A blog olvasottsága

Oldalmegjelenítések száma ma

43

Oldalmegjelenítések száma tegnap

23

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

740

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

78 673

Közönség

II Gondolatok Gary Becker elméletéről. Alkalom az új közgazdaságtan bemutatására.

Kopátsy Sándor               EG                     2017 08 21

II.

Gondolatok Gary Becker elméletéről.

Alkalom az új közgazdaságtan bemutatására.

Becker tudomást sem vesz arról, hogy mintegy háromezer éve a magas-kultúrákban a művészetek és cirkuszi sportok nem osztályra tagoltan működtek. Ezen a két terülten nem volt osztálytársadalom, ezek úgy működtek, ahogyan a jelenkor fejlett társadalmakban a munkaerő egészének szellemi vagyonát gyarapítani kellene. A művészeket és a hivatásos sportolókat nem származási, hanem képességük alapján, minél korábban és homogén képességű csoportokban oktatták.

Ez a képzési mód a művészek esetében eleve kiválóan műkötött, az ókorban is máig megcsodált művek születtek annak ellenére, hogy ezek számára is kemény megkötések voltak. A szobrászatban és az építészetben szinte mindennel próbálkoztak, amit a kor technikája megengedett. Olyan több ezer éve készült szobrok és épületek maradtak meg, amelyek esztétikai értéke ma is csúcsot jelent. A költők számára kemény formai szabályok voltak. Szinte a jelenkorig fennmaradtak olyan formai szabályok voltak kötelezők, mint a versek szavainak, sorainak szabályozása. Ez sem volt akadálya annak, hogy csodálatos művek szülessenek.

A régi korok sportjainak teljesítményei ugyan jelentősen elmaradtak a jelenkorban elért eredmények mögött. Az atlétika és az úszás eredményei az elmúlt száz évben is elképesztő módon fejlődtek. Ezt elsősorban a tudományok bevonásának köszönhetjük. Nem lehet azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a mai ember közel fél méterrel magasabb, nagyobb testű, mint akárcsak pár száz éve volt.

Arról nem ismerek adatokat, hogyan hatottak az agyunk kapacitására a jobbéletfeltételek, a nagyobb szervezet. Amennyire a testmagasság növekedésének óriási irodalma van, az agyunk nagyságának változásával még nem találkoztam. A jelenkori agykutatás ugyan feltárta, hogy az agyunk kapacitása jelentősen növekszik a születés turáni első négy évben. De arról nem számolnak be, hogyan nő ebben a négy évben az agyunk.

Erre ugyan némi támpontot adnak a finn adatok, akik nyolcvan éve mérik az újszülöttek testsúlyát, testhosszát és agyának körméretét. Az derült ki az ötévenkénti életpályamérésekből, hogy a jobban kihordott magzatból értékesebb állampolgárok lettek. Ennek alapján állítom, hogy az állampolgárok várható társadalmi értéke jelentősen függ a magzati fejlődés minőségétől. Ennek alapján állítom, hogy a következő generáció értéke, tehát teljesítménye jelentősen függ a magzatok kihordásának minőségétől. Ezen jobban múlik a társadalom teljesítménye, a következő generáció mértéke, mint a politikai demokráciától. Ezért a jobb kihordás jutalmazása fontos társadalmi érdek volna. A gyakorlatban azonban százszor annyit fordít az egészségügy a koraszülöttek megmentésére, mint a jó kihordás jutalmazására.

Ezért annak, aki az emberek társadalmi, szellemi értékének a maximalizálására törekszik, ezzel kellene kezdeni. Becker erről említést sem tesz.

A magzat várható társadalmi értéke ugyan már a párválasztással kezdődik. Az állattenyésztők kezdettől fogva nagy súlyt helyzetek a párosítás minőségére. Ennek ellenére a társadalomtudományokban ez fel sem merült. Néprajzos ismereteim szerint a nép ezt mindig figyelemmel kísérte. A férjek esetében szinte csak a fizikai erejét értékelték. Joggal, mert az sokkal fontosabb volt, mint a szellemi képesség. A feleségek értékelésében a szülőképesség volt az első. Azt nézték, milyen széles a csípőjük. Csak ezt követte a munkabíró képességük.

Az Egyesült Államokban sem jutalmazzák a magzatok jó kihordását, de 15 éve nagy figyelmet fordítanak a szókincsükre. Ezt ugyan Becker nem érhete meg, de ma már tudományos igazságnak tekintik, hogy a várható iskolai eredmény elsősorban a négy éves korig megszerzett szókincstől függ. Ezért előtérbe állították a gyermekközösségekben való részvételt, a bölcsödét és az óvodát. Mára tudományosan elismertnek tekinti, hogy az ember abban is különbözik a biológiai elődeitől, hogy az agy kapacitásának növekedése a születét követő négy évben is tart.

Ezért a pedagógiának az oktatással az iskolakezdés előtti agyfejlődéssel is foglalkozni kellene. Ennek ellenére szinte erkölcsi bűn felmérni, hogyan függ a várható iskolai eredmény a szülők anyagi helyzetétől, iskolázottságától. Ha ezt felmérnék, kiderülne, hogy az eredményes oktatás elsősorban a szülői háttéren múlik. Ez a gyermekkoromban spontán megvalósult azzal, hogy középfokú képzésbe szinte csak az úri középosztály és a zsidó polgárság gyermekei kerültek, tehát viszonylag homogén csoport.

Ennek ellenére, számomra egyértelmű volt, hogy a legtöbb tantárgyban nagyon heterogén összetételű az osztály. Ezt akkor csak a vallásoktatás vette figyelembe azzal, hogy az azonos vallású diákok tanulták a hittant. Matematikát, éneket, nyelvet, testnevelést minden diák együtt tanulta annak ellenére, hogy a képességünk szinte minden tantárgyban nagyon heterogén volt. Azt, hogy ez lehetelten feladat, diákként megéltem. A műszaki tantárgyakban a legjobbak, nyelvekben a gyengék közé tartoztam. Aztán később egyetemi tanárként megtanultam, hogy heterogén képességű tanulócsoportokat nem lehet hatékonyan képezni. Pedig az egyetemekre már szakosodott képességűek mennek.

Párválasztás, gyermekvállalás, iskola előtti képzés.

Ma már meggyőződésem, hogy korunk legnagyobb előnye, már gazdag puritán társadalomban, olyan szülők gyermekének születni, akiknek az adottsági kedvezők.

Az osztálytársadalmakban a legnagyobb szerencse az uralkodó osztályba születés volt. Ez ritka szerencse volt, mert az uralkodó osztályba legfeljebb minden húszadik gyermek születhetett.

A jelenkorban az a szerencse, ha valaki a már gazdag puritán társadalomban születik. Ez már sokkal nagyobb eshetőség, hiszen az emberiség ötöde ilyen. Igaz ugyan, hogy ezekben viszonylag kevesen, az újszülöttek legfeljebb tizede születik ilyen szerencsésen.

A családok másik ötödét a kínaiak teszik ki. Ezeknek a felnevelése is sikeres, de nehéz, mert szegényen kell kezdeni. Itt pedig azért születnek viszonylag kevesen, mert egyetlen gyermeket vállalhatnak. Itt még csak harmad annyi gyermek születik, mint a szegény társadalmakban. Az újszülöttek hatoda ilyen szerencsés.

Becker nem is érinti ezeket az emberiség egészét jelentő arányokat. Ő szinte csak az Egyesült Államok helyzetét vizsgálja. Azon belül is súllyal szinte az iskolában szerzett tudással foglalkozik.

Azt a tényt is, hogy az Egyesült Államok oktatási rendszere az ország gazdagságához, és a ráfordított költségekhez viszonyítva gyengének minősül, csak azzal érinti, hogy ott a diákok etnikai, családi háttere, a latinok és a négerek estében viszonylag gyenge.

Minden kultúrának más oktatási rendszerre volna szüksége.

Becker is gondosan megkerüli annak kimondását, hogy az ország három legjelentősebb etnikumát nem lehet közös iskolarendszerben hatékonyan képezni.

A két legeredményesebben oktatható etnikum a puritán nyugati és távol-keleti. Az utóbbiak lényegesen jobbak, de viszonylag kevesen vannak.

A latin-amerikaiak oktathatósága lényegesen gyengébb. Ezeket legfeljebb egyetemi szinten lehet a puritánokkal közös oktatásban részesíteni. Oda azonban harmad akkora arányban mennek.

A négerek még a latin-amerikaiaknál is lényegesen kisebb hatékonysággal oktathatók. A társadalomba épülésük érdekében az elmúlt hatvan év során sokat tettek, de többre mennének, ha az alapfokú képzésüket képességükhöz mérték.

A homogén társadalmú állam fölénye.

Becker nem vette tudomásul az Egyesült Államok megosztott társadalmát. Abban nagyon igaza volt, hogy a jövőben az a társadalom élvezheti a fölényét, amelyik jobban képes növelni a szellemi vagyonát. De azt nem vette figyelembe, hogy erre csak a homogén puritán társadalom képes.

Weber felismerése a puritanizmus fölényét, Becker nem. Ezt neki, mint európai kultúrájú zsidónak nehéz volt tudomásul venni. Izrael állama ugyan az európai zsidóság érdeme, de hibáztak abban, hogy a zsidó vallás hívei között csak az európaiak puritánok, a közel-keleti zsidóság nem puritán, hanem közel-keleti. Ugyanúgy nehéz belőlük puritánt nevelni. Súlyos tévedés volt az európai és közel-keleti zsidók közös állama. Az európai zsidóság még a közel-keleti térségen belül is csodákra képes, de a közel-keletieket átnevelni szinte lehetetlen feladat.

Olaszországban megtanultam, hogy a közös nyelv s a közös vallás sem elég. Észak és Dél Olaszország két alapvetően eltérő kultúra. 150 éves közös államiságunk szinte semmi eredményt nem hozott az egymáshoz hasonlóvá válásra. Az észak-olaszok önmagukban franciák lehettek volna, a dél-olaszok pedig Görögország szintjén maradtak volna. Ezt ugyan Weber nem fogalmazta így meg, mert előtte senki sem látta. A puritán társadalmak fölénye csak akkor bontakozhat ki, ha a lakosság egésze puritán.

Az európai zsidóság a világ leginkább fejlődésre alkalmas etnikuma, a közel-keltei pedig a legkevésbé az. Az európai zsidóság máig a világ legjobb adottságú etnikuma, a közel-keleti pedig a legkevésbé az.

Hússzor nagyobb mennyiségben elmondható ez az Egyesült Államok protestáns etnikumairól is. Ma ez a világ leggazdagabb, legiskolázottabb etnikuma, de a lakosság harmada latin és afrikai, akiknek a színvonala harmadnyi, annak ellenére, hogy a latin amerikaiak és a négerek is ott a leggazdagabbak. Ezt mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy a négy óceánokon túli angolszász ország között az Egyesült Államok a negyedik.

Nagyon sokat mond az a tény, hogy az ENSZ tíz legfejlettebb tagországa protestáns, közöttük tízedik az Egyesült Államokban a legmagasabb a nem puritán etnikumúak aránya.

