2011. november 21., hétfő

Megindult a liberalizmus elleni támadás

Kopátsy Sándor EG 2011-11-18

MEGINDULT A LIBERALIZMUS ELLENI TÁMADÁS

Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Nyugat közvéleménye elfordul a megelőző negyven év liberalizmusától. Kísértetiesen ismétlődik a múlt század világgazdasági válságát követő liberalizmus ellenesség. Ezt akkor a fasizmus előretörése jellemezte, ma ugyan, nyolcvan évvel később egészen más fejlettségi szinten, és a fasizmus hibájából tanulva egészen más programokkal, de teret hódit a liberalizmus ellenes közhangulat.

A történelmi ok azonban nagyon hasonló. Akkor is, most is csődöt mondott a liberalizmus. Akkor a tőkés osztálytársadalmakban folytatott liberális politika mondott csődöt, most a már osztálynélkülivé vált, sokkal fejlettebb és gazdagabb társadalmak liberális politikája jutott csődbe.

Nemcsak a politikai elit, de a társdalom tudományok sem veszik tudomásul, hogy negyven éve a fejlettebb Nyugati mellett elhúz a Távol-Kelet. A közvélemény ugyan nem kap erről beszámolót, de ösztönösen érzi, hogy baj van, és fokozódó elégedetlenséggel, egyre inkább türelmetlenséggel nézi a kudarcos liberális uralmat.

Az 1929-es válság még nem veszélyeztette a Nyugat gazdaági és társadalmi hegemóniáját, csak azt érezték a tömegek, főleg a fél-perifériákon, hogy a liberális politika ellenük dolgozik. Tizenöt évvel a válság után, a fél-perifériák szinte minden államában fasiszta rendszerek kerültek hatalomra.

Előbb a mediterrán országokban sorra hatalomra kerültek fasiszta pártok.

Közép-Európában ugyan már a háború után bontakoztak. Elsősorban Lengyelországban és Magyarországok. A 30-s évek elején aztán korlátlan uralomra került a nácizmus, és ezzel elszabadult a Német Birodalom és a Szovjetunió közti térségben a szunnyadó fasizmus, és minden államban, Csehországtól eltekintve, a lakosság támogatásával és náci segítséggel fasiszta rendszerek kerültek hatalomra.

Latin-Amerika leggazdagabb állama Argentína is fasiszta lett.

A Távol-Keleten Japánban is, ha nem is fasisztának nevezett, de minden elemében fasiszta diktatúra aratott sikereket.

Ha a fasizmus helyett, a fél-perifériák társadalmi rendszerét azzal hozzuk közös nevezőre, hogy liberalizmus ellenes, nacionalista politikai diktatúrák voltak, akkor azt mondhatjuk, hogy a fél-perifériákon a közvélemény támogatásával uralomra került a liberalizmus ellenes politikai és az állami gazdaságirányítás.

A liberalizmus ellenesség közös jellemzője volt mind a jobb-, mind a baloldalnak. Szerencsére, a két szélsőség nem találkozott. A történelem egyik nagy titka, hogy mi lett volna, ha a fasiszták és a bolsevikok szövetkeznek. Azt csak Hitlernek köszönhetjük, hogy nem jött léte ilyen összefogás.

A minőségi munkaerőt termelő társadalom

Kopátsy Sándor EG 2011-11-18

A MINŐSÉGI MUNKAERŐT TERMELŐ TÁRSADALOM

Ha megkérdeznék, hogy melyik két országot tisztelem, és melyiktől tanultam a legtöbbet, gondolkodás nélkül válaszolom: Finnországtól és Dél-Koreától.

A finnek szeretete és tisztelete diákkoromra nyúlik vissza. Amikor a Szovjetunió a harmincas évek végén megtámadta a század akkora Finnországot, csodáltam, hogyan áll ellent a százszoros túlerőnek.

Akkor is csodáltam, amikor a nagytőkés államelnökük a háború után elment Moszkvába Sztálinhoz, hogy tisztázza, mihez kell tartania Finnországnak magát. Ez a kis, és csak pár tizedes múltú ország értette meg egyedül, hogy Jaltában mit döntöttek a győztesek, amihez a kicsiknek igazodni kell. Ennek volt köszönhető, hogy ott soha nem Moszkvában jelölték ki az ország vezetőit. Ennek ellenére, máig nem akadt olyan történész, aki elismerte volna, hogy a finnek voltak a bölcsek. A politikában az jár el bölcsen, aki tudomásul veszi, hogy hol van az országának a mozgáshatára. Az irreális célok követői, végső soron, nem érhetik el az elérhetőt sem.

A 20. században a finnek az elsők Európában, abban a tekintetben, hogy mennyivel javult száz év alatt az egy laksora jutó jövedelem, mennyivel nőt a várható életkorban és az iskolázottságban.

Mai szóval azt mondhatom, hogy a világelsőségen Dél-Koreával ketten válják egymást az oktatás minőségében.

De most inkább Dél-Koreával foglalkozom, mert valamit ez az ország tett világossá a számomra.

Dél-Korea abban a tekintetben a vitathatatlan világbajnok, hogy melyik ország, mennyit javult az elmúlt ötven évben. 1971-ben az egy laksora jutó nemzeti jövedelme nyolcada volt az Egyesült Államokénak, ma már kétharmada, és néhány éven belül el fogja érni annak színvonalát.

Történészként azt vallom, hogy nézd meg, hogy mely országok voltak a legsikeresebbek, és aztán ennek okát kutassad, mert ők járták a leghelyesebb utat. Ezt a módszert követve, ezzel a két országgal sokat foglalkoztam.

Egy Dél-Koreáról készült tanulmány most is megokosított abban, hogyan juthatott el ez az ország a világon legjobb iskolarendszerhez.

MIRE TANÍÍT A PÉNZÜGYI VÁLSÁG?

Fent abból indultam ki, hogy a sikeresektől kell tanulni. Most mégis azzal kezdem, hogy mire tanít Nyugat egészét súlytó jelenlegi válság. Ezzel akarom bizonyítani, hogy miért csodálom Dél-Koreát

A jelen pénzügyi válság megmutatta, hogy nem lehet a jelenkorban a társadalom jövőjét a pénzpiacra bízni. Piac nélkül ugyan nem lehet siker, de rábízni a jövő alakítását, életveszélyes.

Az is egyértelművé vált, hogy korunkban a sikernek két előfeltétele van.

1. Ne növekedjen néhány ezreléknél gyorsabban a népesség. Ez csak a világ mintegy ötödén valósult meg politikai erőszak nélkül. Egy másik ötödén, Kínában, erőszakkal megoldották. A világ másik háromötödében ez a feladat egyelőre megoldhatatlan. Ezért ez a többség egyre jobban le fog maradni.

2. Magas legyen a foglalkoztatás. Ez, egyelőre csak a puritán Nyugaton és a Távol-Keleten valósult meg, és nincs sok reménye annak, hogy másutt megvalósítható. A magas foglalkoztatásra csak a keményen puritán nyugati, és a távol-keleti konfuciánus népek képesek. Jelenleg a Távol-Kelet fölénye elsősorban a magasabb foglalkoztatáson alapul.

Makrogazdasági igazság, hogy a népesség gyors növekedéssel járó felhalmozási igény kielégíthetetlen. Ezért egyelőre le kell mondai arról, hogy megáll a világ országai között táguló különbség tágulása. A nem keményen puritán Nyugaton megoldhatatlan, hogy a munkaerő alsó tizede, harmada ne szakadjon le, ne váljon tartósan munka nélkül eltartottá. Ez pedig ugyancsak elviselhetetlen gazdasági és erkölcsi terhet okoz.

Sajnos, a közgazdaságtudomány nem is nagyon keresi a tartós munkanélküliség felszámolhatóságának feltételeit. Márpedig ennek megoldása nélkül nincs siker. Ehhez már csak az kívánkozik, hogy hazánk ebben a tekintetben utolsó az EU országok között. Tehát, nálunk különösen indokolt a tartós munkanélküliség felszámolása.

HOL KELETKEZIK A LESZAKDÓ RÉTEG

Bármennyire egyszerű és köztudott a válasz, a közgazdaságtan a tényt sem veszi tudomásul.

A leszakadt réteget a leszakadt réteg termeli újra, méghozzá bővítetten. A leszakadt rétet, a tartós munkanélküliség olyan, mint a rák, nem állítható meg, mert terjed. Fel kell számolni, különben egyre súlyosabb kórrá változik.

Dél-Korea ebben is unikum. Nemrég néztem egy olyan nyugati statisztikát, ami a munkanélküliségen belül külön mutatta a tartós munkanélküliek arányát. Csak Dél-Korea esetében volt az a rubrika üres. A hat hónapnál hosszabb munkanélküliség is nagyon alacsony, 3 százalék, de tartós nincsen.

Mi még ott sem tartunk, hogy megmutassuk, hogy nálunk mekkora a hat hónapnál hosszabb ideje munkanélküliek aránya. Elég volna bevallani, hogy szinte mindnyájan ebbe a rubrikába tartoznak.

Még nagyobb titok, hogy a tartósan munkanélküli szülők gyermekeinek hány százaléka lesz tartósan munkanélküli. Ez sem titok, mert a közvélemény tudja, hogy ennél szomorúbb adat nem létezne. A közvélemény azt is tudja, hogy a tartósan munkanélküliek, szorult helyzetükben, több gyermeket vállalnak, és ezzel csak a tartós munkanélküliek számár gyarapítják, tehát növelik a bajt.

A közvélemény azt is tudja, hogy nálunk ugyan kevés gyermek születik, de ennél százszor nagyobb baj az, hogy a kevésnek is nagyon rossz a szociális összetétele. Ahol jók a felnevelési kilátások, ott a kevésen belül is kevés, ahol kedvezőtlen a kilátás, aránylag sokan születnek. Ennél nagyobb baja nem lehet egy társadalomnak, de nemcsak nem beszélnek róla, de ha valaki megmondaná a köztudottat, súlyos elitélésben részesülne.

Pedig nagyon egyszerű az igazság.

A következő generáció munkaerőértéke elsősorban azon múlik, hogy minél több gyerek szülessen jó, és minél kevesebb gyenge, leszakadt családban. Ez az állítás alapvetően ütközik a keresztény erkölcsbe, amit az ateista liberálisok is szentként fogadnak el. Minden faj számára létfeltétel a szelekció. Az erkölcs sem írhatja fel a szelekciót, ha a tények kontraszelekciót mutatnak. Márpedig a fejlett társadalomban már a szelekció nem szelektálja ki a gyengéket, sőt azok szaporodnak gyorsabban. Pedig a szelekció fajunk történelmében eddig úgy, ahogy, de működött.

Száz éve az emberiség egészében, de minden társadalmon belül is, kontraszelekció működik. Méghozzá példátlan intenzitással. Az ellene való védekezésnek még a gondolat sem merült fel.

Ezért örültem, hogy Dél-Korea ebben is kivétel.

DÉL-KOREÁBAN A MUNKAERŐ ÚJRATERMELÉSE

Ritkán örültem jobban valami megismerésének, mint amikor a The Economist egy tanulmányában ebbe tekinthettem.

Kiderült néhány adatból, hogy ők ismét valamit mindenki másnál jobban megoldanak.

A gyermekvállalásban Dél-Korea az utolsók között van. Egy érett korú nőre 1.2 gyermek jut. Ez még akkor sem elég a létszám tartásához, ha gyorsan csökken a halandóság, nő a várható életkor. A koreaiakat azonban ez nem zavarja, ők sokkal okosabbak annál, hogy tudják, a társadalom fejlődése nem a létszám növekedésén, hanem a minőség javulásán múlik. Ők tudják, amit a mi Németh Lászlók már nyolcvan évvel korábban felismert: A jövő társadalma nem a mennyiségen, a minőségen múlik. Az óta ténnyé vált, hogy az életszínvonal, a várható életkor és az iskolázottság, csak ott nőhet az átlagnál gyorsabban, ahol nem a létszám nő, hanem a minőség javul.

Azt az adatot, hogy Dél-Koreában a 25-54 évesek között ma nők foglalkoztatási aránya nagyon alacsony, csupán 62 százalék. Ezt a kelet-ázsiai kultúra örökségének tudtam be, de nem sejtettem, hogy mi következik abból, hogy viszonylag sok koreai nő otthon marad.

Azon csodálkoztam, hogy Dél-Koreában a diplomások aránya a nőknél magasabb, mint a férfiaknál. Tudom, hogy ebbe az irányba megy a fejlett világ, de azt nem sejtettem, hogy ebben is élen jár Dél-Korea.

A két adat között azonban ellentmondást éreztem. Az egyik oldalon a nők tovább tanulnak, a másikon nem mennek állásba, otthon maradnak.

A további adatokat olvasva azonban egyre jobban megvilágosodtam.

A Dél-Koreai állam a nemzeti jövedelem 5 százalékát költi oktatásra. Ez valamivel kevesebb, mint a fejlett országoké. De a család a nemzeti jövedelem 2.8 százalékát költi a gyermeke tanítására. A kettő együtt azonban már rekord, és érthetővé teszi, hogy ezen a téren világelsők. Ennél is meglepőbb, hogy a családi jövedelmek 8 százalékát költik az iskolán kívüli képzésekre!

Ha összevetjük, hogy Dél-Koreában van a fejlett világban otthon a legtöbb diplomás anya, akkor egyszerre minden világos lesz. Ott a legjobb az oktatási rendszer, ahol a legjobb ennek a családi háttere. Ezt a mondatot én minden tankönyv első lapjára ráíratnám.

Közgazdászként hatvan év hirdetem, hogy minden újságban, a cím alá Móricz Zsigmond jelmondatát írattam volna: Ne politizálj, építkezz! Most már arra is van javaslatom, mint írjunk a tankönyvek címe alá.

Azt ugyan régen tudom, hogy a gyermekek oktatására fordított összeg aránya a kultúrától függ. Amerikában hallottam, hogyha a spanyolok a gyerekük oktatására fordított jövedelmét 100-nak vesszük, akkor az angolszászoké 200, a távol-keletieké 400.

Azt is tudtam, hogy a gyermekek várható iskolázottsága sokkal jobban függ a szülők iskolázottságától, mint a jövedelmüktől. Most azt is tudom, miért. A dél-koreaiaktól megtanultam.

Mivel nincs jobb szülői befektetés, mint a gyermekükben rejlő képesség kibontakoztatása, a társadalomnak is az volna a kötelességet, hogy ezt a szülői igyekezetet jutalmazza, serkentse.

Ezért találtam ki, hogy az öregkori ellátást a társadalom a szülők gyermeknevelési teljesítményével arányosan jutalmazza.

A tőkés osztálytársadalom olyan öregkori ellátást vezetett be, ami az öregkori ellátást ahhoz szabta, ki mennyit adott oda a jövedelméből a tőkepiacra. Ezzel nekik verte fel a tőkepiai keresletet, és a tőkéjük árfolyamát. A modern társadalomnak nem annyira minél több tőkére, hanem sokkal inkább minél jobb munkaerőre, azaz szellemi vagyonra van szüksége. Ezért a jelenkorban az indokolt, ha az öregkori ellátás az elsődleges szülői kötelesség teljesítésnek minőségével arányos.

Tanulság.

Dél-Korea kiemelkedő teljesítményének a kulcsa: Az anyák első társadalmi feladata a gyermeknevelés

Utólag könnyű okosnak lenni

Kopátsy Sándor PP 2011-11-19

UTÓLAG KÖNNYŰ OKOSNAK LENNI

Utólag könnyű okosnak lenni, de okos dolog a hibából tanulni.

Az euró övezet vársága jó példája annak, hogy mennyire nem okosak, akik a gazdaságpolitikát uralják. Szinte minden, ami bekövetkezett, előre látható lett volna, ha az illetésesek megütik a szakmai mértéket.

Az még elfogadható volt, hogy közös piacot teremtenek nagyon eltérő fejlettségű és kultúrájú országok számára. De, az is csak az áruk és a személyek körére. Az is jó, hogy a munkaerő és a tőkeforgalmát is igyekeztek közös piacra vinni. De ez az igyekezet már egyértelműen megmutatta, hogy ez nem megy könnyen és zavartalanul. Tehát engedményeket ettek ezek forgalmának korlátozásában.

Az is indokolt volt, hogy igyekeztek az országok pénzügyi egyensúlyára vigyázni. Ez az igyekezet ugyan szakmai szempontból nagyon gyengécskére sikeredett, mert megelégedtek azzal, hogy a költségvetési, és az eladósodási mozgásteret szűkítették. A módszer azonban gyermetegre sikerült. Nem vették tudomásul, ha egyúttal nem korlátozzák a külső adósságot, akkor nincs értelme a költségvetési egyensúlynak. A Maastrichti elvek elégtelenségét mutatják a tények. Azok a pénzügyi válságok kialakulásával szemben alkalmatlanok a védelemre.

Az EU vezetése azonban akkor követett el végzetes hibát, amikor a közös valutát, és bankot is bevezette, a nagyon eltérő fejlettségű és kultúrájú országok közös is

2011. november 17., csütörtök

Európa válságban van

Kopátsy Sándor EH 2011-11-16

EURÓPA VÁLSÁGBAN VAN

Ideje elgondolkodni az okairól. Erre tesszek kísérletet. Nem tanulmányt írok, hanem csak rövid kérdéseket próbálok megfelelni

I.

MI TARTOZIK ÖSSZE

Közel ötven éve hat hónapot tölthettem Itáliában, és utána gyakran megfordultam ott.

Az ott szerzett élményeim győztek meg arról, hogy a jelen világban csak az tartozhat össze, ami kulturálisan rokon, és közel egyformán fejlett. Az óta hiszem, hogy több hátránnyal, mint előnnyel jár, ha a politikai erőszak, kényszer, vagy akár a közös nyelv tart közös államban eltérő kultúrákat, és jelentősen különböző jövedelmi szinten élő népeket. Ennek klasszikus példáját élhettem meg Olaszországban. Elég rövid időt kell tölteni az ország északi és déli részén, hogy belássuk, nincs akkora erő, ami közös nevezőre hozhatja ezeket.

Akkor még nem tudtam, hogy mibe fog kerülni majd a német egesítés, de megállapítottam, hogy tucatnyi Marsall-segély sem hozhat eredményt. E két országrész egyre távolabb kerül egymáshoz, nem pedig közeledik.

Ennyi is elég volt, hogy megértettem, miért esett szét az Osztrák-Magyar Monarchia.

Már akkor leírtam, hogy Jugoszlávia és a Szovjetunió is szét fog esni, mert sokkal heterogénebb annál, ami összetartható.

Akkor még Csehszlovákiát a két nép közös országának tartottam, de az is szétvált.

Az fel sem merült bennem, hogy a bolsevik uralom alól felszabadult Kelet Németország nehézségekkel fog találkozni, az egyesülés után. Pedig még az is sokba került, és ma sem fejeződött be.

Ennyi tapasztalat után érthető volt az euró övezet létrehozása során érzett aggályom.

Az EU létrejöttét ugyan a kontinens jövője szempontjából történelmi eredmények tekintettem, és tekintem ma is, de csak azért, mert lényegében csak közös piac marad. Még azon belül is megelégedett azzal, hogy csak az áruk és a személyek mozgásának szabad piaca. A tőke és a munkaerő szabad áramlása még csak óvatosan araszol előre. Amennyire az óvatosság indokolt, annyira látni kell, hogy nélküle csak fél-megoldás, de így is nagy előrelépés.

Ha ezer évig sem ment, indokolt a türelem. Szívem szerint előbbre lehetnénk a közös nyelv útján, aminek történelmi gyökerei vannak. A tudomány és a politika nyelve sokáig latin volt. A felvilágosodás után a politikáé francia volt. Most, Brüsszelben két tucat nyelven lehet vitatkozni.

Ahogy kiderült, hogy az EU mennyire heterogén közösség, a buzgó fejlettek és gazdagok elhatározták, hogy a közösség megbízható tagjainak legalább közös valutájuk legyen. Aztán előbb cselekedtek, mintsem évig gondolták volna, hogy mik a politikailag szuverén országok közös valutájának a feltételei.

De nemcsak előre nem gondolkodtak, de utólag is jónak találták, hiszen kiderült, hogy az erőseknek ebből, rövidtávon könnyű hasznuk lehet.

Az ugyanis társadalmi törvény, hogy a vegyes fajsúlyúak közösségében a közös valuta az erőseknek kedvez. Arra azonban nem gondoltak, hogy a gyengéket pedig sújtja. Erre a gyengék is csak most döbbentek rá, amikor már kiderült, hogy nekik sokba került.

Mit kellett volna a brüsszeli illetékeseknek tudni?

Minden társadalomnak olyan pénzpolitikára van szüksége, ami mind a kultúrájának, mind a fejlettségének megfelel. Ez azt jelenti, hogy közös valutájuk csak az olyan közös kultúrájú népeknek lehet, akik között az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben plusz-mínusz húsz százaléknál kisebb a különbség.

Ebbe az alapfeltételbe egyetlen mediterrán ország sem fért volna bele. Még az olaszok sem, mert az ország déli felén élő 25 millió olasznak nagyon más a kultúrája, a pénzzel való bánásmódja. Ugyanez fokozottan állt a spanyolokra, ahol csak a katalánok feleltek volna meg a feltételnek. A görögök és a portugálok a két előfeltétel egyikének sem feleltek meg.

E két előfeltétel a brüsszeli vezetők körében fel sem merült. Ők nem láttak túl a költségvetési egyensúlyon. Az pedig semmit sem ér, ha nem korlátozzák az államkölcsönök külföldieknek való eladását.

Nem nehéz megérteni, hogy a külföldieknek való állampapírok eladása, és más ország valutájában adott hitelek lényegben emissziót jelentenek. Ezért azt a költségvetési hányhoz kellett volna számolni. Ha erről nem feledkeznek meg, azonnal, az első évben kiderül, hogy melyik ország játssza ki a költségvetési előirányzatot, és a mediterrán országok nem az euró övezetbe, de még az EU-ba sem valók.

Ez a nyilvánvaló szakszerűtlenség azért maradt elhallgatott, mert az erős országok bankjainak busás hasznuk származott.

Máig nem tárták fel a közvélemény előtt, hogy mennyit kerestek az erős, puritán országok bankjai a könnyen eladósodott mediterrán országok állampírjain, és hitelezésén.

Jelenleg az euró övezet erős országainak bankjaiban 4.200 milliárd értékű görög, portugál, spanyol és olasz állampapír van a birtokukban, ami után 2-5 százalékkal nagyobb kamatot, vagyis évi 80-200 milliárd eurót kamatjövedelmet könyvelhetnek el a mérlegükben azzal szemben, mintha a saját országik állampapírjait vásárolták volna fel.

A német, francia, belga és holland bankok ennyi fiktív nyereséget mutathattak ki évente. Természetesen ennek a plusz nyereségnek birtokában vígan élhettek.

A bankok nem tudták, hogy a mediterrán országok nem fognak fizetni?

Azt tudták, de azt is, hogy Brüsszel majd a segítésükre siet. Csak azt nem mérték fel, hogy mit fognak ehhez szólni az adófizetők. A német és a francia kormány most ebben a csapdában van. A bankok részvényeinek az ára pedig esik. Most csak esik, de zuhanni fog. A 4.200 milliárd adósságot ugyanis egyszer le kell írni.

A nyugat egésze van válságban

Kopátsy Sándor EG 2011-11-16

A NYUGAT EGÉSZE VAN VÁLSÁGBAN

Ötven éves mániám, hogy a társadalmak fejlődését nem az országokra, hanem azokban az egy lakosra jutó eredmény alapján mérem. Kedvem szerint ez sem csak a nemzeti jövedelemmel, hanem a várható életkorral és az iskolázottsággal.

Örömömre, az ENSZ már ezt a mutatót használja, amikor a tagországok fejlettségét állítja sorba. Már e rangsor is sokat elárul. Ennek alapján nincs nagy ország az első tíz között. A Nyugaton felül a kilenc legfejlettebb között nincs a világpolitikai főszereplői közül egy sem.

Ez a rangsor jelentősen mát mutat, mint az országra vetített növekedés. Az első ötvenben nincs olyan ország, amelyikben a belső népszaporulat meghaladná az egyetlen százalékot.

Ezért örültem meg annak, hogy a The Economist legutóbbi számában egy táblázaton azt mutatja, hogy a nyugati kultúrához tartozó országokban hogyan nőtt az egy laksora jutó jövedelem.

A vizsgált tíz évben az a mutató a leggyorsabban Svédországban nőtt, de ott is csak évi másfél százalékkal. Az EU két erős országában, Németországban, a növekedés nem ért el az 1 százalékot. Franciaországban a felet sem, és Olaszországban fél százalékos volt a csökkenés.

Ehhez azt tegyük hozzá, hogy az Egyesült Államokban is csupán évi 0.7 százalékos volt a növekedés.

Ez a mutató a Távol-Keleten négyszer gyorsabb növekedést mutat. A válságban szenvedő Japánban is gyorsabb a fejlődés, mint az Egyesült Államokban, Kínában pedig hatszor gyorsabb.

Ugyanez az írás többek közt végre arra is rámutat, hogy milyen jelentősége van annak, hogy egy ország eladósodásában mekkora a külföldi hitelezők aránya. Görögország, Portugália és Spanyolország szinte minden adóssága külföldiekkel szemben áll fenn. Olaszországban ez a mutató csak 24 százalék. Tehát az államadósság negyede után kell külföldieknek fizetni a kamatot és a törlesztést. Ez nem magasabb arány, mint a nagy tőkés országok esetében. Ennél is jobban áll Japán, ahol az államadósság szinte maradéktalanul az országon belüli hitelezőkkel szemben áll, és ráadásul ennél nagyobb összegű külföldi állampapír után élvez az ország kamatot, és törlesztést.

Vagyis az általánosan használt mutató, hogy mekkora az államadósság semmit sem ér. Elég, és többet mondó a külföldiekkel szemben fennálló államadósság kamatainak nagyságát a nemzeti jövedelemhez viszonyítva mérni.

2011. november 16., szerda

A devizahitel rejtett emisszió

Kopátsy Sándor PG 2011-11-15

A DEVIZAHITEL REJTETT EMISSZIÓ

A lakosság és az önkormányzatok eladósítását vizsgáló parlamenti bizottság rosszul fogalmazza meg az előző kormányzat felelőségét.

Lényegben az történt, hogy a pénzügyi kormányzat külső forrásból teremtett lakossági, önkormányzati és vállalkozói vásárlóerőt. Amit a közgazdaságtan pénznyomásnak tekint, azt a pénzügyi kormányzat nem a jegybank bankprése nyomta ki forintban, és okozott ezzel azonnali inflációt, hanem a bankokkal adatta ki, devizahitel formájában.

Az ilyen vásárlóerő teremtés lényegében olyan, mint a külföldtől felvett államkölcsön. Azzal a különbséggel, hogy ez esetben nem az állam, hanem a lakosság, az önkormányzatok és a vállalatok adósodnak el a külföld felé.

Amikor a devizahiteleket törlesztik, ugyanúgy pénzt, ezzel vásárlóerőt vonnak ki, mint amikor az állam törleszti az adósságát.

Ezt az átverést fizeti most az EU azzal, hogy a mediterrán országok azzal termeltek az országnak fiktív nemzeti jövedelmet, hogy kifelé adósodtak el. Nálunk a felelőtlen pénzügyi kormányzat kitalálta annak a módját, hogy a brüsszeli hatóságok félrevezetésével, adósítsa el az országot, nem az államot, hanem a lakosságot, az önkormányzatokat és vállatokat. Ezzel hazai nemzeti jövedelemnek mutathatta ki a külföldi devizában felvett hiteleket.

Most a Statisztikai Hivatalnak korrigálni kellene a megelőző két kormányciklus nemzeti jövedelmi adatait, abból levonni a külföldről felvett jövedelmet.

Illusztráció: A lakosság a frankban felvett hitelből lakást épített. Azt, mint nemzeti vagyongyarapodást vették figyelembe, holott annak a hitelösszegnek megfelelő része nem magyar, hanem lényegében svájci vagyon.

A magyar nemzeti vagyonnak az a része, amire devizahitel van táblázva, lényegében nem magyar, hanem külföldi vagyon.

Amit pedig a devizahitelből elköltöttek, az sem magyar jövedelem volt, hanem külföldi.

Ideje volna, ha Brüsszel olyan mérlegeket követelne, amiben az ilyen csalások azonnal meg jelennek.

2011. november 11., péntek

Ahogyan Róna Péter az euró válságát látja

Kopátsy Sándor PG 2011-11-10

AHOGYAN RÓNA PÉTER AZ EURÓ VÁLSÁGÁT LÁTJA

Róna Péter az euró övezet válságát a német hegemónia tudatos megnyerésére egyszerűsíti le. Azt tételezi fel, hogy Németország az euró övezetet tudatosan arra használta fel, hogy a gyengébb országok felett kiépítse a hatalmát.

Az euró övezet kialakítása azért nem vált be, azért vezetett pénzügyi válsághoz, mert ostobák hozták létre. Az ugyan igaz, hogy ebben az ostobaságban a németek élenjártak azzal, hogy az Európai Unió, és azon belül a közös valuta minél szélesebbé nyitását szorgalmazták. Az is igaz, hogy ez oda vezetett, hogy nyilvánvalóvá vált a fejlett országok fölénye.

A közgazdaságtan elvi hibája, hogy minél homogénebb gazdasági közösséget létrehozhatónak tartja. Ebben szinte minden politikus egyetértett, hogy a lemaradókat segíteni kell. Ezt minden európai ország igyekezett a saját határain belül megvalósítani. Ebben a marxisták jártak az élen. Minden tervgazdaságban jellemző kiemelt feladat volt a lemaradt térségek felemelése.

A Szovjetunió drágán fizetett azért, hogy az erőforrásaiból aránytalanul sokat áldozott a szűzföldek megművelésére. Nem látta be, hogy a mezőgazdasági befektetések hozadéka az adottságokkal arányos.

Magyarországon is ezt a politikát követtük. Az országon belüli egyenlőtlenséget akartuk csökkenteni.

Franciaországban is a tervezés kiemelt célja volt a kevésbé fejlettek felemelése.

A Német Szövetségi Köztársaság kivétel volt ebben a tekintetben. Az ország szövetségi államokra való osztódása eleve megnehezítette az ilyen területi kiegyenlítődést erőltető, állami szintű politikát. A két Németország egyesítése után azonban példanélküli áldozatot vállalt magára a kormány a keleti térség felemelése érdekében.

De ez a kiegyenlítési igyekezet a leglátványosabb Olaszországban volt. Az ország északi fele elképesztő áldozatokat hozott az ország elmaradottabb déli felének felemelése érdekében.

Annak ellenére, hogy ez az igyekezet mindenütt kudarcot vallott, az Európai Unióban tovább élt. Ebből fakadt, hogy a közösség forrásainak indoktalanul jelentős hányadát mezőgazdasági támogatásokra fordították, azt az ágazatot akarták felemelni, amelyik felemelése a legreménytelenebb, és a legindoktalanabb volt. Ebből fakadóan, hogy minél elmaradottabb volt egy térség, annál jelentősebb volt a mezőgazdasága, tehát annál többet kapott a közös forrásból. A hozzájárulásához képest a legtöbb támogatást a mediterrán térség déli része kapott. Az Alpoktól északra a franciák jártak a legjobban.

Annak ellenére, hogy az elmaradottabbak felemelése sehol nem járt eredménnyel, ez a szamaritánus, támogatás az euró övezet kiépítésében is érvényesült. Aligha lehet ostobább elképzelést a gyakorlatba ültetni, mint azt, ha a különböző fejlettségi szintű, és különböző kultúrájú országoknak közös valutát vezetnek be. Ez csak csődhöz vezethet. A csőd be is következett. Egyelőre csak Görögországban, de be fog következni mind a négy mediterrán államban is.

Hogyan is keletkezett a mediterrán országok pénzügyi ellehetetlenülése?

Ezek az országok felértékelődtek azzal, hogy mögötte állnak a pénzügyi tekintetben erősek, mindenek előtt Németország. Ezek az erejükhöz képes viszonylag olcsóbban kaptak hiteleket, mert a hitelezők tudták, hogy ott állnak mögöttük a sokkal erősebbek. Márpedig a dél-mediterrán népek még a magas kamatok mellett is vígan adósodnak, a reálisnál olcsóbb hitelek esetén meg gyorsan eladósodnak. Brüsszel pedig nem figyelt fel arra, hogy ezek az országok fizetésképtelenekké válnak. Csak azt nézték, hogy mekkora az államadósság, nem annak a terhét. A pénzpiac ugyanis nem olyan ostoba, mint a politikusok, látva az eladósodást, egyre emelték a kamatokat.

A gazdasági tekintetben erős, és takarékos népek bankjai is kaptak az üzleten, ész nélkül vásárolták a mediterrán tagállamok euróban kibocsátott hiteleit, hiszen azok az otthon elérhető hitel kamatokat messze meghaladták. Bezzeg, a hazai hiteleket megvették a náluk óvatosabbak. A puritán északnyugti országok bankjai sok százmilliárd eurót kerestek a vakon eladósodó déli tagállamok állampapírjain. Ők még inkább bíztak abban, hogy az országuk politikai vezetése állni fogja a tagországok euróban felevett adósságát. Nem merik bevallani, hogy ostobán kiszélesítették az arra éretlen országokra is a közös valutát.

Az eddigi tények tanúsága szerint jogos volt a feltételezésük. A német politikai vezetés az adófizetők pénzéből menti a menthetetlent, önti, és önteni fogja a pénzügyi támogatást a felelőtlenül eladósodottaknak.

Róna Péter e tények mögött a német imperializmus cselszövését látja. Pedig a tények az ostobaságukat bizonyítják.

Ideje volna belátni, hogy az imperializmus többé már nem üzlet, sőt egyre többe kerül. Ezt a németeknél jobban, talán senki nem tanulta meg.

A kevésbé fejlett térségek feletti uralom már nem üzlet, hanem egyre költségesebb luxus.

Minden ország akkor a legerősebb, ha a nálánál kevésbé fejlettekkel nem köti össze a sorsát. Ez nemcsak az országokra, de a politikai uniókra, és még inkább a pénzügyi közösségekre igaz.

Az euró csak akkor lehetne a dollárnál keményebb valuta, ha csupán a puritán nyugat-európai népek közös valutája volna.

2011. november 8., kedd

Történelmi feladatok

Kopátsy Sándor PP 2011-11-04

TÖRTÉNELMI FELADATOK

RLŐSZÓ

Jelenleg nincs Magyarországnak nagyobb gondja, mint az egymillió új munkahely teremtése vidéken, főleg képzetlen a munkafegyelemtől elszokott emberek számára, és olyan feladatokra, aminek alacsony az egy munkahelyre vetített tőkeigénye, és a faladatra az országnak komparatív előnye van.

Szerencsére, van ilyen ágazat. Az öntözéses kertgazdaság, és a modern haltermelés. Mindkét ágazat megfelel az ország előtt álló kihívásnak.

A harmadik feladat az országot hozná gazdaságföldrajzi tekintetben közelebb a nyugat-európai piacokhoz.

A negyedik és ötödik feladat is komparatív előnyünkre épül, és deviza bevételeket jelent.

I.

KERT-MAGYROROSZÁG

AZ INTELLEKTUÁIIS INDÍTATÁS

Az intellektuális indítatást Németh László, az orvosból lett író és gondolkodó, első nagy tanítómesterem adta. Lelkesen fogadtam, a Kert-Magyarországról írt elemzését. Azóta ezerszer megerősödött bennem, hogy a kertészet intellektuális munka. Szinte folyamatosan kell döntéseket hozni. Ugyan ez az a mezőgazdasági ág, ahol a gyakorlatban is szükség van a tudomány eredményeinek ismeretére, de ezeket értelmiségi módon kell alkalmazni. Amit ő akart, azt a disz kertészek, a faiskolások, a minőségi bortermelők ragyogóan megoldják. Az országnak azonban a bulgárkertészettől, majd a fóliázóktól kell tanulni, helyesebben ezen elindulva, a hollandoktól, ma pedig az öntözés nálunk járható módját és profilját a Kaliforniától és Izraeltől.

A KERTÉSZETHEZ VALÓ FOGÉKONYSÁGOM

Díszkertész nagyapám, és kertészkedő apám hatására mértem fel, hogyan lehetne jelentős tőke nélkül, de sok munkával a kertészkedés útját követni. Első példát apám mutatta, aki a hétszáz négyszögöles kertünkben többet termelt, mint a korabeli parasztság húszszor nagyobb földön.

A bolgárkertészek példájában pedig azt láttam, hogy lényegében balkáni technikával, de nagyon sok munkával egységnyi földön a magyar átlag tízszeresét, illetve annál is többet termeltek. Ehhez csak vízre, és sok-sok munkára volt szükségük.

A háború alatt egy zöldségkereskedővel hozott össze a sorsom. Mellette láttam, hogy milyen nagy szerepe volt a Kecskemét környéki parasztoknak a háborús főváros zöldség- és gyümölcsellátásában.

A követendő példát Somogyi Imre mutatta, aki csepeli munkás létére az Ormányságban tanította kertészetre a parasztokat. Életem egyik szomorúsága, a sok öröm mellett, hogy ezt az embert nem emlegetjük a hőseink között. A háború után még népi kollégiumot még neveztek el róla, de mára már csak néhány öreg tudja, ki volt, és hogyan szolgálta célját. Én a magyar munkásság legszebb alakjának tartom.

A háború után a vidéket járó munkám mellett azt láttam, hogy az éhező fővárosba hogyan hordják fel 50-70 kilométerről lovas kocsival az árut a parasztok.

A bolsevik nagyüzemi mánia idején a kertészkedés helyett szőlőt, és nagyüzemi üvegházas kertészettel próbálkoztak. Ma már a munkások százait, ezreit foglalkoztató nagyüzem a külterjes mezőgazdaságban sem versenyképes a családi farmergazdaságokkal, nemhogy a kertészetben. Amennyire ezt nem vette tudomásul a hivatalos agrárpolitika, annyira érezték a parasztok. Elkezdtek fóliázni. Ez lett a magyar mezőgazdaság egyetlen versenyképes ágazata.

A Kádár-korszak agrárpolitikája ugyan sikereket ért el a nagyüzemi mezőgazdaság technikai modernizációjában, és a szocialista táborba irányuló exportban, de a költségei nagyon magasak voltak. A rendszerváltás követő ostoba agrárpolitika ideológiai gyűlöletből verte szét azt is, amire a versenyképes farmergazdálkodás épülhetett volna.

A Paksi Atomerőmű építése impulzust adott arra, hogy végre volna az éjjeli órákban olcsó energia arra, hogy a Duna vízét a Duna-Tisza hátságára felemeljék, amit aztán már gravitációval lehetne szétosztani az öntözött földeken.

AZ UNIÓS SZEREPVÁLLALÁS

A Duna-Tisza köze a 27 országból álló Európai Unió egyetlen olyan térsége, amit az isten is öntözéses kertészkedésre teremtett.

- Ideális az éghajlata. A jó minőségű gyümölcs, zöldség, virág termeléséhez ugyanis sok napsütés, száraz levegő kell, vagyis kontinentális éghajlat. Ilyen pedig csak nekünk és csak itt van.

- Bőven van olcsón elérhető vize. A Duna vízhozamának néhány százaléka lehetővé tenné a térég öntözését. Végre felismerhetnénk, hogy a mi adottságunk: a kertészkedésre alkalmas munkaerő, kedvező éghajlat, laza talaj és az olcsó víz.

Az önözéses kertészkedés csúcsa Kalifornia és Izrael, ahol a fejlett infrastruktúra mellett, homokos talajon, és sok napsütés mellett kertészkednek, annak ellenére, hogy kevés illetve nagyon kevés és nagyon drága a vizük.

- E térség lakossága a vállalkozásra termett. Ez a képesség minden természeti adottságnál is fontosabb feltétele a sikernek. Tudományos igényességgel Erdei Ferenc tárta fel, majd a szocialista évtizedek tették nyilvánvalóvá, hogy az itt élő lakosság vállalkozásra termett.

NAGY ADOTTSÁGUNK

Hetven éve vagyok az Alföld öntözésének megszálltja. Az idő egyre inkább igazol. Európában a legnagyobb kertészeti adottság a magyar Alföld, mindenek előtt a Duna-Tisza köze. Ehhez ideálisak a gazdaságföldrajzi adottságai.

- A Duna és a Tisza tízszer annyi vizet hordoz, mint ami elegendő a térség minden önözési adottsága kihasználásához.

- Az EU térség leginkább kontinentális éghajlatú térsége, ahol a meleg és napsütéses tavasz, nyár és ősz garantálja a jóízű termést.

- A laza talaja ideális az öntözéses gazdálkodáshoz. Gyorsan feltárja a műtrágyát, mer sok benne az oxigén. A talaja esős után is járható, a művelés és fuvarozás során nem károsodik.

- Az öntözhető terület jelentős hányada az öntözés nélkül értéktelen, alig hasznosítható terület.

- Bőven van hozzá munkaerő, és már annak a szakmai ismeretei és iskolázottsága sem hiányzik.

A DUNA-TISZA CSATORNA

Azt csak mérnökhallgató koromben tudtam meg, hogy a két háború között elkezdték a Dunát-Tisza Csatorna építését, amit aztán abba is hagytak. Amiről nem tudtam, azt most Ormos Mária tanulmányában olvastam. 1927-ben, Bethlen Párizsban kilincsel hitelekért, és itt említi meg az Alföld öntözési tervét. A Rothschild bankház fantáziát látott az elgondolásban, és 500 millió dolláros, mai értékén 250 milliárd eurós tervet dolgozott ki. Ennek nagyságát akkor tudjuk felmérni, ha figyelembe vesszük, hogy Bethlen akkor hetvenmillió dolláros konszolidációs hitelért kilincselt. Azonban az antiszemita magyar kormány a szidó fiatalok egyetemi tanulását korlátozó törvényének visszavonás nélkül nem számíthatott a zsidó bankház hitelére.

A Duna-Tisza közének öntözhetővé tétele történelmi mértékű tett, ami az EU számára is lehetővé teszi a jobb zöldség- és gyümölcsellátást. Ezért Brüsszelre is lehet támaszkodni.

Ajánlatosnak tartom, hogy a hollandokat fogadjuk be az előkészítő munkákba. Ők e szakmai legsikeresebb, legtapasztaltabb ismerőit. EU pénz, és holland tapasztalat nélkül sokkal lassabban és drágábban valósítható meg e terv.

A mintaüzemek létesítésére fel kell kérni egy-egy kaliforniai és egy izraeli elismerten sikeres vállaltot. A Duna-Tisza közének öntözése az EU zöldség- és gyümölcsellátásának legjobb és legolcsóbb megoldása.

CSATORNA VAGY CSŐVEZETÉK

A Duna-Tisza csatorna gondolata a belvízi szállítás megoldását is szolgálta. Annak idején ennek nemcsak országos, de üzemgazdasági jelentősége is volt. Évezredek óta az üzemen belüli és a belföldi szállítás leghatékonyabb, legolcsóbb formája a vízen való szállítás volt. Fokozottan vonatkozott ez az öntözővíz mozgatására is.

Közben azonban az önözéses kertészetben technikai és gazdasági fordulat állt be az öntözővíz szállátásában és a termékek mozgatásában.

- A víz nagyon megdrágult, azzal takarékoskodni kell. Különösen érvényes ez a száraz éghajlatú, homokos talajú térségekben. Az egyes üzemek fogyasztását mérni kell.

- A csővezetékek építése és üzemeltetése lényegesen olcsóbbá vált. Ugyanakkor megszűnteti az elszivárgási és párolgási veszteséget.

- Az idő nagyon megdrágult. A minél gyorsabb piacra juttatás elsődleges gazdasági feladattá vált. Ezért szinte minden szállítási feladatot közúti járművekkel kell megoldani.

Az öntözővizet csővezetékek hálózatával kell elosztani.

1. Olcsóbb és gyorsabb a kiépítés és karbantartás. A jelenlegi technikai adottságok mellett az öntözőárkok kiásása ugyan olcsó és gyors, de szigetelésük és állandó karbantartásuk költséges.

2. Nincs párolgási és elszivárgási veszteség. A nyílt csatornákon nagy az elszivárgási és párolgási veszteség. A modern öntözéses termelés egyik kulcsa a vízzel való takarékosság.

3. Áthidalásokhoz nem kellenek műtárgyak. A talajban süllyesztett csövek felett nem kellenek műtárgyak. Ezek kiépítése drága, a hiányuk pedig költségnövelő.

4. Ellenőrizni lehet a felhasználást. Nagyon fontos, hogy a víz használata ellenőrizhető, mennyisége mérhető legyen.

5. Akadálytalan anyag-, gép- és árumozgatás. Az öntözéses gazdálkodásban a csökkenthető gép-, anyag- és árumozgatásnál is fontosabb jövedelmezőségi tényező az idő.

AZ OLCSÓ ÉJSZAKAI ÁRAM HASZNOSÍTÁSA

Az már néhány generációs állom, hogy az Alföld alatt rejlő, részben már feltárt melegvízzel fűtsenek télen a kertészek. Régi állom, de nem sokat ettünk a megvalósításáért. A Széchenyi Terv ugyan beindította a melegvizes források turisztikai célokra való hasznosítását, de az is eléggé megfeneklett. Abban csak akkor lesz nagy üzlet, ha a skandináv államok reumás, száraz levegőre vágyó lakosságát sikerül mozgósítani.

A nagy lehetőséget abban látom, ha a politika felismeri, hogy egyetlen más ágazat nem képes annyi folyamatos munkahelyet teremteni a jelenlegi munkanélküliek számára, mint az egész évben folyó kertészkedés, vagyis az üvegházak működtetése. Ennek kiszélesítése akkor is megéri, ha ehhez állami segítség is kell. Olcsóbban ugyanis nem lehet a jelenlegi tartós munkanélküliséget jelentősen csökkenteni, mint az évben folyamatos kertészkedéssel.

Ennek két útját párhuzamosan kell járni. Egyrészt hasznosítani kell a már feltárt melegvizet, és újabb kutakat fúrni, másrészt az éjszakai áramszolgáltatást megszervezni és támogatni. A Paksi Atomerőmű eleve páratlan lehetőséget biztosít nyáron az öntözővíz kiemelésre, elosztásra, télen pedig a fűtésre. Még nem láttam olyan számításokat, amelyek kimutatták volna, hogy milyen olcsón érdemes éjszakai áramot a paksi feleslegen túl is termelni a kertészetek fűtésére. A nagy erőművek éjszakai leállítása ugyanis viszonylag költséges.

AZ ÖNTÖZÉSES GAZDÁLKODÁS MUNKAERŐIGÉNYE

Jelenleg a magyar gazdaság legnagyobb gyengesége abban rejlik, hogy a versenyképes ágazatok nem tartanak igényt a képzetlen munkaerőre, aminek következtében a munkaerő alsó minőségi ötödében katasztrofálisan alacsony a foglalkoztatás. Ez a nyomás a távol-keleti olcsó import és a leszakadt rétegek gyors népszaporulata, és erkölcsi süllyedése következében csak növekedni fog. A legsürgősebb feladat mintegy hatszázezer képzetlen munkás számára munkaalkalmat biztosítani.

A világgazdaságban csak két megoldást ismerünk e problémára. Kaliforniát és Izraelt. Ez ma a világ két legfejlettebb tudományra és technikára épülő állama, ahol a legmagasabb a munkaerővel szemben támasztott minőségi igény. Ezért a legkisebb volna a képzetlen munkaerővel szemben támasztott mennyiségi igény. Ennek ellenére a két állam nagyszámú képzetlen munkaerőt importál.

Kalifornia nemcsak a saját képzetlen munkaerejét foglalkoztatja, hanem a világ legnagyobb arányú ilyen importra is szorul. Főleg Mexikóból, legálisan és illegálisan évente milliónyi munkaerő vándorol be, akiknek nagy többségét az öntözéses földművelésben és az ahhoz kapcsolódó ágazatokban foglalkoztatják.

Az öntözéses mezőgazdaság ugyan az infrastruktúra, a szaktudomány, és a vállalkozó szellem tekintetében a legmagasabb igényt támasztja a vezetőkkel szemben, de ezekhez viszonyítva ebben az ágazatban a legmagasabb a képzetlen, csak betanított munkaerő igény aránya.

Magyarországon kivételesen magas az agármérnökök aránya, akik közül ugyan kevesen vannak, akik az öntözéses gazdálkodás modern formáira vannak felkészítve, de az átképzésük könnyen és gyorsan megoldható.

AZ OROSZ PIAC

A Kert-Magyarország kiépítésére a nyugat-európai országok piaca és a magas mezőgazdasági árak mellett új lehetőséget is kínál az orosz piac.

A magas világpiaci olaj és földgáz árak mellett az orosz társadalom felső tizedében megnőttek az élelmezési igények, mindenek előtt a friss zöldség és gyümölcs iránt. Ugyanakkor a térség történelmi ellátója, a Kaukázus politikai feszültségek tere lett, mind gazdasági, mind politikai tekintetben bizonytalanná vált.

A kiesés pótlására a legkedvezőbb lehetőséget a magyar kertészkedő mezőgazdaság kínálhatja.

A fentiek mellett számítani lehetne arra, hogy az orosz tőke, ami ma sehol nem olyan bőségben áll rendelkezésre, mint Oroszországban, bevonható volna az önözéses gazdálkodás tőkeigényének biztosításában.

Az alföldi homokok öntözése egyébként is felveti, hogy ne csak a magas minőségi igényű nyugati piac álljon rendelkezésre, hanem a közepes minőséget is el lehessen adni. Ez a közepes minőség is csak találna piacot.

Ezt az elgondolást államközi szerződéssel kellene elindítani és megalapozni.

A húszadik évét fejezi be a rendszerváltás, mégsem tudatosult, hogy mi volt az a végzetes hibája, ami miatt a bukása elkerülhetetlenül bekövetkezik.

A neoliberális gazdaságpolitika gyorsan felszámolta a mérlegveszteséges vállaltokat, és feladta a harminc éve folyó agrárpolitikát. Ezzel felszámolt másfélmillió munkahelyet. Ezek négyötöde a vidéken dolgozókat érinttette. Európa egyik legmagasabb foglalkoztatású országából a legkevésbé foglalkoztatóvá tette. A rendszerváltás előtti magyar gazdaság egyik erénye volt, hogy nemcsak mindenki számra biztosított munkát, de az abból kimaradtakat megbélyegezték, és a munkahelyen eltöltött időn túl példanélküli mértében volt alkalom a maszekolásra.

Azt, hogy a nagyon alacsony foglalkoztatásból fakad minden politikai, erkölcsi, gazdasági és pénzügyi nehézségünk, az illetékesek máig nem hajlandók tudomásul venni.

A hatalom átvételére készülő Fidesz az első, amelyik programja azzal kezdődik, hogy egymillió új munkahelyet kell teremteni. Ebből az egymillióból egymilliót a főleg vidéken élő, képzetlen, a társadalmi munkamegosztásból húsz éve kizárt réteg számára kell létrehozni. Vagyis nem általában van szükség egymillió új munkahelyre, hanem ezt döntően a vidéken kell megoldani.

Erre az egyetlen lehetőség a mezőgazdaságban kínálkozik, mert a belterjes, kertészkedő mezőgazdaság az egyetlen olyan ágazat, ahol a betanított munkaerőt is lehet világszínvonalon hasznosítani. Nagyon gyorsan hozzá kell látni ahhoz, hogy a jelenlegi külterjesen gazdálkodó mezőgazdaságot kertgazdálkodóvá tegyük. Szerencsénkre, erre a feladatra nálunk alkalmasabb ország nincs a kontinensen.

A belterjes mezőgazdaságnak mindkét alapfeltétele adott. Egyrészt a gazdaságföldrajzi adottságaink egyedülállóak, másrészt van potenciális felvevőpiacunk.

Ami a gazdaságföldrajzi adottságunkat illeti.

A kertészkedéshez napfényre, melegre, száraz levegőre, homokos talajra, és sok vízre van. Ezekben nincs versenytársunk. Ennek ellenére ezzel a páratlan lehetőséggel felháborítóan rosszul éltünk.

