2017. június 6., kedd

Az életmód módok hatása a tudatra

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 04 19

Az életmód módok hatása a tudatra

Tízéves korom előtt a falusi élet tanított meg rá, hogy másképpen viselkedik az a parasztember, aki lovas kocsival jár, lovakkal dolgozik, mint az, aki ökrökkel, tehenekkel végzi el ugyanazokat a munkákat. Ennek az okát csak sokkal később ismertem fel. Aki ugyanis lovakat tart, fele annyi időt tölt el a szállítással, az igával végzett munkákkal, mint aki ezt még nem engedheti meg magának.
A másik élményemet magamon szereztem, 15 éves koromban öcsémmel közösen egy használt kerékpárt kaptunk. Ez mintegy öt-tízszeresére növelte távolságlegyőző, csomagszállító képességünket. Azt, hogy az a tökéletesebb közlekedési eszköz, hogyan hatott a tudatomra, lassan fogtam fel. Gyalog csak a városban közlekedtem, a kerékpárral már a megye lett az életterem. Ráadásul a 70 kilométeres Balaton is elérhetővé vált. Észrevétlenül megismertem mennyire más a katolikus, mint az egykéző reformtus falu, mennyire jobban élnek a svábok, és szegényebbek a rácok, mennyivel más a falu, ahol szinte minden családnak van szőlője.
Azt már az irodalmi érdeklődésemnek köszönhettem, mi volt Petőfinek a vasút, Adynak a közút hatásáról alkotott véleménye.
Petőfi a Vácra induló vonatot látva, megjósolta, hogy az emberek meg fognak változni annak hatására, hogy tized annyi idő alatt közlekedhetnek az egyik állomásról a másikba.
Ady a francia látva a tengerpartra menő autókat, azt írta, hogy mennyivel mások lesznek az emberek, hiszen az ország bármelyik pontjára elmehetnek háztól házig a csomagokkal.
Mindkét zseni felismerte, hogy a vasútnak, majd a gépkocsinak köszönhetően, meg fogunk változni.
Tőlük tanultam meg, hogy miért látják másként a németek a világot, akinél a nemzetgazdaság vasútra, mint az amerikaiak, akik közutakra építették a saját nemzetgazdaságukat.
A szovjet megszállás alatt kiépített nagyüzemi mezőgazdaságban más lett a falvak lakosságának a szemlélete, életvitele, azzal, hogy már nem ökrökkel, lovakkal, hanem traktorokkal, kombájnokkal végezték a munkájukat. A közvélemény csak azt látta, hogy erőszakkal történt a kollektivizálás, de ez fel sem merült, hogyan hat a falusi emberek tudatára, hogy a jövedelmük nem az időjárás szeszélyeitől, hanem a havonta elvégzett munkájuktól függ.
Az elmúlt ötven évben Afrikába évente 50 millió kínai kerékpárt exportáltak olyan áron, amit az afrikai lakosság meg tudott vásárolni. Az utóbbi harminc ében a lakosság többsége mér nem kerékpáron, hanem mopedeken közlekedővé vált. Vagyis a lakosság tudata egyik változásból a másikba lépett.
Ez jutott eszembe, amikor egy írást a gépkocsik elterjedéséről olvashatok. Már száz éve, hogy a gépkocsit millió számra gyártják. Ez idő alatt az emberiség ötöde jutott el odáig, hogy az emberiség ötödén jutottak odáig, hogy ezer laksora száznál több gépkocsi jut. Olyan drága volt az ára és az üzemletetése, hogy csak azokban az országokban volt ezer lakos tizedének, vagyis minden harmadik családnak van gépkocsija, és épült a közúti infrastruktúra, benzinkút, és javító hálózat. Ez a küszöb valahol az egy laksora jutó 30 ezer dolláros jövedelem mellett érhető el. Ahol pedig túllépte az átlagos jövedelem az 50 ezer dollárt, és az ezer lakosra jutó 600-800 gépkocsinál leáll.
A nagy változást a kínai reform hozta. Ott az utóbbi tíz év alatt közel negyedével, 102-re nőtt a lakosság száma. Indiában ez a mutató ötöd akkora, mint Nigériában 22, alig nagyobb, 20, mint Nigériában. Ezzel szemben Latin-Amerikában, például Brazíliában 207 ezrelék a gépkocsival rendelkezők aránya. Ötven éve hiszek abban, hogy Kínában a rossz társadalmi felépítmény is viszonylag hatékony, és korrigálható, ezzel szemben Indiában a lakosság magatartása, a birodalom gazdaságföldrajzi, etnikai, nyelvi vallási tarkasága okán semmilyen felépítmény nem lehet hatékony. A kínai munkaerő alsó 90 százaléka annak ellenére drága, hogy a felső huszada angolul beszél, százada pedig angol diplomás. A lakosság elitje jobb az amerikai vagy a kínai átlagnál, az óriási többsége azonban fejlett társadalmakban használhatatlan. Ezt mutatja az amerikai bevándorlók ottani teljesítménye is. Jelenleg a dél-ázsiai és közel keleti diplomások az Egyesült Államok legjobb bevándorlói. Ez egyformán igaz az Indiából és az Iránból bevándorló elitre is. Az olajban gazdag országok vendégmunkásainak többsége indiai, pakisztáni, ott megfelel, de a fejlett Nyugaton használhatatlan.
A gépkocsi volt a legforradalmibb fogyasztási cikk.
Az utóbbi negyedszázadban azonban a sokkal olcsóbb számítógépek, mobil telefonok lettek az elmarad világban a tudati forradalmat okozók. Nemcsak századáért, ezredéért meg lehet szerezni, de a használatuk még ennél is olcsóbb. Ráadásul a használtuk nagyon egyszerű és megoldott infrastruktúrát igényel. Az pedig külön csodálatos, hogy a gyerekek és az iskolázatlanok mennyire képesek a használatukra. Az öreg diplomások nehezebben használják ezeket a televíziókat, számítógépeket, telefonokat, mint a gyerekek.
Magamon bizonyítom.
Ha nem volna televíziónk, szövegszerkesztőm, húsz éve munkaképtelen lettem volna. Annyira remeg a kezem, hogy kézzel írni sem tudok. A számítógépem nélkül nem jutnák könnyen információkhoz. A televíziónak köszönhetően naponta követhetem az angol és németnyelvű csatornákat, számítógépemnek köszönhetően bárkivel beszélhetek, az adatokhoz hozzáférhetek. Kétszáz éve még a nagyhatalmak vezetői is csak álmodhattak arról, hogy kíváncsiságokat kielégíthessék. Százötven éve Széchenyi István örömmel írta a naplójába, hogy sikerült elintézni az Ausburger Zeitung előfizetését, amivel tíz nappal a lap megjelenése után az asztalán van az újság. Az előfizetés nem kerül többe, mint az inasa fizetése.
Azt alig egy éve tudom, hogy az agyunk tanulási képessége a születés utáni négy évben szerzett szókincsen múlik. arról még nem találtam adatot, hogy a négy éves kori szókincsben milyen szerepe van a televíziónak, a rádiónak. Szerintem fontos.
Ilyenkor érzem, hogy korunkban olyan gyorsan változik a világ, hogy még a legokosabbak sem képesek felmérni, mi lesz ennek a hatása. Csak ráérzek, amióta felismertem, hogy az agyunk fejlődésében milyen fontos szerepet játszott a változékony klíma, a négy évszak. Fajunk óriási többsége az utolsó száz éve előtt ott halt meg, ahol született, az volt a szakmája, ami a szüleinek. Ma már a nagy többség máshol él, mint ahol született, más lett a szakmája, mint a szüleié.


Miért nem lehet Kínát utánozni

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 04 19

Miért nem lehet Kínát utánozni

Az oroszországi bolsevikok alapvetően két szempontot figyelmen kívül hagytak, egyrészt a kelet-európai népek eleve alkalmatlanok, arra, hogy a társadalmi fejlődés élvonalába emelkedhessenek, másrészt a maguk számára kitalált felépítményt, egységesen alkalmazhatónak tekintették. Marxista forradalmárok voltak, és nem marxista társadalomtudósok.
A fiatal Marx társadalomtudósként felismerte, hogy a társadalom felépítményét az alépítménye determinálja. Azzal azonban forradalmárként nem foglalkozott, hogy a kor tőkés társadalmainak mi volt az alépítményük, pedig felépítményről addig nem lehet döntést hozni, amíg az azt determináló alépítményt ismeretlen homályban hagyjuk. Mivel az alépítménnyel Marx nem foglalkozott a marxisták is mellőzték a céljaik alépítményi feltételeit. Lenin is megelégedett azzal, hogy a gyenge oroszországi kapitalista hatalom összeomlása után, élni kell a kínálkozó alkalommal, és átvenni a hatalmat, az új társadalom felépítésében majd a fejlettek csatlakoznak, és azok lesznek a marxizmus tényleges alakítói.
Az orosz marxisták éltek az alkalommal, és átvették a gazdátlan hatalmat. Azzal sem foglalkoztak, hogy miért nem vehették át a tőkés polgárok a hatalmat. Azért, mert az orosz társadalomnak nem volt tőkés polgársága. Azt mi magyarok sem értjük meg, hogy miért bukott meg nálunk is a polgári forradalom. Az is azért bukott meg, mert nem volt ehhez szükséges erejű polgárságunk. A magyar marxisták is élni akartak a hatalommal, de nekik sem volt erejük ahhoz, hogy az arisztokraták és a népes úri középosztállyal szemben meg tarthatták volna a hatalmat. Oroszországban azonban nem volt befolyásos és úri középosztály, akivel szövetséget köthettek volna. Nálunk a nemesség szerepét öröklő úri középosztály azonnal felismerte a lehetőséget, és lelkesen felzárkózott az arisztokrácia mögé. Nálunk a társadalmi támogatást élvező nacionalista kisnemesek utódai sokan voltak, és végre politikai szerepet is kaphattak, beálltak az arisztokrácia mögé. Oroszországban ilyenek teljesen hiányoztak.
A két világháború között Európában a három kereszténységet lefedő három marxizmus alakult ki. A legerősebb marxizmus a kelet-európai és balkáni, nagycsaládos, ortodox kereszténység térségében győzött. A marxizmus másik pólusán álltak a fejlett tőkés osztálytársadalmakban a marxisták többségét maguk mögé állító szociáldemokraták voltak. Ezekben a lakosság zöme számára egyáltalán nem volt vonzó a szegény kelt-európai népek politikai diktatúrája. De nem voltak megelégedve a tőkés osztálytársadalmukban jellemző alacsony foglalkoztatással. Demokratikus eszközökkel, demokratikus marxista társadalmat akartak. E kettő között középen álltak a latin népek marxistái, az úgy nevezett euró kommunisták.
A tőkés osztálytársadalmak gyengeségét használták ki a jobboldalon a fasiszták. Ezek sem akarták erőszakkal felszámolni a tőkés gazdaságot, megelégedtek azzal, hogy a szolgálatukba állítják őket. Ez többé-kevésbé sikerült is nekik. A népszerűségüket azonban a munkahelyteremtésükkel érték el. A fasizmusok azért voltak népszerűek, mert egyrészt felszámolták a munkanélküliséget, másrészt nacionalisták voltak. Győztek, mert megoldották a foglalkoztatást és növelték a nemzeti büszkeséget. A közvéleménynek tetszett a nacionalizmusuk és a magas foglalkoztatás. Ehhez viszonyítva másodlagosnak tekinteték a politikai ellenzék szabadságának a korlátottságát.
A fasiszta rendszerek népszerűségének okát máig nem látják a történészek. Nem veszik tudomásul, hogy a megélhetés biztonsága és a nacionalista célok megnyerték a közvélemény többségének támogatását. A fasiszta rendszerek népszerűek voltak, mert munkaalkalmat teremtettek és a lakosság nacionalizmusát kiszolgálták. A háborút is csak azért vesztették el, mert maguknál sokkal erősebb, kedvezőbb adottságú ellenfelekkel szemben akartak nyerni.
A náci Németországot nem lehetett volna megverni, ha Hitler nem akarja elfoglalni a Szovjetuniót, és nem üzen hadat az Egyesült Államoknak, ha megelégszik azzal, hogy elfoglalta a nyugat-európai demokráciákat.
Japánt sem lehetett volna megállítani abban, hogy a Csendes Óceán nyugati térsége felett uralkodjon, ha nem provokál hadüzenet nélküli háborút a nála sokkal erősebb Egyesült Államokkal szemben.
Az Egyesült Államok ugyan segítette volna a demokráciák háborúját a két diktatúrával szemben, de nem vállalta volna a legyőzésükhöz szükséges emberáldozatokat. Vagyis egészen másként alakult volna a második világháború, és az azt követő békekötések, ha az erős fasizmusok nem tekintik a még sokkal erősebb Egyesült Államokat is legyőzhetőknek.
A Szovjetunió is máig fennmaradt volna, ha nem válik imperialistává, ha nem akar az Egyesült Államok politikai ellenfele lenni.
A 20. század történelme nagyon másként alakult volna, ha a gyarmattartó tőkésállamok belátják, hogy a tudományos és technikai forradalom felszámolta az elmaradt társadalmak hatékony kizsákmányolásának lehetőségét. A 20. században a gyarmattartás már nem maradt előny, hanem hátrány lett. Ezt nemcsak a gyarmattartók nem vették tudomásul, de a bal- és a jobboldali diktatúrák sem. A gyarmattartók azért vesztették el a gyarmatikat, mert a megtartásuk már nem előny, hanem hátrány volt. A bolsevik és fasiszta diktatúrák pedig azért buktak el, mert gyarmattartók akartak lenni.
A tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, amiben már nem az elmaradottak kizsákmányolása volt előnyös, hanem a fejlettek közötti munkamegosztásból származott a legtöbb eredmény. Ennek ellenére a gyarmattartók ragaszkodtak a gyarmataikhoz, a gyarmatnélküli diktatúrák pedig gyarmattartók akartak lenni. Mindkettőjüknek el kellett bukni.
A puritán gyarmattartók azok elvesztésével gazdagabbak lettek. A latin gyarmattartók pedig viszonylag szegényebbek lettek. Max Weber ezt már a 20. század elején felismerte, amikor megállapította, hogy csak a protestáns népek képesek a tudományos és technikai forradalom által létrehozott alépítményre hatékony felépítményt építeni. Ezt egyértelműen bizonyítja a tény, hogy Európa öt legfejlettebb, leggazdagabb társadalmú állama, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország és Svájc, nem volt gyarmattartó.
Az egyedül sikeres gyarmattartó, Nagy Britannia viszonylag gazdag marat, a négy előtte lakatlan gyarmata, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland pedig az anyaországuknál is gazdagabb lett, és egyre inkább az lesz. Ezzel szemben a gyarmattartásából kezdetben meggazdagodó Spanyolország és Portugália Európában viszonylag elszegényedett, annak ellenére, hogy kezdetben éppen a legjobb adottságú térségeket foglalták el.
Ezt a tényt, hogy csak az angolszászok voltak képesek a viszonylag lakatlan térségekben az anyaországuknál is hatékonyabb gyarmatokat alapítani, Max Weber sem vette észre, a történészek pedig máig sem tudatosították.
Szinte vissza kell menni a reformációig. Hatékony kereszténységük csak a puritán erkölcsű népeknek lehetett. Az, ahogy a Nyugat meghódított olyan óceánokon túli térségeket is, amelyek nemcsak elmaradottak, de alul népesedettek voltak, Weber felismerése, amikor hangsúlyozta a lakosság puritán viselkedésének jelenőségét.
Amerikában ugyan a felfedezése előtt volt két fejlett kapás-kultúra, de azok a térség húszadát sem foglalták el. A kontinens területének mintegy 95 százalékán kisszámú gyűjtögetők éltek. Az első gyarmatosítókat, a spanyolokat és a portugálokat csak a két kapáskultúra kincsei érdekelték. Ezzel szemben Európa protestáns népei termőföldet kerestek, ahol munkájukból megélhetnek. Ezek közül is szinte csak az angolok gyarmatosítottak sikerrel, mert ott puritán angolszász társadalmai felépítményeket hoztak létre Észak-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon. Ezek térsége ma négy állam, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Mindegyik fejlettebb társadalom Nagy Britanniánál.

Csak európai államok lettek gyarmattartók.

A történészek máig nem keresik a magyarázatot arra, hogy miért csak az európai államok lettek gyarmattartók, holott az eredeti öntözéses magas-kultúrák mindegyike már a középkor végére Nyugat-Európánál sokkal jobban túlnépesedett volt. Pedig először, már a középkorban óceánjárók lettek az arabok, és Európát is megelőzték a kínaiak.
Az arabok óceánjáró képességről alig tesznek említést a történészek.
Kína a középkor végén fejlett és óriási létszámú óceánjáró flottával rendelkezett, és ezzel már átszelték az óceánokat. Ezt az óriási és sikeres flottát azonban a korlátlan hatalmú császár megsemmisítette. A centralizált Kínai Császárság területe ugyan túlnépesedett volt, de a császár nem akarta tovább terjeszkedni a birodalmát annál, amennyire a hatalma elérhetett. Pedig nagyon másként alakult volna a világtörténelmünk, ha Amerikát nem Spanyolország és Portugália, majd Nagy Britannia, hanem Kína gyarmatosítja.

Kínáé a jövő.

Amikor a marxista rendszerek a Nyugaton súlyt vesztettek, a Szovjetunió széthullott, a tagállamai és a csatlósai pedig stagnáló politikai demokráciák lettek, a magára marad kommunista Kína felébredt, és a világtörténelem legnagyobb csodájának útjára lépett. Bebizonyítja, hogy egy elmaradt társadalom is képes a példátlan sikerre, ha megtartja a marxista pártja politikai diktatúráját, de piacosítja a gazdaságát és megfékezi a túlnépesedését. 1990 óta Kínában a puritán nyugat államokhoz viszonyítva, háromszor gyorsabban nő az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a várható életkor és az iskolázottság. Kínának egyedül több lakosa van, mint a puritán Nyugat államainak összesen. Ez azt jelenti, hogy a jelen század közepére Kína lesz a gazdag és fejlett társadalmak nagyobb fele, és minden tekintetben az Egyesült Államok mellett a második szuperhatalom. Akkor az emberiség kétötödét kitevő puritán társadalmak nagyobb felét a Távol-Kelet népei, annak négyötödét egyedül Kína fogja jelenteni.

Kínának nincs követője.

Kína példájának nincs potenciális követője. Az élvonalra kerülésnek két alapfeltétele a lakosság puritanizmusa, és alakosság számának lassú változása.
Jelenleg puritán lakosságú lemaradó ország már csak az eszét vesztett Észak-Korea. De ez annyira eltévedt, hogy nemcsak az egyetlen lemaradó a puritánok között, hanem a legjobban lemaradó a világ összes országa között is. A világtörténelem egyetlen példája arra, hogy az erőszakosan deformált felépítmény, a piacot kizáró gazdaság, és a példátlan arányú fegyverkezés egy nép felét olyan mértékben lenyomorította, amihez hasonlót nem ismer a történelem. Dél-Korea a világgazdaság legsikeresebb gazdasága, ahol az egy főre jutó jövedelem 50 év alatt tizenhatszorosára nőtt, azzal szemben Észak-Koreában ez a mutató szinte változatlan maradt. Ennek következtében ma Dél-Korea lakossága tizenhatszor gazdagabb, mint Észak-Koreáé. Eddig hasonló helyzet alakult ki a második világháború után Németországban, ahol az ország nyugati kétharmada és a bolsevik keleti harmada között 1945-1990 idején. Ennek következtében az ország keleti felén az egyesüléskor csak harmad akkora volt az egy laksora jutó jövedelemben mért különbség. Ez a két Korea között ötször nagyobb lett. Németországban ez a különbség is húsz év alatt is alig szűnt meg annak ellenére, hogy az ország nyugati fele példátlan támogatása részesítette a fele akkora lemaradt keleti részét. Kevéssé tudatosult, hogy az egyesülés után a Kelet Németország közel hússzor akkora támogatást kapott, mint amennyi jutott egy laksora vetítve a nácik által megszállt országoknak a második világháború után. Ezért aztán elképzelni se lehet, hogyan lehet egyszer a két Koreát egyesíteni.
Még a közel százmillió lakosú Vietnám felzárkózása kerülhet sorra, de ennek az országnak az északi és déli fele között hasonló kulturális különbség van, mint a százötven éve egységes Olaszországnak. Az ország északi és délei fele közti különbség az óta inkább nőtt, mint csökkent. Sajnos, Vietnámot nem ismerhetem úgy, mint Olaszországot. Az ország északi és déli fele közti különbséget mégis nagyobbnak tartom.
Rajtuk kívül nincs olyan ország, ahol a lakosság puritanizmusa elegendő lehet a felzárkózási sikerhez.

Latin-Amerika jövője.

Most először látok arra, hogy a túlnépesedés a latin-amerikai országokban megállítható. A legújabb demográfiai adatok azt bizonyítják, hogy a latin-amerikai országokban szinte leállt a túlnépesedés. A nők termékenységi mutatója az újratermelés szintjére zuhant. Ha valami, ez meglepő világtörténelmi esemény. Az európai mediterrán népek élettere alig egymillió négyzetkilométer, ezzel szemben a latin-amerikai országok 25 millió kiváló mezőgazdasági és bányászati adottságokkal rendelkező területen élnek.
Eddig alulnépesedett, de hatékony befogadásra alkalmas országok csak a négy óceánokon túli angolszász országot tartottam. Az alulnépesedett Oroszországot és a latin-amerikai országokat ugyanis nem tekintettem annak. Sikeres befogadásra is csak a puritán országokat tartottam képeseknek. A latin amerikai országoknak, ha sikerül a túlnépesedésüket leállítani, a jövőjük nem lesz olyan reménytelen, kevésbé fognak lemaradni a puritánok mögött. 
Száz év múlva a 10 milliárd ember eltartásához szükséges élelmiszertermelés csak a tengeri farmokkal, a dél-amerikai síkságokon és az északi sarkkor közeli tajgákon remélhető. Ezért tartja már ma is Kína Brazília síkságait a jövő élelemigényét kielégíthető területnek, és azért tervezi a csendes óceáni partokat elérő vasúti és közúti összeköttetést.

Kína adottságai páratlanok.

A kínai csoda nemcsak a jelenkor csodája, de a jégkorszak megszűnését követő mintegy hatezer éve a csúcsot jelenti a magas-kultúrák között. Még nem olvastam összevetést arról, mikor, hogyan alakult a három magas-kultúra között a népességük mennyiségének, a társadalmi fejlettségüknek a sorrendje. Véleményem szerint, a Távol-Kelet, ezen belül Kína elsőssége legfeljebb az ipari forradalmat jelentő négyszáz évben volt vitatható. A népessége mindig a legnagyobb volt. Tíz éve azonban a túlnépesedő India haladja meg. De India nem lesz képes Dél-Ázsia hindu sok tucat nyelvű, kultúrájú lakosságát egy államként összetartani.

Mi tette Kínát elsővé a három eredeti magas-kultúra élére?

Egyedül volt arra adottsága, hogy térségének kilenctizedén egyetlen centralizált politikai állam legyen.
Azt még senki sem fogalmazta meg, hogy Kína volt az egyetlen magas-kultúra, amelyik észak felé a négy évszakos klímába is terjeszkedhetett. Időszámításunk utáni első évezrede végéig ugyanis nemcsak a leghatékonyabb mezőgazdaságok, de a leghatékonyabb társadalmi fejlődés is csak a négy évszakos térségekben történhetett. Ezt a tényt csak öregkoromban ismertem fel. Az ember olyan faj, aminek az agya csak ott fejlődik gyorsan, ahol az éghajlatváltozáshoz kell alkalmazkodni.
Életem talán legnagyobb felismerésének azt tartom, hogy változatlan természeti környezetben nincs biológiai fejlődés.
Ez az emberi fej életében először a jégkorszak végét jelentő felmelegedés során történt, amikor a gyűjtögető emberi közösségek élettereiben igen jelentős éghajlatváltozások történtek. Ennek hatására lett az emberiség élcsapata, majd a többsége szántóföldi növénytermelő. Ahol nem változott meg az éghajlat, ott nem is alakulhatott ki magas-kultúra.
Márpedig a három eredeti magas-kultúra között csak a kelet-ázsiai, vagyis a kínainak volt az északi irányú, a négy évszakos klíma felé terjeszkedésé lehetősége.
Dél-Ázsia öntözéses gazdálkodást biztosító folyamai egymástól távolodva, ömlenek az Indiai Óceánba. Nem lehetett a két folyamot, csatornával összekötni. Márpedig a vasút megjelenése előtt a több száz kilométeres távolságokat csak vízen lehetett legyőzni. Kína sem lehetett volna egységes politikai birodalom, ha nem építi meg a két legnagyobb folyamát összekötő hajózható Nagy Csatornát. Nem tudatosítják a történészek, hogy Kína egységének feltétele a hajózható Nagy Csatorna volt.
A Dél-Ázsiai magas-kultúrának a négy évszakos térség felé útját állta a Himalája. Márpedig ezer éve csak az a kultúra kerülhetett az élre, amelyiknek négy évszakos térsége is volt. Dél-Ázsiának azonban nem volt észak felé terjeszkedési lehetősége.
A közel-keleti magas kultúra pedig két egymástól távoli, az egyenlítőtől nem is távoli folyam völgyére volt korlátozva. A Tigris és az Eufrátesz valamint a Nílus völgye egymástól sivatagokkal izolálva csak külön politikai birodalmak lehettek. Ez a két rokon kultúra csak észak-nyugatra terjeszkedhetett. Egyik korai könyvemben, Nyugat felé címmel ezt a terjeszkedési utat írom le, és magyarázom a nyugat-európai négy évszakos, csak a természetes csapadékra épülő mezőgazdaság létrejöttének történelemalakító szerepét, ami az agrártechnikai forradalomnak köszönhetően egy egészen más magas-kultúrát hozott létre.
Az európai történészek ugyan hangsúlyozzák az első ezredforduló végén lezajló agrártechnikai forradalom európai szerepét, de nyomát sem találtam annak, hogy az az emberiség történelmének alakulásában milyen szerepet játszott. Európa termelt először a természetes csapadékon gabonát. A természetes csapadékon termelt gabona nagy hozamú és olcsó csak akkor lett, amikor a mezőgazdaságba is bevonult a pépesítés, majd a genetikai forradalom. Jelenleg hatékony szántóföldi mezőgazdaság többsége a természetes csapadékra és a családi farmokra épülő.
Kevesen gondolnak arra, hogy száz éve egy mázsa gabona tíznapi, ma egyórai munkabérrel egyenlő.

A négy évszak tudatformáló szerepe.

Csak öreg koromban döbbentem rá, hogy a négy évszakos klíma az agyfejlődés szempontjából ugyanazt a pozitív szerepet tölti be, mint amikor az ember megváltozott környezete kerül. Azt már Ausztráliában, 1984 felismertem, hogy a változatlan természeti környezetben nincs biológiai környezetben fejlődés. Azt is tényként vetem tudomásul, hogy azok az emberek, akik járják a világot, akik sok eltérő környezetben fordulnak meg. Arra nem gondoltam, hogy a négy évszak évente négy természeti környezet megjelenését jelenti. Pedig ez esetben négyszer kell a mezőgazdaságban dolgozó lakosságnak természeti környezetéhez igazodni, más munkát végezni. De még a háztartásban is lényegesen változnak a feladatok.

Kína nemcsak nagy, de kulturálisan homogén.

Az ugyan igaz, hogy a nagyobb politikai egységnek vannak előnyei, sok tekintetben előnyösek, de azonnal hátrányosak lesznek, ha nem homogének. A távol-keleti, konfuciánus népek kivételesen homogének, ezért számukra előny a minél nagyobb méret. Ezzel szemben Európa népei három kultúra között oszlanak meg, és minden kultúrán belül lényegesek a fejlettségi különbségek. Ezért Európa csak akkor lehetett sikeres, ha sok autonóm nemzeti államra oszlott.
Ezzel szemben Kelet-Ázsia népességének négyötöde egyetlen kultúrához tartozik, és az is fejlettségében viszonylag homogén. Az 1.4 milliárd lakosú Kínában a bérek harminc százalékon belül mozognak, mert a lakosság kulturálisan homogén. Ezzel szemben az EU-nak ugyan csak harmad annyi tagja van, de azok három lényegesen eltérő kultúrához tartoznak és a bérek 1:5 arányban különböznek. Az ilyen heterogén közösség sokkal hatékonyabb, ha az egységei kulturálisan és fejlettségi szintjükben homogének. Európa történelmét ezért jellemezte a múltjában is a sok szuverén államban élésük. Pedig a múltban sokkal kisebbek voltak a fejlettségbeli különbségek.
Nemcsak a feudális középkorban, de a tőkés osztálytársadalmak idején is a lakosság többségének a jövedelme között legfeljebb néhány tízszázaléknyi különbség volt. A tudományos és technikai forradalom hatására azonban a munkaerő átlagárában 1:5 különbség is van. Még nem írta le senki, hogy az osztálytársadalmak mintegy ötezer éves történelmében a lakosság nagy többsége alig a létszínvonal felett élt. Csak ezzel, a háborúzással és a tudásvágy üldözésével lehetet a népszaporulatot az 1-2 ezrelékes átlagon tartani. Ezt azért nem írta le senki, még Marx sem, mert akkor tudomásul kellett volna venni, hogy az osztálytársadalmak jövedelemelosztása elkerülhetetlen szükségszerűség volt. Ez is csak azért lehetett fenntartani, mert a technikai feltételek egyre alacsonyabb mennyiségi és minőségi igényt támasztottak. Az osztálytársadalmak halálozás okozása ellenére mindig több és jobb munkaerővel rendelkeztek, mint amennyit hasznosítani tudtak.
Ezen csak a jelenkori tudományos és technikai forradalom változtatott azzal, hogy az általa létrehozott technika hatékonyságát csak a minél jobb munkaerő biztosíthatja. Szerencsére, ez a gyökeres társadalmi változás akkor történt, amikorra a tudomány megoldotta a fogamzásgátlást, valamint a jólét és képzettség emelkedésével megindult a gyermekvállalás spontán csökkenése. A jelenkorban a puritán társadalmakban leállt a túlnépesedés, és megsokszorozódott a társadalom és a szülők törekvése arra, hogy minél jobb, magasabb legyen a következő generáció képességhez igazodó minél magasabb képzése.
A Távol-Kelet az oktatás terén is fölényt évez. Ennek az az oka, hogy ebben a térségben a társadalmi érvényesülés évezredek óta a mandarin rendszeren alapult. Amerikai felmérés szerint a dél-koreai szülők négyszer annyi időt és költséget fordítanak a gyermekeik képzésre, mint a latin népek.

Az pedig számomra is újdonság, hogy Kínában az egyetlen gyermek vállalás korlátozásának hatására lényegesen javultak az oktatási eredmények. A viszonylag a még ma is szegény Kínában az egyetlen gyermek nevelésére a korábbinál több pénzt, és figyelmet fordítanak az egyetlen gyermek minél jobb képzésére. Ez ugyan logikus, a magyar politika és demográfia ezt titokban tartja, mert számukra nem az oktatási eredmény, hanem a minél több gyermek vállalása a cél annak ellenére, hogy a társadalom érdeke nem a mennyiség, hanem a minőség.

A politikai demokráciák és politikai diktatúrák

Kopátsy Sándor                 EP                   2017 05 25

A politikai demokráciák és politikai diktatúrák


A társadalomtudományok mindig erkölcsi alapokon vitatkoznak, a saját erkölcsi elvei alapján döntik el, hogy milyen legyen az ideális társadalom. Az fel sem merül, hogy milyen kultúrában, milyen relatív fejlettségi szinten milyen politikai felépítmény bizonyul hatékonyabbnak.
A tudományos eredmény alapja azonban mindig a tények elemzésére épül. Az a jobb társadalmi felépítmény, amelyik hatékonyabban működik. Ezzel szemben még a történelmi materializmus is tökéletesnek tartott elveket talál ki, és azok általános érvényesítését akár erőszakkal is hatékony felépítménynek, megoldásnak tekinti. Ennek a nyaktörő mutatványnak a klasszikusa Marx volt. Kitalált egy általa tökéletesnek hitt társadalmat, a kommunistát, és azt tartotta minden kultúra, minden gazdasági színt számára az erőszakkal is kikényszeríthető és ideálisan működő megoldásnak.
Ehhez az általa ideális megoldásnak tartott modellnek, a kommunista társadalomnak az erőszakos felépítéséhez úgy jutott el, hogy előtte megfogalmazta a történelmi materializmus alaptételét: A társadalmak felépítményét az alépítménye határozza meg. Ebből az alaptételből az következik, hogy a társadalomtudományoknak nem a felépítményével kell foglalkozni, hanem olyan alépítmény kidolgozását kell megoldani, amire egy jobb felépítmény épül. Nincs erőszakra szükség, mivel a felépítmény spontán létrejön. E helyett Marx is a társadalomtudományok kijárt útjához ragaszkodott, azt kereste, milyen felépítmény volna az ideális.
Gyorsan kitalálta, a kommunista társadalom. Ennek érdekében, akár erőszakkal, is a tőkésosztályt fel kell számolni, a tőkéket kisajátítani, a munkásosztály korlátlan politikai hatalmát biztosítani kell, mert ezzel megszűnhetik a dolgozók kizsákmányolása. Vagyis erőszakkal kell felszámolni a tőkés osztálytársadalmat, és létrehozni egy tökéletesnek tartott felépítmény, ez aztán kikényszeríti a tökéletes alépítményt létrehozását.
A materialista társadalomtudósnak induló Marx ezzel idealista vallást alapító próféta lett. Ráadásul, a 20. században ez a marxista vallás sikeresnek ígérkezett. Sikeres azért lett, mert akkor jelent meg, amikor a tőkés osztálytársadalom már túlhaladott felépítményén vált. A tőkés osztálytársadalmak ugyan nem azért szűntek meg, mert a marxisták megszűntetni akarták, de a gyors és spontán megszűnését a marxista vallás sikere felgyorsította.
Azt, hogy a marxizmus nem tudomány, hanem vallás, bizonyította az a tény is, hogy nem ott győzött, ahol már a tőkés társadalom túlhaladott felépítménnyé vált, hanem Oroszországban, ahol a viszonylag elmaradott ahol még a kapitalista osztálytársadalom sem alakult ki. A történelmi materializmusból az következett volna, hogy a tőkés osztálytársadalmak ott szűnnek meg, ahol lejárt az idejük. Ezzel szemben ott szűnt meg először, ahol még ki sem alakult. Ez az ellentmondás egészen 1990-ig, a bolsevik marxista Szovjetunió széteséséig tartott. Ekkor széthullott a Szovjetunió, és az európai bolsevik csatlósok mindegyike is felszabadult, rendszert váltott. Európában csak azok a marxista pártok maradtak talpon, amelyek tudomásul vették, hogy Nyugat-Európa államainak a felépítménye már nem a tőkésosztály által uralt osztálytársadalom, hanem közben össznépi társadalom lett. Ebben már nem a tőkéseket kell kisajátítani, hanem a társadalom egészének egységes politikai jogot, és a jólétét kell biztosítani.
Elég megnézni az európai jóléti társadalmakat, ma már azokban olyan jogegyenlőség és anyagi létbiztosság van, amiről Marx sem álmodott volna.
A csatlós időkben a pap barátaimnak azt mondtam, ha Krisztus feltámadna és elmenne a skandináv államokba, megállapítaná, hogy nem hiába váltotta meg a világot.
A marxistáknak pedig az mondtam, hogy hasonló helyzeten a feltámadt Marx is büszke lenne álmai megvalósulására.
Ezzel szemben a két valláslapító a bolsevik országokban pedig szomorúan azt állapítaná meg, hogy azokban semmit sem érttettek meg abból, amit ők akartak.
A liberálisok is ugyanolyan idealisták, mint Marx volt azzal a különbséggel, hogy számukra miden kultúra, minden fejletségi szintjén a boldogulás első feltétele a politikai demokrácia. Azt, hogy mit mutatnak a tények, ők is mellékesnek tartják.

Mit mutatnak a tények.

Max Weber jó száz éve felismerte, hogy a jelenkor társadalmait hatékonyan csak a puritán népek képesek működtetni. Ez a nyugati kultúrán belül már a 20. század utolsó harmadában bebizonyosodott. A puritán népek mind Európában, mind az óceánokon túli angolszász államokban egyértelműen bebizonyosodott. A Nyugat minden puritán népe, az angolszászok, a germánok és a skandinávok nemcsak össznépi demokráciák lettek, de meggazdagodtak, iskolázottak és sokáig élők lettek.
A Távol-Keleten az második világháború után, a győztes Egyesült Államok nyomására, először Japánok, szinte a puritán nyugati népekkel párhuzamosan, nemcsak meggazdagodott, de demokratikus felépítményű is lett. A hidegháború alatt a két volt japán gyarmat, Dél-Korea és Tajvan is gyorsan meggazdagodott és demokrata lett. A kommunista Kína csak 1990-ben ismerte fel, hogy mit kell tenni a gyorsa fejődés érdekében. Piacosította a gazdaságát és leállította a túlnépesedését, de fenntartotta a kemény politikai diktatúrát. Az eredmény a világtörténelem páratan gazdasági csodája. 26 év alatt harmincszorosra nőtt az egy lakosra jutó nemzeti jövedelme, példátlan mértékben nőtt az iskolázottság és várható élekor.
A Kínai Csoda azt bizonyítja, hogy a másoknál hatékonyabb felépítménynek feltételei vannak, amik részben adottak, részben erőszakkal is megteremthetők.
Melyek ezek?
A lakosság viselkedése puritán legyen. Vagyis az, amit Weber jó száz élve felismert. Az elmúlt száz év egyértelmű tanulsága nemcsak az, hogy csak a puritán népek igazán sikeresek, de a nem puritán népek eleve képtelenek a társadalmi sikerre.
Ezt bizonyította a Szovjetunió szétesése, a marxista kalandjának a csődje. A történészek máig számos okát feltárták annak, hogy miért esett szét a Szovjetunió. Csak azt nem veszik tudomásul, hogy a lakosságának a viselkedése messze volt a puritánságtól. Minden más oka a kudarcnak ebből táplálkozott. Oroszországban a forradalom idején csak három etnikum volt puritán, a zsidó, a finn és az észt. A lakosság óriási többsége, maguk az oroszok is messze voltak a puritánságtól.
A zsidóságnak kezdettől fogva komoly szerepe volt az elért eredményekben. Máig nem olvastam olyan történészi munkát, ami rámutatott volna arra, hogy a forradalom győzelmében milyen fontos szerepe volt a zsidó értelmiségnek. Lenin zsenialitása nem lett volna elég, ha a csaptában nincs erős zsidó értelmiség. Ezt a zsidóságot aztán a második világháború után vagy csak félre állították, vagy eladták Izraelnek.
A puritán finnek, mennyit érnek már abban jelentkezett, hogy sikeresen kiszakadtak a Szovjetunióból. Ráadásul, az egyetlen csatlós sorsra ítélt ország voltak, amelyik azonnal megállapodott Sztálinnal, hogy mint jelentsen számura a Jaltai Egyezmény. Ezt aztán betartották, és élvezhették a nagy szomszéddal történő külkereskedelem előnyeit.
Az észtek nem kerülhették el, hogy őket Hitler Sztálinnak adja őket. Annak ellenére, hogy a hatalmas Szovjetuniónak csak egy kis tagköztársaság voltak, nálunk volt a legmagasabb az egy lakosra jutó jövedelem. A Szovjetunió szétesése után az egyetlen tagország, amelyik joggal számíthat arra, hogy a skandinávok közé emelkedik.

Törökország eltávolodott az EU demokrataságától.

Ezt a néhány oldalt annak a felvezetésére írtam, hogyan kell fogadni a legújabb törökországi eseményeket. A liberális EU egyértelműen negatívan ítéli meg, hogy Törökország jelentős lépést tett az elnöki diktatúra felé. Ez ugyan tagadhatatlan, csak abban van kéltségem, hogy ezt negatívan kell-e megítélni. A Nyugat társadalomtudománya nem jutott el odáig, hogy minden olyan társadalom önpusztítóvá, halálokozóvá válik, aminek a lakossága évente 1-2 ezreléknél gyorsabban szaporodik.
Az emberiség azért élt az előző ötezer évben halálokozás fokozó társadalmakban, mert a spontán szaporodása százalékos nagyságrendű lett volna. Európa két és fél ezer éves történelmében nem volt olyan század, amiben az átlagos népesség növekedés elérte volna a 2 ezreléket.
A Nyugat puritán népei azért léphettek túl a szervezett halálokozáson, mert a 20. században leállt a népszaporulat. A Távol-Keleten is csak azok a népek gazdagodtak meg, és számolhatták fel a halálokozást, amelyikeknél spontán, társadalmi halálokozás nélkül is leállt a túlnépesedés. Ez a tény sem volt elég ahhoz, hogy a Nyugat társadalomtudósai felismerjék, hogy az osztálytársadalmakra egyaránt jellemző halálokozást nem emberi akart, hanem objektív társadalmi érdek hozta létre.

A Nyugaton leállt a túlnépesedési nyomás.

A 20. században berobbant tudományos és technikai forradalom spontán leállította a gyermekvállalást a létszám tartásához közeli szintre. Ez tette lehetővé, hogy létrejöttek olyan társadalmak, amelyekben megszűntek a halálozást fokozó osztálytársadalmak.
Ezzel párhuzamosan azonban az emberiség négyötödében ugyan leállt a szervezett halálokozás, de ennek következtében elszabadult a túlnépesedés. A jelenkori emberiség két egymástól alapvetően eltérő társadalmi felépítményűvé szakadt.
1990-ig a fejlett társadalmakban, az emberiség egyötödében ugyan spontán leállt a túlnépesedés, a négyötöde azonban a történelmi átlagánál tízszer, hússzor gyorsabban szaporodóvá vált. Ennek az lett a következménye, hogy fajunk az előző száz év alatt ötszörösére szaporodott.
A túlnépesedés leállása nélkül azonban az ötöd sem lehetett volna közel olyan gazdag, amilyen lett.

A túlnépesedés leállásának a feltételei.

A tudomány megoldotta a fogamzásmenetes szexuális életet. Számomra máig érthetetlen maradt, hogy a történészek sem ismerték fel a vitathatatlan tényt, hogy minden osztálytársadalomban, lényegesen több gyermek született, mint amennyit a szülők akartak. Ez önmagában azonban ugyan aligha jelentette volna azt, hogy a szülők csak annyi gyermeket vállalnak, amennyi a létszám viszonylagos stagnálását jelentette volna, de azt minden bizonnyal, hogy lényegesen kevesebb halálokozás feladat hárul a társadalomra.
Azt sem mutatta ki senki, hogy a családok érdeke mennyi gyermekvállalás volt. Pedig ezt huszonévesen megélhettem Baranya-megyében. Ott a református falvak egykéztek. A református családok, mivel a gyermekvállalás kérdésében az ő vallásuk kevésbé szigorú volt, megtehették. A szülők azt látták, hogy a falu határában sokkal jobban élhetnének, ha kevesebben volnának. A gyermekeik jövője elsősorban attól függ, hogyan oszlik meg az eleve kicsi földjük. Ezt nemcsak a reformátusszülők ismerték fel, hanem a falusi lakosság, vallástól függetlenül is. Ezért minden falura jellemző volt a gyermekeik kiházasításánál, hogy a leendő párjuk mekkora földet örököl.
Én az életem húszas éveit a Nemzeti Parasztpárt elitjének közösségében éltem le, mégsem találkoztam olyannal, aki felismerte volna, hogy a falvak nyomorát nemcsak a földek igazságtalan, egyenlőtlen elosztása okozza, hanem a túlnépesedés is.
Az egykézéssel ugyan nem értettek egyet, de azt, hogy a falusi élet kegyetlensége a túlnépesedésből fakad, senki sem mondta.
Én a földosztás során éltem meg, hogy szinte minden család sokkal kisebb földet kapott, mint amennyit képes lett volna hatékonyan megművelni.
Megyei titkárként azt is láttam, hogy az egykéző református falvak lényegesen módosabban éltek, mint a katolikusok. Azért lettem a túlzott iparosítás híve, mert a falvak határát csak korlátolt mértékben lehet megnövelni azzal, hogy a legelőkből, árterekből szántók, a szántókból kertek lesznek. Ez a lehetőség azonban nagyon korlátozott volt ahhoz képest, amennyi munkaerő akart a falu határának a megműveléséből megélni. A parasztoknak legfeljebb ötödét lehet intenzíven gazdálkodó farmerekké átnevelni. A falusi munkaerő többségét csak a városok ipara és szolgáltatási képes foglakoztatni.
Az pedig meglepett, amikor arról találtam adatokat, hogy az egykéző falvak gyermeki még egyszer nagyobb arányban szereztek másodfokú képzettséget. Megállapíthattam, hogy az egyetlen gyermek iskolázottsága ígéretesebb.
Addig mégsem jutottam el, hogy a kínai egyetlen gyermeket engedélyező reform egyik mellék hozama lesz az oktatási rendszer sikere. Ezt csak a múlt évben tanultam meg, amikor az ENSZ felmérte Kína oktatási sikerét. Ezt megelőzően a távol-keleti sikert a mandarin hagyománnyal magyaráztam. Most döbbentem rá, hogy a távol-keleti oktatási siker nemcsak a mandarin rendszer gyümölcse, hanem annak is, hogy a még viszonylag szegény családok megengedhetik maguknak, hogy a gyermekeik iskoláztatására elegendő időt, és pénzt fordítsanak. Ezek többsége számára a két gyermek iskoláztatása is teljesíthetetlen feladat volt, még inkább az a több gyermek esetében.
Ezt látva bosszantott, hogy még a szaksajtó is a kínai gyermekvállalás korlátozásának a várható negatív következményeivel százszor annyit foglalkoztak, mint a számszerűségénél sokkal fontosabb minőségi előnyével. Pedig a hazai tapasztalataim is arra tanítottak, hogy a jelenkorban a következő generáció értéke már sokkal inkább a minőségen, mint a számán múlik.

Az Arab Tavasz.

A pár éve Egyiptomban történt demokratizálást sokan túlértékelték. Azonnal megállapítottam, hogy Egyiptomban a közel keleti kultúra, a lakosság viselkedése, a szegénység és a túlnépesedés okán illúzió a politikai demokrácia. Ott az eleve korlátozott lehetőségek legfeljebb a diktatúrát engedhetik meg.
Az arab tavasz nem kerülte el a nem arab Törökországot sem. Ez a legnépesebb közel-keleti ország több párti fél-demokráciaként élt, és a NATO tagállamok között a második legnagyobb hadserege, nagyobb, mint bármelyik európai nagyhatalomé.
2003-ban a demokrata választáson miniszterelnöknek választották meg az iszlámvalláshoz is szorosan kötődő párt jelöltjét, Tayyip Erdogant. Vezetése első hat éve alatt az Isztanbuli Tőzsde árfolyama hatszorosára emelkedtek. Ez azt mutatja, hogy világgazdaság példátlan sikernek tartotta a dinamikus politikus megjelenését. Komoly pénzügyi fórumok már azt emlegették, hogy Törökországot számolják ötödiknek a négy BRICs ország, Brazília, India, Oroszország és Kína mellé.
A pénzügyi világvállságot ugyan az Isztanbuli Tőzsde is megérintette, de 2011-ben már 600 felett állt a tőzsdei index, és jelenleg 800 felett van. A tavaszi alkotmánymódosítás után pedig tovább javult.
A liberális sajtó ugyan kétségbe esett a gyakorlatilag korlátlan elnöki hatalom jóváhagyása után, a pénzügyi befektetők nem remegtek. Én is velük értek egyet. Törökországban a demokrácia anarchiát szülne. A lakossága jelenlegi túlszaporodását demokratikus rendszer képtelen elviselni. Politikai demokrácia ugyanis csak olyan társadalmakban lehet hatékony, ahol a lakosság népszaporulata a néhány ezreléket nem haladja meg.
A jelenkor viszonyai között ugyanis a demokrácia általános és titkos választójogot, több párt szabad versengését, sajtószabadságot jelent. Azt még egyetlen liberális társadalomtudós sem közölte, hogy a mai értelemben vett demokrácia a tőkés osztálytársadalomban nem létezett, és a gyorsan szaporodó lakosságú államokban még soha sem működött.
A demokrácia lelkes hívei említést sem tesz senki arról, hogy a tőkés demokráciákban titkos választói joga csak a lakosság harmadánál is kevesebbnek volt. Azokban törvényhozásokban kivételnek számított az olyan törvényhozó, aki kétségbe vonta az uralkodó tőkésosztály hatalmát. Ez a politikai demokrácia is csak az olyan nyugati országokban volt, ahol a polgárság a saját területén autonóm volt.

Polgárság nélkül még tőkés demokrácia sem lehetséges.

Közel hetven éve jelentek meg Magyarországon a fiatal marxista történészek, és ők tették világossá, hogy a nyugat-európai országokban hatszor több városi polgár volt, mind földbirtokos, azaz a politikai uralkodó osztály tagja. Ezzel szemben a feudális Magyarországon a magyarságnak tizede volt nemes, magyar etnikumi polgár pedig nem is volt.
Ez csak a vasút századában módosult abban a tekintetben, hogy a lakosság mintegy 6 százalékát kitevő zsidóság nemcsak példátlanul gyorsan tőkés polgársággá nőtte ki magát, hanem ezt a szerepét magyar nyelven gyakorolta. Döntően ezeknek köszönhettük, hogy ezer év alatt először, és utoljára felzárkózók, vagyis a nyugat-európai polgári társadalmaknál gyorsabban fejlődtünk voltunk. Nem felzárkóztunk, de csökkentettük a nyugat-európai polgártársadalmakhoz viszonyított lemaradásunk.
Az elvesztett első világháború után azonban a magyar arisztokrácia, és a nemesek szerepét folytató, erős úri középosztály magához ragadta a hatalmat, és megtett minden annak érdekében, hogy a zsidóságtól megszabaduljon.
A polgárság hiányának figyelembe vétele a szovjet megszállás alatt gyorsan megtörtént, de egyre jobban elfelejtkeztünk róla.
Nekem azonban örökre bebizonyosodott, hogy polgárok nélkül nem lehetséges a politikai demokrácia. Ezek a számok tették számomra lehetővé, hogy a magyar történelmet tisztábban láthassam, megérthessem.
Márpedig, ha 1919-ben nem volt realitása Magyarországon a politikai demokráciának, akkor alig száz évvel később is még kevesebb lehetősége van ennek az évente közel kétmillió lakossal gyarapodó, mohamedán Törökországban.

Az élvonal harmadán sem álló társadalmak lehetőségei.

A Nyugat politikusai és társadalomtudósai képtelenek megérteni, hogy évente 2-3 százalékkal növekvő népességű társadalmak nem lehetnek demokráciák. Mániákusan hisznek abban, hogy politikai demokráciájú India lakossága ugyan évente 40 millióval gyarapodik, mégis képes lehet a kor igényeinek megfelelő mértékben a növekvő lakosságának jövedelmet, vagyont, munkahelyet biztosítani. Pedig Indiának van egy nagy kincse, az angol nyelven diplomázott értelmisége. Ez ugyan a fejlett nyugati társadalmakba is sikeresen beépülne, de tízszer annyian vannak, mint amennyit a puritán Nyugat országai képesek felvenni. Ennek Kína sem lehet a piaca, mert a kínai puritán morálba az indiaiak képtelenek beépülni. Kína azonban az értelmiség igényének kielégítésben is példátlanul sikeres. Egyébként minden távol-keleti társadalom értelmisége nagyon hatékonyan épül be a fejlett nyugati társadalmakba, de befogadni képtelen.
Ezt jól példázza Japán, ahol fogy a lakosság, de még a többi távol-keleti etnikumot sem képes befogadni. A japánok csak a saját országukban érzik otthon magukat. A második világháború alatt 5 millió dél-koreai munkás dolgozott az országban, de egyetlen vegyes házasságról sem tudnak, pedig Dél-Korea lett a második világháború óta legtöbbet fejlődő ország, ma már Japánnál is gazdagabbak, és szorgalmasabbak.
Jelenleg a világ társadalmi élvonalába az emberiség közel egy ötöde tartozik. Ezek közös jellemzője, hogy az egy lakosra jutó jövedelem eléri a 40 ezer, a vagyon pedig a 120 ezer dollárt a várható életkor meghaladja a 75 évet, az iskolázottság pedig a 15 évet.
Ezek a számok azt is bizonyítják, hogy a 2-3 százalékos népesdés melletti fejődést még a puritán és már gazdag társadalmak sem lennének képesek elviselni.
Mibe kerül a jelenkor fejlett társadalmainak egyetlen többlet lakos felnevelése?
Ahol az egy lakosra jutó 40 ezer dolláros jövedelemnek fele a gyermekek felnevelésére az évekként ráfordított családi és társadalmi költség. Ez 20 éves korig 4 millió dollár! Ennyibe kerül a fejlett országokban egyetlen többlet lakos felnevelése. Ehhez járul a vagyonigény mintegy 120 ezer dollár. Tehát egyetlen százalékos népességnövekedés évente egy laksora vetítve, évente mintegy 120 ezer dolláros felhalmozási igénnyel. Ez elviselhetetlen teher a 2 százalékos létszámnövekedés esetén!
Már sokszor írtam a könnyen beépülő, képzett munkaerő befogadásával járó előnyökről, mégis megdöbbentettek a fenti számok. Egy diplomásnak a befogadása is mintegy 4 millió dolláros, 25 éves korig való felnevelés megtakarítását jelenti.
Törökországban, ahol az egy laksora jutó jövedelem 20 ezer dollár közelében van, a fenti költségek felével kellene számolni. Ez lehetetlen, ezért a demokrácia működése anarchiát szül.
Ezek után csak botránkozni lehet azon, hogy az Egyesült Államok óriási költségű háborút viselt annak érdekében, hogy Vietnámban, Irakban, a demokráciát vezesse be. Ott ugyanis a népszaporulat meghaladta 3 százalékot.
Egy olyan felmérés is sokat mondana, hogy a munkaerő áramlás ennyi emberi tőkét hozott az Egyesült Államoknak és az EU gazdag országoknak, és mennyit vesztettek a kivándoroltakkal a szegényebb tagállamok. Megdöbbentő, hogy még a nyomát sem találtam annak, hogy ezt valaki kiszámolta volna. Magam is öt évet dolgoztam az Országos Tervhivatalban, de a lakosság növekedés felhalmozási igényével soha nem számoltunk. Megtehettük, mert nem volt számottevő a belső népszaporulat és a kivándorlás. De a Szovjetunióban voltak olyan közel-keleti országok, ahol a népszaporulat meghaladta a 3 százalékot. Ismereteim szerint, ott sem számoltak a népszaporulattal járó felhalmozási igénnyel.
Mao ugyan azt mondta, hogy nem fél az atombombától, mert Kína legfeljebb néhány tízmillió lakost elveszthet. Teng reformja előtt sem hallottam arról, hogy felmérték a túlnépesedéssel járó költséget. Pedig felmérték, nélküle nem fogtak volna bele a nagyon népszerűtlen gyermekvállalás korlátozásába.
Még nagyobb hiba, hogy a kínai gyermekvállalás korlátozását bíráló nyugati közgazdászok egyikének sem jutott az eszébe, hogy felmérje, amennyire elviselhetetlen volt Kínában az évenkénti 2 százalékos, 30 millió fős népesdés növekedés. Ennek költségéhez viszonyítva a munkaerő számának fogyása elhanyagolható. Ugyanakkor a kevesebb gyermek jobb felnevelésével megvalósult minőségjavulás a számszerű csökkenés okozta veszteség többszörösét hozó nyereséget hozott.

A demokráciák és a diktatúrák összevetése.

A gazdasági statisztika csak az országok nemzeti jövedeleminek a változásait követi nyomon. Ez is primitív hiba. Csak az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon változása mutatná meg a lényeget. Kiderülne, hogy az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon csak a stagnáló lakosságú államokban növekszik. A várható életkor és az iskolázottság azonban még a lemaradó országokban is nő.
Az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon szinte csak Nyugaton az angolszász, germán és skandináv, a Távol-Keleten pedig a konfuciánus népek által lakott országokban növekszik. Egyetlen kivétel a latin Franciaország, de ott is lassul a növekedés.
1990 óta az egy lakosra vetített jövedelem és vagyon növekedésének is a négyötödét a kommunista Kína adja.
Ez történelmi fordulat, mert előtte ezer évig a világgazdaságban az ilyen mutatók alapján fejlődő társadalmak csak a Nyugaton voltak. A Nyugaton belül jelentős átrendeződést jelentett előbb az ipari forradalom, ennek köszönhetően a puritán Nyugat-Európa fölénye tovább nőtt. A 19. század végétől kezdve a négy óceánokon túli protestáns ország került fokozatosan a nyugat-európai gyarmattartók fölé.
Jelenleg pedig az egy főre jutó jövedelem és vagyon, a várható életkor és a végzett iskolai évek alapján az első tíz ország között a négy óceánokon túli és a négy skandináv ország, mellettük csak Svájc és Hollandia van. Ezek mindegyike protestáns keresztény ország. A lakosságuk négyötödét, az óceánokon túli négyek adják, a háromötödét egyedül az Egyesült Államok.
1990 előtt a marxista diktatúrák az egy főre jutó teljesítményben lemaradtak a puritán polgári demokráciáktól. Ezt némileg ellensúlyozta a magas foglalkoztatásuk. Ezt létrehozta az erőltetett iparosításuk. A munkajövedelmek arányánál is lejjebb szorította a bér kiáramlást fékező átlagbér állami szabályozása.
Jelenleg a munkateljesítmények egyre jobban differenciálódnak. Ez abból fakad, hogy minél kevésbé fizikai erő, és minél jobban a képesség, a hozzáállás számít annál nagyobbak a teljesítmények közti különbségek.
A jelenkor legnagyobb változása, hogy előtte ötezer évig a munkaerőtől egyre nagyobb arányban fizikai teljesítményt, a jelenkor fejlett társadalmaiban pedig egyre inkább képességet és képzettséget várnak. Márpedig a homo sapiens fizikai képességei viszonylag gyengék, és kevéssé eltérők. A szellemi képességekben pedig óriásiak a különbségek.
Falusi életemben megtanultam, hogy a kaszálásban, kapálásban, talicskázásban, fejésben még elmentek a közös fizetések. A parádés kocsis azonban már csak nagyon megválasztott ember lehetett. A mai kombájnokon nagyon nagy különbségek vannak a munkavégző képessége, hozzáállása alapján. Egyszer Bábolnán kiszámoltam, hogy a kukoricavető kombájnosok teljesítményében naponta egy havi bérnél is nagyobb lehet a teljesítményükben a különbség. Ehhez elég, ha a harminc csoroszlya egyike kihagy, és ezt azonnal nem korrigálja. Eztán olvastam, hogy az amerikai farmerek egyike megkapta a legjobb farmer címet. Ő mondta el, hogy a gépeit nem bízza bérmunkásra, mert ha a teljesítménye csak egyetlen százalékkal gyengébb annál, ahogyan ő maga végzi, rájön, hogy a jelenkori óriás gépeket nem szabad bérmunkásra bízni. Még nagyobb különbség van abban, hogy a nagyon drágagépre hogyan vigyáz, aki használja.
Ez olyan egyszerű, hogy a Trabantomat kölcsön adtam a barátomnak. Ezt nem teszi meg az, akinek százszor drágább kocsija van.
Ekkor értettem meg, hogy miért a családi farmok a leghatékonyabb üzemek. Mert a munkákat az érdekelt farmer, vagy a családtagjai végzik.
Ausztráliában pedig azt láttam, hogy a bányák kombájnjait mérnökökre bízzák, mert ez a tulajdonosnak a legolcsóbb megoldás.
A sok hasonló tapasztalat tanított meg arra, hogy ötezer éven keresztül azok a technikai eszközök jelentették a fejlődést, amelyek működése kevesebb szakértelmet kíván. A legalacsonyabb képzettségű munkaerőt a 19. század végén igényelt a gazdaság. Száz év alatt ez teljesen megfordult. A legmodernebb szerszámokat, gépeket hatékonyan csak a tehetséges és képzett munkaerő képes hatékonyan működtetni.
Ezt a változást legmarkánsabban az ipari forradalom hozta. A céhipari munkák végzéséhez több éves betanulásra volt szükség. Az első gyárakban a legtöbb munkát képzetlen gyerekek, rabszolgák is el tudták végezni. A jelenlegi fejlett ágazatokban a minél érékesebb, képzettebb, felelősség érzőbb a munkaerő, a béréhez viszonyítva annál hatékonyabb.

Összefoglaló.

A Távol-Kelet azért fejlődik gyorsabban nemcsak az EU tagállamainál, de a négy óceánon túli angolszász országnál is, mert többen, többet és lelkiismeretesebben dolgoznak.
Ezzel szemben, hozzájuk képest, az EU tagországokban alacsonyabb foglalkoztatási szinten és kevesebb órát dolgoznak. Ebben a tekintetben is a négy óceánon túli angolszász ország a középen van.

Ez a magyarázata annak, hogy a távol-keleti országokban az egylakosra jutó jövedelem és vagyon háromszor, Észak-Amerikában kétszer gyorsabban nő, mint az EU 27 országában.

Egyesült Nemzetek Szövetsége

Kopátsy Sándor                 EP                   2017 05 27

Egyesült Nemzetek Szövetsége


A második világháború után az Egyesült Államok a világtörténelem legnagyobb szuperhatalma lett. Mégis a Népszövetség helyett olyan utódszervezetet, az Egyesült Nemzetek Szövetségét hozta létre, ami tehetetlennek bizonyult.
Ennek vezetését a Biztonsági Tanács látta el, aminek öt tagja állandó és vétőjoga van. Ezek, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy Britannia, Franciaország és Kína. Mivel akkor Kína még az Egyesült Államok szövetségese volt, tehát minden tag a győztesek oldaláról került ki. Franciaország és Kína akkori rangja ezt még semmivel sem indokolta a vétójogú állandó tagságot. A Szovjetunió ugyan a háború végén is vitathatatlanul a másodi legerősebb hadsereggel rendelkező volt, de ragjának megtartására nem lehetett számítani. Franciaország tagságát pedig semmi sem igazolta. A vesztesek oldaláról nem lett tag a két legerősebb ország, Németország és Japán.
A Szovjetunió, ami Jaltában Európa keleti fele felett hatalmat kapott, volt az egyetlen olyan állam, ami ideológiai ellenfele volt a tőkésállamoknak. Ezt Roosevelt arra kívánta felhasználni arra, hogy az európai gyarmattartó hatalmak féljenek nemcsak a katonai erejétől. Az Egyesült Államok pedig a gyarmatok felszabadításában kapott szövetségest.
A győztesek oldalán egyesül Nagy Britannia maradt viszonylag talpon, annak ellenére, hogy a háborús céljai mindegyikét, kivéve a náci megszállás, elveszítette, de aki némi joggal győztesnek érezhette magát.
Az ENSZ székhelye a kicsi Svájcból az Egyesült Államokba, a világgazdaság igazi fővárosába, New Yorkba került.
Az ENSZ azonban mindmáig semmi eredményt nem mutatott fel, mert olyan szervezeti felépítéssel hozták létre, hogy az emberiség egészének közös feladatai vannak. Nem vették tudomásul, hogy a világgazdaság ugyan korában elképzelhetetlen egységgé változott, de az egysége mögött a nemzetek továbbra is a maguk céljáért működnek.
A tudományos és technikai forradalom előtt tized akkora volt az államok alépítményei közti különbség. Most a nagyon különbözők érdeke lett a nagyon másokkal való munkamegosztás. Korábban a mások feletti uralom volt az érdekérvényesítés módja, jelenleg és a belátható jövőben egyre inkább csak a másikak boldogulása esetén érvényesülhetnek az államok céljai.
A jelenkor világában az a jó szervezet, amiben minden egységnek az érdekérvényesítési ereje a súlyával arányos legyen. A nagyon eltérő társadalmi erőt jelentő országok közössége csak akkor működhet jól, ha a tagok képviseleti ereje a társadalmi súlyukkal arányos.
A tagállamok társadalmi erejének mérhetősége érekében éppen az ENSZ tett a legtöbbet. A közgazdászai felismerték, hogyan lehet mérni a tagállamok társadalmi súlyát. Ebben ugyan nem lehet figyelmen kívül hagyni a lakosságuk számár, de a minőségét sem. Történelmi érdemet szerzetek azzal, hogy a tagállamok társadalmi fejlettségét három mutató, az egy főre jutó nemzeti jövedelem dollárban, de a hazai vásárlőerő paritásán számolva, a várható élettartam és az átlagos iskolázottság évei, eredője alapján rangsorolják. Ez a mutató messze jobb, minden eddig használt mércénél. Vitathatatlan, hogy a három közül az első, az egy laksora jutó jövedelem a legfontosabb, a másik kettő is alapvetően ettől függ.
Második mutatónak az egy lakosra jutó vagyont javasolnám, mert ez leplezné le, hogy a gyorsa népesség növekedés esetében nem lehet figyelmen kívül hagyni az egy laksora jutó vagyonigény kielégítettségét is. Ennek ellenére az ENSZ mutató messze jobb az egy állam, egy szavazat, vagy a szavazatok súlya a lakosság létszámával arányos módszernek. Én az ENSZ mutatóját használom, és ezek nagy segítséget adtak számos elfogadott nézet megcáfolásában. Ezért kielégítő megoldásnak tartanám, ha az ENSZ a tagjai szavazatának súlyát ennek a mutató és a lakosságuk száma szorzatával mérnék. Ez esetben nem volna szükség vétójogra, legfeljebb bizonyos esetekben kétharmados többség támogatására. Kalkulációm alapján a puritán országok ugyan csak a világ népesség kétötödét képviselik, de a szavazatuk súlya meghaladná a kétharmadot.
Tudom, hogy nem reális a javaslatom, de az ENSZ a jelenlegi alkotmánya alapján továbbra is jelentéktelen politikai szerepet fog játszani. Nem jó szervezet az, amelyik a tagok jogait nem a súlyuknak megfelelően szabályozza.


A házasságkötők életkora

Kopátsy Sándor                 PV                   2017 05 29

A házasságkötők életkora


Ötven éve olvastam először, hogy Franciaországban, a 15. században hány évesek voltak a házasságkötők. A férfiak 26-28, a nők 24-26 évesek. Vagyis tíz évvel a nemi érettségük után. Abban a korban a házasságon kívül született gyerekeket az egyház nem keresztelte, nem temette, a lakóhely sem számolt vele. Azt történészként tudtam, hogy a római katolikus egyház csak olyan jobbágy fiatalokat adott össze, akik számára a földesúr előtte jobbágytelket biztosított.
Ez az egyházi dogma azt jelentette, hogy a történelemben először a földbirtokos nem nagycsaládok, hanem kiscsaládok között osztotta fel használatra a földet. Ez a családforma csak a katolikus vallású Nyugat-Európában lett bevezetve. Kelet-Európában és a Balkánon a nagycsaládos jobbágyrendszer a megszűntetéséig fennmaradt.
A kiscsalád bevezetésének nem találtam nyomát még a vallástörténetében sem. Csak az egyértelmű, hogy erre a sötét középkor végén, amikor a búza és az árpa télállóvá és a természetes csapadékkal megelégedetté szelektálódott, és a szántóföldi termelésének kialakultak a technikai feltételei, a 9. század elején, Franciaországban. A Kárpát Medencében a honfoglalás idejére elterjedőben volt a gabonatermelés. Mi magyarok alkottunk először államot e térségben. De a magyar történelemben sincs nyoma annak, hogyan tértünk át a nomád törzsi szervezetre épült állattenyésztésről a falvak házaiban élésre, és a földesurak jobbágytartására.
Ehhez hasonló fontosságú társadalmi változást csak a jobbágyrendszer megszüntetése és az 1945-ös földreform volt, a történészek ennek ellenére máig megelégednek azzal, hogy a lakosság a pogányságról áttért a római katolikus vallásra, a sátraiból falvakon házakba költözött, és áttért a gabonatermelésre. Ezen túl első királyunk vármegyékre osztotta az ország területét. Annak nyoma sincs a kor történetében, hogyan lettek a pásztorok felett parancsoló törzsi vezetőkből jobbágytartó földesurak. Csak az nyilvánvaló, hogy néhány arisztokrata család már a pásztorkodás idején is rangos főúr volt.
De arról, hogy ez az átállás hogyan történt, fogalmunk sincsen. Az ugyan nyilvánvaló, hogy a pásztor társadalmakban nagycsaládok voltak, amikben a házasságokat korán, gyakran a nemi érettség előtt kötötték, a házasság a nagycsaládok fejeinek jogkörébe tartozott.
Arról, nemcsak a magyar, de az európai történelmében sem található nyom, hogy milyen feszültség származott abból, hogy a gyermekvállalás mintegy tíz évvel kitolódott. Arról, hogy a fiatalok nemi ösztönének az elfojtása hogyan hatott a társadalom életére, említések sincsenek.
Azt, hogy a nagycsaládos társadalommal szemben mekkora viselkedési változást jelentett a kiscsaládos rendszer, csak a bolsevik megszállás évtizedei alatt élhettem meg. Ennek hatása alatt lett a véleményem, hogy Nyugat-Európa azért volt fölényben a többi magas-kultúrával szemben, mert kiscsaládos volt. A kiscsaládos jobbágyrendszer volt az első fajunk történelmében, amelyik a gyermekvállalást jó tíz évvel kitolta, ezzel az első 2-3 szülés kimaradt. A kiscsalád számos előnye érvényesülhetett.
A felnőtt szülők voltak a családi gazdaság működtetői. Minden nagycsaládos rendszerben csak a már gyakran munkaképtelen öreg volt a családfő, az egyetlen jogi személy. Vele szemben az értéktermelők jogtalan alárendeltek voltak. Vagyis a tejhatalmú családfő rendelkezett a család tagjai által termelt érték, jövedelem felett. Vagyis a családon belül is jogtalanok voltak az értéktermelők.
A kiscsaládos rendszer másik nagy előnyét abban látom, hogy a potenciális gyermekvállalás 2-3 szüléssel alacsonyabb volt, tehát sokkal kevesebb halálokozás jellemezhette ezer éven keresztül a nyugat-európai társadalmakat.
Diákkoromban felmerült bennem a kérdés: Mi volt az oka, hogy az utolsó ezer évben az európai kultúra vívmányai, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, az ipari forradalom, a tudományos és technikai forradalom megállt a nagycsaládos társadalmak határán. Ma már tudom, hogy az új befogadására a kiscsalád sokkal könnyebben alkalmas, mint a nagycsalád.
Azt igazán csak öregen értettem meg, hogy a Nyugat, majd annak puritán népei, az angolszászok, a germánok és a skandinávok fölénye a puritán viselkedésükkel magyarázható.
A kiscsaládos társadalmak fölénye azonban csak azért vált óriási előnnyé, mert megkéstek a házasságok, ezzel a gyermekvállalás.

A házasságok kitolódása.

Ezt az írást az váltotta ki, hogy láttam egy statisztikát arról hogyan csökkent Magyarországon a házasságok száma. 1970-ben 96.6 ezer házasságot kötöttek, húsz évvel később 35.5 ezret! Szerintem ebben világrekordot állítottunk fel. Jelenleg nő, már elértük az 1970-es rekord felét. De még ez is világrekord lenne.
A csökkenés okai többségükben pozitívek.
Több nő szerez diplomát, mint férfi. Az iskolázottság növekedését a társadalmi fejődés egyik legjobb mutatójának tartom.
A diplomás nők szenvednek a legtöbb szakmai hátrányt a gyermekvállalásból. Még a Nők Lapja sem tesz említést arról, hogy a nők a gyermek vállalásuk esetében mennyivel nagyobb jövedelmet vesztenek és mannyivel nagyobb szakmai hátrányt szenvednek.
A szingli nők a jövedelmükből jobban megélnek. Arról, hogy a nők keresete alacsonyabb, mint a férfiké, kétszáz éves irodalma van. Arról most láttam statisztikát, hogy a szingli nők azonos jövedelemből jobban élhetnek, lényegesen többet megtakaríthatnak, mint a szingli férfiak. Az Egyesült Államokban a diplomás szingli nők kétszer annyi lakást vásárolnak, mint a diplomás szingli férfiak. Először láttam adatokat arról, hogy a nők számára sokkal kisebb előnyt jelent a házasság, mint a férfiaknak. Több ezer éven keresztül a nők voltak jobban érdekeltek a házasságban, mert sokkal kevesebbet, gyakran semmit sem kerestek.
Ennek a fordulatnak különösen megörültem. Fajunk történetében először a fejlett társadalmakban fordul elő, hogy a nők, minél iskolázottabbak annál nagyobb előnyben vannak a szingli férfiakkal szemben. A nők nagyobb szabadsága egyre inkább azon múlik, hogy milyen képzettséget szereztek, és milyen kevés gyermeket vállalnak.
A magasan iskolázott nők jelenleg minden fejlett társadalomban 1.5 gyermeknél is kevesebbet vállalnak. Vagyis fajuk kontraszelekciója azért történik, mert a nők nem kapnak megkülönböztetett támogatást a gyermekvállalásuk után. Ezen az óriási társadalmi kért okozó szelekción csak azzal lehet segíteni, ha az öregkori társadalmi támogatás, a nyugdíj nem az életkereseten, hanem a gyermeknevelés eredményén alapulna.
Húsz éve sokszor leírtam társadalommentő javaslatomat. Most is leírom.
Ha a családok felső harmadában annyi gyermek születne, mint az alsóban, és az alsóban csak annyi, mint a felsőben, ötven év múlva még egyszer olyan fejlett társadalmak lehetnénk, mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra mellett.

Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a diplomás nők a gyermeknevelésük értékével arányos időskori ellátásban részesülnek. Sajnos, erre nem számíthatok.

Történelmi lecke II. Fogamzásgátlás

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 06 01

Történelmi lecke
II.
Fogamzásgátlás

Az ember olyan szapora fajként jelent meg, ami a gyűjtögető életmódjához illeszkedő volt. Mivel biológiai adottságaink, örökölt fizikai képességeink viszonylag gyengék voltak, de agyunknak és kezünknek köszönhetően a környezetünkhöz alkalmazkodók voltunk, ehhez igazodott az ösztönös szaporaságunk. Nem ismerem az emberszabású majmok szaporodási képességét, de a térségünkben élő vadállatokét igen. Ezek szaporodási ciklusa a négy évszakhoz igazodó. Ősszel párosodnak, hogy a táplálékban gazdag tavasszal elljenek. Ehhez igazodik mindkét nem. A megtermékenyülésüket ehhez igazítják.
Az őzeknél fordul elő, hogy májusban párosodnak, de ha az nem hozott megtermékenyülést, ősszel újra párosodnak. A négy hónappal későbbi megtermékenyülés ugyanazt a májusi ellést hozza. Ez nekem azt sugallja, hogy a májusban megtermékenyült nőstények valamikor ősszel ellettek, mert az volt a legtermékenyebb észak. Aztán a négy évszakos klíma megjelenésére azzal reagáltak, hogy a magzat fejődése télre leállt, és májusig kitolódott. De ha májusban nem termékenyültek meg, akkor ősszel újra párzottak, és az ellés ideje ebben az esetben is áprilisban maradt.
A hasonló ciklus átalakulást találtam az őszi kikerics esettében is. Ez a hagymás virág ősszel virágzik, és termékenyül meg, a fagyhatáralatti hagyma virága csak a tavaszi melegben, a rovarok megjelenése idején jelenik meg.
Tehát az ember előtti állatok szaporodási ciklusa az évszakokhoz igazodik. Az ember az egyenlítő közelében éghajlattól függetlenül párosodott faj lett, mivel ott nem voltak karakterisztikusan eltérő évszakok. A nők havonta napokra termékennyé válnak, a szexuális aktusokat azonban folyamatosan élvezik, akárcsak a férfijak. Egy nő, ha végigéli a termékenységi korát tucatnyi szülésre képes. Ezzel szemben a gyűjtögető életforma mellett 25 év körüli volt a várható életkor, de a nagy csecsemő és a gyakori termékennyé válás előtti elhalálozás okán a megszületett leányok közül azokra, akik megérték a termékenységi korukat, átlagosan 2-3 szülés jutott. Erre abból lehetett következtetni, hogy fajunk a jégkorszak végét okozó felmelegedésig nagyon lassan szaporodtak. Az adott élettereken nem volt létszámnövekedés, mert az életterek eltartó képessége nem változott.
Ugyanakkor az ember volt az első emlős, amelyik szinte minden élettérben megjelent, és ott nagyon gyorsan felszaporodott az eltartó képesség maximumára. Ettől kezdve a maximum közelében ingadozott.
Sokszor leírtam, ha nincs felmelegedés, fajunk még ma is elsősorban gyűjtögetésből élne. Ezt ma is így látom, de indokolt lenne azokkal is foglalkozni, amik a termelésre való áttérést készítették elő.

A rénszarvas és a kutya domesztikációja.

Ez jó tízezer évvel a klímaváltozás előtt megtörtént az észak tundrákon, a gyűjtögetésben a legkisebb eltartó képességet jelentő, barátságtalan tundrán történt. Már itt is bebizonyosodott, hogy a fejlődés irányában történő lépéseket a kényszer váltotta ki. A növényzet számára a meleg és a víz jelent termőképességet. A sarkok közelében nagyon kicsi a növények évenkénti gyarapodása. Fagypont alatt nincs növekedés, aztán a felett a hőmérséklet nagyságától függ. Ezt jól illusztrálják a fák. Kicsi a lombozatuk, keskenyek az évgyűrűk.
A tundra először a rénszarvasokat kényszerítette példátlanul hosszú vándorlásra. Ez az állat védetlen volt a térség két ragadozója, a farkascsorda és a jegesmedve ellen. Ez ellen csak a más fajnál ismeretlen tömegük jelentett védelmet. De ilyen csordák a gyér legelőkön nem élhettek sokáig, a lelegelt fű, zuzmó csak a következő évre nőtt meg újra. Ezért folyamatos legelőváltásra kényszerültek. Ráadásul ez is gyakran a hó alatt rejtve volt. Ezt csak a csorda tudta megtalálni, és közösen elfogyasztani. Az óriási csordák pedig elrejtőzni sem tudtak, a ragadozók ezért melléjük szegődtek.
Védettségüket csak az ember a kutyáival, fegyvereivel és a tűzzel tudta biztosítani.
A csorda ösztönösen felismerte, hogy ugyan az ember és a kutyái is belőle élnek, de ez a veszteség eltörpült a ragadozók tobzódása mellett. Becslésem szerint, az ezreket jelentő csordák legfeljebb néhány tucat embert tartottak el. Ez a létszámuknak éves szinten is csak néhány százalékát fogyasztotta el. A kutyáknak pedig a csont jutott.
Ezzel a rénszarvas nem az emberre szorult háziállat volt, hanem az embert maga mellett elviselő állat, ami a sok ezer éves, sok ezer kilométeres vándorlásain társágul fogadott volt. Nem az ember terelte a nyáját, hanem a nyáj élte a maga életét, és érdeke volt elviselni az ember vele vándorlását.

A haszonnövények termelése.

Az még kevésbé tudatosított, hogy a haszonnövények szálláskörüli kapásan történő termelése sok ezer évvel megelőzte, a szántóföldi termelésük megjelenését.
A biológusok ma már megállapítják, melyik haszonnövényt, mi óta termelik. A burgonya, a kukorica, a rizs, a köles, a búza és az árpa több ezer évvel a felmelegedés előtt a szállás környékén kapákkal művelt földeken kiegészítő táplálékot jelentett. Ez következik abból, hogy a felmelegedés és a tengerszint emelkedés idején szinte azonnal és viszonylag óriási területen, szántófölön termelik. Ez csak azért volt lehetséges, mert a gyűjtögető társadalmak nem jelentéktelen élelemforrásai voltak. Erre utal az a tény is, hogy ezeknek a haszonnövényeknek sok száz fajtája létezett. Ez különösen egyértelmű a burgonya esetében. Az Andok szinte minden völgyében más faj szelektálódott ki.
Az európai történelem a tanúja annak, hogy mennyi időbe, erőfeszítésbe került, hogy az önözést nem igénylő, és a fagyot elviselő búza és árpa kiszelektálódott. Ez minden bizonnyal sokkal több időbe került ötezer évvel korábban, sokkal elmaradottabb viszonyok között.

Az öntözéses szántóföldi gabonatermelés.

Az egyértelmű, hogy a minőségi különbség volt a kapás kultúráról a szántóföldi földművelésre történő áttérés. Ezzel szűnt meg az időjárástól viszonylag független élelem ellátás. Fajunk először vált függetlenné attól, mit talál. Az ember abból élt, amit megtermelt. Ennek hatására a várható élettartam elkezdett növekedni. Ezt a tényt alig hangsúlyozzák a kor történészei, pedig ez minőségi fordulatot jelentett.
Azzal kezdem, hogy az öntözött gabona termelés tette lehetővé először, hogy az embereknek állandó lakhelyük lehet. Szerintem, az önözéses szántóföldi gabonatermelés egységnyi területen százszor nagyobb lakosságeltartó képességet, és azonnal egyre hosszabb várható életkort jelentett, mint a gyűjtögetés.

Az ember szaporodása.

A történelem megértésének egyik legfontosabb kulcsa a várható életkor. Ez az előző 150 ezer évben alig változott. A várható életkor néhány éves növekedése is népesség robbanást eredményez. A nők várható életkorának 3 évvel meghosszabbodása egyel több gyermekvállalást eredményez. Ennek pedig a tizede is elviselhetetlenné teszi a népszaporulatot. Ez azonban katasztrófához vezet, ha az életterek ennél lassabban fejlődnek. Már pedig az önözéses gabonatermés hozamai még egyetlen ezrelékkel sem voltak növelhetők.

Az ember ösztönös szaporasága.

Az önözéses gabonaterelés minőségi előrelépést hozott az életviszonyok javulásában. Ennek következtében megnőtt a várható élet hossza, és ezzel hatványozottabban megnőtt a szaporaságunk. Márpedig az ember szaporasága ösztönös, az ember által nem volt szabályozható. A tovább élő ember ösztönösen szaporább lett. Ennek az lett a következménye, hogy az embernek magának kellett a szaporulatát féken tartani. Ezzel az ember először került szembe az ösztönével. Fajunk korábbi életében a környezetével szemben védekezett, most a szaporodását az ösztönével ellentétesen kellett volna szabályozni. Már pedig az ösztönével szemben az ember agya, akarata sem érvényesül.
Azzal, hogy az ember a jégkorszak végét jelentő felmelegedés adottságával élni tudott, olyan megjavult életfeltételeket teremtett magának, ami felborította az érdekének megfelelő ösztönös nemi vágya szerinti életét.
A mögöttünk lévő mintegy ötezer évben túlnépesedő fajjá váltunk, gyorsabban szaporodtunk, mint amit elviselhettünk. Ez ellen ösztönösen a létszámunk pusztításával, halálozás fokozásával védekeztünk. Ez a cselekedetünk nem tudatos, de elkerülhetetlen volt. Nemcsak azok számára, akik ezt bevezették, illetve fenntartották, hanem a tudomány számára is. A társadalomtudomány is tudomásul veszi, hogy minden osztálytársdalomnak három közös jellemzője volt, de még addig sem jutott el, hogy ezt szükségszerűnek minősítse.
Minden osztálytársadalom három módon fokozta a halandóságot.
1.  Növelte a többség nyomorát.
A lakosság nagy többségét indoktalan mértékben adókkal és szolgáltatásokkal nyomorították. Ezt bizonyítja a tény, hogy az elvont jövedelem többségét kincsképzésre, luxusra fordították. Aligha vitatható, hogy az elvonások és szolgáltatások jelentős része a többség nyomorának indoktalan fokozása volt. Nem az bírálható, hogy ezt akkor nem vallották be, ösztönösen cselekedtek, és társadalmi kényszer volt, de a történészeknek utólag ezt a tény is említésre méltó.
2.  Sok erőforrást fordítottak a hadseregre.
A hadsereg fenntartása és a háborúk okozta ember- és anyagi veszteségek jelentősen meghaladták a jelenlegi arányokat. A legnagyobb veszteséget a háborúk járványokozásai voltak.
3.  Üldözték az emberek természetes tudásvágyát.
Ennek az általánosságát alig hangsúlyozzák. A zsidó vallás Bibliája pedig egyértelmű abban, hogy az eredendő bűn a jövő utáni érdeklődés is. De nem ismerek olyan kultúrát, ami nem fő bűnnek tartotta a tradíciók feletti kételkedést.
Még nem találkoztam olyan társadalomtudományi munkával, ami felmérte volna, mennyi halálokozás lett volna, a fenti három halálokozás nem működik minden társadalomban. Ettől függetlenül sem lehet vitatni a tényt, hogy minden osztálytársadalom túlnépesedett volt. De még annak sincs nyoma, hogy tudományosan felmerült volna, mekkora lakosság mellett lett volna az egy laksora jutó jövedelem és vagyon a maximális. Minden társadalom elsőleges feladata az volt, hogy a versenytársinál erősebb legyen, azok rovására tudjon gazdagodni. Pedig nagyon egyszerű válaszok is volnának arra, hogy jelenleg mekkora népesség volna az optimális. Aligha volna olyan vélemény, hogy a jelenlegi és a század végére várható lenne az optimális.
Az vitathatatlan, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan mértékben megnövelte a terültek eltartó képességét, amit még száz éve sem lehetett elképzelni.

Az ösztön ellen az ész tehetetlen.

Az ember fejlett agyának köszönhetően a feladatok megoldásában egyre sikeresebb lett. Ma nincsen olyan fizikai képesség, amiben a tudomány segítségével nem győzte le minden más élőlényt az ember. Nagyobb a fizikai ereje, a távolságlegyőző képessége, a kicsi és a nagy látásában, kommunikációban, mint bármelyi élőlénynek.
Ötezer év keservei sem voltak elegek, hogy a szaporodását érdekéhez igazítsa. Ehhez arra volt szükség, hogy az ember fogamzás nélkül is kiélhesse szexuális ösztönét. Ezt előbb az óvszer, majd a tökéletesen a fogamzásgálás oldotta meg.
A történészek az ember legerősebb ösztönével, a szexuális vágya kielégítésével nem is foglalkoznak. Először a Baranya-megyei kálvinista falvak egykézése során találkoztam. A parasztcsaládok felismerték, hogy a falujuk határának mi az optimális eltartó képessége, ha csökken a családok száma. Ez meg is látszott a kálvinista falvak nemcsak lényegesen gazdagabbak voltak, de az egyetlen gyermeküket is jobban iskoláztatták.
Ez hívta fel a figyelmeket arra, hogy a gyermeknevelés hatékonyága a mennyire függ a szülői háttértől és a gyermekek számától. Ezért hirdetem, hogy a társadalom érekének az olyan gyermekvállalási támogatás felelne meg, ami a családok felső harmadát a minél több, az alsót a minél kevesebb gyermekvállalásra ösztönözze.

A termékenységi korú értelmiség tragédiája.

Ez elmúlt ötezer évben a termékeny korban élő, szinte a munkaképes emberiség legnagyobb problémáját a nem ösztönének kielégíthetetlensége jelentette. Ez volt fajunk egyetlen ösztöne, amivel képtelen volt úgy élni, hogy ne sértse se a maga, se a párja, se családja, se a közössége érdekét.
Ahogy azt már többször említettem, az egykéző baranyai kálvinisták önkorlátozása ugyan megoldotta a közösségük életét, de az kegyetlen önkorlátozás volt, ami a közösség egészének hangulatára ráütötte a bélyegét.
A nyugat-európai kiscsaládos feudális rendszernek volt köszönhető, hogy a Nyugat minden másik kultúra fölé emelkedhetett. Ennek azonban az volt az ára, hogy a szexuális érettség első tíz évében nem volt mód arra, hogy szexuális ösztönükkel élhettek. Ez olyan büntetés volt, amit nem lehetett nyom nélkül elviselni. Ennek következménye volt a középkort jellemző a bigott hit, az elnyomott indulatok és a féktelen kegyetlenség párhuzamossága.

A fogamzásgátlás megoldása.

A társadalomtudományok nemcsak akkor hallgattak, amikor az emberiség nem rendelkezett megoldással arra, hogy csak annak legyen gyereke, aki ezt is akarja, de hallgatnak most is, amikor már az emberiség nagyobb fele alkalmazza. Még nyomát sem találtam annak, hogy valaki felvetette volna, mi lenne, ha nincs fogamzásgátlás.
Mintegy 10 milliárdan lennénk. Hogyan alakult volna az emberiség gazdag és gyorsan gazdagodó felének a sorsa. A puritán népek sem lettek volna képesek a népszaporulatok leállítására.
Márpedig, ha nem áll le spontán, erőszak nélkül a népesség növekedése, nem lehettek volna ilyen gazdagok. A fogamzásgátlás megoldása előtt a puritán népek is százalékokkal szaporodtak. Ezt jelzi a tény, hogy a két világháború példátlan ember pusztítása és a fogamzásgátlás elterjedése után tértek át az össznépi társadalmakra.
Kína nem korlátozhatta volna a gyermekvállalást, ha nincsenek a fogamzásgátló, illetve a magzatelhajtó eszközök. Még ezek meglépte ellenére is szükség volt a kínai kultúrára jellemző törvénytiszteletre, és másfél milliós apparátusra, ami technikai segítséget adott, és a törvény megszegőit büntette.
Az emberiség nagyobb felében is egyre erősebben jelentkezik a fogamzásgátlók használata. Ma már a legszegényebb társadalmakban is gyorsan terjed a fogamzásgátlók használata. A tények azt bizonyítják, hogy még a legelmaradottabb országokban is, az iskolázottság szintjével fordítottan arányos a gyermekvállalás csökkenése. Márpedig az iskolázottság még az olyan országokban is gyorsan emelkedik, ahol a gyors népszaporulat okán reménytelen a felzárkózás. Szerencsére a vallások vezetői nem látják, hogy semmi sem hat jobban a gyermekvállalás csökkenésére, mint az iskolázottság. Ezért aztán a vallások buzgón építik az egyetemeket, főiskolákat az elmaradt világban. Csak azt látják, hogy híveket szereznek, azt nem, hogy ezzel tesznek a legtöbbet a gyermekvállalás csökkenése érdekben.

A papok, szerzetesek nőtlensége.

A kultúrák vallásaiban elég általános, hogy a vallás klérusát nőtlenségre kényszerítik. Ennek bevezetésére a gazdasági érdekük vezette őket. Ez addig működött, amíg az egyházak is kincsképzők voltak. A főpapok jövedelme az arisztokrácia felső rétegével volt azonos. A főpapok többsége az arisztokrácia örökségre nem számíthatókra, a nem első fiúkból, és az arisztokrata férje nem számítható lányokból került ki.
Olaszországban láthattam, hogy a fontos bíborosok palotái a leggazdagabb földesurakéval vetekedtek. Jelenleg azonban az egyházak szegények, a főpapjai is azok. Tehát semmi értelme a nőtlenségüknek. Ezzel szemben az egyházak klérusiba kerülés elvesztette vonzerejét. A papok, apácák felső vezetői is szegények. Ennek aztán természetes következménye, hogy a tehetséges, életrevaló gyerekek nem egyházi pályára mennek.
Széchenyi István, amikor megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát a tagok kétharmada pap volt. Vörösmarty Mihály, aki meghívott volt az Akadémia első, alapító gyűlésére, azt írja a naplójában, hogy azt hihette volna, hogy egyházi intézményben van. Jelenleg nem ismerem az akadémikus papok arányát, de tudom, hogy ott ritkaságnak számítanak.
Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy a katolikus klérus szellemi színvonala nem a régi. Ezen csak azzal lehetne segíteni, ha a katolikus papok is nősülhetnének. Ez a segítség ugyan sokáig nem kerülhető el, de a vallások szerepe a tudomány és technika világában nem lehet a régi. A vallásos embereknek elsősorban nem a száma csökken, hanem a vallás társadalmi szerepe olvad el. Száz éve még minden falusi házban nemcsak volt biblia, de azt, annyit olvasták, hogy kívülről tudták. Ma már az is ritka, hogy van a családnak bibliája, de még ritkább, hogy olvassák.

A jelenkori családokban fogamzásgátló van, de biblia nincs.