A demográfia szerepe a történelemben

Kopátsy Sándor                 ED                  20115 11 24

A demográfia szerepe a történelemben

Vegyük sorba a társadalmi egységek érdeke milyen volt a feudális és a tőkés osztálytársadalomban.

A család érdeke a kiscsaládos feudális társadalomban.

 Mivel mindig csak annyi gyermekvállaló jobbágycsalád lehetett, amennyi jobbágytelek van. Ezek optimális számára pedig alig változott. Ezért minden jobbágycsaládban csak egy fiúnak és egy lánynak volt reális esélye arra, hogy telkes jobbágy lehessen, és egy lánynak arra, hogy jobbágy felesége legyen. A gyerekek közül csak kettő, a legidősebb fiú, és egyik lány számára volt reális lehetősége arra, hogy gyermeket vállaló családja lehessen. Ezért a jobbágy családban csak a legidősebb fiú, és egyik lány felnevelésének volt reális esélye.

Ez volt az a jobbágyszülők érdeke. Ehhez azonban több okból nem lehetett igazodni.

A születendő gyermek nemét nem lehetett tervezni.

Ezért előfordulhatott, hogy az első két-három gyermek leány lett. Ahhoz, hogy a családnak legalább egy fia és egy lánya is legyen, négy-öt gyermek vállalására volt szükség. Az orvostudomány ma már korán meg tudja állapítani a magzat nemét. Ennek tudatában a terhesség megszakítások nagyobb százaléka történik akkor, ha lány várható. Ennek az lett a következménye, hogy számos országban mintegy tíz százalékkal több fiú, mint lány születik. Mivel a feudális társadalmakban erre nem volt lehetőség, legalább egy fiúra törekedtek.

Nagyon magas volt a gyermekhalandóság.

A gyermekek harmada nem érte meg a családalapítást. Ezért az egy fiú, egy lány érdek csak egynél több fiú és lány vállalása esetében volt viszonylag biztosított.

Nem volt megoldható a fogamzásmentes szexuális élet.

Az ember szexuális ösztönének kiélése 6-8 gyermek vállalásával járt. Nem ismerek arra vonatkozó adatokat, hogy a nemi érettségük idején házasodó embereknek mekkora volt a várható életkora. Becslésem szerint, mintegy további 25 év. Ennek alapján mondom, a 6-8 gyermek sikeres felnevelésével lehetett számolni, vagyis a társadalom érdekénél többször nagyobb gyermekvállalással.

Az a tény, hogy a jelenkori fejlett társadalmakban, vagyis ahol megoldott a fogamzásmenetes szex, a családok felső jövedelmi és iskolázottsági harmadában 1.5 szülés az átlagos, bizonyítja, hogy a család érdeke még a létszám újratermelését sem biztosítja. Nemcsak a gazdagabb és iskolázottabb családok ilyen alacsony gyermekvállalása, de a gyakorlatilag stagnáló népesség azt bizonyítja, hogy a fejlett társadalmakban a fogamzásgátlás használata általános.

Gyermekvállalás a földbirtokos osztályban.

Ez a réteg a nyugat-európai feudális társadalmakban viszonylag nagyon keskeny, a lakosság egyetlen százaléka volt. Ezek gyermekvállalási érdeke is a jobbágyaikéhoz hasonló volt. Mivel a földbirtok örököse az elsőszülött fiú volt, a földbirtokos család érdeke is az egy fiú, egy lány volt. Rájuk is az vonatkozott, amit az elősző fejezetben a jobbágycsaládokról írtam. A család érdekének megfelelő gyermekvállalás a földbirtokosok esetében sem volt biztosan megoldható. A fiú örökös hiánya a család kihalását jelentette, ugyanakkor csak a legidősebb fiú maradhatott földesúr. A vagyon örökléséből kimaradt fiúk számára csak a papság és a katonaság biztosított a rangjuknak megfelelő állást. A nem öröklő fiúk számára nem volt biztosított jövőjük.

Gyermekvállalás a polgári családokban.

A nyugat-európai feudális társadalmakban viszonylag jelentős volt az urbanizáció, az iparos és a kereskedő réteg. A történészek is alig tudatosítják, hogy a feudális társadalmak városi lakossága szinte soha és sehol nem volt képes újratermelni a lakosságát. A városokban annyira megoldatlan volt a sűrű lakosság által megkövetelt egészségügyi infrastruktúra, hogy a városi lakosság számának nemcsak a növeléséhez, de a tartásához is külsők befogadására volt szükség. Ezt ugyan minden történész tudomásul veszi, de mégsem foglalkozik az ebből fakadó társadalmi viselkedéssel.

Az iparos és kereskedő családok esetében fel sem merült az egyetlen örökösre törekvés. A testvérek, a benősülő rokonok részesei voltak a családnak. Akár úgy, mint a családi vállalkozás részesei, akár úgy, mint külön vállalkozók.

A CSALÁD ÉRDEKE A TŐKÉS TÁRSADALMAKBAN.

Amennyire hangsúlyozott az ipari forradalom a technikai hatása, annyira nem kapott hangsúlyt, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszerrel együtt megszűnt a gyermekvállaló családalapítás korlátozottsága. A kiscsaládos jobbágyrendszer azzal védekezett a túlnépesedés ellen, hogy gyermekvállaló családot csak az alapíthatott, aki számára a földesura jobbágytelket biztosított. Ennek lett a következménye, hogy a gyermekvállaló házasságok jó tíz évvel a nemi érettség utánra tolódtak. Ezért aztán a nyugat-európai társadalmakban a családok mintegy 90 százalékát kitevő jobbágyság gyermekvállalása 2-3-al kisebb lett, mint a világ minden másik kultúrájában. Annak ellenére, hogy ennél fontosabb demográfiai esemény nem történt az osztálytársadalmak történetében, a történészek említést sem tesznek.

Ez az egyedüli védekezési forma a túlnépesedési nyomás ellen azonban a jobbágyság felszabadulása és az ipari forradalom győzelme után megszűnt, és Nyugat-Európa is ugyanúgy túlnépesedő társadalom lett, mint az emberiség minden más kultúrája. Ezt a minőségi fordulatot azonban a történészek meg sem említik.

Ezért aztán az sem kap hangsúlyt, hogy miért élhette túl Nyugat-Európa a felgyorsult népszaporulatának negatív hatását.

Nyugat-Európa élettere megtízszereződött.

Az alig lakott Amerika és Óceánia felfedezésének köszönhetően Európa nyugati felének az élettere tízszeresére nőtt. Ehhez hasonlítható élettérbővülést fajunk történelme nem ismer. Alig ötszáz év után az óceánokon túli Nyugaton már több ember él, mint Nyugat-Európában. A nyugat-európai politikai vezetők ennek ellenére tudomást sem vesznek arról, hogy a Nyugat életterének kilencven százaléka, agrár- és bányakapacitásainak 90 százaléka már nem Európában van. A második világháborút követő nyugat-európai politika úgy viselkedik, mintha a Nyugat továbbra is Nyugat-Európa volna. A hidegháború tapasztalatai sem tanították meg őket, hogy a térségük önmagában nem lehet szuperhatalom.

El sem lehet képzelni, hogyan alakul Nyugat-Európa történelme, ha nem népesítheti be Amerikát. Amerika és Ausztrália benépesítését nem is kellett valami egységes európai szerepben vállalni. Szinte minden európai állam képes volt az önálló gyarmatosításra.

Nyugat-Európa képessé vált a világ gyarmatosítására.

Az ipari forradalom olyan komparatív előnyt teremtett az iparban, a hajózásban és hadviselésben, ami nagyságrendnyi fölényt adott Nyugat-Európa országai számára. Nyugat-Európa országai lehetettek a világ ipari műhelyei, ennek és a hajózásának és fegyverzetének köszönhetően minden jelentős nyugat-európai állam önállóan zsákmányolhatta ki a neki jutó világot. Ez a fölény olyan nagy volt, hogy az érvénesítésére nem volt szükség Európa egységes fellépésére, mert ezt minden jelentős állam önmagban is érvényesíthette.

A család érdeke a paraszti társadalmakban.

A jobbágyrendszer megszűnése után a jobbágyok többsége kisárutermelő parasztként folytatta életét. Kezdetben jelentősen javult az életük. Nem fizettek tizedet a földesuruknak és az egyházuknak, és megnőtt az eredményben való érdekeltségük. A jólétüknek azonban gyorsan véget vetett a túlszaporodásuk. Mivel a termőföld tulajdonukká vált, a haláluk után a gyermekeik között oszthatták fel.

Nemcsak a történészek és politikusok, de magam is a jobbágyfelszabadításnak csak a pozitív oldalát láttam. Nem mértem fel a jobbágyfelszabadítás a történelemformáló negatív következményét, hogy a gyermekvállaló családok száma korlátozás nélkül maradt. A gyermekvállalás tíz évvel korábban kezdődött, a gyermekszületések száma közel kétszeresére nőtt. Szinte utalást sem találtam arra, hogy a jobbágyfelszabadítás hogyan hatott a gyermekvállalásra, ezzel a túlnépesedési nyomás növekedésére.

Amíg a nyugat-európai kiscsaládos társadalom a kor legalacsonyabb gyermekvállalási kultúrája volt, a jobbágyok felszabadulásnak következtében a nyugat-európai paraszti családok gyermekvállalása visszakerült a nagycsaládos társadalmak közé. Mivel a halálozást növelő osztálytársadalmak alépítménye a túlzott gyermekvállalás volt, Nyugt-Európa is visszakerült a nagycsaládos társadalmak gyermekvállalási színvonalára. A halálozást fokozó osztálytársadalmak azért lettek a termelő társadalmak szükségszerű felépítményei, mert állandó túlnépesedési nyomás alatt voltak.

Minden társadalomban akkora gyermekvállalásra volna szükség, ami a létszám viszonylagos stabilitását biztosítja. Ahol a spontán gyermekvállalás 1-2 ezreléknél gyorsabb népesség növekedést okoz, ott csak olyan társadalmi felépítmény garantálhatja a stabilitást, ami nem okoz tartósan túlnépesedést, vagyis 1-2 ezreléknél nagyobb népesség növekedést. Aki tudomásul veszi az életterek eltartó képességének növelhetősége nagyon lassú, annak el kell ismerni, hogy társadalmi stabilitás csak ott lehet, ahol vagy a spontán népszaporulat nem gyorsabb évi 1-2 ezreléknél, vagy a társadalomnak kell ennek megfelelő a szintre csökkenteni a halandóságot.

Mivel minden termelőtársadalomban a spontán népszaporulat egy nagyságrenddel gyorsabb lett volna a megengedhetőnél, a társadalomnak kellett olyan mértékben növelni a halandóságot, ami a népszaporulatot 1-2 ezrelék közelébe hozta.

A történelem során csak egyszer, akkor is csak Nyugat-Európában, és ott is csak a feudális középkor mintegy fél ezer éve alatt, működött olyan családalapítást szabályozó rendszer, ami mintegy felére csökkentette a gyermekvállalást. Ezzel a kiscsaládos jobbágyrendszer volt az egyetlen olyan társadalmi felépítmény, ami az osztálytársadalmak halálokozását az összes többi társadaloméhoz viszonyítva, mintegy a felére csökkentette.

Ezért lehetett Nyugat-Európának minden másik kultúra osztálytársadalmai fölé emelkedni, mert a kiscsaládos jobbágyrendszer felére csökkentette a születések számát. Ezt ugyan jó ötven éve felismertem, mégsem tudatosult bennem, hogy ennek a páratlan hatású családalapítási rendszernek megszűnésével, a jobbágyfelszabadítással Nyugat-Európában a páratlan fölényét biztosító születésszabályozás is megszűnt. Márpedig ennek katasztrofális következményei csak azért nem lettek, mert ezzel szinte párhuzamosan tízszeresére nőtt Nyugat-Európa élettere, és az ipari forradalom olyan nagyságrendi fölényt teremtett nemcsak az iparban, de a tengeri és szárazföldi szállításban és a hadviselésben is.

A gyermekvállalás korlátozásának jelentősége.

Azt ugyan ötven éve felismertem, hogy a kisebb gyermekvállalás társadalmi előrelépést jelentett, de ez nem volt bizonyítható mindaddig, amíg Kínában fajunk történetében először egy óriási társadalom korlátozta a gyermekvállalást.

Ez azt bizonyította, amit az általam oly sokszor idézett Rácz Jenő – Bródy András könyv hatvan éve világossá tett a számomra, hogy a lakosság 1-2 ezreléknél gyorsabb növekedése elviselhetetlen vagyonnövelés igényével jár. Ez a vagyonigény eleve lehetetlenné tette az egy laksora jutó eredmény gyors növekedését a lakosságnövelő társadalmakban. Ezt bizonyítja a történelemben először Kínában a gyermekvállalás csökkentésének szükségszerűségét. Nem véletlen, hogy ez csak a 20. század végén, és akkor is csak a puritán erkölcsű és diktatórikus Kínában volt megvalósítható. Ott az egy lakosra jutó társadalmi eredmények, a jövedelem, a vagyon, a várható életkor és az átlagos iskolázottság 25 éve többször gyorsabban nő, mint bárhol, bármikor a világon. Az ugyan tény, hogy az egyetlen gyermekvállalás tartósan nem maradhat fenntartható.

A nemzetközi tapasztalat ugyan azt mutatja, hogy amikor az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 30 ezer dollárt, az iskolázottság pedig a 16 évet, a spontán gyermekvállalás 1.5 alá süllyed.

Ezen a szinten azonban már a létszámnál sokkal fontosabb a munkaerő minőségének folyamatos javítása. A diplomás szinten képzett rétegben az egy lakosra jutó teljesítmény ugyanis meghaladja az átlag kétszeresét. Azaz az értéktermeléssel mérve a 1.5 gyermekvállalás társadalmi értéke 3 gyermeket ér.

Mekkora a kívánatos népességnövekedés

A társadalomtudományok addig a felismerésig sem jutottak el, hogy minden osztálytársadalom gyorsabban szaporodott a népesség, mint amennyivel nőtt az életterének eltartó képessége. Az osztálytársadalmak hatezer éve alatt az eltartó képesség átlagos növekedés átlaga nem haladta meg az éves 1-2 ezreléket. Ezzel szemben a lakosság spontán szaporulata ennek tízszeresénél is gyorsabb lett volna. Ezt az ellentmondást minden osztálytársadalom azzal hidalta át, hogy ösztönösen növelte a halálozást. A társadalmak nemcsak egymást igyekeztek pusztítani, hanem a saját halálozásukat is növelték. Ennek lett a következménye, hogy a lakosság növekedésének sebessége az 1-2 ezrelékes átlag körül maradt. Még így sem volt olyan társadalom, amelyik nem volt túlnépesedett.

Ennek ellenére sem akadt egyetlen társadalomtudós, aki felismerte volna, hogy a társadalmak túlnépesedettek, vagyis ha kevesebben volnának, nagyobb lehetne az egy lakosra jutó jövedelem.

Ezzel szemben a társadalom helyzetén javítani akarók kizárólag a megtermelt jövedelem igazságosabb elosztásán fáradoztak. Nem akadt senki, aki felismerte, hogy az „igazságosabb” jövedelemelosztás csökkentette volna a nyomort, a legfontosabb halálokot, vagyis fokozta a túlnépesedést, és ennek következtében a nyomort. A kijózanodáshoz elég lett volna végiggondolni a következményeket. Az igazságosabb jövedelemelosztás csökkentette volna a többség nyomorát, a halálozás elsődleges okát. A lassan növelhető eltartó képesség mellett a gyorsan növekvő lakosság azt jelentette, hogy csökken az egy laksora jutó jövedelem, ezzel visszaáll a nagyobb nyomor, és a nagyobb halandóság.

Ezt a törvényt ugyan minden állattartó nép jól ismerte, tudta, mekkora létszámot képes eltartani az adott terület, de a társadalomtudomány és a közvélemény mégsem vett tudomást róla. Nem ismerünk példát arra, hogy az állattartó lakosság nem számolt a legelők eltartó képességével. Ezzel szemben nem ismerünk olyan társadalmat, amelyik a lakossága létszámát tudatosan a térsége eltartó képességéhez igazította volna. Ösztönösen ezt tette, de a társadalom lelkiismerete továbbra is az „igazságos” jövedelemelosztásban kereste a megoldást.

Az, hogy az elosztással a társadalmat jobbá tenni az elosztással, nem csak a károsultakat, de a forradalmárokat is jellemezte. Köztük is leginkább Marxot. Ő is tudományosan akarta megközelíteni az ideális társadalmat, a megoldást mégis csak az elosztásban látta. De még jelenleg is a divatos közgazdasági tudósok a jobb vagyon- és jövedelemelosztást ajánlják.

Az osztálytársadalmak azonban olyan társadalmi felépítmények voltak, amin erőszakkal nem lehet tartósan változtatni. Azt ugyan Marxnál keményebben senki nem fogalmazta meg, hogy a társadalom felépítményét, azaz milyenségét az alépítménye determinálja. Azt mégsem vetette tudomásul, hogy az elmélete is a felépítmény erőszakkal történő átalakítását javasolta. Pedig egyszerű a magyarázat. Minden osztálytársadalomban gyorsabban nőtt volna a lakosság mennyisége és minősége, mint amennyit az életterének eltartó képessége megengedett. Ezért kellett minden osztálytársadalomnak fokozni a halálozást, a nyomort, éréke alatt megfizetni, azaz kizsákmányolni a munkaerőt. Marx szerint is mindennek az ára az értéke alatt van, aminek több a kínálata, mint a kereslete.

A munkaerő kizsákmányolása tehát nem az osztályuralomból, nem az azt jellemző tulajdonformából, hanem a keresletét meghaladó kínálatából fakad.

Ezt az állapot az hozta létre, hogy a gyűjtögetést feladva, a termelésre áttért társadalmak jobb életfeltételeket, ez által hosszabb életet, ebből fakadóan nagyobb népszaporulatot eredményeztek, mint amennyit az életér eltartó képességének lassú növelhetősége megengedett. Az emberi faj ösztönös szaporasága a nagyon alacsony, a húszas élvek közepe örüli várható életkorhoz szabott volt. Ezért az életkor meghosszabbodása spontán túlnépesedést eredményezett.

Fajunk és biológiai elődeink korábban gyűjtögetésből éltek, amikben valahol a húszas évek közepén volt a várható életkor, és ennek megfelelően magas volt az annak megfelelő gyermekvállalás. A termelő társadalmakban azonban javultak az életkörülmények, biztosabb volt az élelemtermelés, ennek hatására nőni kezdett a várható életkor. Ennek néhány éves növekedése is jelentősen növelte a gyermekvállalást, ezzel a népszaporulatot. Ez addig zavartalanul tartott, amíg az élettér jelentősen megnövekedett eltartó képességét elérte a lakosság száma. Az életterek magasabb eltartó képessége azonban csak nagyon lassan volt növelhető.

Ennek hatására a társadalom felépítményének az elsődleges feladata az lett, hogy fékezze a túlnépesedést, úgy ossza el a megtermelt jövedelmet, és olyan mértékre fokozza a halálozást, hogy a lakosság tényleges növekedése az éves 1-2 ezrelék környékén mozogjon.

Olyan reformra nem volt lehetőség, aminek hatására gyorsabb lenne a népesség növelhetősége.

A 20. század közepére azonban a puritán kultúrájú társadalmakban létrejöttek a gyermekvállalás csökkenését okozó feltételek.

- A tudomány megoldotta a fogamzásgátlást.

- Az anyagi jólét meghaladta a 10 ezer dollár/fő szintet.

- Az iskolázottság pedig a 12 évet.

Ez a három elengedhetetlen feltétel azonban csak a Nyugat protestáns és a Távol-Kelet konfuciánus társadalmaiban állt fenn. Ez az emberiség alig ötödét jelentette.

1990-ban Kína erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást, és ezzel az emberiség egy másik ötöde is megszűnt túlnépesedni.

Ugyanakkor az emberiség háromötödében elviselhetetlenné vált a népszaporulat. Ennek három oka van.

1.  Az egészségvédelem hatékony eszközei elterjedtek ott is, ahol még fékezni kellene a túlszaporodást. Legyőzték a legnagyobb halálokozó betegségeket.

2.  A fejlett világ technikai áldásai, anyagi támogatása oda is eljutott, ahol csökkenteni kellene a túlnépesedést. Ahol a fogamzásgátlás gazdasági és kulturális okokból még nem oldható meg.

3.  A fejlett világ katonai erejével korlátozta a belső háborúkat. Mivel a fejlett világon belül megszűntek a háborúk, az ilyen országok a nagyon fejlett haderejüket arra használták, hogy vagy megakadályozzák a belső háborúkat, vagy ott is bevezessék a politikai demokráciát, ahol az még lehetetlen.

A 21. század elejére az emberiség kettészakadt. A puritán, nem szaporodó része példátlan mértékben gazdagodik. A nem puritán világ pedig elviselhetetlenül gyorsan szaporodik és elsősorban ezért is egyre jobban lemarad. A lemaradó világban, az emberiség többségében a lakosság kilenctizede nagyobb nyomorban él, mint a fejlett világban az alsó, nem foglalkoztatott tized. Ma már mintegy hárommilliárd ember él olyan alacsony szinten a lemaradó világban, amiről az egyetlen felemelkedést az jelentheti, ha úgy élhet, mint a fejlett államokban a munkaerőpiacról kiszorult alsó tized.

A fejlett világnak egyre inkább az lesz a legnagyobb gondja, hogy távol tartsa azokat, akik közöttük akarnak élni.

A fejlett társadalmakat létrehozó okok.

Az elsődleges ok a tudományos és technikai forradalom volt. Fajunk életében először jöttek létre olyan társadalmak, amelyekben spontán megszűnt a túlzott gyermekvállalás.

A fogamzásgátlás megoldása. Ennek köszönhetően vált először a fogamzásmentes szexuális élet. Vagyis már nem a szexuális ösztönünk szabályozta a gyermekvállalást.

A társadalomtudományok máig sem veszik tudomásul, hogy a fogamzásgátlás megoldása a fajunk történetének legnagyobb vívmánya. Ez tette lehetővé, hogy a gyermekvállalás a szülők tudatos döntésétől függő lehessen.

Nyomát sem találtam a társadalomtudományokban annak, hogy a gyermekvállalás jelentős hányada korábban nem a szülők akaratán múlt.

Annak ellenére, hogy a történelmünk kulcsa az elmúlt hatezer évben a túlszaporodásunk féken tartása volt, a történészek munkájában nyoma sincs annak, hogy ezt a tényt tudomásul vették. Még inkább elhallgatják a tényt, hogy mindig lényegesen több gyermek született, mint amennyit a szülők akartak. Pedig az elmúlt hatezer év legnagyobb problémája az elviselhetőnél több gyermekvállalás volt, ezt a problémát nemcsak a vallások, de a társadalomtudósok is elhallgatják.