Az első normális hang. Hozzászólás Surányi György tanulmányához

Kopátsy Sándor                 EG                 2016 05 15

Az első normális hang.

Hozzászólás Surányi György tanulmányához

A Népszabadság hétvégi számában Surányi György fejtette ki a véleményét a Matolcsy vitában. Igyekezett a lényegre terelni a vitát. Eddig, ami ebben a tárgyban történt, még a mögöttem álló hetven esztendőben történt edzettségemnek is sok volt. Nem azon botránkoztam, amit az MNB belső gazdálkodásában Matolcsy ellen felhoztak, bíráltak, hanem azon, amiről említést sem tettek. Azt megszoktam, minél gyöngébb az ellenzék, annál kisebb hibákat is nagynak állít be. Az, hogyha a Jegybank munkája keresztezi a kormányét, százszor többe kerül az országnak, mintha a belső gazdálkodása feldobott labda a vészesen gyenge ellenzéknek. Csak az erejüket veszett, illetve az erős soha nem volt pártok rágódnak azon, ami az országnak kisfalat, de fel sem vetik annak az árát, amikor a Jegybank keresztbe tartott a törvényhozásnak és a kormánynak. Pedig az akár ezerszer nagyobb kárt is okozhat.

Surányival nem ereszkedik le a folyó vita színvonalár, ez nem az ő stílusa, megelégszik azzal, hogy a lényegről beszél. Vele sok kérdésben nem értettem egyet, de mindig kiváló bankárnak tartottam. Ezért vártam az előre beharangozott írását. Mivel eddig a Népszabadság is színvonaltalanul rágta a csontot, meglepett, hogy ennyi helyet adott ennek a tanulmánynak. Köszönet érte.

Ezt az írását bátran ajánlanám az egyetemeken kötelező olvasmánynak. Ennek ellenére, nekem most is rossz véleményem van a politizáló bankárokról. Kossuth politikájával ugyan semmiben nem értek egyet, de most ajánlom a véleményét: „A jegybank sokkal fontosabb annál, hogy bankárra lehesse bízni.”

Számomra ennek két bizonyítéka van.

Néhány évtizeddel ezelőtt a jelenkor egyik legnagyobb bankára találta ki a BRICs országok, Brazília, Oroszország, India és Kína négyes fogatát, mint amelyekkel a jövőnek fokozottan számolni kell. Négy különbözőbb, össze nem adható országot nehéz volna találni a világon. Azonnal felmértem, hogy a négy közül csak egynek van reális esélye a fejlődésére. Csak Kínára, lehet számítani. India katasztrofális jövőjét a népességének elszabadult növekedése, kulturális tagoltsága garantálja, ezért az alkotó elemeire fog széthullani. Oroszország ugyanúgy fejlődésképtelen, ahogyan a Szovjetunió is az volt. Brazília is reménytelen, ahogyan minden latin-amerikai ország az. A latin kultúrája, a gyors népesség növekedése, valamint a jelenlegi és a várható nyersanyagárak súly alatt össze fog omlani.

Talán a legnagyobb magyar származású bankár a nemrég elhunyt Lámfalussy Sándor volt. Őt tekintik az euró övezet atyjának. Én az EU legnagyobb károkozójának tartom az euró övezet kitalálását. A végzetes tévedésének egyetlen hasznos hatása az lehet, hogy talán még egyszer nem jut eszébe senkinek, hogy a németekkel közös pénzük lehet a mediterrán államoknak.

Surányi tanulmánya is azt sugallja, hogy a jegybanknak a feladatai az ország kultúrájától függetlenek. Lényegében minden jegybanknak a kívánatos eszközei és megoldásai ugyanazok, függetlenül attól milyen az adott ország kultúrája, gazdasági fejlettsége, ott mekkora a foglalkoztatás, mennyire nagy az adósság. Ezzel szemben a különböző kultúrájú és fejlettségű országoknak egészen más jegybanki munkára van szükségük. Más a teendője a fejlett és puritán németek jegybankjának, ahol magas a foglalkoztatás, nincsenek eladósodva. Merőben más az alacsony foglalkoztatású, eladósodott, az adófegyelmet nem ismerő mediterrán népek országaiban a jegybanknak. Az is köztudott, hogy a latin népek számára az infláció optimális mértéke sokkal magasabb, mint a puritán németeknek. Nem véletlenül ez volt jellemző a múltjukban is anélkül, hogy elméletileg tudták volna, hogy ez miért van. Esetleg Keynes műveit kellene ismerni.

Kezdem azzal, a mit Surányi is hangsúlyoz. „A monetáris politika akkor szolgálja jól az összetett célokat (társadalmi stabilitás, foglalkoztatás, fenntartható külső egyensúly stb.), ha szoros összhangban van a gazdaságpolitika többi elemével, mindenekelőtt a fiskális és jövedelempolitikával.” Ehhez azt tenném hozzá: A gazdaságpolitikának mindenekelőtt igazodni kell a lakosság viselkedési kultúrájához és a viszonylagos gazdasági fejletséghez. Ha ezt is figyelembe vesszük, minden kívánságom teljesült.

