2015. május 26., kedd

Az ukrán helyzet

Kopátsy Sándor               PH                     2015 05 22

Az ukrán helyzet

Tegnap arról írtam, hogy Olaszország két ország. Most arról írok, hogy Ukrajna sem egy ország. Nem gazdasági, sokkal inkább vallási tekintetben, mert a nyugati ukránok, az ukránok közel fele a római pápák, a Habsburgok és a lengyelek buzgalmából görög katolikus lett. Ezt még azok sem felejtik el, akik visszatértek az ortodox kereszténységre, vagy éppen vallástalanok lettek.
Jellemző, hogy mint a Monarchia társorsága az ortodox románok, és ukránok erőszakos térítéséről említést sem teszünk. A lengyelek sem jönnek elő vele, hogy Nyugat-Ukrajna térítésében ők is fontos szerepet játszottak. Pedig nemcsak Ukrajna, de Románia történelmi szerepe aligha érthető meg, a népük erőszakos térítése nélkül.
A másik téma, hogy az ukránok és a lengyelek mindig antiszemiták voltak, mivel ők a térségükben egyre inkább lemaradtak, ugyanakkor köztük élt az európai zsidóság legnagyobb létszámú dinamikus közössége.
Ezért aztán a nyugat- és a kelet-európai kereszténység, valamint az antiszemitizmus 20. századi történelmének felidézése nélkül nem érthetjük meg az ukrán válságot.
Az első világháború előzményei és kitörése sem érthető meg a túlbuzgó katolikus térítő Habsburgok, és a magyar politikai elitnek a szlávok terjeszkedésétől való beteges félelme nélkül. Ettől nemcsak Kossuth, de még Deák Ferenc sem volt képes megszabadulni. A politikusok között nem akadt senki, aki felismerte volna, hogy a szláv népek többsége azért volt oroszbarát, mert csak azok segítségére számíthattak függetlenségi céljai elérésében. A csehek sokkal inkább nyugat-európaiak voltak, mint mi. A szlovákok, szlovének és a horvátok pedig nyugati keresztények voltak. A Monarchiától való elszakadásunkban számolhattunk volna az ugyancsak elszakadni akaró nyugati szlávokra, ha mi nem még az osztrákoknál is kevésbé vettük tudomásul, hogy ők is függetlenek akarnak lenni, akárcsak mi. Máig nem értjük meg, hogy a horvát Jellasics a horvátok számára ugyanazt követelte, mint Kossuth a magyaroknak. De a magyar politikai elitből senki hallani sem akart arról, hogy a horvátok függetlenek legyenek.
Az első világháború kitörésében a szerepünket csak akkor érthetjük meg, ha tudomásul vesszük, hogy Magyarország a Balkán felé akart terjeszkedni, amiben a külpolitikai célunk fő ellensége a szlávok függetlenségét támogató Oroszország volt. Magyarország fő stratégiai célja már az első világháborúban is Oroszország meggyengítése volt. Ehhez a Monarchia katonai ereje nem volt elegendő, erre csak a sokkal erősebb Németország lehet képes.
Ugyanez a stratégia ismétlődött meg a második világháborúban, azzal a különbséggel, hogy erőnk Trianon után sokkal kisebb lett. Ezért fogadta örömmel a magyar vezetés, élén Horthy Miklóssal, amikor az általunk legyőzhetetlennek tartott Hitler megtámadta a Szovjetuniót. Azonnal mi is hadat üzentünk, annak ellenére, hogy Hitler ezt nem akarta, számára a magyar katonai erőnél sokkal fontosabb volt az olajjal rendelkező Románia semlegessége.
A szovjet megszállás alatt arról nem beszélhettünk, hogy a nyugati ukránok örömmel fogadták a náci csapatokat, és szinte zárt sorokban, a szovjet hadsereg egyenruhájában álltak át a németekhez, akikben Ukrajna függetlenségét visszanyerő lehetőséget láttak. A Szovjetunió szerencséjére, a nácik annyira lenézték, alacsonyabb fajnak tekinteték az ukránokat, hogy a kisebbik rossznak a sztálinista diktatúrát látták. A németek vereségét érezve, már az ukrán hadsereg aktív résztvevője lett Berlin elfoglalásának.
Jelenleg az ukrán nacionalisták a kollektivizálás során történt mintegy 3 milliós emberveszteségüket a holokauszttal állítják párhuzamba. Nem teljesen alaptalanul. Ukrajnának a Szovjetunióban töltött hetven esztendejét azonban két részre kell osztani. Sztálin uralma alatti időt joggal kezelik negatívan. Sztálin halála után azonban viszonylag kedvezményezettek voltak. Az ukrán Hruscsovnak köszönhetően megkapták a többségben oroszok lakta iparvidéket, ami lényegesen gazdagabb volt, és gazdagabb ma is, mint a történelmi Ukrajna.
Nem ismerem a részleteit annak, hogyan történt Hruscsov idejében Ukrajna keleti megnagyobbítása, de gyanús, hogy mélyen hallgatnak róla.
Nagy bajnak tartom, hogy Németország és hatására az EU vezetés is túlnyüzsgi Oroszország szerepvállalása feletti botránkozását. Németország a náci múltját példátlan önkritikával kezeli, de az ukrán helyzetet úgy kezeli, mint valami számára fontos politikai eseményt. Az EU végzetes hibája, hogy terjeszkedése messze túllépte a realitás határait. Elnézést, hogy vallási megoszlás alapján illusztrálom a problémát.
Az EU maga lett volna a világtörténelmi siker, ha csak az angolszász, germán és a skandináv országokat szervezi közösséggé.
A katolikus latin népek, különösen a mediterránok tagsága már jelentős visszaesést jelentett. Az őket is magába foglaló EU már a tengerentúli négy protestánssal szemben is versenyképtelen, nem beszélve a távol-keleti konfuciánusokról.
A két ortodox állam, Románia és Bulgária tagsága már klasszikus ostobaság. Annak is a teteje, az Ukrajnával történő kacérkodás.
Európa nyugati fele legyen boldog, hogy nem kell az ortodox keresztényekkel foglalkozni. Az ukrán helyzet kiéleződése szerencsétlen időben történt, amikor Oroszország a csökkenő olajárak hatására jelentősen szegényedik. A gazdasági nehézségek idején a politikai hatalom szükségszerűen nacionalista lesz. Ez talán egyetlen országra sem annyira igaz, mint Oroszországra. A gazdasági visszaesés ellenére Putyin egyre népszerűbb lett. Az orosz nép minden szenvedést elvisel, ha az országa tekintélyének megvédéséről van szó.

Németországnak az ellenségei sem adhatnának jobb tanácsot, mint üsse bele az órát az ukrán válsága. De nem kellett beugratni, beugrott magától.

A francia oktatási rendszer

Kopátsy Sándor                  PO                  2015 05 22

A francia oktatási rendszer

Mániákusan hiszem, hogy a felnevelés és az oktatás eredménye a családi hozzáállásán múlik. Ennek hazai bizonyításához nem találok adatokat, mert bűnnek számít a mérése is.
A család hozzáállása két tényező eredője. A család kultúráján és az anyagi érdekén múlik.
Ami a tanulás kulturális értékét illeti.
Nagyon leegyszerűsítve, a Nyugaton a protestánsok, a Távol-Keleten a konfuciánusok járnak az élen. Az előbbire Max Weber hívta fel a figyelmemet. Jó száz éve felismerte, hogy „a protestáns népek hatékonyabban működtetik a társadalmat, mint a katolikusok és az ortodoxok”. Ő akkor még csak azt láthatta, hogy a protestánsok puritánabba, szorgalmasabbak, takarékosabbak, fegyelmezettebbek, tisztaságszeretőbbek. Igazát bizonyítja, hogy a felismerését követő száz évben minden protestáns nép eredményesebb volt, mint a másik két európai vallás hívei.
Az is kiderült, hogy a Távol-Keleten a konfuciánusok még a protestánsoknál is puritánabbak.
Max Weber felismerése a tudományos és technikai forradalom haladásával hatványozottan igazolódott. Ennek hatására a társadalmi fejlődés szűk keresztmetszete a kiművelt ember lett. Márpedig az emberek kiművelése elsősorban attól függ, hogyan értékeli a társadalom a kiművelést.
Ez jól lemérhető a PISA rangsoron, és a nemzetközi egyetemeken a különböző kultúrához tartozó diákok szereplésén, és mindenekelőtt a szülők szerepvállalásán.
A szülők anyagi és időráfordítása messze az első a távol-keleti országokban. A Nyugaton a protestánsok jelentősen megelőzik a katolikusokat. A szülők, mindenekelőtt az anyák iskolázottságával hatványozottan nő az anyagi és az időbeni ráfordítás.
Ezt az írást a francia oktatás kudarcáról értek késztették ki belőlem. 2000 óta katasztrofálisan romlott a francia oktatás az OECD országok átlagához képest. Mivel a francia kultúra alig változhatott 15 év alatt, más okot kell keresni.
Támpontot mutat a tény, hogy a felsőoktatás elitjének súlya mit sem csökkent.
Néhány tény. Európa 15 legjobb közgazdasági egyeteme között 5 francia van. Azok végzősei keresettek az egész világon.
Ezzel szemben a 15 éves diákok olvasásmegértése terén Franciaország messze az átlag felett volt, jelenleg pedig az átlag alatt van. Franciaország az elsők között volt, ma az átlagon van.
Ebben a cikk írója az oktatáspolitika hibáját látja. De megjegyzi, hogy a nagyon gyenge eredmények a nyomornegyedek iskoláiban vannak. Ezért azt kellene nézni, hogy az azonos szülői háttér mellett hogyan alakulnak az eredmények. Én a magyar oktatás visszaesését elsősorban azzal magyarázom, hogy megnőtt a tartós munkanélküli és az iskolázatlanok gyermekvállalása. Ebből világossá válna, hogy a rendszerváltás óta mennyit romlott a születések mögötti családi struktúra.
Egy fiam Franciaországban él, ezért volt alkalmam megismerni a francia kultúrát. Franciaország, mindenekelőtt Párizs évszázadok óta a legalkalmasabb volt a kiemelkedő tehetségek befogadására, ugyanakkor a saját népének felemelkedői elől elzárkózott.
A második világháború óta azonban a felzárkózásra alkalmatlan észak-afrikai arabok legnagyobb befogadója lett. Ha lenne olyan statisztika, ami a franciák és az arabok tanulási eredményét külön is mérné, kiderülne, hogy Franciaországban az oktatásuk színvonalának csökkenése elsősorban a betelepült arabok gyermekei arányának növekedésével magyarázható.
Ez valamilyen arányban szinte minden nyugati országról elmondható. Közép-Európában ez a cigányság részarányának növekedésével és az iskolázottság általánossá válásával magyarázható.
Magyarország esetében mindkét tendencia hatása erős volt, de szemérmesen nem mutatjuk ki.
A 20. század elején Magyarország a fejlett nyugati-európai országokhoz képest, még az alsó fokú iskolázottságban is nagyon elmaradott volt. Ezért tartom ma is a revizionizmusával a csúcson állók közé tartozó gróf Klebelsberg Kunót a legnagyobb kultuszminiszterünknek, mert felismerte a magyar oktatási rendszer elmaradottságát. Egyrészt a tanyai lakosság iskoláztatásának megoldatlanságát, másrészt a közép és felsőoktatás alacsony arányát. Óriási anyagi áldozatok árán kiépítette a tanyai rendszerhez igazodó iskolahálózatot, egyetemeket, főiskolákat alapított.
Azt, hogy a jó iskolai eredmény elsődleges feltétele a jó családi háttér, akkor ismertem fel, amikor a Fasori Evangélikus Gimnázium példátlan világsikerének az okát kerestem, és rádöbbenhettem, hogy ebben a középiskolában a történelmi helyzet összehozta a magyar társadalom két élcsapatát, a világpolgár magyar zsidóságot és a puritán protestánsokat.
Az elmagyarosodott pesti zsidó polgárok felmérték a Horthy rendszerben azonnal bevezetett numerus clausus hatását a gyermekeik iskoláztatásában, ezért azonnal keresték az olyan egyházi középiskolákat, amelyek helyet biztosítanak a gyermekeik számára. Erre jó alkalomnak bizonyult a Fasori Evangélikus Gimnázium építése, amit támogattak. Ebben tehát találkozott a gazdag, nyelveket beszélő, még világot járt zsidóság a lutheránus magyarsággal. Ezek egymást formálva alkották a világ egyik legjobb diákközösségét. Ez az iskola mutatta meg az utat oda, ahova államalapításunk óta törekedtünk, a nyugat-európaiságra.
Ezt azonban Klebelsberg sem értette meg. Trianon után, megszabadulva a nemzetiségekkel való együttélés gondjától, hozzáfoghattunk volna ahhoz, amire a Fasori Gimnázium sikere tanított. A magyar zsidóság és a magyar reformáció társadalmi súlyának növeléséhez. Trianon óta evvel éppen az ellenkező utat járunk. Kipusztítottuk a zsidóság öthatodát, és kitelepítettük a svábok többségét.

Ugyanakkor a cigányság súlya mintegy tízszeresére növekedett és bevonultak az oktatásba. Ez nem azt jelenti, hogy a cigányokkal kell úgy bánni, mint ahogyan a százszor értékesebb zsidókkal és svábokkal bántunk, de azt igen, hogy lássuk, hogyan tudjuk a cigányságot integrálni a magyar társadalomba. Semmi esetre úgy, hogy becsukjuk a szemünket a cigánykérdés előtt. 

Az eladósodás veszélye

Kopátsy Sándor                PG                    2015 05 22

Az eladósodás veszélye

Nyolcvan éve volt a jelenlegihez hasonló, majdnem akkora az eladósodás. Be is ütött a világgazdasági válság. Most ugyan nem a gazdasági összeomlástól kell félni, az mégis érthetetlen, hogy a világgazdaság egyáltalán nem foglalkozik az eladósodással. Pedig meglehetne nézni, hogyan alakult a fejlett országok adósodása az első világháború vége óta. A világgazdasági válás előtt a nemzeti jövedelem kétszerese alatt mozgott. Aztán a válsága alatt gyorsan háromszorosa lett. Utána viszonylag gyorsan lecsökkent a felére a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya. Ezen a másfélszeres szint közelében marad 1990-ig. Utána azonban gyorsan megkétszereződött, jelenleg is meghaladja a nemzeti jövedelem háromszorosát. Mind az állam, mind a vállalati szektor, mind a lakosság viszonylag hasonló mértékben eladósodott.
Az úgy nevezett fejlődők, én inkább nevezném a felzárkózni akarók eladósodás sokkal lassabb volt. Amíg a fejletek eladósodása a nemzeti jövedelmük 340 százaléka, a második vonalba tatozóké ennek a fele. Ebben a szektorban a lakosság adóssága viszonylag magas.
Ritkán látok izgalmasabb grafikon, mint azt, hogyan alakult 2.000 óta a fejlett államok adóssága. De mielőtt ezt elemezném, tisztázni kellene a fogalmakat.
Nem probléma, sőt előny azok eladódása, akik a kölcsönt a kamatjánál jobban hasznosítják. Ezért Szingapúr eladósodása jó üzlet volt, mert az a leggyorsabban gazdagodó ország volt, és maradt.
Nem akkora probléma, ha az eladósodás az államon belül van, mert azt belülről meg lehet oldani. A távol-keleti országok állampapírjait nagyon alacsony kamattal döntően a belső piacon vásárolták meg. Ez még a lassan növekedő Japán államadósságára is igaz. A távol-keleti országok aránylag a legnagyobb deviza tartalékkal is rendelkeznek.
Katasztrófa volt azonban a mediterrán országok eladósodása az euró övezetben. A közös valuta ugyanis mintegy 30-40 százalékosan fel van értékelve a kulturális viselkedésükhöz és gazdasági fejlettségükhöz viszonyítva. Csak a nemzetközi pénzügyekben nagyon járatlan embereknek nem tűnt fel, hogy az euró övezeten belül Németországnak stagnált a nemzeti jövedelemhez viszonyított adóssága, a mediterrán tagországé pedig függőlegesen emelkedett. Ezért állíthatjuk, hogy mindenkit, aki az euró övezet létrehozásában részt vett, örökre bebizonyította, hogy nem ott a helyük, le kell cserélni őket. Az euró övezetet fel kell számolni, illetve a puritán és fejlett tagokra kell korlátozni. Tehát nemcsak a mediterrán országok, de még Franciaország sem fér bele, aminek az volt a szerencséje, hogy gazdaságilag fejlett volt, és elnézték, hogy egyetlen évben sem tartotta be a megengedhető költségvetési hiányt.
Az euró övezet felszámolását akkor is mielőbb meg kell tenni, ha ez az EU egészére csapást jelent. A csapás is jobb, mint a halogatott tragédia. A négy mediterrán országnak vissza kell térni a saját, mintegy 20-40 százalékkal leértékelt valutára, és az 5-7 százalékos inflációra. Még így is évtizedekbe fog kerülni, mire visszanyerik az övezetbe belépésük előtti viszonylagos helyzetüket.
Ezt bizonyítja a svájci frankban kieresztett hitel megállítása óta eltelt néhány év. Mintegy 20 százalékkal gyengült a forint, ennyivel gyengült az euró is, valamint csökkentek az olajárak. E három ok együttesen mintegy 50 százalékos leérté-kelést jelent, mégsem tudjuk csökkenteni a külső adósságot, lerendezni a lakosság devizában történt eladósodottságát.
Elég volna megnézni, hogyan alakul a külkereskedelmi mérlegünk, ha nem értékelődik le a forint.
Mindig irritál, amikor a forint leértékelődéséről számol be még a szaksajtó is. Még egyetlen szakemberünknek sem jutott eszébe, hol lennénk, ha nem romlik 20 százalékkal az euró, ha nem romlik ehhez viszonyítva is 20 százalékkal a forint, és 150 dollár volna az olajára.

Az utókor az EU létrehozása óta eltelt időt tragédiának fogja tekinteni. Az EU erősei is lemaradtak nemcsak a Távol-Kelettől, de még a négy tengerentúli angolszász országokhoz képest is. A tagállamok kétharmada pedig lemaradt a protestáns tagokhoz képest is.

Olaszország két ország

Kopátsy Sándor                PG                    2015 05 21

Olaszország két ország

Ötven éve tölthettem fél évet tanulmányúton Olaszországban. Akkor a személyes tapasztalataim alapján alakult ki a véleményem, hogyha Olaszország a 19. század közepén nem egyesül, két ország marad, mindkét fele előbb állna, a déli kissé, de az északi lényegesen.
A 19. században, Európában általános volt a felfogás, hogy a nagyobb ország előnyt élvez a kisebbel szemben. Ebben a felfogásunkban mi, magyarok álltunk az élen. Kossuth a népszerűségét annak köszönhette, hogy nemcsak a Monarchiától független, de az egész Kárpát Medencét uraló nagy Magyarországot akart. A szabadságharc bukása után még ennél is nagyobb Magyarországot álmodott, a délkelet-európai államokkal közösen, de természetesen magyar hegemóniával.
A 60-as években én már azon kevesek közé tartoztam, aki ugyan felmértem, hogy Trianon sértette a magyar etnikumú területek közös államát, de a történelmi Magyarországnál a trianoni a kisebbik rossz volt. Ebben a meggyőződésemben megerősítettek az olaszországi tapasztaltok. Azzal a különbséggel, hogy nálunk a két össze nem férő országrész közös nyelvű volt. Máig sem találkoztam olyannal, aki egyetértett volna velem, hogy a közös nyelv sem elég a közös országban való boldoguláshoz. Szerintem, a közös nyelv csak akkor elég, ha a lakosság viselkedési kultúrája és a gazdasági fejlettsége is közös.
Ezt is Olaszországban tanultam meg, mert a tiroli olaszok ugyan németül beszéltek otthon, de éppen olyan gazdagok voltak, mint a többi olasz az Alpok alján. Vagyis a tiroliak boldogultak Olaszországban, a dél-olaszok pedig nem.
Lényegében azt láthattam Spanyolországban, ahol a katalánok jól boldogultak volna az euró övezetben, de Spanyolország erre képtelen volt, és az is marad.
Az nem lepett meg, hogy az észak-olaszok rájöttek arra, hogy jó volna megszabadulni, az ország féli felétől. Mint magyar, tudom, hogy ez még mindig reménytelen.
A The Economist e heti számában végre olvashatom a véleményem, Észak-Olaszország nem volna válságban, ha nem húzná vissza az ország déli fele.
Nemcsak annak örültem, hogy a világ legtekintélyesebb hetilapja leírja a véleményem, hanem sokkal inkább annak, hogy rávilágít a mediterrán országokat sújtó válság okára. Ezt ugyan tálalja, de nem mondja ki. Pedig azzal, hogy bebizonyítja, olaszok közös állama, törvényhozása, pénze mindkét felének hátrány, kimondja azt is, hogy az egész EU rossz úton jár, amikor a gazdag protestáns Európának megfelelő módszert ráerőlteti az egészen más kultúrájú és gazdasági szinten tartó tagországokra, nevezetesen köztük a mediterránokra.
Közöl néhány adatot 2007 óta. A nemzeti jövedelem északon 7, délen 15 százalékkal, a foglalkoztatás északon stagnált, délen 10 százalékkal csökkent. A lakosság északon 2, délen 7 százalékkal csökkent. Ezek az adatok akkor lennének igazán meggyőzők, ha a második világháború óta történt változást mutatnák. Egy előrejelzés van, hogy 2050-ig a déli országrész 4.2 millió lakost fog veszíteni. Más helyen megemlíti, hogy egyre inkább a magasabban képzett fiatalok mennek északra, és az EU gazdag országaiba. Sajnos a közgazdászok azt nem számolják, hogy ezzel mennyi emberi tőkével lesz szegényebb az ország déli fele.
Pedig a meggyengült euró és a csökkent olajárak a mediterrán országok számára kedvezők voltak. Szerintem, a mediterrán országok nemzeti valutáját 20-40 százalékkal kellett volna leértékelve tartani, és éves 5-10 százalékos infláción tartani, hogy ne adósodjanak el, és legyen elegendő turizmusuk.
A közölt számok azt mutatják, hogy Dél-Olaszországban, ha önálló állam, ma nagyobb lenne a munkanélküliség, alacsonyabb a foglalkoztatás, nagyobb az egy lakosra jutó államadósság, mint Görögországban.
Brüsszelben még nem akadt egy közgazdász, aki megmutatta volna, hogy a mediterrán országok válsága mennyire általános lenne, ha a Madrid-Róma vonaltól délre számolnánk.

Tíz éve is látni kellett volna, hogy közös gazdaságpolitikája, költségvetési egyensúlya, közös valutája, közös munkaerő piaca csak a közös kultúrájú és hasonló fejlettségű országoknak lehet. A Németország számára járható politikai és gazdaságpolitikai út a latin országok számára öngyilkosság. Ennek nemcsak a vészesen lemaradóknak, de még a puritán gazdagoknak is árt. Európa nyugati fele a történelme során még soha nem marad le úgy, mint az elmúlt negyed században. Nemcsak a négy tengerentúli angolszász országhoz, de még sokkal inkább a Távol-Keleti konfuciánusokhoz képest. Ebben a fő bűnös Németország, és a maga alá gyűrt EU.

Kvóták

Kopátsy Sándor                  PP                 2015 05 19

Kvóták

Aczél Endre ezzel a címmel lát párhuzamot a túlnépesedett országokban életképtelenekké váló befogadása és a zsidóüldözés áldozatai között. Teljesen belezavarodott. Két ellentétes jelenség között akar egyenlőséget látni.
A 20. századi zsidóüldözés faji alapra helyezett irigység volt az államalkotó népeknél értékesebb etnikummal szemben. Most pedig az elviselhetetlen nyomor elől menekülnek egyre többen.
A zsidók a fél-perifériákon ötezer éves történelmük legnagyobb sikerét aratták, a vasúthálózat kiépítésével élve elképesztő sikerrel polgárosodtak. Nem akarok ebbe az állításomba vitát kezdeni, mert korábban is voltak zsidó sikerek, de az a középkori virágzó arab értelmiséggel tartó zsidó értelmiséget érte. A vasút századában azonban a térség szinte egész zsidósága viharosan polgárosodott. A 20 század elejére a nyugati zsidóság a világ leggazdagabb, leiskolázottabb diaszpórája lett. A zsidósága elvesztését száz év múlva is nyögni fogja Európa keleti fele.
Ami pedig a létszámukat illeti.
Az üldözött zsidóság a lakosság 3-4 százalékét, de a polgárságnak a nagyobb felét tette ki. Magyarországon a germán polgárság zárványokban élt, ezért a magyarul beszélő polgárságnak a nagy többsége volt. Becslésem szerint a vagyon és a megtermelt jövedelem legalább ötödét nekik köszönhettük.
Ezzel szemben az Európába szívesen költözők nagy többsége az arab világban és a Szahara alatti Afrikában él. Onnan többen jönnének ide, mint amennyi lakos itt él.
Az EU által javasolt kvótát és szemfényvesztésnek tartom. Ezeknél értékesebbnek tartom a térségben élő cigányokat, még inkább az asszimilálódni nem kétes arabokat, törököket. Ezek is megemészthetetlennek bizonyulnak, mert ezeket nekünk kell integrálunk.
Azt ugyan nem értem, de belátom, hogy az EU vezetése a látszat kedvéért akar valamit tenni, de értelmetlennek tartom.
Ha már kvóta van, mert szabályozás kell, akkor két szempontot vennék figyelembe. Az egy millió lakosra vetített kvóta függjön egyrészt az egy lakosra jutó jövedelemtől, másrészt a már befogadottak, de nem asszimilálódó lakosság, cigányok arabok, törökök, arányától.
Az értékes munkaerő minket is egyre inkább cserben hagy, mert azt a fejlettek kvóta nélkül is örömmel fogadják.

A könyörület pedig csak akkor engedhető meg, ha nem fokozza azok számát, akik százszor annyian vannak, mint akik már elindultak.

Az EU menekültek befogadása

Kopátsy Sándor                  PS                  2015 05 23

Az EU menekültek befogadása

Az EU eddig becsukta a szemét a világ túlnépesedése előtt. Most ébredt fel, hogy a menekültek milliárdjai közül néhány tízezren rájöttek arra, hogy az óriási többségük a legális befogadásra nem számíthat, olyan hajókkal jönnek, amelyeket a sorsára hagynak az embercsempészek, mert értéktelenek, és legálisan nem is használhatók, tehát legálisan vissza sem küldhetők. Ez a módszer ez év tavaszán indult be, és pár hét alatt átterjedt Délkelet Ázsiára is. Eddig csupán néhány ilyen bevándorló hajókkal néhány tízezer érkezett, és mintegy ezer a tengerbe fulladt, gyorsan felébredt az EU, és levette a szemére kötött kendőt. Ekkor derült ki, hogy ez nem segít, mert nem azért nem látták, mert bekötötték a szeműket, hanem a problémával szemben vakok.
Száz éve a világ népességének a szegényebb négyötöde tízszer gyorsabban szaporodik, mint amennyi számára a munkából való megélésre képesek az érintett országok. A 20. század küszöbén még a legostobább politikusok is belátták volna, hogy az ötszörösére nőtt létszámot az életterünk, a föld nem lesz képes eltartani. Ráadásul akkor, ha a létszám növekedése szinte kizárólag a szegény országokban történik.
A túlnépesedés tarthatatlanságát csak a kínai kommunisták ismerték fel, és 1990-ben erőszakkal korlátozták a gyermekvállalást. Kínában a világtörténelem legnagyobb sikerét hozta a túlnépesedés megfékezése. Ennek ellenére a liberális Nyugat ezen csak botránkozott.
A tudomány és technika vívmányai mellett a társadalomtudományok addig sem jutottak el, hogy felmérték volna, hogy hol, mekkora volna a lakosság optimális létszáma, és milyen sebességgel előnyös ennek az optimumnak a megközelítése. Véleményem szerint, még a fejlett társadalmak többsége is túlnépesedett, ha a túlnépesedést azzal mérjük, a társadalom mennyi embernek már nem képes a munkából való megélést biztosítani. A ritka kivétel, hogy néhány állam, mindenekelőtt az Egyedsült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland elég fejlett és ritkán lakott ahhoz, hogy a jó munkaerő millióit fogadja be. A nagyon ritkán lakott Oroszország kultúrája kevéssé alkalmas arra, hogy térségén a lakosság mennyiségét lényegesen növelhesse. Véleményem szerint, Szibériát nem az oroszok, nem a kelet-európai kultúra, hanem a kínaiak, a kelet-ázsiai konfuciánusok fogják betelepíteni. Ezt elősegítheti majd a klímaváltozás, a felmelegedés, az Északi Jeges Tenger hajózhatósága.
Európa puritán országaiban a megindult lakosságcsökkenés és az elöregedés évente több százezer minőségi munkaerőt fog örömmel befogadni.
Ez azonban az elmaradt világ évente 70-100 milliós létszámnövekedéséhez viszonyítva is csak csepp lehet a tengerben. Jelenleg Dél-Ázsiában és Afrikában mintegy 2.000 millió ember menne boldogan a fejlett világba. Elsősorban Európa nyugati felébe, és a négy tengerentúli angolszász országba, ahol a befogadás maximuma évi néhány millió lehet. Jelenleg jelentős bevándorlás csak az Egyesült Államokban van, de oda a bevándorlók nagy többsége a latin-amerikai többlet megy.
A viszonylag alulnépesedett latin-amerikai országok nem lehetnek befogadók, mert a saját népszaporulatuk is messze meghaladja a munkahely teremtési kapacitásukat.
Az Egyesült Államok is többre menne, ha kívülről szelektálná a befogadottakat. Számára is sokkal előnyösebb volna a fejlett világból szelektálni a nagyon jókat, mint befogadni a képzetleneket a latin-amerikai országokból menekülőket. Ezek befogadása, és a feketék lassú asszimilálódása az oka annak, hogy a másik három volt angol gyarmat, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália megelőzte az egy lakosra jutó mutatókkal.
A jelenkor siker országai a Távol-Keleten vannak. Ezek mindegyike ugyan a túlnépesedését megfékezte, de egyrészt eleve túlnépesedett, másrészt a kultúrájuk nem befogadó.
Az eleve nagyon túlnépesedett Dél-Ázsia, a Közel-Kelet és Afrika. A legnagyobb túlnépesedés a Szaharától félre lévő Afrikában történt. Ott az elmúlt 115 év alatt huszonötszörösére nőtt a lakosság száma.
Ha a brüsszeli bürokratáknak fogalmuk volna arról, hogy mennyi ember jönne a sokkal gazdagabb Európába, akkor nem bohóckodnának a kvótával, a politikai vagy a vallási üldözöttekkel, mert Európa nyugati felének a befogadó képességét a bevándorolni akarók egyetlen százaléka is messze meghaladja.
A még nagyobb ostobaság a bevándorolni akarókat darabra számolni. A szellemhajókon érkezőknek talán egyetlen százaléka hasznosítható.
Európa nyugati felében a gyenge képzettségű munkaerőből eleve felesleg van. A tartósan sem foglalkoztathatók a munkaképes korosztályok tízedét is meghaladják. Elég volna megnézni a képzetlen cigányok, arabok foglalkoztatási rátáját, hogy belássuk, Európa nélkülük gazdagabb lenne. Az ilyen minőségűek befogadása nemzetárulás. Ezeket ostobaság befogadni még akkor is, ha hazájukban vallásuk, fajuk okán üldözöttek.
A fentiekből az következik, hogy semmi értelme nincs az erkölcsre hivatkozásnak, mert, ha híre megy a befogadás lehetőségének, lavina indul el.

A Nyugat, mindenekelőtt az EU azzal foglalkozzon, hogyan lehet úrrá a saját problémáján, a gyenge minőségű saját munkaerejének foglalkoztatásán. Egyelőre még ennek érdekében sem történt egyetlen lépés.

2015. május 21., csütörtök

Elment Lámfalussy Sándor

Kopátsy Sándor               PG                     2015 05 12

Elment Lámfalussy Sándor

Igazi európai bankár volt, akire mi magyarok is büszkék lehetünk. Sajnos, a jó bankárok nem lehetnek jó politikusok. Jó bankárként az euró bevezetésének főszereplőjeként óriási kárt okozott azzal, hogy a kulturálisan és gazdaságilag nagyon heterogén Európai Unió számára közös valutáról álmodott.
Kossuthtal szinte semmiben nem értek egyet, de egy megállapítására gyakran hivatkozok. „A jegybank sokkal fontosabb annál, hogy bankárra lehessen bízni.”
Az euró övezet bevezetése előtt már egy másik nagy és sikeres bankár kitalálta a négy nagy ország, Brazília, India, Oroszország és Kína együttesét, a BRIKs-et, mint a fejlődő óriások együttesét. Ezek annyira különböző kultúrákat, fejlettségi szinteket, politikai entitásokat jelentenek, mintha egy geológus kitalálta volna a nagy állatok törzsét, a bálnával, az elefánttal, a bölénnyel és a jegesmedvével. Egyetlen közös jellemzőjük van, hogy nagyok.
Lámfalussy és társai felfedezték, hogy a németek márkája jó pénz, de a dollárral nem versenyképes. Nevezzük el a két márkát eurónak, és tegyük lehetővé, hogy minél több EU tagország fogadja el közös valutájának. Ezt a javaslatukat örömmel fogadják az olyan tagországok is, akiknek soha nem volt jó valutájuk, most végre lehet. A könnyelmű mediterrán országok azonnal fele akkora kamatra kaphattak hiteleket, mint amennyit korábban fizettek érte. Ezek annyira megörültek az olcsó hitelhez jutásnak, hogy azt elfelejtették, hogy az új valutájukat nem ők nyomtatják, tehát bankópréssel nem lehet fedezni a be nem hajtható adóikat, hogy a korábbinál jóval felértékeltebb valutájuk nem lesz olyan vonzó a német turistáknak.
A gazdaságtörténelem az euró övezetet úgy fogja emlegetni, hova vezet az, ha egy jó bankárra bízzák a politikát. Aki politikai érdemeket akar szerezni, az eleve alkalmatlan bankárnak, aki pedig jó bankár akar lenni, az ne törekedjen politikai babérokra.

Ahogyan Antall József halálakor azt mondtam, hogy megérdemelten jókor halt meg, nem kellett megérnie a választáson elszenvedett katasztrofális vereségét. Lámfalussytól is úgy búcsúzom, hogy nem kellett megérnie, hogy az euró övezet bukása lesz a pénzügyek történelmének legnagyobb naivitása. 

Ez is sokatmondó adat

Kopátsy Sándor                   PS                 2015 05 13

Ez is sokatmondó adat

Évtizedek óta prédikálom, hogy fajunk történetének egyik legjelentősebb tudományos eredménye a fogamzásgátlás megoldása. Azt ugyan nem lehet bizonyítani, hogy mennyi lett volna a népszaporulatunk, ha csak akkor és ott születik gyermek, ahol azt szülők akarják.
A társadalomtudományok fel sem vetették a kérdést. Mennyi gyermek született volna, ha csak annyi, amennyit a szülők akarnak. Ezt felmérni ugyan nem lehet, de az nem vitatható, hogy sokkal kevesebb. Erre lehet következtetni abból, hogyan csökkent a születések számra, ahol a fogamzásmentes szex megoldható.
A fogamzásmentes szex megoldása tört részére csökkentette a születések számát. De a tények alapján az a csökkenés a szülők munkajövedelmével és iskolázottságával fordítottan arányos. Tehát azt csak becsülni lehet, hogy a múltunkban, az anyagi erőforrások szűkössége, a magas gyermekhalálozás mellett mi lett volna. Egy biztos, hogy a jelenkor fejlett társadalmaiban a sokkal hosszabb termékeny évek esetén alig van a létszámot tartó születésszám.
Arról még becslést sem találtam, hogy a különböző korok különböző várható életkorában hány termékeny évet éltek meg a feleségek. Becslésem szerint keveset. Még a születések száma is nagyon megbízhatatlan. A keresztény Európában csak egy éves kor után kereszteltek, és a csecsemőhalálozás nem is került születésként számba véve.
Számomra csak az maradt, hogy az emberiség azért szerveződött osztálytársadalmakba, mert védekezni kellett a túlnépesedéssel szemben. Vagyis, ha sokkal kevesebb lett volna a születés, létre sem jönnek az osztálytársadalmak. Azok objektív szükségessége ugyanis a túlnépesedés elleni védekezés szükségességéből fakadt. Ezért kellett volna, és kellene ma is, az osztálytársadalmak embertelenségeit felszámolni akaróknak a születések korlátozásának megoldásával foglalkozni.
A tőkés osztálytársadalmak felszámolása érdekében a marxizmus volt a főszereplő, de teljesen eltévedt azzal, hogy a tőkéstulajdon felszámolásában látta az az elsődleges feladatot, holott az elsődleges ok a túlnépesedés volt. A munkaerő feleslegből fakadóan volt nagy a tőkehiány, a tőkehiányból fakadóan volt a tőkések osztályhatalma.
Azt már az 50-es években felismertem, hogy a túlnépesedés munkanélküliséget hoz létre, az pedig megoldhatatlan tőkeigényt támaszt. Minél nagyobb a tőkehiány, annál nagyobb a tőkések hatalma, és a munkások kiszolgáltatottsága. A munkásosztály hatalmának egyetlen feltétele van, a munkaerőhiány. Ennek ellenére a marxizmus ugyan a történelmi materializmus hívének vallotta magát, mégsem vette tudomásul, hogy munkáshatalom csak ott lehet, ahol munkaerőhiány van.
Ezt a történelmi materialista törvényt csak a 20. század végén ismerték fel a kínai marxisták, és a gyermekvállalás erőszakos korlátozását vezették be. Ha ezt nem teszik meg, hiába piacosítják a gazdaságot, az éves 2 százalékos népszaporulat számára képtelenek lettek volna munkahelyet teremteni.
1990 óta Kínában 300 millió ipari és szolgáltatási munkahelyet hoztak létre és csak 100 millióval nőtt a lakosság száma. Azaz 200 millió lakosnak adtak munkahelyet. Amerikai demográfusok szerint, ma Kínának 500 millióval több lakosa lenne, ha nem korlátozzák a gyermekvállalást. Ha nincs a gyermekvállalás korlátozása, akkor ma 300 millióval több ember volna munka nélkül. Illetve, a csökkent felhalmozási forrás okán, ennyi munkahelyet sem teremthették volna.
Azt meg sem említi senki, hogy a gyermekvállalás korlátozásának technikai előfeltétele volt a fogamzásgátlás megoldhatósága. Így is másfélmillió alkalmazottal dolgozó hatóság létrehozására volt szükség, hogy meg lehessen valósítani.
Azon nem lehet vitatkozni, hogy ami Kínában az elmúlt 25 évben történt, ahhoz hasonlítható gazdasági csodára nem volt példa történelmünkben. Azt mégsem teszi hozzá senki, hogy nemcsak a kínai csoda, de a puritán társadalmak második világháború utáni sikerének előfeltétele volt a gyermekvállalás csökkenése, ennek pedig a fogazásgátlás megoldhatósága.
Ezek a gondolatok annak alapján vetődtek fel bennem, hogy egy statisztikát olvasok arról, hogy néhány fejlett országban a tizenéves lányok hány százaléka lett az az utóbbi három évben terhes.
Az arányuk az Egyesült Államokban és Angliában a legmagasabb, 5-6 százalék. A legalacsonyabb Svájcban, ennyi ezrelék. Ezek a számok száz éve még elképzelhetetlenül alacsonyak, mégis sokat mondanak.
Az alpi népek csodájával alig foglalkozik valaki, pedig ezek a népek száz éve a szomszédjaiknál szegényebbek voltak, most gazdagabbak. Az első világháború előtt a tiroliak a Monarchia szegényei közé számítottak, most pedig ők a gazdagabbak. Az Alpokban élő népek lehetnek franciák, germánok, olaszok, szlávok, katolikusok, vagy protestánsok, az anyaországoknál sikeresebbek.
Számomra ők igazolják a legjobban a kultúra, a lakosság viselkedése a társadalmi fejlődés sikerének alapja. A Nyugaton minden puritán viselkedésű nép ellépett a latinok mellett, és a távol-keleti puritánok pedig még a nyugatikat is megelőzik.
Ezt mutatja nekem az a tény is, hogy a tizenéves lányok terhessége Svájcban tized annyi, mint a két angolszász országban.
Életem során megtanultam, hogy a népek társadalmi és gazdasági teljesítménye mindennél jobban lemérhető olyan mellékesnek tartott tényeken, hogy mennyi lakatra van szükség, milyenek az illemhelyek, hogyan néz ki egy piac, milyenek a temetők.


Sokat mondó adatok

Kopátsy Sándor                PH                   2015 05 13

Sokat mondó adatok

A Világban felmérte, hogy hol a lakosság hány százalékának nincs bankszámlája. Mindig nagy érdeklődéssel figyelem, hogy melyik technikai találmány hogyan terjedt és terjed el a különböző kultúrákban. A bankszámla tulajdonosok elterjedését még nem vizsgáltam.
Különösen azoknak a technikai eszközöknek az elterjedése érdekelt, amelyek viszonylag olcsók voltak, tehát nem az elérhető áruk akadályozta az elérhetőségüket.
Először két olcsó találmánynak, az iránytűnek és a patkónak az elterjedése érdekelt. Mindkét találmány történelmi jelentősége óriási, ugyanakkor szinte minden érdekelt számára elérhető volt.

Az iránytű.

Iránytű nélkül az óceánok, a ködös tengerek hajózhatósága nem történhetett volna meg. Tehát lényegesen másként alakult volna Európa, és a világ történelme. Még utalást sem találtam arra, miért lehetett a Földközi Tenger a nyugat-európai kultúra bölcsője. Azért, mert aligha volt ennél kedvezőbb adottság az iránytű előtt a tengeri hajózásra épült kultúrára. Ebben a tengerben nagyon tagoltak a partok, sok a sziget, és ritka a köd.
A Római Birodalom előtt a Földközi Tenger kikötői voltak az európai kultúra bölcsői. Vagyis előbb jelentek meg a gazdag városállamok. Európa első európai világbirodalma, a Római Birodalom, csak azért jöhetett létre, mert a közel-keleti és észak-afrikai gabonát hajóval lehetett Rómába, illetve Európába szállítani.
Az iránytű, vagyis egy kis értékű mágnes ez sok ezerszer nagyobb értékű hajó értékét sokszorozta meg, ha ködben, felhős éjszakában kellett használni.
Az első saját kenyerét megtermelő a Frank Birodalom volt. Európa csak akkor lett a saját kenyeréből élő földrész, amikor már télállóvá vált a búza és az árpa. Vagyis az első évezred végén.

A patkó.

A patkolatlan ló a Golf Áram térségében használhatatlan állat volt. Alkalmatlan volt igásállatnak, közlekedési eszköznek és a harci értéke sem volt.
Az arab terjeszkedésnek csak azért tudtunk ellenállni, mert csak nekünk volt patkolt lovunk. Ezt nekem az arab seregeket megverő frank fejedelem, Martell Károly neve árulta el. Martellnek, azaz Kovácsnak azért hívják, mert patkolt lovakkal felszerelt serege verte meg a patkolatlan lovas arab sereget.
Nyugat-Európa számára a patkolt ló volt az első közlekedési, szállítási és hadviselési forradalom. Ezért tartja a közhit a patkót szerencsehozónak.

Kerékpár.

Számomra a kerékpár volt az első nagy technikai forradalom. Az egynapi járóföld azonnal öt-tízszeresére nőtt. Egy használt kerékpár még egy diáknak is elérhető beruházás volt. Ennek mégis azt köszönhettem, hogy a Balatontól délre lévő négy megyét megismerhettem. Ma már tudom, hogy mennyivel más ember lett belőlem, hogy a mozgáskörzetem a tíz kilométeres körből hetven kilométeres kör lett, hogy megtanultam mennyire mások a magyar, a sváb, a rác falvak, de még a más vallásúak is.
Élményem alapján vallom, hogy az emberiség szegényebb fele számára a kerékpár az árához képest legindokoltabb jármű. Nagyra értékelem, hogy Kína évente 1 milliárd kerékpárt gyárt, és ennek fele Afrikába megy.

Villanyvilágítás.

Mivel tanyán, villany nélküli faluban nőttem fel, nekem forradalom volt a világosság. Nagy lelkesedéssel fogtam a falvak villamosítását. Ez is olyan technikai forradalom volt, amint a falvak szegény lakossága is örömmel fogadott. A nálam fiatalabbak el sem tudják képzelni, hogy száz éve még az emberek nagy többsége számár elérhetetlen volt, hogy sötétben is lehessen olvasni.
Ma már áramhiány esetében szinte megáll az élet.

Mobil telefon.

A jelenkorban aztán tucatjával jönnek az új technikai találmányok. Kedvencem a mobil telefon, életelemem a szövegszerkesztő. Negyven éven keresztül saját gépkocsival sok országban jártam. A repülőnek köszönhetően a déli féltekén is eltölthettem egy fél esztendőt. Az árához képest a legjelentősebb találmánynak a mobil telefont tartom. Ezt tények is igazolják. Ma már szinte mindenki számára elérhető. Nagyon élvezem, ahogyan a gyerekek fogadják. Szinte ösztönösen használni tudják.
Azt már diákkoromban felismertem, hogy az emberek társadalmi értékét az általa használt szókincs alapján mérni lehetne, ha tudnánk. Ma már tudjuk, de mégsem mérjük. Aztán a közelmúltban került a kezembe egy felmérés az Egyesült Államokban arról, hogy a négy éves gyerekeknek mekkora a szókincse. Kiderült, hogy már ebben a korban óriásiak a különbségek, a hasznát szavak száma 1:4 arányban szóródik. Ez a képesség aztán jelentősen kihat az életteljesítményre. Ezért indítják be a két éves kortól a közösségbe kerülésüket.
Szerintem, a kommunikációs forradalom sokat tesz a nagyobb szókincs kifejlesztésében.

A bankszámlák elterjedése.

Most jutottam el a bankszámlák elterjedéséhez.
Már nagy örömömre szolgált, hogy nem országokra, hanem kultúrkörökre és férfira és nőre tagoltak az adatok.
Az első kellemes meglepetést az okozta, hogy nők lemaradása ugyan általános, de mindenütt kisebb, mint gondoltam. A tíz százalékos különbség csak Dél-Ázsiában nagyobb és Kelet-Ázsiában kisebb. A már gazdag országokban nincs különbség a jó 95 százalékos ellátottság mellett.
Meglepő, hogy a Közel-Keleten jelentősen a legszegényebb bankszámlás kultúra. Ezer évvel ezelőtt még jelentősen Európa előtt járt, nemcsak az írást a tízes számrendszert köszönhetjük nekik, hanem még az ókori kultúránk megmentését is.
El nem hittem volna, hogy még a Szahara alatti Afrika is jelentősen megelőzi. Ha valaki azt mondja, hogy a bankrendszer szervesebben be van épülve a Fekete Afrikában, mint a Közel-Keleten, kinevetem. Ezért jó, ha az ember azt is néha leellenőrzi, amiről megvan a véleménye.
Dél-Ázsia, Latin-Amerika és Európa keleti fele nagyon hasonló szinten van. Erről most az jut az eszembe, hogy az EU-ba a fejlettek közé bevettek kelet-európai, balkáni országokat is.
Az nem meglepő, hogy a fejlettek nélküli Kelet-Ázsia és Óceánia félúton van a fennemlítettek és a fejlettek között, ahol gyakorlatilag a lakosság egésze el van látva bankszámlával. Méghozzá a férfiak, nők azonos szinten.

Ezek az adatok megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy a jelenkori világ egyre differenciáltabb lesz. Ezért ostobaság az általános ember

2015. május 20., szerda

Olasz reform

Kopátsy Sándor                  EE                  2015 05 14

Társadalomszemléletem
Olasz reform

Évtizedek óta nem követtem az olasz politikai életet, pedig korábban sokat tanultam az ott töltött félév során. Amióta tagja lett az Európai Uniónak és még inkább az euró övezetnek, tudomásul vettem, hogy eltévedtek nemcsak ők, de a másik három mediterrán ország is. Nemcsak az elmúlt, de a következő évtizedeket is a négy mediterrán ország a fokozódó lemaradásuk fogja jellemezni.
Tegnap azonban óriási élményt okozott a The Economist egy rövid írása a jelenlegi olasz kormány alkotmánymódosító tervéről. Kiderült, hogy azt célozzák, amint a rendszerváltás óta hirdetek, hogy két pártnál több már nagyon sok, de a felzárkózóknak a kettőnél is jobb az egy párt uralma.
Matteo Renzi, a jelenlegi, 40 éves miniszterelnök, aki Firenze polgármestere volt, felismerte, hogy Olaszországnak két párt is bőven elég volna. Kidolgozta, hogyan lehet ezt megvalósítani.
Olyan alkotmányra van szükség, ami alapján az a párt, amelyik elnyeri a szavazatok legalább 40 százalékát automatikusan 340 helyet kap a 650 fős törvényhozásban. Ha nem lesz ilyen sikeres egyetlen párt sem, akkor a két legerősebb kapja meg a 340 helyet. Kitalálta a listáról bekerülő törvényhozóktól való megszabadulás módszerét. Engem eleve zavart a kontinentális európai országok gyakorlata, ami a körzetekben vesztes párokat listás helyekkel vigasztalja.
E koncepció szerint maximum két pártnak lehet politikai súlya, de általában egynek. A jövőjüket joggal féltő pártok az angol rendszer Thatcher formáját emlegetik. Mások Franco uralmával rémisztgetnek.
Én, az Egyesült Államokban bevált rendszert tartom a legjobbnak. Abban az előválasztási rendszer gondoskodik arról, hogy csak két elnökjelölt maradhasson, ahol az egyiknek szükségszerűen 50 százaléknál több szavazata van. Ez elég arra, hogy a győztes egy cikluson keresztül nem váltható le. A szenátus és a képviselőház tagjait is közvetlenül az államok választják. A két ház nemcsak elvileg, de gyakorlatban is lehet ellenzéki többségű, ami az elnök munkáját megnehezítheti, de nem válthatja le.
A tényt, hogy Nyugat-Európa egyre jobban lemarad nemcsak a távol-keleti konfuciánus, de a négy tengerentúli angolszász államhoz képest is, elsősorban azzal magyarázom, hogy a nyugat-európai puritán országok képtelenek tudomásul venni, hogy nem körülöttük forog a világ. A hidegháborúban az Egyesült Államok csicskási voltak, mert még a náluk elmaradottabb Szovjetunióval sem voltak katonai téren egyenrangúak.
A Szovjetunió összeomlása után sem érezhette egyetlen európai nagyhatalom az Egyesült Állammal egyenrangú szerepre képesnek magát, De még akkor sem, ha a három legnagyobb nyugat-európai ország összefog, elhatározza, hogy Európa egészét emelik a szuperhatalmai szerepre az ő vezetésük alatt. Ezért hozták létre az Európai Uniót.
Németország és Franciaország vezetői felmérték, hogy Nagy Britanniát ki kell szorítani, mert velük szemben óriási előnye van azzal, hogy megkülönböztetett kulturális és politikai kapcsolata van az Egyesült Államokkal, és a másik három volt tengerentúli gyarmatával a háta mögött. Ketten akartak Európa nyugati felének országai élén szuperhatalom lenni.
Azt, hogy ez halva született ötlet, máig nem ismerték fel. Nem veszik tudomásul, hogy Európa nyugati fele eleve nem lehet politikai és gazdasági egység, mert ahhoz mind kulturálisan, mind gazdaságilag túlságosan heterogén. Az Európai Unió 28 tagállama minél jobban egységként jelenik meg, annál gyengébb lesz. Nem akadt egyetlen európai politikus, aki rájött volna arra, hogy a szorosabb közösségre legfeljebb az erős puritánoknak alkalmasak. A mediterránok, a közép-európaiak és a balkániak számára egészen más út a járható. annál rosszabb.
Minden kultúrának és azokon belül minden fejlettségű szintnek más társadalmi és gazdasági felépítményre van szüksége.
A puritán németek rákényszerítették a saját kultúrájuknak és fejlettségüknek megfelelő pénzügyi fegyelmet tucatnyi olyan országra is, amelyek kultúrája és fejlettsége erre még nemcsak képtelen, de a módszerük erőltetése nagyon kártékony. Az EU azonban az euró övezet létrehozásával még tovább lépett az eleve téves úton. Az EU azonban az euró övezet létrehozásával még tovább lépett az eleve téves úton.
Európa demokratikus országi, Nagy Britanniát kivéve, bevezettek egy olyan demokráciát is, ami a választók uralma helyett, a pártok uralmát jelenti. Et ismerte fel a jelenlegi olasz miniszterelnök, Renzi.
A kettőnél több párt, és a listás szavazatok jelentős súlya ugyanis a szavazók hatalmával szemben, a pártapparátusok hatalmát jelenti. A demokratikus pártok is megtanulták a fasiszta és a bolsevik diktatúráktól, hogy a pártapparátusok hatalmát fent lehet tartani azzal, ha a törvényhozók többségét nem a választók, hanem a pártapparátusok választják. A második világháború után a demokráciák bevezették a sok párt rendszert, szemben a bolsevik rendszer egyetlen pártjával szemben. A több és az egyetlen párt uralma között csak az a különbség, hogy nem egyetlen, hanem több párt apparátusa birtokolja a hatalmat.
Magyarországon a rendszerváltás után felismerte az SZDSZ, és zseniálisan alkalmazta akkori elnöke, Tölgyessy Peter, aki választási paktumot kötött Antall Józseffel. Ennek alapján biztosítékot teremtettek arra, hogy örökre ne lehessen olyan párt, amelyik fontos, kétharmados törvényt hozhat. Ez a választási törvény ugyanis annyi listás törvényhozót garantál, ami csak a körzetek 98 százalékának megnyerése esetén jelentett kétharmados többséget a törvényhozásban. Ilyenhez hasonló győzelmet nem ismert a demokráciák története. Azt, hogy ez 2010-ben bekövetkezhetett, előre el sem volt képzelhető.
Az elképzelhetetlen választási győzelem birtokában a Fidesz annyira enyhítette a listás szavazatok súlyát, hogy a körzetek 90 százalékának megnyerése is elég legyen a kétharmados törvényhozói többséghez. Természetesen az ellenzék ezt is túlzottnak tartja. Most pedig az olasz kormánypárt olyan választási törvényt készít elő, ami a szavazatok 40 százaléka után is jelentős törvényhozási többséget garantál.
Annak idején az Antall - Tölgyessy Paktum 98 százalékot követelt a kétharmadhoz, ma az olasz kormány olyan választási törvényt javasol, amiben 40 százalék is elég a biztos törvényhozási többséghez.
A Fidesz törvénymódosítása a kétharmados többséghez 90 százalékos körzeti győzelmet követel. Erről is az volt a véleményem, hogy ez a kétharmados többség elveszésével járhat. Tévedtem, éppen elérhető volt. Ugyan a pótválasztások során remeg a léc.
Mivel a Fidesz is párt, tudja, hogy a listás törvényhozók teljesen tőle függenek, számára az optimális választási törvény azt, amiben maximálisan annyi listás törvényhozó van, amennyi mellett a hatalma még megtartható. A 2014-es választás azt bizonyította, hogy éppen eltalálták a maximumot. Ez azonban azt jelenti, hogy a körzetek 90 százalékának a megnyerésére van szükség. Ennek elérése is nagyobb fölényt követelt meg, amit a másik 27 tagország soha nem ért el. Ehhez is a Fidesz másutt példátlan támogatása volt szükséges.
Nem a szavazók uralma az a rendszer, ahol listás szavazatok mérséklik a körzetekben szerzett mandátumok arányát.
A szavazók hatalmát azzal lehet mérni, hogy mennyire stabil hatalmi pozíciót jelent a körzetekben elért választási eredmény. Ennek maximuma, ha az 50 százalék, plusz egy szavazó döntése egy ciklusra garantálja a kormányzati hatalmat.
Azt a tényt, hogy a listás törvényhozók sértik a választók hatalmát, a társadalomtudományok máig sem ismerték fel. Annál inkább a közvélemény. Minden európai országban a szakmák erkölcsi rangsorában a politikusok vannak az utolsó helyen.
Ezért jut sokszor eszembe a 20. század legnagyobb közgazdászának, Keynesnek a véleménye.
Számomra az iránytű az ő véleménye volt. „A közgazdaságtan mestere rendelkezzen néhány képességgel. Legyen matematikus, történész, államférfi és filozófus – bizonyos mértékben.” Keynes követelményt a politikai vezetőkre is átfordítnám. Politikai vezetés mestere rendelkezzen néhány képességgel – bizonyos mértékben. Legyen közgazdász, matematikus, történész és filozófus.
Élettapasztalatom azonban arra is megtanított, hogy Keynes követelménye nem elég. Egyrészt ki kell egészíteni néhány általam fontosnak tartott ismerettel. Sokat köszönhettem annak, hogy szinte minden társadalmi szintet megjártam, tanyán laktam, faluban jártam elemi iskolában. A legtöbbet talán a természetben az erdőket egyedül járva, vadászva tanultam. Kizáró feltételnek pedig a hatalom éhségét tartom.
Azt még egy társadalomtudós sem ismerte fel, hogy a több pártrendszerben a politikusok nem lehetnek államférfiak, hanem kénytelenek a mindennapi politikusi taktikázásba belesüllyedni. Ahol sok párt van, ott, aki államférfi nem lehet tartós vezető.
A MI HÚSZADIK SZÁZAUNK címmel megjelent könyvemben azt írtam, hogy a 20. század négy legnagyobb politikusa, Lenin, Roosevelt, Mao és Teng volt. Nekik volt a legjelentősebb történelemformáló szerepük a 20. században. Megjegyzendő, hogy Európa nyugati felének nem volt egyetlen történelemformáló politikusa.
Churchillt ugyan még a szakma is a nagyok közé sorolja. Képességeivel megállt volna akármelyik akadémiában, de olyan gyarmattartó múltat védelmezett, amiből semmi sem volt menthető. Legfeljebb olyan államférfiként tarthatja számon a jövő történelme, hogy ő volt a legnagyobb birodalom teljes elvesztésének lebonyolítója. Ez úgy sikerült neki, hogy a második világháború legnagyobb hősének látták. Vele szemben az én négyesem pozitív történelmi szerepet játszott.
Lenin ugyan a cári Oroszországból nem csinálhatott modern társadalmat, de a feudális oroszágból nemzeti állam születhetett. Szerencsétlenül, művének folytatása a gátlásos Sztálin kezébe került. Oroszország ugyan nem lett modern társadalom, de megszűnt feudális lenni.
Roosevelt tette az Egyesült Államokat a világtörténelem első globális szuperhatalmává. Az ő New Deal-je mutatott utat a tőkés osztálydemokráciáknak arra, hogyan lehet a tudományos és technikai forradalom eredményeire támaszkodó össznépi társadalmat, magas foglalkoztatást létrehozni. Az ő koncepciója volt a hidegháború, ami az imperialista Szovjetunió haderejétől való félelem ernyője alatt a tőkés demokráciákat egyesítette.
Mao teremtette meg a feltételeit annak, hogy a szegény, elmaradott Kína a világtörténelem legnépesebb államával az utódjai a világtörténelem legnagyobb sikerét érhessék el. Mao csak azok szemében lehet a század óriása, akik tudomásul veszik, hogy Maonak a reformok előtti negyven évben mindazt össze kellett törnie, amint ő összetört. Abban is egyetlen a világtörténelemben, hogy hogy egy másik zseniális politikust jelült meg utódjának. Azt is tudta, hogy egy harmadik kínai zsenit, a szingapúri miniszterelnök módszerét kell bevezetni. Mao jó tíz évvel a halála előtt közölte, hogy Teng a kijelölt utódja, és fél éves tanulmányútra küldte Szingapúrba.
Teng lesz talán ezer név múlva is a 20. század legjelentősebb államférfija. Azzal, hogy a politikai diktatúrában bevezette a gazdaság piacosítását, megteremtette az alapjait annak, hogy ötszáz év után Kína újra a világ szuperhatalma legyen.
Kína és India.
A jelenkor történészeinek egyik alapvető tévedését abban látom, hogy Kínával szemben Indiától várják a világtörténelmi szerepet. Nem akarják a liberálisok tudomásul venni, hogy egy szegény társadalmat nem lehet a politikai demokráciával felzárkóztatni.
Korunkban a felzárkóztatásnak három előfeltétele van.
-       A lakosság viselkedése legyen puritán.
-       A gazdaság iránytűje a piac legyen.
-       A népesség létszáma 1-2 ezreléken belül mozogjon.
India egyetlen feltételnek sem felel meg. Ezért a fejlettektől egyre jobban lemarad, majd kulturális és etnikai elemeire esik szét.
Izrael és Szingapúr.
A másik nagyon tanulságos példa ennek a két kis országnak a szembeállítása. Még nem találkoztam olyannal, aki ezt a két diaszpórát összehasonlította. Érhető, mert az államokra koncentrált társadalomtudományok nem szívesen emlegetnek két olyan világsikert, amelyik azt bizonyítja, hogy két etnikum állam nélkül, az üldözött kisebbség sorsában érte el minden népnél nagyobb sikerét.
A 20. század elején, Nyugaton a zsidó, a Távol-Keleten a kínai diaszpóra volt a leggazdagabb és a legiskolázottabb etnikum a világon. Sikerükkel ki is váltották a legnagyobb gyűlöletet a versenyképtelen államalkotó népekben.
Európa keleti felének példátlan antiszemitizmusát megéltem. Malajziában csak három napot töltöttem, de meglepetéssel láthattam, hogy ott még a 80-as években is numerus clausus törvény korlátozta a kínaiak álláshoz jutását. Szingapúrnak aligha lett volna fényes jövője, ha nem szakad ki Malajziából. A kínai diaszpóra nem volt anyaország nélkül, mint Izrael előtt a nyugati zsidóság.
Amíg a kínai diaszpóra a világ legjobb kikötői adottságába rendezkedhetett be, a megmaradt nyugati zsidóságnak a szülőföldje a világ egyik legkedvezőtlenebb térségében van. Ott kellett az arab lakosság rovására államot alapítaniuk.
Amíg Szingapúrnak kozmopolita kikötővárosként több kultúrájú és vallású lakosságot kellett összeolvasztani, addig Izrael vallási, sőt anyajogi vérségi alapú államot szervezett. Az, hogy Izrael a példátlanul nehéz körülmények között helyt tudott állni, a nyugati zsidóságának példátlan képességén, az amerikai zsidók pénzügyi segítségén és az Egyesült Államok egyértelmű támogatásán múlt.
A jelen téma szempontjából azt is hangsúlyozni kell, hogy a nyugati zsidóság, természeténél fogva, Izraelben liberális politikai felépítményt hozott létre. A kis Izrael a legtöbb pártot képviselő törvényhozással működő ország. Ezt én óriási hátrányának tartom. Ennek ellenre, a nyugati zsidóság érdeme, hogy sikeresen működik. Izrael eredménye ugyan Szingapúréhoz nem hasonlítható, de csodálatra méltó.
Visszatérve Olaszországra.
Nem is csak Olaszországról, hanem a négy mediterrán országról beszélhetünk. Ez a négy ország az első világháború után fasiszta rendszert alakított ki. Ezen is érdemes elgondolkodni. Az első világháború után már egyértelmű volt, hogy a mediterrán népek egyre jobban lemaradnak. A fejlettebb, többségében protestáns országok továbbra is a háború előtti tőkés osztálytársadalmi formában maradtak, de ezt a már idejét múlt rendszert is másoknál hatékonyabban működtették. Nem vették tudomásul, hogy a tudományos és technikai forradalom új alépítményt jelentett, amihez alkalmazkodni kellett volna. A tények azonban azt bizonyították, hogy a háború előtti tőkés felépítmény képtelen a munkaerő még elviselhető foglalkoztatását biztosítani.
Az 1929-es világgazdasági válság azonban a tőkés országok második vonalát még súlyosabban érintette. Erre először a második vonalnak számító mediterrán országok válaszoltak a fasizmussal. Nemcsak a négy európai mediterrán ország, de Argentína is fasiszta rendszer mögé állt. Ideje volna beismerni, hogy ugyan a mediterrán népek fasizmusa is messze volt a demokráciától, de viszonylag eredményesen működött. A sikerüket elsősorban a magasabb foglalkoztatásnak köszönhették.
A fasizmusok sikere a liberális demokráciákkal szemben népszerűvé vált Közép-Európában is. Ezt én Magyarországon élhettem át. A fasiszta párunknak sokkal több támogatója volt, mint a szociáldemokratáknak és kommunistáknak. Valljuk be, hogy az országunkban egyetlen párt a Nyilaskeresztes volt, amelyik következetesen földreformot követelt, és a népi erők erősítése mellé állt. Ez sem mentette ugyan a jövőnkre katasztrofális antiszemitizmusukat, de a társadalmi támogatottságuk megvolt.
Egy mediterrán ország keresi a megoldást.
Középiskolás koromban álmaim célja volt megnézni Itáliát. Kerékpárral akartam lemenni, és megnézni a Rómától északra lévő reneszánsz városokat. Vagy tucatnyi városról volt ismertető könyvem, térképem. Gőte itáliai impressziói lelkesítettek. De, ha csak egy városba mehettem volna, az Firenze volt. Természetesen, ebből nem lett semmi, csak húsz évvel később szerezhettem egy hathónapos ösztöndíjat, Nápolyba. Ennek az utolsó hónapja körbeutazást tettünk az egész országban.
Nápolyban a külföldi fiatal közgazdászoknak tartott konferencián aztán bőven volt alkalmam felmérni, hogy Olaszország csak papíron egy ország, az észak fele évszázadokkal megelőzi a délit, ezen belül északon Svájc, Rómába érve Közép-Európa, a csizma talpa pedig majdnem Afrika. Véleményem az óta sem változott. Két országként többre mentek volna. Tehát a minél nagyobb ország ritkán előnyös.
A marxista pártok között az olasz euro-kommunistákat tartottam számunkra a legjobban járható útnak.
Ahogyan EU tagok lettek, felmértem, hogy ez számukra végzetes, ők sem képesek a németekkel, nem is beszélve a skandinávokról, közös úton járni. Ehhez túlságosan fegyelmezetlenek, a törvényeket rugalmasan értelmezők. Ahogyan pedig beléptek az euró övezetbe, biztos voltam, ennek a katasztrofális következményeivel.
Húsz éve úgy érzem, hogy csak a puritán Nyugattól és a konfuciánus Távol-Kelettől lehet tanulni. Ezért aztán friss zuhanyként ért az olasz kormány terveit ismertető írás olvasása. Renzi szinte ugyanazt látja, amit én. Legfeljebb ügyesen alkalmazkodik az olasz valósághoz. Ennek megfelelően javasolja a megoldás módszereit.
Rádöbbentem, hogy a hidegháborúban az olasz kommunistáktól, most a szabad döntésünk birtokában az olasz kormánypárttól tanulhatnánk.

2015. május 19., kedd

A pápa politizál

Kopátsy Sándor                  PV                  2015 05 18

A pápa politizál

Vári György megdicséri a pápát, hogy politizál. Pártját fogja a szegényeknek. Számomra az nem meglepetés, hogy Ferenc pápa politizál, mert minden pápa politizált. Ez a pápák dolga. Egyetlen mondatának azonban én is megörültem. A Fülöp Szigeteken ötmillió híve előtt elszólta magát. Felvetette a szülők felelősségét abban, hogy mennyi gyereket vállalnak. Ott nyilván megmagyarázták neki, hogy az éves 2-3 százalékos népességnövekedéssel képtelenek megbirkózni. Ez Kínát is fejlődésképtelenné tette. Jelenleg a világ leggyorsabban növekedő országa lett azzal, hogy néhány ezrelékre lassította le a lakosság növekedését.
Azt nem mondom, hogy a Fülöp Szigetek Kína tempójában fejlődne, de azt igen, hogy nem maradna le ilyen tempóban a dél-kelet ázsiai térség konfuciánus, a népszaporulatukat megfékezőkhöz képest. Azt hittem, hogy ez a jezsuita pápa elég értelmes arra, hogy megértse, miért reménytelen a Fülöp Szigetek jövője. Abban azonban nem hiszek, hogy a Vatikán főpapjai ezt megértik. Féltem tehát a Pápát, hogy elhallgattatják.
Azzal azonban nem értek egyet, amit Vári György politizálásnak tart. Emberséges bánásmódot követel az Európába hajóval menekülőknek. Nemcsak egy pápának, egy újságírónak is meg kell érteni, hogyha az Európába menekülésnek akárcsak néhány százalék esélye van, akkor ezerszer ennyi fog idemenekülni. Ez a néhány tízezer menekült a legbátrabb egyetlen ezrelék része. Ha nekik sikerül, ezerszer ennyi követni fogja őket.
Ma hallom a BBC híreiben, hogy a kelet-ázsiai országok felhívták a halászok figyelmét, hogy senkit ne vegyenek fel, még akkor sem, ha menthetetlenül megfulladnak. Az érintett kormányok értelmesebbek, mint a pápa és Vári György. Ők tudják, ha kiderül, hogy van könyörület, százszor többen jönnek.
Délkelet Ázsiában él az emberiség fele. Ott csak akkor remélhető az élet javulása, ha sokkal kevesebb gyermeket szülnek. Aki ott segíteni akar, az a kelet-ázsiai példát reklámozza. Ott az elmúlt 25 évben egyetlen országban sem érte el a népszaporult az 1 százalékot, a lakosság ennyire is csak azért növekszik, mert a jobb életviszonyoknak köszönhetően, nő ennyire is a népesség. Ha ez nem volna, minden konfuciánus kultúrájú országban csökkenne a népesség. Dél- és Délkelet Ázsiában a lakosság évente 30-40 millióval nő. A lakosság érdekében az volna kívánatos, ha ennyivel csökkenne.
A római katolikusok főpásztorának tudni illene, amit minden pásztor tud, az adott legelőn mennyi volna az állatok számára az optimális létszám. Az ennél nagyobb létszám már egymás rovására él.
Ferenc pápa a napokban avatott szentté két palesztin apácát. Ezt azzal igazolja, hogy csodák történtek velük. Ötszáz éve a reformáció felismerte, hogy nincsenek csodák. A római katolikusok azonban nem hajlandók feladni ezt a múltban hatékony fegyverüket. Azt más középiskolás koromban megtanultam, hogy miért lett szent első királyunk, annak a fia és Gellért püspök. A pápa egy újabb keresztes hadjáratot szervezett a szentföld felszabadítására. Köztudottan a keresztes hadjárat élelem nélkül kelt útra. Az egyházak igyekeztek az élelmezésüket segíteni, gyűjtöttek a hívektől élelmet, de ez nem lehetett elég, hát rabolni kellett. A seregek átvonulásért a pápa három szenet engedélyezett. A csodákkal azonban baj volt. Problémamentes csak Gellért volt, mert a mártír halála elég volt. István esetében a jobb kezének megmaradása volt a csoda, Imréről pedig egy apáca állította, hogy a sírjánál meggyógyult. István történelmi nagysága a kitüntető címét megmagyarázza. A másik két szentünk esetében azonban nincs ilyen indok.
De nem az a fájlalom, hogy a közép-korban a vallásnak ilyen eszközökre is szüksége volt, hanem azt hiszem, hogy ma már a csodák ereje helyett tettekre, meg a tudás erejére van szükség.

Társadalomtudósként vallom, hogy a túlnépesedő társadalmaknak halálokozóknak kell lenni, mert semmi sem árt többet a lakosságnak, mintha az optimálisnál sokkal többen vannak.

