ember volt a tundrán nehéz helyzetben, hanem a kutya és a rénszarvas is.
A kutyát tartottam a legkevésbé alkalmas ragadozónak, és éppen ezért a kezdetleges fegyverekkel vadászó ember legjobb segítségének. A társég két fő ragadozója, a jegesmedve és a farkas mellett a vadkutyák fizikailag gyengéknek bizonyultak. Ráadásul néhány rossz ragadozói tulajdonságuk volt, ezért sem boldogulhattak. A kutya az egyetlen ragadozó, amelyik jóllakottan és számára elejthetetlen zsákmányra is hangosan támad, nem takarékoskodik az energiájával. Ennek következtében egyedül gyenge vadász. A vadászó embernek azonban éppen ezek a rossz vadászképességi teszik nagyon hasznos segítséggé. A kutya éberen alszik, tehát a veszély esetén riaszt. Jó szaglása biztosítja a zsákmány korai észlelését, figyelmének lekötését. Ezért a csak lándzsával, íjjal vadászó ember csak a kutyával válhat hatékonnyá. A kezdetleges kézi fegyverekkel vadászó ember eredménytelen vadász a kutya segítsége nélkül. Ugyanakkor a vadászó ember mellett a kutya tápláléka is jobban megoldott. Vagyis az ember és a kutya kooperációja a vadászatban mindkét fél számára forradalmi eredménynövekedést jelentett.
A rénszarvas is viszonylag védtelen a jegesmedvével és farkascsordával szemen. Ez a kiszolgáltatottsága kényszerítette arra, hogy óriási, több ezertagú csorda közösségébe szerveződjön. Ezek a nagy csordák pedig arra kényszerültek, hogy a legelőjüket folytonosan cseréljék, több ezer kilométert vándoroljanak. A kutyáival élő, viszonylag kisszámú emberi közösséget pedig segítségként érdekük volt befogadni. Ez az első domesztikáció tehát a rénszarvas, az ember és a kutya érdekközössége volt, nem véletlenül máig fennmaradt. Az ember és a kutya a rénszarvascsordák védelmét szolgálta. Ugyanakkor a csorda élelmezéséről is gondoskodott. Nem az ember terelte a csordát, hanem a csorda vitte magával a védelmét biztosító embereket és kutyákat magával.
A több ezer évvel később kialakult pásztorkodásban az ember, kutyáival kereste, terelte az állatoknak megfelelő legelőket és itatókat. Ilyen segítségre a rénszarvasoknak nem volt szükségük. A csorda ösztönösen tudta, hogy mikor, hol van a megfelelő élettere. Ráadásul, csak a rénszarvasok, kiváló szaglásuknak köszönhetően, találták meg a hótakaró alatti füvet, zuzmót.
A történészek azt sem hangsúlyozzák, hogy az első igásállat a rénszarvas volt, és az első jármú a síkság havain és füvében csúszó szánkó volt. Amennyire hangsúlyozott a kerekes járművek megjelenésének forradalmi szerepe, említést sem tesznek arról, hogy ezeket jóval megelőzte a szánnal történő szállítás megjelenése. A havas síkságokon a 20. századig a szánon történő szállítás volt a leghatékonyabb megoldás. Gyermekkorom falvaiban télen, csak szánokon közlekedtek, szállítottak.
Fontos volna tudatosítani, hogy domesztikáció csak akkor történt, ha az nemcsak az ember, de a kiszolgáltatott állatfajok közös érdeke volt. A sarki klímában a kutya volt az első domesztikált állat, mert a vadon életképtelennek bizonyult.
Mint említettem, az ember a gépek megjelenéséig képtelen volt a közlekedését és szállítási feladatait hegyvölgyes terepen sem a melegben, sem a havas teleken megoldani, ott önerőből nem léphetett túl a kapás növényekkel kiegészített gyűjtögetésen. Ezt láttuk az amerikai maya és inka kapás kultúrában, de az a magyarázata annak is, hogy a Himalájában is csak azért történhetett előrelépés, mert a körülvevő magas-kultúrák eredményei oda beszivároghattak.
Ausztrália elmaradottsága pedig azt bizonyítja, hogy a kapás kultúrák is csak ott alakulhattak ki, ahol a terméketlen telek élelmezésük tartalékai nélkül nem voltak túlélhetők. Mivel a melegben csak a száraz magvak és elföldelt gumók jelenthettek táplálékot, ezek megléte nélkül nem maradhattak fenn emberi közösségek.
A kapás kultúrákból csak ott lehettek gabonatermelők, ahol egyrészt megoldható volt a gabonák és gumók téli tárolása, másrészt volt olyan erős domesztikált állat, amelyik alkalmas volt a talajművelés és a szállítás elvégzésére, ugyanakkor elég csapadék, vagy a gravitációs öntözés megoldható volt. Ezt jól bizonyítaná az olyan térkép, ami megmutatná, hogy a jégkorszak megszűnését okozó felmelegedést követő ötezer évben a szántóföldi gabonatermelés csak ott volt megoldható, ahol gravitációsan, azaz elárasztással lehetett a gabonákat öntözni, vagy az éves csapadék meghaladta az ezer millimétert.
Ezt a korlátot először az időszámításunk utáni első évezred végén a Golf Áram által enyhe telű, és párás éghajlatú Nyugat-Európában oldották meg, ahol megjelenhetett az öntözést nem igénylő búza és árpa termelése. Ez azonban csak akkor kerülhetett fölénybe az önözéssel termelt gabonával szemben, amikor az állati igaerőt lecserélhették a gépek.
A természetes csapadékra épült mezőgazdaságban a kerekes járművek hatékony használta azonban az igavonó állatokénál lényegesen nagyobb erőt igényelt. Ezt jelentették a traktorok, majd a termést betakarító gépek. A színt emelkedések legyőzéséhez az állati erő kevés és drága.

Arra mégsem figyeltünk fel, hogy a sokszintű lakások, irodák liftekkel történő kiszolgálása hogyan fejlődött. Erről láttam ma statisztikát. 1930-ben a legmagasabb épület a 320 méter magas Epeire State Building volt, a liftjei 6.1 méter/másodperc sebességgel emelkedtek. 2010-ben Burj Khalifa 504 méter magas, és a liftje 10 méter/másodperc sebességű. 2015-ben Shanghai Tower 579 méter magas, és a liftje 20.5 méter/másodperc sebességű.

Az emberi faj minőségi szelekciója

Kopátsy Sándor                 EH                  2017 12 29

Az emberi faj minőségi szelekciója

Nehezen magyarázható, hogy a társadalomtudományok nem foglalkoztak, és ma sem foglalkoznak minden a faj fejlődését szolgáló szelekciójával. Ez az emberi faj életében soha nem volt olyan fontos kérdés, mint korukban. Ma ugyanis minden társadalomra, elsősorban a fejlettekre a kontraszelekció a jellemző.
Tizenéves koromban elragadott Németh Lászlónak Minőség forradalma címmel megjelent esszégyűjteménye. Öreg koromban pedig az izgat, hogy jelenleg a már nem túlnépesedő, éppen ezért gyorsan fejlődő társadalmakban kemény kontraszelekció a jellemző. A világ népességének ötödét kitevő fejlett társadalmak mindegyikében úgy csökken a népesség, hogy az új generáció mennyisége a fejlettebb felében egyre szűkítettebben, az elmaradottban pedig viszonylag bővítetten termelődik újjá. Ismereteim szerint, fajunkra ugyan soha nem volt jellemző a minőségi szelekció, mégis fajunk óriási, Eurázsiában és Afrikában élő többsége minden vadon élő fajhoz viszonyítva fejlődött gyorsabban. Ennek okát a társadalomtudományok nem keresik.
Életem talán leglényegesebb felismerésének azt tartom azt, hogy a fajunk fejlődése ott volt gyorsabb, ahol az életterében jelentős változás történt. Ebből az következett, hogy fajunk csak ott fejlődött, ahol olyan jelentős környezetváltozás történt, ami az ember számára a társadalmi fejlődés szükségességét tárta fel. Ezt bizonyítja a tény, hogy csak Eurázsia és Afrika néhány térségében történt az átlagnál gyorsabb a társadalmi fejlődés. Amíg az óceánok izolálták a kontinenseket a fejlett társadalmak eredményei nem juthattak el az egyik kontinensről a másikra. Csak az óceánok meghódítás után nyílt meg az emberiség egésze számára az ismeretek cseréjének lehetősége. Csak Amerika és Óceánia felfedezésével nyílt meg az emberiség egésze számára a közös ismeretek hasznosíthatójává válása. Ma nincs olyan emberi közösség, amit nem érint a közös társadalmi sorsunk alakításába.
Az ember az egyetlen faj, amelyik viszonylag gyorsan tágítja életlehetőségeit. Alig 150 ezer éves fajunk mai életmódja össze sem hasonlítható azzal, ahogyan megjelent. Ráadásul, mára a fejlődésünk gyorsulása olyan mértékűvé vált, ami száz évvel korábban is elképzelhetetlen volt. Életmódunknak ez az óriási változása mégsem annak eredményeként következett be, hogy fajunk minősége szelektálódott. Biológiai tekintetben sokkal fejlettebbek lettünk, de nem úgy hogy más fajjá alakultunk át, hanem genetikailag ugyanaz a faj maradtunk, csak nagyon másként élünk. Annak ellenére, hogy egyre gyorsabban változó módon élünk, de genetikailag változatlan faj maradtunk.
Ez a biológiában ismeretlen fajfejlődés szinte szelekció nélkül történt. Azt csak sejthetem, hogy mivel fajunk életének 95 százalékában, nagycsaládokban élt, amiben nem volt, nem is lehetett minőségi szelekció.
A társadalomtudomány még fel sem ismerte a családforma történelmi szerepét. Ezért nem tudunk választ adni arra, hogy miért élnek egyes fajok, elsősorban a madarak, életre szóló párban. Ugyanakkor a rovarok nem ismerik az életre szóló párválasztást. Az emlősök pedig nagycsaládban élnek, amiben csak az erősebb hímeknek vannak utódai.
Fajunk gyűjtögetőként, tehát élete 95 százalékában, nagycsaládokban élt. A kiscsalád alig ezer éve, és akkor is csak a kis Nyugat-Európában jelent meg. A tovább terjedését aztán az ipari forradalom indította útjára. A tőkés volt az első olyan munkaadó, amelyik nem családot, hanem személyeket vásárol függetlenül attól, hogy milyen a családforma. Ennek ellenére a tőkés osztálytársadalmakban a kiscsalád vált jellemzővé.
Jelenleg nagycsalád csak a több feleséges társadalomban, a mohamedán világban maradt fenn, de ott is visszaszorulóban van. Ez a családforma jogi értelemben is elfogadott csak húsz mohamedán országban, és ezeknek is a több feleséges családok számának felét, harmadában van egynél több feleség.
Ezeket az adatokat látva, meg kellett állapítanom, hogy ahol a többnejűség elismert, csak a gazdagok tarthatnak több feleséget. A férfi korosztályok harmadának viszont nem lehet felsége.
Azt ugyan vadászként felismertem, hogy a szarvasok között az erős hímek között folyik a párosulásért verseny. Legfeljebb a megszületett hímek hatodának lehet utódja. Tehát nagyon kemény a minőségi szelekció. De arra nem jöttem rá, hogy a több nejűséget elismerő társadalmakban is, a férfiak maximum harmadának nem jut feleség. Az ugyan nem egyértelmű, hogy a több felséget vásárló férfiak biztosan az átlag feletti képességgel rendelkezők, mert nemcsak a gazdagságukat örökölhették, de a társadalmi pozíciójukat is. Márpedig az elmaradt társadalmakban az anyagi jólét elsősorban hatalomfüggő.
Arra csak most döbbentem rá, hogy az emberiség negyede mohamedán, és ez a vallás megőrizte a többnejűség lehetőségét. A húsz mohamedán vallású ország mindegyikében jogi értelemben elfogadott a többnejűség. Az adatokat látva döbbentem rá, hogy a többnejűség lényegében a társadalmi és szellemi téren erős férfiakra történő szelekció volt. Mohamed életében az uralkodó osztály a lakosság tizedét sem képviselte. Az ilyen társadalmakban a többnejűség azt jelentette, hogy feleségre csak ez a szűk réteg számíthatott.
A demográfiát, ezen belül a családformát a társadalmak egyik legfontosabb jellemzőjének tartottam. Ennek ellenére, ezzel csak az európai kultúrában foglalkoztam.
A Nyugat ezer év alatt történt felemelkedésének kulcsát a kiscsaládos jobbágyrendszerben látom. Ez volt a fajunk történetében a gyermekvállalás első, és sokáig egyetlen korlátozása. Azzal, hogy a nyugat-európai kereszténység a jobbágyok gyermekeinek csak az olyan házasságát, ezzel gyermekvállalását ismerte el, ami mögött előfeltétel a házasulandók jobbágytelekkel rendelkezése állt. Ennek az lett a következménye, hogy a jobbágyok gyermekei csak akkor válhattak szülőkké, ha már ők lettek a szüleik jobbágytelkének örökösei. Mivel a jobbágytelkek száma legfeljebb évi 1-2 ezrelékkel nőtt, erre a lassú növekedésre kényszerült a gyermeket vállalható családok száma. A spontán népszaporulat ennél sokkal gyorsabb lett volna, a jobbágyok gyermekeinek házassága, gyermekvállalhatósága egyre jobban kitolódott. Négy-öt generáció után a házasságkötők átlagos életkora a nemi érettség után már tíz évvel kitolódott.
Életemben kevés társadalmi tény döbbentett meg jobban, mint a nyugat-európai feudális társadalmakban a házasságok megkésleltetett ténye. Ismereteim szerint, nincs arra példa, hogy az utódvállalás nem a nemi érettséggel kezdődött. A nyugat-európai kiscsaládos jobbágyrendszer unikum abban, hogy a túlnépesedés ellen az utódvállalást a nemi érettség utánra tolt gyermekvállalással csökkentették. Még utalást sem találtam arra, hogy Nyugat-Európában közel ezer évig működő jobbágyrendszer kizárta annak a lehetőségét, hogy a szexuális érettség első tíz évében ezzel az ösztönünkkel élni lehessen. Ekkor értettem meg a középkori társadalmakra jellemző bigott vallásosságot, és kegyetlenséget. Nem tudok elképzelni nagyobb szellemi feszültséget, mint amit a nemi érettség első tíz évében a szexuális ösztön elnyomása jelentett.
Azt sokszor leírtam, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszerben a viszonylag sok gyermek között biztos jövője csak a legidősebb fiúnak volt, mert csak ez számíthatott arra, hogy a szülei társadalmi szintjén maradhat. Még nem írta le senki, hogy mivel a szántóterület növelhetősége nagyon lassú volt, és a földesurak érdekét sértette, a telkek csökkentése, ezer év alatt alig növekedhetett a gyermeket vállalható jobbágycsaládok száma. Ebből fakadóan a jobbágycsalád sok gyermekéből csak a legidősebb munkaképes fiú, és egyetlen lány számíthatott arra, hogy a szüleik társadalmi helyzetében maradhatnak. Az idősebb fiútestvér megkülönböztetett rangja még gyermekkorom falujában is élt. A legidősebb fiút az öccsei magázták, aki viszont tegezte az öccseit. A lányok esetében nem volt ilyen megkülönböztetés. Köztük a születési sorrend nem határozott meg rangsor.
Máig nem értem, hogy az irodalom alig méltatta figyelemre, hogy a testvérek között milyen kemény lehetőségkülönbségek voltak.
Arra azonban én sem jöttem rá, hogy a muzulmán többnejű társadalmakban milyen korlátozottság volt jellemző. A lányok várhatós sorsa attól függött, ki vásárolja meg őket. Ebbe ugyan nem volt beleszólásuk, mert az apjuk annak adta el őket, aki magasabb árat fizetett. A vásárló férj gazdagsága ugyan gazdagságot jelentett, de a feleségtársak érdekellentéte megmérgezett mindent.
A többnejűségű társadalmak azonban a férfiak szegényebb hányadának volt az igazi pokol. Ha csak a férfiak huszada tartott átlagosan három feleséget, a férfi korosztály hetede feleség nélkül maradt. Nincsenek ugyan adataim arról, hogy jelenleg a muzulmán társadalmakban a férfiak hány százalékának van egynél több felsége, és mekkora az átlagos többnejűség. A többnejűséget elismerő társadalmakban a leggazdagabb egy százalék ma is akár tíz feleséget is tarthat. Ez pedig azt jelenti, hogy csak ennek a felső egy százalék feleségeinek hatására a férfi korosztály tizede feleség nélkül marad. Erre utaló adatot azonban csak arról találtam, hogy milyen horribilis ára vannak a feleség vásárlásnak. Ahol ugyan a férfiak tizede többnejű, a férfiak szegényebb negyede számára anyailag is elképzelhetetlen a feleségvásárlás. A nagyon szegény Afganisztánban az egészséges és fiatal feleség ára 12-20 ezer dollár között van. Vagyis a fiatal férfiak harmadának elérhetetlen.
