Kopátsy Sándor                EH                   2018 07 05

Az államok közti munkamegosztás jövője

A Harari könyvhöz

A a hatékonyabb világgazdaság érdekében nem a nemzeti államokat kell felszámolni, hanem a szuverén államok közti munkamegosztást kell hatékonyabbá tenni. Szuverén állam azonban csak lehet, amelyiknek saját valutája van, aminek a keménységét úgy szabályozhatja, amilyenre az eladósodása azt megkívánja. Vagyis éppen az ellenkezőjét kell tenni annak, amibe Németország az Európai Uniót felépítette, majd a többségüket közös valuta unióba kényszerítette.

Maga a vámmentes közösség hasznos lehetett volna, de a maastrichti követelmények már elvették a tagállamok szuverenitását. Ha egy országra a közösségi tagsága azonos inflációt, költségvetési hiányt, közös bankot kényszerít, akkor ezzel többet árt, mint használ.

Az a koncepció, hogy Európa nagyobb, nyugtai fele nem független, de sok tekintetben közös érdekű, de nagyon eltérő kultúrájú, fejlettségű és történelmi gyökerű országok közös állama legyen, agyrémnek is rossz volt. Ezt meg lehetett oldani az eleve alacsony népességű, és fejlett társadalommá alakulásra még képtelen színvonalú lakosságára rátelepült gyarmatosítók nélkül megvalósítani. Azon azonban alaptalanul perlekedik Amerika és Óceánia őslakossága, hogy nem kaptak egyenjogúságot. Nem látják be, hogy arra nemcsak akkor, de még ma is képtelenek. Amerikát és Ausztráliát az őslakossága képtelen lett volna a jelenlegi színvonal közelébe emelni.

Az angolszász gyarmatosítók voltak az egyetlenek, akik ötszáz év után az anyaországuk fölé emelkedhettek. A spanyol és a portugál gyarmatosítók még a saját európai színvonalukat sem érték el, az angolszász amerikai és ausztráliai gyarmatok pedig ma az anyaországuknál fejlettebb társadalomban élhetnek.

Azt máig sem ismerték el a történészek, hogy az angolszászok sem voltak eredményesek, ahol színvonalukhoz képest túlnépesedett gyarmaton gazdálkodtak. Ázsiában és Afrikában egyetlen európai gyarmattartó sem volt sikeres. Azt pedig még egyetlen történész sem vette tudomásul, hogy Japán az eleve túlnépesedett két gyarmatát, Tajvant és Dél-Koreát úgy nyomta el és zsákmányolta ki, hogy azok szuverén államokká válva, mára elérték Japán színvonalát. A jelenkor történészei sem vették a fáradtságot, hogy feltárják, miért volt hat gyarmat képes arra, hogy a volt gyarmattartóját utolérje, illetve meghaladja.

Ez érthetővé válna, ha Max Weber felismerését figyelembe vennék, aki már a múlt század közepén felismerte, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, aminek felépítményét csak a puritán népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. A négy angolszász gyarmat felépítményét a puritán angolok, a két távol-keletiét pedig a még puritánabb japánok hozták létre. A jelenlegi emberiség kétötöde puritán, protestáns nyugati, és konfuciánus kelet-ázsiai. Weber felismerését már a jelenlegi, de még sokkal a jelen század közepi emberiség társadalmi állapota fényesen igazolni fogja.

Weber százhúsz éve felismerte, hogy a puritán népeknek egészen más, sokkal hatékonyabb felépítmény felel meg, mint a latin, különösen a mediterrán népeknek. Adenauer azonban ezeket a népeket is maga mögé akarta állítani. Vagyis egységes Nyugat-Európát akart az Egyesült Államok egyenrangú partnerének tenni. Ebből a koncepciójából fakadt, hogy az EU forrásait abnormális mértékben az agrártámogatásokra kívánta fordítani. Ép ésszel el sem lehet képzelni, hogy a paraszti tradíciókra épült európai mezőgazdaságot akarta az amerikai farmergazdaságokkal versenyképessé tenni. Ebben két politikai érdek vezette félre.

Egyrészt akkor még otthon a saját pártja ellenfele a politikai hatalomért a Német Szociáldemokrata párt volt, ami a városokban, az ipari övezetekben volt erős. Az ő Keresztény Demokrata Pártja pedig inkább a vidéki lakosságra, és a katolikus dél-német térségekben, általában vidéken volt erősebb. Ezeknek is fontosabb volt az agrártámogatás, mint az iparfejlesztés.

Másrészt Franciaországot csak akkor tudta partnerének megnyerni, ha az EU források többségét a mezőgazdasági támogatások jelentik. Ráadásul a nagyarány agrártámogatás arra is jó, hogy a mediterrán országok is mögé álljanak. Jelenleg már az EU brüsszeli adminisztráció is felismeri, hogy a nagy agrártámogatást csökkenteni kellene, de ezt mind Franciaország, mind a négy mediterrán tagország hevesen ellenzi. Ezért aztán aligha lehet azt várni, hogy az agrármánia megszűnik. Bármennyire a nagy agrártámogatás ellenére az EU országok mezőgazdaságának hatékonysága nem csökkent, hanem nőtt.

Mire kellett volna az EU országokat támogatni?

A tudományos kutatásokban, és az oktatási rendszerében. A jelenlegi Nyugat-Európa lakossága csökken, azt képzett bevándorlókkal kellene pótolni. Ezt csak akkor lehet megoldani, ha az EU Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában iskolákat épít, és működtet. Ezekben elsősorban francia, német és angol nyelvet kell legalább középfokon elsajátítani. A befogadás feltétele az ilyen iskolákban szerzett bizonyítvány. Ezeket a kibocsátó országokban azzal kell elfogadhatóvá tenni, hogy a befogadó ország fizet értük.

Vagyis meg kell oldani a szellemi vagyon világpiaci mozgásának a piacosítását olyan módon, hogy a kivándorlók által okozott vesztesénél nagyobb lenne ezeknek az iskoláknak a hazai szellemi vagyon növelésében okozott haszna, mint a kivándorlók okozta veszteség.

A jelenkor egyik megoldhatatlan problémája a szellemi vagyonok és a munkaerő áruként kezelése. A Homo sapiens legnagyobb problémája, hogy fejlettebb volt az agya, mint amennyi szellemi vagyont a társadalom hasznosítani tudott. Sokáig értetlenül álltam a biblia azon állításával szemben, hogy miért volt a tudásra való törekvés a legnagyobb bűn. Nem értettem meg a bibliát megfogalmazó, Babilonban raboskodó zsidók mire gondoltak akkor, amikor a megteremtett Homo sapiens eredendő bűnének a tudásvágyát látták. Ennek az indoklását elhagyva, egyszerűen az eredendő bűnnek, az isten büntetésének minősítették. Ezt reális követelménynek azért tartottam, mert ami minden osztálytársadalomban jellemző volt, azt a történelem materialistának, szükségszerűnek kellett elfogadni, akkor is, ha nem ismertük fel az okát. Márpedig, ami minden osztálytársadalomra jellemző volt, annak az okát akkor is el kellett fogadni, ha még nem ismertük fel.

Márpedig azt a tényt, hogy minden osztálytársadalom tudásfelesleges volt, tényként indokoltnak kellett elfogadni.

A természetes csapadékra épült gabonatermelő Nyugat-Európa világsikerét az magyarázta, hogy a nagycsaládról áttért a kiscsaládra, és a házasságon kívül születet gyermekeket kitagadta a társadalomból. Ezt pedig azzal valósította meg, hogy a római katolikus egyház a lakosság nagy többségét kitevő jobbágyok csak akkor köthettek házasságot, ha a földesuruktól jobbágytelket kaptak.

Életem egyik megdöbbentő élménye az volt, amikor megtudtam, hogy a kiscsaládos feudális társadalomban a gyermekvállalást a házassághoz kötötték, azzal a gyermekvállalást mintegy tíz évvel a nem érettség utánra tolták ki. Vagyis a nők tényleges termékenységét, azaz gyermekvállalhatóságát mintegy tíz évvel, két-három szüléssel csökkentették. Harari ugyan nagyon jól felismerte, hogy a nagycsaládos társadalmakban a már termékeny nők azonnal szültek, és még az apaság sem volt egyértelmű, hiszen a már termékeny nők azonnal a férfiakkal szexuális kapcsolatba léphettek. Szellemesen leírja, hogy ezekben a társadalmakban az apák személye nem volt biztos, hiszen nem volt a szexuális élet elkezdését megelőző házasság. Ekkor értettem meg, hogy a zsidó társadalom miért volt anyajogú, és maradt fenn máig annak. Csak ekkor értettem meg, hogy a zsidóság miért volt és maradt máig is anyajogú.

A nyugat-európai kereszténység volt az első, ami a gyermekvállalhatóságot az egyházi házassághoz kötötte.

Ezt csak azzal kellett kiegészíteni, hogy csak az olyan gyermeket fogadta be a nyugat-európai társadalom, amelyik szülei előtte házasságot kötöttek. Azt még egyetlen európai történész sem említette meg, hogy amíg a nagycsaládos társdalomban minden születés új társadalmi tagot jelentett, a kiscsaládos jobbágyrendszer csak azokat az újszülötteket fogadta, be, amelyek az egyház által kötött házaspárok gyermeke volt. Márpedig ezerkétszáz éve Nyugat-Európában olyan kiscsaládos jobbágyrendszert vezettek be, amiben a nők termékenysége tíz évvel kitolódott. Ennek következtében a nyugat-európai nők termékenysége harmadával csökkent, először jött létre olyan társadalom, amiben a szükséges társadalmi halálokozás harmadával kisebb volt. Vagyis az első társadalom, amit kevésbé jellemzett a kemény halálokozás.

Ez a jobbágyrendszer megszűnése után azzal módosult, hogy a házasságkötést nem lehetet feltételhez kötni, mert az ipari forradalom munkáshiányt teremtett, és a házasságot nem lehetett anyagi feltétel megteremtéséhez kötni. Ennek óriási túlnépesedés lett volna a következménye. Ugyanakkor a városokban élők halálozása sokkal magasabb volt, mint a vidéken élő földművelőké. Még egyetlen történész sem írta le, hogy mekkora volt a vidéken és a városokban élők várható életkora. Ebben csak a városok közművesítése és az egészségügy forradalma hozott fordulatot. Amióta városok voltak, azokban a népesség fogyott, a vidékről történő bevándorlás azonban ezt felülmúlta.

A Homo sapiens életében az utolsó nagy változást az hozta, hogy a városokat közművesítették, megoldották az olcsóbb lett az élelmiszerekkel történő ellátás, a háztartásokban is tartósíthatóvá tették az élelmiszereket és a városokban magasabb szintű az egészségügyi ellátás. Ezeknek köszönhetően egyre magasabb lett az urbanizáció, és az élelmiszerek nyersanyagait kevesebben, és olcsóbban előállítják. Fajunk történetében először szinte megszűnt az alultápláltság.