2013. december 18., szerda

Mandela meghalt

Kopátsy Sándor                   PP                 2013-12-11

Mandela meghalt

Meghalt a Dél-afrikai Köztársaság legendás múltú elnöke. Fekete forradalmár létére a világ egységesen gyászolja. Valóban neki köszönhető, hogy ebben a bányakincsekben rendkívül gazdag országban viszonylag simán folyt le az elmúlt negyven év. Ezt az országok szivárvány köztársaságnak nevezik, hiszen a fajok minden színe megél benne.
Ami ott történt, valóban elismerésre méltó, de senki sem meri kimondani, hogy az ország jövője zsákutca. Nemcsak féktelenül szaporodik a lakossága, de az etnikai összetétele is tovább romlik. Nincs a történelemben példa még arra sem, hogy egy társadalom elviselhet ilyen népességrobbanást. Még akkor sem, ha a lakosság csak nyugati fehérekből állna. Ebben az országban, ezek azonban egyre kisebb arányúak lesznek. Ezek a fehérek ma néhányszor gazdagabbak, sokkal iskolázottabbak jelenleg, és a jövőben még inkább azok lesznek.
Elég volna az európai zsidóság történetére gondolni, ahol a sokkal fejlettebb, gazdagabbak, iskolázottabbak voltak, mint a dél-afrikai feketék valaha lehetnek, mint a zsidó etnikumok, amelyik lelkesen asszimilálódott, mégis irtották, pusztították, üldözték őket.
Azt, hogy milyen embermészárlás lesz Dél-Afrikában, azt elképzelni sem lehet. Az ott élő fehéreknek csak egy lehetőségük marad, a kivándorlás. Szinte minden fejlett ország szívesen befogadja őket.

Nem is az ő soruk reménytelen, hanem a fejlett világ naivsága. Abban a hitben élnek, hogy Mandela valami csodálatosat alkotott, holott az kellene felismerni, hogy Afrikában egyetlen államnak sincs örömöt adható jövője. Ott érik meg egyre jobban az emberi faj történetének a legiszonyatosabb embermészárlása.

A német Nagy Koalíció példája

Kopátsy Sándor                 PP                   2013-12-17

A német Nagy Koalíció példája

A német közép-jobb pártpáros fölényesen megnyerte a választást, de néhány mandátummal kevesebbet kapott, mint az összes többi. Ezért kénytelen lett koalíciós partner keresni. A keresgetésnek a végén a második legerősebb, a közép-bal szocialisták maradtak. Mivel azok is joggal érezték, hogy egyenrangú, helyesebben azonos súlyú társak nem lehetnek, a tagjaik szavazatát kérték. Tegnap derült ki, hogy a tagság háromnegyede egyetért a kormányban való részvétellel. Így megalakulhat a kétharmados többségű kormány. Ilyen többség régen volt.
Számomra megkülönböztetett örömöt jelentett a kimenetel, mivel Magyarországon a tavaszi választások előtt példátlan távolság, szembenállás van az erős közép-jobb Fidesz, és a nem elég erős, közép-ball, szoclib koalíció között.
A választás előtt ugyan egyértelmű, hogy a közép-jobb kormány nálunk eredményesebb lesz, mint a német testvérpártja, a szoclib koalíció azonban semmi közöset nem keres a várható győztessel. Ezért előre látom, hogy semmi lényeges változás nem történhet a tavaszi választáson, marad a közép-jobb és a szoclib elkeseredett harca, amiben egyik fél sem azt keresi, ami közös, hanem azon acsarkodnak, ami elválaszt.
Ez nem is volna olyan érthetetlen a számomra, ha a magyar liberálisok százötven éves múltja nem ennek az ellenkezőjét bizonyította volna.
Ugyan ma nagyon más a közép-bal, mint a kiegyezés után volt, és nagyon más a közép-jobb is, mégis sokat mondhat a párhuzam.
A közép-jobb számomra a nemzeti, viszonylag konzervatív és klerikális. Ilyen volt az első világháború előtt, a két háború között, és ilyen a rendszerváltás óta. A bolsevik uralom alatt nem volt, mert nem is lehetett semmilyen.
A liberálisok a bolsevik rendszert jobban tudomásul vették, mint amennyit én indokoltnak tartottam volna. Ezt nemcsak a szélső, de a közép-jobb fel is rója nekik. Én ugyan a kevesek közé tartozom, akik ennek a pozitív hatását értékelem, tehát nem rovom fel nekik. Abban, hogy mi lehettünk a legvidámabb barakk, nélkülözhetetlen volt a szerepük.
A rendszerváltást is azzal kezdték, hogy a várható győztessel, az akkor még közép-jobb Magyar Demokrata Fórummal keresték a szövetséget, kötöttek Paktumot. Ebben motiválta őket, hogy féltek a jobboldaliságától, különösen az antiszemitizmusától. Antall József odaültetésével azt ugyan elintézték, hogy az MDF ne legyen túlságosan jobb oldali, de ez olyan sikerrel járt, mai a következő választáson a katasztrofális vereségüket, ugyanakkor azonban a baloldali MSZP abszolút győzelmét hozta.
A liberálisok az MSZP győzelmét látva hirtelen vele kötöttek koalíciót. Ezt a kormányt pedig azzal buktatták meg, hogy végül túlzottan liberális lett.
Abból, hogy túlzott befolyásuk előbb a középé-jobb, majd a szoclib pártot buktatta meg, nem vonták le a tanulságot. A magyar társadalom többsége közép-jobb, ha az megbukik, a második erő kerül hatalomra, a közép-ball. Mindkettő bukásra van ítélve, ha liberális befolyás alá kerül.
Ebből csak az Orbán vezette Fidesz tanult, és a liberálisnak indult pártjából olyan közép-jobb pártot formált, aminek a legnagyobb esélye van a győzelemre. Váratlanul meg is nyerte a következő választást. De nem eléggé ahhoz, hogy egyedül kormányozzon. Koalíciót kötött a Kisgazdapárttal. Korán győzött, és a sokkal több kapcsolati tőkével, és káderállománnyal rendelkező szoclib összefogás megakadályozhatta a Fidesz kormányon maradását. A liberálisok a Fideszt azonban eleve elutasították, mint együttműködésre számításba jöhető partnert.
A kor történései máig nem hangsúlyozzák, hogy a liberálisok a történelmük folyamán először nem a hatalommal, hanem az ellenzékkel kötöttek szövetséget. Nem lehet azt állítani, hogy azok közelebb voltak hozzá, mint a liberálisból átváltozott Fidesz. Ferenc József ugyan csak konzervatív, a változásoktól irtózó, de liberális igazán nem volt.
Horthy sem sokkal okosabb a császárnál, de meggyőződéses antiszemita, és konzervatív, az arisztokráciához dörgölőző, minden liberálist ellenző volt.
Rákosi merev sztálinista volt, aki a liberálist ugyanúgy ellenségnek tartotta, mint a parasztot, mégis a megmaradt szidóság lihegő kiszolgáló módon támogatta. Moszkva mellett csak a hazai zsidóságra építhetett. Ezt a magyar közvélemény soha nem fogja megbocsátani a zsidóságnak. Én ebben a tekintetben is pozitívnak tartom a szerepüket, mert olyan rendszert szolgáltak, amin változtatni nem lehetett. Ahogy megérezték Moszkva változtató szándékát, azonnal a reformok mellé álltak.
A Forradalom bukását követő megtorlásban is főszerelők lettek. Ezt megértem, mert felismerték a forradalomban elszabadult antiszemitizmus veszélyét.
A stabilizálódás után azonban újra a reformerek élcsapata lettek. Az új gazdasági mechanizmust elsősorban nekik köszönhetjük.
A Szovjetunió összeomlásának jeleire az ellenzék élcsapata lettek, de először önállósulva, saját párttal, az SZDSZ-szel.
Ahogy sikerült Antall Józsefet az MDF és a kormány élére ültetni, velük kötöttek paktumot.
A következő választás után pedig már a baloldali MSZP-ével kormányoztak közösen.
Igazán ellenzékiek csak a Fidesszel szemben lettek, és maradtak mostanáig.
Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy a magyar liberálisok, lényegében a magyar zsidóság, százötven év után először, miért nem keresi a hatalommal való együttműködés lehetőségét.
A Fideszre sokat el lehet mondani, de azt nem, hogy távolabb állnának a liberalizmustól, mint Ferenc József, Horthy Miklós, Rákosi Mátyás. Velük, a realitást figyelembe véve, tudomásul vették az együttműködés szükségességét, Orbánnal azonban nem találnak semmi közöset.
Pedig nem kell nagy fantázia annak megértéséhez, hogy a magyar társadalomban sokkal könnyebb a politikai hatalom birtokában maradni azzal, hogy a közép-jobb sem sátán, mint ellene küldve.
Annak ellenére, hogy a magyar választóknak mintegy 5 százaléka liberális pártot akar, a 90 százaléka liberális ellenes. Aki velük szövetkezik, sokkal többet veszít, mint nyer. A következő választáson a Fidesznek semmi sem adhat nagyobb segítséget, mint az, ha Gyurcsány tagja az ellenzéki koalíciónak. De még Bajnai miniszterelnök jelöltsége is több szavazatot veszít, mint amennyit hoz. Alapvető stratégai hiba volt az ő miniszterelnökségének még a felvetése is, nemhogy az ahhoz való görcsös ragaszkodás.

Ahhoz már késő van, hogy a baloldal ne ellenséget lásson a választást megnyerő Fideszben, de talán a mi választásunk eredménye elegendő lecke les ahhoz, hogy belássuk, a közép-jobb magyar társadalomban, öngyilkosság a közép-jobban a gyűlöletes ellenzéket látni.

2013. december 16., hétfő

Nyers Rezsőtől megvonták a nyugdíja kiegészítését

Kopátsy Sándor               L. Nyers               2013-12-04

Nyers Rezsőtől megvonták a nyugdíja kiegészítését

A Fidesz kormány ugyan a magyar történelemben példátlan többség birtokában kormányoz, és semmi kétségem, hogy megnyeri a következő választásokat is. Ezért veszem tudomásul azokat a döntéseit is, amelyekkel politikai vagy szakmai szempontból nem értek egyet. A demokrácia alaptörvényének tartom, hogy a választók meghatározott többségének támogatásával mindenre van felhatalmazása. Nem értek egyet azzal a liberális logikával, hogy az ellenzéket is meg kell hallgatni, és a véleményét figyelembe venni.
A demokráciában is csak olyan ellenzéknek van joga a beleszólásra, amelyik mögött bizonyos választói támogatás van. Ezt az alkotmány biztosítja azzal, hogy bizonyos törvények meghozatalához nem elég az abszolút többség.
Most is tudomásul veszem, hogy a magyar választók többsége felelőssé teszi a bolsevik évtizedek alatt a hatalomban szereplő személyeket. Függetlenül attól, kinek milyen szerepe volt.
Azt, tehát nem vitatom, hogy a kétharmados hatalomnak nincs joga megvonni valakitől a számára korábban biztosított nyugdíj kiegészítést, csak azon szomorkodom, hogy ilyen mégis megtörténik.
Ha valaki sokkal indokoltabban kap szobrot, mint Horthy, Bethlen, Vass, Nyírő, akkor Kádár, Nyers, Fehér és Erdei azok közé tartoznak. Abban sem kételkedem, hogy a véleményem megegyezik a 20. század nyugati, és a jövő magyar történészeiével.
Ezt azért írom le, mert kötelességemnek érzem, mint a kor még élő tanúja.
A magyar történelemben még nem volt olyan négy évtized, amiben annyi fontos társadalmi lépést tettünk, pedig kezünk, lábunk meg volt kötve.

Számomra Nyers Rezső ennek a kornak az egyik legjelentősebb alakja volt. Ráadásul, nagyon szerény és önzetlen. 

Marx

Kopátsy Sándor                PE                   2013-12-06




Marx történelmi helye, az európai bolsevik rendszerek összeomlás után, rendezetlen maradt. Nyugaton szinte megfeledkeztek róla, ugyanakkor Kínában lélegzetelállító sikert arat. Nyugaton a zseniális tudós egy megbukott világvallás alapítója lett, a Távol-Keleten pedig az elmélete példátlan sikerű gyakorlattá vált. Ott sem rá hivatkoznak, csak a gyakorlatban alkalmazzák az elméletét.
Vitathatatlan, hogy Nyugaton Marx a társadalomtudomány egyik legnagyobb gondolkodója maradt. Mégsem mint tudós, hanem mint vallásalapító forradalmár fejtette ki történelemformáló hatását.
A legnagyobb dialektikus materialista gondolkodó volt, mégis elsősorrban a valóságtól elszakadt forradalmárok vallásává süllyedt a tanítása.
Ebben elsősorban ő maga, de főleg a kor forradalmárainak elvárása volt a hibás.
Zseniális tudományos felismerése volt a történelmi materializmus. Ő ismerte fel először, hogy minden társadalomnak alépítménye, alapja, és felépítménye van, amit az alapja determinál. Ehhez a felismeréséhez azonban képtelen volt ragaszkodni. Rengeteg munkával a felépítmény működését vizsgálta, és végül oda jutott, hogy lehet olyan felépítményt létrehozni, ami megváltoztatja az alapokat. Ezzel a filozófiai felismerését a feje tetejére fordította. A társadalom „bűneinek” megváltását ígérő vallás alapítója lett.
Nem vette tudomásul, hogyha az átlagosan jellemző társadalom az alépítménytől determinált, akkor objektív adottság, amit a tudomány nem minősíthet elhibázottnak, hiszen szükségszerű.
Elméletéből, ha ragaszkodik hozzá, az következik, hogy a társalom felépítése, működése determinált, azon a politika erőszakkal sem hozhat létre lényeges, tartós változást.
Mivel Marx elsősorban a társadalmat javító forradalmár akart lenni, gondosan megfeledkezett a saját elméletéről. Az életét a társadalom általa kívánatos felépítményének szentelte.
Nem vette tudomásul, hogy a korában a társadalom alépítménye még olyan volt, amire csak tőkés osztálytársadalom épülhetett. Az elméletéből éppen az fakadt, hogy ami általános a társadalom életében, az objektív szükségszerűség. Ennek ellenére az objektív szükségszerű megváltoztatására ajánlhatott boldogító megoldást, és ezzel lett vallásalapító a tudós Marxból.
Marx nem követte saját zseniális felismerésnek a logikáját.
Ha igaz, hogy a társadalom felépítménye az alépítménytől determinált, akkor nem lehet a spontán kialakuló tőkés osztálytársadalmakat elhibázott felépítménynek tekinteni. Ha az ipari forradalom által létrehozott új alépítményre tőkés osztálytársadalmak épültek, akkor azok létezése objektív szükségszerűség, amit politikai eszközökkel nem lehet megváltoztatni. Aki más, jobb társadalmat akar, annak először annak az alapjait kell megépíteni.
Marx azzal nem is foglalkozott, hogy a társadalmak történetében mikor, mi volt az alépítmény. A logikai úttévesztését próbálta elrejteni azzal, hogy a tőkés osztálytársadalom azért rossz, mert abban a tőkés magántulajon a szervezőerő. Magával is elhitette, hogy a tőkések kisajátítása, tehát a felépítmény egy fontos elemének erősszakos megváltoztatása elegendő lesz ahhoz, hogy létrejöhessen az olyan társadalom, amiben a dolgozók lesznek a politikai hatalom birtokosai. A dolgozók politikai hatalmán már szinte spontán létrejön az általa elképzelt, tökéletes társadalom. Ezzel a tudós materialista átalakult idealista vallásalapító profétává.
Tudományos felismeréséből az következett volna, hogy először bebizonyítja, hogy az ipari forradalom után miért alakult ki szükségszerűen, spontán a tőketulajdonosok gazdasági, majd politikai osztályuralma.
