2016. május 31., kedd

A 1.2 milliárdos Afrika

Kopátsy Sándor                 PG                   2016 05 23

A 1.2 milliárdos Afrika

A Szahara alatti Afrikában ugyanis 1.2 milliárd ember él, és még mindig fergetegesen gyorsan szaporodik. Ezért látom a jövőjét elképesztően katasztrofálisnak. De nem annak látják, akik nem az egy laksora jutó jövedelem és vagyon, hanem az országok nemzeti jövedelmének növekedésével mérnek. Rendszeresen ez jellemzi a világ legtekintélyesebb gazdasági hetilapját, a The Economist szerkesztőségét is. Két hete is egy részletes mellékletet írt Afrikáról.
Kezdem azzal, amivel egyetértek, hogy Afrika alatt csak a Szahara alatti Afrikát értik. Észak-Afrika ugyanis a Közel-Kelet szerves része. Az is elég reménytelen, de egészen más kulturális és történelmi háttérrel.
A tanulmány azért festhet optimista képet Afrika helyzetéről, mert nem az egy lakosra jutó jövedelmet és vagyont vizsgálja, csak azt láttatja, hogy az afrikai országok nemzeti jövedelme nagyon gyorsan növekszik. Azt csak mellékesen jegyzi meg, hogy nagyon sok a fiatal. Vagyis itt a leggyorsabb a népszaporulat. Az ebből fakadó igényt azonban figyelmen kívül hagyja. A következtetetési azonban szinte mindenben a reménytelenséget mutatnák, ha azt vizsgálná, hogyan alakul az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon. Az 1.2 milliárd lakos nem volna sok, ha ott protestáns nyugatiak, vagy konfuciánus távol-keletiek élnének. De ott mindent még mindent nagyon lentről kell kezdeni. Kína ugyan csak negyed akkora, mint Afrika, mégis 1.3 milliárd ember fergetegesen gazdagodik mind jövedelemben, mind vagyonban. A még nagyobb különbség mégis az, hogy Kínában csökken a lakosság, Afrikában pedig az elviselhetőnél tízszer gyorsabban növekszik.
A 2-4 százalékos lakosságnövekedés ugyanis évente csak az egy lakosra jutó jövedelem és szint tartásához is 6-10 százalékos nemzeti jövedelemnövekedést kíván. Igaz, ennek a felét, ami még mindig az EU nemzeti jövedelme növekedésének háromszorosát jelenti, mégis társadalmi katasztrófához vezet.
Szinte mindenki meglepődik, ha hallja, hogy a Szahara alatti Afrika lakossága az elmúlt száz évben hússzorosára nőtt. Az EU tagállamié pedig csak 30 százalékkal. Az elmúlt száz év afrikai lakosságnövekedését a gyéren lakott és puritán Észak-Amerika sem tudta volna elviselni.
Afrika az elmúlt évtizedekben kedvező helyzetben volt a bányajáradékok rekord magassága következtében. Ennek nemcsak most, de a belátható jövőben is vége.
Afrikáról az urbanizációja megkerülésével nem lehet reális képet alkotni. Ez ugyanis nemcsak az elviselhetőnél sokkal gyorsabb, de ellenőrizhetetlen is. Nigéria fővárosa, Lagos polgármestere sem ismeri, 7-11 millióra becsüli. Egy francia tanulmány szerint 2050-re az országnak 800 millió, Lagosnak 40 millió lakosa lesz. 1914-ben az ország területén csupán mintegy 7-10 millió ember élt.

Ennyi is elég annak bizonyítására, hogy aki az országok, kontinensek jövőjét látni akarja, annak az egy laksora jutó jövedelem és vagyon alakulását kell vizsgálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése