2015. november 5., csütörtök

A reformáció ünnepén

Kopátsy Sándor                 PK                  2015 11 03

A reformáció ünnepén

Katolikus nevelésem ellenére lélekben protestáns vagyok. A reformációt a jelenkor felé vezető sikerhez vezető útnak tartom. Európa azért emelkedhetett fel a többi kultúra fölé, mert karakterének megfelelő keresztény egyházakat alkotott. Ennek köszönhetően lett Európa nyugati felének olyan vallása, ami megfelelt a puritán kultúrának.
Ezt nemcsak a protestáns egyházak vezetői, de a társadalomtudomány még ma is fordítva értelmezi. Azt tartja, hogy a protestáns népeket a puritán vallásuk tette puritánokká. Ezt állította Max Weber is a múlt század elején, amikor a már látható sikerek alapján azt fogalmazta meg, hogy a protestáns népek a vallásuknak köszönhetően azért lettek az ortodox és a latin keresztényeknél sikeresebbek, mert a vallásuk erkölcse puritán volt.
Az igazság fordított. Az eleve puritán népek, az angolszászok, a germánok és a skandinávok eleve puritánok voltak, de a vallásuk csak a reformáció során alkalmazkodott a hívek puritánizmusához. Az a jó vallás, amelyik szabályai a befogadó kultúrához igazodnak. Ezt minden vallás ösztönösen megteszi.
Európában három kultúra vert gyökeret, a latin, a kelet-európai és az északnyugat európai. Ennek megfelelően három formája gyökeresedett meg az európai kereszténységnek, a római katolikus, az ortodox keresztény és a protestáns. A három kereszténység teljesítménye egyre jobban eltér. ha a protestánsok teljesítményét az egy főre jutó jövedelmüket 100-nak tekintjük, akkor a római katolikusoké 60, az ortodox keresztényeké 30.
A protestáns országok fölényét azzal illusztrálom, hogy a világ 10 legfejlettebb társadalma protestáns, ebből hat európai, négy pedig óceánon túli. Az első húszban már van néhány kelet-ázsiai ország is. A legfejlettebb katolikus ország, Franciaország a 23. a rangsorban.
A mai Népszabadság közli az európai városok sorrendjét a digitalizáltságuk fokának sorrendjét. Az első 5, London, Amszterdam, Stockholm, Helsinki és Koppenhága. A latin Páris a 6. Az Alpoktól délre az első húsz között csak a 12. Madrid és a 14. Barcelona van.

Bármilyen oldalról vizsgájuk a társadalmak fejlettségét, a protestánsok fölénye egyértelmű. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése