2018. június 26., kedd

Nyers Rezső meghalt

Kopátsy Sándor                PP                   2018 06 25

Nyers Rezső meghalt

Vele utolsó kortársam is meghalt. Az rendszerváltást megelőző pályámon a három leghasznosabb munkatársamnak Erdei Ferencet, Fehér Lajost és Nyers Rezsőt tartottam, azzal, hogy a Rákosi rendszerben ilyen értékesek nem lehettek volna. A jelenlegi rendszer egyikük érdemét sem ismeri el. Pedig Magyarország politikusait egyszerűen értékelni lehet. Csak azt kellene mérni, kiknek mennyi érdemük volt abban, hogy első királyunk céljának megvalósítását hogyan teljesítették. Azt ugyan az ezer éves történelmünkben soha nem tartottam reális célnak, hogy nyugat-európai társadalom legyünk, de az ebbe az irányba való haladás mértékének mindig az eredmény legjobb mércéje a Nyugattól való lemaradásunk mértéke volt.
Ezzel mérve, a legközelebb a kiegyezés és az első világháború között voltunk. Ezt a tényt ma sem divat tudomásul venni, mert a jelenlegi közép-jobb kormányunk, a magyar történészekhez hasonlóan, a felzárkózást az ország szuverenitásával méri. Számomra az egyetlen mérce, ha az ENSZ három mutatójának a nyugat-európai társadalmak mutatóihoz való közelség méri. E három mutatató: az egy főre jutó jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság. Ezzel a három mutatóval a kiegyezés és az első világháború között, vagyis 1914-ben álltunk a legjobban. Különösen akkor reális ez a mérce, ha a távolságot országunk mai területére, vagy csak a magyarul beszélő lakosságra vetítve vetnénk össze. Ezt csak azért nem vesszük tudomásul, mert az eredményt elsősorban a közel egy milliós magyar zsidóságnak köszönhetjük. Először ugyanis ők voltak a magyarosodni akaró polgárságunk.
A rákosi rendszer sem azért vizsgázott gyengén, amit elért, hanem annak a módszere volt a lakosság óriási többsége számára elfogadhatatlan. Az említett három politikus sem lehetett volna eredményes, ha Kádár politikája nem sokkal türelmesebb.
Azt azonban végre be kellene látni, hogy a Szovjetunó megszállása nem rajtunk múlt és elég hosszú volt ahhoz, hogy ne kényszerüljünk tudomásul venni. Nemcsak a jelenlegi magyar politikai elit, de a történészek sem veszik tudomásul, hogy a közel fél évszázados hidegháborút történelmi kötelességünk volt tudomásul venni. Nemcsak azért, mert a Szovjetunó felügyeletét nem lehetett elkerülni, hanem azért, hogy azt minden másik általa megszállt csatlósa akkor járt a legjobban, ha rendszerét Sztálinnal és utódaival el tudta fogadtatni. E kor egyetlen magyar történésze sem fogalmazta meg, hogy a csatlósok között, mi voltunk a legsikeresebbek. Márpedig az a siker csak annak volt köszönhető, hogy Moszkvában tudomásul vették, ahogyan viselkedtünk. Nagy Imrét máig pozitívebbnek minősítjük, mint Kádár Jánost, pedig a hidegháborúban a demokraták közé való átállásnak az esélye nulla volt. Amit a forradalom és a Szovjetunió szétesése között elértünk, azt Kádárnak köszönhetjük.
Fehér, Erdei és Nyers csak azért lehetett a kor három leghasznosabb politikusa, mert a lehetőségeiket Kádár személye biztosította. Ők voltak a hatalom második vonala, akik bölcsen éltek a lehetőséggel. A csatlósok között mi voltunk a legsikeresebbek. A két háború között a sokkal előttünk járó kelet-németeknél és cseheknél mi éltünk nemcsak sokkal szabadabban, de jobban is.
Márpedig egy olyan világpolitikai helyzetben, amin mi változtatni nem tudtunk, mi voltunk a legsikeresebbek.
A rendszerváltás és 2010 között gyorsan eltűnt a kelet-németekkel és a csehekkel szembeni fölényünk. Ők újra nálunk lényegesen gazdagabbak, jobban élők lettek. Amit a bolsevik megszállás alatt elértünk, az a rendszerváltás után gyorsan elvesztettük. Ma a kelet-németek még egyszer, a csehek ötven százalékkal jobban élnek, akárcsak a két világháború között.
A magyar rendszerváltást viszonylag sikertelennek kell minősíteni. A nemzeti vagyonnal a legnagyobb hányadát olcsón eladtuk, a magas foglalkoztatásunk pedig a legalacsonyabbra nyomtuk.
A közép-jobb Fidesz 2010 után lényegesen javított, megnőtt a politikai önállóságunk, és lényegesen javult a foglalkoztatásunk. De még ma is messze vagyunk attól, hogy a kelet-németek és a csehek színvonalán lennénk.
Visszatérve Nyers Rezső politikai szerepére. Ő is azok közé a szociáldemokraták közé tartozott, akik a Rákosi által kierőszakolt pártegyesülés során vállalta a kommunistákkal való együttműködést. Ezt a rendszerváltás után felrótták neki. Pedig az élet őket igazolta. Nyers százszor annyit tett a gazdasági mechanizmus bevezetéséért, mint akik büszkén visszavonulta, külföldre menekültek, de megmaradtak hatástalan magyar politikusnak. Senkinek sem jutott eszébe, hogy kik használhattak jobban a rendszerváltás előtti mechanizmusok bevezetésével, mint éppen Nyers Rezső. Tekintettel arra, hogy én kezdettől fogva a mechanizmus reform kidolgozói közé tartoztam, és Nyersnek köszönhettem, hogy újra a reformerek csapatába kerülhetem, és 1984-ig a reformbizottságok tagja lehettem. Ő hozott vissza az aktív gazdaságpolitikába, lehettem a Beruházási Bank elnökhelyettese, majd a Pénzügy Kutató Intézet igazgatója, és minden reformbizottság tagja.
Közelről láthattam, hogy az ő érdeme volt a tehetséges zsidó közgazdászok bevonása a mechanizmus reformokba. Nálunk máig szinte tilos a megmaradt magyar zsidó értelmiségnek a gazdaság piacosításában játszott szerepét hangsúlyozni. A Nyers által vezetett mintegy tucatnyi közgazdász csapatnak, akiket Nyers havonta egyszer a Duna parti csónakházba tanácskozásra összehívott, csak ketten, Pulai Miklóssal voltunk a nem zsidók. A csapatból jelentős politikai szerepet is kapók között Vályi Péter, Hetényi István, Tardos Márton és társai voltak a szakmai tekintélyek.
Sok eseményt ebből a korból akkor értenénk meg jobban, ha nyíltan feltárnánk, kik voltak a magyar társadalom közgazdasági elitjében a zsidók. A reformerek mögött a politikai hatalom birtokosa Nyers Rezső volt.

Én szobrot állítanák neki.

Az ember a súlyához képest a legnagyobb talpú emlős Harari könyvhöz

Kopátsy Sándor                EH                   2018 06 24

Az ember a súlyához képest a legnagyobb talpú emlős
Harari könyvhöz

Néhány éve felfigyeltem arra a tudományos megállapításra, hogy a Homo sapiens a testsúlyához viszonyítva a legnagyobb talpú emlős. Ezt tudomásul vettem azzal, hogy a fajunk eddigi életének mintegy tizenkilenc huszadában gyűjtögető, sokat sétáló faj volt. Arra, hogy a nőknek miért van a testsúlyukhoz viszonyítva is lényegesen kisebb talpuk nem találtam magyarázatot.
Az a napokban jutott az eszembe, hogy a nőknek nem csak kisebb a talpuk, hanem ennél is sokkal kisebb talpú lábbelit hordanak, amikben sokkal nagyobb egyensúlyérzékre van szükség. A férfiak képtelenek lennének magas sarkú cipőkben járni. Mindig érdekeltek az olyan jelenségek, amelyekre a tudósok ritkán gondolnak, pedig a viselkedések mögött sokat mondó szelekciók rejtőznek. Az emlősállatoknál a hímek lényegesen nagyobbak, erősebbek. Ez azért alakult így, mert a párzásban a hímek ereje előnyt jelent. A nőstények számára azonban a nagyobb fizikai erő nem jár előnnyel, a kisebb pedig nem hátrányos.
Harari helyesen látja, hogy a nagycsaládos társadalmakban s Homo sapiens nem élt tartós párkapcsolatokban. Ezért csak az anyák személye volt biztos, az apáké nem. Nem véletlen tehát hagy a zsidók pásztorkodó nagycsaládos társadalma miért volt, és maradt máig anyajogú. Viszont említést sem tesz arról, hogy mikor, miért és hol jelent meg a kiscsalád. Márpedig a fajunk életében óriási változást okozott a legkisebb közösség, családok formája. A Nyugat a kiscsaládos feudális társadalma példátlan fölényét annak köszönhetően érte el, hogy fajunk életében az első kiscsaládos társadalom volt. Közel ezer év után a kiscsaládos feudális társadalom szülte meg a kiscsaládok személyekre bontott ipari forradalmát. Amíg a feudális társadalom a kiscsaládokkal kötött munkaképes életükre tartó foglalkoztatási szerződést. Az ipari forradalom túlment ezen azzal, hogy már nem is kiscsaládokat, hanem a kiscsaládok tagjaival kötöttek a tőkések kötetlen időre szóló foglalkoztatási szerződést.
A kiscsaládos jobbágyrendszer csak Nyugat-Európában működött, a tőkés társadalom mára szinte mindenütt elterjedt, és nem a kiscsaládokat és nem életre szólóan, hanem a családok tagjával, személyre szólóan, kötetlen időre kötöttek foglalkoztatási szerződést.
Harari meg sem említi, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszerben a férfivel, a családapákkal voltak a földesurak szerződéses viszonyban. A feleségnek nem volt megkülönböztetett joga.
Ezzel szemben az ipari forradalom olyan tőkés osztálytársadalmat hozott létre, amiben nemcsak a családapa, hanem minden munkaképes személy munkaviszonyt vállalhatott. A gazdaság működtetésében minden munkaképes személy önálló munkavállaló lehetett. A tőkésvállalatok számára a munkaképes korú lakosság egésze potenciális munkavállaló lehetett. Ezt a változást nemcsak Harri, de a társdalom tudósok máig sem hangsúlyozzák. Az ipari forradalom előtt két ipar volt. A céheké, és a háztartásoké. A lakosság iparcikk igényének nagy többségét a háziipar elégítette ki. A céh ipar szinte csak a polgárság igényét szolgálta. Ennek következtében a céhiparban dolgozók a polgárság igényeihez igazodva kevés, de magasan képzett munkaerő volt. Már gyermekkorban elkezdődött a több éves inaskodás. Ezt követte a több éves segédség. Ennek jelentős hányadát nemzetközi vándorlás követte. Csak ezek után pályázhattak a céhük tagságára.
A falvakban élők ipari igényét, legalábbis annak nagy többségét a háziipar, tehát maga a család és rokoni köre elégítette ki. A kisárutermelő parasztság épületit a rokonság építette. A csak városi polgárság és a földesurak, valamint a vallási klérus építőipari igényét szolgála ki a céhipar.
A textilipari igények óriási többségét a családok asszonyai magunk készítették el.
A falvakban iparos szinte csak a kovács és a bognár volt.
Még a néprajzosok is alig érintették, hogyan érintette az ipari forradalom az államokon belül a falusiak és a városiak közti munkamegosztást. Amennyire egyértelmű, hogy a nyugat-európai ipari forradalom hogyan alakította át a fejlett, iparosodott és az elmaradt országok közti munkamegosztást, annyira keveset foglalkoznak azzal, hogyan hatott az ipari forradalom Európában a városok és falvak közti munkamegosztásra. Az ipari forradalom és a vasúthálózat kiépülése előtt, tehát kétszáz éve a falusi lakosság szinte önellátó volt. Főleg vasra szorultak, kocsi tengelyre, kerékabroncsra, patkóvasra, ekevasra, petróleumra, gyufára, a háziiparnak cérnára, tűre, gombokra, selyemfonalra volt szüksége. A faluban megtermelt érték alig néhány százalékát érte el a kereskedőktől vásárolt áru. A fémet a városokban vásárolták, az árukat a vándorkereskedő szamárháton hozta, vitte. A városi ipartól vásárolt és azok kifűzetését biztosító áruk súlya néhány százalékról, néhány tíz százalékra ugrott. Ennek a város és a falu közti munkamegosztásnak köszönhetően gazdagodhatott meg a vasútnak köszönhetően a magyar zsidóság.
Amilyen sokat a magyar zsidóság fergeteges meggazdagodásával foglalkozunk, olyan keveset tártunk fel abból, hogy az a nagyobb falu-város közti forgalom felértékelte a falusi asszonyok társadalmi rangját. Még a népi írók sem tárták fel, hogy a falu-város közti tízszeresére megnőtt árucsere fő nyertesei a falvakban az asszonyok voltak. A tej, a baromfi, a gyümölcs, a zöldség, a toll, a bőr az asszonyok pénzbevételét, és a család élelmezését szolgálta. Az asszonyok családon belüli szerepe ugyan nőtt, a családon belüli rangjuk azonban alig változott.
Az erőszakos kollektivizáláson ma is joggal háborgunk, de említést sem teszünk arról, hogy a szövetkezetekben, az állami gazdaságokban először lettek munkavállalók, keresők, egyre gyakrabban a férjüknél is több fizetésűek az asszonyok.

Ehhez most az is hozzá kell tenni, hogy a falusi lányok magasabb iskolai végzettséghez fognak jutni. Ez pedig nem magyar jelenség, hanem a világ fejlettebb kétötödében jellemzővé válik. 

Törökországban megszavazták az elnöki diktatúrát

Kopátsy Sándor                EH                   2018 06 25
 Törökországban megszavazták az elnöki diktatúrát

Harari könyvhöz

Erdogan Törökország miniszterelnöke népszavazást kezdeményezett annak érdekében, hogy a több pártos kormányzást cseréljék le elnöki irányítással. Javaslata elég jelentős többséggel azt titkos szavazással győzött. A nyugat-európai politikai és társadalomtudományi elit botránkozik rajta. Ahogy Kína példátlan történelmi sikere sem győzte meg őket, arról, hogy a nyugat-európai mértékkel mért nagyon szegény Kína a világtörténelemben példátlan siker tért el a gazdasága piacosításával és a túlnépesedés erőszakos leállításával. A már nagyon gazdag nyugati polgári társadalmak sikeresek a maguk több párti rendszerével, ezt a felépítményt az egyetlen célravezetőnek minősítik. Nem veszik tudomásul, hogy a történelmi materializmus törvénye szerint minden alépítmény determinálja a számára megfelelő felépítményt. Törökország a Közel-Kelet legnagyobb mohamedán országa. Az egy lakosra vetített fejlettsége az 1990-es Kínánál lényegesen magasabb, a lakosság viselkedési kultúrája nem puritán, és elviselhetetlenül gyors a népszaporulata. Ezért minden tekintetben más társadalmi felépítményre és a népesség növekedés lefékezésére van szüksége. Mivel az utóbbi fel sem merül Erdogan terveiben, Kínáéhoz hasonló sikerre nem lehet számítani, de még az EU tagságra sem.
Törökország számára ez a szűkebb demokrácia jobb lesz, mint a pártok közti veszekedések, és továbbra is a Közel-Kelet legsikeresebb országa lesz. A legnagyobb nehézségei a gyors népességnövekedésből fognak származni, aminek megállítását reménytelennek tartom.

A nyugat-európai politikusoknak pedig azt ajánlom, hogy ne akarjanak Törökországra nyugat-európai felépítményt erőltetni. A Közel-Kelet még a jelét sem mutatta annak, hogy a puritán országokkal versenyképes társadalma lehet. Több türelemre volna szükség, hogy az emberiség nem puritán lakosságú háromötöde keresse azt a felépítményt, ami a nem puritán lakossága számára a leghatékonyabb felépítmény lehet. 

2018. június 22., péntek

Blog olvasottsága, kövesse a facebookon

Oldalmegjelenítések száma ma
102
Oldalmegjelenítések száma tegnap
112
Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban
1 338
Oldalmegjelenítési előzmények (összes)
85 934

Latin Amerika demográfiája

Kopátsy Sándor                EH                   2018 06 13

Latin Amerika demográfiája
Betoldás a Harari könyvhöz

A napokban írtam a fogamzásgátlás történelmi szerepéről. Abban nem tértem ki arra, hogyan alakult a népszaporulat Latin Amerikában. Mi Európaiak nem vesszük tudomásul, hogy Európa népei közül a latinok nagy többsége a 44 millió négyzetkilométernyi Amerikában él. Az ugyan köztudott, hogy jó száz éve az európai történelem sorsa a történelemben példátlan Egyesült Államok beavatkozásán múlt, és a jövőnk még inkább azon, illetve a négy óceánokon túli angolszász országon, az Egyesült Államokon kívül Kanadán, Ausztrálián és Új-Zélandon múlik. Ha a Nyugat nemcsak Európát, hanem Amerikát és Óceániát is értjük, akkor tudomásul kell venni, hogy a Nyugat területének ötszöröse és lakosságának nagyobb fele nem Európában van. Ezt a két világháború már egyértelműen bizonyította. Mindkettőben Európa sorsa az Egyesült Államokon dőlt el.
Ezt ma az illusztrálja a legjobban, hogy az ENSZ tagállamait a társadalmi fejlettségük alapján, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottságuk eredője alapján rangsorolja. Ezek sorrendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Vagyis nincs köztük egyetlen európai nagyhatalom. A fenti tíz legfejlettebb társadalmi ország lakosságának a négyötödét az óceánokon túli négy adja. A hidegháború után Németország államfője, Adenauer, és Franciaország elnöke De Gaulle azzal a céllal hozták létre az Európai Uniót, az legyen az Egyesült Államokhoz hasonló szuperhatalom. Ezt ugyan ilyen egyértelműen nem fogalmazták meg, de mégis világossá vált, hogy eleve nem a szuverén európai államok közösségét, hanem a német-francia irányítás alá szervezett Európai Egyesült Államokat akarták. Alig tíz év alatt az EU tagállamainak a többségét közös valutára bírták. Nem vették tudomásul, hogy nemcsak az euró övezet tagsága volt nagyon heterogén, de még Németországnak és Franciaországnak sem lehet tartósan közös valutájuk. A bevezetett euró csak Németország fölényének növekedését eredményezte. A mediterrán országok pedig tönkrementek.
Az EU egészének csődje egyértelmű lenne, ha az elmúlt negyedszázados fejlődését összevetnénk az Egyesült Államokéval és a távol-keletiekkel. Ettől Brüsszelben okkal óvakodnak. Csak néhány példát.
Az egy laksora jutó jövedelem az EU tagságában fele úgy növekedett, mint az Egyesült Államokban, és negyed úgy, mint a Távol-Keleten.
Az egy foglalkoztatott munkás évente 100-150 órával többet tejesített az Egyesült Államokban, mint az EU országokban. Ez a különbség még egyszer akkora a kelet-ázsiai országokhoz viszonyítva.
Az ENSZ PISA felmérés még nagyobb különbségeket mutat.

A mediterrán államok népesdése.

Még nem találkoztam olyan felméréssel, ami a latin-amerikai népek európai és amerikai fejlődését vetette volna össze. Európa viszonylag kis területéből tizedét sem foglalja el a négy mediterrán ország. Ezzel szemben az amerikai kontinensen hússzor nagyobb a latin amerikai országok területe, és hétszer nagyobb a lakosságuk. Ezen túl a négy angolszász országban is közel annyi mediterrán nép él, mint Európában.
Még a nyomával sem találkoztam annak, hogy valaki foglalkozott azzal, hogy a mediterrán népek miért lettek a leggyorsabban szaporodó indoeurópai népek. Az oka abban látszik, hogy viselkedésükkel is katolikusok maradtak. Tizenöt éve egy felmérés alapján a latin-amerikai népek kétharmada utasította el a születésszabályozást és az abortuszt. A legutóbbi felmérés azonban már fordított arányt mutat. Meggyőződésem szerint a megkérdezésnél is megbízhatóbb mutatók a tények. Tizenöt év alatt harmadával csökkent a népszaporulat, amit nem gyors, de megállíthatatlan folyamatnak tartok.
Európában is megindult a második világháború után a mediterrán államok munkásainak áramlása a már gazdag puritán országokba, de ez nem haladta meg a befogadó képességet. Az euró övezet azonban tönkre tette ezeknek az országoknak a pénzügyi helyzetét. Sajnos Németország az 2015-ös közel-keleti és az afrikai bevándorlási hullámát fogadta be, annak ellenére, hogy a négy mediterrán országban katasztrofális lett a fiatalok munkanélkülisége. Ezek nagyságrenddel használhatóbb munkaerőt jelentettek volna.
Egészen más a helyzet Amerikában, ahol a latin-amerikai 700 millió lakos óriási többségének, azok etnikai hovatartozásától függetlenül, egyetlen vágya az Egyesült Államokba költözés. Ugyanis az ott élő latin és afrikai népek számára ötször magasabb jövedelmű társadalmat jelentene az ottani életük. Európában fel sem merül, hogy a négy mediterrán ország lakóinak északra költözése ellen kerítéssel kellene védekezni. Európának, vagyis az EU-nak nem a négy mediterrán tagország, hanem a közel-kelti és afrikai bevándorlók ellen kell kerítéssel védekezni a sokkal nagyobb anyai nyomás és kulturális különbség ellen.
A bevándorlási nyomás esetében, elsősorban a bevándorlók kulturális és anyagi elmaradottságát kellene felmérni.
Amerikában a latin-amerikai államok lakosságának a jövedelmi szintje ötöde a befogadó Egyesült Államokéhoz viszonyítva. Ráadásul annak déli harmadában a spanyol nyelv a lakosság jelentős hányadában ismert. Az afrikai bevándorlók pedig mintegy tízszer gazdagabb feketék közé kerülnek. Szinte csak a Latin-Amerikában élő indián őslakosság számára nem vonzó a gazdag Amerikába történő áttelepedés.
Ezzel szemben Európában a négy mediterrán ország lakosságának a jövedelme harmada a munkaerőt befogadó országokhoz viszonyítva. Az iskolázottságuk pedig közel azonos, az életvitelük pedig csak magasabb szintű, mint otthon volt. Ezzel szemben a közel-keletiek és az afrikaiak olyan országokból jönnek, ahol az egy főre jutó jövedelem tizede sincs az EU célországokban átlagosnak. Nem véletlen, hogy a beáramlók nem az EU-ba, hanem csak azon belül a gazdag, és jóléti államaiba akarnak jönni. Ezért képtelen a beáramlók központi elosztása, mert a bevándorlók számára óriási különbség, hogy melyik tagországba fogadják be őket. Az egyszer már valahova befogadottak az EU országok között szabadon mozoghatnak.
Nem is említve azt, hogy a bevándorlók óriási többsége nem beszél egyetlen világnyelvet, legfeljebb kevesen angolt. Azzal pedig legfeljebb a skandináv országokba indulhatnak el. A brüsszeli bürokratáknak azt kellene felismerni, hogy a befogadhatóság minimális feltétele a befogadó ország nyelvének középfokú ismerete.
Ezen túlmenően azt is látni kellene, hogy a mohamedán kultúrájú emberek számára a kereszténység üldözendő ellenség.

A római katolikus egyház felelőssége.

Történészként a kis Nyugat-Európa annak köszönhetően lett az utóbbi ezer ében az emberiség élcsapata, hogy a feudális társadalma, elsőként kiscsaládos rendszerre épült. Ezt pedig csak azért tudta megvalósítani, mert a római katolikus egyház egyértelműen a kiscsaládos rendszert támogatta. Fajunk történetében talán a legnagyobb forradalmat a nagycsaládról a kiscsaládra való áttérés jelentette. Harari erről említést sem tesz.
Amikor ezer éves erőfeszítés és szelekció után Európában sikerült az 500-1.000 ezer milliméteres csapadékkal megelégedő és a fagyos telet is elviselő búzát és árpát megtermelni. Ezzel az Alpoktól északra fekvő marhapásztor, pogány népeket földművelő kereszténységre átállítani, ennek a feladatnak a megvalósításához a római katolikus egyház aktívan csatlakozott. Azt, hogy ez a gabonatermelő társadalom kiscsaládos jobbágyrendszerben működjön, csak a katolikus egyház példátlan segítsége volt képes megvalósítani.
Azt, hogy a kor követelményeinek a kiscsalád sokkal jobban megfelel, mint a nagycsalád, azonnal felismertem. Sőt azt is, hogy közel ezer évvel később az ipari, majd a múlt században a tudományos és technikai forradalom is csak a kiscsaládos társadalmakban valósulhatott meg. Harari ugyan a Homo sapiens törtnetében tudomásul veszi a nagycsaládosságot, de említést sem tesz arról, hogy a kiscsaládot Nyugat-Európának köszönhetjük.
Ahogyan Nyugat Európa a római katolikus egyháznak köszönheti, hogy ezer éven keresztül a társadalmi fejlődés élcsapata lettünk, jelenleg azonban a latin népek túlnépesedéséért, és ebből fakadó lemaradásáért is elsősorban ez a vallás felelős. Nem nehéz ezt bizonyítani. Nincs olyan társadalom, amelyik az élvonalba került volna olyan gyors népszaporulattal, amilyen a latin-amerikai országokat száz éve jellemzi. A kínai csoda óta tudományosan elismert tény, hogy a kommunista diktatúra képtelen volt javítani az egy lakosra jutó jövedelmét, a magas foglalkoztatottságot, amíg le nem állította a túlnépesedését. Ahogyan azonban leállította az emberiség történelemben példátlan módon képessé vált arra, hogy nemcsak növelje az egy lakosra jutó jövedelmét, de az oktatási és az egészségügyi eredményét is.
Ha egy világvallás ilyen tényt tapasztal, kötelessége a népszaporulatot hívei körében csökkenteni. Ez ezerszer nagyobb segítség, mint a geocentrikus világrendről vallott véleményét feladni.
A középkorban a római katolikus egyház a keresztes hadjáratokkal vállalta a túlszaporodott népesség elpusztítását. Azt ugyanis nem lehet tagadni, hogy a keresztes hadjáratok feladata a túlnépesedés megállítása volt. A toborzás elsődleges feltétele az volt, hogy az elsőszülött fiúk nem vállalhatják a hadjáratban való részvételt, ami után a halál utáni üdvözülést ígérték. Szerveztek olyan keresztes hadjáratokat is, amiben a nem első szülött még harcképtelen fiúkat már gyermekkorukban is besorozták.
A klérus tagjait eltiltották a házasságtól azzal az az okkal, nehogy az egyházi vagyont gyermekeikre hagyhassák. Jelenleg, amikor a klérus tagjának lenni nem meggazdagodást jelnet, ezt az ostoba követelményt fenntartják, ezzel lehetetlenné tették, hogy a klérus legjobb utánpótlását, amit a papok gyerekei jelenthetnének. Előttem egy térkép, ami a latin-amerikai országokban a terhesség megszakíthatóságának lehetőségeit ábrázolja. A 700 millió lakosnak alig másfél százaléka él olyan latin-amerikai országban ahol a fogamzásgátlók és az abortuszok elérési lehetősége él olyan országokban, mint ami az európai katolikus mediterrán országokban jellemző.
A demográfia tudománya nem ismer olyan sikeres országot, ahol a tényleges belső népességnövekedés meghaladja az 1 százalékot. Ezzel szemben az örvendetes csökkenés ellenére, még mindig 2-3 százalékos a latin-amerikai országokban a népesség növekedése. Nem tudok elképzelni ma már olyan tudományos fórumot, ahol ezeknek az országoknak a lassú egy lakosra vetített növekedését nem a túlzott gyermekvállalással magyaráznák. Vitathatatlan tény, hogy az emberiség tizedét jelentő latin-amerikai országok növekvő lemaradását a két észak-amerikaihoz képest, ne a túlnépesedéssel magyarázza.
Most egy argentin bíboros a pápa. Az országa egyrészt a világ egyik legjobb mezőgazdasági adottságával rendelkezik, másrészt etnikailag is a legjobb az adottsága, de a klérusa továbbra is hisztérikusan tiltakozik a fogamzásgátlók szabad, és olcsón elérhetősége, és az anyák abortusz kérése ellen.

A fentiek ellenére a latin-amerikai országok jövőjét nem lemaradónak látom. Legalábbis a világ lemaradó kétharmadához képest. A puritánokhoz képest azonban továbbra is egyre jobban lemarad. Ezért elsősorban a római katolikus egyház lesz a felelős. Ezt vitatni nem lehet.

A munkaerő kereslete

Kopátsy Sándor                EH                   2018 06 18

A munkaerő kereslete
Harari könyvhöz

A tudományos és technikai forradalom fordulatot hozott.

A fejlett, puritán, iskolázott lakosságú társadalmakban a fogamzásgátlás megoldhatóságának köszönhetően a lakosság kezébe került a gyermekvállalás feletti döntés. Gyorsan kiderült, hogy a puritán, már gazdag és iskolázott szülők még annyi gyermeket sem vállalnak, amennyi a növekvő várható életkor ellenére a létszám fennmaradásához szükséges lenne. Erre az egymással versengő államok arra kényszerültek, hogy anyagi ösztönzőkkel támogassák a gyermekvállalást.
A Homo sapiens életében az első demográfiai változást a gyűjtögetésről a termelésből megélő társadalmak megjelenése hozta. A biztosabb életkörülmények, a jobb táplálkozás mellett növekedni kezdett a várható élekor, annak következtében a fajunk szaporodási törvényének megfelelően a népszaporulat. Fajunk utóbbi, közel tízezer éves történetnek megértéséhez az a kulcs, hogy fajunk ösztönösen olyan szapora, amilyen a 25 év körüli várható életkor mellett is biztosítja a létszámának a fenntartását. Mivel a Homo sapiens várható életkora a gyűjtögetésből élés mellett átlagosan a 25 év körül mozgott, a szántóföldi földművelésre és a pásztorkodásra való térés után elkezdett növekedni a várható életkor, bekövetkezett az elviselhetetlen túlnépesedés.
A gyűjtögető életmód mintegy 140 ezer éve alatt néha ugyan előfordultak kirajzások, amikor kedvezőtlen időjárás okán a lakosság egy csoportja ott hagyta a közösségét, és új életterekbe települt át. Ez azonban csak azt jelentette, hogy a Homo sapiens elkezdte elhagyni a szülőföldjét, aztán a kialakuló újabb élettereit. Ez mintegy százezer évre történt. Ez a terjeszkedés néhány további tízezer év után azt jelentette, hogy fajunk minden kontinensen megjelent.

A tudományos és technikai forradalom fordulatot hozott.

A fejlett, puritán, iskolázott lakosságú társadalmakban a fogamzásgátlás megoldásának köszönhetően a lakosság kezébe került a születésszabályozás feletti döntés. Gyorsan kiderült, hogy a szülők még annyi gyermeket sem vállalnak, amennyi a gyorsan növekvő várható életkor mellett a létszám fennmaradásához szükséges lenne. Erre az egymással versengő államok arra kényszerültek, hogy anyagi ösztönzőkkel támogassák a gyermekvállalást.
A Homo sapiens életében az első változást a termelésből megélő társadalmak megjelenése hozta. A jobb életkörülmények, a jobb táplálkozás mellett növekedni kezdett a várható élekor, annak következtében a fajunk szaporodási törvényének megfelelően a népszaporulat. Fajunk utóbbi, közel tízezer éves történetnek megértéséhez az a kulcs, hogy fajunk ösztönösen olyan szapora, amilyen a 25 év körüli várható életkor mellett is biztosítja a létszámának a fenntartását. Mivel a Homo sapiens várható életkora a gyűjtögetésből élés mellett átlagosan a 25 év körül mozgott, egészen a szántóföldi földművelésre és a pásztorkodásra való térésig, nem volt lényeges túlnépesedés. Néha ugyan előfordultak kirajzások, amikor a lakosság egy csoportja ott hagyta a közösségét, és új életterekbe települt át. Ez azonban csak azt jelentette, hogy a Homo sapiens elkezdte elhagyni a szülőföldjét, Dél-Afrikát. Erre mintegy százezer évre került sor. Ez a terjeszkedés néhány további tízezer év után azt jelentette, hogy fajunk minden kontinensen megjelent.
Harari azt nem vizsgálta, hogyan alakult fajunk élete a különböző kontinenseken, az összefüggő Afroázsiában, Amerikában és Óceániában. Pedig a három térségben nagyon különböző módon történt, és főleg az óceánok meghódítása után vált a Homo sapiens a Föld egyetlen fajává.
Fajunk Afroázsiában lett egyetlen faj.
Biológiai elődeink egyike sem hagyta el Afroázsiát, de szinte mindegyik előfordult ezeken az agymáshoz kapcsolódó kontinenseken. A Homo sapiens százezer évig lényegében Dél-Afrikát el sem hagyta el. Jelenlegi ismereteink szerint a Homo sapiens elődei is ezen az egymáshoz nem távoli kontinenseken maradtak.
A Homo sapiens mintegy 40 ezer éve jelent meg Ausztráliában, de ott a társadalmi fejlődése a felfedező afroázsiaiak megjelenéséig stagnált. Harari nem is érinti, hogy itt a közben óriási fejlettségen keresztül ment fajunk be nem vitte az ismereteit. Erre a meglepő stagnálásra az a magyarázatom, hogy a viszonylag változatlan éghajlatú térségekben áll a biológiai fejlődés órája.

Amerikában jóval később jelent meg az ember, de ott is viszonylag gyorsan fejlődött. Harari sem ad magyarázatot arra, hogy a két amerikai kultúra ugyan óriásit fejlődött, de nem lépett túl a kapásan termelt kultúrnövények kapás termelésén, valamint a láma és a tengeri malac domesztikációján. A klímaváltozás nem teremtette meg a feltételeit a fontos háziállatok, mindenekelőtt az igavonók domesztikálásának. Ezt a kérdés Harari sem veti fel, pedig e nélkül fajunk utóbbi tízezer éves történelmének magyarázatára nem adhatunk magyarázatot.

A Homo sapiens egyetlen fejlett faj lett.

Kopátsy Sándor                EH                   2018 06 19

A Homo sapiens egyetlen fejlett faj lett.
Harari könyvhöz

A fejlett, puritán, iskolázott lakosságú társadalmakban a fogamzásgátlás megoldásának köszönhetően a lakosság kezébe került a születésszabályozás feletti döntés. Gyorsan kiderült, hogy a szülők még annyi gyermeket sem vállalnak, amennyi a gyorsan növekvő várható életkor mellett a létszám fennmaradásához szükséges lenne. Erre az egymással versengő államok arra kényszerültek, hogy anyagi ösztönzőkkel támogassák a gyermekvállalást.
A Homo sapiens életében az első változást a termelésből megélő társadalmak megjelenése hozta. A jobb életkörülmények, a jobb táplálkozás mellett növekedni kezdett a várható élekor, annak következtében a fajunk szaporodási törvényének megfelelően a népszaporulat. Fajunk utóbbi, közel tízezer éves történetnek megértéséhez az a kulcs, hogy fajunk ösztönösen olyan szapora, amilyen a 25 év körüli várható életkor mellett is biztosítja a létszámának a fenntartását. Mivel a Homo sapiens várható életkora a gyűjtögetésből élés mellett átlagosan a 25 év körül mozgott, egészen a szántóföldi földművelésre és a pásztorkodásra való térésig, nem volt lényeges túlnépesedés. Néha ugyan előfordultak kirajzások, amikor a lakosság egy csoportja ott hagyta a közösségét, és új életterekbe települt át. Ez azonban csak azt jelentette, hogy a Homo sapiens elkezdte elhagyni a szülőföldjét, Dél-Afrikát. Erre mintegy százezer évre került sor. Ez a terjeszkedés néhány további tízezer év után azt jelentette, hogy fajunk minden kontinensen megjelent.
Harari azt nem vizsgálta, hogyan alakult fajunk élete a különböző kontinenseken, az összefüggő Afroázsiában, Amerikában és Óceániában. Pedig a három térségben nagyon különböző módon történt, és főleg az óceánok meghódítása után vált a Homo sapiens a Föld egyetlen fajává.
A Homo sapiens egyetlen faj lett.
Biológiai elődeink egyike sem hagyta el Afroázsiát, de szinte mindegyik előfordult ezeken az agymáshoz kapcsolódó kontinenseken. A Homo sapiens százezer évig lényegében Dél-Afrikát el sem hagyta el. Jelenlegi ismereteink szerint a Homo sapiens elődei is ezen az egymáshoz nem távoli kontinenseken maradtak.
A Homo sapiens mintegy 40 ezer éve jelent meg Ausztráliában, de ott a társadalmi fejlődése a felfedező afroázsiaiak megjelenéséig stagnált. Harari nem is érinti, hogy itt a közben óriási fejlettségen keresztül ment fajunk be nem vitte az ismereteit. Erre a meglepő stagnálásra az a magyarázatom, hogy a viszonylag változatlan éghajlatú térségekben áll a biológiai fejlődés órája.
Amerikában jóval később jelent meg az ember, de ott is viszonylag gyorsan fejlődött. Harari sem ad magyarázatot arra, hogy a két amerikai kultúra ugyan óriásit fejlődött, de nem lépett túl a kapásan termelt kultúrnövények kapás termelésén, valamint a láma és a tengeri malac domesztikációján. A klímaváltozás nem teremtette meg a feltételeit a fontos háziállatok, mindenekelőtt az igavonók domesztikálásának. Ezt a kérdés Harari sem veti fel, pedig e nélkül fajunk utóbbi tízezer éves történelmének magyarázatára nem adhatunk magyarázatot.



A biológiai fejlődés előre megy és nem hátra

Kopátsy Sándor EH 2018 06 20

A biológiai fejlődés előre megy és nem hátra.

Harari könyvhöz

A számomra is sok bölcsességet és tudományos újat mondó
Harari könyvek olvasása után azért írom le az
ellenvéleményemet, mert alapszemléletét hibásnak tartom. A
két könyvének fő mondanivalóját abban látja, hogy nemcsak az
ember, de az állatok sorsa egyre romlik, a fejlődés lényege a
becsapás.
Fajunk fejlődésének a legnagyobb előre lépését a sorsunk
rosszabbra fordulásának, az ember becsapásának tartja. A
fajunk megjelenését követő idejének nagy többét, mintegy 95
százalékát kitevő életmódjához, a gyűjtögetéshez viszonyítva
a termelésre téréshez viszonyítva, boldogságnak minősíti. A
termelésből élés során, rövid tízezer év alatt az emberiség
létszáma ugyan ezerszeres, az egy lakosra jutó jövedelme és
vagyona egy nagyságrenddel megnőtt, a várható életkora három-
négyszeresre nőtt. Harari a gyűjtögetésből élést mégis egy
boldogabb, emberibb életmódnak tekinti egy izraeli egyetem
tanáraként, akit a milliárd ember közül egyként legjobban
elismer a világ.
Ráadásul az állatok domesztikálását, a kísérletekre történő
felhasználását is szabadságuk elvételének minősíti.
Élettapasztalatim alapján az állatok számára is egyre
fejlettebb lett a világ.

2018. június 14., csütörtök

Latin Amerika demográfiája

Kopátsy Sándor                EH                   2018 06 13

Latin Amerika demográfiája
Betoldás a Harari könyvhöz

A napokban írtam a fogamzásgátlás történelmi szerepéről. Abban nem tértem ki arra, hogyan alakult a népszaporulat Latin Amerikában. Mi Európaiak nem vesszük tudomásul, hogy Európa népei közül a latinok nagy többsége a 44 millió négyzetkilométernyi Amerikában él. Az ugyan köztudott, hogy jó száz éve az európai történelem sorsa a történelemben példátlan Egyesült Államok beavatkozásán múlt, és a jövőnk még inkább azon, illetve a négy óceánokon túli angolszász országon, az Egyesült Államokon kívül Kanadán, Ausztrálián és Új-Zélandon múlik. Ha a Nyugat nemcsak Európát, hanem Amerikát és Óceániát is értjük, akkor tudomásul kell venni, hogy a Nyugat területének ötszöröse és lakosságának nagyobb fele nem Európában van. Ezt a két világháború már egyértelműen bizonyította. Mindkettőben Európa sorsa az Egyesült Államokon dőlt el.
Ezt ma az illusztrálja a legjobban, hogy az ENSZ tagállamait a társadalmi fejlettségük alapján, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottságuk eredője alapján rangsorolja. Ezek sorrendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Vagyis nincs köztük egyetlen európai nagyhatalom. A fenti tíz legfejlettebb társadalmi ország lakosságának a négyötödét az óceánokon túli négy adja. A hidegháború után Németország államfője, Adenauer, és Franciaország elnöke De Gaulle azzal a céllal hozták létre az Európai Uniót, az legyen az Egyesült Államokhoz hasonló szuperhatalom. Ezt ugyan ilyen egyértelműen nem fogalmazták meg, de mégis világossá vált, hogy eleve nem a szuverén európai államok közösségét, hanem a német-francia irányítás alá szervezett Európai Egyesült Államokat akarták. Alig tíz év alatt az EU tagállamainak a többségét közös valutára bírták. Nem vették tudomásul, hogy nemcsak az euró övezet tagsága volt nagyon heterogén, de még Németországnak és Franciaországnak sem lehet tartósan közös valutájuk. A bevezetett euró csak Németország fölényének növekedését eredményezte. A mediterrán országok pedig tönkrementek.
Az EU egészének csődje egyértelmű lenne, ha az elmúlt negyedszázados fejlődését összevetnénk az Egyesült Államokéval és a távol-keletiekkel. Ettől Brüsszelben okkal óvakodnak. Csak néhány példát.
Az egy laksora jutó jövedelem az EU tagságában fele úgy növekedett, mint az Egyesült Államokban, és negyed úgy, mint a Távol-Keleten.
Az egy foglalkoztatott munkás évente 100-150 órával többet tejesített az Egyesült Államokban, mint az EU országokban. Ez a különbség még egyszer akkora a kelet-ázsiai országokhoz viszonyítva.
Az ENSZ PISA felmérés még nagyobb különbségeket mutat.

A mediterrán államok népesdése.

Még nem találkoztam olyan felméréssel, ami a latin-amerikai népek európai és amerikai fejlődését vetette volna össze. Európa viszonylag kis területéből tizedét sem foglalja el a négy mediterrán ország. Ezzel szemben az amerikai kontinensen hússzor nagyobb a latin amerikai országok területe, és hétszer nagyobb a lakosságuk. Ezen túl a négy angolszász országban is közel annyi mediterrán nép él, mint Európában.
Még a nyomával sem találkoztam annak, hogy valaki foglalkozott azzal, hogy a mediterrán népek miért lettek a leggyorsabban szaporodó indoeurópai népek. Az oka abban látszik, hogy viselkedésükkel is katolikusok maradtak. Tizenöt éve egy felmérés alapján a latin-amerikai népek kétharmada utasította el a születésszabályozást és az abortuszt. A legutóbbi felmérés azonban már fordított arányt mutat. Meggyőződésem szerint a megkérdezésnél is megbízhatóbb mutatók a tények. Tizenöt év alatt harmadával csökkent a népszaporulat, amit nem gyors, de megállíthatatlan folyamatnak tartok.
Európában is megindult a második világháború után a mediterrán államok munkásainak áramlása a már gazdag puritán országokba, de ez nem haladta meg a befogadó képességet. Az euró övezet azonban tönkre tette ezeknek az országoknak a pénzügyi helyzetét. Sajnos Németország az 2015-ös közel-keleti és az afrikai bevándorlási hullámát fogadta be, annak ellenére, hogy a négy mediterrán országban katasztrofális lett a fiatalok munkanélkülisége. Ezek nagyságrenddel használhatóbb munkaerőt jelentettek volna.
Egészen más a helyzet Amerikában, ahol a latin-amerikai 700 millió lakos óriási többségének, azok etnikai hovatartozásától függetlenül, egyetlen vágya az Egyesült Államokba költözés. Ugyanis az ott élő latin és afrikai népek számára ötször magasabb jövedelmű társadalmat jelentene az ottani életük. Európában fel sem merül, hogy a négy mediterrán ország lakóinak északra költözése ellen kerítéssel kellene védekezni. Európának, vagyis az EU-nak nem a négy mediterrán tagország, hanem a közel-kelti és afrikai bevándorlók ellen kell kerítéssel védekezni a sokkal nagyobb anyai nyomás és kulturális különbség ellen.
A bevándorlási nyomás esetében, elsősorban a bevándorlók kulturális és anyagi elmaradottságát kellene felmérni.
Amerikában a latin-amerikai államok lakosságának a jövedelmi szintje ötöde a befogadó Egyesült Államokéhoz viszonyítva. Ráadásul annak déli harmadában a spanyol nyelv a lakosság jelentős hányadában ismert. Az afrikai bevándorlók pedig mintegy tízszer gazdagabb feketék közé kerülnek. Szinte csak a Latin-Amerikában élő indián őslakosság számára nem vonzó a gazdag Amerikába történő áttelepedés.
Ezzel szemben Európában a négy mediterrán ország lakosságának a jövedelme harmada a munkaerőt befogadó országokhoz viszonyítva. Az iskolázottságuk pedig közel azonos, az életvitelük pedig csak magasabb szintű, mint otthon volt. Ezzel szemben a közel-keletiek és az afrikaiak olyan országokból jönnek, ahol az egy főre jutó jövedelem tizede sincs az EU célországokban átlagosnak. Nem véletlen, hogy a beáramlók nem az EU-ba, hanem csak azon belül a gazdag, és jóléti államaiba akarnak jönni. Ezért képtelen a beáramlók központi elosztása, mert a bevándorlók számára óriási különbség, hogy melyik tagországba fogadják be őket. Az egyszer már valahova befogadottak az EU országok között szabadon mozoghatnak.
Nem is említve azt, hogy a bevándorlók óriási többsége nem beszél egyetlen világnyelvet, legfeljebb kevesen angolt. Azzal pedig legfeljebb a skandináv országokba indulhatnak el. A brüsszeli bürokratáknak azt kellene felismerni, hogy a befogadhatóság minimális feltétele a befogadó ország nyelvének középfokú ismerete.
Ezen túlmenően azt is látni kellene, hogy a mohamedán kultúrájú emberek számára a kereszténység üldözendő ellenség.

A római katolikus egyház felelőssége.

Történészként a kis Nyugat-Európa annak köszönhetően lett az utóbbi ezer ében az emberiség élcsapata, hogy a feudális társadalma, elsőként kiscsaládos rendszerre épült. Ezt pedig csak azért tudta megvalósítani, mert a római katolikus egyház egyértelműen a kiscsaládos rendszert támogatta. Fajunk történetében talán a legnagyobb forradalmat a nagycsaládról a kiscsaládra való áttérés jelentette. Harari erről említést sem tesz.
Amikor ezer éves erőfeszítés és szelekció után Európában sikerült az 500-1.000 ezer milliméteres csapadékkal megelégedő és a fagyos telet is elviselő búzát és árpát megtermelni. Ezzel az Alpoktól északra fekvő marhapásztor, pogány népeket földművelő kereszténységre átállítani, ennek a feladatnak a megvalósításához a római katolikus egyház aktívan csatlakozott. Azt, hogy ez a gabonatermelő társadalom kiscsaládos jobbágyrendszerben működjön, csak a katolikus egyház példátlan segítsége volt képes megvalósítani.
Azt, hogy a kor követelményeinek a kiscsalád sokkal jobban megfelel, mint a nagycsalád, azonnal felismertem. Sőt azt is, hogy közel ezer évvel később az ipari, majd a múlt században a tudományos és technikai forradalom is csak a kiscsaládos társadalmakban valósulhatott meg. Harari ugyan a Homo sapiens törtnetében tudomásul veszi a nagycsaládosságot, de említést sem tesz arról, hogy a kiscsaládot Nyugat-Európának köszönhetjük.
Ahogyan Nyugat Európa a római katolikus egyháznak köszönheti, hogy ezer éven keresztül a társadalmi fejlődés élcsapata lettünk, jelenleg azonban a latin népek túlnépesedéséért, és ebből fakadó lemaradásáért is elsősorban ez a vallás felelős. Nem nehéz ezt bizonyítani. Nincs olyan társadalom, amelyik az élvonalba került volna olyan gyors népszaporulattal, amilyen a latin-amerikai országokat száz éve jellemzi. A kínai csoda óta tudományosan elismert tény, hogy a kommunista diktatúra képtelen volt javítani az egy lakosra jutó jövedelmét, a magas foglalkoztatottságot, amíg le nem állította a túlnépesedését. Ahogyan azonban leállította az emberiség történelemben példátlan módon képessé vált arra, hogy nemcsak növelje az egy lakosra jutó jövedelmét, de az oktatási és az egészségügyi eredményét is.
Ha egy világvallás ilyen tényt tapasztal, kötelessége a népszaporulatot hívei körében csökkenteni. Ez ezerszer nagyobb segítség, mint a geocentrikus világrendről vallott véleményét feladni.
A középkorban a római katolikus egyház a keresztes hadjáratokkal vállalta a túlszaporodott népesség elpusztítását. Azt ugyanis nem lehet tagadni, hogy a keresztes hadjáratok feladata a túlnépesedés megállítása volt. A toborzás elsődleges feltétele az volt, hogy az elsőszülött fiúk nem vállalhatják a hadjáratban való részvételt, ami után a halál utáni üdvözülést ígérték. Szerveztek olyan keresztes hadjáratokat is, amiben a nem első szülött még harcképtelen fiúkat már gyermekkorukban is besorozták.
A klérus tagjait eltiltották a házasságtól azzal az az okkal, nehogy az egyházi vagyont gyermekeikre hagyhassák. Jelenleg, amikor a klérus tagjának lenni nem meggazdagodást jelnet, ezt az ostoba követelményt fenntartják, ezzel lehetetlenné tették, hogy a klérus legjobb utánpótlását, amit a papok gyerekei jelenthetnének. Előttem egy térkép, ami a latin-amerikai országokban a terhesség megszakíthatóságának lehetőségeit ábrázolja. A 700 millió lakosnak alig másfél százaléka él olyan latin-amerikai országban ahol a fogamzásgátlók és az abortuszok elérési lehetősége él olyan országokban, mint ami az európai katolikus mediterrán országokban jellemző.
A demográfia tudománya nem ismer olyan sikeres országot, ahol a tényleges belső népességnövekedés meghaladja az 1 százalékot. Ezzel szemben az örvendetes csökkenés ellenére, még mindig 2-3 százalékos a latin-amerikai országokban a népesség növekedése. Nem tudok elképzelni ma már olyan tudományos fórumot, ahol ezeknek az országoknak a lassú egy lakosra vetített növekedését nem a túlzott gyermekvállalással magyaráznák. Vitathatatlan tény, hogy az emberiség tizedét jelentő latin-amerikai országok növekvő lemaradását a két észak-amerikaihoz képest, ne a túlnépesedéssel magyarázza.
Most egy argentin bíboros a pápa. Az országa egyrészt a világ egyik legjobb mezőgazdasági adottságával rendelkezik, másrészt etnikailag is a legjobb az adottsága, de a klérusa továbbra is hisztérikusan tiltakozik a fogamzásgátlók szabad, és olcsón elérhetősége, és az anyák abortusz kérése ellen.

A fentiek ellenére a latin-amerikai országok jövőjét nem lemaradónak látom. Legalábbis a világ lemaradó kétharmadához képest. A puritánokhoz képest azonban továbbra is egyre jobban lemarad. Ezért elsősorban a római katolikus egyház lesz a felelős. Ezt vitatni nem lehet.