A két legnépesebb ország vezetője találkozott

Kopátsy Sándor               PG                     2015 05 17

A két legnépesebb ország vezetője találkozott

Ez akkor is nagy esemény, ha nem várható tőle jelentős változás. Szerintem, Kína egészen a közeljövőig az emberiség legnépesebb állama volt. India, vesztére, pár éven belül népességszámban megelőzi. Ez kétes dicsőség, mert a példátlan lemaradásának éppen az elviselhetetlen népszaporulata az elsődleges, ha nem is az egyetlen oka.
A világsajtó nem látja fontosnak a két óriás találkozását, ezt jól jellemzi, hogy a BBC az elmúlt héten, a jelentételen afrikai ország, Burundi katonai puccsával tízszer annyit foglalkozott, mint a kínai-indiai csúcstalálkozóval.
A magyar újság azt emeli ki, hogy Kína gazdasági növekedése 7, Indiáé 7.6 százalék. Aztán mellékesen megjegyzi, hogy Kínában az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem ötször magasabb, mint Indiában. Márpedig az 1:5 arányú gazdaság fejlettség önmagában azt jelenti, hogy nagyon kevés közös feladatuk lehet. A megelőző ötezer év során a két kultúra között legfeljebb néhány tíz százalékos különbség lehetett. Ma a felhalmozásukban még ennél is nagyobb különbség van. Minimum tízszeres. 25 éve még talán India volt a gazdagabb. A következő 25 év során a különbség azonban tízszeresnél is sokkal nagyobb lesz.
India példátlan lemaradásának két oka volt, és maradt, egyiken sem lesz képes segíteni.
1.   Az eleve túlnépesedett állam lakossága az elviselhetőnél tízszer gyorsabban szaporodik.
2.   Az etnikai tarka lakosságának a viselkedési kultúrája távol áll a puritanizmustól.
Az egészségügy vívmányainak elterjedése még a legelmaradottabb országokban is úgy megnövelte a spontán népszaporulatot, hogy az a néhány ezrelékről a néhány százalékra ugrott. Az olyan ország, amelyik képtelen megfékezni a túlnépesedését, eleve versenyképtelenné válik. Indiának mind a politikai felépítménye, mind a lakosság viselkedési kultúrája eleve alkalmatlan a túlnépesedés megállítására.
A tudományos és technikai forradalom pedig olyan társadalmi alépítményt hozott létre, amire hatékony társadalmat csak a puritán népek képesek építeni.
India példája bizonyítja, hogy a viszonylag szegény, elmaradott ország számára a politikai demokrácia eleve alkalmatlan a felzárkózásra. A világ két legnépesebb, legöregebb, évezredek óta legfejlettebb kultúrája egyértelműen bizonyít két tanulságot.
1.   A politikai demokrácia csak bizonyos fejlettségi szint felett lehet hatékony felépítmény.
2.   A néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat a politikai rendszertől függetlenül versenyképtelen.
India mindkét tekintetben versenyképtelen. Politikai demokráciát épített fel és nem tett komoly kísérletet a gyermekvállalás megfékezésére.

Kína viszont mindkét tekintetben verhetetlen. Fenntartotta az egyetlen párt diktatúráját, és megállította a túlnépesedését.

Két pártnál több sok a törvényhozásban Hogyan alakult volna a rendszerváltás után?

Kopátsy Sándor               PP                     2015 05 18

Két pártnál több sok a törvényhozásban
Hogyan alakult volna a rendszerváltás után?

Mániákusan hiszek abban, hogy nem jó az, ha egyetlen párt nem alakíthat kormányt. Ezért esküszöm az Egyesült Államok kormányára. Az a jó alkotmány, amelyik alapján a választás után csak két párt maradhat a törvényhozásban, és az erősebb csak a következő választáson váltható le.
Ezzel szemben Európa nyugati felén a demokráciák olyan választási törvényt hoztak, ami ennek az ellenkezőjét garantálja. Ebbe a csapdába csak Nagy Britannia nem lépett bele, megmaradt az angolszász modell mellett.
Most a rendszerváltást követő magyar történelem útján igyekszem bebizonyítani, mi lett volna, ha az angolszász demokráciák választási rendszeréhez ragaszkodunk. Sajnos ennek a liberális pártokat kizáró veszélyét felfedezték a liberális SZDSZ és az MSZP erős liberális szárnyában.
Talán csak ezek voltak tisztában azzal, hogy a magyar társadalom erősen közép-jobb, tehát két pártos demokráciában nehéz lesz a közép-jobb Demokrata Forumot legyőzni. Ha meg csak két párt van, akkor a másik csak a közép-bal vonalat vivő lehet. Ezért sem a két szélső oldal, sem a liberálisok nem lehetnek parlamenti pártok.
Az okos liberálisok felmérték, hogy az első választást az MDF nyeri. De azt túlságosan jobboldalinak, sőt antiszemitának is tartották. Ezért nem kínálkozott más lehetőség, mint az MDF élére ültetni valakit, aki garanciát jelent arra, hogy az MDF nem megy túlságosan jobbra. Erre a célra a kisgazda vizeken próbálkozó Antall Józsefnél jobb nem lehetett. A külső és belső bal és liberális erőknek sikerült meggyőzni az MDF tapasztalatlan vezetőit, hogy fogadják el elnöküknek és miniszterelnök jelöltnek Antall Józsefet. Aki tisztában volt azzal, kiknek köszönheti miniszterelnökségét, és kikre számíthat a pártja jobb oldala elleni harcában.
Ezt az okos, Tölgyessy Péter tudta a legjobban, és olyan választási paktumot kötött Antallal, ami látszólag örök garanciát jelentett a kisebb pártok parlamenti képviseletére. Ebben a paktumban olyan nagy súlyt kaptak a listás szavazatok, hogy a fontos, kétharmados törvények megváltoztathatatlanok lettek. Máig nem akadt senki, aki rámutatott volna arra, hogy a kétharmados törvényhozási többséghez a körzetek 98 százalékát kellett megnyerni. Erre azonban a demokráciák történelmében még nem volt példa. De a liberálisok annyira elvesztették a támogatásukat, hogy ez megtörtént, 2010-ben. A Fidesz megnyerte a körzetek 99 százalékát.
Ezt követően a Fidesz új választási törvényt vezetett be, amiben még mindig a körzetek 90 százalékának a megnyerésére van szükség. 2014-ben ez a kisebbik csoda is megtörtént. A jelenlegi választási törvény is a több párti törvényhozás fennmaradásának garanciája. A Fidesz vezetése sem akart lemondani arról, hogy a képviselői jelentős hányada ne legyen kitéve annak, hogy megbukik a körzetében, és kiessen a törvényhozásból. Amíg párturalom van, addig lesz listás hely a törvényhozásban.
Hogyan alakul a történelmünk, ha nincsenek listás szavazatok?
Az első választás után abszolút többséget szerez az MDF és nem kényszerül arra, hogy a Kisgazdapárttal koalíciót köt. Antall pozíciója a saját pártján belül is gyengébb lett volna. De az MDF katasztrofális választási vereségét az hozta, hogy az Antall kormány nem közép-jobb politikát folytatott, hanem az úri középosztály hatalmát restaurálta.
Ha nincsenek listás törvényhozók, a következő választáson az MSZP-nek négyötödös többsége van. Ezért nem is lehetett volna kitalálni, hogy a kétharmados többség érdekében köt koalíciót a liberálisokkal. Ha nem fekszik le nekik, ha nem bízza a gazdaságpolitikát a liberálisokra, megnyeri a következő választást. A magyar társadalom közép-jobb karakteréből fakad, hogy mindig a közép-jobb győz, ha közép-jobb politikát folytat. Ha nem ezt teszi, győzhet a közép-bal, de csak akkor, ha nem fekszik le a liberálisoknak.
A harmadik választást a frissen liberálisból közép-jobb párttá átalakult Fidesz nyerte meg. Ha nincs listás szavazat, a Fidesz nyeri meg a negyediket is.
Már nem is merem folytatni, mert szerintem, minden további választást a Fidesz nyert volna meg, ha nincs listás szavazat. Ennek megváltoztatásához azonban a körzetek 98 százalékát meg kellett volna nyerni.
Ezért a rendszerváltás első húsz éve egészen másként alakul, ha nincs Antall–Tölgyessy Paktum.
Ha a Fidesz be akarja betonozni magát, itt az utolsó alkalom, hogy olyan választási törvényt hozzon, ami megszünteti a listás törvényhozói helyeket.

A napokban olvashattam az olasz miniszterelnök tervét az új választási törvényről, azt ajánlom átvenni. Mi könnyen megtehetjük, hiszen a Fidesznek megvan még a kétharmada. A következő választáson a jelenlegi választás törvény alapján aligha lesz meg.

2015. május 13., szerda

A minőségi munkaerő tőkét vonz magához

Kopátsy Sándor                  EE                  2015 05 07

A minőségi munkaerő tőkét vonz magához

A jelenkori világgazdaság egyik általános jellemzője, hogy a minőségi munkaerőben hiány, a gyenge minőségűben pedig felmérhetetlen felesleg van.
Az olyan munkaerő, ami a fejlett társadalmak munkaerő felső harmadába tartozik, világpolgár lett, mindenütt szívesen várják, világpolgár lett. Ez egyre nagyobb veszélyt jelent a felzárkózni akaróknak, de a befogadásuk a fejlettek számára a legnagyobb komparatív előnnyel járó import.
A közgazdaságtan nem veszi tudomásul, hogy mekkora szellemi vagyon vándorol ma a világgazdaságban. Becslésem szerint, korunkban ez jelenti a fejlettek javára, és a felzárkózni akaróknak a kárára történő legnagyobb tőkemozgás. De még arra sem találtam irodalmat, hogy mekkora érték mozog az országok között a lábán.
Pedig egyelőre nincs ellene védekezés.
Az egyértelmű, hogy mindkét fél számára az volna a legjobb megoldás, ha nem a munkaerő menne a fejlettek felé, hanem a fejlettek foglalkoztatnák a kevésbé fejlett országokban a jó munkaerőt.
A jó munkaerejüket féltő országok a jó munkaerő megfizetésével nem lehetnek versenyképesek. Ezért igyekeznek a külföldi tőkének kedvezményeket adni. De ezeket mindig egyedi ügyekként kezelik. A leghatékonyabb és ugyanakkor a legáltalánosabban alkalmazható megoldás a nemzeti valuta leértékelve tartása. Ez azt jelenti, hogy a behozott tőkéje belső vásárlóerőben felértékelődik, az itteni költségek alacsonyabbak lesznek. Még most a mediterrán országok pénzügyi válságának tapasztalatai után sem látják, hogy az euró övezet közös valutája ezeknek az országoknak túlságosan kemény volt. Megdrágította az odavitt tőkét, az onnan kimenő exportot, annak ottani költségeit.
A közgazdaságtan máig nem jutott odáig, hogy a valuta érékelése mitől függ.
A relatív fejlettségtől. Minél alacsonyabb az ország egy lakosra jutó nemzeti jövedelme, annál jobban le kell értékelni a valutáját.
A lakosság kultúrájától. Minél kisebb a lakosság puritanizmusa, adózási fegyelme, annál jobban le kell értékelni a nemzeti valutát.
Ezek után egetverő ostobaság volt nemcsak a sokkal alacsonyabb szinten álló mediterrán népekkel, de még a franciáknak is a németekkel közös valuta.
Még senki sem számolta ki, hogyan hatott a mediterrán országokba érkező turistaforgalom, a tőkeáramlásra az abnormálisan felértékelt eurójuk. Aztán mennyi nem realizálható nyereség származott a fejlett tagok által megvásárolt görög hitelekből. Azt tény, hogy az övezetből kilépés nagyon drága, de a bennmaradás még sokkal többe fog kerülni.

Nekünk, magyaroknak szerencsénk volt, hogy kimaradtunk az euró övezetből, de azzal is sokat vesztettünk, hogy svájci frankban a lakossággal vetettük fel az olcsónak látszó hitelünket.