2018. július 31., kedd

A homogén társadalmak hatékonyabbak

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 23

A homogén társadalmak hatékonyabbak
Harari könyvhöz

Az Európai Unió sora a jövő évi EU választásokon dőlhet el. Azon ugyanis az lesz a tét, hogy az EU Európai német-francia nyomásra Európai Egyesült Államok akar-e lenni, vagy a térsége vámunióként a szuverén államok szövetsége lesz. Ha az előbbi, akkor egyre jobban lemarad mind az óceánokon túli négy angolszász országhoz, de a Távol-Keleti puritánokhoz képest. Erre a sorsdöntő választásra időben fel kell készülni.

Mit mond a történelmi materializmus.

A társadalomtudományok csak akkor adhatnak reális tanácsot a politikusoknak, ha ragaszkodnak az alapelvékhez, hogy minden társadalmi felépítményt az alépítménye determinálja. A magát történelmi materialistának tartó Marx is eltévedt, amikor nem azt kereste, hogy milyen alépítmény, milyen felépítményt hoz létre, hanem kitalálta az általa ideálisnak deklarált felépítményt, a kommunista államot, és azt akarta, akár erőszakkal is, minden alépítmény felépítményeként működtetni.
Az Európai Unió két létrehozója, Adenauer kereszténydemokrata kancellár, és De Gaulle, a hívatásos katonából lett francia államelnök, nem voltak történelmi materialisták, de létrehoznak Európa nyugati felének államaiból a vezetésük alatt működő Európai Egyesült Államokat. Ezt vámunióként kezdték, de ezt már a maastrichti elvek messze túllépték. Az EU kezdettől fogva államok egyesületeként akart működni, amikor kimondta, hogy a tagállamok inflációja, költségvetési hiánya, demokráciája közel azonos legyen.
A közös társadalmi felépítmény eleve döcögött a munkaerő szabad piacán. A fejlettek ötömmel fogadták a szegényebb tagországok munkaerejének otthon sem megfizethető elitjét, de tiltakoztak, amikor olyan munkaerő jött hozzájuk, amelyiket hazájukban sem tudtak foglalkoztatni. Az utóbbi példája a közép- és kelet-európai cigányság lett. ez a kezdettől fogva jelezte, ami aztán 2015-ben bekövetkezett, amikor a Közel-Keletről és Afrikában megindult a jóléti tagállamok elárasztása többségében olyan munkaerővel, ami a szülőföldjén sem számíthatott foglalkoztatásra.
Annak ellenére, hogy a jelenleg beáramló közel-keleti és afrikai munkaerő csak a fejlett, gazdag EU tagállamokba akar menni, a brüsszeli bürokraták jelentős hányadukat a viszonylag szegény tagállamokba akarják letelepíteni. A brüsszeli elosztókat az sem zavarja, hogy a beözönlők csak a gazdag országokban akartak társadalmi eltartottak lenni. A szegény tagországokba kényszerített menekülteket azonban nem lehetett a számukra kijelölt, de céljuknak nem megfelelő országban tartani.

A heterogén lakosságú államok nem lehetnek hatékonyak.

A történelmi materializmus törvénye szerint csak a homogén lakosságú országoknak lehet hatékony a felépítményük. Ennek a törvénynek köszönhetően Európa heterogén lakosságú birodalmai sorra nemzeti államokká alakultak át. Az első világháború kitörésekor már csak két birodalom volt heterogén, a Habsburg család Osztrák Magyar Monarchiája, és a Romanovok cári Oroszországa. Az előbbit az Egyesült Államok nyomására alkotó elemeire bontották szét.
A cári Oroszország ugyan bolsevik diktatúrává alakult át, de miden tekintetben, történelmi hagyományai, kultúrái, nyelvi, vallásai heterogén alépítményű birodalom maradt. Ennek okán 1990-ben alkotó elemire esett szét.
Jugoszláviát az első világháborúban győztes hatalmak azonban a balkáni népek heterogén államaként hozták létre. A párizsi békeszerződést diktálók el sem tudták képzelni, hogy a kis balkéni népek államai is lehetnek hatékonyak. A második világháború után Jugoszlávia kommunista diktatúra lett, amiben az etnikumok példásan szabadon működtek. Ennek ellenére a hidegháború után minden etnikum pusztította a másikat, és végül saját államot alakított.

Európában előny, ha minden népnek saját állama van.

A 20. század elején már egyértelmű volt, hogy a kis Svájc és a skandináv államok sikeresen működtek. A 20. század végére Európa hat legfejlettebb országa között tíz milliónál több lakosa csak Hollandiának van, de a nagyokhoz viszonyítva az is kicsi. E hat állam fejlettségi sorrendje, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Ezek közül csak Svájc vallási, nyelvi tekintetben ugyan nem homogén, sőt színes, de kulturálisan az is nagyon az.

A nemzeti állammá vált Magyarország.

A magyar történészeknek azzal kellene kezdeni, hogy az egész Kárpát Medencét saját államukká szerveztük, de soha nem voltunk annyian, hogy a lakosság többsége lehessünk. A politikai hatalmat ugyan birtokolhattuk, de szinte egyik etnikum sem érezhette, hogy egyenrangú részese az állam működtetésének. Ezt mi, magyarok soha nem vettük tudomásul. De még arra sem voltunk felkészülve, hogy az egész Kárpát Medence feletti uralmunk esetleg elveszíthetjük. Ezért aztán készületlenül ért bennünket, hogy az első világháború elvesztése után az ország háromnegyedét is elveszítettük. Méghozzá úgy, hogy a tényleges etnikai határokat sem tarthattuk meg.
Máig nem akadt egyetlen magyar politikus és történész, aki vizsgálta volna, hogy Trianonnal Magyarország mennyit nyert és mennyit veszett. Szinte máig azok közé a kevesek közé tartozom, akik szerint a jogos sérelmeink ellenére, a Trianoni ország természetesebb nemzeti állam lett, mint amilyen előtte ezer éven keresztül volt. Ezen az sem változtatott, hogy harmadik választáson, Európában páratlan eset sem változtatott, hogy a közép-jobb Fidesz három választáson kétharmados győzelmet ért el. Az egész Kárpát Medencét uraló országban, titkos választáson a Fidesz nem kétharmadot, de még többséget sem remélhetne. Nincs olyan politikusunk, aki a Trianon előtti Magyarországban is kormányon lehetne. Az egész Kárpát Medencét uraló Magyarországon titkos választáson közép-jobb kormány lehetetlen lenne. Ez mégsem jelenti azt, hogy Trianoni Szerződés az etnikai határokat tárgyilagosan megállapító békeszerződés. Azt száz év után mégis be kellene látni, hogy az egész Kárpát Medence megtartásánál jobban jártunk Trianonnal.

A négy óceánokon túli angolszász ország összevetése.

A történelmi materializmusom jó bizonyításának a négy óceánokon túli angolszász ország sorrendjét tartőm.
A Nyugat országai között a tíz első helyen a már említett hat kis európai ország mellett a négy angolszász ország szerepel. Ezek egymás közti sorrendje, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália és az Egyesült Államok, ami nemcsak a tíz, de egymás között is az utolsó. Ezt a tényt azonban senki nem magyarázza. Pedig egyértelmű a magyarázat: Mert a lakossága a legkevésbé homogén, abban élnek a legnagyobb súllyal a visszahúzó etnikumok. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok a történelemben példátlan mértékű gazdasági, katonai és tudományos szuperhatalom. Azt is hozzátehetjük, hogy a lakosság puritán kétötöde is ott él a legjobban. De még az is tény, hogy a latin-amerikaiak és négerek is ott a leggazdagabbak, a legiskolázottabbak. A másik három angolszász ország mégis megelőzi, mert ott ezek a visszahúzók súlya sokkal kisebb. Ezt tudományosan úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az Egyesült Államok a lakossága etnikai és kulturális tekintetben a leggyengébb alépítményű. Ez kiderülne abból is, ha az Egyesült Államokon belül egymással szembe állítanánk néhány olyan államot, ahol viszonylag kevés néger és latin él, olyanokkal, ahol ezek száma magas. Még egy olyan összevetés is sokat mutatna az államok gazdagsága, amiben a republikánusok, és amiben a demokraták vannak hatalomban.
A leírtak Max Webert igazolnák, aki először mutatott rá arra, hogy a legfontosabb alépítmény a lakosság viselkedési kultúrája.

Az olasz példa.

A múlt század hatvanas éveiben hat hónapot Olaszországban tölthettem. Ott felmértem, hogy ez az ország máig büszke arra, hogy már a 19. században nemzeti állammá egyesült. Én ugyanakkor én arról győződhettem meg, hogyha két Olaszország jött volna létre, az északi fele Franciaország szintjére jutott volna, és a déli fele is előbbre lenne, mint jelenleg van, annak ellenére, hogy óriási támogatást kapott. Vagyis az ország északi felén úgy élnek az emberek, mint a franciák, a déli felén pedig, mint Andalúziában a spanyolok. Jelenleg a katalánok és a skótok függetlensége szerepel a napirenden. Aki járt Barcelonában és Sevillában érezheti, a kulturális különbséget. Az európai vámunióban, a jelenlegi kommunikációs és szállítási technikának köszönhetően megvalósult, hogy minden eltérő társadalmi alépítmény számára saját szuverén államra lett szükség. Csak így fékezhető meg, hogy a hátrányos alépítményű országok értékes lakosságát ne szívesen fogadják be a gazdagok, és a lényegesen kevésbé fejlett országokban a munkaerő egyre nagyobb hányada számára a jóléti államok jelentsék az elképzelhető megoldást még akkor is, ha ott szociális eltartottá válnak.

Ez ellen egyetlen védekezési mód lehetséges, ha a munkaerő is áruként mozog a szuverén államok között, és annyi szuverén államra van szükség, ahány eltérő alépítmény azt szükségessé teszi.

2018. július 23., hétfő

A homogén társadalmak hatékonyabbak

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 23

A homogén társadalmak hatékonyabbak
Harari könyvhöz


Európa nyugati keresztény felének sora a jövő évi EU választásokon dőlhet el. Azon ugyanis az lesz a tét, hogy az EU Európai Egyesült Államok akar-e lenni, vagy csak a térség vámunióként a szuverén államok szövetsége lesz.

2018. július 22., vasárnap

Indában a nők nem vállalnak munkát

Kopátsy Sándor                EH                   2018 17 10

Indában a nők nem vállalnak munkát
Harari könyvhöz

Az utóbbi negyedszázad legfontosabb világtörténelmi jelentőségű eseménye, hogy Kína megállította a lakosság túlnépesedését, de fennmaradt egy párti diktatúra. Ezzel párhuzamosan India megmaradt több pártos politikai demokrácia, és az elviselhetetlen túlnépesedése. Tekintettel arra, hogy ez a két birodalom mindegyikének a lakossága az emberiség ötöde, az elmúlt negyed század történelmét csak akkor érthetjük meg, ha ennek a két birodalomnak a sorsát is figyelembe vesszük.
Nagyon leegyszerűsítve: Amíg Kínában 1990 óta az egy lakosra jutó jövedelem kétszer olyan gyorsan nő, mint a már gazdag puritán országokban, ezért a század közepére Kína felzárkózik a már ma is gazdag puritán államok közé. 2.050-ben 3 milliárd ember, az emberiség kétötöde lesz kiemelkedően gazdag az átlaghoz képest. India nemzeti jövedelme ugyan közel azonos mértékben nő, mint Kínáé, de az egy lakosra vetített jövedelem, vagyon szinte csak stagnál. Ennek az az elsődleges oka, hogy Indiában évente 30-40 millióval nő a lakosság. Ez a birodalom 1990 után is ugyanabban a csapdában maradt, amiben Kína is volt.
A társadalomtudományok máig sem ismerték fel, hogy a lakosság 1-2 ezreléknél gyorsabb növekedése egyre nagyobb társadalmi teherré válik. A 20. század derekán a puritán országokban azért szabadult el az egy lakosra jutó jövedelem növekedése, mert leállt, sőt jellemzővé vált a lakosság számának a csökkenése. Ennek köszönhető a lakosság viharosan növekvő iskolázottsága, jólétének, várható korának növekedése. Ez ugyan világjelenség lett, de gyors gazdagodást csak a puritán és nem szaporodó országokban eredményezett. Az elmúlt száz év egyik világtörténelmi eseménye, hogy a néhány százalékkal növekvő lakosságú országok egyre jobban lemaradnak, azok az országok pedig, ahol a népesség inkább fogy, mint növekszik, egyre gazdagabbak lesznek. 1990-ig a puritán lakosságú Kína, ahol a puritán népek fele él, gyorsan szaporodó népességű, de szegény ország maradt.
A politikusok és a társadalomtudósok az 1990-es kínai reformból csak azt látják, hogy ettől kezdve példátlanul gyorsan nő az egy lakosra jutó jövedelem. Azt szinte tudomásul sem veszik, hogy ennek a sikernek csak egyik pillére volt a piacosítás, a másik azonban a gyermekvállalás drasztikus korlátozása volt. A példátlan eredmény alapja a népszaporulat drasztikus korlátozása volt, és maradt. Az ugyan kiderült, hogy az egységes egyetlen gyermekvállalás túlzott, és jelenleg már a fellazítása folyik. Azt azonban senki sem vallotta be, hogy a kínai csoda alapja a népesség növekedésének leállítása volt. Kínai ismereteim ugyan hiányosak, de nyomát sem találtam annak, hogy Kínában a gyermekvállalás korlátozását mennyire tudatos felismerés alapozta meg. Ennek az egyértelmű bizonyítása az indiai kudarc. Ott az ország nemzeti jövedelme hasonló ütemben növekszik, mint Kínában, de az egy lakosra jutó jövedelem harmad úgy nő, a vagyon pedig inkább csökken.
Az ugyan száz éve a Nyugaton is bebizonyosodott, hogy a lakosság növekedésének megállása nélkül nem volt siker. De ez a Nyugaton nem politikai döntés alapján, hanem annak ellenére történt. Kiderült, hogy ahol a fogamzásgátlás megoldható, a gyermekvállalás kontraszelekciósan csökken. Jelenleg nincs olyan fejlett ország, ahol a gyermekvállalás nagysága nem fordítva arányos a szülők jövedelmével és iskolázottságával. A gyermekvállalás gyors csökkenését a politika azonnal felismerte, és általánossá vált a gyerekvállalás társadalmi támogatása.
Ez azonban mindenütt úgy történik, hogy a támogatás elsősorban a vállalt gyermekek számával arányos. Ennek aztán a társadalom érdekével ellentétes gyermekvállalási struktúra alakult ki. Minél magasabb a szülők jövedelme és iskolázottsága, annál kevesebb, és minél alacsonyabb, annál nagyobb a gyermekvállalás. Jelenleg a diplomás feleségek termékenysége minden fejlett országban 1.5 alatt van, az iskolázatlan és szegény anyák pedig az átlag felett vállalnak.
Indiáról nincsenek részletes adataim, de az tény, hogy az ország lakossága közel 3 százalékkal nő, és a feleségek nagyon alacsony aránya vállal munkát. Ez a mutatójuk csak Szaúd-Arábiával hasonlítható össze. A jelenkori közgazdaságtan bűnösen kevés figyelmet fordít a nők foglalkoztatására, pedig a jelenkorban csak az olyan társadalom lehet versenyképes, amelyik a nőket bevonja a társadalmi munkamegosztásba. Ebben a tekintetben az ipari forradalom hozott nagy előrelépést. A nők a termelő társadalmakban először azzal kaptak szerepet, hogy a férjüktől független keresőkké váltak.
A tudományos és technikai forradalom pedig megkülönböztetett szerepet adott a nőknek az iskolázottságában. Jelenleg a fejlett társadalmakban a nők iskolázottsága meghaladja a férfiakét. Márpedig minél iskolázottabbak a nők, annál később házasodnak és annál kevesebb gyermeke vállalnak. Nehéz bizonyítani, de meggyőződésem szerint a nők iskolázottsága nemcsak azért fontos, mert képzettségük hasznosul a társadalmi munkamegosztásban, de azért is, mert ezek a legsikeresebb gyermeknevelők.
A közgazdaságtan azonban még addig sem jutott el, hogy a következő generáció felnevelését értéktermelésként kezelje. Pedig egyértelművé vált, hogy a társadalom jövője elsősorban a következő generáció minőségétől függ. Az egy lakosra jutó jövedelem, vagyon, a várható életkor elsősorban az egyének szellemi vagyonának nagyságától függ. Az, hogy az oktatási rendszer hatékonysága a legjobb mutatója a társadalmi sikernek. Csak az a társadalom javíthat a rangsorán, amelyiknek jó az iskolarendszere.

Ezért mondhatom, hogy India politikai felépítménye ugyan relatív demokratikus, de a jövője katasztrofális, mivel a nők sok gyermeket vállalnak, de azok fele, a lányok nem vesznek részt a társadalmi munkamegosztásban.

A két atom szuperhatalom találkozik

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 18

A két atom szuperhatalom találkozik

Nem tudtam volna megjósolni, hogy az atomfegyverek 90 százalékát birtokló szuperhatalom a hidegháború után 18 évvel újra találkozik. Ráadásul, az az Egyesült Állam elnökének a kezdeményezésére történt. Már az is meglepett, hogy az amerikai elnök párbeszédet ajánlott a néhány atombombákkal fenyegetőző észak-koreai elnökkel találkozót kezdeményezett. Megállapíthattam, hogy még ma is az atombombát az emberiséget fenyegető veszélynek minősítik. Maga Oppenheimer, az atombomba atyja, mint amerikai zseniális zsidó atomfizikus, ugyan létkérdésnek tekintette a Japánt megadásra kényszerítő atombomba létrehozását, abban az emberiség létét fenyegető veszélyt látott.
A történészek máig sem veszik tudomásul, hogy az atombombák ledobálásakor Japánnak semmi esélye nem volt a háború megnyerésére. Hitlernek és a náci Németországnak sem kellett megvárni az atombombák erejének illusztrálását.
Eleve azon a véleményen voltam, hogy az atomfegyverek sokkal inkább a háborúk megakadályozói, mint kezdeményezői lesznek. Ezt mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy az atomfegyverek megjelenése óta tizedénél is kisebbre csökkent az emberiség katonai költekezése. Fajunk, ami óta termeléséből él, a fegyverkezésre fordította a nemzeti jövedelmének 15-25 százalékát. Ezt az arányt a történészek máig nem számolták ki, figyelembe sem veszik, hogy a az osztálytársadalmak mennyi munkaerőt kötöttek le hazafiúi kötelességből katonának, mennyi értéket és ember pusztítottak el fegyverrel, nyomorral, járványokkal a háborúk. Ezzel szemben a jelenkori fejlett társadalmak hetven éve nem folytattak egymásközti háborút. A hadsereg által foglalkoztatottakat megfizetik.
Éppen most néztem meg, hogy a fejlett és gazdag országokban a drágán tartott hadsereg fenntartása, az Egyesült Államoktól eltekintve, a nemzeti jövedelmüknek 1.5 százalékát fordítják a hadseregükre, amit elsősorban az elmaradt társadalmakban kirobbanó háborúk megakadályozására használják. Tehát ami óta az atomfegyverek megjelentek nem volt a fejlett államok között háború, a katonai kiadások pedig a korában elképzelhetetlenül alacsony szintre csökkentek.

Jelenleg az atomfegyverek 90 százalékával az Egyesült Államok és Oroszország rendelkezik. 

A napelemek társadalmi jelentősége

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 21

A napelemek társadalmi jelentősége
Harari könyvhöz

Amennyire köztudott, hogy a mobiltelefon elterjedt az elmaradt világban, annyira meglepett, amikor azt olvasom, hogyan terjednek a napelemek még a leginkább elmaradott és túlnépesedő világban is. Gyermekkorom Magyarországában még a falvak többségében, és a tanyákon pedig nem volt villany. Óriási különbség volt a még petróleumlámpás és a villanyvilágítós életvitel között, pedig akkor még a népnek nem volt rádiójuk, hűtőszekrényük, porszívójuk sem. A villany hiánya még csak azt jelentette, hogy sötétedés után luxus volt az olvasás. Pedig a maiaknak fogalmuk sincs arról, hogy milyen kevesek járattak újságot, olvastak könyvet.
Ezért értékeltem nagyra a falvak és tanyák villamosítását.
Azt még sehol nem olvastam, hogy mit jelentett Finnországban a mobil telefon. Ebben a nagyon ritkán lakott országban ugyan a településeken volt áram, a lakások között lehetett telefonálni, de az attól távol nem volt lehetőség a kommunikációra. Tehát nem véletlen, hogy ez az ország volt az úttörője a hordozható, azaz mobil telefonnak.
Minőségi különbséget jentett, ha volt villany. Kína és India közti minőségi különbséget azzal illusztráltam, hogy Kínában gyakorlatilag mindenki számára elérhető a villanyáram, Indiában a lakosság ötöde még ma is áram nélkül van. Ezt ugyan ma már meg lehet oldani a mobil telefonnal. Ez az oka annak, hogy a mobil telefon az elmaradt országokban is gyorsan terjed. Kommunikációt biztosít a lakástól távol tartózkodó családtagok között. A jelenkor egyik legnagyobb tudatformáló technikai találmánya a mobil telefon, ami a közvetlen beszélgetésben is legyőzte a távolságot. Ennek a tudatformáló hatását jobban kellene hangsúl

A jelenkori fejlett társadalmak jövedelem elosztása

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 20

A jelenkori fejlett társadalmak jövedelem elosztása
Harari könyvhöz

Harari nem hangsúlyozza azt a tényt, hogy a jelenkor fejlett társadalmai miben térnek el a megelőző tőkésosztály társadalmaitól.
Az alapvető változás annak köszönhető, hogy az osztálytársadalmak mindegyike túlnépesedő volt, a jelenlegi fejlettekben pedig még a létszám tartása sincs, belő forrásból biztosítva. Az emberiség jelenleg két egymástól nagyon eltérő társadalomban él. A puritán társadalmakban vagy spontán leállt a túlnépesedés, vagy erőszakkal állították le. Ugyanakkor az emberiség nagyobb fele nemcsak változatlanul túlnépesedő maradt, hanem a lakossága minden megelőző osztálytársadaloménál gyorsabban növekszik. A termelő társadalmak mindegyikét a túlnépesedés jellemezte, ami ellen mindegyik a szervezett halálokozásra kényszerült. Bármennyire minden osztálytársadalomra jellemző volt a szervezett halálokozás, a társadalomtudósok nem keresték ennek az okát. Annak ellenére, hogy minden osztálytársadalom szervezetten fokozta a lakosság nagy többségének a nyomorát, fel sem vetődött, hogy mi volt ennek az oka. A viszonylag korai elhalálozások elsődleges oka a lakosság nagy többségének mély nyomora, mindenekelőtt a gyenge táplálkozás. Ugyanakkor a néhány százalékos uralkodó osztály fogyasztási igénye feletti jövedelmet élvezhetett. Ezt bizonyította a tény, hogy az uralkodó osztályok kincsfelhalmozók voltak, a megtermelt nemzeti jövedelemnek jelentős hányadából haszontalan kincseket halmoztak fel. Minden öntözéses gabonatermelő társadalom máig csodált nem hasznosított építményeket, kincseket halmozott fel.
Ennek a folyamatnak a leginkább ismert példája Egyiptom volt. Szinte a semmiből nagyon gyorsan megoldotta a Nílus árterületének öntözését. Ismereteim szerint az volt az első olyan öntözéses gabonatermelő kultúra, amelyik számára nagyobb építkezések nélkül azonnal öntözni tudták a Nílus árterületét.
Ugyan a többi önözéses kultúra is csak annak köszönhetően vált megvalósíthatóvá, hogy a felmelegedés hatására annyi jég olvad el, ami a tengerek szintjét mintegy 70 méterrel megemelte, ezzel a folyamok torkolatát ennyivel visszaduzzasztotta. Ez természetesen azzal is járt, hogy a korábban a tengerszint felett csak 70 méterrel magasabb szárazföldeket ellepte a tenger. Ez bármennyire egyértelmű tény, az emlékezet a vízözön pusztításáról beszél. Ez ugyan cáfolhatatlan, de soha nem tették hozzá, hogy az öntözéses gabonatermelést csak tette lehetővé, hogy a tengerekbe ömlő folyók 70 méterrel vissza lettek duzzasztva. Vagyis, ha nem melegedik fel a klíma, ha az elolvadt jég és hó nem duzzasztja fel a tengerek szintjét, talán még ma is gyűjtögetésből élhetnénk.
A sok vízügyi szakembernek eszébe sem jut, mi történt volna, ha mintegy tízezer éve nem történik egy viszonylag jelentős felmelegedés. Jelenleg is folyik egy sokkal kisebb felmelegedés, aminek következtében a tengerszintnek legfeljebb néhány méteres emelkedésére lehet számítani. Ez következik abból, hogy ma sokkal kevesebb jég és hó elolvadásával kell számolni, mivel ez ma tized annyi sincs, mint a jégkorszak idején volt. Ugyanakkor ezerszer annyian, és ezerszer fejlettebb technikával rendelkezve vagyunk képesek a tizedénél is kisebb tengerszint emelkedése ellen védekezni.
Életem talán legnagyobb felismerése Ausztráliában ért, 1985-ben az őserőben. Arra döbbentem rá, hogy ott az egyszikű növények és erszényes állatok térségében vagyok, ahol ott tart a biológiai fejlődés, ahol 70 millió évvel korábban Ausztrália még Afrikához tartozott, és a biológiai fejlődés Afroázsiában óriási lépéseket tett, de Ausztráliában szinte a kontinens felfedezéséig szinte csak annyi változás történt, hogy fajunk néhány tagja idetévedt mintegy 40 ezer éve. De ezek itt viszonylag elszaporodtak, de azok sem fejlődtek.

Felvetődött a kérdés: Miért állt ezen a kontinensen a biológiai fejlődés? Egyetlen válasz lehetséges: Azért, mert az a kontinens viszonylag közel volt az egyenlítőtől, és viszonylag izolált volt a földünkön törtnő éghajlati változásoktól.  

A jóléti Nyugat-Európa

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 22

A jóléti Nyugat-Európa
Harari könyvhöz

A történészek sem említik, hogy a jelenlegi Európai Unió jóléti karaktere a fasizmus, konkrétebben a nácizmus ellenpólusaként már a második világháború előtt alakult ki. Atyjának Beveridge brit munkáspárti politikust tartom, aki az embertelen nácizmus ellenpólusaként a jóléti államot fogalmazta meg. A náci rendszer volt a fasizmusok prototípusa, ami csak azokat az állampolgárokat tartotta életre érdemesnek, akik a nácik számára hasznosak. A zsidókat azért pusztította, mert rugalmas fölényük ráült a merev ideológiájukra. A melegeket azért pusztította, mert haszontalanok voltak a faj építésében, a cigányokat pedig azért pusztította, mert haszontalanoknak minősítette.
Beveridge jóléti állama ennek az ellenpólusa azokról is akart lenni, gondoskodni, akiket a társadalom nem tudott hasznosítani. A náci jobboldallal szemben baloldali ellenpólust kívánt jelenteni.
A második világháború után megszűntek a fasizmusok, ugyanakkor Európa keleti felét Roosevelttől megkapta a bolsevik Szovjetunió. Ezek az államok távolodtak a polgári demokráciáktól, de mivel mániákusan iparosítottak és fegyverkeztek, tejes foglalkoztatást, munkaerőhiányt teremtettek. Ugyanakkor Európa nyugati felén a háborús károk helyre állítása és a háborús emberveszteségek igényeltek a megmaradtnál több munkaerőt. A jóléti országok a kontinens déli és a mediterrán országokból, Törökországból és Észak Afrikából hoztak munkaerőt. Az utóbbi kettőt máig nem tudták asszimilálni. Nagyon sikeres betelepítés a keletről hazahozott, vagy onnan kitelepített németek beépülése, és a gyarmatokról hazatelepült lett etnikum lett.
A frontokról hazatért katonák politikai nyomására a jövedelmeket minden állam progresszíven adóztatta. Ez a bevétel, lett a forrása annak, hogy meredeken emelkedtek az egészségügyi és oktatási kiadások, a nyugdíjak.
A hidegháború alatt Európa nyugati felén minden állam társadalma jóléti lett. A leginkább a skandináv országok. Ez egyértelművé válik, ha a nyugat-európai társadalmakat szembeállítjuk a négy óceánokon túli angolszász országgal, az Egyesült Államokkal, Kanadával, Ausztráliával és Új-Zélanddal. Azokban 150-200 órával több volt és maradt az évente ledolgozott munkaidő.
A kelet-ázsiai puritán országok még jobban megelőzték a nyugat-európaiakat. Azokban még további 150-200 órával többet dolgoznak és sokkal magasabb a foglalkoztatás. Gyakran idézem Dél-Koreát, ahol a belháborújuk óta évente 250 óra volt és maradt a ledolgozott órák száma, és 71.9 éves korban mennek nyugdíjba. Ez a két adat az EU mediterrán tagállamaiban 54 és 1.500.
Az Európai Unió térségén belül zavartalan folyt a kevésbé fejlett tagállamokból a fejlettekbe történő áramlás. Erről az EU brüsszeli bürokráciája okkal nem közöl adatokat. Ha közölne, kiderülne, hogy mi a két nagy versenytársunkhoz, a négy óceánon túli angolszász országhoz, és a távol-keletiekhez képest jóléti paradicsom vagyunk. Sokkal alacsonyabb a foglalkoztatási rátánk, és a foglalkoztatottak egyrészt jóval kevesebben vannak és mind a munkában töltött aktív éveikben, mind azok számában sokkal hátrább vagyunk. Ez a különbség jelenleg abban is mérhető, hogy az elmarat világból a fejlettekbe vándorlók elsősorban az EU gazdag jóléti államaiba vándorolnak. Az ugyanilyen gazdag Japánba, vagy Dél-Koreába nem kívánkozik senki.
Ez lemérhető volna azon is, ha Brüsszel publikálná, hogyan növekedett az egy laksora jutó jövedelem és vagyon az EU-ban, a négy óceánokon túli angolszász országban és a Távol-Keleten.
Az EU lemaradása azonban nemcsak a dolgozók foglalkoztatási különbségeiben rejlik, hanem az EU heterogén összetételében is. Az EU tagországai tucatnyi nyelven beszélnek, tucatnyi a történelmi múltuk, és az 5:1-hez különböző az egy lakosra jutó jövedelmük és vagyonuk közti különbség.
Az EU két alapítója a német kancellár Adenauer, és a francia államelnök, de Gaulle a kettejük felügyelete alá egy homogén államközösséget képzeltek el. Ez azonban legfeljebb szuverén államok vámuniója lehetett volna. De csak akkor, ha minden tagállam szuverén marad, a lehetőségeihez igazítja a saját gazdasági mechanizmusát, valutájának keménységét, inflációját. Ugyanakkor a munkaerejük áramlását piacosan bonyolítják. Ez akkor érte el ostobaságát, amikor a tagállamok többsége közös valutát vezetett be.

A jelenlegi EU szakmai ostobaságként működik.

2018. július 18., szerda

A szellemi vagyon termelése

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 13

A szellemi vagyon termelése

Harari könyv

A tudományos és technikai forradalom már száz éve uralja a Homo sapiens történelmét, de a közgazdaságtan még mindig ott tart, mintha a szellemi vagyon csak az a tudás és képesség volna, ami tőkeként működik. A közgazdaságtan a munkaerő tudásvagyonát figyelmen kívül hagyja. Ez amennyire megengedhető volt a tőkés osztálytársadalmaiban, annyira súlyos hiba a tudományos és technikai forradalom össznépi társadalmaiban. Minden osztálytársadalomban több és jobb volt a munkaerő annál, amennyit az alépítménye hasznosítani tudott. A klasszikus közgazdaságtan a tőkések osztálytársadalmának a tudománya volt, ami a tőkében hiányos, és a munkaerő mennyiségében és minőségében felesleget termelő volt. Ezzel szemben a jelenkori fejlett társadalmakat a munkaerő mennyiségének és minőségének a hiánya jellemzi. Ezért ennek egészen más gazdasági törvényei vannak.

A munkaerő mennyiségi hiánya.

A 20. század derekára a fejlett és puritán lakosságú társadalmak már spontán nem több, hanem kevesebb gyermeket vállaltak annak ellenére, hogy a gyermekvállalást és nevelést támogatják a fejlett társadalmak.
A társadalomtudományok, benne a közgazdaságtan sem vette tudomásul, hogy a 20. század közepéig, a tudományos és technikai forradalom berobbanásáig a lakosság, és azon belül a munkaerő létszáma és minősége gyorsabban növekedett, mint amennyi és amilyen munkaerőre volt szüksége. A tudományos és technikai forradalom ezzel szemben leállította a lakosság és munkaerő mennyiségi túltermelését, a munkaerő mennyiségében és minőségében hiányos társadalmak alakultak ki.
A tudomány megoldotta a fogamzásmentes szexuális életet, ezzel az eddig túlnépesedő fajunk alulnépesedővé vált a már fejlett és puritán társadalmakban. A 20. század úgy fog bevonulni fajunk történetébe, hogy a fejlett társadalmak lakossága spontán csökken, a munkaerő mennyisége és minősége nem növekszik a társadalom igényének megfelelően.
Max Weber a múlt század küszöbén ugyan felismerte, hogy csak a protestáns népek lesznek képesek a tudományos és technikai forradalom alépítményére más népeknél hatékonyabb felépítményű társadalmat építeni. Ennek az okát azonban nem tárta fel. Elsősorban nem vette tudomásul, hogy nemcsak a protestáns keresztény népek lesznek alkalmasak az új társadalom alépítményét másoknál hatékonyabban működtetni. Nem vette tudomásul, hogy az alpi népek is puritánok annak ellenére, hogy római katolikusok maradtak. Az Alpokban élő germánok, franciák, olaszok, de még a szlovének is puritánok. Azt sem vette tudomásul, hogy a távol-kelti népek is keményen puritánok, ráadásul sokkal többen vannak, mint a nyugati puritánok. Weber idejében ugyan már látni lehetett, hogy a japánok versenyképesek a nyugati protestánsokkal, de ennek az országnak a lakossága tizede sem volt a távol-keleti puritánoknak, és a többi távol-keleti nép felemelkedését senki sem érezhette reálisnak. Csak a hidegháború viszonyai és a japán társadalom amerikai demokratizálása tette lehetővé, hogy Japánhoz felzárkózhassanak a Kis Tigrisek. Azt pedig egészen az 1990-es kínai reform eredményei előtt senki, talán még a reformot kidolgozó kommunista vezetők sem sejthették, hogy a kommunista egy párti diktatúra a világtörténelemben is példátlan sikert érhet el. Azt csak az utóbbi tíz évben láthatták néhányan, hogy Kína a 21. század közepére az Egyesült Államok mellé felnövekvő gazdasági szuperhatalom lesz. Ez azonban már felmérhető. Márpedig ekkor már nem lesz vitatható Weber zseniális felismerése, mert az emberiség puritán kétötöde még a jelenleginél is jobban a kétharmad fölé emelkedik. Ez ma már reálosan várható. Az okáról nemcsak Weber, de az okát a jelenkori társadalmi tudományok annyira sem látják. A lakosság puritanizmusa nem egyetlen feltétele az élre kerülésnek. Az csak akkor történhet meg, ha a lakosság spontán túlszaporodása is leáll. A puritán Kína is csak attól kedve fejlődik példátlanul gyorsan, hogy erőszakkal korlátozni tudta a gyermekvállalást. Erről a feltételről Weber idejében, de ma sincs a politikusoknak és a társadalomtudósoknak sem fogalmuk. A kínai reformnak a gazdaság piacosítását a Nyugt liberális politikusai és társadalomtudósai is pozitíven fogadták, a gyermekvállalás erőszakos korlátozását azonban megengedhetetlennek tartották, és tartják ma is. Az elért siker ellenér a túlnépesedés erőszakos megállítását azonban megengedhetetlennek tartják. Ezt a szinte korlátlan bolsevik diktatúra is csak akkor tudja megvalósítani, amikor a tudomány megoldotta a fogamzásmentes szexuális életet és a magzat elhárítását. E nélkül ugyanis minden társadalom, a már gazdag puritánok is, képtelenek lettek volna a túlzott gyermekvállalást korlátozására.
A puritán nyugati társadalmakban is csak azért állhatott le a túlzott gyermekvállalás, mert megoldottá vált a fogamzásmentes szexuális élet, és a magzateltávolítás. Bármennyire egyértelmű, hogy a puritán Nyugaton csak azért állt le a túlnépesedés, mert az egyre tovább élő lakosság zavartalanul élhette az ösztönének megfelelő szexuális életét a nélkül, hogy az elviselhetetlen gyermekvállalással járna. Máig nyomát sem találtam annak a tudomásul vételének, hogy a csökkenő lakosságú társadalmakban csak azért állt le a népesség növekedése, mert lehetővé vált a születéssel nem járó, fogamzásmentes szexuális élet. A Homo sapiens csak azért szűnt meg túlnépesedő faj lenni, mert lehetővé vált a fogamzásmentes szexuális élet. A klasszikus példának a mélyen katolikus Lengyelországot tartom. Ott is csak azért állhatott meg a túlnépesedés, mert a lakosság nagy többsége fogamzásgátlókat használ. Ez már a latin-amerikai országokban is egyértelműen jelentkezik. A gyermekvállalás ott is rohamosan csökken, amit csak a fogamzásgátlók használatának terjedése okozhatja.
A kínai gyermekvállalás korlátozása is csak azért lehetett sikeres, mert az állam biztosította a fogamzásgátlók elérhetőségét és a terhesség megszakítást.
A kínai gyermekvállalás kemény korlátozását ugyan eleve elengedhetetlen feltételnek tartottam, de fogalmam sem volt arról, hogy az egyetlen gyermekek korosztálya mennyivel értékesebb generáció lehet. Az ugyan közismert, hogy a távol-keleti népek a gyermekük iskoláztatása érekében több időt és jövedelmet áldoznak, de az nem tudatosodott bennem, hogy a vállalt gyermekek számával arányosan csökken a szülők által vállalható foglalkozás ideje és költsége. Ezért aztán meglepetéssel olvastam amerikai szaklapban, hogy Kínában a reform óta felnőtteknek az újhoz való hozzáállása mennyivel aktívabb, mint Amerikában. Szinte minden technikai újítást gyorsabban befogadják, mint Kaliforniában.
Érdekes volt végre arról olvasni, hogy nemcsak a tudományos és technikai újdonságok felfedezése fontos, hanem azok elterjedési sebessége is. Ebben egyértelmű a reform óta felnőtt kínai fiatalok fölénye. Annak ellenére, hogy Kínában még negyede sincs az egy lakosra jutó jövedelemnek, az új megjelenése gyorsabban terjed. egyszer az döbbentett meg, amikor azt olvastam, hogy az iránytű olyan találmány volt, ami a középkorban is néhány évtized alatt minden hajón megjelent. Ez hívta fel a figyelmemet arra, hogy a találmányok elterjedési sebessége milyen fontos. A viszonylag olcsó, egyszerűen használható találmányok között kiemelkedett az iránytű. Olcsó, ugyanakkor az óceánokon, a ködben a hajók értékét sokszorosára növeli. Ezt illusztrálta számomra Velence történelme. Ez a világ egyik legnagyobb kikötője volt, ahonnan évente egyszer fordultak meg a hajók, mert a ködös Adrián télen ki sem merészkedtek. Az iránytűnek köszönhetően azonnal minden hajó iránytűvel évente kétszer fordult. Ehhez csak arra volt szükség, hogy legyen iránytűjük. A kor egyik legnagyobb kereskedelmi flottájának az értékét megtöbbszörözte ez az egyszerű és olcsó műszer.

A jelenlegi kommunikációs és elektronikus forradalomban a mobil telefon ilyen. Egyetlen generáció alatt sok ezerszeres lett a tulajdonosainak a létszáma. Ma az emberiség négyötöde használja. Azt még a jövő fogja meghozni, hogy a mobiltelefont a köznyelv kincsnek, szerencsét hozónak fogja tekinteni.

A hazai szellemi vagyon maximalizálása

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 16


A hazai szellemi vagyon maximalizálása

Harari könyvhöz

A szellemi vagyonképzés maximalizálása helyett a gyerekvállalás számának a maximalizálását ösztönözzük. A magyar kormányok egyike sem vette tudomásul, hogy a jelenkorban már nem a minél több gyermekvállalása az elsődleges, hanem azok minőségének maximalizálása. Nem vesszük tudomásul, hogy fordult a világunk. A fajunk történetének az utóbbi közel tízezer évében a következő generációnak mind a mennyisége, mind a minősége meghaladta a társadalom felhasználó képességét. Jelenleg a fejlett és gazdag társadalomban már a létszám tartásához sem vállalnak elég gyermeket. A felnevelésük ugyan példátlanul gyorsan javul, de a tudományos és technikai forradalom által támasztott igényt nem elégíti ki. Kevés gyermek születik, és azok minősége messze lemarad attól, amint a társadalom igényelne.
Ez a múlt század közepétől az emberiség már fejlett, demokrata és puritán ötödében megszűnt a túlzott gyermekvállalás. Ennél is sokkal nagyobb problémát jelent, hogy ezek javuló minősége ellenére is lemarad a tudományos és technikai forradalom teljesíthetetlen minőségi igénytől.
Az emberiség másik ötöde, elsősorban a keményen puritán lakosságú Kína túlnépesedő, és ezért lemaradó társadalom maradt. Ez a birodalom csak 1990-ben erőszakkal állította le a túlnépesedését. Ennek köszönhetően azonban példátlanul gyorsan növeli az egy lakosra vetített jövedelmet, az iskolázottságot és a vagyont.
Az emberiség harmadik ötöde, a latin és az ortodox keresztény népek egyrészt nem puritánok, másrészt túlnépesedik. Ez ugyan lassul, várhatóan néhány generáció után leáll a túlnépesedésük. Ennek köszönhetően javulhat az egylakosra jutó fejlettségük. A puritán kétötödtől ugyan továbbra is egyre inkább lemaradnak, de a túlnépesedő, lemaradó kétötöd feletti előnyük növekedni fog.
Az emberisség kétötöde, a dél-ázsiaiak, a közel-keletiek és a Szaharától déli térségében élők, mivel nem puritánok, és túlnépesedők belátható ideig egyre jobban le fognak maradni.
Ennek az lesz a következménye, hogy fajunk kultúrái közti különbségek óriásira tágulnak.
Harari sem utal arra, hogy a tudományos és technikai forradalom előtt az emberiség nagy többsége közel a létminimumhoz közel volt. A lakosság nagy többségének az életszínvonalában alig volt különbség. Ennek van egy kiváló mércéje, a lakosság átlagos magassága. Ez a mutató világosan megmutatja. A fejlett társadalmakban a lakosság többsége lényegesen alacsonyabbak volt. Ezek a mutató csak akkor változott meg, amikor megtörtént a városi közművek kiépítése, a városokban jobban működtek az egészségügyi szolgáltatások, javult a lakosság élelmezése. A 19. század elején kezdett nőni az iparosodott városokban a lakosok testmagassága és várható életkora.
Jelenleg a gazdag társadalmakban a felnőtt férfiak átlagmagassága 180 centi felett van, harminc centivel magasabbak, mint 150 éve voltak. A tudományos és technikai forradalom előtt a nyugat-európai munkás alig volt magasabb és alig élt tovább, mint az emberiség átlaga. Jelenleg a brit, a germán és a skandináv munkás húsz centivel magasabb és harminc évvel tovább él, mint az indiaiak. Ez annak a következménye, hogy a fejlett puritán társadalmakban az egy lakosra jutó jövedelem tízszer, hússzor magasabb, mint a szegény, túlnépesedő társadalmakban. Az emberiség elmaradt kétötödében a lakosság kilenctizede sokkal szegényebb, mint a fejlett társadalmakban az alsó tizedé. Jelenleg közel hárommilliárd ember él olyan szegénységben, hogy számára karriert jelentene, ha a gazdag országokban munkanélküli segélyből élhetne. Ennyi ember álma, ha a fejlett országokban munkanélküli lehetne.
Fajunk korábbi életében a néhány százalékos uralkodó osztálytól eltekintve, a többség jövedelme szinte hasonló volt. A különbségek tized ekkorák voltak, de erről sem szerezhettek tudomást. Most a kommunikációs csatornákon keresztül mindent látnak, a közlekedési feltételek pedig lehetővé teszik, hogy szerencsét próbáljanak.
Ugyanakkor a fejlett országok felvevő képessége ezred része sincs az odavágyókénak. Ez az ezrednyi lehetőség is csak azok számára realitás, akiknek szakmájuk van, és legalább középfokon ismerik a befogadó ország nyelvét.
A munkaerő fejlettebb országokba vándorlás vágya azonban a fejlett világon belül is bőven fedezi az igényeket. A hidegháborúban a két tábor között nehezen áthatolható kerítések, aláaknázott területek, katonai határőrség volt. A hidegháború megszűnése után, az EU fejlett világán belül, a szomszéd államok között is vannak 4:1 arányú jövedelemkülönbségek. Ez számunkra az EU-n belül is működik. A tagországok bérszínvonalai között is hasonló különbségek vannak. A gazdag és a szegény országnak közös határuk is lehet.
Ennek klasszikus példája az Egyesült Államok és Mexikó közti ezer kilométeres közös határ volt. Ráadásul a határ közeli térségekben a spanyol nyelv elterjedt, azzal is lehetett munkát vállalni. Ez a határon már évtizedek óta is állt kerítés. Jelenleg a világ legmagasabb, legnehezebben átmászható kerítését tervezik. Az Egyesült Államok is felismerte, hogy százszor annyi latin-amerikai szeretne ott élni, mint amennyi befogadása hatékony lehetne. Nemcsak az Egyesült Államok, de a másik három óceánokon túli angolszász ország is az elmúlt ötven ében áttért a munkaerőigényéhez igazodó befogadásra.
A tudományos és technikai forradalom azonban szinte mindenki számára kinyitotta a tájékozottságot és megoldhatóbbá tette a távolságok legyőzhetőségét.
Az Egyesült Államok már száz éve a latin-amerikai képzetlen és olcsó munkaerőt fogadta be. Ez szinte az ezredfordulóig döntően mexikói bevándorlást jelentett, de ezután szinte az egész Latin-Amerikára kiterjedt, ezek is a mexikói határon akarnak átszivárogni. Ennek fékezésre ugyan felépítették az első, nem politikai okból létesített technikai határzárat, ami fékezte, de nem állította meg a bevándorlást.
Az Egyesült Államok és a másik három óceánokon túli angolszász ország maradt továbbra is a négy legjelentősebb befogadó. Mindegyikük igyekszik a tényleges munkaerő piaci helyzetéhez igazítani a pályázókból történő szelekcióját.

Hogyan szabályozzuk a lakosság országok közti mozgását?

A jelen világpolitikai harcainak fő jellemzője annak eldöntése, hogyan kell levezetni az jelenkor emberiségén belüli munkaerő mozgását.
2015-ben vált először világpolitikai eseménnyé, hogy a lemaradó Közel-Keletről az EU országokba akarnak milliók áttelepülni. Nem azért, mert itt szükségük van rájuk, hanem azért, mert a nyugat-európai jóléti országokban a munkanélküliség is sokkal jobb életviszonyokat teremt, mint amiben otthon nem is reménykedhetnek. Ugyanakkor az EU fejlett országaiban a munkaerő alsó tizede jobb megoldásnak tekinti a munkanélküliek társadalmi ellátását, mint a legkisebb igényű munkák elvállalását. Ezért a fejlett, gazdag jóléti országokban hiány jelentkezett az igénytelen munkák elvállalásában. Az euró övezeten belül Németország a leértékelt valutájának köszönhetően óriási külkereskedelmi pozitív egyenleget ér el, és ez az exportlehetőség növeli a munkaerő keresletét. Ezt a helyzetet az EU brüsszeli bürokratái is félre értették. Ahelyett, hogy a tartósan munkanélküliek társadalmi ellátását csökkentették volna, és ezzel az igényetlen munkák iránt is megnőtt volna a kereslet, örömmel fogadták be az idegen kultúrájú, képzelten és a befogadó ország nyelvét nem ismerő közel-keleti és dél-ázsiai bevándorlókat. Nem vették tudomásul, hogy azok nincs semmi képzettségük. Márpedig az ilyen bevándorlók nem értéket, hanem terhet jelentenek a társadalomnak.
A gyenge munkaerőben hiányos társadalmak ugyan az EU létrehozása óta élvezték a tagországokból a munkaerő bevándorlását, de igyekeztek csak annak a javát befogadni. Az EU kevésbé fejlett, lényegesen alacsonyabb bérű tagországokból örömmel fogadták be a képzett munkaerőt. Az alkalmatlanokat igyekeztek elhárítani. Ezt jól jellemezte a tény, hogy az EU dél-keleti részén élő cigányság befogadása elől elzárkóztak. Ebből is levonhatták volna a tanulságot: A használható, de igénytelen bevándorló talált kincs, a használhatatlan azonban elviselhetetlen teher. Ez a teher annál nagyobb, minél agresszívebb a használhatatlan bevándorló. A terhük pedig egyre nagyobb, mivel gyorsabban szaporodnak.

A bevándorlások magyar tanulsága.

Először nézzük meg az ezer éves magyar tapasztalatokat.
Először azt kellene tudomásul venni, hogy mi a honfoglalás óta mindig csak a legnagyobb, de mégis kisebbségét jelentő etnikum voltunk a Kárpát Medencében. Mindig igyekeztünk ennek az ellenkezőjét bizonygatni, de ezt soha nem a tárgyilagos tényekkel. Ezt első királyunk, Szent István az Intelmeiben is hangsúlyozta. Az utódai mind nyugtról, mind keletről rendszeresen befogadók voltak. A Kárpát Medencéből az egyetlen jeltős kivándorlás csak az utolsó kétszáz névben az Egyesült Államokban történt. Ezen belül ez a magyar etnikumot sem jobban érintette. Trianon után, a két világháború között, a döntően magyar etnikumúvá vált országból nem volt jelentős kivándorlás. Nagyon nagy történelmi veszteséget jelentett azonban a második világháború előtt, alatt és után a zsidóságunk öthatodának az elvesztése. Ilyen hatású veszteség ezer év alatt nem érte az országot. Ehhez viszonyítva minden úgynevezett nemzeti tragédiánk jelentéktelen volt. Ennek ellenére még egyetlen felmérést sem találtam arról, hogy mennyivel másként alakult volna az országunk történelme, ha megmarad a mintegy 6 százalékos zsidó kisebbségünk.

Germán kisebbségünk.

Már a középkorban is az államunk pénzügyei érdekében fontos volt a bányakincsek kitermelése. Ennek érdekében az ehhez értő német bányászokat telepítettünk be. Ezek azonban csak akkor voltak hajlandók, ha autonómiájukra garanciát kaptak. Erdély és a Felvidék bányáira szászokat telepítettünk. Erdélyben, a Fejedelemségben nemcsak autonómiát, de államalkotó etnikumi rangot is kaptak, és évezhettek egészen a Szabadságharcban felszámolt Fejedelemségig. Máig nem valljuk be, hogy az 1848. márciusi pontokban kimondott Unió Erdéllyel valóra váltása volt az első tragikus lépés annak irányába, hogy Erdélyt Trianonban végleg elvesztettük.
A felvidéki szászoknak ugyan nem volt soha államalkotó etnikumi rangjuk, de mint városok autonómiát élveztek.
Az első két nagy germán etnikumunk viszonylag jól érezte magát, és az országos átlagnál lényegesen jobban érezhette magát.
A magyar történészek nagy adóssága annak mellőzése, hogy a szászok voltak az egyetlen etnikum, amelyiket viszonylag egyenrangúként kezeltünk egészen az Erdélyi Fejedelemség 1849-es felszámolásáig.
Az oszmán uralomtól megszabadulva jelentős germán, svábnak nevezett, jobbágyság betelepítése történt. Trianon után ezek maradtak a legnépesebb etnikumunk. Annak ellenére, hogy II. József által bevezetett jobbágyfelszabadulást sikerült megakadályozni, a Magyar Királyság területén 1849-ig a legjobban élő jobbágyok a svábok maradtak. Ez a fölényük Trianon után megnőtt, mint kisáru termelő parasztságnak. Ez abban jelentkezett, hogy a magyar közvélemény nemcsak az okos és ügye zsidókat, de a nálunk puritánabb svábokat is irigyelte. Hitler náci Németországának sikerei aztán felélesztették a svábok autonómiás törekvését, és országunk történetében először alakult ki, hogy egy etnikum a többinél nagyobb függetlenséget, a náci hadseregben teljesített szolgálatot követelhetett.
A náci birodalom bukása után aztán a bolsevik magyar kormány kapott az alkalmon, és a svábok többségüket kitelepítette. Mára szinte felszívódott a svábság.

A zsidó etnikumunk.

A 19. század közepéig az országunkban élő zsidóság kis létszámú, és jelentéktelen szerepű, megkülönböztetetten lekezelt volt, gettókba kényszerített etnikum volt. A magyar történészek ennek az okát nem kutatták. Pedig egyértelmű a magyarázata, a feudális magyar társadalomban nem volt a polgárosodás számára levegő, azaz alkalom. Ehhez tegyük hozzá, hogy az óriási politikai súlyú római katolikus egyház eleve antiszemita volt. A vasúthálózat kiépülése előtt az országunkban sem a külkereskedelem, sem a belkereskedelem nem játszott fontos szerepet.
A külkereskedelem az Oszmán Hódoltság előtt szinte csak a színes fémek viszonylag jelentéktelen exportját jelentette. Csak a Hódoltságban vált fontossá a lábon kihajtott jószág, elsősorban a marha. Azok felvásárlása, és a nyugati, a germán és az olasz kereskedőknek történő átadása a magyar jobbágyokból lett tőzsérek feladata volt. Ez a kereskedelem az országon belül tehát magyar etnikumú kereskedők kezében volt. A magyar történészek egyik nagy adóssága annak elhallgatása, hogy az Oszmán Hódoltságban nem volt röghöz kötött jobbágyság. Minden föld a szultán tulajdonába került, amit a szpáhikon keresztül adott bérbe a szabadon kötözhető, kereskedhető, vagyont birtokolható, önkormányzatokban élő parasztpolgárok lehettek. Ez aligha jelentette azt, hogy az átlagjobbágy jobban élhetett, csak azt, hogy az ügyesebbek meggazdagodhattak, a településeik pedig önkormányzatok formájában működhettek.
Ezt Erdei Ferenc már a két háború között tudományosan feltárta, de politikusok és a történészek igyekeznek elhallgatni. Pedig az Oszmán Hódoltság óriási pozitív szerepet játszott abban, hogy a szultán által uralt térségben parasztpolgárosodás és reformáció történhetett. Egetlen történész sem hangsúlyozza, hogy Debrecen, Szeged, Szabadka parasztpolgárok autonóm városok, és a még a falvak is önkormányzatok voltak.
Még meglepőbb, hogy a protestáns egyházak sem hangsúlyozzák, hogy a létezésüket csak a szultánnak köszönhetik. Vallásszabadság csak a Hódoltságban és az Erdélyi Fejedelemségben volt. Ezt Móricz Zsigmond miden politikusunknál és történészünknél jobban felismerte.

A Tisza szabályozásának történelmi jelentősége.

A túlságosan politikai alapon dolgozó történészek máig nem hangsúlyozzák, sem a Tisza szabályozásának, sem a vasúthálózat kiépítésének a történelmi szerepét. Pedig ezek voltak az országunk előző ezer éves történelmének a legfontosabb eseményei.
A Tisza árterületeinek hasznosítása azt jelentette, hogy a Kárpát Medencében először érékelődött fel a Tisza alföldi vízgyűjtő térsége. A magyar történészek máig nem hangsúlyozzák, hogy a honfoglaló őseink számára a Kárpát Medencéből szinte csak az Alföld peremvidéke, és az ország nyugati dombvidéke volt a földművelésre alkalmas.
Ezt már középiskolás koromban felismertem azon, hogy a keresztény hitre tért országunk püspökségeinek mindegyike ott volt, ahol akkor megtörténhetett a földművelésre történő áttérés. Ott, ahol a Tisza szabályozása előtt nem volt lehetőség a gabonatermelésre térésre nem alakult egyetlen püspökség. Egyetlen kivételnek a Csanádi Püspökség látszott. A Csanádi Püspökséget Szent István később, fia nevelője, Gellért számára alapította, és nem Szegedre, hanem a Maros-erdejébe telepítette.
Kalocsa pedig nem az Alföldnek, hanem a Dunának, mint fontos vízi útnak, és a jobb parti Dunántúlnak köszönhette a súlyát
A Tisza csak a szabályozása után lett a magyarság többségét eltartó szántóföldi térség. Sokat mondana egy olyan adat, hogyan oszlott meg az ország területén a gabonatermelés a Tisza szabályozása előtt és után.
A magyar történészek az ország területi megtartását kiemelt követelménynek tekintették. Az mégsem jutott senkinek eszébe, hogy a Tisza szabályozásának köszönhetően közel tízmegyényi terület változhatott át árterületről gabonatermővé.

A vasúttal tízedére közelebb kerültünk a Nyugathoz.

A romantikus magyar történelemfelfogás szerint a Kárpát Medence gazdaságföldrajzi adottsága a honfoglaláskor ideális volt. Máig senki sem teszi hozzá, hogy ez csak a vasútnak köszönhető változás, majd az autópályák kiépítése után sem lett kedvező, de nagyon meg javulást. A vasút előtt a Kárpát Medence az áruszállítás szempontjából nagyon távol volt Nyugat-Európához. Még egyetlen magyar történész sem írta le, hogy nemcsak Lengyelország, de az egész Balkán, Ukrajna és a Baltikum is sokkal közelebb voltak, ha a szállítást nem kilométerrel, hanem költségével mérjük. Ebben mérve előbb a vasút, majd a közút, végül a repülő hozott, ha nem is fordulatot, de jelentős javulást.

Az elsődleges feltétel a munkaerő minősége lett.

Nem becsülöm le a fejlődés technikai feltételeit, de jelenleg a legfontosabb feltétel a követező generáció minősége lett. Ennek érdekében három javaslatom van.

Hasznosítsuk Finnország tapasztalatait.

Kéjük el Finnországtól a kilencven éve gyűjtött adatokat arról, hogyan alakult az újszülöttek fejlettségétől függő társadalmi értékük. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a magzatok kihordásának eredményessége hogyan alakította a társadalmi értéküket, milyen összefüggés van a magzatok születéskori állapota és az életteljesítményük között. Az általam ismert adatok azt bizonyítják, hogy a fejlettebb fizikai állapotú újszülöttek életteljesítménye jelentősen jobb, mint a gyengébb állapotúaké.
Ezeknek az adatoknak az ismeretében kell kidolgozni a szülő anyák jutalmazási rendszerét. Ebben az évente elkészült szülési rangsor alapján osztják fel a szülésért járó jutalmat, hogy az éves átlagnál jobb szülések után a kilenc hónapra járó családi pótlékot elsőssorban az átlag felett szülő anyák között lineárisan csökkenő mértékben osztják szét. Ugyanekkor elkészítik az abban az évben szülő anyák sorrendjét. e sorrend alapján történik a jutalmazás. Hogyan alakult az országos átlag a múltban, és a környező országokban.
Ezekből az adatokból kiderülne, hogy hol áll az országunk a hozzá hasonló fejlettségűekhez viszonyítva. A társadalom fontosabb érdeke a magzatok jó kihordása, mint a születések száma. Természetesen a mennyiség jelentős változása is lehet tragikus, és ez mindkét irányban így van. A társadalom érdeke mindkét irányban évente 1-2 ezrelékes változás, az énnél sokkal nagyobb és kisebb létszámváltozás egyaránt lehetetlenné teszi a sikert, azzal a különbséggel, hogy a gyors létszámnövekedés eleve lehetetlenné teszi az egy lakosra jutó fejlődést. A hiányzó mennyiséget a fejlettek szelektált befogadással pótolhatják. Az eleve gazdagabb országokba örömmel vándorolnának a viszonylag szegényebb országokból a lakosok. Ebből válogatni nemcsak lehet, de kell is. Éppen a jelenkori spontán lakosságmozgás bizonyítja, hogy a befogadó ország számára a keresett minőséi munkaerő a legnagyobb ajándék, a nem használható pedig óriási teher. Ezt a jelenlegi európai helyzet jól bizonyítja.
Az óceánokon túli négy angolszász ország mindegyike megelőzte a volt gyarmattartóját, Nagy Britanniát, mert ötven éve igyekszik olyan bevándorlókat fogadni, amelyekre szüksége van. Már többször leírtam, hogy az Egyesült Államok ugyan a világtörténelem legnagyobb szuperhatalma, de a három másik angolszász társa, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland megelőzik, mert az Egyesült Államokban aránylag sok afrikai rabszolgát és latin-amerikait fogadott és fogad be. Ezek lehúzzák a puritán lakosságuk átlagát. Ezt is tudatosítani kellene, mert kiderülne, hogy a munkára fogható bevándorló áldás, a munkára nem, vagy csak erőszakkal fogható pedig értékcsökkentő.
Ezt kellene Merkelnek, a német kancellárasszonynak és az EU brüsszeli bürokratáinak tudni, hogy a második világháború óta elért sikerét jelentős részben annak köszönhette, hogy hazatelepítette a más országokban élő germánokat, és befogadta a nála kevésbé fejlett EU tagországok munkaerejének a javát.

A születés utáni négy évben szerzett szókincs.

A jelenkor egyik legnagyobb találmányának azt tartom, hogy az Egyesült Államokban megállapították, hogy a felnőttek várható szellemi értéke attól függ, hogy az első négy életévben ki, mennyi szóval kommunikál.
Nem tudom, ki volt a kezdeményezője annak, hogy a jelenlegi technika lehetővé teszi, hogy felmérjék a szókincset. Tizenöt éve 400 ezer, négy éves gyermeknek felmérték a szókincsét. Két héten keresztül felvették a beszédjét, és utána felmérték a használt szavak számát. Az első adatok meglepőek voltak, az alsó tized és a felső tized szókincse között ötszörös volt a különbség. Ez a mutató felkeltette a kutatók figyelmét, és néhány év után felveszik a teljes generáció szókincsét. Ebből pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a négyévesek szókincsének nagyságától függ a várható tanulási eredmény. A szókincs felmérését néhány országban átvették. A napokban olvasom egy szaklapban, hogy a szingapúri oktatási miniszter levelet írt a legnagyobb szókincsű gyermek szüleinek, hogy keressék fel a minisztériumban. Ott gratulált a miniszter a szülőknek, és közölte, hogy a gyerekük választhat magának iskolát, az angol nyelv tanítását pedig a minisztérium biztosítja. E hír megjelent az újságokban és a televízióban. Országosan ismertté vált a gyerek.
Ez a hír számomra azt jelentette, amit a magyar televízió komolyzenei tehetségfelmérése okozott a közvéleményében. A győztesek nemcsak az országban, de fejlett országok televízióiban is fellépési lehetőséget kaptak a millió forintos nyereményük mellé. Nálunk is mérni kellene a gyerekek szókincsét, és legalább ilyen sikeresnek kellene minősíteni azt, akinek a legnagyobb szókincse van. Vagy visszatérve az előző fejezetben kifejtettre, az az anya is megérdemelt országos figyelmet érdemelne, aki a legjobban fejlett gyermeket szülte. A társadalom kötelessége volna a kiválókat közismerté, példaképpé tenni.

A művészek és a sportolók képzési rendszere legyen általános.

A művészek és a sportolók képzésében a világ élvonalába tartozunk, az általános oktatásukban pedig egyre hátrább csúszunk. Fordítva százszor jobb lenne. Ebben csak az a szomorú, hogy a Horthy rendszerben Budapesten volt a világ legsikeresebb középiskolája. A Fasori Evangélikus Gimnázium máig utolérhetetlen abban, hogy hány diákja lett világhírű tudós. Ezt a világrekordot ostoba antiszemitizmusunknak köszönhetjük. Az Ellenforradalmi Szegedi Kormány egyik első törvénye volt a zsidógyerekek oktatásának a törvényes korlátozása. Ezt lett Európa első oktatási törvény, ami már megfogalmazott törvényben 6 százalékban korlátozta a zsidó családtagokat is tartalmazó gyermekeinek iskoláztatását. Ekkor ugyanis az ország lakosságának 6 százaléka volt részben zsidó. Ezt a kártékony törvényt az első kormány belügyminisztere, gróf Klebelsberg Kunó terjesztette elő. Máig nem akadt olyan társadalomtudós, aki felmérte az országban élő etnikumok és osztályok iskolázottságát. Az ugyan egyértelmű, hogy az etnikumok között messze kiemelkedő teljesítménye az oktatásban is a zsidóságnak volt. Minél magasabb volt a képzési fok, annál inkább. Ismereteim szerint, a 6 százalékos zsidóság aránya a műszaki, a jogi és közgazdasági szakokon a diplomát szerzők aránya elérhette a 40 százalékot.
Az ugyan a Szegedi Kormány tagjainak eszébe sem jutott, hogy az iparban, kereskedelemben, a tudományokban, a művészetekben mekkora szerepet játszottak, az ott dolgozók számára mennyi munkahelyet biztosítottak a zsidó tőkések. A Gyáriparosok Szövetségében szinte csak zsidók voltak.
A zsidóség iskolázottságát korlátozó politikusok arra sem gondoltak, hogy az arisztokrácia férfi tagjai mind diplomások voltak. Még meggyőzőbb volt a nemesség politikai szerepét átvevő úri középosztály számaránya is 6 százalék volt, és egyetemi diplomákat szerzők között az arányuk a zsidóságéval hasonló volt.
A magyar zsidóság a kiegyezést követő ötven évben mind a gazdaságban, mind a politikában talán világrekordot ért el. A gazdaságban, a művészetekben, a tudományokban, amit elértünk, annak négyötödét a zsidóságunknak köszönhettük. A magyarországi zsidóság példátlan sikerét nemcsak a politikai hatalmat gyakorló arisztokrácia és úri középosztály, de a magyar közvélemény többsége is azzal magyarázta, hogy tőle vette el a meggazdagodás lehetőségét, ők is lehettek volna olyan gazdagok, ha nincsenek zsidók. Az nemcsak ezekben, de a jelenkor politikusaiban és közvéleményében sem merült fel, hogy a magyar arisztokrácia és az úri középosztály is, egyrészt alkalmatlan volt a meggazdagodásra, másrészt ők is a haszonélvezői voltak a magyar zsidóság gyors meggazdagodásának, ügyességének, rátermettségének. Vagyis, ha nem lettek volna az alkalommal élni tudó zsidók, az ország egésze sem lett volna gazdagabb.


2018. július 11., szerda

Blog olvasottsága

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban
1 950
Oldalmegjelenítési előzmények (összes)
86 856

A tengeri szállítás forradalma

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 02

A tengeri szállítás forradalma.
Harari könyvhöz

A 20. század második felében a világgazdaságot átformálta az óceánokon át történő szállítás forradalma. Ezt megelőzően a nyersanyagok és a darabáruk ki- és berakodása az ipari forradalom óta a 20. század közepéig alig változott, ez sok képzetlen rakodómunkás fizikai erejével és hosszú idő alatt történt. Jelenleg ezt a munkát század annyi képzett munkás számítógépekkel végzi tized annyi idő alatt. Nem láttam még tudományos felmérést arról, hogyan változott a 20. században a tömegáruk és a darabáruk ki- és berakásának az ideje és a munkaerőigénye.
Korábbi kézirataimban többször visszatértem egy 1965-ös élményemre. Üzemi látogatáson voltunk Salernoban egy 2.500 éves kerámiagyárban. Ott a kikötő felett alig tíz kilométerre egy közel 500 méter magas hegyen a görögök találtak egy agyagbányát, ahonnan öszvérekkel, szamarakkal hozták le az agyagot, és abból főleg tárolásra szolgáló agyagedényeket készítettek. Ez az üzem folyamatosan működött a jelenkorig, és háztartási csempéket készítettek. Technikai változás csak annyi volt, hogy a 19. században ipari vágányon gurították le az agyagot, majd az üres csilléket kis mozdonyok húzták vissza a bányához. Ez az üzemmód pár éve azonban megszűnt, mert felismerték, hogy 20 ezer kilométernyire Ausztráliából évente két hajó 180 ezer tonna agyag érkezik. Ez a nyersanyag egyrészt homogén minőségű volt, tehát egyrészt nem kellett az éppen elérhető minőséhez igazítani a gyártmányok összetételét, másrészt olcsóbb volt a kétezerszer nagyobb távolságról történő szállítás is. A példa lenyűgözött. Az óta több esetben bizonyítom, hogy amint tengeren lehet szállítani, annál olcsóbban a szárazfölön nem lehet.
Az első példám a Szovjetunió volt, aminek a legjobb kikötője Szentpétervár volt. Hamar kiderült, hogy a modern vasúti adottságai ellenre még a darabáru is Moszkvától Szentpétervár nagyobb költséggel közelíthető meg, mint onnan a világ bármelyik felszerelt kikötője. Márpedig Szentpétervártól a Szovjetunió területének 90 százaléka többszörösen drágábban érhető el, mint Moszkvából.
Azt csak később tudtam meg, hogy a 20. század egyik legnagyobb meggazdagodása abból származott, hogy az olajszállítmányok ki- és berakását a kikötőktől néhány kilométerrel kijjebb vitték és bójára szerelték, onnan nyomták be, illetve ki töltő állomásra.
Még nagyobb megtakarítást jelentett a darabáruk konténerekbe csomagolása. Ezzel a darabáruk ki- és berakása gépesíthetővé vált. Ma már 16-20 ezer konténert szállító hajók épülnek, amiknek ki- és berakása egyetlen nap alatt is elvégezhető. A több ezer konténer sorrendjét, elhelyezési helyét számítógépek programozzák, és a vezérlő fülkében egyetlen mérnök dolgozik.
A közelmúltban olvastam a kínai közlekedési miniszter véleményét, ami szerint az Egyesült Államok Csendes Óceáni kikötői, szállítási költségben mérve, közelebb vannak az ország területének négyötödéhez. Hatszáz éve Kína számára Európa csak a Selyem úton keresztül jutott el az európai piacokra, ami több ezerszer nagyobb szállítási költséget jentett, mint jelenleg egy óriáshajón. Amerika pedig még ismeretlen kontinens volt. Ma pedig a világkereskedelem egyik legnagyobb tétele az Egyesült Államok és a Távol-Kelet között a Csendes Óceán északi felében bonyolódik le. Ez a szállítási út már a hidegháborúban megindult, de a jelenlegi volumene csak a kínai reform után bontakozhatott ki. Jelenleg a világ négy legnagyobb kereskedelmi kikötője, Szingapúr, Hong-Kong, Sanghaj és Tokió.
Jelenleg ugyan foglalkoznak a Selyemút modern vasúttal történő modernizációjával és az Északi Jeges Tenger jégtörőkkel történő megnyitásával, de ezek nem lehetnek versenytársai az óceánokat átszelő óriás hajóknak. Becslésem szerint tízszer többe fog kerülni akár a selyemúton kiépített modernt vasúton, akár az Északi Jeges tengeren történő szállítás.
Még a szakmabeliek is többet foglalkoznak a távolság csökkentésével, mint a szállítási módok költségének összevetésével. A vasúti szállítás és a jégtörők hívei nem veszik súlyának megfelelő mértékben figyelembe a szállítás energiaigényét.

