2016. október 13., csütörtök

TANÁCS AZ EGYHÁZAMNAK III. A PAPI NŐTLENSÉG FELOLDÁSA

Kopátsy Sándor                 EE                   2016 10 08

TANÁCS AZ EGYHÁZAMNAK
III.
A PAPI NŐTLENSÉG FELOLDÁSA

A katolikus papok nőtlenség felett lehet vitatkozni, de azon nem, hogy a pályaválasztásban és a papok gyermekeinek milyen a minősége, nehéz a nőtlenség hátrányát vitatni.
Minél fontosabb a hívatás, annál fontosabb, milyen minőségű fiatalok mennek papnak. A téma vitájában az Európában jellemző paphiányra hivatkoznak. Megkerülik a lényeget. Nézzék azt meg, hogy milyen minőségű fiatalok választják a katolikus papi pályát. Ez mutatná, hogy miért nincs a katolikus papságnak tekintélye. Ez nem a múlt, hanem a jelen problémája.
A múltban a papi pálya eleve erkölcsi és anyagi karriert jelentett, ugyanakkor más pályákon alig volt lehetőség. A lakosság kilenctizede számára csak a papi és a tanítói pálya volt elérhető. Ráadásul a papi pálya megkülönböztetett állampolgári előnyt is jelentett.
A papi nőtlenségről, a cölibátusról a lexikonok is csak teológiai érveket emlegetnek. Nem említik, hogy a magasabb ragok az arisztokratákhoz hasonló rangot és jövedelmet jelentettek. Ez azért volna fontos, mert a múltban, a jobbágyfelszabadítás előtt a klérus közel annyi földbirtokkal, vagyonnal és lényegesen több kinccsel rendelkezett, mint az arisztokrácia. Ráadásul a főpapok közé az alacsonyabb származásúak is bekerülhettek.
Jelenleg azonban a katolikus egyháznak sincsen jövedelmet hozó vagyona, ezért saját forrású jövedelme. A hívek önként vállalt egyházi adójából él.
Azt, hogy milyen képességű fiatalok mennek a katolikus papi pályára, azon lehetne lemérni, hogy összevetnénk a protestáns és a katolikus papnak menők érettségi eredményét és szülői hátterét. E két pálya között az az egyetlen nagy különbség, hogy a protestáns papnak menőknek lehet családja is. Ez azonban óriási különbség, mit le lehetne mérni azzal, hogy a két teológiára milyen IQ-val, illetve mennyi ponttal mennek. Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy a jelenkori fejlett társadalmakban, ahol a képesség szerinti boldogulás viszonylag szabad, a várható életteljesítmény a fogamzást követő 5-6 évben dől el. Ez pedig a család jövedelmétől és a szülők iskolázottságától függ.
Erről a Fasori Evangélikus Gimnázium példátlan sikerének vizsgálata győzött meg. Ebben az iskolában a diákok többsége két társadalmi rétegből került ki. A budapesti, többségében kikeresztelkedett zsidó nagypolgárság és a vidéki lutheránus papok fiaiból.
Ekkor a legfejlettebb európai etnikum a zsidóság, és ennek is az egyik élcsapata a budapesti zsidó nagypolgárság volt. Ezeknek döntő szerepük volt abban, hogy a 19. század végén Budapest lett Európa talán legdinamikusabban fejlődő városa. A történészeink sem hangsúlyozzák, hogy ekkor Budapest gazdasági dinamizmusa, tudományos és művészi elitje ebben a fiatal városban világszínvonalú volt.
A vidéki lutheránus papság pedig az ébredő nemzeti öntudat élcsapatában volt. Ezt jelezte, hogy a népiek felvehették a versenyt a liberális polgársággal. Mélyen magyarok és nagyon értelmiségiek voltak.
E két tábor ütközése és összefonódása jelentette a magyar társadalom magját. Még hiányzik annak tudományos kifejtése, hogyan harcolt néha egymás ellen, néha egymással szövetkezve az a két értelmiségi tábor. Ennek a csúcsa találkozott a Fasori Gimnázium diákságában. Az óta sem volt ilyen közös diákélete a népieknek és a liberálisoknak.
Ennek a csodálatos iskolának a titkát megismerve lelkesen vállaltam a felkéréseket, hogy gimnáziumokba menjek érettségi elnöknek. Előtte mindig felmértem a kiszemelt gimnázium társadalmi környezetét. Kiderült, ha ismerem a gimnázium diákjainak a társadalmi hátterét, tudom az iskola minősségének a helyét is. Az ország legjobb tíz gimnáziumainak a nagyobbik fele a budapesti értelmiségi kerületekből, a kisebbik fele pedig a vidéki egyetemi városokból került ki. Éppen a mai újságban olvasom. Ebben az évben is a Fazekas Gimnázium az első, és a tíz között a nyolc budapesti mellett csak két vidéki, dunántúli, a Veszprémi és a Zalaegerszegi maradt. Ennél is sokkal többet mondana a húsz első és a húsz utolsó középiskola. Az oktatáspolitika eleme kötelessége volna a gimnáziumok sorendjének folyamatos publikációja. A gyermeküket iskoláztató szülőket tájékoztatni kellene az iskolaválasztásban. Szerencsére az érintett szülők ezt jobban látják, mint a szakmabeliek. Az is figyelemre méltó, hogy nincs a legjobb iskolák között egyházi vezetés alatti. Ez is elvemen igazolja, a jó iskolarendszer nem a vallás, a lakhely és az etnikai hovatartozás, hanem képesség alapján szervezi a tanulói közösségét.
Húsz éve az Egyesült Államokban láthattam, hogy az iskolák minősítése nyilvános. Egy ingatlanügynök mondta el, hogy a középiskolás gyermekes családokban a lakásválasztás elsődleges szempontja, hogy milyen iskola környezetébe tartozik.
Már a magyar szülők is élnek ezzel a lehetőséggel, és ha nem is oda költöznek, a gyermeküket a jó iskola körzetébe jelentik be lakónak. A magyar emberek nemcsak az adófizetésben, hanem még az iskolaválasztásban is ügyeskednek.
A magyar oktatáspolitika azonban a középkorban maradt. Az oktatáspolitikája kényesen elkerüli a családi háttér figyelembe vételét.
Visszatérve a papi hivatás választására.
A papi nőtlenség előnyével és hátrányával ugyan a katolikus egyházban is foglalkoznak, de azt, hogy kikből lesznek a papok, gondosan megkerülik. Ez a múltban nem okozott problémát, mert a papi pálya mind a társadalmi megbecsülés, mind az anyagi juttatások szempontjából kiemelkedően jó volt.
Gyermekkorom falujában a falu első embere a pap volt, utána következett a jegyző és a tanító. Az elmúlt hatvan évben több tucatszor megkérdeztem a falusiakat, hogy mi náluk a sorrend. A szocialista rendszerben szinte mindig az első ember a termelőszövetkezet elnöke volt. Tőle függött a jövedelmük. Később, a rendszerváltás után az elsők közé került a legsikeresebb vállalkozó. Az öregeknél, ha volt orvos az is jó helyezést kapott. A pap soha nem volt az első három között.
Később azt is megkérdeztem, hogy kinek a jövedelme a legmagasabb. ezek között a pap és a tanító soha nem szerepelt. Pedig gyermekkoromban a fix fizetésnek nagy rangja volt, még a postást és baktert is irigyelték. Mára már a fix fizetésnek nincsen nagy rangja.
Mindezt azért írom le, hogy illusztráljam a papok társadalmi státuszát. De ez jellemző a falusi tanítókra is. Ezért aztán nem találkoztam olyan pedagógussal, aki szerint a legtehetségesebb tanulók papok vagy tanítók akarnak lenni. Pedig az oktatási rendszerünk még mindid elhanyagolja a diákok életrevalóságát. Ezért vált jellemzővé, hogy iskola utáni eredmények köszönő viszonyban sincsenek az életben elérttel. Sokat mondana egy olyan felmérés, ami szembeállítaná az iskola minősítését az életben elért eredménnyel. Kiderülne, hogy az iskola nem az élet igényéhez igazodik.
A papok minősítését jól bizonyítja az élet. A tudományokban, a művészetekbe elvétve található pap. Ilyenkor Eszembe jut Vörösmarty Mihály, aki a Magyar Tudományos Akadémia Alakuló Közgyűlése után azt írta a naplójában, hogy a résztvevőket látva, azt hihettem volna, hogy valami fontos egyházi fórumon vagyok, annyi volt a reverendás. Ma, ez a tévedés fel sem vetődhetne.
A katolikus egyház klérusára ma is jellemző maradt a vasfegyelem, de a színvonal annál kevésbé. Ennek elsődleges okát a kötelező nőtlenségben látom. Nem azért, mert a nőtlen ember élete nem lehet nagyon magas szintű, hanem azért, mert az olyan pályán, amin nemcsak nincs a társadalom maga erkölcsi és anyagi elismerésére lehetőség, ráadásul nősülni sem lehet, ne várják, hogy a fiatalság minőségi elitjéből válogathatnak.
A véletlen folytán találkozhattam a református elemi iskolák szelekciós rendszerével, ami a bolsevik rendszer kiépüléséig működött. Minden tíz református falunak volt egy olyan iskolája, amiben az igazgatót rektornak hívták. Ez a rang azt jelentette, hogy a tíz falu iskolájából évente egy vagy két gyereket küldhetett a Pápai Kollégiumba. Ezt neki kellett kiválasztani. Ha nem az ő iskolájából akart valakit Pápára küldeni, előtte egy évvel maga mellé fogadta. Büszkén mondta el, hogy a jelöltjeiből néhány magas rangig emelkedett. Elhittem, mert százból egyet én is találhattam volna, aki sikeres lesz.
Ezek után megértettem, hogy miért voltak a református iskolák olyan híresek. Mert bölcsen szelektálták meg a tanulókat. Most örülnék annak, ha volna egy olyan felmérés, hogy a református papok gyermekei közül mennyien mentek el papnak. Ha ezt megmutathatnám, világos lenne az állításom. A katolikus egyház mennyit veszít azzal, hogy a katolikus papoknak nincs gyermekük, akit a papi pályára küldhetnének. Vagyis a katolikus egyház számára nem is az a legnagyobb veszteség, hogy a papjai nőtlenségre vannak kárhoztatva, hanem az, hogy ennek következtében nem küldhetnek megfelelő utánpótlást a papi pályára.
Márpedig, ha tudomásul vesszük, hogy a papság minősége elsősorban attól függ, milyen minőségű fiatalok választják a papi pályát.
Ideje volna felmérni, milyen családi háttérrel mennek papnak, kiderülne, hogy a katolikus egyház közel kétezer éven keresztül a legjobb anyagból válogathatta a klérusának utánpótlását, mert azt jól szelektálta, jól megfizette. Most azonban kontraszelekcióval és a karrier lehetőségek megszűnésével kell számolni. Mivel a katolikus egyház a régi anyagi gazdagságára nem számíthat, tehát fizetni nem tud, egyetlen megoldás az utánpótlás jó szelekciója volna.

Nem annyira a nőtlenségre kárhoztatott papokat sajnálom, hanem az egyházamat, aminek gyorsuló ütemben csökken a tekintélye. Minél szűkebbek az anyagi lehetőségek, annál fontosabb volna a klérus minőségének javítása. Erre a leghatékonyabb a papi nőtlenség feloldása volna.

TANÁCS AZ EGYHÁZAMNAK II. FOGAMZÁSGÁTLÁS

Kopátsy Sándor                 EE                  2016 10 07

TANÁCS AZ EGYHÁZAMNAK
II.
FOGAMZÁSGÁTLÁS

Az egyházamnak a fogamzásgátlás üldözését sokáig nem értettem. Öreg koromra sikerült megfejteni. Azt kellett tudomásul venni, hogy az egyház dogmája nem az emberiség, hanem a zsidó nép, majd a keresztények érdekét szolgálta.
Közgazdászként hamar felismertem, hogy a család érdekét sértette annyi gyermek vállalása, amennyi gyermek születése amennyi a szülők szexuális ösztönének következménye volt. A gyerekek számával ugyanis arányosan csökkent az egy családtagra jutó jövedelem és az egy gyermekre jutó nevelési ideje. Mivel az osztálytársadalmakban nem volt az öregekről történő gondoskodás, ezt a szülők csak azzal remélhették megoldani, ha gyermekeket neveltek fel, akikre öreg korukban számíthattak. Ez azonban nem tette lehetővé, hogy a szülők gyermekeik számát szabályozhatták. Egyrészt nagy volt a gyermekhalandóság, az újszülöttek fele sem érte meg a kereső kort. Másrészt a szexuális ösztön kiélése nem tette lehetővé, a fogamzásmentességet. Jelenleg azonban a gyermekhalódás harmada sincs a kétszáz évelőttinek. Ennek ellenére a nők termékenységi mutatója csak ott csökkent, ahol a fogamzásgátlókkal való élés megoldható. A jelenkori társadalmak demográfiáját, vagyis mennyi a szülők által akart születés, csak ott lehet megérteni, ahol már megoldott a fogamzásgátlás. Ez mindenütt csökkent. Vagyis, mivel a múltban nem volt megoldható a fogazásmentes természetes szexuális élet, a szülők akaratától független volt a születések száma. Még jobb bizonyítás, hogy ahol megoldható a fogamzásgátlás, ott mindenütt csökkent a nők termékenysége.
A katolikus egyház ezért tekinti dogmájának, hogy a fogamzás isteni akartat eredménye, ezért a magzat megölése emberölés. A fogamzásgátlók használata pedig bűn, paráznaság. A teológusok nem jutottak odáig, hogy az ember istennek olyan teremtménye, aminek erős ösztöne a szexuális élet. Az isten ezt azért teremtette meg, mert fajunk e nélkül gyorsan kihalt volna. Minden faj létének fennmaradása attól függ, milyen szapora.
Az isten olyan embert teremtett, ami csak azért maradhatott fenn, és terjedt el a földünk szinte minden természeti környezetében, mert a rövid várható életkora ellenére nem halt ki, mert viszonylag nagyon szapora volt. Ennek köszönhetően nemcsak fennmaradt fajunk a gyűjtögető életmód mintegy 150 ezer éve alatt, hanem minden természeti környezethez sikeresen alkalmazkodott.
Amikor azonban rátért a gyűjtögetésről a termelésre, elkezdett nőni a várható életkora, ennek következtében a szaporodása egyre gyorsabb lett. Ugyanakkor a termelés technikája lassan fejlődött, az utóbbi hatezer névben alig kétszeresére nőtt az élettereinek eltartó képessége. Ez ezt jelentette, hogy az élettereinek eltartó képessége évente legfeljebb 1-2 ezrelékkel nőtt. Az ember ösztönös, azaz spontán szaporasága azonban néhány százalékos lett. Ezt a túlnépesedés féken tartása érdekében az 1 ezrelékre kellett lelassítani. Ezt az ember szaporasága és eltartó képessége közti szakadékot azonban a társadalom felépítményének kellett erőszakos halálokozással megoldani.
A vallások klérusai ezt nem ismerték fel, mert tehetetlenek voltak ellene. Dogmáik tiltották az emberölést, annak ellenére, hogy az osztálytársadalmak emberpusztításában aktívan részt vettek.
A társadalom érekét szolgáló állam szervezett módszerekkel növelte a halandóságot.
-       Az értéktermelő többség eleve alacsony jövedelmét súlyos adókkal, munkakényszerrel a létminimum közelébe süllyesztette.
-       Óriási költséggel fegyverkezett, egymás létszámát pusztította.
-       Üldözte az ember természetes tudásvágyát.
A vallások ebben élenjártak a segítségükkel. Az osztálytársadalmak fenti három funkciójában együtt működtek. Ez igazolódott a nyugat-európai feudális társadalomban is.
A keresztény egyház lett a legnagyobb földbirtokos. A jobbágyait ugyanúgy adóztatta.
A fegyverkezésben is ott volt az élcsoportban. Ismereteim szerint, a kétszáz éven át folyó keresztes hadjáratok voltak a legnagyobb központilag, az egyház által szervezett emberpusztító háborúk. A világi hatalom ugyan folyamatosan fegyverkezett, háborúzott, de annak mindig az élettér kiterjesztése volt a célja. Természetesen ez sem jelentett több életteret, csak annak az államok közti újraelosztása, és a lakosság pusztulása lehetett az eredménye. A keresztes háborúknak azonban még ilyen reális célja sem volt. Jeruzsálem meghódítása nem jelentett életteret, ugyanakkor a háborúkba résztvevők közül ritka kivétel volt a hazakerülés.
Az inkvizíció is szervezett emberölés volt. Ráadásul az ember ösztönös tudásvágyának az ismert legradikálisabb, a legjobban szerevezett módszere volt. Ezt sem azért írtam le, mert negatívan értékelem, csak olyan tény, ami felismerésem igazolja. Minden túlnépesedő társadalomnak olyan felépítményre van szüksége, ami fokozza a halálozást és üldözi az emberek tudásvágyát. A Biblia összeállítóinak megmagyarázhatatlan bölcsességét látom abban, hogy jó két és félezer éve ráéreztek arra, hogy a túlnépesedés ellen csak a halálokozással lehet védekezni. Ennek a módszernek az elfogadása nem egyeztethető össze az emberi agy logikájával. Ezért nem volt elég a lakosság többségének fokozni a nyomorát, fegyverkezésre és emberölésre fordítani a társadalom jövedelmének jelentős hányadát, de üldözni kell azt is, akik ezt nem képesek elfogadni. Ezt fényesen bizonyítja a tény, hogy minden kultúrában, egymástól függetlenül, jellemző volt, a többség nyomorának fokozása, a háborúzás és a tudásvágy üldözése. Az utóbbi, ismereteim szerint, egyetlen más vallásban nem vált olyan egyértelművé, mint a zsidó nép vallásában. Márpedig, ami minden kultúrában jellemző volt, azt a tudománynak szükségszerűnek kell tekinteni.
A fiatal Marx zsenialitását jellemzi, hogy elsőnek fogalmazta meg a történelmi materializmus lényegét. Minden társadalomnak a felépítményét, hatalmi struktúráját, vallását az alépítménye determinálja. Ez a törvény azonban olyan ellenétben állt Marx lelkes forradalmiságával, hogy el kellett felejteni. A történelmi materializmusból ugyanis az követezik, hogy csak az kritizálható a társadalomban, ami nem az alépítményének felel meg. Márpedig Marx is a fennálló társadalmat akarta jobbítani, forradalmi módon megváltoztatni. Marx tehát nem maradhatott történelmi materialista, mert annak azt kellett volna megváltoztathatónak felfogni, ami az osztálytársadalmakat egységesen olyanokká tette, amilyenek. Az osztálytársadalmak legfontosabb alépítménye a spontán túlnépesedés volt. A túlnépesedő társadalom csak osztálytársadalom lehet.
Ezzel szemben Marx is olyan társadalmi felépítményt akart, amiben nincs kizsákmányolás, nincsenek háborúk és támogatják az ember tudásvágyának érvényesülését. De azt figyelmen kívül hagyta, hogy minden általa javasolt változás fokozná a népszaporulatot, ezzel még indokoltabbá tenné az osztálytársadalmi felépítményt.
Nemcsak a Biblia összeállítói, de a kereszténység is hasonló hibába esett. Tudomásul vette a tudásvágy eredendő bűnét, de csupa olyan gyakorlati tanácsot adott, ami fokozta az eleve elviselhetetlen népszaporulatot.
A kereszténység faladati azonosak voltak a zsidó Marxéval.
-       Csökkenteni kell a szegények nyomorát.
-       Meg kell tiltani a háborúzást, általában az emberölést.
Azt máig nem vetette fel senki, hogy a fent két cél megvalósítása esetén, lényegesen felgyorsult volna a népszaporulat, ezzel indokoltabbá a szegények nyomorának a fokozása és a háborúzás.
A tudományos és technikai fejlődés ugyanis nem kevesebb, hanem több gyermek születésével, gyorsabb népszaporulttal jár mindaddig, amíg nincs megoldva a fogamzásmentes szexuális élet. Amíg a tudomány nem oldotta meg a fogazásmentes szexuális élet lehetőségét, addig fenntartható volt, hogy a fogamzás ugyanolyan isteni teremtés, ahogyan a vallás fajunk létrehozását is annak tekintette. Amennyiben a tudomány megtalálta annak a módját, hogy a szexuális kielégülés során ne történjen fogamzás, azt az emberi akarat következményének kell tekinteni. Ezért tarthatatlan vallási dogma lett a fogamzást nem a szülők akaratának következményének, hanem isteni beavatkozásnak minősíteni.
A fogamzást ma már a fejlett országban élő hívő katolikusak is a saját akaratuk érvényesülésének kell tekinteni. Példának az elkötelezett katolikus Lengyelországot tekintem. Ott évtizedek óta szinte alig nő a lakosság. Ez csak azzal magyarázható, hogy a lakosság vagy fogamzásgátlókat használ, vagy ha nem akar szülést, abortusszal szabadul meg a terhességétől. Ezt nemcsak a közismerten konzervatív papaság, de a politikusok jelentős hányada sem akarja tudomásul venni. Ezért benyújtottak az abortusz végrehajtást szigorító javaslatot. Ennek híre is felháborodást okozott. Pedig nem arról volt szó, hogy a fogazásgátlás használata fajtalanság, tehát vallási bűn, hanem csak arról, ha történik fogamzás, joga legyen az anyának a magzat kihordását megszakítani. A közvélemény reagálását látva, a kormány visszavonta a javaslatot. Tehát a talán legkatolikusabb lakosságú ország sem ragaszkodhat a katolikus vallás dogmájához, hogy a fogamzást elkerülő szexuális élet fajtalanság, bűn.
Ideje volna, ha a római katolikus vallás nem ragaszkodna az olyan dogmához, amit a hívei egyre nagyobb hányada figyelmen kívül hagy. Azt kellene a Vatikán vezetőinek tudomásul venni, hogy a jelenkori várható életkor mellett a nők termékenysége 5-6 szülést jelentene, ami elviselhetetlen népszaporulattal járna. Az európai katolikusok ugyan nem vészesen túlnépesedők, de csak azért, mert eltekintenek a vallásuk erre vonatkozó dogmájától. A latin-amerikai, az afrikai és az ázsiai katolikusak pedig azért maradnak egyre jobban le, mert az elviselhetőnél gyorsabban szaporodnak.
A vatikáni vezetésnek fel kellene mérni, hogyan alakul a két nyugti kereszténység, a katolikus és a protestáns társadalmi fejlődése, az egy lakosra jutó jövedelme, vagyona, várható életkora és iskolázottsága. Ezek az adatok rádöbbentenék a katolikus vallás vezetését, hogy a reformáció óta eltévedtek és az ebből fakadó hátrány, egyre gyorsabban növekszik.

A keresztény egyházak munkáját ugyanis az minősíti, hogyan állnak az egymás közti összevetésben. Ez, ha valahol, Amerikában összevetés nélkül is nyilvánvaló.

Megszűnt a Népszabadság

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 10 09

Megszűnt a Népszabadság

A Népszabadságnak és elődjének kezdettől fogva napi olvasója voltam. Kötelességszerűen olvastam mindaddig, amíg a marxisra pártnak politikai szerepe volt. Ez a szerep a rendszerváltás óta egyre sorvadt. Mára már nyoma sem maradt. Az újság szakmai színvonala még ennél is jobban csökkent. Utóbb már szégyelltem belenézni. Ennek ellenére váratlanul ért, hogy ezt a kiadója is tudomásul vette, és a lapot megszűntette. Nem nekem kell lemondanom.
Móricz Zsigmond tanítványa vagyok, az ő jelmondatát vallom. Ne politizálj, építkezz! Megelégszem azzal, hogy belenézek egy angol, vagy német hírcsatorna műsorába. Egyelőre a magyar belpolitikában fordulat nem várható. A baloldalnak sikerült olyan mértékben ellenéket játszani, hogy a Fidesz és a Jobbik egymásra találjon, és sokáig megönthetetlen legyen a jobboldali koalíció. A Népszabadság olyan primitív módon személyeskedett, ami kabarévá vált. Matolcsyt, a jegybank elnökét olyan személyeskedő vitával akarta Orbánról leválasztani, amiről nem volt fogalmam. Mással sem foglakozott, mint Matolcsy magánéletével, de egyetlen kritikai hangot sem talált a Jegybank politikájával szemben. Az ugyanis Matolcsy vezetése alatt, először a rendszerváltás óta, gyökeresen szakított az EU brüsszeli vezetésnek liberális politikájával. Magyarország az elsőként fordult szembe az EU liberális gazdaságpolitikájával. E nélkül ugyanis nem lehet még az EU létét sem megmenteni. Halálra ítélt ugyanis az a liberális gazdaságpolitika, ami csak a tagok élcsoportjának felel meg, és ami a nem puritán erkölcs, és kevésbé fejlett tagok számára visszaesést okoz.
A liberális gazdaságpolitikával, mindenekelőtt az euró övezettel tönkretett tagok nem tiltakozhatnak, mivel az Euró övezetből nem lehet kilépni. Ez nemcsak államcsőddel járna, de Németország is arra kényszerült, hogy életben tartsa a fizetésképtelen tagállamokat, mert a legnagyobb veszteség ezt az országot érné.
A vámuniónál mélyebb együttműködés ugyanis az EU tagsága többsége számára öngyilkosságot jelent. Ezt ugyan a Jegybank így nem fogalmazta meg, de azzal, hogy az EU tagállamok nemzeti szuverenitásához ragaszkodik, ezt célozza meg.
Másnap reggel már meg sem jött az újság.
A Népszabadság felszámolásával megszűnt valami, ami a szovjet megszállással kezdődött. Volt az állampárt és a hivatalos szócsöve. A magyar Pravda. A rendszerváltással ugyan megszűnt az állampárt, de fennmaradt az MSZP újságának számító Népszabadság. Mára az MSZP csak a harmadik párt lett, a nagyon erős közép-jobb Fidesz és a második párt rangját elnyerő szélső-jobb Jobbik mögött. Már azt sem lehetett tudni, hogy az MSZP-t mennyire képviseli a Népszabadság. Ha képviselte volna, akkor sem vihette volna többre, mint egy szűk társadalmi rétegre támaszkodó újság a két nagyobb árnyékában. Ráadásul a lap főszerkesztőjének sem volt sem a marxista értelmiségiek, sem a hívő marxisták között súlya.
Előttem a színvonala akkor vált bosszantóvá, amikor az Orbántól hisztérikusan megszabadulni akaró szerkesztőség az MNB elnökének, Matolcsy Györgynek a magánéletében való turkálást tekintette központi faladatának. Nem is az a baj, hogy az ilyen pletykát is leközli, hanem az, hogy e mellett a Jegybank működéséről szót sem ejt. Nem veszi tudomásul, hogy az ország számára nem a Matolcsy magánélete a fontos, hanem a jegybank politikája. Az pedig az EU életében először veti fel, hogy a tagállamok szuverenitása maradjon meg. A pénzkibocsátás, a nemzeti valuta árfolyama, a foglalkoztatás megoldása, a tagállamok belügye. Magyarországnak az EU tagsága óta csak olyan bankelnökei voltak, akik az EU fejlett tagországainak megfelelő liberális pénzpolitika hívei voltak. Ők a felelősek a magas jegybanki kamatért, a viszonylag kemény forintért, az eladósodásért, az alacsony foglalkoztatásért. Ezt a Matolcsyi által vezetett MNB következetesen felszámolta, hagyta leértékelődni a forintit, csökkentette a jegybanki kamatot, finanszírozta a vállatok hiteligényét.
A Népszabadság szerkesztősége vagy nem ismerte fel ennek a jótékony hatását, vagy erre nem is volt képes.
Ezzel az újsággal nem sokat veszít a magyar társadalom. Ugyanakkor a helyi újság jó hírt közöl. Jelenleg 5.5 millió mobiltelefon előfizető van, hat év alatt négyszeresére nőtt a számuk. Az elmúlt évben 600 ezerrel.

Ez az ország jobb újságokat is érdemelne.

A Kárpát Medence adottsága

Kopátsy Sándor                 PH                   2016 10 01

A Kárpát Medence adottsága

A magyar történelem számos félreértése abból fakad, hogy figyelmen kívül hagyjuk a Kárpát Medence adottságait. Nemcsak figyelmen kívül hagyjuk, hanem ideálisnak tekintjük.
Az ugyan igaz, hogy a legjobb történelmi időpontban hagytuk ott Kelet-Európát, de Nyugat-Európának azon a helyén álltunk meg, ami a lehető legmesszebb volt az Atlanti Óceánhoz.
A legjobbkor jöttünk.
A magyar történészek máig sem keresik az okát annak, hogy miért vallott kudarcot a hunok és az avarok honfoglalása, és miért volt sikeres a mienk. Pedig egyértelmű a válasz. Ők még a sötét középkorban jöttek, amikor még kisebb jövedelmet biztosított a szántóföldi földművelés, mint a pásztorkodás. Mi akkor érkeztünk, amikor már a Kárpát Medencében is megjelent a hármas vetésforgó, a fagyos telet átélő búza és árpa, a talajfogató eke. Ezzel a szántóvetés lett a jobb megélhetést biztosító mezőgazdaság. A hunoknak és az avaroknak még eszükbe sem jutott, hogy földművesek legyenek. Ezt a tényt ugyan László Gyula felismerte, azért beszélt kettős honfoglalásról, mert szerinte már az avarokkal is jöttek magyarok és ezek az avar állam szétesése után, a honfoglalásunk idején már földművesek voltak. Nemcsak ők, de az itt élő szlávok is.
László Gyula felismerésének azonban az a lényege, hogy a magyarságnak a földművelésre történő áttérése nem fentről irányított, hanem a lakosság érdekétől vezetett volt. Tehát mi azért építettünk feudális földművelő társadalmat, mert az történt spontán, velünk párhuzamosan egész Európában.
Sajnos, a magyar történészek alig foglalkoznak azzal, hogyan alakult át a honfoglaló törzsi felépítésű pásztortársadalmunk a kiscsaládos jobbágytartó földesurak társadalmává. Ugyanis az alapvető társadalmi változás nem a kereszténység felvétele, hanem egy egészen más társadalom felépítése volt. Az, szinte természetes folyamat volt, hogy a pogány pásztor földműves lett, áttárt a földművesek vallására, a kereszténységre.
Első királyunk társadalom átalakító munkájáról említést sem tesznek a magyar történészek. A nagy feladat, hogy a pásztortársadalom uralkodó osztályát, a törzsi katonai vezetőket lecserélje, és kiscsaládos jobbágyokat tartó földbirtokosokra cserélje fel. Erről a bonyolult feladatról csak annyit tudunk, hogy a megyék ispánjait a király nevezte ki. Arról már semmit nem tudunk, hogyan lettek a kinevezett tisztviselőkből a vagyonukat öröklő földbirtokosok.
Pedig nem az államalapítás volt a lényeg, hiszen a honfoglaló pásztortársadalom is állam volt. A pásztor társadalomnak a kiscsaládos feudális jobbágytársadalommá való átalakítása volt a történelmi tett. Erről pedig történelmünk szinte semmit nem mond.
Ezzel szemben túlhangsúlyozza azt, hogy a királyi koronát nem a német-római császártól, hanem a pápától kérte, és kapta a magyar király. A lényeg azonban az volt, hogy a magyar királyság olyan társadalommá alakult át, amilyen feudális társadalom a Német-Római Császárság volt.
Az új magyar feudális társadalom másik karakterisztikus jellemzője, hogy nem nagycsaládos, hanem kiscsaládos lett. Erről a döntésről sem találtam nyomot, pedig ezen múlt az, hogy a rövidesen bekövetkező egyházszakadás során Nyugat-Európa oldalán maradtunk. Amíg a kiscsaládos Nyugat-Európa a következő ezer évben egyre inkább az élre került, a nagycsaládos ortodox keresztény Kelet-Európa pedig egyre jobban lemaradt. Ennek az ad különös jelentőséget, hogy a Kárpát Medence földrajzilag inkább a Balkán, az ortodox, nagycsaládos kereszténység felé nyitott. A Duna, az egyetlen fontos vízi út ugyanis nyugatra járhatatlan, csak keletre járható.
Magyarország vasút és a gőzhajózás előtti történelme csak akkor érthető, hogy a legfontosabb termékünket, a gabonát nem lehetett nyugatra szállítani. Közel ezer éven keresztül a gazdag nyugat-európai piacra csak a nemesfémek és a lábán elhajtható áru juthatott el.

A Kárpát Medence földrajzilag ideális egység lehetett volna a politikai állam számára. Nem ismerek egységesebb vízrajzi és domborzati viszonyokat a Kárpát Medencénél. Annak, hogy Magyarország ezer év után etnikai elemeire hullott szét, egyetlen magyarázata van, nem voltunk képesek etnikailag kitölteni. Ezt a hiányt csak akkor tudtuk volna kitölteni, ha az itt élő népek közös országává válunk. Sajnos erre alkalmatlanok vagyunk. Ezért aztán végül még az álalunk lakott térségnél is kisebb lett az országunk. Ezt pedig még szegényebbé tettük azzal, hogy a két nálunk értékesebb etnikumunk nagy többségét kipusztítottuk, kiüldöztük. 

Eltávolítják Kolumbusz szobrait

Kopátsy Sándor                PH                    2016 09 30

Eltávolítják Kolumbusz szobrait

Most fejeztem be egy írásomat, amiben azt bizonygattam, hogy ne féljünk a klímaváltozástól. Most az olvasom egy tekintélyes hetilapban, hogy divatja van a Kolumbusz szobrok eltávolításának. Ha a butaságot illusztrálni akartam volna, nem mertem volna ezt példának választani. Ehhez képest a klímaváltozástól való félelem enyhe ostobaság.
Kolumbusz bűne Amerika felfedezése volt. Oda ugyanis az európai telepesek nemcsak jót vittek, hanem a behordott bacilusok tizedére irtották az őslakosságot.
Amerika felfedezésének hatását az emberiség sorsának módosulásával kellene mérni, még akkor is, ha a mérlegnek a negatívumokat tartalmazó serpenyő sem üres. Mindent a mérleg egyenlege mutat. Minden, aminek az egyenlege pozitív, a történelemben jónak minősül. Csak azt kell negatívnak minősíteni, ami több kárral, mint haszonnal jár. Amerika felfedezése ugyan csak idő kérdése volt, ha nem Kolumbusz, akkor utána valaki más lesz az első, aki az emberiség óriási többsége számára felfedezte volna Amerikát. Ma már sokan azt bizonyítják, hogy nem Kolumbusz volt az első. Ő sem Amerikát akarta felfedezni, hanem nyugati irányból akarta megközelíteni a csak Afrika megkerülésével elérhető Kelet Ázsiát. Ezt a tévedést indokolja, hogy Amerika lakosait indiánoknak nevezte.
Az meggyőződésem, hogy Amerika felfedezése nemcsak elkerülhetetlen, de az emberiség számára a legfontosabb események egyike volt. Ezt még a történészek sem hangsúlyozzák. Pedig Amerika gyarmatosítása nélkül Európa nem lehetett volna a világtörténelem főszereplője.
A kis Nyugat Európa utóbbi ötszáz évben azért lehetett a világ ura, mert az élettere közel tízszeresére nőtt azzal, hogy Amerikát a Nyugat szerves részévé kolonizálta. Ezt úgy kellene tanítani, hogy Amerika felfedezése azért fajunk történelmének talán legfontosabb eseménye, mert ezzel válhatott a kis Nyugat Európa a világtörténelem főszereplője. Ez a folyamat mára már odáig jutott, hogy a Nyugat politikai, népességi súlypontja ma már Amerikában van. Ezt nem képes felfogni a német-francia vezetés alatti működő EU.
Az ugyan tény, hogy az amerikai őslakosság a behozott betegségek ellenállás hiánya miatt tizedére pusztult. Ma azonban sokkal több indián él lényegesen jobban, mintha Amerika magára maradt volna. Természetesen nem maradhatott volna magára, de mindent, amit elért annak köszönhet, hogy a Nyugat elfoglalta a maga céljai szolgálatára.
A történelmünk ostoba értékelése abból fakad, hogy az emberiség ösztönösen fél a változásoktól. Azoknak csak a negatív hatásával számol. Még a tudomány sem vette tudomásul, hogy fajunk minden eredményét a változásokhoz való igazodásának köszönheti. Szerencsét csak azok hozhatnak, akik nem rettenek meg a változásokkal járó nehézségektől, és vállalják az új helyzethez való igazodás nehézségeit.

Kolumbusz világtörténelmi tette annál nagyobb lesz, minél jobban megértjük, mikor minek mi volt a végeredménye.

Miért szavaztam ma nemet?

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 10 02

Miért szavaztam ma nemet?

Életemben először szavaztam a kormányt támogatva. Pártok közül 1947 óta nem választottam, tehát törvényhozói választáson nem szavaztam. Ezért magyarázatra szorul, hogy most öreg fejjel elmentem, és a kormány szándékának megerősítésére szavaztam. Ráadásul a jelenlegi kormányt és a magyar közvélemény nacionalizmusát és klerikalizmusát soknak tartom. tudomásul veszem, hogy ilyen az országom.
Nem annyira a kormányt támogattam, mint inkább az EU brüsszeli vezetése ellen tettem. Amennyire egyetértettem, és egyetértek az áruk, és a személyek határok nélküli mozgásával, annyira ellene vagyok az európai államok ennél szorosabb közös nevezőre kényszerítésével. Korunkban már a vámuniót megvalósítható pozitív állapotnak tartom, de csak akkor, ha minden államnak szuverén mozgástere marad arra, hogy a nemzeti valutáját az igényeinek megfelelő szinten tartsa, a pénzteremtésben, akár az azzal járó pénzrontásban érdeke szerint dönthessen.
Ennyi nemzeti szuverenitásra azért van szükség, mert minden kultúrának minden fejlettségi szinten más az optimális gazdaságpolitikája.
Ha egy ország el van adósodva, és csökkenteni kell az adósságát, ennek érdekében egyrészt a valutáját leértékelve kell tartani, másrészt a költségvetési hiányát nagyobb inflációval kell fedezni. Minden szuverén ország ezt tette eddig is. Ha nem ezt tette, súlyosan fizetett érte.
Elég lenne, ha a brüsszeli bürokraták és az irányítói megnézték volna, hogy az európai protestáns és a mediterránok népek országainak a valutái mennyire voltak leértékelve, mekkora volt az inflációjuk, és kifelé mennyire adósodtak. Ennek alapján be kellett volna látniuk, hogy ez természetes, spontán folyamat eredménye volt. Az adottságaikhoz kellett igazodni. Legalább azt kellene belátni az EU politikáját alakítóknak, hogy minden kultúrában és minden fejlettségi szinten más az adók behajthatósága. Aki abban a hitben él, hogy az adómorál nem a lakosság kultúrájától függ, vagyis a különböző kultúrákban a kivetett adókat egyformán lehet behajtani, eleve alkalmatlan bármiféle gazdaságpolitikai feladat kitűzésére és végrehajtatására. Az még uzsorásként sem felelne meg. Márpedig kezdettől fogva ilyenek irányítják és hajtják végre az EU gazdaságpolitikáját.
A mai szavazásnak az volt a politikai feladata, hogy az EU hatalmasságait és bürokratáit arra kényszerítsük, hogy nem minden ország alkalmas arra, hogy képzetlen, kulturálisan idegen, az európai fegyelmet és erkölcsöt el nem fogadó munkaerőt befogadjon. Ezt bizonyítja az is, hogy az EU tagországokban nagyon eltérők a foglalkoztatási ráták. A puritán, protestáns államokban 70 százalék feletti, a nem puritánokban pedig 60 alatti a foglalkoztatás. Ezzel a mutatóval mi pedig a sereghajtók lettünk. A liberális rendszerváltás ugyanis, az előzőleg magas szinten erőltetett foglalkoztatási rátával átestünk a másik végletbe, az 55 százalék körüli szintre. Ez a botrányos alulfoglalkoztatás elsősorban a magyar cigányságot érinti. Ezek foglalkoztatási szintje ugyan titokban van tartva, illetve nem is mérhető. Szakmai körökben 30 százalékosra becsülik.
A brüsszeli apparátus azt tudomásul sem veszi, hogy az EU foglalkoztatása nemcsak a távol-keleti konfuciánus, de az óceánokon túli protestáns országokhoz viszonyítva is nagyon alacsony. A munkaképes korosztályok foglalkoztatása, de az általuk évente ledolgozott órák száma alacsony. Még senki sem vette Brüsszelben a fáradságot arra, hogy kiszámolja, mennyit vesztenek a teljesítményükből az EU tagországok azzal, hogy kevesebben és kevesebbet dogoznak. Szerintem ez az elsődleges oka annak, hogy az EU, mint egész egyre jobban lemarad.
Még addig sem jutott el a brüsszeli bürokrácia, hogy kiszámolja, mibe kerül ez, hogy a tagországok a munkaerejüket alacsony szinten használják ki. A legnagyobb különbség abban jelentkezik, hogy a nem puritán tagországok úgy akarják a puritánokat utolérni, hogy kevesebbet dolgoznak. A puritán tagországok sem erőltetik meg magukat, mert az óceánokon túli protestánsoknál kevesebbet, a távol-keleti konfuciánusoknál sokkal kevesebbet dolgoznak.
Ebből fakad, hogy Németországban viszonylagos munkaerőhiány van, ráadásul fogy a lakosság, amit munkaerő befogadásával akartak pótolni. Ahogy azonban kiderül, hogy a Közel-Keletről beáramlók jelentős többségének minősége nem megfelelő, kiadták a jelszót, hogy ezeket Brüsszelben a bürokraták, kvóta szerint kiosztják a kevésbé fejlett tagállamok között. Azt elfelejtették megnézni, hogy ezekben az országokban a saját munkaképes lakosságukat, főleg azoknak a közel-keleti szintű minőségét képtelenek foglalkoztatni.
Például Magyarországon, a képzetlen munkaerőt, főleg a cigányságot nem képesek foglalkoztatni. A helyett, hogy arra adnának tanácsot, ezeknek hogyan lehet munkaalkalmat biztosítani, még a nyakukra küldenék az ilyen alkalmatlan munkaerőből a ránk kiszabott kvótát.
A mai népszavazást arra tartom alkalomnak, hogy megmutassuk Brüsszelnek, ostoba betelepítési politikát folytatnak.

A vámuniót és a személyek szabad mozgását üdvösnek, de ezen a túllépést kártékonynak tartom. Ezért mentem el szavazni, annak ellenére, hogy semmi okom az optimizmusra. 

A házasság előtti együttélés

Kopátsy Sándor                 EE                   2016 09 28

A házasság előtti együttélés

Azzal, hogy mi történik Kínában, alig foglalkozik a sajtó, pedig az az emberiségnek azt az ötödét jelenti, és ott történik, ahol a leggyorsabb a társadalmi átalakulás. Azt még figyelemmel kísérjük, hogy Kínában milyen reformot vezettek be, hogy piacosították a gazdaságot, és egyre korlátozták a gyermekvállalást. Arról viszont alig esik szó, hogyan alakult át a lakosság viselkedése. Pedig ott az emberek viselkedése is gyorsabban és jobban változik. Ha a jövőt látni szeretnénk, Kínát kell figyelnünk.
Egy ilyen, a házasság előtti együttélés adatai ütötték meg a figyelmemet. 1980-ban még a házasságkötés előtti együttélés nem haladta meg az 1 százalékot, jelenleg pedig 40 százalék felett van. Ez azt jelenti, hogy a városi lakosság körében 80 százalék felett házasság előtt együtt élnek a fiatalok. Külön a falusi lakosságról ugyan nincsenek adatok, de ott lassan jár az erkölcsi átalakulás órája. Ez az együttélési mód szinte csak a városokban gyorsult.
Ez a jelenség ugyan az egész világon terjed, de nem ilyen gyorsan. Előfeltétele, hogy megoldhatóvá vált a fogamzás nélküli szexuális élet. Ennek hatására a fiatalok házasság előtti szexuális élete még ennél is gyorsabban terjed. Kínában a fiatalok 70 százaléka már a házasság előtt szerzett szexuális tapasztalatokat.
A keresztény kultúrában ezt nem is mérik, ha mérik, sem publikálják. Azt, hogy ez szinte a fejlett Nyugaton is általános, mutatja tény, hogy a házasságok egyre jobban a szexuális értettség utánra tolódnak. A legfejlettebb társadalmakban a házasságot kötők átlagos kora a húszas évek végén van. Ennek ellenére aránytalanul alacsony a házasság előtti és a házasságon belüli szülések száma. Ezt csak a fogamzásgátlás elterjedése teszi lehetővé. Az a tény, hogy a fejlett társadalmakban a nők termékenységi mutatójának átlaga a két szülés közelében ingadozik, azt jelenti, hogy általános a fogamzásgátlók használta. Ez a mutató fogamzásgátlók nélkül, a jelenlegi várható életkor mellett 5-6 szülésnél is több lenne. Ennek ellenére, a keresztény egyházakban a fogamzást elkerülő szexuális élet paráznaság, halálos bűn. Ezt különösen komolyan veszi a római katolikus vallás. Nem hiszem, hogy volt olyan vallási bűn, aminek az elterjedése olyan nagy lenne, mint a fogamzásgátlás használata.
A vallások társadalmi szerepének csökkenését az okozza, hogy a vallási parancsok, a bűnök az ókorban születtek. Az ugyanis egyértelmű, hogy a házasságon kívüli szexuális élet elkerülhetetlenné tette a fogamzást, az pedig súlyos társadalmi problémákat okozott. A minél több gyermek születése ugyan egyetlen termelésre épült társadalomban nem volt érdek, mert minden osztálytársdalomban lényegesen többen születtek, mint amennyire az életér optimális eltartó képessége megkívánt. Ennek ellenére minden társadalmi közösség, a családtól az államig, az egymás rovására történő térhódításra törekedett. Ebben a vetélkedésben az erőviszonyok elsősorban a létszámtól függtek.
Az osztálytársadalmak olyan felépítmények voltak, amelyek létszáma minden társadalmi szinten a kívánatosnál gyorsabban nőtt, ezért viszonylag túlnépesedettek voltak, de csak egymás rovására növelhették az életterüket.
Ebből fakadt, hogy a Tíz Parancs nem az emberiség, hanem a zsidó nép érdekét fejezte ki. Sokasodás nem az emberiségnek, hanem a zsidó népnek, sőt minden népnek az érdeke volt. Vagyis a Tíz Parancsot átvevő keresztény és mohamedán vallás úgy lett világvallás, hogy az ókorban egyetlen nép, a zsidók érdekét kifejező parancsot, hogy szaporodjatok, átvette.
A termelésre épülő társadalmak világvallásának azt kellett volna parancsai között szerepeltetni, hogy ne szaporodjatok, mert ha az emberiség 1-2 ezreléknél gyorsabban szaporodik, akkor szükségszerűen a halálozás fokozása lesz az emberiség elsődleges feladata. Ez azonban azért nem valósulhat meg, mert minden társadalmi sejt a másikak rovására akart életteret növelni, ennek érdekében erősnek, azaz nagyobb létszámúnak kell lenni. Az egységek, a családok, a települések, a térségek, az országok csak erőszakkal tudtak a másikak rovására életteret szerezni, tehát olyan vallásra volt, és van szükségük, amelyik a szaporodásra buzdít.
Ugyanakkor a társadalmak nem engedhették meg, hogy a származás, a szülők személye nem megállapítható. Ezért eleve csak a házaspárok szaporaságára építhettek. Ezt a társadalmi érdeket játszotta át a muzulmán társadalom azzal, hogy a birodalom apparátusát olyan gyermekek felnevelésével biztosították, akik maguk sem ismerhették származásukat. A szultán korlátlan hatalmát, akaratának megvalósítását olyan rabszolgáira bízta, akiket gazdagon jutalmazott, de az életük felett ő rendelkezett, akiknek vagyonát, hatalmát nem örökölhették a gyermekei.
Ez volt arra a példám, hogy az osztálytársadalmakban is előfordult annak a kijátszása, hogy a vallás parancsa és a nép, az ország érdeke közti ellentmondást kijátsszák. A kínai és az oszmán kultúra sikerének kulcsa az volt, hogy a korlátlan hatalom nem ütközött a hatalmat végrehajtó apparátus érdekével.
A gyermekvállalást korlátozó zseniális megoldást azonban a nyugat-európai feudális társadalom jelentette. A történészek máig nem ismerték fel, hogy Nyugat-Európa azért kerülhetett minden más társadalommal szemben, a társadalmi fejlődés élére, mert korlátozni tudta a túlnépesedését azzal, hogy csak a legális házasságban születetteket fogadta be, a gyermeket vállalható házasságok számát a jobbágytelkekhez kötötte. Ennek lett a következménye, hogy a házasságkötések jó tíz évvel kitolódtak, amivel az első 2-3 szülés lehetetlenné vált. Vagyis a nyugat-európai feudális társadalomban a spontán népszaporulat fele volt annak, mint az összes többi kultúrában. A nagycsaládos társadalmi forma ugyanis nem tette lehetővé a gyermekvállalás késleltetését.
Nyugat-Európának abban is szerencséje volt, hogy a jobbágyfelszabadítás ugyan felszámolta a gyermekvállalás korlátozhatóságát, de ugyanakkor az iparosítással járó urbanizáció megnövelte a halandóságot, és a viszonylag lakatlan térségek, mindenekelőtt Amerika felfedezése, megtízszerezte az életterét.
Az ugyan köztudott volt, hogy a 19. század közepéig a városokban mindig olyan magas volt a halandóság, hogy a lakosság létszáma csak folyamatos bevándorlással volt biztosítható. Az ipari forradalom során az urbanizáció, vagyis a városokban élők aránya megtöbbszöröződött, ezzel a halálozás társadalmi szinten nőtt. A történészek máig nem dolgozták fel, hogyan alakult a várható életkor, a spontán népszaporult az ipari forradalom után, a várható életkor csökkenésének hatására. A történészek nem veszik figyelembe, hogy a proletárok várható életkora jóval kisebb volt, mint a jobbágyoké.
Nyugat-Európában a népszaporulatot fékezte a kivándorlás is. Amerika felfedezésének gazdasági előnyeit ugyan hangsúlyozzák a történészek, de azt meg sem említik, hogy fajunk történetében a legnagyobb népvándorlást az európaiaknak Amerikába való kivándorlása jelentette. Ez volt az egyetlen példa a történelemben arra, hogy egy kultúra élettere tízszeresére nőtt. Még tized ekkora élettér növekedésre sem találunk példát. Ennek ellenére ennek hatásáról még említést sem teszünk.
Még nem írta le senki, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb pozitív hatású eseménye a kiscsaládos jobbágyrendszer volt. Ehhez csak az 1990-es kínai gyermekvállalási korlátozás hasonlítható. A nyugat-európai kiscsaládos jobbágyrendszer az akkor huszadnyi emberiség tizedét sem érintette, és csak harmadával csökkentette a születések számát. A kínai egyre korlátozott gyermek vállalás a népesség növekedését csökkenésig korlátozta, és az emberiség ötödét érintette.
Még utalást sem találtam arra, hogy az ipari forradalmat is a kiscsaládos jobbágyrendszer szülte. A munkaerő korlátozott mennyisége szülte az ipari forradalmat. Technikai forradalom csak ott született, ahol munkaerőhiány volt. A nagycsaládos társadalmakba csak kívülről, Nyugtról hatolt be az iparosítás. A gyarmatokon nem a helyi társadalom, hanem a nyugati tőke iparosított. Azt talált ott olcsóbb munkaerőt.
Ezt a kedvező alkalmat számolta fel a tudományos és technikai forradalom, ami már nem az olcsó, hanem a jobb munkaerőt kereste, még akkor is, ha az drágább volt.
A második világháborút követő gazdaságtörténelmet az alakítja, hogy a konfuciánus kultúrában élő népek olcsó és mégis jó munkaerőt jelentenek. Az a tény, hogy a tömegáruk egyre nagyobb hányadát a távol-keleti olcsó munkaerő termeli, valami olyan ismétlődött meg, mint az ipari forradalom idején. A tömegfogyasztású termékek viszonylag olcsók lettek. Akkor a széles tömegek számára a legfontosabb áruk az öltözködést szolgálták. Főleg a pamutáru vált szinte mindenki számára elérhetővé. A jelen korban azonban még az öltözködésnél is fontosabb igényt jelentenek a háztartási felszerelések és a kommunikációs eszközök. Ezek többségét a Távol-Keleten gyártják, méghozzá sokkal olcsóbban, mint ahogyan ezt a tízszer drágább és mégis kevésbé megfelelő munkaerővel a gazdag országok termelték volna.
Még senki sem számolt utána, hogy mennyibe kerülne a ruházat, a kerékpár, a telekommunikációs eszköz, ha nem a Távol-Keleten gyártják. Ha ezeket a termékeket Egyesült Államokban gyártanák, lényegesen drágább, a szegényebb rétegek számára ilyen mértékben elérhetetlen lenne. Vagyis a szegények szegényebbek, a gazdagok gazdagabbak lennének.
A szüleimtől öröklött vallásom a római katolikus kereszténység legnagyobb hibáját abban látom, hogy a kor legnagyobb hibájának a túlnépesedésnek bigott hirdetője. Ebből fakad, hogy a hívei egyre jobban lemaradnak a protestánsokhoz képest. Nem ismerek semmi adatot arról, hogy mennyivel szaporábbak a katolikusok, mint a protestánsok, ere csak következtetni tudok abból, hogy Amerikában a katolikus népek lényegesen szaporábbak, mint a protestánsok. Pedig még azok is használják a vallásuk által paráználkodásnak ítélt fogamzásgátlókat.
Nem azt állítom, hogy a latin népek, ha protestáns vallásra tértek volna, úgy élnének, mint a protestánsok, csak azt, ha az egyházuk nem olyan szigorúan értelmezi a fogamzásgátlóval gyakorolt szexuális életet, pár százmillióval kevesebben lennének. Tehát abban, hogy a latin-amerikai országok egyre jobban lemaradnak, abban az játssza a fő szerepet, hogy az elviselhetőnél gyorsabban szaporodnak. Véleményem szerint, a latin-amerikai katolikusok évente mintegy 2 százalékkal gyorsabban szaporodnak, az eleve behozhatatlan hátrányba hozza őket.