Azt nemcsak Marx, de a társadalomtudományok máig sem ismerték fel, hogy a tőkés osztálytársadalom maga sem volt valami egészen más, mint általában az osztálytársadalmak. Köztük a különbséget csak az jelentett, hogy más volt a fő gazdasági profilja, és más kulturális alapra épült.
Az elsődleges gazdasági profiljuk alapján voltak földművelő, állattenyésztő, illetve iparos és kereskedő társadalmak. Mindegyik gazdasági profil előfordult, ennek megfelelően más volt az uralkodó osztály, a rabszolgatartó, a földesúr vagy a tőkés.
Azonban minden osztálytársadalomnak négy közös jellemzője volt.
1. A lakosság többsége kizsákmányolt volt. Az indokoltnál sokkal többet vontak el az eleve alacsony jövedelmükből. Azaz mesterségesen fokozták a szegénységet. Ez volt minden osztálytársadalomban a legnagyobb halálozásokozó.
2. A nemzeti jövedelem nagyon magas hányadát fordították fegyverkezésre, és háborúzásokra.  Az osztálytársadalmakban a nemzeti jövedelem 10-20 százalékát emésztette fel a fegyverkezés, és a háborús károk. A hadsereg és a háborúzás nemcsak a nyomor fokozásával, de a fegyveres harcokkal közvetlenül is jelentős halálokozó volt.
3. Az elvont jövedelem jelentős hányadát luxusra, kincsképzésre, egyházi vagyonra pocsékolták el. Szinte az elpocsékolt jövedelem aránya fordított volt, a megtermelt jövedelemhez viszonyítva.
4. Üldözték az emberek tudásvágyát. Ebben a vallások jártak az élen. A zsidó – keresztény - mohamedán vallás ezt tekintette az emberiség eredendő bűnének.
Az osztálytársadalmak fenti négy közös funkciója leleplezi az osztálytársadalmak közös célját, a népszaporulat fékezését, elsősorban a halálozás növelését.
Részletes bizonyítás helyett elég arra gondolni: Hogyan alakul a népszaporulat, ha nem működik a négy fék?
Még az is egyértelmű, hogy a négy fék ellenére az osztálytársadalmak hatezer évét az állandó túlnépesedés jellemezte.
Marx alépítmény elméletéből az fakad, hogy az osztálytársadalmak felépítményét elsősorban a túlnépesedés elleni védekezés szükségessége hozta létre. Aki túl akar lépni az osztálytársadalmakon, annak a túlnépesedési nyomást kell megszüntetni. Százötven éve még senkinek sem lehetett fogalma arról, mivel, hogyan lehet megszüntetni a túlnépesedési nyomást a halálozás mesterséges fokozása nélkül.
Ma már tapasztalatból tudjuk.
A népszaporulat megszűnt, ahol.
1. A tudomány megoldotta az egyszerű, biztos, és a későbbi szülést nem veszélyeztető fogamzásgátlást.
2. Az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem túllépte a 10 ezer eurót.
3. Az iskolázottság átlaga meghaladta a 12 évet.
Ahol a három feltétel mindegyike létrejött, megszűnt a túlnépesedési nyomás. Ahol nem, ott fennmaradt az osztálytársadalom.
Egyelőre a három feltétel csak a Nyugat és a Távol-Kelet már gazdag, puritán erkölcsű országaiban jött létre. A társadalmi átalakuláshoz nem volt szükség politikai erőszakra.
Ezért kell a fenti három előfeltételhez hozzátenni a negyediket-
4. A lakosság viselkedését a puritanizmus jellemezze.
Jelenleg az emberiség mintegy hetede él olyan társadalmakban, ahol létrejött az osztálytársadalmon való túllépés alépítménye. Az elmúlt 30 évben Kínában a politikai diktatúra állította le a gyermekvállalást, és ennek hatására példanélküli gyors fejlődés indult el a jólét és az iskolázottság megkívánt küszöbértéke felé.

Az emberiség nagyobbik felén azonban hiányzik a népszaporulat leállását biztosító gazdasági és kulturális előfeltétel. Nemcsak hiányzik, de meg sem teremthető.