Homoktalaj százszor több van a világon, mint amennyi kertészkedésnek szüksége lehet. Ezek azonban mind vízhiányban szenvednek. Elgondolni is nehéz, hogy mit termelnének Kaliforniában és Izraelben, ha ott folyna a Duna é a Tisza.

Ami a piacot illeti.

Minden öntözéses térség nagyon messze van a piacokhoz. Megint elég Kaliforniára és Izraelre gondolni. A termelt árúk többségét több ezer kilométerre kell szállítani, hogy piachoz jusson. Ehhez képet szomszédság Európa egész nyugati fele. A nyugat-európai piac azonban túlságosan igényes ahhoz, hogy minden megtermelt minőséget átvegyen. Ehhez számukra itt van az orosz piac, ahol a magyar gyümölcs, zöldség, bor minden minőségi választéka, megfelelő áron, keresett termék.

A Kert-Magyarország csak a nyugati és a keleti piac két lábán képes akkorára nőni, hogy egy millió betanított munkásnak állás, jövedelmet tudjon adni.

Tudom, hogy a neoliberális közgazdászok számára az egymillió új munkahely tíz év alatt is csak irreális állam, de a nyugat- és a kelet-európai piacra épülő Kert-Magyarország ezt öt év alatt is elérheti. Ebben a fenti két piac segítségére is számíthatunk.

III.

A DUNA MEGFORDÍTSA

Nemzetünk történelmének egyik kulcsa a tény, hogy a Kárpát Medencében telepedtünk le. Ennek gazdaságföldrajzi adottsága mindennél jobban determinálta történelmünket. Egészen a jelenkorig, a Nyugathoz való tartozást mértékét determinálta, hogyan érhető a tenger.

A vasúthálózat kiépülése előtt a nem nagyon értékes holt áru, alig volt egynapos járóföldnél hosszabb távra nem volt olcsón szállítható. Tehát, ami álló, vagy lassan folyóvízen nem volt szállítható, nagyon távol volt. Nagyon sokat mondana az olyan térkép, ami azt mutatná, hogy a holt áru honnan volt a nyugat-európai tengerpartok közelébe szállítható. Ilyen térképéről kiderülne, hagy gazdasági tekintetben a Nyugathoz, vagyis az Atlanti Óceánhoz nálunk sokkal közelebb voltak nemcsak a balti országok, Lengyelország, Csehország, a Balkán, de még Románia és Ukrajna is. A holt áruk esetében még Bajorországból és Ausztriából is a fenti országoknál messzebb voltak a Nyugattól. Az óceánok gőzhajókkal való meghódítása után a világ minden kikötője is.

Ennek volt a következménye, hogy a vasút megjelenése előtt, tőlünk a holt áruként csak a nemes- és színesfémek voltak a nyugati piacra elérhetők. A vasút előtt, a lényegében mezőgazdasági adottságú országunk csak a lábán elhajtható állatokat tudta a nyugati piacokra eljuttatni.

A vasút, a személyek, és az áruk szempontjából tizedére csökkentette a Nyugathoz való távolságunkat. A belvízi s7állítás azonban megoldatlan maradt a Duna térsége számára. Ezt a tényt a bajorok, az osztrákok felismerték, és vállalták a Rajnával való összeköttetés óriási költségét. Megépítették az összekötő csatornát, és a vízfolyás lassítását szolgáló mintegy két tucat műtárgyat. Ez már a befejezéshez közeledett, amikor Csehszlovák kezdeményezésre felvetődött, hogy Magyarországgal közösen építsék ki a Pozsony és Komárom közötti gyors folyású, és állandó kotrást igénylő szakaszt, ezzel befejezve a Fekete Tenger és az Atlanti Óceánnal összekötő korszerű belvízi utat. Magyarország, ha nem is lelkesen, de az együttműködést vállalta. A hidegháború végére a szükséges két duzzasztó megépítése is elkezdődött.

A magyar zöldek vezetése alatt felerősödött a Nagymarosi Duzzasztó elleni hadjárat, és ennek hatására, a rendszerváltás során kihátráltunk a terv megvalósításából. Ennek következtében a mintegy négyezer kilométeres korszerű belvízi út közepén Komárom és Pozsony között maradt egy olyan szakasz, amin a szállítási költség és a mederápolás drága maradt. Magyarország számára ennél nagyobb kárt semmi sem okozhatott volna.

Sajnos a Fidesz is egyik élharcosa volt ennek a károkozásnak.

2011-ben, amikor Magyarország adta az EU elnököt kiváló alkalom kínálkozott volna arra, hogy a hiányzó egyetlen gát megépítést az EU saját ügyének tekintse, és a létesítését megkülönböztetetten támogassa. Elmulasztottuk.

Amelyik kormány megoldja a Komárom feletti szakaszon a duzzasztást, beírja a nevét a magyar történelembe.

Sajnos, e létesítmény megszállott ellenzőinek többsége a Fideszen belül van.

II.

A HALASTAVAK ORSZÁGA

Magyarország második nagy komparatív előnye, hogy szinte korlátlan mennyiségű vízzel, és domborzati adottságokkal rendelkezik a halastavak működtetéséhez.

Ez az adottságunk a jelenkorban vált történelemformálóvá.

Az elmúlt néhány évtized során jelent meg a halbiológiai forradalom, és kínálkozik fajunk történetének egyik legnagyobb technikai forradalmává.

Fajunk százezer éves történetében, ezelőtt mintegy ötezer éve, a földművelés jelentette a legnagyobb változást. Azóta minden osztálytársadalom erre épült. A föld felületének alig harmadát alkotó szárazföld tarja el egyre nagyobb megtereléssel a jelenleg már hétmilliárd embert. A biológiai forradalom jelenleg a tengerek megművelésében jelentkezik. A 20. század második felében jelent meg a sós vizek, vagyis a tengerek megművelése, vagyis a tengerbe telepített farmok működtetése. A tengeri halászat eddig csupán abból állt, hogy egyre korszerűbb technikával gyűjtötték össze a tengerben élő halakat. Vagyis a tengeri halászat gyűjtögetés volt.

A vízben való termelésre fordítását az édesvízi halastavak jelentették. Ez alig jelentett többet, mint a földművelés egy formáját. A természetes édes vizekben történő halászat ugyanolyan gyűjtögetés volt, mint a tengeri halászat. Azt gyűjtötték be, amit a természet adott.

Jellemző módon a biológiai forradalom állatnemesítő részében a háziállatokhoz képest alig kapott figyelmet, a haltenyésztés, a halfajok nemesítése. Ez csak mintegy öten éve került figyelembe. Ez a rövid idő is elég volt arra, hogy szédítő eredményeket érjenek el. A forradalom a lazacok tengeri farmokban való tenyésztésével, nemesítésével, tartásával kezdődött. Ma már a lazactermelésnek kis hányada, amit a természet szolgáltat.

Pár évtizede a Távol-Keleten hasznosítják a nyugati halbiológusok óriási kutatási eredményeit, és a lazactermelők csodálatos tapasztalatait, ennek eredményeiként példátlan eredményeket értek el. Kínában ahol évezredek óta, szinte az egyetlen jelentős állati fehérjeforrás volt a haltermelés, húsz év alatt négyszeresére nőt. Vietnámban tíz éve, évi 15 százalékkal nő a haltermelés.

Ezek világtörténelmi események, hiszen Kelet-Ázsia kétmilliárd lakosát nem lehet a tengerben élő halak kifogásával kielégíteni. Márpedig az agyfejlődés, tehát a szellemi fejlődés szempontjából a hal az ideális táplálék.

Tekintettel arra, hogy Magyarországra az ország területének ötször nagyobb területről folyik át a víz, és a domborzati viszonyok kedvezők a halastavak kiépítésére, korlátlan lehetőségek kínálkoznak az édesvízi haltermelésre.

Ehhez járul, hogy a modern haltermelés többségében képzetlen, beletanuló munkaerővel működhet. Erre a magyar cigányság viszonylag alkalmas, mert nem igényel nehéz fegyelmezett munkát, ugyanakkor egy halastó fogadhat vendéghalászokat, akiket fogadni, vendégül látni, szórakoztatni kell. Képzett szakmai vezetést, a fajták megválasztását, tartási módját kívülről lehet megoldani. Elég tehát, ha a haltenyésztés vezetése magas színvonalú.

A tapasztalatok átvételére a hazánkban agrárdiplomát szerzett több száz Vietnámiból kellene néhány a nagyon sikeres, halgazdaságban dolgozók közül visszahívni. Minden bizonnyal akadna közöttük jelentkező.

Az olyan vidéken, ahol jelentős a cigány etnikum, egy-egy halastó üzemeltetésére cigányszövetkezeteket lehetne létrehozni. Ezek alkalmasak a cigány tagsággal való bánásra, a tolvajlások megakadályozására. Ugyanakkor a vendéglátásra is. A legdrágábban értékesített hal az, amit a sporthorgászok fognak ki.

Számos területen indokolt a tavak fenekét fóliával borítani. Ismereteim szerint a szükséges fóliák gyártásában világszínvonalon vagyunk.

Az édesvízi halakban Európa mindig szegény lesz, tehát az értékesítésük sem lehet gond.

Ausztráliában jártam olyan farmon, ahol a csalás egyik tagja, japánban nagyon drága édesvízi rákot tenyészt. Húsz hektáron akkora termelési értéket ér el, mint a testvére 2.000 hektáron gabonával. Nálunk még az ilyen irányú fejlesztésnek nyomával sem találkoztam.

Nem vagyon a tárgyban szakember, de közgazdászként látom, hogy fajunk éltében óriási esemény, hogy elkezdődött a vizek művelése. Márpedig ebből kétszer annyi van, mint a szárazföldek. Amíg az utóbbinak fele hasznosításra nem, vagy alig alkalmazható, a tenger halai, puhatestűi mindenütt ideális életkörnyezetben vannak, amit nem érint az időjárás, a talaja minősége. Aki ebben az elsők között kezdi, óriásiak a lehetőségei.

Tegyük hozzá, hogy egyelőre ez az egyik legkisebb tőkeigényű gazdasági ágazat.

IV.

A RITKAFÉMEK FELTÁRÁSA

A biológia betört a fémek kinyerésének területére, a technika pedig ezen a téren egyre éhesebb egy sor olyan fémre, amire eddig nem volt kereslet.

Ma az elektronika, számos tudomány szinte minden fémet, a földfémeket is, bizonyos feladatoknál nélkülözhetetlennek tartja. Ezek többsége a múltban nemcsak elérhetetlen, de értéktelen is volt. Most a többségük az aranynál is drágább.

A fémek közül sok ezer éven át a kohászat csak néhány legfontosabbat tudta biztosítani. A kinyerésük óriási energiaigénnyel járt. Szám szerint a többségüket csak a tudomány ismerte, csak az volt kíváncsi rájuk.

A keresletüket az elektronika támasztotta fel, és a kinyerhetőségükben a biológia hozott forradalmat. A fémek kohászati termelése mellett megjelent a biológiai úton, baktériumokkal történő kinyerésük is. Ez két okból jelentett forradalmat. Egyrészt, a kohászathoz viszonyítva, alig van energiaigényük, másrészt a kis fémtartalmú ércek is hasznosíthatóvá váltak.

Az ércekben nagyon sok fém lehet, és van jelen, de eddig a kohászat az ércekből csak egy, legfeljebb néhány fémet olvasztott ki. Az érdeket csak ezek kiolvasztása érekében hozták a felszínre. Ezért a nemes, és a színes érc bányák meddőhányóiban bennmaradtak az olyan fémek, amelyeknek csak ma van értéke, és csak ma van kitermelhetősége.

A biológiai forradalom azonban szinte minden fém kitermelhetőségét megoldotta, méghozzá azokét is, amik csak kis hányadban vannak jelen. Ez a technológia felértékelte a sok évszázados meddőhányókat, amiből csak egy, vagy csak néhány fémet nyertek ki. A baktériumokkal azonban ki lehet nyerni a meddőhányók minden fémét. Méghozzá ezek ércét nem kell mélyről kibányászni, hiszen a felszínen felhalmozva fekszik. A kinyerés energiaigénye kis hányada a kohászati eljárásnak, és egyszerre számos fém kinyerhető.

A technológia lényege, az érc megőrlése, és a porított ércnek lúgos oldatban való tárolása, amibe betelepítik a kinyerendő fémeknek megfelelő baktériumokat, és néhány hónapig hagyják, hogy a baktériumok kikeressék a megfelelő fémet. Ezt követően megfelelő eljárással kell kiszelektálni a baktériumokat, majd azok pusztulása után kinyerték a megfelelő fémet.

A technológia már ismert és működik. Európában az eljárást a finnek vették át először az észak-amerikai kutatóktól.

Magyarország szempontjából a biológiai fémkinyerés ígéretes. Európa nyugati felén ugyanis a Kárpát Medence gazdag színesfém vagyonban. A trianoni határ két oldalán helyezkednek el azok a vulkanikus hegyek, amelyek fémércben gazdagok. Ezek többségét évszázadok óta bányászták. Tehát nemcsak kitermelhető ércet rejtenek, hanem a meddőhányói is gazdagok.

Ez első, és nagyon sürgős feladat az ország területén lévő meddőhányók fémtartalmának a felmérése, és a finnekkel való közös vállalkozások beindítása.

V.

AZ ALTERNETÍV ENERGIA

A műszaki emberek divatos lázzal keresik az alternatív energiaforrásokat. Hetven éve attól félnek, hogy elfogy az olaj, harminc éve, hogy a földgáz, amit előtte évtizedeken keresztül a levegőbe engedtek, mire az olajnál is hatékonyabb energiahordozónak bizonyul, ugyancsak pótolandó energia-hordozónak bizonyul.

Az 50-es években magam is kíséretezem a biogázzal, mert a Pécsi Állami Gazdaság hizlaldájában problémát jelentett a trágyától való megszabadulás. Hamar rájöttem, hogy ez is maradjon az Indiában hasznosulható energiaforrás.

A 20. század végére létrejöttek a technikai feltételei a nap és a szél energia, végül a geotermikus energia hasznosításának. Mindhárom energia hasznosításában tudományos forradalom folyik. Ennek ellenére még egyik sem versenyképes a szén, az olaj és a földgáz felhasználásának hatékonyságával. Ez egyik esetben sem jeleneti azt, hogy mindegyikben néhány évtizeden belül létre lehet hozni a versenyképességet. De a hazai energiaellátás szempontjából nagyon nem mindegy, hogy miben vállalunk szerepet.

A biomasszából való energiatermelés esetében jelentős mennyiség csak reménytelenül drágán érhető el. Az, hogy mi is kövessük az ostobákat, akik cukorból, gabonából termelnek energiát, szóba se jöjjön. Ezt legfeljebb a játékszer színvonalán kell tartani. Mindkét termék csak értéktelenebb lesz, mint energia, ráadásul sokba kerül. Számottevő energia csak a nádcukor kinyerése után a melléktermékből állítható elő. Minden más nyersanyag vagy drága, vagy jelentéktelen mennyiségű.

Ennek ellenére a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékesei erre az ostobaságra építenek.

Könnyű belátni, hogy szélben, és napban legalább olyan szegények vagyunk, mint szénben és szénhidrogénekben. Azzal a különbséggel, hogy amíg a szénbányászat sok munkahelyet teremt, a szél és a nap szinte csak tőkét igényel. Ebben a két energiaforrásban azonban rendkívül nagyok a komparatív különbségek.

Az ország éghajlata ugyan napsütéses, de csak a tőlünk északnyugatra lévő országokhoz viszonyítva. Világviszonylatban még a szénnél is gyengébbek az adottságaink. A termelés oldaláról a komparatív hátrányunk óriási. Ennek az energia-forrásnak az is sajátsága, hogy egyelőre csak ott lehet gazdaságos, ahol az energiacsúcsot a melegben történő légkondicionálás jelenti. A magyar viszonyok között ez nem is jöhet létre. Amíg a villamos energiát nem tudjuk hatékonyan több ezer kilométerre elszállítani, addig csak a fejlett világ sivatagos térségiben lehet gazdaságos a napenergia hasznosítása. Véleményem szerint, sokkal előbb megoldódik a Szaharából az Alpokon túli hatékony energiaszállítás, mint a hatékony napenergia termelés felhősebb, hidegebb térségekben.

Elvként mondanám ki, hogy bízzunk a technikában. A napelemek gyártása, hatékonysága is nőni fog, de nem olyan mértékben, hogy a kevésbé napos terülten is lehessen hatékonyan napelemekkel energiát termelni. Tehát a komparatív hátrányunk mindig megmarad. Ezzel szemben, az energia szállításában még várható a forradalom.

A németek még nem merték kiszámítani, hogy mennyibe került nekik a napelemekkel való bohóckodás. Minden bizonnyal többe, mint a mediterrán országok pénzügyi válságának megoldása. Pedig az is drága, és reménytelen. Az elmúlt két évben vált világossá, hogy a technikai fejlesztésüket átvéve az Egyesült Államok, és Kína ebben a tekintetben ellép mellettük. Hatékony napelemet mindenütt lehet gyártani, de hatékonyan felhasználni csak ott lehet, ahol sok a napsütés és a meleg napokon van az energiacsúcs.

A szélenergiában eleve szegények vagyunk, és az nem lehet addig hatékony, amíg az energia hatékony tárolása nem lesz megoldva. Ebben nem reménykedhetünk annyira, mint a szállításának fejlődésében.

Egyetlen energiaforrás, ma a legkevésbé divatos, a geotermikus maradt a legbiztatóbbnak. Ebben sem vagyunk ugyan világbajnokok, de a technikai fejlődés azzá tehet bennünket. Egyelőre az aktív vulkáni térségek vezetnek, de ezek mindegyike távol van a nagy felhasználási igényektől. Fejlettebb, és olcsó technika esetében azonban ezen a téren korlátlanok a lehetőségek. Ha egy-három kilométerrel mélyebb vagyon gazdaságosan feltárható lesz, ebben az energiatermelési módban nagyhatalom lehetünk. Nemcsak mi, hanem szélesebb értelemben a Kárpát-medence egésze.

E téren az én fantáziám már nagyon messze vezet. A jelenlegi technika mellett a geo-energia mellett a feltörő melegvízben óriási kincsek rejtőzhetnek. A jelenekor, és még sokkal inkább a belátható jövő technikája olyan elemeket tesz értékesekké, amelyek kinyerése felbecsülhetetlen érték lehet.

Jelenleg a geotermikus hő feltárása a közvetlen cél, azzal, hogy a felhozott melegvizet, a hőjének hasznosítása után vissza kell pumpálni. Gyanúm szerint azonban ebből a vízből még előbb ki lehet vonni azokat az elemeket, amelyek ma is nagyon, de a jövőben még inkább értékesek lesznek. A feltár gőzben ugyanis, bent lehetnek azok az elemek, amikre a technikának szüksége van. Minden feltárt geotermikus víznek nagyon elérő lehet. Lehet, hogy ugyanolyan meleg víznek az ásványtartalma alapján nagyon eltérő az értéke.

Mindet már nem érhetem meg, de nagyon szeretném, ha a tudósok nem annyira a múlt, mind sokkal inkább a jövő tudományának útjait keresnénk.

Ezért vagyon szomorú, amikor az illetékes hatóság vezetése nem a bioenergiára, hanem a jövő tudományos eredményeire támaszkodna.

Történelem szemléletem

Kopátsy Sándor EH 2011-11-07

TÜRTÉNELEM SZEMLÉLETEM

BEVEZETÉS

A TÖRTÉNELET CSAK VISSZAFELÉ LEHET MEGÉRTENI

Diákkorom óta lázadozom az ellen, hogy az ember életének megmagyarázását a születésüktől fogva a vége felé haladva elemzik, és a hosszát az évek számával mérik. Az életrajzot csak azokról érdemes írni, akik eredményesen éltek, és azzal kell megértetni, hogy minek köszönhették az eredményt.

A másik kifogásom az életrajozok ellen, hogy annak hosszát az idővel mérik. A jó mérce az elért eredmények mennyisége. Számomra Mozart, Ady, az évek számát véve alapul nem hosszan, de sokat éltek. Van, aki száz évet élt, de abban szinte semmi jelentős nem történ. A saját életemet is úgy fogom fel, hogy kilencven évem alatt többet élhettem meg, mint az én őseim százezer év alatt.

Csak azoknak az egyéneknek az életét elemzik, akik jelentős szerephez jutottak. Akik nem lettek fontosak, névtelenek maradtak. A szelekció a végeredmény alapján történik. Az egyének között is csak azoknak van történelmi szerepük, akik valamit elértek. Ebből fakadóan az életrajzokat időben visszafelé kellene elemezni. Magyarázatott adni arra, kinek, miért, mi volt köszönhető. Erre a kérdésre csak azzal tudunk válaszolni, ha visszafelé gombolyítjuk az életét.

Az okot csak az eredményből visszavezetve lehet megtalálni. A Tudomány csak azt az okot fogadja el, amit a következményei igazolnak.