Fajpusztulás

Kopátsy Sándor                 PB                   2017 08 22

Fajpusztulás

A klímaváltozással foglalkozó tudósok a felmelegedéssel járó fajpusztulással riogatnak. Az ugyan vitathatatlan, hogy a földünk éghajlata viszonylag változó, ha ezek a változások nem is egyformán érintik a különböző éghajlati öveket, és szinte folyamatosak. Ennek köszönhetjük, hogy a földünkön messze jutott a biológiai fejlődés. Sokszor mondom, hogy a földünkön azért történt, hogy talán a sokmilliárd bolygó közül itt haladt a legmesszebbre a biológiai fejlődés, hogy a bolygólya történetének az elsődleges alakítójává vált a rajta kialakult talán a legfejlettebb biológiai lény, az ember, annak köszönhető, hogy rajta kialakulhatott az élet, és külső okokból annyi változás történt, ami felgyorsította a biológiai fejlődést.

Életem egyik legmegdöbbentőbb felismerése volt, amikor 1985-ben az ausztrál őstermészetben sétálva rádöbbentem, hogy olyan természeti környezetben vagyok, amilyen 70 millió éve nemcsak Afrikában, de az én országomban is volt. Amikor Ausztrália kiszakadt a mai Afrikából. Akkor ott is csak erszényes állatok és egyszikű növények voltak. A mai Ausztrália úgy úszott el a Csendes Óceán másik oldalára, hogy soha nem érte jelentős éghajlatváltozás. Ezért őrizhette meg azt a biológiai állapotot, amit Afrikából kiszakadva hordozott.

Ez a tény azt bizonyítja, hogy biológiai fejlődés csak ott történt, ahol változott az élet környezete. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a tengerek mélyén csak a több százmillió éves fejlett halfajok vannak. A biológusok sem figyeltek fel arra a tényre, hogy a több ezer méteres tengerfenéki gödrök izoláltak, oda nem kerülhettek kívülről be új, és onnan nem jöhettek fajok. Az ezer méteres mélységkülönbségek átjárhatatlanok.

A földünk felszínén azonban a nagy távolságokat legyőző fajok terjedésének nem volt akadálya. A levegőben a nagyobb tetű, kiválóan repülő madarak és a halak legyőztek minden távolságot ezért ezek a fajok a nem nagy mélységű tengerekben elterjedhettek. Nem véletlen, hogy Darwin a pintyek esetében vette észre, hogy a távolra került pintyek új fajokká változnak, mivel a fajtestvéreiktől elszigetelődtek.

Ezért fajfejlődést csak olyan fajoknál állt le, amelyek viszonylag elszigetelődtek. Ennek klasszikus példája a mintegy 40 ezer éve Ausztráliába került homo sapiens. Mivel ezen a kontinensen a magas kultúrából érkező ember betelepedéséig nem volt jelentős éghajlatváltozás, az ott élő lakosság fejlődése stagnált. A felfedezők olyan lakosokat találtak, akik a bevándorló őseik szintjén maradtak. Semmi okunk azt hinni, hogy azok ma is a beérkezésük szintjén lennének, ha nem telepedtek volna be a fejlett emberek.

Minden fajra egyformán érvényes törvény, hogy csak a változó környezetben fejlődnek, a változatlan környezetben áll a fajfejlődés órája. Mivel fajunk mintegy 150 ezer éves történelmében csak a jégkorszak végét jelentős felmelegedés járt jelentős környezetváltozással, fajunk életében csak ekkor történt minőségi változás. Ezt jól jellemzi a tény, hogy minden magas-kultúra az ember teremtését a felmelegedés korával azonosítja. Minden emberteremtési mitológia 7-8 ezer évre datálja az emberteremtést. A homo sapiens vitathatatlanul már mintegy 150 ezer évvel előbb megjelent Dél Afrikában. Ezzel szemben minden magas-kultúra az ember teremtését a saját kultúrája megjelenésével, a gyűjtögetésről az öntözéses gabonatermelésre történő áttérés idejére és térségére helyezi. A zsidó vallás az ember megjelenésének helyét, a paradicsomot valahol Mezopotámiában, az idejét pedig a felmelegedés idejében képzeli el.

Ez azt jelzi, hogy minden mitológia az ember megjelenését a termelésből megélés idejére teszi. Ha nem lettek volna felmelegedés okozta változások, fajunk ma is gyűjtögetne. Fajunk ösztönösen az ember teremtését nem a homo sapiens megfejelésének, hanem csak a munkából való megélésre téréssel azonosítják. Számunkra az igazi ember csak a munkából megélő lett.

Ezzel szemben a jelenben, a tudomány és technika korában a tudósok a jelenleg folyó, viszonylag kisebb felmelegedést fajunk tragédiájaként tálalják. Képtelenek megérteni, hogy biológiai fejlődés az ember estében is csak változó életkörülmények estén történhet. Ráadásul az az első olyan jelentős környezetváltozás, amit maga az ember idézett elő.

A jelenkori felmelegedést már nem az emberen kívüli, hanem az ember által okozott környezetváltozás okozta.

A klímaváltozással riogató tudósok azt is elhallgatják, hogy jégkorszak megszűnése idején, az ember védekezőképessége viszonylag kicsi volt, a változás nagyságához viszonyítva. Most az emberiség ezerszer annyi eszközzel, kapacitással rendelkezik a változás okozta károkat elhárításához, ugyanakkor a változás század akkora sem lesz, mint akkor volt.

Akkor a kor emberisségének fogalma sem lehetett arról, minek következtében emelkedett meg 70 méterrel a tengerek szintje. Ezt egyszerűen az isten által küldött esőzésekkel magyarázta.

A tengerszint emelkedésével járó következményeket a mai tudomány utólag sem mérte fel. Mivel a folyók tengeri torkolata 70 méterrel magasabb lett, ennek köszönhetően váltak az eurázsiai és afrikai völgyek öntözött gabonát termelhetővé. Még azt sem tudatosította a tudomány, hogy a felmelegedés előtt milyen kicsi volt az öntözhető terület, és kevés a felfelé is hajózható vízi út. Vagyis, ha nem lett volna felmelegedés, az emberi faj még ma is gyűjtögetésből élne.

Ezt egyértelműen mutatja a tény, hogy ahol nem volt öntözhető folyamvölgy és önmagát eltartani nem képes, erős igavonó állat, ott nem jelenhetett meg az öntözéses szántóföldi földművelés. A magát termelőmunkával eltartó társadalom csak ott alakult ki, ahol visszaduzzasztottak lettek a folyók, és voltak az ember gondoskodása nélkül életképtelenné vált erős igavonásra alkalmas állatok, a szarvasmarha és a bivaly. Amerikában és Ausztráliában mivel sem a folyamok völgyei nem váltak öntözhetővé, és nem volt a talajművelésre és szállításra alkalmas domesztikált állat, nem jöhetett létre az öntözéses gabonatermelés. Ahol ezek a feltételek a természet ajándékaként nem jöttek létre, még addig sem juthatott túl az ember a gyűjtögetésen, még akkor sem, ha már megjelentek a kapás kultúrák.

Az első osztálytársadalmak csak ott alakulhattak ki, ahol az embertől független éghajlatváltozás létre hozta a szántóföldi, öntözéses gabonatermelés feltételeit. Ez adta az ösztönös felismerését annak, hogy az ember teremtése nem akkor történt, amikor megszületett az első homo sapiens pár, hanem csak akkor, amikor létrejöttek azok a feltételek, amelyek mellett a homo sapiens magas kultúrát építhetett magának.

A jelenlegi éghajlatváltozást azonban már az ember hozta létre.

Az emberiség létszáma és természetterhelése megtízszereződött.

A klímaváltozás oka a felszaporodott és a természetterhelését százszorosára növelő ember az egyesüli oka. Nyoma sem található annak, hogy más oka is van a jelenleg folyó felmelegedésnek, mint az ember. A természetvédők olyan emberi magatartást szeretnének, ami nem terheli a természeti környezetet. Azt azonban megkerülik, hogyan kellene az embernek viselkedni, hogy ne terhelje a természeti környezetét. Ezt azért kerülik meg, mert ez csak a gyűjtögető életmódban, és század ennyi ember számára volna megoldható.

Az optimális eltartó képesség.

A tervhivatali munkában, de főleg a Rácz Jenő – Bródy András könyv elolvasása után döbbentem rá arra, hogy a társadalomtudományok és a politika vezetői figyelmen kívül hagyták az országok, az életterek optimális eltartó képességét. Ebből következett aztán, hogy nem számoltak a túlnépesedés okozta következményekkel. Pedig ez volt jellemző minden társadalom elsődleges feladata mintegy ötezer éven keresztül. Az önözéses szántóföldi gabonatermelés és a pásztorkodásnak köszönhetően, az életfeltételek jelentősen megjavultak, ennek hatására megnőtt a várható életkor, és ennek következtében elviselhetetlen mértékre gyorsult fel a népszaporulat. Ezt minden társadalom olyan természetes emberi adottságnak fogta fel, ami ellen fel sem merült a túlnépesedés elleni védekezés gondolata. Minden politikai hatalom és minden vallás ösztönözte a gyermekvállalást, holott a társadalomnak arra lett volna szüksége, hogy a népesség növekedése álljon meg az eltartó képesség optimumán. Ez azonban azért nem következhetett be, mert minden társadalom erőszakkal akarta növelni az életterét. Márpedig az erőszak győzelmének a feltétele a versenytársaknál nagyobb népesség volt.

Ezért minden társadalmi egység, a családtól az államokig, a vallások egyházaiig szaporodni akart, és akar ma is. Teszik ezt annak ellenre, hogy az aztán arra kényszerített minden társadalmat, hogy egymás rovására terjeszkedjenek, akár annak árán is, hogy fokozza a halálozást.

Az életterek embert eltartó optimuma.

A termelő társadalmak embert eltartó képességének növelhetősége alig százada lehetett annak, amennyi lett volna a lakosságuk spontán szaporodása. Tegyük hozzá, hogy az optimálisnál nagyobb létszám egyre jobban és tovább élt, és él ma is. Ennek következtében az egy lakosra jutó környezeti terhelés folyamatosan növekedett.

Ez oda vezetett, hogy az ember lett az első olyan biológiai lény, amelyik a környezetét megváltoztatóvá vált. Ami ma változik a környezetben annak szinte az ember az egyetlen oka. Ezért az éghajlatváltozással foglalkozó tudósoknak első sorban azzal kellene foglalkozni, hogy megállapítsa, a jelenlegi életmód mellett mekkora a föld eltartó képessége. Ezzel szemben a tudósok, és annak hatására a közvélemény is arra egyszerűsítik le a problémát, hogyan kellene a jelenlegi és a várható létszámú embernek élni, hogy ne terhelje a környezetét. Jellemzővé vált ez annak ellenére, hogy ma már messze túl vagyunk azon a szinten, hogy környezetünk terhelése nélkül élhessünk. Az ugyan lehetséges, hogy a környezet terhelésünket esetleg néhány tíz százalékkal csökkenteni lehessen, de jelenleg már nagyságrendi csökkentés a feladat, amint csak a létszám csökkentésével lehetne elérni.

Az emberiség a népszaporulata szempontjából kettéhasadt.

Az egyik fele gazdag, óriási erőforrással rendelkezik, és már nem növeli a népessége számát. A másik fele, a fejlett társadalmak tudományos és technikai ismereteit is hasznosítva, a megengedhetőnél tízszer gyorsabban szaporodik. Jelenleg ezek adják az emberiség létszámnövekedésének az egészét. E két pólus között csupán néhány százalékot jelentenek a kelet-európai népek, elsősorban a keleti szlávok, amelyek egyre jobban lemaradnak az élvonaltól, mert nem puritánok, ugyanakkor nem túlnépesedők. Az emberiség kettészakadásának az lett a következménye, hogy 20. század végére az emberiség túlnépesedő nagyobb fele egyre jobban lemarad.

A túlnépesedő társadalmak elviselhetetlenül urbanizálódnak.

A társadalomtudományok figyelembe sem veszik, hogy a vészesen lemaradó társadalmak féktelenül urbanizálódnak. De nem úgy, ahogyan ez a múltban a fejlett világban történt, ahol a városi lakosság többsége néhány százezer lakosnál kisebb városokba élt, és él ma is, hanem a lemaradó társadalmak urbanizációjának nagy többsége millió lakosúnál nagyobb városokba költözik. S

Erre számomra a Szaharától délre lévő, vészesen szegényedő Afrika urbanizációja az elrettentő példa. Nigéria legnagyobb városa Lagos, 1914-ven 10 ezer lakosú volt, jelenleg 20 millió, és a francia tudósok jóslata szerint, 2050-ben 46 millió lakosa lesz.

A városfejlesztők véleménye szerint, a gazdag társadalmak városi sem viseltek és viselnek el évi 1-2 százaléknál nagyobb lakosságnövekedést, de ezt is csak akkor, ha magas a felhalmozásuk, és a térségüket is gyarapítják.

A klíma melegedését csökkentő technikai lehetőségek.

A tudományos és technikai forradalom azonban új lehetőségeit új ígéri. Ma a két legnagyobb felmelegedést okozó ágazat a villamos energiatermelés, és a közlekedés. A védekezés szükségessége vitathatatlan, közel ötven éve megindul, és egyre gyorsabb lett.

A megújuló energiák termelése.

Ötven év alatt a nap és a szél energiájának hasznosítása példátlanul felgyorsult.

Jelenleg a napelemek ára húszada az ötven év előttinek. Ma már csak a tárolása, illetve a szállítása a szűk keresztmetszet. Ennek a megoldása irányában is óriási lépések történtek. Ma még felmérhetetlen, milyen hatása lesz annak, ha a napfényben gazdag országok a napenergiát a felhasználó helyek közelében termelhetik, tárolják és felhasználják. Ez fogja jelenteni, hogy a meleg éghajlaton megoldott az olcsó energiával való ellátottság. Szinte nemcsak minden településen, hanem minden háznál is lesz olcsó energia, és megoldható annak a tárolása. Ezzel lehetővé válik légkondicionálás.

A szélenergia termelése és felhasználása is hatékonnyá válik, ma már a tárolása és szállítása is ígéretes.

A közúti közlekedés energiaigénye.

A legnagyobb energia felhasználó a személy és az áru szállítása. Ma már közel állunk ahhoz, hogy ezt is megoldhatják a megújuló energiák. Erre a megoldás két oldalról jött.

Az olaj és a földgáz ára az égbe emelkedett. Három éve még 150 dollár/hordó volt a nyersolaj ára. Ez a magas ár azt eredményezte, hogy az Egyesült Államokban 30-50 dollár/hordós önköltséggel megoldották a pala olaj és gáz termelés technikai feltételeit. Ezzel olyan kínálati forrást teremtettek, aminek következtében az árak 50 dollár/hordó alá mentek. Ennek hatására a legnagyobb energia felhasználó, az Egyesült Államok a legnagyobb importőrből önellátó lett. Ráadásul ez a termelési mód közel akkora bányakincset jelent, mint a klasszikus kitermelési mód, és sokkal jobban elszórt a térben, mint a nyersolaj és a földgáz.

A magasabb hőmérséklettel nő az eltartó képesség.

A jégkorszak megszűnése után nőtt a földünk lakosságeltartó képessége. Ma százszor annyian vagyunk, és egy laksora vetítve, tízszer többet fogyasztunk. Ennek a ténynek még a megemlítésével se találkoztam. Sőt máig él az emberiség benyomása, hogy a felmelegedés óriási fajtapusztulással, vízözönnel járt. Valóban jelentős területeket öntött el a tenger, de százszor annyi terület pedig megszabadult a jég- és hótakarótól, melegebb éghajlatúvá, és vált gravitációsan önözhető termőfölddé.

Ideje volna megfogalmazni a felmelegedés mérlegét. Ebből egyértelművé válna, hogy a változások sokkal több előnyt, mint hátrányt hoztak.

A magasabb hőmérséklet nagyobb termőképességet adott.

Bármennyire közhelynek számít, hogy a magasabb hőmérsékletű térségekben közel azonos csapadék esetén nagyobb lett a növényzet éves növekvése. Elég volna, ha ezt az erdők hozamával illusztrálnánk. A csapadékos trópusi környezetben tízszer nagyobb a növények éves gyarapodása, mint a sarkkör közeli tundrán. Elég közöli azt, hogy mennyi cukor termelhető a meleg éghajlatban, mennyi a mérsékelten, és milyen kevés a sarkkör közelében.

Márpedig a növényzet nagyobb növekedése nagyobb állatállomány, és több ember eltartását biztosítja.

Ezért tartom elengedhetetlen feladatnak egy olyan függvény ismeretét, ami megmutatja, hogy milyen átlaghőmérséklet mellett mekkora a föld embert eltartó képessége. Ilyen Függvény ismeretlensége nélkül nem lehet felmérni, hogy mi várható a jelenlegi felmelegedéstől. Elég arra gondolni, hogy a jégkorszak alatti emberiség létszáma és fogyasztása közel ezerszeresére növekedett.

Mikor van fajpusztulás.

Csak akkor, ha fajfejlődés van. A fajfejlődés csak a változó környezetben van, de ez a változás mindig jelentős fajpusztulással jár, de ugyanakkor több és fejlettebb faj csak akkor jelentkezik, ha fajok pusztulnak el. Ez egyértelműen kiderülne, ha ismerhetnénk a korábbi fajok számát. Az viszont biztos, hogy a megjelenő fajok párként indulnak el, és szaporodnak. Ezért minél magasabb szintű fejlődést értünk el, annál több faj létezik. Ezért fel kell adni azt az ostobaságot, hogy csak a fajok pusztulásával számolunk, és nem a megmaradt fajok mennyiségével. A jégkorszak megszűnése során ugyan sok faj kipusztult, de ennél több új faj jelent meg. Az utolsó ismert klímaváltozás előtt evesebb, és főleg kevesebb fejlett faj létezett.

A biológusok csapásként emlegetik a dinoszauruszok szinte teljes kipusztulását, de azt elfelejtik hangsúlyozni, hogy az emlősök elterjedése ennek volt köszönhető. A kihalt dinoszaurusz fajok száma sokkal kisebb volt, mint a kihalásukkal életteret benépesítő emlősöké.

Azzal, hogy az emberek száma közel százszorosára nőtt, és mivel az emberiségnek különböző háziállatokra volt szüksége, azoknak számát és fajait jobban variálták, mint amire az ember nélküli folyamat képes lett volna. Az ember a háziállatait az igényeihez szelektálta, olyan sokféle kutya, szarvasmarha és ló alfaja alakult ki, amikre a vadon élőket ismerők rá sem ismernének.

Érthetetlen, hogy az ember az általa kitenyésztett háziállatokat miért nem fajgazdagságnak tekinti. Néhány háziállatunk vadon élő formája ma megcsodálást érdemel, de csupán érdekességnek számít. Azt figyelmen kívül hagyjuk, hogy hol tartanánk, ha ezeket nem szelektáltuk volna. Az ember szelekciója sok ezerszer gyorsabb eredményt hoz, mint a természet spontán szelektálódása. Sokszor leírtam, hogy Amerikában és Ausztráliában az Eurázsiában kifejlődött ember nem viszi be az igavonó állatait, ma is csak kapás kultúrás termelés maradt volna. A szántóföldi gabonatermelés csak ott alakulhatott ki, ahol volt az ember fizikai erejét mintegy tízszeresen meghaladó, igavonásra és szállításra alkalmas háziállat. Ez volt az élőhelyeinek megsemmisülése okán az ember segítségére szoruló szarvasmarha és bivaly. E két faj felhasználása nélkül egyetlen eurázsiai magas-kultúra sem jöhetett volna létre.

Vagyis a távol-keleti, a dél-ázsiai és a közel-keleti öntözéses gabonatermelés és az arra épült osztálytársadalmak nem jöhettek volna létre, ha a szarvasmarhát és a bivalyt nem fenyegeti a kipusztulás, és nem szorul az ember segítségére. A biológusok még azt sem hangsúlyozzák, hogy a mai háziállatok kipusztultak volna, ha az embernek nem lett volna szüksége rájuk. Vagyis, ha nem lett volna nagy fajpusztulás, az emberiség sem tartana ott, ahol ma tart.

Amennyire érthető, hogy az ember sajnálja a kipusztult fajokat, annyira érthetetlen, hogy ezek kipusztulása, visszaszorulása nélkül még mindig csak gyűjtögethetnénk.

Arra csak öreg koromban jöttem rá, hogy néhány háziállat, a macska és a tengeri malac miért domesztikálódott az emberhez.

Az egyiptomi kultúra miért tartotta szent állatnak a macskát? A macska ugyanis nem azért szelídült meg, mert életképtelenné vált, hanem azért társult a gabonatermelő társadalmakhoz, mert számára az ideális élettér nem a vadon, hanem a gabonaraktárok voltak. De a gabonatermelés sem arathatott volna diadalt, ha a macskák nem védik meg a raktárokban tárolt gabonát. Ki merte megfogalmazni, hogy az egyiptomi csodák csak azért születhettek meg, mert a macskák és a kígyók megvédték a nagyon szapora egerektől a tárolt takarmányt.

Az egyiptomi papok azonban tudták, hogy a macskákat és a kígyókat az égiek küldték, mert nélkülük szinte semmi sem jöhetett volna létre e két állatnak az egérirtása nélkül.

A történészek a történelmet mindig a politika és a vallás oldaláról akarják megfejteni, pedig sokszor a nagy történelmi fordulatokat aprónak tűnő feltételek létrejöttének köszönhetjük.

Nekem kedvenc témám az iránytű és a patkó.

Iránytű nélkül a kontinensek közti világkereskedelem nem alakult volna ki, mert ez a kis mágnes biztosította a partoktól távoli és a ködös tengerek hatékony hajózását. A néhány dekás mágnes nélkül az óceánok meghódítása meg sem történhetett volna. Egy hajó teljesítménye, biztonsága iránytűvel többszörös lett, mint nélküle volt.

Patkó nélkül a ló használhatatlan a hóban, a jégen, sem fel, sem le a meredek úton. A pár kiló patkós ló azonban forradalmat jelentett a közlekedésben, a fuvarozásban, a talajművelésben és a hadviselésben.

Összefoglalva.

Mivel a klímaváltozással rémisztgetők semmiféle reális alappal nem rendelkeznek, nem volna szabad komolyan venni őket. Ez különösen érvényes a fajpusztulással fenyegetőkkel szemben.