2018. június 12., kedd

Blog olvasottsága

Oldalmegjelenítések száma ma
14
Oldalmegjelenítések száma tegnap
48
Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban
475
Oldalmegjelenítési előzmények (összes)
84 968

A fogamzásgátlás

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 31


A fogamzásgátlás

Harari

Miután a Homo sapiens áttért a talált nyers termékek fogyasztásáról a tápláléka megsütése és megfőzése utáni fogyasztására, a gabona megőrlésére. élesztővel történt vegyítése utáni megsütésre, és az állattenyésztésre az emberiség társadalmi szerveződéseinek az lett az elsődleges feladata, hogy az ösztönükből adódóan többen születek, és ezekből több és jobb munkaképes lakos lett, mint amennyit a társadalom foglalkoztatni tudott.
Harari ezt a legnagyobb becsapásnak minősítette, holott az ő véleménye szerint is előtte a Homo sapiens is az állatvilágon belül egy viszonylag jelentéktelen állat volt, ezred akkora volt a példányszáma, mint jelenleg, és csupán abból élt, amit talált és nyersen elfogyasztott. A tűzet ugyan már ismerte, az adott számára a hideg, a ragadozók és a vérszívó rovarok elleni védelmet. A tűz legfontosabb hatásáról, hogy a megsütött, megfőzött táplálék kevésbé fertőzött, és sokkal könnyebben emészthető táplálék lett, alig tesznek említést. Az emészthetőbbé tett táplálék elfogyasztása után több kalória maradt a Homo sapiens agya által igényelt kalória kielégítésére.
Amit fajunk agyának fejlettsége elért, azt elsősorban annak köszönhette, hogy könnyebben emészthetővé tette a táplálékát. A biológusok most kezdik felismerni, hogy az agyfejlődésünk szempontjából, mennyire fontos szerepet játszott a táplálék emészthetőbbé tétele.
Jó ötven éve izgatott a kérdés: A Homo sapiens mért rekedt meg százhúsz ezer évre szülőhelyén Dél-Afrikában. Ezt követően azonban az új életterekben is képes volt berendezkedni. Mielőtt a Homo sapiens megjelent Eurázsiában az életvitelében nem történt semmi változás. Érdekes módon, először a legkedvezőtlenebb élettérben, a sarkvidéki tundrán szelídítette magához a kutyát, mint védelmezőjét és vadásztársát. Ez után a kutyáival együtt beépült, együtt élt a rénszarvas csordákkal. A történészek is kevés figyelmet fordítanak erre, pedig ez volt, amikor a Homo sapiens elindult az állatok domesztikációja irányába. Sem a kutyák, sem a rénszarvascsordákba beépült emberek száma nagyon kicsi volt a rénszarvas csordák állományához viszonyítva. Pedig a Homo sapiens számára elindult valami nagyon fontos. A kutya lett az első az ember érdekét szolgáló domesztikált állat.
Harari sem hangsúlyozza, hogy mit jelentett a jégkorszak megszűnését okozó felmelegedés által kínált óriási ugrás, a háziállatok megjelenése. Az állatok domesztikációja nélkül nem történhetett volna a szántóföldi önözéses gabonatermelésre történő áttérés.
Ezt mindennél jobban bizonyítja a Harari által közölt grafikon. Az alig tízezer éve elkezdődött felmelegedés a Human sapienset a geológiai korokhoz viszonyítva nagyon gyorsan a földi élet urává tette. Jelenleg a földünkön élő embereknek és háziállatainak a súlyához viszonyítva a tizednyi lett vadállatok mennyisége. Ezt Harari az ember becsapásának minősítette, holott a Homo sapiens ekkor lett az állatból azoknál minőségi tekintetben sokkal fejlettebb biológiai lény, amikor domesztikálta az állatokat, és áttért a gabonatermelésre.
Ezt az ember teremtés mitológiái, köztük a biblia is felismerte azzal, hogy az embert, a Homo sapienset isten teremtményének csak akkortól kezdődően fogatuk el, amikor magának termelte meg az élelmezési szükségletét. Ugyanakkor az isten által teremtett ember túlnépesedő faj lett, aminek közel tízezer éven keresztül a saját halálozását fokozóvá kellett válnia. A Homo sapiens képessé vált arra, hogy a természet ura legyen, de azt, hogy ezzel egyre meghosszabbította a várható életkorát, megnövelte a várható életkorát, ezzel túlszaporodó fajjá vált. A Homo sapiens a szaporasága, a nemi ösztöne az maradt, ami a 25 év körüli várható életkor mellett újratermelte a létszámát. Előtte mintegy 140 ezer évig elengedhetetlen szüksége volt arra, hogy a nők és férfiak szinte folyamatos szexuális vágyukat kielégítve biztosítsák a létszámuk nagyon lassú növekedését.
Még egyetlen társadalomtudósnak sem jutott az eszébe, hogy fajunk 140 ezer évig szabadon élhette ki a szinte állandó szexuális vágyát. Erre szükség volt annak érdekében, hogy fajként fennmaradhasson a maga 25 éves várható életkora mellett. A fajuk életének első 140 ezer évében szaporodásunk nem haladta meg az évi 1 ezreléket. Ezt egyértelműen bizonyítja, ahogyan alakult a Homo sapiens létszáma a gyűjtögető életmódban, amikor nem volt jövedelem elvonás, nem voltak embert, vagyonát pusztító háborúk és nem üldözték a tudásvágyat.
Majd nagyon gyorsan szaporodott volna az ember a pásztorkodó ás növénytermelő társadalmakban attól kedve, hogy gabonát termelt, és háziállatokat tartott. A jobb életkörülmények, mindenekelőtt a jobb táplálkozásnak köszönhetően megnőtt a várható életkor. Fajunk létszáma a klímaváltozáskor néhány millió volt. Ezzel szemben az utóbbi alig tízezer évben a Homo sapiens létszáma ezerszeresére nőtt.
A fajok történelmében az első olyan faj voltunk, ami ennél is sokkal gyorsabban szaporodott volna, ha az osztálytársadalmak nem növelik a halandóságot, nem zsákmányolják ki a dolgozókat, nem pusztítanak embert és értéket a háborúzásokkal, és nem üldözik az ember tudásvágyát. Elég lett volna feltenni a kérdést: Hogyan nőtt volna a fajunk létszáma, ha a várható életkor messze meghaladja az osztálytársadalmakban nők szülőképes korát, ha nem növelik a többség nyomorát, nem háborúznak, és nem üldözik a tudásvágyat.
Eddig csak azt csodáltam, hogy a Homo sapiens társadalmai ösztönösen felismerték, hogy mikor lett az emberszabású állat ember. De azt, hogy ez az ember elképesztő feladatra lesz képes, rövid 8-10 ezer év alatt, maga és a szolgálatába domesztikált állatai foglalják el a föld ember és állat állományának kilencven százalékát. Ez a biológiai csoda azonban csak azért történhetett meg, mert az ember a fajának spontán szaporaságát nem csökkentette volna a halálozása fokozásával a tört részére.
Pedig hasonló a csúcsragadozóknál, a nagy macskáknál és a ragadozó madaraknál közismert. Ezek is elpusztítják, megölik, nem táplálják a saját fajuk túlnépesedését. Elég lett volna a túlszaporodó Homo sapiensre is elfogadni, hogy ellenségei hiányában magára kellett vállalni a túlszaporodásának féken tartását.
A halálozás fokozása a Homo sapiens számára is megkerülhetetlen társadalmi érdekévé vált. Mivel a fajunk fejlett agya nem vette tudomásul a halálokozás szükségességét, az uralkodó osztályok ezt a szükségességet elhallgatták. Ez esetben is az történt, mint a Homo sapiens túlvilági életet elfogadása esetében. A fejlett agyunk a halállal történő megsemmisülést nem tudta elfogadni, tehát kitalálta a halál utáni életet.
A 20. század elején aztán a tudományos és technikai forradalom megoldotta a fogamzásgátlásnak azt a módját, ami a szexuális ösztön kiélését már nem korlátozta. Mivel a fogamzásgátlás a már gazdag és iskolázott társadalmakban mindenki számára elérhetővé vált, spontán, társadalmi beavatkozás nélkül a létszám újratermelési szintje alá csökkent a születések száma. Ezzel nemcsak megszűnt a halálozás társadalmi fokozásának a szükségessége, hanem még a létszám tartásához szükséges alá is csökkent a gyermekvállalás.
Fajunk történelmében először kellett a fejlett társadalmaknak anyagilag támogatni a szülők gyermekvállalását, mert az olyan alacsony szintre csökkent, hogy elégtelenné vált a társadalom munkaerőigénye számának és minőségégének biztosítására. Ezt a feladatot minden fejlett társadalom elvállalta, de csak a kellő létszámra gondolva, a minél több gyermekvállalást ösztönző rendszert működtet. Ott is a gyermekvállalás számát támogatja, ahol már a munkaerő számánál fontosabb lett annak a minősége. A jelenkorban már olyan fejlett a nemzeti államok közti munkamegosztás, hogy a munkaerő hiányzó mennyiségét importtal, befogadással is lehet pótolni. Ezt képtelen megérteni az EU brüsszeli vezetése, és minden áron a képzetlen munkaerő importját erőlteti.
A képzetlen munkaerő hiányát az Egyesült Államok már a hidegháború alatt elkezdte azzal, hogy a tömegárukat a Távol-Keletről importálta. Felismerte, hogy a jelenlegi technikai feltételek mellett a tömegáruk gyártásához nem nagyobb képzettség, hanem lelkiismeretesebb hozzáállásra van szükség. Weber szavaival élve, a tömegáruk termeléséhez elég a lelkiismeretes puritán munkaerő. A gazdag országokban azonban futószalagok mellett a képzetlen puritánok sem szívesen dolgoznak.
A tudományos és technikai forradalom óta nemcsak a munkaerő nagy többségével szemben nőtt meg a tudásigény, hanem a képzettséget nem kívánó munkák elvégzéséhez puritán erkölcsre van szükség. Ilyen munkaerő azonban csak a Távol-Keleten van. A közgazdászok még ma is az olcsó munkaerőt keresik, pedig a minőségével szemen támasztott igényhez viszonyítva hatékony munkaerőre van szükség. Minél több mozzanatra bontják a termelési folyamatot, annál fontosabb, hogy abban ne legyen gyenge láncszem.
Jelenleg a világgazdaság kétötödében puritán erkölcsű lakosság képes a társadalom hatékony működtetésére. A nagyon értékes termelőeszközök gyártására, működtetésére magasan képzett és tehetséges munkaerőre van szükség.
Korábban a teherhajók ki- és berakásához sok képzetlen munkás fizikai erejére volt szükség. Ma nagyon drága technikával felszerelt kikötőkben néhány nagyon képzett és tehetséges darukezelőn múlik a ki- és berakás hatékonysága. Olcsó fizikai munkásra nincs is szükség. Századnyi, de többségében magasan képzett, jól megfizetett munkaerő órák alatt elvégzi a ki- és berakodást.
Korábban a bányákban csákánnyal, lapáttal végzett fizikai munkára volt szükség. Jelenleg sokmillió dollárba kerülő kombájnokon, század annyi magasan képzett és szelektált képességű mérnök végzi a kitermelést. Fizikai munkavégzésre alig van szükség.
Korábban a mezőgazdasági termelésben sok képzetlen munkás fizikai munkával termelt. Jelenleg nagyon drága, de hatékony gépeken kell a farmercsalád tagjainak dolgozni. Száz éve még a mezőgazdaságban dolgozott a munkaerő többsége, jelenleg néhány százalék, ráadásul családi vállalkozó is bőven elegendő.

A Homo sapiens nemi tekintetben is sapiens lett.

A vallásokat teremtő mitológiában, alig 10 ezer évvel ezelőtt az ember isten teremtménye lett abban a tekintetben, hogy uralma alá vonta a földet, szexuális tekintetben azonban állat maradt. A 20. század elejéig utódlás mennyiségéről nem az érdek, hanem továbbra is az ösztön döntött. Ezért a társadalomnak kellett arról gondoskodni, hogy ne pusztítsa el a túlnépesedése. A Homo sapiens nemi tekintetben akkor szűnhetett meg állatként viselkedni, amikor fogamzás nélküli és élhetett szexuális ösztönével.
Ennek tudatában tekintem a fogamzásgátlás megoldását a Homo sapiens legnagyobb forradalmának. Ez egyértelművé vált azzal, hogy az ember csak akkor lehetett Homo sapiens, amikor maga döntött az utódvállalásban. A fogamzásgátlóknak a társadalmi érdek szolgálatába állítása egyelőre csak a puritán népek túlnépesedését oldotta meg.
Jelenleg az emberiség egy ötöde, a puritán Nyugat és a már gazdag Japán és a kis tigrisek nem szaporodnak. Ezek körében akkor sem lesz túlszaporodás, ha bármilyen nagy lesz a gyermekvállalás társadalmi támogatottsága.
1990 óta Kínában, az emberiség még szegény, de puritán ötödében erőszakkal egyetlen gyermek vállalhatóságára korlátozták. Ezzel megszűnt a túlnépesedés, sőt lazítják a korlátozást.
Jelenleg felgyorsult a latin katolikus, és az ortodox keresztény népek körében is fogamzásgátlók használata. Néhány évtizeden belül ebben a harmadik ötödben is leáll a túlnépesedés.

Jelenleg az emberiség kétötödében, Dél-Ázsiában, a Közel-keleten és a Szahara alatti Afrikában megállíthatatlannak tűnik a túlnépesedés. Ezt megállítani csak a fejlettek anyagi ösztönzés, és az iskolázottság növelése lesz képes. 

2018. június 3., vasárnap

A két történelmet alakító diaszpóra

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 27

A két történelmet alakító diaszpóra
Harari könyvhöz

Nem nehéz magyarázatot találni arra, hogy jelenleg két etnikumot, a hazája nélkül élő zsidóságot és a Kínán kívül élő kínaiakat lehet csak az utóbbi kétszáz évben a világtörténelemben jelentős szerepet játszónak minősíteni. A zsidó nép soha nem érte el a világ népességének egyetlen százalékát, a kínaiak pedig mindig a világ legnépesebb etnikuma voltak, a hazájukon kívül élők pedig soha nem haladták meg az egy százalékot.
Az ötvenes évek óta Max Weber híve vagyok, hiszek abban, hogy a jelenkor olyan társadalmi alépítményt hozott létre, amire hatékony felépítményt csak a puritán népek képesek. Weber még puritánoknak csak a Nyugat protestáns népeit tartotta.
Először az vált nyilvánvalóvá, hogy a germánok akkor is puritánok, ha katolikusok maradtak. Ezt jelezte az a tény, hogy az Alpokban élő népek lehettek protestánsok vagy katolikusok, a nyelvük lehet német, francia, olasz vagy szláv, az Alpokban azonos módon élnek. Európa hat országa tartozik a legfejlettebb tízbe, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia protestáns, de az Alpokban a katolikus németek, a franciák, az olaszok és a szlovének puritán módon élnek.
Weber államokban gondolkodott, nem vette tudomásul, hogy az Alpokban élő népek akkor is puritán módon viselkednek, ha az Alpokban élnek. Még súlyosabban tévedett, amikor az Európában a más országokban élő zsidók viselkedése még jobban megfelel a tudományos és technikai forradalom követelményeinek, mint a protestánsoké. Az európai zsidóság pedig a Nyugaton élő zsidóság sikerét nem korlátozta az ott élő zsidóságra. Máig nem találkoztam olyan történésszel, aki felismerte, hogy a zsidóság csak Európában, és azon belül is annak kevésbé fejlett országaiban ért el példátlan sikert. Egyetlen közép- és kelet-európai ország nem készített felmérést arról, hogy hol, melyik országokban hogyan gazdagodott meg a zsidó etnikum az ország átlagához képest. Történelmi ismereteim szerint a zsidó etnikum a Kárpát Medencében, ezen belül is a leginkább Budapest vonzáskörzetében gazdagodott meg a legjobban az ország átlagához képest. Tőlünk nyugatra az eleve erős nem zsidó polgársággal nehezebb volt fölénybe kerülni. Tőlünk keletre pedig a környezet túlságosan elmaradott volt ahhoz, hogy a zsidóság képességei kibontakozhassanak.
Azt a magyar történészek máig nem vették tudomásul, hogy a vasút előtt a Kárpát Medence csak a térsége közepe számára volt kedvező adottság. A kis és gyorsan folyók egyirányú utak voltak, azokon csak lefelé lehetett olcsón szállítani. A Kárpát Medence csak a vasúthálózat kiépülése után lett egységes élettér. De csak földrajzilag, mert a magyarság képtelen volt a Medence szélein élő népeket az ország állampolgáraiként kezelni. Ezért kellett aztán a politikai tekintetben magyar államot jelentő Magyarországnak etnikai elemeire széthullani.
Azt viszonylag korán felismertem, hogy a vasút hálózat kiépítésének századában az európai, különösképpen a közép és kelet-európai zsidóság Európát felemelhette volna, ha nem pusztítja és üldözi el Európa zsidóságának többségét.
Az első világháborút követő békeszerződések érzékenyen érintették a háborút vesztőket. A félperifériás országokban az alacsony foglalkoztatás abba az irányba vitte az országok lakosságának és ezért politikusainak az elvárását, hogy új utat akartak keresni. Ebben először a mediterrán országokban, Portugáliában és Olaszországban, jelentek meg a fasizmusok. Ezeket a közvélemény lelkesen támogatta.
A puritán lakosságú országok közül fasizmusával a háborút vesztett Németország is jelentkezett. A puritán germán lakosság igényeit a mediterrán országokénál is drasztikusabb módszerekkel elégítette ki a náci fasizmus. Európa történetében a német fasizmus volt az első olyan rendszer, amit a lakosság óriási többsége támogatott. Utólag a nácik támogatottságát azzal magyarázzák, hogy a terrorista módszereik csirájában megsemmisítettek minden politikai ellenállást. Ebben is van igazság, de a háborúvesztésig nemcsak a német, de az Európai történelemben nem volt a lakosság hasonló többsége által támogatott rendszer. Ennek legjobb bizonyítéka volt a tény, hogy Ausztria a megszállását elseprő lelkesedéssel fogadott a lakosság. Az is tény, hogy a német kisebbség lelkesen egyetértett a nácikkal, annak ellenére, hogy reális panaszuk nem volt.
Minden háborúban a lakosság együttérzésnek a legjobb mércéje a katonák viselkedése, a reménytelen helyzetben fogolyként magadott katonák aránya. Ebben a második világháború során a németek szerepeltek a legjobban, annak ellenére, hogy a legtöbb esetben ők voltak a hazájuktól távoli fronton harcolók.
A németek a háborúvesztés után sem voltak hajlandók a náci vezetők felelősségre vonására. Azt a győzteseknek kellett elvégezni. A náciknak a háborús céljaikért történő felelősségre vonása, a szobraik ledöntése elmaradt. Ez még ott sem történt meg, ahol a bolsevik Szovjetunió lett a megszálló hatalom. Bármennyire irreálisak voltak Hitler háborús céljai, elfogadhatatlanok az alkalmazott módszerek, és mennyire primitív hiba volt a háború operatív vezetését is Hitlerre bízni, ez máig nem történt meg. A német közvéleménnyel még azt sem lehetett elfogadtatni, hogy Hitler bűne volt a kétfrontos világháború, mivel Sztálin támogatását erkölcsileg nehezen lehetett volna megmagyarázni, de könnyű lett volna megvalósítani.
Németország ugyan a háborúvesztés után következetesen megtagadta az antiszemitizmust, ezért a nácik felelősségét nem feszegette. Pedig Európa hatalomvesztése, ami mára már vitathatatlan, elsősorban abból fakadt, hogy elvesztette a zsidóságát. Máig nem akadt olyan európai történész, aki felvetette volna, hogyan alakul Európa világpolitikai súlya, ha a világ zsidóságának többsége Európában megmarad. Pedig elemi feladat volna felvetni, hogy Európa nemcsak a zsidósága elpusztításáért felelős, hanem a saját jövőjéért is. Márpedig az első világháború után Európa volt a Nyugat legnagyobb kincsének, az európai zsidóságnak a tulajdonosa. Az európai zsidóság óriási többségének megtartása esetében ma nem a világtörténelem egyik mellékszereplője, hanem a világ tudásvagyonának fő birtokosa maradt volna Európa.
A világ zsidósága ugyan joggal büszke arra, mint adott a világnak, de az fel sem merül, hogy ezek mind Európában születtek, az eredményei miért kerültek az Egyesült Államokba. Ezek nem hagyják el Európát, ha nem az életük kerül veszélybe. Az ugyan valószínű, hogy nem készítettek volna Európában atombombát, de a Nobel díjakat megkapták volna.
Mindezt azért írtam le, mert bizonyítani akartam, hogy a náci Németország zsidó pusztítása nélkül, Európa nyugati fele marad a tudományos és technikai forradalom világában is a társadalmi és tudományos szuperhatalom. Méghozzá a nemzeti államai fennmaradásával.

A kínai marxizmus a szuperhatalommá válása.

Nemcsak az európai liberálisok, de még a marxisták is csak azt látják, hogy 1990-ben, a bolsevik Szovjetunió szétesésével megbukott a marxizmus. Ez ugyan tény, hogy Európában nem maradt sikeres marxista társadalom. Azt azonban nem veszik tudomásul, hogy ugyanebben az évben volt a marxizmus világsikerének a kezdő dátuma is. Azt ugyan ma még nem lehet látni, hogy a kínai társadalmat az utókor valóban marxista társadalomnak fogja tekinteni, de az vitathatatlan, hogy Kínai vezetői marxistának tekintik magukat, és a világtörténelem legnagyobb sikerét hajtják végre. Ma már 27 évvel a reformjuk után, aligha vitatható, hogy ami Kínában történik, ahhoz hasonló siker nem volt fajunk történetében. Kína a század közepére az Egyesült Államok mellé felzárkózva, a második szuperhatalom lesz.
Azt ugyan a kínai vezetés hangsúlyozza, hogy marxisták, de abban kételkedem, hogy Marx annak tartaná őket. Ezt, csak a jövő döntheti el. Azt ugyan nehezen tudom elképzelni, hogy Marx egyet értene a gyermekvállalás erőszakos korlátozásával, a kínai tőkés dollár milliárdosok létrejöttével, de a politikai diktatúrával annál inkább. Az azonban nem vitatható, hogy a kínai vezetés marxistának, és példátlanul sikeresek érezheti magát. Azt még egyetlen prófétától sem képzeltem el, és kértem számon, hogy követőivel mindenben egyet értsen. Abban például nem kételkedtem, hogy a keresztény egyházak közül Krisztus leginkább a protestánsokkal értett volna, de ezt gondolnám Marxról is, aki szívesen venné tudomásul, hogy erőszak nélkül is létezhet jóléti társadalom.
Azzal eleve egyetértettem, hogy Lenin helyesen ismerte fel a piac megkerülhetetlenségét, de azt nem mérte fel, hogy a nagycsaládos, ortodox keresztény kelet-európai népek viselkedése eleve alkalmatlan az élvonalba kerülésre. Mar Weber felismerését elfogadva, hogy a társadalmi élvonalba kerülésre, csak a puritán konfuciánus népek alkalmasak.
A kínai diaszpórának az európai zsidóságéhoz hasonló szerepét csak fokozatosan értettem meg. A kínai diaszpórának a történelmi jelentőségét csak fokozatosan értettem meg.
Második feleségem családi kapcsolatainak köszönhetően, Ausztráliába repülve, Kuala Lumpurba néhány napot tölthettünk. Ott megdöbbenve azt láthattam, hogy a kínai kisebbséggel szemben ugyanolyan olyan korlátozó törvények vannak, akárcsak a Horthy rendszerben. Ez után derült ki a számomra, hogy Szingapúr kínai polgármestere miért szakadt el Malajziából. Szingapúr példátlan sikeréről ugyan tudtam, de akkor még a Kína és Szingapúr közti tapasztalatcseréről semmit.
Sajnos, a kínai politika nagyon titoktartó, a belső vitákról keveset publikálnak, ezért aztán, amit ma Kínáról tudok, csak lassan alakult. Azt tudtam, hogy Mao már az 50-es évek elején Tenget jelölte ki utódjának, aki a kulturális forradalom alatt, ha nem is felszámolható ellenség, de kegyvesztett lett. Ő is csak a Mao halálát követő zavarok után kerülhetett a hatalomra.
Az csak jóval később tudtam meg, hogy Teng Mao megbízásából fél évet együtt töltöttek Szingapúrban, Li Kuang-jao a városállam korlátlan hatalmú kormányzóval. Kiderült, hogy mindketten ugyanabból a kanton vidéki han etnikumból származnak, ahol nem a mandarin nyelvet beszélik. Ekkor már a városállam vegyes etnikumi lakossága közel tízszer nagyobb egy lakosra jutó jövedelemből élt, mint Kínában. Ez a tény volt a meggyőző bizonyíték arra, hogy egy pártrendszerben is lehet magas az életszínvonal, ha a gazdaság liberális piacgazdagságként működik.
Szingapúr Izraelnek is példát mutat. Ott a világ legnagyobb kikötői adottsága és kedvező stratégiai környezete lehetővé tette, hogy a főként Európából Izraelbe menekült kiváló lakossága saját államot alapítson. Szingapúr azonban a sokkal kevésbé alkalmas, három, kínai, indiai és maláj, vegyes etnikumi lakosságával szinte a semmiből kellett kiemelkedni. adatom ugyan nincsen arra, mekkora volt a 60-as évek elején a városállamban az egy lakosra jutó jövedelem, várható életkor és az átlagos iskolázottság. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy Szingapúr, városállamként Kínához hasonlóan szegény és iskolázatlan volt. A problémát növelte, hogy a másik két etnikum, a maláj, és az indiai, a saját országában sem villog. Ezt a nagyon szegény kikötőváros mára a világ legfejlettebb társadalmai színvonalára emelkedett. Ezt elérhették azzal, hogy a gazdaságot a liberálisoknál is liberálisabb módon működtetik, a világ legfejlettebb oktatási rendszerét építették ki, ugyanakkor a nem puritán lakosság viselkedését példátlanul szigorú szabályokkal kényszerítették ki. Szingapúrban a malájok háromszor, az indiaiak pedig tízszer magasabb jövedelemből élnek, mint a saját hazájukban. Ezeket a példákat érdemes volna közismertté tenni, mert ez azt bizonyítja, hogy minden etnikum akkor él a legjobban, ha puritán társadalomban élhet.
Mi, magyarok sajnálunk azokat a magyarokat, akik kivándoroltak az Egyesült Államokba, de megfeledkezünk arról, hogy ők a hazájukban a legreménytelenebb sorsuk voltak, és most ötször gazdagabbak, mint az itt maradt átlag.
Li Kuang Jao nevét is kevesen ismerik a Nyugaton, pedig ő volt, aki Szingapúrban megmutatta Tengnek, rajta keresztül a kínai párt vezetőinek, hogyan kell egy szegény, elmaradott kelet-ázsiai országot piacosítani, nagyon gyorsan nagyon gazdaggá tenni.
Annak viszont a nyomát sem találom, ki állapította meg, hogy nem elég a liberális piacosítás, ha a lakosság növekedése nagyobb munkaerő kínálatot hoz létre, mintamennyi keresletre szüksége van a társadalomnak.
Azt, hogy a munkaerő kapacitás magas kihasználtsága nélkül, nem lehet kikapcsolni a munkaerő kizsákmányolását. Marx műveiben nemcsak nyoma sincs annak, hogy a munkaerő kizsákmányolás oka nem a tőkéstulajdon, hanem a munkaerő túlkínálata. Az ipari forradalom jelenetős mértékben csökkentette az ipar munkaerőigényének a minőségét. A tőkés társadalom lényegét csak akkor lehet megérteni, ha azzal kezdjük, hogy előtte a céhipar viszonylag magas igényt támasztott a munkaerővel szemben. Az ipari forradalom találmányai ehhez képest sokkal gyengébb minőségű munkaerőt igényeltek.
A gyáripari termelés nemcsak a céhipart seperte el, de az azzal még versenyképes háziipart is, aminek nagyobb volt a munkaerő igénye. Azt a társadalomtudomány még viszonylag felmérte, hogy a fejlett államok gyáripara hogyan seperte el a céhipart, de arról nem találtam felmérést, hogy az elmaradt világban is felszámolta a háziipari termelést.
Még a népiek sem számolták ki, hogy mennyi munkaidő szabadult fel a paraszti háziiparban. Pedig ez a munkaidő ment át árutermeléssé. A vasút századában a legnagyobb munkaerő változás az volt, hogy szinte megszűnt a háziipar, és átment a vasúton szállítható piaci termékekké. Nemcsak az államokon belül, de a világkereskedelemben is. A gyarmattartók gyárakban készült termékeikért a kisárutermelők összegyűjthető termékeiket vásárolhatták meg. Ez az árucsere tette gazdagokká az Európa keleti felén élő zsidósságot.
A 20. század során, már a hidegháborúban, megindult a távol-keleti tőkés országok tömegáru exportja a fejlett világ felé. Először Japán, majd a négy kis tigris lett a fejlett tőkésállamok fogyasztási cikkekkel ellátója. De ezek exportja már kiterjedt elektronikai, fotóipari termékekre, végül a gépkocsira is.
Ezt a folyamatot felgyorsította a hidegháború is. A gazdag tőkés országok politikai céljaik szolgálatának tekintették a távol-keleti országok gyors meggazdagodását.
Ugyanakkor említésével sem találkozunk annak, hogy a kommunista Kína is tanult Japán és a kis tigrisek sikeréből. A hidegháború megszűnése lehetőséget kínált arra, hogy Kína a gazdag tőkés országokat fogyasztási cikkeivel lássa el. Ha ez a lehetőség nem nyílik meg, aligha lehetett volna ilyen sikeres a bolsevik Kína gazdaságának piacosítása, mert nem lett volna a kínai iparnak tőkés piaca. Nem volt tehát véletlen, hogy a bolsevik Szovjetunió összeomlása és a kínai reform időben egybeestek. A hidegháborúban nem lett volna Kínának lehetősége arra, hogy a gazdasági életének szabályozását a piacra bízza.

A túlnépesedés leállítása azonban Kínában született.

A hidegháború demokrata oldalán a túlnépesedés már spontán leállt, a gazdag és iskolázott társadalmakban gyorsan elterjed a fogamzásgátlás általános használata, nemcsak a túlnépesedés állt le, de még a létszám tartása sem volt biztosított. A nemzetállamok azonnal megijedtek, és bevezették a gyermekvállalás társadalmi támogatását. Harari sem tesz említést arról, hogy a 20. század első felében, a fogamzásgátlók használatával gyorsan csökkent a gyermekvállalás. A megelőző közel tízezer évben minden gabonatermelő és pásztorkodó társadalomban többen születtek, mint ahogyan növekedett az életterek eltartó képessége. Ezért kényszerült minden termelésből élő társadalom a halálozás fokozására. Azzal, hogy a fogamzásgátlók lehetővé tették a fogamzásmentes szexuális életet, gyorsan a létszám újratermelését sem biztosító szint alá csökkent a születések száma. Mivel a nemzeti államok egymással szemben csak a lakosságuk nagyobb számával, háborúzással tudtak védekezni, a spontán népességcsökkenéstől azonnal megijedtek, és támogatni kezdték a gyermekvállalást. Mivel a támogatás a gyermekvállalás számával arányos, kontraszelekció keletkezett. Nincs olyan fejlett társadalom, amibe a családok gyermekvállalása nem fordítottan arányos a felnevelés várható eredményével.
Mint minden faj szaporodását bizonyos spontán minőségi szelekció jellemezte, ez a Homo sapiens esetében is ilyen volt. Harari ezt a problémát nem is említi, pedig fontos történelemformáló szerepe volt. Fajunk életében a gyermekhalandóság volt a legnagyobb halálok. Mivel annak a mérete elsősorban a táplálkozás minőségén múlt, a szegényebb családoknál volt a magasabb. Az utóbbi száz évben a gyermekhalandóság volt a legnagyobb mértékben csökkenő halálok.

Összefoglaló.


Ennek az írásnak a fő mondanivalója, hogy Európa és azon belül is még inkább annak a keleti fele azért van lemaradóban, mert elvesztettük a zsidóságunk kilenc tizedét. A kínai csoda pedig aligha történhetett volna meg, ha a kínai diaszpóra a kis Szingapúrban nem mutat példát arra, hogy csak az a társadalom lehet gazdag, amiben a piac alakítja a gazdaságot. Azt, hogy a munkaerő létszáma nem nőjön gyorsabban, mint a munkaalkalmak, a kínaiaknak kellett felismerni.