Jelenleg már csak a mohamedán országokra jellemző, hogy az erősebbek jobban szaporodnak, mint a gyengék. Ez a jelenkori tény világosított fel arról, hogy világosabban lássam a másfél százados török uralom lényegét. Móricz Zsigmondnak és Erdei Ferencnek köszönhetem, hogy az Oszmán Birodalom uralmát próbálom tárgyilagosan megítélni. Magyarország történészei ezt a megszállásunkat nemzeti tragédiaként láttatják, holott az ezer éves történelmünkben talán éppen az a megszállás hozta a leglényegesebb és legpozitívebb társadalmi változásokat.
Kezdem azzal, hogy éppen most a reformáció 500. évfordulóján illene hangsúlyozni, hogy a Nyugat kereszténységének legnagyobb eseménye csak azért hagyhatott jelentős nyomot a történelmünkben, mert ennek csak azért lehetett mély hatása a történelmünkre, mert az ország jelentős, főleg magyar etnikumú területe éppen oszmán Hódoltság alatt volt. Ezt akkor jobban megérezte a kor embere, mint ma a magyar történészek.
Már többször leírtam, hogy a hatvanas években került a kezembe Werbőczy naplójának az a része, amelyikben beszámol, hogy mit mondott neki a Regensburgi Birodalmi gyűlésen Luther Márton. Ő ugyanis az ország északi térségében fennmaradó, Habsburg uralkodás alatti része, a Királyi Magyarország követeként volt oda hivatalos. Luther ment oda hozzá, és elmagyarázta az oszmán terjeszkedés politikai hatását. „Nemcsak én nem lehetnék itt, de Németország lakosságának nagyobb fele sem lehetne protestáns, ha a hisztérikusan pápista Habsburg Spanyol Osztrák Birodalom nem volna a Szultán birodalma által fenyegetve. Ők nem akarnak terjeszkedni, téríteni Európában.” Vagyis a reformáció győzelmének politikai feltétele volt az Oszmán Birodalom ereje. Ez bármennyire nyilvánvaló, a magyar protestáns egyházak vezetői sem veszik tudomásul.
Werbőczy ugyan a Habsburg császár követe volt, de megértette Luther véleményét. Ezért a következő birodalmi gyűlésen ő ment Lutherhez véleménycserére. Ezért szerettem volna látni Werbőczy naplóját. Természetesen a tekintélyes lutheránus papoknál érdeklődtem. Nem tudtak róla. Jó húsz évvel később tudtam meg, hogy a Budapesti Lutheránus Teológiai Főiskola könyvtárában őrzik.
Számomra azonban ennél is fontosabb, hogy Erdély aranykora akkor volt, amikor a Fejedelemség a Szultán provinciája volt. Erre már Móricz Zsigmond diákkoromban megtanított.
Még fontosabb, és máig ható történelmi befolyása annak van, hogy az Oszmán Hódoltság nemcsak a vallásszabadság és a nagyobb jobbágyszabadság térsége, hanem itt történt meg az alföldi parasztok polgárosodása is.
Számomra kijózanító élmény volt az 1847-es népszámlálási adatok megismerése. Kiderült, hogy magyar városi önkormányzat csak ott volt, ahol Hódoltság volt. A többi város polgársága vagy nem magyar volt, de ha magyar, akkor egy főpap, vagy egy magyar arisztokrata felügyelete alatt volt. Azt csak öregkorban ismertem meg, hogy a független parasztok polgársága milyen jól vizsgázott. A skandináv és az alpi népek polgárságának többsége paraszt volt. Magyarországon a nagy alföldi városok önkormányzata keményen független volt.
Visszatérve a több nejű társadalmakra. Azok másik megdöbbentő adata, hogy a többnejű házasságban született gyermekek halandósága az országos átlag többszöröse volt. Az apák számára a sok gyermekük nem jelentett az egy feleséges apákéhoz hasonlítható kötöttséget, hiszen számukra az évente több gyermekük születése és felnevelése egészen más, mint ahol egyetlen gyermek születik. Ennél is nagyobb szerepe volt annak, hogy a feleségek számára a másik felség gyermeke az ő gyermeke rovására örökölt. Ezért gyakori, hogy a feleségek a felségtársaik gyermekeit megmérgezik.
A többnejűség problémájával soha nem foglalkoztam, pedig ez az emberiség negyedére jellemző. A társadalomtudományok azonban nem, vagy csak alig foglalkoznak vele. Mivel a fejlett, puritán keresztény és konfuciánus, azaz puritán társadalmakban nem probléma, közömbösen kezelik.
A történészek a hadseregek csatáit megkülönböztetett figyelemmel értékelik, de még nyomát sem találtam annak, hogy mitől függ a katonák értéke. Pedig óriási szerepe van annak, hogy a legénység tagjai családot fenntartó, felességét és gyermekeit otthonhagyók, vagy család nélküliek. Márpedig a legénység önfeláldozása, a halál kockázatának vállalása ezen múlik. Azt már a keresztes hadjáratok sorozásán észrevettem, hogy az első fiúk nem voltak besorozhatók. A nála fiatalabbaknak azonban nem lehetett jövőképe, hiszen nekik nem jutott jobbágytelek.
A többnejűséget elismerő kultúrákban a korosztályok jelentős hányadának, legalább harmadának reménye sem lehetett arra, hogy felsége, gyermeke lehessen. Ezeket a reménytelen fiatalabb gyerekeket vitték el már gyermekkorukban janicsár iskolába. Írni, olvasni tudó katonákat neveltek belőlük, akiknek reményük sem lehetett arra, hogy felségük, gyermekük lehet.


A legnagyobb demográfiai felismerésem azonban az 1990-es kínai reform után ért. Ott ugyanis az egyelten gyermek vállalhatóságával, a többnejűséggel ellentétes tapasztalatok váltak nyilvánossá. Kiderült, hogy az egyelten gyermek nevelése minőségi tekintetben sokkal eredményesebb. Azt korán felismertem, hogy a viszonylag jómódú és diplomás szülők gyermeknevelése sokkal hatékonyabb, mint a családok alsó jövedelmi és iskolázottsági ötödében. Az egységes egyetlen gyermekre történő kínai korlátozást ugyan elkerülhetetlen és talán egyetlen járható megoldásnak minősítettem, mert tudtam, hogy a családok felső tizede akár négy gyermeket is eredményesebben felnevel, mint az alsó tized egyet sem.
Mégis elszégyelltem magam, amikor a kínai tapasztalatok bebizonyították, hogy az egyetlen gyermek a szegény és iskolázatlan családokban is sokkal eredményesebb, mint a több felnevelése. Azt ugyan belátom, hogy a konfuciánus kultúrákban a gyermekek iskoláztatását a szülők még a nyugati protestánsoknál is hatékonyabban teljesítették. Ezt az évezredes mandarin rendszerrel magyarázom. Az Egyesült Államokban élő dél-koreai családok a gyermekeik nevelésére és iskolázására az országos átlag háromszorosát fordítják.


Oroszország teljesítménye

Kopátsy Sándor                 PG                 2018 01 01

Oroszország teljesítménye

A magyar politikai elit és a közgazdászok szinte úgy kezelik Oroszországot, mintha semmi érdekünk nem fűződne ahhoz, mi történik ott. Onnan kapunk olajt és gázt, méghozzá viszonylag kedvező áron, és a magyar mezőgazdasági exportunk legjobb fogadója. Amennyire sok hátránnyal is járt, hogy 1990 előtt csatlósai voltunk, annyira előnyös, hogy tőlük kapunk energiahordozókat és jó vevőnk a mezőgazdasági termékeinknek.
A csatlósságot nem mi választottuk, de annak sem csak hátrányai, előnyei is voltak. Amikor a rendszerváltás után szuverén állam lettünk, ostobaságnak minősítettem, amikor a történész miniszterelnökük meghirdette a „konyec” jelszó alatt értett teljes szakítást. Még egy valóban rossz szomszéddal is jóban kell lenni, nemhogy egy szuperhatalmi státuszát veszetett nagyhatalommal.
Azt ugyan megértem, hogy az úri középosztályt képviselő Antall József csak a csatlósságunk hátrányaira emlékezett, de a tények tudomásul nem vétele egy miniszterelnök súlyos hibája.
Hiba azt is elhallgatni, hogy Oroszország nemzeti jövedelme Putyin első ciklusában átlagosan 7 százalékkal növekedett, kétszer gyorsabban, mint az EU tagállamoké, köztük Magyarországé. Az ugyan vitathatatlan, hogy ezt a példátlanul magas olajáraknak köszönhette, de elhallgatni nem bölcs magatartás. Az ország lakosságának magatartását ugyan nem a puritanizmus, a takarékosság, a beosztás, a szorgalom jellemzi, ezért a puritán Nyugat népeivel csak akkor tarthatja a lépést, ha magas a nyersanyagok ára. Biztos voltam abban, hogy Oroszország vidám menetelésének vége az 50-60 dollár/hordós árak mellett. Mivel semmi remény nincs arra, hogy az olajárak a jelenlegi szintjüknél magasabbak lesznek, nincs remény arra sem, hogy Oroszországba visszatérhet az éves 7 százalékos növekedés. Ezt az orosz politikai elit is tudja. Ezért csörgetik a kardjukat, mert a népük a katona sikert még a kenyér áránál is fontosabbnak tartja.