A liberalizmus ideális mértéke

Kopátsy Sándor                 PH                   2017 08 16

A liberalizmus ideális mértéke

Az MSZP-ben élénk vita a DK elnökével, a liberálisok vezérével, Gyurcsány Ferenccel való együttműködés feletti döntés. Magyarországon százötven éve tisztázatlan maradt a liberálisok társadalmi szerepe. Ez azért maradt tisztázatlan, mert a liberálisok többsége zsidó volt, és ezért a társadalom többségének antiszemitizmusa a liberális politikát, mint nem magyart, ellenkezéssel kezeli.

Az a magyar történészek bűne, hogy nem tették a helyére, milyen szerepe volt és maradt a liberális pártnak hazánkban a kiegyezés utáni társadalmi életben.

A liberalizmus a vasút századában.

A magyar közvélemény nacionalizmusa nem tette lehetővé, hogy tisztázzuk a tényt, a Habsburg Monarchiának a társadalmi és gazdasági elmaradottabb részévé váltunk, mert II. József reformjainak, a katolikus egyház túlzott hatalma korlátozásának, mindenekelőtt a jobbágyfelszabadításnak ellenálltunk. Ezt a megbocsáthatatlan hibánkat azzal rejtettük el, hogy ezzel hősiesen megvédtük a nagyobb önállóságunkat. Máig nem akadt egyetlen magyar történész, aki utólag megállapította volna, hogy hova jutott Ausztria, Csehország és Lombardia, akik a reformokat végrehajtották, és hova jutottunk mi, akik sikeresen elszabotáltuk. Pedig egyértelmű, hogy a reformokat elfogadó három térség egyértelműen nyugat-európai lett, mi pedig, jó esetben is, komp ország maradtunk. Alkalmam volt, mindhárom országot megnézni, hozzánk képest egyértelműen nyugat-európaiak lettek. Voltak a magyar ellenállásnak gazdaságföldrajzi okai is, de tagadhatatlan, hogy II. József nyugat-európaivá válás irányában történelmi lépéseket tett, mi pedig lemaradtunk.

Ezt a tényt ismerte fel hetven évvel később, az 1948-as forradalom elől a Csehországba, Olmützbe menekült Bécsi Udvar, amikor a telhetetlen császárt leváltotta, és a tízen éves Ferenc főherceget emelte a császári trónra. A szándékot jellemzi, hogy a Ferenc főherceggel felvetették a reformokat szimbolizáló József nevet is. Ugyanis 1849 áprilisában már egyértelmű volt a Bécsi Udvar számára a magyar szabadságharc katonai veresége. Az új császár első feladataként aláírta az Olmützi Alkotmányt, ami a történelmi Magyar Királyságot felosztotta öt örökös tartományra.

Az Erdély Fejedelemség, Horvátország, valamint a Temesvári Szerb vajdaság önálló örökös tartományok lettek. A szlovákok által lakott területet azonban Magyarországnál hagyták, mert a Cseh Királyságot magában is erősnek tartották.

A mikor erről Kossuth értesült, döntött a detronizáció mellett.

Őszre azonban változott a helyzet, a Bécsi Udvar visszaköltözött, Lombardiát pedig elveszették, az Olaszországgal egyesült. Ezért a Császári Udvar minden reformtól megrettent, tudomásul vette, hogy megbékül a magyar arisztokrácia országával, és ebben az érelemben hajtotta végre a Világosi fegyverletételt, majd mindent megbocsájtott, Kossuth hamvait is ünnepélyesen hazahozatta.

A magyar történészek az Olmützi Alkotmányt pedig máig meg nem történtnek tekintik. Erre az kényszeríti őket, hogy Trianont előzmény nélküli előre nem várható eseménynek állíthatják be.

Az 1867-es kiegyezés idejére már a politikai értelemben feudális Magyarországon sem lehetett megállítani a vasúthálózat kiépülésének köszönhető tőkés fejlődést, a nemzetállam kialakulását. Ezzel a lehetőséggel azonban csak a magyar zsidóság élt, méghozzá szinte minden másik európai zsidó etnikumnál sikeresebben.

Miért érezte az európai zsidóság jól magát Magyarországban?

Az európai zsidóság a fejlett Nyugaton ugyan otthon érezhette magát, de nem volt egyedül, az erős nemzeti etnikumú polgársággal kellett versenyezni. Tőlünk keletre pedig még a magyar színvonalat sem érte el a társadalmi fejlődés, abban kevésbé lehetett élni a lehetőségekkel. A magyarországi zsidóság már nyugat-európai lehetett, de nem volt konkurense, az arisztokrácia és az úri középosztály. Azok számára idegen volt a tőkés polgárrá válás, ezért a magyar zsidóságnak nem volt konkurenciája. A magyar zsidóság érvényesülésére nem is az ország egésze, hanem szinte csak a Nagy-Budapest és néhány város volt az ideális terep.

A 19. század végén Nagy-Budapest volt a világon a legtöbb zsidó lakosú város. Itt élt a zsidóság legaktívabb elitje. elsősorban nekik köszönhetjük, hogy ekkor a magyar főváros volt Nyugat-Európa leggyorsabban növekvő fővárosa, igazi szellemi műhely.

A két világháború között.

Trianonban az országunkat felosztották, a területének kétharmada a szomszédokhoz került. Csak a szűken vett magyar etnikum maradt Magyarország. Ez nemcsak az arisztokrácia és az úri középosztály számára volt nemzeti tragédia, hanem annak fogta fel a magyar közvélemény is. Ezért sikerült elhitetni a lakosság többségével is, hogy az elsődleges feladat a teljes revízió, és a felelősség a zsidóságot terheli.

A teljes revízió irreális cél volt. Ezt máig nem hangsúlyozzuk. Ezért élhet meg ma is második pártként a Jobbik. A trianoni sérelmek orvoslását jelentették ugyan a Bécsi Döntések, de mivel ezt csak a náci Németország nyomásának köszönhettük, a második világháború után semmisnek minősültek.

A magyar zsidóságot felelőssé tenni az első világháború elvesztéséért ostobaság. Ezt utólag sem tettük egyértelművé. Azt, hogy négy évig tartottuk a frontokat, az ország gazdasági erejének köszönhettük. Ezt pedig elsősorban a magyar zsidóságnak. A hadseregünk fronton való fegyverekkel történő ellátását döntően a zsidóság által kiépített iparunk biztosította.

Indokolt volna felmérni és bemutatni, Nyugat-Európához képest hogyan növekedett a gazdaság a kiegyezés és az első világháború között, és hogyan a két háború között. Pedig az egész Kárpát Medence nagyobb terhet jelentett, mint a trianoni ország. Pedig a zsidóság ekkor is a gazdasági motor maradt.

A magyar zsidóság szerepe a szovjet megszállás alatt.

Az a Horthy rendszer bűne, hogy a háború végére elvesztettük a zsidóságunk öthatodát. Ezt ugyan ma már bűnnek tartjuk, de társadalmi katasztrófának nem tekintjük. Pedig a bűnök nagyságát az általa okozott kárral kell mérni. Ha ezt tennénk ezer éves történelmünk legnagyobb károkozása nem a tatárjárás, nem a török uralom, nem Trianon, hanem a félmillió zsidó és az ötöd millió sváb elvesztése volt. Erről máig mélyen hallgatunk.

Egy mondatban kifejezve: Betegesen liberális ellenesek voltunk és vagyunk. Ennek az okát kellene feltárni.

A fél-perifériás társadalmak eleve liberális ellenesek. Ez abból fakad, hogy nem tisztázzuk, hogy a társadalmak milyen fejlettségi szintjén mekkora liberalizmusra van szükség. Pedig ennek egyszerű a képlete. A társadalmak liberalizmust befogadó képessége a polgárságuk erejével arányos. Ezért hangsúlyozom a magyar történelem megértésének a kulcsát.

Ezt a kulcsot először a fiatal marxista történészek ismerték fel. Megmutatták, hogy a magyar feudális, azaz földműves és keresztény társadalom eleve deformált volt. Tízszer annyi nemese és tized annyi polgárja volt. Ez a deformáció csak a vasút századában korrigálódott azzal, hogy a magyar zsidóság polgárrá emelkedett.

A tudományos és technikai forradalom azonban fordulatot hozott, nemcsak a vállalkozók, de a diplomások növekvő többsége is polgárok lett. Jelenleg a zsidóság ugyan csupán egy százalék, de a liberálisok elérik az öt százalékot. Ez már a Kádár rendszerben jelentkezett, amikor az MSZP liberális szárnya jelentette az élcsapatot. Nekik volt köszönhető, hogy a rendszerváltást követő első két választáson nálunk ült a legtöbb liberális a törvényhozásban.

Az általunk követett politikát azonban egyre jobban elutasította a társadalom, és a liberálisok lettek a közvélemény által a legelutasítottabbak. Ennek volt köszönhető a Fidesz 2010-es példátlan győzelme, és a liberális politikát folytató MSZP veresége.

Jelenleg az a helyet alakult ki, hogy a liberális DK erősítené az MSZP-t, de a szavazók még jobban elutasítanák. Ez jellemzi a magyar liberalizmust, liberálisabb politikát követnek, mint amennyit a magyar társadalom nagy többsége elfogad. Százötven éve a magyar liberalizmus azért szenved vereséget, mert liberalizmusa túlmegy a magyar társadalom befogadó képességénél.

Német tudós véleménye az EU jövőjéről

Kopátsy Sándor                 EP                   2017 08 16

Német tudós véleménye az EU jövőjéről

Egy német tudós rokonomtól kaptam Wolfgang Sreeck neves német társadalom tudós beszélgetését Ilyen EU nem lesz húsz év múlva cím alatt.

Amit mond, azzal egyetértek, de jelentősen tovább ment azzal, hogy a szuverén nemzetállamok szükségessége a fő alapja a véleményének. Ezt így nem vetette fel senki, pedig alapvető a nemzetállamok társadalmi szerepének tisztázása.

Az Európai Unió létrehozói.

Az Európai Unió két nagyvonalú politikus, a német Adenauer és a francia De Gaulle műve volt. A két imperialista, gyarmattartó nagyhatalom miután elveszttette gyarmatit és befolyási övezeteit, elhatározták, hogy az egységesített Európával, vagyis az Európai Unióval a hátuk mögött maradjanak világhatalmak. Ennek érdekében Adenauer még abba is belement, hogy az EU erőforrásainak abnormális hányadát a reményetlen agrártámogatásokra pocsékolja. Ennek az ostobaságnak Franciaország volt az aránytalan élvezője. Máig egyetlen brüsszeli bürokratának sem jutott az eszébe, hogyan osztozkodtak a tagállamok az agrártámogatásokon. Ez volt a gazdasági oka annak, hogy a mediterrán országok is lelkesen beléptek nemcsak az EU-ba, de még a vesztüket okozó euró övezetbe is.

Azzal, hogy az euró övezet lehetőséget adott arra, hogy a gazdag tagállamok, mindenekelőtt Németország, leértékelje a valutáját, elképesztő külkereskedelmi előnyhöz jutottak. Sreecknek sem jutott eszébe, hogy az euró övezet erős tagjai, menyit kerestek azon, hogy a leértékelt euró lett a valutájuk. Az pedig érthető, hogy azt sem mutatták ki, hogy ebből mennyivel kellett hozzájárulniuk a mediterrán euró övezeti országoknak.

Az a tény, hogy szó sem esik arról, az euró övezet mediterrán országai milyen mértékben járultak hozzá az erősek, elsősorban Németország deviza bevételhez, világosan mutatja, hogy Brüsszel mennyire nem hajlandó a Németországot gazdagító cselszövés leleplezésére.

A legnagyobb ajándék azonban Streeck legnagyobb érve, a nemzetállamok objektív szükségszerűsége. Amennyire mániákusan hirdettem, hogy a vasút, majd az autópályák hálózatának kiépítése tette lehetővé a politikai államokról a nemzeti államokra való áttérést, annyira figyelmen kívül hagytam a nemzetállamok megjelenéséből fakadó társadalmi előnyöket. Sokszor leírtam, hogy a hatékony államot csak a homogén állam alkothat. Márpedig a homogenitást meghatározó feltétele a kulturális és gazdasági viselkedés. Ezt először Max Weber fogalmazta meg: A tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, amire hatékony felépítményt csak a protestáns etikájú népek építhetnek.

Weber csak azt nem ismerte fel, hogy nem a reformáció hozta létre a puritanizmust, hanem csak a reformáció jelentette, hogy az eleve puritán népek kereszténysége is puritán legyen. Az angolszászok, a germánok és a skandinávok pogány marhapásztorokként is puritánok voltak. De csak a reformációval lett a kereszténységük is puritán. Ennél is megbocsáthatóbb volt, hogy Weber nem vette tudomásul, hogy a távol-keleti konfuciánus népek még a Nyugat protestánsainál is puritánabbak. Ez a 20. században ugyan Japán ipari társadalommá alakulásával kiderült, majd a hidegháborúban, Kína kivételével, minden konfuciánus nép a fejlettek közé emelte a társadalmát. Kína azonban csak az 1990-es reformjával mutatta meg, mire képes egy puritán társadalom, ha megteremti a maga puritán felépítményét.

Még a marxisták sem vették tudomásul, hogy 1990 végzetesen nemcsak a kelet-európai kultúrára épült marxizmus bukását jelentette, hanem a marxizmus páratlan diadalát is a Távol-Keleten. Azt azonnal felismertem, hogy a kelet-európai marxizmus nem azért bukott meg, mert marxista volt, hanem azért mert a kelet-európai kultúrára épülő minden felépítmény verseny képtelen. A nagy történelmi igazság, hogy a kelet-európai és a balkáni népek képtelenek voltak a nagy európai társadalmi változások hasznosítására.

Európa keleti fele képtelen volt átvenni a kiscsaládos feudális társadalmi rendszer világra szóló eredményeit.

Európa keleti fele kénytelen volt átvenni az ipari forradalom nyugat-európai sikereit, képtelen volt arra, hogy polgári tőkés társadalommá alakuljon át.

Európa keleti felén az osztálytársadalomnak össznépi társadalommá való átalakulás azért vallott kudarcot, mert erre eleve alkalmatlan volt.

1990-ben azonban nemcsak a kelet-európai marxizmus bukott meg, de ugyanebben az évben a Távol-Keleten az emberiség ötödét jelentő Kína a társadalomtörténet legsikeresebb útjára lépett. Max Weber felismerése példátlan diadalt aratott. Egy puritán nép akkor is csodára képes, ha nagyon aluról kell indulnia.

Weber azonban valamit nem ismert fel: Csak a kulturális és gazdasági téren homogén nemzetállam lehet hatékony. Ezt csak tegnap óta, Streecket olvasva fogalmazom így meg.

1980-ban, amikor két fiam elhatározta, hogy elhagyja a bolsevik Magyarországot, azt tanácsoltam, hogy csak négy ország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland között választhatnak. Mert csak az a négy ország befogadó, ezekben mindenki gyütt-ment.

Arra sokáig nem találtam magyarázatot, hogy e négy ország között az ENSZ rangsorban miért az utolsó az Egyesült Államok. Gazdasági, katonai, tudományos téren példátlan szuperhatalom, de a legkevésbé homogén. A másik háromban sokkal kisebb az afrikai és a latin etnikumú lakosság. Az Egyesült Államokban élő puritánok, a protestánsok és a konfuciánusok a leggazdagabbak, a magasabban iskolázott, de az országos átlagot visszahúzza az említett két etnikum, az afrikaiak és a latinok magasabb aránya. Ma már Streecket olvasva azt mondanám, hogy a kevésbé homogén lakossága. Webert pedig azzal egészíteném ki, hogy a felépítmény hatékonysága az államok társadalmi homogenitásától is függ.

Sreeck bölcsen állapítja meg, hogy a nemzeti államok száma azért nőtt meg, a 20. században, mert lényegesen tagoltabb a lakosság, mint amennyi nemzeti államot létrehozott a vasúti és a közúti hálózat. Ezt talán nekünk, magyaroknak kellene a legjobban figyelembe venni, mert mi ezer éven keresztül Európa legheterogénebb állama voltunk. Mára a Trianon előtti Magyarország területe hét nemzeti államra oszlott. A Habsburg Monarchia pedig tizenegy állam részévé vált.

Németország és Franciaország közös hatalma.

A Streeck interjúnak az elején Merkel és Macron van a pódiumon. Nem véletlen ez a két ország erőlködve hangsúlyozza, hogy Európa jövője rajtuk múlik. Mindkét ország vezetői képtelenek tudomásul venni, hogy e két ország a történelme során soha sem tudott összehangolódni. Mindkét országban eleget tartózkodhattam ahhoz, hogy érezzem a különbséget. Franciaország számára tragédia a Németországgal azonos felépítmény elviselése. Macron azonban tudja, hogy Németország segítsége nélkül azonnal kiderül, hogy Franciaország költségvetése összeomlik. Azt mégsem méri fel, hogy minél tovább tart a német-francia házasság, annál nehezebb lesz kimenekülni belőle.

Nem a politikusok alakítják a politikát.

A kevés politikai tapasztalattal rendelkező Macron élvezi, hogy fiatalságát Napóleonéval állítják párhuzamba. Elfelejti, hogy akkora politikai és katonai zseni nagyon ritkán születik.

Merkel kancellárasszony ugyan ügyes politikus, nem követhet el annyi politikai hibát, hogy ne ő legyen a legnépszerűbb német politikus. Az elhibázott menekültügyi politikája ellenére, biztos lehet benne, hogy újra megválasztják. Ő talán még az EU megszűnését is túléli, pedig a sikeres német politikusok között nem ismerek olyan nőt, akit hősüknek lehet tekinteni.

Az európai történetben két nő volt egy birodalom csúcsán. Mária Terézia a Habsburg Birodalom császára, és Nagy Katalin orosz cár. Mindkettőnek az volt a szerencséje, hogy nem bővíteni, csak megtartani akarta a hatalmát. Merkel ugyan gazdaggá tette az egyesült Németországot, de a főművei az Európai Unió, és különösen az euró övezet páratan kudarcként fog bevonulni Európa történetébe.

Miért van szükség a nemzeti államokra?

A történelmi materializmusnak abban igaza van, hogy a társadalmi felépítmények csak akkor lehetnek hatékonyak, ha az alépítményének megfelel, azzal szinkronban működik. Ebből az következik, hogy annyi felépítményre van szükség, amennyi eltérő alépítmény van. Az Európai Unió építői és működtetői azonban abban hisznek, hogy az általuk legjobbnak használt, a jelenlegi Németország felépítménye minden tagország számára a boldogulást jelentő. Megfeledkeztek arról, hogy Európa országainak soha nem volt egységes társadalmi felépítménye.

Ezt bizonyította a vallástörténelem is.

A kereszténység megjelenése előtt Európából csak a mediterrán térségben volt magas-kultúra, a görög és a római. Ez a térség a közel-keleti magas-kultúra szerves része volt, akárcsak a Szahara feletti Afrika. Az egy istenhitű vallás is ebben a magas-kultúrában jelent meg. A mediterrán Európa a Közel Keleten megjelent zsidó vallás prófétájának, Krisztusnak a tanítását igazította a görög-római kultúrához. Szent Pál ugyanis számos engedményt tett a több istenhit felé. Ezzel tette a kereszténységet a mediterrán európai népekre szabott vallássá. Ezt csak azért nem valljuk be, mert a keresztény egyházak érdeküket sértőnek tartják.

Azt, hogy Szent Pál kereszténysége csak a mediterrán kultúrákra szabott vallás volt, egyértelműen tanúsítja a tény, hogy a közel-keleti keresztények gyorsan áttértek a Mohamed által tanított keményebb egy istent hívő mohamedán vallásra. Vagyis a zsidó vallás két kultúrának adta át az egy istenhitű vallást. A mediterrán európaiaknak a kereszténységet, a közel-keletieknek a mohamedán vallást.

Az európai magas-kultúra csak a sötét középkor végén hatolt be az Alpoktól északra lévő Nyugat-Európába, amikor már ott is megtermett a fagyot túlélő és a természetes csapadékkal is megelégedő gabona. Ez gyorsan a pásztortársadalmakat átalakította letelepedett földművesekké, ezzel pogányokból keresztényekké.

Ezek a földművelő társadalmak két útra tértek. Kelet-Európában és a Balkánon nagycsaládos, Nyugat-Európában pedig kiscsaládos feudális társadalmak lettek. Hamar kiderült, hogy a családforma olyan társadalmi alépítmény, amire csak annak megfelelő felépítmény, ezen belül ennek megfelelő vallás működhet. Ezért a 11. században kettévált az európai kereszténység.

A 15.-16. századra nagykorúak lettek az angolszászok, a germánok és a skandinávok. Ezeknek a puritán népeknek a latin katolikus vallásnál puritánabb kereszténységre volt szükségük.

Jelenleg tehát nemcsak Európában, de az EU tagországok között is három kereszténységre oszlik a vallásos lakosság.

Az EU tagállamok között a távolság nem csökken, hanem nő.

A legfejlettebb tagországok lakosai, az angolszászok, a germánok, a skandinávok puritánok, ezért gazdagok és, egyre jobban megelőzik a katolikus és az ortodox keresztényeket. AZ EU tagállamokra kényszerített felépítménynek köszönhetően élvezik a megkülönböztetett előnyüket, a számukra megfelelő felépítményt. A legnagyobb előnyt annak köszönhetik, hogy a kevésbé fejlett tagországok munkaerejének elitjéből meríthetnek. Mivel a brüsszeli adminisztráció a fejlettek kezében van, ezért fel sem mérik, hogy az EU létrejötte óta mekkora szellemi vagyont kaptak ajándékba.

A középen vannak a latin keresztények. Franciaország közel olyan gazdag, mint a puritánok, mégsem képes a tőlük átvett felépítményével velük lépést tartani. A másik négy pedig, különösen mióta, hogy az euró övezet tagjai lettek, menthetetlenül lemaradnak.

Az ortodox keresztények. Ezek számára az EU tagság csak azoknak kedvez, akik a fejlettekbe települnek át.

Ez a tagoltság fényesen bizonyítja, hogy a tagországokra kényszerített feltételek ennyire károsak a kevésbé fejlett országok számára.

A nemzeti államok szuverenitása.

Már a maastrichti feltételek is a fejlettebbek megkülönböztetett előnyét biztosították. Az alacsony költségvetési hiány a gyengébbeknek elviselhetetlen terhet jelentett. A közgazdaságtan, hibásan, az inflációt, a fedezetlen pénzteremtést gazdasági bűnnek minősíti. Máig nem akadt olyan elméleti közgazdász, aki megmutatta volna, mennyit köszönhet a világgazdaság annak, hogy minden szuverén ország fedezet nélkül is teremthet pénzt. Keynes ugyan elismerte, hogy a vállság esetén mentőöv lehet a fedezet nélkül teremtett pénz. Az elmúlt közel száz év pedig azt bizonyította, hogy a fedezet nélkül teremtett pénznek, vásárlóerőnek köszönhetően voltak a pénzügyi vállságok elkerülhetők.

Régen nem láttam olyan statisztikát, ami megmutatta, hogy milyen viszonylagos fejlettségi szinteken, és milyen kultúrákban mekkora volt az infláció. E nélkül is általánosan elfogadott, hogy a fejlettebbekben, és puritánokban kisebb volt a pénzromlás. Bohóckodásnak minősítettem azt, hogy Brüsszel azonos költségvetési hiányt és inflációt vár el Németországtól és a mediterrán országoktól. Ezek számára a közös valuta pedig már nem bohóckodás, hanem tudatos bűnözés.

Ez pedig azt jelenti, hogy az EU és különösen az euró övezet bűnöző, mert nem teszi lehetővé, hogy a tagállamai szuverén nemzeti államok lehessenek.

A szuverén nemzeti állam.

Streeck ugyan egyértelműen kijelenti, hogy a jelenkor társadalmait szuverén nemzeti államok formájában kell működtetni, de nem definiálja a szuverén állam feltételeit.

Ezek megfogalmazása esetén a jelenlegi tagok egyikének sem marat meg a teljes szuverenitása.

A szuverén állam maga dönti el, ki lehet az állampolgára. Márpedig az EU alkotmánya kimondja, hogy minden tagország köteles befogadni, a más országokban politikai, vallási alapon üldözött személyeket. Ez az úgynevezett kvóta rendszer. Már a kitalálói is buta emberek voltak. Ez ellentmond annak, hogy minden nemzetállam elsősorban a saját polgáraiért felelős. Ezért csak a nemzetállam maga döntheti el, hogy ki tekint saját állampolgárának. Csak azokat, akiknek a befogadása a nemzetállam érdeke. Azt az alkotmánya határozza meg, hogy kiknek a befogadását tartja a saját érdekének. A nem szaporodó lakosságú és a még alulnépesedett államok feladatuknak érezhetik a számukra hiányos munkaerő befogadását. Ez az EU gazdag, magas béreket fizető tagállamai minden brüsszeli beavatkozás nélkül befogadják. De nem azért, mert otthon üldözik, hanem annak ellenére, hogy a saját országukban súlyos veszteségnek minősítik a kivándorlását.

Minden nemzetállamnak saját valutája legyen.

Az állam szuverenitása eleve nevetséges, ha a valutája árfolyamát nem maga az állam alakíthatja. A közgazdaság sem tudatosítja, hogy a nemzetállamok valutájának a keménysége sorsdöntő szerepet játszik abban, mennyire fejlett, mennyire eladósodott, milyen külkereskedelmi és turisztikai egyenlegre van szüksége. Az EU létrehozói és működtetői ezekkel a nemzetállami feladatokkal nem számoltak, ha meg számoltak példátlan gazemberek voltak. Ennek lett a megkerülhetetlen következménye, hogy az euró övezet mediterrán tagjai reménytelenül eladósodtak. Ráadásul ez egy olyan zsákutca, amiből nincs kijárat.

A sok brüsszeli bürokrata még nem ért rá kiszámolni, hogyan alakult az euró övezet tagjainak az államadóssága. Ebből ugyanis kiderülne, hogy mely országoknak, milyen előnyük és hátrányuk származott a közös valutából. 

Szükség volna az újabb reformációra

Kopátsy Sándor                EV                    2017 08 17

Szükség volna az újabb reformációra

Ötszáz éves évfordulóját ünneplik a protestáns egyházak a puritán európai kereszténység megjelenésének. Azon nem érdemes vitatkozni, hogy mi volt a reformáció születésének tényleges dátuma, inkább azt kellene tudatosítani, mint hozott a Nyugat számára. Erről sajnos egyetlen szót sem hallottam, pedig a reformáció nem csak új keresztény egyházak megjelenését jelentette, hanem azt, hogy Európai puritán népeinek nagy többsége a vallását a puritanizmusához igazította. A római katolikus kereszténység ugyanis Szent Pál által Európa latin népeinek a viselkedési kultúrájához lett igazítva. Szent Pálnak sikerült a keményen egyistenhitet valló zsidó vallást, ami a közel-keleti kultúrának az igényeit fejezte ki, olyan egyistenhívő kereszténységé átépíteni, ami megfelelt a görög-római kultúra felfogásának.

A 11. század derekáig egységes európai kereszténység kettészakadt, amikor Európa népei úgy váltak gabonatermelő keresztényekké, hogy a kontinens keleti felén a feudális társadalmukat továbbra is nagycsaládosnak tartották, a nyugati felén pedig áttértek a kiscsaládra. A nagycsaládos társadalmak megtartották az ortodox kereszténységet. A kiscsaládosak pedig vallásukkal a kiscsaládos társadalomhoz igazodtak. Ezt úgy kellene megfogalmazni, hogy a római katolikus vallás lett az első olyan vallás, ami a kiscsaládos társadalomhoz igazodott.

A magyar történészek ki sem térnek ki arra, hogy milyen okok és politikai erőknek volt köszönhető a nagycsaládos pogányságról a kiscsaládos kereszténység választása. Azt ugyan hangsúlyozzák, hogy a kiscsaládos feudális társadalmú állam vezetői a kiscsaládos társadalom kereszténysége mellett döntöttek. Azt azonban nem is érintik, hogy kik hozták meg ezt a döntést, és hogyan valósították meg. Pedig a következő ezer évben hozott politikai döntéseink elsősorban azon múltak, hogy kiscsaládos feudális rendszerünkkel a Nyugathoz akartunk igazodni. A történelemtanításunk azt csak sejteni engedi, hogy a Kárpát Medencében bejövetelünk idején mind a görög, mind a latin szertartású kereszténység már jelen volt. Az is nyilvánvaló, hogy ebben a kérdésben Géza fejedelem és István király döntött azzal, hogy a Német Római Birodalom felé keresett feleséget, családi kapcsolatot, és a római pápától kérte a királyi koronát. Arról azonban említést sem találtam, hogyan sikerült a kiscsaládokra történő átállás. Ez ugyanis azzal is járt, hogy az akkor egyetlen házasság az egyházi volt. A házasságot megelőző döntéseket a nagycsalád családfője döntötte el, nem a házasodók. Arról ugyan semmit nem tudok, hogyan történt a pogány magyar társadalomban a házasságkötés, de kétségtelen, hogy abban is a döntést a nagycsalád feje hozta.

Ezzel szemben, a már keresztény kiscsaládos jobbágyrendszerben a házasságkötés feltétele az volt, hogy a földesúr számukra jobbágytelket biztosított. Ez a házassági feltétel, hogy a házassággal gyermeket vállalható kiscsalád jött létre, az első feltétele annak, hogy Nyugat-Európa ezer évre minden más kultúránál fejlődésképesebb lett.

A kiscsalád volt a fajunk történetében az első, és a jelenkorig egyetlen családforma, amiben megoldódott a házasság késleltetése, ezzel a kevesebb gyermekvállalás, vagyis a túlnépesedés fékezése, és ez a családforma lett először olyan társadalmi sejt, amiben az értéktermelők rendelkeztek a megtermelt érték elosztása felett.

Ezt akkor tudtam igazán értékelni, mikor azt láthattam, hogy a nagycsaládos népek mennyire képtelenek a családokon belüli racionális döntésekre, a szorgalomra, a takarékosságra, hogy csak a kiscsaládos társadalomban nevelődtek lehettek következetesen puritánok.

Ennek a felismerésemnek alapján fogalmaztam meg, hogy a kommunista társadalom a nagycsaládos, azaz nem puritán kultúrában sem lehet hatékony. Ezzel mérem fel először, hogy miért volt igaza Max Webernek, amikor azt állította, hogy a jelenkor társadalmait hatékonyan csak a puritán népek képesek hatékonyan működtetni. Ezt a felismerést ma már úgy fogalmaznám meg, hogy ezer éve csak azok a társadalmak járhattak az élen, amelyek kiscsaládosak voltak.

Aki az utóbbi ezer év világtörténelmét meg akarja érteni, annak a kiscsaládossá válást kell nyomon követni.

Az ipari forradalom technikai találmányainak a jelentőségét ugyan méltatják, de meg sem említik, hogy ennek volt köszönhető, hogy az megkerülhetetlen iparosítás automatikusan megvalósította a kiscsaládos társadalmak kialakulását. A termelés és a szolgáltatások nagyüzemi ellátása azt kívánta meg, hogy a munkaadók egyének munkaerejét vásárolják meg. Ezzel nem a családdal, hanem annak tagjaival kötöttek munkavállalói időre szóló szerződést. Ennek következtében nem a családokkal, hanem azok munkaképes tagjaival kötöttek szerződést. Vagyis a nem családi vállalkozások önálló keresőkké tették a munkaképes családtagokat megszüntetve ezzel a családokkal kötött munkavállalói szerződést.

A kiscsaládos jobbágyságban először a történelmünk során a kiscsalád lett a munkavállaló. A tőkés és az állami vállalkozás már nem a családdal, hanem csak annak egyik tagjával kötött munkavállalói szerződést. Ezzel a munkavállalás nemcsak a nagycsaládot, de még a kicsit is, elemeire bontotta. A kiscsalád csak önfenntartó és a következő generációt felnevelő egység maradt meg. A munkaképes családtagok, mint értéktermelők egyedi munkaviszonyokat jelentenek. Az ipari forradalom tehát túllépett a kiscsaládos jobbágyrendszeren is azzal, hogy a társadalmi munkamegosztást egyedekre bontotta le.

Mivel a tudományos és technikai forradalom elődlegesé tette a következő generáció minőségének javítását, ennek eredménye egyre inkább a szülők nevelési teljesítményétől függ, a társadalom elsődleges feladatává vált, a szülők nevelésének jutalmazása.

Teendők az eredményesebb gyermeknevelés érdekében.

A gyermekvállalást a családok gyermeknevelési potenciájához kell igazítani. Semmi sem segít annyit a gyermeknevelés eredményén, mint a szülők gyermeknevelési potenciáljához történő igazodás. Vagyis a magasabb képzettségű és jövedelmű családok vállaljanak viszonylag több, a gyenge adottságú családok viszonylag kevesebb gyermeket. Jelenleg minden társadalomban ennek az ellenkezője történik.

Nem találtam olyan társadalmat, amiben az anyák felső iskolázottsági tizedében a termékenységi mutató 1.5 felett van. A fejlett társadalmakban mindegyikében a gyermekvállalás minőségi kontraszelekció van.

Ez csak azért nem tragikus, mert a társadalom egyre többet tesz a következő generáció minél jobb és magasabb képzésében, és a diákok egymással versenyeznek. Vagyis a társadalom a gyermekvállalást úgy támogatja, hogy az kontraszelekcióssá válik, ugyanakkor a következő generáció mégis javul, mert az érdekek az egyre jobban a képességhez történő igazodást és az egyre magasabb képzettséget támogatják. Ennek következménye, hogy a generációk minősége példátlanul javul a gyermekvállalási kontraszelekció ellenére, de lényegesen kevésbé annál, ami akkor lenne, ha a társadalom a gyerekvállalást úgy támogatná, hogy az minél jobb családi háttér felé forduljon. A jelenkori puritán társadalmak ugyan példátlanul gyorsan fejlődnek, de ez még gyorsabb lenne, ha a társadalom jó irányban ösztönözné a családi struktúra javulását és a felnevelés eredményességét.

A családi háttér jelentősége.

Kínában azzal, hogy minden városi családban csak egyetlen gyermeket lehet vállalni, óriási lépést tett a hatékonyabb gyermeknevelés irányában. Eddig nyomát sem találtam a pedagógus irodalomban annak, hogy a gyermeknevelés hatékonysága hogyan függ a különböző családi hátterekben. A kínai tapasztalat azonban a gyermekek számától függő eredményt illusztrálják. Bizonyítják azt, amit a józanész természetesnek tart, hogy minél szegényebb és kevésbé iskolázottak a szülők, annál nagyobb előny, az egyetlen gyermek vállalása.

Természetesnek tűnt volna, ha kínai reform a gyermekvállalást úgy korlátozza a lakosság létszámát tartó szintre, hogy a legszegényebb, fiatal házasok gyermekvállalását tiltja, illetve azt csak bizonyos feltételek mellett engedi meg, ugyanakkor a családok felső harmadában megengedi a két, a felső tizedében a három gyermeket is. Ezzel az anyák átlagos gyermekvállalását 2 alatt tartják.

Ennek ellenére a kínai reformmal egyetértettem, mert az ilyen korlátozást nagyon le kell egyszerűsíteni, hogy elfogadhatóbb és végrehajtható legyen. A kormány 26 év után fokozatosan biztosítja a második gyermek vállalását. Azt mégis hangsúlyozni kell, hogy az emberi fej történelmének legnagyobb gyermekvállalási korlátozása példátlan, fajunk egészét érintő sikert hozott. Az amerikai demográfusok szerint, 1990 óta 600 millióval kevesebb gyermek született. Azt pedig a laikusoknak is látni kell, hogy 600 millióval nagyobb lakosság esetében még az egy főre jutó jövedelem sem lett volna biztosítható. Így meg Kínában 600 millió ember léphetett ki a napi egy dolláros jövedelmi minimumból, többen, mint ez idő alatt az egész világon. Még azt sem írta le senki, hogy az egész emberiség sorsát hogyan befolyásolta volna, ha a létszámunk nem 7.5, hanem 8.1 milliárd lenne. Ez még a klímaváltozást is súlyosan érintené.

Elsősorban az egyetlen gyermeket nevelő Kína azért léphetett előre az ENSZ PISA felmérés alapján a közép mezőnyből az élvonalba, mert az egyetlen gyermeket a szegényebb Családok is lényegesen eredményesebben nevelhetik, mint a többet. Ez ugyan a legegyszerűbb közgazdaságtani feladat, hogyan arányul az egy minimál bért kereső családban az egy személyre jutó jövedelem, ha egy, két és három gyermeket nevelnek. Aki ezt nem képes felmérni, az ugyan megbukna középfokon, de közgazdász tudósként akadémikus is lehet.

Régi mániám a vallások társadalmi értének a mérése. Azt tartom jobb vallásnak, amelyikben jobban élnek az emberek. Ezt világosan mutatják az ENSZ korrupciós rangsorai. A latin katolikus országok mindegyikében nagy a korrupció, a reformátusokban kicsi. Ebből Rómának tanulni kellene.

De ugyanez a rangsor az államadósságok és az infláció esetében is.

A római katolikus egyházra nagyon ráférne a reformáció.

Idegenek befogadása

Kopátsy Sándor                 PH                   2017 08 15

Idegenek befogadása

Az EU brüsszeli adminisztrációját az ostobák magasan megfizetett, és túlzott hatalmat birtokló gyülekezetének tartom. Ez talán sehol nem jellemzőbb, mint a leszakadt világból politikai vagy anyagi okból bevándorlók kezelése, az úgy nevezett kvóta rendszer.

AZ EU vezetésének először azt kellene eldönteni, hogy a tagállamoknak szükségük van-e többlet lakosságra. Az egésznek nincsen. Legfeljebb a fejlett, puritán tagországokban van munkaerőhiány. Ezek nagy részében ugyan van munkaerőhiány, de nem a munkaerő kevés, hanem aránylag keveset dolgoznak.

Az EU tagországokban a munkaerő példátlanul keveset és kevés éven át dolgozik. Ezt már a foglalkoztatási ráták is egyértelműen bizonyítják. Mivel az EU történelmi feladata, hogy a világgazdaság élvonalával, a négy óceánokon túli angolszász és a Távol Kelet országaival versenyben maradjunk. Ezt az EU alkotmányából megfontolásból, vagy feledékenységből kihagyták. De nemcsak kihagyták, de tudatosan elhallgatják. Még nem találtam olyan Brüsszelben készült felmérést, ami az EU teljesítményét a két versenytársával összevetné.

Ezt azzal kellene kezdeni, hogy az ENSZ által használt három, fejlettségi mutató alapján az EU fejlődését a négy óceánokon túli angolszász és a távol-keleti országokkal összehasonlítanák. Az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor és az iskolázottság növekedése az elmúlt 20 évben még egyszer gyorsabb volt a négy angolszász országban, mint az EU tagországiban. A távol-keletiek pedig négyszer gyorsabban növekedtek. Az EU teljesítménye tehát szégyenletes.

A lemaradásunk elsődleges okát a foglalkoztatásunk alacsony szintjében látom. Ez a lemaradás a foglalkoztatási hányadban is egyértelmű. A munkaképes korú lakosság lényegesen alacsonyabb hányada dolgozik. Ez ugyan önmagában is felháborító, de még nagyobb a lemaradásunk, ha a foglalkoztatottak által évente ledolgozott órák számát is figyelembe vesszük. Ebben még nagyobb a lemaradásunk. Évente az EU tagországokban a ledolgozott órák száma 200 órával kisebb, mint a négy óceánokon túli, és 300-400 órával kisebb, mint a Távol-Keleten! Ez az egy összevetés magyarázatot ad a tényre, hogy az EU versenytársaival szemben egyre jobban lemarad.

Az ENSZ rangsorában az első tíz ország között, csak hat európai ország van, ezek között csak négy EU tagország, Dánia, Svédország, Finnország és Hollandia. Európai, de nem tagország Norvégia és Svájc.

Az EU tagországoknak nem képzetlen, nem európai kultúrájú bevándorlókra van szüksége, hanem Európán belül bőven van ezeknél sokkal jobb, több milliónyi munkaerő.

A politikai menekültek befogadása ostobaság. Az EU néhány fejlett tagországainak nem politikai menekültekre, hanem használható munkaerőre van szükségük.

Ha Brüsszelben szakemberek volnának, azt mérnék fel, hogy melyik tagországban olyan magas a foglalkoztatási ráta, amit csak bevándorlással lehet mérsékelni. Ezt követően a munkaerőhiányt a tagországokból kellene pótolni.

De ezt rejtetten meg is teszik az EU gazdag országai, elsősorban Németország. A brüsszeli bürokrácia tehát szó nélkül tűri, hogy a közösség gazdag országai ellenszolgáltatás nélkül csábíthatják el az értékes munkaerőt, és a negatív értékűt pedig ők osztják ki az olyan országoknak, ahol nem munkaerőhiány, hanem súlyos munkanélküliség van.

Az Egyesült Államok rendszeresen felméri, hogy mikor, kik és honnan jöttek be. 1985-ben, ott létem alkalmával ismerhettem meg az előző húsz év bevándorlóinak az értékelését. Akkor a legjobban szereplő befogadottak az 56-os magyar fiatalok, nagy többségben diplomások, vagy egyetemi hallgatók voltak.

A legutóbbi felmérésük szerint a befogadottak végzettségük szerinti értéke: Kevesebb, mint középiskolásoké mínusz 100 ezer dollár, a fokúaké mínusz 10 ezer, egyetemet kezdetteké plusz 40 ezer, a diplomásoké 200 ezer, a diplomát is meghaladók 400 ezer dollár.

Érdemes még néhány adatot idézni az Egyesült Államokba vándorlókról. A második világháborút követőbevándorlók közül magasan kiemelkedtek az európai zsidó bevándorlók. 1985 óta a távol-keletiek. A szinte csak diplomás indiai, iráni bevándorlók, viszonylag kisszámúak, de kiemelkedők. Irán ellen szigorú gazdasági embargót alkalmaztak, de a szellemi elitet befogadták. A brüsszeli bürokraták tanulhatnának az Egyesült Államokban ötven éve alkalmazott zöldkártya rendszerről. Ezzel évente egymillió bevándorlót fogadnak, akiket előzőleg a követségeik gondosan megszűrnek.

A jelenlegi kormány is eltűri, hogy az EU támogatását nagyra értékeli, de nem állítja ezzel szembe a kiadási oldalon a tagdíjunkat, a felértékelt valutánk okozta külkereskedelmi károkozást.

Nagyon kíváncsi lennék arra a szövegre, amire éppen tegnap válaszolt a magyar kormány a brüsszeli bürokraták fenegetésére. Nehéz velük nem gorombán vitatkozni, de másként nem lehet. 

Technikai forradalom Villanymotorral hajtott gépkocsi

Kopátsy Sándor                 ET                   2017 08 15

Technikai forradalom

Villanymotorral hajtott gépkocsi

A folyamatban lévő felmelegedés, a klímaváltozás elsődleges oka, hogy a közúti közlekedés nyersolajra épül. Az okozott levegőszennyezés évente 3.7 millió halált okoz a közúti balesetek nélkül. Ez tízszer annyi, mint a második világháború óta a háborúkban elesettek száma. A klímaváltozással ijesztgető tudósok erről említést sem tesznek.

Annak a gondolata, hogy közúti közlekedésben a robbanómotorokat villanymotorokra kellene lecserélni, az elektromos áramnak a korlátozott tárolhatósága volt az akadálya. Ezért terelődött a figyelem az akkumulátorok tökéletesítésére. A korábbinál sokkal könnyebb, nagyobb hatékonyágú és könnyen újratölthetőségét a kommunikációs forradalom oldotta meg. A hordozható számítógépek és televonok ugyan viszonylag szerény energiafogyasztók, de az elemük könnyűsége és kicsisége alapvető követelmény volt. Ugyanakkor a könnyű és hatékony akkumulátorok óriási piaca gyors kutatási eredményeket követelt.

Az erőművek hatékonysága lassan változik, de arra nem gondol senki, hogy az Egyesült Államokban a személy és teherautók tízszer annyi olajt használnak fel, mint az erőművek.

A megújuló energiák felhasználhatóságát a termelt energia nagyobb távolságokra történő szállítása és tárolhatósága korlátozza.

