Kopátsy Sándor                EE                    2016 05 11

A fogamzásgátlás

Hetvenöt éve kerülgetem a gyermekvállalás szabályozásának a társadalmi jelentőségét.

A földosztás során kellett meglátnom, hogy a földosztás ugyan a magyar nép többsége ezer éves vágyának a megvalósulását jelentette, de nem hozhatott teljes megoldást. A falvakban ötször annyian éltek, akartak a földjük műveléséből megélni, mint amennyi abból boldogulni tudott volna. Úgy hagytam ott a kiosztott földes falukat, hogy gyorsan arra volna szükség, hogy a falvak lakosságának kétharmada a mezőgazdaságon kívül találjon munkát, de egy generáció múlva talán a tizede is elég, hogyha ott marad. Akkor ugyanis már Dániában tízszer nagyobb földje volt a parasztcsaládoknak, az Egyesült Államokban pedig hússzor.

Ezekkel a gondjaimmal kerültem hetven élve Baranya-megyébe a Nemzeti parasztpárt titkárának. Ott pedig egyrészt azzal találkoztam, hogy a református falvakban egykéznek, és ott élt a számukra nagyra becsült Fülep Lajos, az egykézés legnagyobb ellenzője, az általunk nagyra becsült Filep Lajos, Ady Endre jó barátja, egy kis református falu papja. Ezzel belecsöppentem az egykézés közepébe. Ráadásul ezek között az egykéző református parasztok között volt a legerősebb a Parasztpárt, az egykézés legnagyobb ellenzője.

Azt már Somogyban is felmértem, hogy a svábok lényegesen jobban élnek, mint a magyarok, illetve a rácok. Baranyában azt is megtanultam, hogy az egykéző református magyarok lényegesebben jobban élnek, mint a katolikusok. Az egykézők tehát azt ismerték fel, amit én a földosztás során. A község határának eltartó képességéhez viszonyítva sokan akarnak megélni rajta. Én még a mezőgazdaságon kívüli megélhetés lehetőségét kerestem, ők csak a falujukon belüli megoldást láthatták. Ha kevesebben volnának, egy lakosra több föld jutna, ami jobb életet jelentene. A többségük megelégedett azzal, hogy csak a családon belül keresi a megoldást. Ha egyetlen gyereke lesz, az örökli a földet, házat és ennek megfelelően jobb párra is számíthat. Tehát, ha a faluban mindenki csak egy gyermeket vállal, a következő generáció még egyszer gazdagabb lesz. Ez az egykéző falvakban általánosan elfogadottá vált. Az egynél több gyermeket vállaló asszonyokat valóssággal kiközösítették. Annak a kemény erkölcsi büntetésnek kellő ereje volt arra, hogy a falu lakossága csökkent, egy laksora több föld jutott, tehát jobba n éltek.

Tagadhatatlan volt, hogy az ilyen egykéző falvakban a jobban éléssel szemben jellemző volt a kevesebb öröm is.

Filep Lajos is megkeseredett ember volt, így fele ezt a témát gondosan kerültem. Azt még kiszámítottam, hogy az országunk egészében nem a születés kevés, hanem a halálozás magas, rövid a várható élettartam. Emlékszem Csehszlovákiában 5 évvel hosszabb volt a várható élet, az nálunk is jelentős népszaporulatot jelentett volna. de még így sem fogytunk. Az egykézés csak a református falvakban terjedt, a többség ott is szaporodott, ahol katasztrofális volt a túlnépesedés.

Két évvel később már az Országos Tervhivatalban dolgoztam, és hamar a kezembe került Bródy András és Rácz Jenő, a tőkés társadalmak vagyonigényét feltáró könyve. Ez bemutatta, hogy minden osztálytársadalomra jellemző volt az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon viszonylag stabil, a fejlettségi szinttől független aránya. Ebből egy életre megtanultam, hogy a lakosság számának növekedésével arányosan a vagyonnak is nőni kell. Ha a lakosság gyorsabban növekszik, mint a vagyon, az elszegényedés csak idő kérdése. Ez a könyv ugyan még csak a fizikai vagyonnal számolt, a szellemi vagyont figyelmen kívül hagyta, mégis máig iránytűm lett.

Tudomásul vettem, hogy a néhány ezreléknél gyorsabb lakosság növekedéssel nem tarthat lépést az egy lakosra vetített vagyon szinten tarása. Ettől kedve a társadalmak számára elsődleges követelménynek tekintettem, hogy a lakosság 1-2 ezreléknél ne változzon gyorsabban.

Márpedig ez azt jelentette, hogy az emberiség szegényebb négyötöde tízszer gyorsabban növekedik, mint amennyi még elviselhető. Ettől kedve minden társadalom helyzetét, jövőjét demográfusként közelítettem meg. Az emberiség négyötödének sorsát reménytelennek minősítettem. Csak azok a társadalmak fejlődhettek eredményesen, amelyikekben a népesség növekedése nem lépte túl az 1-2 ezreléket.

A sikeres társadalmi fejlődés másik két feltétele.

Azt az élet egyértelműen bizonyította, hogy a sikernek van két további előfeltétele. A lakosság puritanizmusa és a piac elsődleges szerepe a gazdaságban.

A lakosság puritán erkölcse.

Azt Max Webertől tanultam, hogy a nem túlnépesedő társadalom is csak akkor lehet sikeres, ha a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi. Ez a követelmény kizárta a latin és az ortodox keresztény népeket is annak ellenére, hogy ezek Európában nem népesedtek túl. Ugyanakkor a 20. század második fele egyértelműen bizonyította, hogy a konfuciánus népek is keményen puritánok.

Arra is Weber tanított meg, hogy a puritánná válás csak akkor történhet meg gyorsan, ha a nem puritán puritánok környezetébe kerül, és ott befogadják. Állítását igazolja a tény, hogy a négy óceánon túli protestáns, angolszász országba települt nem puritán európaiak is puritánok lettek. A közép-európai és a kelet-európai népek gyorsabban, a mediterránok lassabban.

Azt már én teszem hozzá, hogy minél értékesebb, tanultabb, tehetségesebb a bevándorló, annál gyorsabb az asszimilációja. Ennek klasszikus példája Párizs, ahol a szellemi élet kiválóságai, gyorsan franciák lettek.

A gazdaság piacossága.

Azt, hogy csak a piac által irányított gazdaság lehet hatékony, Lenin ismerte fel, de azt figyelmen kívül hagyta, hogy a kelet-európai népek kultúrája eleve kizárja a piac hatékonyságát. A szovjet bolsevizmus azért bukott meg, mert a lakosság viselkedése, magatartása eleve kizárja a siker lehetőségét. De hiába puritán a lakosság viselkedése, ha nem piacos a gazdaság. Lásd a reform előtti Kínát és a jelenlegi Észak-Koreát.

A társadalmi sikernek tehát három feltétele van.

1.  A lakosság létszámának stabilitása.

2.  A lakosság puritanizmusa.

3.  A gazdaság piacossága.

Ez a három feltétel közül kettő hiányzott a Szovjetunióban és csatlósainál, a lakosság puritanizmusa és a gazdaság piacossága, Kínában másik kettő, a lakosság stabilitása és a gazdaság piacosítása. A Szovjetunió összeomlott, Kína pedig megoldotta a két hiányosságát, és páratlan sikere van.

A túlnépesedés leállíthatósága.

A túlnépesedés leállítására nincs példa a történelemben.

A jelentős és tartós csökkentésére is csak egy, a nyugat-európai feudális társadalom mintegy félezer éve. Azt a tényt, hogy a kiscsaládos feudális társadalomban sikerült a gyermekvállalhatást mintegy tíz évvel a nemi érettség utánra tolni, már a két háború között kimutatták a francia történészek. Ez bármennyire történelemformáló vívmány lett, a jelentőségét nem ismerték fel a történészek. Ötven éve hiába keresem a nyomát a tudatosságnak, nem találtam semmit. Pedig zseniális találmány, Nyugat-Európa ennek köszönhetően került a többi, nagycsaládos kultúra fölé. Azzal, hogy a földesurak érdeke volt a jobbágytelkek nagyságának megőrzése, viszonylag stabilizálta azok számát. Ehhez azt kellett hozzátenni, hogy gyermeket csak az vállalhat, akinek a földesura már jobbágytelket biztosított. Ezt garantálni csak a vallás klérusa tudta. Mivel az is földesúr volt, készségesen segédkezett, a házasság szentségét csak azoknak szolgálta ki, akinek már volt jobbágytelkük. Az egyházi házasságon kívüli házasságot nem ismerte el, az ilyenből születetteket pedig nem fogadta be. Márpedig aki nem volt az egyház tagja, azt a társadalom sem vette tudomásul. Ezzel biztosítva lett, hogy csak annyi gyermeket vállaló házasság lehet, ahány jobbágytelek van. Tehát a gyermekvállaló családok száma viszonylag stabil volt. Ha többen akartak házasodni, családot alapítani, azoknak várni kellett addig, míg lesz jobbágytelkük. Ez azt jelentette, hogy a házasságkötők kora a húszas éveik közepére tolódott ki. Ezzel a nagy családos társadalmakhoz viszonyítva az első mintegy tíz termékeny esztendő, 2-3 szülés kimaradt. Ennek volt a következménye, hogy Nyugat-Európában a nők termékenységi mutatója ennyivel alacsonyabb volt. A társadalom által okozott halálozást felére lehetett csökkenteni.

A jobbágyrendszer megszűnése, és az ipari forradalom okozta urbanizáció azonban megszüntette ezt a születéskorlátozást, Nyugat-Európában is felgyorsult a népesség spontán növekedése. Erről azonban szinte semmit nem mondnak a történészek. Még kevesebbet arról, hogy a Nyugat szerencséje az volt, hogy Amerika felfedezése az életterét tízszeresre növelte.

Ezen túl Nyugat-Európa eltartó képessége annak követeztében is jelentősen megnőtt, hogy az iparosodása lehetővé tette szinte az egész emberiség kizsákmányolását, mindenekelőtt a gyarmatosítását.

Ha ez az élettér megsokszorozódás nem történik meg, a világtörténelem egészen másképpen, sokkal tragikusabban alakul.

Nyugat-Európa szerencséje számos adottságának volt köszönhető.

Közel volt a két viszonylag kicsi fed fejlett önözéses kultúrához, Egyiptomhoz és Mezopotámiához. Ezeken nevelődött magas szintre a Földközi Tenger medencéjében a görög és római kultúra. Innen vándorolt kétezer év alatt észak-nyugat felé.

Európa észak-nyugati, négy évszakos klímájú részén kialakulhatott a természetes csapadékra épülő, a fagyos telet álló gabonák szántóföldi és állattartással összekötött termelése. Ez csak az által történhetett meg, hogy itt, csak itt alakulhatott ki spontán a kiscsaládos, a gyermekvállalást felével, harmadával csökkentő jobbágyrendszer.

Ha ez nincs olyan feudális társadalom, amiben a nők termelékenysége korlátozott, aligha tarthatna ott az emberiség, ahol tart. Ennek ellenére a társadalomtudományok fel sem vetették a kérdést: Hol tartana az emberiség, ha Nyugat-Európa nem járja a siker útját?

Az első ötszáz év sikere csak annak volt köszönhető, hogy a nyugt-európai feudális társadalom képes volt jelenősen lefékezni a túlnépesedését. Arra, hogy tudatos volt a keresztény klérus számára a túlnépesedés, egyetlen tényt ismerek. A keresztes hadjáratok, ismereteim szerint, az egyetlen olyan háborúk sora, aminek fő célja a férfi lakosság csökkentése volt. Ezt bizonyítja, hogy az elsőszülött fiúk nem vehettek részt, de a fegyverforgatása még alkalmatlan fiúgyermekek igen. Azzal, hogy a szerzetesek és apácák nem házasodhattak, több ázsiai társadalomban is éltek.

A nők egyenjogúsága.

A nőknek a politikai, majd a jogi egyenjogúságát csak az elmúlt kétszáz évben, de a nemiségükből fakadó legnagyobb sérelmüket még akkor sem vetették fel. A nők egyenjogúságát csak a fogamzásban való döntésük joga, a fogamzásgátlás biztosíthatja. Amíg ez nincs megoldva, a nők nem lehetnek egyenjogúak. Ennek ellenére nyomát sem találtam a társadalomtudományokban annak, hogy a fogamzásgátlás nélkül lehetetlen az egyenjogúság. Ezt pedig a szexuális gyönyörök megtartása nélkül csak a 20. században biztosította a tudomány. Az emberiség jelentős hányadában azonban még mindig nem általános az alkalmazása akár anyagi, akár erkölcsi okokból.

Az anyagi ok még érthető, mert az emberiség jelentős hányada még mindig a létminimum közelében él. A fejlett társadalmak számára nem volna gond az alkalmazásának biztosítása, tizedébe sem kerülne annak, amit az egészségügyben adnak. Az erkölcsi tilalmat csak a keresztény világban ismerem. A római katolikus és a kelet-európai kereszténység elkeseredetten küzd a fogamzásgátlók használata ellen. Nagyobb bűnt aligha követhetnének el. A jelenkori emberiség szenvedéseinek többsége abból fakad, hogy többször akkorára nőtt a létszámunk, mint amennyi optimális volna. Ráadásul, a többség nagyobb része a szülők akarata ellenére jött a világra.

Ma semmivel nem tehet az emberiség többet és jobbat a jövője érdekében, mint a fogamzásmentes szexuális élet feltételeinek biztosításával.