Surányi azonban a továbbiakban figyelmen kívül hagyja, hogy a monetáris politika tehetetlen, ha a gazdaságpolitika nincs tekintettel az ország kultúrájára és viszonylagos fejlettségére.

Egészen más eszközrendszer áll ugyanis a pénzügyi vezetők rendelkezéséra egy puritán, mint egy latin, vagy éppen ortodox kultúra esetén. Ezt ugyan Max Weber jó száz éve felismerte. A jelenkor társadalmait a protestáns, azaz puritán erkölcsű népek hatékonyabban alkalmazzák, mint a nem puritán népek.

Még nagyobb hatással van az alkalmazható monetáris eszközök tekintetében az ország viszonylagos fejlettsége. Agyrémnek tartom, ha a mediterrán országokba bevezetik azt a valutát, ami Németországban, vagy Svájcban bevált.

A fiatal Marxra hivatkozva, a nagyon eltérő kultúrákra és nagyon eltérő fejlettségű gazdaságokra nem lehet ugyanazt a monetáris politikát rákényszeríteni.

Surányi ugyan hangsúlyozza, hogy a világgazdaságban bekövetkező változások hatásához is igazodni kell. Igaza van. De hangsúlyozni kellene azt is, amit Surányi is megemlít, hogy a monetáris politika nem mehet más vágányon, mint a törvényhozás és a kormány. Ezért tartom hibának a jegybank függetlenségét. A jegybank vezetését nem szabad olyan elnökre bízni, aki nem ért egyet a kétharmados törvényhozás és a kormány gazdaságpolitikájával. Ezért volt igaza Kossuthnak, amikor azt mondta, hogy a jegybank vezetője ne legyen bankár, ha azt értette ez alatt, hogy a jegybank elnöke nem lehet ellenzékben. Ebből nem ért meg semmit a jelenlegi ellenzék.

A liberális demokraták azért kártékonyak, mert olyan alkotmányt akarnak, ami maximálisan megköti a kormány kezét. Szerintük annyi alkotmányos ellensúlyt legyen, ami lehetetlenné teszi a kormány programjának a megvalósítását. Azt még elfogadom, hogy a fontos törvények meghozatalához, módosításához kétharmados többség szükséges, de azt kártékonynak tartom, hogy ha az alkotmány a törvényhozás nagy többségnek is megköti a kezét.

Surányi kritikáival abban is egyetértek, hogy az óvatosság a monetáris politikában hasznos tulajdonság. Végre azonban kimondja, hogy a forint, a magyar társadalom állapotához, gazdasági fejlettségéhez viszonyítva, felül volt értékelve. De hozzáteszi, a túlságosan leértékelődött forintnak is vannak veszélyei. Az euró övezeten belül Németország számára a márka után szemtelenül leértékelt lett az euró, ugyanakkor a mediterrán országok számára felháborítóan felértékelt volt. Számukra is, amit Surányi is elismer. Eleve 350 fontos árfolyamot ajánlottam volna. ezért a forint jelenlegi árfolyamát még alacsonynak tartom. Az eldósodott ország sokkal inkább a leértékelés, mint a túlértékelés hibájába essen. Most a vitában nem ártan arra is utalni, hova juthattunk volna, ha a továbbra is 260 forint az euró.

Azt megértem, hogy Surányi óvatosan fogalmazott, mert mégis jobb, ha az írása megjelenhetett a Népszabadságban.

Ugyanakkor eljött az ideje, hogy a közvéleménynek megmagyarázzuk, hogy mi nem vagyunk németek, sem annyira puritánok, sem annyira gazdagok, fejlettek. Nem vagyunk görögök sem, mert korrupció, infláció, adócsalás nálunk is több van, mint Németországban, de lényegesen kevesebb, mint Görögországban. Nem vagyunk olyan puritánok, mint a németek, de ebben is a görögöknél kissé közelebb állunk hozzájuk, legalábbis ezer éve ezt akarjuk.

Hozzá tenném azt is, hogy óriási szerencsénk volt, hogy nem fogadtak be az euró övezetbe. Nem lett volna módunk arra, hogy a forintnak az euróhoz viszonyított árát csökkentsük. Nem javulhatott volna a külkereskedelmünk és a turizmusunk egyenlege, nőtt volna az adósságunk.

Zárom azzal, hogy a monetáris politikát nem szabad a napi politika piacára vinni. A bizalmunk a nemzetközi piacon attól is függ, hogyan van otthon a jegybanknak a tekintélye. De még ez sem jelenti azt, hogy az ország tekintélye még a jegybankénál is fontosabb. Ezért nehéz egy olyan országban sikeres monetáris politikát folytatni, ahol az ellenéknek nincs politikai kultúrája.