Ezért vált világossá, hogy a megújuló energiák térhódításának a szűk keresztmetszete az energia tárolhatósága és szállíthatósága. Európa közelében, alig néhány ezer kilométerre van a napenergiában bővelkedő Szahara. Ráadásul ezt a távolságot is a Földközi Tengeren keresztül kellene megoldani. Jelenleg még az is probléma, hogy az Atlanti Óceán parti övezetéből az iparosodott térségekbe vigyék a széllel termelt áramot. A jelenleginél kisebb áramveszteséggel történő áramszállítást az áramszolgáltatók csak lassan tudják fejleszteni. Az áram tárolhatóságában azonban néhány évtized alatt is forradalmi változás következett be. Ezt azonban a kommunikációs ágazatok oldották meg.

Az egységnyi áramot tárolható kapacitás ára tíz év alatt az ötödére esett. Ugyanakkor az egy literben tárolható áram mennyisége megkétszereződött, és a következő öt évben ez a növekedés újra kétszereződik. Ha ez nem történik meg, sehol nem lennének a villamos árammal hajtható autók.

A hatékony akkumulátorok gyártásában is a távol-keleti három ország, Kína, Japán és Dél-Korea, a motor.

Ma már tudomásul vett tény, hogy a közúti közlekedésben a jövő a villanymotoroké. A megelőző száz évben a robbanómotoros gépkocsi volt a technikai haladás szimbóluma, a következő száz évben a villanymotoros közúti járművek veszik át a stafétabotot. Ez a váltás önmagában többet jelent a légszennyezés csökkentése érdekében, mint a felmelegedéssel történő tudományos és politikusi jesztgetés. 

Félrevezető adatok

Kopátsy Sándor                 EG                   2017 08 14

Félrevezető adatok

A The Economist utolsó előtti oldalán várható adatokat közöl. Ezek közt most a nemzeti jövedelem, a valuta vásárlóerejének és a külkereskedelmi mérlegnek a várható alakulását. Az országok várható nemzeti jövedelme ugyan közölhető, de félrevezető adat. Ez csak akkor mond valamit, ha az országok lakosságának a száma nem, vagy legalábbis 1-2 ezreléknél nem jobban változik. A felsorolt 15 ország közül csak a két leggyorsabban növekvő kettő, Kína és India adatai félrevezetők. Kínában ugyanis fogy a lakosság, Indiában pedig kiugróan gyorsan, közel 3 százalékkal nő az ország nemzeti jövedelme. Indiában valamivel gyorsabban, 7.1, Kínában 6.7 százalékkal. Ezt a politikai tekintetben demokratikus India esetében a Nyugat közgazdászai hangsúlyozzák. Azonban, ha az egy lakosra jutó jövedelmet nézzük, Kínában kétszer gyorsabb a növekedés, mint Indiában. Ha az egy lakosra jutó vagyon változását is összevetnénk, az előjelek is mások lennének. Kína teljesítménye a másodiknak kétszerese, Indiáé pedig az összes között az utolsó, mert még az előjele is negatív.

Ötven éve az ENSZ a tagországai fejlettségi rangsorát három mutató, az egy laksora jutó jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság, eredője alapján állapítja meg. Ezt a minőségi javulást azonban a nyugati közgazdászok figyelmen kívül hagyják, mert számukra a társadalmi fejlettséget a politikai demokrácia színvonala méri. Az ENSZ mércéje alapján India a világsereghajtói között van, Kína pedig a leggyorsabban fejlődő.

A The Economist a felsorolást ábécé sorrendbe rakja. Márpedig a 15 ország népességének a kétharmada ez a két torz alapon illusztrált ország.

Nem kell jóstehetség annak megállapításához, hogy ötven év múlva Kína a másik gazdasági szuperhatalom lesz, India pedig elemeire esik szét, és azok mindegyike a sereghajtók között szerepel. A három óceánokon túli protestáns ország, Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok még a jelenleginél is jobban az élen lesznek, a latin országok és Oroszország pedig lényegesen hátrább, mint jelenleg.

Max Weber száznegyven éves felismerése még sokkal inkább beigazolódott lesz, mint jelenleg. „A tudományos és technikai forradalom olyan társadalmi alépítményt hozott létre, aminek a felépítményét csak a puritán erkölcsű népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni.” Ez már ma is egyértelmű igazság, de a század közepére még inkább egyértelmű lesz.

Én azért nem tévedtem el a világgazdaság alakulásának megértésében, mert Weberre hallgattam. Ha a The Economist az ENSZ mutatókkal mérne, nem állathatná, hogy az országok nemzeti jövedelmének változása mérce lehet.

IRÁNYTŰ Az MSZP Programtanácsának anyaga

Kopátsy Sándor                 EP                   2017 08 14

IRÁNYTŰ

Az MSZP Programtanácsának anyaga

Pár napja egy barátom küldte el az anyagot. A címe nekem is tetszett, hiszen alig egy éve ezzel a címmel írtam le a véleményem. Az iránytűt az emberiség egyik legnagyobb találmányának tartom, mivel nemcsak történelemformáló szerepet játszott, de szinte mindenki számára könnyen elérhető és használható.

A tanulmány, ami lényegében a választásokra készülő program, meglepően magas szakmai színvonalú. Jó tudni, hogy a magyar baloldal ugyan egyre kisebb párt, de van színvonalas értelmiségi háttere is. Sajnos, ez az MSZP napi munkájukban nem látszik.

A tanulmány készítői azonban alapvető hibát követtek el azzal, hogy nem azzal kezdték, milyen a mai magyar társadalom. Egy párt nagyobb hibát nem követhet el annál, ha nem veszi figyelembe, hogy milyen az a társadalom, amiben a szavazók többségét meg kell nyerni. A magyar társadalom többsége közép-jobb, az általam kívánatoshoz képest nacionalista és klerikális. Ezért, ha kivédhetetlen külső nyomás nem éri, a szavazók többsége a közép-jobb párt mögé áll.

A két háború között, Trianon után azért lehetett viszonylag stabil az arisztokrácia és a középosztály hatalma, mert revizionista és klerikális volt. Az a rendszer élesen szemben állt a lakosság 90 százalékának a társadalmi érdekével, mégis stabil maradhatott.

A második világháború után, a Jaltai Szerződés értelmében a bolsevik Szovjetunió felügyelete alá soroltak közé kerültünk. Ennek történelmi érdeme volt a feudális maradványok felszámolása, az arisztokrácia likvidálása, és az úri középosztály kemény elnyomása. Ennek ellenére a Kádár hatalma stabilizálódásáig, a lakosság óriási többsége a ránk kényszerített rendszerrel szemben állt, amit kapott tőle azt tudomásul sem vette, a háború előtti társadalmi állapotot jobbnak tartotta. Ha tehette volna az úri középosztályt követte. Ez minden választás során, de különösen az 56-os forradalomban egyértelművé vált.

Kádár János érdeme volt, hogy sikerült a közvéleményt meggyőzni, a még lehetséges kevésbé jobbat el kell fogadni.

A rendszerváltás után az első választáson az az MDF lett a legerősebb, amelyikről a választók elhitték, hogy a legközelebb áll az úri középosztály uralmához.

A második választáson az MDF példátlanul megbukott. Nem azért, mert Antall meghalt, hanem azért, hogy a politikájához képest még a baloldali kormány, a Kádár rendszer folyamatossága is a kisebbik rossz.

A harmadik választáson aztán a kis liberális pártból közép-jobb párttá átvedlett Fidesz győzött. Még ez a tapasztalatlan párt is hatalmon maradhatott volna, ha kisebbségben kormányoz, de a Torgyán bohóckodását elutasították, és a többi pártnál több tapasztalttal rendelkező és a liberálisokkal szövetkező MSZP uralmát olyan mértékben utasították el, amire demokratikus választások történelmében nem volt példa, a körzetek 99 százalékát seperte be a Fidesz. Ezt a tényt nem hajlandó tudomásul venni a szoclib ellenzék. Pedig azt kellene mindenekelőtt tudomásul venni, hogy 2010 óta csak a listás törvényhozóknak köszönhetően maradtak politikai súllyal rendelkező pártok. Ha nálunk nincsenek listás törvényhozók, a Fidesz a demokráciák történelmében példátlan támogatottságú lenne, és maradhatna.

A magyar történelemben Orbán Viktor az egyetlen politikus, amelyik nem a saját képére akarja változtatni az országot, hanem azt tartja feladatának, hogy az ország közvéleménye mögé álljon. A demokráciáknak az előnye, hogy megbuktatják azokat a politikusokat, akik a választókat akarják maguk mögé állítni, és győznek azok, akik a választók élére akarnak állni. Mivel a rendszerváltás óta nem akadt olyan párt, a Fideszen kívül, amelyik a választók elvárásaihoz akart volna igazodni, a Fidesz nemcsak 2010-ben, de 2014-ben, és a belátható jövőben is a választókhoz akar igazodni, az ellenzéki pártok jelentéktelenek maradnak. Erről győzött meg az MSZP is, annak ellenére, hogy ugyan a Fidesz néhány hibájának a korrekcióját is javasolja, de a választók elvárásairól említést sem tesz.

A rendre megjelenő közvélemény felmérések továbbra is azt mutatják, hogy a Fidesz nyeri meg a körzetek 90-95 százalékát, a Jobbik pedig kétszer annyit nyer, mint a szoclib ellenzék.

Az iránytű egyik hibája, hogy nem tisztázza a liberálisokhoz való viszonyát. A DK mögött ugyan mintegy 5 százalék jobb módú szavazó áll, de azok a baloldalú szavazók számára annyira elutasítottak, hogy ennél többet veszíthet, ha közös listán indulnak.

Kritikai észrevételek.

Az egykulcsos adórendszert én is elhibázottnak tartom. Ezt bizonyítaná, ha adat volna arról, hogy melyik pártra milyen arányban szavaztak azok, akik nyertek ezzel. Csak abban vagyok biztos, hogy a DK szavazói jártak a legjobban. Az is valószínű, hogy a Fidesz nyert ezzel a legkevesebbet. Az természetes, hogy MSZP szavazói is hátul vannak a sorba.

Az integrált oktatást eltörölném, kivéve a felsőoktatást, és a bölcsödét. Oktatni csak homogén képességű tanulócsoportokat lehet.

A Nyugdíjrendszert sem érinti az Iránytű. A keresetarányos nyugdíjrendszer a gyermekvállalásban kontraszelekciót jelent. A társadalom igénye a következő generáció optimalizálása, ezért a nyugdíjak nagyságát a gyermekek felnevelési értéke arányában kellene megállapítani. Ráadásul az anyáknak ugyanolyan nevelés esetén nagyobb ellátást biztosítanák. Mind a gyermekvállalás, mind annak minősége érdekében az anyák hozzák a nagyobb áldozatot. Ideje volna tudomásul venni, hogy a következő generáció felnevelése az elsődleges társadalmi érdek. Gyakran idézem: Ha a családok felső harmadában annyi gyermek születne, mint az alsó harmadban, és ott pedig csak annyi, mint jelenleg a felsőben, a következő generáció értéke még egyszer akkora lenne, mint amennyi a jelenlegi gyermekvállalási struktúrától várható.

Az Iránytű is komolyan foglalkozik, az oktatásunk kudarcával, de említést sem tesz arról, hogy ez elsősorban a gyermekvállalás jelenlegi támogatási rendszeréből fakad.

Összefoglalva.

A Fideszhez képes én is baloldali vagyok, de az Iránytű koncepciójától nem várhatok eredményt, nemcsak győzelmet, de erősödést sem. Csak az a párt lehet erősebb, amelyik jobban igazodik a választók közép-jobb centrumához.