Diákkoromben felismerem, hogy a történelemtudománnyal is az a bajom, hogy az eseményeket időrendben szedi sorra, és nem az elért eredmények okait gombolyítja vissza.

Ez jutott az eszembe, amikor Romsics kiváló, az előzőknél sokkal modernebb könyvét olvasom. A 20. század világ, és magyar történetéről írt egy ragyogó könyvet, de nem eléggé tudatosítja, hogy ez nem akármilyen száz év volt, hogy ebben több történt, mint előtte ezerszer száz év alatt. Ezért ennek a századnak a történelme a fajunk történelméről szóló világ, és magyar történelem fele.

Néhány adatából, és a könyv egészéből ugyan ez következik, de ezt nem hangsúlyozza. A 20. század történetét azzal kellene kezdeni, hogy azért kivételes, mert ez alatt több történt fajunkkal, mint előtte ezerszer annyi idő alatt.

Ő is leírja, hogy ebben a században fajunk létszáma 1.6 milliárdról közel 6 milliárdra nőtt. Ezt azonban tekintik olyan eseménynek, ami mindennél fontosabb minden faj életében. Ráadásul már az is megállíthatatlan, hogy létszámunk a 21. század derekán 9 milliárdot is meghaladja. A 20. századi népszaporulatnak a tizede is sok lett volna ahhoz, hogy ne a legfontosabb feladat legyen, ennek a megfékezése.

A fajunk élete szempontjából, sok fontos tekintetben, talán még ennél is sokkal gyorsabb volt a fejlődés.

- A várható életkor megkétszereződött.

- Többel nőtt a testmagasságunk, mint kezdettől a 20. század elejéig.

- A század delején még a legnagyobb halálok a gyenge táplálkozás volt, a század végére a fejlett világban a túltáplálkozás lett a népbetegség.

- Az információk áramlásában a század utolsó ötven évében százszor annyi történt, mint százezer év alatt összesen.

Ezek, és számos hasonló más változásnak a jelentőségét, várható hatását egyedlőre még felmérni sem tudjuk.

Demográfia.

Fajunk először jutott odáig néhány fejlett társadalomban, hogy leállt a túlnépesedése. Ennek három előfeltétele volt.

1. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem túllépte a 10 ezer eurót.

2. Az iskolázottság meghaladta a 12 évet.

3. Az egyszerű, biztos és olcsó fogamzásgátlás megoldódott.

A társadalomtudományok azonban meg sem sejtették, hogy mivel fog járni, ha ezek bekövetkeznek. Mind a tudomány, mind a közvélemény, mind a politika a népesség növekedés leállását máig inkább tragédiának, mint a siker előfeltételének tartja.

A társadalomtudományok a fogamzásgátlás megoldatlanságának történelmi szerepét nem értik meg, és ezért nem érthetik meg a történelmi szereptét sem. Fajunk fejlettebb fele ma már, a fogamzásgátlásnak köszönhetően, szabadon, súlyos következmények nélkül élheti szexuális életét, és nem kell félni a nem kívánt terhességtől. Még nem olvastam olyan társadalomtudományi művet, ami felmérte volna, hogy a születések mekkora hányada nem a szülők közös akaratából származott.

A visszafelé gombolyított történelemírás illusztrációja érdekében két példát hozok fel.

AZ ELSŐ TERMELŐ TÁRSADALOM

Azt már korán felismertem, hogy az osztálytársadalmak megjelenését, a gyűjtögetésről a növénytermelésre és az állattenyésztésre való áttérést a felmelegedés kényszeríttette ki. Tehát nem akartuk, hanem rá kényszerültünk. Az csak később vált világossá, hogy a háziállatok domesztikálódása is az éghajlatváltozás következménye volt. Nem mi szelídítettük meg azokat, hanem azok ránk szorultak. Csak az a vadállat szelídült meg, amelyik az éghajlatváltozás következtében kipusztult volna, és csak azért maradhatott fenn, mert az ember vállalta a gondoskodását, az etetését és itatását. A vadon is megélő állat ugyanis nem domesztikálható. Ez alól két kivétel van a vaddisznó és a vadmacska. Ezek domesztikációja is ösztönös volt, és ez is megmagyarázhatók.

A vaddisznó ugyan máig is megél mindenütt, ahol a fajának megfelelő a természeti környezet, de ahol domesztikálódott, ott kipusztult. Ott az ember által eltartott disznónak azonban sokkal jobb dolga van, és a létszámnak szabályozását is csak az ember tudta megoldani.

A macska is megél vadon, de jó dolga csak a házkörül van.

Azt csak jóval később tudtam meg, hogy a kutya és a rénszarvas domesztikációja jóval korábban, mintegy 25 ezer éve megtörtént. Ez nem magyarázta meg a felmelegedés okozta éghajlatváltozás, hiszen ez a két faj már akkor domesztikálódott, amikor nem volt éghajlatváltozás.

De mint vadász, megtaláltam a kulcsot.

A jégkorszakban, a hó és a jég birodalmában is sok-sok faj kipusztult, és háromra is a kipusztulás várt.

Az ember, akinek nem volt, mint gyűjtögetni. A kutya, amelyik nem volt versenyképes ragadozó a medvéhez és a farkashoz képest. A rénszarvas, ami védtelen volt a medvével, és a farkassal szemben.

E három kihalásra ítélt faj egymással való együttműködésre kényszerült. Így jött létre az első termelő, ez esetben állattartó társadalom.

Eddig azonban csak az eredményekből visszafelé haladva lehetett eljutni. Annak köszönhetően, hogy a genetika képes megállapítani, hogy mikor törtét a kutya és a rénszarvas domesztikálódása, juthatunk el a felismerésre, hogy ez volt az első, már nem gyűjtögető, hanem állattartó társadalom.

A KÉT VILÁGHÁBORÚ MÉRLEGE

A 20. század történészei a két legfontosabb eseménynek a két világháborút tartják. Ennek megfelelően, ezek alakulására megkülönböztetett figyelmet, energiát fordítanak. A politikai erőket győztesekre és vesztesekre osztják. Nem veszik tudomásul, hogyan alakult a háborúban résztvevőknek a sorsa a század végéig. Pedig a 20. század történelmének az a lényege, hogy kik, miért voltak sikeresek, kik, miért maradtak le.

Az ENSZ statisztikája, ami az egy lakosra jutó, fogyasztói áron mért nemzeti jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottság hármas mutatója alapján rangsorolja a tagországokat, az első tíz rangsora. 1. Norvégia, 2. Dánia, 3. Finnország, 4. Ausztrália 5. Új-Zéland 6. Svédország, 7. Kanada, 8. Svájc, 9. Hollandia, 10. Egyesült Államok.

Vagyis hat keményen puritán, viszonylag kis nyugat-európai ország, és a négy eredetileg ritkán lakott, volt angol gyarmat. A tíz között csak az utolsó a példanélküli politikai, gazdasági, tudományos és katonai szuperhatalom.

A 20. század története csak akkor lehet reális, ha a társadalmi és gazdasági élcsapatnak a sikerét reálisan meg tudja magyarázni.

Mik jellemzik a társadalmi fejlődésben legmesszebb jutott tíz országot?

1. Mind a tíz, a Nyugat kultúrköréhez tartozó, keményen puritán nép. Azért vannak az élen, mert ötszáz éve a Nyugat jelentősen előtte járt a többi magas-kultúrának, tehát jelentős előnnyel indultak a század elején.

2. Az európai hat ország mindegyike még Európában is kis ország, egyik sem játszott a történelemben főszerepet, mindegyikben leállt a népesség belső növekedése.

3. A négy, volt angol gyarmat mindegyike gyakorlatilag lakatlan térségbe rendezkedett be, és még ma is alulnépesedett. A lakosságuk elsősorban betelepülőkkel növekszik, és a társadalmuk a betelepülők kohójának bizonyult. A természeti erőforrásokban gazdagok.

A felsorolt indokok között a politikai történetük említésre sem érdemes.

Az élenjárók mellett, fontos megismerni a leggyorsabban növekedőket.

Európa országai között két etnikum volt különösen sikeres. A kulturális tekintetben skandináv finnek és az Alpokban élő minden nép. Tehát a sikerük a gazdaságföldrajzi helyzetüktől,

Valamint a kulturális környezetüktől függött.

Még náluk is gyorsabban fejlődtek a kelet-ázsiai, puritán népek. A kicsik előbb, a kontinensnyi Kína később ébredt. Vagyis Kelet-Ázsiában is előny a kicsiség. Az egész térségben a gazdaság példanélküli tempóban fejlődik. Ez a tény azt bizonyítja, hogy a konfuciánus mentalitás még a protestáns etikánál is puritánabb.

A világ leggazdagabb népei a városállamokban, illetve diaszpórában élnek. A Nyugaton ez már kétezer ötszáz éve így volt. Ma a világ két leggazdagabb népe, Nyugaton a zsidó, a Távol-Keleten a kínai diaszpóra. Vagyis, a saját állam nélküli élet serkentőhatású a puritánok számára. Ezt mindennél jobban bizonyítja a zsidóság, mert azon belül a Nyugaton élők nagyon fejlettek lettek, az arab kultúrában rekedtek nagyon elmaradottak.

A fenn megállapított okok egyikét sem lehetett előre látni, sőt a politikai történészek egészen más okokat kerestek. A tényleges okokat csak az eredményből visszafelé lehet megtalálni.

Kik voltak a két világháború nyertesei és vesztesei?

A háborúk főszereplői közül csak három ország jutott előbbre a század során. Az Egyesült Államok, Németország és Japán.

Az Egyesült Államok ugyan példanélküli szuperhatalmi szerephez jutott, mind a gazdasági, mind a politikai és főleg a katonai erejét tekintve, de a három vele összehasonlítható országhoz képest, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada, lemaradt a rangsorban.

Németország és Japán voltak a két háború fő vesztesei, mégis minden Európai győztes nagyhatalmat megelőztek.

Oroszország vesztése csak a hidegháború végén lett nyilvánvaló.

A kis országok között a finnek és az alpi népek fejlődtek a legtöbbet. A két háború sorsában egyiknek sem volt szerepe, az eredményüknek semmi köze a háborúk kimeneteléhez.

A háborúk fő nyertesei az angolok és a franciák voltak, mind ketten a legtöbbet vesztettek, a relatív helyzetük a háborúnyerés ellenére is romlott.

Az előszóban talán ennyi is elég annak bizonyítására, hogy az eseményeket csak a következményeik ismeretében lehet értékelni.

Aki úgy írja a történelmet, hogy előre látni lehet a tettek következményeit, szinte mindig téved.