Az egygyerekes család

Kopátsy Sándor                  EE                 2015 10 10

Az egygyerekes család

Az 1990-es kínai reform eredetileg csak a túlzott népesdést akarta megállítani, az is az emberiség történelmének legnagyobb gazdasági sikerét hozta meg. Kína képessé vált arra, hogy a lakosság kívánatos foglalkoztatását biztosítsa, a következő generáció számára munkahelyet teremtsen. A siker kulcsa az egy gyermek vállalásának a kikényszerítése volt.

Ezzel sikerült megállítani a kontraszelekciós gyermekvállalást, ami minden társadalomra annak kultúrájától, fejlettségétől függetlenül jellemző. Nincs ugyanis olyan társadalom, amelyikben nem a társadalom érekével ellentétes a gyermekvállalás. Minél kedvezőtlenebbek a felnevelés családi feltételei, annál több, minél kedvezőbbek, annál kevesebb gyermeket vállalnak.

Az ugyan kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy az egyetlen gyermek vállalhatósága megszüntette a kontraszelekciót, de az is, hogy ennek tartós következménye a népesség gyors csökkenése lesz. Márpedig azt régen felismertem, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népesség növekedés elviselhetetlen, de arra nem is gondoltam, hogy ez a mérték a népesség csökkenése esetére is igaz. Erre annál inkább gondolni kell, mert a liberálisok a népesség csökkenését eleve negatívnak tartják.

Ma már tudom, hogy minden társadalom életterének van optimális eltartó képessége, amihez való közeledés társadalmi érdek. Most már ehhez azt teszem hozzá, hogy ennek a közeledésnek a sebességi átlaga ne legen nagyobb 1-2 ezreléknél.

Kínában két okból még sokáig nem lesz népességcsökkenés. Egyrészt, mert gyorsan nő a várható életkor, másrészt a birodalom nagyobb, nyugati térségeiben nincs gyermekvállalási korlátozás.

A kínai kötelező egyetlen gyermek vállalás egy fontos következményével nemcsak a kínai vezetés, de én sem számoltam. Az egyetlen gyermek vállalhatósága óriási minőségi eredményt hozott. Utólag belátom, ez várható volt, csak nem gondoltunk rá. Az a tény, ahogy a gazdag és iskolázott szülők gyermeknevelése hatékonyabb, két okra vezethető vissza. Egyrészt sokkal nagyobbak az anyagi lehetőségek, több jut a nevelésre, oktatásra, másrészt a szülők magasabb iskoláztatása több információt juttat az iskola előtt és mellett.

Ebből következik, hogy a kevesebb gyermek mellett nagyobb a család egy tagjára jutó jövedelem, tehát több jut az egy gyerekes családokban. Ezért az is mondhatjuk, hogy a gyermeknevelés hatékonysága az egy családtagra jutó jövedelemnek is függvénye.

Arról az Egyesült Államokban végzett felmérés győzött meg, hogy a 4 éves gyerekek szókincse, elsősorban a szülők iskolázottságától függ. Márpedig a 4 év előtti szókincs nagysága igen jelentősen kihat az életpálya iskolai eredményére. Ennek az okát az agykutatókra bíznám, de laikusként is megértem, hogy az agyunk kapacitása leginkább a gyerekkorban növelhető. A szókincs, pedig azt mutatja, hogy az egy hány szó kombinációjával fogalmazza meg a gondolatit.

Ennek ellenére váratlan meglepetés volt a számomra, hogy az oktatás eredményességét mutató PISA felmérések alapján Kína legutóbbi teljesítménye óriásit ugrott. A nagyvárosok iskolái a világszínvonal élére kerültek.

Kezembe került egy tanulmány, ami bemutatta, hogy a nagyvárosok legjobb iskolái körzetében emelkedtek a lakásárak. A jómódú szülők a jó iskolák közelébe akarnak lakni.

Végül meggyőződtem arról, hogy az egyetlen gyermek iskoláztatása mindig kiemeltebb a szülők szempontjából. Ha nem lehet egynél több gyermekünk, legalább az legyen kiváló. Alig várok egy olyan felmérést, ami megmutatná a családok gyermekszámtól függő iskoláztatási eredményeit. Ezt megelőzően csak azt hangsúlyoztam, hogy a jómódú és iskolázott szülők gyermeknevelése sikeres. Ma ezt azzal egészítem ki, hogy minél kevesebb a gyerek, annál nagyobb a várható eredmény.

Azt évezredek óta hangsúlyozzák az oktatáspolitikusok, hogy milyen fontos a jó pedagógus, de arról még nem olvastam, hogy még ennél is fontosabb a jó szülői háttér.

Azt ugyan jó tíz éve javasolom, hogy az öregkori állátást, a nyugdíjat a gyermeknevelés eredményéhez kell kötni, méghozzá úgy, hogy egy diplomás felnevelése nagyobb eredményt jelentsen, mint hat alapfokú képzettségű. Vagyis közgazdászként sokkal nagyobb családi sikernek minősítettem az egyetlen gyermekből a munkaerő felső ötödébe nevelt egyetlen gyermeket, mint hatot, aki az alsó ötödbe tartozik.

Ebből azonban annak kell következnie, hogy az egy gyermek eredményes felnevelése nagyobb társadalmi eredményt jelent, mint hat olyan, akiknek a foglalkoztatása is társadalmi gond.

A tudományos és technikai forradalom előtt még azt lehetett állítani, hogy a képzett munkaerő számára nagyobb felhalmozási igényt jelent a munkahelyének biztosítása. Jelenleg ez már nem olyan biztos. A fejlett országokban a kisvállalkozások jelentenek több munkahelyteremtést, az egy dolgozóra jutó tőkeigény pedig általában ott a kisebb.

Az egy gyermekes család azért is működőképes, mert a sikeresen fejlődő országoknak bőven van lehetőségük olyan munkaerő befogadására, akik a befogadó ország munkaerejének átlagánál jobbak. Erre a viszonylag még szegény Magyarországnak is van bőven lehetősége. A hátáron túl élő magyarság négyötöde nálunk szegényebb országban él. Azok befogadása számukra is kedvező. Ezért az ostobaság szimbóluma, hogy közel-keleti nyelvünket nem ismerő munkásokat fogjunk be, amikor a határainkon túl egymillió magyar él, akik itt jobban boldogulnának. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy egymillió magyar tartósan munkanélküli számára sem tudunk munkaalkalmat biztosítani.