Számunkra azonban nem érdek a minél erősebb Orosz Birodalom, mert a gyenge szomszéddal mindig könnyebb üzletet kötnünk, mint az erejében az indokoltnál is jobban bíznak. 

Mobilinternet előfizetések

Kopátsy Sándor                 PP                 2017 12 24

Mobilinternet előfizetések

Hat év alatt négyszeresénél is nagyobbra nőtt a mobilinternet előfizetők száma. Aligha van a magyar társadalom fejlődését mutató ennél fontosabb adat. Azt ugyan én sem tudom, hogyan nő fel a következő nemzedék egy olyan társadalomban, amiben több mobilinternet működik, mint amennyi család van, de tudom, hogy ettől jobban függ, mint a következő választás eredményétől, amiben biztos vagyok.
Hosszú életemben ritka alaklom volt, hogy kíváncsi voltam az újság megjelenésére, a hír bemondására, mert nem tudtam, mit fogok olvasni, illetve hallani. Jelenleg is nagy ritkaság az olyan hír, ami meglepő információt tartalmaz. Tudom, hogy most gyorsan növekszünk, de arról nem kapok információt, hogy mások milyen gyorsan növekednek. Pedig számukra az a fontos, hogyan fejlődünk másokhoz viszonyítva. Ezt annak ellenére tudom, hogy a kommunikációs csatornáink nem közölnek ilyen adatokat. Azt is tudom, hogy életem során ritka alkalom volt, hogy másoknál gyorsabban növekedtünk. Most sem kell szégyenkezni, hiszen ezer éve akarunk felzárkózni, mégis egyre jobban lemaradunk.
Számomra azok a megbízható adatok, amiket nem közlünk.
Az első ilyen adatom az átlagos testmagasság. Örömmel látom, hogy ezzel a mércével mérve, nem kell szégyenkezni. Az életem során 15 centivel lettünk magasabbak.
Csalhatatlan mutató a várható életkor is. Ebben sem állunk rosszul. Az ENSZ közel 50 éve használja ezt a mutatót, de a politikusok gondosan elkerülik. Az ENSZ három mutató eredőjével méri a tagállamai társadalmi fejlettségét. Magyar kommunikációban mégsem találkoztam az említésével.
A jelenkor talán legfontosabb mutatója az átlagos iskolázottság. Ezt a mutatót az ENSZ is korrigálja azzal, hogy az oktatás hatékonyságát is figyelemmel kíséri. Ez az úgy nevezett PISA mutató, amivel különösebben nem dicsekedhetünk.
Még a szakmán belül sem találkoztam olyannal, aki tájékozott volt abban, hogyan állunk a fenti mutatók alapján.
Ebben a kommunikációs csatornáink is hibásak. Azt napról napra közlik, hogy hol esett le egy repülő, hol fordult az árokba egy busz, hol áradt meg egy patak, hol esett sok hó, hol szökött meg egy tigris. A kommunikációs csatornáink híranyaga hasonlít arra, ami gyermekkorom falujában a padokon jellemző volt. Csak a rossz hír volt ott is a hír. Ez mostanra sem módosult. Hála a mobilinternet elterjedésének szinte mindenki, főleg a fiatalok, válogathatnak a hírcsatornák között.