Ahogyan az elmúlt negyedszázad legnagyobb eredményének tartom, hogy Kína lakossága ilyen rövid idő alatt 500 millióval csökkentette a népszaporulatát, úgy a Nyugat egyik nagy bűnének tartom, hogy a katolikusok, főleg Amerikában, a gyarmatosítás óta, ennyivel túlnépesedtek. 

TANÁCS AZ EGYHÁZAMNAK A jelenkornak megfelelő temetés

Kopátsy Sándor                 EE                   2016 10 03

TANÁCS AZ EGYHÁZAMNAK

A jelenkornak megfelelő temetés

Tudom, hogy nem az a legfontosabb téma, amivel segíteni szeretnék egyházamnak, de ez illusztrálja a szándékomat.
A közelmúltban meghalt zsidó barátom temetésén döbbentem rá, hogy mennyivel jobb elbúcsúztatása a halottnak az, ha maga mondja a halotti beszédet. Az a jobb megoldás, ha mindenki maga vet számot az életével. Az egyházi temetés egyrészt személytelen, másrészt abból a szempontból készít mérleget, hogyan szolgálta a halott az egyháza érdekét. Felfogásom szerint, az isten nem azt kéri számon, hogy őt hogyan tiszteltem, hanem azt, hogyan szolgáltam az általa teremtett világot.
Már a Tíz Parancsolttal is az volt a problémám, hogy az a teremtő isten, és nem a művének, a világnak a szolgálatát tartja elsődlegesnek. Miden fajnak az a feladata, hogy a saját érdekét szolgálja, nem a magáét, a fajtájáét. Minden egyed elsődleges feladata a fajának szolgálata. Még azt sem vitatom, hogy fajunk érdeke megköveteli az isteni parancsok teljesítését. De az isteni parancsok időtlen érvényességét már nem fogadom el. Azt még tudomásul veszem, hogy az ókorban a Tíz Parancs a kor követelményeinek megfelelt, de azt már nem, hogy a jelenkorban is maradék nélkül érvényes.
Keresztényként Krisztus tanításának lényegét a saját korában nem vitatom, de tanításából a lényegnek az emberszeretetet tartom. A keresztény Újszövetség azonban nagyon a vallás klérusának érekében fogalmazódott meg, és ma is a klérus vélt érdekében működik annak ellenére, hogy az idő messze meghaladta.
Az Ószövetség, vagyis a Biblia sem az emberiség útmutatója, hanem az osztálytársadalmaké. Nemcsak a keresztény egyházak klérusai, de még a társadalomtudomány sem ismerte fel, hogy a Biblia emberteremtése nem az emberi faj, hanem csak annak a már termelésre épült formájával kezdődik. Ezt jól mutatja a tény, hogy a kereszténység forrása, az izraelita nép vallása időszámítását a jégkorszak megszűnésével kezdi. Nem számol azzal, hogy előtte már mintegy 150 ezer éve az ember élt a földön és szinte minden természeti környezetbe képes volt berendezkedni.
Érdekes módon a zsidó nép, és a papsága nem botránkozott azon, hogy a vallása az ember teremetését ilyen irreálisan késői korra helyezi. A vízözön története azt igazolja, hogy a fajok megmentésének a legendája valóban a klímaváltozást idézi. A fajunk előző életében ugyanis nem volt felmelegedés és ezért nem volt vízözön sem. Ráadásul a vízözönt nem eső okozta, hanem a tengerszint felemelkedése. Az is tény, hogy a fajok ezreinek, köztük a későbbi háziállatoknak a kipusztulását, nem a vízözön, hanem az életterük jelentős hányadának terméktelenné válása okozta. A számos, az emberi faj jövője számára fontos fajok fennmaradását a táplálékuk és ivóvizük hiánya jelentette. Tehát nem bárkával, hanem etetéssel és itatással kellett megmenteni.
Számomra a legjobb bizonyíték azonban az eredendő bűn meghirdetése, a tudásvágy bűnként való kezelése már az osztálytársadalmak létezésére utal. Fajunk életének első 150 ezer évében az ember tudásvágya volt a legértékesebb erény. A gyűjtögetésből való megélés idő és tapasztalt igényes életroma volt. A gyűjtögetésre szinte minden járóképes ember alkalmas volt, de az eredménye elsősorban a tapasztalatokon múlott. Gyűjtögetni mindenki tudott, de azt, hogy mit, mikor és hol kell keresni, azt csak a legtapasztaltabbak tudták. Ezért kell a gyűjtögetésből való megélést értelmiségi életformának tekinteni, amiben a tudás nem bűn, hanem erény, a társadalmi elismerés fokmérője.
A gyűjtögetésről a termelésre való áttérés azonban a klíma felmelegedésének következménye, ekkor jelenik meg az öntözéses gabonatermelés és a háziállattartás. Vagyis mintegy hatezer éve. Az embernek a teremtésre nem a gyűjtögetésről a termelésre való áttérés idején történt, hanem előtte mintegy 150 ezer évvel. Előtte, a gyűjtögetésből való megélés idején a tudás volt a legnagyobb kincs, utána pedig a gondolkodás nélküli engedelmesség lett az.
A Biblia megfogalmazóinak zseniális felismerése volt, hogy a termelésből megélő társadalmaknak eredendő bűnük lesz a tudásvágy. De még zseniálisabb felismerés az, hogy ez nem fog örökké tartani, hanem egyszer eljön a megváltás, és újra erény lesz a tudás. Ennek elérése azonban nem az emberen múlik, hanem az isten küldöttjének, a Megváltnak lesz köszönhető.
A Biblia nem foglalkozik azzal, miért lesz a tudásvágy eredendő bűn, megelégszik azzal, hogy az attól való megváltás isteni beavatkozást igényel. Azt, hogy miért lett a tudásvágy eredendő bűn, nemcsak a Biblia megfogalmazói és a Biblia vallásainak teológusai, de még a társadalomtudományok művelői sem ismerték fel.
Az eredendő bűnt a társadalmak túlnépesedése okozza.
Mivel fajunk a gyűjtögetésből, azaz a természet ajándékaiból élés idején nagyon rövid várható életkort élhetett meg, a szaporasága és a halandósága között egyensúly volt. Ez az egyensúly felborult akkor, amikor az önözhető völgyekben kialakulhatott a rizs, illetve a búza és az árpa szántóföldi termelése, valamint az emberhez szelídült állatok legeltetése, a pásztorkodás.
Mindkét életforma minőségi változást hozott fajunk életében.
A szántóföldi öntözéses gabonatermelés nemcsak a folyamatos táplálkozást oldotta meg, hanem olyan lakosság sűrűséget is eredményezett, ami lehetővé tette a munkamegosztást. Ezzel létrehozta az első magas kultúrákat. Ezek között alig volt érintkezés, ennek ellenére nagyon hasonló osztálytársadalmakba
A pásztorkodás ugyan biztosította a jobb és biztosabb élelmezést, de viszonylag csak alacsony lakosságsűrűséget biztosított, nem lehettek városaik, és állandó vándorlást igényelt. A pásztorkodás lényegében az önözéses kultúrák eredményeit vette át. Önerőből nem sokra ment volna.
Egy újabb magas-kultúra csak alig ezer éve alakult ki Nyugat-Európában, ami megoldotta a magas-kultúrának egy új, a négy évszakos éghajlat alatt működőképes formáját, a természetes csapadékra épülőt. Ennek a lakosságot eltartó képessége ugyan lényegesen kisebb, mint az önözéses földművelésnek, de elegendő a szükséges urbanizációra, és óriási területen gyökeret verhetnek a magas kultúrák. Ez a négy évszakos klímához illeszkedő termelési mód Nyugat-Európában hétszáz év alatt létrehozta az ipari forradalmat, gyarmatosította az egész világot, és benépesített 50 millió négyzetkilométeres alig lakott életteret, Amerikát és Ausztráliát.
Ezer év után pedig létrehozta a tudományos és technikai forradalmat, ami egyetlen század alatt hétszeresére növelte a földünk lakosságeltartó képességét. A népességnövekedés százaléka ugyan lassul, de a növekmény nagysága még nem.
A demográfiai változás azonban kettéosztotta az emberiséget. A fejlett kétötödben megállt a túlnépesedés és fergetegesen nő a jólét, a háromötöd pedig továbbra is elviselhetetlenül gyorsan szaporodik, és egyre jobban lemarad.
Ez most a megváltás tekintetében elszakadást jelent. A fejlett, puritán Nyugaton és a Távol-Keleten az ember tudásvágya az eredendő bűnből a legnagyobb társadalmi erénnyé vált. Az emberiség nagyobb fele számára azonban még várat magára.
A megválásba való reménykedés éppen a zsidó népben jelenti a karakterisztikus megosztást. A Nyugaton élt zsidóság lépett át először és minden népnél következtesebben a tudásvágy bűnből erénnyé válásában, vagyis a megváltásban. A 19. század végétől a nyugati zsidóság lett az emberiség legfejlettebb etnikuma. Ezt bizonyítja, hogy a tudás magas mércéjének tekinthető Nobel díjat a részarányuknál sokszorosan több zsidó kapott, mint bármely etnikum a világon. Ezzel szemben a Közel-Keleten élő zsidóság a környezetének színvonalán maradt. Ez azt jelenti, hogy a zsidóság nagyobb, Európában élő fele szabadult meg először az eredendő bűntől. Ugyanakkor a másik fele tudatlan maradt. Most Izraelben élheti meg a tudásvágy diadalát.
Ez azt jelenti, hogy a kereszténység a megváltás idejét irreálisan előrehozott időpontra teszi. Krisztus születését még kétezer olyan év követi, amiben a tudáságy még keményebben bűn volt és maradt.
A tudásvágy ugyanis mindaddig az emberiség üldözendő ösztönös viselkedése, amíg a halálokozás megkerülhetetlen társadalmi feladat. A megváltás csak akkor történik meg, amikor már a jobban élés nem okoz túlnépesedést. Ez azonban csak Európában és a négy óceánokon túli angolszász országban valamint Kelet Ázsiában, ott is csak a 20. század derekán következik be. Itt szűnt meg a tudásvágy bűne, ott szűntek meg az osztálytársadalmak.
Ugyanakkor az emberiség másik nagyobb felében még erősebb az osztálytársdalom indokoltsága, mert gyorsabban szaporodnak, mint valaha, ezért egyre jobban lemaradnak az össznépi társadalmak mögött.
Először a fajunk történetében egyszerre két társadalmi forma működik. Ez csak azért történhetett meg, mert a tudományos és technikai forradalom megoldotta a szexuális ösztön természetes kielégítését a nélkül, hogy az fogamzással és születéssel járjon. Azokban az országokban ahol a jólét, az egy lakosra jutó jövedelem, és az iskolázottság átlaga meghaladta a 12 évet, automatikusan megszűnt a túlnépesedései nyomás, és létrejöttek a jóléti társadalmak.
Az osztálytársadalmak mintegy hatezer éves történetében az uralkodó osztályok ugyan változhattak, de a lakosság többsége a létminimum közelében maradt. A gyűjtögető társadalmak mintegy 150 ezer éve alatt ugyanis a várható életkor a húszas évek közepén ingadozott, és fajuk gyermekvállalása csak annak következtében tudta tartani a lépszámát, hogy az ember szexuális ösztönének megfelelő születésszám volt indokolt. A történelmünk megértéséhez a kulcs az, hogy az ösztönünknek megfelelő szaporaságunk a húszas évek közepén ingadozó várható életkornak felet meg.
Az osztálytársadalmakban a lakosság mintegy kilenctizede továbbra is a létszínvonalhoz közel élt. Ezért a várható életkor nagyon lassan növekedett, mindaddig, amíg az egészségügyi feltételek nem javultak. Ez a városi lakosság számára szinte a 19. századig, nem érte el az a szintet sem, amiben a népesség szinten tartásához elegendő volt. Ehhez egyrészt a városi közművek kiépítésére, másrészt az egészségügynek a járványok feletti győzelmére volt szükség.
A történészek sem hangsúlyozzák a tényt, hogy a városok lakosságának szinten tartásához a vidéken élők folyamatos bevándorlására volt szükség. Az alacsony urbanizáció is csak azzal volt fenntartható, hogy a vidéki túlnépesedő lakosságból folyamatos volt a bevándorlás.
Ahogyan az egészségügyi vívmányok beáramlottak a vidéken élők közé, ott sem a jobban élés, hanem a betegségek elleni sikereknek köszönhetően, felgyorsult a népszaporulat. Az elmúlt száz évben nem azért nőtt tízszeresére a spontán népszaporulat, mert lényegesen jobban élt a lakosság, hanem azért, mert a fő halálokozókkal szemben sikereket ért el a fejlett világ egészségügye. Nem a jobban élésnek, hanem az egészségügy sikerének hatására száz év alatt közel kétszeresére nőtt a várható életkor, ennek hatására tízszer gyorsabb lett a népszaporulat. Most ebben a zsákutcában jár az emberiség nagyobb fele.
A zsákutcát az jelenti, hogy a néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat olyan nagy felnevelési és főleg vagyonképzési igénnyel jár, ami eleve lehetetlenné teszi a fejlettekkel a lépéstartást. Ennek lett a következménye, hogy Afrika, dél-Ázsia és Latin Amerika népessége száz év alatt tízszeresére nőtt. Akinek akárcsak halvány fogalma van arról, hogy az ilyen gyors lakosságnövekedést még a viszonylag alulnépesedett, már fejlett és puritán lakosságú országok sem tudnának elviselni, belátja, hogy a jelenleg is rohamosan lemaradó országok lemaradása megállíthatatlan.
Ezt a tény csak a 20. század végén Kína ismerte fel. Megoldani pedig csak azért volt képes, mert a politikai hatalom szinte korlátlan párthatalom van, ami ki tudta kényszeríteni. Mivel ilyen korlátlan politikai hatalom, és ilyen fegyelmezett lakosság egyetlen túlnépesedő társadalomban nincsen, nem lehet számítani arra, hogy a kínai példát más országok is követhetik. Marad tehát beláthatatlan ideig a világ szegényebb felének fékezni kell a túlnépesedését.
A korunk gyorsan változó világához a vallásoknak is alkalmazkodni kellene. A változatlan vallási dogmák, és a gyorsan változó világ között nő a feszültség.
Ezt éreztem a temetéseken is. A katolikus egyház még ma is úgy temet, mintha a középkorban volna. A túlvilági boldogulásra helyezi a hangsúlyt. Pedig a temetés egyre inkább arra kínálkozó alkalom, hogy az itt töltött életről készüljön elszámolás. Erre a halottat nem ismerő pap nem alkalmas, azt vagy magának a halottnak kell elkészíteni, vagy a családnak.

Mi, amíg a földön élünk, első kötelességünk a társadalom ügyének szolgálata. Ez a mi istentől ránk bízott feladatunk. 

Ne féljünk a felmelegedéstől

Kopátsy Sándor                EH                    2016 08 29

Ne féljünk a felmelegedéstől

Ritka örömmel olvastam az The Economist e heti számában, hogy végre olyan tudományos felmérés is történt, ami megmutatja, hogy a 13 Celsius foknál alacsonyabb átlagos hőmérsékletű térségekben, a felmelegedés pozitív hatással van a gazdaságra. A tanulmányt még nem olvashattam, de ez már engem igazol.
Azt viszonylag hamar felismertem, hogy a jégkorszak végét okozó felmelegedés nélkül, még ma is gyűjtögetnénk. Azt, hogy fajunk áttért az önözéses gabonatermelésre, és a legeltető pásztorkodásra, a felmelegedésnek Köszönhetjük. Azt a felmelegedést nem mi okoztuk, ahogyan a jelenlegit már mi, aligha változtatunk a termelés módján. Ezt a ránk szakadt áldást mégis az állatokat és embereket kipusztító özönvíz veszélyével emlegetjük.
Már közel fél évszázada a tudósaink jelentős hányada a felmelegedés által okozott katasztrófával rémisztgetnek bennünket. Most találkoztam először olyan tudományos munkával, ami a felmelegedés előnyével is foglalkozik.
Én 30 éve meg vagyok győződve arról, hogy biológiai fejlődés csak változó környezetben van, csak akkor, amikor sok fej elpusztul, hogy helyet adjon újabb fajoknak. Ezt ugyan senki sem tudja cáfolni, de el sem fogadta senki. Vallom, hogy földünkön csak azért lehet fejlett élet, mert annak viharos, sok változással járó története volt.
A napokban számolt be a sajtó arról, hogy egy törpe üstökösön az élet nyomára bukkantak. Ezzel megerősödött a felfogás, hogy a földre is kívülről került az élet valamilyen kezdeti formája. Ehhez már csak azt kell hozzá tenni, hogy ahol nem változtak az élet feltételei, ott az a kezdeti formájában van ma is. Annak egy viharos történetű bolygóra kellett kerülni, hogy fejlődés útjára léphessen. Márpedig földünknek nagyon mozgalmas történelme volt. Földünkön több tucatnyi jelentős változás történt, ezek az élet meglévő formáinak jelentős hányadát elpusztították, ezzel életteret biztosítva fejlettebb életformák megjelenésére. A nem változó élettérben nincs fajpusztulás, ezzel nincs életterük az újabb, fajlettebb fajoknak.
A fajfejlődés nem a fajok természetes életformája, az újabb, fejlettebb fajok megjelenéséhez csak a meglévő fajok jelentős hányadának kipusztulása biztosít életteret. Ezt még Darwin sem ismerte fel, csak azt, ha egy faj új, izolált élettérbe kerül, ott új fajjá módosítja a mutációja és a szelekciója. Arra ő sem talált példát, hogy az ilyen új faj fejlettebb lett volna. A fejlettebb fajok megjelenéséről ő sem mondott semmit. Csak a megadott fejlettségi szinten megjelenő új fajokról számolt be.
A jelenkori tudomány is hiába keresi az ember megjelenése kulcsát, még nem talált fogózkodót.
Egyelőre azt tudjuk, hogy az emlős őseink megjelenését, legalábbis térhódítását a dinoszauruszok kipusztulásának köszönhetjük. A másik ismeretünk, hogy a gyűjtögetésről a termelésre való gyökeres áttérést egy jelentős éghajlatváltozásnak köszönhetjük. Ez volt a jégkorszak megszűnésével járó viszonylag jelentős felmelegedés. Ettől rengeteg faj kipusztult, életképtelenné vált, az ember számára azonban új, a gyűjtögetésnél sokkal fejlettebb életmódot kínált.
Fajunk emlékezete ezt a változást a vízözön legendájaként őrizte meg. E szerint isteni beavatkozásnak köszönhetjük, hogy nem pusztult el az összes faj, mert ezeket Noé bárkája megmentette. Ebből a tudományos igazság az, hogy jelentős területeket, de aligha többet, mint a szárazföld néhány százalékát árasztotta el a tenger. Sokkal nagyobb területek váltak a gyűjtögetésből való megélésre alkalmatlanná. A minőségi változást azonban az okozta, hogy a tengerszint jelentős emelkedése Eurázsia és Észak Afrika folyóit, köztük a folyamait visszaduzzasztotta, ezzel a síkságait gravitációsan öntözhetővé tette. A jégkorszak végét jelentő felmelegedésnek az lett a következménye, hogy óriási területek felszabadultak a jégtakaródótól, óriási területek terméketlen sivataggá váltak, ugyanakkor lényegesen kisebb árterültek keletkeztek, amelyeken a már évezredeken keresztül kiegészítő élelemként, háztáji kapáskultúrában termelt gabonákat szántóföldön termelhették. Az önözéses gabonatermelés egységnyi területen közel százszoros eltartó képességet teremtett.
Ugyanakkor sokkal nagyobb területen a jégtakaró alól felszabadult pusztákon pásztorkodás alakult ki.
A klímaváltozás másik nagy áldását, a növényevő állatok megszelídülését alig említik. Az emberhez szelídültek azok az állatok, amik az élelem és víz hiánya miatt az ember segítségére szorultak. A tudósok sem hangsúlyozzák, hogy csak azokból az állatokból válhattak háziállatok, amelyek ez ember segítsége nélkül kipusztultak volna.
A klímaváltozás azon áldásos hatását, hogy minek köszönhetők a szántóföldi kultúrnövények és domesztikálódott háziállatok.
Itt csak röviden utalok arra, hogy a biológia már megállapította, hogy a kultúrnövények már a jégkorszak idején megjelentek, mint házkörül, kiegészítő táplálékként termelték a burgonyát, a kukoricát, a kölest, a rizst, az árpát. Ezek szántóföldi termelésre alkalmassá csak több évezredes kapás termelés során szelektálódtak ki.
A házállatok domesztikálódása azonban csak a felmelegedés eredménye. Ezek közül a rénszarvas és a kutya jó tízezer éve háziállattá vált. Ez a sok tekintetben más pásztortársadalom azonban a mostoha természeti viszonyoknak köszönhetően nagyon alacsony lakosságeltartó képességű volt. Nemcsak a munkamegosztásra, de még a beltenyészet elleni védekezésre is képtelen volt, ezért nem is válthatott magas-kultúrává. Ennek ellenére máig megmaradt.
Ebből is következett volna annak felismerése, hogy a társadalmi fejlődés egyik előfeltétele a viszonylag magas, akkori viszonyok között a 10 fő/négyzetkilométer feletti lakosságsűrűség, és az állandó telephely. Ezt pedig nemcsak a rénszarvasokkal való együttélés, de még az ennél tízszer nagyobb lakosságot eltartó pásztorkodás sem volt elegendő.
Indokolt volna feltárni annak igazolását, hogy a pásztortársadalmak kultúráját mennyire emelte az önözéses gabonatermelés tapasztalatinak az átvétele. Véleményem szerint, a pásztortársadalmak kultúrája nagyrészt átvétel volt. A magas-kultúra fogalma tehát indokolt. Ilyenek egészen az első ezredforduló végén kialakuló, természetes csapadékra épült nyugat-európai feudális társadalom előtt, csak az önözéses kultúrák voltak. Az első szántóföldi műveléssel termelt, nem öntözött gabona a Nyugat-Európában termelt, korábban öntözött búza és árpa volt, amit az itt kitenyésztett rozs és zaba követett.
Ebből a szempontból érdemes végiggondolni, hogy a két amerikai kultúra, a maya és az inka, azért rekedt meg, a kapás kultúra szintjén, mert nem volt a szántóföldi földműveléshez és a talaj trágyázásához szükséges háziállat. Ez a két kultúra sok tekintetben, az írás ismeretében, a csillagászatban, az építkezésben ugyan elérte a magas-kultúrák szintjét, de a lakosság élelmezése a kapás termelés szintjén ragadt, mivel nem volt igavonó és trágyatermelő állatuk. Oda a marhát, a Bivalyt, a lovat, a kerekes járműveket a gyarmatosítók vitték be. Ezek nélkül nem alakulhatott volna ki a szántóföldi gazdálkodás.
Ebből az következik, hogy a jégkorszak megszűnése, a klímaváltozás önmagában nem járt volna a társadalom fejlődésében minőségi változással, ha egyéb feltételek nem változtak volna meg. Ennek bizonyítéka, hogy Amerikában és Ausztráliában a klímaváltozásnak nem volt olyan társadalmi hatása, mint Eurázsiában és a Szahara feletti Afrikában. Ezért azt kell figyelembe venni, hogy mi hiányoztak a két lemaradó kontinensen.
Ausztrália kimaradt, mert a felmelegedést jelentő klímaváltozás az egyenlítőhöz viszonylag közeli kontinenst alig érintette. Ezt jelzi az is, hogy a Szahara alatti Afrika és Délkelet Ázsiában sem volt jelentős az éghajlatváltozás. Az utóbbiba a rizstermelés a két ázsiai magas-kultúrákból vándorolt oda. Ott spontán nem jöhetett létre, mert óriási földmunkát jelentett a domboldalak teraszosítása. A teraszos rizsföldek ugyanis nem öntözöttek, hanem a csapadékot fenntartva történt az árasztás. Ez a termelési mód ugyanis óriási befektetést és többletmunkát igényel. Egy-egy jelentősebb hegyoldal teraszosítása, vagyis önözhetővé tétele piramisok építéséhez is elegendő építési munkát igényel. Érdekes volna, ha valaki kiszámítaná, mekkora befektetést igényel egy hektár meredek domboldal terület teraszosítása, és mennyi munkával, költséggel jár egy tonna rizs termelése. Becslésem szerint tízszer, százszor több befektetéssel és néhányszor több munkával jár a termelése, mint egy árterületi síkságon. A legnagyobb különbség a szállítás költségében van.
A síksági csatornákon egy ember a csónakjában hazahúz egy tonna terméket. A száz méterrel magasabb hegyoldalról egy málhás állat tized, egy ember húszad annyi terméket tud haza hordani. A trágya felszállítása pedig néhányszor több munkába, időbe kerül.
Itt említem meg, hogy jelentős emelkedőkön és lejtőkön, a sáros talajon a keréknek a szállítási hatékonysága az igásállatok esetében jelentéktelen.
Egyik első könyvemben azt vizsgáltam, hogy miért vonultak a magas-kultúrák egyre északabbra. Ezt Egyiptom és Mezopotámia esetben vizsgáltam. Milyen szempontok játszottak szerepet abban, hogy négyezer év alatt a két közel-keleti magas kultúra csúcsa jelenleg a skandináv északnyugaton van. A magyarázat, hogy a légkondicionálás és a hűtés előtt az ember a meleg hátrányaival szemben tehetetlen volt, de a hideg ellen ugyan több munkával, vagyonnal, de védekezni tudott.
Nagyon egyetértettem azzal, amit a nemrég elhunyt szingapúri elnök, Lee mondott. A 20 század legnagyobb találmánya a hűtés, a légkondicionálás volt. Ő tudta, hogy a fejlett technika győzte le először a meleget. A melegben nehéz dolgozni, megromlanak az ételek, de jól érzik magukat a vírusok és a baktériumok. Aki képes megoldani a légkondicionálást, vagyis a munkahelyek és a lakások és az ételek hűtését csodára képes a trópusokon is.
Azt már kezdő közgazdászként megtanultam, hogy az egy lakosra jutó vagyonigény a nemzeti jövedelemhez viszonyítva állandó, de az átlaghőmérséklettel fordítottan arányos. A hidegben drágábbak a lakások, a ruházkodás, a hosszú teleken a fűtés, a téli táplálék készlet, de mégis ott élnek jobban az emberek.
Azt csak öreg fejjel mérhettem fel, hogy a légkondicionálás, a hőmérséklet csökkentése több energiát igényel, mint az emelése. Ugyanakkor a napelemek korában ott a legolcsóbb az energia, ahol meleg van. Ma már olcsóbban megoldható a napelemes légkondicionálás, mint hidegben a fűtés. Ezért el tudom képzelni, hogy az emberiség szegényebb része délebbre vonul. A napelem nagy előnye, hogy a hűtésre akkor kell használni, ha süt a nap, tehát nem gond a tárolása. Ezzel szemben fűtésre a napenergia azért drága, mert máskor termelhető, mint felhasználható. Nem a terelése, a tárolása drága.

A hideg éghajlatban nyeremény a felmelegedés.

A leírtak után térek vissza a kiinduló témámra.
Szeretnék látni adatot arra, hogy a jégkorszakot követő felmelegedés hatására, hogyan vándorolt egyre északabbra a világgazdaság súlypontja és milyen átlag hőmérsékleten milyen gazdag az emberiség. Ugyanis, ennek a folyamatnak a folytatása lehet a jelenleg folyó felmelegedés.
Abból kell kiindulni, hogy a tudományos és technikai forradalom elindított egy olyan folyamatot, amiben a lakosság puritanizmusától függ elsősorban a jólét. Ezért az is sokatmondó adat volna, hogy milyen átlaghőmérsékleten élnek a különböző kultúrák, és milyen azoknak a társadalmi fejlettsége.
A jégkorszak végét hozó felmelegedés hatására nőtt a föld eltartó képessége. Ez a növekvés, ha kisebb mértékben, de a kisebb felmelegedés hatására is be fog következni. Ideje volna azt is kiszámolni, hogy milyen hőmérséklet mellett érné el a föld eltartó képességének az maximumát.
Az azonban egyértelmű, hogy az emberiség legsűrűbben a meleg éghajlaton, legritkábban a hidegben él. Ez az elosztás egyelőre csak erősödik, mind a népszaporaság, mind annak növekedése a meleg éghajlatú térségekben gyors, a hidegben lassú. Az alul népesedett térségek többsége az Északi Sark térsége, Észak Eurázsia és Észak Amerika, valamint a sivatagok.
Észak Amerika jelenleg a legjobb népességfelvevő adottság. Az ott élő emberek már ma is az emberiség felső tizedébe tartoznak. Meggyőződésem szerint, sokkal könnyebb a fejlett, de nagyon gyéren lakott északi területeken gyorsan, sikeresen fejlett életviszonyokat teremteni, mint a sűrűn lakott térségekben, ahol a tudomány és a technika vívmányokat éppen a sűrű lakosság miatt nem lehet megteremteni. Ezért állítom, hogy a felmelegedés legnagyobb haszonélvezője Észak Amerika lesz.
A legnagyobb hideg éghajlatú térsége Oroszország. Ennek fejlesztésére azonban az oroszok alkalmatlanok. Érdekes módon, az oroszok a saját hazájukban még a lépéstartásra sem képesek, nemhogy az óriási Szibériát felemeljék. Ezt a feladatot csak Kína volna képes megoldani. Jóslatomnak tűnik, de a jövő egyik legnagyobb gazdaságföldrajzi eseménye Szibéria kínai térséggé válása lesz. Szibéria felemelésére csak az Egyesült Államok és Kína lehet képes. Az előbbi még a saját országában is alulnépesedett, Oroszország lakossága Észak Amerikában jobban beilleszkedett, mint a latin népek. Kanadában lehet kanadai színvonalú vállalatot építeni, Lagosban azonban lehetetlen. Ezt láttam Ausztráliában is. A lakatlan térségben találtak kiváló szenet és vasércet. A semmi közepén a világ leghatékonyabb bányáit lehet üzemeltetni.
Az ellenpéldám India. Ott ugyan van világszínvonalú angolul beszélő értelmiség, de a szegény környezetben szegény az infrastruktúra, a munkaerő pedig nem ismeri a távol-keleti konfuciánus népek fegyelmét, szorgalmát. Lagosban pedig még lakni is csak az izolált, bekerített lakótelepeken lehet. A gyárakat, a munkahelyeket azonban lehúzza a környezet, az utcákon nem lehet közlekedni, nincsenek jó iskolák, a közigazgatás bürokratikus, tehetetlen az egészségvédelem.
Marad tehát a régen megfogalmazott véleményem, minden társadalmi fejlődés motorja a környezetváltozás.

Öreg koromra rájöttem, hogy az emberiség azért fejlődött gyorsabban a négy évszakos térségekben, mert a még alapvetően mezőgazdaságból élő társadalmakban évente négy jelentősen más életormát követelő éghajlathoz kellett igazodni.