Az oktatás a legjobb befektetés

Kopátsy Sándor                PO                    2016 05 09

Az oktatás a legjobb befektetés

A tudásalapú társadalomtól beszélnek, a közgazdaságtan ennek ellenére passzívnak tekinti azokat a munkaképes állampolgárokat, aki a 15. évük után tovább tanulnak. Nem veszi tudomásul, hogy ezek a leghatékonyabb vagyontermelők.

Előttem egy statisztika arról, hogy 1980-2015 között hogyan alakultak az Egyesült Államokban az iskolázottsági szinteken az éves bérjövedelmek. Még a szakmában élők számára is meglepő, hogy a diplomásoktól eltekintve, minden szinten csökkentek a jövedelmek. Vagyis 35 éve csak azoknak nőtt a reáljövedelmük, akik diplomát szereztek. Az alapfokú képzettek és a diplomások éves jövedelme között, 1980-ban még csupán 21 ezer dollár volt a különbség, ami 2015-re 40 ezer dollárra, majdnem kétszeresére nőtt. Jelenleg az átlagjövedelem felett csak a diplomások keresnek. Vagyis, a továbbtanulás minden szintje jövedelemnövekedést eredményez, de a kiemelkedően a diplomaszerzés, előtte nem érdemes megállni.

Ha a diploma értékét az éves többletjövedelem tőkésítésével mérjük, az éréke, a mai alacsony kamatok mellett 2-3 millió dollárt ér. Ha azzal számolunk, hogy az alapfok feletti képzés költsége mennyi idő alatt térül meg, akkor is 5-10 éves megtérülést számolhatunk, vagyis minden befektetésnél jobbat.

Ennél is sokkal jobb, ha az állam költségvetéshez való hozzájárulással is számolunk. Az állami bevételeket is a legjobban a diplomáig tartó képzés állami támogatása gyarapítja. A költségvetés egyenlege szempontjából is a diplomások számának gyarapítása a leghatékonyabb állami ráfordítás. Az állami elvonások, adók a jövedelemmel progresszíven nőnek.

A képzés szintjével progresszíven növekvő személyi és állami jövedelmek jelenlegi aránya lényegében 1980-2000 között alakultak ki, az óta lelassult a változás. Ráadásul, az utóbbi 15 ében az inflációnál háromszor gyorsabban nőttek az állami oktatás költségei, vagyis a továbbtanulástól várható jövedelem növekedését látva a szülők hozzájárulása jelentősen emelkedett. De a társadalom számára még inkább nőtt a felsőoktatás jelentősége, ezért kellene azt nem drágítani, hanem egyre olcsóbbá tenni.

A közgazdaságtan nem veszi tudomásul, hogy jövője számára a szellemi vagyon gyarapítása a leghatékonyabb beruházás, a következő generáció teljesítményét elsősorban a munkaerejének minősége határozza meg.

Ezért vagyok lelkes híve az ENSZ által használt fejletségi mutatónak, ami a tagállamok társadalmi fejlettségét három mutató eredőjével, az egy lakosra jutó jövedelemmel, a várható életkorral és az átlagos iskolázottsággal, méri.

Ugyancsak jó iránytűnek tartom az oktatás színvonalát mutató, PISA adatokat. Az előző mutató az elért eredményt rögzíti, az utóbbi a várhatót.

Az oktatási rendszer hatékonysága ugyanis elsősorban attól függ, milyen a gyermekvállalás mögötti családi háttér. Bármennyire közismert, hogy a jobb oktatási eredmény elsősorban a diákok családi hátterétől függ. Kiemelkedő oktatási eredmény csak azokban az iskolákban van, amelyek diákjai a magasabb képzettségű és jövedelmű családokból kerülnek ki.

E két mutatót figyelem gondosan. Az egyik a már említett oktatási rendszer hatékonyságát mutatja, a másik pedig a gyermekvállalás mögötti családi struktúra minőségét.

Én ugyan azon kevesek közé tartozom, amik a jelenkori fejlett társadalmat már nem tartom osztálytársadalomnak, mert már sem a vérségi, sem a vagyoni hovatartozás az elsődleges. Ennek ellenére, továbbra is a családi háttér és a gyermekek száma határozza meg a nevelés eredményességét. A magasabb jövedelmű és iskolázottabb szülők gyermeknevelése a hatékonyabb. Semmi sem hat olyan mértékben a várható felnevelési eredményre, mint a gyermeknevelés mögötti családi háttér.

Ennek ellenére a társadalom a gyermekvállalás támogatását a vállalt gyermekek számához igazítja. Ebből fakad, hogy a több gyermeket a szegényebb és kevésbé iskolázott szülők vállalnak. Ugyanakkor a diplomás anyák a legsikeresebb nevelők, de számukra a gyermekvállalás jelenti a legnagyobb anyagi és karrieráldozatot. Ezért tartom egyik elsődleges társadalmi feladatnak, a gyermeknevelés hatékonyságával arányos öregkori ellátást, ami egy diplomás gyermek nevelése után többet ad, mint több, de kevésbé képzett esetében.

A több gyermekes családban felnevelődésnek korábban az előnyét ismertem. Ezt sugallta a politika és a vallás. Arról azonban nem találtam adatot, hogy az egy gyermek nevelése mennyivel hatékonyabb. Pedig, ma már tudom, hogy ennek az előnye egyértelmű. A nagyobb gyermekszám mellett csökken mind az egy családtagra jutó jövedelem, mind a vele való szülői foglalkozás. Ennek bizonyítására azonban soha nem találtam adatot. Most, hogy a kínai reform már egyedszázados, nyilvánossá vált, hogy az egyetlen gyermek felnevelése, iskolázása milyen javulást eredményez. Kína az oktatás hatékonyságában az egyetlen gyermek vállalhatósága óta az élvonalba került. Ez ugyan állami erőszakkal történt, de a szülők reagálása spontán volt. Ha már csak egyetlen gyermekem lehet, legyen az kiváló.

Ez összevág azzal, hogy a társadalom elsődleges érdeke nem a munkaerő minél nagyobb száma, hanem a minél jobb minősége.

Az a tény, hogy közgazdaságtan számára a gyermeknevelés nem értéktermelés, hanem költség, önmagában is elég bizonyíték, hogy még nem vette tudomásul, hogy a jelenkor társadalma nem a tőkések osztálytársadalma, hanem a lakosság minőségét javító, tudásalapú társadalom.