Jelenleg a felmelegedéstől rettegők azon háborognak, hogy a hajók a légkört inkább szennyező nehéz olajokat használnak. Ez ugyan tény, de nem azt kell mérni, hogy melyik üzemanyag tonnája mennyire szennyezi a légkört, hanem azt, hogy milyen szállítási mód, mennyire szennyező. A hajókon történő szállítás üzemanyagigénye tört része annak, amit a vasutakon és a közutakon történő szállítás igényel. Ebből azonnal kiderülne, hogy a környezetszennyezés a tengeri szállításnál akkor is kisebb, ha gyengébb olajtermékkel történik.

Az államok közti munkamegosztás jövője

Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 05

Az államok közti munkamegosztás jövője

A Harari könyvhöz

A a hatékonyabb világgazdaság érdekében nem a nemzeti államokat kell felszámolni, hanem a szuverén államok közti munkamegosztást kell hatékonyabbá tenni. Szuverén állam azonban csak lehet, amelyiknek saját valutája van, aminek a keménységét úgy szabályozhatja, amilyenre az eladósodása azt megkívánja. Vagyis éppen az ellenkezőjét kell tenni annak, amibe Németország az Európai Uniót felépítette, majd a többségüket közös valuta unióba kényszerítette.
Maga a vámmentes közösség hasznos lehetett volna, de a maastrichti követelmények már elvették a tagállamok szuverenitását. Ha egy országra a közösségi tagsága azonos inflációt, költségvetési hiányt, közös bankot kényszerít, akkor ezzel többet árt, mint használ.
Az a koncepció, hogy Európa nagyobb, nyugtai fele nem független, de sok tekintetben közös érdekű, de nagyon eltérő kultúrájú, fejlettségű és történelmi gyökerű országok közös állama legyen, agyrémnek is rossz volt. Ezt meg lehetett oldani az eleve alacsony népességű, és fejlett társadalommá alakulásra még képtelen színvonalú lakosságára rátelepült gyarmatosítók nélkül megvalósítani. Azon azonban alaptalanul perlekedik Amerika és Óceánia őslakossága, hogy nem kaptak egyenjogúságot. Nem látják be, hogy arra nemcsak akkor, de még ma is képtelenek. Amerikát és Ausztráliát az őslakossága képtelen lett volna a jelenlegi színvonal közelébe emelni.
Az angolszász gyarmatosítók voltak az egyetlenek, akik ötszáz év után az anyaországuk fölé emelkedhettek. A spanyol és a portugál gyarmatosítók még a saját európai színvonalukat sem érték el, az angolszász amerikai és ausztráliai gyarmatok pedig ma az anyaországuknál fejlettebb társadalomban élhetnek.
Azt máig sem ismerték el a történészek, hogy az angolszászok sem voltak eredményesek, ahol színvonalukhoz képest túlnépesedett gyarmaton gazdálkodtak. Ázsiában és Afrikában egyetlen európai gyarmattartó sem volt sikeres. Azt pedig még egyetlen történész sem vette tudomásul, hogy Japán az eleve túlnépesedett két gyarmatát, Tajvant és Dél-Koreát úgy nyomta el és zsákmányolta ki, hogy azok szuverén államokká válva, mára elérték Japán színvonalát. A jelenkor történészei sem vették a fáradtságot, hogy feltárják, miért volt hat gyarmat képes arra, hogy a volt gyarmattartóját utolérje, illetve meghaladja.
Ez érthetővé válna, ha Max Weber felismerését figyelembe vennék, aki már a múlt század közepén felismerte, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, aminek felépítményét csak a puritán népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. A négy angolszász gyarmat felépítményét a puritán angolok, a két távol-keletiét pedig a még puritánabb japánok hozták létre. A jelenlegi emberiség kétötöde puritán, protestáns nyugati, és konfuciánus kelet-ázsiai. Weber felismerését már a jelenlegi, de még sokkal a jelen század közepi emberiség társadalmi állapota fényesen igazolni fogja.
Weber százhúsz éve felismerte, hogy a puritán népeknek egészen más, sokkal hatékonyabb felépítmény felel meg, mint a latin, különösen a mediterrán népeknek. Adenauer azonban ezeket a népeket is maga mögé akarta állítani. Vagyis egységes Nyugat-Európát akart az Egyesült Államok egyenrangú partnerének tenni. Ebből a koncepciójából fakadt, hogy az EU forrásait abnormális mértékben az agrártámogatásokra kívánta fordítani. Ép ésszel el sem lehet képzelni, hogy a paraszti tradíciókra épült európai mezőgazdaságot akarta az amerikai farmergazdaságokkal versenyképessé tenni. Ebben két politikai érdek vezette félre.
Egyrészt akkor még otthon a saját pártja ellenfele a politikai hatalomért a Német Szociáldemokrata párt volt, ami a városokban, az ipari övezetekben volt erős. Az ő Keresztény Demokrata Pártja pedig inkább a vidéki lakosságra, és a katolikus dél-német térségekben, általában vidéken volt erősebb. Ezeknek is fontosabb volt az agrártámogatás, mint az iparfejlesztés.
Másrészt Franciaországot csak akkor tudta partnerének megnyerni, ha az EU források többségét a mezőgazdasági támogatások jelentik. Ráadásul a nagyarány agrártámogatás arra is jó, hogy a mediterrán országok is mögé álljanak. Jelenleg már az EU brüsszeli adminisztráció is felismeri, hogy a nagy agrártámogatást csökkenteni kellene, de ezt mind Franciaország, mind a négy mediterrán tagország hevesen ellenzi. Ezért aztán aligha lehet azt várni, hogy az agrármánia megszűnik. Bármennyire a nagy agrártámogatás ellenére az EU országok mezőgazdaságának hatékonysága nem csökkent, hanem nőtt.
Mire kellett volna az EU országokat támogatni?
A tudományos kutatásokban, és az oktatási rendszerében. A jelenlegi Nyugat-Európa lakossága csökken, azt képzett bevándorlókkal kellene pótolni. Ezt csak akkor lehet megoldani, ha az EU Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában iskolákat épít, és működtet. Ezekben elsősorban francia, német és angol nyelvet kell legalább középfokon elsajátítani. A befogadás feltétele az ilyen iskolákban szerzett bizonyítvány. Ezeket a kibocsátó országokban azzal kell elfogadhatóvá tenni, hogy a befogadó ország fizet értük.
Vagyis meg kell oldani a szellemi vagyon világpiaci mozgásának a piacosítását olyan módon, hogy a kivándorlók által okozott vesztesénél nagyobb lenne ezeknek az iskoláknak a hazai szellemi vagyon növelésében okozott haszna, mint a kivándorlók okozta veszteség.
A jelenkor egyik megoldhatatlan problémája a szellemi vagyonok és a munkaerő áruként kezelése. A Homo sapiens legnagyobb problémája, hogy fejlettebb volt az agya, mint amennyi szellemi vagyont a társadalom hasznosítani tudott. Sokáig értetlenül álltam a biblia azon állításával szemben, hogy miért volt a tudásra való törekvés a legnagyobb bűn. Nem értettem meg a bibliát megfogalmazó, Babilonban raboskodó zsidók mire gondoltak akkor, amikor a megteremtett Homo sapiens eredendő bűnének a tudásvágyát látták. Ennek az indoklását elhagyva, egyszerűen az eredendő bűnnek, az isten büntetésének minősítették. Ezt reális követelménynek azért tartottam, mert ami minden osztálytársadalomban jellemző volt, azt a történelem materialistának, szükségszerűnek kellett elfogadni, akkor is, ha nem ismertük fel az okát. Márpedig, ami minden osztálytársadalomra jellemző volt, annak az okát akkor is el kellett fogadni, ha még nem ismertük fel.
Márpedig azt a tényt, hogy minden osztálytársadalom tudásfelesleges volt, tényként indokoltnak kellett elfogadni.
A természetes csapadékra épült gabonatermelő Nyugat-Európa világsikerét az magyarázta, hogy a nagycsaládról áttért a kiscsaládra, és a házasságon kívül születet gyermekeket kitagadta a társadalomból. Ezt pedig azzal valósította meg, hogy a római katolikus egyház a lakosság nagy többségét kitevő jobbágyok csak akkor köthettek házasságot, ha a földesuruktól jobbágytelket kaptak.
Életem egyik megdöbbentő élménye az volt, amikor megtudtam, hogy a kiscsaládos feudális társadalomban a gyermekvállalást a házassághoz kötötték, azzal a gyermekvállalást mintegy tíz évvel a nem érettség utánra tolták ki. Vagyis a nők tényleges termékenységét, azaz gyermekvállalhatóságát mintegy tíz évvel, két-három szüléssel csökkentették. Harari ugyan nagyon jól felismerte, hogy a nagycsaládos társadalmakban a már termékeny nők azonnal szültek, és még az apaság sem volt egyértelmű, hiszen a már termékeny nők azonnal a férfiakkal szexuális kapcsolatba léphettek. Szellemesen leírja, hogy ezekben a társadalmakban az apák személye nem volt biztos, hiszen nem volt a szexuális élet elkezdését megelőző házasság. Ekkor értettem meg, hogy a zsidó társadalom miért volt anyajogú, és maradt fenn máig annak. Csak ekkor értettem meg, hogy a zsidóság miért volt és maradt máig is anyajogú.
A nyugat-európai kereszténység volt az első, ami a gyermekvállalhatóságot az egyházi házassághoz kötötte.
Ezt csak azzal kellett kiegészíteni, hogy csak az olyan gyermeket fogadta be a nyugat-európai társadalom, amelyik szülei előtte házasságot kötöttek. Azt még egyetlen európai történész sem említette meg, hogy amíg a nagycsaládos társdalomban minden születés új társadalmi tagot jelentett, a kiscsaládos jobbágyrendszer csak azokat az újszülötteket fogadta, be, amelyek az egyház által kötött házaspárok gyermeke volt. Márpedig ezerkétszáz éve Nyugat-Európában olyan kiscsaládos jobbágyrendszert vezettek be, amiben a nők termékenysége tíz évvel kitolódott. Ennek következtében a nyugat-európai nők termékenysége harmadával csökkent, először jött létre olyan társadalom, amiben a szükséges társadalmi halálokozás harmadával kisebb volt. Vagyis az első társadalom, amit kevésbé jellemzett a kemény halálokozás.
Ez a jobbágyrendszer megszűnése után azzal módosult, hogy a házasságkötést nem lehetet feltételhez kötni, mert az ipari forradalom munkáshiányt teremtett, és a házasságot nem lehetett anyagi feltétel megteremtéséhez kötni. Ennek óriási túlnépesedés lett volna a következménye. Ugyanakkor a városokban élők halálozása sokkal magasabb volt, mint a vidéken élő földművelőké. Még egyetlen történész sem írta le, hogy mekkora volt a vidéken és a városokban élők várható életkora. Ebben csak a városok közművesítése és az egészségügy forradalma hozott fordulatot. Amióta városok voltak, azokban a népesség fogyott, a vidékről történő bevándorlás azonban ezt felülmúlta.

A Homo sapiens életében az utolsó nagy változást az hozta, hogy a városokat közművesítették, megoldották az olcsóbb lett az élelmiszerekkel történő ellátás, a háztartásokban is tartósíthatóvá tették az élelmiszereket és a városokban magasabb szintű az egészségügyi ellátás. Ezeknek köszönhetően egyre magasabb lett az urbanizáció, és az élelmiszerek nyersanyagait kevesebben, és olcsóbban előállítják. Fajunk történetében először szinte megszűnt az alultápláltság. 

Európa az emberiség történelmében

Kopátsy Sándor                EH                   2018 17 06


Európa az emberiség történelmében
Harari könyvhöz

Harari nem vesz tudomásul, hogy a viszonylag kis félsziget Európa nyugati fele nélkül egészen másként alakult volna az emberiség utóbbi ezer éve. Az időszámításunk előtti ezerkétszáz évben szinte minden új innen indult el.
Itt alakult ki az első kiscsaládos társadalom.
Harari ugyan leírja a nagycsaládos társadalmakat, de utalást sem tesz arra, hogy az időszámításunk utáni első évezred utolsó századaiban Nyugat-Európában kialakult a kiscsaládos jobbágyrendszer, amiben a gyermeket vállalható család csak akkor lehetett, ha a szülők számára a földesúr a házasságuk előtt jobbágytelket biztosított. Ötven éve a nyomát sem találtam annak, hogy ki találta ki, hogy a termelésre épülő társadalmak elsődleges feladata a lakosság túlnépesedésének a féken tartása volt. Erre azonban a nagycsaládos társadalom eleve képtelen, mivel a nagycsaládban eleve lehetetlen a gyermekvállalás korlátozása. Abban szinte csak az anya volt biztos, az apa meghatározatlan.
A nagycsalád másik hátránya, hogy abban a hatalmi sorrend, a jövedelem feletti rendelkezés nem a családtagoknak az érték termelésben játszott szerepének a sorrendjével, hanem azzal szinte ellentétesen arányos volt. Ezzel szemben a természetes csapadékkal gabonát termelő nyugat-európai jobbágyrendszerben egyértelmű volt az igásállattal dolgozó férfinak a vezető szerepe. Ezt az igavonó állat ösztönösen megérzi, a nagycsaládon belüli rangsor ezzel éppen ellentétes. Az igavonó szarvasmarha, ló számára egyértelmű, hogy ki a gazda, a nagycsaládban azonban a legöregebb férfi a családfő, aki rendelkezik a jövedelem felosztása felett. Ezzel szemben az állatokkal végzett legfontosabb munkákat, a talajmegmunkálását, az aratást, a behordást, a legerősebb, leginkább munkaképes férfi végezi.
Az öntözéses gabonatermelő társadalmakban a legtöbb munkát, a palántázást, a kiültetést, a gyomirtást, a betakarítást, a cséplést az asszonyok a férfiakkal együtt végezték. A szükséges munkák nem nagyobb, hanem ügyesebb munkáskezeket igényeltek. Ezzel szemben a szántóföldi, a természetes csapadékkal megelégedő gabonatermelés munkaigényének többségére csak az erős férfiak feletek meg. A kor történészei nem ismerik fel az öntözéses és a természetes csapadékos gabonatermelés munkaigényében a férfiak és a nők közti munkamegosztás szerepét. Pedig e nélkül nem lehet megérteni a férfiak és a nők társadalmi rangját.
A gyűjtögető társadalmakban mindkét nem és szinte annak minden korosztálya azonos hatékonyságú munkaerő volt. A találásban a főszerepe a legtapasztaltabbnak volt, aki tudta, hogy mikor, hol, mint kell keresni. A megtalálásban szinte mindkét nemnek és korosztálynak azonos szerepe volt, sőt a nők, a gyerekeke könnyebben hajoltak le a megtalált gombákért, csigákért, kagylókért, gyorsabban szedték a bokrokról a gyümölcsöt.
Az önözéses gabonatermelésben is alig változott a munkaerővel szemben támasztott igény. A palánták elvetése, kiültetése, sarlóval történő aratása sokkal inkább ügyes kezeket, mint fizikai erőt igényelt.
A munkaerő igényben igazi változást az igásállatokkal történő talajművelés és a betakarítás hozott. Az igásállatokkal végzett munka a férfiak nagyobb fizikai erejét követelte meg. Ez a magyarázata annak, hogy a természetes csapadékkal termelt gabonatermelés a nemek és a fizikai erő tekintetében minőségi változást követelt meg. Csak ennek tudatában érthető meg, hogy a nyugat-európai agrártechnikai forradalom miért jelentett a családformában is minőségi változást. Arra még nem találok magyarázatot, hogy ez az agártechnikai változás miért csak Nyugat-Európában járt azzal, hogy a nagycsaládról átértek a kiscsaládra, Kelet-Európában ez csak a 20. században, 1.200 évvel később történt meg. Pedig a két családforma tudati és gazdasági különbsége között óriási a különbség.
Kezdem azzal, hogy a nagycsaládos jobbágyrendszerben a munkaerő létszáma nagy különbségek között ingadozik. A munkaképes tagok száma 2 és 20 között mozoghat, ami azt jelentheti, hogy a legkisebbek számára a tízhektáros jobbágytelek művelési igénye is sok. Ezzel szemben néhány család munkaerő kapacitása, és élelmezési igénye tízszer nagyobb. Ezt a folyamatos, előre nem látható differenciálódást csak azzal lehetett lerendezni, hogy a földesurak 5-10 évenként újra a tényleges munkaerőhöz igazították a jobbágytelkeket. Ez a gyakorlat még a 20. század elején is általános volt. Vagyis egyetlen nagycsalád nem lehetett biztos abban, hogy a jobbágytelke megmarad, érdeke legyen annak a talajerejére vigyázni. Már pedig a talajerő megőrzése, illetve javítása az elsődleges feltétele annak, hogy tartani, sőt növelni lehessen a terméseket.
A hármas és a négyes vetésforgó gondos betartása, és a trágyázás nélkül nem volt elérhető a hozamok növelése, de még a megtartása is. Ezért aztán a természetes csapadékra épült gabonatermelésben egyre nőtt a kiscsaládos Nyugat-Európa fölénye a nagycsaládos Kelet-Európával szemben. Ez a különbség ugyan fakadt abból is, hogy nyugaton enyhébb, tórövidebb volt a tél, és nagyobb a csapadék, kisebb annak a párolgása. Ez vezetett aztán oda, hogy amíg Németalföldön az elvetett gabona tízszerese felett volt a termés és viszonylag kicsi annak évenkénti ingadozása, Ukrajnában fele sem volt a hozam, és az is nagyon ingadozott.
A történészek azzal nem is foglalkoztak, hogy hol, hogyan használják fel a termést. Ezt először Max Weber vette tudomásul, amikor felismerte, hogy az elért eredménnyel a különböző kultúrájú népek mennyire másként gazdálkodnak. Ma már a bankok mérik fel, hogy melyik kultúrában a jövedelemből mennyit tesznek félre. Jelenleg azonos jövedelmű svéd négyszer többet tesz félre, mint a görög. Ez Magyarországon belül is óriási. A magyar zsidók azonos jövedelemből háromszor annyit takarítanak meg, mint a magyarok. A cigányok pedig tizedét sem.
Ennek jellemző példája volt Magyarországon a háború előtti jövedelemelosztás. A zsidók többsége vagyonának a jövedelméből élt, a tisztviselők, azaz az úri középosztály havi fizetésből gazdálkodott. A munkásokat hetente fizették. A cigányság pedig napi keresetből, máról holnapra élt. Az egységes, mindenki havi fizetésből él, azért nem lehet hatékony, mert ez a képzetlen munkaerőnek sok, a diplomásoknak kevés.
A kiscsaládos jobbágyrendszer ugyan Nyugat-Európában megszűnt, illetve átalakult kiscsalásos, nem versenyképes, kis árutermelő paraszti mezőgazdasággá. Ennek a megrekedését máig nem értették meg a társadalomtudományok. Mivel az ipar munkaerőigénye nagyon lassan nőtt, még a városokban élő munkanélkülieket sem tudta foglalkoztatni, a falusi lakosság alulfoglalkoztatott maradt. Földosztóként megdöbbenten állapíthattam meg, hogy az ország falvakban élő munkaereje ötször nagyobb, mint amennyi elegendő volna az adott, elmaradt felszereltséggel történő műveléshez. Dániában a község határának megműveléséhez ötöd, az Egyesült Államokban tized annyi munkaerő kell. Tehát a magyar mezőgazdaságon az nem segít, ha a sok ember között arányosan osztják el a földet, hanem csak egy megoldás van, gyorsan a falusi lakosság kétharmadának, egy generáción belül pedig kilenctizedének az iparban kell munkahelyet teremteni. Óriási szerencse volt, hogy a bolsevik rendszer erőltetett iparosítása gyorsan elszívta a falvak lakosságának a felét. Ez százszor többet segített a falusiak foglalkoztatásán, mint amennyit az agrárpolitika megtehetett.

Az ipari forradalom a foglalkoztatásban.

Amennyire általánosan elismert, hogy az ipari forradalom szinte megkétszerezte a munkaerő hatékonyságát, szinte említést sem tesznek arról, hogy a férfiak évente ledolgozott munkaóráinak a száma is megkétszereződött. Becslésem szerint a középkori mezőgazdaság évente mintegy 1.500 óra munkát igényelt. Ezzel szemben a gyáriparban 2.500 óra fölé emelkedett. Ez aztán fokozatosan, a tudományos és technikai forradalom idejére 1.800 órára csökkent
Még nagyobb növekedés következett be a nők és a gyermekek munkára fogásában. A jobbágyférfiak évente mintegy 200 napon általában tíz órát dolgoztak. A nők és a gyerekek legfeljebb ennek a felét. Az ipari forradalom azzal hozta a legnagyobb foglalkoztatási növekedést, hogy a nőket és a gyermekeket évente 2.500 óra munkára fogta. Az ipari országok legtöbb munkaerőt foglalkoztató ágazata a textilipar, ahol a munkaerő nagy többsége nő és gyermek volt. Az évente ledolgozott órák száma a felnőttek esetében 2.000 óra alá csökkent, a gyermekek munkára fogása pedig megszűnt. Jelenleg az iskolázás tíz évvel tovább tart, mint az ipari forradalom utáni első kétszáz évben.
Harari sem említi, hogy a házasodók és még inkább a gyermekvállalók életkora mennyire kitolódott. A középkorban a nők első gyermekvállalása a húszas évek végén volt, aztán ez mintegy tíz évvel lecsökkent, és a diplomás nők esetében a 30-as évek elejére tolódott.
Mivel a szellemi vagyon gyarapítását jelentő oktatást nem tekinti a közgazdaságtan a szellemi vagyon képzésének, ezeket munkanélküliekként veszi számon.

Jelenleg a közgazdaságtan azért nem képes az értéktermelés változását nyomon követni, mert a munkaképes korúak képzését nem tekinti értéktermelésnek. Jelenleg lényegesen mások volnának a foglalkoztatási mutatók, ha a 18 év feletti tanulókat vagyontermelőknek tekintené.