2016. május 30., hétfő

Az egyenlő választói jog

Kopátsy Sándor                  PP                  2016 05 13

Az egyenlő választói jog

Annak okán, hogy az Egyesült Államokban évégén elnökválasztás lesz, és az előválasztások javában folynak, jobban a témára figyelek. Ennek során egyre jobbnak ítélem a választási törvényt. Elsősorban azt élvezem, hogy ott a két elnökjelölt személyében nem a két pártban döntnek, hanem a választók az előválasztásokon. Most éppen annak örülhetek, hogy az a ritka eset fordul elő, amikor a Republikánus Párt jelöltjei az előválasztáson leszerepeltek és olyan jelölt szerzi meg a többség támogatását, akivel a pártvezetés nem ért egyet.
Ma a The Economist adatokat közöl arról, hogyan alakultak az elmúlt tíz évben a választáson résztvevők aránya az iskolázottságuk szerint.
Ebből az derül ki, hogy minél iskolázottabb a szavazó, annál nagyobb arányban szavaz. A diplomás férfiak80, a nők 70 százaléka szavaz. Az iskolázottság fokával együtt csökken a választói aktivitás. A képzetlen férfiak 60, a nők 30 százaléka szavaz.
Ezek az adatok azt igazolják, amit én az egységes választói jogban kifogásolok, hogy minden szavazónak azonos értékű a szavazata. Én jobbnak tartanám, ha a szavazatok súlya az állampolgárok értékével legyen arányos. Ez az értékmérce lehet az iskolázottság. A jelenkori fejlett társadalmakban a diplomások társadalmi értéke az átlag mintegy háromszorosa, a képzetlenek értéke pedig egyre inkább süllyed, sőt negatívvá válik.

Ezeket az adatokat látva megnyugodtam, hogy mivel a választásokon való részvétel az iskolázottsággal nő, végeredményben ez is azt jelenti, hogy a politikai életbe való beleszólás az iskolázottságtól is függ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése